az én vezérem József Attila
Van belső és van külső motiváció.
Az ember nem birka. Azért művelődünk, gondolkodunk, hogy szuverén döntéseket hozzunk. Az igazán hiteles emberek befelé figyelnek, nem érdekli őket a környezet ítélete, sem a társadalmi normák, mert belső iránytűjük mindig pontosan eligazítja őket. Nekem például nincs tévém.
Na.
Ezzel szemben az van, hogy mindannyian, még a legkritikusabb, leglázadóbb alkatok is, engedünk sok mindenben a külső irányításnak, és ez így van jól. Boldogan tartozunk valahova, és nem szeretnénk örökké vitatkozni. Kapcsolódunk, elhelyezzük magunkat a sorban, igazodunk. Aki azt hiszi, ez rossz, és nem teszi, az túl sokat gondol magáról, valamit nem ért a világ működéséből, és száműzi magát a közösségből. Mert közösségben élünk, sűrű szálak kötnek össze mindenkivel, egymásra vagyunk utalva, az ember nemhogy társas lény, társasissimo. Mindannak, amit teszünk, a túlnyomó részét a többiektől: elődeinktől, a nehezen meghatározható közös múltból, környezetünktől tanultuk. Állandóan figyelünk, reagálunk, oldalra lesünk, és nem akarunk másokat bántani, ezért megtanultunk udvariasnak lenni, hallgatni, hazudni és magunk ellen cselekedni. Az emberek nem azt követik, ami számukra a legelőnyösebb, kiteljesítő, hanem amiért a legkisebb szankciót remélhetik. Akkor is, ha az borzasztó. Eleve nincs is annyi helyünk, amennyit szeretnénk, sokan vagyunk, a fóka meg kevés. Nagyon ritka a másoktól független gondolat, szándék. Ezért nem járunk fűszoknyában, ezért veszünk mi is olyan turmixgépet, kattintunk arra a linkre, hatódunk meg azon a filmen. Birkák vagyunk, igen, és nyájban lenni jó.
A tudatos és a nem tudatos ember között e tekinteteben az a különbség, hogy a tudatos tudja ezt magáról. Tudja ezeregyszer, mikor cselekszik birkaként, miért éri az meg neki, nem akar ad hoc kitűnni, és tudja, teljesen egyéni törvényszerűségei alapján, mikor fordul egyszer menetiránnyal szembe, és az miért éri meg neki.
Tudja például, hogy sok más nővel együtt áldozata a szépségterrornak, és ez lehetne másképp is, de annak az árát nem szeretné megfizetni, és boldog a kis gusztusos kozmetikumaival. Fel tudja oldani a kognitív disszonanciát lányának enyhébb szorítást remélő feministaként is.
És nem tagadja és nem is szégyelli a birkaságát. Ha meg valaki jön szembe, elengedi.
De amikor biztos valamiben, akkor nincs kételye. Ezek a pillanatok nagyon ritkák, de pontosan lehet érezni, hogy ez az a pillanat. És akkor tényleg nem számít, ki mit mond. Van, akiben egész életében alszik ez a pillanat, és van, aki hirtelen ébred.
A nem tudatos ember nem tudja nem csak azt, hogy ő most épp birka-e, egyáltalán, azt se, hogy létezik birkaság, és az fontos, sem azt, hogy van ritka és fontos nembirkaság is. Csodálja a nembirkát, korholja a többiekkel bégetve a birkát, vagy épp a nembirkát. Szégyelli a birkaságát, ál-nembirka, azt hiszi, ő aztán szembemegy, és eredeti, ő bezzeg felnégyelné, saját kezével fojtaná meg, soha nem tenne ilyet!
Engem annyit véleményeztek már. Mindenki tudta, mondta vagy suttogta, ki vagyok, mit miért csinálok, és az így nem jó. És én csak kapkodtam a fejem, és fájt. Most meg nem fáj.
csak az olvassa. én szóltam 
Gyerekkoromban azért nem volt tévénk, mert nem volt rá pénz, de csak akkor éreztem magam emiatt frusztráltnak, ha a sulitársaim rajzfilmekről értekeztek, én meg azt sem tudtam, miről van szó. Csendben gyűrögettem a köpenyem szélét a kör szélén, és szégyelltem magam, én, a kirekesztett. Ma azért nincs tévém (kb. öt éve), mert így döntöttem. Agresszív betolakodása az életembe olyan szinten idegesített, hogy szinte szimbolikusnak éreztem a kitoloncolását. A világtól való viszonylagos nem-, vagy kevésbé-függés szimbólumának. Igen, nincs olyan, hogy nem függünk, nincs közünk, nincs kapcsolatunk, hogy nagyívről teszünk rá, ezt már én is beláttam (úgy-ahogy). De néha jól esik azt hinni, hogy Gabriellissima vagyok. 🙂 – nem plagizálás.. Volt már olyan pillanatom, amit leírtál, valahogy úgy érzem, az jéghegycsúcs. Mármint “ami látszik” értelemben.
KedvelésKedvelés
a tévénél én is megálltam ls elgondolkodtam … 🙂
kb. 4 hónapja nincs tévénk, mert nem tudtam beköttetni (csak bürokrácia), de most már nem is akarom, és a gyerekeknek sem hiányzik, nincs semmi plussz, amit hozzá tudna adni az életünkhöz, kikapcsolódásnak sem. az internet, az kell, annak a hiánya kínzó lenne, ahogy belegondolok, tényleg kínként élném meg.
és akkor eszembe jut a másik kedvenc, az autó is, remélem nem viszem el abba az irányba a beszélgetést, hogy jó-e, kell-e az autó vagy sem, már kiveséztük itt azt is, csak azt írom le én hogy élem meg. vagy négy hónapja az sincs, borzasztóan is és egyáltalán nem is hiányzik, nagyon kényelmessé tette az életem, de amióta tömegközlekedek látom! az embereket 🙂 , úgy élem meg, mint aki visszatért a közösségbe (van hátránya: hideg van, nagyon tudok fázni, akárki akármit mond: lassú, némelyik ember k..va büdös, de ma már megengedem magamnak, hogy felállok vagy odébb megyek, akár a hering tömegben is. tegnap is mellém ült egy orrfcsaró, fel is álltam, nézett is mi bajom, de ma már nem érdekel. az én orrom, az én döntésem)
KedvelésKedvelés
A tévéadás nélküliség nálunk immár 5 hónapja. Készülék van. Kettő – rajta játékok amiket szeretünk (nintendo WII – vicces kutya ami visszahozza a frizbit meg pingpong – de az élő kutyával is játszunk, az is visszahozza és a kertben is van pingpong, de sárban nem jó játszani)
Úgy indult, hogy a madzag ami összekötötte a tányért a dobozzal az sérült. És nem jöttek, nem úgy, nem akkor nem annyiért ahogy kellett volna. Ebből vita lett, be nem fizetett csekk – hiszen ha nem szolgáltat nem kell fizetni – végül a vitát elsimítottuk egy lemondási díjjal (milyen már ez is) és akkor mondták, szerződjünk újra. Mi meg azt mondtuk, hogy bizony nem kell ez nekünk. Nem a havidíj – másra is elköltjük azt a pénzt – hanem az érzés. Rájöttünk mennyire nem hiányzik, mennyire pót, mennyire fölösleges. rájöttünk, hogy korábban se tévéztünk havi 2-3 óránál többet összesen, mindannyian együtt. Erre végképp minek?? A gyerek néha mondja, hogy nem látja a sorozatokat. Sebaj, megoldja, megnézi máshol. Nincs tiltás. Mostanában nem is szerződünk újra. De ez nem biztos hogy követendő így, csak most ez jó nálunk!
KedvelésKedvelés
ezt csak azért, hogy kapjak értesítést
KedvelésKedvelés
1. mert merészeltem kivenni egy egész év (!) szabadságot 40 évesen
2. mert merészeltem pályát módosítani, és nem közgazdászként, kedvetlenül, értelmetlen életet élve veszkődni tovább (pedig ugye hááááááááááány évet beleöltem a képzésbe…!!!!)
3. mert merészeltem elválni, és fenntartani, hogy jó döntés volt
4. mert minden napra jut egy “merészelek” pillanat, vagy tettben, vagy gondolatban
5. és mert most megint merészelni fogok valami teljesen újba kezdeni, és nagyot dobbantani a “biztos” megélhetésből, és ó de mindenkinek meglesz erről a véleménye….
KedvelésKedvelés
Naja, én nagyon drukkolok neked!
És remélem, nem fáj már az, mit mondanak mások… vagy nem annyira.
KedvelésKedvelés
Köszönöm, cris 🙂 Fájni nem fáj, de pár éve, negyven évesen, még belefutottam egy-két magyarázkodásba, mármint a sajátjaimba 🙂 Remélem, hogy mostanra ezeken is túlvagyok, és kizárólag_beszélgetni_fogok_a_döntésemről a számomra fontos emberekkel.
KedvelésKedvelés
Még mindig nagyon tetszik 🙂
KedvelésKedvelés
nagyon drukkolok!
KedvelésKedvelés
És? Finoman szólva vállat kell vonni, de nem pont ezekkel a szavakkal jutott eszembe:)
KedvelésKedvelés
De neki pont ez nem ment, ahogy többeknek itt. Nekem sem mindig.
KedvelésKedvelés
Gabi, mivel én nem vagyok Hölgy, az a válaszom, hogy: igen, magasról le fogom szarni, hogy ki mit gondol a döntésemről.
KedvelésKedvelés
Hiphiphurrá!!
KedvelésKedvelés
Most az jutott eszembe, hogy ez is tanács volt, kicsiben ugyanaz, mint hogy ne módosíts pályát.
KedvelésKedvelés
Igen. Mindkettőből hiányzik a valódi empátia és a mély odafordulás. Amikor elfogadom, hogy bármit csinál a másik, az az ő döntése és én abban támogathatom, ha azt vállalom.
KedvelésKedvelés
Minden tiszteletem a tiéd és nagyon drukkolok, hogy sikerüljön! Bár szerintem, az hogy mindezt meglépted és élvezed, az már félsiker.
KedvelésKedvelés
Mind az öt ponthoz jár öt fényes csillag.De az is lehet,hogy még többet érnek.Boldogságos dobbantást!
KedvelésKedvelés
Birka vagyok.
*
Az jó, ha már nem fáj neked. Éva kisebb mint három.
KedvelésKedvelés
Vagyok én birka, vezér birka, (szándékosan) eltévedt birka. Ha kell bégetek, ha kell ugatok. Csak úgy, megtévesztésként. Közösségben élek, mert most így jó. De volt, hogy külön éltem. Jó tudatos birka lenni és aggódom, amikor a gyerekeim szembe mennek a birkasággal. Féltem őket…
KedvelésKedvelés
Én is (birka),de már nagyon tudok örülni annak, aki szembejön.Beszívom az illatát.
KedvelésKedvelés
Nagyon egyetértek. Kivéve ezzel az egy mondattal:
“Az emberek nem azt követik, ami számukra a legelőnyösebb, kiteljesítő, hanem amiért a legkisebb szankciót remélhetik.”
Persze ez attól függ, hogy mit értünk legelőnyösebb és kiteljesítő alatt, ugye?
Én azt gondolom, hogy az emberek nagyon is a saját érdekeiket szem előtt tartva mozognak, döntenek, cselekszenek aszerint, hogy a maguk számára mit tartanak jónak vagy előnyösnek. Én is és mindenki más is így van ezzel. A preferenciáink szerint döntünk. Mindig. Van akiknek jobb nyájban élni, van akiknek kevésbé. Van, akinek nagyobb igénye van erre, van, akit fojtogat. Lehet, hogy valóban nem akarunk mi másokat bántani, azonban mégis bántunk, mert a saját preferenciáinkat követjük és ez néha sért másokat, kisebb-nagyobb mértékben.
A szankcióktól való félelem, vagy tartás szerintem csak a határokat húzza meg. Nem ez az alapja annak, hogy milyen magatartásformát követünk csoporton, nyájon belül. Amennyi mozgásteret engednek a szankciók, amennyire erősnek és elrettentőnek érzik azokat az egyes emberek, addig nyomja is mindenki a saját érdekét, ahogy tetszik. A következményektől való félelem a visszatartó erő, hogy ne minden egymás rovására tönténjen. Vannak persze más, egyéni döntéseket befolyásoló tényezők, de az alap az ez.
Úgy gondolom, hogy ha nem lennének keretek, szabályok és szankciók, akkor az emberek többsége nagyon is leszarná, hogy van-e nyáj és közös bégetés és összetartozás, mindenki csak a saját érdekeit követve mozdulna. A keretek miatt ez nem lehetséges. A keretek biztonságot és oltalmat is adnak, amit nem minden birka ismer fel. Szerintem nagyon csúnya világ volna az, ahol nincsenek keretek és mindenki szembemegy a nyájjal.
KedvelésKedvelés
És amúgy FarkasViki vagyok csak így sikerült a regisztráció, mer egy zseni vagyok…
KedvelésKedvelés
“Úgy gondolom, hogy ha nem lennének keretek, szabályok és szankciók, akkor az emberek többsége nagyon is leszarná, hogy van-e nyáj és közös bégetés és összetartozás, mindenki csak a saját érdekeit követve mozdulna. A keretek miatt ez nem lehetséges. A keretek biztonságot és oltalmat is adnak”
Én ennek pont az ellenkezőjét gondolom (de ez egy kicsi sem baj) Én nem hiszem, hogy azért működik még valamennyire ez az egész, mert azt a külső keretek, szabályok, szankciók biztosítják. Ez olyan, mintha gyámkodni kéne fölöttem, mert én buta és kicsi vagyok. Az én íratlan belső szabályaim sokszor mások és szerintem keményebbek, mint a MindenfajtaRend külső írott szabályai. Én tudom magamról, hogy én Szabadságban Igazabbul működök/ működnék, mint a jelenlegi keretek, szabályok és szankciók útvesztőjében. És én nem érzem magam biztonságban, sem oltalmazva ebben a rsz-ben semmilyen téren sem.
Egyébként értem, hogy mire mondtad, hogy ezek fontosak. Csak én úgy gondolom, hogy azok belül vannak. Ha vki kívülről akarja azt rámerőltetni (még akkor is, ha azzal alapvetően egyet értenék), akkor vagy ordíthatnékom támad, vagy elmenekülök. (off: talán ez volt a bajom pálferivel a tízes listában is?)
KedvelésKedvelés
Ertem, hogy neked a belso szabalyaid es moralod eros, de sok embernek nem es ez veszelyes….
Szerintem a kulso szabalyok nagyon is fontosak es sok szempontbol biztonsagot jelentenek az embereknek. Egy olyan orszagban elek, ahol a kulso szabalyok marha erosek es olyan pontosan es kiszamithatoan mukodik is a rendszer, ahogy csak lehetseges. En ebben biztonsagban erzem magam, szemben a magyar mutyival. Ha valami rossz tortenik ellenemben, annak van kovetkezmenye es nem szamit a kapcsolati halo.
A szabalyok fontossagara kresz peldat tudnek hozni. Szerintem a globalis, rendszerszintu szabalyok nem letezese vagy be nem tartasa azt eredmenyezi, hogy otszor annyi egyeni szabalyra kell figyelned es nem bizhatsz a kornyezetedben. Aki vezetett mar Del-Olaszorszagban, az erti mire gondolok. Spriccelve izzadtam mire odaertem barhova 🙂 A piros lampa nem jelent semmit, index nem letezik es mindenki a valagadban. Pontosan otszor annyi energia vezetni, mint barhol, ahol a kresz szabalyai ervenyesek. Ha nincs normakent altalanosan elfogadott szabaly, akkor az otszor annyi egyeni szabalyt es eberseget jelent, nem pedig szabadsagot. Szerintem.
KedvelésKedvelés
Ezzel maximálisan egyetértek.
KedvelésKedvelés
“Spriccelve izzadtam” – 😀 😀 😀 elszórakoztattok éngemet itten!
KedvelésKedvelés
A hozzászólásnál kitörlöd az új nevet és beírod a régit.Én is így,mert hogy állítólag foglalt volt.Persze,mert én foglaltam le már rég,amikor még nem kellett regelni.
KedvelésKedvelés
Köszönöm!!!!!
KedvelésKedvelés
” Amennyi mozgásteret engednek a szankciók, amennyire erősnek és elrettentőnek érzik azokat az egyes emberek, addig nyomja is mindenki a saját érdekét, ahogy tetszik. A következményektől való félelem a visszatartó erő, hogy ne minden egymás rovására tönténjen. Vannak persze más, egyéni döntéseket befolyásoló tényezők, de az alap az ez. ”
Viki, én meg pont azt látom, hogy a határaink közelébe sem merészkedünk, ha már messziről megpillantjuk őket, visszakullogunk a partvonalra. Igen, a saját életünk partvonalára, ahonnan csak bekiabálunk, de nem élünk, nem cselekszünk, nem megyünk be a játékba.
Én annak örülnék, ha azok, akik így élnek, akiket a környezetemben látok és szeretek, megpróbálnák megközelíteni a határaikat, merész döntéseket hozni, legalább megközelítőleg leszarni a közösség elvárását, nyomását.
Én is csak azóta tudom ezt, mióta egy kevésbé szankcionáló, szabadabban gondolkozó országban élek, ahol belefér a változás, érthető a ” nem “. De azóta látom is, hogy a közelében sem voltam a határoknak, csak azt hittem, hogy. Valószínűleg magamnak raktam ki őket, de külső elvárások alapján.
KedvelésKedvelés
És bocs a képzavarokért 🙂
KedvelésKedvelés
Igen, ez igaz. En is masik orszagban elek es ezert sokszor gondolkodom, hogy irjam, ne irjam itt, amit gondolok, mert a magyar viszonyok tukreben ertelmezhetetlen vagy nem igaz.
En azt gondolom hogy mashol inkabb mukodik ugy ahogy irtam. Torekedni kell a hatarokig menni es a rendelkezesre allo teret maximalisan kitolteni igeny szerint. Elnyomo kornyezetben ez remesen nehez es rosszul is hangzik, amit irok…
KedvelésKedvelés
Ide most hoznék egy személyes példát, mert összefügg mind a témával, mind a jelenlegi helyzetemmel. 18 évesen költöztem ki Svédországba, és az ottani baráti társaságban/ismeretségi körben mindennapos eset volt, hogy 30-40 között elkezdtek valami újat tanulni, pályát módosítottak, és senkinek eszébe nem jutott volna odavágni, hogy hö-hö, de hát ha egyszer már választottál pályát (14-18 között valami gimit vagy középsulit, aztán szakirányú egyetemet), akkor most már kutya kötelességed ebben a munkakörben beledögleni az életedbe, hanem az volt az általános megközelítés, hogy oké, hát az illető mostanra ismerte fel, hogy mihez van igazán tehetsége meg kedve, sőt, még csak ilyen magyarázat sem kellett: ha ehhez volt kedve, hát ehhez volt kedve. Hozzá kell tennem, hogy ezek a 40 körüli ismerőseim sok esetben kisebb lakásba költöztek, visszafogtak csomó költséget, és elkezdtek a kevés megtakarításból+diákhitelből élni. Én ezeket néztem, és alapjaimban formálódtam tőlük, és azóta is bátran váltok. Úgy rezonálok, hogy 40 évesen is van még (a nagy számok törvénye alapján) 20-25 évnyi aktív munkaévem, nehogy már ne érje meg a váltás, ha ezt a 20 évet úgy szeretném eltölteni, hogy minden nap jókedvvel, örömmel végzem a munkámat….. Álzó, nekem most van vagy 4féle végzettségem, amihez bátran merek nyúlni, váltogatni, kombinálni, és több helyen is meg tudom vetni a lábamat. Cserébe megkaptam sokszor, hogy “ugrálok” a munkahelyeim meg a képzések között, ahelyett, és nem vagyok kitartó. Pedig dehogynem. Kitartóan felépítettem, hogy ne egy darab “biztos”‘ munkahelytől függjek. A jelenleg multicégem egyébként Magyarország egyik legnagyobb, piacvezető cége, és most az első negyedévben több mint 200 embert el fognak küldeni, akik még nem is tudnak róla, és azt hiszik, hogy nyugdíjas állásuk van.
KedvelésKedvelés
És most itthon vagy? Miért jöttél haza?
Nagyon érdekes nekem, hogy mennyire sok kapcsolódási pontot érzek veled. Svédország is téma nekem. 🙂 A párom Svédországban lakik, és tavaly elég sok időt töltöttem kint ennek köszönhetően. Fantasztikus hely.
A múlkori otthonról dologozós történetnek az egyik lehetséges kimenetele, hogy az otthon töltött időszakot svéd állások megpályázásval fogom tölteni, és aztán irány Göteborg sulikezdésre.
Szabad kérdezni, hogy milyen végzettséged van, illetve milyen területen dolgozol?
KedvelésKedvelés
Már ’96 óta itthon élek megint, még a svéd exemmel költöztünk vissza, mert én mindenképpen haza akartam jönni. Akkor még nem tudtam külföldön élni, legalábbis úgy nem, hogy véglegesen, pedig eredetileg az volt a mondás, hogy akkor én most kiköltözök, és ez már így marad, finito, svéd földben fognak elhantolni. Lehet, hogy csak Svédországgal volt bajom, lehet, hogy most már azzal sem lenne, de ez soha nem fog már kiderülni 🙂
Közgazdász vagyok, szinkrondramaturg és pszichodráma vezető, plusz tudok nyúlni a svédhez is: tanítottam magántanárként, és fordítottam könyvet. Elég nagy a mozgásterem, én legalábbis így érzem.
KedvelésKedvelés
Ez baromi jó szerintem!!
KedvelésKedvelés
Par nappal ezelötti poszt, magyarázkodik. Mennyire más ezt tudva, miért akarsz máshogyan élni és dolgozni mint eddig. Mi volt a más a svédeknél? En úgy láttam, azért sok bajuk nincsen:) egy tény en piszkosul szabályozott életet tapasztaltam, de2het nem a világ. Az a sok múzeum Stockholmban, külön térképpel , huu. Nekem összeségében tetszett ott élni biztos más.
KedvelésKedvelés
Naja:
Hű, nagyon izgalmas kombináció! Én még csak innen a felnőttkor küszöbéről nézek rá a világra a magam kis 3 éves munkatapasztalatával… 🙂 De az egyértelműen látszik, hogy negyven-ötven körül azok a legboldogabbak, akik több markánsan elkülönülő szakmával foglalkoztak korábban. Nagyon kváncsi lennék, hogy miért van ez így… Talán az újdonság varázsa?
Egy korábbi állásinterjún felmerült a szokásos kérdés, hogy “Na és mit fogsz csinálni 5 év múlva?”. Én meg valamiért nem a sablonválaszt adtam (egyre többet fogok dolgozni, örökre hűséges leszek a szakmámhoz, naphosszat ferde szemmel bámulom a konkurenciát stb.), hanem kicsúszott a számon, hogy “valószíűleg pszichológiát fogok tanulni”.
Nem vettek fel, de nem bánom… 🙂
KedvelésKedvelés
A kasztrendszerben csak egyik életről a másikra működik a reinkarnáció. A nyugati világban egyre gyakoribb, sőt kívánatos, hogy egy életen belül is működjön a reinkarnáció. Serial monogamy, serial career.
KedvelésKedvelés
Najának: Csak nem te is bedőltél anno az “itt élned, halnod kell” (szerintem) önsorsrontó szuggesztiójának?
KedvelésKedvelés
sista: nem
KedvelésKedvelés
Köszi, hogy ezt leírtad, nagyon lelkesítő.
KedvelésKedvelés
Gabi, én igazán megpróbáltam rövid és nem túl elfogult választ adni, de nem megy… 🙂 Nekem Svédország abban különbözik, hogy:
Sokáig próbáltam magamnak megfogalmazni, hogy mitől más Svédországban, svédek között lenni. Aztán egyszer belémcsapott a felismerés: Svédország olyan, mint egy elit iskola annak előnyeivel és hátrányaival együtt.
Az utcán: Kihúzott gerinc, megcsillanó értelem, ízlés, kultúra, szép ruhák. De nem steril – lehet egyéniségnek lenni. Én ilyen ízléses punkokat és hipsztereket még nem láttam. 🙂
Én marketing területen dolgozom, és egyszerűen lenyűgöznek a svéd reklámok. A legjellemzőbb svéd reklám praktikus: Egyszínű háttér, egyszerű betűtpus, szép tipográfiával, ízlésesren összerendezve… És ennyi. Nincs nyomulás, poénok, csak okosság, praktikum és tisztelet.
“Figyelj, nekem ez és ez a termékem van. Te egy felnőtt ember vagy, és alapvetően el tudod dönteni, hogy szükséged van-e a cuccra, vagy sem. Ha meg akarod venni, ide gyere.”
Szerintem nagyon jó tükör egy országnak, hogy milyen reklámok jelennek meg az utcán. A reklámozás olyan, mint az evolúció: csak az marad fenn, ami működik (elad). Intelligens reklámot csak intelligens embereknek lehet írni.
Imádom azt is, hogy a játszóterek nem EU szabványok, hanem tele vannak sziklákkal, farönkökkel, kuszasággal. Napközben tömegével lepik el a játszótereket a jóvágású, fiatal babakocsis apukák és anyukák. Figyelnek a gyerekre.
Az óvodák oda épülnek, ahol hely van, gyakran a hegyoldalon, mesevilág az udvar. A belső tér pedig olyan, mint egy családi ház. Nagyon szeretnék gyerek lenni Svédországban.
Az iskolarendszer egy álom. Kredites rendszer és szakosodás 14 éves kortól, azt tanulhatod, amihez kedved van.
Nincs bűntudat. Nyugalom van. Szinte elvakult tolerancia. Erős morális fellépés a rasszizmus és a homofóbia ellen.
Bíznak benned. Felnőtt vagy, megoldod. Nem keresik benned a bűnöst már az első perctől.
De persze ott vannak az elitiskola ösztöndjas hallgatói is, ami néha tud fura szituációkat szülni. Budapesten sose voltam veszélyben – Göteborgban három veszélyes kalandom is volt, mindhárom a főpályaudvaron. És vannak nagyon furcsa kerületek, ahova nem szabad költözni.
Nem a bőrszín és nem a vallás a lényeg, sokkal inkább az üvöltő különbség a képességekben és képzettségben. Nagyon nehéz nekik.
Van, akinek ez túl sok. Az egyik fele túl steril, a másik fele túl félelmetes. Én imádom. 🙂
KedvelésKedvelés
Ezért érdekel miért nem maradt Naja, miért jött haza?
Én, aki azért akkor nem volt egy túl nyitott ember , miután megszólított egy idősebb házaspár Karlstadban, gondolom lerítt a ruhámról, hogy nem svéd vagyok, 2 órát beszélgettünk:)
Én, aki nem szereti a halat Göteborgban a halpiacon nézelődtem, mert érdekelt, magamnak is vicces voltam. Stockholmban azon bosszankodtam, hogy nem jutottam be a kincstárba, időhiány miatt. Azért sok helyre igen.
Számomra döbbenetesen nyitott, barátságos társadalomnak tűnt akkor, 2000-ben.
A legmegdöbbentőbb egy rendőr volt. Valaki, svéd, megállt tilosban. Szólt neki a rendőr, hogy nem jó helyen áll, menjen el. 5 percig kérte emberünket, aki csak nem ment el, utána büntette meg, 5 percig udvariasan KÉRTE.
Biztosan tudom, hogy oda visszamegyek még.
KedvelésKedvelés
Nagyon összetett volt az én problémám Svédországgal, voltak külső tényezők, és belső (személyiségszintű) beakadásaim, de ezekről nem szeretnék itt írni, talán a blogtalálkozón, ha valakit érdekel, mesélek róla. Ami a külső tényezőket illeti: ’90-es évek eleje, recesszió van Svédországban, növekvő munkanélküliség plusz özönlenek be a dél-szláv háború menekültjei = robbanásszerű rasszizmus, a svédek nem tudják kezelni a helyzetet, és a “bevándorlók miatt nincs munkánk”. Jönnek magyar látogatóink, állunk a sorban a kasszánál, hátraköpnek. Ülök a svéd családommal, megy a beszélgetés este: “az idegenek húzzanak haza, mindegyik, tönkreteszik ezt a szép országot”. Halkan felteszem a kezem, hogy elnézést, én is idegen vagyok. “Ja? Te nem számítasz, téged befogadtunk”. Vita lett belőle, másfél hónapnyi mosolyszünet, 18 éves voltam, iszonyú nehéz volt tartani a frontot, felvállalni magam, megszenvedtem, nagyon egyedül voltam.
Gabi, 2 hét, az semmi. A svédek elképesztően udvariasak, kedvesek, konszolidáltak, pc-k a felszínen, a turistákkal főleg, de én éveket éltem kint, és belülről láttam a társadalmat. Imádok bennük csomó mindent, de nem misztifikálom túl azt a társadalmat (sem), mert ezer sebből vérzik, és a svédek sok tekintetben lelkileg sérültebbek, mint mi.
KedvelésKedvelés
Arra gondoltam, hogy nem a puszta érdekeket követjük, mert akkor ráborítanánk az asztalt a főnökünkre, vagy lazábban vennénk az anyaságot, hanem a segédigéket, a többiek normáit, a hiedelmeket. valahogy úgy, mint amikor a kövér ember bemegy megint a mekibe. Tudja, hogy nem jó neki, senkinek sem jó életvitelszerűen mekit enni, és tényszerűen nem is jó, bele is hal, de a húzás, a kényelem, a függőség, a minta, az önáltatás erősebb. Igen sokszor nem racionálisak a döntéseink.
KedvelésKedvelés
Ertelek, akkor. Hu de sokszor boritanam en ra az asztalt emberekre… 🙂 Igen, sokszor nem racionalisak a donteseink. Ezert is lett a kozgazdasagtannak behavioral economics aga. Szukseg van erzelem gazdasagra, mint olyanra. A tobbsegi viselkedes azonban kivaloan leirhato a racionalis viselkedesi es dontesi modellek menten.
KedvelésKedvelés
“Úgy gondolom, hogy ha nem lennének keretek, szabályok és szankciók, akkor az emberek többsége nagyon is leszarná, hogy van-e nyáj és közös bégetés és összetartozás, mindenki csak a saját érdekeit követve mozdulna. ” – Szerintem ez nem biztos, hogy az emberek többségére vonatkozna, legalábbis nem extrém mértékben, a többség, pont hogy inkább idomulni igyekszik és hajlamos követni a szabályokat. Azok nyomják ilyen keményen a saját érdeküket, akár mások ártalmára is, akik nem birkák, hanem merészebbek, mernek kockáztatni, a nyájjal szembemenni, sőt a nyájat kihasználni és hasznot húzni belőle.
Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy mindenki, aki nem birka és sikeressé válik, potenciális veszélyforrás, ez egyáltalán nincs így. De ha belegondolunk, világunk vezetői között sok olyan ember van, akik mások nyomorán gazdagodtak meg – most olyan politikai vezetőkre gondolok, akik aranybudiba szarnak, miközben a népük éhezik, prostitúcióból, gyermekmunkából, fegyverkereskedelemből multimilliárdossá vált bűnözőkre – az ő sikerességükhöz a gátlástalanság és a kegyetlenség mellett a nem birkaság is hozzá tartozik.
Bár az is lehet, hogy neked van igazad. Ha különböző posztapokaliptikus történetekre gondolok, ahol megszűnik az állam, a rend és anarchia van, ott ugyebár mindenki úgy viselkedik, mint az állatok, egymás rovására, erővel szerzik meg, amire szükségük van. Szűkös erőforrások esetén ez mindenképpen így lenne, de keretekre addig is mindenképp szükség van, erről szól civilizáció. Az ember lemond egy csomó mindenről, és alkalmazkodik, hogy élvezhesse a nyáj által nyújtott védelmet és kényelmet. A lényeg, úgy értettem a posztból, hogy felismerjük, ha ezek a keretek nem jók, károsak és akkor menjünk szembe velük.
KedvelésKedvelés
” Ha különböző posztapokaliptikus történetekre gondolok, ahol megszűnik az állam, a rend és anarchia van, ott ugyebár mindenki úgy viselkedik, mint az állatok, egymás rovására, erővel szerzik meg, amire szükségük van. ”
Eleinte. Arról sosem szól a fáma, hogy az anarchia átalakul, valamivé, mondjuk egy új renddé? Nem tudni, szerintem simán lehetséges. Talán naivitás ez részemről.
KedvelésKedvelés
Biztosan! Hiszen az ember társas lény, szüksége van a fajtársaira, társadalmakat alkot, amihez azonban törvényekre és rendre van szükség.
KedvelésKedvelés
Igen.
Kicsit más szemszög: Csak nekem van az az érzésem néha, hogy agyonszabályozott, agyonkontrollált az életem?
És ez annak fényében totál abszurd, hogy pl. a CSBE törvény hol tart?
KedvelésKedvelés
Talán ezt szoktuk meg, En már nem hiszem, hogy valaha is meg tudnék bízni, bármilyen hivatalos szervben , bármiben ami köthető az államhoz, legyen az biróság akár. Persze vannak szabályok amiket betartok, mert felek a retorziótól de ezek nem az emberi lényemet érintő szabályok. Nem azért nem verek gyereket, nőt mert bűnti jár érte pl. Fizetem az adót mert bűnti jár ha nem fizetem, de bosszant a felhasználása, gyakorlatilag szétosztogatása. A kultúrára, az oktatásra meg valahogy mindig pont nem jut, micsoda véletlen .
KedvelésKedvelés
Asszem Minden Áronnak nem lesz jó napja, sixx trollá nyilvánította és bezárta a kommentelést.
KedvelésKedvelés
Megoldja. Kitalál valami mást. Nem élhet Éva nélkül.
KedvelésKedvelés
Szuverén ember tudja, hogy minden relatív: lehet így is, meg úgy is, ez is jó lehet, meg az is. Anything goes. Aztán mégis képes döntést hozni, felelősséggel és okosan, és kiállni mellette. Aztán képes arra is, hogy felülvizsgálja a döntését és az új mellett is kiálljon. És ez így van jól.
A birkák pedig csak mutogassák azt az aranyos kis pofijukat. Egészségükre.
KedvelésKedvelés
Ez az írás nagyon elgondolkodtatott.
Szerintem néha jó birkának lenni – lehet, hogy félreviszem a beszélgetést, de van az a közösség, akivel nagyon jó a „kollektív tudat”. Lehet ez egy kisebb, vagy akár nagyobb közösség. Ilyen példákra gondolok: amikor kamaszkorban röhög az egész osztály valami hülyeségen egy emberként, vagy később egy közös színház, vagy koncertélmény, sporteseményen együtt drukkolás, az a pillanat, amikor a kisebb/vagy nagyobb család elcsendesedik, és egyre gondol, és talán az együtt átélt vallásos áhítat is ilyen lehet (nem tudom, nem vagyok vallásos).
Talán ezekért az élményekért megéri a „birkaság”.
De egyetértek a poszttal, van, amikor igenis a nyájjal szembe kell menni.
KedvelésKedvelés
Énszerintem az is nem birkaság (birkanyáj), hanem inkább egy közösség. (Vagy valami ilyesmi.)
KedvelésKedvelés
Én veletek szívesen vagyok birka meg csőcsele.
KedvelésKedvelés
Csibecsőr három!
KedvelésKedvelés
“mert belső iránytűjük mindig pontosan eligazítja őket”
M.az egyik legfontosabb barát. Három éve, mikor az a mocskos kemény tél volt Európában, meglátogattam Berlinben. Az atelier, ahol élt, egy fűtetlen raktár, fürdőszoba, konyha nincs, folyóvíz és WC van. S mi még? Egyszemélyes matracán alszunk nagyon közel, mint a kislányok, mikor legjobb barátnők. Innen a matracról minden karnyújtásnyira, pohár, dohány, jegyzetek gyorsan dőlt kézírással, az asztal zsámoly, gyertya rajta, a függöny kendő, életének minden idehordott darabkájának feladata van. Le mythe de Sisyphe, németül hoztam neki, pedig ő lengyel. Rengeteg fotó kiterítve a padlón, rajtuk csodálatos, meztelen, fekete férfi nyújtózik,
fekete és fehér minden. M. festményei sikítanak a falról és mindegyik csak kicsit készen.
Ilyen csaj volt akkor, mert ezt választotta, mert végül nem is választhatott mást, és én nem értettem sokáig. Üvöltöttem vele, vertem a kávéházi ablak üvegét, és ő akkor még tűrte. Vagy álltam az atelier ablakában döbbentem és lestem át a szemközti műhelyekbe, hogy mindenki művész akar lenni, hogy mindenki festi, ragasztja, varrja, építi, hogy ebből az ablakból nézve mindenki magával foglalkozik, és hogy tudok egy országot, ahol mindenki mással, s mindkét végleten szorongok.
Már egész jól értem őt.
A “minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő miatt”. Ezért a mondatért kezdtem a blogot olvasni, mert M. ilyen.
Ennek a mondatnak borzasztó súlya van, s most a karomon feláll a szőr mind. Aki így él, az rettenet messziről jön, hogy is mondjam? Másfajta. Én őszintén nem tudnám ezt vallani, én sokszor nyüszítek kétségbeesésemben és nem érdekel már hogyan, csak legyen jó.
Mikor M. Berlinbe költözött, családjával megszakítva a kapcsolatot, hogy saját maga szerint éljen, akkor végképp szembekerült az európai világgal. Mikor annyi alkalmi meló után azt mondta, hogy no more bullshit és festésből és fotózásból, abból fog élni, amiben igazán jó, ami számára az egyetlen, akkor iszonyú mélységek felé indult. Láttam, hogy csontsoványra fogyott, fázott, s minél inkább így, annál inkább emelt fővel, tiszta hanggal, biztosabban. Zsinórban mennyi átbaszás jött és nem csak rendszerszinten. Mit csinálsz itt? Menj haza! Dolgozzál! (?!) Kiraboltak? Hisz semmid nem volt!
A minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő miatt lett minden reggel olyan, mintha háborúba menne és minden részlet az éltében olyan fényes, jelentős. Ahogy a szoba közepén ülve telefonált, nem volt benne ideg vagy kapkodás, akármi volt is a téma, a mozdulatai szépek voltak nagyon, tartása volt neki s annak, ahogy élt.
Akinek minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő, annak nagyon szép a háta. Tán a legszebb testrésze a háta és a tartása. Akkor sem görbe, mikor hajlik. Hiányzik az az izomfájdító, megfeszített erőlködés, hajlékonyak.
Miért volt az a szegénység évekig?
Mert akinek minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő, az nem a jó és rossz között választ, hanem a “belső iránytű” szerint.
Mert ott nincs is választás, bizonyosság van, egyetlen irány, ott nincs ilyen kérdés.
És az emberek büdös nagy százaléka nem ért más relációt, mint a nekem jó, vagy rossz. És a neked jó vagy rossz. Miért nem hallgattál, miért nem úgy csinálod, s ha úgy csináltad volna, most szeretnélek. Mert erről szólt a comment blogos bejegyzéseknek is egy félelmetesen nagy része.
Minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő, az ilyen embert a tömegek hörögve keresztre feszítik kozmák és violetták közé, majd harmad napra megbánják.
KedvelésKedvelés
egy elmeny volt ezt olvasni. lenyugozoen irsz
KedvelésKedvelés
Örülök, hogy tetszett 🙂
KedvelésKedvelés
És mi van vele most?
KedvelésKedvelés
Megcsinálta a saját projectjét a Berlinben élő afrikai diaszpóráról, hihetetlen fotók, ahogy kirajzolódik belőlük M. személyisége. (Ez volt a project egyik célja is, hogy saját belső kérdéseire választ kapjon). Mindemellett kapott munkákat, így annyi mindig jut, hogy meg tudjon élni. Nagy tervei vannak és dolgozik rajtuk, ami a legfontosabb.
KedvelésKedvelés
Szuper! Pont ugyanezt léptem meg két éve, nagyon nem akarta a családom érteni, így repültek az életemből, az apám kivételével. Pont ma próbáltak megint utánam nyúlni, de már csak nevetek rajtuk. A hátam nekem is kiegyenesedett. Köszi az összefoglalót, nagyon szépen írtad meg.
KedvelésKedvelés
Érdekes, milyen sok irányba indultatok el.
Én talán kissé pragmatikusabban látom a dolgot. Kicsit szét is szálaznám.
A nyájhoz, csoporthoz, közösséghez tartozás, mint szükséglet az egyik irány. Ezzel kár nagyon szembemenni, ez mentális egészségügyi kérdés. Vannak persze különbségek, a nyugati társadalmak hagyományosan individualisták, a keletiek meg szorosabban tartják a kötelékeket. A hagyományos keleti társadalmakban ma is úgy kezdődik a bemutatkozás, hogy ennek a lánya, annak az unokatestvére, amannak az unokája vagyok. Ez is összetartozás, részben térben, részben időben. Valamiféle folytonosság-élmény a hátborzongatóan véges életben.
A nyugati civilizációból ez csak néhány száz éve tűnt el, teljesen érthető, ha ezzel még küzdünk egy kicsit, kérdezgetjük, mi van helyette.
A másik, amiről ti is beszélgettetek itt, a szabályok és normák, amelyek voltaképp az ára a közösségi létezésnek. A falak és korlátok részben tehát ott vannak, részben meg a fejünkben és lelkünkben. Én egyre inkább azt hiszem, hogy részben azért, mert egész életünkben keressük a pont megfelelő helyünket a nyájban.
Az mindegy is, hogy szeretjük-e a nyájat, mert ott vagyunk és kész. Igen, a nyáj nagyon kegyetlen tud lenni a fekete bárányokkal – ez a nyáj önvédelme. A többség akkor tud együtt túlélni, ha bünteti a devianciát, mert a deviancia tűrése fellazítja a szabályokat, és az kiszolgáltatottá teszi a közösséget. Ha ma vannak a világon boldogabb helyek, ahol ezen képesek felülemelkedni, akkor annak bizonyára másutt kell megfizetni az árát. Most hirtelen eszembe jut egy Jensen-film, A vadászat. Igaz, nem svéd, de a toleráns, felvilágosult skandináv jóléti modell színe és visszája is benne van.
Az az állapot, amit Éva leírt, azt hiszem, azért ismerős sokunk számára, mert mi egy olyan közösségben élünk, ahol már kivesztek a szomszédsági otthonosság-élmények, és még nem telt el elég idő ahhoz, hogy néhány generáció alatt kiderüljön, mi legyen, hogy legyen helyettük. Most eléggé kényelmetlen hely.
Van még talán egy harmadik szál is, a „mit szól hozzá a világ“. Nyilván ez is kulturális kérdés főleg, itt és most különösen, de én azt figyeltem meg, hogy a nagyon egyszerű és a nagyon kiművelt emberek elfogadóbbak a mássággal, mint a középen lévők. Biztos ismertek öreg falusi néniket, akik (általunk) szűknek gondolható világukban mégis olyan írígylésreméltóan kompaktak és toleránsak.
A nagy történet tényleg akkor kezdődik, amikor az ember reflektálni kezdi, hogy kiknek és ténylegesen miért akart megfelelni. Amikor átértelmezi, valójában milyen és mennyi biztonságot adott neki életében, hogy megfelelt a szabályoknak, és ráébred, hogy ráadásul ezek jó része mindig is csak a saját fejében létezett, vagyis ezek vélt elvárások voltak. Ráadásul a biztonságról is kiderül, hogy törékeny üveg, nem brilliáns.
Én magamon azt tapasztaltam, hogy az elég erős személyiség kivív valamiféle respektust másokból, és amíg nem sérti másvalaki konfortzónáját, addig többnyire békén hagyják.
Nem feltétlenül fogják szeretni – csodálni, írígyelni, félni talán inkább. Aki a szabályok, vagy inkább elvárások ellen megy, annak ezzel is számolnia kell. Meg lehet tanulni így élni, de nincs ingyenleves.
KedvelésKedvelés
“Fáskertiné, legyen már olyan szíves..” Innen van a neved, vagy tényleg?
Nna, az öreg falusi – személyes tapasztalat szerint főleg hegyvidéki (baahh) – emberek bölcs “világlátott” toleranciáján már többször elképedtem.. (mert nehéz nem sztereotípiákban szemlélődni, és ifjúságom utóbb felismert sznobságának beidegződésein véglegesen túllépni). A heves másság nálam lázadás, figyelemfelkeltés, szürkefóbia és maszkírozott önbizalomhiány; ezt gondoltam sokáig, de lám, főbb vonalaiban megmaradt, a nyáj szélén egyensúlyozva elcsendesült, okosabb, passzív ellenállás. Biztonság? Az mi? Nem szempont.
Persze, szeretném, ha szeretnének.. és bántana, ha utána sokáig elkerülnének….akik fontosak, és nem az egész világ.
KedvelésKedvelés