Mindenféle megállapításaink vannak, hát igen, a rendszer szar, a mellünk lóg, de nem baj, a rántott sajt két réteg alól is kifolyik, így van ez. Boribon, ha kiszakad, szintén kifolyik. A gyereknek nem leszünk mesekönyv-anyja, mert az képtelenség. És anyánk nem jó fej, nem, annyira szerettük volna pedig mégis úgy értelmezni, a mi anyánk, a mi gyerekségünk…! Máma már visszaszólunk a gázóraleolvasónak, beismerjük mozivágyunkat újszülöttünk mellől is, s hogy nemhogy hüvelyi, semmilyen orgazmusunk nem volt évekig.
Nagy-nagy érettség ez. Csak épp ez a sok megállapítás valahol még mindig egy összetákolt, a világ szemében kevésbé, a magunkéban még mindig nagyon szimpatikus Én. A magányos hős. Aki nem olyan, mint a többiek. De minden előnyt elfogad azért az általa megvetettektől.
Félőszinteség ez. A legmélyéig le merünk-e menni? Vagy az kiábrándultság, amitől visszaborzadunk? Merünk-e magunk előtt sem szimpatikusnak lenni? Vagy belefáradtunk már abba, hogy mások piszkálnak, s akkor legalább mi dédelgetjük magunkat öncsalásként? Milyen lenne annyira erősnek lenni, hogy a saját bűneinket, zűrzavarainkat is elbírjuk?
Mi a legmélye? Mi van, ha az anyám nem szeret, csak kontrollálni szeret? Mi van, ha nem bírunk már szoptatni, csak azt tudjuk, hogy kell, mert csak? Mi van, ha soha nem volt affinitásunk a szakmánkhoz? Mi van, ha amennyiben újrakezdhetnénk, nem lennénk anyák? Mi van, ha unod a gyeslétet, s csak azért nem gyújtasz még fel valamit, mert ezt nem mondhatod? Mi van, ha nincs is Isten? S akkor legalább kis i, ugye?
Milyen lenne igazán megtalálni és önmagunknak bevallani a legmélyét? Bontani a bonthatatlant?
Tudjátok, János nem szerette a kaliforniai paprikát. És én nem vettem édes, piros meg sárga, műanyagnak ható kaliforniai paprikát. Sem éltében, sem holtában. Arra az értelmezésre voltam rászorítva, hogy ő milyen rendes, hogy vállalt engem, holott ezt világosan cáfolták a mindennapok. Erre, hogy milyen erősen akarok — egyébként csak belül, nem vetítek — megfelelni az eszményeknek, hogy én, az ő özvegye, most jöttem rá, amikor vettem egy paprikatriót. Mi van, ha nekem a házasságom az angyalszárnyak között is nehéz volt, tragédiába illő megoldhatatlanságokkal? Mert amit elrontottak mások, rám szakadt. S ezért voltam kétségbeesve. Mibe kerül ezt kimondani?
Neked mennyi a cukorhab-igényed? Belenézel-e a szédítő kútba? Meg mered-e vizsgálni kisebb és nagyobb gyomortáji rosszérzéseid okát?
Bonyolultabb lenne tőle a létezés, igen. Ám mennyivel korrektebb lennél önmagaddal is, másokkal is. Mennyi gyötrelem tűnne el, ha tudnád és döntéseidben hasznosítanád, ki is vagy. Mennyivel kényelmesebb lenne a szék támlája is, milyen pontosan illene tenyeredbe a zsebbe tett kocsikulcs. Miért félünk ennyire, miért. Miért hisszük a magunkénak mások interpretációit? Miért érezzük folyton és végül mindennel kapcsolatban azt, hogy mi vagyunk a hibásak?
Én ma nagyon akartam tüsténkedni, takarítani, de nem bírtam. A lelkem mélyén és felszínén lustának éreztem magam. Nyűgös, nagy macskadögnek, aki ‘szik kikelni az ágyból. Aztán este csattantam a fürdőszobakövön, és akkor megértettem, hogy a nem múló fejfájás meg a csattanás oka a hétfői ütés, és én most gyógyulok. És hogy az anyám csak kioktat, fiam-lányom fosott és hányt egész héten, és a Kozmáékra gyűlő trollok azonnal kitesznek a kerékagyra is, nem csoda hát, ha semmihez nincs kedvem. Holnap rohanás, átértelmezem ezt is: milyen jó, hogy ma heverhettem.
csak az olvassa. én szóltam 
Nem tudom másnak hogyan, de nekem elég volt egyszer a szédítő kútba, igen, a legmélyéig. Azóta abbahagyhatatlan, egyre csak vonz. Addiktív és mondhatnak akármit. Viszont nekem nem feltétlenül és nem mindig immunerősítő, legalábbis azonnal nem.
KedvelésKedvelés
Nekem is így. És a legmélyén nagyon sötét van, botorkálás és magány és ettõl volt, hogy többször visszariadtam a lábvízmeleg önáltatásba. Most megint a mélyén vagyok, visszamenni az öncsalásba (és az érzelmi zsarolókhoz) nem szeretnék, de nagyon szeretnék legalább valami közösség-érzetet, mert a magányos hõs-szerepkör nekem “kontraproduktív” és nem érzem, hogy ez elõre vinne. Valami közösség kell, jó közösség, ahol nem zsarolnak a hibáimmal és hiányaimmal és nekem sem kell foggal-körömmel küzdeni a létért. Idealista-e vagyok?
KedvelésKedvelés
Szerintem nem vagy idealista. Remélem megtalálod a párod és azt a közösséget ami elfogad önmagadért.
KedvelésKedvelés
na, itt többeknél van február végi mélypont… nálam is. de holnaptól március, és fújni kezdenek a jó szelek. kirángattam magam a házból, tavaszi ruhát öltöttem, és találkoztam hat jófej emberrel. ezek közül négyet ma ismertem meg. egyik sem a hibáimat vizslatta.
KedvelésKedvelés
De jó!
KedvelésKedvelés
Igen, a kút fenekére nézegetés igencsak magányos buli, úgy értem tényleg “Nincsen kívül, belül élünk egyedül.” És igen utána nekem is valahogy még égetőbb lesz a tartozhatnékom valahová, jó oké, inkább csak akkor, ha még nem bírom el mindig a saját dolgaimat. Ha meg már elbírom, akkor meg már nem is olyan fontos feloldódnom bármiféle, mindenféle közösségben. Mókás dolog ez. Pedig tényleg kevés felszabadítóbb van annál, mint amikor csak úgy vagy valahol és nem akarnak tőled semmit és pont.
A tavasz meg tényleg itt van, szerencsére már belém is harapott a minap.
KedvelésKedvelés
“Boribon is kiszakad”.
Például tegnap ismét beláttam, mennyire fontos nekem mások véleménye, szeretete és elfogadása. Szeretném, ha szeretnének. Az jobban hangzana, hogy mindenkire fütyülve járom a magam útját, de sajnos nem ez a helyzet. Legalább már tudom.
KedvelésKedvelés
Ezt most nagyon értem. Én is nemrég jöttem erre rá, és egyelőre még nem tudom elfogadni, hogy így van.
KedvelésKedvelés
Bocsássatok meg magatoknak, és szeressétek magatokat (nem, ezt nem Jézus mondta, hanem én, velkámturiölití) 🙂 Nem attól van létjogosultságotok hogy mások szeretete által megerősítést kaptok arra, hogy élhessetek. 😉
Nézz a tükörbe, és gyönyörködj magadban. 🙂
KedvelésKedvelés
De jó ez. 🙂
KedvelésKedvelés
Igen.Ha nem jon belulrol, minden hiaba…
KedvelésKedvelés
Én arról beszéltem, amikor nem szereted magad, mert fontosabb, hogy szembenézz vele. magunkat szeretni középhaladó feladat.
KedvelésKedvelés
Ha nem is szeretjuk magunkat neha,azert megbocsatunk…
KedvelésKedvelés
Mit? Mert én magamra nem haragszom kicsit se, csak szeretnivalót nem találok semmit de semmit. Persze ez nálam a betegség része. De attól, hogy az okát tudom, nem könnyebb.
KedvelésKedvelés
Fonixtoll mar belebonyolodtam ebbe a legmelye problemaba ,mindenki mast erez,mas okbol nem szereti magat. Amugy en sem allok jol az onszeretet teren.
Megis van valami oka ha nem szeretem magam,es akkor haragszom is magamra tudat alatt.
A ferjemet hasznaltam fel a kerdes tisztazasara habar mi nem beszelunk “ilyeneket” mivel o nem az a meditativ tipus.
De most a buzgo blogolvasasom hatasara megkerdeztem tole, hogy szereti-e magat.
Azt mondta ugy 70-80%- ban szereti.
A kerdesem, hogy miert csak annyira?
Hat ha valami nem sikerul ugy ahogyan szeretne.
Ennek kapcsan meg eszembe jutott a Bolondok hajoja film Katherine Anne Porter regenye nyoman.
Mar reg lattam nagyon de emlekszem a szereplok vivodasara az onertekelesuk miatt.
Udv
KedvelésKedvelés
Bocsi, három napja nem alszom, nehéz ma a fejem. Nem vagyok biztos, hogy válaszoltál-e a kérdésemre, hogy mit kéne megbocsátani, Azt, hogy nem szeretem magam? Mert azt én személy szerint nem jellemhibának vagy szándékos önkínzásnak tekintem, hanem részint tünet, részint a neveltetésem teljességgel logikus következménye. Szóval ezért nem haragszom, pontosabban nem magamra, hanem a viperaverembe zárt gyerekkorom fogdaőreire, de nagyon. Ha félreértettem, javíts ki, őszintén kiváncsi vagyok a véleményedre. A filmet meg eddig nem ismertem, de ezek után megkeresem.
KedvelésKedvelés
Nem tudom illik-e ide az a kerdes:Kaptal gyerekkorodban szeretetet?
Nekem jol jott egyszer ez a kerdes. Habar nem volt pokoli gyermekkorom csak kiskoromban tul nagy felelosseg harult ram , ami miatt nem voltam gyerek es felnott koromban depresszois lettem
Ezt csak tapogatozasnak vedd a problemaban.
Nem akarok valami diagnozist radhuzni,vagy kivetiteni.
KedvelésKedvelés
Mióta elkezdtem szeretni magam, közelebb kerültem a leghagymámhoz, mint addig valaha. Vannak persze olyan rétegek, amik rohadtak, de a mélyén csíra van. Ez tuti! A kulcs a hámozás (szerintem).
KedvelésKedvelés
Szembenézni és szeretni.
KedvelésKedvelés
De miért baj ez? Mármint gyakorlati szinten értem, hogy nem könnyű egyedül önbizalmat építeni, csak azt akarom mondani, hogy mint elvárás, szerintem nem reális az, hogy érezd magad jól másoktól függetlenül. Falkában éltek az elődeink, családban tanuljuk meg annak az alapjait, hogy vajon szerethetőek vagyunk-e, és akármilyen erős is valaki, csak szüksége van visszajelzésre is. Ez az emberiseg szintjen feature, nem bug, aztán ettől még lehet nekünk kényelmetlen… de ne szidd magad azért is, hogy nem vagy elég önálló, mert ez szerintem nem egy realista elvárás.
KedvelésKedvelés
Nekem az volt egy hasonló, amikor összesakkoztam magamban, hogy én, akinek sosem volt, és ebben nagyon is funkcionálok, aki épp kívülállósága okán elég sok barátnak elég sokat tudtam segíteni, aki szánom és gyógyítanám a társfüggést, hirdetem az egyedüllét fontosságát, tulajdonképpen mindennek a legmélyén mégis arra vágyom leginkább, hogy társra leljek.
KedvelésKedvelés
A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Méltó, igazi társra vágyni a lehető legtermészetesebb emeri dolog. Megalázni magunkat eközben azt jelenti, hogy ebbe az emberi vágyba valahol hiba csúszott és az eredeti céllal éppen ellentétesen már éppen hogy nem mi vagyunk a legfontosabbak, hanem valahogy a fontossági lista legvégére kerültünk.
KedvelésKedvelés
Ó, basszus, mennyire így van!
KedvelésKedvelés
Megjegyzem ezt.
KedvelésKedvelés
Én már többször feküdtem a földön, a lelkemben is, és a pszichodrámás képzésem alatt igaziból is, és úgy látom, hogy a padlónak is több szintje van. Vannak az alatt is szintek, nekem az a képem van erről, hogy spirállépcső kanyarog lefelé egy feneketlen tóba.
A könyv, amit említettem minap, úgy fogalmaz, hogy Rio Abajo Rio, a folyó alatti folyó.
Ezek olyan képek, és így együtt olyan szavak, hogy bele tudok borzongani.
KedvelésKedvelés
A folyó alatti folyó – ezt nagyon megjegyzem! Köszönöm.
KedvelésKedvelés
van valami végtelen vonzódásom a földön felvéshez, plafon nézéshez. “folyó alatti folyó” – köszi, ez jól jön az önvilágámítás elleni ligában (ha már Hrabal100 van:-)
KedvelésKedvelés
Megkérdezhetem melyik könyvet említetted tegnap? nem olvastam.
KedvelésKedvelés
Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok.
Az a gáz, hogy ha rákeresel, akkor valami orbitálisan hülye megfogalmazással ezo-spiri impulzust ad ki a google, mármint a könyv tartalmaként. Pedig egy nagyon-nagyon komoly elemzés (is), analitikus, pszichológus és cantadora, azaz mesemondó az írója.
KedvelésKedvelés
Az nekem megvan, de még nem volt időm elolvasni, én azért vettem meg, mert tudom, hogy komolyan műveli a pszichológiát és engem érdekelnek a népi mesemondások (a szakdolimba bele is csempészek az elejébe egy kis wendigo pszichózist). Az írója részben magyar származású, tudtátok? Van tőle hangoskönyvem is, nagyon szép.
KedvelésKedvelés
Bennem nagyon mély analógiákat mozdított meg, csomót bevittem aztán a drámára meg az egyéni folyamataimba.
KedvelésKedvelés
Én olvastam német fordításban: “Wolfsfrau “Némelyik mesét nagyon mélyen megéltem, tetszett a stílusa, de ahogy haladtam előre a könyvben a mesékkel, egyre nehezebben tűrtem a hozzá tartozó elemzéseket. Utálom ha valamit agyonmagyaráznak, pláne ha amerikai stílusban. Túl hosszadalmasak voltak az elemzések és önmagát ismételte a szerző. Viccesek voltak viszont a magyar szavak az amerikaiból németre fordított könyvben, pl: mesemondók, ő erdőben, rozsomák.
A magyar származásról így ír:
“Meine Vorfahren mütterlicher Seits waren ungarische Mesemondók, Weiber, die stundenlang auf wackligen Küchenstülen hocken konnten…”
KedvelésKedvelés
köszönöm, túl vagyok a 9. fejezeten. egészen mást olvasok benne, mint hét évvel ezelőtt. ez volt a lüket 🙂
a folyó alatti folyó bennem most hihetetlenül szelíd és bensőséges képet idéz fel. olyan illata és hangja van, mint a karsztvíznek.
KedvelésKedvelés
Jó-jó, ribizli, örülök neked 🙂
A könyvről még annyit, hogy nekem úgy működött, hogy nem mindig voltam fogadóképes mindegyik fejezetre, élethelyzettől és lelkiállapottól is függött, de amikor már elolvastam az összes mesét, tudtam, hogy egy-egy helyzetben melyikhez kell nyúlnom. Más fejezetre voltam nyitott szerelmesen, dühösen, az anyaságomat boncolgatva, stb.
A folyó, az valami csoda amúgy, mármint az egyéni képek, amiket látunk, ha becsukjuk a szemünket. Engem teljesen magával tud ragadni, amikor arról hallok, hogy kinek milyen a folyója.
KedvelésKedvelés
Jaj az meg van itthon csak sosem olvastam el végig. 🙂 Lehet nekiveselkdekek ismét.
KedvelésKedvelés
Na én nagyjából a Rio Abajo Rioban vagyok most. Nagyon mélyen van, de sokat tisztít és segít elengedni. Az utóbbi két év, és nagyon intenzíven az utolsó tíz hónap az nekem belül volt sorsfordító arról, hogy ki vagyok, mit akarok, mi értékes nekem.
KedvelésKedvelés
Olyan jó lenne, ha írnál erről….
KedvelésKedvelés
Nagy kitisztulások vannak arról, hogy ki vagyok, mit akarok, kiket akarok az életemben. Én szeretek, és mindig is szerettem mélyre menni.
KedvelésKedvelés
Muszáj volt többször is lemennem oda, nem tudom, ma mi lenne velem, hol tartanék, ha nem lettem volna gyakori látogató a kutam alján.
Legutoljára pár nappal az esküvőm előtt. Ott be kellett látnom, hogy az én rajongott férjem az én igazi lényegemet soha nem fogja megérteni. Amilyen naiv rácsodálkozással közelíti meg a világot, csillapíthatatlan optimizmussal, az egészséges lelkű ember szemszögét látja csak, és így nem is tudhatja elképzelni sem, hogy az élet nem csupa csokoládé meg Gary Cooper.
Gyakran tapasztalok nála egyfajta Marie Antoinett-hozzáállást (akkor miért nem esznek kalácsot?), nem butaságból vagy oda nem figyelésből, nagyon figyel ő, megfeszítetten, de valahogy nem megy át neki, hogy a beteg lélek és beteg szellem lényegileg működik másként. Magából indul ki, és ő jó.
Nehéz volt bevallani az esküvőm előtt, hogy két választásom van, és tényleg nincsen több. Vagy elfogadom ezt, és hozzámegyek és boldog leszek vele, és ami a legfontosabb, együtt tudok vele élni és gyereket nevelni, de közben tudom, hogy igazán mélyen soha nem él át engem. Vagy pedig keresek egy olyasvalakit, aki igazán mélyen át tud engem élni, de azzal meg együtt élni volna lehetetlen, és halálra kínoznánk egymást. Ezt nekem akkor nagyon fontos volt belátni.
Most úgy érzem, hogy jól döntöttem, tudatosan és helyesen. A másik út járhatatlan lett volna. De kemény volt a szerelemtől begőzölt állapotban ilyen felismerésekre jutni.
KedvelésKedvelés
Nekem volt férjem aki olyan volt mint a férjed, és volt szerelmem, aki olyan volt, mint a szerelem, akit aztán nem választottál.
KedvelésKedvelés
akit nem választottam, az csak egy fiktív valaki. Valahol nagyon mélyen tudom, hogy aki megértene, azzal én nem tudnék együtt élni.
Végül is, akárhogy is van, az emberben mindig marad hiányérzet.
KedvelésKedvelés
Persze, értettem, hogy nem valós személy volt.
KedvelésKedvelés
Megkérdezhetem, hogy hogy működtek ezek a kapcsolataid?
KedvelésKedvelés
Kiegeszititek egymast a ferjeddel. Kell is egy kis feszultseg legyen a felek kozott,hogy elore menjen a kapcsolat.
Amugy orulj,hogy o egeszseges lelek, vegulis nem korhaz egy kapcsolat.
A beteg kell felgyogyuljon.
En is igy vagyok.En egy aggodalmaskodo no vagyok, a ferjem optimizmusa emelt fel sokszor-ez sokat segitett az elmult 15 evben. Igaz volt gyakran koztunk veszekedes is,de csak o mondta,hogy ez jo mert igy fejlodunk 🙂
KedvelésKedvelés
Bajuszcic, erről nem szeretnék írni, valahol itt húzódik az a határ, ameddig megyek. Nekem néha figyelmeztetnem kell magam arra, hogy ez nem egy zárt közösség, hanem rengetegen olvassák, amiket írunk, olyanok is, akik már felismertek engem, és nekem erről fogalmam sincs.
KedvelésKedvelés
Ez a hiányérzet, ez ismerős. Az én alkoholistám. Igen.
KedvelésKedvelés
az én drogosom, igen, maró nosztalgia. évek távlatából, azt mondom, életem legjobb döntése volt egészséges (mondjuk ez elég relatív és veszélyes fogalom) szellemű-lelkű, nem azonnal vesémbe látó szerelmemet választani. sokkal több, sokkal mélyebb. két vízesés nehezen korrelál.
KedvelésKedvelés
“Végül is, akárhogy is van, az emberben mindig marad hiányérzet.”
– “magyarázkodik” – persze a szintek között lehetnek lényeges különbségek.
és én is ennek szellemében engedtem vissza a zuramat az életembe. amivel kapcsolatban gyártom az önigazolásokat.
és talán ugyanez a kaliforniai paprika esete is: mégiscsak felszabadító volt megvenni. és mégiscsak kiderült, hogy hogyan, mennyit, miként és milyen mértékben változtattunk, adtunk alább, kötöttünk megalkuvásjellegű kompromisszumot.
az a baj ezzel egyébként, hogy a patriarchátust támogató, hímsoviniszta mainstream pszichológia is pont ezt sulykolja. hogy mérlegelj. tedd fel a prokat és a kontrákat. állj középre. kérdés, hogy lehet-e középen állni akkor, ha az egyik fél mégiscsak, láthatatlanul – a Rend adta eszközökkel élve, a félreszocializáltságunkon élősködve – de elnyom, lenyom, megváltoztat és zoknikat párosíttat és szín szerint rendeztet????
KedvelésKedvelés
Nincs olyan, hogy nincs alku. Akkor nincs alku, ha egyedül élsz. A gyerekeddel kapcsolatban is van alku, a társaddal kapcsolatban is.
Az a kérdés, hogy a kompromisszum egészséges-e vagy sem. Mert kompromisszum az is, hogy éjjel én kelek fel a gyerekhez. Annak fejében, hogy a férjem viszont felkel ötkor, így én alhatok 8-9-ig.
Kompromisszum, hogy úgy teszem be a zokniját a fiókba, ahogy neki tetszik, mert nekem ez semmibe sem kerül, ennek fejében viszont minden hasonló rigolyám teljesítve van kérdés és kérés nélkül
De ezek nem megbeszélt kompromisszumok, hogy ha te, akkor én is, hanem adják magukat, nem téma. Nem kell megbeszélni, hogy ma én főztem, te pakolsz el, hanem az főz, akinek kevésbé esik nehezére, és az pakol el, akinek nagyobb kedve van, és ez mindig más. Nem billen a mérleg semerre, és természetesen van így.
Ezek nem önigazolások szerintem. NINCS olyan, hogy valami tökéletes és energiabefektetés vagy minimális lemondás nélkül működik.
Ami kompromisszumot én a házasságomban kötöttem, az engem mind boldoggá tesz, amíg magától jön és kiegyenlített. És lehet olyat, hogy kiegyenlített legyen, olyat nem, hogy ne legyen egyáltalán.
Meg olyan is van, hogy valamiben nem akarok kompromisszumot kötni, és akkor abban nem is kell. De ehhez joga van a férjemnek is. Tudjuk egymás határait, soha nem akarná, hogy valami nekem fontos dologról mondjak le az ő kedvéért.
Neki például az volt tegnap a kompromisszum, hogy ezen a héten mindketten elfoglaltak vagyunk nagyon, és nekem már régen megbeszélt baráti találkozóm volt tegnapra, neki meg ma le kellett adni egy rajzot, ami nagyon nem volt még kész.
Inkább éjjel dolgozott, hogy elmehessek. Ha én tenném ezt, akkor ki lennék zsákmányolva? …
KedvelésKedvelés
igen. rendben. értem
csak túl sokszor hallom a környezetemben szinte szóról szóra ugyanezt (ő meg elnézi a rigolyáimat-ez mindig elhangzik. amiben benne van, hogy elnézést kell kérjek a létezésemért), ahol nyilvánvaló, hogy a nő többet vállal (nem, nem vállalja, egyszerűen úgy alakul – ugye tudjuk miért! -, hogy rajta a nagyobb teher.
nem, nem tudom elfogadni azt az érvelést, hogy az alkukba azért megyek bele, mert ő meg elnézi nekem ezt meg azt.
hiszen én a másik oldalon nemhogy elnézem mindezt, hanem teljes vállszélességgel elfogadom. és azt mondom, hogy ez nekem semmibe nem kerül (a kaliforniai parikáról lemondani és a zoknikat szín szerint sorba rakni)
félre ne érts! ez a zokni rendszerezés szóba került már korábban. akkor is szóvá tettem. nem bántásból, csak feltűnt ez nekem. hogy nem rejted-e el igazán mélyre (a kút aljába) ,hogy de mégiscsak egy szabadságfokot elvesz tőled, és nem nem mérlegelés kérdése ez.
mivel ez egy állandó, visszatérő feladat (milyen érdekes ugye, ami a nőt terheli az mindig készenlétszerű),az meg, hogy tudsz aludni jelenleg 8-ig igencsak időleges (amíg kicsi a gyerek, ha dolgozni fogsz, akkor tőle függetlenül kelned kell) az meg pláne speciálisan egyedi, hogy esetenként éjjel is dolgoznia kell, hogy neked a tervezett programodat ne kelljen lemondani (gondolom előre tájékoztatva lett erről a programról, tehát tehetett volna annak érdekében, hogy ne éjszakára maradjon a rajzolás)
KedvelésKedvelés
Erről a programról speciel totál elfelejtettem őt értesíteni, úgyhogy nem, nem tudta előre. 🙂
Mindegy, én is értelek persze, de nekem meg van egy olyan érzésem néha, hogy hiába érzem én úgy, hogy nekem nagyon jó, megkapom párszor, hogy nem, nem lehet jó, és én el vagyok nyomva, csak nem annyira, mint mások, és nem veszem észre.
Voltam már mindenféle kapcsolatban, éles a szemem és vág az eszem. Nem az a típus vagyok (már!), akinek semmibe nem kerül a zoknipárosítás, és ebből aztán évek alatt az lesz, hogy mindent én csinálok.
Nekem megéri, hogy az én rigolyáim nem elnézve!, hanem teljesítve vannak, kérdezés nélkül, kvázi természetesnek véve.
Itt nem arról van szó, hogy én nem veszek észre dolgokat meg elfojtok, csak hogy elmondhassam, hogy egyenlő kapcsolatban élek.
KedvelésKedvelik 1 személy
akkor jó!
🙂
KedvelésKedvelés
ezt most jó volt olvasni. köszönöm 🙂
KedvelésKedvelés
Ezt most igazából Árnikához: totál értelek, és ráadásul ez a bejegyzés már megint annyira a legpontosabb időzítéssel érkezett már megint, hogy el se hiszem. Fogjam be, mert nekem olyan jó. De ha én nem érzem úgy, hogy nekem jó, akkor miért lenne nekem jó?? Persze, hogy szerencsés vagyok, de mi van akkor, ha nekem nem is kell ez a fajta szerencse? Mi van, ha én nem hálát adni akarok nap mint nap, hanem lobogó hajjal állni a szélben? Újak még nagyon ezek a gondolatok, de meglehetősen ugyanabba az irányba mutatnak. Gyönyörű, drága ruhákat vettem most magamnak, mert úgy érzem, a pénz másra fog kelleni nemsokára. Bizony, nálam, azt hiszem, nem szép a legmélye, és ott végül nem én vagyok az “áldozat” és a szerencsétlen és a sajnálatraméltó fél, de kell, hogy legyen bennem annyi bátorság, hogy ennek is nekimenjek.
KedvelésKedvelés
Bármennyire is vonzó,
hosszú távon romboló lehet együtt élni az árnyékénünkel, főként ha az illető a patriarchális társadalom szellemében szocializálódott. A kettő pedig összefügg.
KedvelésKedvelés
Épp ezt gondolom én is.
KedvelésKedvelés
De az árnyék énünket nem lehet csak úgy kitessékelni. Szerintem illúzió, hogy megvilágosodom és leválasztom magamról, hogy ne zavarjon.
Valahol olvastam, hogy “art is the integration of the devil.” Ez lehet járható út. Mondjuk, én nem vagyok művész szóval nem tudom, hogy kellene csinálni.
KedvelésKedvelés
Ezt Bérbaba hozzászólásához szerettem volna berakni, de nem sikerült. 😦
KedvelésKedvelés
Weöres Sándor írta valahol, hogy nem leölni kell a sárkányainkat, mert nő új fejük, hanem megszelídíteni őket.
KedvelésKedvelés
Victoriának ment.
KedvelésKedvelés
Ez jó! 🙂
KedvelésKedvelés
Deee, meg lehet pedig 🙂 én úgy szoktam hogy közben Evanescence-t hallgatok – olyan mélyről jövő fájdalom van a dalaikban, és olyan erő, hogy elkezdek rajzolni, és csak üvölt a fejemben a zene (fejhallgatón persze.) Olyan rajzok születnek, mintha nem is én csináltam volna, mert egyébként pálcikaemberkéken kívül nem nagyon tudok mást 🙂 és a vicces: általában magamat rajzolom, fényképről, igen goth stílusban, ha már a zene adott – pupilla nélkül, szárnyakkal, kígyókkal és hasonlókkal, igen felszabadító 😀 pár órája rátaláltam a Pinteresten a Steampunk stílusra (illetve eddig is tetszett csak nem tudtam hogy így hívják) ez is egy oldalam, jó tudni 🙂
Van egy ezoterikus irányzat, ami szerint legalább 12 személyiségünk van a 12 jegy szerint, és ezek kerekasztal-szerűen vesznek részt a mindennapjainkban: van köztük több szószóló, erőszakos is, de van, aki gyenge, nem szól bele, nem mer… ezzel egyet tudok érteni, legalább hatot már össze tudnék írni ami engem illet, és van köztük mindenféle, játéknak sem rossz.
Ma jó napom volt, felszabadító, hogy mások is látnak úgy dolgokat, ahogy én. Köszi 🙂
KedvelésKedvelés
Erdetileg bajuszcic fentebbi hozzászólása alá szántam a mondadómat. Az árnyékén alatt, az idealizált „lelki társunkat” értem, akiről kiderűl, hogy….Ilynekor nem érdemes benne maradni a kapcsolatban, mert félő, hogy a klasszikus, áldozat szerepbe kényszerűl az ember.
Ami a saját démoni énünket ,fájdalomtestünket illeti, alap, hogy megszeliditsük. Változó, hogy ki milyen formában teszi ezt. Lehetőleg ne hizlaljuk semmilyen módon tovább, de ez nagyfokú éberséget igényel.
KedvelésKedvelés
nekem dettó…
KedvelésKedvelés
ezt még Naja hozzászólásához írtam, csak természetesen rossz helyre tette a rendszer
KedvelésKedvelés
Milyen erős bennünk a tündérmese-igény: hogy ez, ami a jelen, ez a végállomás, a megérkezés, végre megtaláltuk, megcsináltunk… Pedig nem is, hozzátorzítjuk a valóságot ehhez az elváráshoz, hogy végre. Mi van akkor, ha soha nincs végleges, tökéletes? ha hullámzás van, közepesen jó és egyértelműen szar döntések? Ha sose szól a zene a naplementébe lovagláskor? (Ú, de jó film: En kort, en lang, Mads Mikkelsennel.)
KedvelésKedvelés
“Mi van akkor, ha soha nincs végleges, tökéletes? ha hullámzás van, közepesen jó és egyértelműen szar döntések? ” – Szerintem ez így van.
KedvelésKedvelés
Szar dontes de az en dontesem. Ez vagyok. Ahol vagyok oda mentem.Az elet ugy szep ha zajlik.
KedvelésKedvelés
Én emiatt szívtam meg párszor, mert annyira erre neveltek, hogy legyen tündérmese igényem. De nincs végállomás, mélységek és magasságok vannak. Nem ciki bevallani, hogy hullámzások vannak a kapcsolatomban, én nem tudok egyenletes hőfokon égni állandóan. Azt se ciki bevallanom, hogy ráfizettem a jószándékra, a bizalomra, de megyek tovább. Jókat mulatok a tökéletességet a facebookon nyomókon, nekem a vájf is ezért vicces.
KedvelésKedvelés
Bele van égetve a nők agyába ez a boldog végkifejletre való vágy, mindenhonnan ezt nyomatják. Nincs mit csodálkozni azon, hogy nehezen szakadnak el ettől az emberek. Nehéz, és egyelőre erre van kevesebb példa. De az őszinte (valósághű) hangok egyre többen vannak, hála égnek.
Egyébként nagyon gáz és felháborító, hogy a legtermészetesebb emberi érzéseket hazudtolják meg. (Azt például, hogy gyereket nevelni nem csak rózsaszín felhős fíling, vagy azt, hogy a kapcsolatok túlnyomó többsége nem egyenletes szinten mozog, satöbbi.)
Teljesen el van torzítva a valóság, és ezt próbálják lenyomni a torkunkon.
KedvelésKedvelés
nekem mondjuk az is érdekes kérdés, hogy ha tényleg belenézünk a legmélyébe, akkor el tudjuk-e dönteni, hogy mi az, amiben a mások igénye szerint élünk, és a más által elrontottak szakadnak ránk, és mi az, amit viszont tényleg mi rontottunk el visszavonhatatlanul, ami nem olyan, hogy fölöslegesen magunkat hibáztatjuk, hanem tényleg. netalán ami másra szakadt rá ugyanígy. és tudunk-e úgy különbséget tenni, hogy ez igazán világosan elválik.
KedvelésKedvelés
És mi az, amit mi rontottunk el más életében…
KedvelésKedvelés
Ez nagyon jó kérdés.
KedvelésKedvelés
Ez nehezebb, mint az, hogy a mgunkéban mit rontottunk el.
KedvelésKedvelés
Hú, ebbe nem merek belegondolni. Lehet, hogy én fogom fizetni a fiam pszichológusait. elkezdek félretenni.
KedvelésKedvelés
Lehet, de már az is valami, ha abban segíted, hogy magától elmenjen, hogy ne érezze magát selejtesnek, ha pszichológushoz jár.
KedvelésKedvelés
És van-e értelme hibáztatni, vagy jobb lenne csak tudomásul venni, mert ez van.
KedvelésKedvelés
“Nem tudom az eletemet hol rontottam igy el….”
KedvelésKedvelés
Amikor unom, arra gondolok, mennyire hiányozna. Milyen lenne, ha nem lenne itt velem a hét és fél kilója? A kék szemei, de az egyik félig barna?
Szoptatok, mert nem bírnám másképp. Hordozok, mert nem bírom a babakocsit (is) cipelni a lépcsőn, de már nem is tudnék máshogy elindulni, szeretem a közelemben tudni.
Időnként belenézek a kútba. És az rohadtul tud fájni. Mert beteg lelkem van nekem is, megannyi sérülés, hegek. Sokszor nem vagyok jófej magamnak, magam előtt. Miért? Nekem mindig kell valami marhaságot csinálnom, hogy észbe kapjak. Hogy leessek a padlóla. És csattanjak.
Vagy ha nincs marhaság, akkor csak úgy leülök. Gondolkodni, miért vagyok szarul?? Miért zavar a vájf? Mi bajom van nekem magammal?
Hát az, hogy szeretném újra egyben tudni magam. Tudni, mit szeretek, én, magamért.
Miért engem bánt, ha beszól valaki, úgy, hogy azt se tudja, mit tett velem? Nekem fájnak mondatok, a másik meg azt se tudja, ez milyen nekem. Hogy ne akarja előírni, milyen anya legyek. Ne kérdőjelezzen meg folyton. Hogy elhiggye, el tudom látni a beteg gyereket. Hogy tudok csinálni egy hűtőfürdőt, és nekem is fáj, ha ordít benne.
És nekem nincs hangom, és gombóc van a torkomban. Kapar.
KedvelésKedvelés
Soha senki sem fogja úgy ismerni a gyermekedet, mint Te! Bárki is osztja az észt nem az Ő gyerekéről van szó! Nem ő él vele szimbiózisban már a fogantatásától kezdve hanem TE!!! Hiába a rengeteg tanult tudás és tapasztalat csak a saját gyermekükkel való kapcsolatuk emlékmorzsáit osztják meg veled (vagy még azt sem, ha nincs saját gyermek). De azok a dobozok amik illettek az ő gyermekeikre színben és méretben, nem passzol a te gyermekedre. A jó tanácsokkal az baj, hogy vagy már kipróbáltad és nem vált be, vagy eleve alkalmatlan vagy a kivitelezésére, mert ismered a gyermeked és nem szekálnád őt vele feleslegesen.
Kezeld úgy mint a “piacos ruhát” megnézed, megtapintod esetleg felpróbálod, de nem veszed meg. Nem tudhatod, hogy mennyire bánkódik miatta az árus…. a lényeg, hogy neked nem felel meg. Figyeld magad mikor vagy kiegyensúlyozottabb, mikor süt éppen ki a szobában a nap, azokra az elégedett időszakokra figyelj, az sem baj ha kezdetben csak pár percnyi is…
KedvelésKedvelés
Vegre egy Anyuka!
KedvelésKedvelés
???
most azért megnéztem, hogy jó blogon vagyok-e.
KedvelésKedvelés
😀
KedvelésKedvelés
ÖÖÖ
KedvelésKedvelés
Vannak már, köszönöm!!
KedvelésKedvelés
Igen, köszi.
KedvelésKedvelés
Szívesen 🙂
KedvelésKedvelés
Belenéztem mostanában többször. Látom azt is, hogy melyik pontokon kellett volna ezt megtenni, vállalni, hogy nem leszek szimpatikus, most meg már késő. Tudom, mire vágyom, de nem merem vállalni, még magam előtt sem. Visszazártam a fedelét, most még nem megy.
KedvelésKedvelés
Egy elmélet szerint a depresszió: endorfinhiány, ami azt eredményezi, hogy olyannak lássuk a világot, amilyen valójában. Színről színre.
KedvelésKedvelés
Ebben van valami, a felmérések szerint is minél intelligensebb valaki annál pesszimistább (jobban átlátja mi folyik a világban), sőt annál többet iszik. http://index.hu/tudomany/brittudosok/2011/02/24/az_intelligensebb_emberek_tobbet_isznak/
Popper is mondott valami hasonlót, hogy milyen kár, hogy aki boldog akar lenni ebben a világban, annak totál hülyének is kell lennie egyben, aki semmit nem vesz észre a világból.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nem tudom. Nem hinném, hogy mióta egyáltalán nem iszom, kevésbé lennék boldog. Azt sem, hogy ne látnám át a világot. Egyszerűen alkalmazom a régi ismerősömtől hallott okosságot: az élet szaros kenyér. Legalább fogyasszuk jóízűen! Ettől még nem lettem vak a világ szemétségeire, sőt igyekszem is tenni ellenük. De attól semmi sem javul meg,ha még depresszióba is esem.
KedvelésKedvelés
🙂
KedvelésKedvelés
Igazad van, de én nem tudom a szart nutellának hinni. Másik szeletet kérek!
KedvelésKedvelés
Állítsák meg a Földet?
Én sem hívom nutellának. És persze, ami rajtam múlik, igyekszem változtatni. De nem vagyok hajlandó a változtathatatlan miatt szomorkodni egész életemben. Inkább elmondom a lelki béke imáját, úgyis, mint bősz szkeptikus.
KedvelésKedvelés
Na jó, ne állítsák meg, én is igyekszem változtatni, ha olyanom van, én is imádkozom, de szomorkodni is ér néha. Most pl.
KedvelésKedvelés
Szomorkodni ér. Nekem is ért, sokszor. Szerintem aki sose szomorkodik, az nagyon beteg.
Publikus, hogy miért most éppen?
KedvelésKedvelés
De Laci, azért gondolom az ivászatot helyettesítetted valami mással, ami ezek szerint jobban működik, mert az életnek ezzel az elementáris szarságával meg kell birkózni valahogy, és az se izomból, se agyból, se piálásból nem megy.
KedvelésKedvelés
Pontosan. Aki jobban látja a szart maga körül, az annyival több esélyt kap arra, hogy meg is birkózzék vele. Ha intelligensebb, akkor kiutat is annyival könnyebb találnia. Tehát nem hiszem, hogy bármilyen összefüggés lenne a kétségbeesés, és a vele járó addikciók, meg az intelligencia között.
KedvelésKedvelés
Ebben nagyon igazad van, DE: mikor rájöttem, mekkora szarban tapicskolok, hogy az mennyi idő alatt rakódott rám, elkezdtem látni a fényt az alagút végén, de azt is tudtam, hogy nem lesz egyszerű. Nem is az, és nem is rövid. Könnyebb megtalálni a kiutat, de a több önreflexió és a másokra való jobb rálátás nem egyszerűsíti le a dolgot. Az alagút attól még ugyanolyan hosszú.
KedvelésKedvelés
Nem lesz rövidebb, az biztos, de ettől még az alap – hogy nem látom a komoly összefüggést a depresszió meg a függőség és az intelligencia között – igaz marad. Én pont azt látom, hogy azért tudtam súlyosabb károsodás (testi és lelki) nélkül kijönni, mert intellektuálisan IS álltam a dologhoz.
KedvelésKedvelés
Na de ki az,aki komolyan veszi a brittudósokat?
Nagyon sok mélynyomorban élő embernek is az alkoholizmus a válasz a problémákra. Régebben, a paraszttársadalmakban sokszor az iszákosság alapjaiban meghatáraozta a férfiui identitást, ha jókedvük volt azért ittak, ha bánatuk volt azért -tartották .Ez a minta ráadásúl öröklödött.A tájékozottabb embereknek pedig fellehetne róni, hogy miért sporolja meg a mélyebb önismereti munkát, de a feszűltség levezetéseként sportolhatna, légzésgyakorlatokat is végezhetne, ami ráadásúl ingyen van, és nem okoz függőséget, mint a veszélyes antidepresszánsok, vagy egyéb pótszerek. Ez is,mint annyi minden más, a tudatossági szint függvénye.
KedvelésKedvelés
“felmérések szerint is minél intelligensebb valaki annál pesszimistább (jobban átlátja mi folyik a világban), sőt annál többet iszik”
én nem vagyok valami okos és a felmérést sem olvastam, de részemről én nem adok hitelt egyik állításnak sem.
És BLacival értek egyet, pedig a függőségek is kimaradtak nekem.
KedvelésKedvelés
Honnan veszed, hogy az antidepresszánsok függőséget okoznak?
KedvelésKedvelés
Én is úgy tudom, hogy legalábbis egyes antidepresszánsok addiktívek.
KedvelésKedvelés
Addiktív, mint minden gyógyszer, amit tartósan szed az ember. Gond nélkül abba lehet hagyni, csak nem egyik napról a másikra, hanem orvosi felügyelet mellett, fokozatosan.
Azt hiszem, a kontroll nélkül szedett szorongásoldók (pl: az orvosi rendelvényt figyelmen kívül hagyva rendszeresen bekapkodott Xanaxok) miatt van ez a vélekedés. De ugyanazt el lehet mondani a fájdalomcsillapítókról is.
Nem értek hozzá, de úgy tudom, hogy az antidepresszáns és a szorongásoldó az nem ugyanaz a gyógyszercsoport, de lehet, hogy tévedek.
KedvelésKedvelés
Asszem igazad van, tényleg, az antidepresszánsok a legtöbb oldal szerint nem addiktívek.
KedvelésKedvelés
Nem, azzal keverik az emberek, hogy úgy kell az antidepresszánsok nagy részét abbahagyni, hogy folyamatosan csökkenti az orvos az adagot, különben a biokémiai egyensúly megint felborul. Meg be kell tartani a használati utasítást és nem alkoholt inni mellette.
KedvelésKedvelés
Igen, az igaz, hogy ésszel kell abbahagyni, volt ismerősöm, aki kis híján öngyilkos lett, mert úgy döntött, hogy “lejön” az antidepresszánsról, pont azért akarta egyébként abbahagyni, mert azt hitte, hogy függővé válik tőle.
KedvelésKedvelés
Én kétszer is megcsináltam, hogy hosszas szedés után egyik napról a másikra lejöttem a pirulákról, meg is borultam rendesen.
KedvelésKedvelés
De akkor, ahogy értem, ez nem az addikció miatt van, hanem hormonháztartás borul.
KedvelésKedvelés
Addiktívek Szendi szerint is, és még mennyi mindent okoznak (hatnak), amit nem reklámoznak az orvosok. “Szendi Gábor: Az antidepresszánsok és az öngyilkosság
Lerágott csontnak tűnik az antidepresszánsok és az öngyilkosság kérdésének feszegetése, ám amíg antidepresszánsok hatására minden évben sok ember hal meg, a kérdést nem lehet “túltárgyaltnak” tekinteni. Ez olyasmi lenne, mint a kardiovaszkuláris vagy a daganatos halálozásra legyintenénk, hogy “túl van tárgyalva”.
“http://www.antidepresszans.tenyek-tevhitek.hu/antidepresszans-es-ongyilkossag-osszefoglalo.htm”
“http://www.tenyek-tevhitek.hu/antidepresszans-mellekhatasok.htm”
KedvelésKedvelés
Konkrétan Szendi nekem túl sok mindenhez ért. A másik, hogy az elhagyásnak súlyos depressziós állapot lehet a következménye, meg az, hogy addiktív, ha jól értem, nem ugyanaz.
KedvelésKedvelés
Szakember nem lévén csak azt tudom, mi történt velem. Azt nem tudom, miért és hogyan. Az tuti, hogy a leállás utáni harmadik naptól beborultam, aztán ahogy valaki más írta, már élni is fájt. Tegyük hozzá, hogy épp szar kapcsolatban éltem, annak is cudar szakaszát, a kettő együtt hathatott, de magamtól sose tudtam olyan rosszul lenni, mint a megvonás után, pedig volt olyan évem, hogy naponta akartam öngyilkolni. De ez a megvonás mindennek a legalja volt, amit átéltem. Az tuti, hogy a családom bepánikolt, mert a most szedett gyógyszerem mellékhatásai között fel van sorolva az öngyilkossági gondolatok és a depresszió súlyosbodása. Viszont ez baromira segít, a mellékhatások meg nem jelentkeznek… na jó, jelentkeznek, csak ritkábban, mint a gyógyszer nélkül, úgyhogy valsz nem attól van.
KedvelésKedvelés
Persze, a leállás csak orvosi ellenőrzés mellett, ezt azért én is hallottam, és ezt komolyan kell venni. Kár, hogy nem hangsúlyozzák jobban. Hasonlókat több ismerősömtől hallottam, hogy hirtelen hagyta el, és nagyon mély depresszióba esett, vagy alkoholista visszaesett. És igen, nyilván akkor már inkább szedjen gyógyszert, akinek kell, mint öngyilkos legyen például.
KedvelésKedvelés
Teljesen egyetértek, csak nekem abban az élethelyzetben ez nem volt opció. Az orvos totál ellenezte, hogy leálljak, csak új gyógyszereket írt meg a dózist állítgatta, meg újabb és újabb gyógyszert adott a mellékhatások ellensúlyozására, miközben én hajtogattam, hogy na de csak egyre rosszabbul vagyok. A párom meg folyamatosan kontroll alatt akart tartani, naná hogy támogatta a pirulázást. Úgy éreztem, itt vállvetve elnyomnak, ez egy erőszakrendszer, elnyomnak, segítség! Gyakorlatilag sztrájkba léptem. Két év komoly gyógyszerezés után egyszerűen nem voltam hajlandó semmiféle pirulához nyúlni. Két éven belül megint olyan szarul voltam, hogy vissza kellett mennem, majdnem ugyanazokat a gyógyszereket kaptam, merthogy “ez egyszer már bevállt”. 😦 Ekkor csak kb fél évig szedtem, azzal a feltétellel, hogy terápiára is járhatok. Na, akkor kaptam ki azt a “segítőt”, aki secpec hozzáadott az elnyomómhoz, hogy nem lesz itt semmi baj, kéremszépen, csak tessék sütni-főzni-szülni, lakás legyen csilivili, majd elönt a hepinesz. Egy oltári nagy vödör jéghideg víz a hülye arcomba az élettől, az kellett, hogy felriadjak és elmeneküljek, különben még mindig ott lennék, mostanra tuti lenne 2.4 gyerekem meg permanens htb státuszom, kérhetnék engedélyt a fingáshoz is a zuramtól. Hacsak fel nem akasztom magam a frissen szidolozott csillárra.
KedvelésKedvelés
Basszus, de sok idióta van a segítő szakmákban. Jó, hogy ki tudtál lépni.
KedvelésKedvelés
Szendi kókler munkássága miatt nem hajlandóak komoly rászorulók sem antidepresszánsokat szedni.
Egy komoly betegnek, akinek minden napja horrorfilm az öngyilkossági kényszerképzetei, vagy szorongásai miatt megváltás az antidepresszáns (és mellette a terápia). Rég nem Andaxinos időket élünk már, nagyon jó gyógyszerek vannak, csak nagyon jó szakember is kell, aki ki tudja választani a megfelelőt. Az antidepresszánst szedő betegek már nem leszedált zombik, hanem egyszerűen gyógyulófélben levők, akik lassan tudnak jól működni. Az abbahagyás pedig orvosi felügyelet mellett zökkenőmentes lehet.
A szeretteim közül egynek konkrétan az életét mentette meg egy jó szakember és egy jó készítmény. Évekkel ezelőtt öngyilkos lett volna, ha ez nem lenne. Fokozatosan szed egyre kisebb dózis, már csak minimálisat, elvonási tünetek nélkül. Lehet, hogy ezt a minimumot élete végéig szednie kell, de inkább ez, mint egy kényszerképzetekkel teli permanens kín.
Nagyon ideges leszek, ha ez ellen kampányolnak. Éljenek együtt egy hónapig súlyos depresszióval. Más faszával verni a csalánt, komolyan.
Mondtam már, hogy utálom Szendit?
KedvelésKedvelés
Hát Szendit én is utálom. Diétához, depresszióhoz, addikcióhoz, mindenhez ért. Tehát biztos, hoy semmihez sem. De igen jól megél ebből.
A többivel meg egyetértek.
KedvelésKedvelés
Úristen, hányszor, de hányszor kívántam azt, hogy bárcsak egyszerűbb lennék, kevesebbel beérném, ne látnám az összefüggéseket! Úgy köszönöm, hogy ezt ideírtátok. És igen, most vörösbor. :((
KedvelésKedvelés
Megölelhetlek?
KedvelésKedvelés
Nahát, ezt eddig nem is hallottam.
KedvelésKedvelés
Olvaslak titeket minden nap, de reagálni nem tudok sajnos, pedig annyi gondolatot ébresztetek bennem. Iszonyúan le vagyok terhelve mostanában, alváshiányban szenvedek.
A tegnapi bejegyzéshez nagyon gratulálok Évának, baromi jól összefoglaltad.
Elképesztő, hogy itt mennyien együtt tudunk gondolkodni és én örülök ennek, hogy igenis a sok szar között vannak emberek, akik meglátják a valóságot és tudnak rá kritikusan, józanul reflektálni.
Nem tudom most bővebben és megfelelően kifejteni, mert most is rohannom kell.
Álljatok ki magatok mellett és ne hagyjátok, hogy se szomszédasszony, se barátnő bármilyen módon befolyásolhasson.
KedvelésKedvelés
Én mindig újra meg újra belenézek, mert egyszerűen muszáj – nem tudatosan, hanem ösztönösen, belülről fakadó kényszerből. Nem tudok cukorhabban élni, látom kell a valóságot és a valóságban magamat, úgy, ahogy vagyok. Szerintem ettől vagyok depressziós.
KedvelésKedvelés
Nagyon igaz. En nem vagyok depresszios, csak idonkent. Amikor meg epp nem vagyok, akkor sem tudok onfeledt lenni, elvettek tolem a folytonos megalaztatassal, meg leoltasokkal amit gyerekkoromban kaptam. Ez is milyen? Nem adom ki magam, mert akkor bantani fognak. Be vagyok zarva.
Amikor tukorbe nezek, nemtom, sokszor latok egy szurkeegeret.
Te is?
KedvelésKedvelés
én láttam már botsáskát is 😀
KedvelésKedvelés
Én egy ronda kövér mangalicát szoktam látni. 🙂
Egyébként én nem vagyok állandóan depressziós, tudok felhőtlenül vidám és önfeledt lenni és most már nagyjából túlléptem a gyerekkori traumákon, amennyire lehetett. De vannak nagyon sötét korszakaim, azokat nehéz túlélnem.
KedvelésKedvelés
Ezzel én is így. Nahát! Már egy sor közös vonásunk van. Hmm..
Engem fura, de a gyerek tesz sokszor önfeledté. Vele tudok az lenni, és ezt viszem át a másokkal való kapcsolatba is, és örülök neki. Egyre jobb anúgy.
KedvelésKedvelés
“En nem vagyok depresszios, csak idonkent. Amikor meg epp nem vagyok, akkor sem tudok onfeledt lenni, elvettek tolem a folytonos megalaztatassal, meg leoltasokkal amit gyerekkoromban kaptam. Ez is milyen?”
Ismerős! Pedig kívülről minden egészen idillinek látszik. Csak én nem tudom igazán átérezni, hogy mennyire jó is nekem. Pedig annyira boldognak kellene lennem. Időnként megkapom, hogy csak “jódolgomban rinyálok”…
“Engem fura, de a gyerek tesz sokszor önfeledté. Vele tudok az lenni, és ezt viszem át a másokkal való kapcsolatba is, és örülök neki.”
Ezért “irigyellek”. Belőlem ez is hiányzik a gyerekkori traumáim miatt. Sőt! A gyerekeim miatt kezdtem újra mélybenézni, és keresni az igazi jófej önmagam, hogy ne az “anyai örökséget” hányjam rájuk folyton…
KedvelésKedvelés
Gyerekkori trauma… anyám tipikus bántalmazó, ehhez képest ilyet szólt nekem a hétvégén: “neked is csak megszületned volt nehéz” azaz milyen jódolgom van. Egy percig csak néztem meredten, azt hittem, most már tényleg megütöm. Ez kicsit off, csak most épp felfakadt ez a heg.
KedvelésKedvelés
Mivel ma nagyon píszful hangulatom van, csak annyit mondok: azért azt is néha nézd meg, mennyire van tele az a bizonyos pohár 🙂 A hócipőt most hagyd.
KedvelésKedvelés
Tele van a pohar, neha csak felig, de igen. 😉
KedvelésKedvelés
Amikor belenézünk, az jó, felszabadító, szépen leépítjük a barmokat az életünkből, de akkor is ott marad feldolgozhatatlanul olyan tény, hogy semmit, de semmit se tehetünk az ellen, hogy anyám utál (?), és a sógornőmet és a gyerekeimet isteníti nekem, miközben az én gyerekeimről még csak nem is kérdez… És még azt se tudom, hogy miért nem bír pontosan, mert be nem vallaná, hogy nem kívánt gyerekáldás voltam vagy túlságosan apámra hasonlítok vagy mi a “bűnöm”.
KedvelésKedvelés
Sajnálom, az ilyesmivel nagyon nehéz együttélni.
Ha arra gondolsz, hogy ez az ő kútja és nem a tiéd?
KedvelésKedvelés
Erre most nem írok nagyon személyeset, mert a hülye picsa Violetta vadászik a kommentjeimre, de nem lehet anyádat teljesen kiiktatni az életedből? Én megtettem, és komolyan felért egy újjászületéssel.
KedvelésKedvelés
Az egyik kedvenc versem mar regota….
Reményik Sándor:
Kegyelem
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.
KedvelésKedvelés
köszi, hogy betetted, én nem ismertem 🙂
KedvelésKedvelés
Orvendek 🙂 Tenyleg nem is volt a tananyagban annak idelyen, nem is tudom hol talaltam ra…
KedvelésKedvelés
Ez most nagyon jól jött nekem, köszönöm.
KedvelésKedvelés
Orvendek ,hogy valami pozitivat is tudok uzenni 🙂
KedvelésKedvelés
Mostanában nem nézek a mélyére, mert ez valahogy nem az igazi önvizsgálat időszaka, mégis több fontos dolgot kellett az utóbbi időben belátnom, mióta megszületett a lányom. Az egyik, hogy még mindig mennyire megfelelés-kényszer alatt tart a családom, s ha nem teszek ellene, az elvárásaikat lassan áttolják a gyerekemre is. A másik, hogy anyám kisgyerekkoromban bekövetkezett halálát most újból, tudatosan és odafigyelve fel kell dolgoznom annak érdekében, hogy ne terheljem rá ezt a traumát a saját lányomra, tudniillik azt a megdöbbentő tapasztalatot, hogy az anyák meghalhatnak. Én mióta szültem – bár csak 24 éves vagyok – közelebb érzem magamhoz a halált, mint valaha.
KedvelésKedvelés
“Én mióta szültem – bár csak 24 éves vagyok – közelebb érzem magamhoz a halált, mint valaha.”
Szerintem ez természetes, én is így vagyok ezzel a szülés óta, 26 évesen. Ahhoz hasonlítanám, mint amikor az ember egy szakadék szélére kerül, és hirtelen beleszédül a mélység tudatába, megremeg a lába.
Nagyon gyakori vendég a gondolataim között a halál a szülés óta.
KedvelésKedvelés
Nem tudom mikor szultel,de amugy szules utan termeszetes a depresszio egyes noknel-a hormonszintek valtozasa miatt.
KedvelésKedvelés
Nem vagyok depressziós egyáltalán, nagyon is jól vagyok, csak sokszor jut eszembe a halál mint olyan. De miért diagnosztizálsz látatlanban, ismeretlenül?
KedvelésKedvelés
Jajajaja, tőlem is távol állt a gyermekágyi depresszió, hála az égnek olyan különösebb szorongásom sem volt az új helyzettől (a férjem lazasága sokat segített), de valahogy jobban előtérbe kerül a téma. Nekem, ugye, főleg a saját halálé.
KedvelésKedvelés
ez szerintem veszélyes tévhit. egyrészt a halál mint előkerülő téma, gondolatkör nem jelent depressziót, másrészt meg a tényleges szülés utáni depressziónak meg elég jól követhető okai vannak (vagy fiziológiai vagy szociális). Tény, hogy ezek egy része [pl. a tápanyaghiány szerepe az ilyenekben] a mostanábani kutatásokból kezd körvonalazódni.
KedvelésKedvelés
Mi a tevhit? Hogy a szules depressziot okoz? Ezt nem mondtam, csak azt ,hogy elofordulhat.
Nalam az öröm erzes szuleskor legyőzte a halal gondolatat ami ugyancsak természetes lehet .
KedvelésKedvelés
hogy a szülés mint olyan okozza a depressziót, tehát az normális meg természetes. há csak egy kis bébiblúz. holott.
hogy mondjam, ha semmilyen tápanyaghiányod meg meglevő vagy a gyerek miatt kialakuló szar élethelyzeted nincs [vagy korai szeparáció ami beindítja a gyászreakciót] (ami persze jelenleg kb. esélytelen, szerintem inkább az a csoda, hogy emberek még tudnak tőle boldogok lenni), akkor csak úgy a szüléstől nem leszel depressziós.
az összes normális szülés közben meg utána lezajló biológiai folyamat ez ellen hat.
KedvelésKedvelés
Sajnos az ismeretsegi koromben tortent egy olyan eset,hogy egy friissen szult fiatal no ongyilkos lett az elso napokban. Ertetlenul allt az egesz csaladja, nem volt ok…Szoval ez igaz.
Nem olvastam tul sokat a temarol de egy konyvem van otthon ami maskent velekedik a gyermekagyi depressziorol:Miriam Stoppard
Nők könyve
KedvelésKedvelés
Amit leírsz, abból nem az következik, hogy a szülés depressziót okoz magában, fiziológiai okokból, hanem az, hogy az a szerencsétlen nő nagyon egyedül maradt valamilyen értelemben.
KedvelésKedvelés
Most oda raksz,hogy bemasoljam Miriam Stoppard konyvebol az ide tartozo reszt:” A noket rendszerint a szules utani harmadik nap tajan fogja el az idegesseg es lehangoltsag, ami egybeesik az igazi anyatej megindulasaval es a tejreflex mukodesenek kialakulasaval..A legtobb no ingerult, sokat sir,sokat kepzelodik es fantazial,ejszakai remalmokkal kuszkodik,konnyen elvesziti turelmet,duhkitoresekre ragadtatja magat. A nok tobbsege nehany nap alatt tuljut ezen a rossz lelkiallapoton.Ha a lehangoltsag heteken at huzodna ,beszelni kell a vedonovel vagy az orvossal…” Nem en akarom erositeni ezt az allaspontot-igy olvastam.
Vannak olyan jelensegek amit nem ertunk,csak erzunk -ez az allapot is kozejuk tartozik.
KedvelésKedvelés
Akkor fogadom el a gyerekágyi depressziót mint általános, fiziológiai/hormonális eredetű jelenséget, ha más, kevésbé patriarchális, elvárásokat nyomó társadalmakban is kimutatják.
KedvelésKedvelés
Mar gondoltam erre a valaszra 🙂
En nem tudok besorolodni a tarsadalmakba.Valahogy van bennem egy onallo iranytu amely elvezet.
Szerintem barmilyen tarsadalomban a no az no, es a ferfi az ferfi-persze ha van egyenisege.
KedvelésKedvelés
Ne haragudj, eső, de mivan?
“Nem tudsz besorolódni társadalmakba”?
Nemá, ilyet mondani nagyon gáz…
KedvelésKedvelés
Ott vagyok de ugyanaz vagyok barhol.
KedvelésKedvelés
Micsoda: Most ugyanaz vagy (nem, csak még nem voltál szélsőséges körülmények között. Csak picit szélsőséges, ha elmész Iránba, és úgy öltözöl, ahogy itthon nyáron gondolom, szoktál, akkor esetleg elvisz a vallási rendőrség. Rövid gatyáért talán engem is elvinne). De jó, mondjuk, hogy ugyanaz maradsz. Mert már felnőtt ember vagy, akinél a szocializáció nagyjából befejeződött. De a társadalom hatása nem is most erős, hanem a gyerekkorodban volt erős.
KedvelésKedvelés
Ebben van valami, az tuti, mert ezt eltem at a szules utan. Mivel szoptattam, ne egyek “k” betus zoldsegeket, mert megfajdul a gyerek hasa. Ne egyek paradicsomosat, mert megfajdul a gyerek hasa. Ne egyek voros hust. Vegul mar csak natur csirkemellet, spenotot es fott krumplit mertem enni. Erotlenul remegtem a konyhaasztalnal csendesen, nehogy a gyerek felebredjen, amig egyedul vagyok vele, mig az anyam meg nem erkezik, mert akkor jajjistenem mi lesz. Szules utan 3hettel vekonyabb lettem, mint eletemben valaha, pedig terhesnek is jelentos tulsullyal indultam es kezdett elapad ni a tejem. Ekkor anyam elment a nagymamamhoz, levagtak egy tyukot es azt nalunk megfozte ( elotte ilyen szines-szagos eteleket nem engedtem a konyhaba, mert a baba babaszagu maradjon :-P) levesnek, porinek. Mire kesz lett, azt hittem, ehen veszek :-), bekajaltam. Szinte varazsutesre elmult a blues, a gyereknek nem fajdult meg a hasa, en pedig gyonyoruen visszahiztam a szokasos formamat. Amit most nem bantam. Szoval a szules utan hagytam magam palira venni, ahelyett, h szokas szerint a megerzeseimben biztam volna.
KedvelésKedvelés
Köszönöm ezt a megfogalmazást (a 14:50-es hsz-hez akartam írni, de ide fér csak). Most tudatosult, hogy milyen súlyos teher egy anya, vagy egy leendő anya vállán a gyermekágyi depresszióról való téves vélekedés.
Nálunk ez nagyjából ilyen: gyermekágyi depresszió nem létezik, ha mégis, az csak hiszti. És pont.
Előzmény/magyarázat:
1) Amikor én csecsemő voltam az apai nagymamám anyu a háta mögött állt és áramoltatta a tudást. Anyu a mai napig emlegeti, hogy bőgve szoptatott.
2) Az anyai mamám meséli, hogy 56-ban sírva és kétségbeesve szaladt egyik bölcsőtől a másikig (anyuék ikrek voltak + egy nagyobb testvér), mert nem volt biztos, hogy a tatám hazaér. (Katonatiszt volt, a forradalom kitörésekor kérte a leszerelését, sanszos volt, hogy kivégzik érte.)
3) A forradalmat az apai nagymamám is hasonlóképpen emlegeti, azt belátom, hogy tényleg nem szimpla trauma pici gyerekkel tankok elől menekülni.
4) Anyut úgy “adták férjhez”, hogy “haza többet ne gyere”.
Hogy mindez mentség-e, nem tudom. De, hogy anyám, és az ő anyja is depressziós volt akkor, az erősen valószínű. Mint ahogy az is, hogy nem a szülés volt ennek az oka.
KedvelésKedvelés
Nagyon off: ezer éve nem láttam leírva azt, hogy “tatám” 🙂 Egy békési csoporttársam használta mindig, kedves a fülemnek, az Égető Eszter jut róla eszembe.
KedvelésKedvelés
chinadoll és bajuszcic a halálról nekem is hasonló gondolatom volt. Az első rémületem amikor azt diagnosztizálták, hogy daganatom van. A fiam 5 éves volt, sokszor sírtam és végrendeleteket gyártottam, amiben használati utasítások voltak a fiam nevelésére nézve az apjának, a keresztanyjának, nagyanyjának stb. Aztán egyszer a sokadik vizsgálat közben közölte velem az orvos, hogy nagyon érdekes a tumorom, mert pulzál! Olyan mély letargiában voltam, melyben észre sem vettem az orvos fülig érő mosolyát: “Anyuka most megmutatom a tumora szívverését” és bájosan rákérdezett megtartom-e 🙂 Természetesen ragaszkodtam hozzá és megszületett a lányom:)
A másik egy álom volt nagyon felkavart, olyannyira, hogy elmentem egy álomfejtőhöz is. Aki megfejtette, hogy az elveszett családi vagyon veszteségét éltem át álmomban.
Ez volt az álmom: Vendégeim voltak édesanyám nővéréék voltak nálunk, kikísértem őket a kapuig és a lányom is a kezemben volt. Közben valahogy a köves járda átalakult egy gödörré és a gödröt szegélyező deszkáról a lányommal beleestem. A gödörnek nem volt alja!?! zuhantunk a lányommal és egy pillanatig bizonytalannak éreztem a karom ölelését, jeges rémülettel vettem tudomásul kieshet a lányom a kezemből! Az idő megállt – bár másodperc töredékéig tartott míg újra stabilan öleltem őt -, még is végtelenül hosszú időnek tűnt az elvesztése érzés. Miután újra velem tudtam a csöppségemet, eközben mérhetetlen nyugalom szállt meg, mert bármi is lesz mi együtt vagyunk a lányommal és már zuhanhatunk a semmibe. Ezután ébredtem fel. Egy hétre jött a hír édesanyám nővérétől, hogy meghalt nagyanyám, nekem kellett édesanyámnak elmondanom…
Azóta nem gyártok végrendeleteket:) és nem félek a halálgondolatától.
KedvelésKedvelés
Ez nagyon durva félrediagnosztilázálás! Aszondják, hogy tumorod van? Ja, bocs, ez egy gyerek!
Akkor nálam lájtos volt csak a tévedés: én savlekötőt kaptam a panaszaimra, pedig az is egy gyerek vót 🙂
KedvelésKedvelés
Atyaég…
KedvelésKedvelés
Nálam pajzsmirigy rendellenességet gyanítottak. Azóta is szállóige a családban, hogy mennyivel szebb a gyerek, mint egy pajzsmirigy, meg, hogy milyen hülyén néznék ki egy pajzsmiriggyel a karomban.
KedvelésKedvelés
a halál nem az élet ellentéte, hanem a születésé, egy kapu ki, egy kapu be, innen nézve ki, onnan nézve be, ugyanazon suba színe, fonákja, érem két oldala, szerintem természetes, ha eszedbe jut, nincs benne semmi rossz 🙂
KedvelésKedvelés
Igy tetszik. 🙂
KedvelésKedvelés
Igazatok van, valóban nézhető ez egy tágabb perspektívában, és ez rendben is van így. Nekem nég azon kell dolgoznom, hogy ne folyamatosan arra készítsem fel precíz és egzakt módon szerencsétlen férjemet, hogy mit kell lépésről lépésre csinálnia, ha én MOST, AZONNAL meg találnék halni, és egyedül hagynám az anyatejes háromhónapossal. XD
KedvelésKedvelés
Nem tom, itt írhatsz-e erről, de miért félsz attól, hogy meghalsz? Valós, nem valós ok? Nekem voltak betegségeim, ami miatt én is ezzel néztem szembe. És az tudat, hogy ha én meghalok, akkor egy bántalmazó apához és hasonszőrű családjához kerülne a kislányom pokolbéli rettegéssel töltött el. Nem az volt a para, hogy én meghalok (bár ennek sem örültem, én ugyanis nem vagyok depresszióra hajlamos), hanem a világba/ra hoztam/materializáltam egy gondot=a kislányom, amit megoldatlanul itt hagyok, nem végzem el a feladatomat, a kislányomat meg menthetetlenül megcsonkítják lelkileg és én nem tudom őt megvéeni, pedig ÉN akarom őt felnevelni. Ha akkoriban kinyiffanok, most kóbor lélekként tengődnék, mert ettől a lelkiismeretfurdalástól odaát sem tudtam volna megszabadulni. Szerencsére maradhattam, hog elvégezzem a dolgom. Szóval nem meghalni para, hanem dolgavégezetlenül menni, csak szart csinálni és másokra hagyni.
KedvelésKedvelés
:((
Nem, nekem semmilyen különösebb okom nincs erre, nem vagyok beteg, kutyabajom. Csak túl közeli a tapasztalat, hogy bizony lehet egy anyának “felneveletlenül itt hagyni” a hatéves gyerekét. Pedig a családom, az apám remekül helyt állt, és tudom, hogy ha úgy adódna, a férjem is mindent megtenne a lányunkért.
KedvelésKedvelés
Akkor én a magam részéről lélegeznék egy nagyot, és megnyugodnék, mert nem egyedül kell vinnem a felelősséget, tulajdonképpen meg is halhatok, nem szakadna a gyermekemre a mindenség. Ez olyan _könnyű_ érzés, ez nagyon jó dolog! Könnyű lábú és könnyű szívű lehetnék.
Persze bármikkor a fejünkre eshet egy féltégla…. Biztos?? Én nem hiszem, hogy ez az Egész annyira önkényes és fatalista lenne. Én úgy látom, hogy van benne valamilyen értelem, még akkor is, ha azt a korlátolt kis agyammal nem is mindig tudom felfogni 🙂
Ölellek!
KedvelésKedvelés
Köszönöm. ❤
KedvelésKedvelés
Jobbulást! Egy pszichológus ajánlotta egyszer, a relaxációs, izomlazitó gyakorlatokat mélylégzéssel egybekötve, mivel annak a hatása hosszan tart, még az után is megmarad a nyugtató hatása, ahogy az izomlazitást befejeztük. Érdemes kipróbálni!
KedvelésKedvelés
Nahat! Ajandek ez a bejegyzes. Merfoldko.
Egyebkent szerintem nem ez a pontos kerdes: ” Merünk-e magunk előtt sem szimpatikusnak lenni?”
Szerintem az igazan pontos kerdes az, hogy tudjuk-e magunkat, azt a lenyt akit ott latunk a legmelyen, igazan szeretni es elfogadni teljes szivvel. Es hogy ovele mit kezdunk. At tudjuk-e teljesen nyitott szivvel olelni.
Mennyire szep ez, mennyire fajdalmasan szep.
Meggyozodesem, hogy a feny a sotetben szuletik.
KedvelésKedvelés
Es ott lehet, a melyben, zokogni, a vegtelen boldogsagtol. Az elet fajdalmatol es boldogsagatol, amikor az erzesek teljes szivarvanyanak kozepen ul az ember lanya es ad halat azert, hogy mindezt megelheti.
KedvelésKedvelés
Szuper…..
KedvelésKedvelés
Ezt hivom melypontnak. Kell, na. Kell. Többször.
KedvelésKedvelés
Egyetértek! Ezt külön válaszban akartam posztolni, de azt hiszem, ideillik:
Szerintem itt két különböző dologról van szó. Azt, hogy mások milyenek hozzám, azt jó tisztán látni, ha fáj is, mert illúziókra építeni csak még több fájdalmat okoz. Külső elvárásokkal meg kapcsolatokkal az a minta, hogy bocsáss meg neki-rendelődj alá-felelj meg a Normának, tehát neked eleve nem lehet igazad – ezt kell lebontani.
A “saját bűneinket” viszont nagyon is elvárja a rendszer, hogy tudd, betéve. Katolikusként nőttem fel, és az jött le, hogy az ember érezze folyton bűnösnek magát (ha másért nem, mindig ott az eredendő). Aztán élehet még nem-megfelelni a nőimagazin-igénynek, az öko-elvárásnak, stb. Ha valakinek volt bántalmazó kapcsolata, akkor ott is az önbizalmát szedték szét (vagy mulasztották el felnevelni), és így azzal maradt, hogy ő egy kalap szar. Az van a kút mélyén, amit odatettek.
Azt tudni, amikor az elvárások és a vágyak nem esnek egybe, és ezzel a tudással válogatni a legitimeket az elvárások közül hasznos, és úgy érzem, részben erről is beszélsz. De önostorzást is hallok a programban, és az azért nem jó, mert honnan tudná az ember, hogy a szidás, amit a kútban talál, honnan esett oda? Nincs eredendő önmagunk, kapcsolatokban tanuljuk meg, szerethetők vagyunk-e, van-e hely nekünk a világban, elég jók vagyunk-e ahhoz, hogy megérdemeljük, hogy éljünk. Amikor az ember depressziós, akkor nem hallgathat a zsigereire, mert azok is betegek.
Ez arra a logikára is emlékeztet, amikor csak az lehet Komoly Műalkotás, amiből az derül ki, hogy minden milyen szar, milyen rettenetes az emberi lélek a legmélyén, ha megkaparjuk (ha nem találunk, hát kaparjuk, amíg vérzik), és ehez képest boldogságról lehetetlen írni úgy, hogy ne legyen “olcsó, felszínes, buta, hamis, műanyag”, cukros ez-meg-az. Van egy diskurzus, amiben úgy keressük a Valódi, Rejtett indokot, hogy már előre tudjuk róla, hogy valami szörnyű lesz. Nem tudok eleget az eszmetörténetről ahhoz, hogy pontosan leragozzam, ez honnan jön és meddig volt divatban, és milyen politikai körülmények formázták, csak azt tudom, hogy ez egy erős és létező minta, és ez is befolyásolja a kútbanézést.
KedvelésKedvelés
Ki tud ennyire osszeszedetten beszelni?
KedvelésKedvelés
Ez nagyon jó hozzászólás, köszönöm!
KedvelésKedvelés
vannak itt mérföldkövek — idézem:
“Az van a kút mélyén, amit odatettek.”
“Amikor az ember depressziós, akkor nem hallgathat a zsigereire, mert azok is betegek.”
én olyankor a zsigereimet is utálom, nemhogy hallgatnék rájuk.
KedvelésKedvelés
Igen, a zsigerek is becsapósak tudnak lenni ha nagyon mélyen vagy. Ez fontos felismerés, mert mondjuk így elkerülhető, hogy a kútba ölje magát a delikvens.
KedvelésKedvelés
Az én zsigereim majdnem mindig becsapnak, bizonyos értelemben, mert azok megmaradtak valahol az első életévemben, bennem meg közben kifejlődött egy elég magas intellektus és egy iszonyú, állandó önmegfigyelő, önreflexiós képesség – ja, meg ötven éves is lettem közben. 🙂 Épp a mostani időszakom és az aktuális külső és belső történések kapcsán tapasztaltam azt és gondolkodtam azon, hogy tulajdonképpen csaknem állandóan szembe kell mennem a zsigeri késztetéseimmel, hogy képes legyek a mindennapi életben funkcionálni. Illetve amikor úgy döntök, hogy nem megyek velük szembe, azt – paradox módon – nagyon meg kell fontolni. Egyébként nemrég influenzás voltam, és az első nap, amikor észrevettem, hogy tényleg szarul vagyok testileg, az első gondolatom az volt: na végre, elhagyhatom magam, engedhetek a “zsigeri” késztetésnek, mert hát, ugye, betegen nem is tehetek mást. De ez a fázis, sajnos, hamar elmúlt. 🙂
KedvelésKedvelés
Az egyház (vagy egyes politikai rendszerek is) szereti a megtért bűnösöket, mert folyamatosan zsarolhatóak, fizetnek, dolgoztathatóak, kihasználhatóak.
KedvelésKedvelés
??????????
KedvelésKedvelés
Bocs, ez így érthetetlen volt. Rae egyetlen mondatára írtam ezt. “Katolikusként nőttem fel, és az jött le, hogy az ember érezze folyton bűnösnek magát (ha másért nem, mindig ott az eredendő)”
Ez szándékos manipuláció az egyház részéről, hogy lelkiismeret furdalásod legyen, hogy üdvözülést csak ő általuk remélj, persze csak, ha fizeted az egyházi adót.
KedvelésKedvelés
“Szerintem az igazan pontos kerdes az, hogy tudjuk-e magunkat, azt a lenyt akit ott latunk a legmelyen, igazan szeretni es elfogadni teljes szivvel. Es hogy ovele mit kezdunk. At tudjuk-e teljesen nyitott szivvel olelni.”
A szívemből szóltál. Gyötrődtem itt magamban, olvasva a hozzászólásokat, hogy hát én szeretem magam, most akkor nem bírtam elég mélyre menni? De bírtam, és most újra és újra belekotortam a “mélyembe”, és még mindig szeretem, és mindig is szerettem, akármilyen mély is volt néha.
KedvelésKedvelés
Ezt is milyen jó olvasni!
Jó itt, mondtam már?
Örülök, hogy “lekéstem” a posztot, és így egyben olvashatom a kommenteket. Nagyon inspiráló.
KedvelésKedvelés
Egyébként az a durva, hogy erről a témáról én is pont tegnap írtam volna, de a metafora és az illusztrációk túl sikamlósak, hogy publikálni merjem. Majd talán ha bátrabb meg érettebb leszek.
KedvelésKedvelés
empatia…
KedvelésKedvelés
Nem tudom mit szeretnél ezzel mondani, de biztos igazad van! 🙂
KedvelésKedvelés
😀
KedvelésKedvelés
😀
KedvelésKedvelés
Végül csak kitettem. Ez nekem egy szembenézés, egy lépcsőfok, ezért kellett megtennem
Tizennyolcas karika.
KedvelésKedvelés
Hol van?
KedvelésKedvelés
http://senkisehivta.blog.hu/2014/03/01/az_en_fetisem
KedvelésKedvelés
Nézegettem én is többször, eléggé komor hangulatba is tudtam kerülni tőle. Nekem nem régi sebek, sérülések a bajok, hanem – nyavalyogtam még itten is némiképp róla – az érzés, hogy az életem túlságosan jelentéktelenül, nyom nélkül, teljesítmény nélkül múlik el, hogy a szerencsésen sok tehetség közül gyakorlatilag egyet sem sikerült igazán kicsiszolni, bla, bla, bla… ez olyan rakat szar vagyok, semmire sem vittem-szerű érzés. Nyilván érzés, tehát nem feltétlenül objektív, de azért létező. (Különben is, mikor lehet mondani, hogy vitte valaki valamire, ugye.)
De a fene tudja, elég sok mélységes kútba nézés után kezd tisztulni a kép és egyáltalán nem is tűnik elfogadhatatlannak. Hiszen ott vannak a kölkeim, a feleségem (vele szeretnék megöregedni) és velük azért a döcennők (fuckin’ kamaszkor – sose hittem volna, hogy így fizetek a saját kurvarosszkölyökségemért 🙂 ) ellenére rendben van a dolog.
A családon túl meg, végül is azt látom, hogy vagyok egy egyszerű pasas, aki szeret gyúrni járni, heavy metalt hallgatni és a veterán motorját bütykölni, haveroknak Petrocellit játszani, ostoba horrort nézni, stb. – és ha nem keres magának lelkizős bajt, nincs is. Azután majd féregeledel leszek, avval sincs gond.
Megszabadulóban a “lenni kéne valakinek, mégiscsak kellene vinni valamire” tempótól meglepő dolgok történnek. Újra leülök a zongora mellé és hihetetlen, de 34 évvel ezelőtti darabok előjönnek. Eljátszom a hangszerrel, kényszer nélkül, megy ahogy megy, ha kevésbé, asse baj.
Most rendben vagyok magammal, a megmaradt egy-két kis komlpexus meg csak jár, hova jutnánk, ha még annyi sem lenne.
Hát ez elég személyes volt és tkp. nem is túl érdekes, de ha már begépeltem, elküldöm.
KedvelésKedvelés
” sose hittem volna, hogy így fizetek a saját kurvarosszkölyökségemért :-)”
de hát ezért szeretünk ! 🙂
KedvelésKedvelés
…és basszus, az én lányom “csak” nem tanul! (De abban azért profi: énekből megbukni kemény? 🙂 Direkt csinálja, néha azt hiszem.
Tkp. én hozzá képest egy ördögfattya kamasz voltam: csavargás, lopkodás, vandalizmus, játékgépek, cigi, pia, ragasztó, stb. – ám meglepő módon, a sulival nem volt gond. Úgyhogy végül is nem pofázok, lehetne ez rosszabb is, de hát az embernek mindig a saját, aktuális baja a legnagyobb.
KedvelésKedvelés
De pofon eccerű, csak nem kell lelkizni! 🙂 De irigylem a pasikat ezért a hozzáállásért! 😀
De a mondandód elejére reflektálva, én úgy sejtem, hogy a kapott tehetségekkel a végén el kell számolni. Nem híresembernek kell lenni, hanem kibontani, használni, fejleszteni és továbbadni.
Ne hari, ha megbökdöstelek 🙂 de én is úgy szeretnék hasonlóan laza lenni…
KedvelésKedvelés
Úgy eccerű, ha _valóban_ nincs miért lelkizni. A többé-kevésbé mondvacsinált nyavalyákra gondoltam itt.
KedvelésKedvelés
pitiáner dolgokat én sem szeretem, ha felfújnak 🙂 a bolha maradjon csak bolha!
KedvelésKedvelés
Te csak boldog akartál lenni. Mi értelme úgy meghalni, hogy elmondod hogy “letettél valamit az asztalra” (WTF???!!) de az nem okozott hosszútávon örömöt neked? Akkor minek voltál, ha nem a saját örömödre minden pillanatban? Kiért?
A tehetség ebben a világban túl van dimenzionálva, még mindig egy romantikus zseniattitűd veszi körbe, mint annyi mindent még.
Nem vigasztalásként mondom, de én rendszeresen látok a környezetemben egy olyan tehetséget, akire a kollégák csak irigykedhetnek. És irigykednek is. Gyerekként pár felnőtt csúcsra járatott készségeit is túlszárnyalja. Azt megszoktam hogy itthoni környezetben nem tolják, és azt hittem hogy majd Németországban lecsapnak rá.
Egy újságírót se láttam azonban még ott sem, aki legalább egy rövid interjút csinált volna vele, pedig zsenialitásához kétség nem férhet.
És tudod mi a különbség közte és az átlag között? Ő ezt le is szarja. Pont ezért fog később a csúcsra kerülni és maradandót alkotni. Őt nem a népszerűség érdekli, hanem a szakmájában található “igazság” – és az emberek szerintem ezt érzik meg, ami vonzza őket.
Mi a te “igazságod”? Azt kutatod egész életedben, és az okoz örömet. Ha az igazságodat a tehetségedben nem találtad meg, abszolút nem gond.
Ez az én ostobán szubjektív véleményem 🙂
KedvelésKedvelés
“sose hittem volna, hogy így fizetek a saját kurvarosszkölyökségemért :-)”
Jajj, ezt hagyjuk már abba. Nincs rossz gyerek, pláne ha tehetséges, akkor nevezhetjük ezt durva non-konformizmusnak 😉
És ezért is utálom a díjakkal agyontüntetett “kiválóságokat” – ők csak tehetséges ökrök, akik mindig a jelenlegi rendszert legitimálják.
KedvelésKedvelés
Hidd el, én nagyon meredek kamasz voltam, lásd fenn. Velem azért mentek a szüleim rendőrségre…
Más kérdés, hogy mi volt az oka, ma már látom. Nem egyedi eset voltam, sok hasonló barátom volt, valamennyien kifejezetten nagyon intelligens, jól szituált szülők gyerekei. De a 80-as évek panelgyerekei között ez nem volt rendkívüli.
KedvelésKedvelés
Nem olyan ostoba a’, hasonlóképp látom asszem.
KedvelésKedvelés
Cukorhab igény: változó. Amikor már nagyon fáradt vagyok, tél vége felé haladunk, és a fejem is fáj – az igény nagy a cukorhabra, de már minden csupasz – ott mélység van és fájdalom, zokogás, önhibáztatás. Naponta megkapom valahonnan, hogy mennyire szar a helyzet, az iskola, a munka, én, a betegség, a vágyak, amelyek nem tudnak teljesülni ezzel is lelkiismeret furdalást okozva.
Képes vagyok átértelmezni mindent, mert ha nem teszem a maga csupaszságában az adott ügy annyira égbekiáltó és igazságtalan tud lenni. Vagy rögtön hibásnak látom saját magam, hogy ezért kell az átértelmezés vagy a cukorhab.
Cukorhabot gyártani néha nagyobb meló, mint belenézni a mélybe – mégis, hányan színezik, lihegik. Most éppen ebből van elegem: a lihegésből. Körülöttem lihegik a hétköznapokat – már nagyon fáradt vagyok és nem vagyok hajlandó beállni a csodálók táborába sem. Nálam mélypont van.
KedvelésKedvelés
Engem is ‘vállaltak’ mar, pedig milyen alacsony vagyok! Es ennek ellenére is!
Na ezt megérteni valódi jelentésében, es nem mosolyogni a kedves szavakon, az szédítően mely kút volt.
A magam nem- szeretetének a mélysége mutatkozott meg benne. Mert ha en tudok valakit szeretni, valakit aki engem ennyire nem, akkor en magamat egyáltalán nem.
KedvelésKedvelés
Leszel a bolhám?
aláírás:
Zsiráf
😀
Puszi!
off: Megjött a csokid! 😀 nyamnyam!
KedvelésKedvelés
biztos valmi front van, de nem bírok az olvasmányélményeimmel. Pl. Tonio
Kröger irigyelt tánctanára jutott eszembe, aki soha nem nézett a dolgok zavaros mélyére, ezért is tudhatott olyan szépen táncolni. Meg a Keleti filozófia Keresztury Tibortól: http://magyarnarancs.hu/egotripp/keresztury_tibor_keleti_kilatasok_keleti_filozofia-56866
KedvelésKedvelés
Én túl sokáig néztem le, és magával rántott a mélység. Nagyon sok segítség és türelem kellett ahhoz, hogy kimásszak a gödörből.
KedvelésKedvelés
A legmélyét megjárni az nagyon szar.
Írhatnám, hogy nagyon rossz, rettenetes, iszonyú, kétségbeejtő, de a legkifejezőbb erre, hogy: szar!
És még nem is vagyok a pokoljárás végén.
És egyébként is!
Van értelme a pokoljárásnak?
Lemenni a dolgok legmélyére?
Fel lehet jönni, vagy sérülten jössz föl?
Aki okosabb nálam, az biztos tudja!
KedvelésKedvelés
Nem vagyok okosabb, de szerintem van értelme, fel lehet jönni, csak már semmi sem lesz ugyanolyan, de az nem is baj. Minden mítoszban van pokoljárás, és szerintem aki nem veszíti el az ártatlanságát, az vagy nagyon buta, vagy eltakarja a szemét, vagyis hazudik magának. Én inkább nem, és inkább látok sötétebben.
KedvelésKedvelés
Nem mindig biztos, hogy a legmélyére kell lemenni. Az meg főleg nem, hogy szaksegítség nélkül kell megtenni.
KedvelésKedvelés
Na, ez biztos.
KedvelésKedvelés
Azon gondolkodtam különben, hogy én igazából nem akartam a dolgok legmélyére menni.
Kb. sejtettem az összefüggéseket a problémáim és a származási családom között, de nem akartam meglátni, mert az fájdalmas lett volna.
Ahogyan az is egyébként.
Szerintem egy ilyen karakterű nő, mint én, aki eleve úgy van nevelve, hogy “Fogd be a szád, és tedd a dolgod”, plusz amúgy is tűrős vagyok, és visszafogott, szóval én magamtól nem konfrontálódtam volna.
Szerintem nem, ha nem ennyire kiélezett a helyzet.
De egyszerűen elém dobták a kesztyűt, és nem lehetett nem fölvenni.
Szóval ez nem teljesen az én döntésem volt, csak így alakult.
Na, ennyiszer se használta még senki egy kommentben a “szóval” szót.
KedvelésKedvelés
Meséld el, mi a konfliktus!
KedvelésKedvelés
Kedves Éva!
Jaj, nem tudok csak lazán kommentelgetni, muszáj írnom, hogy “Kedves”, különben udvariatlan tuskónak érzem magam, majd lelazulok remélem!
Szerintem a konfliktus mélye az eredeti családomban van, abban, ahogy fölneveltek.
Nálunk a teljesítmény a minden, ha jól teljesítesz, akkor elfogadunk, ha nem, akkor addig szekálunk, amíg nem leszel újra “jó”, vagy bele nem döglesz, de az mindegy is!
Nem volt soha kérdés, hogy nekem ill. nekünk gyerekeknek jól kell tanulni, jól sportolni, szépnek is kell lenni, és soha nem szabad ellentmondani.
A szülők jobban tudják, hogy te mit érzel, mint te magad, de apu még azt is tudja, hogy mikor miért izzad a kezed, ha azt mondod, hogy “de nem azért van”, akkor ő tudja, hogy te rosszul tudod, mert azért van.
Ő egy gondolatolvasó guru!
Mérte a vérnyomásunkat, vércukrunkat is, szegény öcsém, szerintem ő még jobban meg van gyötörve, mint én.
Ha látom ezt a Schobert Norbit mindig apám jut eszembe, ahogy gondolkodik, meg az egész despota hozzáállása.
Szóval nem volt itt kecmec, semmiben, nem volt kérdés később sem az egyetem, nyelvvizsga, meg a jó munka, meg…semmi, na, “nincs apelláta”!
Ez volt a gyerekkor, kamaszkor, még el is lehetett volna viselni, mert volt benne sok szép is, én azért nagy mestere voltam annak, hogy kialakítsam a saját világomat a kontrollon belül is.
Szóval így valahogy, amíg nem jött az életembe az ex, aki szintén kontrollálni akart, de ő sokkal durvább volt. Csakhogy akkor már huszonéves voltam, és kezdett tele lenni a hócipőm úgy kb. mindennel, ezzel a robot-léttel.
Ahogy hátráltam ki a bűvköréből, ő úgy lett egyre nagyobb állat.
Egészen a fizikai bántalmazásig, nem túlzok, hogy kékre-zöldre vert.
A legrosszabb az volt, hogy mindenkinek elmondta, hogy én beteg vagyok, személyiségzavaros, antiszociális, de nem akarok pszichológushoz menni. Sajnos nem is egy pszichológus ismerőse van, ha hagyom, befektet a pszichiátriára.
Szar dolog ám, ha veréssel akarnak kényszeríteni.
Szóval, amikor szétmentünk, először el se mondtam ezt a verést dolgot, végül is a lelki terrort se nagyon, merthogy sejtettem a reakciót, aztán csak kérdezték, én meg elkezdtem mesélni…
Nem vártam túl nagy sajnálatot, de azt nem, amit kaptam.
Kit mást, mint engem hibáztattak, hogy miért nem alkalmazkodtam jobban, miért romboltam szét ezt a kapcsolatot, nem kellett volna kiprovokálnom a verést, “Lehet, hogy igaza van, mert te már kislánykorodban is vadóc voltál” “És alkalmazkodni sem tudtál” “Nagy volt mindig a szád” “Kamaszkorodban meg hiperaktív voltál, mindig járt kezed-lábad”
Olyan régen volt már, rohadtul nem is tartozott ide, aki bántani akar, az bánt, mindegy, hogy mit csinálsz.
Isten óvjon az amatőr pszichológusoktól!
Na, nem bírtam tovább, hogy nem elég, hogy egy bántalmazóval éltem, aki megvert, lehordott mindenféle személyiségzavarosnak, nem volt elég az ex anyós észosztása, az, hogy a mai napig lepráz mindenhol, még ezt a szart is végig kell hallgatnom.
Hát, ekkor szakadt el a cérna, és kezdtem magamon kívül üvölteni, hogy kuss legyen, ne turkáljatok bennem, ne elemezgessetek, nem vagyok rosszabb, mint ti, antiszociális se vagyok, elég volt, hogy mindenbe belepofáztatok kiskoromtól fogva, kitapostátok volna a belemet is, hogy nektek megfeleljek, ti sodortatok egy csomó helyzetbe, amit nem is akartam, és a hátam borsódzott tőle, és, ha még egy elemzést meghallok magamról, nem állok jót magamért, és mindenkinek, aki az exemet védi azt kívánom, hogy egy botot törjenek el a hátán.
Hát így valahogy!
Nem voltak túl szép “eszmecserék”!
De tényleg unom már ezt az “Én tudom, mi a jó neked” dolgot!
Nem úgy, mint régen, hogy meguntam egy napra, aztán visszazökkentem, hanem igazából unom.
Meg nem is akarom már hallgatni!
Érdekes különben, hogy anyám nem hibáztatott, pedig azt hittem, hogy ő lesz a hangadó.
Apám a mai napig nem vágja különben, hogy min mentem át.
Mindig azt mondja “Hát kislányom, azért jóképű, értelmes gyerek volt ez!”
Erre semmit se lehet mondani, hát mit mondhatnék rá?
Megint kezdjek bele a magyarázkodásba?
KedvelésKedvelés
Nagyon durva a történeted, köszönöm, hogy leírtad. Elképesztő a szüleid reakciója, és ismerem ezt, amikor tudod, hogy gáz lesz, de ami történik, az még gázabb.
KedvelésKedvelés
Kedves Ann, én is megköszönöm, hogy leírtad a történeted. Látom, hogy nem volt könnyű még leírni sem.
Megkérdezhetem, hogy milyen rég volt ez, amit elmeséltél?
Jó, hogy itt vagy!
KedvelésKedvelés
Köszönöm szépen a megértéseteket!
1 éve és 4 hónapja nem vagyok a volt párommal, de sajnos azóta beszéltünk nem is egyszer, azon egyszerű oknál fogva, hogy a lakásában maradt rengeteg személyes holmim, amire szükségem volt.
Ez egy külön történet, hogy mennyire megnehezítette, hogy összeszedjem, hozzájussak, ott nehezíti az életem, ahol tudja…
Nagyon nehéz írni róla valóban, de a védőburok, amit a tapasztalatom köré építettem már felszakadt, már nincs megállás, jönnek elő a dolgok, és szembe kell néznem velük.
KedvelésKedvelés
Az a kemény, hogy nehogy támogatást kapnál a szüleidtől, de még velük is harcolni kell. Velük élsz, vagy tudsz távolságot tartani tőlük?
Remélem, a volt pasival való kapcsolatot minél előbb le lehet zárni.
Szerintem igazán ahhoz kell erő, hogy szembe tudj nézni az eltemetett dolgokkal. sok sikert hozzá!
KedvelésKedvelés
Úristen. De jó, hogy ki tudtál lépni ebből! Ölellek!
Jó, hogy itt vagy. A szüleid kezdték a bántalmazást, és nem bírják abba hagyni.
Amikor kicsi volt még a lányom, anyukám nem értette miért nem “töröm be” a kis önfejűt, és neki sem engedtem, mondtam, hogy hagyja, ha lehiggad, megbeszéljük, és így is lett, mindig meg tudtunk beszélni mindent, és persze én is engedtem, hogy ő döntsön amiben, csak lehet, a korának megfelelően. Most aratja le ennek gyümölcsét, amikor kiáll magáért, nem hagyja, hogy bárki erőből lenyomja, csak érvekkel lehet meggyőzni.
Kívánom neked is, hogy légy erős, és ne hagyd magad többé bántani senkinek!
KedvelésKedvelés
abbahagyni
KedvelésKedvelés
Köszönöm szépen blaci és creusa a támogatást.
Nem élek a szüleimmel, és most már nem is albérletben lakom, mint régen, de ez nem az én érdemem, mert örököltem a lakást.
Tudok távolságot tartani, és szerintem ők sem kíváncsiak rám túlzottan, mint ahogy sose voltak.
Nálunk nincs szülői odafordulás, ezt komolyan mondom.
Mi gyerekek megszülettünk, kb. 9-10 éves korunkig nyugton voltunk hagyva úgy-ahogy, addig még lehetett játszani, utána kezdődött az idomítás, 18 éves korunktól meg már nem is kaptunk szinte semmit, anyagilag se, melegségben se.
Mi ilyen “ridegen tartottak” vagyunk.
Apám egy maximalista, anyám meg Vaslady, nem csak természetre, de külsőleg is, tiszta Margaret Thatcher.
KedvelésKedvelés
Szerintem nem csak mi támogatunk, csak én vagyok szómániás.
Akkor a szüleid lehúzó szövegétől legalább nem szenvedsz naponta. A lakásról: basszus, miért kell leírni, hogy nem a te érdemed? Miért, a legtöbb lakástulaj tisztán a saját erejéből lett az? Én bizony nem. Nehogy már emiatt is jól érezhesd magad. Örökölted, na és? De nem tapsoltad el az árát, fenn tudod tartani, stb.
Ez a ridegtartás szomorú. Rám is mondja munkatársam, hogy ridegtartás van nálunk. De ez éppen nem az érzelmekre és odafigyelésre vonatkozik, hanem pl. nem kocsival furikázunk a gyerekekkel iskolába, meg ilyenek.
KedvelésKedvelés
Öt évesen felfedeztem a halált, kilapítottam egy bogarat, ami a téglával és a velem való találkozásig ide-oda szaladgált, vagyis élt, miután agyonnyomtam, nem mozgott. Tehát ez lenne a halál? – gondoltam pici gyerekként. Azóta nem is tudom, hogy minek kéne örülnöm? Ez az egész cirkusz értelmetlen. Persze csodálatos az értelmetlenségének mértéke, szoktam is ezen álmélkodni, aztán bosszankodni, majd dühöngeni, végül elhagyatottan zokogni. Lenéztem a mélybe.
Pár hete álmomban láthattam, hogyan viszonyul a Föld és rajta az emberiség a világegyetemhez. Kár, hogy a felfedezést kísérő érzés nem maradt velem, mert nagyszerű volt. Semmi jelentősége a bolygónknak és a fajunknak. SEMMI. Mindent mi címkézünk fel, mindenbe mi viszünk energiát, és annyira kicsinyesek vagyunk nagynak vélt dolgainkban is, hogy …
Mostanra eljutottam oda, hogy kizárólag a kedvenc dolgaim érdekelnek, és ezekkel foglalkozok. Minden más lényegtelen számomra, nem pocsékolom rájuk kevéske energiámat. Tehát ordíthatnak a reklámok, a honatyák, az ismeretlen mindenbebelepofázók, megmutatom nekik a mély kút alján talált arcomat, és eltakarodnak. Nem volt annyira rossz a dolgok mélyére nézni, mert a felszínes alakok messzire röppennek az igazság láttán, és csak az erősek-igazak maradnak meg a környezetemben.
KedvelésKedvelés
Ide illik az én kedvenc idézetem, életem mottója, Agatha Christie-től.
‘I like living. I have sometimes been wildly, despairingly, acutely miserable, racked with sorrow, but through it all I still know quite certainly that just to be alive is a grand thing.”
(Szeretek élni. Néha persze rajtam is eluralkodik a vad, kétségbeesett, elviselhetetlennek tűnő szomorúság, de ha már túl vagyok rajta, tudom, hogy pusztán létezni, életben lenni nagyszerű dolog).
KedvelésKedvelés
Ez de jó idézet! Köszönöm Naja! Pont valahogy így élek én is…Reménytelenségekkel tarkított boldogság-hullámok.
KedvelésKedvelés
Jól beszélsz, Kuvik! 🙂
KedvelésKedvelés
… én inkább úgy látom,hogy az emberi faj nincs saját nagyszerűségének tudatában.
KedvelésKedvelés
Ezt miből látod?
KedvelésKedvelés
Én most bámulok a kútba. Sőt, ereszkedem egyre mélyebbre vagy egy hónapja. Ennek van itt az ideje, évek óta érett.
És hihetetlen az egész. Rohadtul fáj, fááj, fáááááááááj.
De tisztul szépen minden lefelé… be kell valljam, már nem bánom, hogy így alakult, nem mennék vissza a szem-takaró (szemellenzős?) időszakba. Tisztuljon, egyszerűsödjön, málljon le minden sallang. Ami fontos és igaz, az marad
(És egyéb közhelyek. De tényleg így érzem. 🙂 )
KedvelésKedvelés
Ölelés!
KedvelésKedvelés
Köszi. 🙂
KedvelésKedvelés
Ez jutott még eszembe:
“Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ – ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad –
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.”
KedvelésKedvelés
Nekem is bevősődtek ezek a sorok , de mostanaban nem izlelgettem. Talaoak ide. 🙂
KedvelésKedvelés
jézus jézus jézus.Minél értelmesebb annál pesszimistább??És a februári kiborulás?Tényleg megyek futni. Különben a legfurább hogy senkinek nem mertem erröl beszélni,már napok óta érzem hogy nem jutok vissza magamba.De most így jó. El is bögtem magam. Köszönöm nektek. Ha pedig a futás beválik, akkor gyöztem.
KedvelésKedvelés
Bevált? Én is futottam ma egy órát, aztán gyors zuhany, és megint ki terepre a kutyákkal, de már csak gyalogolni. Komplett szanatórium.
KedvelésKedvelés
Hű, épül nálunk a parkban a futókör, most, tavasszal ki kell próbálnom. Pedig utálok futni.
KedvelésKedvelés
Én is utáltam, én voltam a tipikus utálok-és-nem-tudok-futni futó. Első alkalommal a sarokig bírtam (max. 50 méter) ott megálltam lihegve, és készültem megdögleni erősen. Most lefutok egy-másfél órát úgy, hogy közben gondolkodok, nem veszem észre, hogy futok.
Rengeteg segítséget kaptam, a kezdő futók is átesnek csomó gyerekbetegségen, ha tényleg szeretnél nekiállni, akkor nem árt segítséget kérni, csomó felesleges időt meg energiát megspórolsz, és nagy eséllyel nem sérülsz le. Hajrá! 🙂
KedvelésKedvelés
köszi!
KedvelésKedvelés
Egyébként honnan lehet azt tudni, hogy pont ott vagy, a legmélyén, és már nincs tovább? Ez minden mélypontnál eszembe jut: most felfele megyek, de mi van, ha legközelebb ugyanebbe a gödörbe, és látni fogom, hogy van még ott egy-egy rejtett bugyor. Azt hiszem, én mindig hagyok egy kis gennyet a sebben.
KedvelésKedvelés
Kedves Gyöngyi!
Amikor én a legmélyén voltam, akkor már fájt élnem is.
Olyan volt, mint amikor a fogad fáj, csak ez esetben a lelkem fájt, az a mindent átható kín, mintha fájna belül valami, de nem tudod, mi és hol. Őrjítő kínszenvedés volt.
A volt párom szó szerint pokollá tette az életemet, a családom se segített, nem is értettek, azt mondták “Alkalmazkodni kell!” rideg család az enyém, teljesítménymániás, pénzmániás, nem lelketlenek, csak ridegek.
Szörnyű volt a szakítás, ami utána jött még szörnyűbb.
Most se jó minden pillanat, de tudok már örülni, innen tudom, hogy felfelé jövök, az volt a legmélye 2012-ben.
Az már amolyan halálközeli állapot volt, amikor már fájt élnem is.
KedvelésKedvelés
Értem, és nagyon köszönöm, hogy leírtad. Na, ilyen volt már nekem is, többször is. A puszta létezés, hogy felkelek reggel, fájt. Nem is keltem fel, csak ha nagyon muszáj volt. Az jó, ha tudsz örülni! Én a gyerekeimtől ijedek meg néha, mikor este egy kényszeredett mosoly kiül az arcomra, felragyognak, hogy Anya, végre mosolyogsz!
KedvelésKedvelés
Ú…
(Te, figyu… hajnalkám keresett téged asszem… valami csokiügyben…)
KedvelésKedvelés
Az utolsó sorod nagyon szép.
KedvelésKedvelés
Nem tudok számolni és semmilyen racionális dologban nem hiszek, de most épp az az egyetlen ötlet hogy nem termelek endorfint.Valamint az az ötlet h ezt nem a környezet csinálja hanem én magam.A sport meg ezt megoldja-szóval beválhat a futás.Rengeteg “akcióm”van magam ellen de most jobb nem jut az eszembe.A diófánkról lefutó kötélpályáról csúsztam le legutóbb mikor ez volt és esküszöm abban a pillanatban vége volt.Szóval létezik kémia, ha meghalt anyám a szemem elött, ha a szomszédomban Normálisék laknak…mindegy.Csak most szünetel a pálya nálunk:(Tavasztól jöhet bárki csúszni…totálmetál terápia:)
KedvelésKedvelés
Tuti hogy hormonális okai is vannak… én is megfigyeltem magamon, nem csak endorfin, hanem nemi hormonok is befolyásolják, mikor az ember feje fölött van egy kis felhő amiből csak rá esik az eső 😀 van ilyen 🙂
De mekkora ötlet ez a csúszás!… 😀
KedvelésKedvelés
És akkor mi van, ha ismerem a kút alját, a saját kutamét persze, mert régen gyötrelmesen de lejutottam oda (ma már ismerős az út, de néha elég, ha lepillantok, és néha nem, nem vagyok szimpatikus magamnak) de van, aki úgy gondolja, hogy negatív vagyok, mert ezt megteszem.
Ez engem rettenetesen bánt, egyrészt mert a kút aljára való merülés munka, munka és szenvedés eredménye, amire büszkének kellene lennem, másrészt rettenetesen bánt, mert még mindig adok mások véleményére, olyanokéra is, akik nem is számítanak (csak ismerősök.)
A megjegyzést tevő hölgyike szerint csak a jóra kell koncentrálni az életben, szeretet, gyerekek, szerelem, élet, pozitív dolgok (galambok, szívek, virágok, ehh.) Ő ezt úgy oldja meg, hogy inkább nem nézi a csekkeket amiket be kell fizetniük, mert attól csak ideges lesz (azt hiszem, úgy nehéz lehet a pozitív dolgokra koncentrálni) hanem hagyja az anyósát mellékállásban dolgozni, és gyakorlatilag az egész család a hiteleiket fizeti. Neki minden valahogy “lesz”, mert pozitívan bevonzza. (Egyszer egy balegyenest is, esküszöm..)
Engem ez baromira idegesít – mit tehetnék hogy ne hasson rám a butaságnak ez a nagyon mélye? (Ez egy másik kút 🙂 ) Szeretnék átnézni embereken és csak magammal foglalkozni, egyáltalán is csak azzal, amire érdemes, tudván hogy aminek teteje van, annak bizony alja is, és nem lehet mindig felül lenni. Lehet, hogy ezt mások sosem fogják megtapasztalni…. Lehet?
KedvelésKedvelés
“amire büszkének kellene lennem”
Igen, nagyon büszke lehetsz rá!
“rettenetesen bánt, mert még mindig adok mások véleményére, olyanokéra is, akik nem is számítanak ”
Újabb munka 😦 De nem mission impossible.
“Lehet, hogy ezt mások sosem fogják megtapasztalni….”
Lehet, Feltéve, ha nem érik meg.
KedvelésKedvelés
Azt hiszem, ide illik a link:
http://nokert.hu/index.php/nk-elleni-erszak/erszak/1046-de-hiszen-azt-mondja-hogy-szeret-hogyan-ismerhet-fel-a-bantalmazo-ferfi
“Előfordulhat – ritkábban – olyan eset is, hogy a fenti tendenciával ellentétben a bántalmazó egy erős nő “megtörését” tűzi ki céljául. (Éppen ezért bárki áldozatul eshet.)”
“mélyen a nő szemébe nézve isszák minden szavát. Úgy tesznek, hogy a nő tökéletesen érezze: ő a világ közepe. És ekkor nem játsszák meg magukat, valóban minden szót meg akarnak jegyezni, mert minél több információhoz akarnak jutni a nőről, amit a későbbi manipulációk során fel is használnak.”
Akik azt képzelik, hogy saját nagy okosságuk az egyetlen ok, amiért ők nem estek bele ilyen kapcsolatba:
“Ne legyünk elbizakodottak (ne hagyatkozzunk arra, hogy “velem ez úgyse történhet meg, én ennél okosabb, erősebb, jobb megfigyelő stb. vagyok”): mindenkiből válhat áldozat”
KedvelésKedvelés
Mindenkinek van erről véleménye és szemlélete és megosztjuk, de miért? Miért kell tudnia arról másnak mit gondolunk? Szükségünk van bajtársra, vagy Ön magunkat akarjuk fényezni mert átlagnál kimagaslónak akarunk tűnni ebben a nyomorult világban, ahol a sokaságban a tömegben elveszünk?
Bizonyára nyújt valamilyen fajta kielégülést életünkben azért.
Az én véleményem ha érdekel ez valakit. Kis bevezetővel indítanék.
Sokszor jártam meg az utat magam legmélyebb pontjáig míg eljutottam a mostanáig és az én kérdésemre lent nem jött válasz, mert nincs ott lent igazából semmi. Mindig is önzőn éltem életem és olyan kifogásokkal éltem, hogy most már nekem is jár a boldogság… én többet nem fogok engedni… alkalmazkodjanak mások hozzám… Aztán hamar rájöttem (szerencsémre), hogy csak az igazán önző emberek cselekednek így, és minden szenvedésem okozója én vagyok. Persze van az a társadalmi nyomás is mögötte, hogy meg szeretnék felelni és szerethető akarok lenni, de már nem. Erről lemondva letten igazán boldog, mert azt teszem ami nekem tetszik és amit én jónak gondolok, elfogadtam önzőségemet. Ez pedig segített elfogadni mások önzőségét és ebből fakadó ürességét. Nem érdekelnek mások, semmilyen szinten. Nem érdekel mások véleménye és tudálékossága sem, meg vagyok nélküle eddig is meg voltam.
Akkor miért írok még is ide?
Egy nekem kedves ember, akit nem tudnék barátomnak nevezni rendszeresen olvass ezt a blogot és hívta fel figyelmemet rá, bele pillantottam.
Sokszor támad olvasás közben az az érzésem, hogy ennek semmi értelme, és az is hogy a frusztráció egyfajta levezetése miatt születnek a bejegyzések. Erről pedig azt gondolom hogy az ilyen fajta energiákat kreatív munkával a legérdemesebb levezetni, a blogokról elmondhatni hogy kreatív munkák főleg ha igényesek.
A szenvedéseinket mi okozzuk magunk számára, amikor rossz döntéseket hozunk. Először is el kell fogadnunk hogy rossz döntéseket hozhatunk. Érdemes nem elvárni másoktól normális viselkedést (igazán szubjektív az is), vannak akik nem olyanok mint mi, ne erezzük miattuk frusztrálva magunkat, semmi értelme. Ne ítélkezünk.
Ha megtaláljuk az egyensúlyt nem lesz szükségünk mankókra, kompromisszumokra az élethez. Az hogy boldogok lehetünk-e valaha, más kérdés talán más téma tárgya.
KedvelésKedvelés
Köszönöm, hogy minősítéssel és tanácsadással indítasz! Kérlek, olvasd el a kép alattazt, hogy itt a bejárat: nemtrollok.
KedvelésKedvelés
Elnézést, hogy nem tettem meg. Lehetőségeimhez mérve megpróbálok minden bejegyzést átnyálazni és legközelebb csak utána hozzászólni, ha úgy gondolom hogy vannak értékes gondolataim.
KedvelésKedvelés
Nnna. Köszönjük. Megoldottad a problémákat.
KedvelésKedvelés
“Sokszor támad olvasás közben az az érzésem, hogy ennek semmi értelme, és az is hogy a frusztráció egyfajta levezetése miatt születnek a bejegyzések.”
Jajj, de nagyon értem amiről írsz! Sőt, még az okos tanácsaid és a stílusod is, jajj, de ismerős.
Én is ilyesmiket éreztem, mikor először olvastam a bejegyzéseit, hogyaszongya:
“Szegény csakolvassa, milyen rossz neki, hogy ennyire negatívan látja a világot. Hiszen mindenki maga felelős az életéért, a tetteiért, a boldogságáért! Ő elcseszte a sajátját, és ontja a világba a keserűséget. Kár érte, pedig jól ír… Még jó, hogy én nem ilyen vagyok!”
Aztán időnként még benéztem szörnyülködni, és egyre érdekesebbnek tartottam a szemléletét.
Meg akartam érteni, ami számomra érthetetlen: miért gondolja, és mondja azt amit, és miért vállal fel ennyi tabut, miért megy neki a “társadalmi normáknak”, miért mazochista? Azt sem értettem, hogy aki ennyire jól ír, az vélhetően olvasott, művelt, de akkor mire alapozza állításait.
Elkezdtem olvasni a sokszor nagyon hosszú komment beszélgetéseket is. És kirajzolódott valami. Valami egészen érdekes dolog. Mindazzal együtt, hogy sok mindenben egész máshogy gondolkozom, mint a blogger, vagy a kommentelők.
Na de nem lövöm le a poént. Aki itt értően olvas, annak szintén ki fog rajzolódni a saját rajza.
Mindenesetre én örülök, hogy a fenti gondolataimat nem öntöttem ide rögtön első reakcióként, hanem inkább csendesen kutattam a miérteket, mert ha megtettem volna, akkor sok értékes gondolattal, formálódással lennék ma szegényebb!
KedvelésKedvelés
Én örülök, hogy a gondolataidat kifejezted a hozzászólásommal kapcsolatban. Azt gondolom hogy nem lennél szegényebb mert utána is kutattad volna, ahogy talán én is fogom a jövőben. Bár ebből a hozzászólásodat nem tudom teljesen értelmezni, talán félreértem hogy azt az üzenetet hordozza hogy az a szegényebb aki kicsit máshogy látja, vagy nem ugyan azt tartja értéknek mint mások. Lehet, hogy te végig mentél egy folyamaton aminek a kezdetén hasonló gondolataid voltak, de honnan tudod hogy én mit gondolok más dolgokról? Ha nagyon racionálisan értelmezném amit írtál, azt gondolnám (csak teoretikusan) , hogy az összehasonlításnak az elején egy implicit célzata van a végén, te már nem vagy szegényebb de én az vagyok a hozzászólásom miatt. Mintha minősítenéd azokat akik nem úgy cselekednek ahogy te, mert talán az a jó. De mi van ha nincs jó és rossz? mert az már csak igaz hogy az emberi gondolat teszi a dolgokat jóvá vagy rosszá. Ide ajánlanám Orwell Az Állatfarm művét
Szerintem nincs olyan hogy szegényebb, minden élet más és mindenkiben máshogy csapódik le. Én senkit nem akartam bántani a hozzászólásommal, én is csak kifejtettem ami bennem van, sajnálom ha így tettem nem volt szándékom.
De lehet hogy félreértem ezt az egészet ezért bocsánatodat kérem!
KedvelésKedvelés
“nem lennél szegényebb mert utána is kutattad volna”
Kérlek, hidd el nekem, hogy szegényebb lettem volna!
Mert ha nem most ismerem meg ezt a szempontrendszert, látásmódot, hanem mondjuk 10-20 évvel később, akkor az én sajnálnám.
És nem csak “kutattam volna”, de folyamatosan kutatom, mert igényem van rá. Sőt! Nem csak ezen a blogon kutatok, hanem sokfelé.
Amúgy pedig nem értem, hogy miért hasonlítgatsz. Én nem írtam és nem is gondoltam olyanokat, amiket te megfogalmazol. Én rólad nem beszéltem, meg másról sem, csakis MAGAMRÓL! Az ÉN érzéseimről, gondolataimról, és tényekről.
A jó-rossz kérdését pedig egyáltalán nem tudom értelmezni a gondolataimmal kapcsolatba. Én VÁLTOZÁSRÓL írtam, szerintem egyértelmű módon.
Hogy benned, vagy másban az általam leírtak miket váltanak ki, hogyan csapódnak le, az nem rajtam kell számonkérni.
Annál pedig elég magasra szökött a szemöldököm, hogy “mert az már csak igaz hogy az emberi gondolat teszi a dolgokat jóvá vagy rosszá”.
Szerinted ezek szerint a nemi erőszak, a (gyermek)bántalmazás, gyilkosság, stb. az csak azok fejében/szemében rossz, akik úgy gondolkodnak? Ha valaki azt gondolja, hogy ezek jó dolgok, akkor az úgy is van?
Tudod, nem arról van szó, hogy bánt-e valakit a gondolatod, hanem egész másról. Ez szemléletmód, amiről ez a blog is szól. És nem az eltérő gondolkozással van baj, hanem a megfogalmazás, a hozzáállás módjával, minőségével, amit pont azért nem érzékelsz, mert.
Szerintem túlbeszéltem.
KedvelésKedvelés
“sok mindenben egész máshogy gondolkozom, mint a blogger, vagy a kommentelők.”
A blogger és a kommentelők nem ugyanúgy gondolkoznak ám 😉
KedvelésKedvelés
Vacskamati, Tudom én! Érzem én! Látom én! MÁR! 😉
Többek között ezért is jó itt, mert nem kell egy követ fújni, meg igazodni, meg agyatlanul bólogatni.
KedvelésKedvelés
“Ha megtaláljuk az egyensúlyt nem lesz szükségünk mankókra, kompromisszumokra az élethez. Az hogy boldogok lehetünk-e valaha, más kérdés talán más téma tárgya.”
Az önzőségünk védekezés is egyben a saját “énterünk” védelmére. Szükségünk van rá, különben nem egészséges módon használ ki minket a környezetünk. Ha képesek vagyunk egészséges önzésre lelki egyensúlyt találunk, talán még sikert is. De a boldogsághoz felül kell írnod önmagad önzését és elfogadnod a másik embert az ő gyengeségeivel is, amiben jócskán lesz önzés és már billen a lelki egyensúlyod. Meddig tart akkor a boldogságod, ha közben nincs meg a lelki egyensúlyod?
Azt hiszem most temettük el az örök szerelmet….
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: paprikaszív | csak az olvassa — én szóltam
“Civilizációnk az élet értelmének a szabadságnak, az emberiség fontosságának és halhatatlanságának káprázatos tűzijátéka. Ámítás és önámítás, de segít nekünk élni egy olyan univerzumban, amelyben lehetséges, hogy nincs értelem, nincs szabadság, és az ember számára nincs halhatatlanság.” – Hankiss Elemér
Hogy én ezen mennyit szoktam gondolkodni…
KedvelésKedvelés
Nem tudom, hogy ha nincs ez a blog, le merek-e nézni valaha a kút mélyére, egyátalán rájövök-e arra, hogy van kút. Viszont lenézni olyan folyamat, mint ahogy a köd üli meg a várost: lassan terül el a gondolataimon, beborítja őket, és a kútból nézve olyan dolgok is homályossá válnak, megkérdőjeleződnek, amikben eddig biztos voltam, és ez nem feltétlenül pozitív hozadéka a magamba nézésnek. Viszont azt is tudom, hogy még nagyon messze a a legmélye, le is kéne mennem oda, de nem tudok, megrekedtem egy szinten, és egy helyben topogok: se fel, se le. Tudom az utat mindkét irányhoz, de csak tipródom ; k…ra nagy rádöbbenés volt ez így az év második vasárnapján, helló 2016…
KedvelésKedvelik 1 személy
Visszajelzés: a klasszikusok | csak az olvassa. én szóltam. minden érdekesebb…