anyám fáradt mosolya

Közzétéve január 30, 2014 Szerző: csak az olvassa

Sokan voltunk. Hajnaltól vakulásig dolgoztunk. Nem volt játék, születésnap, se semmi. A hamuban aludtunk tízen.

De anyám mosolya! A tekenő mögül!

Sőt, ezt megtaláltam, ki ne hagyjátok:

Egy cipősdobozban laktunk százötvenen. Hideg salakot ettünk.

Nos, tisztes szegénység, ebben az értelemben, nincsen.

Molnár Ferenc tudja ezt jól. Kinéz a Fogalmazó háta mögül, és csippent a szemével.

Fogalmazó. Kádár István, maga tizenhárom évi tisztulás után hazalátogatott a családjához, a földre, hogy bebizonyítsa nekünk, hogy megjavult. Mi szépet cselekedett?

Kopottas.Elmentem haza, aludtak szépen szegény árváim. De esett az eső és becsurgott a kis házba. Akkor én nekiálltam és megfódoztam a háztetőt, hogy meg ne ázzanak a szegények. A kopogásra felébredtek, megijedtek, de bement hozzájuk az anyjuk, és mert sírtak, azt mondta nekik: ne féljetek, ne sírjatok, szegény apátok jött vissza a másvilágról, ő kopog, fódozza a háztetőt.

Fogalmazó. Kádár, maga gyönyörűt cselekedett. Kádár, maga a legszebb jutalomban részesül. És ez olyan szép, hogy benne lesz az olvasókönyvekben, hogy meg legyenek hatva a gyerekek, mikor tanulják.

Menjünk közelebb.

…azokra gondol, akiknek felkelniük is heroikus. Akik pénzt utalni pláne nem tudnak, akik reggel hiányzó foggal esdekelnek, létük és partnerük által sakkban tartva, megvetve, zsúfolt és hideg, törött kövezetű lakásokból indítják úttalan útjaikra a sorsukat majd újratermelő, a drogériapénztárt karriernek tekintő gyerekeiket, levált sarkú cipőben. Ki tudja, miért hajlandóak még erre.

korrumpálja a fény

A fejünk tele van a kisködmön-giccsel. Pedig az arra jó, hogy elaltassa a tiltakozást és igazolja az erőszakot, a visszaélést, a jogtalan előnyt. Hogy azok sorsán, akik elképzelni sem tudták, hogy lehetett volna másképp is élni, ne háborodjunk föl mi se. Mert nehéz volt, de mégis szép volt, ugye. Az efféle giccs az egyik igazoló eszköze egyrészt a patriarchális, másrészt a kapitalista elnyomásnak. Vidám, labdázó utcagyerekek. Nem jutott mindig vacsora az asztalra, eljárt az uram keze is, de nem volt rossz ember. És kilenc gyönyörű gyerekemmel megáldott a Jóisten.

Mire tartja magát, aki így szépíti meg a múltat? És mások mire tartják? És milyen sorsot szán a lányának vajon?

A szenvedés nem igazolható erkölcsileg. A legnagyobb írók, például az Árvácskáé vagy a Tisztes úriházé, az Édes Annáé nem is igazolják. Éppen Molnár Ferenc ért és mutat meg valamit a Liliomban a cselédromantikából, de fájdalmas az is, másrészt meg a fonákságát a szöveghumor fedi fel — ma a Liliomot már sűrű iróniával, stilizáltan játsszák.

Ennek egész egyszerűen nincsen romantikája. Utólag sincs. Feledés van, tagadás, hamisítás, torzulás. Ezek a nők, akik ilyen körülmények között nevelik a sok gyereküket, nem mosolyognak. Nincsen nekik már szájuk sem, úgyszólván. Egész egyszerűen nem lehet megbecsülés, méltóság, mozgástér, rekreáció nélkül élni. Elemi, emberszerű erőforrások, javak nélkül. Pedig ez az, amit elvárnának tőlünk, és még az örökös áldozatot, mert akkor nekik nem kell szívniuk, de akkor sincs ilyen. Elvárják, hogy ha nem hagynak minket teljesen magunkra, akkor emlegessük: mennyit segít, milyen jó apa. Mintha nem ez volna a normális.

Mivel a tekenő mögött a nők alapvető szükségletei sérülnek, romlik az életminőségük, inkompetensek lesznek, belebetegszenek, romlik a teljesítményük. Nincsen mosoly. Nem lehet összeszorított foggal élni. Nem igazolható. Nincs mégis. Nem pattog a tűz a szegényes viskóban.

Akit megbecsülnek, az tud adni csak torzulás nélkül. Vállalásait teljesítve, emelt fővel. És akit megfosztanak a méltó létezés esélyétől, akitől elvitatják a megértést, megerősítést, akit vádolnak, lehúznak, magára hagynak a mérhetetlen teherrel — a sérült gyerek apja valami kilencven százalékban hagyja el a családot –, az tönkremegy. Ha mégsem teljesen, az az ő heroizmusa. A heroizmus nem lehet kiindulópont, nem lehet rá bazírozni, elvárni.

Nem csak az anyagiakról van itt szó. Sok más erőforrás is van. Az emberi lélek el tud törni. Ami az üzemanyaga, azt nem lehet belőle kispórolni. Nem, nem valamiféle önző, anyagias értékrend ez, nem, nem kényelmeskedünk, egyszerűen tudjuk, álszentség nélkül és az önbüntető hajlamunktól megszabadulva felmértük, hogy mi fontos. És nem, nem csak a kipipálandó igényekről van szó, és aztán csönd legyen, irány a gálya. Nem tudjuk mindig előre, nem számon kérhető. Hanem kósza boldogságok is járnak, bűntudat nélkül.

Előfordul, hogy erőnkön felül kell helytállnunk, súlyos trauma is előfordul, de akkor legalább hajtsa le mindenki a fejét, segítsen, ne gyártson belőle hibáztató magyarázatot és kisködmöngiccset, és ne kritizálja és rombolja azt, aki helytáll. Az efféle történetek nem arra valók, hogy rájuk mutogassanak az áldozatvállalás haszonélvezői: lám, ő kilenc gyermeket nevelt fel egy kétszobás lakásban. Nem vagyunk egyformák, de az nem lehet irányadó, hogy elviselte a nagyanyám is, még rosszabbat is. Nem a legkeservesebbekhez, nem a nagyanyákhoz kell viszonyítanunk, hanem a jelen állapotaihoz, normáihoz, a boldogság mai feltételeihez, mert hiába lett volna boldog a nagyanyám három szobában, húsz fillérrel magasabb órabérrel és heti egy pihenőnappal, nekünk romboló életminőség-romlás az is, ha nem jutunk el sportolni vagy használhatatlanul silány a mobilunk.

És különösen nem az önmagunk iránt támasztott elváráshoz kell mérnünk magunkat, további pusztító élményeket, a meg nem felelést átélnünk, hanem, érzékenyen figyelve a saját működésünket, aprókat kell igazítanunk, tágítanunk a lehetőségeken. Épp mert felelősséggel csak így tehetünk, hiszen fontos, amit vállaltunk, nem szállhatunk ki, nem lehet a gyerekeinknek roncs anyjuk. Nem engedhetjük meg magunknak a lesántulást. Nekünk szaladnunk kell, zsombékról zsombékra szöknünk. Ezért jelkép a narancssárga, ezért a gyász színe is.

Az nem lehet, hogy egy anya csak akkor lehet legálisan egyedül, élheti meg a saját terjedelmét, csöndjét, az énje határait, ha már mindenki alszik. Kétségbeesetten, önpusztító módon fennmaradva, az alvása rovására, mert különben nem hagyják békén, folyton beléfolynak, nyomakodnak az integritásába más lények.

Nem ürülhet ki az a veder, amelyből annyian isznak. Hagyjátok az anyákat elmenni néha. Ne gerjesszetek bennük bűntudatot. Hagyjátok bennük kifejlődni azt, aki néha egy kicsit kiszáll, és tudja, hogy ez magának és a családi dinamikának is milyen fontos. Ne virágot vegyetek nekik. Hagyjatok nekik időt, ne romboljátok önképüket, szusszanásaikat.

És nem mondhatjuk ezt — hogy tarts ki, ez a dolgod, meg szegényen, de boldogan — a lányainknak sem. Szerencsére nekik már nem azok közül a kényszerek közül kell majd választaniuk, mint nekünk.

369 thoughts on “anyám fáradt mosolya”

cica - január 30, 2014 07:17 szerint:

Nagyon örülök ennek a bejegyzésnek :-). A kisködmön életem egyik leglehangolóbb olvasmánya, sohasem tudtam pontosan, hogy miért. A másik még lehangolóbb, a Légy jó mindhalálig. Még mindig kötelező olvasmány alsó tagozatban? Miért kell ezt kisgyerekekkel olvastatni?
Félreértettem volna a bejegyzést?!

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- csak az olvassa - január 30, 2014 08:57 szerint:
  
  Nem, ezek édesbús, nem rossz, de meghatási céllal írt, elavult miliőjű, értékrendű olvasmányok mint kötelező olvasmányok, amelyekhez a diáknak köze nincsen.
  Mindegyik egyszerűen megragadható:
  Légy jó: becsület, tudás, igazságérzet
  Kőszívű: nemzeti érzelmek, haza, reformkor-esszencia
  Kincskereső: szegények voltunk, de legalább szar volt nekünk
  Téli berek: szocialista népnevelés, ideológia, és be lehet hozni, amit bioszon elbambultál
  indiánregények: hasonlóképpen, betyárbecsület, állhatatosság, csak egzotikusan
  Verne: ugyanez, de “ez biztos érdekli őket”
  Hajdan az összes kötelezőt félig azért tették a listára, mert “majd elsajátítják ezeket az értékeket”ÉS “ez biztos érdekli őket”.
  Nem tudunk mit kezdeni Nyilas Misi díszleteivel, fogalmaival, a mélységesen megalázó kontextussal, a tekintélyelvű, embertelen iskolával.
  A mai emberek nem így gondolkoznak, a mai izgalmat, kalandot, problémákat diákszinten akkor már sokkal inkább Harry Potter vagy Lakatos István Dobozvárosa vagy a Rumini fejezi ki.
  És svéd gyerekkönyveket kéne olvasni, és demokráciára nevelni őket, közösségi érzetre, problémaérzékenységre, bátorságra.
  És hinni bennük, és rendesen megtanítani őket nyelvekre, önéletrajzot írni,sajtót olvasni-érteni és informatikából azt, ami fontos lehet. Szoftvert írni, teszem azt. Photoshopolni. Szövegszerkeszteni.
  És miért nem olvasunk mint JELENSÉGET Rejtőt mondjuk tizenhat évesen? Ami magyar trademark, valóságos hungarikum és a megértése filozófia.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - háromnegyed - január 30, 2014 09:12 szerint:
    
    Rejtő már 8 évesen sírvaröhögős, múlt évben nálunk már a harmadik generáció szerette meg az olvasást miatta.
    
    KedvelésKedvelés
  - ursus arctos - január 30, 2014 09:22 szerint:
    
    Én meg úgy gondolom, hogy ezekkel a könyvekkel, szerzőkkel csak akkor van gond, ha nincs továbblépés. Ez a probléma ma már végképp megoldódni látszik, hiszen a gyerekek többsége sem a kötelezőket, sem mást nem olvas, így továbblépni sincs miről. Nagyjából maradnak a szépidézetek.hu .
    Persze értem mire gondolsz a hamis romantika körében és ezeknek a műveknek a hatása nagyon is kitapintható. Meggyőződésem, hogy a Winnetounak (és a számtalan film, képregény, stb. feldolgozásának) köszönhetően alakult ki az indiánok, “mint a környezettudatos, nemes vad, akiket kiirtottak a gaz sápadtarcúak” mítosza.
    Harry Pottert olvastam a lányaimnak, később ők is olvasták. Talán csak a fordítás hibája, de én agybajt kaptam, hogy Harry átlag 25 oldalanként mindig “epésen” kérdez, plusz nem bírom, hogy mindenre egy rohadt vingardiumlevióza a megoldás. Később már nem is vitték végig a sorozatot.
    Mindkét lány imádta viszont a Winnetout és az Ivanhoe-t, szerintem legalább háromszor kellett olvasni nekik – és bevallom én is élveztem.
    Remélem, nem okoztam nekik maradandó károsodást ezzel.
    
    De nagyon mellékalimpáltam a posztnak, elnézést, majd arra is visszatérnék, de most megyek megmenteni a hazát.
    
    KedvelésKedvelés
  - bajuszcic - január 30, 2014 09:28 szerint:
    
    Minden soroddal egyetértek!
    
    KedvelésKedvelés
  - ClaraOswin - január 30, 2014 10:58 szerint:
    
    Én nagy Harry Potter fan vagyok, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy együtt nőttem fel vele – 12 voltam, amikor az első két részt olvastam, és 18, amikor az utolsót.
    
    A Harry Potter jelképekben gazdag, mély pszichológiai tudásra épülő mese, az az igazi fajta, ami szimbolikusan követi a gyerek felnőtté válásának szakaszait. Ezek után nem olyan meglepő, hogy a varázslatok használata, és egyáltalán a varázsvilág kidolgozottsága hagy maga után némi kívánnivalót, mert csak díszlet. Az egyes akadályokat a tudás (varázslatok) segítségével győzik le, de a végső “fegyver” sosem a varázslat (bátorság, önzetlenség, szeretet, szembenézés a halállal, hűség, tisztaság, stb.).
    
    Annyira kíváncsi vagyok, hogy mitől van az, hogy egyesek ezt látják, mások meg nem…
    
    Azt figyeltem meg, hogy azok az ismerőseim, akik szeretik és értik a Harry Pottert, általában fogékonyabbak a szimbólumokra, és ez fordítva is igaz. A páromat például konkrétan idegesíti minden olyan történet, ami szimbólumokkal operál.
    
    Felolvastam neki egy mesét egy mesepszichológiával kapcsolatos könyvből. Ő erre 10 percen keresztül fejtegette, hogy mennyire nincs értelme az egésznek. Még az is elhangzott, hogy “ez tiszta hülyeség, mert az állatok nem tudnak beszélni”. Én meg egy idő után szó szerint fizikailag szenvedtem, hogy ne akarja már logikusan MEGÉRTENI, csak hagyja megtörténni, engedje, hogy a szimbólumok életre keljenek odabent! De semmi…
    
    Ő a realista vonalon mozog. Trónok harca, nyomozós műsorok, szuperhősök, orosz realizmus – minden mennyiségben. Gyűrűk Ura, Harry Potter, Doctor Who, mesék – csak idegesítik.
    
    Ez mitől függ vajon? Csak ízlés kérdése?
    
    KedvelésKedvelés
  - képviselőné - január 30, 2014 11:24 szerint:
    
    Biztonságra törekvés. A racionálisan felfogható dolgok azt az érzetet keltik, hogy a világ felfogható és megmagyarázható, mert a láthatatlan, kiismerhetetlen dolgok erős szorongást keltenek. Talán nem meglepő, hogy férfiak hajlamosabbak erre a “racionalizálásra” ami mellesleg az én véleményem szerint lényegében a létező világ egyfajta tagadása.
    
    KedvelésKedvelés
  - eső - augusztus 25, 2014 22:33 szerint:
    
    Köszönöm.Ez nagyon jó kritika nekem.
    Okos vagy Képviselőné.
    
    KedvelésKedvelés
  - ursus arctos - január 30, 2014 11:58 szerint:
    
    Az is, nyilván. Nekem annak ellenére (vagy épp azért?) nem jött be a Harry, hogy kifejezetten sokáig rendszeresen olvastam meséket.
    Nem tetszik a katyvasz jellege, innen-onnan összehordottsága: cerberus, magyar mennydörgő, stb.
    Erőltetett, túlnyújtott kínlódás a végeérhetetlen kötetek sora. Egyfelől persze eksön, izgalom, de kb. a harmadik kötet felétől mér elegem volt abból, hogy még mindig azzal a szerencsétlen tudjukkivel kell kínlódni, mire nagy nehezen a sokadik kötetre csak hazavágják valahogy.
    Persze, szimbólumok, az egyik kötetben épp, hogy nincs leírva, hogy horogkereszt van az égen – éppen túl szájbarágós nekem.
    Talán csak a fordító hibája, de nekem a nyelvezete is igénytelen, kisiskolás.
    Igaz, ebből a szempontból bőven van lejjebb, a Twilight, ahol a vámpírcsávó arca vagy bőre kb. húsz oldalanként vagy alabástrom, vagy márvány.
    Egyszóval, szerintem egy fosomlás, de gyorsan hozzátenném, ez (mármint a véleményem) semmit nem jelent. Én például szívesen nézem a Fűrész egyes részeit, holott az tényleg legalja horror.
    
    KedvelésKedvelés
  - Zöldfűszál - január 30, 2014 12:23 szerint:
    
    Mondd csak azt, hogy neked nem jön be a Harry Potter, oszt’ kész. A fordítás igényes, a HP-univerzum pedig nem innen-onnan összehordott, hanem kreatív, létező elemekből teljesen újat hozott létre.
    
    KedvelésKedvelés
  - árnika - január 30, 2014 12:52 szerint:
    
    HP-rel én ugyanígy nem tudtam, tudok mit kezdeni.
    a könyvet felolvastam egy ideig (egyszerűen leesett a fejem és belealudtam), aztán olvasták egyedül is. a nagylányom magyarul többször. most angolul is élvezi. nekem ez talány. ettől még örülök, hogy neki élményt ad.
    a filmekben az épületeket csodáltam.
    
    KedvelésKedvelés
  - Fenegyerek - január 30, 2014 22:01 szerint:
    
    Sziasztok!
    
    Én nagyon szeretem Harry Pottert, de csak az első három kötetig. Van egy olyan érzésem, hogy az utolsó négyet “megrendelésre” írták, csakis a rajongók miatt lett ilyen hosszú ez a történet.
    
    KedvelésKedvelés
  - gyongyi77 - január 31, 2014 08:36 szerint:
    
    Hát, azért kínlódnak a könyvben végig tudjukkivel, mert mi is mindig ugyanazzal a tudjukkivel vívódunk az életünkben, nem? Lehetne változatos, de, sajna, nem az.
    
    KedvelésKedvelés
  - katja - január 30, 2014 13:40 szerint:
    
    Mosolygok itt, mert nálam is erősen megy a Gyűrűk Ura és a Trónok harca, amit én sokkal inkább említenék egy kontextusban, mint a Gyűrűk Urát a Harry Potterrel, de az utóbbit nem olvastam, csak filmen láttam, így nem teljesen releváns a véleményem. Viszont értem, hogy miért mondják, hogy a GyU után a Trónok harca a legjobb fantasy ever.
    A szuperhősöket is szeretem filmen és az oroszokat is, sajnos, mind közül pont magyar irodalomból vagyok a leggyengébb, hátha majd a gyermekekkel bepótolom. Igazából az gondolkodtatott el, hogy ezek a könyvek tényleg a realizmus vagy racionalizálható világkép iránti elkötelezett gondolkodás tükrei? Mert én most nemsokára meseterápiázok, és a legnagyobb kedvenceim azok a latin-amerikai írók, ahol soha nem tudod, mennyi a misztikum és mennyi a valóság. Ne beszélve a más értelmes lényekről (földönkívüliek), a vámpírokról, alakváltókról stb.
    Lehet, így értelmet nyer apám azon magvas karácsonyi mondata, miszerint, ha megtanulnék nőként gondolkodni, akkor az életem szebb lenne: érteném és értékelném a férfiak gyengéd gesztusait. 😀
    
    KedvelésKedvelés
  - ClaraOswin - január 30, 2014 14:34 szerint:
    
    Ha szereted a Gyűrűk Urát, akkor nagy valószínűséggel élveznéd a Harry Potter könyveket… A film, az a felét se adja át. Tizedét se. 🙂 Szerintem mélységükben és mondanivalójukban elég közel állnak egymáshoz, és elég sok az áthallás a kettő között.
    
    Azt hiszem, hogy nem úgy értettem, hogy az oroszok vagy a szuperhősök szeretete minősítene, inkább fordítva. Akit alapvetően felbosszant az elvont gondolkodás, akit idegesít a rejtett üzenet, az alapvetően könnyebben boldogul egy Pókember, Superman vagy Trónok Harca filmmel/könyvvel.
    
    Viszont a miszticizmusra való nyitottság nem azonos a szimbolikára való nyitottsággal. Attól, hogy egy filmben vámpírok/földönkívüliek/angyalok/sárkányok/… vannak, attól még lehet a film nagyon realista. Most nagyon próbálom elkapni a különbséget, de nem tudom megfogalmazni.
    
    Ha a Gyűrűk Urára gondolok, akkor ott érzem, hogy nem csak egy izgalmas történetet olvasok, hanem egy fejlődéstörténetet. Kilépés a megszokásból, segítséget kapni, megpihenni, hegyeken átmenni, enni,inni, harcolni… Olyan ritmusa van a könyvnek, hogy az a való életben is erőforrásként szolgálhat. Harry Potter, legendák, régi mesék ugyanez a kategória. De lehet, hogy ez csak az én személyes élményem.
    
    Viszont be kell vallanom, hogy szerintem a Trónok harca csak egy férfiakra célzott szappanopera, aminek egy célja van: Nézd meg a következő részt. És ezért kapsz szexet, vért, háborút. Izgalmas megfigyelni a stratégiákat és taktikákat, átélhető általa a hatalom és az erő, de igazából nem visz sehova. Csökkenő lelkesedéssel nézem…
    
    KedvelésKedvelés
  - aritareal - január 30, 2014 15:13 szerint:
    
    ClaraOswin, egyetértek veled, egy jó fantasy pl. a Gyűrük ura, vagy a Harry Potter, Salvatore sötét elf sorozatának első trilógiája, vagy teszem azt Anne Rice Vámpírkrónikái abszolút lehet realista.
    
    Ez azért van, mert bár egy fiktív világban játszódnak, ezeknek a fiktív világoknak ugyanúgy megvannak a maguk szabályai melyek szerint az események zajlanak a karakterek, vámpír vagy elf vagy akármi létükre ugyanúgy hihetőek és emberiek, és a művek ugyanúgy egy logikus, szervezett történetet mesélnek el.
    
    A Gyűrűk ura nekem is nagyon meghatározó élmény, hasonlóképpen a Szilmarilok, nem is tudom, hányszor olvastam őket. A Trónok harca először tetszett, olvastam az első öt kötetet, de az ötödiket már untam. Martin esetében érezhető, hogy forgatókönyvíró, mert nagyon jól koncentrálja a feszültséget, fordulatosan és érdekesen ír, de a végére az egész úgy fulladt ki, mint ahogy az amerikai sorozatok szoktak. Túlírta, túlnyújtotta, és a karakterek zöme is kezd off lenni, szóval én elveszítettem az érdeklődésem.
    
    KedvelésKedvelés
  - fonixtoll - január 30, 2014 15:23 szerint:
    
    Trónok harcából négyet olvastam, az nekem nagyon bejön, a film egész más, nehezen viselem. Salvatore szintén bejön, de én pl untam a Gyűrűk urát. A Szilmarilokat sokkal jobban szerettem. Most Gregory Maguire a kedvencem, szerintem nagyon jól ír. Alig várom, hogy a lányom kezébe adhassam az első Gaiman könyveket, szintén nagy kedvenc.
    
    KedvelésKedvelés
  - devorah - január 31, 2014 11:14 szerint:
    
    A Gyűrűk Uráért rajongok, gyönyörű fejlődésregény, gyönyörű környezetben, nagy szép szöveggel. Minden fantasyk királya.
    A Harry Pottereket is végigolvastam, és szerettem, de én ezt nem tartom fantasynek, inkább igazi, gyerekeknek szóló mesének. Zseniálisnak tartom a karaktereit, és azt ahogy a főhőssel egyidős olvasót szólítja meg. Felnőttként szerintem nagyon nehéz elvezni, én 18 voltam,amikor az akkor 12 éves húgommal együtt elkezdtük olvasni, nagyon közel volt még a kiskamaszkor, ezért nagyon élveztem. Érdekes, hogy engem sohasem zavart a “mix”legendavilága, a globalizáció gyermekeként bírom a multikultit, meg a fúziós konyhát 🙂
    
    A Trónok Harcát is lelkesen nézem, szerintem nagyon szórakoztató, látványos, csak helyén kell kezelni, ez nem magaskultúra, nem művészfilm, ez egy kalandos sorozat, fordulatokkal, ármánnyal, szexi szereplőkkel.
    A könyvbe is belekezdtem, az nem tetszett annyira. Az írója egyébként nem fantasynek, hanem fiktív történelmi regénynek nevezi.
    
    KedvelésKedvelés
  - cris256 - január 30, 2014 09:28 szerint:
    
    “szegények voltunk, de legalább szar volt nekünk” – 😀 Bocsmá, hogy a lényeget emelem ki.
    
    KedvelésKedvelés
  - gyongyi77 - január 31, 2014 08:42 szerint:
    
    Igen, köszönjük. Nekem az volt a durva élmény, mikor néztem a fiam elsős olvasókönyvében a Kincskereső-részletet, már azon elhűltem, de másnap jön haza a hétéves, és sírva meséli, hogy a tanító néni “kényszerítette” őket rá, hogy nézzék meg ezt a részletet filmen is. Pedig ő mondta, hogy nem szeretné, mert meg fog szakadni a szíve. Na, itt beakadt a szalag, akkor döntöttem úgy végleg, hogy nem hagyom ott a gyerekem. Nem bírta megemészteni, mikor látta is azt, amit elképzelni is borzalom. Hetekig nem akart egyedül aludni. Nem demonizálnám én ezt, mert nézünk sokkal durvább meséket is, de nem véletlen, hogy ennyire szívfacsarókat nem.
    
    KedvelésKedvelés
  - eső - augusztus 25, 2014 22:43 szerint:
    
    Véleményem szerint a gyerekek nem szenvednek az olvasmányok miatt( a szorongó gyerek viseli nehezen,de bármit nehezen visel), csak kár, haszontalan anyaggal tölteni az időt ahelyett hogy fejlesztenék a gyerekeket.
    
    KedvelésKedvelés
  - hirlando - január 30, 2014 10:31 szerint:
    
    igen, a kötelező olvasmányok! kb. 90%-ot le kellene cserélni, és nem győzöm a gyerekeimet lázítani ellenük, mármint a mondandójuk iránt.
    fucking szegénység pátosz! és ugye nyilván mindegyiknek alapélmény, akik hozzáférnek a NAT-ot készítő elit agymosó pozíciókhoz. bull fuckin’ shit!
    ugyanez töriből. aradi vértanúk pátosz. hol az a nagy lavór, Éva?
    
    KedvelésKedvelés
  - teeztnemtudhatodhajnalkam - január 30, 2014 11:55 szerint:
    
    Kicsi lesz má az a nagy lavór, egy nagyobb medencét rendszeresítsünk szerintem e célra.
    
    KedvelésKedvelés
  - sista - január 30, 2014 13:23 szerint:
    
    Én is tüzet okádok és vérben forog a szemem ettől az ideológiától, a kötelezőolvasmánytól, a Szent István királytól, a történelem oktatástól… Imádom ezt a mai írást, Éva! Nem mutatom meg, mi fortyog bennem, mert megrémülnétek. Úgyhogy inkább azt mesélem el, hogy mennyire sokkolt az Árvácska című film (meg egy csomó minden más) az iszonytató, felfoghatatlan gonoszságok láttán. És nem értettem, hogy tehették, vagy MIÉRT TETTÉK EZT VELEM? Miért kellett nekem ezt az osztállyal kötelezően megnéznem? Megerőszakolták a lelkemet! Mi célból? Nem akartam elhinni, hogy a gonosz mostohaapa a kisgyerek kezébe egy izzó parázsdarabot nyom?????? NEEEE! Hogy megölik a nagyapót, mert az szeretettel volt a kislányhoz. Az akkori ártatlan gyermekénemet ez sokkolta! És most is elsírtam magam, hogy ezt felidéztem. Akik ezt megnézették velem, azok gonoszok!
    
    KedvelésKedvelés
  - teeztnemtudhatodhajnalkam - január 30, 2014 13:44 szerint:
    
    Ugyanez, ugyanígy, mínusz sírás. No-no, ne sírj, babuskám, naaa. Krumplibogár!
    
    KedvelésKedvelés
  - árnika - január 30, 2014 13:50 szerint:
    
    én nem néztem végig. aszem kimentem. meg nem néztem oda. most sem tudnám végignézni.
    
    KedvelésKedvelés
  - cica - január 30, 2014 13:57 szerint:
    
    Én is így gondolom, mintha megerőszakolták volna a lelkem ezekkel a könyvekkel (és tényleg, filmekkel is). Hihetetlenül feldühítettek azzal a temérdek és határtalan gonoszsággal. Nekem ijesztő volt, hogy büntetlenül lehet gonoszkodni, és senki sem lázad. Te csak légy jó, tisztességes, nyomorogj és kész. Lehet ezért lázadok azóta is 🙂 Rég olvastam, lehet tévedek, de nekem ez maradt meg belőle. A Tisztes Úriházat most olvastam nemrég, azt hiszem itt a blogon volt szó róla és megtaláltam a szüleim könyvtárában. Nagyon tetszett, de ezelőtt 15-20 évvel nem értettem volna meg ebből sem a lényeget.
    
    KedvelésKedvelés
  - követő - január 30, 2014 20:15 szerint:
    
    Szerintem meg fontos a szembenézés. Nem filmen, mert képzeld csak annyira el, amennyit elbírsz, de mégis ködlámpával a sűrű nyirkosságban – nem vattacukor az, ami körülvesz. Az E/1-es, gyermekien naiv nézőpont mögé belelátni a valós borzalmakat, nagyon fontos. Hogy tudjuk, mik vannak. A Sorstalanság is, az Àrvácska is.
    Attól, még hogy nincs a cselekményükben nyílt lázadás, nagyon is felforgatóak.
    
    KedvelésKedvelés
  - cica - január 30, 2014 23:11 szerint:
    
    Kovetőnek, csak nem fért alá: a Sorstalanság egyik kedvenc könyvem, hihetetlen pszihológia, de fel kellett nőnöm hozzá, hogy érdekeljen, el tudjam olvasni és belássak a szöveg háta mögé úgymond. Tudatosan választottam, hogy elolvassam, és sejtésem is volt arról, hogy mire vállalkozom, miről szól. A gond az én véleményem szerint ott kezdődik, hogy kötelezik az alsós diákokat (már amennyire napjainkban tudják), hogy elolvassák ezeket a lehangoló, sokszor reménytelen történeteket, pedig még nem értik belőle a lényeget, ellenben érzelmileg nagyon befolyásolja őket. Én minden olyan könyvre/történetre haragszom, ahol kisgyerekek esnek felnőttek vagy akár nagyobbak áldozataivá és a felnőtt világ akiknek gondoskodnia kellene róluk, észre sem veszi. Mit mondunk ezzel a gyerekeinknek?!
    
    KedvelésKedvelés
  - gyongyi77 - január 31, 2014 08:44 szerint:
    
    Követőnek: persze, felnőttként!
    
    KedvelésKedvelés
  - hirlando - január 30, 2014 18:12 szerint:
    
    na igen. meg jól is nézne ki, ha minden szart visszatennénk bele, amit az idők során megetettek velünk :).
    
    KedvelésKedvelés
  - aritareal - január 30, 2014 12:52 szerint:
    
    Én úgy gondolom, hogy a kötelező olvasmányok nagy részét egy átlagos mai gyerek nem is érti. Valóban le kellene cserélni a zömüket. Ugyanakkor rémítő, hogy a gyerekek, néhány kivételtől eltekintve, nem olvasnak – nálunk a 21 főből a kilencedik osztályban egy lány szokott néha könyvet olvasni. Ha ezt megemlíti, akkor még neki kell magyarázkodnia, hogy “most miért néztek így, igen, és szoktam olvasni”. Pedig a többi se ostoba gyerek, csak soha nem jutottak el addig, hogy megszeressék a könyveket.
    
    KedvelésKedvelés
  - banatko - január 30, 2014 14:24 szerint:
    
    és fuckin’ mártíromság pátosz. Pedig az etika-vagy mifene könyvben benne van. Legnagyobb erény az önfeláldozás, a mártíromság.
    
    KedvelésKedvelés
  - csineva - január 31, 2014 07:18 szerint:
    
    A mártíromság tényleg a legnagyobb erény, csak össze szoktuk keverni az önjelölt mártíromsággal, vagy az élvezetből elkövetett mártíromsággal. A Tienanmen téri srác 88-ból, aki kiállt a tankok elé, vagy a másik, akit 89-ben Kolozsváron szívenlőttek a pragmatizmus szempontjából idióta marha, ahogy egyszer nekem valaki Batthyány Lajost jellemezte, de attól még hős. Szerintem kétfle ember van: aki működteti a világot, és aki előreviszi. A hősök szokták előrevinni a világot. Ha nem lennének, még a kőkorszakban lennénk.
    
    KedvelésKedvelés
  - gyongyi77 - január 31, 2014 08:49 szerint:
    
    Én meg pont azt gondolom, hogy azok viszik előre a világot, akik úgy működtetik, hogy jobb legyen. Munkával, erővel, céllal.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - január 31, 2014 09:07 szerint:
    
    A mártírok NEM viszik előre a világot. Van, hogy nincs más lehetőségük, mint az aradiaknak. De ők spec nem mártírok akartak lenni, hanem katonák. Akik akár meg is halnak a hazájukért, harcban, de az nem az ő választásuk volt, hogy felakasszák őket. A kínai fiú sem hiszem, hogy azért állt a tank elé, hogy eltapossa. A szíven lőtt sem választotta, hogy szíven lőjék. Kockáztatott, ez igaz. És hát a kínai fiú, valljuk be, sajnos nem sokat járult hozzá Kína változásához, amennyiben Kína semmit sem változott. Ez a mártírság mint erény, ez tipikusan keresztény dolognak tűnik nekem. A hősök akár még hasznosak is lehetnek, de nem ők viszik előre a világot. Vagy ha igen, akkor a tűz csiholója típusú hősök. A hét mesterlövészben mondja Bronson, hogy ő sosem tudott olyan bátor lenni, hogy családja legyen. A “mindennapi” hősök, az Edisonok, Teslák, Szentgyörgyik viszik előre a világot.
    
    KedvelésKedvelés
  - hirlando - január 31, 2014 23:26 szerint:
    
    nem gondolom, hogy a mártíromság erény. szerintem az állhatatosság az erény, az őszinteség, a (nem fegyveres) békecsinálás, az élelmiszer termelés, az emberség. ha valaki mártír lesz az szerintem szopás és borzalom, de semmiképpen sem erény.
    attól viszont tönkremegyek, hogy őket kell ünnepelni, meg történelemből tanulni. tiszta szégyen :(. kardozó kissrácok ünneplik és ünnepeltetik magukat, ahelyett hogy megtanulnák fegyelmezni a szándékaikat és az emberkedésüket.
    a férfiegó gyönyörűséges példája és szégyellhetnék magukat. túl sok szenvedést okoznak és még ünnepelni is kell őket. kártékony lúzerek :(.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - február 1, 2014 08:26 szerint:
    
    Szerintem kétféle mártír van. Az egyik az akar lenni, az emlegetett cél valójában csak eszköz, hogy mártír lehessen. Ez konkrétan őrültség szerintem. A másik egy célért harcol, küzd, ami még akár magasztos is lehet, és belehal. Ez vagy peches (pont beleszalad egy golyó, nem a másikba), vagy lúzer (nem méri fel a valós lehetőségeket). De nem hősebb, mint az, aki eredményes, sikerül elérnie a célját, és közben még teljes életet is él.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - február 1, 2014 09:57 szerint:
    
    Szerintem a mártírodság baróbb, mint a mártíromság…
    A mártíromság denotációja pejoratív, megjátszás, képmutatás van benne (szerintem)-
    
    KedvelésKedvelés
  - hirlando - február 1, 2014 00:05 szerint:
    
    pl. őket lehetne ünnepelni, ha bárki kérdezné, nem azokat akik egymásra lövöldöznek:
    http://www.nytimes.com/2014/01/25/business/the-elders-of-organic-farming.html
    
    KedvelésKedvelés
  - gyongyi77 - február 1, 2014 09:10 szerint:
    
    Én is bőgve olvastam a fiatal tanárnő történetét, aki meghalt, mikor a diákokat mentette a túszejtő fegyveres állattól. Ezek a történetek időnként erőt adnak, tartást, de ahhoz képest elenyésző a hatásuk, hogy én hogy próbálom a mindennapjaimban előre vinni a dolgokat: több generációs átkokat megtörni, más, jó szokásokat meghonosítani (már majdnem leírtam, hogy normális, aztán észbe kaptam ;), szerethető gyerekeket nevelni, ilyenek. Azt pedig nem a mártíroktól tanultam.
    
    KedvelésKedvelés
  - csineva - február 2, 2014 22:41 szerint:
    
    Teréz anya? Néri Fülöp? Husz? Galilei? Péter apostol? Jézus? Ők melyikek voltak? Lúzerek vagy pechesek? Jézus, a fanatikus lúzer Galileából, aki a rómaiak világában a béke birodalmáról áhítozott, s amilyen marha volt, visszaillesztette a bántalmazó katona fülét. Milyen degenerált, életellenes vallás ez a keresztyénség, amikor azt hirdeti, hogy szeresd ellenséged, és légy, ha kell lúzer, és inkább halj meg, minthogy bánts… Ott van például Apor Vilmos… ő melyik kategória, vagy a kolozsvári katolikus lelkész, amelyik beleugrott a tengerbe a diákja után, a srácot megmentette, s megfulladt? Vagy a tűzoltó, aki meghal, miközben megment másokat… lúzer vagy peches? Emberek, akik az önérvényesülésről és a Maslow-csúcsokról lemondanak, hogy másokat segítsenek… lúzerek vagy pechesek? Az ki van zárva, hogy esetleg döntenek? Hogy felmérik a kockázatot, és mégis vállalják? Hogy tisztában vannak a lehetőségeikkel, de mégis megteszik? Őrültek? Idióták? Nem, én nem szeretnék olyan világban élni, ahol nincsenek ilyen emberek. Nem, nem szeretnék úgy élni, hogy valamiért vagy valakiért az életed adni hülyeség. Legyen ez az élet-adás akár olyan, hogy egy pillanat alatt odalesz, vagy olyan, hogy évtizedeken át lemondasz sikerről, pénzről, becsvágyról, csak azért, hogy csendben szolgálhass. Ne haragudj, de az önfeláldozásra képtelen vagy azt nem vállaló sors nekem hitvány sors, törpesors, pondrólelkű ember, aki csak magába és a saját életébe kapaszkodik. Elengedni az életet, és vállalni akár a halált is igenis magasztos, s ebben Nemecsek tényleg jó példa. S hogy a grundot megveszik teleknek? Miért? 56-ban hányan haltak meg? Magyarországot mégis megveszik négyzetméterre a multik. Maholnap csak egy hirdetési felület lesz Európában, ahogy a Kaukázus énekli. Akkor az 56-os hősök csak peches lúzerek? Na ne már, ezt nem tudom bevenni. S ez eléggé kegyeletsértő is ráadásul.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - február 3, 2014 10:26 szerint:
    
    Csineva, ki beszélt életellenességről? Amúgy hamar kdierült, hogy mennyire életrevaló szemlélet, nézd meg a kereszténység történetét, külső-belső harcait – szeretet vallása? Elvben. Jézus hirdette, utódok megvalósították. Az ellenkezőjét.
    Valljuk be, a túlélők JELLEMZŐEN opportunisták. Úgy hívják a dolgot, hogy szelekció. Aki nagyon megalkuvó, az nekem is ellenszenves. A megalkuvásra való képtelenség viszont evolúciós zsákutca.
    Ismerek egy csókát (zsidó). Nagy túlélő volt. Nem vitték el táborba, Hamis papírokkal mint SS vagy nyilas (már nem tudom) szélhámoskodott. Közben olyan egyszerű módszerekkel mentett meg egy rakat másik zsidót, hogy a valamilyen, hazudott rangjával, a zsidókkal üvöltözve, “bajtársait” elhajtotta, aztán a zsidókat meg a másik utcában igyekezett menteni, ahogy lehetett. Ezzel persze nyilván a csalással, nem egyenességgel mentett kis életét kockáztatta, naponta, hónapokon keresztül. A rohadt opportunista. Nem mellesleg egyébként egy rohadt ellenszenves pali. Akkor, ott hős volt szerintem.
    Csineva, tényleg nem érted? A tűzoltó egy hős, aki kockáztatja az életét, de nem úgy mártír, hogy mártír akar lenni. Életeket ment, de a sajátját is igyekszik megmenteni. Ha meghal, akkor igen, peches. Nem lúzer, bátor ember, aki jellemzően nem megy be az égő házba, ha pontosan tudni lehet, hogy nem jön ki élve, mert minek, akkor csak eggyel több áldozat lesz. Ha úgy megy be, hogy ott akar meghalni, akkor nem hős, hanem bolond.
    Jézus azt gondolta magáról, az evangéliumok szerint, hogy ő az áldozat az emberiség megváltására, hogy ez a feladata. Én meg nem hiszek a Bibliában, tehát nekem erről van egy elképzelésem. Ugyanaz, mint Ábrahámról, csak Jézus magát áldozta fel, ez mindenképp szimpatikusabb.
    Az, hogy neked ki a pondró, a te magánügyed. Ha áldozattá akarsz válni, az is. Nekem ez a nagyhangú vélekedés, a húdenagyon adok a világnak valójában egy olyan dolog, ami azért kell, mert nem tudja az ipse önmagát úgy elfogadni ahogy van. Aki mindenáron az emberiségért akar tenni, arról az jut eszembe, hogy milyen önértékelése lehet? Akinek nem elég, hogy van, hogy boldogul, hogy persze, kis dolgokat, naponta, a körülötte élők segítségére tesz, meg a maga életét is előreviszi, önmegismer, stb. Vagy épp valamilyen számára is örömet adó hivatása van, és ezzel jobb lesz a körülötte élőknek. De ez a görcsös jobbáteszemavilágot, mert ez az életem értelme, hát ez nekem nem kerek. Mert ez teszi az ember életét indokolttá, ugye? Ha áldozattá válik. És ezt persze az emberek értékeljék, ha nem, akkor még meg is sértődöm!
    56: nem érted: azt kérdezem, hogy akik harcoltak, de nem találta el őket golyó, nem kötötték fel őket utána sem, azok mennyivel kevésbé hősök, mint akik meghaltak?
    
    KedvelésKedvelés
  - Kalüpszó - január 30, 2014 14:38 szerint:
    
    Hát eléggé kontraproduktív, az tény.
    
    KedvelésKedvelés
  - Coffie - január 30, 2014 22:26 szerint:
    
    azért az aradi vértanukat kéretik nem bántani, ha valakik, akkor ők igazán megérdemlik azt az eredeti, de legalább a koruk értelmezése szerinti pátoszt.
    
    és persze a Jókai-szövegeknek se sok közük van ahhoz, ami csinálódott belőlük. Baradlay Ödön meg kimondottan nagy szerelmem 😀 (van még néhány, és ezek nem, nem előképei meg rokonai meg nemtommijei egymásnak…)
    
    KedvelésKedvelés
  - Coffie - január 30, 2014 22:34 szerint:
    
    jaj, nem is az Ödön, hanem a Jenő :DDD
    
    KedvelésKedvelés
  - fenchurch68 - február 3, 2014 10:13 szerint:
    
    Akkor nem sóginők leszünk, hanem cicaharc!
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - február 3, 2014 11:31 szerint:
    
    😀
    
    KedvelésKedvelés
  - hirlando - február 3, 2014 23:22 szerint:
    
    “az aradi vértanúk nem tehetnek arról a hájpolásról, ami zajlik körülöttük, ahogy mellesleg arról sem tehettek, hogy felkötötték őket. ”
    ezzel tök egyetértek. valójában ez az egész vita nem is róluk szól, nem a múltról, nem ezekről az emberekről, hanem saját magunkról, és arról, hogy mihez hogy viszonyulunk egyénileg és társadalmilag, plusz hogy mit vár el ezügyben a rend, ki iránt van előírva a pátosz. ilyen értelemben szerintem ez egy nagyon fontos vita és messze túlmutat akár a saját magunk, akár a blog keretein. én azt állítom, hogy az, hogy kiket és miért ünneplünk, az meghatározza a jelenünket és a jövőnket, ezért tök fontos erről beszélni, ezügyben kritikusnak és önkritikusnak lenni. hogy tudunk vajon egy békén és biztonságon alapuló társadalmat összehozni, ha folyton háborús ikonokat ünneplünk állami ünnepként, munkaszüneti nappal és tetemes pénzekkel?
    és amúgy szerintem az aradi vértanúk nagyívben le sem szarják, hogy mit gondolunk róluk, tekintve hogy mind meghaltak. ez az egész kizárólag saját magunkról szól, amiben ők már csak szimbólumok.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - február 4, 2014 08:02 szerint:
    
    Ha jól értem, pont így értem. Igen, szimbólumokká váltak, mint a nemzeti zászló vagy épp a kereszt.
    
    KedvelésKedvelés
  - hirlando - február 1, 2014 14:35 szerint:
    
    “azért az aradi vértanukat kéretik nem bántani, ha valakik, akkor ők igazán megérdemlik azt az eredeti, de legalább a koruk értelmezése szerinti pátoszt.”
    nem bántom én őket, ők bántanak engem.
    majd esetleg akkor lesz pátosz bennem ezügyben (mondjuk akkor sem), ha lesz nemzeti ünnep és munkaszüneti nap a háborúban megerőszakolt nők emlékére, a névtelen kórházi nővér emlékére, a névtelen gyermekét egyedül nevelő anya emlékére. addig az összes emberkedő nagylegény elmehet a …..-be.
    most nem azért, de titeket nem bosszant fel erősen (ide sokkal durvábbat írnék szívem szerint de visszafogom magam), ez a történelmi pátosz, meg az ünnepelt seggfejek? de most komolyan. nem érzitek azt, hogy ugyanúgy meg vagyunk vele vezetve mint azzal, hogy a női munka szart sem ér?
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - február 1, 2014 15:53 szerint:
    
    “nem bántom én őket, ők bántanak engem” LOL
    
    KedvelésKedvelés
  - csineva - február 2, 2014 22:50 szerint:
    
    Ez nagyon kegyeletsértő… sőt, kimondom: bunkóság seggfejeknek nevezni az aradi vértanúkat. Csodálom, hogy egyedül vagyok, aki ezt így gondolja. 13 tisztet kivégeztek, akik a végsőkig elmentek a hazájukért, meg azért, amiben hittek… hogy lehet valaki annyira agymosott, hogy seggfejeknek nevezze őket? Amiért a megerőszakolt nőknek nincs munkaszüneti nap, azért az aradiak áldozata még legitim. Ők tényleg a szabadságért küzdöttek: mi a gond a 12 ponttal? Hogy nincsenek benne a nők? És nem, nem ugyanaz, mint a női munka szart sem ér. Az én szememben Zrínyi Ilona, Szilágyi Erzsébert Szendrei Júlia vagy a második világháborúbal elhunyt névtelen katona özvegye ugyanúgy hős, mint a férfiak. Lehet, hogy az emlékezés egyoldalú. De amiért ma csak a férfiakra emlékeznek, az nem azt jelenti, hogy akire emlékeznek, az seggfej volt. Olvastátok az aradi 13 búcsúleveleit? Ilyeneket írnak a seggfejek a feleségeiknek? És nem, nem ők bántanak téged. Max. azok, akik besározzák az emléküket azzal hogy politikai vagy manipulatív célokra használják, de erről ők mit tehetnek?
    
    KedvelésKedvelés
  - aritareal - február 3, 2014 10:23 szerint:
    
    Ebben most Csinevával értek egyet. Attól, hogy az aradi vértanúkat ünneplik, de a női áldozatokat és mindennapi hősöket nem – holott tény, hogy ők is megérdemelnék – még nem lesznek seggfejek az aradi vértanúk. Engem ez nem bánt, nem érzem, hogy ezzel meg vagyok vezetve, tisztában vagyok a történelmi múlttal meg a jelennel is. Ez nagyjából olyan, hogy attól, hogy jelenleg még nem köthetnek azonos neműek házasságot, nem lesz gáz meg szar dolog a hetero házasság.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - február 3, 2014 10:46 szerint:
    
    Hát elnézést, de a nők nem úgy kisebbség (arányaikban, szerepüket tekintve sem) és nem is egészen úgy vannak elnyomva, semmibe véve, mint a homoszexuálisok. Homoszexuálisok például elvileg és életük sok területén kitűnően megvannak, meg tudnak lenni heterók nélkül. A nők elleni erőszakban az is a vérlázító, hogy úgy foglalják el előlük a teret, hogy közben velük élnek, az ő munkájukból viszik sokra, rájuk vannak szorulva, állítólag “szeretik és tisztelik” őket. Nők szülik őket és a gyerekeiket, és mégis mélységesen megvetik a nőket.
    
    Nem az aradi vértanúkkal van a gond, hanem azzal a nagyon tág kontextussal, amelyben ilyen harcok, ilyen bosszú, ilyen értékrend, ilyen áldozat, ilyen hőskultusz létezhet. A véres harcokkal is gond van. A halálbüntetéssel is gond van. A szabadsághiánnyal is, mindenütt, mindenestül. S azzal, hogy a szabadságért való (fegyveres) harcban a nők nem hallathatták politikai értelemben a hangjukat, láthatatlan volt a valóságuk, mindig is csak kedves, gyengéd háttér lehettek, akik ha írni tudtak, már műveltnek számítottak. Azonban ők mosták az elszállásolt katonák gatyáját,őket zsarolták a gyerekeikkel, ők mondtak le az utolsó falatról mások javára és őket erőszakolták meg genocídium-méretekben mindig is. És ez az, amiről nem szólnak a történelemkönyvek.
    
    Így én hirlando radikális, de kifogástalanul tiszta elviségű álláspontját osztom: majd akkor tapsoljunk, ha a megerőszakolt áldozatnak, a lét folytonosságát biztosító hétköznapi nőknek és az egyedülálló anyának is lesz szobra, emléknapja, nemzeti ünnepe.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - február 3, 2014 10:53 szerint:
    
    Én meg olyan okos vagyok, hogy mind hirlandot és téged, mind a másik oldalról aritarealt és (ebben a vonatkozásban) csinevát megértem, és egyetértek. Nem, nem kacsintottam. Igen, fontos, amit mondasz, de az aradi vértanúk nem tehetnek arról a hájpolásról, ami zajlik körülöttük, ahogy mellesleg arról sem tehettek, hogy felkötötték őket. Ady se tehet arról, ahogy egy kerek évfordulóján emlékeznek rá/róla.
    
    KedvelésKedvelés
  - aritareal - február 3, 2014 11:11 szerint:
    
    Nyilván nem lehet ilyen szempontból a nőket a homoszexuálisokhoz hasonlítani, de ennél jobb példa nem jutott eszembe – de talán nem volt egyértelmű, hogy nem is a két réteg hasonlósága a fontos, hanem a küldő hozzáállás.
    És igen, valóban gond van a kontextussal, és azzal is, hogy emberi és politikai jogokat csak véres harcokkal vagy úgy sem lehet kivívni. A nők helyzetével is óriási gond van. De ettől még tartom azt, hogy azok az emberek, akiket akkor kivégeztek – és nem csak 13-man voltak, nem nevezhetők seggfejeknek. A pátosz, meg a dicsőítés messze áll tőlem, és nem a nacionalista romantikázás beszél belőlem.
    
    KedvelésKedvelés
  - hirlando - február 3, 2014 21:09 szerint:
    
    én senkitől nem akarom elvenni a személyes hőseit, és tiszteletben tartom mindenki véleményét, amit írtam, azt érzelmi alapon, ha kérhetem, senki ne húzza magára, mert az nem fair. mármint elhallgattatni egy véleményt a mainstream pátosz, és kötelező ünnepi könnyezés hangjával. kegyeletsértő amit írtam? és az nem, hogy István király kézcsontjával mászkálunk díszdobozban, amikor épp arra szottyan a tradicionális úri kedv?
    
    szóval én nem veszem el senkitől a hőseit, a példaképeit. ha valaki az aradi vértanúkat akarja tisztelni, számomra tök rendben van.
    csakhogy amíg nekem gyerekkorom óta ismeretlen, agresszív gyilkosokat és gyilkoltakat kell ünnepelnem, úttörő nyakkendőben, vagy kereszt alatt, addig kéretik tiszteletben tartani azt az önvédelmi dühömet, hogy ezeket az ünnepelt embereket agresszív lúzerneknek és seggfejeknek tartsam.
    amíg ezek a múltbeli és jelenkori “hősök” nem csinálnak egy tisztességes, igazságos és erőszak mentes világot, sőt nem is engednek a döntéshozatalhoz mást mint magukat (legyen arisztokrata vagy pap vagy férfi) addig ők számomra ügyetlen, amatőr, emberkedő seggfejek. és még csak elnézést sem kérek ezért. dühös vagyok és elkeseredett, hogy még mindig megesszük társadalmi szinten ezt az erőszak-alapú, és azt heroizáló maszlagot, plusz könnyes pátosszal ünnepeljük. menjenek a francba az összes politikusok, katonák és un. “hősök”!
    nyilván nekem is megvannak a saját hőseim, de ez szerintem ugyanúgy magánügy mint a hit vagy a szexuális orientáció. Gandhi például nekem tök rendben van, tisztelem és csodálom. ha valaki azt mondja, hogy Gandhi egy lúzer volt, akkor azzal semmi bajom, így is lehet őt látni teljes mértékben. de az biztos, hogy nem fogom kegyeletsértőnek tartani, ha valaki ezt így gondolja.
    
    KedvelésKedvelés
  - hirlando - február 3, 2014 21:21 szerint:
    
    továbbá elvárom a mindenkori (sajnos egyelőre még mindig leginkább hatalmaskodó, felelőtlen, erőszakos, elnyomó, öntömjénező és projektáló férfi) döntéshozóktól, hogy olyan hivatalos állami ünnepeket és példaképeket állítsanak elém és méginkább a gyerekeim elé, akik sztorija nem csöpög a vértől és a férfierőszaktól, és nem főképpen valami “skacok-háborúznak” típusú heroizált szarság.
    (hú gyerekek, én most nagyon dühös vagyok)
    
    KedvelésKedvelés
  - Gabi - február 3, 2014 21:37 szerint:
    
    Valami azt súgja, sokáig leszel dühös, nagyon sokáig. Nincsenek illúzióim, a srácok szeretnek háborúsat játszani, az olyan férfias. Tudom itt tabu a katonaság, sok mindent megertenetek, ha kandi kamerával akár csak 1 hét alapkiképzést végig néznétek. Minden olyan amit leírtok, hogy a nők ellen írányul, azt a férjek zöme megkapta. A jellemgyengék sajnos tovább adják, a fizikailag es kevés érdekérvényesítő képességgel rendelkező náluk is gyengébbeknek. Jellemzően a nőknek. A sorkatonaság ellen kell kuzdenetek, nehogy visszahozzák. Bocs az offért.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - február 4, 2014 07:19 szerint:
    
    Most ezt mint férfi, aki látta, ott volt, frankón megmondod nekünk nőknek: “A sorkatonaság ellen kell kuzdenetek, nehogy visszahozzák”??? Menj már, Gabi, nem érzed, ez mennyire gáz? Neked nem kell küzdened, te nézel minket, szurkolsz, előírod, hogy mi ellen kell nekünk küzdenünk, mert az nekünk lesz jó?
    
    KedvelésKedvelés
  - Gabi - február 4, 2014 07:37 szerint:
    
    A bejegyzésem eleje, a miért, az a fontos.
    
    ( ha már kioktató kedvünk van, mindkettőnknek . Amúgy van a végen az a két szó is )
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - február 4, 2014 08:32 szerint:
    
    A hozzászólásodnak, merthogy az, nem bejegyzés, az a lényege, hogy meg akarod mondani nekünk, merő jóindulatból, hogy mit csináljunk.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - február 4, 2014 08:12 szerint:
    
    Gabi, Éva kérdése az, hogy miért többes második személy? Miért nem küzdenÜNK kell, miért a nőknek kell küzdeniük?
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - február 4, 2014 08:24 szerint:
    
    Ad absurdum: miért KELL? Miért küzdeni? Ki mondja meg nekünk?
    
    Én csak úgy élni szeretnék. Jogom van bántás és küzdés nélkül élni.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - április 29, 2017 19:40 szerint:
    
    Szépen vagyunk. A sorkatonák elleni meg a tovébbvitt, nők elleni erőszakot is férfiak követték el… mindig a gyengébb ellen. De mi küzdjünk. A sorkatonaság, a katonaság, az erőszak ellen, amit mind nem mi találtunk ki. Remek.
    
    KedvelésKedvelés
  - cris256 - február 4, 2014 12:34 szerint:
    
    Egyetértek. A rendszer részei ezek a hősök és ünnepek is. És senki nem lázad ellenük.
    Eddig nekem sem jutott eszembe emiatt dühösnek lenni, de most már van még egy dolog.
    Ezt köszönöm neked, hirlando! ❤
    
    KedvelésKedvelés
  - hirlando - február 3, 2014 22:05 szerint:
    
    még egy Csinevának: nem az aradi vértanúkat leseggfejezni a bunkóság. az csak egy tök ártalmatlan vélemény, egy tetszőlegesen lényegtelen embertől, amit a Rend hangja nyom le erővel, mikor bunkóságnak ítéli csuklóból.
    az a bunkóság, amit az arisztokrácia (ideértve a kedves vértanúkat is) csinált évszázadokon át. az a bunkóság! előjogélvező, emberkedő majmok voltak szerintem, tisztelet a kivételnek, de ez is csak magánvélemény.
    
    KedvelésKedvelés
  - calealenta - február 3, 2014 23:30 szerint:
    
    Most komolyan boldog lennél attól, ha akkor senki se érne szart se?
    Én inkább annak lennék a barátja, hogyha nem lenne “női munka”, nem félnének attól a kétbitesek, hogy ha nem patriarchátus lenne, akkor mindent elöntene a nyál, a cuki tűsarkúk meg a babasírás (wtf), hogy és nem akarnák sokan férfiként ma, a mai világban kézcsókkal/legyintéssel/basznizavarással elintézni a vitát.
    Ez sokkal gázabb nekem perpill, mint, hogy az aradi 12nek mindnek töke volt.
    
    KedvelésKedvelés
  - cris256 - február 4, 2014 12:39 szerint:
    
    Szerintem valamit nem értesz, minden mindennel összefügg. Az, amit te mondasz tökéletesen kapcsolatban áll azzal, ami miatt hirlando dühös. (A másik kérdésem, hogy miért ne lehetne együtt küzdeni mindezekért, ezek ellen, amiket ti ketten említettetek? Miért zárja nálad ki egyik a másikat?)
    
    Nagyon fontos dolgokra hívja ő most fel a figyelmet.
    
    KedvelésKedvelés
  - hirlando - február 4, 2014 07:56 szerint:
    
    emberek, el tudjátok képzelni azt a világot, amelyben október hatodikán nemzeti ünnepként a családon belüli erőszak áldozatait ünnepelnénk? azokat a (mártír) nőket, akiket (manapság is) megölnek, Magyarországon pl. heti egy nőt? szépen felöltözve kokárdával emlékeznénk, állami beszédek lennének, politikusok mondanák a sok okosságot és a tévében statisztikákat mondanának arról, hogy mi ez a jelenség és mennyire fontos, hogy erre emlékezzünk. túlélők tennének tanúbizonyságot.
    nem érzitek azt, hogy az egy mennyivel békésebb és biztonságosabb világ lenne, és társadalmi szempontból mennyivel igazságosabb mint a mostani? hogy mennyire más lenne a viszonyrendszer a nők és a férfiak, a felnőttek és a gyerekek között?
    valamikor megöltek pár férfit. legyenek ők az aradi vértanúk. de ugyanígy más férfiakat is megöltek, azokat mégsem ünnepeljük. mi indokolja, hogy pont ezt a néhány fehér, privilegizált férfit ünnepeljük? mi a kiválasztás alapja? mit ünnepel pontosan a jelenkor? miért nem pl. a holokauszt áldozatait ünnepeljük munkaszüneti nappal? rendes állami ünnepként. nem érzitek, hogy az egész ünneprendszerünk mennyire elfogult, mennyire előjog alapú, hogy mennyire fenntartja és szolgálja a Rend érdekeit és mennyire megvezet és manipulál minket érzelmileg. dettó ugyanez március 15-tel kapcsolatban.
    Bulgáriában állítólag van egy ünnep, ami az ABC-t ünnepli. az írást, a betűt. nem érzitek, hogy ez mennyivel felemelőbb és békésebb? jelzem, hogy én még a mosógép feltalálójának szülinapját is szívesen ünnepelném, mint az egyik legfontosabb emberi találmány szülőjét. én egy olyan világban szeretnék élni ami az ünneprendszerében ezeket tartja értéknek, nem pedig a legitimált fehér férfierőszakot.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - február 4, 2014 08:31 szerint:
    
    A nemzeti függetlenségért aktívan tevő, jeles, hadvezérként működő, arisztokrata, igazságtalanul, önkényből, politikai keretek között (törvényesen? mindenképp a rendszer által) megölt férfiakat ünnepeljük.
    Értem, amit írsz, de én nem szeretném, ha a családon belüli erőszak áldozatait hősként kezeljük, mert ők azok, akik nem kaptak segítséget, akiknek jelzéseire nem figyeltek fel, és akik maguk is belesorvadtak ebbe. És ez, hogy elviselték az erőszakot, mert el kellett viselniük, mert nem szólt senki a bántalmazóra, aki jogosultnak hitte magát, szerintem nem erény. Én azt szeretném, hogy ne legyenek ilyen áldozatok. Az lenne a békés világ. Amíg vannak ilyen áldozatok, addig olyan keret van, amelyben persze, hogy a vércsorgós privilegizált hősök lehetnek hóhérok is, példaképek is.
    
    Bár van hasonlóság abban, hogy a rendszer öli meg őket. Ahogy Dessewffyt a kivégzőosztag/hóhér, épp annyira öli meg a bántalmazója a nőt. A rendszer a lényeg.
    
    KedvelésKedvelés
  - fonixtoll - február 4, 2014 09:03 szerint:
    
    Nekem ez az ABC-s ünnep nagyon tetszik, de rám ne bízzatok semmit, mert én leginkább a sportmelltartó feltalálójának szülinapját ünnepelném, de nagyon. Azt viszont sosem értettem, hogy a két legnagyobb ünnepünk két elbukott forradalomról emlékezik meg. Mintha azt ünnepelnénk, hogy hurrá, hangyafasznyiak vagyunk de legalább próbálkozunk. És minden évben megemlékezünk róla, hogy egy nagyobb hatalom elkente a szánkat. Na, EZ nekem a mártíromkodás, nehezen is viselem.
    
    KedvelésKedvelés
  - hirlando - február 4, 2014 09:23 szerint:
    
    “Mintha azt ünnepelnénk, hogy hurrá, hangyafasznyiak vagyunk de legalább próbálkozunk. ”
    ugye? pontosan! lúzerek vagyunk, de legalább önérzetesek. nem is véletlen, hogy pont ennyit tudunk felmutatni mint ország. az vagy, amit eszel? ja. meg az, amit ünnepelsz! az önbizalomhiány, az alaptalan önfelmentés és a magunkkal szembe nem nézés országa vagyunk. és akkor most el is megyek kicsit térdepelni a rizsre, továbbá én kérek elnézést.
    
    a sportmelltartós ünnep szerintem nagyon progresszív egyébként. felszabadít és az egészség felé mozdít társadalmilag. teljesen támogatom, még úgy is, hogy még az életben nem vettem melltartót :D.
    
    KedvelésKedvelés
  - teeztnemtudhatodhajnalkam - február 4, 2014 09:49 szerint:
    
    De! Hirlando for prez!
    
    KedvelésKedvelés
  - Bánatkő - február 4, 2014 08:39 szerint:
    
    Sorkatonaságról jut eszembe (amúgy igen, az egy totálisan felesleges hülyeség abban a formában,ahogy itt csinálták), emlékszik még valaki rajtam kívül, hogy anno bizony a pasikat is diszkriminálták az álláshirdetéseknél? Csak akkor ezt mindenki normálisnak tartotta. Ki volt emelve, hogy olyat keresnek, akinek megvan a végzettsége, gyakorlata ÉS sorkatonai szolgálatát letöltötte. Előtte kb. nagyjából nem kapott állást.
    
    KedvelésKedvelés
  - Judit - február 4, 2014 13:07 szerint:
    
    Bocsánat, hogy csak így beleszólok (egy már lezárt) vitába, de csak most jártam erre (általában olvasó üzemmódban vagyok) Lehet, hogy rosszul értelmezem, de mintha Gabi a sorkatonai szolgálatot úgy állítja be, mintha ott valami ki tudja, milyen szörnyűség történne („Minden olyan amit leírtok, hogy a nők ellen írányul, azt a férjek zöme megkapta.”) Amit a „jellemgyengék” továbbadnak a nőknek (mert ők vannak kéznél? Nem: mert ők fizikailag gyengébbek.)
    Nyilván nincsenek gyakorlati tapasztalataim a sorkatonaságról, nem csak, mert nő vagyok, hanem, mert koromból kifolyólag már egy felpuhult rendszerben voltam fiatal és ami ott ment (ismerősök, barátok elbeszéléseiből tudom) az inkább a vicckategória volt, mint komoly. Sőt. Apámnak még 2 évig kellett katonásdit játszania, de ő is jópofa sztorikat mesélt, volt egy csomó haverja, stb. Szóval ez a sorkatonaság nem olyan rémes, ami azzá teszi, az inkább az egyes, hatalmával visszaélő ember. Arról is mesélhetnék, hogy ki milyen kibúvóval úszta meg. Ja: és egyszer vége lesz. Egy bántalmazó kapcsolatnak meg nincs ilyen könnyen, egyértelműen vége.
    A sorkatonaság szerintem hülyeség, pont arra nem jó, amire kitalálták, se nem gazdaságos, se nem hasznos, a magyar hadsereg anyagi helyzetére jellemző, hogy a fodrászom mesélte: 9 hónapig, amíg ő katona volt, a laktanyában nem volt melegvíz. Nna. Megtanították az embereket, hogy kell lőni egy, mittudomén, AK-47-essel, de lőszer nem mindig volt. Akkor meg minek? Arra jó csak, hogy elteljen az idő, közben az illető nem dolgozik és nem tud pénzt keresni.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - február 4, 2014 15:15 szerint:
    
    No én meg VOLTAM sorkatona. Szar, rémes dolog. Csicskáztatás, “fiatalabbak” pláne a “táposok” (előfelvettek, leendő egyetemisták) szívatása, jellemzően a legbunkóbbak parancsnokká válása, az értelmetlenség erőből való elfogadtatása. Ez a jellemző. Bele lehet törődni, meg anekdotázni róla, egészséges, erős lelkű emberek kevés sérüléssel élik túl, de ettől még nagyon szar. Igaz, az értelmetlensége még nehezebben elviselhetővé teszi. Mi sokan voltunk egy rakáson leendő évfolyamtársak, ez is könnyítette az elfogadást. Meg igen, az, hogy vége lesz, belátható időn belül. De akkor is förtelmes.
    
    KedvelésKedvelés
  - Gabi - február 4, 2014 16:37 szerint:
    
    Igazából csak annyit sajnálok, nem sikerült megértettem magam, ha mondandómból kizárólag a többes szám hiánya tűnik fel, sajnálom. Jo buli a katonaság ? 2 gyerekkel otthon? Ki kell próbálni, volt aki 6 -8 hétig nem tudott hazamenni, ( nem én ) az asszony meg nem látogatta 300 km -ről a 2 picivel.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - február 5, 2014 08:47 szerint:
    
    Én a 11,5 hónapból 4 alkalommal voltam otthon. Marha jó buli volt, nyilván. Faludy Recskről is tudott anekdotázni. Akkor nyilván az is jó buli volt.
    
    KedvelésKedvelés
  - Gabi - február 5, 2014 17:33 szerint:
    
    Legalább nem költöttél sokat vonatjegyre, nézd a pozitív oldalát. Ja az nincs:(
    
    KedvelésKedvelés
  - árnika - február 4, 2014 15:43 szerint:
    
    sorkatonaság, szakállvágás, borotválkozás mindennap : hú de szar a pasiknak!
    (és a nyakkendő is szorítja a nyakukat és az öltöny, hű de kényelmetlen)
    
    hagyjuk már! ez kb. ” nézzük meg a másik oldat is ” szintje
    
    (ma a nőgyógyász, amikor vitatkozni illetve értelmes kérdéseket mertem feltenni a kezelésemet illetően közölte, hogy hja, inkább férfiorvosnak ment volna, mert a hölgyek – ajjjajaj itt kezdtem gyanakodni, aztán jött még az is, hogy a nemzetnek rossz a fogamzásgátló tabletta de a női szervezetnek nagyon is jó ! – olyan érzékenyek és vitatkozósak.
    erre mondtam: hát nem tudom, hogy a pasik mit csinálnának, ha 16 éves koruktól kezdve kb. félévente szétbasznák a seggüket tisztán azért, hogy szexuális életet éljenek – ekkor az asszisztensnő is mosolyogva megjegyezte, hogy hát igen a kislányok a pasik miatt mennek el először nőgyógyászhoz nem azért mert bármi eü.-i gondjuk lenne- na erre a nőgyógyász nem mondott már semmit.)
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - február 4, 2014 15:58 szerint:
    
    Árnika, nem értem, hogy jönnek ezek össze? A bunkó férfi nőgyógyászok meg a sorkatonaság? Nem sajnálni kell miatta a férfiakat, ahogy a nőket sem sajnálni kellene a szexista molesztálások, pláne nemi erőszak miatt, hanem megszüntetni azokat. De az a gyanúm, hogy nagyon félreértek valamit, úgyhogy kérdezem, hogy értetted a hsz-edet.
    
    KedvelésKedvelés
  - árnika - február 4, 2014 16:19 szerint:
    
    úgy értettem és azért hoztam fel a nőgyógyit, mert ő (is) valamiféle párhuzamosság mentén, illetve a női-férfi ellentétet meglovagolva közölte, hogy ugyan miért nem inkább férfiakkal foglalkozna, mint orvos, mert hogy azokkal könnyebb lenne.
    annyiban illik ide a sztori (tudom messziről hozható csak kapcsolatba vele, ezért elnézést, de látszólag össze nem illő dolgokat szoktam összehordani 🙂 )
    hogy azzal spekulált a doki, hogy a nőkhöz KÉPEST könnyebb lenne.
    
    ahogy a férfiak kellemetlenségeit a nőkéhez KÉPEST artikulálja az, aki sorkatonasággal meg a szűk öltönnyel jön.
    
    nemtom érthető-e így.
    
    a lényeg, hogy a sorkatonaságot ne hozzuk már fel. és totál igazad van: a sorkatonaság egy igazi nagy baromság volt és embereket megnyomorító egyben. nekem szám szerint három sorkatona pasim volt (annyira rendes vagyok nem? ). szóval tudom, értem, megértem. átéltem amennyire egy 18-24 között csaj ezt átélhette.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - február 4, 2014 16:25 szerint:
    
    Ha pl. a sorkatonaságot a nőkhöz képest artikulálják, vagy hogy a háborúban a pasikat kinyírják, a nőket meg “csak” megerőszakolják, meg ilyen baromságok, akkor értem. De én itt a hsz-eknél ezt nem érzékeltem, azért csodálkoztam. De igen, így már értem. Nem, a sorkatonaság önmagában baromság és szar dolog, nem valamihez képest.
    Az meg tök jó, hogy távoli dolgokat hozol össze, érdekes, elgondolkodtató.
    
    KedvelésKedvelés
  - Gabi - február 4, 2014 16:59 szerint:
    
    Ha az a hasonlóság , hogy mindkettő szar es megalázó , akkor van párhuzam, teny az egyik 1 evig tart a masik meg amig élnek a nők. Szerintem a helyzeteket kellene megszűntetni, hogy egyik se legyen szar es megalázó . Mindegy hogy az egyik a nőnek a másik meg a férfinak rossz .
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - február 4, 2014 16:27 szerint:
    
    Ja és tényleg, há mennyen andrológusnak, még átképeztetheti magát. Egyébként egyre több a női nőgyógyász, nemtom, ők jobbak? Mert persze úgy lenne logikus, de már rájöttem, hogy ezek a dolgok valamiért nem logikusak.
    
    KedvelésKedvelés
  - fonixtoll - február 4, 2014 19:41 szerint:
    
    Engem néhány férfi nőgyógyász olyan fájdalmasan vizsgált, hogy könny szökött a szemembe. Nőtől ilyet még nem kaptam. Ennyivel más az én tapasztalatom.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - február 5, 2014 08:58 szerint:
    
    Hát ez tűnik logikusnak. Lehet, hogy az andrológiai vizsgálatnál empatikusabbak a derék (férfi)orvosok.
    
    KedvelésKedvelés
  - aritareal - február 4, 2014 20:05 szerint:
    
    Nekem is van hasonló tapasztalatom, mint Főnixtollnak. Női nőgyógyásznál még nem voltam, ugyanakkor itt nálunk az egyik legbunkóbbnak, legdurvábbnak és legszemetebbnek, tartott nőgyógyász pont nő – barátnők voltak nála, horror dolgokat meséltek. Az egyik barátnőm szerint a rutinos kismamák kapásból hazamennek, ha ő helyettesít terhesgondozáson.
    
    KedvelésKedvelés
  - cica - január 30, 2014 14:43 szerint:
    
    Elárulok valamit: én őszintén végig vártam liceumos éveim alatt, hogy mikor jutunk már Rejtő Jenőhöz 🙂 Már alig vártam. Aztán elértünk az ő korszakához, túl is léptünk rajta, és még csak megemlítve sem volt :-(.
    
    KedvelésKedvelés
  - követő - január 30, 2014 20:04 szerint:
    
    Azért Lázár Ervin sem szokott hibázni.
    
    KedvelésKedvelés
  - teeztnemtudhatodhajnalkam - január 30, 2014 20:31 szerint:
    
    Drágaszív, azzal tisztában vagy, hogy a csokinál engem már többen komolyan megfenyegettek, mert nem tudtam megszerezni a mélcímedet?
    
    KedvelésKedvelés
  - fonixtoll - január 31, 2014 08:30 szerint:
    
    Lázár Ervinnel is úgy voltam, hogy faltam egyik könyvét a másik után, de rendszeresen megálltam, hogy na, ezt most miért kellett? A kislány, aki mindenkit szeretett, és aki megszenvedte, hogy miatta halt meg a Rettenetes Háromkerekű Pakukmadár, a majdnem lemészárolt Hétfejű Tündér, Olvastam, és az járt a fejemben, hogy éseztmostígymért? Másik ilyen “élményem” a Bambi volt. Úgy beleéltem magam, hogy az Öreg Herceg rádördül az egyedül síró kicsire, hogy “Nem tudsz egyedül lenni? Szégyelld magad!”, hogy utána hetekig, talán hónapokig bezárkóztam a szobámba, hogy én tudjak egyedül lenni.
    
    KedvelésKedvelés
  - Gabi - február 4, 2014 17:12 szerint:
    
    Judit, “A jellemgyengék sajnos tovább adják, a fizikailag es kevés érdekérvényesítő képességgel rendelkező náluk is gyengébbeknek. Jellemzően a nőknek.” ha idézel legyszi ne változtasd meg az értelmét. Köszi
    
    KedvelésKedvelés
  - Szuflégyilkos - január 30, 2014 21:14 szerint:
    
    Annyira nincsen köze a diáksághoz a Kincskeresőnek, hogy most olvassa a legkisebbem, és gyakran nem érti meg a mondanivalót…
    
    Úgy kell megmagyarázni neki szinte bekezdésről bekezdésre, hogy mit akar az író. Nem érti, ahol az idő múlását szép szóvirágokba facsarja az író, ahelyett, hogy leírná, hónapokig gyűjtött az ezüstgyűszűre Malvinka (ja, megkopott a kanári hangja is? Mi vaaaan?) Ahol az egyeseket négyesre javítja Bicebóca hibátlan dolgozatában Gergő, ott egyenesen azt hitte, hogy tényleg kijavította a dolgozatát, hogy jobb legyen, nem vette le, hogy csalt és ezért nem látott semmit a teleszkópban. Gőze sincs, hogy mi a sújtólég, és hogy Küsmödi lámpagyújtásától robbant fel a bánya stb.
    
    Lehet, hogy használna a gyerekeknek az ún. erkölcsi mondanivaló, de hogy nem értik lábjegyzetek vagy szülői/tanári segítség nélkül, az biztos. És mi van, ha már az ő szüleik se értették ezeket benne? Akkor reméljük, hogy a tanárnak van ideje elmagyarázni?
    
    (Nekem sose volt bajom a kötelezőkkel, mindent elolvastam becsületesen, van amit azóta is, mert megszerettem, tele van könyvvel a lakás, sokat olvasunk, a kisfiam Harry Potter sorozatot magától kiolvasta a nyáron. Most meg Java programozós könyvet kért szülinapjára, és olvassa is.)
    
    A poszthoz pedig: nagyon megérintett. Az én anyám is…
    
    KedvelésKedvelés
- calealenta - február 2, 2014 19:14 szerint:
  
  A Kisködmönben nekem ami brutális volt, az az a történet, amikor meghal a kislány. Nagyon jó leírás, de hát pont azért durva. Amúgy elolvastam az egészet, úgy emlékszem, nem is volt rossz, de végig volt benne egy ilyen nyakonvágott melankólia, még amikor némi humor vagy emberi jófejség is megmutatkozott a történetekben. A csüggesztő az volt benne, hogy _ennyire_ szegények voltak, nem választhattak, és egy rakat dolgot ha akartak se tudtak volna megtenni.
  Meg eleve az a körülmény, hogy a mesélő húga is torokgyíkban hal meg, ami akkor a szegények betegsége volt, hideg, vizesedő ház és egyéb körülmények között fertőzött.
  A légy jó meg egyszerűen csak nyomasztó. A tanulság, amit senki nem mer tanítani belőle, hogy hiába vagy jó, ha nem tudod az érdekeidet érvényesíteni, ha kicsi vagy, a többiek is így gondolják, és te is elhiszed magadról. Csoró Nyilas Misitől a falra másztam, pedig én is elég vacak érdekérvényesítő, balfék gyerek voltam (vagy pont azért:).
  
  OFF: “a drogériapénztárt karriernek tekintő gyerekeiket” – kárrierrrrrrel való basztatással viszont tele a kicsikötényem. Látok olyan közértesnéniket stb, akik láthatóan benne élnek a munkájukban. Őket ne fikázzuk már le, amiért nem csinálnak kárrrierrrt. Egy normális társadalomban _dolgozó ember_ nem lehet “sokfogú”, meg “rongyos”. Se a főnök, se a kisfőnök,se a melós. Amikor számoltam a rakiban a hiányos frontfogazatokat… Azok az emberek 8-10-12 órákat melóznak. Persze lehet, hogy féltek is a fogorvostól, idejük se volt stb, de egy frontfog elvesztéséhez már kellhet egy pár hiánybetegség, érdektelenség* stb (nekem egy rágófogam hiányzik, de ott én voltam a hülye, évekig ültem rajta, mert félek a fogorvostól). Egy mégnormálisabb társadaloman meg senki sem rongyos, de az még jó odébb van, ha van.
  
  *nem mossa, mert minek, ez is állati nyomasztó, munkaügyiben lehet néha kifogni, hogy csupa olyan ember áll, akin minden félre van taposva, az ember is úgy áll ott, mint akit odafostak, tartás semmi – na az egy látlelet. Az egyénről is nyilván, de úgy az egészről… A “munkakoszos” melósruha akkor már sokkal jobb.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - csak az olvassa - február 3, 2014 11:40 szerint:
    
    Én nem fikáztam le, ez önidézet volt, ennek a végéről:
    
    korrumpálja a fény
    
    Engedtessék meg azt állítanom, hogy akinek a drogériapénztárosság karrier (perspektíva, cél, vágyálom), az igencsak hátrányos helyzetű. Anélkül, hogy mindenkire karriert kényszerítenék, vagy azt állítanám, hogy ezek az emberek nem dolgoznak, nem értékesek, szó sem volt ilyenről.
    
    KedvelésKedvelés
  - calealenta - február 3, 2014 22:35 szerint:
    
    Oké, nem fika, de valahol ez már a tákárittónével kicsit más hangon beszélő főnökasszony tempója.
    Az se működne, ha mindenki 24/7 alkotóművész meg főnök lenne és egy-két kb dhóbin szintre lenyomott szerencsétlen csinálná az ilyen munka-munkát, mint kiszolgálás stb persze méla undorral és szarul, mert hogymáshogy, mikor azt kapják vissza, hogy “annyit is érnek”.
    Mert hát szegényke, hogy ilyet kell dolgoznia, szegényke ilyen nyomi. Ebben csak az a vicces, hogy például az utóbbi időben én is takarítottam (nem valami nagyon koszos helyen, jógastúdió, kb szöszgyűjtés:)de a felmosóvödör, irdatlan szemeteszsák meg egyéb menő kiegészítők megvannak), és kicsit éreztem néha a főninénin, hogy próbálgatja, hogy “miből ért a plebs”. Én meg értettem volna magyarul is, köszi. És igen, én is tudom, hogy mi az a (nem tökszokványos gyümölcs, fűszer, akármi). Nem mindig tudom mindet megvenni, de valahogy túlélem. Ettől még nem áll meg az agyam, nem vakulok meg, se a hallásom nem megy sehova. Az meg a másik, hogy ez egy átmenet: máskor meg majd meg fogom tudni venni, mert most kezdtem egy jó munkahelyen abban a szakmában, amit utolsónak tanultam.
    Ami a hátrányosaknál gáz, az az, hogy nincs választási lehetőség. Nem az, hogy nem lehetnek ők is főnökök meg művészek, hanem, hogy belepasszírozódnak egy melóba, rosszabb esetben beáll a totális szellemi állóvíz (amikor még humorérzéke és kitekintése sincs valakinek, nemhogy műveltsége… előbbi eltűnése még jobban fáj, mint az utóbbié), és szevasz. Kész egy újabb nulla önbizalmú, nulla kiállású, félretaposott, egérfark hajú ténsasszony, aki egy percig nem látja magát kívülről, az idő 90%ában pléhpofával gürcöl, és úgy falja a gagyit, hogy nem is sejti, hogy az az. Nem tud viccelni vele, hogy tudja ám, hogy ez műjanyag, de jó. Legalább, ha már olvassa. Néha én is érzem úgy, hogy na akkor most jön a színes műanyag homokozókészlet fíling, mert eddig volt a rezilienciám – de ez játék.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - február 4, 2014 06:54 szerint:
    
    Nagyon sok olyat beleképzelsz a bejegyzésbe/kommentembe, amit máshonnan veszel, amire én nem gondoltam, nem céloztam, és meglep, hogy a válaszom után is erőlteted ezt a vonalat. Nem az ilyen munkák jelentőségéről, presztízséről van szó. És nem az ilyen munkát végzőkhöz való viszonyomról, kérlek, ne próbálj ebbe a mederbe belekényszeríteni. Nyugodtan mondd el a gondolataidat, de ne állítsd, hogy ezt én vetettem fel, hanem figyelj arra, hogy mit írtam. Egyébként többször írtam, hogy leborulok a hétköznapok hősei, a pincérek, takarítók előtt. De hogy ők hivatástudatból végzik munkájukat, és annak is van szépsége, az is tud olyan lenni, mint az agysebész stb., az vak romantizálás. Nézd meg az egészségi állapotukat, átlagos élettartamukat, jövedelmüket, szabadidős tevékenységüket, eléggé szignifikáns különbség. Nekik kurva szar, akkor is, ha ezt nem érzik üvöltő módon. Minden társadalomban a legképzetlenebbek, a lehetőségektől a leginkább elzártak végzik a pénztárosság, takarítás jellegű munkákat, szerencsésebb esetekben csak ifjan, egy-két évig, de van, akinek végleg ez a munkavállalási horizont. Ne már, hogy társadalomról felelősen gondolkodván ne az legyen a cél, hogy a polgárok minél képzettebbek legyenek. És ennek semmi köze ahhoz, hogy ezek a munkák mennyire fontosak. Arról van szó, hogy a nagy internetes-állami oktatásos-mobilizált világunkban sok-sok fiatalnak az is meredek vágyálom, hogy akármilyen munkahelye legyen. Erre utal a törött kövezet, és ez a perspektívátlanság.
    
    KedvelésKedvelés
háromnegyed - január 30, 2014 07:45 szerint:

Dédnagymamán.
Az ura elkártyázta a teljes családi vagyonkát, árvalány volt, megbecsülte ami jutott, az oroszok megerőszakolták, egész életében szolgált, az ura megcsalta nyíltan, soha nem volt saját pénze, neki nemigen volt új cipője, nevelte még a gyermekei gyermekeit is…
“de a szekrényben mindig úgy álltak a vasalt-keményített lepedők, hogy ahhoz párhuzamvonalzót lehetett igazítani”

Generációkkal később milyen nehéz volt édesanyámnak levetni a frigidség és a szolgálat öröklött frusztrációit.

Még az alsónadrágokat is egyformára hajtogatom.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- blaci200 - január 30, 2014 08:13 szerint:
  
  Minek azokat egyáltalán hajtogatni?
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - csineva - január 30, 2014 08:27 szerint:
    
    Én is hajtogatom…
    
    KedvelésKedvelés
  - háromnegyed - január 30, 2014 09:16 szerint:
    
    Minek mossuk meg az ablakot karácsonyra (amikor a sötét miatt még magunk sem élvezzük), minek vasaljuk a lepedőt (amit az első éjjel rommágyűr), minek főzünk Vasárnapi Ebédet (amikor a gyerekek a sajtos-tejfölös tésztának is örülnek és még társasozni is maradna idő), …
    és ennek a sornak a végén ott figyel az is hogy minek hagyjuk, hogy kávét főzessenek a két diplománkkal (hogy a Szent Hagyományok által bevésett durvább dolgokat ne is említsem)
    
    Nem olyan könnyű a szabadulás.
    
    KedvelésKedvelés
  - képviselőné - január 30, 2014 11:29 szerint:
    
    A vasárnapi ebéd jó, az ünnep jó, annak van értelme. Feltéve, ha nem félnapos robotot jelent a család egyik és mindig ugyanazon tagjának.
    
    KedvelésKedvelés
  - gyongyi77 - január 31, 2014 08:53 szerint:
    
    Szerintem éttermi vasárnapi ebéd rulez! Nem mintha lenne rá pénzünk, de nekem ünnep, mikor a svéd bútorboltba eltolom a családot, semmit sem kell csinálnom, a gyerekeim meg vigyorogva tömik a húsgombócot. Vagy ha vasárnapra jut még vásárlás, leülünk valahova pizzázni, és megint csak semmi dolgom. A főzés meg elviszi az egész délelőttöt.
    
    KedvelésKedvelés
  - árnika - január 31, 2014 10:01 szerint:
    
    etetés terhe.
    miért csak az egyik szülőn van ez a teher?
    mennyivel kisebb lenne – pont a felével! – ez a teher, ha ketté osztanánk!
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - január 31, 2014 10:10 szerint:
    
    De egyrészt ahhoz a férfinak fel kellene nőnie, másrészt viszont sok nőnek azt is el kellene fogadnia, hogy nem csak ő ért hozzá, nem csak ő kompetens ebben (legalább ebben, mármint a társadalmi hiedelmek szerint).
    
    KedvelésKedvelés
  - árnika - január 31, 2014 10:14 szerint:
    
    blacinak!
    igen. igen. igen.
    megfigyeltem magam mostanában.
    
    a zuram akar, igyekszik. főz is. és megfigyeltem, hogy egy utálatos béka vagyok, ahogy elkezdi a főzést. onnantól osztom neki az észt, hogy mit vásárolt? miért azt? miért most? miért úgy?
    stb. stb.
    
    mélyen belénk rögzült szokások. ezt láttunk, látjuk a nőktől, a kollégáinktól, barátainktól, szüleinktől. rohadt nehéz ám változtatni ezen.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - január 31, 2014 11:48 szerint:
    
    Társadalmilag rögzített elképzelés
    
    KedvelésKedvelés
  - gyongyi77 - január 31, 2014 10:53 szerint:
    
    Van olyan is, hogy későn jövök haza hétköznap, és az uram csinál pecsenyekrumplit, mert azt tud, meg extra szendvicseket, vagy gyümölcssalátát. Ha nagyon muszáj, be is vásárol. De alapvetően az én feladatom, igen.
    
    KedvelésKedvelés
  - hirlando - január 30, 2014 11:43 szerint:
    
    igen, szerintem sem könnyű. ugyanakkor meg mégiscsak nagyon könnyű. bugyit hajtogatni, ablakot mosni, szomszéd véleményétől tartani? hát mit nem képzel már a világ??
    
    KedvelésKedvelés
  - calealenta - február 3, 2014 23:33 szerint:
    
    Az ablakot nem a szomszédnak mosom, hanem mert nem vagyunk BKV-trolibusz… Szeretek kilátni a dzsuvából.
    
    KedvelésKedvelés
  - Nadja - január 30, 2014 12:36 szerint:
    
    Na hát erre egy külön stratégiát állítottam fel. Nem mostam karácsonykor ablakot, nem vasalok lepedőt, nagy ritkán csak a párnahuzatot. A párom mossa a saját ruháit és pároztatja a zoknijait, alsógatyákkal együtt el is pakolja.Nálunk nincs ilyen, hogy Vasárnapi Ebéd, amit megkívánunk. Múlt vasárnap kérdezem a páromat, mit együnk. Mondja, hogy ő nem kívánja a húst. Ok, akkor lesz sajtos-tejfölös tészta. Leülünk, elkezdi enni, majd megszólal: Hmmm, finom. Én meg ilyenkor érzem, hogy szép az élet és jó helyen vagyok. És hogy könnyű volt, nem nem volt, rohadt nehéz, sok szentbeszéd, magyarázás, de legalább felfogta. Kitartás mindenkinek!
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - január 30, 2014 13:03 szerint:
    
    Monnyuk az ablakon a kosz az utcalámpa fényében is látszik, lepedőt sem vasalok. Vasárnapi ebéd: hát az már határeset, lehet az jó, hangulatos, de túlzásba ne vigyük valóban. Nem vagyok hagyománykövető, másban sem. A karácsonyt szeretem, sőt a gyerekek miatt a húsvétot is, de míg nem voltak, addig egyedül, aztán a volt feleségemmel jól leléptünk előle.
    
    KedvelésKedvelés
  - ursus arctos - január 30, 2014 13:35 szerint:
    
    Nálunk a vasárnapi, szombati ebéd nem nagyon van 15:00 előtt, de van, hogy csak 16:00-kor. Végre mindenki lustulhat, későn reggelizik, hova siessünk? Nem csinálunk belőle nagy ügyet, nem kell gyertya, fehér ing, stb., egyet nem tűrök, közös ebédnél nincs telefonkaparászás – túl szigorú-e vagyok? Ha magában reggelizik, vacsorázik valamelyik, nem bánom.
    Mostanában a feleségem hétvégén egész napos suliban van, így garázdálkodhatunk szabadon a kölykökkel: vasárnapi ebéd pizza dobozból kólával, hehe… vagy főzök a középsővel (a nagy lusta gyesnyó) most lasagna lesz, kooprodukcióban készítjük.
    Szegény anyám meg erőlködik, hogy jajj mit fogunk enni, főzök nektek, átviszem, stb. Tulajdonképpen borzalmas ez a jóakarat. A gyerekeknek, nekem is jók ezek az anya nélküli napok, mindenki jól elvan, mindent megcsinálunk és megoldunk (értsd: nem disznóólra jön haza, sőt), anyám meg mindenáron be akar rontani ebbe.
    Épp azon töprengtem el múltkor, hogy a nők elnyomása tulajdonképpen belőlünk, férfiakból is szánandó korcsot csinált.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - január 30, 2014 13:56 szerint:
    
    “férfiakból is szánandó korcsot csinált”
    Na, végre még egy pasi itt, aki ilyeneket mond. “Patriarchy hurts men too”
    Zsófi, ezt megmutatnád a férjednek? Igen b+ szánandó korcs vagy, látod?
    
    KedvelésKedvelés
  - banatko - január 30, 2014 14:27 szerint:
    
    Ez jó mondat, ez az utolsó. Ugyanezt játszom anyámmal. “ÉS MIT FOGNAK ENNI???” Mit, mit, megoldják.
    
    KedvelésKedvelés
  - Bagoly - január 30, 2014 14:49 szerint:
    
    A hétvégi ebédről én is csak ezt tudom elmondani – nálunk is akkor van, amikor elkészül, lehet, hogy a végén vacsora lesz belőle, de mindenképpen leülünk együtt ebédelni. Ha olyan kedvünk van, akkor rendelünk kaját, vagy elmegyünk valahová enni.
    Sokszor előfordul nálunk is, hogy dolgozom a hétvégén, akkor rendelnek kaját (a férjem nem tud főzni).
    A vicces az, ha elmegyünk a szüleimhez ritkán, hogy náluk délben, vagy max 1/2 1-kor már ebédnek lennie KELL. És mivel anyám már nincs olyan állapotban, hogy főzne (alzheimer), apám nem tud, ezért a testvéreimmel szoktunk főzni (ez úgy önmagában jó buli egyébként). De azon kapjuk folyton magunkat, hogy igyekszünk, hogy elkészüljünk vele korán – jaj.
    
    KedvelésKedvelés
  - árnika - január 30, 2014 13:25 szerint:
    
    van még az évi egyszer rétest sütünk (aszem falun ezt húsvétkor szokták) de úgy hogy egész nap és egész éjjel, nyújtjuk, meg hájjal kenjük meg mittomén. és nagyon fárasztó.
    amikor megkérdeztem miért nem használnak robotgépet volt nagy felháborodás, hogy mit képzelek? azt nem úgy szokták!
    
    KedvelésKedvelés
  - Vacskamati - január 30, 2014 09:26 szerint:
    
    Ó, én kis négyzetformába hajtogatom őket és beteszem a bugyis fiókba. A párosított zoknik téglalap formába hajtogatva kerülnek a zoknis fiókba.
    
    KedvelésKedvelés
  - képviselőné - január 30, 2014 11:32 szerint:
    
    Wow. Én csak behajigálom a bugyikat az erre a célra fenntartott dobozba (fiók helyett), eddig még eszembe se jutott, hogy hajtogatni is lehet őket, na jó, a zoknikat legalább összepárosítva gombócba tekerem.
    
    KedvelésKedvelés
  - katja - január 30, 2014 13:11 szerint:
    
    Fix így. Viszont, amióta nénink van, beállt a változás bugyi terén, ugyanis ő összefogja és úgy teszi el. Előszőr konkrétan meghatódtam, nekem sosem volt összehajtogatott bugyim. Vasalónk sem volt egészen tavaly áprilisig (blogtalálkozó alkalmából rokonlátogatás végén kaptam :D), de még nem bontottuk ki a dobozból.
    
    KedvelésKedvelés
  - árnika - január 30, 2014 11:46 szerint:
    
    fiúk gatyáit, zoknijait hajtogatom, lányok zoknijait párosítom. lányok bugyijai bedobálódnak.
    ennek gyakorlati oka: a lány alsóneműk, még a kifejezetten nem szexisek is ötödannyi anyagból állnak, mint bármely fiú/férfi alsónemű.
    
    KedvelésKedvelés
  - képviselőné - január 30, 2014 11:55 szerint:
    
    Na most jól kiderül, kinek mekkorák a bugyijai! 😉
    
    KedvelésKedvelés
  - árnika - január 30, 2014 11:58 szerint:
    
    igaziból arra akartam utalni, amin mostanában többször elgondolkodtam fehérnemű pakolás közben, hogy milyen komoly feladat és kihívás normális, feneket, nunit egyaránt takaró, kényelmes és tartós, megfelelő anyagból készült női alsóneműt vásárolni.
    míg a fiú alsóknál ez az origo, ezt minden fiú alsónemű képes nyújtani a kényelmet és azt, hogy elöl is hátul is eltakarja és beburkolja az adott testtájat.
    a női alsónemű speciális esetben képest ezt nyújtani.
    
    ez torz és igazságtalan
    
    a tangák monnnyanak le!
    
    KedvelésKedvelés
  - aritareal - január 30, 2014 12:58 szerint:
    
    Árnika, szívemből beszélsz. A normális bugyikra vadászni kell, nekem megvannak a lelőhelyeim, de ott sem mindig találok. A tangát nem szeretem, hiába próbálkoztam vele, egyik fajta se vált be – mondjuk nekem viszonylag kicsi seggem van – hajbavalónak hordtam el közülük néhányat, a többi meg a fiók mélyén búslakodik. A francia alsót viszont szeretem nagyon főleg télen, mikor fázik a hátsóm, jól jön rá egy plusz réteg.
    
    KedvelésKedvelés
  - gyongyi77 - január 31, 2014 08:56 szerint:
    
    Permanens márkaválasztás, stabil modell-preferencia 😉 én mindig ugyanott, mindig ugyanolyat veszek, sose kényelmetlen. Tangám meg egy sincs!
    
    KedvelésKedvelés
  - teeztnemtudhatodhajnalkam - január 30, 2014 12:28 szerint:
    
    A tanga ne monnyon le! Nekem egyedül az a kényelmes, megmondom, mért: nekem széles a csípőm és minden bugyi feltekeredik rajta és az egész hátsó rész beszalad a vágányba. Na ilyenkor nem mindegy, hogy egy csík csak, vagy egy sátorponyványi. Teccik érteni?
    
    KedvelésKedvelés
  - bajuszcic - január 30, 2014 12:31 szerint:
    
    Dettó! (Illetve még a francia fazon is megfelelő a nagy seggre tapasztalataim szerint. 😀 )
    
    KedvelésKedvelés
  - teeztnemtudhatodhajnalkam - január 30, 2014 12:32 szerint:
    
    Nekem az is feltekeredik, meg általában középen varrott, szegény punus nem győzi kiköpködni. 😦
    
    KedvelésKedvelés
  - bajuszcic - január 30, 2014 12:38 szerint:
    
    Az igazi francia, ami tulajdonképpen nagyibugyi, mert az egész hátsót betakarja, csak csipkéből van, szóval nekem az nem szokott feltekeredni. Cserébe semmi szűket nem lehet rávenni…
    
    KedvelésKedvelés
  - teeztnemtudhatodhajnalkam - január 30, 2014 12:44 szerint:
    
    …mert akkor egyből feltekeredik. 😦
    
    KedvelésKedvelés
  - Nadja - január 30, 2014 12:39 szerint:
    
    Engem a tangával vallatni lehetne. Be sem engedem a házba.
    
    KedvelésKedvelés
  - teeztnemtudhatodhajnalkam - január 30, 2014 12:45 szerint:
    
    Hát…kinek a pap, kinek az asztrológus.
    
    KedvelésKedvelés
  - árnika - január 30, 2014 12:41 szerint:
    
    nekem fázik a fenekem
    
    KedvelésKedvelés
  - teeztnemtudhatodhajnalkam - január 30, 2014 12:44 szerint:
    
    Nem elég hájas, azért lehet ez. 😀
    
    KedvelésKedvelés
  - teeztnemtudhatodhajnalkam - január 30, 2014 12:16 szerint:
    
    Én is hajtogatom a gatyákat, sőt a fiókokban vannak kis papírdobozok, amikben szelektíven tartom a zoknit, bugyit, mellbiket, stb. De a saját bugyijaimat csak behajítom a dobozába. És a zuram nyári és téli zoknijai is külön stócban vannak, a ygengébbek kedvéért.
    
    KedvelésKedvelés
  - bajuszcic - január 30, 2014 12:40 szerint:
    
    Zoknipárosításhoz: csak nekem evidens, hogy kizárólag egyféle zokni van itthon? 😀
    
    KedvelésKedvelés
  - aritareal - január 30, 2014 12:59 szerint:
    
    Nem, nekem is csak egyfajta zoknijaim vannak. 🙂 Illetve van hosszabb szárú meg rövidebb, de azt már nem akkor probléma megkülönböztetni, még szemüveg nélkül is megy.
    
    KedvelésKedvelés
  - ursus arctos - január 30, 2014 13:01 szerint:
    
    A blog sokkal nagyobb körben szélesíti látókörömet, mint amit valaha is remélhettem: feltekeredő bugyi, tanga előnyei-hátrányai.
    Én mondjuk azt nem értem, hogyan lehet boxert viselni. Gyűrődik, kényelmetlen. Nyáron jó, pláne bermudában, mert akkor svédalsó játszik, bár arra sokan fanyalognak, de szerintem épp kényelmesebb és higiénikusabb.
    
    KedvelésKedvelés
  - bajuszcic - január 30, 2014 13:14 szerint:
    
    Nagyapám frappáns és tömör jellemzése a boxeralsót illetően: Nem találom benne a faszomat.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - január 30, 2014 13:30 szerint:
    
    Na végre! Keblemre, boxerutáló!
    
    KedvelésKedvelés
  - árnika - január 30, 2014 13:42 szerint:
    
    a boxer egy féregnyúlvány a férfi alsónemű kínálat testén.
    pizsinek talán
    száras alsónadrág-ezt kedvelik a fiúk nálunk.
    
    meg én is kedvelem, hogy kedvelik, mert enélkül ki lenne a derekuk a hülyén szabott farmerjukból, így viszont az alsógatyájuk hátulja van ki. emiatt nagyon kardinális kérdés, hogy milyen mintájút veszek (angry birds a kisebbnek, márkajelzés villantás a nagyobbnak 🙂 )
    
    KedvelésKedvelés
  - Szuflégyilkos - január 30, 2014 21:26 szerint:
    
    Nálunk is mindenkinek tök egyforma kínais zoknija van, csak mindenkinek más fazon, hogy ne kavarjuk össze. 🙂 Nem gombolyítom, csak összepározom, és a szárát fordítom rá, hogy egyben maradjon, az egyik ismerős mutatta (addig gombolyítottam), de hajtogatom az fiúalsókat is, meg a magamét is (mezei kislánykorombeli pamutbugyit (sloggi márkájút) is lehet ám kapni, csak jó helyre kell menni), de a fiúalsókat tök fölösleges, mert a gyerekeim csak bevágják a fiókjaikba, és széttúrják, amikor veszik fel. 🙂 Nem is tudom, miért csinálom. Megszokás?
    
    KedvelésKedvelés
  - kisvereb - január 30, 2014 22:39 szerint:
    
    Nem, hanem kétféle: fekete meg babarózsaszín. Én kérem hátrányosan ki lettem szorítva a zoknipiacról: kizárólag a babarózsaszín darabokat nem nyúlja le a férj.
    Bugyi témában, mert feljebb nem enged hozzászólni: én tangán szocializálódtam. Vérciki volt, ha átlátszott a bugyi vonala a nadrágon.
    Normál bugyit könnyű találni különben, olyat nehéz, ami normál és szép is, nem nagyi-design.
    
    KedvelésKedvelés
  - bronzérmes - január 30, 2014 15:40 szerint:
    
    “árnika
    – január 30, 2014 – 13:25 szerint:
    van még az évi egyszer rétest sütünk (aszem falun ezt húsvétkor szokták) de úgy hogy egész nap és egész éjjel, nyújtjuk, meg hájjal kenjük meg mittomén. és nagyon fárasztó.
    amikor megkérdeztem miért nem használnak robotgépet volt nagy felháborodás, hogy mit képzelek? azt nem úgy szokták!
    
    Hozzászólás ↓
    
    Vacskamati
    – január 30, 2014 – 09:26 szerint:
    Ó, én kis négyzetformába hajtogatom őket és beteszem a bugyis fiókba. A párosított zoknik téglalap formába hajtogatva kerülnek a zoknis fiókba.”
    
    Véletlenül igy olvastam ilyen sorrendben 🙂 😀 😀 😀
    
    KedvelésKedvelés
  - árnika - január 30, 2014 15:53 szerint:
    
    tehát a fáradságosan elkészített rétest betesszük a fiókba. a bugyisba.
    így ?
    
    KedvelésKedvelés
  - creusa - január 30, 2014 18:58 szerint:
    
    Kockára hajtogatva, ja….. 😀
    
    KedvelésKedvelés
  - vargaagnesildiko - január 30, 2014 18:59 szerint:
    
    Mé, nem?
    
    KedvelésKedvelés
  - bronzérmes - január 31, 2014 06:40 szerint:
    
    Eljátszottam a gondolattal, hogy milyen is lehet 🙂
    
    KedvelésKedvelés
  - Semese - január 30, 2014 21:25 szerint:
    
    azta
    
    KedvelésKedvelés
  - calealenta - február 2, 2014 19:30 szerint:
    
    Én kilapítva szoktam eltenni. Egy bugyin vagy gatyán nincs amit hajtogassak nagyon, kisimogatom, és hopp, be a szekrénybe. Szoktam ilyen háztartási szertartásokat folytatni, nem a szomszéd vagy az öreganyám miatt*, hanem mert nekem – egyelőre – még frankó, hogy háztartásozhatok. Nyilván kutya-macska-gyerekek közepette, munkából hazaesve már funkcionálisabban fogom kezelni a dolgot és inkább a leghatékonyabban helyrerántani mindent, hogy aztán leülhessek Emberrel félórára csak úgy calealentának lenni.
    
    *főleg, hogy ő pont ritka antiházias, sakkozó-keresztrejtvényfejtő-sportoló, főttkrumplit szénnéégetni képes osztveznéni volt:) Tatám mellett mondjuk nem volt kunszt, mert mellé meg egy kicsit nénisebb, kotyogósabb partnert képzeltem volna, aki őt is meg tudja mozgatni. Vidéki pasas volt, simán hagyta, hogy elétegyünk mindent. Ő megcsinálta a bútorainkat, ha megkértük, megszerelt ezt-azt, aztán leült basának a szoba közepére. Mind a két méterével meg szintén remek magánakvaló természetével. Így tehát, amíg nagyika élt, elültek egymás mellett, hol jó hallgatásban, hol meg mint a kukák. Sajnos utóbbiból is elég sok lehetett, mert Tatám nem igazán figyelt másokra. Lett később egy barátnője, azzal kedves volt, meg a maga módján velem is, de ilyen elég darabos volt az öreg. Később kiderült, hogy volt egy bezzeg-mostohatesója, aki helyett hajtotta a mostohaanyja. Nem véletlen jött el Pestre kiállításrendezőnek katonaság után. Mondjuk azt nem értem, hogy miért nem maradt ott repülőgépszerelőnek, azt is nagyon tudta mesélni, hogy hogyan kellett szerelni azokat a régi gépeket. Sose tudjuk meg, milyen ember volt amúgy, belül, a nagy semmilyenség alatt. Élő példája annak, hogy nem lehet egy életre felhúzni a fejre a vödröt, hogy békénhagyjanak.
    
    KedvelésKedvelés
- cris256 - január 30, 2014 08:51 szerint:
  
  Ettől megborzongtam. Jól írsz.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
csineva - január 30, 2014 07:55 szerint:

Szerintem a Kincskereső kisködmön nem giccs. Remélem, a “kisködmöngiccs” szón nem ezt ártetted.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- háromnegyed - január 30, 2014 08:13 szerint:
  
  De ahogyan arról olvasónaplót kellett készíteni…
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - blaci200 - január 30, 2014 08:14 szerint:
    
    Pont erre gondoltam. Hogy melyik iskolában derül ki a gyerek számára, hogy TÉNYLEG nem giccs?
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - január 30, 2014 08:46 szerint:
    
    Nagyon sajnálom, de szerintem Móra, Gárdonyi mondjuk Kosztolányihoz, Móriczhoz, Molnár Ferenchez (A Pál utcait is ideértve) képest másodvonal. Pedagógiai célú, nevelő, diákoknak való. Fekete István is. Nem olvasmányélmény vagy hasznosság, hanem szigorúan esztétikai alapon. Ezek a szövegek akarnak valamit. Ebben az értelemben: a szegénység átromantizálása miatt, gyakorlatilag humor nélkül, a mórás jóemberség, megható történetek, csupa szép és jó miatt, ez nem az, amiért olvasóvá válik az ember.
    
    KedvelésKedvelés
  - ursus arctos - január 30, 2014 08:55 szerint:
    
    Érdekes ez. A Kincskereső kisködmönt kifejezetten szerettem, Árvácskát akkor nem, később Móricz-rajongó lettem, Jókait képtelen voltam elolvasni az iskolában, ma viszont szeretem, Mikszáth olvashatatlan volt akkor, ma nekem letehetetlen zseni.
    Viszont: Micimackó szegény egész díszes sleppjével együtt akkor és most is a “szívlapáttal csapnám agyon” kategória, és természetesen a Kis hercegből az obligát idézetért azonnali letiltás jár a facebookon. Ugyanakkor ez utóbbi műből szerintem a rövid párbeszéd a részegessel zseniális, mégsem hallom idézgetni soha.
    
    KedvelésKedvelés
  - katja - január 30, 2014 13:57 szerint:
    
    A Micimackót önmagában nem szereted vagy az agyonhype-olt micimackózásból van eleged? Én előszőr kölyökkoromban röhögtem magam agyon, amikor anyám a szomszéd szobában olvasta a húgomnak, aki semmit nem értett belőle, viszont idegesítette, hogy anyám belecsuklik a röhögésbe, én kontrázom a szembenyíló szobából, ő meg kicsi és édes és semmit sem vág az egészből. Aztán olvastam még egyszer később, akkor is szerettem, aztán soha többet, mert egyetemen a csoporttársaim elkezdtek micimackós mappával járni órára és ettől az életkedvem is odalett, nemhogy az olvasási. Most viszont kaptuk valakitől ajándékba a könyvet és esténként olvasok a gyermeknek belőle (aki olyan kicsi, hogy csak a képes oldalakat hajlandó eltűrni, ott viszont elveszi a könyvet és ő “olvas” nekem), és megint röhögök, sőt, amiután a gyerek elalszik, ott maradok mellette, amíg befejezem a fejezetet. Egyszóval, én Micimackót tényleg zseniálisnak tartom.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - január 30, 2014 14:25 szerint:
    
    A mai napig bírom a Micimackót.
    
    KedvelésKedvelés
  - Gabi - január 30, 2014 20:12 szerint:
    
    Nekem tigris a mindenem, annyira aranyosan butuska .
    
    KedvelésKedvelés
  - calealenta - február 2, 2014 19:35 szerint:
    
    Micimackóból én a rajzfilmet szerettem, bár tudtam, hogy az a merchandise-változat, a könyv nem jött be. Nem utáltam, de kb úgy voltam vele, mint kajában a krumpistésztával.
    
    KedvelésKedvelés
  - fonixtoll - február 3, 2014 13:57 szerint:
    
    Nőiesen bevallom, én véletlenül, a Micimackó és a Tao önfejlesztővagymittoménmilyen könyv hatására felnőttként újraolvastam a Micimackót, és egészen másnak láttam, szinte remekműnek. Helyenként le is megyek csacsi öreg medvébe, mindenki szórakozik rajta. Füles cinizmustól csöpögő szövege pedig zseniális.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - február 3, 2014 14:16 szerint:
    
    Én azért is szeretem Micimackót, mert egy dologban példaképem: én nyáron nyaralok, télen telelek, nem értem azokat, akiknek hol melegük van, hol fáznak. Nem ítélet, meg fanyalgás, csak nem érzem át a gondjukat.
    
    KedvelésKedvelés
  - tre - január 30, 2014 09:28 szerint:
    
    Mikor a türelmesebb gyerekenk először lesz elege az iskálából- úgy másdik október végén-, ott figyel a Kis bicebóca. Csak nehogy elfelejtsék ezek a telhetetlen 7 évesek, hogy milyen jó dolguk is van nekik.
    
    KedvelésKedvelés
  - Gyöngyi - február 3, 2014 15:35 szerint:
    
    Bizony-bizony. ezen én is fennakadtam.
    
    KedvelésKedvelés
  - csineva - január 30, 2014 09:31 szerint:
    
    Nekem az egyetlen dogmám, hogy nincs dogma. Nekem nincs esztétikai élvonal. Nincs mérce, ami megszabná, hogy X jó, Y meg nem. Tőlem Esterházy vagy Coelho vagy Vargas Llosa kaphat ezer díjat, én akkor sem fogom szeretni. Sőt, Llosát egyenesen nem is tartom írónak, csak egy szenzációhajhász, túlmediatizált szerzőnek. Fekete István idesorolását pedig egyenesen sértőnek érzem. De kinek a pap, kinek a paplan. Nem hiszek az élvonalban és másodvonalban, és nem hiszek az elitben és a másodlagosban. Különben is, jórészt mindig a divat szabta meg, mi a mainstream, a kánont pedig néhány elszállt agyú irodalomtudós. És a sznob filológusok meg csüngnek a szavain, és mondják: ah, Spíró, fujj, Sütő, ah, Dragomán, fujj Wass Albert. Röhögnöm kell, hogy a hatvanas években Sütő volt a kánon, meg Nagy István, meg Asztalos István. Embereknél sem, irodalomnál sem, vallásnál sem, vallásosságnál sem hiszek a jobban és rosszabban. A kincskereső kisködmön szerintem qrvára őszinte, egyenes és szókimondó. Akárcsak a Történt az utcán. Nyilas Misi is azért volt szimpatikus, mert nagyon tudtam azonosulni vele. Mert az életem tényleg olyan volt, mint azoké a gyerekeké, vagy azé a kutyáé az Asztalos-novellából. Szóval nem, nem giccs. De ha neked az, ám lelked rajta. Nem akarlak meggyőzni a hited ellenkezőjéről, amíg te sem az én hitem ellenkezőjéről.
    
    KedvelésKedvelés
  - aritareal - január 30, 2014 09:49 szerint:
    
    Ezzel egyetértek én is, valahogy így állok az olvasnivalóimhoz – nekem tetsszen az a lényeg, ha az irodalmárok nem tartják nagyra a kedvenceimet, hát nem baj.
    
    Egyébként engem jobban érdekel a popkultúra és a mainstream, hogy mit olvas és mit szeret a nép, főként, hogy miért szereti. Az első könyv, amit elolvastam a Gőgös Gúnár Gedeon és a Mosó Masa mosodája után, a Csillagok háborúja volt, ma is olvasok sci-fit, fantasyt, nagyon szeretem Salvatore sötét-elf sorozatát, de jöhet kilóra Asimov, Lem, Arthur C. Clarke, Zsoldos Péter, és épp most kezdem felfedezni Brandon Hackett-et.
    
    Kiskorom óta odavagyok a vámpírokért, és ma is érdekesnek tartom őket: belenézek és beleolvasok bármibe, amiben vannak, kíváncsi vagyok, hogyan változik az értelmezésük az idők során. Még azt is felvállalom, hogy vagy 15ször olvastam az Alkonyat-sorozatot, ami gáz meg giccs, de a bennem élő 14 éves kislány odavolt érte. (Mivel most nagyon beteg vagyok, tüdőgyulladásom van, és piszkosul fáj mindenem, asszem meg fogom nézni a film első részét, az olyas kis mesés, hátha jól esik.)
    
    Máskor meg olvasok egy kis Vonnegutot és Hessét, Ottlikot de kapásból utána jöhet Neil Gaiman vagy egy-egy fanfiction a kedvenc japán zenekaromról. Asszem, az olvasmányaim azt tükrözik, hogy egy végtelenül egyszerű lélek vagyok, de ez van. 🙂
    
    KedvelésKedvelés
  - ClaraOswin - január 30, 2014 11:10 szerint:
    
    aritarealnak, csak ott már nem lehet válaszolni:
    
    Kedvellek. Most is éppen Asimov van a táskámban, én is olvastam az Alkonyat sorozatot (a negyediket fiatal anyaként többször is, a többi kicsit mondjuk unalmas volt), másodikostól nyolcadikos koromig átlag heti 3-4 könyvet biztos elolvastam, és ebből legalább 1 könyv kötelezően sci-fi vagy fantasy volt. Persze volt köztük sok szemét, könnyű, egyszeri élmény, de ezt sose lehet tudni előre. 🙂
    
    KedvelésKedvelés
  - Bagoly - január 30, 2014 11:20 szerint:
    
    Csatlakoznék a “mindent” olvasókhoz én is.
    A sci-fiket különösen kedvelem, P.K. Dick novellái szerintem zseniálisak, de imádom Zsoldos Pétert is.
    A másik nagy kedvenc más műfajban John Updike, az Eastwicki boszorkányok örök kedvenc, már rongyosra olvastam.
    Szeretem egyébként elolvasni a “felkapott” könyveket is, kíváncsi vagyok arra, hogy mások mit olvasnak, miért sikerkönyv a sikerkönyv.
    
    KedvelésKedvelés
  - ClaraOswin - január 30, 2014 11:25 szerint:
    
    Élénken l az emlékeimben, ahogy anyám “megható történeteket” olvasott nekem (Árvácska és Kisködmön kategóriában), és a végén mindig könnyektől fátyolos hangon rebegte, hogy a Kis Gyufaáruslány (vagy az épp aktuális random szerencsétlen) hogy lehelte ki lelkét a nagy szegénység áldozataként. A kis hős. Angyalka. A nagy gonosz Pénz vagy Hatalom aktuális szerencsétlen áldozata.
    
    Hányingerem volt, és még most is az van.
    
    Tudtam, hogy illik meghatódni. Hogy a sérültekről, szegényekről, csak szemlesütve, pillát rebegtetve, zengő pátosszal lehet beszélni. Ő kibírta. Ő belehalt. De jó neki.
    
    Jó?!
    
    Nekem a “hős” a királylány, aki sárkányon lovagol. Az utcagyerek, aki a szenvedés szemébe nevet és talál kiutat. A kalandor, a vállalkozó, Robin Hood, a spártai katonák, Ludas Matyi háromszor, és a többiek.
    
    Nekem a tehetetlenség sosem volt erény, annál inkább fojtogató burok, és nem akartam meghatódni, annál inkább megmenteni őket. Dühös voltam és azt akartam, hogy a gonosz elnyomó meglakoljon.
    
    Azt hiszem, én már csak ilyen rideg és kegyetlen vagyok, hogy hiányzik belőlem az áldozatért meghatottan szipogás képessége.
    
    KedvelésKedvelés
  - bronzérmes - január 30, 2014 13:28 szerint:
    
    Én is így érzem 🙂 Szívemből szóltál 🙂
    
    KedvelésKedvelés
  - cica - január 30, 2014 14:10 szerint:
    
    Eyg kicsit off: ClaraOswin, eszembe jutott, ahogy olvastalak, hogy sokáig nem tudtam semmin meghatódni (valószínüleg nemcsak az olvasott könyvek miatt). Egyszerűen semmi sem hatott meg, sőt hidegen hagyott minden olyan, amin meg illett volna hatódni. Aztán már felnőtt fejjel, nem sokkal azután, hogy megismertem a férjemet, egy tüzijáték alatt el kezdtek potyogni a könnyeim, azóta minden apróságon könnyezem 🙂 …
    
    KedvelésKedvelés
  - ClaraOswin - január 30, 2014 14:46 szerint:
    
    @cica: Én gyerekként csak akkor sírtam, ha megaláztak, de akkor azonnal. Elválások, temetések, ballagások, Dumbledore halála ( 🙂 ), szomorú könyvek, filmek… semmi.
    
    Na aztán terhes lettem, és egyszer negyed órán keresztül zokogtam egy kiscicás reklám miatt. Aztán meg vinnyogva röhögtem potyogó könnyekkel, hogy én most TÉNYLEG egy cicás reklám miatt sírok??
    
    Azóta már sírtam könyvek és filmek miatt is. Talán mégsem vagyok alien.
    
    KedvelésKedvelés
  - kultúrzaj - január 30, 2014 20:27 szerint:
    
    Igen, és néha ilyeneket is jó olvasni: “Esterházy méltán híres-neves, kicsit sznob, kicsit trágár, kicsit magyar, kicsit mondén, cinkos intellektuális iróniája mostanra unalomba hajlott, darálóként működik, modorrá változott át. Bizony, vesztett rugalmasságából, és nincs már felfedezőereje. Nem szól semmiről, csak magáról, önvilágáról, sajátistenéről. E magamulattató irónia unalma oly lehengerlő, hogy szétlapítja a szövegeket és elandalítja az olvasót. Akire Esterházy Péter egyébként nincs tekintettel, nem szólít meg ő senkit, csak az agora előtt produkálja magát, ami olyasmi, mint mikor a filozófusok az emberiséget üdvözítik, de egy-egy ember sehogy sem válik létezővé számukra.” http://magyarnarancs.hu/konyv/esterhazy-peter-egyszeru-tortenet-vesszo-szaz-oldal-a-kardozos-valtozat–85802
    
    KedvelésKedvelés
  - aritareal - január 30, 2014 09:32 szerint:
    
    Igen rossz ízlésű kiskamasz voltam én akkor, mert imádtam Az egri csillagokat, egy csomó részét kívülről tudom, és nagyon szerettem Fekete Istvánt is. Bár érdekes módon a Tüskevár és a Téli berek mindig is totál hidegen hagytak, én az állatokról szóló történeteit imádtam: Vuk, Kele, Hú, Lutra, Csí – persze ezek sem csak az állatokról szólnak, de én azokra koncentráltam, mert állatbolond voltam.
    
    Mikszáthot is szerettem, és Móricztól az Árvácska volt a kedvenc olvasmányom hetedikben, emlékszem, be kellett vinni magyarórára és felolvasni belőle egy részletet. Jókainak 12 évesen láttam neki, otthon megvoltak az összes művei, és pár évig ki is tartottak – először azokat olvastam el, amelyeknek jó végül volt (meglestem), de utána a rossz végűekre is ráfanyalodtam, közben igyekeztem nem megkedvelni a szereplőket. Tudom persze, hogy ezek nagyjából mind a mese habbal kategóriába tartoznak, de egyet-egyet máig is előveszek.
    
    Ha már meghatódás: máig semmi máson nem tudok annyira bőgni, mint a Szilmarilok végén, nagyon szeretem Tolkient.
    
    KedvelésKedvelés
  - enthelaina - január 30, 2014 21:48 szerint:
    
    Nekem a kincskereső volt az első kötelező olvasmányom ha jól emlékszem 2. osztályban, és végtelenül utáltam akkor, nem értettem, szar volt. Régóta gondolkozom hogy elolvasom újra felnőtt fejjel is. De utána én is apám egyik Nemere könyvét vettem kézbe, név szerint a Téridő isteneit. Na onnantól nem volt megállás, végigrágtam apám egy csomó könyvét, Éj-Hajnal trilógia volt akkor a kedvenc, utána nővérem 9 évesen kezembe nyomta a Gyűrűk urát, hogy hát ha az tetszett akkor ez is fog. Utána Dragonlance, majd nekem is Salvatore. Gyakorlatilag fantasyn-scifin nőttem fel, faltam a könyveket este későig, reggel sulifelé menet, a suliban minden szünetben, délután. És még most sem szoktam le róluk. Vámpírokkal is hasonlóan voltam, Anne Rice, Hamilton, még az Alkonyatot is elolvastam bár a filmtől kiszaladok a világból:D (és a könyv bejött biza). Én inkább fantasy párti vagyok, azokat gyűjtöm, de apám gyerekkora óta nagy scifi rajongó, olyan gyűjteményünk van otthon Asimovból, Sztrugackijból, Lemből hogy alig győztem elolvasni a könyveket pedig fele gyűjteményét odaadjándékozta a helyi könyvtárnak mikor költöztek a születésemkor.
    De közben elolvastam minden kötelezőt, volt amit 2-3-szor egymás után, talán egy volt amit nehezen, az Aranya virágcserepet. Az a könyv súlyosan traumatizált (meg mindenkit az osztályból aki olvasta). Szerettem Jókait, igazából szerettem majdnem mindet amit el kellett olvasni. De engem is mostanáig is jobban érdekel a populáris irodalom, és tud is nagyon zavarni mikor mások fennen hangoztatják hogy az nem irodalom és mese és mittudomén. Közben én mindig úgy voltam vele, hogy ami tetszik, leköt, szórakoztat vagy épp jót tudok sírni rajta, az igenis irodalom. Egy fantasy is tud átadni annyi mondanivalót mint bármelyik klasszikus attól még hogy a nagy hősök meg bajtársak nem betyárok benne vagy huszárok hanem egy félelf meg egy öreg törpe.
    Az már a másik szál hogy gyakorlatilag apámmal világ életemben az egyetlen kapocs az volt, hogy ugyanazokat a könyveket olvassuk, életem első 18 évében kb. akkor kommunikáltam vele kizárólag (nem számítva mikor lekiabált lehülyézett stb) mikor megbeszéltünk egy-egy scifit.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - január 30, 2014 12:54 szerint:
    
    Nagyjából egyetértünk. Én Feketét imádtam. De csak az állattörténeteit. Azt se mind.
    
    KedvelésKedvelés
  - Elanor - január 31, 2014 19:47 szerint:
    
    Mind a négy mondatodra: én is dettó!
    
    KedvelésKedvelés
  - sista - január 30, 2014 13:32 szerint:
    
    Éva! Istenienimádom ezt a kritikádat! Én is így gondolom.
    
    KedvelésKedvelés
  - gyongyi77 - január 31, 2014 09:00 szerint:
    
    Ó, szerintem is. De a kánonban is így jönnek egymás után, Móráról pl nem is nagyon volt külön tételünk az egyetemen. Fekete Istvánról meg szinte semmi.
    
    KedvelésKedvelés
- bajuszcic - január 30, 2014 08:14 szerint:
  
  Nekem a kedvencem volt. A filmet a mai napig megnézem, ha adják. És bőgök rajta. A könyvön is bőgtem. De én ilyen kifordított gyerek voltam, Andersen-mesék, Bazsov, Kincskereső, Hét krajcár, Sokan voltunk, ezeket szerettem….
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - csineva - január 30, 2014 08:29 szerint:
    
    Asztalos István: Történt az utcán… még most is fátyolos lesz a szemem, ha elolvasom… Hector Malot: Egyedül a világon…, Edmondo de Amicis: Gyerekszív, Dickens: Szép remények, mintha vonzottam volna a szomorú történeteket.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - január 30, 2014 08:47 szerint:
    
    Még most is fátyolos lesz a szemem — nem érzed, hogy ezek a szövegek viszonylag egyszerű eszközökkel ezt AKARJÁK tőled?
    
    Pedig van ebben is zseniális. Frank McCourt: Angyal a lépcsőn. Elsőrangú.
    
    KedvelésKedvelés
  - pikareszk - január 30, 2014 09:15 szerint:
    
    Én nem szeretném anyám fáradt tekintetét látni a tükörben, fáradtan de boldogan, szegényen de vidáman, magányosan de mégis csodálatos gyerekekkel körbevéve, lyukas cipőben kacagva a beázott zoknin élni az életem. Mindenáron szent célt elérni, családdá válni úgy, hogy az egyéni boldogság esélye minimálisra csökken.
    
    KedvelésKedvelés
  - pikareszk - január 30, 2014 09:16 szerint:
    
    Ezt nem ide akartam.
    
    KedvelésKedvelés
  - Kalüpszó - január 30, 2014 09:44 szerint:
    
    Én egyébként emlékszem anyám fáradt tekintetére. Nagy ára lett, amelyet nem csak ő fizet.
    És mégis: bezzeg nekünk még ez se, ennyi se; ez van, ezt kell szeretni; csináld, ha beledöglesz is; még ennek is örülni kell; örülj, hogy lyuk van; nekem még ennyit sem, bezzeg neked … ezek a szocializáló drillek (nemcsak nőknek, bár kétségtelen többnyire nekik) ma is műkődnek. Csak ma már számonkérve, emlékeztetve, orrunkra koppintva. Aztán meg borítanák még a nagy lelkiismeretfurdalást is ránk. Merthogy ugye nekem nem lehet jót tenni, semmi sem jó és micsoda háládatlan, elégedetlen satöbbi. Ma ebbe az utcába sem kergetnek be, de csak azért, mert a sántulás egyszer már majdnem megvolt.
    
    KedvelésKedvelés
  - pikareszk - január 30, 2014 11:36 szerint:
    
    Kalüpszó, akkor ugyanazt az utcát kerüljük.
    
    KedvelésKedvelés
  - aritareal - január 30, 2014 09:21 szerint:
    
    Én is nagyon szerettem a Kincskeresőt – lehet, hogy nem egy nagy irodalom, de szerintem az én olvasóvá nevelésemhez köze volt, megfogta a képzeletem, nagyon sokszor elolvastam egymás után. Nem tudom, most tetszene-e, nyilván ott van benne a manipuláció, ahogy írod, érzelmi hatást akar kiváltani, de akkor, negyedikes kisdiákként engem ez nem igazán izgatott: a hatás megvolt, megrendített, sírtam rajta, a könnyeim és a megrendülésem így sem volt hamisabb, mintha valami tényleg nagy irodalomtól bőgtem volna. Mondjuk tény, hogy azóta se vagyok igényes olvasó, összeolvasok tücsköt-bogarat.
    
    Szerettem a Hét krajcárt és a Sokan voltunk-ot is, olvastam aztán az Árvácskát és a Puszták népét is, ezeket is többször. Gyerekként nagyon érdekeltek a régi világról, a szegénységről szóló történetek, talán mert a nagymamámtól is sokszor hallottam, hogy milyen volt az uradalmi cselédség élete, a nagypapámtól pedig azt, hogy mi történt a háború alatt. Kíváncsi voltam, hogy ezt mások hogyan élték meg, és sokat töprengtem azon, hogy vajon én megálltam volna-e a helyem azokban a nehéz időkben.
    
    KedvelésKedvelés
  - bajuszcic - január 30, 2014 09:25 szerint:
    
    Ezt akarja, hát ezt akarja, engem különösebben nem zavar, nagyon szeretek meghatódni, zenén is rendszeresen sírok.
    Megint más lenne a helyzet persze, ha amúgy mást nem olvastam volna/olvasnék, magasabb irodalmat, és igen, Molnár nálam is etalon, de nem is egymáshoz hasonlítom ezeket.
    
    KedvelésKedvelés
  - tre - január 30, 2014 09:40 szerint:
    
    9 éves koromban egy-egy szarabb önsajnálós napon elolvastam A kis herceget. Ha egy héten 3 ilyen napon volt, akkor egy héten háromszor. Ne vígasztalgassanak, hagyjanak szépen dagonyázni.
    
    KedvelésKedvelés
  - bajuszcic - január 30, 2014 09:49 szerint:
    
    Mondjuk én pont A kis herceget utáltam, de ezt a “hagyjanak dagonyázni”-dolgot totál megértem.
    
    KedvelésKedvelés
  - aritareal - január 30, 2014 09:52 szerint:
    
    Tre, ez nekem is nagyon ismerős! Régebben, ha szomorú és depis voltam, mindig egy Pianissimo Butterfly nevű, egyébként zseniális fanfictiont vettem elő, és velem is megesett, hogy hetente többször is elolvastam. Bőgtem rajta, és ez valahogy mindig kihozott a gödörből.
    
    KedvelésKedvelés
  - Porc - január 30, 2014 10:38 szerint:
    
    Hihi 🙂 Még Eszterházy is ezt akarja, ne már, hogy ne. Az nem mérce szerintem, hogy ne érintsen érzelmileg, ne akarjon meghatni. Ami már nagyon steril Brecht vagy még brechtebb, jó az is, de szerintem meg a jó irodalom az azért legtöbbnyire érzelmi élmény is. Az Iskola a határon engem pl. kb. minden oldalon felkavar, érzelmi szauna, ötvenedjére is. Jó a 99%-os étcsoki is, de kimennék a világból, ha csak az lenne. Hogy nagyon leegyszerűsítsem.
    Akinek a ködmön giccs, ne olvasson olyat, de szerintem ha a gyerek bírja, jó kapudrog az ilyesmi. Van jogosultsága az egyszerűbb, didaktikusabb irodalomnak. A gyerekeim imádják Finduszt, de nem hiszem, hogy veszik a bonyi pszichológiáját. Egyre többet értenek a rajzok humorából is, de kicsit félek is, hogy nem túl nagy falat-e ez így most nekik. Jó HP is, de már-már akciófilm kategória, jó lenne, ha lassúbb tempójú, kevésbé akciódús szöveget is megtanulnának élvezni és érteni a gyerekeim. HP-től sem egyenes az út Szvoren Edinához.
    
    Másik kérdés ősanyáink nyomorának átromantizálása. Nincs abban romantika semmi. De mikor nekem épp nagyon szar a “luxuskínjaim” miatt az innen-onnan jóapa férjem mellett (could be worse, állítólag az írek ezzel lépnek túl a szarokon), akkor bizony nekem erőt ad, szusszanást a továbblépéshez, hogy bizonyos szempontokból mégis könnyebb, mint ősanyáim számos generációjának. Nem ezzel akarok átlavírozni a hátralévő akármennyin, de jobb híján ez is valami.
    
    KedvelésKedvelés
  - aritareal - január 30, 2014 10:35 szerint:
    
    Éva, most lesz egy hülye kérdésem. Úgy értettem, amit írtál, hogy az baj, vagy legalábbis nem vall minőségi irodalomra, ha a szerző az olvasóból érzelmi hatást akar kiváltani. A szépirodalom nem akar ilyesmit? Vagy akar, de bonyolultabb, művészibb eszközökkel? Vagy más típusú, műveltebb emberekre akar hatni? Vagy a hatás elérése mellette más szándéka is van, pl. igényes szöveget létrehozni? Reálisan ábrázolni, vagy új írói eszközöket kifejleszteni, vagy elgondolkodtatni stb. Hogyan lehet egyértelműen meghatározni, hogy valami magas irodalom-e, vagy sem? Vagy nincsen egzakt módszer, csak vannak ilyen fokozatok, hogy ez igénytelen, az egy kicsit már értékesebb, de nem az igazi, az didaktikus, ez túl egyszerű, az túl hatásvadász, ez meg szépirodalom? Lehet, hogy ez ostobán hangzik, de tényleg kíváncsi vagyok rá.
    
    KedvelésKedvelés
  - Porc - január 30, 2014 12:18 szerint:
    
    (ide tudok hozzászólni) csak most vettem észre, mennyi ilyen mondatot írok: állítok valamit, majd: DE, s a többi. Elnézést! Talán a could be worse életérzésem kivetülése. Majd figyelek rá.
    
    KedvelésKedvelés
  - kisvereb - január 30, 2014 23:35 szerint:
    
    Én ott próbálok ebben egy vonalat meghúzni, hogy annak a bizonyos műnek célja az érzelmi hatás kiváltása, vagy csak egy eszköz, amitől a történet több lesz. Tíz éves lehettem, mikor olvastam a Kincskeresőt, emlékszem rá, hogy én is úgymond megkönnyeztem, de az a reakció sokkal erősebb volt bennem, hogy “most ennek mi értelme volt”?
    
    KedvelésKedvelés
  - gyongyi77 - január 31, 2014 09:13 szerint:
    
    Szerintem ez mind. Az igényes, művészi szöveg elsősorban, és a katarzis. A megdöbbenés, megtisztulás, az, hogy történjen velem valami azon túl is, hogy megríkat. Szerintem a hatásvadászat kiszűrésére egész konkrét kritériumokat fel lehet állítani.
    
    KedvelésKedvelés
  - gyongyi77 - január 31, 2014 09:03 szerint:
    
    Igen, igen, nagyon igen! Szakdogát írtam róla, annyira megszerettem. Csak mondjuk nem magyar, nem lehet kötelező alsóban 😉
    
    KedvelésKedvelés
  - flyingbride - január 30, 2014 16:18 szerint:
    
    Megnyugodtam, hogy nem vagyok egyedül. Nekem is tetszett az összes említett nagyonszomorú, sírjálrajta mű. Még a Légy jó mindhalálig is! Talán azért, mert kb akkora lúzer voltam, mint Nyilas Misi 😀
    
    KedvelésKedvelés
- devorah - január 31, 2014 19:39 szerint:
  
  Csineva a giccsnek nagyon nagy irodalma van, sokan kutatják, és az alapján a Kincskereső menthetetlen giccs. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet szeretni, mert lehet, (amúgy én is szeretem, ezen tanultam olvasni, gyerekként kifejezetten az édesbús történeteket szerettem) hanem, hogy helyén érdemes kezelni.
  
  Umberto Econak van egy zseniális írása, A rossz ízlés struktúrája. Nem hosszú, olvasmányos és a google kiadja pdfben. Többek közt Az öreg halász és a tenger alapján vezeti le, hogy mi a giccs és a midcult.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - gyongyi77 - február 3, 2014 15:38 szerint:
    
    De jó! Van link hozzá?
    
    KedvelésKedvelés
  - devorah - február 3, 2014 17:42 szerint:
    
    Nem találom, viszont itt van a gépemen, átküldjem a facebookon? (Azt hiszem beazonosítottalak egy ottani hozzászólás alapján, mert itt írtad egyszer, hogy mi a profilod 🙂 )
    
    KedvelésKedvelés
Bánatkő - január 30, 2014 08:06 szerint:

Köszönöm.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- cris256 - január 30, 2014 08:53 szerint:
  
  Én is.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
cris256 - január 30, 2014 08:54 szerint:

A cipősdobozhoz pedig ez jutott eszembe, pont szenteste láttam ezt a jelenetet:

Zseniális! Sírtam rajta a röhögéstől.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- cris256 - január 30, 2014 08:55 szerint:
  
  Fúúú, bocsi, asszem, beágyaztam, pedig nem kellett volna… elfelejtettem, hogy nem szabad… Bocsiiiiiiiii!
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
- ClaraOswin - január 30, 2014 11:30 szerint:
  
  Hát ez zseniális 😀
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
- cica - január 30, 2014 14:11 szerint:
  
  Nagyon jó, köszi a linket :-).
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
- kisvereb - január 30, 2014 23:38 szerint:
  
  A cipősdobozos link mögött azt hiszem, ennek a magyar fordítása van 🙂
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
tű - január 30, 2014 08:55 szerint:

Ó, én a salakos linket köszönöm! Jó régen láttuk a Holló Színház előadásában, azóta is családi poén, de nem volt meg a szöveg, hogy rendesen idézhessük.

Molnár meg tényleg olyan, hogy ma már giccsnek tűnik, mert nem vagyunk elég intelligensek a nyelvi humorához.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- csak az olvassa - január 30, 2014 23:52 szerint:
  
  Hihetetlenül ironikus volt a csávó.
  
  “Mari. Szép gyerek a Hugó.
  
  Juli. Igen.
  
  Mari. Jó gyerek a Hugó.
  
  Juli. Igen.
  
  Mari. Csak zsidó.
  
  Juli. Nem baj, az is ember.”
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
desperated_housewife - január 30, 2014 09:47 szerint:

Nyilas Misi engem nagyon felbosszantott, akárhányszor olvastam. A nagymamám leggyakrabban használt szava a “kötelesség” szintúgy felbosszantott. Aztán én is éltem vagy húsz évet úgy, hogy nem olvastam, csak ha már minden elmosogatva, szekrénybe rakva, gyerekek lefektetve… stb. Már nem vasalok, nem hajtogatok. A legkisebb fiam tud vasalni, varrni, rendet rakni, a többieket meg nem érdekli egyáltalán. Tőlük a sáros gumicsizma hetekig a szoba közepén lehet. De néha főzök, mert megsajnálom őket.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- zsófi - január 30, 2014 16:48 szerint:
  
  Figyelek,tanulok! 🙂
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
- gyongyi77 - január 31, 2014 09:15 szerint:
  
  Jaj, a Nyilas Misi! Pár éve elolvastam a Móricz összest, mármint az összes regényét. Kettőt most sem vett be a gyomrom: a Légy jót és a Forr a bort. Broáf.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - Judit - február 4, 2014 13:47 szerint:
    
    Méér. A Forr a bor a maga módján vicces. Nyilas Misi, ahogy csajozik. Hát LOL.
    
    
    KedvelésKedvelés
  - Zöldfűszál - február 4, 2014 13:59 szerint:
    
    Nekem ez kimaradt, és most nagyon mosolygok 😀
    
    KedvelésKedvelés
Bringasahegyen - január 30, 2014 09:54 szerint:

Igen, igen, igen. Az egyik belénk vésett sztereotípia, amit kisködmönszerű olvasmányok sulykoltak. A Kicsi kunyhó, szerető szív. A szegények, akik milyen boldogok, mert van idejük egymásra. És a gazdagok, akik csak a pénzt hajtják, és az igazi értékeket szem elől tévesztik.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- bronzérmes - január 30, 2014 13:34 szerint:
  
  Ebben azért van valami 🙂
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
bajuszcic - január 30, 2014 10:15 szerint:

Az jutott most eszembe, hogy egyébként az ember lehetőségei mennyire meghatározzák az igényeit.
Nekem gyerek- és kamaszkoromban nem volt márkás cuccom, ötvenedik babám, nintendóm, mittudoménmim, és úgy halványan vágytam ezekre, de tudomásul vettem, hogy nincs, onnantól nem érdekelt. (A vicc, hogy nem azért nem volt, mert nem telt volna rá, hanem mert ezeket anyám marhaságnak tartotta. Ezért jártam én turkálós cuccokban, szar frizurával, idétlen szemüvegkeretben. Amikor a fogszabályzót is megkaptam, na, az volt a csúcs.)
Később, nagykamaszként volt egy-két tárgy, amire nagyon vágytam, és amiért sokat kellett könyörögnöm: cédés magnó, bőrcipő, nagy bőr válltáska a könyveimnek. Mindre külön emlékszem, hogy mekkora élmény megkapni őket, használni sokáig, de másra, többre nem volt igényem.
Amikor elkezdtem pénzt keresni, többet-kevesebbet, akkor magamnak vettem olyan fényűző dolgokat, mint például napszemüveg, kaptam is lebaszást, hogy pazarlok és pocsékolok. Miután rászoktam a cigire, az volt a lényeg, hogy azt meg tudjam venni, arra valahogy mindig volt is, de mondjuk egy pár cipőm volt összesen, és kétszáz forintos, turkálós bőrdzsekim.

Mégis, soha nem éreztem, hogy nélkülöznék, vagy hogy több, jobb, minőségibb járna.

Perpillanat meg egy kicsivel az átlag fölött élek (ezt mondjuk nem magamnak köszönhetem, hanem a férjemnek, de soha nem érezteti ezt velem, minden pénz a legnagyobb természetességgel közös, amit én keresek, amit ő keres, és kérnem sem kellett még soha, erre nagyon odafigyel.), olyan dolgokat engedhetek meg magamnak, amikről azelőtt nem is álmodtam: étterem, párizsi út, szép, minőségi ruhák. És ezek még mindig nem luxus-kategória! Viszont igazi luxusra nem is vágyom, nekem ez így nagyon jó.

Visszalépni viszont nem tudom, milyen lenne, bírnám-e újra a turkálót és a szar kaját..? Most, hogy már tudom, milyen egy szép, kényelmes, elegáns bőrcipő, vissza tudnék-e térni a sarokkitörős műbőrhöz? Ezeken néha elmerengek. Hogy ezek után panelben tudnánk-e boldogok lenni. A férjem szerint abszolút, mert tudunk alkalmazkodni, és úgyis az a lényeg, hogy a gyereknek meglegyen mindene, ami kell (aha, és mi az a minden?). Én meg bizonytalan vagyok, és szarul érzem magam attól, hogy szerintem nem biztos, hogy boldogok lennénk úgy, és több lenne a konfliktus. Túlélnénk, megoldanánk, szeretnénk egymást akkor is, de nem lenne ilyen szabad és felhőtlen. Még szarabbul érzem magam, hogy mivel mindezt, ami van, nem én teremtettem meg, akkor én most anyagias vagyok? Akkor most engem joggal cincálnának szét a fütyizörejen?

Ilyeneken szoktam tűnődni.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- teeztnemtudhatodhajnalkam - január 30, 2014 12:54 szerint:
  
  Bőrcipő??? 😀 Bocsi.
  
  És: nem joggal. Nem vagy anyagias.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - bajuszcic - január 30, 2014 13:16 szerint:
    
    Hát mi a gond a bőrcipővel? Nekem szereti a lábam. 😀
    
    KedvelésKedvelés
  - teeztnemtudhatodhajnalkam - január 30, 2014 13:43 szerint:
    
    Gyanus dógok ezek. Előbb Fűszi, most meg te…Hümm…
    
    KedvelésKedvelés
  - bajuszcic - január 30, 2014 13:52 szerint:
    
    Te Hajnalka. Lehet, hogy én most nagyon hülye vagyok, de kutya legyek, ha értem. 😀
    
    KedvelésKedvelés
  - zoldfuszal - január 30, 2014 13:53 szerint:
    
    Ki hord bőrcipőt, na ki? 😀
    
    KedvelésKedvelés
  - bajuszcic - január 30, 2014 13:54 szerint:
    
    ….akinek izzad a lába?…. (Szerintem az van, hogy valamit nem olvastam, ti meg igen, és most ti bennfentesek vagytok, én meg nem.) 😀
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - január 30, 2014 14:23 szerint:
    
    Akkor te kinnfentes vagy?
    
    KedvelésKedvelés
  - teeztnemtudhatodhajnalkam - január 30, 2014 13:56 szerint:
    
    Hát a tibi és az ő hírneves bőrcipője, jóasszony!
    
    KedvelésKedvelés
  - bajuszcic - január 30, 2014 14:08 szerint:
    
    Jaaa…
    
    KedvelésKedvelés
  - zoldfuszal - január 30, 2014 13:52 szerint:
    
    Wöhöhö!
    
    KedvelésKedvelés
  - teeztnemtudhatodhajnalkam - január 30, 2014 13:57 szerint:
    
    Fűszi bezzeg egyből kapcsolt! 😀
    
    KedvelésKedvelés
  - zoldfuszal - január 30, 2014 14:06 szerint:
    
    Jobban vágom Tibit, mint a kis bicebóca kalandjait, nesze neked, közoktatás 😀
    
    KedvelésKedvelés
  - teeztnemtudhatodhajnalkam - január 30, 2014 14:12 szerint:
    
    😀
    
    KedvelésKedvelés
- aritareal - január 30, 2014 13:15 szerint:
  
  ” Nekem gyerek- és kamaszkoromban nem volt márkás cuccom, ötvenedik babám, nintendóm, mittudoménmim, és úgy halványan vágytam ezekre, de tudomásul vettem, hogy nincs, onnantól nem érdekelt.” – ugyanígy voltam vele én is. Valahol olvastam egyszer, hogy a szegény családnak az volt a filozófiája, hogy “amire nincs pénz, az nem kell” – asszem így voltam vele én is. Gyerekként is értettem, hogy erre futja, ez van. Amire nagyon kellett, azt anyám mindig előteremtette, ha majd beleszakadt is szegény.
  
  Most én is jobb körülmények között élek, mint gyerekkoromban, és én is szoktam azon gondolkodni, hogyha sokkal rosszabb lenne, azt hogyan élnénk meg a férjemmel. Voltak jó időszakaink, amikor jobban kerestünk, az buli volt és jó érzés, de nem azon dolgok miatt, amit megengedhettünk magunknak, hanem az öröm miatt, hogy eddig eljutottunk a magunk erejéből, hogy még nyaralni is elmehetünk a Balatonhoz egy hétre, vagy mondjuk felutazhatunk Pestre csak azért, hogy megnézzünk egy színdarabot a barátainkkal. Hogy voltunk olyan ügyesek, hogy ezt megteremtettük és most élvezhetjük a gyümölcsét.
  
  A tavalyi-tavalyelőtti évünk viszont kemény és szűkös volt, tényleg csak a minimumra futotta – nagyon összehúztuk magunkat és szerintem tudatosan készültünk rá, hogy nehéz lesz és feszültebbek leszünk és esetleg több lesz a konfliktus. Így is lett, bár nem veszekedtünk többet, csak többet szorongtunk meg önmarcangoltunk – nekem ebben sem az volt a rossz, hogy nem vehetek jobb minőségű sajtot, vagy rendes ruhát, hisz volt olyan idő, hogy semmijet se vehettem, hanem az, hogy ilyen balfasz vagyok, aki csak ennyit képes megkeresni. Szóval nekünk a szegénységben nem a bizonyos dolgok hiánya volt a rossz – bár az is rossz persze- hanem az, hogy inkompetens lúzereknek éreztük magunkat. Ha van az embernek pénze, akkor sokkal egyszerűbb boldognak lenni.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - bajuszcic - január 30, 2014 13:20 szerint:
    
    “Ha van az embernek pénze, akkor sokkal egyszerűbb boldognak lenni.” – Ezt tejesdobozokra kéne nyomtatni, és minden nyúltképű szemforgatónak az orra alá dugni, aki olyannal jön, hogy a pénz nem boldogít.
    Valóban nem boldogít, egyébként, de a pénztelenség meg pláne nem.
    
    KedvelésKedvelés
  - cica - január 30, 2014 14:18 szerint:
    
    Ment mostanában egy román popszám, abban éneklik, hogy ( szabad fordításban): a pénz nem boldogít, de segít fenntartani a szerelmet. 🙂
    
    KedvelésKedvelés
  - calealenta - február 2, 2014 19:51 szerint:
    
    Lehet ezt a kis refrént úgy értelmezni, hogy valaki gyémántokkal kábítja a barátnőjét, de lehet úgy is, hogy ha nem a filléreket számolgatjuk, nem vagyunk hóttidegek a hidegtől meg az éhségtől és nem a fakérget rágjuk le desszertnek, akkor könnyebben figyelünk oda a másikra és vagyunk “szerelmesek”.
    Amúgy milyen műfajú ez a szám, pop, vagy manele?:)És Magyarországon megy ilyen a rádióban?? (Nekem a legutolsó román nyelvű moldáv szám, amit rádióban hallottam a fülemmel, a hülye Dragostea din tei volt. Gombnyomásra röhögtem rajta, szerintem az egy vicces szám. Ja persze, meg ugyanettől a triótól vmi másik, Despre tine talán, de az nem volt akkora cucc, az előbbi utánlövése kb:)
    Szóval nem a pénz boldogít, hanem az, hogy ha van, akkor választhatsz, hogy mit veszel meg, mit nem, hova mész, mit tanulsz stbstbstb
    Ha már románok, “haz de necaz”. Tipikusan kétélű szólás, mert egy darabig, gyorssegélyként, egy adott “necaz” esetén remek, életelvnek viszont egyenes út Ceauşescuhoz.
    
    KedvelésKedvelés
  - cica - március 24, 2014 08:37 szerint:
    
    Szerintem a második értelmezés :-). A szám pedig Andra – Inevitabil va fi bine, Magyarországon nem hiszem, hogy menne-e a rádióban, de a zoutube-on biztosan megtalálod.
    
    KedvelésKedvelés
  - aritareal - január 30, 2014 15:48 szerint:
    
    Rejtő írta valahol, hogy ” A pénz ön és butít, de legalább nyomorba nem dönt.”
    
    KedvelésKedvelés
  - Tannhauser - január 30, 2014 18:36 szerint:
    
    Ahogy Fülig Jimmy mondá’ : A pénz az egyetlen olyan jó, amiből nem árt a sok!
    
    KedvelésKedvelés
  - cica - január 30, 2014 19:11 szerint:
    
    Na igen. Látom többen vagyunk itt Rejtő rajongók. 🙂
    
    KedvelésKedvelés
  - Semese - január 30, 2014 21:46 szerint:
    
    tegnap este is rejtot olvastam. idorol idore eloveszem, keptelen vagyok megunni
    
    KedvelésKedvelés
  - Arien - január 31, 2014 11:12 szerint:
    
    A jót könnyű megszokni, hogy ilyen közhelyesen kezdjem a hozzászólást.
    Azon gondolkodtam amúgy, hogy írta Naja és Devorah is, hogy volt/van olyan szakasz az életükben, amikor önként vettek vissza a kiadásaikból, mert ez volt az ára váltásnak.
    Sokszor eszembe jut ez, mert fogalmam sincs, hasonló helyzetben miről mondanék le, tényleg könnyű megszokni a jót.
    Meg hogy hol a határ, amikor még önként, dalolva (kevesebb kozmetikum pl) mondok le, és amikor már azért nem esik jól a lemondás (kevesebb minőségi étel).
    Persze az ember megoldja, mert muszáj, én is éltem sokkal kevesebből, de őszintén, fogalmam sincs, nagyobb tételekben miről mondanék le először, kisebbekre még van ötletem.
    Talán attól tartok legbelül, hogy mindig, mindennek nagyon néznem kellene az árát, és ez volt az, amiben felnőttem, hogy amikor már nem szorultunk rá családilag, akkor is a puritán, spórolós szemléletben éltünk.
    
    KedvelésKedvelés
  - devorahlev - január 31, 2014 11:34 szerint:
    
    Sok kisebb kiadásról való lemondással elég nagy összeg jöhet össze. Nekem ez a ruha, és a havi kozmetikai nagykezelés és a kaja.
    Túl sok ruhát és cipőt vettem korábban, most van még bőven, ezért annyira nem érzem, és a kozmetikust is ki lehet bekkelni arcradírozással, meg otthon pakolásokkal. Meg a húsevés heti-kétheti egy alkalomra és az éttermezés nullára leredukálásával is.
    Nekem ezek nem fájtak, és tudom, hogy röhejes, de a Clinique termékekről és a menő fodrászról viszont nem tudok lemondani,ugyanúgy ahogy a kiállítás-színház, barátnős kávézásról csak zokogva tudnék megválni. Anyám hülyének néz, és valahol igaza van 🙂
    
    KedvelésKedvelés
  - cris256 - január 31, 2014 11:38 szerint:
    
    Nemtom, miért lennél hülye? Mindenkinek mások az igényei.
    
    Én csak két éve tudom megengedni magamnak, hogy meghívjak valakit alkalmanként egy iszogatásra, és hihetetlen boldog vagyok tőle. Ezt én sem tudnám elhagyni. Az ilyen alkalmakkor érzem, hogy élek, hogy ez az, amiért érdemes dolgozni.
    
    KedvelésKedvelés
  - ariennn - január 31, 2014 11:45 szerint:
    
    Jajj, én is imádok olykor meghívni valakit egy kávé+sütire, nagyon jó érzés! 🙂
    
    KedvelésKedvelés
  - ariennn - január 31, 2014 11:44 szerint:
    
    Nem röhejes, szerintem mindenkinek van ilyen sarkalatos pontja, amihez ragaszkodik. Kinek mi ugye, nekem is lista elején van a színházjegy, meg a kávézás! 🙂
    
    KedvelésKedvelés
Bagoly - január 30, 2014 11:07 szerint:

Nem akarom elvinni a témát, egy off kérdés következik: mire jó az a típusú olvasónapló, amiben újra le kell írni a könyvet zanzásított formában?
A gyerek általános iskolás korában az egyik magyartanár olyan olvasónaplót kért, hogy kiírt egy kérdéslistát, némelyik kérdés eléggé trükkös is volt, és ehhez valóban el kellett olvasni a könyvet. Ez tetszett (a gyereknek is).
A másik tanár viszont a következőt kérte olvasónapló címén:
– fejezet címe
– szereplők
– miről volt szó a fejezetben
Gyakorlatilag rövidített formában le kellett írni mégegyszer a könyvet. Nyilván a gyerekek nagy része egymásról, vagy az internetről másolta … (a mi esetünkben egyszer az anyja diktálta neki, mert az utolsó pillanatban került elő a feladat, egy nappal a határidő előtt).
Most gimiben szerencsére ilyen nincs, órán elemzik a könyveket, ez szerintem sokkal jobb.

Más: szerencsére a gyerek szeret olvasni, ezért a kötelezőket mindig elolvasta, és azon felül még rengeteg minden mást is.
Off vége.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- fonixtoll - január 30, 2014 11:24 szerint:
  
  Elméletben ellenőrzi, hogy olvasta-e a gyerek, és persze szövegértés szintjét. Na ilyenre kaptam én egyest a Légy jó mindhalálig kapcsán, mert azt írtam a végére, hogy NyM meghalt, és a tanár odafirkálta, hogy nem olvastam a könyvet. Kb én olvastam egyedül az osztályban, mindenki más rövidített verziót olvasott, megnézte a filmet, vagy másolta a naplót. Igen, mielőtt valaki rákérdez, harminc évvel később is kibaszott tüske ez a bőröm alatt.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
- árnika - január 30, 2014 12:15 szerint:
  
  egy csomó szarságot kell csinálniuk az iskolás gyerekeknek és a szüleiknek.
  egy sor frusztrált hozzá nem értő, vagy hozzáértő, de már kiégett, vagy alapvetően nyitott, de az igazgató mindig lebassza pedagógussal vannak a gyerekeink idejük nagy részében.
  akik baromságokat írnak elő. kicsi dolgoktól idegesek (a gyerekek télen náthásak, őrület!), nagy dolgokat meg nem vesznek észre (jaj! neked meghalt az apukád tavaly? nem is tudtam.)
  mutogatnak a NAT-ra és semmilyen kreatív ötletük nincs, hogyan lehetne jobban csinálni.
  
  az olvasónapló az egyik ilyen szarság. baromság a köbön. ahogy itt Éva elkészítette a kvízeket. kérdem én? ez miért elérhetetlen egy átlag pedagógusnak?
  
  olvasás öröme: ott kezdődik, hogy azt olvashassa az a gyerek, aki épp megismerkedett a betűkkel, ami őt leköti, ami őt érdekli. és igen. ez mindegy gyereknél más és más! hű de meglepő! igaz?
  
  ezért baromság a kötelező olvasmány alsóban. kiöli az örömteli olvasás képességét. aztán otthon a felelősségteljes, egyébként szaranyák kemény melóval újraépítik azt a szart, amit az iskola okozott.
  
  köszönjük szépen.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - árnika - január 30, 2014 12:18 szerint:
    
    a poszthoz: jaj de kurvára tud engem vigasztalni, amikor aszondják, akik aszondják, hogy
    lakhatnál a híd alatt is
    
    szegények nyomora a buták vigasza -ezt meg Szil Péter mondta,. azt mondta egy spanyol mondás.
    
    KedvelésKedvelés
  - gyongyi77 - január 31, 2014 09:20 szerint:
    
    Oh, yes. És igen, és igen. Miért nem vagyunk mink kormányzati pozícióban? Ha Éva belügyminiszter lesz, te legyél oktatási, én meg leszek az államtitkárod, jó?
    
    KedvelésKedvelés
  - teeztnemtudhatodhajnalkam - január 30, 2014 12:56 szerint:
    
    Egyetértek!
    
    KedvelésKedvelés
- banatko - január 30, 2014 13:04 szerint:
  
  Időszerű kérdés. Minden fejezethez írd le: szereplők, helyszínek, idő, előzmény, szereplők szándéka. Minden fejezethez rajzolj. Bónusz: írj villámkérdéseket, szómagyarázatot. Alsó tagozat, első olvasónapló.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
Nitta - január 30, 2014 11:11 szerint:

Apukám beszéde hozzám kilenc éves koromban: Régen bezzeg a te korodbeli lányok látástól vakulásig dolgoztak. A felnőttek kimentek a mezőre, ők meg levágták, megnyúzták , megfőzték a nyulat, és a patakban mostak rengeteg koszos parasztgatyát és faszenes vasalóval vasaltak.

Mindezt abból az apropóból mondta, hogy 9 évesen én elhoztam a húgomat az oviból, útközben bevásároltam, ebédet főztem mind a kettőnknek, levittem a játszótérre, de panaszkodni mertem hogy utálom az egészet, így nem tudok tanulni, és félek hogy egyszer a húgom az autók alá szalad amikor vele vagyok. Ezt a megjegyzésemet néha még mindig felemlegetik, hogy ebből is látszik, hogy milyen felelőtlen voltam, mert ha nem lettem volna fel se merülhetett volna bennem hogy van ilyen veszély. Szerintem meg pont fordítva.

Ja és ez a 90-es években volt, mind a 4 nagyszülő közel lakott + 2 nagynéni nagynéni, volt napközi is, ovi is volt délután, igaz egyik helyen se hagyhattak volna minket este nyolcig, de nem is lett volna muszáj a szüleimnek olyan sokáig dolgozniuk.

És se anyukám se apukám felmenői között se voltak szegény parasztok, amennyire tudom. a déd és ükszüleim katonák, kereskedők, gazdag iparosok voltak. A családom soha nem volt túl szegény, a szüleimnek kifejezetten jó anyagi körülmények között nőttek fel a 60-as 70-es években. (Az akkori viszonyokhoz képest persze) Szal azóta se tudom honnan szülték a példát a szegény parasztlányról és a nyúlról.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- árnika - január 30, 2014 12:21 szerint:
  
  próbálták igazolni azt, hogy olyan felelősséggel terheltek téged, ami nem megengedhető.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - calealenta - február 2, 2014 19:57 szerint:
    
    Az, hogy ez nem megengedhető, nem feltétlen igaz (nálunk pont az ellenkezője volt, Anya mindent kivett a kezemből, testvérem nem volt, mert apám se, eggyel agilisebbnek kellett volna lennem ahhoz, hogy helyrebillenjen a szisztéma), de ha már ennyi melót adok a gyereknek, akkor legalább hadd lehessen véleménye is. Ha ez az, hogy herótja van, és fáradt, hát az. Miért kellene 24/7 a fején pörögni boldogságában? Lehet ő is fáradt, pláne még ha van is mitől…
    
    KedvelésKedvelés
  - árnika - február 3, 2014 15:13 szerint:
    
    nyilván vannak fokozatai a kistesó nagytesóra lőcsölésének
    arra gondoltam, hogy nem megengedhető olyan mértékű felelősséget gyerekre terhelni, ami nyilvánvalóan a felnőtt felelőssége kell hogy legyen
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - február 3, 2014 15:21 szerint:
    
    Nyilván van olyan mértékű felelősség, amit nem rakunk egy gyerek nyakába, meg a játéktól és tanulástól sem vesszük el az idejét egy határon túl. De a másik fele, amit calealenta írt le, hogy marha jó, a felelősség már-már egy felnőtté, de önálló véleménye nem lehet, abban még egy gyerek szintjére sem engedem, ez aztán a csúcs.
    
    KedvelésKedvelés
  - Nitta - február 4, 2014 09:43 szerint:
    
    Ezt sose bírtam ilyen pontosan megfogalmazni, de valami ilyesmiről volt szó, igen.
    
    Egyébként szerencsére, ez az időszak csak egy-másfél év volt és azért nem egyfolytában voltunk magunkra hagyva meg volt az enyém a felelősség. De az egész gyerekkoromban rossz volt, hogy a szüleimmel nem nagyon tudtam a gondjaimról beszélni, nem is tudom miért, szerintem főleg elcseszett tekintélyelvű okai voltak, hogy a szülő nem a gyerek haverja, meg, hogy nem szabad igazat adni a gyereknek soha más felnőtt ellenében, meg hogy lázadás, ha panaszkodom arra, ami az én dolgom lenne.
    
    (Egyébként a szüleim azért nem olyan szörnyűek, ahogy ezekből a hozzászólásaimból kitűnik, nyilván szerettek minket meg igyekeztek, csak most valahogy a rossz dolgok jutnak eszembe, főleg mert arról nem lehet beszélni.)
    
    És akkor is tilos volt erről beszélni meg panaszkodni, mikor kamaszkoromban rám szállt egy nagyobb fiúkból álló banda. És le lett üvöltve a fejem, hogy ne merjek anyámnak erről túl részletesen panaszkodni, mert csak feleslegesen aggódna, és egyébként is oldjam meg egyedül és hogy képzelem. Aztán végül anyu bement és beszélt a tanárokkal, de nem tudom miért nem lehetett ezzel kezdeni.
    
    És 9 évesen az egyetlen felnőtt aki meghallgatott az a bácsi volt a parkból, de ő meg a mellemet és a puncimat tapizta közben, szal nem volt ideális beszélgetőpartner.
    
    és amikor kamaszként sokadik öngyilkossági kísérlet után pszichológushoz kerültem, apám azt mondta nem lesz jövőm , mert ilyen hülyeségekre járok a harmadikféle gimis felvételi előkészítő helyett és nem teljesítek elég jól.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - február 4, 2014 15:29 szerint:
    
    Francba. Hogy talán előbb kellett volna menned, akkor LEHET, hogy tudnál teljesíteni, az meg se fordult a fejében nyilván. Arról nem is beszélve, hogy nem biztos, hogy a felvételi az élet legfontosabb dolga.
    
    KedvelésKedvelés
- blaci200 - január 30, 2014 13:14 szerint:
  
  Hogy mennyire nem tudta, hogy éltek, a nyulas dumából is látszik. Nem volt leterjedt a nyúl, talán az első világháború után, és nem is igazán vidéken, parasztoknál, hanem – mivel ketrecben tartható – a városszéleken, proli területeken terjedt, zöldséghulladékon tartották, meg árokparti zöldön. Paraszt nagyszüleimnél sose volt, villamosvezető nagyapám annál jobban értett hozzájuk.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - lidércke - január 31, 2014 10:31 szerint:
    
    Jajaj, nem érted te eztet! Amikor hajnalban kivittejamezőre az emberek után a kaját, szedett egy kis markot, majd hazafele menetben elkapta a nyulat, de nem ám a ketrecből! És közben folyamatosan ringott a sok szoknya a csípeje körül és ropogós, friss is volt – a szoknya is, meg a nyúl is. És danolt, természetesen pacsirtahangon.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - január 31, 2014 11:48 szerint:
    
    És högyös mellük volt.
    
    KedvelésKedvelés
  - cris256 - január 31, 2014 11:56 szerint:
    
    😀
    
    KedvelésKedvelés
  - lidércke - január 31, 2014 14:06 szerint:
    
    Akkor még essen szó a tiszteletreméltó Edward gyengéiről: a kérges kis kezecskékről, a gőztől fényes orcákról és a mosószappan illatáról!
    
    KedvelésKedvelés
- aritareal - január 30, 2014 14:09 szerint:
  
  Nekünk nagyapám szokta ezt mondogatni régen – ő mondjuk legalább igazi paraszti családból származott, tehát tényleg tudta mit beszél. Ettől eltekintve iszonyúan fel tudott idegelni, holott gyerek voltam. Emlékszem, hányszor előfordult, ha épp akkor jött hozzánk amikor játszottunk a tesómmal, hogy elkezdte mondani, hogy bezzeg régen ekkora lányok már megfőzték az ebédet, kimostak, kitakarítottak – gondolom ezzel arra célzott, hogy megvendégelhetnénk – hét és tíz éves gyerekek voltunk. Mi általában vállat vontunk, sőt egyszer azt mondtuk, hogy “de mi még csak gyerekek vagyunk, papa.”
  
  Baromira bántott, hogy miért mondogatja mindig ezt, ha boldogan játszani lát minket, mintha sajnálná tőlünk, hogy jól érezzük magunkat – pedig amúgy tényleg sokat segítettünk anyunak a ház körül és a szőlőben. Az öreg egyébként mindig szeretett másokat dolgoztatni, és idős korára az lett a fő gondja, hogy mindenkinek van munkahelye a családban és nem állnak a rendelkezésére a szőlőben vagy a földeken. Szerintem neki az volt az álma, hogy olyan lesz, mint a nagyapja volt – nagygazda, aki irányítja a gazdaságot, és elégedetten nézi, ahogy az aprónép dolgozik – és megkeserítette az életét, hogy ez nem így történt.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
- chinadoll - január 30, 2014 14:26 szerint:
  
  Közeli nőrokonomra (mindig megbízható, komoly, felelősségteljes lány volt) gyerekként sokat bízták rá a kistesót. És igen, véletlen baleset lett belőle. És igen, akkor, amikor rá volt bízva a kicsi. Tőle tanultam meg, hogy a gyereket magunknak szüljük (=csakis mi felelünk értük, az épségükért).
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
- csak az olvassa - január 31, 2014 00:03 szerint:
  
  Akkor linkelem, mert már említette valaki:
  http://torokmonika.blog.hu/2014/01/04/orszagos_amnezia
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - banatko - január 31, 2014 09:16 szerint:
    
    Igen, igen. Imádtam.
    
    KedvelésKedvelés
ursus arctos - január 30, 2014 11:12 szerint:

Nekem a következők jutottak eszembe.

A könyvekben megírt, avagy a nosztalgikus köz- és családi emlékezetben ápolt tisztes szegénység soha nem létezett, illetve az nem volt szegénység. Azt bízvást elmondhatják a szüleim, hogy a maihoz képest igen szerény körülmények között éltek (apám ruhatárának bősége tom sawyeri volt: az egyetemi vizsgaöltönye volt az a bizonyos „másik ruha”) és egyébként három rend fehérnemű, egy pantalló, két ing, felöltő, télikabát és nagyjából kész. De arról nem hallottam, hogy ténylegesen éhezni, fűtetlen lakásban telelni, rongyokban járni kellett volna és tanulhatott is.

Az én olvasatomban a szegénység súlyos és állandó, tartós nélkülözést jelent élelmezésben, ruházkodásban, lakhatásban és tanulásban – ilyen tömegesen a háború előtti Magyarországon fordult elő. Az, hogy ez mit jelent, megint csak egy Féja idézet mutatja meg: „Nyitott ablak mellett ül az öreg s végtelen lelki nyugalommal lámpaüveget tisztít. A szembenálló fal mentén piszkos ágynemű között ősz, kiaszott, cserepesajkú s lázasszemű öregasszony fekszik, a felesége. Olykor-olykor keserveset rándul kínjában. Az öreg elmeséli, hogy »belső bélgyulladása« van az asszonynak. Vakbélgyulladás ez, s tekintettel magas korára és gyenge szívére, nem operálható. Vizet kér, nyöszörög, de az öreg ügyet sem vet rá, bálványábrázattal tisztítja tovább a lámpaüveget s kérdéseimre is csak gyér, szűk feleleteket vet.”
Ennyi azt hiszem elég is a tisztes (igazi) szegénység létéről.

Másodszor, a szegénység a mai magyar középosztály (komoly átfedés Normálisékkal) szemében stigmatizált bűn, lustaság, nemtörődömség, az egyén akaratgyengeségének a jele. Fel sem fogják, amit Féja fogalmazott szintén meg: van olyan környezet, ahonnan nincs kiút. („A különb élet utáni vágy e tájon nem maradhat meg egészséges utakon. E nagy sivárságban az egyén, ha minden erejét is összeszedi, nem válthatja meg magát.”)
Mivel a kispolgár rettegése él bennük a lecsúszástól (válság óta talán még jobban, mint valaha), a szegényeket előszeretettel kezelik lesajnáló megvetéssel, olykor gúnnyal, anélkül, hogy tisztában lennének a mai szegénység mibenlétével. Ez ugyanis más, mint amiről Féja írt: a szegénység ma sokkal inkább a szocializáció csődjét jelenti, erről árulkodnak a parabolantennás putrik és a dryvites házak (odabent plazmatévével) egyaránt. Egy szegényt – mivel nem okosan beosztó, gazdálkodó polgári családban nőtt fel, nem lehet megtanítani spórolni, átadni az „először számlák, ha nincs pénz, nem cigizünk, stb.” életvezetési tanácsokat, 20-30-40 év lemaradását nem lehet jótanácsokkal helyettesíteni. A színvonalas kertévék pedig adják a muníciót: miközben látszólag minden polkorrekt, csak jó néha megmutatni a putri előtt mezítláb, cigarettázva több segélyért ordítozó, vagy éppen segélyszállítmányon összeverekedő cigányokat – hát ezeken kéne segíteni, háborodhat fel Normális úr és b. neje.

Arról nem is kell szólni, hogy a fenti közegben végképp értelmezhetetlen lenne a nők helyzetéről, egyenrangúságról beszélni.

S van egy harmadik divat, a sikeres fiatal emberek népszerű meséje (gyakran 25-30 évesekről van szó), a „nagyon kicsi, eldugott faluból, szegény, dolgos szülők gyermekeként került fel a fővárosba és sikeres lett” nóta. Ezek az ifjú üstökösök természetesen jó esetben turiból öltöztek, szülinapra ha egy Mars csokit kaptak és bizony a főiskola mellett dolgoztak kőkeményen és lám! Mindebből következik, hogy aki nem tud kitörni, az lusta semmirekellő, hiszen ugye itt van az élő példa. Az már senki nem érdekel, hogy lehet, csak két utcával odébb születik, akkor nemhogy szülinapi Mars csokiról nincs szó, viszont 16 évesen eladják kurvának az útszélre, de hát miért nem tanult, ugye.

Az igazi szegénység együtt jár a tanulatlansággal, atavisztikus agresszióval, beilleszkedési képtelenséggel, babonaszintű, erőszakos szokásjoggal, nincs belőle kiút, nincs benne szépség, méltóság, semmi, ami pozitív lehetne. Rugdosnám fel azokat a középosztálybelieket, akik a “Kicsi kunyhó, szerető szív” sztorikon ömlengenek.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- Vacskamati - január 30, 2014 11:58 szerint:
  
  Emlékszem egy időben, boldog boldogtalan ezt a kis tanmesét osztotta a facebookon. Nagyon ide illik.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - ursus arctos - január 30, 2014 12:23 szerint:
    
    Na ja. Éva is említette ezt a remekművet egy bejegyzésében.
    
    Nekem gyermek-, és kamaszkoromban sok igazi, lakótelepi vagy kültelki kulcsos, szipus, proligyerek barátom volt. Nem azért voltak szegények, mint Féja szegényei, a faterjuk egyszerűen elitta, elkártyázta a fizetését, meg az anyjukét. Ilyen és hasonló dolgokkal szembesültem:
    
    – Megdöbbentek azon, hogy nálunk a hűtőben mindig van ennivaló. Ők sem éheztek, de az simán belefért, hogy napokig zsíros kenyér, vagy egy nap épp semmi.
    – Volt köztük olyan, aki 1980-ban nálunk látott először automata mosógépet, nem tudta, hogy mi az.
    – Egyiküket az apja 14-ik születésnapján ünnepélyesen megkínálta cigarettával: már ember vagy, fiam! (Akkor már vagy 3-4 éve szívta.)
    – Nem egy közülük már akkor megjárta Tökölt, minimum Aszódot.
    – Olyan brutális veréseket kaptak otthon, hogy el sem lehet képzelni, ez látszott az iskolai, telepi bunyóikon is: életveszélyesen gátlástalanok voltak.
    – Úgy tartottak kutyát udvaron, hogy az nem kapott enni. Semmit, konkrétan: egeréssz a mezőn, Blöki! Néha vetetettek az állatnak vízbe áztatott száraz kenyeret.
    – Láttam kistestvért a kiságyban meztelenül, pisiben-kakában visítva sírni, mert apa-anya sehol, a nagy testvérei meg ezt megszokták, nem kell ezzel foglalkozni.
    
    Nagyjából mindegyikük sorsa börtön, kábszer, alkoholizmus lett, no ennyit a tisztes, romantikus, cukormázas szegénységről.
    
    KedvelésKedvelés
- pikareszk - január 30, 2014 14:11 szerint:
  
  Ezek is a Viharsarokból vannak?
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - ursus arctos - január 30, 2014 14:46 szerint:
    
    Melyikek?
    
    KedvelésKedvelés
  - pikareszk - január 30, 2014 14:56 szerint:
    
    Az idézetek?
    Olyan rég olvastam, nem emlékszem mar, es ha esetleg valami másból idéztél, érdekelne mi a címe!
    
    KedvelésKedvelés
  - ursus arctos - január 30, 2014 15:09 szerint:
    
    Ja igen, persze, a Viharsarok. Annyira szeretem, hogy fenn van a gépemen pdf-ben, időnként olvasgatom csak úgy.
    
    KedvelésKedvelés
  - pikareszk - január 30, 2014 15:11 szerint:
    
    Ó!
    Hol találtad meg?
    
    KedvelésKedvelés
  - ursus arctos - január 30, 2014 15:29 szerint:
    
    Innen teljesen legálisan letölthető:
    http://mek.oszk.hu/05000/05017/
    
    KedvelésKedvelés
  - lidércke - január 31, 2014 10:40 szerint:
    
    mondhatok még? nyomorszeleblog.hvg.hu
    
    KedvelésKedvelés
  - pikareszk - január 31, 2014 12:02 szerint:
    
    KedvelésKedvelés
- aritareal - január 30, 2014 14:56 szerint:
  
  “A könyvekben megírt, avagy a nosztalgikus köz- és családi emlékezetben ápolt tisztes szegénység soha nem létezett, illetve az nem volt szegénység.” -na igen.
  
  Egyébként a szegénységnek hatalmas tudományos irodalma van, hiszen mást jelentett régen és most, mást jelent a fejlett országokban és mondjuk Szudánban, hogy ki számít szegénynek. És megvannak a kategóriák, hogy létminimum alatt élők (az is érdekes, hogy mi tartozik bele a létminimumba és mi nem) meg mélyszegénység és egyebek. Nagyon érdekes az a jelenség is, amit “a szegénység kultúrájának” neveznek: ez az a számunkra megmagyarázhatatlan és sokszor felháborodást kiváltó viselkedésforma, amikor a segélyből élők megkapják a juttatást, és nem beosztják, hanem pár napig mindent megvesznek, amit szemük-szájuk megkíván, amíg a pénz el nem fogy – ennek is megvan a maga magyarázata, és valamilyen szinten előnyös is a mélyszegénységben élők számára.
  
  A tisztes szegénységről nekem mindig a saját családom jut eszembe, ahogy mi éltünk, az kb. lefedte ezt a fogalmat. Anyu egy fizetésből tartott el kettőnket, és bizony kevés jutott. De otthon rend volt és tisztaság, tartottunk állatokat és műveltük a kertet meg a szőlőt, így mindig volt mit enni – ha nem is mindig az, ami a fogunkra való lett volna. Egy cipőnk volt fejenként, újat akkor vettünk, ha leszakadt a lábunkról, a turiból öltöztünk, de anyu mindent elkövetett, hogy legyenek könyveink, amit olvashatunk, tanulhassunk, nyelvet beszéljünk. Emlékszem, mikor 1994-ben lehetett menni az iskolából Németországba diákcserével 15 ezer forintért, azt a pénzt is összeszedte (utólag tudom, hogy eladogatta minden maradék ékszerét, értékét) hogy mehessek, és arra is emlékszem, mennyire bánta, hogy Angliába már nem tudott befizetni ugyanígy, mert az már 45 ezer forintba került volna.
  
  Szerintem a tisztes szegénység nagyjából ezt jelenti, ha jelent valamit: jól megalapozott szocializácót és valamiféle kulturáltságot, és feltörekvést, még ha a források hiányosak is.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - ursus arctos - január 30, 2014 15:36 szerint:
    
    Igen, én is valahogy így gondolom. De ha ezt úgy próbálják beadni, mintha az pl. a Horthy-rendszer parasztságának a sajátja lett volna, vagy éppen a Kádár-kor szerény, de biztos életét megpróbálják valami legsötétebb nyomornak lefesteni, az idegesítő.
    Az is megérne egy misét, hogy a “Dolgoztunk látástól-vakulásig.” mögött mi van. Miért dolgoztak? A bazi nagy kockaházért? Hogy nagyobb legyen, mint a szomszédé? Ahol élek, tele van ilyen késő szoci szörnyszülött családi házakkal, amelyekben most két magányos öreg fagyoskodik – hát ezért azután megérte, tényleg.
    
    KedvelésKedvelés
  - aritareal - január 30, 2014 15:47 szerint:
    
    Nálunk a faluban azt mondják az öregek, hogy a legrosszabb az ötvenes években volt, a Horthy-korszakban sokkal jobban éltek annál.
    
    Erről “a dolgoztunk látástól-vakulásig” dologról és a múlt rendszerbeli életmódról, életstílusról ír ha jól emlékszem Andorka Rudolf a Bevezetés a szociológiába című egyetemi tankönyvében, nagyon érdemes elolvasni.
    
    KedvelésKedvelés
  - banatko - január 31, 2014 09:18 szerint:
    
    Tegnap láttam a Kenguru c. filmet. És igen. 15 évig spóroltak a kétszobás kültelki (földút, tömköz sehol) kockaházra, és még húsz év az OTP.
    
    KedvelésKedvelés
  - calealenta - február 2, 2014 20:04 szerint:
    
    Édesistenem, Sződliget. Kert kb fél méteres szalag, mert az egész telekre rácuppantották a házat, minél nagyobb legyen… Erre mondom én azt, hogy a pénz maga tényleg nem boldogít, mert tessék, ezek az emberek is csak arra hajtanak, hogy nagynagy meg soksok, ide nekem mindet a bármiből.
    
    KedvelésKedvelés
fonixtoll - január 30, 2014 11:20 szerint:

Bosszankodás, frusztráció, befelé fordulás – belőlem ezeket hozták ki ezek a gyerekkori olvasmányok. Érettségi után diagnosztizáltak depresszióval, talán eleve volt bennem hajlam rá, talán ezért reagáltam érzékenyebben az ilyen történetekre. De elsősorban az értetlenségre emlékszem, hogy miért van így? Miért tűrik? Nem csak Nyilas Misi, de mondjuk a tanárai, nem szúrták ki, hogy mi van a gyerekkel? A bicebócáért miért nincs társadalmi összefogás? A kis gyufaáruslánynak miért nem dob oda valaki egy zoknit? Egy szülő se kérdezi meg a gittegylet tagjaitól, hogy mi volt a grundon? Itt mindenki hülye?

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- Nitta - január 30, 2014 11:40 szerint:
  
  Engem is frusztrált, különösen a Pál utcai fiuk, nem is a könyv, az még elment volna, hanem az iskolai értelmezése. Nagyon elkeserített, hogy itt épp meghalt valaki tüdőgyulladásban, ráadásul értelmetlenül, egy buta játék miatt, fiatalon, erre magyar órán azt tanuljuk erről, hogy hősiesség, hazafiasság, megvédeni a hazánkat meghalni a fronton, jajj de szép dolog. Nemecsek is a hazáját védte kicsiben, mert a grund annak a jelképe blabla. Abban se voltam biztos, hogy ugyanazt a könyvet olvastuk a tanárral.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - fonixtoll - január 30, 2014 11:44 szerint:
    
    Vááh, köszönöm, amióta ide járok, egyre kevésbé érzem magam zakkantnak. Ráadásul nekünk pont egy “mit akart ezzel mondani az író” jellegű tanárnőnk volt, aki nem ragaszkodott eredeti vélemények meghallgatásához, tehát az író mindig azt akarta mondani, ami a tankönyvben állt, feketén-fehéren, és aki mást mondott, az tévedett. Ha nem találok rá Rejtőre meg a nagybátyám Galaktika magazinjaira, megutáltam volna az olvasást.
    
    KedvelésKedvelés
  - csineva - január 30, 2014 11:55 szerint:
    
    Most már én érzem magam zakkantnak, aki a Nemecsek, a meg nem értett hős, a kinevetett igaz ember szerepével azonosul. Nemecsek tényleg az önfeláldozás, a tisztesség és a becsület hőse, aki élete árán is megvédi a grundot, és nem árulja el az árulót. Számomra ez nagyon mély és kemény hivatás. Mi olyan zakkant ebben? Nem szabnám normának senkinek, mindenki úgy él, ahogy tud. De a gittegyletben ő volt a legnormálisabb, nem Csele és nem Barabás. Belőlük később főkönyvelő vagy miniszterelnök lett, Nemecsekből október 23-i emlék. Nemecsek az igaz ember kiszolgáltatottságának példája, annak, hogy vagy tisztességes vagy, vagy túlélsz, nincs tisztességes érvényesülés, nem ebben a társadalomban. Háborúban mindig a pacifisták halnak meg először, az opportunisták élik túl a legkönnyebben. Viktor Frankl is megmondta: Auschwitzban a legtisztességesebbek haltak meg először. Akkor hazudott volna a Pál utcai fiúk, ha Nemecsek nem hal meg. Akkor egy tar amerikai film lett volna belőle.
    
    KedvelésKedvelés
  - ursus arctos - január 30, 2014 12:09 szerint:
    
    Szerintem jól látod.
    
    KedvelésKedvelés
  - árnika - január 30, 2014 12:45 szerint:
    
    szerintem ezt itt mindenki tudja és érti.
    
    az a vita tárgya, hogy egy 10 éves gyerek megérti-e. illetve minden 10 éves gyereknek meg kell értenie, mert ez a kötelező olvasmány
    
    helyén van annak a 10 évesnek az esze, aki felteszi a kérdést: de hát felnőttek! akik megmondjátok, hogy mit és hogyan kell tennem. ti közben hol voltatok? miért kéne meghalnia valakinek, aki igaz és hű és nem áruló? miért nem élhet?
    
    és még: miért kell ezt lenyomni a 10 éves gyerek (minden általános iskolai 10 éves- köszi NAT) torkán. lehet 12 évesen, vagy 30 évesen már megérti. (én akkor utáltam, aztán nagyon szerettem ezt a könyvet. na akkor hogy is van ez? )
    
    KedvelésKedvelés
  - cica - január 30, 2014 14:32 szerint:
    
    Na ezt nem értem én sem, hogy miért kell ezt egy gyerekkel elolvastatni?! Azt értem, hogy Nemecsek hős, de ezzel mit tanitunk a gyerekeknek? Tényleg nincs olyan, hogy a tisztességes, jószivű, stb ember élhet csendesen, békében? Én ebben nem szeretnék hinni és a gyerekemnek sem szeretném ezt tanitani. Azt hiszem, inkább a John Lennon – Imagine világa jön be nekem. Mi a francért kell olyan helyzetet teremteni, ahol a hazáért kell meghalni?! A felnőtteknek meg kötelessége olyan világot teremteni a gyerekeknek, ahol a Nemecsek féle tragédiák nem történhetnek meg. Ez meg sokkal nehezebb, mint kimagyarázni hogy “hát a világ, az már csak ilyen”. Ne legyen ilyen!
    
    KedvelésKedvelés
  - Elanor - január 30, 2014 19:02 szerint:
    
    cica: Ezt akár én is írhattam volna, ugyanígy gondolom!
    
    KedvelésKedvelés
  - garzs - január 30, 2014 12:47 szerint:
    
    Szerintem is jól látod. Nem mindig balek az, aki rosszul jár. Baleknak, passzív áldozatnak lenni mindenki utál, azzal nem lehet jól azonosulni, idegesítő (egyéni, de én így éreztem szegény Nyilas Misi iránt, vagy ott van a kis gyufaáruslány, bakker, van egy csomó gyufája, miért nem rak tüzet és gyújtja meg azt), de van, amikor szabad választani a rosszul járást cserébe, hogy az ember megmaradhasson a saját viszonyrendszere és értékei között. De ez csak akkor jó, ha ez önálló döntés, választás kérdése, mint Nemecseknél.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - január 30, 2014 13:20 szerint:
    
    Az a zakkant benne, hogy létfontosságúnak tekint valamit, ami – hát valljuk be – enyhén szólva nem létfontosságú. Mint kiderül a végén, teljesen lényegtelen, így is- úgy is beépítik a grundot.
    
    KedvelésKedvelés
  - Elanor - január 30, 2014 18:55 szerint:
    
    Pontosan! Nekem már gyerekkoromban is eszembe jutott, hogy ezek a fiúk nem teljesen százasok. Nem fogalmaztam meg ilyen pontosan, csak egy érzés volt, de akkor is. Járnak iskolába, van családjuk, látják maguk körül a világot, és ennyire nem tudnak különbséget tenni a valóság és a játék közt? Pedig nem is voltak már olyan fiatalok.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - január 30, 2014 13:21 szerint:
    
    Ja, Viktor Frankl hülyeséget beszélt. A lágerben a peches halt meg először, tisztességtől tök függetlenül. Illetve, jó kérdés, hogy az volt-e peches, vagy az, aki halála előtt még jó sokat szenvedett szerencsétlen.
    
    KedvelésKedvelés
  - csineva - január 31, 2014 07:32 szerint:
    
    Igen, például elmondja, hogy az egyik tanító megtalálta a lágerben egy másik fogvatartott fejadagját. Ahelyett, hogy megette volna, ami a túlélési esélyeit megkétszerezi, megkereste a jogos tulajdonost. Tényleg qrva pech ilyen tisztességesnek lenni.
    
    A másik sztori, amit mesél, hogy a gázasításra egy időben a kápósok írták fel az embereket egy listára. Nem neveket írtak, hanem számokat. Semmi mást nem kellett tenni, ha a neved a listán volt, mint lefizetni a kápóst, hogy az egyik számjegyet egy kicsit írja át. Rögtön más ment a gázkamrába. Hogy ki? Nem mindegy? Fő, hogy nem te. Na, aki ezt nem tette meg, az peches volt… vagy tisztességes? Nem is tudom, döntsd el te.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - január 31, 2014 08:56 szerint:
    
    Csineva, nem attól halt meg, ha hamar meghalt, hogy kereste a fejadag tulaját. És Kertész Imre nem azért nem halt meg, mert ő megette a másét. Olyanokon múlt, hogy megették-e a penészes kenyeret. Egy csóka mesélte, hogy ő már hallott a penicillinről, ezért megette. Nem a kaja miatt, hanem mert remélte, hogy az esetleges antibiotikumok segítenek túlélni a fertőzéseket. Aki nem fizetett – esetleg nem azért, mert tisztességes volt, hanem mert nem volt miből – az meghalt. Hogy ki került a listára, az ezen a lefizetésen kívül szerencse volt. Tisztességtelenséggel lehetett odázni a dolgot, de a betegséget ha elkapta, akkor meghalt. Nagyobb volt a szerencse szerepe, és nem a tisztességtelenek élték túl ELSŐSORBAN, hanem a szerencsések. Meg az ügyesek, meg a bátrak – akik pl. kiugrottak már a robogó vonatból, tehát oda se értek.
    
    KedvelésKedvelés
  - devorah - február 2, 2014 23:08 szerint:
    
    Változatlanul gusztustalan, ezen nem módosít, hogy idézted-e.
    
    Emberek millióit hozták embertelen helyzetbe, egyszerűen ízléstelen a borzalmakat túlélők között rangsorolni. Nem elég a rémséget egy életen át hordozni, még gyártsunk hozzá bűntudatot is. Undorító.
    
    KedvelésKedvelés
  - csineva - február 2, 2014 22:26 szerint:
    
    Egy biztos. A tisztességeseknek esélyük sem volt. A legjobbak biztosan ottmaradtak. Még, ha szerencséjük lett volna, akkor sem lehettek volna “ügyesek”, mert az ügyességhez dörzsöltség kell, azt pedig tisztességesen nem lehet csinálni. Tudom, manapság röhejes idiotizmus az elveidet és a tisztességedet az életednél többre becsülni, de sokan éltek és élnek így, és valamilyen szinten Nemecsek is az effajta ember ábrázolása. Nem normatív követendő példa, mindenki úgy él, ahogy tud, de attól még számomra nagyon szimpatikus.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - február 3, 2014 09:16 szerint:
    
    Csineva, nagyon sok a csúsztatás. Nem, nem haltak meg mind a tisztességesek. De, lehet valaki tisztességes ÉS dörzsölt meg aszertív. Nem, nem arról beszélek, hogy röhejes az életednél többre becsülni az elveidet, hanem arról, ha az elvek röhejesek.
    
    KedvelésKedvelés
  - devorah - február 2, 2014 22:41 szerint:
    
    Csineva, ezért a mondatért minden túlélő és a hozzátartozóik nevében kérlek, hogy azonnal kérj bocsánatot, mert az állításod mélységesen sértő, felháborító és gyalázatos.
    
    KedvelésKedvelés
  - csineva - február 2, 2014 22:55 szerint:
    
    Ezt Viktor Frankl mondta, nem én, rövidesen lábjegyzettel is alátámasztom. Nem érzem, hogy gyalázkodtam volna, csak egy túlélőt parafrazáltam.
    
    KedvelésKedvelés
  - csineva - február 2, 2014 23:00 szerint:
    
    “Mi mindannyian, akik ezer és ezer szerencsés véletlen vagy
    isteni csoda folytán – nevezhetjük akárminek is – életben maradhattunk, mi tudjuk és nyugodtan
    mondhatjuk is: a legjobbak nem tértek vissza.” Viktor E. Frankl: …mégis mondj igent az Életre! Pszichoteam Mentálhigiénés Módszertani Központ, Budapest, 1988. 9. o.
    
    KedvelésKedvelés
  - csineva - február 2, 2014 23:14 szerint:
    
    “Elvont, erkölcsi meggondolásokra
    a foglyoknak ebben a helyzetben sem idejük, sem kedvük nincs. Mindegyik csakis arra gondol,
    hogy életben maradjon az otthon rá váró övéi számára, és valamennyire biztonságban tudhassa a
    táborlakók közül azokat, akikhez érzelmi kapcsolatok fűzik. Gondolkodás nélkül fog tehát a
    szállitmányba egy másik foglyot, másik számot besoroltatni.
    A fentiekből már kitűnik, hogy a kápók a negatív szelekció valamilyen fajtáját képviselik: csak a
    legbrutálisabb egyedek voltak alkalmasak erre a feladatra. Tudatosan nem említjük meg itt a
    kivételeket, melyek természetesen ezek között is akadtak szerencsére. De emellett az SS által
    végrehajtott, úgynevezett aktív szelekció mellett létezett egy passzív is: azok közül a táborlakók
    közül, akik hosszú, hosszú éveken át táborokban tartózkodtak, egyikből a másikba kerültek és így
    végül tucatnyi tábort ismertek meg, átlagban csak azok tudtak életben maradni, akik ebben a
    létfenntartásért dúló harcban könyörtelenek voltak és nem riadtak vissza az erőszaktól sem, sőt még
    attól sem, hogy meglopják bajtársaikat.” Uo.
    
    Ez nem gyalázkodás. Viszont seggfejeknek nevezni az aradi vértanúkat határozottan az.
    
    De legyen, nehogy sértő legyek: határozottan nem állt szándékomban egy elhurcolt áldozatot vagy túlélőt sem megsérteni. Ami velük történt, iszonyúan botrányos, vérlázító, és én az áldozathibáztatás legkisebb gyanúját is szeretném elkerülni. Emlékük előtt kegyelettel fejet hajtok, és semmilyen formában nem kívánom azt sérteni. De fenntartom magamnak a jogot, hogy azokra, akikről Frankl ír, a “legjobbakra” különös tisztelettel emlékezzem, hősiességüket példaértékűbbnek tartsam, mint azok példáját, akik a fent említett módon menekültek meg. És ezzel nem mondok ítéletet felettük, mert ehhez semmilyen jogom vagy mércém nincs. Sajnálom, ha ezzel az idézettel bántottam valakit. Számomra a Nemecsekhez hasonló emberek tisztességes önfeláldozása egyszerűen értékesebb és követendőbb, mint az ügyeskedők praktikái, még akkor is, ha utóbbiak pragmatikusabbnak bizonyulnak.
    
    KedvelésKedvelés
  - cris256 - február 3, 2014 07:20 szerint:
    
    De, Csineva, rohadtul minősítesz ezzel (“példaértékűbb”), és Devorah-hoz hasonlóan én mérhetetlenül gusztustalannak tartom ezt a különbségtételt, ezt az ítélkezést.
    Tőled meg egészen meglepő.
    
    Ki veszi magának a jogot, hogy olyan emberek fölött mondjon ítéletet, akik a szenvedés legmélyebb bugyraiban töltöttek éveket, és haltak meg vagy (ki tudja, miért) élték túl?
    
    Nem látod, hogy ez milyen ocsmány?!
    
    KedvelésKedvelés
  - fonixtoll - január 30, 2014 15:17 szerint:
    
    Ne haragudj, de én kisgyerekfejjel úgy voltam, hogy szarok rá. Önfeláldozás, becsület, tisztesség, aztán mire ment vele? Eltemették a szülei, a grundot beépítették, a bully-k (bocs, nem tudok rá jó magyar szót) meg vígan éltek tovább az einstandolt üveggolyókkal, és valószínűleg egy álmatlan éjszakát sem okozott nekik Nemecsek Ernő, akárhány kis- vagy nagybetűvel. Ezek a könyvek nem sokkal az igazán mese Vuk és társai után jöttek, amolyan arculcsapásként a gyermeki lelkemnek. Időnként feljönnek mindenféle felmérés eredmények, hogy milyen pesszimista meg depressziós nemzet a magyar, nekem meg az első gondolatom, hogy hát nem annak neveli már kölyökkorban őket az irodalmunk? A lányom még nem olvasta ezeket, tippre az ablakon fogja kibaszni a könyveket. Már most egy-egy rajzfilm során megkérdi, hogy azt érti, hogy a kislány eltörte anya kedvenc levesestálját, de miért nem vallja be őszintén és kér bocsánatot ahelyett, hogy egyre szövevényesebb hazugsághálóba gabalyítja magát? Ilyenkor elmagyarázom, hogy azért, mert akkor a film öt perc alatt véget érne, és nem tudnának mit kezdeni a maradék negyven perccel a rajzolók. Szerintem ő bele fog kötni ezekbe a történetekbe. Ha önfeláldozás meg becsület, akkor inkább Batman, aki vagy hősként hal meg, vagy elég sokáig él, hogy gonosztevő legyen belőle. Engem sosem az zavart, hogy Nemecsek meghal, hanem hogy feleslegesen szenved és hal meg. Árvácskát meg annyira gyűlöltem, hogy mára a virágot is utálom, mert a neve arra a sztorira emlékeztet. És az is zavart, hogy szűkebb és tágabb környezetemben is mindig lebaszást kaptam azért, ha kifogásoltam, hogy nekem folyton áldozatokkal kell azonosulnom.
    
    KedvelésKedvelés
  - fonixtoll - január 31, 2014 08:58 szerint:
    
    A rólam kialakuló képet árnyalandó hozzá kell tennem, hogy nekem a mártírság azért vörös posztó, mert anyám Önkéntes Kiváló Mártír, akár akarom, akár nem. Folyamatosan az megy, hogy ő miről mondott le a gyerekei kedvéért, amit már gyerekként sem értettem. Miért lenne szarabb az életünk, ha ő elmenne kávézni meg mozizni a barátnőivel? Talán még jobb is lenne, mert ha lazítana, kevesebbet csesztetne minket odahaza. De ha ezt mondtam neki (selyempapírba csomagolva, mert a hisztis szülők gyerekei korán megtanulnak diplomatikusan fogalmazni), csak jött a leereszkedő “kicsi vagy még, nem tudsz semmit, jonsnow” szöveg. Szóval otthon folyton mártíromkodást láttam, amiből nekem a folytonos olvasás volt a kiút, úgyhogy amikor az irodalmi élményeimbe is beékelték ezt a hozzáállást, azonnal dühöngeni kezdtem, hogy elrontják itt nekem a jó kis menedékemet. Gondolom, ezért (is) vagyok érzékeny erre a témára.
    
    KedvelésKedvelés
  - Kalüpszó - január 30, 2014 14:42 szerint:
    
    “mit akart ezzel mondani az író” – nekem is nagy kedvencem a kérdés, brrr. Mindent elmond.
    Erről mindig ez jut eszembe:
    http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/1618/kispal-es-a-borz/zsakmanyallat-zeneszoveg.html
    
    KedvelésKedvelés
  - fonixtoll - január 31, 2014 09:01 szerint:
    
    Nekem meg a Metterling-cédulák Woody Allentől, ahol egy író mosodai céduláit elemzik nagy odaadással. Amikor Ezra Pound verseit olvastam a kurvasok lábjegyzettel, nem tudtam nem röhögni, mert mindig erre asszociáltam.
    
    KedvelésKedvelés
  - katja - január 31, 2014 13:49 szerint:
    
    mert fennebb nem tudom: “kicsi vagy még, nem tudsz semmit, jonsnow”. hahahahaha 🙂
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - április 29, 2017 17:11 szerint:
    
    Ezt jó, hogy írod, mert később nyilvánosan vádoltál azzal, vagyis, álltál be az ellenem hergelt hangulatba készségesen, hogy neked itt a blogon elmélyült a depressziód…
    
    KedvelésKedvelés
- ClaraOswin - január 30, 2014 11:41 szerint:
  
  “Itt mindenki hülye?” pontosan.
  
  És mivel a való világban elég tehetetlen voltam, és senki nem segített, amikor gond volt, sőt fel se tűnt senkinek, szinte elviselhetetlen volt ezzel még az olvasmányaimban is találkozni.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
suspiiria - január 30, 2014 12:45 szerint:

Hogy én ezt mennyire utálom, ezt a számonkérést.

“Ilyen idős korában, mint te, anyád a tanyáról bebiciklizett a buszmegállóig, letette a biciklit az X. néniéknél, ott felszállt a buszra és elment az óvodába, nem nyafogott, mint ti!”

Ma erre csak azt kérdezném – régen húztam fülem-farkam, hát igen, ilyen önző és önállótlan voltam óvodás létemre -, hogy ÉS?! Arról hol én tehetek, hogy teljesen más körülmények közt élek, mint az anyám, és nincs tanya, nem kell buszozni, hanem ő maga be tud vinni biciklivel, mert GYES-en van a húgommal, és erre megvan a lehetősége? Ugyanolyan felcsattanós ingerültséget vált ki belőlem, mint amikor azon kell versenyezni, hogy akkor most ki ne mosogasson, mert ki nem aludt egész éjjel,
de nem is, mert te legalább pihentél előző nap,
de én már negyvennyolc órája fenn vagyok,
de nekem most pisálnom kell, nemigazbazmeg, hogy nem tudod megcsiálni,
pisáljál, az két perc, majd megcsinálod utána,
de AKKOR IS ÉN VAGYOK A FÁRADTABB.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- suspiiria - január 30, 2014 12:48 szerint:
  
  Jobban megfontolva, ennek a kommentnek jobb helye lett volna valaki más hozzászólásának hozzászólásaként, de most már kinn van, így marad.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - teeztnemtudhatodhajnalkam - január 30, 2014 13:06 szerint:
    
    Hahó, suspi! Úgy eltűntél! Mi történt azóta veled? Együtt vagy még azzal a bizonyossal? Mesélj!
    
    KedvelésKedvelés
  - suspiiria - január 30, 2014 13:09 szerint:
    
    Hahó! Hát, minden megy a régi kerékvágásban – együtt vagyunk, néha összevesünk dolgokon, de úgy néz ki, tudjuk kezelni.
    
    Egyébként jól vagyok, csak kissé kiszáradt, koffeintúladagolásos és alvásmegvonásos (a vizsgaidőszak utóhatásai) jelenleg. Ott mi újság? 🙂
    
    KedvelésKedvelés
  - teeztnemtudhatodhajnalkam - január 30, 2014 13:13 szerint:
    
    Dettó. 🙂
    
    Hát örülök, hogy megy a bót nálad, és itt is jelen vagy már újra. Ezt a vonalat vigyed továbbra is. 🙂
    
    Hogy sikerültek a vizsgák?
    
    KedvelésKedvelés
  - suspiiria - január 30, 2014 13:16 szerint:
    
    A régi teljesítményemhez és a magamtól elvárthoz képest elég satnyán – sokat dolgozom mellette, fáradok, stresszes vagyok, az időm is kevés mindenre, azon felül az átlagnál lassabban vagyok kész feladatokkal, úgyhogy ez úgymond borítékolható volt, de majd a következő félévben!
    
    KedvelésKedvelés
  - teeztnemtudhatodhajnalkam - január 30, 2014 13:42 szerint:
    
    Hasíccsá! 😀
    
    KedvelésKedvelés
- cris256 - január 30, 2014 12:48 szerint:
  
  Szia, rég láttalak, suspiiria, mi van veled?
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - suspiiria - január 30, 2014 12:53 szerint:
    
    Vizsgaidőszak van (volt – most lett vége az utolsónak), nem igazán tudtam kommentelni, írni – sokszor meg csak nem tudtam hozzászólni, de itt voltam és bólogattam. Mostantól rendszeresen érkezem majd dohogó, kissé offolós/irreleváns kommentjeimmel! 😀
    
    KedvelésKedvelés
  - suspiiria - január 30, 2014 12:54 szerint:
    
    (egyébként melengeti a szívemet, hogy van, aki emlékszik rám ilyen ritkás kommentprodukció után/mellett is)
    
    KedvelésKedvelés
  - teeztnemtudhatodhajnalkam - január 30, 2014 13:07 szerint:
    
    Ütős volt az antréd, még jó, hogy emlékszünk. 🙂
    
    KedvelésKedvelés
- zoldfuszal - január 30, 2014 13:14 szerint:
  
  Az ősanyánk meg barlangban élt és nyers húst evett. És?
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - suspiiria - január 30, 2014 13:20 szerint:
    
    Ez az!
    
    KedvelésKedvelés
  - hirlando - január 30, 2014 17:59 szerint:
    
    és leütötte bunkóval aki szívózott vele
    
    KedvelésKedvelés
- blaci200 - január 30, 2014 13:49 szerint:
  
  “Ilyen idős korában, mint te, anyád a tanyáról bebiciklizett a buszmegállóig, letette a biciklit az X. néniéknél, ott felszállt a buszra és elment az óvodába”
  Az elkényeztetett úri cáca. Bezzeg az ő anyjának nem volt biciklije, sem busz nem létezett, óvodáról ne is beszéljünk! Az összes gyerek ott lógott a nyakán, míg dolgozott. És még anyádról beszélnek?
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - suspiiria - január 30, 2014 18:21 szerint:
    
    😀
    
    KedvelésKedvelés
  - csineva - január 31, 2014 07:35 szerint:
    
    blaci, te erdélyi vagy?
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - január 31, 2014 08:56 szerint:
    
    Nem, miért lennék?
    
    KedvelésKedvelés
  - csineva - február 1, 2014 22:00 szerint:
    
    Cáca – használtad ezt a szót, amit nálunk szoktak, a román “țață” szóból származik, ténsasszonyt jelent, vagy effélét.
    
    KedvelésKedvelés
  - devorah - február 1, 2014 22:07 szerint:
    
    Ezt a szót szerintem blaci is itt tanulta a blogon, valaki nagyon viccesen elmagyarázta, hogy kire szokták érteni (volt ott fekete neccharisnya, körömcipő, róka és dauer is 🙂 ) Nekem is úgy megtetszett a hangzása miatt, hogy beépítettem a szókincsembe.
    
    KedvelésKedvelés
  - Zöldfűszál - február 1, 2014 23:12 szerint:
    
    Bizony, itt van kicsit lejjebb a diskurzus erről.
    
    KedvelésKedvelés
  - calealenta - február 2, 2014 20:14 szerint:
    
    A kínaiak a krvára mondják, hogy caca. De ezt az erdélyi változatot is hallottam már, csak nem tudtam, hogy kb a cucoane szinonimájaként működő ţaţă magyarul leírt formája. Ja, és amúgy nem tudok románul:) mármint önállóan fogalmazni meg beszélni. Lassan kellene megint nyelvtanulás-jelleggel is foglalkozni vele, hátha már menne.
    
    KedvelésKedvelés
  - Zöldfűszál - január 31, 2014 09:00 szerint:
    
    Szerintem nem, csak joól tájékozott.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - január 31, 2014 09:35 szerint:
    
    Ezt kikérem magamnak!
    
    KedvelésKedvelés
  - Zöldfűszál - január 31, 2014 12:30 szerint:
    
    Én tőle tanultam ezt a kifejezést. Igen, Isten minden barmának van haszna ezen a világon.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - január 31, 2014 12:43 szerint:
    
    Ja, a cáca miatt! Nem tudtam, mire kérdezte csineva.
    Amúgy meg a kikérés után kellett volna egy kacsintó, de Hajnalkám mindenféle retorziókat helyezett kilátásba, ha ki merem tenni. Ilyen ez, ha nőuralom alatt levő blogra merészkedik az ember.
    
    KedvelésKedvelés
  - zoldfuszal - január 31, 2014 12:49 szerint:
    
    Legalább átérzed pl. Széll Bernadett helyzetét. Meg kb. minden nőét, kivéve valamennyire skandináv államok. És itt még vak komondor sincs.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - január 31, 2014 12:55 szerint:
    
    Én eddig is sejtettem, ebből is látszik, hogy nem vagyok normális.
    
    KedvelésKedvelés
  - zoldfuszal - január 31, 2014 12:49 szerint:
    
    Elírtam, Szél Bernadett.
    
    KedvelésKedvelés
Engem - január 30, 2014 13:23 szerint:

“Nem engedhetjük meg magunknak a lesántulást.” Ááá, három hete nem bírok a lábamra állni… (azért előbb-utóbb csak-csak majd)

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- Kalüpszó - január 30, 2014 14:05 szerint:
  
  Úgy legyen. Egyébként én is csak éppen. Te miért?
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - Engem - január 30, 2014 14:50 szerint:
    
    Nemes egyszerűséggel elcsúsztam vizes, ferde talajon, és elég rosszul fordult alám/ki a lábam. (Mert aggódtam, hogy elkésik a lányom a versenyről, ahova megígértem neki, hogy elviszem, és meggondolatlanul kapkodtam – utána alig bírtam több perc alatt felállni és elindulni vele (na nem gyalog), de még így sem késett el…) Csont nem törött, de azt hiszem, minden más sérült, ami csak tud, legalábbis izomszakadás vádliban tuti, mert azt érzem, ficam bokában tuti, mert azt a sebész mondta, az ínszalagokat nem érzem, a sebészt meg nem érdekelte az UH, szóval arról nem tudok hitelesen nyilatkozni.
    Jobbulást Neked is!
    
    KedvelésKedvelés
Kalüpszó - január 30, 2014 14:15 szerint:

“Nem jutott mindig vacsora az asztalra, eljárt az uram keze is, de nem volt rossz ember. És kilenc gyönyörű gyerekemmel megáldott a Jóisten.” – azért ez nem, nem romantikus, meg persze torzít, de azért véd is. Úgy értem a tagadás, a negligálás védelmet nyújt, nem kell szembesülni, nem kell ellenállni, nem kérdőjelezed meg magad és ahogyan éltél, amit tettél. És ha elég sokszor mondod el, el is hiszed, ez a kegyetlen önagresszió benne. Büdös, de meleg. Ilyenből nagyon sok van, kicsiben, nagyban. Fura egy dolog, kell a túléléshez, de a továbblépéshez meg kevés.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
pikareszk - január 30, 2014 14:47 szerint:

Egyszer anyám három hétig nem vett mosogatószert, hogy megtanuljuk, anélkül is lehet tisztára mosni zsíros es mindenféle edényt. Anno nekik se volt!
És akkor vegyem komolyan a tanítást, meg őt is! Na.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- blaci200 - január 30, 2014 14:49 szerint:
  
  És nyilván baromi komolyan vettétek onnantól.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - pikareszk - január 30, 2014 14:57 szerint:
    
    Marhára. Rájöttem, csak azt akarja hogy értsük meg milyen szar volt neki.
    Csakhogy ez nem az en, hanem az ő es az ő szülei ügye. De azokhoz menni nem lehet, hat hogy?
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - január 30, 2014 15:07 szerint:
    
    Hát igen, “tiszteld szüleidet”
    Tegnapelőtt oszlattam ezt a hitet a fiamban. Aszongya, azért jobban tisztel minket, mint más embereket. Na jó, ez OK – mert minket ismer, meg szeret is -, de önmagában az, hogy a szülei vagyunk, nem ok a tiszteletre. Emészti, azt hiszem. Mert a másik oldalról nem ezt hallja.
    
    KedvelésKedvelés
  - katja - január 31, 2014 14:05 szerint:
    
    Nekem ez egy nagyon erős kamaszkori emlék, egy beszélgetés apám és nagybátyám között, a gyermekeik szeretétől és tiszteletéről. A kontextusba való helyezés miatt egy csomót kéne meséljek, amit most kihagyok, a lényeg annyi volt, hogy nagybátyám mondja apámnak, hogy ő elvárja, hogy a fiai szeressék és tiszteljék őt, mert ő mindent megad nekik, hogy a legnagyobb kényelembe nőjjenek fel és ezt meghálálandó kell a fiúknak így érezni iránta. Apám hümmög, leginkább viccelődik (apám leginkább ironizál, ha bármi, érzelmet csak messziről érintő beszélgetés kerül elő), valamit beszól, hogy milyen autója lenne, ha nem lennének gyermekei (általános derültség, mert apám híresen nem mondott le soha semmiről, mert családja volt), aztán később, mikor kettesben maradunk, kérdem tőle, hogy ő is így gondolja? Mert én azért szeretem és tisztelem őket, mert beszélgetnek velem, kiállnak értem, közös programjaink vannak, emberszámba vesznek (vagyis nincs elhessegetés csak mert kicsi vagyok vagy nem érthetem), hogy soha nem gondoltam volna, hogy a szeretet vagy tisztelet viszonzásul kéne jöjjön az ellátásunkért. Nálunk valahogy nem volt kérdes, hogy ha gyermeked van, akkor azt ellátod, nem hanyagolod, szóval ez nem valami hőstett volt, hanem az origo.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - január 31, 2014 17:06 szerint:
    
    Igen, ez majdnem olyan, mint hogy köszönjem meg, hogy nem tisztességesen beszélnek velem mondjuk egy hivatalban.
    
    KedvelésKedvelés
makrancosbakancs - január 30, 2014 18:08 szerint:

Annyira köszi ezt a posztot!! 🙂

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- makrancosbakancs - január 30, 2014 18:08 szerint:
  
  Ja, ursa vagyok. 🙂
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
nimandi1 - január 30, 2014 20:16 szerint:

Sziasztok (olyan ritkán szólalok meg, hogy minding újra bemutatkoznék. :), helyette csak köszönök)!

A tisztes/romantikus szegénységhez, szegénykeséghez annyit, hogy amikor az ember lánya csóró családban nô fel, egészen irodalmivá, fikcióvá válik egy mórai rongyos jelenet. Mert szegénynek lenni nem ilyen akkor, amikor a fô gondja az olvasónak, hogy ne maradjon megint szégyenben a mások levetett, majd minden beleszólása nélkül rá praktikus okokból (elég meleg, tiszta, pipa) adott ruhákban másnap a suliban. És Pygmalion effektusként igenis lúzerré válik, aki ettôl retteg, és szétcsipkedi a kislányok domináns csapata, mert megint nem ismer valami zenekart. De ez még akár nemecsekes, szinte nemes lúzerség, az viszont már kevésbé, ahogy otthon a szülôk magukat sajnálják, mást, akinek több jutott, gyomorból feltoluló epével húzzák le, na persze, új ülôgarnitúra Szabóéknak, gépsonka, banán Kovácséknak, ugyan mibôl stbstb., és a kisiskolás már megérzi, hogy ez nem tiszta, nem nemes, hanem ragacsos viaszosvászon terítô, rossz hozzá érni, rossz enni róla. Nincs benne semmi esztétikum, semmi érték, olyan különösen nem, ami másnak ajánlott, mint hasznos, csiszoló tapasztalás.

Nekem ugyanez a kategória, és a családban ugyanúgy nemesült a nehéz fizikai munka dicsôsége. Hogy az az igazi, ha látástól mikulásig, minél nehezebb a tevékenység, minél több idôt igényel, annál dicsôbb, aki végrehajtja, függetlenül a munka értelmétôl, hasznosságától. Egész nap gödröt ásni fontosabb, mint napot lopni egy könyv felett, még ha a gödröt másnap be is temetik, a könyv meg hasznos egy vizsgára. Vagy nem hasznos, csak jól esik, lehet, befér. Egy Dragomán vagy egy Brandon Hackett. 🙂

Szívni önmagában nem nemes, nem lesz érték, ezt megtanultam. Ez a tanulság lett az én szívásom értéke, értelme. 🙂

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- csak az olvassa - január 30, 2014 21:17 szerint:
  
  Milyen metszően pontosan írod ezt. Köszönöm.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
gyongyi77 - január 30, 2014 20:36 szerint:

Nagyanyám egy utolsó utáni, határszéli kis faluban nőtt fel, tisztes szegénységben, csak hát, ugye, a férfiak a családban egy idő után már mind alkoholisták voltak. Apukája, bátyjai, nagyjából mindenki. Szép kis történeteket tud mesélni, szokott is. egyik sem olvasókönyvbe való, mert van benne
– büdösbácsi, akit kirakott a felesége, ezért dédim kemencéjénél melegedett, el is kapták a tetűt tőle a gyerekek, mind a heten,
– csecsemők, akik torokgyíkban meghaltak, körtemuzsika nélkül,
– orbáncos, rühes gyereklábak, deformált lábujjak a nem méretes cipőktől
– ellopott ujjnyi kolbászok, éjjeli testvérharcok
– családi mosakodások, mindenki két lavórban: egy felülre, egy alulra
– gyerekmunka, hatévesen tejhordás, vízhordás, tanító gyerekeire vigyázás
– megesett lányok, ide-oda tologatott kisbabák,
ilyenek.

Ennek ellenére dédim valahogy 92 évig elhúzta, és soha nem panaszkodott. Én egyszer sem hallottam szidó szavakat, szemrehányó mondatokat, egyáltalán, semmi ilyet a szájából.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
gyongyi77 - január 30, 2014 20:38 szerint:

Még egy: ütős élményem volt a minap az Augusztus Oklahomában. Ott is felbukkan a szegény gyerekkor, elég szépen rá is tolja anyu a lányokra, nyomorult is lesz mind a három.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
karinaingridmayer - január 30, 2014 21:45 szerint:

Szerintem nincs tisztességes szegénység. A pénz nem boldogít önmagában, de könnyebbé teheti az életem. Nem az számít, hogy mennyit dolgozol, hanem az, hogy ezzel mennyi pénzt keresek. A legjobb párosítás kevés munka, remekül megfizetve. Ha más is szív vagy szívott az életben attól nekem nem lesz jobb. Nekem ez jött le gyerekként egy írástudatlan kondás segítségével a könyvekből.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
Tannhauser - január 31, 2014 18:10 szerint:

Olyan jó lesz majd, mikor 2076 januárjában megkérem a kisunokámat, állítsa már be rendesen nagyapónak a Holo-network rendszert, és azon fogom olvasgatni hogy a Termelési regény mekkora egy érthetetlen giccs, milyen rossz a nyelvezete, a fiataloknak nyűg olvasni. Bevallom őszintén, ezt ugyanolyan divat hullámnak látom, mint amikor Lady Gaga munkásságát József Attila szintjére helyezték, és lelkesen tagadták hogy létezne határ a szépirodalom és a ponyva között. Egy próbája van az ilyen dolgoknak és az az idő. Shakespeare nem azért örök mert érdekel minket a degenerált angolt uralkodók összes kisded játéka, hanem mert örök emberi történeteket írt le, melyek kortól függetlenül működnek. Lehet benne is van egy jó adag giccs és modorosság de mikor egyszer beüt egy krach az életben , és valaki olyan kezét fogjuk meg utoljára aki mindennél fontosabb volt nekünk, akkor koppannak le Machbet szavai…Holnap, holnap és holnap…
Harry Pottert pedig imádom, de nem kritika nélkül. Az a baj, hogy Rowling klasszikus római, görög, és brit irodalmon nőtt fel, és olvasta egész életében…a mi gyerekeink meg azon a franchise szörnyetegen amit ő hívott életre. Harryt kapunak tekintem, nem pedig a ház belsejének…benn a könyvtárban vannak azok a művek, ami miatt leesik nekünk a poén Severus Snape neve miatt.
Tudom, a fentiek kötekedésnek hatottak, de nem annak szántam őket. Most pedig szépen képzeletben felkötöm az oldalamra Csillámot és Jéghalált, aztán adjunk a ponyvának is 🙂

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
gabiriella - február 2, 2014 06:50 szerint:

“Nekünk egy pedagógusi fizetésből ennyire telik, apádat (gyerekkoromban egyszer láttam fél órára, megtanított sakkozni, úgy kilencéves lehettem) nem érdekli, hogy te vagy, gyerektartást sem fizet, mi ketten, anya és lánya szemben a világgal, valahogy megoldjuk!!” – Ó, mennyire frusztrált a suliban más levetett kopottas zöld-fekete keresztbecsíkos – de meleg!- nadrágja, ahogy harangozott a bokám körül, de összeszorított szájjal nem panaszkodtam, hiszen nincs pénz, ötévesen jobban tisztában voltam a pénz értékével, mint ma.. nagyon soká értettem meg, hogy VISZONYÍTVA voltunk mi szegények, a többiekhez, kontra ŐK, MI állandóan költözködtünk, mi állandóan kölcsönkértünk, mi sok kenyeret ettünk, rezsón melegítettük a kútból húzott vizet és öntöttük rózsaszín műanyagkádba, hogy fürödjünk, reggelre mindig fulladt egerek úszkáltak benne, nekünk csak egy szokolrádiónk volt…de azért nagyanyáméknál minden évben volt egy disznóölés, vasárnapra egy tyúk, a kertben érett paradicsom, a nyárikonyhában piskóta meg hegyimari és sok röhögés-vidulás, mese.. és olvastam és olvastam, a suliban agresszív okos és bunkó lettem az évek alatt, csesszétek meg a csokoládés-banános-fürdőszobahallos-tévés biztonságos nyaralós elkényeztetett apás világotokat, foggal-körömmel védtem a MI világunk igazságát, mert mi HŐSÖK voltunk, cöccc… anyám, mire kimásztam ebből.. persze nem másztam, na.. de örök túlélő és problémamegoldó és csökött vagyok 68 komplexussal..
A Tüskevár miatt kezdtem el pecázni, nem igazán értem, mi bajotok vele.. biztos átugrottam a koncepción.. nekem is egyik kedvenc idézetem a miért iszol, hogy felejtsek, mit, hogy iszom, Füles mondatain mai napig élvezkedek, Harry Potter utolsó kötete már nehezen ment, Nemecsektől idegenkedtem, az Árvácskán bőgtem, Jókait sose tudtam olvasni, Andersentől depis lettem, Naszreddin Hodzsa volt a kedvenc “mesekönyvem”, Winnetou meg Bőrharisnya rongyosra, kedvenc pöttyös Nyakiglábapó, legletaglózóbb könyv Alexandriai négyes és Rejtő könyveitől nem fér el a samponos flakon a fürdőszobapolcokon… és pironkodva és kövezés terhe mellett bevallom, hogy kétszer kezdtem bele a Bevezetés a szépirodalomba c. könyvbe, és azóta sem tudtam magam rávenni, hogy Esterházyt olvassak.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- fonixtoll - február 2, 2014 09:16 szerint:
  
  Tüskevár és Téli berek nekem személy szerint azért lett rongyosra olvasott kedvenc, mert én meg selyempapírba csomagolva, széltől is védve éltem, és nagyon tetszett, hogy egy iskolás gyereknek ennyi szabad mozgástere van. Nekem anno ez volt a science fiction. Andersennel meg sose békéltem meg, harmincon túl jöttem rá, hogy miatta vagyok képtelen valódi karácsonyfát állítani, azért van műanyag. Amúgy is úgy neveltek, hogy bocsánatot kérjek a létezésemért is, erre a teáskannás meg olajlámpásos sztorik hatására még a tárgyaknál is értéktelenebbnek éreztem magam.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
- aritareal - február 3, 2014 10:01 szerint:
  
  “csesszétek meg a csokoládés-banános-fürdőszobahallos-tévés biztonságos nyaralós elkényeztetett apás világotokat, foggal-körömmel védtem a MI világunk igazságát, mert mi HŐSÖK voltunk” – igen ez nekem is ismerős kicsit. Ha nem is hősöknek, de legalábbis nagyon tökös, fasza csajoknak tartottam magunkat – és igazából most is annak tartom. Nagyon távol áll tőlem, hogy idealizáljam a gyerekkori szegénységünket, és mérges voltam a múltkor anyámra, mikor azt mondta, hogy jobb is volt, hogy szegények voltunk – elmondtam neki, hogy nem, nem volt jobb, mert ideges és frusztrált voltál a pénzhiány miatt és rajtunk verted le.
  Ugyanakkor továbbra is úgy gondolom, hogy faszák voltunk – anyám is, de mi is, mert a szar helyzetből is kihoztuk a legjobbat. Sok mindenkinek nem sikerült volna ugyanez, és mindennek ellenére boldogok vagyunk és nem utáltuk meg végleg egymást – persze ez nem a szegénységnek köszönhető, hanem annak, hogy fasza csajok vagyunk. 🙂 Bár a városban elpuhultam kicsit, máig is megélek a jég hátán is, és nagyon jól kezelem az olyan dolgokat, amitől ismerőseim bepánikolnak – nincs villany, nincs melegvíz, nincs pénz, lázas a disznó, fel kell boncolni egy csirkét, nincs net, hóhelyzet van, világvége van stb. Egyébként én is elég nyomi vagyok sok komplexussal, amelyek nagy része most már szerintem marad, amíg élek, de én nagyjából már megszoktam őket, csak másokat zavarnak.
  
  Winnetou és Bőrharisnya nálam is kedvenc, és Rejtő is, Esterházyra meg majd akkor veszem rá magam, ha egy lakatlan szigetre kerülök az összes műveivel.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
s3mota - február 23, 2014 23:54 szerint:

http://failbluedot.com/poor-people-spiritual-and-happy

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
Visszajelzés: bűntudatos | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: hősök, áldozatok, erőszak | csak az olvassa — én szóltam