nyelvváltozataink

Közzétéve Szerző:

Írok épp egy másikat, de erre most lecsapok.

Komment (ha nem zavar, kiírom a neved, szólj!):

Nyelvészethez egy nem nyelvésztől:
Anyukám alföldi. Extra hosszú magánhangzók, pl: csúúúnya. Apukám dél-dunántúli, pl.: csunya. Rövid magánhangzók, emiatt ritmusosabb nyelv.
Az iskolában ledöbbentem, hogy az nem “szöllő”, hanem “szőlő” és meg kellett hajolnom a Szabály előtt. Nagyon megtanultam. Következménye: oda is hosszút teszek, ahova nem kell.
De amióta ilyen szép nagyra megnőttem és nem csak a centralizált, előíró, egyeduralkodó nyelvészek által diktált nyelvezetet használó íróktól is olvastam, tudom, hogy nekem más a hangzóízlésem. Van ilyen is, hogy hangzóízlés. Ha a rövid hangzókat használjuk: hüttő, füttő, szöllő stb, egy olyan ritmikája lesz a nyelvnek, amit ha egy külföldi hall, dallamosnak, leginkább az olaszhoz hasonlítónak érez, szépnek hallja.
A nyelv egy élő organizmus, folyamatosan változik. Egy fához hasonlítanám. A gyökerek a különböző nyelvjárások, onnan tud töltekezni, megújulni, gazdagodni. Ha lenyessük őket „mer az parasztos”, maga az egész kezd el haldokolni.
Szerintem is vmi olyasféle tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy jó nyelvésznek, aki élvezi a sokféleséget, örömmel fogadja az újat, befogadó, de tisztában van a gyökerekkel, nagy tudással rendelkezik és állást mer foglalni akár az aktuális vadhajtásokkal, akár az éppen érvényben lévő MTA szabályaival szemben is. Örülök, hogy magyar az anyanyelvem, állítólag szakrális nyelv, de nagyon élvezem a német nyelvben tapasztalható gazdag, pezsgő kreativitást. Tizesével (direkt rövid i-vel) jelennek meg naponta a nyomtatott írásokban új szavak. Némelyikük tetszésre talál, elterjed és beépül, – hamar megjelennek az új szavak a szótárakban is – mások kihullnak, mert nem váltak be és elkallódnak. A szövetségi államforma kedvez a régiók individualitásának, a békés együttélésnek, a kooperációnak – ÉS amire most ki akarok lyukadni -a nyelvjárásoknak, amelyekre ott mindenki nagyon büszke. Az én kis lelkemnek a blog elfogadó légköre nagyon kedvez, az autoriter pedig csírájában öl. (Bátorítok mindenkit, aki tisztában van a nyelvi hiányosságaival, ne parázzon, mert a tanító néni is meg az olvasótábor is megértő és elfogadó.) Éljenek a nyelvjárások (is), úgy szép, ha színes!

Ez fontos téma, nyugodtan írj hosszan! Sok a félreértés azzal kapcsolatban, mit csinál egy nyelvész, és miért hat furcsának bizonyos kontextusban egy nyelvjárási alak, vagy hogy mitől szép egy nyelv vagy egy változat. Szerintem nem vitázunk — és főleg nem az én többedik generációs budapesti és a te másféle nyelvváltozatod vitája, összemérése ez –, hanem meg kell nézni közelebbről is, miről van szó. És nem azért, mert autoriter vagyok.

A nyelvész nem alkot szabályokat, nemhogy nem teremti a nyelvet, még korlátozni vagy terelgetni sem tudja. Ez az első megállapításom. A beszélők hatalmas, élettől zsongó közössége és végtelen változatossága magasról és futtában szarja le az összes tudóst. Nem tudják ők, mit csinálnak, nincs céljuk, csak boldogan használják a nyelvet. Ám a nyelvet még csak nem is a beszélők teremtik: belső törvényszerűségei vannak, maga teremti magát. Tendenciáihoz, tankszerű evolúciójához a lábnyomokkal, pocsolyákkal, letört cserjékkel és apróbb emlősök tetemeitől dús út mellett legfeljebb asszisztál a leíró nyelvész, kamerájával követi, próbálja megfigyelni és megérteni a csámcsogó, hatalmas emlős mozgását, táplálkozási szokásait, székletét.

Ott áll a kissé barázdált arcával, bordákig húzott szövetnadrágban és szürke bebújós cipőben, brieftasnival a nyelvőr is, és selyempapírból készült felirataival hadonászik, de úgy jár, mint (na, kitől idézzek, legyen mondjuk…) a biztonságiak ebben a klipben:

0:34-nél.

“Centralizált, előíró, egyeduralkodó nyelvészek által diktált nyelvezetet használó írók” — kik volnának ezek a nyelvészek? Nincsenek ilyenek, és senki nem nyelvészek utasítására formálja, választja vagy használja a maga nyelvváltozatát.

Az előíró típusú, megszégyenítő, fejcsóváló nyelvészet a maga diktátumaival nem létezik, ez a szorongó, több nyelvváltozat között habozva választó beszélő képzete csak. Ami mégis nyelvőrködés, nyelvművelés, az legkevésbé a nyelvjárásokat üldözi, akkor már inkább a jelentésváltozásokat (hogy objektív legyek, mert arra gondolok, amikor nem tudják, mit jelent a bombasztikus vagy a bornírt, és rosszul használják), a szlenget, a pongyola megfogalmazást, a stílushibát, a terjengősséget, udvariatlanságot. Egyfajta illemtan, avagy: kire akarsz hasonlítani? De ennek a napja is leáldozóban, kurvára nem korszerű a nyelvőrködés. Nem is nyelvészet, sokkal inkább a pedagógia, az anyanyelvi nevelés körébe tartozik. És az is tény, hogy aki sokat olvasott és szalad a tolla, az önkéntelenül is betartja a nyelvművelők intelmeit, ugyanakkor kerüli a nyelvi babonákat is, amelyeket félművelt tanítónők ültettek el több generációba kiirthatatlanul, amiért hangyák közé kéne vetni mézzel bekent testüket, például, hogy az az nem utalhat emberre, vagy hogy éssel nem kezdünk mondatot.

Igen, a nyelvváltozatok szépek, értékesek, de nem egyenként, és nem is egyik-másik szép  — a sokféleség maga a szép. Többféle változata van a nyelvnek (régió, regiszter, beszédhelyzet, zsargonok, szaknyelv), és a nyelvésznek nem lehet értékítélete, nem preferálja egyiket sem, ez olyan lenne, mint ha a boncmesternek jobban tetszene az arányos test. Nem az a dolga, hogy tessék, hanem hogy tudja, milyen, és hol kell nézni. Mindegyik érvényes, lenyűgöző a változatosságuk, viszont ebből az következik, és ez a rossz hír, hogy csacskaság, hogy bármelyik is szebb, ízesebb, értékesebb volna a többinél. Pontosabban: ezek nem objektív megállapítások, hanem elfogultak — leginkább metaforák. Hogy a magyar nyelv (vagy épp a székely nyelvjárás) a legszebb és legárnyaltabb, azt egyébként is azok forszírozzák, akik egyetlen másik nyelvet sem beszélnek tisztességesen.

Elméletileg, a “tiszta” nyelvészet szerint nincs olyan, hogy szép és csúnya, és minden rendszeres, érthető (létező) nyelvváltozat egyenrangú. Gyakorlatilag meg ha Pesten vagy egy tévéinterjúban azt mondod, hogy hüttő, akkor azt fogják gondolni, kilóg a kapanyél a szádból. És nem azért, mert Békéscsabán születni eleve suttyóság (nem!), hanem mert nem jól választottál regisztert. Egyébként meg igazodni szoktunk a helyesíráshoz önkéntelenül is, tehát az írás visszahat a kiejtésre: onnantól, hogy megtanultuk leírni, ejtjük szőlőnek és kínosan egy kás bakancsnak, mert a helyesírás nem változik attól, hogy máshogy ejtünk szavakat, egységesnek kell lennie. Azért, hogy tudjunk valami egységeset tanítani  az iskolában, számon kérni a felvételin.

Mert a sok változat mellett, fölött, mint valami ernyő, van a standardizált köznyelv, amely történetileg, hangtanát, ragozását, szintaxisát és szókincsét tekintve Kazinczy származásának nyelvállapotán, kiejtésén alapul, nem ö-zik és nincs diftongusa stb., és amit a tévében hallasz, újságban olvasol, vagy amelyiken az elnök szilveszteri beszédet mond, az ez a változat. Ezt mindenki ismeri és használja, aki nem egy tanyán él, hanem a mai, összekeveredett, mobilis, netán internetes magyar nyelvű közegben szót kér. Nem azért létezik ez, és nem is azért olyan, amilyen, mert néhány hangos beszélő ezt erőlteti, és ők legyőzték a többieket, hanem mert ez lett a közös nevező. Nem egyetlen nyelvváltozatot beszélünk, és ez a másik fontos megállapításom, hanem önkéntelenül váltogatjuk őket.

Nekem, a születésem miatt és mert ezt a széles körhöz szólást gyakorlom foglalkozásként, nagyjából egybeesik a magánhasználatú és a közhasználatú nyelvváltozatom. Nagyjából, de nem teljesen. Ezért olyan, mintha rajtakapnám a többieket, de ha megfigyeltétek, én csak elmondok ezt-azt, nem javítgatok. (Noha azt gondolom, hogy aki ír, az legyen szíves, vegye a fáradságot, és sajátítsa el a helyesírást. Közoktatásunk szomorú állapotainak bizonysága, hogy ez ekkora döbbenet, és nyelvtannácinak nevezik, aki szól. Sokkal egyszerűbb agymunka ez, mint például megtanulni autót vezetni. Aki író, újságíró, annak meg végképp nincs mentség.) És még csak “szerencsésebb” sem vagyok, nem hiszem, hogy különösen nagy erőfeszítés észrevenni, sőt, önkéntelen a megfigyelés és a választás, hogy ebben a változatban Michael Jordan magasabb nem Jacksontól, hanem Jacksonnál.

Nem kell letenni a voksot tehát egyetlen változat mellett, mert a beszélők többféle nyelvváltozatot dinamikusan váltogatnak.

Hogy miért kell léteznie egy ilyen standard köznyelvnek? Azért, mert egy nyelvi közösség vagyunk a magunk változataival. Azért, hogy ha eljön egy előadó Sepsiszentgyörgyről, ha kiadnak egy könyvet Pozsonyban, akkor értsük egymást. Ez nem azt jelenti, hogy az a cél, hogy a nyelv egységes legyen, hanem azt, hogy van egy ilyen közösnevező-változata is.

Mindannyian többféle nyelvváltozatot használunk, és mindannyian igazodunk. Violetta is igazodik, talál helyett székelymódra azt mondja: kap. Amit ha én észrevételezek, a maguk reflexei miatt azt gondolják, hogy én lenézem őket. Egyébként nagyon érdekes ez pszicholingvisztikailag.

A Duna tévén volt ilyen meteorológus, csizmában, sarkantyúval, aki kivágta a rezet, és az volt az üzenet, hogy ő az ízes meg az igazi, de ez szerintem közröhejbe fulladt. Igen, egy felvidékinek pont olyan meredek a mi beszédünk, mint viszont, de nagyon sajnálom, a palóc közegen kívül a palóc hangzók inadekvátak. Minden, kicsit is művelt magyar ember tudja és használja a standardizált változatot a sajátja mellett. És igen, Budapest, a média, a köznyelvi norma, az említett standardizált változat vízfejű, és ez fájhat, de nem az a helyzet, hogy én szerencsésen beleszülettem ebbe, aztán ezzel a fölénnyel oltom, aki nem így beszél, ír, hanem az, hogy figyelünk a közegre, amelyben megszólalunk. Én sem írom egy fellebbezésbe, hogy szkájp meg cuki meg kurvára, és tekintettel vagyok a normára és a kívánt regiszterre, és nem használom a nagy tömegű sváb vagy szász vagy nem tudom, milyen, de anyám által közvetített szókincset, hogy dinsztel meg spejz meg Svejc, mert észrevettem, hogy a többség másképp mondja. (?)

Írjatok, legyen sok érdekes nyelvi adat, és lesz helyesírási kvíz is.

144 thoughts on “nyelvváltozataink”

  2. Én zalai vagyok, de itt, ahol élek, a munkahelyen, meg úgy általában is baráti körben is a hochmagyart használom. De ha hazamegyek, akaratlanul is azt mondom, hogy “emegyek a bódba” meg “hüttő”, “eküdöm” és nálunk is van- mindjárt előjönnek a gyökerek. 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • jajj, hazamegyek és vedír meg hetfű, meg kolompír (amit sose használok, mert borzongok tőle, ámde hallom eleget: tanálkozni), meg jösztök (ez utóbbiról, szégyenszemre, csak nemrég tudtam meg, hogy nem oké) éééés a kedvencem a furi szó, mint aranyos szinonímiája! 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • A furi-t így még soha nem hallottam, de nekem is tetszik. A kolompért én a szomszédasszonyomtól hallottam gyakran, aki Nyíregyháza környékéről való, és nagyon ízesen beszél, szeretem hallgatni. Bármilyen tájszólást szeretek hallgatni egyébként, semmi furcsaság nem zavar, sőt inkább nagyon is tetszik, érdekel.

        Az én kedvenc otthoni szavaim pl. a csekmet (bozótos), a csömölletes (ocsmány) és máncséros (ha csomós lesz a rizs). Nálunk mondják még pl. hogy bagógomba (a piruló galócára) és a süteményt tésztának hívják, a tyúkot tiknak – vagy ha tyúknak, akkor is szigorúan rövid u-val, azaz tyuk – a kifőtt tésztát meg mácsiknak. Ja és a húsvét “huzsvét” és az ajtót, ablakot nem becsukjuk, hanem betesszük.

        Szeretem nagyon az otthon nyelvet és azokat a hangsúlyokat, bárhol kiszúrom, ha valaki így beszél, és ha hazamegyek nagyon jó érzés visszazökkenni a rég ismert hangsúlyokba, szavakba.

        Kedvelés

      • Arita, a zalaiakat én is mindig kiszúrom: az említetteken kívül “vettem BRAVO-t, volt BENT Miley-poszter”, meg “mocskos volt a pad, nem is sokáig ültem RAJT”. 😀

        Számomra az a sokkoló, hogy az anyanyelv mennyire ANYANYELV: az anya nyelvjárását veszik át az emberek mindig. Anyukám gyöngyösi, tehát köznyelvet beszél, itt egyetlen tájszó van: a csurdítás = szalonnsütés, amit sehol nem ismernek, a nyelvtan meg teljesen standard. Viszont apukám édesanyja jászlány volt (apja szintén gyöngyösi), így ő még hordozza a jász nyelvjárást, amit én anyám miatt nem örököltem: másképp toldalékolnak, mindig ajakkerekítéssel, pl. “kutyámot”, és a ragozás is eltér: “szerkesztel”, szerkesztesz helyett. Gyerekként, a köznyelvi közegben ez nekem mindig idegen volt, és durván kijavítottam aput, de most már tetszik, hogy van különleges, egyedi nyelvváltozat tájegység szerint, ami életben maradt. Persze, ez ki is halt azzal, hogy apám férfinak született, és köznyelvet beszélő nőt vett feleségül… Természetesen mindkét férfitestvére így cselekedett, s így egyetlen unokatesó – az én generációm – nem őrzi már a jász zamatot.

        Ellenben a zalai ismerősök egymás között házasodtak, és ott a négy generáció megőrizte a jellegzetességeket, beleértve a két legfiatalabbat is, akik már Budapesten születtek, és élnek azóta is. Sajnos a kisunoka fiú, és ezzel megáll a láncolat, ha pesti nő lesz a gyereke anyja, de azért szép volt, hogy a három lányon át eddig kitartott ANYAnyelvként.

        Lebilincselő téma.

        Kedvelés

      • Ja, érdekes, én a mácsikról azt hallottam, hogy a mákos tészta (mák-csík), de ez alighanem valami népi etimológia.

        Kedvelés

      • Szerintem itt két dolog fut párhuzamosan. Egyrészt, a mácsik Pallas szerint vékonyra, csik formára metélt, vagy sodrott, néhol négyszögletesre vágott vagy szaggatott főtt tésztás étel. Mátyusföldén csikmák, a székelyeknél csak mákos csík, nagypénteki eledel. Read more: http://www.kislexikon.hu/macsik.html#ixzz2qf8jn5au
        Másrészt a málcsik oroszul kisfiút jelent, gondolom az angyalbögyörő inkább ezzel a változattal fut, legalábbis a pöcsmálcsik azt kéne, hogy jelentse. 🙂

        Kedvelés

      • Nemnem, angyalbögyörőnek anyám hívta a nudlit 😉 Amit pöcsmácsiknak, azaz hát ugye pöcs formájú tésztának hívnak máshol.
        Höhö, az angyalbögyörő a helyesírás ellenőrző szerint helyes szó 🙂

        Kedvelés

      • Mondjuk, ja, mivel én nem hallottam a pöcsmácsikot a nudlira, sem az angyalbögyörőt, ellenben ez utóbbit a kisfiúk kukijára tudom, hogy használják, következtetésem logikus, még ha nem is helyes. 🙂
        Angyalbögyörő kétértelmű szó!

        Kedvelés

      • Enyhén szólva kétértelmű. A pöcsmácsikot már nem tudom, hol olvastam, valaki konyhához is értő, nempesti ismerős írhatta, ha jól emlékszem.

        Kedvelés

      • Köszi, mindig tanul az ember valami újat. Főleg, ha ilyen röghözkötetlen családból származik, mint én. 🙂

        Kedvelés

      • Na hallod, én is csak széles levelező ismeretségem révén tudok ilyeneket. De nagyon tetszenek, a másik gyönyörűség a tócsni ezer neve.

        Kedvelés

      • Évekig jártam egy Lenti melletti faluból származó fiúval, az egész családja nagyon ízesen beszélt. A kedvencem (az állandó második fogás rétes mellett) az anyuka biztatása volt ebédnél: “Merítsetek!. Sokkal szebb, mint az általam használt fogjál csak, és szedjetek.
        A zalai beszédet ezért száz közül is kiszúrom.

        Kedvelés

      • Vedérbe’ mi is kevertünk gipszet/mosóvizet/akármit/bármit Nyíregyen a szobrászműhelyben:)
        De a furi nekem is új, bár gyanús, hogy már halottam vaegyszer, csak nem esett le, hogy az _az_.
        “Jösztök” Anyukám kedvenc drámáznivalója, hogy az mennnnyire bunkóság. Én meg sose értettem, hogy ugyan miért olyan elviselhetetlenül dobhártyabaszó az. Élőbeszédben, civil civilje helyzetekben, nem tévériportban.

        Kedvelés

  3. én baromira hochmagyart tanultam otthon, de hibátlanul ám, a helyesírásom is verhetetlen (tényleg), viszont amióta itt dolgozom a ‘hegyen, észrevétlenül kúszik be az egyre több azt’, meg az egyre több azmiatt, meg az ee’küldöm, ee’basztam, stb. ez valami helyi környékbeli lehet, az L-ek lenyelése (monor, üllő, ez a ferihegyi pestkörnyéki), mert itt majdnem mindenki így beszél. aztán hazamegyek pár kerülettel arrébb, de néha nem veszem észre a régi maximális hochmagyar barátaim között magamat, hogy hoppá, már vannak ilyenek a beszédemben, mert ez azért elég enyhe, szóval nem tájszólás, csak pár másik alak, mint ahogy tanultam, egyszerűen mert magamra szedtem automatikusan. és akkor néznek rám, azt hiszik, hogy vagy hú de paraszt lettem én ott kint a reptéren, vagy amitől még szomorúbb vagyok, tényleg, hogy modorosan ezt játszom direkt, hogy jól kívülálljak, ami, hát kellene a fenének. nem hiszem, hogy nagyon feltűnő másnak amúgy, de a születési-iskolai-otthoni, otthonos régi közegem hagyományosan vájtfülű a nyelvi dolgokra, meg persze én is.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  4. Én sokfelé éltem az országban (a fővárosban mondjuk épp nem), és mindig imádtam megtanulni az adott tájegység sajátos szavait, változatait, diftongusait. Remek volt látni, ahogy testbeszéddel reagáltak rá, ahogy a gyüttment egyszercsak átment ismerősbe. Onnantól, hogy tudtam használni az adott változatot, mindjárt sokkal szívesebben befogadtak, beszélgettek velem. Sőt, dolgoztam olyan munkahelyen, ahol az ország sokféle szegletéből voltak emberek, akikkel beszélgettem. Azt figyeltem meg, hogy akinek beszéltem a “nyelvét”, az sokkal szívesebben és hosszasabban beszélt, könnyebben megnyílt – anélkül, hogy tudta volna, miért is olyan jó velem beszélgetni.
    Pszichológusi szemszögből is végtelenül érdekes a nyelv, a beszélt nyelvváltozat. Rendkívül sok játékra ad lehetőséget.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  5. Szodé vagyok, ha megeszem az egész doboz csokikekszet?

    Nagyon szeretem ezt a témát, köszönöm a posztot és az ihletet adó kommentet is!
    Csibecsőr három.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  6. Én pesti vagyok, de tizenegynéhány éve az Észak-Dunántúlon élek. Nekem nagyon furcsa volt, mondhatni bántotta a fülemet a sok ö-zés pl. -hoz helyett -höz (leülök a géphöz), vagy kereszt helyett köröszt, illetve bizonyos mássalhangzók elharapása, mint a bolt helyett bót.
    Na és a -nák, -nék rossz használata. Ez utóbbitól mondjuk most is kaparom a falat. Aztán azt vettem észre magamon, hogy én is bótba megyek :D.
    És vannak olyan szavak is, amit soha nem hallottam máshol, mint a bölcsi helyett böli, az öklendezik helyett bokákol.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  8. a ferjem (aki budakalaszi) szokott azon remekul szorakozni, hogy a lanyom miskolci nyelvjarasban beszel magyarul, tehat nyo`cra lemegyunk a bo`tba. es persze mindezt Angliaban.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Jajj a csángók, sokéve volt egy kollégám, aki akkor költözött Pestre, volt vagy 18 éves, hát kb. minden második szavát ha értettem.
        De nagyon szeretem figyelni a székely kollégák szófordulatait, annyira érdekes,
        nem értek hozzá, de olyan érzésem van mindig, mintha valahogy más logika szerint használnák a nyelvet, mint az anyaországiak.
        Az egyik kedvencem, amit nem tudok jól példamondatba foglalni, de megpróbálom:
        – Hova mész?
        – Túl.
        (Jelentése, átmenni valahova)

        Kedvelés

  9. egy baratom meg az igazi szegedit beszeli, hat fel kell kotni a gatyamat amikor a szegedi baratnojevel beszelnek. A ferjem mai napig meseli hogy egy Aszod melleti kis faluba kellett mennie valamit elintezni es nem ertette a helyieket, pedig magyarul beszeltek.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Olyan jó ezeket olvasni, nem tudok betelni ezzel a rengeteg nyelvjárással.

      Én Fóton (oridzsi neve Folth, höhö) éltem életem első tíz évét, aztán Dunakeszin a másikat, és mi úgy beszéltünk, hogy “haggyá’ má'” meg “mé” (miért), nekem fel sem tűnt (persze érzékeltem, de nem gondoltam, hogy olyan erőteljes volna), aztán az AKG-ban, ahol újságírónak tanultam, drága Biró Gábor (aki már sajnos nem él, még a Varró Danit is tanította, sőt: versbe foglalta) megjegyezte, hogy kissé palócosan beszélek, észrevettem-e. Tudtam magamról, de nem gondolta, hogy feltűnő.

      Ti, valamelyikőtök észrevette ezt rajtam? Kíváncsi vagyok.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  10. Tetszik, hogy így össze tudod egyeztetni a sokszínűség ünneplését a nyelvművelő hevülettel. Nekem ez nem sikerült, pedig szántam rá időt. Elutasítom a nyelvművelést (Balázs Géza, anyone?), de bizonyos formákat egyszerűen nem tudok nyelvváltozatnak látni, csak hibának. Kognitív a disszonanciám. Az akadémiai helyesírást helyenként a koncepció szintjén is röhejesnek tartom (pl. dz betű), de megüt, ha azt hallom, hogy “A pénzt majd holnap elosszuk.”
    A nyelvtannáci az én szótáramban azt jelenti, hogy a — jellemzően internetes — vitában valaki érvek helyett a másik helyesírását (tehát személyét, jut eszembe: érvelési hibák) veszi célba, a vita tárgyától függetlenül. Szerintem ezt a jelenséget nem gáz nyelvtannáciságnak nevezni. Kapcsolódó fogalmak még a ‘language bully’ és a ‘lingvicizmus’.
    Egyébként nekem az egyik anyanyelvem a palóc, és van egy földim, akivel nagyritkán társalgunk így, főleg telefonon. Jó, szeretem.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • A dz-t ne bántsd, ez volt az öreg Faludynak is a nagy tévedése. A dz és a dzs hangtanilag tök logikus része a rendszernek: előbbi a c, utóbbi a cs zöngés párja. Amiért betű is kellett, az az, hogy a magyarban minden fonémát külön graféma jelöl.

      Igen, ez pontos, amit a language bullyról írsz, csakhogy Szilárdunk ugye írónak mondja magát, és okoskodik, meg engem lemagyartalanoz.

      Nahát, pont palóc!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Értem én, hogy logikus, pont az bosszant benne, hogy tudományosan, hangtanilag logikus, a nyelv spontán logikájához nekem ez nem passzol. Az hogy az akadémikus logikát alkalmazzuk a helyesírásban, azt eredményezi, hogy az akadémiai logika elsajátítása nélkül nincs esélyed helyesen írni. Engem érdekelne, hogy itt a blog olvasói közül hányan tudták hogy a dz-re azért van szükség, hogy a c-nek legyen zöngés párja. Én ezt csak felnőtt fejjel tudtam meg, áltisiben nem tanították.
        Az, hogy minden fonémát külön graféma jelöljön, az egy döntés. A szegény rövid é és á nem érdemelte ezt meg, pedig még ma is hallom, régen meg sokkal inkább jelen volt. Viszont meghagytak két külön grafémát (j, ly) egy fonémára. Nekem úgy tűnik, hogy ezt a logikát nem alkalmazták teljesen következetesen a helyesírás kőbe vésésekor. Az a plusz következetesség, ami a dz-vel került a helyesírásunkba, nekem személy szerint nem ér annyit, mint az hogy cserébe nem lehet egy nyomorult rajzos ábécéskönyvet szerkeszteni a kisiskolás gyerekeknek.
        Nahát, hogy ezt is végre leírhattam valahová, köszönöm a lehetőséget!

        Kedvelés

      • Huh, én nem tekintem magam hozzáértőnek, csak volt egy-két rossz húzásom, és elkezdtem olvasgatni, hogy legyen valami koherens álláspontom. Itt tartok vele.

        Kedvelés

      • Nekem a gy-vel szemben van ilyen averzióm, szerintem sokkal logikusabb lenne a dj helyette.
        Amúgy kb. úgy vagyok ezekkel, mint italoscalvino, én a gyimesi csángó nyelvjárásban nőttem fel, de már nem élek otthon, elsajátítottam a sztenderd nyelvváltozatot, így többnyire azt használom. Ha hazamegyek, akkor viszont automatikusan visszaváltok, egyfajta azonosulási igényből is (otthon csak az idegenek “urizálnak”).
        Ugyanakkor van, amit én is csak hibaként tudok értékelni, kinyílik a zsebemben a nyelvművelő bicska, ha egyelőre helyett azt írja valaki, hogy egyenlőre.

        Kedvelés

  11. Én alfődi vagyok, kún. Ott így beszílnek. Öt éve lassan, hogy Pesten ílek. Sose’ beszíltem így, de a nagyapám mindíg. Imádtam hallgatni. Én amúgy, ahogy Aritateal , a hochmagyart…vagy mit. Szeretem ezt is. A középiskolában követelmény volt. Előtte is, csak nem olyan keményen. Sokszor tűzdelem alföldivel, szerintem azért, mert hiányzik. Sokszor írok direkt úgy, azzal akarom jelezni, hogy bolondozok… Nem tudom, ennek mi oka lehet… De tényleg, leginkább akkor használom, ha viccelek valamivel. Lehet, hogy csak nekem vicces??
    Aztán fősulira Nyíregyházára jártam…na, ott többször is volt téma a tirpák nyelvjárás. Sokszor nem értettem, mit beszélnek. A férjem még mindig jösztök…nem mndig, de sokszor.
    A becsukni az ajtót, az a kulcsra zárás. A bezárás csak a kilincsre csukni..na érted…
    A dücskő…meg az aprólék, lipityóka, galuska minden tészta. Amikor már nem zavart, hogy nem értem amit mondanak, kifejezetten élveztem. Át is vettem sok kifejezést. Amikor hazautazunk, nagyon tudom élni, hogy legális a tájszólás. 🙂
    Szóval, ha tájszólásban írok, bocsi, de én nagyon szeretem! 🙂
    Kicsit off, de mégse:
    Van egy videó, javarészt abból vettem kifejezéseket, abból vannak eredeztetve a csoporttársakkal, a férjemmel közös poénok, mint pl. A húszászt hoztál?
    Nemtom linkelni, keressetek rá youtube-on. Eke-kapa visszaránt. Favoritom.
    Meg a dandozolika némeséi is.
    On.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Üdv, földi! A nagyapám bizony a “vín Istent” emlegette, ha mérges volt, én már sohasem í-ztem, de a finomabb “jaú” (jó) azért még sokáig érezhető volt a beszédemen. 30 év budapesti lét ezt már lekoptatta rólam, édesapámról azonban nem.
      Kezdetben Budapesten nagyon szokatlan volt a keresztnevek névelővel használata (a Feri, az Ildi), illetve a pósta, őv, kőrút, amit én Debrecenben sohasem halottam.
      A nyelvhasználattal kapcsolatban egy nyelvművelő cikkben olvastam, hogy helyes és követendő, hogy azt az adott szituációhoz, befogadó közeghez igazítjuk, ahogyan máshogyan öltözködünk operába, moziba, vagy éppen pöcegödröt ásni. Máshogy beszélek bíróságon, munkahelyen, otthon, konditeremben. Szerintem érdemes figyelni, hogy ne legyen az ember beszédje nagyon szakmai a mindennapokban: borzalmas, ha valakinek a köznapi beszéde tükrözi a hivatalos bikkfanyelvet.
      Természetesen nem csak a hely, a befogadó személye is módosítja a stílust: értelmes ember nem ugyanúgy beszél egy félanalfabétával mint egy egyetemi tanárral, idegesítő, amikor valaki fensőbbségesen kezel tanulatlan embereket. Egyeseknek nehéz megtalálni a mértéket, hogy ne legyen se érthetetlen-überokos, se leereszkedően tanárbácsis. Ha valaki tanulatlan, még nem hülye, bosszantó, megalázó a folytonos “Tetszik érteni?” egy egyszerűbb emberrel szemben.
      Az sem biztosan szerencsés szerintem, ha egy magamfajta öreg a fiatalokkal beszélgetve mindenáron az ő nyelvüket akarja használni, ez sokszor görcsös, erőltetett és nevetséges lesz. Szülőként persze nem árt, ha tudjuk, mi a zsír, swag, dzsó és egyebek, belefér egy-egy ilyen kifejezés használata, de a stílusbeli erőlködés épp oly vicces, amikor a 40+ pasas Converse-ben, csőnaciban és fullcapben nyomja.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Szerintem menő egy negyvenes Converse-ben. A múlt héten láttam egy nagyit a buszon tornacipőben és farmerban, spárgaszatyorral, iszonyat menő volt. Na jó, ez csak kötözködés. Tetszik, amit írtál, egyetértek.

        Kedvelés

      • Laura felül a laura. 🙂 Megvan?
        Egyetemen lubickoltunk a nyelvjárásokban. A pöszméte ezer neve például! A borsodi favoritok: makuka, egy furik majom, foncsik, kimosom a hajam! A vazsiak: Vazs megye Vazsvár, ott terem a legvár! Tedd be az üdíttöt a hüttőbe! Hol a ruzsom? Ahol most élek minden fain, leállítják a motrot, és a gyerekek faragóval hegyezik a ceruzát – és rám mondják, hogy milyen tájszólásban beszélek. Mihez képest? Kihez képest?

        Kedvelés

      • ezeket annyira bírom, gyermekeim apja beszéli ezt, a borsodit. és esső meg bakkancs. és leöltözik.

        Kedvelés

  12. Már régóta olyan munkahelyeken dolgozom, ahol az ország nagyon sok részéből találkozom emberekkel. Imádom a különböző nyelvjárásokat megfigyelni, gyűjtögetem is a nekem furcsa szavakat, szólásokat. Eredetileg egyébként miskolci vagyok, és vannak olyan szavak, kifejezések, amikkel nekem is sikerült megbotránkoztatnom a többieket. Nagyon sokszínű a beszélt nyelvünk. Kedvenceim: a méh helyett a méhe (zalai), rajta helyett rajt (szintén zalai), melegítő (vagyis tréningruha) helyett a bemelegítő – ezt debreceni, lecengél – ez csongrádi, arra használják, aki teng-leng, megmossa a haját helyett kimossa a haját – ez miskolci, én is így mondtam régen, most már viccess. Amitől frászt kaptam eleinte, amikor Budapestre költöztem: a felvágottas pultnál a szalámit „szeletbe” adják, nem szeletelve, vagy szeletekben.
    Azt is elképedve figyelem, hogy az internet és az angol nyelv elterjedése miatt hogyan változik a nyelvünk. A rövidítéseket én Mézga-nyelvnek hívom (Romhányi valószínűleg a jövőbe látott annak idején), sokáig tartott, míg a lányomnál sikerült elérni, hogy az a rövidítéshalmaz, amit ő csetelésnél használ, az nem működik minden helyzetben. A multis munkahelyemen pedig folyamatosan javítgatom az általam „hunglish”-nak tartott keveréknyelvet – mítingelünk, rilízelünk, apprúvolunk (ááá de ronda leírva is), aztán még én is azon kapom magam, hogy ha nem figyelek, elkezdek így beszélni.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • A hunglish-sal nekem nincs olyan nagy bajom. Az a munkahelyi regiszter. Ha egy baráti találkozón, munkatársakkal, előkerül, jókat röhögünk rajta. Aprúvolom, hogy jöhet még egy kör. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy gáz lenne, ha valaki ragaszkodik hozzá, hogy ő maga nem aprúvol, hanem jóváhagy. Csak én meg hadd aprúvolhassak, ha én azt szeretnék. Te hogy csinálod a “javítgatást”, mit mondasz?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Jóváhagyok, értekezek, elindítok 🙂 Talán félreérthető volt, csak a saját beszédemet javítom, nem szólok bele, hogy mások hogyan mondják, de a fülemet zavarja.
        Ettől függetlenül van olyan angol kifejezés, aminek a magyar megfelelője nem is hangzik jól, mert erőltetett. Ezeken jól el szoktam gondolkodni, aztán hunglish-ban mondom én is végül.

        Kedvelés

    • Rövidíteni azok is tudnak ám, akik voltak katonák. Kedvenc ételünk egy közeli vendéglőben a fokh. ant.szel tük.toj s,burg ubsal. És ez élőszóban is. A helyesírás ellenőrző meg összeomlott sok indokolatlan pont miatt.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Az ám, a férjem is rengeteget viccelődik ezzel folyton. Csiripöri poci kovi ubival 🙂
        Poci=pocakos.
        A tük.toj. nálunk tüki-toji 🙂
        Igazad van, nem is az internetre meg a mobilos SMS nyelvre kell fogni a rövidítéseket, hanem egyszerűen így “fejlődik” a nyelvünk, összhangban a felgyorsult világgal.

        Kedvelés

    • bevallom, én már nem erőlködöm itt a multinál, eszkalálom a pendingelő rikveszteket, meg búkolom a bizniszklasszt, korábban sokszor haragudtam, amikor meghallottam magam ezekkel a szavakkal beszélni, de most már megállapodtam abban, hogy ez is egyfajta szakzsargon, mi meg dolgozunk, nagyrészt angol nyelvű dokumentumok, programok rengetegében, ezek a mi munkaeszközeink, folyamataink, így szólítjuk őket a nevükön. persze amikor pl. magyarul prezentálok, vagy betanítok, ilyesmi, akkor mindent szigorúan magyarul, akkor jóváhagy és foglal és kér. csak úgy, mint amikor kilépek az iroda ajtaján a másik valóságomba, és visszaváltok a saját magyaromra a munkamagyarból. 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  13. Én úgy nőttem fel, hogy csupa előítélet volt körülöttem mindenki – az előíró nyelvészet létező és kötelezően elfogadandó, sőt gyakorlandó volt, az Egri csillagokat szeretni kellett (nem, nem ajánlott olvasmány volt nálunk, hanem muszáj volt, hogy az legyen a kedvenced), és ahogy abban beszélnek, na, az ám az igazi magyar… Olyan nagyon nehéz volt visszalépni, távolabbra helyezkedni, levenni az ítélkező-szemüveget (sőt: realizálni, hogy van rajtam olyan). Hálás vagyok magamnak, hogy a magyar volt az egyik szakom, mert, bár a pénzt nem közvetlenül ezzel keresem, de a gondolkodásomnak, NEKEM olyan segítséget nyújt, olyan felismerésekhez vezetett, amelyekhez magamtól – szerintem – nem jutottam volna el. Ezért le a kalappal mindenki előtt, aki érti és érzi, hogy nem ítélkezés, hanem regiszterek közötti különbség, nem nyelvtannáciság, hanem igényesség.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  14. Köveskálon, zene füleimnek ahogy beszélnek a helyiek. Írásban vissza sem lehet adni. Az nem baj, ha valaki ízesen, nyelvjárásban beszél. Akkor van baj, ha erőlteti a bunkó hibákat. A suk-sük, nák-nék, heee, píza, éterem nem nyelvjárás.
    Ha azt mondom köll, azzal nincs baj, ha kőőőő, azzal már inkább.
    Viszont van egy helyi szó, aminek csak helytelen alakját hallottam még: “csérogtassa”. Ez az amikor a nagyobb fiútestvér piszkálja a kisebb, jellemzően lánytestvért aki csérog.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • De, a suksük, náknék is kurvára nyelvjárás!
      Csak a „nyelvművelők” szeretnek pörögni rajta, mert a lássa/látja megkülönböztetés, illetve az egyalakú, mgh-harmónia nélküli „-nék” rag tipikusan olyan fícsörei [sic!] a sztenderd nyelvváltozatnak, amit nagyon nehéz megszokni, ha valaki nem olyan anyanyelvjárásból jön.
      Szerintem durva bunkóság „bunkó hibának” titulálni.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Szerintem van műveletlen (nem reflektáló) suksükölés, meg anyanyelvi (nyelvjárási) suksükölés. Ha valaki intelligensnek akar tűnni egy vegyes közegben, nem nagyon van más választása, mint igazodni a standardizált formákhoz.

        Én ezért mondom mindig, hogy a standardban (mediatizált köznyelv, irodalmias nemzeti nyelv) megy, vagy nem megy. Nem mindegy.

        Bár nekem halálom a saját nyelvváltozat offenzív fitogtatása: ha valaki itt él tíz éve a fővárosban, és pontosan tudja, itt hogyan beszélnek, szülőhelyén is azt hallotta a médiából, de büszkén mondja, hogy “idősebb tőlem”. Érettségin is hiba(gyanús) nem a standardot használni. ettől még a nyelv változatos, sok árnyalat és forma van, és örülünk, de ez a dafke úgy beszélek, ez szerintem fafejűség. Az a benyomásom, elismerést vár, de kínos.

        Kedvelés

      • Van egy népzenész, Agócs Gergely, Felvidékről származik. Palóc nyelvjárásban beszél, de a köznyelvet használja. Csak a kiejtése palóc, amúgy egyetemi színvonalon beszél folklórról, zenéről, bármiről. Élmény hallgatni.

        Kedvelik 1 személy

  15. Nekem nincs ilyen identitásom, az én családom szerte a Kárpát-medencéből (mi több, a volt Monarchia területéről) származik, nagy távolságokat hidaltak át házasságkötésekkel (térben és kultúrában, szokásokban is) és sokfelé költöztek a családok maguk is. Talán Budapest az a hely, ahová időnként mindenki vissza-visszatér. Imádom a családunk történetét, a rengeteg naplót, epizódot, kalandot, ami persze egyre csak bővül, minden generáció hozzákölti a magáét.
    Én magam egy olyan városban születtem, ahol a szüleim szűk két és fél évet töltöttek, én egy éves sem voltam, amikor odébbálltak. Vicces, mert a város neve velem van mindig, minden okmányomban, ezt kell megadni hivatalos helyeken is, “szülővárosom” és semmit sem jelent nekem.
    Még régebben apósom (aki akkor még nem volt az apósom) megkérdezte, hogy a mi családunk honnan származik és nem tudtam megmondani, illetve próbáltam mondani, hogy egy része innen, egy része onnan, meg aztán amonnan is, nem értette.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Az én felmenőim, ameddig csak vissza tudtuk követni, mindenki ugyanabból az erdélyi községből származik. Ehhez képest a nagyobbik gyermekemnek magyarországi az apja, de külföldön született, egy leírhatatlan nevű városban, ahonnan 1 éves korában el is költöztünk. A magyar papírokon meg rendszerint csak az ország nevét írják, de már láttam olyant is, hogy született Mn……-ban. Az első két betűn átvergődtek, aztán abban maradtak, hogy a többiért már kár is.

        Kedvelés

  16. Az ominózus hszt én írtam elsősorban a sokszínűséget éltetendő.
    És most, hogy leírtam az első mondatot, tudatosult csak bennem, hogy ha nem ismerem meg kedvenc írómat (Máté Imrét), akkor lehet, hogy ezt úgy mondtam volna, hogy:
    „…én írtam, azért, hogy a sokszínűséget éltessem.”
    Én úgy tudom, hogy ez a 2. szerkezet abból adódik, hogy a magyar sokáig nem is volt hivatalos nyelv, hiszen provincia voltunk. Minden németül jött. (mondom ezt annak ellenére, hogy én személy szerint nagyon szeretem a német nyelvet) Mindent németből fordítottak és idegen szerkezetek kerültek be a magyarba. Ugye mennyivel körülményesebb a második verzió, mint az első?
    (Szóval az említett író rábaközi és nagyon megszerettem az ő nyelvezetét.)
    Én Székesfehérvári vagyok, éltem Pesten is, Óbudán is, Gazdagréten is, a gaxtazoli VIII. kerületében is, a Mamut 2 helyén is. És csak vágyódom a nyelvjárások után, én egyet sem beszélek, szóval nem vagyok nyelvészetileg kirívó eset és nem a saját sérelmeimről írtam, hanem mások sérelmeiről, a tolerancia hiányáról.
    És amikor vmiféle felűről való irányításról beszélek, akkor arra gondolok, hogy a mindenkori gyarmatosítók ideológiája a kultúránkba (és leginkább abba), tehát a nyelvbe is, a gondolkodásunkba is betört. És elnyomták a nyelvjárásokat, az individuumokat és ez nekem fáj. És elnyomták a magyar nyelvben gyökerező ősi logikát. És az, hogy nem tudunk, merünk büszkének lenni a nyelvjárásainkra (sem). Ha itt Székesfehérváron valaki tájszólásban mer megszólalni, azt kiröhögik.
    Mindig van ukáz, csak most nem így hívják. (talán úgy, hogy globalizáció?)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  17. “Az előíró típusú, megszégyenítő, fejcsóváló nyelvészet a maga diktátumaival nem létezik, ez a szorongó, több nyelvváltozat között habozva választó beszélő képzete csak.”
    Erről, még akkor is, ha csupán részben vág ide, azonnal eszembe jut az a szorongás, ami kiskamaszként elfogott minden reggel, amikor Magyarországra átkerülvén elindultam iskolába az 5. általánosban. Engem bizony folyton figyeltek, kiröhögtek. megszóltak, rám szóltak, beszóltak, de legalább és mindenképpen kajánul somolyogtak. Ezek nem nyelvészek, de bizony az osztálytársak, a magyartanárom, a kenyeres néni, a szomszédunk. Annyira nyomasztó volt, hogy olykor éreztem, láttam, ahogy nézik a számból kieső hangokat, szavakat és lecsapnak rájuk. Pedig csak keletre 500 km-rel odébb születtem városi, ún. pógári-hóstáti családba (már önmagában ez is elég érdekes nyelvi múlt … de ahová születtem, ott teljesen semlegesnek számított, ahogy beszélünk és nem nyelvváltozatnak). Ők, az engem kikacagók (na ez honnan van?) a jaú, meg a píz mögül röhögtek rajtam és nem értették azt, hogy hétpostáról látszik valami, meg ne mind mond már. Közben meg a Bűn és bűnhődést, meg Az aranyembert is levettem a polcról, hátha ragad rám valami. Gyomorgörcs és nagy munka volt az első 1-2 év, az igazodás, miközben úgymond kikupált egy magyartanár délutáni különórákon és barátaim is lettek. Aztán jött Bp és a nagy kakófóniában (ez itt most szándékos) elhallgatott bennem az affelőli szorongás, hogy jól beszélek-e. És erre aztán rázúdult a bikkfanyelv, amely folyton összefolyt bennem a menekülési útvonalat jelentő irodalmival. Közben meg szóltak többször is, hogy túl összetett, idegen, kusza, nem magyaros, ahogy beszélek, írok, ne hagyjak már ki minden második gondolatot … de ez más kérdés. Meg aztán a színek zengése és a fények zúgása bennem sem könnyíti a megértésem. Ma már, ha előjön valami a születési nyelvváltozatból, az nem véletlen, direkt szúrom oda és nézem a szemöldökét.
    Pár év és most itt vagyok távol másféle kakófóniában, ahol magyarul majdhogynem csak a családtagjaimmal beszélek, s többnyire nem élőben. Nézem a lányom és hallom, ahogy mondja megyek öcsihöz és nem javítom, hagyom, hogy mondja, mondja, ahogy tudja, csak mondja. És mondja öcsinek, hogy szitdaun, meg szezsoli és kíváncsi vagyok és ámulattal nézem, hogy bírja ezt ő. Ehhez képest én meg már csak elmerülnék egy gyönyörű magyarral írott regényben.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  18. Ha hazamegyek, regisztert váltok, és tájszólással beszélek, bár az ugyét azt kihagyom. Szerintem a szegediek jelentős része már nem beszél ővel, a hódmezővásárhelyiek még igen. Érdekes, hogy apukám ötven éve nem tudta teljesen pontosan megtanulni a tájszólást, még mindig vannak apró hibái.
    Előlükken, ez milyen nyelvjárás? Egy híres magyar regényben szerepel a szó.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • A szegediekről Móricz Zsigmond, illetve a művéből készült film hitette el, hogy “őznek” Pedig ha jobban odafigyeltünk volna, vagy elolvastuk volna a Rózsa Sándort, tudtuk volna, hogy Vásárhelyen, Mindszenten, Halason “őztek”

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  19. Nálunk a családban mindenki pesti magyart beszélt, és nem tudom eldönteni, hogy a helyesírásom azért automatikusan jó, mert minden felmenőmé az volt, vagy mert jó a hallásom, vagy mert hároméves korom óta intenzíven olvasok.
    Érdekes most a kedvessel beszélgetni, használ egy-két tipikusan miskolci kifejezést, de ezeket már ismertem régebbről, nem lepődtem meg. Viszont azon nagyon, hogy a léc szó tárgyesete nála “lecet”. Ő meg azon döbbent meg, hogy “lécet”. (Barkácsoltunk.)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  20. Nem sokat éltem még, de azt sok helyen, három nagyobb sajátos nyelvjárású tájegységben, de már a szüleim is a hochmagyart nyomták otthon is. Ettől még mindet tudom produkálni és nagyon élvezem. Volt már, hogy véletlenül jött elő és olyankor nagyon mókásnak találtam, hogy szó végén az ó-ő diftongizálódik (cipőü, kandalloó), vagy a jösztök sokszor jösztök, mert nem érzem a “hibát”. Nekem ez szépség, érdekesség, mint egy természeti képződmény, szeretem hallgatni is.
    Számomra egyetemen derült ki, amikor ezeket tanultuk — és meg kellett azt is tanulni mintegy újdonságként, hogy nem, ez az egész nem baj –, hogy vannak, akik szerint bizonyos fajta beszéd nem elfogadható. Kik ezek, és mi közük hozzá? Milyen alapon? Oké, h sztenderd, van neki funkciója, megtanuljuk ügyesen, de elég szűk ez a funkció, és nem olyan nagy ez az ország, hogy ne értsük a tájegységek beszélőit, mint a németek. Ha én lennék a belügymin, lennének mindenfelől bemondók, és nemcsak időjárás-, és meg kellene szokni egymás furcsaságait, nem kinevetni, míg reflex nem lesz hogy max együtt nevetünk, ha tényleg vicces. A tájszavak meg zömükben úgyis olyan jelenségeket fednek, amiket ritkán használunk már, vagy ha nem akkor egyszer-egyszer igazán nem okoz nehézséget több alakját is felsorolni.
    És kiveszőben is van az egész épp a megbélyegzés és a kommunikáció feldúsulása miatt. Egyébként van pesti nyelvjárás is, hajjaj, és a vidéki városokban sem beszélnek már jellemzően tájul. Én hatalmi kérdést érzek a hoch-nyomatásból, amikor az nem az iskolában van, vagy szakmához tartozik mint pl nálad, és olyankor ugrok. Mikor magánemberek magánbeszédét megítélik, akkor a nyelv is csak egy elnyomó eszköz.
    Kollégiumban mi szórakoztunk vele, a kaják neveit gyűjtöttük is, mindenkinek volt olyan, amiről más nem hallott: öhön, slambuc, bekölce, pupuka–pityóka, a tócsni-tócsi-lepcsánka, egres-büszke-köszméte-piszke, cibere, csöröge.
    Gyerekijesztgető szavak? A rézfaszú bagoly biztos megvan, északon a mumus jön, vagy a kókó, siófoki ismerősömnél pedig a meketrecektől kellett félni.
    Felvidéki tanárom mesélte, hogy ott, ha beteg vagy, vagy csak úgy érzed, hogy leszel, akkor benned van, beléd költözött a dzsu-dzsu, vagy (figyelem) a pua. (fhangosok pályaívének csúcsát is így hívják, ő a pick-up artist).
    Jó kis small-talk téma is, rájöttem, mer az nekem sose ment, ezzel meg mindig megindul a beszélgetés. Fokmérője is annak, hogy az illető mennyire toleráns, nehezen viselem az ezt a fajta szépséget érő erőszakos megnyilvánulásokat.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Hú de jókat írtál, tényleg, az öhöm/slambuc/öreglebbencs 😉 Egres és társai. A gombák. A csiperke van, ahol galambica, de van, ahol a szegfűgomba az, és hivatalosan a galambgomba megint más.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Mi sampiongombát szedtünk csiperkeként 🙂 A galambot nem, mert az keserű (? sosem ettem mondjuk emiatt, most már megkóstolnám)
        A szegfűgomba az nem a pici harmatgomba? Ami reggelre vagy eső után hopp, ott lesz, és nagyon finom tojásrántottában!
        És nálunk még vajgomba volt a vargánya.
        Ennyit az otthoni hochról 😀

        Kedvelés

      • Még ha legalább sampinyon lett volna 😉 Ezen a bajnok gombán mindig röhögök, ha mondjuk piacon látom kiírva. Amúgy meg nem szeretem, mármint ha mondjuk Lajos Mari receptjében látom.
        A galambgombából, mármint a hivatalosan úgy nevezettből van keserű, vagy inkább csípős. No azt ne is egyed, mert hánytató is.
        A pici harmatgomba? Nem tudom, a szegfűgomba hivatalosan ez: http://mek.oszk.hu/adatbazis/lexikon/phplex/lexikon/d/gombak/62.HTM. Harmatgomba hivatalosan megint más, egy nagyobb csoport. Van közte ehető, jelentéktelen, meg mérgező is. Ahogy leírod, alighanem az a szegfűgomba, amire gondolsz 😉 És finom az pörköltbe is, persze magában nem szapora, de nagyon jó ízt ad a többinek.

        Kedvelés

      • A francia szóban van egy “g” hangzó is Champigon. Míg a bajnokban Champion nincs. Magyar ejtéssel az egyik helyesen sampinyon lenne, míg a másik csempion 🙂

        Kedvelés

      • Szerintem a champion az sampion, kivéve, ha angolul ejtjük 😉 De igazából nem beszélni francia. Úgyhogy csak sejtem.

        Kedvelés

      • A sampiont mi is csiperkének szedtük, de egy faluval odébb férjem családja csiperkének már a réten növő kis barna csirkegombát ismerte, amit nemtom, hogy hívnak tudományosan. Egyébként igen jó gomba, levesbe szoktuk tenni. A galamibca az nálunk a galambgomba megfelelője, az egyik kedvenc gombám, rántva szeretem a legjobban. Van belőle hánytató is, elvileg annak piros a teteje, bár mi azt is össze szoktuk szedni, de még soha senki sem hányt tőle. Keserű galambicát se ettem még, de lehet hogy van – ami viszont tuti keserű, az a keserűgomba, azt csak leforrázva lehet megenni, bár akkor se túl nagy szám, kivéve vajjal, petrezselyemmel és fokhagymával, úgy finom.

        Egyébként nálunk még egy csomó gombának van olyan neve, ami hivatalosan biztosan nem az, ami pl. bagógomba – itt a bagó nem a dohányra, hanem a bagolyra utal, lévén a kicsi, földből kibújó bagógomba olyan, mint egy kis bagoly – csak azt tudjuk, melyiket lehet megenni és hogyan érdemes elkészíteni.

        Kedvelés

      • Sampion (sampinyon) gombát persze félreértettem, szóval olyan azért a magyarban nincs, hivatalosan mármint, a hochmagyarban. A francia gomba szó hibás átvétele, és mivel van rá jó magyar szó, engem idegesít. Szóval (szerintem, vagy az én ízlésem szerint) ti hívtátok jól 😉 De az is jó és szép, ha mondjuk csibegombának hívják, a sampi(ny)on nekem olyan, mint a nari meg az ubi.

        Kedvelés

      • Jobb kedvében apámnak sampipi.
        Hibás átvétel alatt eltérőt értettél, biztosan 🙂 (A változat attól változat, hogy _van_) Mindez csak azon múlik, h az a szótáríró kicsoda, kik alkotják a megmondók körét. Pl. Kazinczy, észak-mo-i volt, ez nagyban befolyásolta a hochmagyar kialakulásának irányát. Ha Kolompár Iboly sztenderdet alkothatott volna, most más számítana menőnek.
        A we are the sampions mindenesetre szerintem is vicces.

        Kedvelés

      • A hibás alatt azt értem, amit druszám írt. A gombában van egy ny (közben rájöttem, hogy a németen keresztül jött, ahol bizony a termesztett csiperkét tényleg champignon-nak mondják, tehát nem általában a gombát értik alatta). Összemosták a bajnok jelentésű másik szóval.

        Kedvelés

      • A zsírban sült rántott galambica a világ egyik legfinomabb étele!
        Én is kóstoltam már keserűgombát, szerintem nagyon finom.

        Kedvelés

      • Nekem oviban full komolyba ment a rézfaszú. Csak épp nem tudtam, mit jelent 🙂 Mindenesetre nem féltem tőle, a betörők és a szellemek, tűzvész, tornádó, na azok sokkal félelmetesebbek. De egy -akármilyen- bagoly?! Ezt nem kajáltam be (jajj)

        Kedvelés

      • Na tessék, én a rézfaszút csak egyemista koromban hallottam. Egyébként nem csodálom,hogy nem féltél tőle, mármint a bagolytól. 😉

        Kedvelés

      • Ó, hamar megszerettem, különleges, szép jószág. Ma már divat is, sokfelé látni mint puszta mintát.
        😀

        Kedvelés

      • Őőő, mármint mit látni mint puszta mintát? El vagyok maradva nagyon.
        Mondjuk jut eszembe, ha úgy van, ahogy írtad (vagyis ahogy én értem 😉 ), akkor alighanem akkor találkoztam először egyetemistaként a rézfaszú kifejezéssel, amikor te az óvodában, itt lesz a kutya elhantolva.

        Kedvelés

      • Hát, szerintem nem csak a varázslók a ludasak.
        A pesti szlengben a baglya van, vagy két bagoly huhog a vállán azt jelenti, hogy régen nem szexelt a delikvens.

        Kedvelés

      • A baglyok gyűjtése kifejezést ismertem, de nem hinném, hogy ez kifejezetten kedvelt motívumnak számítana, vagy pozitívnak, vagy hogy is mondjam.

        Kedvelés

      • Laci, pedig a baglyot már az egész fiataloknak részfaszúként emlegetik, a gyerek nagyon röhögve mesélte… 😀

        Kedvelés

      • Na ja, most már (gondolom). Ne feledd, hogy én még valamikor az özönvíz előtt voltam óvodás, az első táncdalfesztiválok idején.

        Kedvelés

      • Blaci, ha úgy vesszük, a baglyos minta potenciális randi indikátor is lehet 🙂
        Csak vicceltem!

        Kedvelés

      • Hát gondolod, hogy ilyenkor komolyan veszem, amiket írunk? Nem mindig, de azért – remélem – általában észreveszem, mi a vicc, és mi a komoly.

        Kedvelés

    • És még akkor nyűglődök, amikor a magyar szak miatt kérdezgetnek, hogy mit hogy mondjanak, hogy “van”. Úgy, ahogy mondod, úgy is van, meg máshogy is. Magánlevélben szabadkoznak miatta. Azt hiszik, “jófej” vagyok és nem akarom javítani őket, ettől aztán végképp leereszkedőnek gondolnak. Annyira másképp is lehetne nézni pedig a nyelvváltozatokat.
      Még akadályozza is ezért a kommunikációt ez a (szerintem poroszos szigorral működő és kirekesztésen alapuló “meg kell felelni” -nevelés eredményeképp létrejött) túlzott sztenderd-erőltetés. Szükségtelen, mesterséges hierarchiát épít, és nekem ez dolgokrendje-szerű, az okosok memmonnyák-mi úgy csináljuk magatartás, viszolygok ilyenkor, nem akarok az “okosok” közé tartozni, attól, hogy én magyaros vagyok, ne érezze senki úgy, hogy nem beszélhet szabadon, akárhogy. A régi magyarórái jutnak eszébe, sok hiperkorrekciót meg a hivatali nyakatekerést is eredményez, én meg csakazértis slendrián vagyok magánbeszélgetésben, és élvezem.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Iiiigen, tényleg, de nekem is csak akkor tűnt fel, amikor már leírtam. A sétapálca, bot végén lévő meghajolt részt jelöli és nem tudom mi sztenderdül….

        Kedvelés

      • Hű, ez nem semmi ijesztgetés, felnőttként is igen rémisztő egy kankós bot.

        Nálunk csak a zsákos ember járt, semmi izgi.

        Kedvelés

      • Igen és főleg a kútban bujkált, és elkapta a rossz gyerekeket és lehúzta oda őket a kankós botjával 😀

        Kedvelés

      • Minket meg azzal ijesztgettek, hogy ha rossz vagy elvisz a cigányné a zsákjában. Ez mondjuk azért félelmetes volt, mert nem volt ritka eset, hogy házhoz jöttek a cigányok – gyakrabban nők, mint férfiak- árusítani, vagy épp felvásárolni ezt azt (régiséget, üres üveget stb.) vagy koldulni, és mindig nagy-nagy táska volt náluk, nem éppen zsák alakú, de simán el tudtam képzelni, hogy abba a táskába, ha beletenne, ki se látszanék. 🙂

        Kedvelés

      • Gádoros környékén van egy mondás: “Kapd be, mert bekapja a kalauz!”
        Eredete: Állítólag egyszer egy asszony a vonaton szoptatta a gyerekét, de a büdös kölke nem nagyon akart enni, mire az anyuka az épp ara járó kalauzzal fenyegetve próbálta meg jobb belátásra bírni. 🙂

        Szintén Dél-Alföld, de már mai szleng: “Mibe vaaagy?” Akkor használják, ha valaki nagyon gáz vagy abszurd dolgoz csinál, mond.

        Kedvelés

  21. hú, annyira tisztelem azt, akit a nyelvi változatosság ilyen formában is gyönyörködtet… engem ugyanis egy jól irányzott tudol, fogol, látol, kellesz, lábod vagy oszt’ bármikor kibillent a zenből. ami nyíregyháziként nem feltétlenül előny @=)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  22. Még valami eszembe jutott, oké, hogy már pár napos a téma, de nekem ez eléggé be van csípődve, szóval bocs. Írod, hogy “az előíró típusú, megszégyenítő, fejcsóváló nyelvészet a maga diktátumaival nem létezik, ez a szorongó, több nyelvváltozat között habozva választó beszélő képzete csak.”
    Nagyon sokan tesznek ennek a képzetnek a fenntartásáért. Abban egyetértek, hogy ez a fajta nyelvészet nem létezik, de a lingvicizmus nagyon is elterjedt, és a nép egyszerű gyermeke nem biztos, hogy meg tudja különböztetni a nyelvőrt a nyelvésztől. Szerintem egy csomó iskolában ebben a nyelvművelő szellemben tanítják a nyelvtant. A fiam magyartanárjának az a definíciója a szlengre, hogy durva, jelentés nélküli töltelékszavak összessége. Nagyon nyitott, haladó szellemű iskola különben.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  25. Olvasom, keresem, és nem értem: mi a regiszter? Az idegen szavak szótára nekem semmi olyat nem ad ki, amilyen formán használjátok 😦

    Borsodiként gimibe kerülve a magyartanár magyarázta el nekem, a nől az tájszó, helyesen nő, növekszik. Leírva megy, de szóban nem áll rá a nyelvem. A dikóról megtudtam, állítólag alföldi szó, a klapnyi (levehető vaslap a sparhelten) eredete rejtély. Érdemes tájnyelvi szavak gyűjteményét olvasni, meglepő dolgokat találni benne.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .