metablog 5.: a hatások

Közzétéve Szerző:

2014 áprilisában írtam

A metablog sorozat utolsó részében összefoglalom, milyen hatással van a blog az életemre, mennyiben vagyok más, mint a b. e. korszakban.

A sorozat korábbi részei:

metablog 1.: a kezdetek

metablog 2.: számok, identitás, olvasók

metablog 3.: trollok

metablog 4.: a titok és a keresők

A blog, nem titok, úgy felforgatta az életem, mint más korábban soha.

Én nem akartam blogger lenni, én ezt nem remélhettem — ilyen elhatározás nincs is: blogger leszek!, mert hát mit lehet tudni előre, mire vagyunk képesek, és azt hogyan fogadják –, de az lettem, és most már az vagyok, kiderült: hát ilyen is van. Ez az identitásom. Vitt a víz, és akkor már odaálltam a sodrásba, nem kapaszkodtam omlott part gyökereibe.

Bloggernek lenni soha nem látott szabadság. Tudatállapot, életmód és foglalkozás.

Nem kínoz többé, hogy mi lesz belőlem, nem fojtogat bennem rekedt ambíció, alkotóvágy, elmúltak a komplexusok. Egyik feladatból következik a másik (kiadóval tárgyalok), visz magával. És elég nekem az annyi. A kezdeti önmámoron túlesvén nem, nem érzem, hogy ez aztán hűdeha, bár elég meglepő történet, és kitölti az életem. Nem túl nagy, de pont elég, mert pont én vagyok. Pont egy ilyen alakú űr voltam korábban.

A blog nemhogy segít az öndefinícióban, maga az öndefiníció: ki vagyok én, mi érdekel, mi való nekem, mire vagyok képes. Hihetetlen tudatosságig és pontosságig lehet jutni a szövegekben. Nyelv és lélek. A szórend nem csal meg. Folyton így jár az agyam, eszembe jut egy hatásos kontraszt félálomban, egy jó mondat a cukrászdában, míg epres kardinálisomat várom, igen, mert módjával lehet annak négy kardinálist ennie, aki stílusos, és nem befőttesgumi tartja a sliccgombját, és már negyvenes a nadrágja, igen. Ugye.

Népes közösség jött a blogra, nem találkoznék én soha az életben ennyi hasonló értékrendű emberrel. Ömlik rám az információ, az elismerés, a szeretet, az erkölcsi támogatás, és a közösség honorálja az olvasnivalóját, és én ezt most újra megköszönöm. Rengeteg feledhetetlen pillanat, jó szó, nagy kapcsolódás, aktív segítség jött az olvasótól. Zavarbaejtő is tud lenni a találkozás, szorongató: milyennek képzeltek vajon? De olyan emberek, hogy ihaj. Csak kapkodom a fejem. És ez megmarad. Megmarad Kolozsvár, megmarad Csíkszereda és London, nem felejtjük egymást vagy kétszázan. Régi barátok kerülnek elő. Kapcsolódunk újra. Közel jött, aki oda való.

Segítünk. Áramlik az információ. Halomba hordjuk, ami számít. Összeállunk, és segítünk. Kilencgyerekes családon, munka nélkül maradt olvasón, nehéz sorsú anyán. Önszerveződnek. Laptopot kapok. Kismamatalálkozó. Életmentő szállítmány.

Néha sok, néha nehéz, amikor több tucat levél jön egy nap, megfelelni, sőt: eldönteni, mennyire akarok ennek megfelelni. De amikor az olvasó hosszút ír nekem, akkor megrendítő dolgok történnek. Hirtelen megértek valamit. Azt írja (a férjére utalva): még a törzsvásárlói kártyák is az ő nevére szóltak. Megsejtem ebből a kertvárosok diszkrét poklait.

Van vicces oldala is a bloglétnek, a sztár-elemek: megnéznek nagyon, vagy odakiáltják a túloldalról, hogy olvassák ám a blogot, leszólítanak az Andrássyn, keresnek, egymásnak ajánlanak. Ezt tudni kell viselni, és én rájöttem, hogy egy színésznő vagyok, akinek nincsen színészi tehetsége. Én aztán nem rontom el nektek. Akkor már miért ne legyek díva? Senki nem tud úgy bevonulni a Menzára, mint én. Randevúm van, mályvaszín rúzsom, ballonkabátom, és mögöttem egy tévéstáb; bélszínt eszem, moziba megyek. Utálnám én is, ha nem én volnék. Soha ilyen nem volt az életemben, azért is, most nagyon, egyenes a hátam.

A blog személyiségtorzulás is, rögeszme, lehúzó, ellenállhatatlan örvény. Visszajelzés-függés, sőt, negatívvisszajelzés-függés, ha nincs elég tevékenység és sodró boldogság a hétköznapokban. Szorongás, holnapra is hozni kell. Hozom. Ha könnyen, az flow. Tudok-e tőle függetlenül beszélgetni? Elviselhető-e tíz óra úgy, hogy nem nézek bele?

A blog fásultság: sok mindennek, ami korábban olyan fantasztikusan fontosnak tűnt, nem tudok örülni, nem is érdekel, lerázom. Szelektálnom kell, durván, hogy maradjon belőlem az, aki ír.

Nem könnyű ennyi emberrel viszonyban lenni: ők velem mindenképpen abban vannak, és néha jelzik, mennyire, és én is azokkal többé-kevésbé, akik megmutatják nekem önmagukat, és nem meglesni lépnek belém. És van csalódás így is.

Az olvasó nem barát, és nem is okvetlen szimpatizáns. Ennyi értő magyar anyanyelvű ember nincs. Ezt tudnom kell, mégis ámítom magam olykor. Olvasóim jelentős része robot, aztán van még a kíváncsi kaján, és van a pszichopata.

Reggel kelek, néhány oldalt haladok a papírkönyvben, de elhúz a blogszerkesztés: alig jut időm olvasni, már csak sajtót, azt kötelességszerűen; ritkán regényt. Blogot rendszeresen, élvezem, aztán elkedvetlenedem, látom, két csével írta, hogy öcs. Nyelvtannáci vagyok, lendül a karom. Akkor is önironikusan és karcosan és személyesen és önszaggatóan írok, ha lestek, sőt, annál inkább. Ennek az ereje, öntudata nagyon stabillá tesz. Erre nem lennének képesek, mondják. Aki dudás akar lenni…, mondom, s hogy én ezt a döntést még 2012 nyarán meghoztam. És látom, mennyiféle ember van, szándék, sors, értékrend, beszédmód. Nem vagyok többé türelmetlen.

Ügyek lettek a blog körül. Pedofilügy. Emiatt teljesen elvágtam magam többek előtt, akiket szerettem. Asztrológusügy. Biciklisügy. És szleng. Cáca. Csőcsele. Kisebb, mint három. És derűs csetelők.

Elképesztő reprezentációim keletkeztek: én vagyok az értelmiségi blogger. A személyiségzavaros. Aki terápiának használja a közönségét, és csak sír, sír. A figyelemvadász, az örök exhibicionista. És a többi, aki szerint mindaz, ami itt lett, szép és jó és fontos. Ezek között lavírozom. Itt egy elég kiterjedt válogatást olvashattok a bloggal kapcsolatos reflexiókból.

Már nem ájulok el bizonyos szakmáktól ab ovo. A művészektől se, a művész úrtól se. Meggyógyult bennem a művész úr. Egyedül a művészettől ájulok el, vagyis az érzéki hatást kiváltó intellektuális teljesítménytől.

Újfajta a szorongás: mintha ma írnám az elsőt, most kell valami jót, meg kell mutatnom, rendre elfelejtem, mi mindent írtam már, a korábbi stabil, jóleső sikereket. Lesem a számokat, görcsölök.Van-e még téma? Mit tudok mondani? Amit nagy műgonddal, elképzelhetetlen koncentráltsággal írok, nem szól akkorát. A mintegy mellesleg, sőt, kínomban, egy négyhónapos vázlatot szöveggé gyűrve írok, az meg váratlan megosztás-hullám, új olvasók, megrendült visszajelzések, hogy pontosan, igen.

És alulbecsülöm rendszeresen, hogy mennyi érték van itt. Elhiszem aljas kommentelőknek, hogy ez pótcselekvés, ez semmi, ez érdemtelen, és én szektavezér vagyok, és más is tudná ezt. Hát hiszen olyan természetesen jön, és ami örömteli, az nem is igazi teljesítmény, csak a vérverítékes. Én nem vagyok fegyelmezett. Mindig szerencsének érzem. Másrészt meg látom magam, azt hiszem, tisztán, naponta megmutatja magát nekem a saját képességem, amikor olyat írok, amit nekem is élmény olvasni, főleg később. Az ember magát olvassa folyton. Az embernek semmi sem elég gördülékeny. Az ember néha a saját poénjain mulat. Az ember tanárrá válik — hát akkor így, és határtalanul élvezi.

Az is nehéz, ha mások definiálnak, engem, aki makacsul önmaga. Ha mozgalmárkötelességet tesznek a nyakamba, ha meg akarják mondani, ekkora ismertséggel mi volna a feladat, miről írjak, ha azonnal a figyelmembe ajánlják, ami rólam eszükbe jut. Holott nem eszme íratja a soraimat, és nem vagyok senki ellen, engem elsősorban mégiscsak önmagam érdekel, a megértés, meg a jelenségek, és nem a szakszerű, világos érvelés a cél, hanem gondolatok, kérdések, és nagyon találó és meglepő szavak. És a közösség, egymás közti áramlások, az.

you areMost megint szeretném nektek megköszönni az egészet, a lassan kétéves blogot, ezt a kommentkultúrát, figyelmet, érzékenységet, morális és intellektuális szintet, amellyel naponta húzzuk egymást fölfelé. És gyertek szombaton, ha nem tudjátok, hova, mikor, írjatok bátran! Nézzünk egymás szemébe.

(És jöttek. A gangon csókolóztunk.)

(Én most nagyonnagyon boldog lettem hirtelen, azt tudjátok-e?) (Itt a szerző a szerelemre utal. Nagyon, megrendítően és sokáig szerették ekkor. Hihető volt, hogy valaki megváltódik attól, ami itt van, az egész élete önfelvállalás, kiállás, maszktalanság, erő, fiatalság, szerelem lesz a szerepmegfelelés helyett.)

(És elvált a szar a májtól: az olvasók egy része ekkor és ezért utált meg engem.)

(Kozma Szilárd eközben azt hitte, ő a fontos, őrajta lóg a blogger. Egy komplett unatkozó csajtársaság lógott rajta.)

368 thoughts on “metablog 5.: a hatások”

  1. “Nem kínoz többé, hogy mi lesz belőlem, nem fojtogat bennem rekedt ambíció, alkotóvágy, elmúltak a komplexusok. Egyik feladatból következik a másik (kiadóval tárgyalok), visz magával. És elég nekem az annyi.”
    Teljesen át tudom érezni. Nagyon pontosan megfogalmaztad. Számomra rettenetesen nehéz tudomásul venni, hogy valószínűleg csak kevés hiányzik ahhoz, hogy eljussak ide, de az a kevés most már mindig hiányozni fog. Ennek ellenére, valamiféle jó érzés tudni, hogy miről beszélsz.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  2. Olyan jó ezt olvasni. Azt az önazonosságot, amiért semmi nem drága valójában, s mégis olyan sokan félnek meglépni.

    Egyáltalán, olyan jó olvasni téged, hogy van ilyen is, igényes, szépen megformált, mértéktartó és igaz. Menthetetlenül alapvető hivatkozási pont lettél az életemben, szertartás reggel a blogod, közös pont a megértésben és a világ megértésében azzal, aki fontos – mikor délelőtt azzal nyitok chaten Maura, hogy “láttad, mit írt Éva?” s tudom, kik azok, akik úgysem értenék meg, s azokkal újabban kevésbé hagyom tipratni a lelkem. Csodálom a szavaidat, hogy mennyire valódi és irodalmár és magyar, olyan mondataid vannak, mint a damaszkuszi acélpenge, tiszta, éles, gyönyörű és megkerülhetetlen, s bizony veszélyes. Csodállak és köszönök mindent. Köszönöm, hogy viszontláthatom a saját tétova, levvenő megérzéseim pengévé csiszolva ezen az oldalon, s így már nem is érzem, hogy szét kell forgácsolnom magam a másoknak magyarázkodásban, mert úgysem értenék – mert tudom, hogy nem vagyok egyedül helikopter, jó kis helikopterkikötő ez, itt szabadon lehet repülni felfelé, s köszönöm a kommentelőknek is a sok életet, sok tanulságot.

    Szeretnék még sokszor sok két évet! Kívánom, hogy jusson neked mindig annyi, amennyiből tudsz szánni miránk is.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • “Menthetetlenül alapvető hivatkozási pont lettél az életemben, szertartás reggel a blogod, közös pont a megértésben és a világ megértésében azzal, aki fontos” – ezt nagyon jól megfogalmaztad, csatlakozom.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nekem is – kávé + blog. Szertartás. Ha néha írok, felszabadítás. Köszönöm!

        Kedvelés

    • Igen, ez az, köszönöm a szavakba öntést!
      Én is erősítem magam, hogy ne engem frusztráljon az a nagyon bántó hozzáállás, amit a nők gyakran tanúsítanak. A mindent jobban tudás, a fölényes kioktatás, a közhelyek pufogtatása, a virtuális buksisimogatás, amiért ilyen fura módon állok az élet kérdéseihez, és felbosszantom magam – a hülyeségükön. Nehéz hagyni ködbe veszni a párbeszédet, amit a hipnózisban körülöttem kóválygókkal fejben napokig folytatok, miután az életben látszólag ők kerekedtek felül. De segít a blog, nagyon sokat, és biztonságot ad a tudat, hogy ennyien gondolkodunk így!
      Köszi Éva, újra meg újra, és nagyon boldog blogszülitalit 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Óvónő vagyok. 22 tyúk egész nap összezárva. Szerinted???

        “Én is erősítem magam, hogy ne engem frusztráljon az a nagyon bántó hozzáállás, amit a nők gyakran tanúsítanak. A mindent jobban tudás, a fölényes kioktatás, a közhelyek pufogtatása, a virtuális buksisimogatás, amiért ilyen fura módon állok az élet kérdéseihez”

        Legutóbb megkaptam, hogy ilyen életmód mellett (40-50 km-es teljesítménytúrák hétvégente) ne is álmodjak arról, hogy megmarad a gyerekem, már ha megfogan egyáltalán.

        Kedvelés

      • Imádtam túrázni, amíg bírta a térdem. Számomra felüdülés volt a heti taposómalom után, csönd volt, nem szólt hozzám senki, nem volt határidő, nem volt a közelemben sok idióta.

        Kedvelés

      • Idióták,
        Gyanítom, van közös halmaz az ismeretségi körben, én is járok terepfutó és túraeseményekre. A csajok fittek, egészségesek, és csomónak van gyereke is.

        Kedvelés

      • Nyehehehe ne is mondd, az egyik babát váró teljesítménytúrázó nő mesélte nekem, hogy a védőnője ki van akadva, hogy hogy képzeli, hogy nem hízik eleget.
        Egyeseknek semmi se jó 😛

        Kedvelés

      • “…ne is álmodjak arról, hogy megmarad a gyerekem, már ha megfogan egyáltalán.”
        Ó, milyen édes jókivánság! Nekik is szép napot!
        Az a durva, hogy én ebből a szövegből simán azt hallom ki, hogy “nehogymá egy Ilyen nőnek (aki túrázik, egyéni elképzelései vannak, stb.) még gyereke is legyen?? Akkor mitől leszünk mi többek, mit ő?”
        😦

        Kedvelés

      • Mi van? Edzett, egészséges, strapabíró vagy – ezért nem fogan/marad meg a gyerek? Ha punnyadsz, elhízol, akkor meg igen? Nyilván. Biztos a nomád népeknél van gond a foganással, kihordással (szüléssel) nagyobb arányban, mint a “jóléti” társadalmakban. Jó, persze, van egy rakás más faktor, de akkor is.

        Kedvelés

  3. Pimasz módon csak önmagamra fogok most reflektálni. Keserédes nekem ez a blog, mert mindazon túl, amit érzelmileg és értelmileg jelent, rávilágított arra is, hogy a valóságban mennyire egyedül maradtam azzal, amit érzek és gondolok. Azaz: ezeréves, gyerekkori barátságok kötelékei szakadoznak, olyan kapcsolataim kezdenek süllyesztőbe kerülni, amelyekhez nagyon-nagyon ragaszkodok (volna), azon egyszerű oknál fogva, hogy szeretem azokat, akikhez így kötődök. Ismernek kislánykorom óta, több évtizedes közös emléktartályunk van, tudják a múltamat, az életem szereplőit. És most mégis távolodunk, és itt van ez a blogközösség, akivel már egy nyelvet beszélek – de mégsem tudja pótolni a személyes kapcsolatokat. Ez most nekem egyfajta szürkezóna, vagy éppen a repülés állapota a szakadék felett. Elrugaszkodtam az egyik oldalról, de még nem értem földet a másikon. Kicsit kurvamagányos ez az állapot, de csapkodok rendesen, hogy valahol szilárd talajt fogjak.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Igen, ez is része a másik útnak. Nekem is átalakult minden. Az egész kapcsolatrendszerem. Ez akár fájhatna is, riaszthatna, mégis (nekem) inkább felszabadító. Azok a családi, baráti kapcsolatok, amik eltűntek, valójában a Rendet szolgálták (szeresd szüleidet, ha ők nem is szeretnek, sőt, rombolnak, szeresd barátaidat, akik kontrollálnak, és önigazolnak rajtad keresztül a tiédhez hasonló nyomorokat) is nyomasztottak mindig is. Persze nem mindenki éli ezt így meg, én tudom. Identitást veszít, talajt a lába alól, aki kilép életekre visszanyúló kapcsolatokból, felrúg családi rendeket, szokásokat, kimond olyat, amit egyébként a többiek is, de mindig csak elfordulva, a másik háta mögött, ám karácsonyi, húsvéti ebédeken mégis őrizve a látszatot. Mindig az a bűnös, aki azt mondja, elég. Nehéz lehet viselni ennek a súlyát, ha nincs mellette megkönnyebbülés. A látásnak, kimondásnak ára van. Viszont jönnek új kapcsolatok egész más alapokon állva.. Az jó, nagyon jó. Ezek sokkal fontosabbak, építőbbek, örömtelibbek. Egy blogtalálkozó felér sok év összeszorított szájú húsvéti sonkaszegésénél.
      Nekem. Persze mindenki másként éli meg a folyamatot.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Igen, valahogy így, bár az identitásom nem sérült, egyszerűen “csak” fáj elveszíteni pár szeretett emberemet. Arról a részéről beszélek, ami nem racionális, ami nem magyarázható, hanem szimplán az érzések területére tartozik már.

        Kedvelés

      • Naja, én a végletekig ragaszkodó típus vagyok. Az általad említett nem racionális módon. És az utóbbi időben olyan könnyen engedem már el azt aki menni akar, vagy aki nagyon mást gondol, sose gondoltam volna ezt magamról.

        Kedvelés

      • Jó, hogy erről beszélgetünk, viszont én meg nem fogalmaztam jól az első hsz-ben. Vagy nem elég világosan. További pontosítás: megvan racionálisan, hogy jó úton járok, és elengedni is tudok, visszalépni meg nem akarok, csak kimondtam azt, hogy: attól még fáj.
        Amikor fáj, az olyan kapcsolatokra vonatkozik, ahol engem nem bántottak, nem volt konfliktusunk, szerettük egymást, de: az, ami és ahogy engem foglalkoztat, már olyan frusztrációt és dinamikát teremtett a kapcsolatban, hogy elkerülhetetlen volt az eltávolodás. Mondok egy példát (bár erről már írtam korábban): több mint 30 éves barátság, havonta tudunk találkozni egyszer személyesen, akkor szoktuk utolérni magunkat egymás életének történéseivel. Ilyenkor nem locsifecsi van, és nem kultúráról meg a világ dolgairól eszmecserélünk, hanem a lényegről. Ha én ilyenkor elmesélem (márpedig elmesélem), hogy merrefelé alakulok világnézetben, hitrendszerileg, hogy dramatistaként merrefelé megy az út (genderszemléletű pszichodráma), ha elmesélem, hogy mostanság hogyan látom a párkapcsolatokat, akkor a patriarchális kapcsolatban élő barátnőmben ez olyan feszültséget okoz, hogy hátralép. De én akkor is szeretem őt, és_ez_fáj.
        Persze, beszélhetnénk másról is, maradhatnánk a felszínen, de akkor mi értelme barátságnak hívni?
        És persze, veletek beszélhetek A Lényegről, de nem tudjátok, hogy ki vagyok, honnan jövök, mi mozgat engem, és ha valakihez elkezdek kapcsolódni, akkor nulláról kell képbe hozni az életemmel.
        Lehet, csak én vagyok ilyen érzelgős? nosztalgikus? stb.stb. szinonimák.

        Kedvelés

      • Szerintem nem vagy érzelgős, inkább szeretetteli.
        Értelek, és azt is értem, hogy fáj.
        Elmondhatatlan értéke van, a 30 éves barátságoknak, szerintem is, nekem egy ilyen van. Akinek nem kell elmesélni a kamaszkoromat, mert tudja, ott volt, látta.
        Van egy barátnőm ateista, én hiszek, bár nem templomi értelemben.
        Néha arra kanyarodik a beszélgetés, ő elmondja az ő nézeteit, én az enyémet, konstatáljuk és megyünk tovább, egyikünkben sincs rossz érzés a másik világnézetével kapcsolatban. De nyilván sántít a példám, tudom.
        Húsbavágó dolgokat mondasz a barátnődnek gondolom, fájhat szembenéznie ezzel.

        Kedvelés

      • “csak kimondtam azt, hogy: attól még fáj.”
        Jaj, jaj de nagyon így van, nálam is! Köszönöm, hogy ezt helyettem is megfogalmaztad!

        Kedvelés

      • Naja, én nem venném olyan biztosra, hogy ennek a barátságnak vége. Néha van eltávolodás, mert a fejlődés tempója nem ugyanaz két embernél, de én ilyenkor mindig igyekszem bízni a másikban (ha én vagyok a gyorsabb), hogy nagylány/nagyfiú és majd felzárkózik. Ha akar. Ezzel szoktam vígasztalni magam 🙂 És bárrmennyire is érett és tudatos személyiségnek gondolom magam (és szerintem igazán az is vagyok), nekem is vannak ilyen lemaradásaim, feldolgozatlan sérelmeim, mikor valaki akaratlanul tükröt tartott és nekem nem tetszett, amit benne láttam…. Szégyent érzek ezzel kapcsolatban, és reménykedem, hogy még azelőtt sikerül ezeket feldolgoznom, hogy végleg tönkremenjen a kapcsolatom az illetővel. Szóval én egyszerre vagyok mindkét oldalon.

        Kedvelés

      • Naja… nagyon tudok ehhez kapcsolodni. Es nem, nem (csak) te vagy ilyen erzelgos. Ugyanezen megyek at most tobb baratsagomban. Es igen, hiaba erzem es ertem, hogy amit, amennyit es ahogyan valtoztam az fejlodes, jo nekem es kevesebbel mar nem erem be… ettol meg nagyon faj latni az eltarto kezeket, a hatralepest, hogy sok vagyok, hogy idegesitem oket.
        Ez egyfajta racsodalkozas is reszemrol, hogy akkor ezek szerint csak akkor szeretnek, ha ugyanazt gondolom mint ok? Hol van a tolerancia es aelfogadas, amit kozos erteknek vallunk a baratsagaimban? Sehol. Na ez faj es szomoru, mert maganyos vagyok. Hiaba van egy nagyszeru parkapcsolatom, a baratsagaim sorban indulnak oszlasnak. Es hiaba nagyszeru ez a kozeg itt, egymasnak akkor is csak fiktiv arcok vagyunk es nincs sem ter sem lehetoseg szamomra, hogy innen barkivel is tobbszor, melyebben kapcsolodjak szemelyesen.
        Szoval nagyon szomoru ez. Leginkabb az elfogadas hianya zavar az oszlo baratsagaimban. Es ha errol a fajo elmenyrol beszelek, nem szeretem azt hallani, hogy nem kar erte, meg lehet, hogy nem orokre tavolodtok el, stb. Faj es ha eddig nem voltak ilyen szakadasok, akkor vegyunk mar eszre ennek a sulyat es ne azt mantrazzuk, hogy szarjuk mar le….

        Kedvelés

      • Mármint: ezt magamra vonatkozóan értettem. Néha nem tudom, hogy kinek van feltéve egy kérdés, és hová sorolódik be válasz.

        Kedvelés

      • @fviki, azt írod: “Es hiaba nagyszeru ez a kozeg itt, egymasnak akkor is csak fiktiv arcok vagyunk es nincs sem ter sem lehetoseg szamomra, hogy innen barkivel is tobbszor, melyebben kapcsolodjak szemelyesen.”
        Most így teljesen spontán és átgondolatlanul az jutott eszembe, hogy nem lenne-e kedvetek mittudomén, havonta vagy kéthavonta ilyen kisebb összejövetelt tartani valahogy. Például szóba jöhet az én budapesti lakásom, ami ugyan nincs nagyon központi helyen, de azért nem nehéz odajutni. És akkor ezek adott esetben olyan kisebb létszámú beszélgetések (is) lehetnének, amikre két-három ember részvételével is sor kerülhetne. Látnátok ennek értelmét?

        Kedvelés

      • Átgondoltam, és: benne lennék. Próbáljuk meg! Mondok magamnak: ne legyenek túl nagy, sőt, semmilyen elvárásaim, de maradjak kíváncsi és nyitott, és nézzük meg, hátha. Teát hozok, vagy bármi mást, amit megbeszélünk, és castanea, a kupis lakás engem hidegen hagy, gyerekkel és több kutyával tipródok hétköznaponként, magasan van az ingerküszöböm.
        Köszönöm, hogy ezt felhoztad, és ha mégis meggondolnád magad, akkor nekem az is rendben van 🙂

        Kedvelés

      • @fviki, azért hátha valamikor összejön, sose lehet tudni. @Naja, azt hiszem, nem gondolom meg magam, és én is megkísérlem, hogy ne legyenek elvárásaim, magammal szemben se. Alapvetően úgy képzeltem, hogy a szellemiség nagy részét úgyis ti hozzátok magatokkal, és a többi is piknik alapon menne. Hétköznap este is szóba jöhet elvileg szerintetek, vagy csak hétvége/ünnepnap? Most azt nem látom át e pillanatban, hogy technikailag milyen csatornán és módon kellene a szervezést csinálni. Nektek van ötletetek?

        Kedvelés

      • Én abszolút random módon érek rá, néha hétközben is szabad vagyok, viszont dolgozok hétvégén, úgyhogy alkalomról alkalomra tudok majd alkalmazkodni.
        Nem tudom, melyik felület lenne a legpraktikusabb, FB-chat, csoport, vagy gmail-en ugyanez? Neked melyik lenne a legkényelmesebb, legkezelhetőbb?

        Kedvelés

      • @fonixtoll: van tea, de hozni is lehet, viszont a lakásom hagy kívánnivalót több szempontból, sajnos, megvallom, nem vagyok az a nagyon igazi otthonteremtő. 🙂 Elférni 5-6 ember elfér, földön üléssel több.

        Kedvelés

      • Oooo, castanea, de draga vagy! En boldogan mennek. Szuper lenne igy talalkozni es szabadon beszelgetni, kitargyalni elmenyeket, jelensegeket, gondolatokat!
        Csakhogy en 2 orszaggal arrebb elek. Ugyhogy nekem ez sajnos nem lehetseges. A tolem egy orara es azonos orszagban elo bogomirral sem tudunk osszehozni egy randit honapok ota, mert munka, egyetem, csalad, stb. Szoval nehez.
        De ha Budapesten elnek, lecsapnek a lehetosegre!

        Kedvelés

      • Ééééén is jönnék, találkozni veletek! 🙂
        Teljesen random módon érek rá, mostanában talán a hétköznap esték a nyerőbbek!

        Kedvelés

      • Hát már a mindenit nem tudok hova írni.
        Már rég le akartam írni, hogy engem az vezérelt a blogra, hogy hasonló gondolkodású emberekkel találkozzak, hogy lehessen ezekről a tabu témákról írni, beszélni. Nem vagyok jó írásban, de én tényleg gratulálok az Évának és kitartást kívánok neki mindenhez.
        A másik témához:
        Kellene egy közös e-mail cím, illetve lev-lista. Mit szóltok?
        Én arra is gondoltam, hogy Pesten valami jól megközelíthető helyen is lehetne talizni. Az időbeosztásom nekem elég szoros, még a barátaim is ráncigálnak, hogy mikor találkozunk. De jó ötletnek tartom az összejövetelt.
        Csak nehogy Éva ellen bulinak érezze. 🙂

        Kedvelés

  4. Csendben hálát adtam tegnap a blogért.
    Találkozás régi barátnőkkel, mindenki házas, mindenhol gyerekek.
    Nálam ugye, egyik sem.
    És végre, végre úgy léteztem köztük, hogy nem volt bennem semmilyen kisebbrendűségi érzés.
    Teljes voltam, önmagam, és felszabadult.
    És a blog által vájtabb lett a fülem is, félmondatokból is tisztán látszanak a sorsok.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Engem is mindenki hülyének néz, ha azt mondom, nem a családalapítás a legfőbb célom az életben. Ha összejönnek a körülmények jöhet az is, de nem mindenáron ragaszkodom ehhez az eszményhez.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Mostanában azzal szórakozom, hogy blazírt arccal bemondok valami jó kis polgárpukkasztót családalapítás-gyerek témában, és a reakciókon mulatok magamban!
        Gonosz vagyok, tudom! 😉

        Kedvelés

      • Furcsa ez, milyen vakok tudnak lenni az emberek. Két közeli barátnőm érzi magát kapuzárási pánikban kapcsolat-gyerek témában, három nem olyan közeli van házasság végén-vége felé. És annyira nem tudom átadni, hogy ne akarják vágyott kapcsolatok által meghatározni magukat, totál nem értik, mit mondok, és én is félek emiatt barátságok elvesztésétől.
        Nekem (is) reveláció volt a blog, amikor elkezdtem olvasni, felváltva bőgtem és dühöngtem, olyan gátak omlottak. Köszönöm, Éva.

        Kedvelés

      • Ezt én is szoktam csinálni. 😀 A kedvencem, az hogy van már 7 milliárd ember a földön, minek feszüljek meg? 😀

        Kedvelés

      • Cinikus vagyok, de a jó cseszheti. Pl a jó asszony, aki mindent odaad gyereknek, férjnek, munkának, vöröskeresztnek, háztartásnak, kertnek, kutyának, kézimunkának, mittoménminek. Hiába tudja magáról, hogy ő a legjobb, megkap-e egyéb jutalmat? Ha szerencséje van, szeretik. Ha a jósága mellé kapott egyéb ajándékokat, asszertivitást, engedélyes sorskönyvet, értelmes felnőtt embert partnernek, olyan szókincset, amivel el tudja mondani, mi kell neki és hogyan, akkor még jó is lehet neki. Ha nincs szerencséje, a férje lábtörlőnek, a gyerekei cselédnek tekintik, aki úgyse csinál semmit egész nap.

        Cinikus vagyok, mert azt látom, hogy nem az jut előre, aki a tehetségére rádolgozik, hanem aki játszmázik, fúr, kihasznál, törleszkedik, uszít, ötletet lop, segget nyal. Néha nyer a jó is, de az a kivétel, nem a szabály.

        Kedvelés

      • Először is ez attól is függ, mit tekintünk sikernek.
        Másodszor bár nem tagadom, hogy létezik a világban önzetlen önfeláldozás, a valóságban az sokkal ritkább, mint ahányat annak gondolunk, mert aki másokat szolgál, az ezt vagy kényszerből teszi, vagy valamilyen jutalmat remél cserébe. Ha mást nem, azt, hogy megdicsőüljön. És még ezzel sem lenne baj, ha, amikor ez mégsem történik meg, nem ő lenne a legnagyobb Vértanú a Földön.

        Kedvelés

      • “Pl a jó asszony, aki mindent odaad gyereknek, férjnek, munkának, vöröskeresztnek, háztartásnak, kertnek, kutyának, kézimunkának, mittoménminek. ”
        szerintem ez nem jóság, akkor sem, ha úgy hívja a Rend. számomra a jó az, amikor valaki a maga útját járja és mindezt felelősen.

        Kedvelés

      • De ha valaki tényleg erre vágyik, hogy ezt csinálja és jól csinálja, helyenként még élvezi is? Szerencse nélkül ugyanoda jut.

        Kedvelés

      • Szerintem az jó, aki másoknak ad, magából ad, de azt szeretve csak úgy tudja tenni, ha magát is szereti. Ha nem szereti magát, előbb-utóbb benyújtja a számlát, és az már nem jó.

        Kedvelés

      • Nem érted te eztet. Ha a jó azért jó, hogy elmondhassa magáról, hogy az, tehát erkölcsileg akar felül kerekedni, akkor van az, amit írtál. Ha meg csak úgy magától, merőjó, akkor jön a valódi belső boldogság, nem tudtad?

        Kedvelés

    • En nem hiszek. Az sorsszeru volna es abban plane nem hiszek.
      Epp ezert, ha veletlenul a teljesitmenyemnek, tudasomnak, ertekeimnek, stb megfelelo elmeny, juttatas, hatas, elony er, akkor annak felettebb tudok orulni. Mert tapasztalataim semmi nem jar aranyosan az eletben. Ha megis, sirva, ugralvâ unnepelem. 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Az attól függ, mit értünk “jó” alatt. A magunkért végzett jó munka igen, a másokért végzett nem biztos, esetleg áttételesen. Szerintem sincs egy az egyben olyan, hogy a jó emberek jutalmat kapnak, a rosszak meg büntetést (lásd menny-pokol), de mint tendencia létezik, ugyanis a másokkal gonosz emberek többnyire önmagukkal is azok, mint ahogy másokat igazán szeretni is csak azok tudnak, akik magukat szeretik. Ebben hiszek.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • nekem pl. ez a bejegyzés erről szól. őszinteség, állhatatosság, töretlen akarása az igaznak, közben állandóan kutatva, hogy az mi is egyáltalán, nem beleragadás a sablon válaszokba és a reménytelen időszakokba, nem behódolás, igyekezet előre az összes nyomasztó kétely között. és az eredménye.
        (menthetetlenül naiv, optimista és idealista vagyok, tudom.)

        Kedvelés

      • Jó, hát én nagyon szélsőséges eseteket ismerek, illetve hallottam ilyenekről. Pl. a délszláv háborúban csomó gyereket megmentő katonáról, akit másnap eltalált egy gránátrepesz, és nem sok maradt belőle.
        Erre lehetne sok szemszögből is tekinteni, ha buddhista lennék mondhatnám, hogy karma, és valami előző élete alatt elkövetett rossz cselekedet miatt bűnhődött, ha gyakorló keresztény, akkor mondhatnám, hogy de majd a mennyben megkapja a jutalmát (vagy az maga a jutalom, hogy a mennybe kerül? ezt soha nem tudom), vagy feltételezhetném azt is, hogy jah, biztos ez volt az egyetlen jó cselekedete, de előtte annyi háborús borzalmat követett el, hogy a gyerekek kimentése ezt nem tudta jóvátenni, és tessék! megérdemelte a gránátot… és még sorolhatnám, de nekem ebből az a lényeg, hogy ez hitrendszer kérdése, ezek meg már olyan mély rétegei a személyiségnek, amiket nem szoktam piszkálni másokban, csak elfogadom, ahogy gondolják. Én speciell úgy, hogy hosszú távon ki fognak egyenlítődni a dolgok, de nem feltétlenül az kapja vissza a jót és a rosszat, akitől indult.

        Kedvelés

    • Gondolkodtam ezen meg egy sort es hat nem, tovabbra sem. Az szubjektiv, hogy valaki jo, magat annak tartja, esetleg a kornyezete is lathatja annak, na es?
      Nekem ez a nep- es tundermeseket idezo gondolat. Ahol, ha szegeny, kicsi, arva, stb a foszereplo, de o jo, akkor majd elnyeri a jutalmat. Mit uzen a mese? Csak turjunk szepen csendben, legyunk jok es ne zavarjunk sok vizet, aztan majd meglatjuk, micsoda jutalomban lesz reszunk! Az eletben nem sok ilyen jutalmat lattam. Ha igen, az vagy a puszta szerencse muve volt, vagy az, hogy olyan hit, ero, munka, kitartas volt benne, hogy abbol egy tarsashazat is fel lehetne epiteni, nem hogy egy kicsit elorebb jutni. De ez nem jutalom. Tenni kell erte, magunkert. Es ha sokat teszunk, akkor elobb-utobb valoszinuleg vissza is jon valami. Szerintem semmi koze a jutalomhoz.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Nem nagyon láttam olyat. Meg olyat se, hogy a gonosz elnyeri büntetését. A gonoszok sokszor hosszú, önmagukkal elégedett életet élnek, s a boldogtalanok boldogtalanul mennek el.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • “A gonoszok sokszor hosszú, önmagukkal elégedett életet élnek, s a boldogtalanok boldogtalanul mennek el.”
        Adél, ez nagyon ott van! Nekem is le kellene tenni már arról a hitemrö´l, hogy egyszer nekem is igazam lesz és lenyelni azt a békát, hogy vannak helyzetek, ahol már talán soha sem fognak “rehabilitálni”, nem fog kiderülni, hogy mégsem én voltam a “hunyó” és nem fognak bocsánatot kérni. Ez gyötrelem. Hogy lehet ezt elengedni, továbbmenni ezzel a teherrel? Keresem a receptet, de nem találom, és azt hiszem anyám is úgy ment el, hogy… Fáj.

        Kedvelés

      • Nem éri meg mártírnak lenni. Ha valaki megbántott, megsértett, rosszat tett ellenünk, akkor, ha van rá lehetőség ezt a terhet vissza kell rá dobni – megmondani, mit tett, egyszerűen, kendőzetlenül, bátran. (Vannak helyzetek, amikor ez nem jó politika, ez tény, pl. munkahelyen. De az ilyen helyzetet megkönnyítheti a tudat, hogy nem rajtam múlt a helyzet rendezése, hanem olyan körülmények álltak utamba, amiket nem tudtam befolyásolni.)

        Kedvelés

      • Én arra jöttem rá – most munkahellyel kapcsolatban – ,hogy ha látják rajtad, hogy ki mersz állni magadért, és akár ellenük is kiállsz magadért magasabb hatalmak előtt, akkor nem nagyon mernek nagyon kicseszni veled. Mondjuk ez csak az én tapasztalatom. Amikor egykori főnökömet – akitől amúgy mindenki rettegett, és egy rohadt szőrszálhasogató szarrágó szemétláda volt úgy nem mellesleg – egyszer elküldtem a picsába, és a fejére olvastam a bűneit, olyan lett, mint egy ijedt kisfiú. Én eljöttem, de ezek után legalább a többieket békén hagyta.
        De lehet, hogy ez egyedi eset…

        Kedvelés

      • Szerintem is így van, de azért az ilyen erősen függőségi helyzetben jobb óvatosnak lenni, és inkább a diplomáciai képességeinket kamatoztatni. Persze ha annyira elnyomó a légkör, akkor már régen rossz…. onnan első adandó alkalommal lépni kell.

        Kedvelés

      • Erről eszembe jutott egy story: a hirtelen haragú pulykapipi főnök épp kiabál, hibáztat, őrjöng, mire egy kollega odamegy hozzá, átöleli és azt mondja neki, nyugi, megoldjuk, ne idegeskedj 🙂 Totál sokk – sajnos lemaradtam a jelenetről.
        Én szeretnék hinni abban, hogy a jó elnyeri a jutalmát, de azt hiszem sötétített szemüveget hordtam eddig, mióta olvasom a blogot – és titeket – , azóta egyre világosabb az üveg és egyre sötétebben látok .
        Én alapból jóhiszemű vagyok, mert azt hiszem megkímélt a sors, igazán gonosszal nem hozott még össze. Azt egyértelműen érzem, hogy szükségem van a blogra, a kommentjeitekre, a hatását már észreveszem magamon. Köszönöm.

        Kedvelés

    • Attól függ, mit tekintünk jónak illetve rossznak.

      Én azt látom, és azt tapasztaltam eddig, hogy aki tudatos, és józan ésszel, átgondoltan él, aki igyekszik megismerni önmagát, keresni az útját és harmóniára törekszik a környezetével, aki beleteszi az életébe az erőt és az energiát – most itt gondolok mind az emberi kapcsolatokra, mind a munkára – az megkapja a jutalmát. Ez nem azt jelenti, hogy kőgazdag lesz, vagy hollywoodi idillben fog élni a társával, vagy hogy soha semmi igazán rossz nem fog történni vele, de akinek ilyen a hozzáállása, az a rosszon is előbb túlteszi magát.

      Mindeközben azt is látom, hogy azok az emberek, akik vakon élnek, akik nem reflektálnak sem önmagukra, sem a környezetükre, akik csak gyűlölködnek, akik mindig mást hibáztatnak, akik nem törekednek, nem igyekeznek, csak elégedetlenkednek, azoknak boldogtalan az élete. Ahogy Képviselőné is írja, akik másokkal rosszak, azok maguknak is rosszat tesznek általában.

      Tény, hogy nagyon sokat számít a család, hogy ki milyen környezetből indult és milyen mintákat hozott magával, mert van aki óriási előnyt kap ez által, más meg baromi nagy hendikepet, de nagyon sok olyat is ismerek, aki jómódú, művelt családból jött, mindent megkapott, aztán mégsem tart sehol sem, mert olyan a hozzáállása.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • De jó kérdés 🙂
        “Az ember nem azt kapja, amit megérdemel, hanem amit kap.” (Doktor House)
        “Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színrõl-színre.” (Pál vagy melyik apostol)
        Én nem tudok hinni abban, hogy ebben a földi életben népmesei igazságszolgáltatás van, hacsak nem a nyugodt lelkiismeret szintjén, de az is ugye relatív, lásd fönt. De abban sem hiszek, hogy a fizikai élet után snitt, és abban viszont nagyon bízom, hogy ezen a korlátozott fizikai életen túl vannak még dimenziók, és van olyan pont, ahonnan szíről színre, és az a színről színre látás maga lesz a jutalom vagy a büntetés. Félek is tőle, amikor mondjuk majd kiderül, mit élnek át a gyerekeim a hátamat nézve. Mondjuk most pont itt rosszalkodnak a lábamnál. És a férfiaknak se lesz kellemes.

        Kedvelés

      • “Life is not fair” – emlékszem. Pedig Kennedy keményebben fogalmazott:
        ‘Life is unfair”

        Kedvelés

      • En is ezzel ertek egyet, a csaladi hatast leszamitva. Sokkal, de sokkal tobb ugymond “polgari” csalad gyermekenel lattam sulyos torzulasokat, mint az egyszerubb csaladbol szarmazo, de megis egeszsegesebb mentalitasu, alkalmazkodokepesebb, jobb eletlatasu fiataloknal.

        Kedvelés

  6. nekem is fontos a blog es amit kapok tole. nagyon sokat formalt rajtam. es nagyon nagyon orultem amikor 4 ev itthon let es magany utan ERTELMES nokkel, emberekkel lehetett itt beszelgetni, beinditani az agytekervenyeimet. euforikus elmeny volt es az mai napig. es nem csak eva irasai hanem a kommentek is nagyon fontosak. szoval koszonom szepen. ez a blog volt az egyik legjobb dolog az eletemben mostansag. es jovok a blogtalalkara. es ha lesz augusztusban is, akkor istudok majd menni.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  7. azon gondolkozom par napja, hogy a leszbikusoknak konnyebb? az o parkapcsolataikban egyszerubb az elet? ott nincs ferfi elony es noi hatrany? tud irni errol valaki egy vendeg posztot esetleg? marmint leszbikusnak lenni egy olyan orszagban ahol ez tarsadalmilag nincs elitelve, pl Angliaban hivatalosan is kothetnek hazassagot.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • ezen én is gondolkodtam és számomra egyértelmű a válasz.
      ha ezt lehet mérni és összevetni akkor nyilvánvaló, hogy a leszbikus párkapcsolatok örömtelibbek, egyenlőbbek, konstruktívabbak, a benne lévők fejlődni képese(bbek), mint a heteroszexuális párkapcsolatok.

      még a támogatás, segítés is eszembe jutott. ha a mostani élethelyzetemet nézem: félig felnőttek a gyerekeim, akikkel kapcsolatban állandó a készenléti állapot. állandóak a döntési helyzetek. a döntési kompetenciám a férjem által folyamatosan kétségbe van vonva. az egyébként is nehezen kinyögött és meghozott döntéseimben nincs mellettem támogató, segítő társ. hanem egy lehúzó. lenyomó. romboló férfi van.

      mély meggyőződésem, hogy ha egy nővel élnék ezt sokkal könnyedebben tudnám átélni.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Vannak barátnőim, akikkel olyan meghitt kapcsolatban tudok együtt lenni, ahogyan férfivel soha. Csupán a szexualitás hiányzik, miközben emberileg százszor mélyebb, bizalommal teltebb, mint ami férfivel bármikor is elérhető lenne.
        Mi ez akkor vajon?
        Ezen már komolyan gondolkodtam.

        Kedvelés

      • ez az, amiről én is beszéltem.

        (és megfigyeltem, hogy a hímsovinizmus szekerét tologató nők – a férfiagyam van és társaik hangoztatása mellett- szeretik lehúzni a női kapcsolatokat.
        tyúkól!
        pletykafészek!
        ennyi nő! egy helyen! persze, hogy megy a veszekedés!
        (a pasik nem, nem szoktak veszekedni, csak mélyen egymás szemébe néznek és erősen tenyérbe csapnak, ez szép munka volt! férfimunka volt! -hányinger)
        ennyi baszatlan picsa egy szobában! úristen innen nekem menekülnöm kell!

        régen én is mondtam ilyeneket egyébként.

        Kedvelés

      • Amikor sok nő van együtt, zavartalanul, van abban valami elmondhatatlanul csodálatos, valami mindent elsöprő erő.
        Nem is tudom jól megfogalmazni…és én nem tudtam, hogy van ilyen, amíg meg nem tapasztaltam!

        Kedvelés

      • Igenigen! És ez online is működik, én azt látom. Ha minden nő összefogna, a világ kifordulna a sarkaiból.

        Kedvelés

      • Te árnika! Nemrég hasonló megnyilatkozásért blogpolice volt nekem :hl
        Szegény, szegény félreszocializált nőtársaink! A nőgyűlölő nőktől falnak megyek. Volt ilyen bnőm. Nem nagyon értettem, nem tudtam megfogalmazni, mi bajom van vele. Miért gondolja, hogy ugyanolyan nyomorúságban ő valahogy különb, mint mások pusztán azért, mert megveti és megcsalja az elnyomóját? Miért hülyézi harsányan a nőket, miért “méri” kilóra őket és miért hibáztatja őket saját boldogtalanságukért?
        Fentebb írtunk a kapcsolatok átrendeződéséről. No, nálam ő is egy leépült-épített kapcsolat. Kerülöm őket, a nőgyűlölő nőket, hogy ne kelljen bántani vagy kinevetni az önvédő, igazodó, öngyilkos igazodásuk miatt.

        Kedvelés

      • “Nemrég hasonló megnyilatkozásért blogpolice volt nekem :hl”

        jóóó vann naaa!

        én sem vagyok ám különb a deákné vásznánál…

        Kedvelés

      • Emlékszel, első találkozásunkkor egyből férjhez akartál adni, olyan cuki voltál! 😀 (Ez már nagyon régen volt!) (Asszem te voltál az első törzsolvasó-kommentelő, akivel szerencsém volt megismerkedni. Mellesleg ugyanakkor, amikor Évával.)

        Kedvelés

      • Tenyleg? Ez hogy volt? Mit mondtam? tarjuk fel a fejlodesem kulcsmozzanatait!

        Utolag is ezer bocsanat erte, de ferfi-no parkapcsolatban latom kereknek a vilagot meg mindig…

        Kedvelés

      • Már nem emlékszem pontosan. De látszott rajtad, hogy furcsának találod, hogy nincs pasim, és olyan nagyon mindenáron nem is akarok. (Talán ezt tőmondatokra szorítkozva ki is fejtettem, nem szoktam idegeneknek ezt hosszasan fejtegetni, mert nem szokták érteni, és akkor feleslegesen teszem ki magam a placcra, ezek a legbelsőbb ügyeim, érted, dehát akkor még az elején voltunk.)

        Kedvelés

      • De valamit mondtál, hogy dehát pasi az kell, legalábbis én így interpretáltam 🙂 Lényegében elég tipikus reakciót képviseltél, remélem, nem haragszol, hogy így fogalmazok, engem nem zavart, mert már megszoktam…és azóta sokat változtál szerintem. Te hogy látod?

        Kedvelés

      • Regi hozzaszolasaimbol es most ahogy te ezt meseled! O hogyne.
        Sokat valtoztam. Rengeteget.

        Rakattantam erre. Elesek lettek a korvonalak, ami addig csak halvany kis szalka volt.

        Erdekes kerdes. Hogy mi az ok? Mi az az ok, ami ezt a valtozast generalja? Ezt kerdeztem Lacitol is a multkori szuk koru talalkozon. Hogy szerinte mi az az ok, az a donto fontossagu momentum az eleteben, ami erzekennye tette ezekre a kerdesekre, ami ide ragasztotta aztan a bloghoz?
        Meg nincs meg a valasz!
        Gondolkodjunk ezen egyutt!
        Segitsetek nekem , segitsunk egymasnak felfejteni az okokat!

        Kedvelés

      • Szerintem mondtam én akkor: nem egy esemény volt, hanem lassú alakulás, fokozatok. Épp jókor találtam rá a blogra, mire lassan nyitott lettem rá – és aztán a blog nyitott még tovább. De majd kibeszéljük, és Csinevával is. Meg Muftival. Van egy (pasi)barátom, aki nagyon hasonlóan gondolkodik, nem ismeri a blogot, kíváncsi lennék rá is, majd lehet, hogy egyszer beszélgetek vele erről.

        Kedvelés

    • Én csak férfioldalról tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű. Csak következtetni merek arra, hogy a leszbikusoknak sem.

      Egyéni vélemény, de szerintem a kvázi patriarchális berendezkedése egy kapcsolatnak nem azon múlik, milyen neműek állnak össze.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Adél. 🙂
        Nyakig a szarban, esetleg egy olcsó, ámde ízléses urnában.
        Így csak derékig vagyok a szarban és már tudom, hogy szar nem csoki és vannak, akik a kezüket nyújtják, hogy kihúzzanak és nem féltik a ruhájukat.

        Kedvelés

      • bazdmeg Hajnalka te egy költő vagy? hogyarossebbe bírsz ilyeneket írni? ez csak nekem jön be ennyire?

        Kedvelés

      • Hilli fol plez, folevöl! ❤

        Te nem tudod ám szerintem, mit jelent nekem, amiket mondasz.

        Kedvelés

      • Azér ez itt nem mindenki, bár valóban impozáns lista. Lefizetted őket?

        Kedvelés

      • Amikor Hajnalka beszáll, akkor mindig lesz egy ilyen röhögős- csevegős illata a legnagyobb trágyarakásnak is (ez most nem az mondjuk).

        Kedvelés

      • Én nem tudom, hogy lehetek ennyi idősen ilyen idétlen, de komolyan. Valahogy midig elröhögök mindent. Szörnyű. Télleg az.

        Kedvelés

      • Nekem ez gyerekkoromban volt védekezés. Zavaromban, vagy hogy ne lássák a gyengeségem, vigyorogtam. Később már akkor is, ha nem akartam.
        Na, jó, tudom, ez más. Amúgy meg ne csodálkozzál, ha nem veszik komolyan a gondodat, ha folyton komolytalankodol 🙂

        Kedvelés

      • Hajnalkát mindenki imádja, főleg személyesen. Van neki egy pár naaaagy kerek cicaszeme, azzal úgy tud nézni, hogy belepirulsz, amiket mond, azokon meg méginkább. Még sose láttam ilyen ártatlan diznihercegnőarcot ennyi beépített gaztettel. (copyright Pratchett)

        Kedvelés

      • Na, szépen reklámozod az ártatlan hajnalkát, te nőstényördög! 😀
        Valaki azt mondta, én vagyok a Shrekből a Csizmás Kandúr. Chö…

        Kedvelés

      • Hajnalka! kevesebb mint három!

        én nem féltem a ruhámat. eleve rá van már száradva vagy 5 kiló szar. és húzlak, húzlak szüntelen.
        és húznak, húznak engem is szüntelen.

        húzzuk egymást rendesen kifelé.

        Kedvelés

      • Nyakig szarosan. 😀 Ez ám az élet, anya, blogtalin szarmintát cserélünk öleléses mócerrel, jó?

        Kedvelés

      • 🙂

        nagyon félek, hogy egy este nem lesz elég ahhoz, hogy mindenkire jusson elég idő.
        minden kérdésre, témára legyen elég szó.

        tiszta görcs vagyok. adjatok má görcsoldót!

        Kedvelés

      • igen. igen. egészen komolyan írtam a nagy löhögcsélés közben.

        hogy tavaly is azt volt az érzésem, hogy félbemaradt egy sor beszélgetés, gondolat

        idén meg azt hiszem még többen leszünk.

        Kedvelés

      • 🙂
        Én csak nagyon-nagyon várom.
        Ha valami idegesít akkor az az, hogy nincs dresscode. Nekem nagyon nincs ízlésem, mármint az öltözködéshez, és botrány, hogy még ezt a minimális kapaszkodót se kaphatom meg 🙂

        Kedvelés

      • ilyenkor kell elővenni – ami minden “rendes” nő gardróbjában “alap” felszereltség, mint tdujuk – a kis feketét, piros lakcipővel és teklagyönggyel a nyakunkban.

        fontos, hogy a piros rúzs és a piros cipő színben harmonizáljon
        🙂

        (sok szeretettel küldöm neked ezt dresscode helyett Naja!)

        Kedvelés

      • édes szívem, a felsoroltak közül semmivel nem rendelkezem, na de nem is újdonság nekem, hogy nem vagyok “rendes nő”

        Kedvelés

      • 🙂

        én sem.

        tavaly a boa volt egyébként a sláger. na pont az sincs a gardróbomban

        🙂

        Kedvelés

      • Halványlila fingom nem volt, hogy milyen az a teklagyöngy, de már gugliztam, és lesz rajtam, ha addig élek is! 🙂

        Kedvelés

      • Nem lesz elég. De jóból nem adnak sokat, szerencsére.

        Nincs görcsoldó, igyál egy kávét inkább. Vagy pofozd föl az urad egy tegnapi kakaós csigával. (by Pikareszk)

        Kedvelés

      • oké.
        megnézem akad -é egy kis maradék, hideg presszó (szarvasi presszógép – kincstári)

        Kedvelés

      • te! voltál nálunk??
        mert ma reggel konstatáltam, hogy elfogyott a lefagyasztott adag is.

        ma be kell szereznem egy kisebb hadseregnek való ellátmányt.

        Kedvelés

      • már próbáltam. de nagyon szar lett. mert attól, hogy nőként dobott ide a földre a jó isten (és fogok ezer pokol tüzében égni) még a főzés/sütés tudományom egy 5 éves óvodás szintjén van.
        de ezt is megeszik. 🙂

        Kedvelés

      • en sem tudom mi a teklagyongy. tavaly en a szekreny melyen talalt kinyult osregi cuccaimban mentem blogtalira, mert kiderult hogy ott 50 fok van en meg vastag csini ruhat pakoltam a borondombe, de abban halalra izzadtam magam 1 perc alatt, tehat maradt amit talaltam. asszem anyam cipoja volt rajtam mindehhez. ja es veletlenul rovidre vagattam a hajamat is, pedig nem akartam. Ennyit a dress coderol

        Kedvelés

      • Anyu cipóját megnéztem volna rajtad. Idén vékony csinit pakolj, jó idő lesz. Beszarok a dumádon, semese.

        Kedvelés

      • Drágaszíveim, ekézitek itten a fekete ruhát piros cipővel, én meg közbe azt akarok TÉNYLEG felvenni. Olyan rég csíptem magam, hogy végre muszáj lesz (igazi segédige), különben vasárnap nagyestélyiben leszek kénytelen vízkőoldózni!

        Kedvelés

      • Ha nem lennél Hajnalkám,ki kéne találni téged.Akkor lennénk csak igazán szarban,mert amennyi komoly idétlenség beléd szorult,annyit mi itt per totál ki nem tudnánk agyalni.De nagy szerencsénk van hogy így grátisz vagy itt nekünk.Mindenkinek ölelés,neked kettő is (ha sok,add át valaki másnak) 😀

        Kedvelés

      • Ide írom, mert ide tud kapcsolódni. Ha az ehy este kevés, nyáron csináljunk életmód tábort. He? Olyan kozma- féle mintára akár, meg amūgy is divat ez. Reggel nyújtás hasra, aztán saláta reggeli, kicsi welness, majd hellingerezés, tantrajóga, meditálás, éjjel örœmzene kannás borral. Na? Megszervezzem?

        Kedvelés

      • Adél, mindenben benne lennék, de a hellingerezés nekem ugyanolyan vörös posztó, mint a… mint a….. na, nem találok szavakat.

        Kedvelés

      • de ez most komoly???

        mert akkor: igen, igen, igen.

        akár a holdra is szervezheted én megyek! (ígérem rendesen fogok viselkedni és nem fogom bajuszcict basztatni a zoknikkal. 🙂 )

        Kedvelés

      • Kannás borról lehet szó, bár sajnos nem tesz jót nekem az alkohol… valamint nem igazán tudok a saját ágyamon kívül máshol aludni, stb… Egy ilyen egynapos életmódtáborra benevezek 😛

        Kedvelés

      • Naja, a hellingert nem véletlen hoztam fel. Nekem is posztó, főként. Ióta bnőmet behúzták és lehúzták, miközben amúgy is ingatag önbecsülését lábbal tiporták. Szovall hellinger vicc volt.
        A dolgot elkezdem szervezni, RENDICSEK???

        Kedvelés

      • Adél, de jó, hogy ezt megírtad bakker, mert azóta áll bennem az ütő, az ereimben meg a vér.
        Szervezzed!!!!!!!!!!! 🙂

        Kedvelés

      • de léböjtkúra ne legyen csoki és kávé nélkül, azt nem bírnám. még egy fazekas-szakkör is belefér, nem?

        Kedvelés

      • Hellingerezést gugliznom kellett, nem ösmertem, nem fog hiányozni. Szervezzek kézműves-kreatívos foglalatosságot? Szakszóval biszbaszolás.

        Kedvelés

      • Estenem, hát jár az agyam! Lesz bicikli, akarok vizet, nagy teret, levegőt. Programról egyeztetünk, ki mit tudna beletenni és mit is akarunk mennyi ideig. Évával egyeztetek, hogy itt elindulhat- e a csokikommandóhoz hasonló bejegyz és együtt gondolkodás róla, és előállok tervvel, amit együtt formálunk.
        Egyelőre azt látom, én miben érezném jól magam.

        Kedvelés

      • Mennyivel szebb ez, mint belenyomni egymást, hátha a másik vállán csak kijutok valahogy (nem. És még csodálkozik is).

        Kedvelés

      • Épp azt akartam hozzáfűzni a “Hajnalkalíra-témához” 😀 hogy állandóan a lájkgomb után matatok itt miatta 🙂 Szóval most vagy jobbra, a “pocsék ízlés”, vagy balra, a “fészbúk-függőség” elnevezésű önsegítő csoport irányába kéne tovább haladnom…
        Mindenesetre, Hajnalka, rajongói klubod percről percre növekszik 😀 ❤

        Kedvelés

      • Fészfüggőség jó dolog, én szeretem.

        Köszi, kisveréb. Megin nick-kavarodás?

        Kedvelés

      • Nem és nem enged hozzászólni ehhez…
        Igen, Hajnalka, mindig belegabalyodok ebbe, hogy melyikkel is szoktam hozzászólni. Azt hiszem, épp ideje valami képet tenni a név mellé, hogy megjegyezzem 😀

        Kedvelés

  9. “Elhiszem aljas kommentelőknek, hogy ez pótcselekvés, ez semmi, ez érdemtelen, és én szektavezér vagyok, és más is tudná ezt. ”

    Nincs igazuk, ne hidd el nekik.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Amúgy meg marhán szeretnék egy olyan pótcselekvést, ami boldoggá tesz és meg is élek belőle.

        Megunt pótcselekvés-felajánlásokat várok a mélcímemre, jelige: “Adide”

        Kedvelés

      • 🙂 Nekem vannak levetett pótcselekvéseim, nem is rosszak, de sajnos soha egyikből sem láttam pénzt. Arra meg már nem is emlékszem, hogy boldoggá tettek-e, asszem nem, pótcselekvéseknek ez ritkán tulajdonsága. Érdekel, vagy tartsd meg az aprót…? 😀

        Kedvelés

      • Érdekel. Sose tunni…hátha nekem bejön. És az aprót tartsd meg… 😀 Ezen mindig tudok röhögni.

        Kedvelés

  10. Nekem nem jött össze, vagy túlságosan nyögvenyelősen halad a görcsösségem, a kétségeim, a visszatérő depresszióm miatt a “blogger karrierem”. Kb. két hete kiontott belekkel kúszok-mászok és sehogy se sikerül visszapakolni belsőségeimet a helyükre. Ez mindenre kihat. Hanyagolom a blogomat, mert nem igazán népszerű. Lehet, hogy túlságosan speciális a téma, vagy én vagyok átkozottul tüskés, akaratlanul riasztó. Nehéz szeretni a többieket, magamat, ha a gyerekkorom tele volt elutasítással. Beakadt a lemezjátszó tűje a csalódott szónál. Nahát, a szóban ott egy másik szó, a csaló. Örök kétség gyötör, a felismerés, hogy egy rossz bűvész vagyok. Bár megkaptam az alkotás képességét és álmomból felverve is lehengerlő képzettársításokat bodorítok elő az elmémből, alkohol se kell az “őrülethez”, a szenvedélyem pörget, mégis kételkedek önmagamban és tépem magamat. Szó szerint is. Semmi se elég jó. Semmi. A magánéletemre is kihat a rettenetes belső feszültségem, és már nem rejtem el a kínt, a dühöt, a bánatot. Reméltem, hogy testi oka van az elszállt vérnyomásomnak, de rájöttem, hogy a stressz kínoz. Egyszerűen megöl a csalódottság. Voltak reményeim, de meghaltak, hogy aztán zombiként visszatérjenek és élve felfaljanak. Nem enyhül a nyomás a mellkasomban, hiába keresem a megoldást. Írjak még ötszáz szakmai bejegyzést? Van már hétszáz.
    Vagy hagyjam a blogolást, és inkább írjak egy elbeszélést, regényt, amiben kedvemre tombolok? Adjak célt a dühnek, eresszem rá a fehér monitorra? Legyen ott őrjöngő wendigo, húsba maró, jéghideg agyarakkal?
    Önmagam körül pörgök és egyre kevésbé találom az ösvényeket a többiekhez, a “törzsemhez”, az élethez.
    Megyek, elbújok valahová zokogni.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  11. Már elég rég írtam ide, de folyamatosan követem a blogot. Így mindenestül, írásokkal és kommentekkel együtt többet ért, mint x év pszichoterápia, mert megtanított gondolkodni, kinézni a kereteim közül és sok szorongató elvárást le tudtam tenni általa. Párkapcsolatilag is ott lennék most, ahol a part szakad, ha nincs a blog és nincsenek a felismerések.
    Nagyon hálás vagyok, Éva, lányok, köszönöm! Kisebb, mint három!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ki ne felejtsem, most állok egy, a munkát érintő, ilyen téren a továbbiakat nyugdíjas korig befolyásoló döntés előtt, amit végre teljes lelki nyugalommal úgy hozok meg, hogy nekem anyagilag és időbeosztást tekintve maximálisan megérje. Ami eddig teljesen normálisan hangzik, de egy 1-2 éve még tuti a mártírságot választom, most meg már tudom, hogy nekem is szabad jól lennem, anyagilag és mindenhogy.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  12. “szektavezér” – Igen azt hiszem van valami ilyesmi, de nem te szektásítasz, hanem mi vagyunk szektásodásra haljamosak (illetve most csak a magam nevében beszélek), néha már örülök, ha valamiben nem értek veled egyet, illetve hetekig tiltólistára rakom a blogot magamban, hogy halljam a saját hangomat is (illetve ne halljam azt, amit talán mégis meg kéne hallanom..?).
    Minek van ilyen nagy ereje? Szomorú, de azt hiszem ennek:
    “Pont egy ilyen alakú űr voltam korábban.”
    (Mármint azért szomorú, mert ennyire ritkaság az, hogy valaki ki tudja tölteni ezt az űrt.)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Egy csodát. Ez pont nem szekta. A szektások nem gondolkodnak a saját fejükkel – ezért baromi gyanús nekik az a hely, ahol gondolkodnak. Akik nem szektásak, de valamiért nem jött be nekik a blog, azok simán lelépnek, nem kategorizálnak.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Én nem gondolkodok a saját fejemmel. Szektásítva vagyok. Meghülyítettek a barátnőim. Megmondta ezt a férjem is.

        Kedvelés

      • Csakazolvasas bekattansod van-mondja a zuram.

        Ezt hololvastad? Csakazolvasanal?

        Mondom neki:en melleted vagyok, tamogatlak, de ha eltaszitasz magadtol, ugy eleg nehez.
        Valasza:ez mar megint milyen csakazolvassas faszsag?

        Milyen cizellalt elme! Ugye, hogy ugye?

        Kedvelés

      • A blog a kommunikacionkban azt a gyokeres valtozast hozta, hogyha nem ert valamit, az csakis csakazolvassatol eredhet.
        (Korabban csak siman belul marta magat, esetleg zsidozott, meg ciganyozott kicsit, amikor nem tudott kovetni, most van egy szep, uj, ropogos, kerek ellensegkep)

        Kedvelés

      • Ez nálunk is van, ez a nem érti, amit beszélek. Azt mondja, nem semmi ez az új stílus. Én mondtam neki, ugye, milyen remek? Pontos, nyílt, határozott, őszinte. Nincs már mély lélegzet, elfojtás, keserű benyelés. És akkor megadja a kegyelemdöfést: nem az a nő vagy, akit én szerettem. Mire én: hála istennek! Mert én azt a nőt nagyon utáltam. Ezt a mostanit viszont nagyon bírom, s mivel a mérce én vagyok, hát csak ez számít.
        Ezt már nem érti, és ettől nagyon dühös lesz. Azt érzem, nem talál rajam fogást, nem lát félelmet, nem tud elkapni. Tehetetlen, tanácstalan. Semmi praktika nem működik, minden manipulációt leleplezek (régóta átlátom ezeket, csak nem szóltam), nem tud zsarolni se, mert nem érdekel semmi. Mindenre van válaszom. Meghülyítettek a barátnőim. Chhh, milyen sértő!

        Kedvelés

      • ez nalunk is elkezdodott. de rovid uton lezartam. attol hogy olvasok valamit ami gondolatot general es segit kimondani, megfogalmazni amit eddig csak ereztem, nem jelenti azt hogy mas gondolatait szajkoznam.

        Kedvelés

      • Árnika, azt hitted, neked lehet önálló gondolatod? Nem tudtad, hogy ha mást gondolsz , mint a zurad, az káros külső befolyásolás miatt van, és ha nők mondják akkor biztos hülyeség?

        Kedvelés

      • Egyebirant micsoda gazsag, hogy zsigerileg az az automatizmus, hogy ha gondolataink vannak azok nem lehetnek sajatok.
        Egyre nkabb az az erzesem, hogy papirmase figura-let az igeny. Ezt kell szolgalnia a noknek.
        Fura, foleg amiatt, mert kozben e ferfiak elott az is nyilvanvalo kell legyen, hogy valami megis csak van a nok fejeben, hiszen pl. Szoktak a feleseguktol tanacsokat kerni. Olyankor lehet mukodni? Ja a lenyeg, hogy akkor mukodjunk, amikor o benyomja az “on” gombot. Akkor, ugy, olyan mertekben es feltetelekkel, ahogy azt o akarja.

        Kedvelés

      • Engem, és rajtam keresztül a blog közösségét (ami, bár én többnyire passzív vagyok, nekem is nagyon sokat jelent), egyenesen a terroristákhoz hasonlított a – most már – volt pasim. Tudniillik agymosás, valóságtól való elrugaszkodás, új, a rendet veszélyeztető identitás… De hálisten ő tudja, helyettem is, hogy én a lelkem mélyén azért nem ilyen vagyok. Csak most épp nem tudom, mit cselekszem. De azért én igenis házasságra vágyom, vele. Mert anélkül garantáltan boldogtalan leszek.
        Ijesztő, hogy korábban el is hittem volna neki. Hogy én vagyok a hülye, és ő a megmentőm.

        Kedvelés

      • Úgy komplette mondom, hogy nem is értelek benneteket! Én már évekkel ezelőtt megtanultam, hogy bizonyos infokat (melyek bizonyos helyzetben manipulációra, visszaélésre, vádaskodásra adhatnak lehetőséget) egész egyszerűen nem osztok meg a férjemmel. Mi értelme volna annak? Hiszen figyeli a fb-omat is. Hiszen minden, ami eljut hozzám, vagy belőlem kijön csakis annyiban fontos neki, amennyiben őt és a “kapcsolatunkat” érinti.
        Én nem mutattam neki a blogot (csak annyi értelme lett volna, hogy kikutassa, melyik kommentelő vagyok, aztán figyelje a megmyilvánulásaimat), ám jeleztem neki, hogy vannak barátaim, akikhez elmegyek, akikkel beszélek.
        Honnan vannak? Vannak.
        Egy ideje felháborítóan nem osztom meg magam vele (ahogy ő sohasem osztotta meg magát velem…mondjuk sztem nem volt mit osztania), ilyenformán a kommunikáció nullára csökkent köztünk, közben nem tudni, másokkal (akik lehet, hogy nem nők, jaj, jaj, jaj!) mi a fenéről beszélhetek. Nyilván ők hülyítettek meg! Arról már kezd letenni, hogy másik pasi van a dologban (bennem) merthát rémes ez a gyűlölet, ami a férfiak felé árad belőlem (és ami szintén az én hibám, neki nyilván semmi szerepe ebben, egyszerűen beteg vagyok), meg aztán a gyerekek is mondták neki, mikor faggatózott, hogy nem tudnak róla, hogy lenne valakim. Szóval igaz ugyan, hogy lassan másfél éve kimondva nincs közünk egymáshoz, de erről csakis a mételyezős barátnők tehetnek, és az az idegen fallosz, ami mégiscsak kell, hogy legyen, igaz, higy nincs jel semmi, de KELL, hiszen tudjátok, olyan NINCS, hogy nő férfi nélkül létezni akarjon.
        Hacsak a barátnői…
        Úúúristen! Tán leszbikus??? Attól őrült meg? Valami kell, hogy legyen, mer olyan nincs, hogy ennyi ideig valaki ne akarjon szexelni. Vagy éppen az vette el az eszét? A b*szatlanság?
        :-DDD

        Kedvelés

      • valami kell, hogy legyen. valami ok.
        ami rajta kívül álló ok kell, hogy legyen. ez nyilvánvaló.

        Kedvelés

      • Még jó, hogy el tudtad hagyni. Gratulálok és sok erőt, kitartást kívánok. Bátor vagy. 🙂

        Kedvelés

      • Hajnalka, olyan jólesik a támogatásod.
        Nem akar elengedni, egész egyszerűen úgy tesz, mintha mi sem történt volna, és naponta többször küld kedélyes/szerelmes/önsajnálós sms-t, hívogat, skype-ol. De én kitartóan ismételgetem, hogy döntöttem.

        Kedvelés

      • Lehet, hogy spanyolviasz: azt nem próbáltad, hogy ignorálod? Semmi válasz, az sem, hogy döntöttem. Pl. skype-on egyszerűen törölni, ne is lásson.

        Kedvelés

      • Hajtsd el a vérbe, szóba se állj vele, a síííp síííp síííííííp-át! Azt! 🙂
        Veled vagyunk, jó lesz ez!

        Kedvelés

      • az a helyzet, hogy kezd eszelősen viselkedni, én meg kezdek kicsit félni
        ezért is járok ide folyton, erőt gyűjteni
        nem tudom, meddig tart még ez, de most már nem veszem fel a telefont

        Kedvelés

      • Spanyolviasz volt.
        Az eszelősség mit jelent? Nyilván most kezd rájönni, hogy komoly a dolog, a tagadás után jön a düh fázis.

        Kedvelés

      • Azért írtam, hogy a saját nevemben beszélek. ÉN vagyok szektásodásra haljamos. Még akkor is, ha gondolkodom.

        Kedvelés

      • Ma éjjel azt álmondtam, hogy írtál nekem levelet (Éva), és nem találtam sehol az emailjeim között, meg a gépemben sem, és ettől kétségbe voltam esve, mert biztos voltam benne, hogy ebben a levélben ott van a megoldás, hogy mihez kezdjek most az életemmel…
        Álomfejtés?
        🙂

        Kedvelés

    • Az nem szekta, ha sok hasonló értékrenddel bíró ember egy helyen beszélget.
      Sőt, talán még a hasonló értékrend is túlzás, szerintem az az egyetlen (de milyen erős) közös pont itt, hogy látjuk, hogy mi az ami _nem_ működik.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  13. Olyan, de olyan felszabadító, ahogy írsz, amit írsz. A sok E/1., amiről le lettünk tiltva. A hihetetlen őszinteség, a forrásvíz-tisztaság. Észrevettem magamon, hogy egyre kevesebb a should és a have to, több a must (belső igény miatt fellépő kényszer, bizonyos nyelvkönyvek szerint). Ha más fórumokon szólalok meg, én is egyértelműbb és élesebb vagyok, ugyanakkor empatikusabb és támogatóbb is. Még egy bejegyzést is írok magamban, címe is van ;).
    Szombaton nem tudok 4-re menni, egy túrázós ezer-évben-egyszer program van, de később mindenképp megyek, óriási veszteség lenne már nem találkozni!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  14. “Van vicces oldala is a bloglétnek, a sztár-elemek: megnéznek nagyon”

    Szegény Magyarósi Csaba, láttam rajta is a múltkor a Váci utcán, hogy unottan nézte ahogy nézem. Persze nem történt semmi érdekes, továbbtrappolt a fehér Apple-fülhallgatójával a távoli messzeségbe, mintha mi se történt volna.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  15. Drága Éva! Az “sok vagyok”-óta nekem utolsó szamlaszál ez a blog. Legszívesebben a kommentek 90%-ára viszaírnám, hogy “igen én is pont ezt gondolom”! Hogy a zűrzavar, ami bennem tombol, akkor simul el, mint hajzuhatag a fésű alatt, ha a blogot olvasom. Oda-vissza, újra és újra elolvasom a kedvenc bejegyzéseimet, a kommentfolyamot, beleremegek abba, hogy mit meg bírsz tenni, amit én nem merek.
    Ezért nem tudok elég hálás lenni neked!
    Változott sokmindenkihez a hozzáállásom az itt olvasott sorok nyomán.
    Viszont, ami nagy bajom, hogy nem találom a kávé-gombot 😦 A szöveget látom, de nem tudom hogy mit tegyek, hogy meghívhassalak virtuálisan is akár egy kávéra.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  18. “Olvasóim jelentős része robot, …” Ezt komolyan magamra értettem. Mármint így este, mire ide eljutok, teljesen robot működésben vagyok már. Megnyugodtam, hogy talán mások is lehetnek ezzel így. Tényleg robot vagyok.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  19. DRESSCODE rovat
    Tavaly jómagam zöld-narancssárga voltam, és a lufik fekete-fehérek, meg a torta is.
    Most arra kérem a tesómat, kilenc mély bók a nevének, hogy a lufik zöld-narancssárgák legyenek, DE ebből még nem következik, hogy a ruhám fekete-fehér lesz, bár… na, még egyeztetek jóízlésűekkel. Ha igazán profi volnék, nem mondanék semmit, ezt is csak azért, hogy akinek dresscode kell, és megígéri, hogy nem parázik erre rá (jaj, nincsen siennavörös tűsarkúm stb.), annak a kedvéért a t. blogközönség válasszon egy színt, és ennyi a kód. Lehet kiegészítő is, nem kell rögtön varratni valamit a Náraytamással.

    A tortát sem tudom, milyen színű lesz, úristen, tavaly ilyenkor már megrendeltem.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • es nincs vekony szep ruham, merthogy itt most is esik es hideg van, minek lenne vekony szep ruham. na majd csak lesz valami. anyu cipojet barmikor kolcsonkerhetem. esernyo es anyu cipoje? alalkul.. de mintha valami hianyozna meg..megvan!!!! koromlakk. narancsasarga.

        Kedvelés

    • Van narancssárga pólóm és olyan zöldes nadrágom. Zöld zoknim is van (mondjuk az borzasztó). Ha ebben a pólóban-nadrágban jövök, végigröhögitek a talit, vagy elmegy a kedvetek is?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ide írom, remélem nem baj.
        Annyira vágytam már a közösségélményre: amikor olvastam a blogtaliról, elkezdtem fantáziálgatni, hogy elmegyek, végülis csak a szomszéd országban élek és Szeged is távolabb van Budapesttö´l, mint amennyire én. Már a ruhán is gondolkodtam: a farmer-póló hétköznapi kettö´se helyett elö´túrok valami régi-új csinit a szekrény mélyérö´l és egy napra kidugom a fejem a gyászos igénytelenségbö´l. Közben ment a temetés szervezése, valami döbbenet, hogy milyen setét elméjü´egyházi személyek (is) léteznek! Két hónapig ment az egyeztetés írásban, míg végre találtunk egy idö´pontot (de még a héten is módosította kénye-kedve szerint a pap, remélem a végén azért csak megtartja, ha már odautazunk ezer kilométert. Hol lehet papi önkény ellen panaszt tenni? Szóval nem tudok menni a blogtalira, anyámat megyek temetni Erdélybe (utóbbi nem édes). Fájdalom, elbénáztam rendesen ezt a szervezést. Pedig olyan jó lett volna kidugni a fejemet ebbö´l a gyászos ö´rületbö´l egy kicsit, egy napra! Küldenék valamicske csokikát a talira: ha úton Erdélybe meg tudnánk állni Budapesten és leadnám az étteremben, vajon holnap megtalálná a talis közönséget? (Ma este indulunk).
        Köszönöm, köszönöm, annyi lelki erö´t adott nekem ez a blog, különösen az utóbbi fél évben, amikor egyszerre jöttek a veszteségek anyám halála után és csak álltam és néztem, hogy most miafene történik az életemmel, az eddig fontosnak tartott kapcsolataimmal, hogy elfordulnak és részvét és jelenlét helyett azt mondják, hogy jöjjek vissza késö´bb, ha már “levettem a tüskéimet” (WTF?)! Ebben a hökkenetben itt volt, jelen volt nekem ez a blog, az írásaid, a kommentelö´k értö´szava! Ö´szinte köszönet érte!

        Azt hiszem, személyesen nem ismerek senkit a kommentelö´k közül, de ki tudja, talán ebben is ért volna meglepetés a blogtalin. Tènyleg szerettem volna elmenni, és elbénáztam ezt a temetésszervezést és csak utána néztem rá a naptárra, hogy akkor lesz a blogtali is… Jaj! Következö´re azért mehetek még? Mikor lesz?

        Kedvelés

      • Nagyon sajnálom, és azt is, hogy nem jössz. Egyébként néha nekem is eszembe szokott jutni – most tervezek először részt venni a blogtalálkozón -, hogy vajon ismerek-e a kommentelők közül valakit máshonnan.

        Kedvelés

      • Ez bennem is felmerült. Pár éve tagja voltam egy nlc-s fórumnak, majdnem két éven keresztül beszélgettünk, és néha mintha átsejlene egy-egy kommenten egy akkori stílus, szófordulat.

        Kedvelés

    • Ne csináljátok, tiszta lelki sérült lettem. A zöld-narancssárga-menta trió be nem teszi a lábát hozzám, rám, mellém, sehovásenem.
      Amúgy is le kell cserélni a gardróbomat, barnából megyek át ezüstbe (őszbe), teljes stílusválságban vagyok.
      Suhogó naci, strandpapucs, kézzel kötött kinyúlt pulcsi nem lesz jó? Hajnalkám, te mondd meg, mi legyen.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Bár nem vagyok Hajnalka, én is sihisuhi nadrágban megyek akkor, de makkos cipővel, úgy jó? Lószagúan, mert délelőtt lovagolnak a gyerekek.

        Kedvelés

      • Egy lószagú, makkos sihisuhi fecskében. Szép este lesz, má látom. 😀

        Kedvelés

      • Fésűt akkor se hordtam, mikor vállig érő hajam volt. Igaz, sihisuhi nadrágot is csak sáros kirándulásokon.

        Kedvelés

      • Lilában vagy pirosban megyek ha megyek, mert ez a két szín szerepel a ruhatáramban és kész. Max megint én nem leszek egyéniség.

        Kedvelés

      • Naja, ez annyira édes, hogy ez gond neked, és hogy meg is osztod. Miben mégy legközelebb csoportozni? Na, az jó lesz. Vagy amiben legutóbb voltál.
        (Én aligha megyek, de ha netán mennék, a teljesen szokásos farmer-pamutpóló kombót venném fel, mivel per pilla kb. nincs másom, mint amiben játszira járok.)

        Kedvelés

      • Én meg lehet, hogy felveszek valami irtó csini koktélrucit, csak abban rohadt kövérnek fogok tűnni. Vagy lehet, hogy inkább soványnak tűnök valami eccerűben. Zöld meg narancssárga nekem sincs, ellenben viszek boát és parókát.

        Kedvelés

      • Biztos vagyok benne.
        De amúgy akármit veszel fel, nem tucc nem szép lenni, szóval, nem köll a rizs, bajusz. Vegyé fő csadort.

        Kedvelés

      • Ha boával és harisnyatartóval nem is (illetve utóbbit nem tudom, ugye), de aranyozott(nak tűnő) szandállal és nagyon kifestett körmökkel láttam. Ja, és nagyon profi sminkkel.

        Kedvelés

      • Ugyanaz a gondom mint Najának… Én úgy terveztem, hogy egy farmerben meg egy piros mintás laza felsőben és kényelmes cipőben megyek… Koktélruhám meg ilyesmim egy darab sincsen, és narancssárgám sem.

        Kedvelés

      • És úgy ismered itt a nőket, hogy ezért meg fognak szólni? Vagy nem is állnak veled szóba? Vagy hogy nem kapsz se puszit, se pacsit, se csokit? Ugyan-ugyan! Come as you are, hogy stílusos legyek.

        Kedvelés

      • Nem mehetek akármiben, mert most már kiderítettem: tényleg a tesóm fog ránk főzni, és jelenésem van a konyhában, nem égethetem le 🙂

        Kedvelés

      • A koktélruha csak egy vicc, tavaly poénkodtunk rajta sokat. Ne stresszelj, a blogszületésnap helyszíne egyrészt teljesen laza, farmeros hely, másrészt meg különteremben leszünk csak magunk, úgyhogy a susimaci sem zavarna senkit. Sőt.

        Kedvelés

      • hajnalka aszongya, abban gyere, amiben te te lehetsz. A többi smafu, főleg arra ne hallgass, aki fecskét hord.

        Kedvelés

    • En meg mindig bizonytalan vagyok, hogy mit vegyek fel. Zsirafos polot igertem, de azt nem lehet tudni, hogy zsirafos polo kedvem lesz-e aznap. Igy aztan hiaba utazom oda csak egy napra, tobb alternativa is lesz nalam, hogy tuti olyat vegyek fel amiben jol erzem magam. Na de ki tudja ezt elore?! Ha viszont a valasztott szerkom nem passzol majd a tortahoz, latvanyosan kiborulok, jo? 🙂
      Nem tudom mi az a teklagyongy, de biztos vagyok benne, hogy nekem az nem tetszik.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  21. Nekem új időszámítás kezdődött, mióta olvasom. A tavalyi év talán legfontosabb szellemi hatása. Merengtem is nemrég, még nincs egy éve, hogy rátaláltam.
    Alakít, barátságokat hoz, látásmódot, megihlet, tanulok vitakultúrát, közösségépítést. A Menzán ünneplem a szülinapomat és megnézem a hosszú í-ket a szótárban.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Engem is, nekem is hasonlóan.
      Viszont bennem valahol fejlődik a veszteségérzet, már anélkül is, hogy bármi személyes elkezdődhetett volna. Most sem tudok menni, meg annyira nem vagyok már otthon, ahol ti otthon és egyébként is annyira ritkán. Minden pátosz nélkül, hihetetlen sodró közeg ez.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Én ráismerek a saját és magamnak már leírt gondolataimra, és örülök, hogy megtaláltam a másként gondolkodókat az agyatlan tömegben.
      Revelációként hatott olvasni. Ne érd be kevesebbel, pedig már régóta tudjuk, hogy a mindenség a mérce. És mégse változtatok semmit az életemen, (itt először azt írtam, nem történik semmi, de kihúztam – csak az lesz, amit meteszünk, nem ami történik, magától, legyen már ebből elég) még a talira sem megyek, pedig a szín megvolna. Majd ősszel, lehet. Jó bulizást nektek, ismerősök.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  22. most szarul lettem. Elkezdtem olvasni a bejegyzést, közben villanak be a gondolatok, hogy miben is változtam mióta itt olvasok, mik történtek velem, bennem azóta. Olvasom tovább a kommenteket. Jó érzés, kellemes bizsergés, van itt sok jó ember, hasonlóak mint én, mások mint én. Jó kis csapat. Ahogy olvasom, egyre jobban várom a blogtalit, fokozódik az érzés, aztán látom kezdődik kiscsapatos szervezkedés. Oh mennyire mennék. Folytatódik már nyárral. Jaj, ott kéne lenni. Mennyire jó lenne nagyokat beszélgetni, jókat röhögni, együtt lenni. és akkor görcsbe rándul a gyomrom, hogy de hogy? Hisz nem is ismerek szinte senkit, alig kommentelek, ergo rólam is alig tud bárki bármit. Nagy tömegben elvagyok, figyelek, hallgatok. (pedig van amúgy beszélőkém)
    Most valahogy fájó érzés lett.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • De jó hogy írod, hangosan felnyögtem. Nekem is.
        Most azon elmélkedem, hogy vajon átmeneti, és a rambótartó időszaknak szól, vagy örökre megváltozok, és fokhagymás kereszttel védekezek ezentúl minden megnyilvánulás ellen, amiben a humánum közösségi vetülete megnyilvánul?
        A körmondatra a Noah című film a magyarázat, attól se lettem szociálisan érzékenyebb, se hatékonyabb.

        Kedvelés

      • Változó. Van hogy jön egy gondolat olvasás közben, de mire végigolvasom a kommenteket valaki már leírta helyettem.Minek ragozzam?Van hogy, leírom, de rájövök, hogy háttér információk nélkül félre érthető. Törlöm. Nem tudok tömören, lényegre törően fogalmazni.Akkor inkább nem írok. Van, hogy úgy érzem nincs meg a megfelelő háttértudás. Biztos van más ok is, most ezek jutottak eszembe.

        Kedvelés

      • “mire végigolvasom a kommenteket valaki már leírta helyettem”
        én erre mindig úgy gondolok, hogy lehet valakivel azonos (hasonló) a véleményem, de azt tutira nem írta le senki, hogy pont én hogyan érzek az adott írással kapcsolatban, pont bennem milyen emlékeket hozott fel, milyen gombokat nyomott be
        a blog attól él és attól sokszínű meg sodró, hogy beleadjuk az egyéni, mélyen személyes témáinkat, és nem csak a magasból véleménykedünk

        Kedvelés

      • Nem az élményt nem írom le, hanem a gondolatot ami eszembe jutott róla, ha már valaki leírta. Erre mondom én azt, hogy félre érthető a fogalmazás, ezért inkább nem írom 🙂

        Kedvelés

    • Közösségben én mindig bemerevedek, nem vagyok szereplő típus egyáltalán de azért azt hiszem egy jó közösség ami izlésemnek megfelel kellemes élmény jelent nekem.
      A fiam hetedikes.figyeltem az lányokat az osztályából egy közös program alkalmával.
      Egyrésze elöállt ,elmondta mondanivalóját, szervezett. Mások ülve maradtak, számukra nehéz lett volna a szereplés. Nálam ez igy is maradt idős koromra is .

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • 🙂
        nyüzsis, nem nyuszis…szóval nyüzsögtem, jöttem,mentem mindenkivel beszélgettem
        nekem is vannak símán ilyen mellé olvasásaim 🙂

        Kedvelés

      • Szemuveg nelkul olvastam :)azutan vettem eszre
        Amugy a fiamnak mondta a pszihologus hogy akar-e nyuszibol tigrisbe menni?

        Kedvelés

    • Nyugi, én is így vagyok 🙂 gyere és majd csak állunk vigyorogva egymás mellett, annyira meg leszünk illetődve 😀 viccet félretéve, ha egyedül álldogálok majd, az nem a sznobizmusom miatt van, hanem a félénkségem miatt, de nagyon jófej vagyok és kedves!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  24. Én egy bő hónapja olvasom a blogot, és nagy érdeme, hogy nem unom.
    Mióta olvasok megfeledkeztem hétköznapjaim elviselhetetlenségéről ,megszünt bennem a másokkal szembeni káröröm,undor ,megvetés .Nyugodtabb vagyok.
    Próbálok fogalmazni .Bár nagyon bénán megy de erőltetem ,mert szeretnék én is beszélni veletek.
    Álmomban is látom ahogy piros lesz a WordPress társalgási ikonja.
    Nekem nagy élményt jelent az ,hogy ablakot nyitotok a világra es ez olyan emberek szemszögéből mutatja a látnivalót amivel én is egyetértek.
    A férjem kérdezetlenül is azt mondta ,hogy a blog gondolkodásra készteti az embert. Nem mondom hogy meglepett,tudtam hogy jó fej tud lenni ha van ideje de azért nagyon jól esett.
    Megértem a sok promlémát melyeket megtárgyaltok, de nem szeretek pesszimista lenni (maradni).Azon az elven vagyok hogy lehet találni kiutat a labirintusból, illetve ki lehet mászni a szarból 🙂 Tetszik Éva mottója “minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő”
    Egy temetésre is el kell menjek Budapesten, meg nem is voltam meg soha, hát jövök a talira de nagyok kicsi leszek, biztos elvesztem a fejem!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  25. Nálam sziget-érzést enyhítő tér a bloghatás, köszöm ezúttal is. Ha nem is napi, de azért heti sokszori “benézek, mi újság”, mióta itt először irodalmat szagoltam.
    Most úgy néz ki, van esély, hogy eljussak blogtalálkozni, nagyon remélem, hogy összejön, rám férne az ilyesmi és nagyon kíváncsi vagyok mindenkire!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  26. Kb. két hete olvasgatok itt,véletlenül találtam rá,ágyban fekve,tabletről,mert így kényelmes,első alkalommal hajnal ötig.Szeretem,ahogy egymásba kapcsolódnak a bejegyzések,kikapcsol,elvarázsol,szeretem az igényes szépívű mondatokat,a tartalom megdöbbent,mert megfogalmazódik az amit érzek vagy tapasztalok sokszor,és csak kering kuszán bennem,jéé ezt tényleg más is így….?Délelőtt szoktam olvasgatni,akkor inkább ráérek,kávéval az ágyban,ritkán kommentelek,élvezem a kommentek szép,szabatos jellegét.Jó ide benézni,jó itt lenni,szeretem a blogodat Éva.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .