ment-e bármi által a világ elébb?

Közzétéve Szerző:

Mielőtt könnyelműn a húrok pengetésihez fognók, jegyezzük meg, hogy a cím egy Vörösmarty-sor parafrázisa:

…ment-e

a könyvek által a világ elébb?

Arra keresem ma a választ, hogy van-e haladás, fejlődés az emberi nem gondolkodásában, életminőségében, lehetőségeiben. Mijében? Jó, akkor úgy mondom: egyre jobb-e élni, vagy nem.

Egyáltalán, van-e értelme a kérdésnek? Mire jutunk, ha megválaszoljuk? És ki válaszol? Az, aki — nyilvánvalóan — innen nézi a mostot és a valahát is, egyszerre önmagát és mindenkit? És csak feltételezései lehetnek.

Létezik-e fejlődés, és ha igen, mit jelent?

Teszem azt, a mai távolugrók például látványosabban távolabbra ugranak, mint ötven vagy akár csak húsz éve. A műkorcsolyázók többet perdülnek és gyorsabban. A mai átlagos kisiskolás többet tud a világról, mint az ötven évvel ezelőtti. Kevesebben halnak meg tífuszban és kanyaróban. Hosszabb a várható élettartam és az egészségben eltöltött idős szakasz is. Kisebb a kockázata a terhességnek és a gépjárművezetésnek. Kevesebb az üzemi baleset. Több négyzetméter lakóterület jut egy főre, mint nagyszüleink korában, és nagyobbak az ablakok. Többen járhatnak a felsőoktatásba. Aki nem szeretne házasságban élni, kevesebb szankcióval maradhat hajadon vagy nőtlen, és élhet teljes életet, de a hajadon így is kevésbé, természetesen. A sokat kárhoztatott válás gördülékenyebb ügymenete, a vétkességi elv és az intézmény körüli moralizálás elhalkulása is az életminőséget szolgálja. Egy mozgássérült mobilabb, teljesebb életet élhet ma, színvonalasabb fejlesztésben részesülhet, ha részesül. A mai átlagos falusi szülött biztosan többször járt már városban, vagy akár külföldön, mint az ükapja. Csökkent az írástudatlanság is, nőtt viszont a funkcionális analfabéták száma, akikről a rendszer és mindenki azt hiszi, tudnak írni és érző emberi lélekkel olvasni, pedig nem tudnak. A pszichiátriai betegségek előfordulása is nőtt, vagy csak a diagnózis élesebb? Megzakkantak az emberek tömegesen, vagy nevünk lett a kínokra?

IMG_7038

Többet látunk a világból, utazásainkon, tévén, meg interneten. Több az ünnep- és a pihenőnap, és talán több az üresség az emberi lelkekben is ezeken a napokon. (Amikor ilyeneket írunk, nyüszög valami gyomortájt, mindig hamis nosztalgia tör föl belőlünk, illetve még azt sem tudhatjuk, hamis-e.) Kevesebb és biztonságosabb az abortusz. Több nő áll munkába, több nőnek lehet magas presztízsű munkája. Talán kevesebb a gyerekbántalmazás, legalábbis nem norma már. De ki tudja, persze, megszépítjük ezt is nőklapjás mindenrendbenvan-pasztellé.

Semmi sincsen rendben, gyerekek, és soha nem is volt. Idétlenek, esetlegesek a példáim. De azért tagadhatatlan, hogy nincsen halálbüntetés és kényszermunka. Van viszont újfajta rabszolgaság. Mégis, a törvények több mindent garantálnak az egyénnek, ami komolyan összefügg a szabadsággal és életminőséggel.

No, és mindez jó nekünk? Mai jólétnormáink szerint igen. Mondjunk mást is: kevesebb szépirodalmi művet olvas az átlagpolgár, mint az olvasómozgalmak, népművelők, olcsókönyvtár-kiadások idején. Helyette internetezik és tévézik. Szerencsére átlagpolgár nem létezik.

Számít-e mindez? Ki mondja meg, mitől jobb a létezés? És ki fizeti meg a különbséget, amennyivel jobb, ha jobb? Érvényesek-e a szempontjaink? Jobb-e az embernek több kilométert autózni, nagyobb szobában lakni, több könyvet olvasni vagy akár csak olvashatni? És minőségi vagy mennyiségi-e a különbség? Fontosabb a több lexikális tudás? A több és világosan deklarált, a közösség által pedig hatékonyabban számon kért emberi jog, pontosabban, mivel az emberi jogok elidegeníthetetlenek, az érvényesülésük, az fontos-e?

És persze mindez csak a mi mindenki másra boldogságosan vak, fejlett euroatlanti régiónkra vonatkozik. És azon belül is csak azokra, akiket észre akarunk venni mint magunkhoz hasonlóakat. Jobb-e egy mai hajléktalan élete, mint egy kétszáz évvel ezelőttié? Hány prostituált volt 1990-ban a világon, és milyen volt az életminőségük? Egy lélegeztetőgépen tengődő betegnek jobb-e a sorsa ma, mint… kivel hasonlítsam egyáltalán össze?

És nem vész-e el az előny más értékek visszaszorulásával, eltűnésével? Például, sikerült fogságban szaporítani a tarvarjút, s tizenöt példányát visszatelepíteni természetes környezetébe, de közben eltűnt 343 faj mindenestül és végleg.

Nos, én optimista ember vagyok. Az emberek minden korban megtalálták a szépséget a rohanó mindennapokban, egy mosoly, egy szív alakú post-it a tükrön Valentin-napon, egy doboz bonbon a Napkirály korában is ugyanúgy megdobogtatta a Azt gondolom, tudatilag, és ez kétfélét jelent: eszmetörténetileg és vívmányaival az emberiség közelebb került egy olyan létezés esélyéhez, amelyet én élhetőnek tartok. Talán kevésbé vagyunk bepalizhatóak.

Talán kisebb a kockázata egy új diktatúrának, egy új világháborúnak. Talán van esélyünk minden gazdasági elnyomás, társadalmi egyenlőtlenség, alkatrész-voltunk dacára valahogy kinézni ebből, függetlenedni, leváltani a Vant, megalapítani egy új kertet, új életmódot, új világot. De a tömeges szegénység ugyanúgy rendszerszintű erőszak, és ami a nők ellen zajlik a globális szexiparban, az genocídiummal ér föl. Erősödnek a szélsőségek, és közben egyre több a magányos partizán, akik összeomlasztják a bank és a titkosszolgálat szerverét.

Az sem mindegy, meghalunk-e influenzában és van-e az ízületeinkre hatékony kenőcs. De innen csak azt tudhatjuk, hogy a mai tudatunkkal mi szenvednénk ama régebbi állapotok között. Ők nem szenvedtek, természetes volt nekik, hogy a Fecske füstje terjeng a kúplábú fotel fölött, hogy a fél nyolckor levetkőztetett gyereküket, karján a himlőoltás hegével, egy ablakon adják be, akkor is, ha üvölt, természetes volt a függőleges császárheg, és hogy Michael Jackson még nem énekelte el a Dirty Dianát.

De igen, ők szenvedtek ettől. És álmodtak egy világról, amelyben nem kellene szenvedniük. Csehov hősei vallanak erről, Trofimov, Asztrov és Szonya, Trepljov és Medvegyenko új kor hírnökei. Új gondolatoké, új erkölcsé, új lomboké, új művészeté.

Ez a tudati rész. Közben tönkretettük a környezetet. Kevesebb a tiszta víz, a talaj, a tápanyag, az érintetlen erdő. Fajok ezrei hiányoznak. Olvadnak a jégsapkák. Tengereink mélyén monitorok és fémhuzalok. Ritkább a csönd. Feléltük nyersanyagainkat. Nincs az égboltnak olyan pontja már, amelyet ne csíkozna repülő. Visszafordíthatatlan ez. Nem vagyok optimista. Utolsó szem kavicsainkat szorítjuk a tenyerünkben? Vagy masírozunk valami sosemvolt béke felé?

Átadnám a szót a költőnek.

Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? – Ment-e
A könyvek által a világ elébb?
Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
Salakjok annál borzasztóbb legyen,
S a rongyos ember bőszült kebele
Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.
De hát ledöntsük, amit ezredek
Ész napvilága mellett dolgozának?
A bölcsek és a költők műveit,
S mit a tapasztalás arany
Bányáiból kifejtett az idő?
Hány fényes lélek tépte el magát,
Virrasztott a sziv égő romja mellett,
Hogy tévedt, sujtott embertársinak
Irányt adjon s erőt, vigasztalást.
Az el nem ismert érdem hősei,
Kiket – midőn már elhunytak s midőn
Ingyen tehette – csúfos háladattal
Kezdett imádni a galád világ,
Népboldogító eszmék vértanúi
Ők mind e többi rongykereskedővel,
Ez únt fejek – s e megkorhadt szivekkel,
Rosz szenvedélyek oktatóival
Ők mind együtt – a jók a rosz miatt –
Egy máglya üszkén elhamvadjanak?
Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,
Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,
Oly fényes elmék a sár fiait
A sűlyedéstől meg nem mentheték!
Hogy még alig bír a föld egy zugot,
Egy kis virányt a puszta homokon
Hol legkelendőbb név az emberé,
Hol a teremtés ősi jogai
E névhez “ember!” advák örökűl –
Kivéve aki feketén született,
Mert azt baromnak tartják e dicsők
S az isten képét szíjjal ostorozzák.
És mégis – mégis fáradozni kell.
Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken:
A nyers fajokba tisztább érzeményt
S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
Hogy végre egymást szívben átkarolják,
S uralkodjék igazság, szeretet.
Hogy a legalsó pór is kunyhajában
Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
Testvérim vannak, számos milliók;
Én védem őket, ők megvédnek engem.
Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.
Ez az, miért csüggedni nem szabad.
Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.
S ha összehordtunk minden kis követ,
Építsük egy újabb kor Bábelét,
Míg oly magas lesz, mint a csillagok.

Gondolatok a könyvtárban — részlet

307 thoughts on “ment-e bármi által a világ elébb?”

  1. Azon gondolkodom, hogy régebben (hadd ne gondoljak konkrét időpontra) a ma kisiskolás korúnak számító gyerek nagyobb részét tudta annak, amit egy felnőtt, tudott, mint ma..Vagy tévednék?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Nekem nagyon kielégítő volt az a félmondat. Napi szinten foglalkozom statisztikával, és az egyik legfontosabb szempont, hogy egy adat sokszor többet árul el a mérés módszeréről, mint a a valóságról.

        Ilyen adat például, hogy több a pszichológiai betegség, vagy hogy több a nemi erőszak. Nem mindegy, hogy azért változnak a számok, mert:

        1. változik a definíció
        2. Változik a mérés módszere
        3. Változik a válaszadók őszintesége
        4. Változik a valóság.

        Ráadásul a statisztikai adat változása ettől a 4 (vagy akár több) hatástól egyszerre függ. Az átlag ember ezekre a különbségekre nem lát rá.

        Kedvelés

      • Ugye például a házasfelek közti nemi erőszak sokáig nem volt tényállás. Mióta az, azóta több lett.
        A pszichés problémáról a középkorban nem tudták, mi fán terem, a szélsőségesen problémásakat kivégezték és kész. Mióta léteznek erre terminusok, mióta jobban odafigyelnek, mióta nem köt le minden erőt a túlélés, azóta többet észlelnek. Freudhoz is a jómódúak jártak eleinte.

        Kedvelés

      • A Mensa Hungariqa felvételijén hozták ezt a példát: miután az angol hadsereg az első világháborúban a textilsapka helyett bevezette a páncélsisakot, megnőtt a kórházakba kerülő fejsérült katonák száma. Miért? Mert azelőtt ezek meghaltak:-)

        Kedvelés

      • Pont emiatt érdekel. Hogy a mai életmódunk és világunk több sérülést okoz-e, mindegy minek nevezzük.. (A kérdés nyilván csak elvi az elérhető mérési módszerek miatt. De az érzésem az, hogy a lelki sérülések száma nem feltétlenül változik.)

        Kedvelés

      • Nemrég olvastam egy cikket a rákról. Ami ugye a közhiedelem szerint mai korunk betegsége, a környezetszennyezés, blbabla miatt. És hát valójában csontrákot már legalábbis ókori, de asszem kőkori csontokon is találtak, lágyszöveti rákot érthető okokból alig, de a múmiák tanulmányozása ebben is okoz meglepetéseket. Plusz egyszerűen megérjük azt a kort, amikor a rák elő szokott fordulni. hogy valamivel tényleg gyakoribb-e az más kérdés, és iszonyú nehéz ellenőrizni (ide értve a fiatalkori rákokat), de hogy létezett, és bizony nem is elvétve, az biztos.

        Kedvelés

      • Ez tudom durva, de dinoszauruszokon is rakra utalo jegyeket talaltak.
        Plusz, tiloson hallgattam pont a minap. Betelefonalo 1. Deri Janos csernobil miatt halt meg tudorakban. Betelefonalo 2. Koztudottan lancdohanyos volt, azert halt meg tudorakban.

        A mai orvostudomanyra nagyon jellemzo a beteghibaztatasa. Ez manipulacio, azt probalja elhitetni velunk, hogy tehetunk bizonyos folymatok elleneben, de nem kozepen all, hanem durvan szelsosegesn azt mondja, te tehetsz rola, te a beteg, hogy beteg lettel.

        Kedvelés

      • Igen, a rák tuti, hogy régen is létezett, és az is biztos, hogy sokkal összetettebb dolog, mint hogy egy dologra lehessen visszavezetni. Csernobil következtében lehet, hogy megnőtt a rákbetegség aránya, meg az is biztos, hogy van összefüggés a láncdohányzás és a tüdőrák között, de ettől még élhet valaki láncdohányosként Ukrajnában 100 évig.

        Kedvelés

      • Pár éve elmerengtem egy plakáton az egyik orvosi váróban.
        A leggyakoribb halálokokra hívta fel a figyelmet (szív- és keringési, meg daganatos betegségek). A merengés tárgya az volt, hogy hát végeredményben senki nem marad életben, aki megszületett. Mégis, miben haljunk meg, ha nem rákban meg szívelégtelenségben, stb., hiszen a himlő, a pestis, a kolera, a lepra kiment a divatból. Háborúk sincsenek (legalábbis itt), szóval akkor miként jöjjön értünk a Nagy Kasszás?

        Kedvelés

      • Ilyenkor az is segít, ha visszafelé gondolkozunk, és okot keresünk. Mitől lenne több a pszicholgiai probléma?

        Persze ilyenkor jön a maszlag, hogy “modern, elidegenedett világunkban” meg “rohanó időket élünk”, de szerintem ez demagóg.

        Azok a faktorok, amik valóban közrejátszanak a pszichológiai problémák kialakulásában, semmit sem változtak. A genetikától a szülői hibákig minden ugyanaz. Nem vagyunk magányosabbak, mint 200 éve – most csak az van közel, akit tényleg akarunk, 200 évvel ezelőtt sokkal többen voltak közel, de ennek többbségét nem választhatták meg. Én azt hiszem, hogy valójában sokkal kevesebb minőségi kapcsolatra volt lehetőség… Hiszen ha egy normális barátjelölt sem volt a faluban, akkor mit lehetett tenni?

        Ma legalább ki lehet lépni, és lehet keresni másik közösséget. És ma már van remény a megoldásra, és döbbenetesen széles rétegek számára vált elérhetővé a pszichológiai jólét és jóllét. Ennek az az ára, hogy először fel kell ismerni a problémákat, “diagnosztizálni” kell őket. De van remény…

        A másik… Úgy tűnik, mintha az életmód sokat változott volna, mert alapvetően különböző csoportokat hasonlítunk össze, például a mai irodai dolgozót a 200 évvel ezelőtti gazdag kisbirtokossal.

        De a mai irodai/gyári dolgozó megfelelője a szabadnap nélkül napi 12-14 órában a földön (gyárban) robotoló paraszt (munkás). A mai legszegényebb réteg megfelelői a rabszolgák, a gyerekmunkások. A nemesek bármikor meghalhattak, a kereskedőt kirabolhatták, a földesúr sem hívhatta a rendőrséget a betyárok ellen. Egyébként az utóbbi rétegeknek nem is nagyon változott az élete, csak biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá vált.

        200 éve talán kevésbé volt stresszes cégtulajdonosnak vagy kereskedőnek lenni, mint most? Nem hiszem.

        Szóval nekem határozottan az a véleményem, hogy most jobb élni, mint valaha. És szerintem a jövőben még jobb lesz. 🙂

        Kedvelés

    • Nem lennék biztos ebben. Az emberiség össz tudása nagyobb, egy átlag felnőtté nem tudom, mennyivel nagyobb. Más. Mit tud egy bármilyen okos átlagos mai felnőtt a növényekről, gyógyhatásaikról (még ha a régi ismeretek egy részét mára babonának tartjuk is)? Például. Vagy a karikás ostorról? Nem akarok nosztalgiázni, nem jobb nyilván az a kor, de az EGYES emberek ismerete mennyiségben nem tér el meggyőződésem szerint, legfeljebb “minőségben”, de talán helyesebb irányt mondani.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • A régi átlagos felnőtt sem tudott semmit a növényekről, pláne a gyógyhatásairól, amit ma ne tudna “az átlagos”. A karikás ostor meg vicc, a bőrszíj megfelelő hasítására vagy a használatára gondolsz? Én egyiket sem tartom nagy kunsztnak. Ha meg akarsz győzni, akkor minimum olyan példával gyere, mint a jenki Artúr király udvarában. Őt gyerekkorom óta csodálom, hogy mennyi mindent tudott, amit én ma nem, de persze ő és én csak egyes emberek vagyunk, nem az átlag, vagyis a meggyőződésedhez kevés. Én arról vagyok meggyőződve, hogy a mai átlagember lényegesen többet tud.

        Kedvelés

      • Lehet, hogy vicc, de ettől még egy mai átlagember nem tudja. Tüzet gyújtani sem tud, sok még gyufával is max a gáztűzhelyet. Nem tud kettéhasítani egy nagyobb fát, csak belefeszíteni a fejszét. Alapvető ismeretei hiányoznak állatokról, növényekről. A gyógyhatásról régen az átlagember is többet tudott, még ha ismeretei egy része mára babonának is számít.
        Én meg most néztem meg a Derszu Uzalát, az is érdekes volt, hogy egy városlakó milyen ostobának és vaknak tűnt a vadász szemében. Másokat tudunk. A jenkinek egy problémája van: egy olyan ember írta, aki maga hisz a technika csodálatosságában, de főleg magasabbrendűségében, hasonlóan Verne Gyulához.

        Kedvelés

  2. Mostanában megint sokat olvasok történelmi elemzéseket, kamaszkoromban ezek voltak az év fénypontjai, pl. a téliszünet, amikor bevágódtam az ágy sarkába, körbebástyáztam magam ilyen témájú könyvekkel, és csak kakaóért mentem ki. Na de nem ez a lényeg, hanem a következő szövegrészlet, elolvastam tegnap, aztán letettem az ölembe a könyvet, néztem magam elé. Dokinál vártam, biztos érdekes arcot vághattam, mert a szemben ülő néninek megemelkedett a szemöldöke kérdőn.
    A téma a 13. és 14. századbeli Magyarország társadalma, azon belül is a klán fogalma.
    ” Nincs változás a klán meghatározásában, az még mindig az egy őstől fiúágon leszármazók összessége, de világos, hogy a leszármazók fiúk lehetnek vagy lányok. És a magyar klánrendszer első és legfontosabb jellemzője, hogy a két nem között óriási egyenlőtlenség áll fenn a fiúk javára. az ősi birtokot csak fiú örökölheti, ha valakinek csak lányai vannak, akkor az ősi birtok a másik ágon élő fiúkra száll át. Ha nincs már a klánnak több férfitagja, akkor az utolsó halálával az egész birtok visszaszáll a koronára. A klán tehát – némi túlzásal – az egy őstől leszármazó férfiak összessége.”
    ” A klán – mint a középkori Európában mindenütt – családokban, mégpedig patriarchális családokban él; feje az apa, aki óriási hatalommal rendelkezik családja minden tagja, tehát felesége felett is…..
    “Kötelessége a lányok kiházasítása is, de a lányok nem kapnak fekvőbirtokot, hanem pénzben kapják meg az apai birtok értékének negyedrészét, a leánynegyedet. Ezzel a lányokat kifizették, el is tűnnek a klánból, legtöbbször kislány korukban át is adják annak a klánnak, amelynek férfitagjához mennek majd feleségül…”
    “A feleség ebben a rendszerben teljesen alárendelt szerepet játszik. Férje, “ura” (mert ő is dominusnak hívja férjét) hatalma alatt áll….”
    Özvegység esetén (ami gyakori volt azokban a háborús időkben): …” ha újra férjhez megy, akkor kifizetik hitbérét és mehet. A hitbér szóban már benne foglaltatik a bér fogalma. Werbőczi nagyon szépen fogalmaz: a hitbér azért jár az asszonyoknak, mert a házasságban elvesztik szüzességüket. A valóságban nem erről van szó, ezt a hitbér rendszere bizonyítja. Az asszony nyilván az első gyerek szülésével vállalja a legnagyobb kockázatot, különösen abban az időben, amikor az orvostudomány még fejletlen, kisebb rendellenességek, amiket ma gyorsan megoldanak, halálos kimenetelűekké válnak, s a népesség legnagyobb részének csak öregasszonyok állnak rendelkezésre segítségként, akik maguk is szültek már és tapasztaltak. Éppen mert az első gyerek a legnagyobb kockázat, ezért jár az első házasság után a teljes hitbér, a második házasság után már csak fél, a harmadik után negyed hitbér.
    Az egyetlen eset, amikor a feleség férje egyenrangú partnere lehet az, ha a férj halálakor őt teszi meg kiskorú gyermekeik gyámjává. Ebben az esetben módja van mindazt a nehézséget, fáradságot, harcot vállalni, amivel a birtok vezetése és megtartása jár.”
    (Fügedi Erik: A nemesek országa I. rész.
    Gólyavári Esték. RTV-Minerva, Budapest, 1984)

    Ha így nézem, és tegnap így néztem: csakis fejlődésként tudom megélni, hogy én már nem így, és nem tudom elképzelni, hogy ők így akarták, nekik ez jó volt, nem akartak volna mást, az én nő- és asszonyőseim. Engem kiráz a hideg, és borzongok, ha belegondolok, hogy milyen pokolian mély lehetett a női szenvedések kútja, hogy mit kínlódhattak a testi-lelki fájdalmaikkal, a megaláztatással, az önrendelkezés és a saját sors feletti döntések teljes hiányával. Iszonyat, iszonyat.
    (és utazzak arrébb pár ezer kilométerrel, és nem változott semmi, de semmi)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Hasonló sorokat olvastam (éppen nem a magyar viszonyokról, de ez szinte mindegy is) én is a napokban Simone de Beauvoir: A második nem c. könyvében, még az elején tartok.
      Sok helyen nem változott semmi.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Engem érdekelnének azok a szemelvények, amiket fontosnak tartasz kiemelni a műből. 4-5éves korom óta olvasok nagy szenvedéllyel (mindig bebizonyosodik, h nem lehet eleget és elég széles spektrumban), de ezzel a művel még nem találkoztam. Most beleolvasgattam több helyen, ahogy a hozzászólásokba is és meglepően tapasztaltam nem egyhelyütt, h sokaknak ez megadatott 14 éves korban (azért ez nem kicsit lepett meg).

        Kedvelés

      • Nos, én örültem volna, ha 14 éves koromban akárki a kezembe nyomja (vagy mostani eszemmel örülnék :D).

        Nem felejtem, fogok idézni, bár még tényleg csak az első száz oldalnál tartok. 🙂

        Kedvelés

      • Nem akarom elterelni a témát, de erről a tizennégy évességről meg a tegnapi írásról eszembe jutott egy kérdés, hogy vajon hány éves lehet a blog legfiatalabb olvasója? És ki lehet az?
        Azért is érdekelne, mert magamból kiindulva tudom, mennyire másképp gondolkodtam az itt megfogalmazott kérdésekről 14, 24 és 34 évesen. Néha mások hozzászólásából is kiérzem azt a (nem is tudom, félérett? útkereső? nem elég jó kifejezés) hozzáállást, ami régebben az enyém is volt. Sőt, ha pontos akarok lenni, ma is az.
        Lehet, hogy volt már erről szó, csak nem voltam itt. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem ez most nagyon érdekel. Hol kérdezzem jó helyen? Aktuális rovatban? Vagy valamelyik korábbi írás alatt ott a válasz?

        Kedvelés

      • (Írtam ide egy hsz-t, de valamiért nem látom. Ti sem? Vagy az én készülékemben van a hiba?)
        Szóval az volt a lényege, hogy nem mintha el akarnám terelni a témát, de erről a tizennégy évességről meg a tegnapi írásról eszembe jutott egy kérdés, hogy vajon hány éves lehet a blog legfiatalabb olvasója? És ki lehet az?
        Azért is érdekelne, mert magamból kiindulva tudom, mennyire másképp gondolkodtam az itt megfogalmazott kérdésekről 14, 24 és 34 évesen. Néha mások hozzászólásából is kiérzem azt a (nem is tudom, félérett? útkereső? nem elég jó kifejezés) hozzáállást, ami régebben az enyém is volt. Sőt, ha pontos akarok lenni, ma is az.
        Lehet, hogy volt már erről szó, csak nem voltam itt. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem ez most nagyon érdekel. Hol kérdezzem jó helyen? Aktuális rovatban? Vagy valamelyik korábbi írás alatt ott a válasz?

        Kedvelés

    • De ez mai tudat, mai szempont. Nem hiszem, hogy az egyenlőség bárkiben felmerült volna akkor mint követelés. Attól még szenvedés a hiánya, persze, objektíve is. De biztosan máshogy gondoltak erre, mint mi.

      “és csak kakaóért mentem ki” — ez kedves.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Egyetértek, ez nem mint per követelés fogalmazódott meg, nem ilyen kategóriákban (fogalmakban?) gondolkodtak. Volt rengeteg fájdalom, és az, amit te nyüszögésnek hívsz, egy zsigeri érzés, hogy ez kibírhatatlan, elviselhetetlen, és mégis csinálni kell, ez a sorsunk, ez VAN, de biztos, hogy ez így igazságos, és nem lehetne másképp? De nem, követelésig, feltételezem, valóban nem jutottak el.

        Kedvelés

      • Valószínűleg ez volt számukra a természetes, és még maguknak is meg tudták magyarázni, miért így helyes. De – ahogy a mai emancipált fejemmel elképzelem -, én totál kikészültem volna attól a tudattól, hogy csak mert lánynak születtem, örök vesztes jegyet kaptam az élet tomboláján. Hogy se ésszel, se erővel, se tehetséggel nem fogok tudni úgy érvényesülni, mint egy minden szempontból átlagos fiú.

        Kedvelés

      • “Hogy se ésszel, se erővel, se tehetséggel nem fogok tudni úgy érvényesülni, mint egy minden szempontból átlagos fiú.” Pedig ez nagyjából most is így van.

        Kedvelés

      • Az átlagot már most felülmúlom. És ha jól saccolok, a lányomnak már könnyebb lesz, hát még az unokának!

        Kedvelés

    • “a népesség legnagyobb részének csak öregasszonyok állnak rendelkezésre segítségként, akik maguk is szültek már és tapasztaltak”
      tegnap kisebbik lányomat vittem nődokihoz (itt is van változás: édes jó anyám engem sosem vitt nődokihoz. egyedül álltam ott, rövid kis trikóban, bugyi nélkül megalázó tekintetek és mondatok között. rossz volt nekem akkor, a hideg követ a talpam alatt még képes vagyok most is visszaidézni. volt bennem olyan, hogy ilyet én a gyerekemnek nem akarok? ez így pontosan nem fogalmazódott meg bennem soha. nem szeretem azt a szülői attitűdöt, hogy nekem milyen sérüléseim voltak, és én azt nem, nem soha. hiszen dehogynem. csak éppen nem ugyanazokat, hanem máshol, máshogyan sérülnek a mai kölykök is)
      ez a nődoki nő. első ilyen.
      kijövetelkor megkérdezi a lányom: anya eddig miért mindig férfi dokikhoz mentünk. nő. női dolgokkal foglalkozik. ez a nő sokkal jobban értette amiről beszélünk. én ezt nem is értem.
      azt válaszoltam (bevallom csakazolvassá-n nevelkedett öntudatom válaszolta ezt, mert tartok tőle három évvel ezelőtt nem tudtam volna ilyen élesen láttatni ezt a jelenséget), hogy tudod a nőgyógyászatban sok a pénz. sokat lehet vele keresni, következésképpen lehet általa hatalmat gyakorolni. és az ilyen területek felett az uralmat a férfiak hamar átveszik. hiszen míg otthon egy pattanást nem tudnak kinyomni, addig sebészként igen jól megállják a helyüket. amíg fogalmuk sincs mit él át egy szülő/klimaxoló/elsőmensrtuáló nő, addig jó pénzért mégiscsak ők osztják az észt.

      változtak a körülmények sok tekintetben. és nem ér az az összevetés, hogy közben élősködünk a földön és élősködünk a harmadik világon. ebből a szempontból a progresszivitást éppen az jelenti, hogy fenntartható módon éljünk ezekkel a változás adta eszközökkel. nekem szöszmötöl belül valami, amikor a modern ember életvezetésével kapcsolatban bűntudatot akarnak ezek a hangok kelteni.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • (Ja, teljesen off, de amit írtál, felidézte az első ilyen élményem:
        az én (mérsékelten empatikus, olykor erőszakos) apám (kiről itt rosszat is mertem már írni nektek) egyedül nevelt. Lett volna nagynéni, de ő vitt el nőgyógyászhoz, nőhöz, felkészített, hogy milyen lesz, bejött velem a rendelőbe. A menstruációról is ő világosított fel, s bevásárláskor tudta, milyen betétet kell vennie nekem.)

        Kedvelés

      • az apukád vitt el, ha jól értem?

        ez azért mindenképpen említésre méltó tett.

        nyilván fiatalabb vagy nálam. amikor én voltam tini egészen furcsa lett volna, hogy az anyukám ezzel mélyebben foglalkozott volna. szóval nekem ez nem okozott nagy sérelmet, csak most látom, hogy nekem megnyugtató, hogy a gyerekem nem éli azt át, amit én. (aszem átél más szart.)

        Kedvelés

  3. Hogy csak a technikai haladást illető részre reflektáljak: emlékszem, amikor Fehér Klára Földrengések szigete könyvét olvastam gyerekkoromban, sóvárogva gondoltam a jövőben élőkre. Nem is az elképzelt találmányok miatt, hanem mert ösztönösen megsejtettem, mennyire más életminőség lehetőségét hordozzák magukban.
    Emberi jogok? Feltétlenül, a nőké, gyermekeké, nyomorékoké és egyéb hátrányos, elnyomott helyzetekben élőké – igen. A régi, szép időkről főleg férfiak nosztalgiáznak, mondanom sem kell, az ő jól-létük talán nem változott olyan drasztikusan. (Vagyis persze de, itt igazából a társadalomban betöltött státuszukra gondoltam.)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • angolon tanerő leírja a táblára: disable.
        na nyomorék, vagy dehogy, van egy másik szó, mi is az? segítsetek! (kapásból nem jutott eszébe. baj ez? nekem egyébként akkor ott emberi volt. )
        mondom: mozgáskorlátozott.
        ja! az. az.
        (nekem mostanában kicsit bajom van a PC-vel. elfedi és a családi tűzhely melegébe, a falak mögé rejti a rasszizmust. a PC-t egyre többször hamisnak érzem. azt, hogy aki szépen fogalmaz, kínosan figyel a használt szavakra a csomagolásra, nos igazából igencsak mást gondol. )

        Kedvelés

  4. De jó írás így reggel, köszönöm.

    Például vannak a fejlett országok meg a kevésbé fejlettek. Pl. Svédország fejlettebb Magyarországnál jövedelemben, várható élettartamban, toleranciában. És ezzel együtt a fejlett országokban is van rengeteg társadalmi probléma, amelyeket az ottani filmek, könyvek, gondolkodók ostoroznak. Valószínűleg ezek más típusú problémák, mint Észak-Koreában, ahol az éhenhalás meg a kényszermunka a probléma. Magasabb szintűek? Talán igen.

    Ez a “folyamatosan fejlődünk a civilizáció vívmányainak hála, még sose állt ilyen közel a teljes boldogsághoz az emberiség” a 19. század robbanásszerű változásai után volt közhangulat. Aztán nem a világbéke jött el, hanem az első világháború meg a nácizmus.

    Folytatom, de a kiskorú gőzmozdonyt akar nézni…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Folytatom. Azt egyértelmű haladásnak tekintem, hogy nem hal meg minden második újszülött, hogy nem égetnek boszorkányokat, nincs rabszolgaság (Európában), nem kövezik meg a leányanyákat (Európában), nem himlőhelyes a fél népesség…
      Azon már lehet vitatkozni, valóban előrelépés-e, hogy más kontinensről származó banánt meg epret árulnak 450 forintért januárban a boltban, hogy autóval járunk stb.
      De szerintem hamis demagógia ezeket szétválasztani, pláne a mai tudatunkkal egy idealizált múltat visszasírni.

      Mindig lesznek “társadalmi problémák”, nincs utópia.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nem, most az a különbség, hogy a rabszolgának jó képet kell vágnia a saját elnyomásához és úgy kell tűnnie, mint ha maga választotta volna.

        Kedvelés

      • Gyerekgyilkosság is van ma is, de legalább börtönbe vagy zártosztályra kerül az elkövető, nem pedig egy világvallás ős-hőse lesz.

        Kedvelés

      • Igen. Itt Magyarországon is sok a rabszolga, csicskának hívják őket és pénzért adják-veszik, mint a háziállatot. És a szegénység az szolgaságot jelent ma is. Az is vitatható, hogy az átlagéletkor lett hosszabb, vagy csak az öregkor nyúlt meg. A dolgozók kevesebbet dolgoznak, mégis kevesebb az idejük. Tágasabban laknak az emberek, nincsenek összezárva sokan, viszont nagyon sok a magányos ember.Később öregszenek az emberek, de akkor jaj nekik. Nem kellenek, sem mint munkaerő, sem mint néző vagy potenciális vásárló. Gyógyítják a betegségeket, de értelmetlenül meghosszabbítják az életet és az agóniát mesterségesen. Nehéz megmondani, hogy akkor most jobb-e, mint volt, vagy rosszabb.

        Kedvelés

      • Olykor abban is kételkedem, hogy valóban haladás-e, emberies-e tényleg, hogy nem hal meg minden második újszülött. (Tudom, ha ez nem így lenne, magam sem lennék ma itt.) Nagyon sok ilyen kételyem van: akár az is, hogy valóban emberies-e és nem más-e esetleg, életben tartani mindenkit mindenáron. Most ez a két véglet jutott eszembe. Talán csak mert voltam nemrég túl közel ilyenhez.

        Kedvelés

      • Ezen én is sokat gondolkoztam már.
        Pillanatnyilag úgy vagyok vele, hogy megértem azokat a szülőket is, akik mindenáron ragaszkodnak a súlyos károsodásokkal küzdő babához és fontosnak tartom, hogy megkapjanak minden létező segítséget.

        De megértem azt is, aki nem vállalja pl. a Turner-szindrómás babát és megszakíttatja a terhességet. Ez utóbbi megoldás közelebb is áll hozzám, mert arra is gondolok, mi lesz a gyerekkel, ha netán túlél engem/a szüleit és egyedül nem képes magáról gondoskodni? Az intézeti elhelyezésben nem hiszek, legalábbis a jelenlegi körülmények között, ismereteim szerint nem.

        Az “életben tartani minden áron” ellen szintén komoly kifogásaim vannak, legalábbis magamra nézve feltétlenül.

        Kedvelés

      • Tudom és értem, hogy nem ugyanaz a helyzet, de van egy olvasmányélményem (nekem alapmű az a könyv) és ez belém égett: “…. Amikor egy farkasanya megölte halálosan megsebesített kölykét, akkor megtanultam, mi a nehézszívű könyörület, és hogy lehetővé kell tennünk, hogy a haldoklót megválthassa a halál”.
        Ez, és a Hospice-os tapasztalatok értek össze bennem, és formálták azt, amit gondolok erről a témáról.

        Kedvelés

      • Ezt nekem írtad, vagy csak félrement?
        Teljesen egyet értek, bár nincsenek Hospice-tapasztalataim.

        Hacsak az annak nem számít, hogy 9 éves voltam, amikor a nagymamám elhunyt rákban. A kórházban nem mertem odamenni hozzá, csak a teremajtóból lestem be a betegekre, és amikor hazaadták, mert nem volt mit csinálni vele (a 60-as évek közepén még nem volt szokásban, legalábbis felénk, kórházban meghalni, az összes ismerős néni odahaza hunyt el, családi körben), otthon sem mertem bemenni hozzá. Anyu ápolta (anyósa volt), naponta járt haza délben a munkából frisset főzni neki, meg tisztába tenni, később sokat mesélt erről az időszakról. Szegény nagymamám iszonyú sokat szenvedett.

        Aztán később anyám halt meg a kezeim között, itthon, de ő hirtelen, bár már eléggé rossz állapotban volt (szív problémák). De neki is az volt a félelme, hogy magatehetetlen lesz, másokra szorul, így voltaképpen pont jókor ment el, szerintem kvázi feladta és AKART meghalni.

        Kedvelés

      • Neked írtam, arra reflektálva, hogy a súlyosan sérült gyerek életben tartása bennem hogy van, az én hozzáállásomat ehhez. Ez csak az enyém, én engedném békésen elaludni, ezt jelenti nekem a nehézszívű könyörület. Ettől függetlenül: empatikusan tudok hozzáállni mindenkihez, aki a végletekig küzd a súlyosan sérült gyerek életéért.
        Ha lehet, ne menjünk most bele vallási témákba, hogy Isten így meg úgy, meg hogy ki tudja, hogy fog fejlődni az orvostudomány, és talán mégis gyógyítható lenne később.
        Ezeket én mind átgondoltam, és mégis így cselekednék, ez a döntésem.

        Kedvelés

      • Ez a példa most nagyon megérintett. Melyik könyv ez?
        Önmagában az nagyon sok fordulatot hozott az erről való gondolkodásomban, hogy megpróbáltam figyelemmel kísérni azt a folyamatot, amelynek a vége az, hogy lehetővé vált az aktív gyerekeutanázia, korhatár-megkötés nélkül. Mindez egy olyan elég katolikus országban, ahol akár az őssejtkutatások, de a köldökzsinórvér-levétel elé is – mondjuk úgy – legalább komoly akadályokat gördítenek.

        Kedvelés

      • Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok.
        Életem egyik alapműve. Így ír: “A nők lelki kérdéseit nem lehet úgy kezelni, hogy egy ezekről mit sem tudó kultúra által meghatározott, elfogadhatóbb formára faragják őket, de az sem megoldás, hogy intellektuálisan elfogadhatóbb alakúra hajlítják őket azok, akik, saját állításuk szerint, a tudás egyedüli letéteményesei. Nem, mert éppen ez okozta azt, hogy erős és természetes hatalom birtokában lévő asszonyok milliói váltak kívülállókká saját kultúrájukban.”.
        És:
        ” … több gondot kell fordítanunk azokra a gondolatokra, érzésekre, törekvésekre, amelyek erősítik a nőket, és megfelelő mértékben számot kell vetnünk azokkal a belső és kulturális tényezőkkel, amelyek gyengítik őket”.

        (külön ki kell emelnem a fordítót, Módos Magdolnát, mert soha életemben nem olvastam ehhez fogható gyönyörű fordítói munkát)

        Kedvelés

      • Najának 🙂

        Teljesen egyet értek, sajnos kissé félreérthetően fogalmaztam, elnézést.

        A mindenáron életben tartással kapcsolatos fenntartásaimról én nem a kisgyerekek esetére gondolva írtam (ők eszembe sem jutottak, mert mostanában nem olvastam olyasmit, hogy a szülők lemondtak volna a pici életben tartásáról, inkább arról, hogy milyen heroikus küzdelmet folytatnak), hanem aki később megbetegszik valami szörnyű és kezelhetetlen kórban, vagy baleset éri.
        Ma olvastam épp, hogy egy 5 éve (!!) haldokló kisfiú anyja miket beszélt a balesetet okozó férfinak a sitten. A kicsi két, azaz kettő éves volt, amikor a részeg sofőr hátulról a kocsijukba rohant, és hát hiába volt bekötve a gyerekülésbe, annak is van azért határértéke, amit kompenzálni tud.

        Ebben az esetben kifejezetten károsnak érzem, hogy még mindig vegetál szegény gyerek, mert az anyja így sokkal nehezebben engedi el, nem tudja elgyászolni. Itt nagy szükség lett volna a nehéz szívű könyörületre. És nem is tudom elhinni, hogy a gyereknek ez jó lenne, hiszen így lassan, apránként mondja fel a szervezete a szolgálatot..

        Kedvelés

  5. Azon gondolkozom, hogy jó megfogalmazás-e az, hogy ma már a Maslow piramis felsőbb szintjeit döntögetjük.

    Viszont a mi nyugati jólétünk abból ered, hogy az őseink hatékonyan és kegyetlenül igába taszítottak 2,5 kontinenst. Ha Nem lenne a fél világ a rabszolgánk, nem ilyen életet élnénk. 😦

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Ezeket nagyjából lehet tudni, vagy legalábbis sejteni. Az olcsó ruhát a tömegtermékeket előállító, éhbérért dolgozó kínai tömegek, az olcsó vegyipari termékeket a kínai ökoszisztéma, az olcsó élelmiszert a tönkremenő földek, műtrágyázott birtokok, eltűnő fajok. Az olcsó kozmetikumokat az esőerdők, vagyis minden bolygón élő ember. Az autók adta kényelmet szintén. És így tovább. Vagy csak leegyszerűsítettem?

        Kedvelés

      • Sokszor a gyerekekre nézek, bárhol. És ők is fizetik már, a sajátjaink is, ebben az ún. nyugati jólétben. Egyébként nemcsak az olcsót, legalábbis szerintem.

        Kedvelés

  6. Napok óta kavargó gondolataim.
    Van nemzetközi vonat kényelmesen, Bécs 3 óra alatt elérhető. Van e-mailen elintézhető számlázás, helyfoglalás, fizetett szabadság. Van bankszámla, spórolás, elérhető gazdasági hírek. A lovakat Harley Davidsonra cseréljük. De ritka vendég a szenvedély. Ma már nem párbajoznak a férfiak, nem kell aggódnunk, hogy hazajönnek-e, még ha csak követként is indultak útnak. De nincs szerenád sem. Ma már nem lehet egy lefejezett anya örökségével, szinte a Towerből a trónra lépni. Az euróval kifizetett gondola alig fér el a motorcsónakok között, miközben Velence süllyed. Sokáig élünk, de 10 év után nem dobbantja meg a szívünket a viszontlátás. Simán megbántjuk egymást, mert holnap is ráérünk bocsánatot kérni, nem fog csatába indulni, vagy gyermekágyban meghalni a másik. Nekem hiányzik a szenvedély. Ha sikerül felfedeznem, kiélnem, határtalan örömöt érzek. Vágyom, keresem az olyan emberek társaságát, akik szenvedélyesek a munkájukban, alkotásaikban, a kommunikációban. Kerek szemekkel, széles vigyorral tudom hallgatni egy motorépítés részleteit, egy utazás beszámolóját, egy dal megírását. Bele tudok őrülni egy jelmez részletes tervezésébe. Napokat, heteket képes vagyok rászánni a beszerzésre, kivitelezésre. Mert ne csak hasonlítson. Legyen olyan! Meghalok szenvedély nélkül, és látom, hogy sokan már rég meghaltak. Még vonszolják maguk után az infúziós állványt, üveges tekintettel miközben mobilon beszélgetnek még vásárlás közben is, a táskájukban mindig van pillanatragasztó.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Nem nagyon értelek. Az tény, hogy nem jól írok, el is fogadom. A számok és nem a szavak világában élek, bár rengeteget olvasok. Ritkán kell írásban kifejezni magam. Nálad lényegesen műveletlenebb vagyok. De azt nem értem ha érzéseket, gondolatokat írok le, azzal miért bántok másokat. Ha valóban ilyesmiről gondolkodtam, mitől önfényezés? Azt hiszem számodra fájdalmasan kiegyensúlyozott ember lehetek. Az is baj, ha van 1-1 olyan írásod, ami bennem is elindít gondolatokat, amihez úgy érzem, írnék valamit. Hihetetlen ez a kiszámítható, alapból támadó reakció. Most én voltam úgy, hogy gondolkodtam egy picit, hogy egyáltalán válaszoljak-e.

        Kedvelés

      • Aha, lehet. Sok bejegyzés szól arról, hogy mennyire jó, ha egy kicsit elégedettek vagyunk önmagunkkal. Mikor észrevesszük azokat a tulajdonságokat amiket kedvelünk, akár magunkban is, másokban is. Erről itt nekem nem volt szép írni. Bármelyik tulajdonságomról, amit elfogadtam magamban. Mert az mindig eltalált valamit. Valami hiányt úgy látszik. Ezekből mindig ilyen erőteljes támadások lettek. Belőlem pedig ezt a furcsa érzést váltotta ki. Fujj, te jól vagy, tényleg? Azt ne! Azt nem ér!

        Kedvelés

      • Jaj, jaj… te tényleg ennyire nem látsz árnyalatokat, vagy direkt csinálod ezt (már sokadszorra)?

        Próbálsz rajtakapni itt minket meg számon kérni, de hogy te saját magadon meg a stílusodon elgondolkodjál, na, azt már nem.

        Kedvelés

      • Miért gondolod, hogy erről van szó?

        Csak hogy magamról beszéljek, mert akkor autentikus tudok lenni. Én egy tök boldog ember vagyok, isteni jó fej férjjel, ezt itt már bejegyzésben is elregéltem, mégsem “utál” vagy “támadott meg” ezért senki, hanem – nagy boldogságomra – velem örültek.
        Nem gondolom, hogy ez személyes szimpátia lenne, mert személyesen nem ismerek Éván kívül senkit a blogolvasók közül (ez remélhetőleg hamarosan megváltozik).

        Most akkor eljátszom a megmondóembert veled szemben, jó? Szerintem én azért kaptam kizárólag örömteli és támogató reakciókat, mert egyetlen pillanatig sem gondolom, hogy nekem azért jó, mert én jól csinálom, másnak meg azért rossz, mert ő rosszul.

        Kedvelés

      • barátnő a jóindulatúan de a lényeget tekintve súlyosan adja elő a “megmondom, hogy kell.” és “neked azért nem megy, mert nem akarod eléggé” és “nagyon súlyosan terhelt az életed, hogy ezt mondod” kliséket.

        amikor pedig magyarázkodik: “rengeteget olvasok. …azt nem értem ha érzéseket, gondolatokat írok le, azzal miért bántok másokat. Ha valóban ilyesmiről gondolkodtam, mitől önfényezés?”

        amikor a zurammal vitatkozunk és felhívom a figyelmét a több olvasásra (ilyenkor az olvasottak tudatba építésére is gondolok nyilván), akkor mindig kínosan elkezdi sorolni, hogy mikor, mit és mennyit olvasott. még azt is hozzáteszi: legalább annyit olvasok mint te! – mintha ez egy verseny lenne és mennyiségi tétel.

        Kedvelés

      • Minden hozzászólásnak örülök, ez a blog nagy olvasztótégely, nyolc általános, konzervatív vallásos, színész, kamaszlány, építész, jogász, gyermektelen, hatgyerekes — csak a selejteset, rossz szándékút nem engedem be.

        Igehirdető, megmondós, önfényező, kirekesztő, amit csinálsz, és mivel ennek itt is, Adél blogján is tanúja voltam, előbb szólok, mintha csak egy ügyetlen kommentet láttam volna tőled.

        Másnak is szóltunk. A holland anyuka témában is szóltunk, a prostituáltnak is szóltunk.

        Kedvelés

      • Persze. Szerintem nekem is szóltatok már, pedig én tényleg csak ügyetlenül fogalmazok sokszor és eszem ágában nincs senkit megbántani vagy leugatni. 😀

        Kedvelés

    • A párbaj még a huszadik század elején is számos irodalmi műben szerepel. Szerintem borzalmas volt. Egy jelentéktelen sértés miatt meghaltak ép férfiak, tömegesen. Esetleg olyanok is, akik nem óhajtottak volna, csak férfiatlanság lett volna a kihívásra nemet mondani. Nagyon örülök, hogy mára kiveszett.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Helyette eldönti a kérdést a bíróság – két-három év alatt. 🙂

        Azért a párbaj a huszadik század elején már inkább jelképes helytállás volt, Jókairól olvastam azt hiszem, hogy egy párbajában tulajdonképpen nem adtak le célzott lövést egymásra a felek.

        Ilyen értelemben ma már nincs egy férfinak helytállási kötelezettsége becsületbeli ügyekben, senki nem is várja el az effélét.

        De épp a múltkor töprengtem el, nincs-e szerepe a férfiak elgyávulásában ennek is, sok más mellett? Anyámat pl. kirabolták a metrón úgy, hogy több férfi végignézte. Általános tapasztalat, hogy még egy támadóval szemben sem nagyon lép fel senki, ha segíteni kell. A facebook-on keringett a srác képe, akit összevertek a villamoson és senki nem segített. (pontosabban egy nő próbált.) Két-három ötvenkilós tizenéves terrorizálhatja egy egész jármű utazóközönségét, egyetlen nagypofájú, garázda lakótárssal szemben nem tud fellépni egy közösség. “Maradj ki belőle, kisfiam, nem a te dolgod!” meg “Jól tetted, hogy nem szóltál bele, még bajod esett volna!”.

        Vajon mondott-e mostanában olyat bármelyik anya nagyobb fiának, hogy ha azt látod, hogy megtámadnak egy nőt, gyereket, azonnal lépj közbe, küzdj? Kockázattal jár, igen. Megsérülhet az ember, de hát a bátorság lényege épp az lenne, hogy ezt felvállaljuk, valami magasabb cél érdekében.

        Fejlődés-e ez – mert elutasítjuk az agressziót, vagy elkorcsosulás, mert gyávák vagyunk megvédeni másokat?

        Ugyanakkor nagyon gyorsan készen vagyunk az ítélettel és szolidaritással, ha azt ingyér tehetjük és elhisszük, hogy mi mindig a jó oldalra állunk. Egyszer tanúja voltam annak, hogy a BKV ellenőrök lefüleltek egy fekete srácot, nem volt jegye, sem menekültigazolványa. Maga a srác kezdett kiabálni, hogy “polísz, polísz” – mire az ellenőrök mondták is, hogy rendben és hívták a rendőröket. Erre a srác agresszívvé vált, lökdösődni kezdett, le akart lépni, ezért lefogták. Nem verték, nem ütötték meg, de innentől elkezdtek gyűlni a szájtátiak akik azonnal szidalmazni kezdték a rohadt ellenőröket, mert bántják, megverték, sajnálkoztak a srácon, egy asszony még jegyet is akart adni neki. Megjöttek a zsaruk, tanúkat kerestek – akik eddig ott szájaltak, gyorsan kereket oldottak, mondván, nem láttak semmit.

        Úgy tűnik, együttérzők, igazságszeretők vagyunk, amíg az igazság nekünk tetsző – bár gondolom, ez mindig így volt, s akkor ebben nem fejlődtünk.

        Kedvelés

      • “Vajon mondott-e mostanában olyat bármelyik anya nagyobb fiának, hogy ha azt látod, hogy megtámadnak egy nőt, gyereket, azonnal lépj közbe, küzdj?”

        megszólítva érzem magam.

        szoktunk beszélgetni arról, hogy aki gyenge és védelemre szorul a mellé álljunk oda. lehetőségeink szerint, tőlünk elvárható módon. ez most önigazolásszagú,de ettől még igaz.

        Kedvelés

      • Nem is arról van szó a legtöbb esetben, hogy egy 16 éves fiúnak kellene tennie valamit. Neki nyilván annyit, amit tehet, szól a sofőrnek, rendőrt hív, mittudomén. Ott a baj, ha egyetlen agresszív támadót nem képes, nem hajlandó megfékezni a jelenlévő 4-5 életerős férfi.

        A mai átlagpógár viszolyog az erőszaktól, ha annak rá nézve van kockázata (boxmeccset nézni, nőt verni nem kockázatos ugyebár, az belefér).

        Kedvelés

      • ” mai átlagpógár viszolyog az erőszaktól”

        ne gondoljuk rosszabbnak, gyengébbnek, bénábbnak a ma emberét.
        szociológusok egészen régen leírták a jelenség okát. hogy ugyanis, ha ilyen helyzetben többen vannak, akik tehetnének valamit, akkor mindenki a másikra vár. inkább ez az ok, nem az, hogy a ma embere ilyen meg olyan.

        Kedvelés

      • Igen, egy csomó kísérlettel bizonyították, hogy nagyobb az esélyed a segítségnyújtásra egy kihalt utcában ahol csak egy ember van, mint egy zsúfolt parkban. Egyszerűen megoszlik a felelősség és mindenki a másikra vár.

        Kedvelés

      • Igen, tudom, ismert a outsider-effect, de én nem szeretnék mindent erre fogni. Elég sokat beszélgetünk itt arról, mennyire meghatározó a nevelés-kondicionlás az ember magatartásában – nem mondhatnánk, hogy túl erős lenne a bátorságra, önfeláldozásra, segítségnyújtási hajlamra kondicionálás.
        Összetett a kérdés. Pl. eléggé nyilvánvaló, hogy könnyebben segít az, aki szabadidejében mondjuk pankrátor, ezért nem ijed meg egy pofontól, de egy szolgálaton kívüli rendőr is. Nem csak azért, mert kötelessége, hanem mert kiképzést kapott, erre kondicionálták, felkészítették.

        Kedvelés

      • Nem olvastam végig (még) az egész kommentet, a párbajhoz, ill. a férfiak vélt elgyávulásához kívánnék néhány szót hozzáfűzni (mielőtt elfelejtem, mert valami más is eszembe jut 🙂 ).
        Szerintem az, hogy a villamoson meglapulnak az emberek, nem segítenek a megtámadottnak, inkább abból ered, hogy NEM ISMERIK egymást. Nincs semmi személyes közük a megtámadotthoz.
        A másik probléma pedig az ilyen esetekkel rendszerint együtt járó rendőri intézkedés hosszadalmas, bonyolult, bürokratikus volta. Amikor könnyen előfordulhat, hogy még ők kerülnek bajba, de legalábbis majd bíróságra kell járniuk tanúként.
        A törvényeken, az eljárási módon sokat kellene változtatni, de azt nem tudom, miként.

        Továbbá: a párbajt sosem egy nőért/gyerekért vívták, hanem EGY BIZONYOS nőért, ill. az ő “becsülete” védelmében (akinél a férfi valamilyen módon érdekelve volt), esetleg a férfi saját becsületének megkérdőjelezésekor.

        Kedvelés

      • “Vajon mondott-e mostanában olyat bármelyik anya nagyobb fiának, hogy ha azt látod, hogy megtámadnak egy nőt, gyereket, azonnal lépj közbe, küzdj? Kockázattal jár, igen. Megsérülhet az ember, de hát a bátorság lényege épp az lenne, hogy ezt felvállaljuk, valami magasabb cél érdekében.”

        Én épp tegnap kerültem ilyen szituációba, és még csak nem is nagyobb fiúról van szó, hanem 7 éves elsősről. Fekete ponttal jött haza, mert verekedett. Félt a szidástól. És meglepődött, hogy megkérdeztem, hogy mi történt (pedig, ha itthon verekszenek össze a báttyal, akkor is mindig így kezünk…). Ő elmondta, hogy egy 3. osztályos (!) lányt látott sírni, akihez odamentek a haverjával a fiamék, és kérdezték, hogy mi a baj. A lány mondta, hogy hagyják, nem akar beszélgetni. A fiam barátja erre erőszakosan faggatni kezdte, majd csúfolni, erre a fiam rászólt, hogy hagyja békén, mire a srác behúzott a fiamnak, ebből lett a verekedés, majd a fekete.
        Kérdeztem, hogy erre mit mondott a tanító néni, mire a fiam mondta, hogy nem kérdezte az okot, és szerinte nem is érdekelte volna, így ő nem mondta el, hogy csak a lányt akarta védeni a zaklatástól.
        Kicsit félve kérdezte, hogy haragszom-e a feketéért. Alig akarta elhinni, hogy azt mondtam, hogy nem, sőt büszke vagyok rá, amiért kiállt a lány mellett.
        Olyan aranyos volt, mikor erre elszánt arccal azt mondta, hogy “Örülök ennek Anya, mert én az igazságtalanság ellen mindig harcolni fogok. Meg fogom védeni azt, akinek igaza van. Akármennyi feketét vagy egyest fognak is adni.” Azért pontosított: “Ez persze nem vonatkozik a hülyékre!” 🙂

        Szóval számomra ez a történet is bizonyítja, hogy a meglapulásra, az igazságért való kiállás ellen, a sunyiságra, már az iskolába trenírozzák a gyerekeket a tanárok. Csak az érdekli őket, hogy Rend, és Fegyelem legyen, BÁRMI ÁRON!
        És hangsúlyozom, hogy nem a pedagógusokat akarom szidni, mert látom heroikus küzdelmüket, tanácstalanságukat sokszor, és hogy még a legelhivatottabb, és leggyermekbarátabb tanítót is megtöri ez az embertelen oktatási Rendszer!

        Kedvelés

    • “A technikai fejlődésnek köszönhetően a világ rendezett, biztonságos, de steril és hideg hely lett. Kihalt a szenvedély. Hova tűnt már az igazi szenvedély, a vér, az erő, a férfiasság, a hősiesség?”

      Nem hallottam én ezt már valahol?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Nekem ez a fajta szenvedélysség nem hiányzik. Eleve utálnám, ha itt kornyikálnának az ablakom alatt. Viszont imádom, hogy alacsony sorból származóként is lehetőségem van koncertre járni, klassz CD-ket hallgatni. Örülök, hogy azt a zenét hallgathatom, ami nekem tetszik és (hála a fülhallgatónak) nem kell olyat hallgatnom, amit valaki más rámkényszerít. Örülök, hogy nincsenek párbajok a nő “becsülete” miatt. Örülök, hogy rámosolyoghatok és beszélhetek egy férfivel minden ilyen idióta következmény nélkül. Sőt, ad abszurdum szenvedélyesen szerelmes is lehetek egy második, harmadik, stb férfibe, elválhatok, új életet kezdhetek és nem köveznek meg érte. Örülök, hogy legális az abortusz és nem hal meg rengeteg nő a tiltott abortusz miatt. Örülök, hogy nem kell látástól mikulásig gürcölnöm, lehetnek hobbijaim, tanulhatok, dolgozhatok. Szenvedélyesen szeretem önmagamat megvalósítani. Örülök, hogy 3 szerenádról és néhány párbajról való lemondás ellenében jogom van mindehhez.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • a szerenád szimbolizálja a mai “annyira rendes” férfit. bármit csinál (akármilyen szart főz, akármilyen bénán vigyáz a gyerekre -vö. akármilyen béna, fülsértő szerenádot adtak) jó képet kell hozzá vágni. sőt még szobrot is kell emelni az ilyen férfinak.

        (hétvégén sportoltam. keményen nyomtuk hegynek fel. feltettem a nap kérdését: szerintetek a férjem tényleg nem tudja megállapítani egy kimosott ruháról, hogy száraz, vagy még vizes? vagy direkt szarul csinálja, hogy legközelebb ne kelljen megcsinálnia?- mert így ez nekem dupla meló.
        erre sporttársnő reagált: jaj! nem szabad leszólni, ha csinál valamit. csendben teregess ki újra és ne tedd szóvá, mert többet nem csinálja.
        édes istenem! és azt nem lehetne, hogy mint felnőtt embernek elmondom, hogy mi a gond és megkérem, mint velem egyenrangú, felnőtt embert, hogy legközelebb, ha bizonytalan a szárazság-nedvesség kérdés megítélésében inkább várjon meg, inkább ne csinálja meg? ezt nem lehetne?
        néztek rám mind! az összes sporttársnőm arcán láttam: jaj! már megint jön ez a szédült liba a feminizmussal. mindenből ezt hozza ki, még a teregetésből is! )

        Kedvelés

      • Lehet, hogy a szerenád kiveszőben van, de itt van helyette a hasonlóan kínos meglepi lánykérés, tömegek előtt előadva. A cél ugyanaz, legyen már a lánynak ciki visszautasítani azt a romantikus, cuki fiút.

        Kedvelés

      • milyen igaz!
        a társaságunkban egy pár van, ahol ez történt. esküvőn (ami baráti társasághoz tartozó másik páré volt) jelentette be a pasi a lánykérést.
        azóta is emlegetjük, mint abszolút ciki-díjast.
        (azóta házasságuk hozza az összes classic elnyomást a férfi részéről. kész tanulmány!)

        Kedvelés

      • Nem tudom, hogy ez megrendezett, vagy komoly, de vicces, ahogy a vonat átmegy a jeleneten, meg ahogy a takarítónő azért ilyen romantika mellett is végzi a dolgát… 😀
        Meg áll az ész!
        A lényeg még mindig a részletekben rejlik! 🙂

        Kedvelés

      • Nem tudom elképzelni, hogy az ilyen nyilvános lánykéréseket mi motiválja. Azt hiszi az illető, hogy ez romantikus? Vagy jófejségnek tartja? Annyira gáz… Soha nem mennék hozzá olyanhoz, aki ilyesmit tenne velem.

        Kedvelés

      • “nem szabad leszólni, ha csinál valamit. csendben teregess ki újra és ne tedd szóvá, mert többet nem csinálja.”
        Hmm, a kedves sporttársnőd ugyanezt tanácsolná annak a férfinak is, aki arról panaszkodna, hogy a felesége rendszeresen odakozmálja a vacsorát? Tényleg neki is azt tanácsolná, hogy ugyan már, örülj neki, hogy próbálkozik és dobd ki a kaját csendben és főzz meg helyette.

        Kedvelés

      • majd megkérdezem.
        🙂

        (mindig tanulok valami új érvelést. na. köszi. bár már látom is az elképedt arcot és az azonnali reakciót: az egészen más! ez most hogy jön ide? )

        Kedvelés

      • Ez de borzalmas. Frissen vagyok túl egy szakításon. Az én exemnek a szexuális teljesítményét nem szabadott bírálni, főleg, ha engem próbált kielégíteni. Mert amikor megmondom, hogy hova nyúljon, akkor letöröm az önbecsülését, és elmegy a kedve.

        Bazdmeg, az én testem, és néma csöndben kell feküdnöm a visszajelzés lehetősége nélkül, hogy ő kompetens lehessen? Tényleg ez a lényeg?

        És én erről is azt gondolom, hogy direkt szarul csinálta, hogy legközelebb ne kelljen.

        (Végül azért szakított velem, mert túl sokat akartam. Úgy kellenek nekem ezek a gondolatok, mint egy falat kenyér. Azt hiszem, ha nem lenne a blog, én szűkölve rohannék vissza hozzá, hogy figyeljen rám, és akarjon engem, és ne hagyjon el, és majd kevesebbet én akarok…. De ezt most nem szabad.)

        Kedvelés

      • Ááááááááááá, ez szörnyű, és még ismerős is: az ő hozzáállása meg a te érzéseid is…
        Maradj itt, jó, hogy látlak!

        Kedvelés

      • Sajnálom, és hajrá Impossible Girl! Mi itt vagyunk neked, ami nem feltétlenül elég, de a semminél határozottan több. Offtopic kérdés: levelet nem kaptál mostanában?

        Kedvelés

      • Igen, éppen tegnap este vettem át a postán. Olyan boldoggá tettél! A csoki is jól fog jönni, dementorok és szomorúság ellen a legjobb orvosság. De az a Tardis, és a kép, hát az gyönyörű! El se tudok tőle szakadni, lecseréltem a könyvjelzőmet rá.

        Nagyon jól időzítetted, és nagyon köszönöm, sokat jelentett nekem! 🙂

        Kedvelés

      • Örülök, hogy sikerült egy kicsit háttérbe szorítani a dementorodat! A Tardis mindenhova reményt visz. Nekem is az a könyvjelzőm, csak hímzett. 🙂 Itt vagyunk neked, együtt utazunk, csakazolvassa a patrónusom.

        Kedvelés

      • Nem akarok vájkálni, de megkérdezhetem, miből akartál túl sokat? Én általában akkor szoktam túl sokat akarni, amikor valójában éppen annyit akarok, amennyi a másiknak (férfinek) van, se többet se kevesebbet (szabadidő, információ, döntési jogkör, hasonlók). Amúgy meg ez egy bevett szakítós duma – amennyiben a cél a másik fél direkt megalázása – , nem feltétlenül kell névértéken kezelni.
        És a szex az remek lakmuszteszt, amilyen a kommunikáció az ágyban, olyan ágyon kívül is, és fordítva. Rohadt jól lejönnek az erőviszonyok, a hozzáállás, minden.

        Kedvelés

      • Hehe, dehogynem, akartam is mondani neked ezügyben valamit privátim, de maga alá temetett az élet, szinte szó szerint mert a boríték valahol egy szobali papírhalom alatt van (a csokoládéról természetesen azonnal gondoskodtam). Szét vagyok esve mostanság, itt is kevesebbet olvasok. Nagyon örültem neki és a kolleganőim is! 🙂 ❤

        Kedvelés

      • De jó, már azt hittem, ez tényleg a postásban végezte :)) Egészségetekre 🙂

        Kedvelés

      • kéne már találkozni!
        szétesés oka baj, vagy inkább öröm?
        (de nem muszáj itt , ha olyan)

        Kedvelés

      • Én is akartam élményeket az ágyban. Ha nem is annyit, mint ő, de legalább valamennyi minőségi időt, amikor az ő egója helyett az én élvezetem a lényeg.

        Szerettem volna, ha ő is dolgozik a sérülésein (pszichológus, könyv, tanfolyam, bármi). Mindketten durva gyerekkori sebeket hordoztunk, ezért én nagyon megértem a problémáit, de kifogásként ne használja. Dolgozzon rajta, és én támogatni fogom, és persze én is dolgozom a magamén. (“Ne kényszeríts. Elolvastam volna a könyvet/elmentem volna pszichológushoz, de túlságosan erőltetted. Hát nem látod, hogy mennyire akarom, hogy jobb legyen? Önzőség azt akarnod, hogy ezután még többet tegyek”)

        Szerettem volna, ha nem kérdőjelezi meg a múltamat, s nem mond olyanokat, hogy én vele rosszat tettem, amikor teherbe estem (vagyis 5 évvel a találkozásunk előtt), mert neki most valaki más hibája miatt kell szenvednie.

        Szerettem volna, ha nem hagyja figyelmen kívül a mondanivalómat/kéréseimet változatos indokok miatt. (“Mindig túlzol. Manipulálni akarsz. Élvezed a harcot, kell neked az ellenség.”)

        Szerettem volna, ha nem kérdőjelezi meg a döntéseimet, és szerettem volna, ha nem ül bele a “majd én megmondom, hogy kell csinálni a dolgokat” fejcsóválós pozícióba.

        Meg ilyenek. És most, hogy így összeszedtem, teljesen elmúlt a késztetés, hogy fussak utána.

        És basszus ő még jószándékú volt. Időnként. Tényleg szeretett. Meg volt győződve róla, hogy ő feminista, és az egyenjogú kapcsolatok híve.

        Kicsit reménytelennek érzem a jövőt.

        Kedvelés

      • “És most, hogy így összeszedtem, teljesen elmúlt a késztetés, hogy fussak utána.”

        HÚ, ez annyira jó. Imádom olvasni a soraidat.

        Kedvelés

      • “Ha nem is annyit, mint ő …”
        De, annyit, Legalább.
        “neki most valaki más hibája miatt kell szenvednie.”
        Neki. Ki más számítana. És miért kell egyébként is neki szenvednie? Jó, ebbe nem is látok bele, de miért az ő szenvedése, miért kellene szenvednie miatta. Talán okoz neki is nehézségeket, de szenvednie?
        “ha nem hagyja figyelmen kívül a mondanivalómat/kéréseimet változatos indokok miatt”
        Kit érdekelnek az indokok?
        “Meg volt győződve róla, hogy ő feminista, és az egyenjogú kapcsolatok híve.”
        hát az lehet, hogy annyiban feminista, hogy pasikkal is így viselkedik, ha közelebbi kapcsolatba kerül velük. Pl. munkában.
        Szerintem most lett reményteljes a jövőd, bár tudom, hogy ez olyan megmondás-féle.

        Kedvelés

      • Szétesés: oka vegyes, zajlik az élet. Munka és magánélet menedzselése, nehéz döntések de sok öröm és kevés fájdalom. Úgy döntöttem, hogy az utóbbit 2013-ban letudtam egy jó időre. 🙂

        Kedvelés

      • Laci: Azért szenvedett, mert a gyerek miatt ritkábban tudtunk találkozni.

        Ez a téma volt a leginkább ambivalens kettőnk között. Olyan furcsa… Nekem elég fiatalon lett gyerekem, tehát ezt a két témát összemosta, és így az lett a végeredmény, hogy ő azért nem tud velem lenni gyakrabban (és szenved), mert én 17 évesen “nem tudtam magamon tartani a nadrágom”.

        Fúj, olyan alattomos. 😦

        Én az ilyen furcsa lényeket az állatkertben akarom látni a rács mögött, ígérem nem böködöm majd őket bottal.

        Esküszöm ezelőtt azt hittem, hogy felvilágosult és értelmes pasim van, alig mertem elhinni, hogy ezt ő mondta.

        És persze nem kell egy egyedülálló férfinak elfogadni a gyerekemet vagy az anyaságomat, de én nem rejtegettem zsákbamacskát. Elég nyilvánvaló volt az elejétől, hogy 2in1 csomagban jövök, és nem lett volna kötelező velem lenni.

        Kedvelés

      • nekem annyira jó arról olvasni, hogy ez a blog segít.
        közben körbe nézek magam körül. a velem napi kapcsolatban lévő elnyomásban élő nők. és ők nem, nem és nem. nem értik.
        és nem találnak ide.
        sőt, félnek is.

        egyébként mély meggyőződésem, hogy azért csinálta rosszul hogy többet ne kelljen.
        és azért kérdeznek tök bénákat pl. a háztartásról (hogy kell ezt bekapcsolni? áll a mosógép előtt egy ember, aki egyébként tud autót vezetni, számítógépet kezelni stb. ezt hogy kell bevenni? áll a gyógyszeres szekrényke előtt és néz ki a fején, mint egy öt éves. ) és azért lesz sokkal hülyébb a gyerek, ha véletlenül ő vigyáz rá és még sorolhatnám.

        a lakmuszteszt-re reagálnék: nem tudom miért, hogyan. biztos szerencsém volt, de nekem a szexben mindig a kölcsönös egymásra figyelés jutott. a szexen kívül pedig ugyanúgy hozták az összes faszságot.

        Kedvelés

      • Hehe, jólvan, mondjuk én ilyenekre is figyelek, hogy mennyire unalmas az illető (pl szex=dugás), meg hogy mennyire lehet vele dumálni róla ágyban és azon kívül, hajlamos-e előzetesen engedélyeztetni dolgokat illetve előzetesen kikérni a véleményem, vagy csak úgy van vele, ha valami nem tetszik, majdcsak szólok, hát ilyesmi, de nekem ez egyfajta hobbi, mit csináljak, ha már férj nem jutott, ebben élem ki magam 😀

        Kedvelés

      • De jó itt köztetek. Csak olvasni. Meg ennek a ritmusa. Éjszaka, nappal. Késő éjjel csoki-kávé-gyerekszuszogás, szorongó avagy lendületes írás, szavak keresése, avagy robogó patáik, nyugtalanság vagy mámoros diadalérzet, időzítés — fényes reggel, olvasás, ráérős kattingatás, úszkálás az ittlétben, a közösségben, amelyet közösségként jobban ismerek, mint egyénileg. Felkacagás, megrendülés, te is? érzés, ölelhetnék.

        Gyerekek, valami nagy tárgyalótermet kérünk, amikor odakozmálnak végre, és kakasherepörkölt és narancsos macaron és mojitó és tánc a bírósági folyosókon, jó?

        Kedvelés

      • Apám volt ilyen. Ő a mosógépet nem tudja bekapcsolni. Aha. 1980-ban meg már számítógépen dolgozott. Igazi tudós ember volt, semmi segítség anyámnak.
        Érdekesség: amióta nyugdíjas, tesz-vesz. Elmosogat, diót tör, zsemlét reszel, szemetet hord, megjavít, felszerel, ez-az. Nem mondom, hogy egy csoda, de azért meglepődtem.

        Kedvelés

      • árnika: 😀

        Mikor megvettük a mosogatógépet eleinte én indítottam be, de mikor egyszer nem volt rá időm, és szólt a férjem, hogy már be kellene indítani, akkor én kezébe adtam a használati utasítást, és hozzá tettem, hogy “Ha nem jössz rá drágám, akkor lehet ám kézzel is!” Szerencsére ő olyan, hogy röhögött a szitunk, meg magán, hogy tényleg… Azóta nem kell neki mondani. 😀 (Bár a bepakolás technikáját nem értem… 🙂 )

        De a mosógépet még sosem használta. Ellenben rendszeresen tereget, meg hajtogatja a szárazat is (kérés, felszólítás nélkül is ám! 😉 ), így nem zavar, hogy én indítom be.

        Kedvelés

      • Jaj, ez a retorika, szörnyen ismerős. És volt idő, amikor még ÉN éreztem rosszul magam, és féltem, hogy elhagy, mert NEKEM nem jó. Vicces, mi?

        Van ez a típusú férfi amúgy. Ne nyúlj magadhoz szex közben, mert azzal őt megalázod. Ugyanez előszeretettel veri a nő arcára, már elnézést, hogy ennyire obszcén vagyok.

        Kedvelés

      • “Ne nyúlj magadhoz szex közben, mert azzal őt megalázod.”
        Van ilyen hülye? Baszki, hát az a legjobb! Nem is értem.

        Kedvelés

      • Több ilyen hülye van, mint hinnéd. Mindig elmondom, én nagyon nagy mintából merítek. És a nagyon nagy mintának minimum a negyedére volt jellemző ez a gondolkodás.

        Kedvelés

      • Az elején még én is próbáltam gyorsabban elélvezni, hogy szegény ne fáradjon el, és legyen kedve legközelebb is… :D:D

        Kedvelés

      • claraoswin!
        teljesen hozta a pasi a klasszikus elnyomó, verbális bántalmazót.

        gyere, erősödj itt. jó lesz!

        Kedvelés

      • Nem, azét szakít(hat)ott ő, mert te nem szakítottál előbb.
        És hát szabadni szabad éppen. Itt legalábbis aligha tiltja meg bárki. Csak nem tűnik igazán sikeres boldogság-programnak.
        “Mert amikor megmondom, hogy hova nyúljon, akkor letöröm az önbecsülését, és elmegy a kedve. ”
        Ha te ismered a saját tested, akkor letörik az önbecsülése? Az nem önbecsülés, amit ez letör. Szerencsétlen ember.

        Kedvelés

      • Én úgy örülök neki, hogy ezt írod a szerenádról! Amikor a nemzet fitnessguruja közzétette rémes produkcióját, a Color együttes “Féltelek” című számát adta elő Rékájának, amely előadás valahol a rituális kántálás és a részeg kocsmai gajdolás között volt, ezrek hatódtak meg könnyekig.
        Mert milyen csodás férj ez a Norbi (aki a felesége seggével értékesíti a termékeit).:-)
        Erősebb idegzetűek a youtube-on megtekinthetik a produkciót.
        Egyébként is tikkelni kezd a szemem az ún. megható videóktól – lásd legutóbbi Schwarzkopf reklám Valentin napra.

        Kedvelés

      • ójajjj!
        én már megnéztem!
        mint jelenség érdekelt. és végig is szenvedtem. és megfigyeltem. réka arcát, meg az egész agyament helyzetet.
        néha élvezni tudom azt a kínt, amit ilyen helyzetek okoznak nekem

        egyébként ez a házaspár súlyos agymosást hajt végre és nagyon komoly mennyiségű pénzt keresnek ezzel.
        istenítik a monogám, sírig tartó, hűséges párkapcsolatot. a gyerekek ún nevelését (ez valami iszonyat, amit ezen a címen művelnek, és a tömegek tudom, látom, érzem norbira hivatkozva igázzák le és alázzák meg a gyereküket), az egész buta patriarchális rendet. ráadásul egy nyilvánvalóan teljesen tehetségtelen pöcs férfi használja ki a végtelenségig a feleségét.
        na meg még az én édes anyukám. ezt is hányszor kijátssza ezt a lapot.

        Kedvelés

      • Én a gyereknevelésükről csak annyit tudok, hogy ha hisztizik a gyerek, hideg víz alá tartják. Ezt is csak azért, mert anyám, aki új szintre emelte az érzelmi zsarolás művészetét, és az Augusztus Oklahomában mátriárkája irigykedve nézné, milyen szinten cseszte szét a gyerekei pszichéjét, felháborodva mesélte nekem, hogy milyen szülő az ilyen?!

        Kedvelés

      • “- Norbika egy gátlásos, magába forduló, csokievő, szemében turkáló, fejét lesütő gyerekké alakult. Ahogy látom, hogy egyre jobban fejlődik – és most már abbahagyta a bőgést meg mindenfajta hisztit a futás előtt és közben -, megtanulom tisztelni a fiamat – mondja kicsi Norbiról az édesapa, aki fél órára állítja a futópadra a gyerekét.”

        ez azért túlmutat azon, hogy megosztom a gyerekem képeit és bizonyítványát és dolgozatát és érmeit – megkérdezése és jóváhagyása nélkül.
        a gyerek emberi méltóságához fűződő alapvető jogának igen súlyos megsértése. széles nyilvánosság előtt.
        szörnyű.
        mikor, hol és ki védi meg ezt a gyereket????

        Kedvelés

      • “istenítik a monogám, sírig tartó, hűséges párkapcsolatot.”
        Na, azért én emlékszem arra, mikor a fitnessguru egy őszinteségi rohamában kamerák előtt kijelentette, hogy nem hisz a szexuális hűségben, mert az képtelenség. Nincs is ezzel semmi gond, baromi sokan nem hisznek benne, csak hát kimondani ezt nem szabad. Rémlik mintha neki is magyarázkodnia kellett volna, mert az embereknek ez nagyon nem tetszett.

        Kedvelés

      • Miért az ugrott be, hogy ebből a gyerekből kényszernassoló, fotelban punnyadó felnőtt lesz? 😦

        Kedvelés

      • ” Rémlik mintha neki is magyarázkodnia kellett volna, mert az embereknek ez nagyon nem tetszett.”
        azóta sokat fejlődött. nem hibázik.
        holmi őszinteséggel nem keveredik a mondanivalója 😦

        Kedvelés

      • Tudtam én, hogy nem vagyok egyedül! 🙂 Időnként addig tudom nézni az efféle oldalakat (nálam a szentháromság: Norbi-Oravecz Nóra – Lifetilt) és főleg a kommentelőiket, amíg teljesen felbőszítem magam és végül az emberiség elpusztítását vizionálom! 🙂
        Én edzettem Rékával egy helyen. Egyszer magával hozta Larát, aki akkor lehetett vagy 4-5 éves és a gyerekmegőrzőben kellett megvárnia, amíg Réka végez. De nyűgös volt, unta, mire Réka kioktatta: Lara, nem vagy korrekt (így e szavakkal), azt ígérted, türelmes leszel. Hát ezen elmulattam magamban.
        Egy dolgot viszont leszögeznék: Réka “élőben” teljesen normális, közvetlen és barátságos, nyilván póz az, amit kifelé mutatnak – nem mintha ettől sokkal jobb lenne az egész. Egyetlen igazán szimpatikus vonást találtam benne: nagyon fegyelmezetten, kőkeményen edz, akárhány férfi felkötheti mellette a gatyát. Igaz, ő profi sportoló, aki ebből él, de nekem ez akkor is tetszett.

        Kedvelés

      • én is voltam egy alkalommal réka edzésén.
        emberi, empatikus személyiség. keményen dolgozik. nekem is teljesen pozitív élmény volt.
        profi a maga szakmájában. (nem úgy, mint a férje)

        Kedvelés

      • Monogá-á-á-ám?
        Az biztos nem. És Réka, meg az ő puttonya, amit a mamától kapott.. brrr.

        Kedvelés

      • (Megint off, ma ilyen vagyok: a lányom dióstésztát főzetett a férjemmel, míg kórházban voltam. Nem tudom, honnan tanulta, de tudhatta, “milyen fontos a férfiaknak a pozitív visszajelzés”, mer aszondta az apjának a maga majd’ 3 évével: apa, ez a legeslegjobb dióslaska, amit valaha is ettem.

        A beszámoló hallatán kajánul kérdem: édesem, a főzővízbe sót tettél? Mondja, hogy még olajat is. És hozzáteszi: na ugye a férfiak is jók valamire. Erre már ő is röhög, mert sejti a válszt, hogy én is ezt mondom rég!)

        Kedvelés

      • árnika, bocsánat, lemaradtam valamiről, legutóbb nem arról volt szó, hogy a férjeddel vége? Vagy vége, csak még szaggatja az idegeidet kicsit?

        Kedvelés

      • az majd egy újabb vendégposzt lesz, hogy hogyan jön vissza a réseken.

        egyelőre megfigyelek.
        ő is.

        Kedvelés

      • Szerintem ez nem szenvedély, ezek csak (többnyire üres) gesztusok. A párbajt (szerenádot, etc.) nem belső indíttatásból csinálta az a szherrencsétlen, hanem mert az volt a norma, az elvárás, A Módszer (ti. a sértések rendezésére, a nő meghódítására, mittudomén). Nekem ez kicsit a “Bocsássa meg nekem a világ” kezdetű nótát juttatja eszembe, jóféle vendéglátós effektelt szintetizátor-stílusban.

        Kedvelés

      • Én kaptam szerenádot gimisként. Sőt utána még énekeltünk is együtt két szólamban, meg gitároztunk. Romi volt.
        Ott kezdődtek a bajok, mikor beszélgetni kezdtünk volna. 🙂 Mert kiderült, hogy ő jobban oda van magától, mint én tőle. Fontosabb volt neki az érzés, hogy ő mennyire szerelmes (szvsz bárkibe), és ő milyen romantikus, mint én magam, a gondolataim, érzéseim…
        Ennyit a szerenádozó hősszerelmes szenvedélyről! 😉

        Kedvelés

    • Bocsi, ezeket írd már egyes szám első személyben, mert rám pl totál nem igaz. Nekem adtak szerenádot, és hegytetőn, féltérdre ereszkedve kérték meg a kezem. Én akkor is aggódom a szeretteimért, ha csak pár megállót mennek metróval. Lehetőleg nem bántok meg senkit, és ha mégis, amint lecsillapodtam, bocsánatot kérek és megpróbálom átbeszélni az illetővel, mi történt. A szenvedély azé, aki megműveli, legalábbis szerintem. Amikor üzletben dolgoztam, utáltam a vásárlás közben mobilozó vevőket. Viszont amint letették, szóba elegyedtem velük. Mindegyikben, megismétlem, mindegyikben ott van a szenvedély magja. Csak meg kell találni a talajt, amin szárba szökken. Ha rossz napom volt és csak unottan kiszolgáltam őket, zombifejjel mentek ki a boltból. Ha elbeszélgettünk, felfénylett a szemük és lelkesen ecsetelték, milyen terméket milyen célra fognak használni, és hogyan, és merre, és kinek, és hányszor, és egyáltalán.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Tényleg van olyan eladó, aki szeret beszélgetni a vásárlóval?
        Na jó, én leginkább szupermarketben fordulok elő, ott eléggé furán néznek, ha néha teszek egy megjegyzést a vásárolt áruval kapcsolatban.
        Nem is fordul elő túl gyakran 🙂

        Általában nincs közléskényszerem, ami van, azt kiélem itt, meg más netes helyeken, fb-n, fórumokon, blogokon 😀

        Kedvelés

      • Van olyan, de általában már az arcán, a gesztusain látszik, hogy dumás-e vagy sem, ha igen, akkor én is szeretek pár mondatot váltani, vagy poénkodni egy kicsit, amire ugyebár szeretek minden létező alkalmat megragadni.

        Kedvelés

    • Mellékszál: a szerenád szenvedélyéről. Az nem mindenkinek volt annyira romantikus. Nagymamám utálta, mert kényszer volt és őszintétlenség. Dédnagyanyám rakta ki helyette a gyertyát az ablakba (mert úgy illik és mit fog szólni a szomszéd), számolgatták az öregasszonyok, hogy hány zenésszel ment az a sjnádig fiú. Aki meg tetszett volna a nagyinak, annak meg nem volt pénze rá. Közben szóbaelegyedni, egymást megismerni csak szülői felügyelettel volt illedelmes lehetőség. (1930-as évek, vidéki kisváros, kispolgári, tisztviselői közeg.)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Az a fő bajom a nosztalgiával, hogy csak vagyonos szerepbe kívánja vissza magát mindenki. Egyik haverom folyton középkori tornás rendezvényekre jár, tanul vívni meg íjászkodni, vértje is van meg minden. És folyton azért csipog, hogy neki a lovagkorba kellett volna születni, az volt az igazi. Megkérdeztem, és mi van, ha a lovagkorba születik, csak nem nemescsaládba, hanem földműves nyolcadik gyerekének. Ja, hogy az más. Mert ő gazdag családban szeretne élni. Mondom, csesszen fülbe az egyszeri csatamén, gazdag családban ma is szép az élet, és hála a penicilinnek ma már nem döglenek bele egyetlen elfertőzött vágásba a népek. Sóhajt, hogy az igaz. De akkor is. Na, ezen a ponton álltam le az érveléssel, mert akkorissal nem lehet vitatkozni.

        Kedvelés

      • “csesszen fülbe az egyszeri csatamén,” – ez gyönyörű, még sosem hallottam ezelőtt!!

        Kedvelés

      • Ez olyan, mint hogy aki vissza tudja idézni az előző életét, mind király meg nemes meg hős volt, senki sem kétévesen torokgyíkban meghalt zsellérgyerek.

        Kedvelés

      • Igen! Ezójobbosok feudalizmust visszasírván sosem a jobbágyokkal azonosulnak. Minimum harcosok voltak, lennének (szal gondolják magukat most)
        Nekem az is feltűnt, hogy picit túl sokan voltak Kleopátra meg Seherezádé meg Máriantoánett is reinkarnációik során. Már csak azért is érdemes lett volna többet olvasniuk, nekik vagy a megvilágító gurunak, hogy az ilyesmiben is logikusabban válogathassanak. Mondjuk az egyszeri megvilágosodott nem is igen értesül róla, ha valamelyik karakter már foglalt.

        Kedvelés

      • Nem tudom, hol jelenhetett meg eredetileg, a fb-on találkoztam vele. Nagyon ott van 🙂

        Kende Tamás: A Pisták népe

        A Pisták népe történészekből, de legalább is a történelem iránt érdeklődő, arról kamaszkorban már kész koncepciókkal bíró hímekből áll. Szaporodni épp a fentiek miatt kizárólag az oktatáson keresztül tud.
        Hitvallása: Legyen úgy, mint régen volt!
        A mi Pistáink, ha egy kicsit isznak, nekibúsulva, de egyszerre büszke férfias agresszióval bőgik a világba: Legyen úgy, mint régen volt!
        Hogy konkrétan (lehetségesen) hogy is volt régen, az Pistáinkat látszólag nem zavarja. Mert a Pista jobban tudja hogy volt régen, de legalább is tudja (és hangosan tudatja is), hogy hogyan kellett legyen. Néha ugyan felsejlik szűk agyának sötét mélyén egy-egy elejtett családi beszélgetés, nagymamai, nagypapai megjegyzés arról, hogy régen Pista ősei uradalmi cselédek voltak, hogy olyik Pista nagyszülei Auschwitzban haltak meg (az milyen szép volt, ahogy a harcos műgóbéból egyik napról a másikra harcos fajkóbi lett). Mert a nagypapa – Pista maga látta a tévében! –pontosan olyan volt (kellett legyen), mint Jávor Pál, de legrosszabb esetben is mint a Páger Antal alakította dolgos-módos góbé. Huszártiszt volt a háborúban. Melyikben? Mindegyikben. Hogy a családi fényképek szerint baka volt a nagypapa, az a fénykép és a fényképész hibája. Hogy az udvarház valójában egy savanyúan dohos, földes cselédszoba volt, félreértés kell legyen. Hogy a pesti bérházban a nagypapa nem főbérlő, hanem maximum házmester volt, az nem lehet. Jávor Pál nem volt házmester. Csortos Gyula lakája is inkább huszártisztet formáz.
        Pista a történelmet hibátlanul ismeri. Mivel Pista történelmébe saját családi történetei nem illeszkednek, ezért elfeledi saját családját, saját (lehetséges) családi történelmét. A történelem mint Pista-konstruáló képlet kritikátlan elsajátításával ugyan saját szüleit, nagyszüleit, valódi őseit tagadja le, és tagadja meg, de ezt az időnként kifejezetten zavaró motívumot pompásan nyomja el a megvallott őskultusz, ahol az ősök Jávor Pálok (na jó: Páger Antalok).
        Néha, ha nagyon nekikeseredek, én is azt kívánom (de csakis Pistáinknak): Legyen úgy, mint régen volt!”

        Kedvelés

      • Hm, én már voltam ártatlan jobbágy-leány, akitől a gonosz földesúr az első éjszaka jogát követelte, de gyanítom, ennek nem az “automatikusan vagyonos szerepekbe képzeljük magunkat” kérdéshez van köze :))))

        Kedvelés

      • Én ebben sem vagyok egyéniség, volt régen valami könyv a lélekvándorlásról, ki lehetett számolni a végén levő függelék segítségével, hogy mi voltál előző életedben, nem fogod elhinni, FUTÓHOMOK bazmeg! Szerintem egy hónapig csak ezen röhögtem.

        Kedvelés

      • futóhomok, hát ez marha jó 🙂
        El tudom képzelni a családfát:
        Anyám ősei a nemes terra rossa családból származnak. Apám csak egyszerű humusz volt, de a dolgos fajtából. Oldalági unokatestvéreink – macskakő és bitumen – kissé megelőzték korukat, mindig is urizáló népek voltak. Jómagam szikes lennék, gyermekem pedig már minden bizonnyal polipropilénként fog felnőni.

        Kedvelés

      • Hüjék 😀 Nekem egyszer azt mondta a kineziológus, hogy valamelyik előző életemben apáca voltam. (A biztonság kedvéért megkértem, oldozzon fel a fogadalmam alól, ha tud.)

        Kedvelés

      • Én voltam ilyen regressziós hipnózison, és két élet jött vissza. Az egyikben gondatlanságból megöltem a csecsemő gyerekemet, mint valamilyen germán nyelven beszélő parasztasszony. A másikban meg francia kurva voltam. 😀

        A franc tudja amúgy, hogy csak haluztam az egészet, vagy tényleg.

        Kedvelés

      • “csak haluztam az egészet”
        Nekem ez a germán parasztasszony és francia kurva ma a nap poénja volt! Óriási! Köszi!

        Kedvelés

      • Nekem akkor nem volt olyan vicces, azt képzeld el, hogy konkrétan átéltem, sokkal élesebben, mint mondjuk egy álmot, hogy egy üllő esik a felügyelet nélkül hagyott gyerekem fejére. Iszonyú durva volt, vissza is kellett hozzon rögtön a pasas, mert rám jött valami pánikroham-szerűség.

        Azóta sem tudom eldönteni, hogy csak az agyam űzött-e velem ilyen tréfát, vagy ilyen tényleg létezik. Ami még érdekes, hogy nem nem álom-emlékként, hanem tényleges emlékként maradtak meg ezek a dolgok.

        Kedvelés

      • Zsellérgyerek ugyan nem, viszont feketeboszi, aki kötél által lehelte ki lelkét egy ismerőse által ( barátnőm fia) 🙂

        Kedvelés

      • van még az a nagyon egyszerű csajozós duma, hogy “te előző életedben biztos királynő voltál nagy udvartartással és hevertek a lábad előtt a férfiak”.

        nem, nem én előző életemben a földeken dolgozó nő gyerekeként be voltam ásva a földbe és az volt a nagyon jó nap, ha nem felejtettek kinn éjszakára.
        vagy gyári munkásnő gyereke voltam és levágta a fél karomat a gép, de megmentettek és egészen 20 éves koromig dolgozhattam anyám mellett a gépsoron egy kézzel. aztán meghaltam tűdővészben.

        Kedvelés

      • Az átlagnak elég lenne mondjuk XX. század elejére, egy kispolgári családba visszamenni. Három nap után omlanának össze. Van egy ismerősöm, aki évente elmegy pár napra jurtába, kecskét fejni, stb. Ettől mindig fellelkesül, így kellene élni, stb. és elkezdi szidni a modern orvostudományt. Ami nélkül mondjuk három napos korában konkrétan meghalt volna a gyermeke.
        Megnézném én azt, ahogy az ilyen nosztalgikusoknak kihúzza a fogát a falu kovácsa, helyrerakja tört lábszárát a borbély…

        Kedvelés

      • Most, hogy a gyerek beteg, szenved, begyulladt a szeme, köhög, eszembe jut, hogy milyen szar lehetett ezt megélni X éve, amikor az egyetlen gyógyszer a borogatás volt.
        Meg, hogy én biztos valami fogbetegségben pusztultam volna el iszonyú kínok között fetrengve,
        Ilyenkor örülök, hogy olyan világban élek, hogy van erre gyógyszer.
        Persze ez csak egy nagyon picike szelete annak, amiről írtok, de most a betegség miatt erre vagyok kiélezve.

        Kedvelés

      • “Megnézném én azt, ahogy az ilyen nosztalgikusoknak kihúzza a fogát a falu kovácsa, helyrerakja tört lábszárát a borbély…”
        Ja, ha szerencséd volt és nem lett nyílt törésed, mert akkor ad egy kis pálinkát, ráharaptat egy rongyra, oszt levágja.

        Kedvelés

      • Hogy ez milyen igaz. Én is szoktam kérdezni hasonlókat, de az ilyen visszavágyó ismerőseimben soha fel nem merül, hogy esetleg nem királylányok/hercegek lennének, hanem egyszeri nincstelenek. Vagy simán azt mondják, azoknak is sokkal jobb volt. (Ezen a ponton nem szoktam folytatni.)

        Kedvelés

      • Az megvan, amikor az egyszeri antifeminista szerint a nők nem voltak elnyomva a középkorban, mert még akár királynők is lehettek? 🙂

        Kedvelés

      • Aha, meg nagyasszonyok, akik akár harcolhattak is az ellenséggel a váruk védelmében (mert a férjuruk épp távol járt, esetleg már elhalálozott).
        Mellesleg meg irányíthattak egy hatalmas földbirtokot, nevelhettek egy csomó idegen lánykát, akit hozzájuk adtak nevelőbe és kiházasításra.

        Tényleg, micsoda perspektíva.

        Kedvelés

      • Belegondolhatna jobban is, hogy az a bizonyos lovagi életforma nem arról szólt, hogy szép hölgyekkel teli lelátókkal körülvett porondon csattogtatja kissé a fegyvereit meg célba lő és utána összkomfortos lakásban mossa le magáról az izzadtságot, hanem lakik hétszámra sátorban, ül a lován, ha esik, ha fúj, és a csatában sk. le KELL vágnia/szúrnia (testközelből) nem egy és nem két embert, mert ha nem teszi, őt ölik meg.

        Kedvelés

    • Honnan veszed, hogy a mi világban kevesebb a szenvedély, mint a régiben? Szerintem ez is sztereotípia. Mit gondolsz, az akkori népesség hány százaléka párbajozott? A mai “lovagok” bungee jumping-olnak, meg hegyet másznak, mittudomén milyen extrém sportokat űznek, És lehet izgulni, és lehet olykor gyászolni is őket.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Az a szenvedély, amiről írsz, azt hiszem az érintetteknek többnyire szenvedés volt inkább. A párbaj, a csatába induló szerelmes, a frontról 5 év után hazaérkező apa, Boleyn Anna levágott feje. Az élet nem olyan, mint a filmeken vagy a romantikus regényekben.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • “Meghalok szenvedély nélkül, és látom, hogy sokan már rég meghaltak. ” Lehet, hogy éppen belehaltak az ún. szenvedélybe. Hogy – ha nem is párbajozni -, de a másik elmegy motorozni, hegyet mászni, mélytengeri búvárkodni, aztán nem lehet tudni, hogy visszajön-e. Szerenád helyett van valentin napi szívecske, kb. annyit is ér, mint a szerenád.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Szerintem régen se volt több szenvedély az emberek életében, mint manapság.

      Ez szerintem emberfüggő, nem korfüggő, mármint a szenvedély megélése.

      A poszton sokat gondolkodtam.
      Ment persze előre a világ, de az emberek szerintem ugyanolyanok a lelkük mélyén, mint mindig is voltak.
      Ugye manapság elvileg több a szabadság, meg a jog, de ugyanúgy az “erősebb letiporja a gyengét” elv érvényesül, csak burkoltabban, nehezebb észrevenni.
      Az emberek lelke mélyén szörnyű sötétség lakik, nem intellektuális értelemben, hanem emberség tekintetében.
      Ez nem változott.

      Én nem is gondoltam volna, hogy mennyire ugyanaz működteti az embereket, mint akár a boszorkányüldözések idejében.

      Jól meg is fizettem a naivitásomért.

      Persze nem mindenki embertelen, sőt vannak nagyon emberséges emberek, mint mondjuk az Édes Annában Moviszter doktor, aki nekem az “emberséges”.
      Az én nagyanyám szörnyű zsarnok volt, és manipulatív mindenkivel, pl. anyámmal, de éles helyzetekben helyén volt a szíve.
      Anyám se egy kis csapás, de ő sem embertelen, erre nem rég jöttem rá.
      Én nem jöttem ki vele soha, de mostanában látom, hogy csak anyának szar, amúgy rendes nő.

      Azért mondhatom, hogy szar anya, mert ő is ezt mondja magáról, meg azt is, hogy bár sose szült volna gyereket.

      Na, megint elkanyarodtam a tárgytól, úgyhogy én meg szar kommentelő vagyok, na!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Dehogy. Így elmondhatom, milyen azt mondani anyámnak, hogy ne beszéljünk többet, elég volt. Milyen megpiszkálni a tabut. Szeret engem, vagy csak azt szereti, hogy kontrollálhat? Nem kontrollálhat. Nem szeret. Nem érti. Ha megfeszülök, se érti. El kell engednem, hogy engem ő szeret Hogy akármije elviselhető.

        Meg kell ezeket piszkálni, elmenni a végsőkig. Az anyai szeretet nem automatikus és nem is a gyerek joga. Lehet, hogy nem képes szeretni. Lehet, hogy kötelességből daráljuk a dolgot, és csak a bűntudat tart vissza attól, amit szívünk szerint tennénk. Én nagyon szerettem Jánost, kivételes, okos, gyengéd ember volt, de nagyon nehéz volt vele. Rengeteg kétség, hányódás, megaláztatás, összeszorított fog. Szent tehenek kerülgetése, akik akármit megtehettek ellenem. Nagyon sok bántást kaptam miatta, általa, az ő hallgatólagos engedélyével, nagyon gyanútlan voltam. Nagyon rámpakolta az elrontott dolgai súlyát, és még csodálkozott is, miért nem viselem jobban. Undorító, ahogy ezek az emberek engem tettek meg bűnbaknak, és most is hallgatnak, úgy lesnek. Tessék, hajnal van, kimondtam. Az is lehet hogy bőven elég ennyire szeretni valakit: tudni, nem tagadni, ami volt, nem bánni, másképp élni akarni, merni venni kaliforniai paprikát és Lukács fürdőbe menni, amit ő nem szeretett.

        Kedvelés

      • Nagyon szépen írsz Jánosról, és értem is, legalább is érteni vélem, hogy mi az, amivel küzdöttél.
        Igen, átérzem, azt is tudom, milyen, ha lesik minden mozdulatodat.
        Engem is lesett pont ma ex nővére, nagyon utálom, lelketlen nő, kíméletlen, aljas!
        Megérdemli egymást az egész család, úgy, ahogy vannak!

        Anyám pedig engem se szeret, de én se őt!

        Mit tudok mondani, ha ez így igaz?

        Kedvelés

      • “Én nem jöttem ki vele soha, de mostanában látom, hogy csak anyának szar, amúgy rendes nő.”

        Ez de nagy mondat!
        Dettó, bár azt én mindig is tudtam, hogy rendes nő. Mindenkivel jófej, csak épp a gyerekeivel, velünk nem tudott mit kezdeni. Értünk dolgozott elvileg, ezért soha nem volt velünk. Neki ez a szeretet netovábbja, hogy feláldozta értünk(?) inkább miattunk az életét. Szerintem meg csak az volt, hogy nem bírt változtatni a szaranyaságán és könnyebb ezt hinnie magáról.
        Az a szerencsénk, hogy ő magányos mártír, így nem is erőlteti a kapcsolatot, ezért nem is nagyon van egyikünkkel sem kapcsolata.

        Sajnos ő addig nem jutott el, hogy belássa:
        “hogy szar anya” vagy “hogy bár sose szült volna gyereket.”

        Kedvelés

      • Most jó, hogy nem jön az álom férfi! Mert ha jönne, nagyon “alámennék”. Annyira beidegződött ez a szolgaszerep, hogy azonnal felülírná a szabadság és az egyenlőség eszméjét bennem. Most jó egyedül.

        Kedvelés

      • Az álomférfi mellett nem lehetsz szolgaszerepben.
        De ez csak kötözködés, értem, és jó töltődést, erősödést!

        Kedvelés

      • “Én nem jöttem ki vele soha, de mostanában látom, hogy csak anyának szar, amúgy rendes nő.”
        Az én anyám meg amúgy kurvajó fej, mindenki imádja.

        Kedvelés

      • Jajj, Éva, de nehéz ez:
        ”Az is lehet hogy bőven elég ennyire szeretni valakit: tudni, nem tagadni, ami volt, nem bánni, másképp élni akarni”
        Talán a legnehezebb! Nem tagadni, és MÁSKÉPP ÉLNI AKARNI!
        Pláne, ha rájövünk, hogy annyi berögzülésünk van, hogy néha szélmalomharcnak tűnik sok minden…
        Talán épp ezért olyan jó itt lenni. Mert segít nem tagadni, és erőt ad a ásképp élni akaráshoz!
        Meg is hívlak egy kávéra rögvest. 😉

        Kedvelés

      • “Az anyai szeretet nem automatikus és nem is a gyerek joga.”
        Nekem (is) azt volt nehéz “letenni”, hogy nem szeret az anyám. Ami így persze nem igaz, de nem szeret úgy, “ahogy kéne”. Nemhogy feltétel nélkül, de feltétellel sem. Nem ismer el, nem dicsér, nem segít, nem érez együtt. Nem véd meg, az oké, mert nagy vagyok már. De nem védett meg, amikor kicsi voltam. Nem vigasztalt, amikor szakítottam az első szerelmemmel, sőt, mindenkinek azt mesélte, milyen szemét voltam én, és szegény fiú (aki mellesleg megcsalt).
        Hogy a tesóm bezzeg. (Na persze ha a tesómmal beszélget, akkor bezzeg én, de ezt nem régóta tudom.)
        Ahhoz képest viszont, hogy mennyire nem az ő világa ez a gyerekekkel bajlódás, le a kalappal. Tényleg. Szíve szerint inkább tudományos karriert épített volna – cikkek, könyvek, konferenciák, egyetemi bennfenteskedés, címek és egyebek – ehhez képest felnevelt két kölket, elköltözött egy másik városba az apám karrierje miatt (amiért felfüggesztette a saját szakmáját), és ahhoz képest, hogy ez neki mennyire szar volt, nem is vágott hozzá rossz képet. És miután végre újrakezdhette, a felsoroltak nagyja össze is jött…
        Amióta erre rádöbbentem, nem akarok többé semmilyen szeretetmenyilvánulást kicsikarni belőle, így nem is öljük egymást, mint régen :). És tényleg, őszintén hálás tudok lenni neki mindenért. Milliószor többet kaptam tőle, mint amennyit akart volna adni, ha választhat.
        Szerintem azóta vagyok tényleg felnőtt, mióta ezt tudom.

        Kedvelés

      • És én is írhattam volna!

        Annyira sok a hasonlóság itt egy csomó emberrel.

        Nem tudom, hogy normális-e, hogy amióta ezt a blogot olvasom állandóan rámjön a sírás.
        Mint most is…

        Kedvelés

  7. Nekem a “több ünnep” ütötte meg a szemem. A napokban olvastam, Borbély Szilárdtól, II. József törölt el egy csomó (gondolom) vallásos ünnepet. Addig mintegy 100 nap volt/év, amikor sokan mentesültek a munka alól. Számomra a szemlélődés, ráérés (hamis nosztalgia?) nagyon hiányzik a mindennapokból, noha a hétvégék hozzák az évi 100 napot.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ez valóban hamis nosztalgia: bizonyos dolgokat mindig meg kellett csinálni. Pl. az állatokat ellátni, fát aprítani, begyújtani, vizet hozni a patakról – hogy csak néhányat mondjak, ami mondjuk elég kellemetlen lehetett télen. De, szerintem, szezonban, bizony a földeket is művelni kellett. Nem volt olyan, hogy hagyjuk, hogy tönkre menjen a termés.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Van az a magyar népmese, amikor a róka betrükközi a farkast, hogy megtanítja halászni, és befagyasztja a farkas farkát a lékbe. Reggel az asszonyok mennek mosni, és majd’ agyonverik a farkast fejszével. A lányom nem értette, minek van fejsze az asszonyoknál mosáshoz. Hát mert azzal kellett feltörni a jeget a vizen, hogy moshassanak. Emlékszem nagymamám koravén kezére. Ő még tört jeget szabadban mosáshoz lánykorában. Mai eszemmel semmi pénzért nem csinálnám. Száz éve még magától értetődő lett volna. A lányomnak felfoghatatlan.

        Kedvelés

      • Nekem a fiammal volt egy eléggé mókás beszélgetésem a nyáron, amely során neki az volt a felfoghatatlan, hogy a 20. században sem volt még mindenütt a polgári lakásokban sem WC, és az éjszakai szükséget bilibe végezték el, amit reggelig az ágy alatt tartottak (leginkább ez borzasztotta el 😀 ).
        Ő azt hitte, hogy a filmeken látott cucc az ágy alatt, az lavór, esetleg ágytál, ha valaki beteg. Mondtam, a lavór állványon volt, képet is mutattam neki róla 🙂

        Kedvelés

      • A száz ünnep nem jelentette azt, hogy minden 3. nap pihi lett volna (+ a vasárnapok). Túlnyomó részük helyi érdekű volt, tehát egy-egy településen ennek csak a töredékét tartották. Persze így is volt bőven, de az ünnepek nagy része – praktikus módon ősz és tavasz közé volt időzítve, nem az aratás idejére.
        Az agrárvilágban a mi modern városi életünkhöz képest nagyon egyenetlen volt az életritmus, szélsőségek közt változott.

        Kedvelés

      • És ezzel a régi agrárélet meglehetősen jól alkalmazkodott a természet ritmusához. Kénytelen volt persze.

        Kedvelés

  8. Nem emlékszem, hol olvastam, és pontosan idézni se tudom, csak kb hangzik úgy, hogy jól vigyázz, mert teszed is a világot azzá, aminek látod. Gyakorló depressziósként rövid pórázon tartom az agyamat. Egyrészt mert egy kisebb atomerőmű kapacitásával dolgozik. Másrészt mert hajlamos végletekben gondolkozni.
    Amit nagyon szeretek benne, hogy szimultán képes látni és elfogadni mindkét részletet. Mintha egyszerre látnám egy érme mindkét oldalát. Értem, amit mondasz, és nem értem. Persze hogy haladunk. És közben visszafejlődünk.
    Jó, hogy nem kell félnem a himlőtől. Rossz, hogy okkal félek a globális felmelegedéstől. Jó dolog szavazópolgárnak lenni. Rossz, hogy a parlamentben alulreprezentált vagyok. A lányomból már sosem lehet grófkisasszony. Viszont lehet belőle asztronauta.
    A férfiak már nem párbajoznak. Lehet szavazni, hogy ez a jó vagy a rossz dolgok közé kerüljön. Én az utóbbira szavazok. Két pasi hajnalban összekaszabolja egymást, hogy eldöntsék, melyiknek van igaza. Se nem civilizált, se nem romantikus. Csak egy felmagasztalt kocsmai verekedés, amibe talán a hajuknál fogva rángatta bele a résztvevőket a körülmények halmaza.
    Ritkább a csend, gyakoribb az Enya Best Of közvetlenül a hallójáratomba a fülhallgatóról. Hosszan kell autóznom, hogy lássam a felettünk húzódó csillagtengert, de okostelefonon bármikor lekeresem a csillagtérképet. Ritkábban társasozom a lányommal, de a gépesített háztartásom miatt több időt tudok vele tölteni. A modern média agymosással próbálja megutáltatni velem a tükörképem, hogy meg akarjam venni a szépségipar termékeit. De egyetlen gombnyomással át tudok váltani a Trónok harcára, Meridára, Gravitációra. Kevesebb időm maradt a barátaimmal kávézásra. De a képernyő előtt meg tudok inni egy jó kávét, miközben a határokon túli barátaimmal beszélgetek.
    Semelyik másik korban nem élnék. Szeretem, hogy itt vagyok, most vagyok, hogy a történelem itt zajlik köröttem, és eldönthetem, milyen mértékben veszek részt benne. Aki a véres romantikát hiányolja, mehet Kijevbe. Aki a szenvedőkön segítene, kismillió önkéntes munkából válogathat. Aki ambíciózus, sok munkával sokra viheti. Aki nem szereti a tükörképét, annak a világtörténelem során eddig példátlan mennyiségű módszer és eszköz áll rendelkezésére, hogy átalakítsa. Igen, van elnyomás, viszont van harc is ellene. Van nyomor, és aki beleszületett, ugyanolyan kevéssé esélyes, mint nyolcszáz éve, viszont van karitatív összefogás, van ingyen oktatás, van iskolaebéd, ami tudom, édeskevés, viszont nyolcszáz éve ennyi se volt.
    Két munkahely közt egyedül nevelek egy gyereket, saját lakásom van, rendszeresen járok szórakozni, jól érzem magam a bőrömben. Egy negyven éves nő, ha nem született igazán jómódúnak, ezt mikor tehette meg a történelem során? Nem, én szeretem az életem. És a világom is jó, mert annak látom.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  9. Ez a “jobb-e ma, mint régen” az, amire a Közhelyszótár azt írná dőlt betűvel: hálás vitatéma.
    Jól elvitatkozunk itt, érdekes érvek, nézetek jönnek elő, de nem lesz egy végső álláspont.
    Mi a “régen”? Kivel hasonlítunk? A rendszer privilegizáltjával (grófkisasszony), kisemberével (cseléd) vagy kitaszítottjával (máglyán elégetett eretnek)? És főleg: a mai tudatunkkal az akkori előnyöket, hátrányokat is csak a mai helyzetünkhöz képest tudjuk nézni. Még akkor is, ha nagyon konkrétan egy 1820-as évekbeli magyar kisnemeshez hasonlítunk.

    De jó, hogy előjött a téma, mert a “bezzeg régen”, “bezzeg amikor kapáltak” “RÉGEN a nők szültek nyolc gyereket és nem volt családon belüli erőszak” és hasonlók igen gyakori érvelési fordulatok.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Üdv Évának és a közösségnek! Régi, elég rendszeres olvasója vagyok a blognak – és nem olyan, aki a férfihangon reagál :). A mai poszt témáját találtam a legjobb alkalomnak, hogy kilépjek a readonly üzemmódból.
      A szakmámba, pontosabban az érdeklődésem közepébe talált a kérdés.
      Nem akarok – újoncként előlépve a sötétből – visszaélni a figyelmetekkel, csak egy szempontra szeretnék figyelmeztetni, ha a régebbi korok embereinek érzéseiről próbálunk képet, véleményt alkotni.
      Hans Medick, annak a történész-iskolának (Alltagsgeschichte – hétköznapi élet története) az egyik alapítója, amelyik meghatározó hatással volt rám, egy metaforával érzékeltette a múlthoz való közelítés fő veszélyét. “Misszionáriusok a csónakban”: a történész könnyen a gyarmatosítók tipikus figuráival, a kereskedővel, a rabszolgavadásszal, a kormányhivatalnokkal és a misszionáriussal találja magát egy csónakban, amikor mércéjét magabiztosan a “világ maradék részére” helyezi. “Maradékon” a nyugati modernizáción kívül eső világot érti: a gyarmatosítók a térben, mi az időben rajtunk kívül eső világra helyezzük öntelten a mérőszalagunkat. Egy olyan világra, amiről nagyon-nagyon keveset tudunk. Arról nem is beszélve, mennyire nem volt egynemű az a másik, a “most” előtti világ.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nem lehetne ezt kissé részletesebben kifejteni?
        Bár én érteni vélem: a kívülről jött ember igazi mélységében nem érthet meg egy merőben másféle civilizációt és félreérti, félremagyarázza a gesztusokat, történéseket.
        Ugyanez fennáll akkor is, ha a mai gondolkodásunkkal elemezzük a múltbeli eseményeket, próbálunk a mozgatórugókra, érzésekre, stb. rájönni.

        Tehát egy várkisasszony nem úgy élte meg, hogy elküldik a várható jövendőbelijének a családjához nevelődni, mint ma mi, hogy korlátozzák a személyi szabadságát, egy jobbágy lány sem feltétlenül tekintett borzalommal a “jus primae noctis”-ra, egyszerűen csak túl kellett esnie rajta, semmi fura nem volt benne. Különben is nagyon jól tudta, mi történik majd vele fizikailag, és esetleg kaphatott valami ajándékot is az úrtól (nem az esetleges bébire vagy nemi betegségre gondolok itt, hanem tényleges, kézzel fogható holmira). A házasságot amúgy is a szülők hozták feltehetőleg össze.

        Kedvelés

      • Ó, hát szerintem se lehetett az annyira általános 🙂

        Már csak azért sem, mert egészen bizonyos vagyok abban, hogy bár a kereszténység nagy súlyt fektetett a szüzességre, a jobbágyok között ez nem igazán volt/lehetett tényleges elvárás. Ott a családi birtok vér szerinti öröklése nem igazán lehetett szempont.

        Egyébként valamelyik Rát-Végh könyvben olvastam is, hogy egyes helyeken kifejezetten szokás volt az esküvő előtt együtt élni, és akkor házasodni, ha a gyerek úton volt. Így biztosíthatták, hogy TÉNYLEG termékeny legyen a házasság.

        Namármost, ha nincs szüzesség, akkor mi értelme is lenne a jpn-nek? 😀
        Csak egy eléggé extrém példának szántam.

        Kedvelés

      • Nem vagyok középkorász, de ugyanígy tudom én is. Az biztos, hogy magyar történeti forrásokban semmilyen hiteles adat nincs rá. Német és francia nyelvterületről van némi forrás, de nagy valószínűség szerint ott is félreértelmezték őket, és így terjedt el a felvilágosodás idején a köztudatban. (Erősítette a felvilágosult ember fölényérzetét a sötét középkorral szemben).
        Legnagyobb valószínűséggel a feudalizmus számtalan adóneme egyikének a félremagyarázásából keletkezett a tévhit. Volt, ahol a földesúr megadóztatta a házasodást is, és mivel a szimbólumokban gondolkodásnak sokkal nagyobb szerepe volt, mint a modern embernél, ezt olyasformán fogalmazták meg, mintha a vőlegény ezt a menyasszony szüzességéért fizetné. Az utókor ezt úgy értelmezte, mintha ténylegesen, a gyakorlatban is rendelkezett volna a földesúr ezzel a “tulajdonnal”.
        Hasonlóan történelmi legendának bizonyult az erényöv-használat is, csak ott ráadásul a 18. századtól elő is állították a tárgyi bizonyítékokat a középkor barbárságához…
        http://www.semmelweis.museum.hu/muzeum/kiallitasok/erenyov/reszletes.html

        Kedvelés

      • Én úgy hallottam a suliban, hogy a hajadon lánynak külön alvóhelye volt, tyúklépcsővel, ahová a legény besurranhatott, még a házasság előtt. Aztán amikor a lány terhes lett, akkor egybekeltek. Néha a pap kicsit megszidta őket, hogy “ej-ej, ezek a forróvérű mai fiatalok”, de döntő szempont volt, hogy a lány termékeny legyen, és tudjon gyereket szülni, ez mindennél fontosabb volt.

        Asszem Gerald Durell könyvében, a Családom és egyéb állatfajtákban van egy olyan jelenet, hogy esküvőre megy a család Korfun, és a menyasszony már várandós, a család furcsállja, hogy a házasság előtt már lefeküldtek egymással, de a pap igazítja ki őket, hogy ez jó dolog, mert azt jelenti, hogy termékeny a leendő feleség.

        Kedvelés

      • Igen, lényegében ezt jelenti a metafora. Alapból, öntudatlanul túl sok azonosságot feltételezünk magunk – az érzelmeink, vágyaink, gondolkodásmódunk – és más korok, más kultúrák emberei között. Ennek jellemző megfogalmazása volt fentebb:”az emberek ugyanolyanok a lelkük mélyén, mint mindig is voltak”.
        A társadalomtörténetnek szerintem talán a legizgalmasabb kérdése, hogy mennyi bennünk az antropológiai állandó (“örök emberi”, mint faj biológiailag meghatározott sajátossága) és mennyi a kulturális termék, a szocializáció következménye.
        Találkoztam olyan, sok civilizációt összehasonlító kutatással, amelynek a végén arra jutott a szerző, hogy mindössze két antropológiai állandót, minden kultúrában ható mozgatórugót talált: a fajfenntartás ösztönét és az agressziót. Minden más csak társadalmi termék.
        Lehet, hogy ennél bővebb a lista, de nem túl hosszú. És többnyire éppen nem a ma pozitívnak tartott jellemzők szerepelnek rajta…

        Kedvelés

      • Az a két közös emberi pedig – nos közös állati. Tehát az emberiség úgy en bloc semmiben sem tér el az állatoktól.
        No persze ez sommás volna nagyon. Pl. közös a kultúra megteremtése is. Jelzem, ma már tudjuk, hogy a csimpánzok is teremtenek kultúrát, egyes csoportjaik között vannak kulturális különbségek.

        Kedvelés

      • A poszt címadó kérdéséről nekem Woody Allen (vagy Murphy?) házasság-definíciója jut eszembe leginkább: “A házasság két ember szövetsége olyan bajok elhárítására, amelyek nélküle nem lennének.”
        Azaz: a “haladás” – vagy nevezzük modernizációnak – során a társadalom tényleg megoldott egy sor olyan problémát, amivel szemben a korábbi korok embere kiszolgáltatott volt. Az ember biológiai léte minden korábbinál biztonságosabbá vált, választási lehetőségei szédületesen kitágultak, a megélhető élmények sokszorosára bővültek. Ugyanakkor helyettük – mint a gyógyszerek a mellékhatásokat – kitermelt újakat.
        Van haladás, ezt nehéz lenne eltagadni. Csak éppen ennek ára is volt, van, és ezt a 19. század haladáshitét, optimizmusát sokáig továbbvivő történeti gondolkodás nem vette figyelembe.
        Szerintem a két legfontosabb terület, ahol ennek a kétségbevonhatatlan haladásnak az árát megfizetjük: az ökológia és a psziché.
        A 19. – és nagyrészt a 20. – század embere kétely nélkül büszke volt rá, hogy legyőzi, leigázza a természetet. Ma már látjuk, hogy ez azt is jelentette, hogy tönkreteszi a saját élőhelyét.
        A civilizációs folyamat másik ára a rengeteg pszichés jellegű “betegség” (bár kerülném a szót, mert ez az orvosok egyre korlátlanabb hatalmát legitimálja). Ma hallottam a rádióban Freund Tamástól, hogy az EU-ban a pszichés jellegű – ő “elmét” mondott helyette – betegségek egészségügyi költsége nagyobb, mint az utána következő öt legsúlyosabb betegségcsoporté (benne szív- és érrendszer, daganatok stb.) együttesen.

        Kedvelés

      • Tetszik nekem ez az eszmefuttatás! A pszichés vonatkozásban személyes tapasztalatom: voltam ebben már mindkét oldalon, ha tetszik “páciensként” és utána papírt szereztem róla, hogy hogyan lehetne ezt megelõzni. Mindkét oldalon azt éreztem, hogy belekerültem valami gépezetbe, ami lefuttatja a programot, iszonyatos pénzekért (nekem is rengeteget kellett fizetni és nyilván a tb-rendszernek is sokba került a hosszú kiesésem, “haszontalanságom” ideje), csak éppen teret és idõt nem hagytak a valóban lényeges kérdések megkeresésére és az egyéni válaszadásra. Ha tetszik, csak wellness szintjén kúráltak és utána a másik oldalon én is errõl a wellness-beállítottságú megelõzõ programról szereztem papírt, holott itt rendszer szintū problémákról lenne/lehetne szó, szerintem. Nemrég olvastam egy könyvet, amelyik már pedzegette ezt, csak érzésem szerint nagyon elvitte egy ponton ideologikusba és attól megszólalt nálam valami diszkomfort-érzés-csengõ, valami “majdnem ott van de mégsem”-érzés. Nem írunk errõl valami interdiszciplinárisat? 😉 (Amúgy én jogász voltam (vagyok?), ez azt jelenti, hogy én alapból semmihez sem értek… Csak érdekelne sok minden. Á, még mindig ott tartok, hogy nem tudom, mi leszek ha nagy leszek, pedig már… Na ezt most hagyom is…

        Kedvelés

      • Historikus, ez a büszkeség mintha ma is meglenne, csak már nem mentes a kételyektől, na jó nem annyira … bár pld. a technológia nyújtotta – szerintem egyébként hamis – biztonságérzet többnyire képes ezeket is elnyomni. Amúgy idehozni ezt a házasság definíciót tényleg találó.

        Kedvelés

    • Tudod, én is pont azt akartam szóba hozni már az elején, hogy azért nem mindegy, ilyen messzire megyünk vissza az időben és mivel hasonlítunk ezen belül is.
      Mondjuk, én inkább a a természeti környezetben (hordákban) élő őseinkre gondoltam elsősorban, szerintem az volt igazán régen 🙂

      A kezdeti civilizációk is már mérhetetlen fejlődést és változást hoztak ahhoz képest.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  10. “természetes volt a függőleges császárheg”
    Errõl anyám arca jutott eszembe, hogy mi minden futott át rajta, amikor ránézett az én vékony halványrózsaszín vonalkámra (szülés után pár héttel) és irigységgel vegyes csalódottsággal megjegyezte, “hát ez nem is látszik”, nekem meg az õ harminc évvel ezelõtt szerzett “harci sérülésének” látványa futott át a gondolataimon, hogy ez a függõleges “kardvágás” (mesteri mészárosmunka!) hogy virít ott sötétlilán, szélesen és hosszan a kötözöttsonkára hajazó, striáktól ráncos, és (hízástól-fogyástól-de inkább hízástól) megereszkedett (? – hogy mondjam?) hasán.
    Megúsztam (korunk vívmányainak hála) a függõleges császárheget, igen, de én sem úsztam meg szárazon: volt “helyette” hónapokig tartó hyperemesis (vészes hányás), infúzión élés, tíz kiló fogyás, a fizikai rosszulléttõl pszichés rosszul-lét, halálfélelem… (Pedig nagyon és tudatosan készültem a gyerekre, nagyon akartam és igen, én vagyok a “nagyon okos elsõgyerekes” is, aki otthon akart szülni és igény szerint szoptatni és amit akartok, plusz amerikai blogokat is olvasok, naná! :-)) És jött a sok okosság anyámtól és generációjától, hogy egy kis hányást ki kell bírni, mert “ez ezzel jár” és az orvosok/szakszemélyzet, akik gyakran széttártát a kezüket azzal, hogy nem tudják az okot, “multifaktorális”. Ez volt a kedvencem, ha restek vagyunk felkerekedni és megkeresni az okot és megnézni, hogy mit lehetne tenni, akkor rávágjuk, hogy neked már úgyis mindegy, téged már elcseszett (bocs a csúnya szóért) a multifaktor! Amúgy nem panaszkodhatok: megkerestem és a bábám ajánlásán keresztül megtaláltam egy kiváló szakembercsapatot, ezek az orvosok segítõk valami elképesztõ humánummal és megható együttérzéssel figyeltek ránk (hálapénz nélkül, mondjuk néha privát rendelõs vizsgálaton fizettem, persze, számlára, de már azelõtt is ugyanolyan kedvesek voltak a kórházban, mielõtt döntöttem volna az orvosváltásról), de ez még “ittafejlettnyugaton” sem volt egyszerū… Egyébként volt egy nagyon jó élményem: a szülés után beszélgettünk a nõgyógyásznõmmel és ahogyan mondta, hogy milyen meglepõ, hogy a fejlett orvostudomány ellenére is és még mindig, milyen keveset tudunk a terhességrõl, szülésrõl, hogy ez még mindig misztérium és még mindig nem tudjuk például, hogy mi az a “vegyület”, amitõl beindul a spontán szülés… hát az szimplán szép volt, sallangmentes és nem volt benne semmi fehérköpenyesistenség-póz.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Én is, most már (és így, hogy nemrég elment és ez meg az elmúlt idõszak nagyon sok mindent átrendezett bennem). Tegnap volt az “így negyven felé”-ben egy nagyon szép és minimalistán gyönyörū mondat az anyáról, akinek nehéz volt. Nagyon izganak érzem ezt a mondatot a mi (anyám és én) történetünkre is…

        Kedvelés

  11. Én csak élhetőt szeretnék, alapvető igényekkel és nem tudom, honnan van az energia, a szufla, a hősökben, a kommentelőkben, a hívőkben, a mégis-morál nagy magyar íróiban-költőiben és tudták-e következetesen vinni, és tényleg nem törnek-e meg sose, Vörösmarty k. bölcs volt és alkoholistaként belepusztult a maga körül látott romokba, de újított nyelvet, én nem vagyok hős és nem is akarok az lenni, amikor akarok akkor nem tudok, csak amikor a krízis, de nem jár nekem a levegő és más meg nem harcol helyettem, és engem el lehet ijeszteni, én nem akarok háromszor annyit dolgozni egy kis elismerésért, én nem sétálok egyedül az utcán mert sikerült a terror és én ezt tovább fogom adni és én csak annyit szeretnék látni, hogy ment általam az életem elébb, de nem látom, mert bátrabb és energikusabb és eredményesebb voltam 10 éve mint most, és nem tudom ez mind mikor nem hiábavaló, és engem a hősök inkább riasztanak mert ők mindig nagyon kiemelkednek én meg még mindig nem akarok látszani se. Jó, hogy most olvastam a 40-es posztot is, és mondjátok hogy mehet majd elébb alkalmasint.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  12. Gondolkodtam azon, hogy én melyik vagyok: optimista vagy pesszimista? Nem tudom. Lehet-e ebben bipolárisnak lenni? Néha, gyakran elfog a tehetetlen düh… és pont akkor, hazafelé tartva (mint ma), az egyetem campusán meglátok egy plakátot és lelkes leszek, ide is biggyesztem rögtön a linket: http://www.frauenuni.at/cfp/. Érdekel valakit? Nem akarok agitálni, de az itteni lelkes, nyitott és éles elméjū olvasóközönség jutott eszembe, hogy lehetne talán (mint csoport, feminista közösség) valami
    “manifesztumot” benyújtani ilyen helyre? (Nem tudom, még soha nem voltam ezen a Frauenunin, nem ismertem korábban, de kíváncsi lennék, hogy mennyire mernek nem csak a felszínen lavírozgatni…) Nem tudom, remélem, nem baj, hogy megosztottam ezt a linket… Ez nagyon off-e volt?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Lefotoztam a frauenuni plakatot, aszongya (nem szoszerinti forditasban, de igyekszem – egyebkent: na, ezert nem lesz belölem soha müfordito, en csak jogit tudok forditani…):
        A tavaszi frauenuni/nöegyetem (Frauen Frühlingsuni) celja, hogy teret adjon a konstruktív vitának feminista es crossover (?) temakban, elmeletekben, valamint, hogy megkerdöjelezze az aktualis hierarchiat, berögzült rendszereket es uj megközelitest, utakat keressen ill. a korabbi strukturakat megvaltoztassa vagy ujakat epitsen. A vitaalkalmon kivül egy alap workshopot is terveznek a szervezök, ahol feminista elmeletekröl lenne szo. Azt irjak, hogy fontos nekik az elö gyakorlat es feminista cselekvesi strategiak kepviselete a vitaban. Ezert szeretnenek meghivni olyan erdeklödö nöket, akar egyedül, akar csoport, szervezet vagy egyeb kezdemenyezes formajaban, hogy nyujtsak be irasban (paper) ötletüket, projektjüket, kutatasukat vagy kutatasi eredmenyüket erre a vitanapra. A vitanapon fel lehet szolalni elöadas, workshop, vagy müveszeti (esetleg politikai) akcio, vitakör, kiallitas, film, szindarab vagy egyeb performansz formajaban. Tehat a kreativitasnak nem szabnak hatart, söt kifejezetten tamogatjak! (Nekem ez a kreativ lehetöseg volt a nagyon szimpatikus elem a kiirasban, beindult a fantaziam… Nemetül van, de a nyelvi akadalyt siman le tudnank küzdeni együttes erövel, szerintem az angolt is megengednek. Utanajarjak? Hataridö szoros: marcius 8, maga a Frauenuni: május 29-június 6, helye: Salzburg Land).

        Kedvelés

      • Még gyorsan pár ötlet, ami miatt érdekesnek találtam ezt a frauenuni-kiírást: nem ismerem itt a német nyelvterületen a teljes blogspektrumot, de néhány eddig látott nõi blogból kirajzolódott pár vonás. Másak a hangsúlyok az otthonihoz képest, de ami itt is feltūnõ nekem, az a szépítés, a felszínen elbeszélgetés, ez közös. Ezért is írtam korábban egy kommentben, hogy szerintem a te (Éva) õszinte hangod, irodalmi stílusod, a blog formátumú kortárs irodalom, a blog mint “szemfelnyitó”, gondolkodásra sarkalló közösség és maga a közösség mérete, na ez itt is belehasítana ékként a sok szépítésbe és feltūnne. Szerintem egy olyan egyedi közösség jött itt össze a blogon, hogy azt érdemes lenne “ittafejlettnyugaton” is megmutatni; hogy van fény a hírhedt magyar hímsovinizmus (hogyannevezzelek?) alagútjának végén, hogy ébredeznek itten ám, nem is kevesen! Ez a blog tényezõ! (Úgy értem, a lehetõ legjobb értelemben.) Be lehetne mutatni nemzetközi porondon is!

        Kedvelés

    • Ilyenek mér’ nincsenek erre, ehh?
      Nem is tudtam. És az osztrákok tényleg adnak erre? Mármint nem bántásból kérdezem, csak meglepetésből. Amúgy igen, úgyis az dönt, mennyire a felszínt kapargatja majd. De jó.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Azt én sem tudom, hogy ez mennyire fogja csak a felszínt kapargatni, mindenesetre nem hangzik rosszul és talán megérne egy próbát, jó lenne benézni. Attól is függ nyilván, hogy a résztvevõk milyen témákat hoznak és azokat milyen erõvel adják elõ. Az ÖH támogatja, az itt a HÖOK, vagymi. Az ÖH-val az a kis civil kezdeményezés is együttmūködik (legalábbis volt már közös elõadásunk), amiben én is “kavargatok”: olyan iskolások felkarolása a cél, akik családjukban elsõként szeretnének továbbtanulni (fõiskola, egyetem) és a közeg (család, miliõ), amelybõl jönnek ezt nem érti, nem támogatja (itt ezt bildungsferne Schicht-nek/képzéstõl távolmaradó rétegnek hívják az okosak).
        Az a benyomásom (korábbi munkámból is, versenyszféra, tiprás), hogy itt Ausztriában is rengeteg még a tennivaló nõügyben. Meg is akartam írni a pár héttel ezelõtti vitámat a nõügyi exminiszterasszonnyal meg az egyik legnagyobb ügyvédi iroda egyik partnernõjével és partnerével. Egy csomó gondolati hiba van, amibe szerintem beleragadnak: például az ügyvédnõ feljut a csúcsra és onnan megmondja nekünk alant figyelõ nõknek, hogy szerinte nekünk is sikerülhet, csak így kell csinálni (álá Lean in!, tenkju Sharyl Sandberg) és az anyaságot karrier mellett, hogy ti. õ három hónap után ment vissza teljes idõbe dolgozni az irodához (ez ott gyakran heti 60 óra, all in), mert otthon “úgyis annyira unalmas volt egy kisbabával üldögélni” (itt azt hittem, menten behúzok neki egyet…), ja persze, neki ott van két ugrásra kész aktív nagymama, satöbbi. De a lényeg az, hogy ezt a mintát adja, hirdeti, forszírozza, ennek kvázi nincs alternatívája szerinte, vagy az alternatíva az egyenlõ a lúzerrel szerinte. Miközben igen jól képzett nõk ezrei munkát se kapnak, nemhogy vezetõi pozíciót, emezeknek meg nem esik le, hogy a világon összesen nincs annyi vezetõi pozíció, mint amennyi nõt a lean-in módszerrel egybõl vezetõi székbe akarnak katapultálni! Valami itt hibádzik és nekem nagyon az az érzésem néha, hogy sok helyen stimmel (itt Ausztriában is) a “nõ nõnek farkasa”-elv (ki is mondta? Itt volt egy kommentelõ, nem találom).

        Kedvelés

      • De ismerős beszélgetés. Bele is tört a bicskám. Úgy hogy nagyon is értelek.
        Amúgy meg ez a hozzáállás az egyik legfontosabbat öli el: a szolidaritást. Csírájában. És akkor valóban így maradunk, ahogy most: alternatíva nélkül. Ez egyébként károsabb, mint amilyennek látszik: ő megcsinálja, majd pedig felveszi a férfimaszkot, körbenéz és nincs is probléma, nem látja, nem érti, nem hallja, miről is beszélnek a többiek. A mai lapleosztásban azt kell, hogy mondjam, ez gyakorlatilag természetes és szükségszerű, úgy értem, ha nem ez lenne az alapvető hozzáállás, ő sem “csinálta volna meg” és lám, valóban. Szóval borzasztó ördögi kör ez és nem látom, hol lesz a kilépés. Ameddig szinte kivétel nélkül férfimódra érvényesülhetsz és durva szankcióra számíthatsz, ha egyszer érvényesülve nem fújsz velük egy követ, addig mindenki ilyen dumákat fog nyomni, a többi meg igen, lúzer marad.

        Kedvelés

      • Hū, de jól írod, azta! Folytassuk még! Pontosan azt a kérdést tettem fel kétszer is hangosan a miniszter asszonynak, hogy nem gondolati hiba-e netalántán, ha férfimódra és tromfként mi is alfanõ-klubokat alapítunk, hogy legyen elég ellenpontja az alfahím vadásztársaságoknak (meg itt van egy olyan jelenség, hogy Burschenschaft, kiráz a hideg már a szótól is!)? De nem, szerinte neki is az jött be, úgy jutott fel a csúcsra, hogy egyedüli nõként kitartott az italozó férfitársaságban éjfélig, amikoris – gondolom én – félrészegen kimondatott a mi is? Nem veszi észre, hogy ott is baj van, hogy neki a mája egészségével is kell fizetni azért, mert az alfahím fõnökének nincs hová hazamenni vagy legitim nem hazamenni idõben? Nem, õ folytatja: ha neki ez jött be és ha csak így megy akkor legalább menjen valahogy, akkor legyen alfanõ társaság, mert ha ez sincs, sehogyse jutunk elõbbre, szerinte. Sõt szerinte még több alfanõ klub kellene! Bumm!
        Másik problémám még ezzel a vitával: partnernõ szintén dicséri magát azért, hogy õ három hónap után visszarohant a munkába fulltájm, mert milyen uncsi volt otthon ülni egy babával a pörgõs büróélet helyett. Tegye, ahogy jónak látja, de az a baj, hogy modelljét másra is rá akarja húzni és az van, ott ülök az állásinterjún és érzem azt az irigységgel vegyes megvetést a szemében, amiért én otthon mertem maradni a gyerekemmel urambocsá több mint másfél évig, de õ visszakozik, hogy á õ ezért engem nem büntet, csak az absztrakt “piac”, hát az, az ugyebár nem tolerálja satöbbi. Hogy is van a “nõ nõnek farkasa”?

        Kedvelés

      • Így bizony. Keservesen egybevágó a tapasztalatunk. Nem tudom cifrázni, pontosan így zajlik ez az egész, büróélettől állásinterjúig, imhol a fejlettnyugaton (is). Macsóvilág. Nincs alternatíva és nincs más világ.

        Kedvelés

  13. Egy mai FB-s pengeváltásom után azt mondom, hogy elszállnak a reményeim, és lehet, mégis inkább Svédországban kellene élni. Egy ismerős feltett egy szexista, nőalázó viccet, nőismerősök is lájkolták, és amikor odaírtam, hogy ez wtf a köbön, akkor azonnal beindult a gépezet. Túlreagálok, “azért a nők is hibásak egy kicsit, nem?”, az a nő, aki elmegy szórakozni, iszik egy pár pohárral és utána hazafelé megerőszakolják, az “magának keresi a bajt”.
    Linkeltem a fordított világos videót, erre a válasz: “te ilyeneket nézel? Akkor ki a szexista?”
    Humortalan vagyok, agresszív, túlérzékeny, és egyáltalán.
    És egyáltalán.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Komoly előkészületeket tettem a Svédországba költözéshez, például félig-meddig beszélem már a nyelvet, és van svéd munkatapasztalatom (és referenciám) is.

        De a fentebb emlegetett drágaszág Svédországban lakik, úgyhogy most elment tőle a kedvem. Pedig tényleg jó hely… És olyan jó lenne, ha a kölök ott tudna iskolát kezdeni szeptemberben.

        Kedvelés

      • Évekig terveztem, hogy külföldre költözöm, aztán rájöttem, hogy ott is én lennék én. Úgyhogy addig nem megyek, amíg képes nem leszek teljesen megbízni a saját eszemben, erőmben, lelki stabilitásomban. Utána határ a csillagos ég, vagy az se, lányom nagyon szorgalmazza, hogy építsünk űrhajót és fedezzünk fel új lakható bolygókat. 🙂
        Naja, FB-s ismerősök olyanok-e, hogy megszenvednéd élőben, ha lecsapnál rájuk a banpöröllyel? Mert ha nem, most tiltsd le őket izomból. Tudod, amit korábban írtam a galambsakkról… vagy ha nem tudod, megismétlem.

        Kedvelés

      • De ez nekem most már fáj, húsbavágó. Aki feltette ezt a post-ot, nagyon közel áll hozzám, csomó mindent megosztottunk, jót és rosszat.
        Hol írtunk arról, melyik post volt az, hogy milyen árat fizetünk ezért? Hogy hullanak a barátok?

        Kedvelés

    • hű. nagyon értelek.
      nekem minden napra jut egy ilyen a környezetemben lévő nőktől. férfiaktól is, de a férfiak engem messze elkerülnek.

      tegnap egy szexista, nőgyűlölő viccet küldött egy ismerős barátnőm chaten.
      azonnal egy mosoly-jellel reagáltam, hogy látszódjon, tudok azért nevetni. majd zárójelben odaírtam:”egyébként szexista és nőgyűlölő vicc, mint a viccek többsége.”
      erre azonnal válaszolt, hogy néha igazán levehetném a feminista szemüvegem és csak úgy az életért magáért élvezhetném az életet.

      visszaírtam, hogy ettől én meglehetősen élvezem az életet. ez a kettő nem függ össze. az, hogy tudatosan élünk és észrevesszük a manipulációt és az agymosást, a férfiuralmat és az elnyomást, attól még igencsak élvezetes az élet.

      ezt, azt hiszem nem értette.

      és ez az amit mondani akarok: hogy amikor kifejtjük a véleményünket az adott jelenséggel kapcsolatban, ahhoz az emberek többsége egy valamiféle óriási kínt, szenvedést és sírós hangulatot kapcsol. úgy tűnik nekem, hogy az igazság kimondása nekik fáj annyira, hogy azonnal úgy képzelik, hogy én ezt az összes fájdalmat a vállamon viszem és emiatt nekem nagyon szar lehet.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Igen, az nekem is lejön néha (gyakran), hogy engem valami férfigyűlölő, megkeseredett picsának tartanak, pedig én nagyon tudom élvezni a férfiakat és a társaságukat is, az értelmes és inspiráló vitákat, a jó szexet, a közös időtöltést. Nem tudok mit kezdeni azokkal a pasikkal, akik tartanak tőlem, azt gondolom, van okuk rá, van bennünk valami, amivel nem tudnak mit kezdeni. Ez nem az én problémám.

        Kedvelés

      • szerintem az erőtökkel nem bírnak mit kezdeni. Amivel jól kasztráljátok szegény férfiakat.

        Kedvelés

      • Kifejtenéd? Vagy most viccelsz? Tény, hogy én ma nem vagyok humoros kedvemben, tegnap a trollom is kószált a környékemen.
        Ha az erővel kasztrálni lehet, akkor a férfierő meg nyilván a nők szexuális vágyát nullázza le. Na, milyen kis gusztusos ok-okozati összefüggést gyártottam így hirtelenjében?

        Kedvelés

      • Az elejét komolyan gondolom, a másik rész meg idézet valami fütyizörejes dumából.
        Mi van a trollal? Hol kószált? Fizikailag a környékeden?

        Kedvelés

      • Lacinak (akárhová is kerül ez a kommentfolyamban): a troll levelezésileg jelent meg, és én nem tudom eldönteni, hogy melyik rosszabb: ha nem érti, amit művel, vagy ha érti.

        Kedvelés

      • igen. nehéz velünk.
        férfi kollégám mesélt, egy igazán mindennapos sztorit. autószerelésről, szerelők hülyeségeiről.
        annál a mondatánál, hogy “hát a barátnőmet, mint nőt nagyon nem érdekelte, hogy az a csavar milyen állapotban van az autója aljában.”
        erre én: mint nőt? nem mint embert? rengeteg férfit sem igazán izgat a csavar az autó alján és rengeteg nőt izgalomba hoz.
        rám nézett, legyintett egyet és abbahagyta a velem való cseverészést.
        aztán még mentek a poénok, hogy na iszom egy kávét, meg ebédelek, meg ide megyek oda megyek, mint férfi.
        ha még én mondok valamit visszakérdez: te mint nő? 🙂

        Kedvelés

      • Válasz: én mint ember elég korlátoltnak nézlek most épp, két korty kávé között. 😉

        Kedvelés

      • Ó, én hozzád képest valami nagyon megalkuvó, belesimuló, konformista féreg vagyok, és mégis kihúzok néhány dugót egy-egy óvatos megjegyzésemmel. Mondjuk Svédországtól még eggyel délkeletebbre esek, mint a kommentelők nagy része, én ennek tudom be.

        És annyiszor eszembe jut, hogy néhányan biztosan nagyon sajnálják a férjemet titokban, vagy azt latolgatják, mennyire szar házasságunk lehet. Legtöbbször ez tart vissza attól, hogy feministának nevezhető dolgokat osszak meg a fészen. Tudom, gyávaság, de a ferde tekintetekből élőben is kiolvasni véltem, hogy véleménynyilvánításomat sokan a férjemre, házasságomra való nyílt panaszkodásnak értelmezik, s a férjem ráadásul nem is fészel, tehát a “háta mögött tenném”. Nem mintha nem mutatnám meg neki, ami érdekel, amit elgondolkodtatónak tartok. És máris magyarázkodom, még nektek is, lám.

        Másrészt: a bloghangulaton felbuzdulva egyre bátrabban döntögetek tabukat baráti körben és szűkebb közösségben, és meglepően sokan felszabadult sóhajjal reagálnak erre, és hálásan fogadják, hogy valaki megtörte a jeget, és ők is hangot adhatnak a nyüszögésnek. És ez a hang így egyre artikulálódik, egyre érthetőbb és hallhatóbb. Ilyen pillanatokban arra gondolok, egy-egy kicsit csak mehet előbbre a világ.

        Kedvelés

      • Nekem is hasonló tapasztalataim vannak. Az utolsó bekezdésedben írottakat nálam volt aki még megtoldotta azzal a kis legyintésével, hogy “de – most, hogy így látlak (ti. engem) – minek is mondjam, úgy látom tényleg igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy vannak emberek akik eleve boldogságra képtelennek születnek” (ti. szerinte én is, mert szerinte nincs humorérzékem az olyanokat szerinte “jól” felfogni, érteni, mint amilyen példákat soroltál). Úgy érzem, értem/ érzem ezt, amit leírtál…

        Kedvelés

    • Kb. minden harmadik hónapban eldöntöm, hogy elmegyek Svédországba (és akkor még szerencsés is vagyok, vagy inkább visszafogom magam, hogy csak ilyen időközönként ugrik be a gondolat). Januárban szereztem egy nyelvkönyvet, minden nap olvasgatom.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Igen, de olyan az életszínvonal, hogy nem érzed, mert télen elhúzol egy hónapra Afrikába. 🙂 Nekem jó a hideg, nálam az évszakok sorrendje úgy van, hogy tavasz, ősz, tél, nyár, és 25 fok felett szarul vagyok. És minden más jó, jobb lehet ott, bár itt sem rossz nekem, igaz, nem tudom, holnap lesz-e még munkám. (És ma ez teljesen komoly kijelentés, nemcsak általánosítás, de majd a blogtalálkozón elmondom a részleteket.)

        Kedvelés

  14. Az értő olvasás a kommentekre is igaz kéne legyen. Azt írtam, hogy szarul írok, bár sokat olvasok. Az első gondolathoz kapcsolódik a bár, és nem a másodikhoz. Nem, én sem tekintem versenynek.
    Ettől még mindig nem értem, hogy ha valaki elmondja hogy érez és mit gondol, mitől kell ezt ekkora nyomulásnak látni. De a rekaciókból -azt hiszem- kapisgálom már. Valóban nem idevaló vagyok, és jobb ha nem írok.
    Amit vitathatatlannak tartok, hogy általában jobban írtok nálam. Mondjuk ez engem kevésbé zavar, ráadásul fejleszthető.
    Ami zavar a teljesen egyoldalú személyeskedő támadás, és hogy mindenkinél alantasabb rosszabb vagyok. Mármint nálatok és ezt el is kéne fogadnom. Nem hiszem, hogy ez épülésemre szolgál, sőt borzasztó rombolónak tartom, hogy megmondjátok, hogy mit lehet és mit nem. Azt hiszem ez elfogadhatatlan erőszak. Pont az ami ellen elvileg harcoltok.
    Inkább tartom vicces kísérletnek az életemben, mint megfontolandónak.
    Köszönöm, és semmiképpen nem szeretnék közétek tartozni. Ahogy Ti ennyivel rosszabbnak láttok, kezd már bennem is kialakulni valami nagyon visszás érzés. Olyan hmm….bagoly mondja esete.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ez egyáltalán nem arról szól, hogy ki ír jobban a másiknál, ez nem verseny, nem tom, észrevetted-e…
      Az értő olvasás megvan, köszönjük.
      De te továbbra sem vagy hajlandó újraolvasni a saját soraidat, hogy észrevedd, vajon mivel van probléma.
      Nem is kell, nem kötelező.
      Azt viszont elmondhatnád, hol volt itt személyeskedés…

      Számomra nagyon direkt és nyílt provokáció az, amit csinálsz. Lásd: “Azt hiszem ez elfogadhatatlan erőszak. Pont az ami ellen elvileg harcoltok.”
      Nagyon gáz.
      Erőszak. Az, hogy kifogásolni merjük bizonyos soraidat. Meg a lenéző, “ha nekem megy, akkor mindenki másnak is menjen” típusú hozzáállásodat.

      Akkor nevezd így. Egészségedre.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • “Ettől még mindig nem értem, hogy ha valaki elmondja hogy érez és mit gondol, mitől kell ezt ekkora nyomulásnak látni.”
      Mert benyomulsz a lelkem be nem gyógyult hegeibe a megmondóstílussal. Hogy minden hozzászólásodból azt érzem, nálad a bölcsek köve, és lesajnáló félmosollyal nézed a vergődőket, akik nem találják, pedig neked is sikerült. Hogy a te értékrendedet érvényesebbnek tartod másokénál. Hogy megérteni se próbálod, amit válaszolunk neked, helyette kettős fedezékbe vonulsz és vagdalkozol, majd a sértett istenség kivonulásával fenyegetőzöl. És fel se merül benned, hogy ha többször bántónak érzik a szavaid, akkor esetleg nem a hordozóban vagy a befogadóban van a hiba.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • jóindulatúan vagy itt.
      ez jó.

      valahogy fel kell hívni a figyelmedet azokra a soraidra, ami bántó, számunkra – itt a blogon.

      ez nem azért van, mert erőszakosak és kirekesztők vagyunk.

      sokan, itt a kommentelők között kaptak hasonló visszajelzést. (emlékszem rajtam azt kérték számon a kommentelők és éva is, hogy túlzásba viszem a külső megjelenés fontosságát és ahogy erről írtam bizony ítélkeztem. felhívták erre a figyelmemet. újra olvastam. sokszor. nem tagadom. sokszor elolvastam, hogy aztán szépen mint a tinta a nedves papíron kirajzolódjon és világossá váljon mi volt a sértő és bántó abban amit írtam. elfogadtam. figyelembe veszem. figyelek. nem nehéz figyelni.)
      nem sorolok neveket, de ha valaki itt törzskommentelő tudja, ismeri az egyes emberek fejlődését, az utat amit itt bejárt.

      szóval én nem gondolnám, hogy el kell menned. és nem gondolom, hogy kirekesztettünk.

      maradj.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Szerintem sok pompás íróvéna gyűlt itt össze, de azok sem szenvednek, akik nem írnak nagyon kifejezően. Ha érdekel a véleményem, nem írsz rosszul, hanem mást akarsz kihozni nagy lendülettel, mint ami végül sikerül, és ott lesántul a dolog. Értelek, ha meg vagy bántva, és azt is, hogy túlságosan a személyedre vonatkoztatod a bírálatot. Erősen szóltam, és inkább az előzmények miatt. Ne haragudj.

      (te nem harcolsz az erőszak ellen, csak mi?)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nagyon sokat gondolkodtam tegnap délután és még ma reggel is.
        Ahogy minden közösségben legyen az virtuális, vagy tárgy napon valós fizikai közelség, nagyon elcsúszhat az érzés és a kifejezés.
        Nem ezzel van nekem sem bajom. Most úgy érzem nincs mit tenni, hiába próbálom én is a jó szándékomat, valós érdeklődésemet bizonygatni, és nem azért érzem másodszor, hogy jobb elmenni, mert megsértődtem. Most azt érzem inkább, hogy ez a túlzott „javulj meg” már rám nézve káros. Nem akartam rosszat, és ti sem, én ezt értem. Adél más tészta, kérlek Éva ebbe ne menjünk bele. Én nem hozom fel, nem védekezek, gondolok a dologról, amit akarok. Ez már szép irányba nem mehet el. Nem akarok még egy vagy több ilyet. Értelek titeket.
        De nem akarok szorongásokat beszerezni pusztán azért, mert itt meg kéne felelni valami számomra elfogadható, de sokszor hihetetlenül visszás értékrendnek. Igen, én is küzdök az erőszak ellen, és próbálok segítséget nyújtani ahol kell, de a saját energiáimra már nagyon vigyázok én is. Ilyenkor vagyok értetlen, és valóban elgondolkodom, hogy magamat helyezzem-e előtérbe.
        Gondolom reflexből megtörténik, hogy igen. Tegnap délután egyfolytában az az írás jut eszembe, ahol írtad, „ha gyenge vagy szeretünk”. Huhh… ha olyan problémáról írtam, rögtön jószándékúnak tűntem. Most másról írtam, egyből sebekbe kotortam. Nem játszottam akkor sem szerepet, a tegnapi írásommal sem.
        Ezt az egymásnak feszülés is értem, természetesnek látom. Szeretném ha senkiben nem maradna rossz érzés, de ettől még nem az lesz az út az én életemben, hogy mindig „vigyázz a szádra!”
        Máshol élek, máshogy szocializálódom, nekem tényleg sok mindent lehet. Ezt értettem meg.
        Nem szökök el, majd vállalom, ha újra kikapok.

        Kedvelés

      • Ha lesz időm, ehhez írok majd privit, ide már felesleges. Nem azért mert titkos, vagy mi, más témk lesznek fontosak, érdekesek, nem akarok monológot.

        Kedvelés

      • Légyszi, dolgozd fel egyedül ezeket a visszajelzéseket, kíméljük meg egymást, sok bajom van mostanában, ezerfelé van a figyelmem. Nem értem, mit szeretnél. Ha itt szeretnél lenni, olvasd el a nemtrollok menüpontot, és válts stílust. Ha nem szeretnél, szia. De ne vádaskodj és ne minősíts.

        Kedvelés

      • “meg kéne felelni valami számomra elfogadható, de sokszor hihetetlenül visszás értékrendnek. ”
        Ezt kifejtenéd kicsit bővebben? Mármint mit értesz “hihetetlenül visszás értékrend” alatt, és neked miért elfogadható egy értékrend, ha egyszer ennyire negatívnak találod. Ez érdekes.

        Kedvelés

      • Ez most némileg off, csak már nagyon régen fogalmazódik bennem: az íráskészséghez.

        Ezen a blogon néha én is rácsodálkozom egy-egy jó mondatomra, és szerintem ezzel sokan vannak így. Egyszerűen a kommentelő meg akarja ütni a blog színvonalát, körültekintőbben, árnyaltabban és meggondoltabban fogalmaz, így születnek bejegyzésértékű hozzászólások sokak billentyűzetéből.
        Én pl. máshova nem kommentelek ekkora minőségigénnyel, mint ide, nem tudom, más hogy van ezzel.

        Szóval abban, hogy itt íróvénákat látni, szerintem nagyban benne van a te kezed is.

        Kedvelés

  15. Baromi érdekes Vörösmarty. A felkiáltása, retorikája, hevülete, nagyon erős. És mosolyogtatóan romantikus. Ahogy a célszerű, tudatos, módszeres fejlődésében, a lineáris folyamatban hisz. Hogy egyesek, kevés kiválasztottak, akár Petőfi Apostola, másokért és mások helyett munkálkodtak az emberiség üdviért töretlenül, egymásnak adva a stafétát. Ahogy nem hisz a véletlenben. És az antirasszista kiállás. Meghat, megráz, pedig a középiskolai tananyag egy kicsit megkopik az emberben, ha sokáig tanár.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • ha jól emlékszem, azért van egy nagy adag ciklikus időfelfogás is, például a Zalán futásában, de most nincs időm ennek utána nézni, Szörényi Lászlónak van erről egy tanulmánya, itt van rá utalás:
      “Szörényi László tanulmánya (Szörényi 1989a) hozott alapvető fordulatot mind a szerkezet, mind pedig a mitológia világának megítélésében. A Vörösmarty-életmű későbbi darabjaiban (Csongor és Tünde, Szózat) is alkalmazott szimmetriaelv szerint felépített eposz középpontjába (V–VI. ének, kompozicionálisan is egyedi módon, a cselekményt átnyújtva, az V. énekben megkezdett események befejezését a VI. énekben adva) kerül az Éj filozófiája, amelyben „nincs történelem, azaz körforgás, visszatérés, itt csak születés és pusztulás van az időben; s az időn túl, az idő előtt és után – a semmi” (Szörényi 1989a, 46). Vagyis lényegében a Csongor és Tünde Éj-monológjának cselekménybe transzformált előképe és egyben az eposz kozmogóniájának tömör összefoglalása. A ciklus vagy világnap – herderi éle tszakaszokra (gyermekkor, ifjúkor, férfikor, öregkor, nemzethalál) bontott – elvével egyezően a Történelem körmozgása is ezen a ponton ér véget, és kezdődik újra.”
      http://villanyspenot.hu/?p=szoveg&n=12232

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  16. az átlagosnál valamivel több 19. századi szöveg olvasása, meg ténylegnagyonokos emberek egyetemi óráinak meghallgatása során alakult ki bennem az a meggyőződés, hogy nem többet tudunk, hanem csak mást, mint a korábbi századokban. rengeteg elveszett tudás van, világlátás, bölcsesség, amit akkor vagyunk képesek valamennyire érzékelni, amikor átrágtunk magunkat több tonnányi szövegen, és még akkor is nagyon sokminden kimarad, ami nem lett leírva, vagy közben megsemmisült. és nem csak a szövegek, hanem a képek, festmények is, meg a zenék, minden. merőben más gondolkodási rendszerek, ami akkor adott volt, ma meg max. néhány elvetemült művészet- vagy egyéb történész tud róla.
    engem nagyon irritál az a fensőbbrendűségi érzés, aminek az az alapja, hogy mennyit “haladtunk” meg “fejlődtünk”, mindezt pozitív értelemben, és ezt meg ezt nem tudták régen, bezzeg mi. holott mi meg nem tudjuk azt, amit ők tudtak.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • egyenjogúság kérdésében meg… hááát nem tudom.

      van az a tételem (illetve nyilván nem az enyém, csak magamévá tettem), ami a fentebb leírtakból is talán következtethető, hogy a kultúrát, a kulturális közeget tartom az alapvetően meghatározónak, így a számomra érdekes kérdés nem az, hogy mit haladtunk bizonyos idő óta, hanem hogy arra a bizonyos időszakra mi volt a jellemző. ebből következően az eredmény nem jár értékítélettel. viszont ha jelenidejű kulturális viszonyokról van szó, akkor ezt nem lehet megúszni.
      egész konkrétan a következőre gondolok: elolvastam ezt az írást

      http://divany.hu/poronty/2014/02/05/roma_szuleszeti_ellatasok/

      és először tökre megörültem a záró mondatnak. igen, joguk van ilyennek lenni, de jó, hogy erre rájöttek és kimondják. de aztán azt gondoltam, hogy az “ilyen” egy erősen tekintélyelvű, patriarchális kultúrát takar.
      melyik a jobb, elfogadni ezt a kultúrát, az általa meghatározott identitást, vagy pedig az egyenlőség megteremtésén fáradozva lerombolni azt is, ami megmaradt?
      mondjuk a női nemi szerv megcsonkítása esetén hamar belátható, hogy az nem tartozik a kultúra nélkülözhetetlen alapjai közé. de a családstruktúra már talán igen. viszont a sikeres integráció ennek (is) a lerombolásával jár(na). vagy nem?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Igen, dilemma. De integrálni nem hiszem, hogy sikeresen lehetne az identitás széttörésével.
        Szerintem nem kellene feltétlenül lebontani a jól funkcionáló rendszert, még ha az a számunkra elnyomónak is látszik. Rövid távon semmi esetre sem.
        Sokkal fontosabb, hogy a család jó működését elősegítsük, a gyerekek fejlődése, egészsége és iskoláztatása, majdani munkába állása érdekében.
        Így be tudnak illeszkedni a maguk módján a társadalmunkba.

        Az iskoláztatás úgyis meghozza hosszabb távon a cikkbelihez hasonló családszerkezet felbomlását. Ne feledjük, hogy az a fiatal nő, aki a fentiekhez illően szocializálódott, nem fog tudni megállni a lábán egyedül. Nem tanult meg dönteni, ügyeket elintézni, meg még millió más egyebet. Feltehetően jelentősebb iskolai végzettsége sincs, munkahelye sem volt sosem.
        Öntudatra majd matriarcha korában fog ébredni, amikor muszáj is lesz neki, és akkorára lesz egy csomó tapasztalata, mert látja a családfőt intézkedni. .

        Szóval: egyszerre csak egy lépést akarjunk megtenni.

        Kedvelés

      • igen, én is valami ilyesmire jutottam, aztán meg arra, hogy úristen, hol vagyunk mi ettől, amikor épp újraindult a szegregáció, meg erősödik rasszizmus.

        Kedvelés

      • Pontosan.
        Az idézett cikkben legalább leírták, hogy mennyire nem egységes a cigány népcsoport. Különböző nyelv, szokásrend, asszimilációs fok.
        Az más kérdés, hogy most az erősödő rasszizmus esetleg közelebb hozza őket egymáshoz. Ez a lehetőség nem igazán tölt el örömmel, mert bizonyos – jelei már vannak -, hogy az ősibb, kevésbé asszimilált csoport veszi át a hangadó szerepet, legalábbis én ezt láttam …

        Kedvelés

  17. De sok témát dobtatok fel!

    Miben haladt előre a világ…lehet válni, és ennek köszönhetően volt normális gyerekkorom.

    A mai huszonegyedik századi fejemmel, azt mondom, de jó, hogy sokfélék lehetünk. Az egyik osztálytársam három gyereket nevel, a másik zenész, a harmadik Németországba költözött a férjével, én szintén külföldön élek, sok helyen megfordultam, és élvezem a munkámat. Ismerek olyan lányt, aki már tizenkét éve együtt van élete férfijával (aki azóta férjjé avanzsált), és olyat is, aki a sokadik pasiját fogyasztja.

    Amikor szakítottam a barátommal, anyám megkérdezte, miért döntöttem így. Én. Nem apám, vagy a klánfőnök.

    Egy gondolat azért mégis foglalkoztat. A szűk családomban nem láttam olyan mintát, amire azt mondtam volna, hű de jó, követem: (A nagyszüleim kivételével, de akkor még kicsi voltam). Már nem olyan korban élünk, ahol a szülők rendezik a házasságokat, szabadon dönthetek, kit választok. Tök jó, hogy azt választok, akit akarok, de ahhoz, hogy jól válasszak, nagyon nagy fokú tudatosság kell, végiggondolni, kit akarok pontosan, milyen értékrenddel, mit tudok tolerálni, mit nem, akar-e gyereket, függetlenedett-e már anyukától, szépek-e a fogai, finom-e az illata, stb, és néha,amikor totál benne vagyok, még megbirkózni anyám “okos” tanácsaival, na az kimerítő tud lenni.

    Nincs bennem semmiféle nosztalgia a “régi idők” iránt, amikor a szülők eldöntötték,hogy ehhez mész, slussz-passz, egyszerűen eszembe jutott, hogy nálam ez a szabadság együtt jár ezzel az éberséggel.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  18. Naszóval, ahogy ígértem, Simone de Beauvoir: A második nem (Első könyv: Tények és mítoszok, II.: Történelem, harmadik fejezet)
    Néhány sor idézet, a teljesség igénye nélkül, szubjektív merítés (még csak itt tartok).

    “Abban a pillanatban, amint a nő vagyontárggyá válik, a férfi megköveteli, hogy szűzen jusson hozzá, és szigorú büntetések terhe mellett feltétlen hűségre kötelezi; idegenek fattyának juttatni a vagyont – ez főbenjáró bűn; a pater familias bármikor halálra ítélheti érte a vétkes asszonyt. A házasságtörés, ha azt az asszony követi el, felségárulásszámba megy – mindaddig, amíg fennáll a magántulajdon. Kivétel nélkül minden törvénykönyv más mércével méri a házasságtörést, következményeiben a nő vétke a súlyosabb, mert fattyút csempészhet be a családba. És bár már Augustus megvonta a férjtől az önbíráskodás jogát, még a Code Napoléon is azzal kecsegteti a gyilkos férjet, hogy számíthat az esküdtbíróság elnézésére. Míg a nő egyszerre volt tagja saját klánjának és a férj családjának, meglehetősen szabadon mozgott e kétféle kapcsolat kusza és gyakran ellentmondó szövevényében, mert az egyik közösségben támaszra lelt a másik ellenében; így például tetszése szerint választhatott férjet magának, lévén a házasság pofán és a társadalom berendezkedését nem érintő intézmény. A patriarchátusban a lánnyal apja rendelkezik, ő választ neki férjet, saját belátása szerint; a házasság a nőt egyszer s mindenkorra a férfi otthonához köti, a férj vagyontárgya lesz, valamint a nemzetségé, amely befogadta.”

    “Ha saját vagyona, hozománya is volt, férje is emberszámba vette, vallási szertartással kötötte magához, kapcsolatuk kizárólagos volt. Valószínűleg innen eredt az a szokás, hogy a görögök csak egy feleséget ismertek el törvényesnek; valójában a görög polgár kellemes többnejűségben élt, hiszen bármikor felkereshette – házon kívül – a hetérákat, házon belül a rabszolganőket, kedvét töltendő. Vannak hetéráink szellemünk örömére, pallagáink testünk örömére, és hitvesünk, hogy fiakat szüljön nekünk” – mondta Demoszthenész. A pallaga helyettesítette az úr ágyában az úrnőt, ha az beteg volt, vagy rosszul volt, másállapotban volt, vagy gyermekágyban feküdt (…). Az athéni nő ki sem mozdulhatott az asszonyházból, magaviseletét szigorú törvények szabályozták, külön erre a célra rendszeresített hivatalnokok felügyeltek rá. Élete végéig kiskorú, mások gyámkodnak felette: apja, férje, a férj örököse vagy ennek híján az állam képviselői, a közhivatalnokok útján; adják-veszik, mint bármely árucikket; a mindenkori gyám rendelkezik személyével és vagyonával, és gyámi jogait tetszése szerint másra ruházhatja; az apa örökbe adhatja vagy kiházasíthatja, a férj eltaszíthatja, más férjnek engedve őt át.”

    “A fiági örökösödésen alapuló társadalmak örök problémája, hogy kire szálljon a vagyon, ha nincs fiúutód. A görögök ezért vezették be az epikleratusz intézményét: a lányörökös – epiklerosz – köteles volt férjhez menni legidősebb apai ágú férfi rokonához; ilyen módon az apai ághoz tartozó utódokra szálltak mindazok a javak, amelyeket a lány apjától örököl, a vagyon a nemzetség tulajdonában maradt. Valójában nem is örökös volt a nő, csak örököst szülő gépezet; ez a szabály testestől-lelkestől kiszolgáltatta a család elsőszülött férfi tagjának, aki legtöbbször öregember volt.
    Minthogy a nő elnyomatásának legfőbb oka a férfinak az a törekvése, hogy a család továbbélését biztosítsa, s a családi vagyont együtt tartsa, minél szabadabb a családtól, annál inkább enyhül elnyomatása; ha az adott társadalom elutasítja a magántulajdont, tagadja a családot, a nő helyzete alapvetően jobbra fordul. A közösségi rendben élő Spárta volt az egyetlen városállam, ahol a női egyenjogúság szinte maradéktalanul megvalósult. Lányok, fiúk azonos nevelésben részesültek, az asszony nem volt a férj otthonának foglya (…). A házasságtörés fogalma ismeretlen ott, ahol nincs örökösödés; a gyermekek gyámja a városállam, s a nők nem féltékenyen őrzött rabszolgái egy-egy férfinak; vagy megfordítva úgy is mondhatjuk, hogy a spártai polgárnak nem volt felesége, és nem voltak saját utódai, mert nem volt magántulajdona.”

    És akkor egy kis szösszenet a prostitúcióról:

    “A szabad nőkön és a nemzetség tulajdonát képező rabszolganőkön kívül (…) voltak Görögországban prostituáltak is. A primitív népek kétfajta prostitúciót ismertek: a vendégbarátsági prostitúciót – a házigazda köteles volt átengedni feleségét a hozzá betérő utazónak, valószínűleg a vallás parancsára; és a szakrális prostitúciót, amelynek célja a termékenység titkos erőinek felszabadítása volt, a közösség hasznára. A klasszikus ókorban is tovább éltek ezek a szokások. Hérodotosz elmondja, hogy az i. e. V. században Babilonban minden nő köteles volt életében egyszer odaadnia magát egy idegen férfinak, Mylitta templomában, pénzért: a kapott pénzdarabot beszolgáltatta a templom kincstárának, maga pedig hazatért, hogy erényes asszonyként éljen tovább. A vallásos jellegű prostitúció napjainkig fennmaradt Egyiptomban és Indiában: az egyiptomi almeh-k és indiai bajadérok – táncosnők, énekesnők – külön, megbecsült kasztot alkotnak. A szakrális prostitúció utóbb többnyire közönséges prostitúcióvá züllött – például Egyiptomban, Indiában, Kelet-Ázsiában -, minthogy a papi kaszt ezen a réven nagy bevételhez jutott.”

    *************************

    Kíváncsi vagyok, kinek mi jut eszébe ezekről a sorokról, felfedez-e bármilyen párhuzamot a jelenlegi állapotokkal kapcsolatban.

    Ja, és ha már úgyis itt tartok, akkor a tartalomjegyzéket is:

    Első könyv. Tények és mítoszok

    I. A női sors
    Első fejezet. Biológiai tanulmányok
    Második fejezet. A pszichoanalízis álláspontja
    Harmadik fejezet. A történelmi materializmus álláspontja

    II. Történelem (öt fejezeten át)

    III. Mítoszok

    Második könyv. A gyakorlat

    I. Nevelés
    Első fejezet. Gyermekkor
    Második fejezet. Leánykor
    Harmadik fejezet. Szexuális beavattatás

    II. A nő helyzete
    Első fej.: A férjes asszony
    Második: Az anya
    Harmadik: A társadalmi élet
    Negyedik: Prostituáltak és hetérák
    Ötödik: Az érett kortól az öregkorig
    Hatodik: A nő helyzete és jelleme

    III. A felszabadulás felé
    Első fejezet. A független nő
    Összefoglalás

    Gondolat Kiadó, Budapest, 1969

    Még egy kis infó (http://hu.wikipedia.org/wiki/A_m%C3%A1sodik_nem). A mai napig nincs teljes magyar fordítás.

    “A második nem Simone de Beauvoir francia egzisztencialista írónő 1949-ben megjelent kétkötetes műve, amely Magyarországon csak részben jelent meg. A könyvet a Vatikán a tiltott könyvek listáján szerepelteti. [1] A feminista filozófia számos alapfogalmát elsőként definiálja, és megalapozója a később létrejött társadalmi nemek elméletének. A feminizmus második hullámának kezdetét többnyire a mű megjelenésének időpontjára datálják.”

    Köszi a figyelmet.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  19. Nekem viszont lenne kérdésem a Té Bloggerhez meg a többiekhez, hogy van-e mód és igény arra, hogy idézzek még a Beauvoir által írt alapműből? A következő fejezet (még mindig töri) is tart érdekes részleteket. Akár a ti írjátok: könyv alá is szívesen beteszem. Tök jó lenne, ha ezt a könyvet sokan olvasnák.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

Hozzászólás a(z) cris256 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .