a mese hazudik

Közzétéve Szerző:

Szoktam én itt az életmód címkével ellátott bejegyzésekben feltűnő hévvel közkedvelt jelenségeket, úgymint: kézműveskedés, ruhaturkálás, mosogatógép, ostorozni. Ilyenkor előre kalkulálok az olvasói reakciókkal, mert a jelenség közkedvelt, nemigen kérdőjelezzük meg, értéknek tartjuk ab ovo. Annál jobban izgat engem népszerűségének titka, és utánamegyek a gyanúmnak. Hogy tudniillik itt valami átgondolatlanság van. És éles leszek, mert én szeretek éleseket írni. De nincs is más választásom: ahhoz, hogy egy gondolatot bemutassak, amely csak bujkáló gyanú, nyüszögés gyomortájt, finom jaj-nem, erős eszközöket kell használnom. Írás közben válik meggyőződéssé. Akkor értem meg.

Szóval, a mesével is bajom van. A meseműfajjal mint olyannal. Hogy azt a szerepet szánjuk neki, hogy gyermekeink főfogyasztású szövegfajtájaként képzeletüket lekösse, és beleszocializálja őket a fennálló rendbe.

És itt a baj. Hogy a mese hazudik. És mi is hazudunk, amikor eltúlzott hangsúlyainkkal reprodukáljuk vagy hasonló mechanizmusok révén alkotunk újakat.

Nem mint kitalált történet hazudik — ezt a vonását fikciónak nevezzük, és az elidegeníthetetlen sajátossága a szépirodalomnak  –, nem is belső logikájában: a Jó győzelmében, a vakszerencse eltúlzott jelentőségében vagy a legkisebb szegénylegény mellé tett vokssal, hanem értékrendjében, a világ működését visszatükröző, jóváhagyó, megerősítő szerepében. A szegények, a nők, a hatalom, a házasodás ábrázolásával, sok más között. Hogy a királylány szép, ez az attribútuma neki. Ami ma meseként a mi kultúránkban megy, az végtelenül elavult, nem lehet mit kezdeni vele.

Ütnék, rúgnék: már megint egy hős királyfi? Már megint egy passzív királylány? Idős nő: néma, hamuba sült anya, esetleg banya, rút, szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál? Agg király: szakálla van? Már megint a gőgös királylányt kell móresre tanítani, akinek egyetlen bűne, hogy nem akar akárkihez feleségül menni, ezért úgy adják, atyailag, megleckéztetésül?

Haragszom a mesékre. Soraimat autentikusan a Mesemúzeumból írom, amely remek, megdöbbentően európai intézmény. Egy modern észt mesejátékot (drámapedagógia, improvizációs színház) láttunk öt gyerekkel (két saját, három szomszéd), és közben felderengett bennem ez a bejegyzés. Abból született meg a gondolat, hogy elképzeltem, mire apellálnak az improvizáló szereplők.

Három gyerekem van és vagy kétezer gyerekkönyvünk, átmeséltem az elmúlt bő tíz évet. Egyébként is olvasó ember volnék. Illyés Gyula, Benedek Elek, Andersen legjava, Grimm beépült, tudatilag és nyelvileg. A klasszikusoknak megbocsátunk, de azért érdekes volna megvizsgálnunk őket is, mit üzennek ma.

Nem, nem szeretem a meséket. Nem tudnak meglepni. Fejem verem a falba tőlük. Amikor a gyerekekkel foglalkozók elvárják, hogy a gyerek, mint olyan, szereti a mesét. Miért is? Nem biztos. Van, aki nem szereti.

Szeretitek a mesékeeet…? Igeeeen!…

Én ilyenkor visszakérdezek: milyen mesét?

Eleve hogy mi mindenre mondják, hogy mese. Minden mese, diznitől Süsün keresztül bors nénin, hétfejű tündéren és Momón át az animéig, heripotterig és a felnőtt képregényekig. A népmese, a gyerekkönyv, a rajzfilm: mese. Nézik a mesét.

Nem szeretem a tisztázatlanságot, a kavarodást. Nem szeretem, amikor nem elég jó érzékű emberek reprodukálnak archetípusokat, és a sárkány az ellenség, apu megmenti anyut, és mobiltelefonál a királylány.

Nem szeretem sem a klasszikusok átdolgozásait, a lebutított Grimmeket, amelyben Jancsi és Juliska eltéved, nem ám kiteszik őket, sem a modern mesét, a városi-nagyonvagány sztorikat. A Kököjszi és Bobojsza-típust, ahol a láthatatlan szövedékből, talán a névelőkből felsejlik a rendszer, amelyben íródott. Sem a mai ágát, amelyben vasárnap múzeumba menne a család, de apu előbb még elolvassa a csütörtöki, pénteki és szombati újságot, így Anya ötletesen összedob még egy sütit. Ki más olvasna, ki más sütne, ugye.

Nem szeretem a típusokat. Nem szeretem a mesék etikáját, axiómáit és premisszáit. A kevés bennfentes városi exkluzív szépreményű sarjnak szóló, túlfinomult történetet meg különösen gyűlölöm.

A mese, az egyszerűség kedvéért: a gyerekeknek íródott történet nemigen tehet mást, kénytelen felismerhető lenni. Közös referenciát akar. Típusokat. Kontyos, sütit süt: nagymama. Kastélyban várakozik: királylány. Próbákat áll ki, furfangos, megment: királyfi. Feláldozza magát a fivéreiért: lánytestvér. Szerencsét próbál: szegénylegény. Nem történik vele semmi, házasságban él, boldogan, míg meg nem hal, csak epizodista, nincs, nem is szerepel: király, bárki, aki 30+.

Nem a mesével van bajom, hanem a frissesség, az újdonság, a progresszió hiányával. Ahogy nem mozdítja a világot, hanem bebetonozza.

Kivétel: a skandináv vonal, amely ezt meg tudta haladni. Mú mama, Pettson és Findusz, A béka és az idegen, és csak ha kellően ironikus. Ötlet, szellem, hökkenet. Ha rajzfilm: Menő manó, Osvaldo Cavandoli zseniális sorozata, látásmód, művészet. A homlokán van az orra, mondta Dávid. Filozofikus, megrendítő, csupa szeretet és humor.

Különben, amikor a mese nem ilyen, unom és felháborít. Olyan a-gyerekeknek-ez-is-megteszi-gyanúm van a mai gyerekkönyvek nyolcvan százalékától. A Bogyó és Babóca típustól, amely “egyszerű és szerethető”, “a kicsik imádják”. A kicsik azt imádják, amit eléjük tesznek, amire rászoktatják őket, és amit az oviban és más gyerekeknél látnak. Spongyabobot is. Tehetünk eléjük árnyalt minőséget is ennyi erővel.

Mesélek azért rendületlenül, mert a kicsik imádják. Mindenfélét mesélek. Úgy mesélek, ahogy pelenkáztam és pelenkát mostam: ez van. Néha jó. És válogatok, és vadászom az igényes gyerekkönyveket. Varró Dánielt, például.

IMG_7339

Ti hogy vagytok a mesével?

Ady Endre például így:

Pucér mellemet vágyom betakarni
Felhőkkel mint az őszi, csöndes Ég,
Ne táncoljon tovább az Élet rajta:
Most már hadd jöjjenek a mesék.

Száz méter lenne borotvált szakálam,
Öreg az ajkam, fogam is hibás:
Olyan kicsi tenger lett a szivemből
S olyan nagy az Óperenciás.

Hát megpróbálom magam befelhőzni,
Szólni magamról unott a dolog,
Gyűl és dohog őszi mese és felhő,
Burkolt mellemre rágomolyog.

Volt egyszer, sokszor, volt talán ezerszer
Hét mértföldes csizmáju hős, derék
Királyfi, ki szabad mellel elindult
És himm-hámm, elnyelték a mesék.

Az Óperenciás-tengeren

154 thoughts on “a mese hazudik”

  1. Nagy kő esett le a szívemről, mert én nem olvasok meséket a gyerekeimnek, emiatt sokszor éreztem azt, hogy én nem is vagyok jó anya. Néha Kányádi és Weöres Sándor verseket olvasunk. A lányom ennek ellenére nagyon szeret olvasni, főleg Tea Stilton és Geronimo Stilton könyveket. Pettson és Findusz az én kedvencem, emiatt ők is megszerették. Engem is zavar ez a köznyomasztás, hogy a mese milyen fontos a gyerek fejlődése szempontjából. Szerinttem bőven megteszi mese helyett, hogy pici korukról mesélek nekik és az első szavaikról, az első kalandjaikról.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  2. Hasonlóképp vagyok a mesékkel, a klasszikusok sablonjai, kiszámíthatósága untat engem is. És az a kép is, hogy hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak – majd itt a vége. Ennyi. A gyerekeknek ímé a tanulság: férjhez mész, megnősülsz, ezzel a történetnek vége, ami utána jő, az már nem ide tartozik, abban már semmi történés, semmi érdekes. Mint a romantikus amerikai filmekben: összejönnek, boldogok, esetleg még házasodnak, a nők pillát rebegtetve bejelentik, hogy gyerekük lesz -és snitt, vége a filmnek. Pedig pedig!
    Az én kedvenc mesém A kétbalkezes varázsló. ,,Kezdjük el, és aztán meglátjuk!” Szeretem még Lázár Ervint és Janikovszkyt. Van élet, történés,fordulat, A Szegény Dzsoniban Árnika nem passzív királylány. A 7b-s történetek meg minden iskolás gyereknek/ről szólnak.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Na még kettőt ajánlanék, szigorúan csak a saját személyes kedvencemként:
      Milne: Hol nem volt
      Andrew Lang: Maflázia
      Felnőtt fejjel-szemmel is zseniálisak.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Juj, a Maflázia meg a Szigetkék nekem is kedvencem. Az utóbbi ereklye is, mert a nyomdász nagypapám példánya van meg, saját kötéssel, és van egy másik ilyen nagypapai ereklye, kicsit sötét történet, de szép: Rettentő Misi. 🙂 Nekem még a Mohaszakáll meg a többiek is nagy kedvencem volt, mesekönyvből meg a Pávakirály, mert teljesen rendhagyó meséi vannak (és mert a nyomdász nagymamámtól kaptam, amikor elsőbe mentem).

        Jó, bevallom, a Sicc volt a nagyfiam rongyosra olvastatott kedvence, az egy kicsit fura. 🙂

        Kedvelés

  3. én is így vagyok a mesékkel ahogy írod, bár mondjuk én a klasszikusoknak aztán végképp nem bocsátok meg, sőt, a legveszélyesebbnek tartom őket. mert nekik még megbocsátani is illik/elvárás, hiszen ők “a nagy klasszikusok”. nem lehet kritizálni, csakúgy mint egyéb hasonlóan káros régi “nagy” könyveket és “hősöket”. hamupipőke és csipkerózsika… két szerencsétlen nyomorult nő, heroizált áldozat, szuper agymosó szerepmodell, remekül elvisz ahhoz a jelenséghez és poszthoz amit a múltkor írtál, az anya fáradt mosolya, ha jól emlékszem.

    mikor kicsik voltak inkább saját sztorikat találtam ki, vagy amikor mégis hagyományos meséket kértek, és azt olvastuk nekik, akkor folyamatosan kommentáltam őket puffogva. esetleg felcseréltem a szerepeket, a lányok fiúk lettek, a fiúk lányok. így szabadította ki a királylány a hosszú hajú királyfit a toronyból, és ment aranyalmát őrizni a királylány meg ilyenek.

    egyszer valaki feltette nekem a kérdést, és most ide is behozom, szerintem sokat lehet belőle kivenni önismereti vonalon: te melyik mesehőssel azonosultál kiskorodban? és miért vele/velük?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Na én megmondom, azzal a királylánnyal, aki fiúruhába öltözött és elment háborúzni, és csak csellel sikerült róla kideríteni, hogy valójában lány.

      Meg a királyt becsapó lányokkal, élveztem, milyen furfangosak és milyen jól megoldják a problémákat, amik előtt az apjuk kétségbeesve állt.
      🙂

      Szóval szerintem egyéniség kérdése is, hogy kire mi ragad a mesékből, én pl. sosem álmodtam magamnak Hencidától Boncidáig tartó lakodalmat 😛

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Én is épp ezt a nemcserés dolgot írtam, nagyon szórakoztató.

        Vica, Mulán? 🙂 Nekem ő volt a nagy kedvenc gyerekként, vele azonosultam leginkább.

        Kedvelés

      • Jajj, azt én filmben láttam és nagyon szerettem, Folytatásai is vannak, azok is tetszettek gyerekként.

        Kedvelés

    • “és azt olvastuk nekik, akkor folyamatosan kommentáltam őket puffogva. esetleg felcseréltem a szerepeket, a lányok fiúk lettek, a fiúk lányok. így szabadította ki a királylány a hosszú hajú királyfit a toronyból, és ment aranyalmát őrizni a királylány meg ilyenek.”
      Mi ugyanígy. Ezenkívül simán kiröhögjük a főhőst együtt, ha számunkra unszimpi dolgot tesz (például ígérete ellenére levágja a sárkány utolsó fejét is), akkor megbeszéljük, hogy “nahát, ez mekkora egy tetű”.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Hát ez a nemcsere nagyon tetszik!! 🙂 Igaz, mi nem olvasunk klasszikus meséket, de ha egyszer mégis rákerülne a sor, biztos el fogom mesélni a fordítottját is!
        Azt mondjuk mi is megbeszéljük a mese közben, ha valaki ellenszenvesen viselkedik, és minden mást is, pl. “te hogyan csináltad volna a helyében?” – jó dolgok ezek.

        Kedvelés

    • Többnyire Dorka szerettem volna lenni az Ózból. A leggyakrabban kért/olvasott rész a forgószeles.
      Egyébként egyelőre én is, mi is, rögtönzünk, saját sztorikkal traktáljuk a gyerekeket. Ha meg könyv kerül a kézbe, akkor elég gyakran átszabdaljuk menetközben, Így ugyan nem olyan gördülékeny, de legalább 2x sem ugyanaz teljesen.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Egész kicsinek Hófehérke, de őt igen gyorsan kiütötte Mary Poppins, aki egész gimnáziumig maradt példakép.
      Elég belenézni a táskámba és rögtön kiderül, hogy jól sikerült az azonosulás.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Jó ötlet felcserélni a szereplőket! Hí, de szuper, ezt alkalmazni fogom!

      A másik felvetésre:
      Én, ugye, kezdetben Csipikével azonosultam, az óriástörpével. Néhány bejegyzéssel ezelőtt ezt már bevallottam, és voltatok oly kedvesek megnyugtatni, hogy nem is volt ő eredendően gonosz. De az tény, hogy nem válogattam nemek szerint, ha a kedvencemmel való azonosulásról volt szó. Keményvonalas Csipike-rajongóként anyukámmal még piros-fehér csíkos nadrágot is varrattam, fotó is van – hát, én mondom, kiköpött hasonmás!
      Aztán a Szakállas Hófehérkéim, amiket én egyedül rajzoltam, és kicsit piszkáltak érte, de nem érdekelt.
      Persze ahhoz sem ragaszkodtam, hogy ember legyen a kedvenc. Így lettem én Csizmáskandúrtól (kandúr!) Cicamicán át, Vacskamatiig minden, ami macska. Ja, és persze a Bálint Ágnes életmű macskás vonatkozásai, később, amikor már olvasni tudtam.

      És.
      A Magányosan sétáló macska Kiplingtől!
      Életem esszenciája, az egyik legmeghatározóbb meseélményem, az első pillanattól fogva tudtam vele azonosulni, igazából még ma is. (Na, ez vajon mire utal?) És az a csalódással vegyes döbbenet, amikor rájöttem, hogy az angol eredetiben a macska “he” és nem “she”!(!!)

      (Most pedig megyek és elkészítem a saját verziómat a névelők felcserélésével. Bocs Rudy! Köszi Hirlando!)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  5. Én szeretem a meséket, de elsősorban az autentikus népmeséket, népballadákat, minden elborzasztó durvaságukkal.
    Hauffnál pl. a végtelen fantáziát imádom. 🙂
    Ha jól megnézzük, Andersen meséi sem az álomvilágot ábrázolják, éppen elég nyers valóság van bennük.
    Az én Grimmem nincs végtelenül lebutítva, ha jól emlékszem, abban is kiviszik a szülők és otthagyják a gyerekeket az erdőben. Lehetséges, hogy az újabb kiadásokban legyalulták ezeket, nem tudom, én a saját könyveimből meséltem, ha egyáltalán.

    Gyereknek elsősorban állatmeséket (népmeséket értek ez alatt is) olvasnék, mivel ott markánsabban jelentkezik a furfang, a küzdeni tudás eredménye. Egyébként pedig a klasszikus királylány-büntető vonulatból én inkább azt emelném ki, hogy érdemes ellenkezni a szokásokkal, azaz nem akárkihez feleségül menni, akit apu kiválaszt, hanem aki eléggé ügyes és okos, hogy túljárjon a zsarnok eszén. Eközben meg is ismerkednek egymással és végeredményben összecsiszolódnak. Ez bemutatja a saját döntések fontosságát is.

    Fejből nem tudok mesélni, azaz kitalálni a gyerek életének eseményeiből valami kis történetet. Ehhez kell némi írói véna, nekem nincs, ráadásul beszédben rém szűkszavú vagyok, legtöbbször a felét sem mondom ki annak, ami az eszembe jut, így néha olyan, mintha összevissza beszélnék.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  6. Gyerekként a népmeséket szerettem, és a fejből mesélést. És Brumit. (de hogy szerettem!)
    Szerencsére gagyi, dizni és társai könyv ritkán került az otthonunkba, egyrészt mert annyi még nem volt, másrészt anyám miatt, nem szerette, a képes könyveket. (Felnőttként is borzasztóan zavar bármilyen illusztráció, sosem egyezik az elképzelttel)

    Amikor elkezdtem könyvtárba járni, 8 évesen, a Pöttyös könyvek meséire (vagy ez már ifjúsági könyv) kattantam rá, úgy 8 évre. Eltekintve az úttörő-kisdobos környezettől, a legtöbbet szerintem jó, gyerekként élvezhető, a figurák életszerűek, és meglepően nem sztereotípiák mentén építkeznek. Sokat újraolvastam.

    Felnőttként idegesít a “mesék” bárgyúsága, Bogyó és Babócával csak egyszer kerültem kapcsolatba, maradandó volt, mint a sugárfertőzés. Rémes.

    (Nagyon örülök, hogy tetszett a Mesemúzeum, januárban a jó helyek ajánlóban írtam róla, szerintem is nagyon klassz intézmény, csak sajnos még nem olyan ismert)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Milyen érdekes – én kicsi korom óta rajongok a szépséges képekért a könyvekben. Kisgyerekként még csak összefüggést sem húztam a mese és a kép közt, csak tetszett a kép is meg a mese is. Fontos volt a kép. Most is az. Imádom a művészi könyveket.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Hirtelen nem tudtam, mi fán terem a “dizni” 😀 ::D

      Igen, a pöttyös és a csíkos könyvek nagy része jó mese, eltekintve persze a környezettől, de az úgyis többnyire mellékszál, és nem is olyan sokban van jelen.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  7. Hát ezt a felszínes mesekényszert én is úúútálom. Annyi bugyuta, borzalmasan illusztrált mű került a háztartásba… Ehelyt is köszönöm minden rokonnak, hogy válogatás nélkül vásárolnak könyvszerű tárgyakat, ócskaműanyag pisztolyokat, játszhatatlan társasokat (miközben egy csizma kiválasztásával órákat és boltokat töltenek el).

    Egyébként azt látom, hogy a gyerekeimnek fontos az esti rendszeres összebújós olvasás. Nagyon számon tartják, hogy melyik nap jön apa és melyiken anya. Azt pedig, hogy mit olvasunk, megállapodásos alapon döntjük el. Van, amire nem vagyok hajlandó, mert nem tetszik. Ezen felül, amit kérnek. Mostanában inkább ismeretterjesztőt.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • (Pszt – ezeket mi mindig tovább szoktuk ajándékozni. Van aki épp ennek örül.

      Én nagyon illusztráció-bolond vagyok. Szegedi Katalin rajzaiért egyenesen rajongok. Az Óz könyv például a “csak úgy lapozós” kiadványok egyike nálam. Mert álomszép. De a többi is nagyon … nézzétek meg őket! Érdemes!)

      http://szegedikatalin.blogspot.hu/ (Ebből a Tündér Lala most ami soron van)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Vagy kardjába dőlne, vagy azt mondaná, minden szülőnek szíve joga kiválasztani azokat a meséket, amikkel majd a gyermekének a fantáziavilágát, és világképét gyarapítja. Szerintem, amíg a szülő egészséges ítélő képességgel rendelkezik ez irányba, addig nincs mibe belekötni. 🙂

        Kedvelés

  9. Igen, mindig résen kell lenni, keresgélni, válogatni, határozottan elutasítani a tessék-lássék írományok, torzított, lebutított vackokat.
    Nálunk is a skandináv vonal, a Pettson-sorozat stabil kedvenc, de hasonlóan árnyalt, humoros és ironikus a holland vonal, Szutyoksári pl., de nagyon tetszett A bagoly, aki félt a sötétben is (ez már angol). Ínyenceknek melegen ajánlom Ionesco Meséit. Zseniálisak.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  10. Nálunk (9 éves múlt lány) most végződött ki a Harry Potter összes (hangoskönyvben az első két rész már hatszor, a végigolvasásban talán az utolsó lapok a legutolsó könyvben) – közben kezdődik a Tündér Lala, mert a film tetszett és mert most én is Szabómagdán élek (Lélekpillangó életműdíj – és Weöresen meg Ranschburgon már éltem egy-egy korszakomban, és Szabó Magda most jött el)

    Kis lapozós kvíz füzetek – ezeket bevágja mert érdekli, iszonyú sokat tud az állatokról! Döbbenet!

    Babakorában volt Bogyó és Babóca meg Annapetigergő rettenet. Minden részét megvettem mert annyira de annyira untam, hogy magam miatt kellett, hogy meg ne mekkenjek az unalomban. A gyerek azt akarta hallani. Csak azt. Más nem volt jó. Cipelte utánam. Amikor kinőtte, titokban megittam egy pohár rozét 🙂
    Ezzel együtt ezek az “annapetigergők” szerintem sok szempontból jók is. Én nem verném agyon Erikát döglött hallal.

    Akkor volt kegyelem, ha Boribont olvashattam – az volt a B terv hosszú könyörgés után.

    Klasszikus mesékből rosszul állunk. Nem szereti őket. (Kivétel ha táltosparipáról szólnak esetleg, lómánia van, múlhatatlan.) Hercegnős mesék szóba sem jöhettek soha, utálja őket. Ahogy a Barbie baákat és a baákat általában. (Magától ilyen – sose volt elvárás. Csak utálja és kész)
    Ragya veri az iskolai modoros olvasókönyvi meséktől. Valahogy érzi, hogy azok. (Én ezektől jobban ki vagyok akadva ám, mint a régi meséktől.)

    Mai napig, ha csak lehet este olvasunk. Összebújva, mert az élmény. Néha, ha már olvastunk egymásnak, akkor ki-ki a magáét, néha felolvasunk egy sor. (Én szoktam neki a Terry Pratchettből is felolvasni részeket, és bejön, ha hallja, de nem érett még hogy olvassa is.)
    Én nagyon szeretek felolvasni. Lassan már az ő olvasása is élvezetessé válik.

    Én szeretem a tiszta típusokat, az eligazodható világot, a mesét mint olyat, benne a szakállas királyokkal, a mesei leképzett alakokkal amúgy. Nem csak a modern meséket (Pettsonékat meg Paulit meg a többi szépséges mesét én olvastam magamnak, mert hiába vettem meg, nem és nem jött be!)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  11. Amikor tizensok éve elváltam, és a kisfiam 3-4 éves volt, elvittem gyerekpszichológushoz, mert nárcisztikus, kicsit személyiségzavaros apuka nagyon is kezdett beavatkozni az életünkbe, na, szóval, akkor a pszichológus azt mondta, mit mondta, receptre felírta, ellentmondást nem tűrően kijelentette, hogy a gyereknek a következő sorrendben KELL a meséket megismerni: Grimm, Andersen, Shakespeare-mesék. Csak így, csak ezeket. Én szakmai autoritás előtt (is) meghajló anya, el kezdtem kétségbeesetten mesélni a Grimm-meséket. (ez volt ugye az első a sorban…) Gyereket nem érdekelte, közepén félbeszakított, ne ezt, másikat…Inkább a felhőkről meséljek, a kumuluszokról, meg a cirrosztrátuszokról. (akkor még ennek alapján azt hittem, Nobel-díjas lesz:-) Én meg megijedtem, hogy nem fogja elsajátítani az erkölcsiség fogalmát, a Jó és a Rossz harcának a jelentőségét, a megküzdést stb.stb. 🙂
    Aztán elengedtem ezt a görcsöt, végigfetrengtük a röhögéstől a Lázár Ervin meséket, és még sok száz másikat, kivéve a pszichológus által javasolt fent említett hármat…
    A gyerek erkölcsiségben, jó és rossz harcának témájában stb. teljesen OK, szuper gyerek lett. Bár 16 évesen felhagyott az olvasással, be kell, hogy valljam. Én mindent elkövettem, de ez van. Reménykedem, hogy majd egyszer visszatér a vágya.Ő építeni szeretett, rajzolni és autózni.
    A kicsi fiam meg építeni és autózni utál. Neki mindig olvasni kell. Lehet, hogy neki még a Grimm-mesék is bejönnek? 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  12. Hát igen. Érdekes viszonyom van nekem a mesékkel. Az első 3 évben próbáltam olvasni neki “mert az kell”, de zavart az igénytelenség, és a választék hiánya. Szüleimtől megszereztem az összes mesekönyvet, ami nekem volt (nekem rengeteget olvastak gyerekként), de minden nagy klasszikus üresnek és klisészerűnek tűnt.

    Úgyhogy feladtam. Sokáig nem olvastam semmit (érdeks módon magamnak sem).

    Aztán elolvastam egy mesepszichológia könyvet, és hirtelen minden a helyére kattant. Azóta értem, hogy miért “kell” olvasni, és kialakítottam a saját szempontrendszeremet, ami alapján válogatok a könyvek között.

    Ami most megy:
    – északi népmesék
    – Varró Dani, Romhányi József
    – felfedezős könyvek
    …

    Itt is gyűjtöm az ötleteket… 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  13. Ha már szóba kerültek a Grimm-mesék: magyar nyelven csak lebutított, erősen meggyomlált változatok érhetők el, amiknek nem sok közük van az eredetiek gazdagságához. Sajnos, a legtöbb kiadásban a magyar népmeséket is erősen ” meggyomlálta” a szerkesztő. Ja, hogy nem gyereknek való? Hát, nem. Egyáltalán nem. Felnőtteknek mesélték, felnőttek, bennük a régi mitológia, a régi vallás(ok), társadalom nyomai, lenyomatai. A modern mesék nagy részéről meg szó se essék – már amiket eleve is gyerekeknek írtak. Szerintem. Hozzátenném még: a mese hagyományosan közösségi élmény, nem az anya-gyerek kettősé. Tegyük hozzá, hogy borzasztóan kevés mesét ismerünk. ( Maradjunk a klasszikus Grimm-meséknél, nem olyan régen jöttem rá, hogy például Falada meséjét nem is ismerjük.) Én szerettem és szeretem a meséket, szeretek mesélni is, bár sosem könyvből, mindig alakítva a hallgató(k)hoz. Megbeszélve, eljátszva később élmény marad – nagyobb gyerekeknek. Ha ez elmarad, akkor tényleg mechanikusan tevődik át egy réges régen idejétmúlt világkép, társadalom képe. Hangsúlyozom: ez az én véleményem.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Igen-igen, az eredeti mesék, amiket Grimm gyűjtött, nem gyerekeknek valók, csak lefinomították őket. Nagyon sokat tanultunk erről az egyetemen, jártam egy mesékről szóló kurzusra.

      Falada, Falada… Ő volt a ló, ugye? Aki tudott beszélni, de a gonoszok levágták a fejét, hogy ne tudjon vallani. De úgy is tudott… Volt egy könyvünk, amiben rengeteg nagyon jó Grimm-mese volt. Például az is, amikor a rókát fel kellett darabolni, a királyfit a testvérei belelökték a kútba és megölték, sőt nekünk még volt olyan Hófehérke feldolgozásra is emlékszem, amikor a gonosz királynő lábára büntetésből forró vascipőt húztak. Imádtam ezeket.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Igen, ő az. A Hófehérkéből meg valószínűleg sikerült egy eredetihez közelállót olvasnod, ha nem épp azt. 🙂 Sokat foglalkoztam a mesékkel, mesemondással, és sajnos sokszor látom azt, hogy a gyerekeknek vagy nincs meg a mesetudata, vagy klipszerű gyorsaságot igényelne, nehezen tud feloldódni benne.

        Kedvelés

      • Grimmből van egy ilyen: http://bookline.hu/product/home!execute.action;jsessionid=raaSZmlQymblINcSyVPARQ**?_v=Jacob_Grimm_Wilhelm_Grimm_Csaladi_mesek&id=83559&type=22
        Mondjuk nem a gyerekeknek vettem meg :). De ezek a mesék nem is gyerekeknek íródtak/mondódtak el, mint ahogy a magyar népmesék sem.
        Szerencsére rengeteg jó mesekönyv/gyerekkönyv is van, nem csak igénytelen vacak. Persze néha hiba csúszik a rendszerbe – hiába vagyok én extrém kritikus könyvvásárló (nem csak az illusztrációkon, de még a nem megfelelő betűtípusokon is fenn tudok akadni), hozzánk is került néhány rémség. Emlékszem egy autós kirakós könyvre, kétsoros “versekkel” ami sajnos azonnal nagyon népszerű lett, úgyhogy tűrtem egy ideig. Egyszer aztán valaki felolvasta nekik, és elkezdték tőlem is követelni az “igazi szöveget”. Szegény könyv elveszett még azon a héten.

        Kedvelés

      • A lányom egyszer kapott ajándékba valami bolond japán birkás mesekönyvet, és az veszett el. Antikváriumban kaptam érte 600 ft-ot, mert új kiadás volt. Remélem, még mindig ott porosodik.

        Kedvelés

      • Grimm mesék átirata volt, amit én hagytam el (a fáskamrában). Még a finomított mese is finomítva lett, a farkast nem lelőtték hanem meggyőzték, és a végén együtt ebédelt Piroskáékkal az asztalnál. Mindehhez olyan grafikák, hogy szerintem számítógéppel innen-onnan lopott figurákat zsúfoltak copy+paste-tal egy oldalra és kiszínezték, ordítva hánytam tőle. Mesékről nekem Pratchett és a Witches Abroad (bocs, nem tudom a magyar címeket) ugrik be.

        Rajzfilmek tekintetében szigorúbban cenzúráztam, nálunk Disney meséből is Alice, Pocahontas meg Mulán volt meg, de inkább Utolsó egyszarvút és a Ghibli stúdió filmjeit szerettük, Nauszikát akárhányszor meg tudjuk nézni és megunhatatlan. Mostanra meg Karácsonyi lidércnyomás, mert a gyerek burtonizációját időben kell kezdeni. 😀 Szerencsére fogékony rá.

        Kedvelés

      • A halott menyasszony nálunk is tarol. Alig várom, hogy a Nagy halat együtt nézzük meg, ha odanőnek, de a “Gyertyalángja már nem éget…” már sláger a hatéves lányomnak.

        Kedvelés

  14. Írtam itt egyszer egy cikket meseterápiás élményeimről meg a békabőrös cárkisasszonyról hasonló tiltakozással. Minden szóval egyet értek. Néphülyítés, normaközlés. Mesén felnőtt kislányaink szépségbetegsége, a buta kép, amikor örülni illik, ha egynidegen letolja a nyelvét a torkodba (lásd alvó királylányok), mikor a nem szépséget cipó sütéssel lehet megváltani, mikor a királyfi lehet gondatlan, hebehurgya, bevándorolhatja a fél világot és még akkor is elnyeri a királylány kezét, ha kitaszított legkisebb, ráadásul szellemi fogyatékos. Ezerszer háborodok fel ezeken.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Erre nagyon emlékszem, ott kapcsolódtam be a kommentelésbe, nyomtam is rendesen. Azóta sokat finomult a szempontrendszerem, és az itt tanult látásmóddal is nézem a meséket. Most már hányok a királylánymegmentősektől, és látom a kifejezetten káros hatást a lányomon. Csinos akar lenni, kedves, simulékony, és a boldogság a csókkal jön, aztán a lagzival folytatódik. Azt hiszem, még nem késő, hogy abbahagyjam az agymosást, ilyeneket már nem olvasok neki.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  15. Viszont azon gondolkozom, hogy igazságtalanok vagyunk a nagy klasszikusokkal (részben) és a népmesékkel (még nagyobb részben). Ugyanis nem a mese a probléma, hanem a mese értésének hiánya. Ma hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy ami le van írva, az azt is jelenti.

    Pedig a népmesék sokkal jófejebbek, mint hinnénk…

    Először is a királylány-királyfi párosítás alapvetően nem a párválasztásról szól, a mese helyszíne a lélek. A királylány és a királyfi egymásra találása a lélek felnőtté válását, egyesülésést, feminin és maszkulin részének eggyé válását jelenti. Egyben azt is jelenti, hogy az ember késszé válik a párkapcsolatra, mivel lélekben is felnőtt.

    Aztán a nők a népmesékben… Nagyon sok olyan népmese is van, ahol a nő a főhős, ugynúgy küzd, hibázik, 7 országon átutazik, mint a férfiak. Tehát a hiba nem a meglevő állományban van, hanem a szűrőkben: Az lesz közhely, ami a paptriarchális társadalmunknak megfelel. A női hős egyszerűen nem látszik, pedig van.

    Persze a nőkről szóló történetek így is kisebbségben vannak, de ez sem a hagyomány miatt van, hanem inkább a gyűjtés módja miatt. A mesék többsége “beavató” mese, vagyis nők a lányoknak, a férfiak a fiúknak mesélték. A népmesegyűjtők pedig csak férfiak voltak, tehát a női mesékhez egyszerűen sokkal kevésbé fértek hozzá. Tehát megint a szűrő a hibás, és nem a hagyomány.

    Ezek miatt én tudatosan is szoktam beszélgetni a mesékről a fiammal. Persze nem a “tanulságot” magyarázom, hanem próbálom irányítani a gondolatait. Pl “mi van, ha te vagy a sárkány, a királyfi és a királylány is?”. “tudod, hogy ez a mese mindenkiről szól, és mindenkiben lakik odabenn egy királyfi és egy királylány? Benned is. Annában is. Sanyiban is. Anyában is. X néniben is.” Vagy szoktam mesélni arról, hogy tulajdonképpen mi segített a főhősnek legyőzni az akadályokat.

    Ó, és olvastam nemrég egy jót… Valaki a filgyártóknak javasolta, hogy a nők jobb reprezentálása érdekében cseréljenek ki egy-egy férfi nevet női névre a kész forgatókönyvben. Változtatások nélkül. Ez annyira tetszik, hogy szoktam ilyet csinálni a mesékkel is. így lesz az öreg királyból királynő, a boszorkányból varázsló, a királyfiból hercegnő (a királylány olyan gyerekes, nem?), és időnként az apa süti a hamubasült pogácsát, és a szegényasszony járul a család nevében a király elé.

    Nagyon szórakoztató. 🙂

    Egyébként meg szűrni kell, nincs mese. 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • kösz, ez nagyon fontos: “Nagyon sok olyan népmese is van, ahol a nő a főhős, ugyanúgy küzd, hibázik, 7 országon átutazik, mint a férfiak. Tehát a hiba nem a meglevő állományban van, hanem a szűrőkben: Az lesz közhely, ami a patriarchális társadalmunknak megfelel. A női hős egyszerűen nem látszik, pedig van.” Szerintem is a “megoldás” nem a teljes leszámolás a hagyományos népmesékkel, hanem a szűrők nőszempontú felülírása. Amibe a női szempontú kutatás is beletartozik, az eltűnt népmesék felfedezése.
      Volt egy munkám 97-ben, Az okos lány című mese átirata, amit egy installáció részévé tettem, Belinkelem a szöveget: http://www.eperjesi.hu/texts/az-okos-leany?id=72
      Az átiratban a mesék nyomán továbbélő hierarchikus viszonyokat figuráztam ki, konkrétan a kurátor-művész viszonyt.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  16. Nagyon szerettem a meséket kiskoromban. Főként a klasszikusokat, a Grimm-meséket, azokból is a királylányosak voltak a kedvenceim. Minden jöhetett, amiben volt hercegnő, sárkány, boszorkány, varázsló, táltos paripa, tündérek, mosolygó, alma, csengő barack. Anyu, apu vagy a nagynéném, sokat vetítettek nekünk diafilmet, de a könyvekben is imádtam nézegetni a királylányok szépséges ruháit, és engem az sem zavart, hogy passzívak, én a királyfival azonosultam, ezért sokáig azt hittem, félresikerült fiú vagyok. Ennek ellenére amikor lehetett, királylánynak öltöztem anyu hálóingeibe és feltettem az ékszereit. Állandóan azért nyivákoltam, hogy vegyenek nekem rózsaszín királylányos ruhákat, de anyu mindig azt mondta, hogy aki ilyen sokat hentereg a koszban, a tyúkok közt és a szénapadláson, fára mászik és beleesik a trágyaleves gödörbe, annak nem éri meg ilyesmit venni. Igaza is volt. Úgy tűnik, ezek az akkor hallott történetek nem ártottak nekem, nem tettek passzív, magát alávető nővé, hanem pont ellenkezőleg. Ma már tényleg bosszantónak tűnnek a sablonok, mint ahogy pl. a klasszikus Disney mesék is halálra idegesítenek, de akkor nekem ezek a mesék nem a valóságot tükrözték, egyszerűen csak érdekes történetek voltak, szép képekkel.

    Szerettem a népmeséket, a magyar mondákat, a meséket Mátyás királyról, a vicces történeteket, Csipikét az óriástörpét, az Ezeregyéjszaka meséit, és a legjobban a Dzsungel könyvét, évekig farkas szerettem volna lenni. A farkas és a hét kecskegida vagy a három kismalacos sztorikban is mindig a farkasnak drukkoltam. Andersen meséit csak nagyobb koromban szerettem meg, előtte féltem tőlük. Amit utáltam, azok az úgynevezett tanulságos történetek voltak, ahol a gyerek főhős valami “rosszaságot” csinált és utána jól megbűnhődött – na a csínytevővel nagyon is könnyű volt azonosulnom.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • A mese nem a valóság, hanem szimbólumok, amik ezer dolgot jelentenek. Mindig azzal azonosulunk, aki olyasmit jelenít meg, aki épp akkor és ott fontos nekünk. Aztán ez változik. 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nyilván nem, ezzel csupán azt akartam írni, hogy nem biztos, hogy a gyerekre egyértelműen rossz hatással van mondjuk egy patriarchális viszonyokat tükröző mese. Mivel a királylányt meg kellett menteni, nem gondoltam, hogy mivel lány vagyok, engem is meg kell majd. Inkább én éreztem azt, hogy nekem kéne segítenem annak, aki gyengébb – így dolgozatnál mindig súgtam a kevésbé jó tanulóknak.
        De nem is minden mese volt ilyen. Pont az Ezeregyéjszakában van egy csomó nagy tökös női szereplő – karavántulajdonos asszonyok meg ilyenek. Egy hercegnő például, aki miután a férje eltűnik, férfiruhában indul a keresésére, hadvezér lesz, és végül egy kalifa hozzáadja a lányát, mert hős férfinak hiszi. A hercegnő a nászéjszakán beavatja az új “hitvesét” a családba, és végül együtt indulnak tovább. A mese végére már nem emlékszem, de azt hiszem, megtalálja a férjét, de hogy a másik lánnyal mi lett, már nem tudom.

        Kedvelés

      • Így van, majdhogy mindegy, kivel azonosul, és lehet, hogy a következő napon már mással fog. A Fából faragott paripa meséje többféleképpen is zárul. Te annak idején megértetted a mesét – tudtad magadra is vonatkoztatni. Itt csúszik be gyakran az, hogy a kislány csak a hercegnőig jut el, meg a szép ruháig, és észrevétlenül szívja be a patriarchális modellt. Az Ezeregyéjszaka női meg nagyon is tevékenyek, sokszor ők az ész a társaságban. Érdekes, hogy minél újabb a kiadás, ezek a nők annál kevésbé találhatóak meg benne. Pl Ali baba meséjéből Mardzsánának először a neve tűnik el, majd ő maga is, vagy férfivé válik. És ez csak a XX. század. (Egész jót beszélgetünk itt, nem? )

        Kedvelés

      • Ezért járok ide, mert jókat lehet beszélgetni. 🙂

        Az Ezeregyéjszaka meséit gyerekeknek lebutítják egy csomó szereplő és részlet elveszik, ami nekünk megvolt az egy régi változat, Babics Mihály fordítása. Az egyetemi könyvtárban megvolt egy hét kötetes verzió is, az még autentikusabb, na abban vannak csak a cifra sztorik!

        Kedvelés

      • Babitsé is jó, nekem egy régi angol-arab kétnyelvűm van ( bár most már megörökölte az ifjabb korosztály), finoman szólva erotikus illusztrációkkal. Valamikor nem is volt szabad állítólag Angliába bevinni, annyira ellentétes a viktoriánus erkölccsel. Elég nagy aha-élmény volt, hogy a szex a nőnek is fontos, és ki is követeli, h jó legyen. ( És a kádi szerint is meg kell adni a nőnek, ami jár neki….) Nem véletlen, hogy ma az arabok is tiltják. És mennyi de mennyi szex van a mi dalainkban -meséinkben is! Csak ma már nem értjük ezt a részét. Debrecenbe a Kossuthra jártál? Ott emlékszem a hétkötetesre.

        Kedvelés

    • nagyon jó, hogy ezt leírtad. az én kislányom is királylány stílusban nyomja, Aranyhaj a kedvence, minden változatban. Na meg Mátyás király. De emelett egy vagány, vicces, talpraesett kislány. Nem tudom õszintén hinni, hogy a személyiségét befolyásolják ezek a dolgok. Szerintem ezek csak sztorik neki, nem tényezõk.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Én má megin gáz: kislánykoromban mindig a szépséges királylányokkal azonosultam, otthon sokat járkáltam klepetusokban (függöny, lepedő), fátyollal, uszállyal. Farsangi bőreim is mind erre a kaptafára. Én ma is azt a részt szeretem a legjobban, amikor a királylány és a királyfi megcsókolják egymást.
      Az Andersen és a Grimm kötet meg volt nekünk, de nem szerettem az igazságtalanságokat é a gonoszságokat bennük. Ezt egy mesében sem tűröm el. A mesében az a jó, hogy a JÓ_mindig_győz, ha ez nem így van, akkor az nem is igazi mese.
      Később a harisnyás Pippit nagyon szerettem, én is szerettem volna olyan vagány, erős, bátor kiscsaj lenni, mint a Pippi, akinek ugye iskolába se kellett járnia.
      A tv-ben a magyar népmeséket, a vízipókot szerettem, később a Mézga családot és Doktor Bubót.
      Elsősorban a vizuális inger ejtett rabul, órákat el tudtam nézegetni az igazán szép képeket a könyvekben.
      A jó mesék gyógyítóan hatnak, megoldódik egy nehéz ügy, tanulni lehet belőle, erőt meríteni belőle, megerősödik az ember abbéli bizalma, hogy titkos, segítő erők támogatják a Jó megvalósulását, helyre áll a (valódi) REND.
      És most Éva harca a méltatlanokkal jutott eszembe. Éva a Jó… Nem önmagáért, hanem mindannyiunkért harcol. Én nagyon izgulok…
      🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Jaj, Arita, úgy szeretem a kommentjeidet olvasni. Már pont gondolkoztam is, hogy mostanában ritkábban írsz, mi lehet veled. Én többnyire csak olvasok, ritkán szólok hozzá, de ma már a 3-at írom a blogon.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  17. Sziasztok!
    Uj vagyok, elöször kommentelek, igazabol azert, mert megerintett a tema. Elnezest az ekezet nelkülisegert, külföldröl irok, nem a sajat gepem.
    En nagyon szerettem a “sablonos” meseket is gyerekkoromban, meg mindig szeretem, mert elvarazsol, talan pont azert, mert olyan egyszerü, kiszamithato.
    Raadasul mostanaban egyre inkabb rajövök, mennyire szüksegem van nekem is a mesekre – felnöttkent! Kezdek ujra meset olvasni – sokszor barmit, ami szembejön.
    De szeretem a csavartabbakat is, es itt hadd ajanljak egyet a sztereotip hercegnöktöl viszolygoknak: Sosemvolt es nevenincs hercegnök (azt hiszem, ez a magyar cime – franciaul Princesses inconnues et oubliees): csodalatos, emberi, eletszerü “hercegnökröl” szol, (a sokat beszelö, a falank, az amazon, az alomszuszek, a makacs … stb.), raadasul alomszep illusztraciokkal. Meg azt is megkockaztatom, hogy a felnöttek meg jobban is elvezik, mert rengeteg az intertextualitas benne, utal a nagy klasszikusokra, de mindenfele kulturalis vonalat is belevisz (pl. van egy oldal hercegnöi otthonokkal az iglu kastelytol a gotikuson keresztül a minimalistaig.)
    Most eppen a skandinav “mesekkel” foglalkozom sokat, elsösorban Jonas Lie Troll-meseivel, aki meg a troll (ami ugye nalunk nem annyira nepszerü es ismert figura, mint a skandinavoknal) tulajdonsagait keresi az emberben – hihetetlenül izgalmas, kicsit sötet mesek, tele varazslattal, magiaval, misztikummal. angolul megtalalhato, sajnos magyar forditasa nem letezik.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  18. Sziasztok!
    Uj vagyok, elöször kommentelek, igazabol azert, mert megerintett a tema. Elnezest az ekezet nelkülisegert, külföldröl irok, nem a sajat gepem.
    En nagyon szerettem a “sablonos” meseket is gyerekkoromban, meg mindig szeretem, mert elvarazsol, talan pont azert, mert olyan egyszerü, kiszamithato.
    Raadasul mostanaban egyre inkabb rajövök, mennyire szüksegem van nekem is a mesekre – felnöttkent! Kezdek ujra meset olvasni – sokszor barmit, ami szembejön.
    De szeretem a csavartabbakat is, es itt hadd ajanljak egyet a sztereotip hercegnöktöl viszolygoknak: Sosemvolt es nevenincs hercegnök (azt hiszem, ez a magyar cime – franciaul Princesses inconnues et oubliees): csodalatos, emberi, eletszerü “hercegnökröl” szol, (a sokat beszelö, a falank, az amazon, az alomszuszek, a makacs … stb.), raadasul alomszep illusztraciokkal. Meg azt is megkockaztatom, hogy a felnöttek meg jobban is elvezik, mert rengeteg az intertextualitas benne, utal a nagy klasszikusokra, de mindenfele kulturalis vonalat is belevisz (pl. van egy oldal hercegnöi otthonokkal az iglu kastelytol a gotikuson keresztül a minimalistaig.)
    Most eppen a skandinav “mesekkel” foglalkozom sokat, elsösorban Jonas Lie Troll-meseivel, aki meg a troll (ami ugye nalunk nem annyira nepszerü es ismert figura, mint a skandinavoknal) tulajdonsagait keresi az emberben – hihetetlenül izgalmas, kicsit sötet mesek, tele varazslattal, magiaval, misztikummal. angolul megtalalhato, sajnos magyar forditasa nem letezik.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  19. az enyémek egyébként azt szeretik a legjobban, ha fejből mesélek. mivel a legtöbbször nincs ötletem, ők mondják a címet, és onnan már el tudom kezdeni. egészen másképp figyelnek ilyenkor, mint amikor olvasok.
    de nálunk ment/megy minden, mindenféle népmesétől, grimmtől annapetin át a dizniig, könyv és filmalakban is.

    én egyébként nem emlékszem rá, hogy nekem meséltek volna (ezek szerint vagy nem meséltek, vagy csak nagyon pici koromban) de voltak mesekönyveim, amiket nagyon szerettem, és emlékszem rá, hogy mikor és kitől kaptam őket.

    biztos ismeritek az egyszerűbb gyermekkor c. könyvet. abban van, hogy még a könyveket is le kell csökkenteni, és időről időre cserélni kell azt a néhány darabot. még nem vitt rá a lélek, hogy elpakoljam a könyveiket, pedig szerintem kéne. és persze nem bírom megállni, hogy ne vegyek mindig könyveket nekik, főleg a szép illusztrációk a vesztem.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Igen, nálunk is a kicsi mondja meg legtöbbször, miről szóljon a mese, mi legyen benne és akkor mi meg improvizálunk. Ez nekem jól jön, mivel eléggé meg kell mozgatnom az agytekervényeim a nem bejáratott/még be nem járatott utakon és ilyenkor azt érzem, talán nem vagyok teljesen reménytelen. Onnan tudom, hogy nagy eséllyel nem nyúltam mellé, amikor hallom a csöndben a feszült figyelmet, a visszafojtott lélegzetet.
      Egyébként gőzöm sincs, hogy helyes vagy sem, de ha van egy problémás/konfliktusos vagy éppen különösen jó élethelyzet, azt megpróbálom legtöbbször beleszőni a mesébe és kikerekíteni valamerre.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  20. Nálam volt egy abszolút haszna a meséknek. Kislány koromban a tipikus, BBC, élőszereplős, zenés meseadaptációk mentek sokat a tévében, Hófehérke meg ilyenek. És a dalokat feliratozták. Engem meg mérhetetlenül dühített, hogy nem tudom elolvasni a feliratot, szóval addig nyúztam anyámat, míg megtanított olvasni, négyévesen, és aztán megtanultam gyorsan is olvasni, ugyanezen feliratos mesék miatt, mert akkor már az zavart, hogy nem érkezem végigolvasni a feliratokat, mielőtt elveszik.
    Amúgy az ún. egész estét rajz/animációs filmekkel nekem kevesebb bajom van, mint az igazán kicsiknek gyártott borzadályokkal, amik a mesetévékben mennek. Karácsonykor kellett ilyeneket néznem unokaöcsémmel, Dóra a felfedező a kínos angol kiejtésével és ütnivaló bugyutaságával, és társai. Szerintem minden percben, míg ezt kellett hallgatnom, öngyilkos lett ezer agysejtem.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szerintem is elbújhat minden Disney-nyál a mesetévés sorozatokhoz képest. Annyi szennyet még nem tapasztaltam sehol máshol, nem is lesz tévénk még sokáig, csak anyám elől kéne néha eldugni a távirányítót, mert ő gond nélkül benyomja nekik.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Én szeretném Dórát hústűkkel több ponton átszurkálni – mese- woodoo 😀 😀

      Ha megláttam, kikapcsoltam a tévét. Sikítok tőle. Szegény gyerek ha látta, hogy jövök átkapcsolta. Dóraiszony!!!!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  22. Mióta itt elolvastam Adél posztját, sokat gondolkodtam ezeken. Tényleg van az archetipikus réteg minden sztori alatt, de ha akarom, ha nem, a fiam a királyfival, a lányom a királylánnyal azonosul. Ez nem is baj, ha autentikus a mese, mert abban benne van minden, ott senki sem csak jó vagy rossz, hanem inkább tapasztalatlan és zöldfülű, de jót akar, vagy nehezen tanul, de sokadszorra már megfogadja a tanácsot, vagy velejéig gonosz és magányos. Ha sokat beszélgetünk utána, mindig kiderül, hogy nem a királylány volt túl válogatós, hanem az apja, aki mindenáron férjhez akarta adni. Vagy hogy Hófehérke milyen fájdalmasan ostoba volt, mikor harmadszor is bedőlt a gonosz királyné trükkjeinek. Vagy hogy a törpéknek milyen jól jött egy ingyencseléd, aki még szép is. Meg hogy Jancsi bizony megsült volna, ha Juliska nem találja föl magát.

    A németek sok Grimm-történetet megfilmesítettek, és ezekben nekem az tetszik, hogy mindig egy-két sztoriszálat hozzáraktak, amivel árnyalják a karaktereket.

    Amiket mostanában szívesen olvasok, és régen is jól jöttek (vagy a nyelve, vagy a jó kis sztorik miatt):

    Rémusz bácsi meséi
    Berg Judit-féle Panka és Csiribí-történetek
    Csipike
    Fortélyos mester királysága
    finn rajzos könyv, a röhögéstől beszarok rajta: Tatu és Patu (idióta találmányok)
    Pettson és Findus (bár a férjem szerint az agglegény, aki a macskájával beszélget, elég gáz, de hát neki megvan hozzá a saját története)
    János vitéz
    Toldi
    A királykisasszony, akinek nem volt birodalma
    Túl a Maszat-hegyen
    Zalán Tibor: A rettentő görög vitéz (ez is beszarás, olyan vicces)
    ír és germán mitológia
    görög mitológia
    szinte minden nép mitológiája, indiai, zsidó stb
    Az ezeregyéjszaka meséi
    Schmitt Egon könyvei
    Janikovszky Éva-könyvek
    Brumi
    La Fontaine-féle verses állatmesék
    Lázár Ervin meséi, főleg A négyszögletű kerek erdő
    Békés Pál: Doktor Minorka Vidor nagy napja (ezen is mindig kikészülök, annyira vicces)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  23. Tök vicces, hogy nincs egy hónapja, hogy levelet küldtem a Diafilmgyártónak:

    “Tisztelt Ügyvezető Asszony!
    Engedje meg, hogy egy új mesefilm igénnyel álljak elő: nagyon hiányolom ugyanis, hogy Az okos leány c. klasszikus magyar mese nem lelhető fel a cég ajánlatai között.
    Amióta csak a látókörömbe került, a klasszikus mesék közül az említett mese volt a kedvencem. Előtte a Jancsi és Juliska, és csak az. Bár más meséket is szívesen hallgattam, mégsem találtam a női mesehősök között olyat, akivel azonosulhattam volna. Be kellett érnem a hagyományos női magatartásformákat sulykoló mesékkel. Nem biztos, hogy jót tettek. Kiforratlanságában is megtépázott identitással találtam meg Az okos leány című mesét, és azt kívántam, bárcsak korábban történt volna meg a találkozás.
    Természetesen bizonyára hatottak a korábban megismert mesék is. Bruno Bettelheim nyomán magam is vallom, hogy a mesék által közvetített rejtett, tudat alatti tartalmak rendkívül fontosak a bontakozó gyermeki lélek fejlődése során. Azt azonban elárulhatom, hogy a saját identitásom megértésében kétségbe vonom hatékonyságukat. Példának okáért Csipkerózsika hosszú alvásperiódusa, amit Bettelheim óta a serdülőkor látens, érlelődő szakaszának szimbolikus megjelenéseként értelmezünk, köztudottan nem csak a lányokra jellemző. Hogy csak egyet említsek a számtalan női meseszerep közül, amelyek hathatós segítségével épül szilárd alapra a rendszer, hozzájárulva a nők számára hátrányos sztereotípiák fennmaradásához. E rendszer szerint a női identitás a férfi alárendeltjeként, a férfi fényét visszatükröző, másodlagos figuraként értelmezendő. Csak a férfi mesehősnek lehet sokféle az identitása, még akkor is, ha törpe.
    A valóságban azonban teljesen megváltoztak a viszonyok. Nem tudhatom, hogy Ön személyesen is igényli-e, hogy a lehetséges női identitások a mesék segítségével is tovább gazdagodjanak, a cég üzleti érdeke azonban bizonyosan azt kívánja, hogy az említett mese megjelenjen a kínálati palettán.
    A kislányok és szüleik nevében arra kérem tehát, hogy amennyiben lehetséges, dobják piacra Az okos leány című mese diafilmváltozatát!”

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Gyereként nagyon szerettem a népmeséket (is). Hetvenhét magyar népmese, Minden napra egy mese, A megpatkolt boszorkány és még egy csomó könyv, többsége megvan most is. A tévés magyar népmeséket is szerettem. De ahogy most felnőttként visszanézem az M2 -n, látom azt, amit gyerekként nem: a női szerepeket. Tudom, hogy régen születtek, de valahogy nincs kedvem ezt nézetni a lányommal. Valaki írta egy blogon, hogy valamelyik iskolás olvasókönyvben még most is benn van A rest macska. Miért? Olyan nem volt, amiben legalább nem verik darabosra a lusta asszonyt? Annyi népmesénk van.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  24. Én nagyon szeretem az egész kicsiknek valók közül Eric Hill: Spot sorozatát is, igaz, magyarul még nem láttam, két másik nyelven van nekünk itthon. Szerencsére olyan kicsiknek szól, akik még úgysem olvasnak, így nem gond, hogy külföldiül van. Van belőle lapozgatós is, meg igazi mese is.
    Disney-től a Jégvarázst nem láttátok még? A rangidős királylány kirúgja a királyfit, a királylány húga meg bár szimpatizál a “szegénylegénnyel”, de nem esküvő a vége, “egyelőre” csak királyi jégszállítónak meg főpohárnoknak vagy minek (bocs, _annyira_ azért nem kötött le, hogy megjegyezzem) nevezi ki, a folytatás nyitva marad. Nekem speciel tetszett. (És bocs, hogy elárultam a végét…)
    Valaki írta, hogy nincs magyarul rendes Grimm, hát ez nem igaz, van egy vastag felnőtt- és családmesék kötet.
    A tankönyvek erkölcsi tanítómeséitől viszont én is kikészültem, rosszabbak, mint bármelyik klasszikus.
    Másik klasszikus Harisnyás Pippi, Lindgren nénit sem lehet nemi sztereotípiákkal vádolni – ő persze megint a skandináv vonal.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • A Grimm-mesék népmesegyűjtemény, és egyetlen népmese sem gyerekeknek szólt eredetileg.

        Kedvelés

      • nekem rémlik egy olyan sztori is, hogy volt valami nevelőjük a Grimm fivéreknek gyerek korukban, aki ezekkel a mesékkel riogatta őket, hogy viselkedjenek “rendesen”. de lehet, hogy ezt csak álmodtam.

        Kedvelés

  25. Régen, egy ismerősünk kérdezte, akinek az egyik kérdése: Nem betegek a gyerekek? nem b.meg, nem frusztráljuk őket betegségbe- a másik pedig szoktunk-e mesélni? Szokott a f-om. Minek, ha együtt hülyülünk, röhögünk, hallgathatják amit a nálunk jobb mesélőkéjű felnőttek mondanak a társaságban.
    Túl van értékelve az olvasás, a mesemondás szentsége. Az ember képtelen az olvasásra. Az csak kevesek kiváltsága. A régen mennyi könyvet kiadtak hazugságával meg tessenek békén hagyni, tele voltak az üzemi könyvtárak, pártbizottságok olyan könyvekkel amelyeket soha-senki nem olvasott. Nem is értem ki volt az a pihent agyú aki azt képzelte, fájront után nem az első kocsmába, hanem az üzemi könyvtárba vezet a melós útja.
    Az pedig szerintem kifejezetten káros, ha egy jó sztorit (akár mesét) egy tehetségtelen színész (lelkes anyuka, apuka) ad elő.
    Régen a vásári komédiában a jó előadást értékelte a közönség, a jó beszélőkéjű embert ma is szívesen látjuk köreinkben.A gyerek nem meri azt mondani: kussolj mami…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nekem merte mondani, csak nem ilyen bunkó szavakkal. Jópár évig nem hagyott olvasni, nem érdekelte, nem kötötte le. Udvariasan megmondta, hogy nem kíváncsi, inkább azt meséljem el, milyen volt babakorában. Azt hiszem, Pettson és Findusz volt az első mesekönyv, ami érdekelte is, de csak azért, mert rajzfilmként már ismerte. Szerencsére én tehetséges színész vagyok, ami kell is, mert a lányom megköveteli, hogy a különféle szereplőknek más-más hangja és akcentusa legyen, kedvence Trelawney professzor a HP könyvekből, az olyan mesterkélt és pátosszal átitatott, hogy a lányom könnyesre röhögi magát.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  26. Azért szeretem a blogot, mert a neveltetésemet is folyton átértékelem általa.

    Én egy érdekes pedagógiai kísérlet alanya vagyok. Nekem nem mesélt az anyukám, pontosabban a népmese, klasszikus mese vonalat teljesen kihagyta. Nem gender szempontból, hanem mert szerinte ezek túl véresek, brutálisak. Csak Janikovszky Évát volt szabad, abban nincs semmi véres.
    Nem tudom, összefügg-e ezzel, de én nagyon érzékeny vagyok vérre, kegyetlenségre, erőszakra, könyvben és filmben is. Egy Indiana Jones-típusú filmtől napokig nem alszom. Horror természetesen szóba sem jöhet. Sok klasszikus, híres vagy közkedvelt filmet nem mertem megnézni, mert annyira felzaklat.

    Mit gondoltok erről?

    Most a gyerekeim már olyan korba értek, még nem mertem elkezdeni a népmeséket. De mégis, a kollektív tudatalatti meg szimbólumok meg életminták…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szerintem mindenképpen van a mesének egyfajta félelemfeldolgozási haszna vagy funkciója. Egy szelep, amin a gyerek ki tudja engedni a véres, félelmetes dolgokkal való szembesüléseit. (Vagy feldolgozni általa, még inkább.)

      Viszont azt nem gondolom, hogy CSAK ezen múlna. Persze már nem lehet kipróbálni, hogy mi lett volna, ha, de talán akkor is hasonlóan reagálnál, ha anyukádnak nem lett volna ez az elve.
      Ezt onnan gondolom, hogy én összeolvastam mindent, Andersent, Grimmet, hétfejű sárkányt, kifejezetten szerettem is, de én is nagyon érzékeny vagyok ezekre ma már.

      Hozzáértőt kéne megkérdezni, de szerintem nincs szoros összefüggés.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • szerintem simán lehet összefüggés. eddig nem is gondoltam bele, hogy a (hallgatott és nem látott) meséknek is lehet ilyen hatásuk.

      én fizikailag voltam rosszul, amikor életemben először (huszonévesen) játszottam a wórkrafttal és megláttam a pixelemberkéket/orkokat elvérezni.

      nekem ez teljes bizonyítóerővel bírt a számítógépes játékok káros hatásával kapcsolatban. (aztán persze rákaptam és játszottam sokat sokáig. de a gyerekemnek nem engedném, az fix.)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • A mesepszichológia szerint és nem szerintem a népmese “kell” igen a minták és egyebek miatt. A véresség, brutalitásra meg az a válaszuk, hogy a gyerek képzelete úgyis annyit valósít meg ebből magának, amennyire képes, amennyit ért, fel tud dolgozni, és amit így megkjelenít magának, azt már fel is tudja dolgozni. Na, de nekem ebben az egészben az a bökkenő, hogy a mai nagyon erős kép/médiadomináns környezetben minden gyerek feltehetően többet lát képileg először, mint amennyit – szerintem – valójában fel tud dolgozni mentálisan. Szóval ezzel arra utalnék, hogy lehet, ha látja pld. a híradóban a véres képeket (és most szándékosan nem a tv/dvd által közvetített kész meseképre gondolok), akkor egy mondott/hallott/olvasottmese véres képeit is esetleg abba, a már készen kapottba, a látottba transzformálja vissza, jeleníti meg magának.
      Arról, amit kérdezel a minták kapcsán, bennem az is felmerül, hogy a mese hazudik-e vagy mi, amikor esetleg átszabdaljuk a meséket annak érdekében, hogy ne sulykoljuk a rendet úgymond. Merthogy elvileg a mese, nem esztétikai élmény elsősorban, hanem a valóság jelképekbe préselt egy-egy szelete. Azaz, ha mi redukáljuk, átszabjuk, módosítjuk a rend-es mesét, a rendet ugyan mi nem sulykoljuk (amivel egyébként egyteértek), azonban nem a rend-es világot jelenítjük meg, hanem egy should valóságot. Oké nem sulykolunk, de mi származhat ebből a disszonanciából? Lehet-e ennek jelentősége?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  27. Teljesen egyetértek a cikkel, de van egy mondat, amivel vitatkoznék: “A kicsik azt imádják, amit eléjük tesznek, amire rászoktatják őket, és amit az oviban és más gyerekeknél látnak. Spongyabobot is.” Ezt mi meg tudjuk cáfolni. Az én gyerekeimet nem lehet bármire rászoktatni, nem lehet bármit eléjük tenni. A nagyfiamnak halvány fogalma sincs, mi az a Spongyabob, KungFu Panda, Angry Birds, és egyebek… szerintem nagyon bamba szemekkel nézhet, ha a többiek erről beszélnek. Pénteken színezett egy Pókember fejet az oviban, de csak mert a többi fiú is olyan színezőt kapott. És nem bánja. Sosem mondja, hogy csúfolnák érte, és ennek nagyon örülök. Mi dvd-ről Kisvakondot, Micimackót, Vukot, Őslények országát nézünk, mert ezeket szeretik. Próbálkoztam Frakk-al, Kockásfülű nyúllal, még Bob mesterrel és Thomas-al is, hogy modernebb legyek, de nem vált be! Nem kell. Szóval ők válogatósak, de örülök neki. (Számítógépes játékunk sincs egy darab sem (noha tudom, hogy az összes csoporttársa azzal tölti a szabadidejét otthon), és nem is tervezem, hogy veszek, amíg a fiam nagyon nem veri az asztalt érte. Vagy mondjuk, amíg arról nem panaszkodik, hogy cikizik a tájékozatlansága miatt, mint pl. annak idején engem az osztálytársak. Nekünk nem volt számítógépünk, gőzöm nem volt, miről beszélnek, és ők ezen jókat röhögtek.)

    Bartos Erika műveiről is mondanék valamit. A nagy semmilyen mesét nem hallgatott végig, nem is igazán érdekelték a könyvek, pedig nagyon kitartóan próbálkoztunk, igazán könyvrajongó család vagyunk. Szomorkodtunk is emiatt eleget. Aztán a 3. szülinapjára megkapta a Zsákbamacska c. verseskönyvet. És megtörtént a csoda: ámulva, belefeledkezve lapoztuk, olvastuk újra és újra a verseket, amiket 1-2 hét után kívülről tudott, úgy, hogy akkor kezdett beszélni!! Úgy mondta a verseket, mindenféle kérés nélkül, mintha legalábbis olvasta volna. Nézte a rajzokat, és mutogatta sorban, miközben mondta hozzá a szöveget. Nekem meg potyogtak a könnyeim. Aztán előkerült Bogyó és Babóca Évszakos könyve, és AnnaPetiGergő, és a csoda folytatódott, ma már 2 gyerekkel folytatódik. Nemrég fedezték fel a youtube-on a Bogyó és Babóca meséket, azóta szinte minden nap meg kell nézni egyet. Szóval én hálás vagyok Bartos Erikának. Lehet mondani, hogy nem egy Andersen, meg nem szépirodalom, de hogy beletalál a gyereklélek közepébe, az biztos. És az is, hogy megszeretteti az olvasást velük: azóta a többi mesekönyvet is “falják”, megállás nélkül.
    A kicsi most 3 éves, egyelőre ő is csak B.E. verseit hallgatja végig beleszólás nélkül. Sőt ő magától is leveszi a polcról, behúzódik a takarója alá, és nézegeti, lapozza a köteteket. A többi könyvet is nagyon szereti, de egyenlőre ezek az igazi kedvencek. A vers, aminek a ritmusát lehet skandálni, tapsolni, kopogni önállóan – anélkül, hogy én mutatnám.

    Én azt látom, hogy nagyon üres lenne a kis világuk könyvek és mese nélkül! Egyszerűen szükségük van rá. Persze meg kell válogatni, hogy mit olvasunk. Az új kedvencünk a Titoktündér, amivel pozitív gondolkodást tanulunk, és önbizalmat építünk. És működik.

    Érdekes, hogy már én sem szerettem gyerekkoromban a királyos, királylányos, szegénylegényes, hétfejűsárkányos, hatlovashintós meséket. Zavart, hogy semmi közük a valósághoz. Nem is meséltem ilyeneket a gyerekeimnek sosem.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  28. Nagyon szeretem ezt a bejegyzést. És mostanában kitalált meséket mondok a lányomnak, így magamat is szórakoztatom, neki meg mindegy. De ma belecsúsztam abba a hibába, hogy egy sokszáz évvel ezelőtt elvarázsolt “nagy orrú banyaboszorkányt” kellett a -természetesen kislányom nevével rendelkező – főhősnek megszabadítania egy, az orrára nyomott puszival. Remélem, nem korlátoztam be túlságosan a szerepfelfogását. :-O

    Komolyra fordítva, én nem hiszem, hogy károsak lennének ezek a típusú mesék. Egészen pontosan: szerintem AKKOR nem károsak, HA egyébként a gyerek nem azt a mintát látja. Szerintem sokszor túl komolyan vesszük a mesék hatását, és túlértékeljük őket, holott egészséges pszichoszociális fejlődés esetén, normális családban a meséknek a szórakoztató szerepe a legnagyobb. A gyereket meg nyilván az szórakoztatja, ami érdekli, ami neki aktuális, amit valamiért fontosnak, figyelemre méltónak talál. Én a kis gyufaáruslánnyal nagyon tudtam azonosulni, mert szörnyen szeretetvágyas gyerek voltam, és amikor azt a mesét olvastam, legálisan és igazoltan tudott fájni nagyon, hogy én nem éreztem szeretve magam.

    De a szerepfelfogásom egyáltalán nem azon múlt, hogy amúgy folyton hercegnőket rajzolgattam, és tetszettek a Disney-mesék. A szerepfelfogásomat a szüleim vágták jó időre taccsra, és nem a mesék.

    Ugyanakkor, amit viszont igenis károsnak tartok, azok a bugyuta, egy sült krumpli intelligenciájához mért mesék, illetve a nulla esztétikai értékkel rendelkezőek. Én tudom, hogy nem én határozom meg az esztétikai értéket, de bocsásson meg Bartos Erika, nem fogom megvenni a könyveit. A nyelvezet, a metaforák, a fogalmazásmód, az érzékletesség, az, hogy mindig egy lépéssel a gyerek előtt jár intellektuális értelemben: ez a jó mese ismertetője, szerintem. Fontos, hogy a gyereknek mindig egy kicsivel a szintje fölé kell belőni a mesét, hogy igyekeznie kelljen a befogadással, hogy kicsi erőfeszítésbe kerüljön a megértés. De az sem jó, ha túlzottan a gyerek előtt jár a mese, mert akkor elveszi a kedvét. Viszont a gügyögést, primitív fogalmazást, kétbites (hogy Éva szavaival éljek) szereplőket és témákat nem tartom jó dolognak, butítják a gyereket, Azt meg, hogy a gyerek milyen szinten van, és milyen szintű-színvonalú mesét tud befogadni, szerintem érzi a szülő. (Mellékszál, de hajszálpontosan ugyanezt gondolom a jó színházi előadásról is: mindig egy-két lépéssel a néző előtt jár, nem kiszolgál, hanem gondolkodásra késztet, de ha két lépéssel többel jár előttem, akkor már nincs kedvem agyalni rajta, mert fáraszt.)

    Megint más, és segítséget szeretnék kérni, hátha valaki… Nagymamámmal annak idején mindig ugyanazt az egyetlen mesét meséltettük (én, és a három évvel fiatalabb unokatesóm), de volt, hogy egy este többször is, ha nagymamám több százszor nem olvasta fel, akkor egyszer sem. Volt benne egy tejberizskása-hegy (mozgószabály, ugye, Éva?), valami Hajnalhopp királykisasszony, meg Tudékoska, a fene emlékszik már… Szeretném ezt a mesét megtalálni, de a könyv nagymamámnak már nincs meg, nekem meg semmi támpontom. Neten csak egy kis részletet találtam, de címet sem. Azért kéne, mert nagymamám 75 éves lesz idén, és stúdióban fel szeretném mondani neki ezt a mesét ajándék gyanánt. Valakinek nincs meg esetleg? Vagy egy cím, könyvcím legalább…?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  29. Ez állat! Mármint évek óta nem szeretem a meséket, bár filmet is nagyon ritkán nézek (tv-t egyáltalán nem,) az írottak nagy részétől meg kiver a víz. Eddig nem tudtam pontosan miért, de most hogy megfogalmaztad, már tudom, mi volt a bajom velük! Na jó ez nem teljesen igaz, persze, hogy van véleményem, szóval gyerekként mindenki felnőtt akar lenni. Mert a felnőtteknek jó, házasodnak, gyerekük lesz, pénzük és nekik milyen király, hisz az összes mese azzal zárul, hogy boldogan élnek, míg…..FENÉT! Nem csak addig van gond, amíg el nem nyeri a palotában siránkozó királylány a daliát, az meg a fele királyságot (!!) hanem utána is. Sőt akkor jön a java, mikor a daliáról kiderül hogy anyuci pici fia, anyuci egy sárkány(hétszáz fejű) királylány meg nem úgy főz ahogy kéne és smink nélkül hajajaj.. Szóval..kicsit lehetne életszagúbb? Miért kell elhitetni a gyerekekkel, hogy nekünk felnőtteknek fú de királyságos az életünk??

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  30. Én nem tartom a klasszikusokat sem az ördögtől valónak. Szerintem azért kevés a mese, ha a gyerek más értékrendet lát maga körül, akkor nem lesz olyan romboló a hatás. És hát uncsik, de ez van, pont azért szereti a gyerek, mert kiszámítható, biztonságos. Persze, életkor függő is. Én sem olvasok sok klasszikust, igyekszem változatosan, nekem se legyen olyan uncsi. És mostanában már sokszor ők olvasnak egymásnak, maguknak (képről, fejből, még ovisok) és sokat dramatizálunk is.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  31. van még egy dolog: olvass mesét már egész picinek, mert attól majd elalszik. hát nálunk a nagynak sokáig nem volt szabad este mesélni (napközben kérte), mert úgy felpörgött tőle. szóval én azt nem értettem, hogy csecsemőknek minek mesélnek, illetve milyen gyerek az, aki elalszik a mesén. az enyémek most sem alszanak el közben, de már levezetőnek megfelel a mesélés.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Babaaltatásra bármilyen lassú, ritmusos szöveg megfelel, ha Te is élvezed. Egyébként nem. Baba feje a válladon, a nyakadban, egészen különleges hangélményt is ad, ahogy a test megváltoztatja a hangzást . Mesére este több gyerek pörög fel, mint nem ( tudomásom szerint) elalvásra az ezerszer hallott, semmiről sem szóló szövegek megfelelőbbek, vagy éneklés, dúdolás.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ezt én is megfigyeltem, mármint a lányom önmagának is kántál elalvás előtt, többnyire egyedül alszik el, de ha nem sikerül neki, akkor a vállamon sokkal könnyebben alszik el monoton énekre, versre.

        Kedvelés

      • Hű, már ilyen nagy?
        Az enyémek is szerették a monoton éneket, szerintem ezek beépülnek, és később magát is nyugtatni tudja majd, nem felejti el, amit babakorában tudott.

        Kedvelés

  32. A legkisebb fiam most lesz 6 éves.Nem érdeklik a mesék,csak néha.Egyébként nem igaz, hogy a gyerekek mindent szeretnek,amit eléjük tesznek.Nekem a kicsi nem.Adott már vissza ajándékot,hagyott ott mesét-filmen is-, nagyon tudja mit akar,mi érdekli.Nem mindenevő,csak legyen valami.A véleményem figyelembe veszi,de nem mindig hallgat rám és nem azért,mert gyerek vagy nem fogad szót,hanem mert más szemszögből értékel valamit.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  33. Én úgy tudom, hogy a népmesék és népballadák a kollektív tudattalan narratív leképződései…

    Szerintem pedig vannak nagyon gáz, manipulatív giccsek még a népmesék között is, de vannak nagyon mély történetek, amiket nem tudnék a “mesék hazudnak” általános jellemzéssel illetni. Vannak mesék, amik hazudnak, de szívesen vennék egy értelmezési párbajt a következőknél:

    PIROSKA ÉS A FARKAS, PIROSMALAC, A VÍZIMALOM TÜNDÉRE,
    Fodor Sándor: Csipike.

    Szerintem utóbbi a legkitűnőbb terápiás eszköz a társfüggőség kezdeti tüneteit mutató gyerekek számára.

    Erről volt már egyszer parázs vitám Adéllal, amit úgy hiszem, a blogtalin megnyugtatóan lezártunk, legalábbis remélem, és igen, elhiszem, hogy sok népmese vagy írott mese kimondottan manipulatív céllal született.

    De a “minden mese hazudik” kijelentés számomra nem állja meg a helyét.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  34. A két nagylányunknál találtam ki, hogy a mese róluk fog szólni, így sötétben is lehet mesélni, aki álmos az meg elalszik. Annyira megszerették a változó hosszúságú és részletességű “mesét” , hogy még kora tinédzser korukban is az ágy mellett a földön, kockásra ülve a fenekemet meséltem. Olvasni meg nagyon szeretnek mind a mai napig, ezért azt hiszem az anyjukkal együtt beírhatunk egy ötöst is végre az ellenőrzőnkbe:) A fiunk kicsit más, nehezebb dió, Geronimo Stilton és a hasonlók sokat segítenek. Azt sem feledem mennyi szerepe van ebben a sulinak, a tanítóneniknek a tanároknak. Tegnap volt nálunk a párom barátnője, tanító, amiket mesélt ..a mai iskoláról,,huuuuh.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  37. Egyetértek a posztban írtakkal, leginkább a mese szocializációs szerepéről szóló résszel.
    Azokat a meséket én sem szeretem.

    Mi egyébként hatalmas mese/rajzfilmrajongók vagyunk – a párom és a gyerekem is. Nem a királylányos Barbie-s vonulatból, mert azzal ki lehet kergetni bennünket a világból, hanem inkább az “állatos” mesék tetszenek, illetve a nem “hagyományos” mesék.
    Nekem a mese kikapcsolódás, szórakoztatás, azokat a meséket szeretem, amelyek valamilyen szinten elvarázsolnak, elvisznek egy másik, egy képzelt világba, vagy lehet rajtuk nevetni.
    Már írtam fentebb Szabó Magdát. Lázár Ervin is a viccessége miatt tetszik.
    A gyerek imádta kicsiként a verses mesék sorozatot, kétszer nyert is szavalóversenyt kisiskolás korában (Devecsery: Kék pék, Romhányi: Nyúl iskola).
    Disney-t is nézünk, némelyiken nagyon jól tudunk szórakozni. A lányom kedvence volt az Oroszlánkirály, a férjemé az Aladdin.
    És jöhet az összes sárkányos történet, de csak ahol a sárkány van “jó” szerepben. Az Így neveld a sárkányodat hatalmas kedvenc nálunk, illetve egy nem rajzfilm, a Sárkányszív.
    Sok esetben az illusztrációk, a rajzok, a képi világ fog meg, ezért is a rajzfilmrajongás.

    Andersenből egy tetszett igazán: az Ércdisznó. Sokáig nem tudtam, hogy valóban létezik, aztán Firenzében megtaláltuk!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  38. A gyerekek kitalálják a saját hőseiket. Nálunk a fejből mese a nagy kedvenc és a gyerekek mondják meg a szereplőket. Van közte mindenféle, amiről hallanak, a Macskanéni az egyik régi kedvenc (a Macskanő finomított változata, aki nappal doromboló cica, éjjel a gyengék megmentője), de voltak már a kedvenc hősök között Star Wars szereplők, focisták, Keménykalap és Krumpliorr szereplők, mindig, ami foglalkoztatja őket.

    A Rumini az abszolút kedvenc mostanában (nálam is :))

    Vámos Miklós: A csillagok nyomában is idekívánkozik még mese témában. Vámos egyik legjobb könyve! Ahogy a gyerekek meséje és a valóság összefonódik… Nekem ez nagyon bólogatós volt.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  39. Még egy vallomással tartozom: Abszolút Disney rajongó vagyok. De én perverz módon szeretem a Bollywood filmeket is. Azt hiszem, tudni kell helyén kezelni őket… 🙂

    Úgy látom, hogy a Disney filmek is egyre jobb irányba mennek, például a legutóbbi Frozen című film gender szempontból is tökéletes. A főcímdal pedig nagy erőteljes, simán lehetne a “patriarchális rendszerből felszabaduló nő himnusza”. És a csajok egymást mentik meg. 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  40. Én még egy Annapetigergő, vagy Bogyó és Babóca könyvet sem vettem meg, vagy olvastam. De nekem pl. Varró Danitól is égnek áll a hajam.
    Amikor 2 éve Bambit (eredeti, nem Disney-változat) olvastam a kicsiknek (4 évesek voltak), a barátnőm teljesen kiakadt, hogy vagyok képes ilyen horrort olvasni nekik. 😮

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • A Bambi tényleg elég félelmetes lehet, de ha anya olvassa, talán nem annyira. Nekem anno megvolt bakeliten, még a zenéje is horror volt, bizonyos részeknél nagyon féltem, még nyolcévesen is.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  41. Én tegnap este a vitathatatlan klasszikust, A Hétfejű Tündért olvastam fel leányomnak. Szépen, érzékletesen, költőiségének megfelelő ritmusban. Azonban az utolsó mondatát stiláris hibának érzem, olyan “ja, ha nem értenétek” félének, amely visszaveszi az eredeti erőt. És le is hagytam.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  42. Az egykor itt is dühöngő indexes Abszolút Igazság kommentje erről a bejegyzésről. Violetta ellenem indított facebookoldalára linkelte (mert összenő, ami összetartozik):
    “Elnézést mindenkitől, de ezt fel kell tennem, olyan iskolapéldája a feminizmus kártékonyságának. A mesék is támadás alá kerültek mert nem felelnek meg a feminista és gender követelményeknek. A pozítiv példa a beteg modern skandináv mesék, ahol mondjuk két királyfi házasodik össze a mese végén.”

    Pozítiv.
    Tud valaki ilyen mesét, hogy két királyfi…? “Mondjuk.” Tök műveletlen, fogalma sincs, a családalapítás sem jött össze, a “svéd” hívószóra elképzel valamit, és azt jól lefikázza.

    Többször belejelentette már, hogy ő velem többet nem foglalkozik, de nem bírja ki, úgy látszik.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • “A gyermekek sikeresnek, elfogadottnak, sőt tiszteletreméltónak láthatják apjukat, és ez komoly változásokat hoz a szülő-gyermek viszonyokban.”

      Hát, nem tudom, hogy mit gondoljak erről. Egyrészt jó, mert segítheti a visszailleszkedést, ha tényleg megvan a valódi szándék az elítélt részéről. De ha mondjuk én lennék az anya, nem biztos, hogy örülnék, ha a gyerekem tiszteletreméltónak látná az apját, aki ki tudja, mit csinált előtte.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Szerintem határozottan meg kell különböztetni a kérdésben a “mit” és a “kit”. Amit csinált az apja, azt nem kell tiszteletreméltónak tartani, főleg, ha maga az apa is eljut az önreflexiónak arra a fokára, hogy megveti régi cselekedeteit, és nem hárít. De “aki” az apa, azt minden szemét gesztustól el kéne választani. Erről a “Ments meg, Uram” c. film jut eszembe, ami egy percig sem kisebbíti a kétszeres gyilkosság botrányát, de az elítéltet mégis embernek mutatja be, akinek jár bizonyos fajta tisztelet.

        Kedvelés

  45. Visszajelzés: gyermekeinket nem fenyegeti veszély | csak az olvassa. én szóltam

  46. Visszajelzés: népszavazási kisokos, avagy gyakori tévhitek a transzneműségről | csak az olvassa. én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .