szomjan halok a forrás vize mellett

Közzétéve Szerző:

Én nem tudom, csak nekem ilyen hullámvasút az életem? Meghökkentő fordulatok, műfajidegen fejezetek, stílustörés. Ki hitte volna még akkor, hogy pont én! Valamint: minden arra mutatott, de nem. Mindenki igen, csak én nem.

Ez mind én vagyok. Jó látni a széleket.

De nem is csak ennyi, hanem időnként előzmények törlése, és aztán lehet valami nagyon Mégis. Semmi nincs végleg elveszve. Ez megdöbbent és meghat.

DSC02070

Tudom, milyen csórónak lenni, hajjaj. Tudom, milyen hó végén utolsó ezresből húsz szál rózsát venni. És tudom, milyen annak az öntudata, valami bohó és méregdrága semmiséget venni, és mindegy.

Napi huszonhat órát dolgozni, pisilni rá nem érni nyomorú bérért és időmilliomosnak lenni, rózsaszirmok, szaténlepedő, üdvrivalg, ez is megvan. Németesen pontosan, tűfilccel, szisztematikusan, avagy grandiózus leleménnyel és mézízű sodrásban, létrehozni valami katartikusat, vagy zseniális blöffel. Meg a minden mindegy, szakadjon rám, megúszom, a nihil, az is.

Tudom, milyen kicsinyesnek lenni, lesni és sajnálni mástól, tizenkét forinton és tíz percen dühöngeni, és tudom, milyen a nagyvonalúság. Mármint, ez én vagyok mind, de velem is csinálták ezt is, azt is.

A böjt, a módosult tudatállapotig, és a szerény másfél doboz diófagylalt, és utána az üresség, az is ismerős. Tudom, milyen a nem és nem mozduló test, ennek összes következményével, és tudom, mi a hajlékonyság, az erő, a tizenöt kilométer terepen.

Megvan a depresszió, a láthatatlanság homályfelhőben, amikor semmi sem működik. Még csak nem is fagyottak az ujjaim, de a kulcs a zsebemben nem úgy akad bele a kezembe, mint ahogy reméltem, ettől kiborulok. És megvan az, hogy megyek bele a világba, lehagyom a parfümöm, és zöldre váltanak a lámpák, mindenki engem néz, miért ne legyek díva? Jártam szellőtől fényes csúcsokon. Iszony és diadal, megvan minden.

Megvan a rútság, szürke pórusok, és az is, hogy egyszerre íve lesz a derekamnak.

A legmélyebb emberi összetartozás, szellemi sztratoszféra, összhangzattan, és a kíméletlen önalázás méltatlanért, ez is megvan. A vágy, mindenembe, ami konkáv, kívánni őt, azt is tudom, és azt is, milyen az iszony, és milyen, amikor az intellektus falán nem jön át a test.

Merre jártatok, meséljetek.

Kapcsolódó bejegyzés: egó

182 thoughts on “szomjan halok a forrás vize mellett”

    • Hm, és hogy merre jártam? Az a jó válasz, hogy mindenfelé, belenéztem a tükörbe, meg a foncsorjába, a fotóba és a negatívjába, lenyeltem a piros meg a kék kapszulát is.
      Voltam lenézett, leköpködött feketelábú bevándorló egy skandináv országban, aztán elmentem élni az Egyenlítőhöz egy épphogy csak a gyarmatosítás alól felszabadult országba, és ott csatlakoztam a korábbi elnyomóimhoz, és lenéztem a helyieket, és úgy bántam velük, mintha még mindig gyarmatosító lennék.
      Éltem aszexuális házasságban sok évig, aztán a legtombolóbb szexuális odaadásban és mámorban évekig. Voltam a kölykéért harcoló anyatigris, aztán a kölykét a pokolba kívánó, megfáradt roncs. Voltam intellektuális sznob, aztán hűtlen kultúradög, aki csak és kizárólag a testet és a test megéléseit propagálta.
      Voltam irdatlanul szegény, kiszolgáltatott, megalázott, meg aztán gőgös is, költekező, felülről dumáló, nahát, mennyi minden voltam, de örülök ennek.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  2. Egyszer mentem Németországba, és 120-nál, az autópályán, a belső sávon elrobbant, és felgyúlt a kerekem. Nagyon ijesztő volt süvöltő kamionok mellett kereket cserélni, ráadásul egy rakás pénzbe került az új gumi. Öt perc alatt az örömteli úti hangulat depivé változott, a hullámvasút mélyén volt éppen a szekerem. Három óra múlva valahol Bajorországban egy véletlenül választott rádióadó a Black Sabbath-tól a kedvencem adta. Annyira jól esett, mint egy orgazmus, azokra a hangokra vezetni, és semmi nem maradt a depiből. Az volt bennem, hogy egyszerűen ilyen az élet: benne van egyszerre a nyomor, a mélység, a sorscsapás és a depi, és egyszerre az eksztázis, a lelkesedés, az optimizmus. És őszintén, ez az, ami életben tart. Én örülök, hogy ezt írtad, mert ez arra utal, hogy nem vagy öntelt, egysíkú, és nem vagy unalmas. És még annyit, hogy azt hiszem, az ilyen sors az empátia melegágya. Olyan jó, hogy vagy.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  3. Voltam akit ismert a portásnéni a Vígben, meg görbült ujjakkal fagyos kukoricát válogató betanított munkás. Tizenhatéves munkanélküli, huszonhatéves álláshalmozó. Hetedik kerületi műkörmös, budai értelmiségi pályán mozgó, parlamentbe rutinból járó médiamunkás. Éhező tinédzser, lazacot vacsorázó bevándorló, aki soha többé nem fázik, csak a klíma miatt, de visszavágyik oda ahol meg a csóróság miatt didergett.
    Voltam aranykalitkában ücsörgő szépkislány, hétköznapi személyi edző, nagy szerelmet börtönben látogató büszke huszonéves, és mostanában megbecsült társ is.
    Keletinél szoknyában éjszakázó elszánt társ, és hetekig melegítőben szagló depressziós kolonc.
    Férfiakat félő, férfiakat megvető nő, férfiakat istenítő, férfiakat terelgető nő. Férfiakat kereső, férfiaktól menekülő, férfiakat gyűlölő, férfit tisztelő nő.
    Konyha kövén fekvő, összevert ember, sír fölött – már nem – gondolkodó csalódott ember.
    Más keleti népeket lenéző ember, mások által lenézett keleti ember.
    Gulyáspiroska. Barista. Adminisztrátor. Bébiszitter. Pultos. Pincér. Kis főnök nagy beosztottja.
    Fiúlelkű lány. Lelketlen ember. Hazudós link, szabálymajom görcskupac.
    Olvasó és író. Kulturális analfabéta.
    Hímsovén feminista.
    Feminista.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  4. Voltam csendimádó vidéki, aki soha nem tudta elképzelni sem, hogy rossz levegőben lehet élni. Voltam pörgésimádó pesti, aki a vidéknek már a gondolatára is unatkozni kezdett. Most vidéken pesti vízfej, a fővárosban vidéki suttyó vagyok. Falun hiányzik a mozi, a belvárosban a madárdal. Falun megszólnak, ha átmegyek a tiloson, mikor pedig semmi nem jön, az Üllőin baleknak néznek, ha megvárom a zöldet, pedig semmi nem jön. Falun élvezem a harangzúgást, a belvárosban a változatosságot. Ott nem tudom elmagyarázni, mitől jó az internetkávézó, itt nincs szavam rá, mitől finomabb az útszéli közkút vize.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  6. Barcelonáról jut eszembe: évekig 14000 ft-os ösztöndíjat és az otthoni kajapénzt beosztani, majd hónap végén elkocsmázni a maradék ötszázast, igen. Aztán összebarátkozni érdekes emberekkel, és mint Jim Carrey, igent mondani mindenre. Barcelonába utazni egy félig idegen, de végtelenül rendes pasival, bringázni Avignonban, flamenco-ruhákat próbálgatni a spanyol áruházakban farmersortban-tornacipőben, katalán krémet enni a Dalí-múzeumnál a park mellett, és az utolsó napon a maradék eurókat malagára költeni. Néha még most is megy, de már lelkifurdi is jön hozzá, mert számlák, ovi, iskola, diákbérlet, ugye. De narancssárga táskával és miniszoknyában minden könnyebb!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  7. Én két világ között éltem az egész életemet. Voltam kis kedvenc anyám ölében és megsemmisítendő féreg apám szemében. Entellektüel vidéken és túl vidéki Pesten. Éheztem évekig, de cigit mindig vettem. Aznap kaptam meg a külföldi ösztöndíjam, amikor meghalt a legjobb barátom. Akkor voltam a legboldogtalanabb, amikor mindenem megvolt. Abban a hónapban ugrott a legnagyobbat a karrierem, amikor szétköltöztünk gyermekem apjával. Ja, mert hogy egy karrierista anyuka volnék… Ezer projekten zakatolok éjjel-nappal, pedig csak heverészni akarok egy fa alatt és nézni alulról a lombját.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  9. Voltam partimalac alkoholista (de akkor még annyi energiával, hogy két jeles diploma mellé csináljak egy felsőfokút is, amikor néha kijózanodok), voltam senkitől sem függő öntudatos magamura évekig, vagyok két kicsi gyerekkel beilleszkedett honpolgárt tettető kertvárosi családos, de leszek én még stoppos hátizsákos nyugdíjas is Izlandon, csak nőnének már meg a kölkök.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  10. Voltam jó tanuló, engedelmes, anyuka szemefénye, aztán lettem sznob és engedetlen egyetemista. Voltam a családját és barátait is a szerelme miatt elhanyagoló fiatal nő.
    Lettem aztán naív, kiszolgáltatott, bántalmazott, megcsalt feleség, majd gyerekét egyedül nevelő harcias anya. Éltem rossz kapcsolatban, több kapcsolatban, reménytelen szerelemben, egyedül és szerető kapcsolatban.
    Voltam türelmes és tündéri anyuka, és gyerekét a szerelem miatt esténként másra bízó szerető.
    Önfeláldozó barát, aztán az önfeláldozás miatt sértődött ember.
    Gyengéd és megértő szerelmes, majd vagdalkozó és gyűlölködő fúria.
    Kedves és megértő társ, közvetlenül utána cinikus és irigy ellenség.
    Voltam megcsalt és megcsaló, elhagyott és elhagyó.

    És leszek is még…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  13. Érdekes, hogy hiába élünk pár évtizedig, de milliónyi dolgot látunk és ugyanennyi érzés szalad át rajtunk. Hasonló listát írhatnék, mert átlagos életem ellenére voltak mélységek és magasságok, és van egy sejtésem, hogy az igazán húzós élmények még csak most fognak rám találni. Ezért van, hogy egyszerre sír és nevet a tekintetem.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  15. Voltam feltétel nélkül szerető, voltam megistenülve, voltam boldogtalan, voltam repülő szőnyeg utasa aki nem tudta ha lesz leszállás a Földön.
    Voltam elutasító,voltam megérző, voltam számító, voltam becsületes, voltam kételkedő, voltam beteljesült, voltam árva és a szívem megszakadt ,voltam rabságban ,voltam céltalan ,voltam kiuttalan.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  16. Voltam boldog, majd ijedt gyerek, dideregve szórólapozó, mindenben kételkedő tizenéves, plakátmagányban ázó-helyét nem találó morózus későkamasz, majd a világra újra nyitó kora húszas.
    Voltam általánosban szavalóversenyen továbbjutó, matek versenyen résztvevő, majd középiskolában ugyanebből a tárgyból majdnem megbukó. Voltam egyetemről majdnem kikerülő, majd azt ösztöndíjjal befejező.
    Volt dejómahittan, aztán sohamárhittan, majd sohamárkereszténység, később ateizmus, aztán pedig hiszvanIsten, felkiáltójellel.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  17. Voltam megvert kisgyerek, anyámért a sarokban rettegô kamasz. Kiközösített, szemüveges, fogszabályzós, aztán osztály jócsaja is. Kisgyerekként utcai játékban mindig a fogó, hunyó, akinek a szemüvegére léptek, kiröhögött kis béka. Éles, gúnyos hangsúllyal kiáltott nevem, jellegzetesen kicsinyítô képzôvel ma is hallom.
    Késôbb földre köptem annak lába elé, aki nevetett rajtam.
    Rohantam férfi után nyáron, hajnalonként, másztam miatta télen szôlôhegyre, mínuszban, kabát nélkül. Verettem magam apámmal szájat összeszorítva, nem, nem árulom el a szerelmet. Voltam megkínzott kamasz felnôtt férfi mellett, ide-oda csapódó, hontalan, hûséges kutya, zokogtam a lábai elôtt: ne hagyj el, maradj velem.

    Voltam aztán mindenki babája, színészek szeretôje, színházi szakszolgálatos, utánfutó nagy ember mögött. Volt az ágyam mellé vodkásüveg készítve, minden reggel a feltámadáshoz kellett. Pucoltam szart, ápoltam beteget, féltem, féltem. Voltam elnyomott és szerencsétlen, önvesztett, céltalan depressziós.

    Szép is voltam, hatalmam volt, aljas voltam, visszaéltem. Csaltam gerinctelenûl, röhögtem ki elárult férfit, hazudtam szemébe olyan nônek nevetve, akitôl elcsábítottam a férjét. Szétszedtem családokat, hagytam figyelmen kívül millió következményt. Felelôsség, nem, nem. Inni, reggel hazamenni, nem aludni, vagy minden éjjel máshol. Nyüszítettek a lábam elôtt sírva, nyomták éjjel a csengômet.

    Csináltam szerelembôl, sajnálatból, kötelességtudatból és pénzért is.

    Dicsôültem színpadon, olajjá sûrítettem a levegôt (ezt maga Mácsai mondta egyszer), énekeltem, tapsoltak, visszatapsoltak, boldog voltam, szerettek, utáltam magam. Énekeltem részegen, felejtettem el szöveget 400 ember elôtt négy vodka után. Voltam kitûnô és penetráns a színpadon.

    Voltam 50 kiló és 80 is, sovány vagy alkoholtól püffedt. Lábam idegen férfiak nyakában.

    Anya vagyok, olyan természetes ez. Nem is lehetne másképpen, és ölelem. Éjjeli pisilés után a férjem takarója alá bújok, forró a háta, nem ébred fel, belealszom az illatába.
    A reggel csupa gôgicse és kávéillat. Tavasz van, magnóliaillat, gyereknevetés, szerelem.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  18. tetszik
    hát én pl ma behajtottam a városba, vettem balin3-nak egy karórát, ettem egy jó csípős kínai pörköltet cérnametélttel, mert ma nem főztek galuskát és beszélgettem egy szép mosolyú nővel.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  19. Ausztriában, pénz nélkül a férjem társaságában – fagy, hideg. Na nem csak a sípályán. Néma csend a vacsoránál, a pincér zavarban van. Adria partján sétálva, a férjem egy lépéssel mindig előttem megy. Szomorúan kullogok utána az alkalomra vásárolt ruhában.
    Koppenhágában, férjem üzleti vacsorán, én pedig egyedül a Strogeten sütit majszolok egy szökőkút káváján és sört iszom. Az Island Bryggén ülök a parton és cigizek. Kora ősz, szokatlanul meleg arrafelé. Tenger szagot érzek,lemenő nap,szabadnak érzem magam, erősnek, önmagamnak. Milonga Buenos Airesben, mámoros jó kedvem van, pedig egy kortyot sem ittam. Nem szorongok, hogy kezdő vagyok, hajnalig tangózom, sok táncosom van.
    Most valami nagyon fáj.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Én egyedül nem vagyok magányos. Jó társaságom van. Társaságban tudok magányos lenni, ha nem nekem való, mert akkor a jó társaságommal sem tudok lenni.

        Kedvelés

      • Én csak akkor vagyok magányos, ha valami nagyon jó történik velem, és rájövök, hogy nincs kivel megosztani. Az nagyon fájdalmas, pangón üres érzés. Még jó (?), hogy ritkán történik velem ennyire jó dolog.

        Kedvelés

      • ÁÁÁÁÁ. Nekem ez kamaszkori alapélményem, de utána mindig kerestem valakiket, akikkel lehet örülni. Nem mindig olyan, mintha tényleg osztozni akarnának az örömömben, de jobb a semminél.

        Kedvelés

      • Ez néha rám is rám jön. Régen nem volt ilyenem. Az első komoly kapcsolatom óta van, amikor egyszer külön utaztam, többször eszembe jutott, hogy milyen jó lenne együtt látni Párizst, a Loire-t, stb. Most megint nem erős, igazából csak akkor van, ha épp van párom, és egyedül utazom valahova. Ha van, akiről tudom, hogy értékelné, és konkrétan vele nem tudom megosztani.
        De itt van a jó nekem! rovat. Írd meg, ha jó van veled, hátha akkor több is lesz. Hm?
        Nekem van egy elméletem: sokszor a hozzáálláson is múlik. Konkrétan az, hogy észrevesszük-e, értékeljük-e a jót, akár kicsit is. Nem történik több, csak tudunk örülni is neki.
        Az, hogy sokszor, azért fontos, nyilván nem azt akarom sugallni, hogy akivel tényleg rossz dolgok történnek, az maga tehet róla, mert nem veszi észre a jót.

        Kedvelés

      • Csak tudod, volt régen olyan, hogy reggel mentem munkába, és olyan MESESZÉP volt a napkelte, hogy hazatelefonáltam felkelteni a páromat, hogy MOSTAZONNAL nézzen ki az ablakon, mert ez egyszeri és megismételhetetlen és lefotózhatnám, de az úgyseolyan lesz…. és ezek az apróságok hiányoznak most a legjobban, és ezt nem tudom blogbarátokkal pótolni. Évek óta egyedül élek. Az egyik barátnőm minden egyes találkozásunkkor rákérdez, hogy “na de nem hiányzik a szex”, és nem tudom neki elmagyarázni, hogy az nem, de ha film közben szeretném valaki vállára hajtani a fejem és nincs ott senki, az nagyon fáj.

        Kedvelés

      • 😦 Ezt ennyire nem szoktam érezni, de azért értem, tudom, mire gondolsz. Volt ilyen, csak nem facsarodtam bele annyira, ahoyg te írod.

        Kedvelés

      • Fiam szokta néha mondani, hogy unatkozik. Én meg nem értem. Hogy lehet unatkozni? Erdő, kert, könyv, kutya – meg a saját feje (ráadásul elég élénk fantáziája van). Hogy tud unatkozni?

        Kedvelés

      • Amikor kicsi voltam, és apámat nyaggattam azzal, hogy unatkozom, mindig azt felelte: az kizárt, csak a buta emberek unatkoznak, az okosak mindig találnak valami tennivalót maguknak. Úgy felbosszantottam magam ezen, hogy tényleg mindig kerestem valami tevékenységet, csak hogy apám okosnak lásson. Mára a természetemmé vált, hogy nem tudok unatkozni. Fiadnak lehet hogy csak a bőség zavara miatt nem ugrik be, mit akar jobban csinálni, ezt értelmezi unalomnak.

        Kedvelés

      • Nyilván tanulni kell ezt, vagy nem tudom. Azt tudom, hogy én mindig ilyen voltam. És igyekszem nem így (bántóan) fogalmazni, hanem inkább óvatosabban terelni, hogy találjon ki valami érdekeset.

        Kedvelés

      • ha az én fiam mondja, hagyom, hogy unatkozzon, 20 perc nyünnyögés után érdekes módon mindig talál magának valamit. tipikusan nem játék, nem lego, nem könyv, hanem épít valami dolgot itthon található dolgokból, és azokkal elvan több óráig. Egyszerűbb gyermekkor, zseniális könyv. szerintem előbb-utóbb minden gyerek rájön, mit akar csinálni, csak hagyni kell rá időt.

        Kedvelés

  20. Húha, szerencsésnek vagyok, hogy éppen most volt alkalmam nemcsak posztokat, de kommenteket is olvasgatni. Úgy érzem magam, mint a Dűne ciklusban a Bene Gesserit nők, akik megkapják az ősök személyiségét is, a tudást, az emlékeket. Pláne, hogy nekem most csak a ma, a ma és a ma van a kisfiúkkal, a múltbéli pillanataimtól elszigetelődtem, a jövőm egyelőre teljesen üres vászon, még bármi lehet, vagy éppenséggel olyan kötött a pálya a két gyerekkel, hogy nincs mit tervezni a jelenben?
    Írjatok még!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  23. Van a munkahely, ahol udvariasan tessékelnek be márványfolyosós épületekbe, és szép öltönyben, komoly arccal tesszük a semmit. Volt a vágóhíd, ahol a munkásnők ha nem is napi, de bevett szórakozása volt a levágásra váró marhák szemét késsel kiszúrni. Fontoskodó, precíz irodai tevékenység, hóttunalmas napokkal. Előtte együtt dolgozni nyolc elemis raktárosokkal, ahol napi nyolc órát röhögtünk.

    Korai kamaszként, meg még később is a lélek fájdalmát a testen próbáltam leverni, izzó fém, penge, gyufa segítségével és csak azt vártam, mikor múlik végre. Ma már rendben van az, hogy az élet fáj néha, nem baj az, majd elmúlik.

    Soha nem tanulni, iskolából folyton lógni, sulikat nagyjából adottságokkal letudni, átcsúszni – majd felnőtt fejjel, precízen, szorgalmasan, lelkiismeretesen készülni, heteken át gépként tanulni.

    Az úgynevezett krisztusi kor bölcsességében meg azt hittem, hogy a semmit nem tevő, tökéletes percek a gyermekkor sajátosságai, ami elmúlik és nincs tovább – bár sok szépség van helyette.

    De tegnap csak hanyatt feküdtem a napfényben. Nem volt semmi, csak egy leírhatatlan bor íze a számban, napszagú bőr, egy méterre tőlem egy nyüzsgő bodobácskolónia, az égen egy kondenzcsíkos repülő és egy lapockámba álló tavalyi tarlótorzsa. Minden a helyén volt, semmit nem kellett mondani, tenni, csak lebegni együtt az egésszel.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  24. Család cuki kedvence, majd egy hirtelen fordulattal a “középső”, onnantól a család esze, aki DE. Jó tanuló, DE. Háztartásvezető, DE. “Jódolgában nem tudja, mi baja” – közben “hagyományos” kapcsolatban verbálisan bántalmazott. Huszonvégi újrakezdő. Munkában inkább anya lennék, anyaságban inkább dolgoznék, de hivatásom nincs, de legalább pénzt keresnék. Mindig akartam valaki lenni, egy-két kitörési ponton aztán nem éltem a lehetőséggel, gyávaságból, tunyaságból, ki tudja ma már. Az örök outsider. Eldobhatatlan kötelességek, meg az evészavar. Senki lettem.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  25. Voltam eleven, vidám, tündéri rosszcsont kislány, akihez az 20 éve pályán lévő óvónőnek elő kellett vennie a szakkönyveket.

    Aztán lettem szorongó, rettegő gyerek, aki 8 évesen meg akart halni és megpróbálta magát belefojtani a fürdőkádba. Mivel nem sikerült, lettem ugyanilyen szorongó, rettegő kiskamasz, az osztály legcsúnyább lánya, akit csúfoltak, ütöttek, vertek rugdostak a nagyobbak, és akinek egyetlen menedéke a tanulás és a könyvek voltak. Lesajnált szegény asszony gyereke, aki ment a szőlőbe dolgozni, aki ősszel hullott fosókaszilvát szedett a bozótosban nejlonzsákba pálinkának, tavasszal csigát szedett eladni, nyáron tököt lopni járt a téesz földjére a kutyájával, megint ősszel pedig a learatott kukoricaföldön elpotyogott csöveket, kiömlött szemet gyűjtött az állatainak.
    Voltam jókislány, kedves, udvarias, tanárok kedvence, de mégiscsak nolifer, befordult gimnazista, akinek csak a jegyek számítottak. Komoly, okos, koravén, végtelenül pesszimista tizenéves lány, akiért aggódott az osztályfőnöke, akit elkerültek a fiúk és aki elkerülte a fiúkat, és akinek lassanként lettek azért lettek barátnői, akik ha nem is értették meg, legalább elfogadták.

    Voltam nyaranta Németországban helyettes bejárónő, akit szerettek, akinek a munkáját megbecsülték és megfizették, és akinek a nagyságos asszonyok odaadták a régi ruháikat, és aki büszke volt arra, hogy ebből ruházza a családját és fizeti a tanulmányait.

    Voltam egyetemista, aki egy új élet küszöbén, a nagyapja kabátjában egy új városban el-eltévedt, de ahol talált barátokat, hobbit, szerelmet, és lett egy kedves fiú szeretett barátnője. Voltam könyvtáros és tolmács, és ásatási segédmunkás, és lettem kevésbé jó tanuló, de boldogabb ember, aki sokat edzett, kirándult és hastáncolt.

    Voltam manga- és animerajongó, még a szublutúrán belül is szub extremitás, egy fejlődő weboldal adminisztrátora, lelkes, őrült fordító, iszonyú energiákat a hobbijába fektető, nap mint nap szárnyaló, az alkotás és a munka mámorában úszó, nem e világban élő, fura lény. Egy közösség motorja, dübörgő erő, rajongója mások szerint beteg történeteknek, botcsinálta de lelkes újságíró, aki rajzfilmfigurának öltözött, kiállt ezer ember elé a színpadra és élvezte.
    Eközben voltam keveset kereső félállású tanár, pénzt, erőforrásokat józanul beosztó, rendes albérlő, aki mindenféle szellemi segéd és szakmunkával egészíti ki a jövedelmét.

    Végül lettem az aki vagyok, és ezt a valakit más emberek aranyosnak, vidámnak, magabiztosnak tartják, és egy kicsit bolondnak, de főként aranyosnak, ez az én állandó jellemzőm, amit kortól, időtől hangulattól függetlenül mindig visszakapok. Vagyok tanár, osztályfőnök, mint ilyen, megint csak aranyos, sőt cuki, ami kész botrány egy 16 évestől hallva, de szigorú, és akinek csönd van az óráján és akinél tanulni muszáj. Vagyok még mindig, immár 14 éve társa annak a kedves fiúnak, gazdája két macskának, olvasó, de nem túl művelt és nem túl értelmiségi, szívében mindig falusi paraszt, aki paprika és paradicsompalántát ültet tejfölös pohárba és tárolja őket az íróasztalán kijavítatlan dolgozatok és egy sci-fi regény mellett, horgolt animefigurák és két óriáscsiga társaságában.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  26. Jobb napokon kedves, aranyos, segítőkész, jó tanuló, nagytestvér.
    Rosszabb napokon szorongó, konok, magábaforduló, nemtörődöm gyerek.
    Jobb napokon hajnalig bulizó,boldog főiskolás
    Rosszabb napokon ELTE-re be nem jutott bukott diák
    Jobb napokon az imádott városban új lakóként, a Margit-híd közepén bizonytalankodó:
    melyik Buda, melyik Pest?
    Rosszabb napokon a videki szulovarost szuknek, lassunk erzo.
    Jobb napokon nyitott, erzekeny, apro rezdulesekre odafordulo
    Rosszabb napokon magaban nem bizo, megnyilni nem mero, szotongaskupac.
    Jobb napokon magasrol tenni ra ki mit gondol
    Rosszabb napokon nem merni megnyílni, félni, nagyon félni, hogy ami a hetedik ajtó mögött van nem értené senki, nem kellene senkinek se.
    Ma rosszabb nap van.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  28. Voltam rokonok által imádott, akaratos, huncut kislány, aki a szüleitől pénz lopott, hogy megvehesse magának az áhított hajas babát, amit egyébként nem kapott volna meg.
    Voltam szülők, nagyszülők nyakán kolonc, árva, megoldandó probléma.
    Voltam fiúk számára láthatatlan, csúnyácska, önmagát gyűlölő, jó tanuló, mindenkinek megfelelni akaró mindig szomorú, introvertált (kis) kamasz, az osztály lúzere, akin csak nevetnek.
    Voltam flitteres csinibaba, heti háromszor vadul bulizó főiskolás, idősebb, és nagy stílű, de törpe lelkű férfiakkal játszadozó dög, part time lover. Voltam reménytelenül szerelmes, kihasznált, elutasított és elutasító, megbízhatatlan csalfa nő ,és mintha lettem voltam vasárnap sütit sütő mintabarátnő is, akinek minden egyes nap a fejére olvasták a hibáit…
    Voltam faluvégek és pocsék minőségű lábbelik közé szorított, Lagzi Lajcsin meg olajos kenyeren szocializálódott pór leány és volt, hogy önerőből játszottam Carry Bradshawt Manhattenben.
    Volt mikor nagyon szerettem volna ‘jónő’ lenni, látszani, vagy csak valaki lenni, karriert építeni, visszavágni azoknak akik régen lenézhettek, de olyan is volt mikor egyenesen a megvilágosodást kergettem, na meg az igazit! LOL.
    Mára már sikerült elengedni ezeket a téveszméket és eszembe sem jutna, hogy megvegyem a nők lapja psziché legújabb számát, viszont olvasok Szabó Magdát, Háyt, és újabban Szvoren Edinát is (ezért külön köszönet a blognak, de a Bovaryné is ott a bakancslistán 🙂 ) a playlist pedig Best of Montreux Jazz Festival-lal kezdődik és most csak úgy élek bele a mába különösebb célok, mindig valamiért megfeszülendő eszmény nélkül és ez jó nekem. 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Ott én is. Támasztom a falat szünetben, osztálytárs hozzám lép, ”neked nincs is bokád” és kirúgja, ami nincs. Gyûlöltem. Magamat persze, mert voltam olyan béna, hogy elestem, és egy hétig járni se tudtam. Rítam otthon, hogy vigyenek a percen orvoshoz, aki szétszedi a lábam a bokánál, kivág belôle 10 cm-et, úgy majd éppen jó leszek, bokában is, magasságban is. Ilyen marha is voltam.
        De szép is lennék most 😀

        Kedvelés

      • A mi osztályunkból az anno nagymenőknek számítók se vitték többre, sőt. (Tudom nem szép ilyet mondani de ez azért kicsit megnyugtató. )

        Kedvelés

      • Fordítva sem jobb. Én nem voltam sosem osztály lúzere, viszont most érzem magam annak. Hogy nem működtetem a képességeimet, csak egy nagyon kicsi részem dolgozik nap mint nap, a többi meg hever talonban. Körülöttem nagyívű pályákat futnak be, én meg alaphangon pörgök.

        Kedvelés

      • Szerintem jó adag szerencse is kell egy ilyen nagyívű pályához. Valaki még csak nem is különösebben tehetséges és karriert épít, multi cégeknél kifejezetten sok alkalmatlan embert láttam magas pozícióban, na az nagyon kiábrándító tud lenni.
        Persze azt sem mondom, hogy önmagában a vakszerencse elég lenne.

        Kedvelés

  29. apa kislanya, nagyapa kedvenc unokaja, koszivu unokaja nagymamanak, bezzeg unokateso, nagy remenyu diplomas, helyet nem talalo munkanelkuli, kicsi varost imado, oriasi varosban elo, lanyokat nevelo fius anya, onfelaldozo, tarsasagiva valo, hallgatag, majd fecsego, lassan beero, felnovo,orokke listakat iro…folytathatnam ezt a listat is reggelig.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • “lányokat nevelő fiús anya” Jaj. Én azt hittem magamról, mikor fiam született, hogy lányos anyának jobb lennék. Aztán megszületett a lányom. Azóta nem hiszek ilyet magamról.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  30. Majdnem zenész lettem egy életre, amiből mára a zene szeretete maradt. Éltem, tanultam “pestiként” vidéken, ahol 4x annyi lány keresett férjet mint ahányan férjek akartak lenni 22 évesen, holott nagyon értékes kapcsolatok épülgettek. Nálunk is laktak lányok és mi is segítettünk nekik a műszaki rajzokban lelkesen, nagyon lelkesen.
    Gimiben minden nyáron egy hónapot kukoricát címereztem, mert abból el tudtam menni túrázni, hegyetmászni a Tátrába és jutott másra is.
    Voltam igazi mérnök olyan helyen ahol csak a béremre volt pénz, de arra amit csináltam volna arra nem, ergo egy idő után nem csináltam semmit. Ragasztottam óriás plakátot, dolgoztam gyertya gyártónál, szerettem mert nagyon minőségi és szép dolgokat csináltunk miközben értékes embereket ismertem meg. Mindenki diplomás volt aki ott dolgozott másodállásban, tanár, mérnök, filosz stb döbbenetesen lehettünk így visszagondolva. Voltam generálkivitelező 1 személyben napi 16 órában 15 szakmát koordinálva, maximális elismeréssel mind szakmailag min anyagilag.
    Mindig könnyen ment a tanulás, sokszor vissza is éltem vele, ma már inkább tanulok csak úgy magamnak.
    Ami érdekel , milyen lettem volna, ha zenész leszek, ha lenne értelme tudni. Maradok inkább kíváncsinak, aki képes napi ezer km-t vezetni, ha érdekli valami és az Adria partján ebédelni egy szendvicset capuccinóval, mert csak.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  31. A végletek… hát persze, hogy megvan mind. Fentről látni a lentet, de lentről annyira nem a fentet. Középről látszik mindkettő, de nem annyira élesen, mint amikor benne vagy. Hihetetlen apróságtól lehet mélypont is és csúcs is. Satöbbi satöbbi… milyen bagatellnek tűnnek, de mégis ezeken múlik szinteminden.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  32. Pár éve a DÖG-ön dolgozom magamban. Piros boám is van, és nem félek használni. És most épp Nina Hagent hallgatok. De a naiv kislányt is szeretem, ott van a fotókon is.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  34. Ó. Én többnyire láthatatlan voltam. Olyan háttérbe belesimuló. Picinek jókislány, akinek az anyja mondja az óvónőknek, hogy nem, a gyereknek nincsen baja, csak már tud olvasni, azért ül fél napokat könyvvel a sarokban. Nagyobbnak ugyanaz a minta, barátnőkkel néha eljáró, de alapvetően csöndes kamasz. Az olvasásmánia is maradt.

    Voltam család barátját gyermekien, pót-nagyapaként szerető, aztán nagyot koppanó tizenhat éves, mikor a kedves, finom úriember közölte, hogy engem másként szeret, mint az öcsémet, és én hirtelen megértettem, miről van szó. Ebből a helyzetből önerőből kimásztam, de az emléke ott maradt – férfiban, fiúban soha-soha nem bízni, kommunikációra képtelennek lenni, még mindig háttérbe olvadni. Nem részt venni a versenyben, hogy érettségiig ki veszti el a szüzességét. Csak később, amikor már nem volt verseny. De bízni még mindig nem bíztam, soha-soha senkiben.

    Egyetem alatt külföldön voltam, mindenki nevetett, miért csak Ausztria, hát németül se tudok, miért nem használom ki jobban a programot, megyek messzebbre? (Előtte voltam Amerikában is, heteket, de érdekes mód Ausztria mindig előbb jut eszembe.) Odamentem, barátokat szereztem, és építettem légvárat – szerelmet egy álomképből, kivetítésből. Csak az alapvető, emberi kommunikációt, azt felejtettem megint el. Elképzelni, ringatózni, apró semmiségeket felnagyítva örülni annyival jobb volt. Aztán meg én csodálkoztam, hogy csak alkalmi szexpartnernek tekint, aztán már annak se. Pedig én bolond másodszor is visszamentem. Ijesztő belegondolni, hogy ha minimális visszajelzést kapok, simán ki is költöztem volna akár. Jobb volt így, magammal számot vetni és hazajönni.

    Hazajöttem, horvát barátnő, volt lakótárs, jött látogatóba. Szép voltam, befestettem a hajam, télen miniszoknyát húztam vastag harisnyával, de a lelkem még sikított belül. Két napra rá újra találkoztam egy ismerős ismerősével. Beszélgetést félbehagyva mentem ki lépcsőre ülni, feltoluló emlékek miatt sírni. Utánam jött, rám terítette a pulcsiját, akkor valami kattant. Később fogadkoztam magamban – nem, ezt már nem rontom el, régi mintámból kilépek, kommunikálok, beszélgetünk, úgy szeretjük egymást. Anyukám aggódik, vajon csak a fájdalom elől menekülök rögtön máshová? Nagymamám a maga módján elkönyveli – öregapád meg köztem is pont hat év volt. Jó lesz.

    Jó lett. Azóta is jó. (Bár nem a hat év korkülönbségtől.) Beszélgetünk, úgy szeretjük egymást. Utaztunk, túráztunk sokat, költöztünk össze és együtt. “Szeretetből megyek hozzá.” Van egy lányunk. Kezdünk visszatalálni a túrázáshoz, babahordozóval. Jó így, és azon vagyunk, hogy jó is maradjon.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  35. Nekem eddig sokkal kiegyenlítettebb volt az utam, kevesebb hepe-hupával. Persze, baromi unalmas kamaszkorom volt, ezt készséggel elismerem. De nézhetem onnan is, hogy a legnagyobb változások 6 és 12 éves korom között már lezajlottak. Hm, ezen megyek elgondolkodni, míg fő a karfiol…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  36. Hétvégén családilag elutaztunk – jó volt. Így most olvasom a lemaradást, és sokszor könnybe lábadt a szemem, olyanokat írtatok.
    Én az voltam, aki kb. 40 évig mindig más szeretett volna lenni, mint aki – aztán megbékélt, és most már tényleg szeret az lenni, aki, és azzal is megbékélt, hogy negyven évig más szeretett volna lenni.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  37. Olvasom olvasom, ki mi volt már…. nekem ez így eszembe sem jutott….mindig én vagyok.
    Néha elcsúsznak az alapok, olykor csúszok a gödörbe -van, hogy észre sem veszem -aztán meg lelkesen kotrom magam kifele.
    Voltam harcos világot megváltó, lettem már csak magamat megsegítő. Voltam imádott, csodált, élveztem, de nem szerettem, elhagytam. Csodáltam, szerettem, önfeladtam, elhagyott. Szerettem, szeretett . Azt mondta elfogad, de változtatni akart. Megismertem jobban önmagam, elhagytam.
    Messzi helyeken idegen, szeretett, de azért nem közülünk való.
    Magabiztos, önmagát megkérdőjelező. Nagyszájú, mindent jobban tudó, hallgató, figyelő.
    Otthon sarokban ülő. Mindig úton levő.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  38. Sajnos, én még mindig nem tudtam eldönteni, hogy “polgár legyek vagy fegyenc” én a párhuzamos valóságokban élek, egyszerre vagyok hivatalnok és anarchista, vidéki háziasszony és kalandor, világpolgár, mindennap főző, unalmas feleség és kreatív szerető, odaadó társ és ok nélkül lázadó, a hosszú távú tervező és a mának élő. “Nem kívánok semmi elérhetőt, semmi elérhetetlent. A ***-t kívánom.” Milyen igaz ez ma is. Még mindig nem tudok beletörődni, hogy csak egy élet van. Azért már képes vagyok arra, hogy egy pillanatot úgy éljek át, hogy ez az, amire majd emlékezni fogok. Kár, hogy megfesteni nem tudom, csak gondolatban. Egyelőre.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Ezt senki nem tudja, én speciell úgy állok ehhez, hogy lehet, hogy több is van, de kognitíve a “csak egy” verzióra szavazok, mert akkor ebből hozom ki a legtöbbet.

        Kedvelés

      • A zember próbál racionális meg empirikus meg tudományos lenni, de ha van a fejében egy csomó adat, amit nem tud másképp értelmezni, mint előző életbeli emléket, akkor kutyanehéz. Egyébként értem és támogatom a logikádat.

        Kedvelés

      • Azért értem, amit mondasz, és azért nem tudok elhajlani érzelmileg is a “csak egy” van verzióhoz, mert nekem is vannak nagyon erős emlékeim, vagyis inkább emléklenyomatok egy másik valóságról. Egyetlen kézzelfogható dolgot tudok talán mondani: amikor elkezdtem angolul tanulni 9-10 évesen, az első pillanattól kezdve velem volt az érzés, hogy én ezt már tudom, és engem csak emlékeztetni kell rá, hogy mit hogy kell mondani. Soha egy percig nem tanultam angolul, amit és ahogy először hallottam, onnantól tudtam és használtam, ismerős volt minden, mint a kedvenc kinyúlt kötött pulcsim.
        Más nyelvben is jó vagyok, lexikálisan nézve többet is tudok, mint angolul, de mégis az a különbség, hogy az angolt nem kellett tanulni. Plusz, módosult tudatállapotban vannak filmkockáim egy skót?/ír?/angol? jellegű tájról, egy középkori kastélyszerűségről, óriási kőkandallóról, rengeteg vadászkutyáról. Nem tudom hová tenni ezeket.

        Kedvelés

      • Nekem a spanyol, olasz ilyen. Persze segít a meglevő latin, latin eredetű angol szókincs, de a többi is ragad. És imádom a déli, mediterrán világot – mondjuk kicsit túl hangosak, de ezzel együtt is. Igaz, a keletet is.

        Kedvelés

      • LOL, angollal én is így voltam, és gyanús volt, hogy amerikai akcentus jön a nyelvemre automatikusan. Pöttöm lánykoromtól vannak olyan álmaim/bevillanásaim, hogy alacsony épületek tetején menekülök kutyás őrök elől. Évekkel később az felszerelésüket német náci egyenruhaként azonosítottam, de nem tudnám biztosra mondani, hogy ezt a részt nem csak bemagyaráztam magamnak. Azt se tudom, miért magyaráznám be magamnak, mert különleges hópihének akarom tartani magam, aki emlékszik, vagy fordítva, azt próbálom elhitetni magammal, hogy csak beképzeltem az egészet.

        Kedvelés

  40. Visszajelzés: honnan tudom? | csak az olvassa — én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .