Egyszer megkérdezte valaki, milyen előzménye lehet az életemben annak, hogy engem Minden Áron ennyire érzékenyen érint.
Jaj, de utálom ezt. Mit is? A pszichologizálást. Az ok bennem keresését. A teljes félreértését az egésznek. Minden Áron ugyanis nem érint érzékenyen, nem érzékenyen érint, nem az a gond vele, hogy érzékenyen érint. Mint ahogy semmi sem érzékenyen érint, ami ellen tiltakozni van kedvem, hanem meggyőződésből azt szeretném, hogy ilyenek ne legyenek.
Vissza is kérdeztem: tegyük fel, hogy nem érint érzékenyen. Akkor szerinted rendben van, amit csinál?
Ha valaki a sarokban sírdogál, akkor oké, akkor érthető, ha nem akarja? Mert sajnáljuk? Ezzel szerez magának jogot: De Hát Nekem Annyira Rossz!
Csak egyéni érintettséggel, érzelmi alapon lehet tiltakozni? Ha valaki nem sírdogál a sarokban, ellenben elmegy és feljelenti az illetőt a bánatba, mert ilyenek ne legyenek, akkor meg szűk szemmel nézzük? Vállat vonni volna csak joga, nagyvonalúan tudomásul sem venni az efféle csótányt?
Nem lehet hinni egy olyan világban, és tenni is érte, ahol nem léteznek erősködő, mindent jobban tudó mindenáronok?
Ahol nem a gyengeségünk a jogalapunk, hanem hogy világosan látjuk, mi visszaélés, mi nem? Nem, nem fáj nagyon, nem is félek, nem kell engem sajnálni, tudom én olvasatlanul törölni, ki is röhögöm, nekem ne adjatok tanácsot — de ne legyen. Akkor se legyen erőszakos, ha rajtam nem fog az erőszakja. Mert ne, és kész. Ez volna az origó.
De az őstroll, akitől a világból kiszaladnék, az apám. Van itt előzmény meg lélektan meg ismétlődő helyzet.
Az apám, aki lekapcsol, ha nem vagy éber, és teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy mi érdekel, épp mit csinálnál, mi a te világnézeted, valami felkent igehirdető pózból, indulatosan fröcsögő nyállal csak nyomja, nyomja. Akár családtörténet, akár politika, akár vallási téma, csak magyaráz. De órákig ám.
Udvarias kínban hallgatok harminc éve. Mások is ezt teszik. Elkerülik, ha meg nem megy, elviselik. Sokat enyhült amúgy, tizen-huszonéves koromban egészen elviselhetetlen szónok volt. Hordószónok, és neked kell tartanod alulról. Ma már könnyebb. Nem találkozunk. Megvan a biztonságom, nem nyomasztanak a szavai, nem keresem az ellenérveket. Elmúlt, nincs, jó így. Többé nem hiszem el, hogy feljelent, amiért hordozom a lányom, meg hogy elzárja a meleg vizet vagy az áramot, ha neki, büntetésből, úgy tetszik, többé nem rettegek, hogy eladja a házat, amelyben lakom, és a baptistáknak adja az árát. (Csak ha valaki nem tudná, miért lesz szűk a gyomrom a baptistáktól.)
Már a neve sem az enyém.
Mindenki így van vele. Mindenki kínban hallgatta, sose vette komolyan, ráhagyta. Sajnálta.
Rémülten ismerem fel magamban azt, aki végigmondja a sztorit, akkor is, ha a másik mást csinálna, más a fontos neki. Csak remélem, hogy mások valóságára jobban figyelő, valamint gondolatgazdagabb és főleg: viccesebb vagyok. Bocsássatok meg. Szeretem a saját szavaimat.
*
Az történt, hogy az apám valamikor nyáron regisztrált a facebookra, és novemberben bejelölt.
Kínban voltam. Én nagyon megmutatom magam, nekem nincs külön udvarias énem, meg aztán nem különösebben nehéz a facebooktól eljutni a blogig. Blogügyben sötéten hallgat az egész család amúgy is.
Egy hét után: na jó. Mély sóhaj. Még mulattatott is. Nyolcvan éves lesz mindjárt.
Természetesen valami világnézeti ügyben azonnal nekiállt feszülni. Nem agresszívet, nem is nagyon butát, csak gúnyos egymondatosat. Az én falamon.
Arra pont, hogy lájkoltam, mert érdekesnek találtam Vacskamati linkjét, hogy a francia politológus szerint a Hupikék törpikék totalitárius utópia. Ami meredek, de nagyon érdekes, én például nőgyűlölőnek tartom a törpvilágot, mert minden törpöt a gólya hozott, Törpillát, a (kvázi) egyetlen nőt azonban Hókuszpók teremtette varázsitalokból.
Aszongya erre új ismerősöm:
Nincs jobb dolguk a politológus uraknak? Mickey Mouse-ba mikor magyaráznak bele valamit?
Ezt én néztem egy kicsit, aztán valami nagyon rossz érzésem lett, és töröltem a pékbe. Megőrülök ettől, ahogy nem lehet simán figyelni, azonnal valahogy viszonyulni kell, végleges választ adni, valamelyik oldalra állni. Miért nem lehet csak úgy nézni, hogy hm, érdekes? Vagy: vicces? Miért tilos gondolkodni? Tessék érvet írni: a Hupikék törpikék NEM totalitárius diktatúra, mert… — halljuk.
Ráébredtem: nem tudja, ki vagyok, mit gondolok a világról. Az, hogy alig tud rólam valamit, neki azt jelenti: üres lap vagyok, tele kell írnia. Valójában neki nem mutatom meg, ki vagyok, pedig nagyon is vagyok, és jaj, de milyen. Keserves öröksége ellen is, annál inkább: vagyok. Valamilyen vagyok. Tiszteletre méltó vagyok. Értelmes vagyok. De ő ebből nem láthat semmit. Soha semmit, ami lényeg. Nem is érzékelné. Én nem vagyok. Csak ő van. Felfalna, ha hagynám. Nem tűnik fel neki, hogy harminchét éves lettem, tanultam, gyerekeim lettek, valami csak lehet a fejemben már, és az az enyém. Neki úgy maradtam, riadt-tizenhat évesen. Aki nem tudja, mi merre, akit el kell igazítani.
Kontroll. Terep. Az volnék.
De mivel ettől annyit szenvedtem, nem leszek többé.
Újraírta.
Megint töröltem. Nem lesz feszülés.
Erre:
Már másodszor törli a moderátor a megjegyzésemet. Pedig csak azt írtam, (da capo al fine)
Vakartam a fejem. Azt hiszi, moderátor szerkeszti a facebookot, azt hiszi, őt üldözik? Nem érzi, milyen udvariatlan így nyitni? És mi lesz ebből? Vissza a dugót a palackba, gyorsan!
Akkor megkértem e-mailben, hogy ne írjon gúnyos dolgokat az üzenőfalamra. Ha közzéteszem, akkor nekem az fontos vagy legalábbis érdekes.
Szia,
nem tudok most hosszan írni, Barcelonában vagyok,
két kérésem van,ne kommentelj támadó, gúnyos, politikai tartalmakat semmilyen megosztásom alá, legyél tapintatos felhasználó,
ne küldj nekem semmilyen vallásos tartalmat, volt már elég, köszönöm.
Ez e-mailben ment, küldött ilyeneket, sikítófrászt kapok lassan, mit kell örökké téríteni, miért nem lehet tudomásul venni, hogy én NEM úgy gondolkodom?
Erre:
Csak Te kommentálhatsz bármit?
Jaj, jaaaj, olvasta az én 444-es vitámat Tamási Erzsébet alatt. Hát, abban voltak cifra dolgok. És kinyomja a legszélesebb ismerősi körbe az alkalmazás a kommentjeimet, mert én buta voltam és nem állítottam be éberen.
De hát meddig rejtőzködjek? Rég túlvagyunk ezen, miért érzem most mégis: jaj, rajtakapott? Rákeres akárki a nevemre, kijön a Hüpatia médiadíj. Mit ne vállaljak? Ki előtt ne vállaljam a mit?
Bizony, a saját falamon, a saját ismerőseim körében az lesz, amit én jónak látok, nem feszülés, kötözködés, mindent jobban tudás. Egyetlen értelmes érvet nem írtál. Ha leskelődni, véleményezni, okoskodni jöttél a facebookra, abból nem lesz jó viszony.
A Facebook talán nem egyedül a tiéd. Szerinted az érveim nem értelmesek. Láthatóan egyedül Te vagy mértékadó – szerinted.
Nem is vagy beképzelt…
(…)
csak az olvassa. én szóltam 
Azt látom szomorúan,hogy az emberek képtelenek a felfele való változásra.Nem tudják hogyan kell,vagy egész egyszerűen nem érzik szükségét.Férfiak esetében, ez teljesen felesleges is,hiszen ők úgy tökéletesek,ahogy vannak,ahogy a világra születtek.Még nem találkoztam olyan férfival,nem is tudok olyanról,akinek az idő múlásával fény gyúlt volna az eszében,lelkében,
Úgyhogy,vissza gyorsan az ártó szellemet a palackba,túl rövid az élet az ilyen felesleges csatározásokhoz.
KedvelésKedvelés
Tűnődöm egy ideje, hogy megosszak-e itt egy történetet, de végül is te az apádról írsz, hát írok én is az enyémről. Hosszú lesz, bocsánat.
Az én apám hasonló mindentudó trollsága mellett ivott és vert minket – engem “csak” addig, amíg el nem húztam otthonról 19 évesen, anyámat még ezután is jó néhányszor. (Meg a saját öreg, szívbeteg apjának is nekiment párszor, de ez csak mellékszál.) Nem szeretném részletezni a gyerekkoromat, és nem is erről akarok most írni, hanem a mostani állapotokról.
Én akkor mondtam le róla és anyámról is, amikor elköltöztem. Egy darabig még szörnyen sajnáltam anyámat, próbáltam a lelkére beszélni, egyszer sikerült is albérletbe költöztetni, kemény egy hónapig bírta, aztán hazament. Tényleg mindent megpróbáltam. Ebben az időben még ment az érzelmi zsarolás anyám részéről, ez nagyon rosszul érintett, apám ekkor már nem volt számomra tényező, nem tekintettem embernek sem, nem érdekelt, (Különben is az aktuális bántalmazómmal voltam elfoglalva.)
Egyszóval: lemondtam anyámról is, rájöttem, hogy soha nem lehetek szabad ember, ha őt sajnálom, ő saját magáért felelős, és bár ismertem a bántalmazottak pszichológiáját (Éva egy pár nappal ezelőtti bejegyzésben ír erről), tudtam, hogy ha nem szakítok vele is, magával ránt. No meg nélkülük is volt elég bajom.
A férjemet az esküvőnk után, karácsonykor mutattam be otthon, ez apám életében egy volt a rengeteg egy-két hónapig tartó időszak közül, amikor nem ivott. Ott volt az egész család. A férjem különösen magával ragadó egyéniség, nagyon könnyen teremt kapcsolatot, általában pozitív első benyomása van róla mindenkinek, így volt ez az én családomban is: anyámat, nagyanyámat rögtön levette a lábukról, a nagynénémékkel sem volt gond. Apám viszont olyan mélységesen pökhendi, bunkó viselkedést tanúsított, hogy mindketten lefagytunk, ebéd után húztunk is haza azonnal, a desszertet sem vártuk meg. Az, hogy mit gondol, nem érdekelt, csak idegesített és bántott a viselkedése.
Pár nappal később éppen náluk voltam valamiért, amikor beoldalgott a szobámba, leült az ágyamra, és a következőket mondta. Ő tudja, hogy engem bánt az ő viselkedése. De értsem meg, hogy neki ezt még fel kell dolgoznia, és ehhez időre van szüksége. Már az is nagy teljesítmény volt tőle, hogy egyáltalán meg tudott jelenni azon az ebéden. És kér engem, hogy legyek türelmes, amíg ő ezt az egészet megemészti.
Nem hittem a fülemnek. Hogy ő azt gondolja, hogy ő nekem tényező??? Ő azt hiszi, hogy nekem egy fikarcnyit is számít, hogy ő mit gondol??? Ráadásul tudja, hogy engem bántott, ahogy viselkedett, és egy kurva bocsánatkérés nem hagyja el a száját??? Egy olyan múlt után még én értsem meg őt??? Köpni-nyelni nem tudtam, csak tátogtam először, mint egy hal, egyszerűen nem hittem el, hogy ilyen létezik, ennyire önreflexió nélküli, egoista ember, ez minden addigit alulmúlt. Aztán szépen közöltem vele a fentieket, higgadtan. No meg azt, hogy van valami mulatságos abban a naivitásban, amivel azt gondolja, ő nekem számít. Nos, magas ívben leszarom, hogy mit emészt meg és mit nem. Erre szó nélkül kifordult a szobámból.
Amikor teherbe estem, éppen az “italozós” korszakát élte, újabb botrányokkal, valami öreg prostit is összeszedett egyszer, akit aztán nem fizetett ki, és akinek a stricije ezek után sokszor álldogált dörömbölve vagy a csengőre ráfeküdve az ajtajuk előtt. Azt hiszem, anyám végül kifizette.
És akkor, egy józan pillanatában leültem elé és azt mondtam. Én nem zsarolok, nem alkudozok, ezen már régen túl vagyunk. Anyámtól megkapta a milliomodik utolsó esélyt is, mindet eljátszotta. Én már lemondtam róla. De most, utoljára kap tőlem egy ajánlatot. Még egyetlen korty ital, és a gyerekemet soha a büdös életben nem láthatja, maximum fényképen. Én nem anyám vagyok, nálam nincsen még egy utolsó esély. Ez az első és egyetlen, vagy él vele, vagy nem. De ezt úgy tartsa be, hogy akkor is érvényes, ha tíz évig semmi, és tíz év után egy pohár bor. Akkor is érvényes, ha közben szentté avatódik. Mindenkor és minden körülmények között érvényes. Azt is tudom, hogy anyám alkalmasint falazna neki, de én nem vagyok hülye, rájönnék hamar. Ez van, döntse el, mit akar, aki kibírja hetekig pia nélkül, az kibírja örökre is. Egyetlen korty, és nem lesz kegyelem.
Ez valamikor márciusban volt, azóta nem iszik. Én nem hiszek abban, hogy ez most már mindig így lesz, és nem vagyok optimista. Realista vagyok, tudom, hogy bármi megtörténhet, és akkor ragaszkodni fogok ahhoz, amit mondtam. De van valami megható az igyekvésében mégis, ahogyan nyáron normális, értelmes ember módjára beszélt a férjemmel, talán még meg is kedvelte kicsit, no nem mintha ez érdekelne engem, a lényeg, hogy rendesen viselkedik vele. Van valami megható abban, ahogy a lányomhoz gügyög (eddig egyszer találkoztak), ahogy a telefonban folyton róla érdeklődik. Ahogy a fényképét a kandallópárkányra tette, alá hímzett terítő.
Én nem bocsátottam meg neki, valószínűleg soha nem is fogok. Nem is szeretem, ez sem fog már változni. De valahol ő is tudja, hogy ha ezt elkúrja, onnantól a halál jön. Rajta áll, én objektív vagyok, és a lányom érdekét nézem. Ő már nem érdekel.
KedvelésKedvelés
hú, nagyon értem amit írsz és tök jó olvasni. és baromira átjön a következetességed ereje.
ismerem ezt is amit írsz, az idősödő férfi viselkedéséről. az utolsó esély érzése, hogy végre valamit rendesen akar csinálni. amikor valaki érzi, hogy elbaszta az életét, és még egyet megpróbál, ami aztán vagy sikerül vagy nem. és értem azt is amit mondasz, hogy van ebben valami megható és hogy ezzel együtt sem hajolsz meg neki.
nagyon megerősítő számomra amit írtál.
KedvelésKedvelés
Nekem meg ez a megerősítő, köszönöm. Nagyon sokat gondolkodtam, hogy megérdemli-e ő ezt az esélyt egyáltalán, hogy helyesen cselekszem-e… de talán a tény, hogy nem oldoztam őt fel, és nem is fogom, lesz rá valami hatással. Másrészt némileg sajnálom is őt… Nagyon vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, csak az elhatározás szilárd, az, hogy szerintem helyes-e így ez az egész, folyton változik.
KedvelésKedvelés
Hú, ez de kemény, bajuszcicc! Nagyon jól csinálod, nagyon jól! Respect!
KedvelésKedvelés
Köszönöm a megerősítést, tényleg!
KedvelésKedvelés
Nekem is hasznos és építő volt, alkalmazni tudom az életemben, nagy köszönet érte! 🙂
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy a kemény szeretet már másra van lefoglalva, de ez nekem olyan. Szerintem kifejezetten sugárzó az, ha valaki a bántás után feláll, tud élni, és még segít is annak felnőtt emberré válni, aki bántotta. Nem akarnék sok mindent belemagyarázni, de számomra ez egyértelműen krisztusi. Köszönöm, hogy leírtad.
KedvelésKedvelés
Gyöngyi: azért nem szeretnék túlzásba esni a saját jelentőségem tekintetében. 🙂 A krisztusi számomra a megbocsátást jelentené, ez pedig nem történt meg. Nem akarok álszent lenni, valóban tudok élni, szóba állok vele, kezd helyreállni a viszony, de nem tudok megbocsátani.
Komolyan félek attól, hogy a halálos ágyán majd megkérdezi, és én nem tudok neki őszintén megnyugtató választ adni….
KedvelésKedvelés
“Komolyan félek attól, hogy a halálos ágyán majd megkérdezi, és én nem tudok neki őszintén megnyugtató választ adni….”
és az nagy gond lenne? van benned erre belső igény?
ha nem tudsz neki megbocsátani, ez a tény, nem? így járt. így is elég komolyan jelen voltál. szerintem ez is egy fajsúlyos pont kitétele a mondat végén, hogy nem tudsz neki megbocsátani, hasznos lehet neki ha ezt tudja. már az is elismerése a személyének, hogy egyáltalán odamész a halálos ágyához. tegye ezt is oda a mérlegre és olvassa le az eredményt. ez már tényleg az ő dolga mindazok után. vagy ez túl kíméletlen hozzáállás?
gondolkozom azon, hogy ha az én apám előkerülne és mondjuk bocsánatot kérne akármiért amiért úgy érzi, hogy furdalja a lelkiismeret, akkor mit mondanék. mondjuk ha jönne rendesen feldúltan és tényleg kínban lenne öreg fejjel. azt hiszem én megmondanám neki, hogy nem haragszom rá, tudjon róla (tényleg nem haragszom, néhány éves korom óta nem láttam és előtte sem sokat, közel sem okozott nagy károkat), de egy idegen számomra, úgyhogy az ilyen jellegű nehézségeit inkább a terapeutájával beszélje meg. azon is gondolkozom, hogy ha megtudnám, hogy haldoklik, elmennék-e hozzá. asszem nem. ha összetalálkoznék vele egy kórházban, véletlenül mikor haldoklik, ugyanúgy tekintenék rá, ugyanolyan együttérzéssel mint egy másik tetszőleges haldokló idegenre.
KedvelésKedvelés
“vagy ez túl kíméletlen hozzáállás?”
Szerintem nem.
Van egy ismerősöm, aki egyszer sírt, mikor elmondta, hogy nem tud megbocsátani, nem tudja szeretni az anyját (oka volt rá, bőven). Mert szeretni akarná, de nem megy. Viszont hát ez van. Ha nem megy, akkor nem. Nem kíméletlen.
KedvelésKedvelés
Sokat rugózom én mostanában a megbocsátáson, és arra jutottam, hogy nem felejteni kell, nem elengedni mindent, mert az sokszor lehetetlen. Hanem az is egyfajta megbocsátás, ha újabb és újabb esélyeket adsz neki és a kapcsolatnak. szerintem te ezt teszed, még akkor is, ha vannak más szereplők, pl a te kislányod. erre értettem, hogy krisztusi. A bántás ellenére kap folyton lehetőséget, hogy megjavítson valamit, és még akkor is van rá esély, ha reménytelennek tűnik, hogy ő tartósan változni fog.
KedvelésKedvelés
igen, értem a dilemmát.
amit értek az alapján amit leírsz, szerintem én is így szeretném csinálni hasonló szituációban.
meg én úgy képzelem, hogy önmagában az, hogy ennyire egyenesen és szépítés nélkül elmondtad neki, hogy egyrészt leszarod a véleményét, meg hogy nem tényező neked, másrészt meg hogy addig láthatja az unokát amíg nem iszik, az praktikusan nagy segítség neki, mert fix, világos, érthető pontok, hogy mihez kell/lehet tartania magát. még akkor is ha újra inni kezd volt egy valódi lehetősége/segítsége, amit adtál neki, és ezek szerintem nagyon erős dolgok.
pont ezt veszik el tőlünk nőktől szerintem, erre nincs felhatalmazásunk, hogy ilyen konkrét állításokat tegyünk azzal kapcsolatosan, hogy hol vannak a határok. és éppen ezért megerősítő számomra az amit írsz, hogy lehet ezt így is csinálni.
KedvelésKedvelés
Szerintem nagyon jól tetted. Neki esély, hogy a szar élete után legalább megöregedni és meghalni ember módra fog. A lányodnak esély, hogy lesz egy valamennyire elfogadható, nagyapa számba vehető nagyapja. Talán neked is esély, hogy, ha meg nem is bocsátasz, de kicsit megenyhülsz felé, ami azért nem rossz.
És azt is nagyon jól csinálod, hogy sem anyád, sem apád felé nem érzel felelősséget.
KedvelésKedvelés
Bajuszcic, teljesen megrendültem. Köszönöm, hogy megosztottad.
KedvelésKedvelés
Az onokákért igen, na azért tudnak korrumpálódni.
Ez nem ám neked szól vagy kritika, hanem magunkon látom: egy morzsa unokáért még azt is meghallgatja, ami miatt korábban akár még a “háládatlan kölyök” vagy “amíg az én házamban vagy” is repkedett a levegőben, vagy akár a “házból” kitessékelés is előfordult. Nálunk biztos nem lesz valódi megváltozás vagy ilyesmi, nem nézem ki belőlük. (Ezért is sokszor agyalok, jó-e az, ha ilyenbe bocsátkozom és ebbe beleengedem a gyerekeket.) De legyen úgy nálatok :).
KedvelésKedvelés
Ilyenkor még mindig kiabál bennem a kislány, hogy ha az unokáért igen, akkor értem miért nem annak idején? Én ugyanilyen szép, nagy szemű, kedves kisbaba voltam, énértem miért nem? Akkor miért nem hatotta meg a gőgicsélés, meg a tekintetem tisztasága? Értem miért nem? Komolyan sírhatnékom támad ilyenkor…
Az én legszebb élményem az apámmal, hogy részegen az ölébe ültet, és Seress Rezsőt meg Cseh Tamást énekel könnyezve, két nóta közt panaszosan a fülembe súgva, hogy őt senki nem szereti, legalább én szeressem. Voltam vagy három-négyéves.
Kissé szégyenkezve vallom be, de irigylem a lányomat az apja miatt.
KedvelésKedvelés
Nem tudom, de úgy vettem észre talán a tisztaság, talán a terheletlenség, talán az ellenállás hiánya az, ami vonzó … és hát sebezhető. Mi meg már sebzettek és fejünk búbjáig terheltek vagyunk és már ellenállunk is. Mondom, nem tudom, de gyakran kap el az az érzés, hogy a felnőttek használják a gyerekeket, úgy értem, hogy gyakran érzem, hogy na majd ez a gyerek, ez a kicsi az én boldogságom záloga, jogot formál rá, hogy a nyakába lőcsölje, hogy ő ettől boldog lesz, hogy ez az élete értelme … mindig forog a szemem és ugrik a gyomrom, amikor látom a nagyszülőket onokázni, hogy milyen szép, milyen okos, tiszta apja, anyja, miután engem megint jól meggereblyéztek és mielőtt megint jól semmibe vennének. Olyan lassú szipolyozásnak érzem.
Amit írsz az azért fontos, mert nyilván, amíg te is tiszta, én is tiszta, terheletlen, addig lehet lőcsölni, hogy na legalább te szeress már, ha már más nem … és ki tudja, mit ért alatta: talán egy kisgyerek még feltétel nélkül mindent elfogad, mert nem tud hárítani, ellenállni, tiltakozni, így az ilyen lőcsöket is. Nem tudom. Nagyon nehéz kifejeznem most, amik jönnek, de nagyon jönnek.Biztos nem is érthető ez így annyira.
KedvelésKedvelés
itt most kiállnék a lentebb szapult anyám mellett. nagyon sokat változott, mintha nem is ő lenne, és én úgy látom őszintén csinálja. figyel rájuk, játszik velük, labdázik, nevet. felszabadult. én ezt nagy örömmel szemlélem, jó ez neki és ami nekem még fontosabb, hogy látom, hogy a gyerekeimnek is jó ez. már kamaszok, és iszonyú éles szemük van az őszintétlenségre, volt már olyan ember (több is), akit én simán benéztem, a gyerekek meg már az elején mondták, hogy gáz a figura. szóval én nagyon bízom az emberlátásukban, és anyámmal nagyon jól vannak, mondják is hogy szeretik. időközben sok tekintetben felnőtt az anyám, és most éli meg azokat az érzéseket amiket velünk, a gyerekeivel még nem tudott. legalábbis én így tudom értelmezni ezt.
KedvelésKedvelés
De jó olvasni! Valahol mélyen azért reménykedem, hogy nálunk is ez lesz…
Közben az is eszembe jutott, hogy már csak azért is lehet őszinte érdeklődés és felszabadulás az unokák irányába, mert már minden mindegy. Ilyen előzményekkel – bár a ti történeteteket nem ismerem – tényleg nincs már veszítenivaló, ezért tudnak felengedni ilyenkor. Azonkívül a felelősség sem az övék, talán ez is segít.
Szeretnék hinni ebben.
KedvelésKedvelés
Jó, hogy írod ezt. Valahol titkon remélem, hogy mondjuk azt, hogy anyám egyszer felszabadult és őszinte lesz, az apám meg felengedi az érzelmi vasfüggönyt. Legalább feléjük. Vagy kicsit másképp a másik páros. Közben megint beúszik ide az, hogy ezzel én használom-e őket, mármint terápiára a gyerekeimet. Meg az is egyúttal, hogy elvehetem-e a gyerektől a nagyszülővel levést. Most az van, hogy nem avatkozom be, figyelek és egyelőre remélem, hogy lesz szemük, ahogy írod. De durva ezt így leírni.
KedvelésKedvelés
De jó ezt olvasni hirlando! Hogy bízol a gyerekeidben!
Unásig ismételt sztorim, hogy 4,5 voltam, amikor először csalódtam apámban és anyámban, így együtt. Nem hitték el, hogy hazudik a szomszédnéni. Pedig állítottam, a végén már toporzékoltam, hogy higgyenek nekem 😀
Nem hittek. Na, ott lett vége mindennek köztünk.
Persze hazudott. Sőt, azt hiszem ők is tudták, csak hát gyereknek ilyesmit tudni nem illendő.
KedvelésKedvelés
Akkor bocsika.
KedvelésKedvelés
Annyira jókat írtok, sok éve szeretném megfejteni a köztem, anyám és az ő anyja között lévő kapcsolatrendszert, és újra elgondolkodtattatok. Érdekes módon mindkét szóban forgó anya-lánya kapcsolat távol áll(t) az ideálistól, és mama mégis olyan volt nekem, hogy arra szó nincs. Ugyanolyan jó, néha még közelibb, bensőségesebb is akár, mint a másik lányának a gyerekeivel, pedig azon az ágon mindkét lépcső jól működik. Ki érti ezt?
Sosem felejtem el, egyszer a fülem hallatára azt mondta apámnak, aki az ő lányától több mint húsz éve elvált: “tudod, fiam, az ember az unokáját sokkal jobban szereti, mint a gyerekét.” Kérdeznem kellett volna még. (Apám meg azóta még jobban akarja tudni, milyen unokát szeretni, így még jobban követeli rajtam…)
KedvelésKedvelés
hozzáteszem olyat is látok bőven mint amit írsz, tök egyetértek.
KedvelésKedvelés
De igen, érthető, pontosan ,és segít, gyógyít. Annyira, hogy erről most eszembe jutott: másfél éve kaptam tőle egy digitalizált családi fényképet, én vagyok rajta ovisként, aláírta: Amikor még kicsi és aranyos voltam.
Bronislaw.
bajuszcic, döbbenetes történet.
KedvelésKedvelés
Ha nem most írtam volna le pont ugyanezt egy postban, talán nem ütött volna ennyire meg amit írtál, igyekszem néha elfelejteni, de én ugyanezt kaptam meg a saját anyámtól: én ovisként, és a hátulján szép nagy betűkkel, hogy amikor még narciszgyerekei kicsi volt és kedves és szép. És mutogatja nekem, és narrálja, hogy látod bezzeg akkor még milyen voltál, és (sóhajt, szemforgat, lemondóan, végig is mér a hatás kedvéért) most meg…
(én meg befejezhetem magamnak a gondolatot)
És utána döbbent hangon kárálja a rokonságnak, hogy én valamiért viszolygok a gyerekkori fényképeimtől pedig hát ugye milyen aranyos volt kicsiként (mutogat, körbehordozza), és mindenki bégeti, hogy iiiigeeeeen.
Hányok.
KedvelésKedvelés
Pontosan úgy van, ahogy írod.
A kisgyerek tiszta, terheletlen, és elhiszi ha mosolyognak rá, vagy ajándékot adnak neki, a tutujgatás, az ölbeültetés mögött nem látja a hátsó szándékot, a manipulálást, a használást. És nagyon jó forrása a feltétel nélküli imádatnak, nagyon jó eszköze a szülő büntetésének.
A nagyszülő pedig nagyon is jól tudja, hogy ekéz és semmibe vesz téged, az onokával pedig lehet demonstrálni (és közben beléd döfni a kést), hogy bezzeg amíg te is ilyen kicsi voltál és így ittad a szavaim mennyivel szerethetőbb voltál. (értsd: mennyivel könnyebb volt belemanipulálni hogy azt csináld amit akar és hogy minden energiád ellenállás nélkül tudta elszívni)
Ezzel két dolgot ér el egyszerre: neked rossz, mert te pontosan érted belőle az üzenetet anélkül hogy ki kellene mondania (tehát nem tudod vele szembesíteni, mert ha megteszed, akkor nagy szemekkel pisloghat, hogy de hát én csak az unokát ajnároztam, milyen paranoid vagy már), és neked rossz, mert ha ezek után az unokát nem engeded a közelébe, akkor neked kell viselned az unoka szomorúságát, a bűntudatot és a mindenki rosszallását is. Neki win-win, neked lose-lose.
Ha valaki pedig élet értelmét gyárt a gyerekből, attól nekem kinyílik a bicska a zsebemben, de nagyon. Hogy merészeli, ekkora (bármekkora ilyen!) felelősséget tenni egy gyerek nyakába, hogy majd rajta múlik valakinek az élete és a boldogsága? NEM.
KedvelésKedvelés
Hát igen, te fejezted be, leírtad, amit én már nem is mertem. A neki win-win, nekem lose-lose ügyet nagyon találóan írtad le. Meg a gyerek nyakába cseszni azt, hogy tőle függ az ő boldogsága kvázi. Broáf! Broáf! Broáf!
Az imádat sem feltétel nélküli ám (és nem az a legtöbb esetben ám), mivel éppen nemrég kezdték el nyomatni a nagylánynak a feltételhez kötött bulsitot. A nagylány megsimogatja a kicsi arcát, erre a kicsik apjának legközelebbi egyenesági hím felmenője nagy kegyesen megszólal, hogy így kell nagylány, jajdeszeretünk nagylány. Na erre nem bírtam már és azonnal mondtam a nagylánynak, hogy mi mindig szeretünk nagylány. Néz rám és nem érti. Látom a szemén, hogy csak azt látja, hogy már megint beleugatok valamibe. Amikor négyszemközt maradtunk mondom neki, hagyjon fel azonnal azzal, hogy akkor nyilvánít pozitív érzelmet, ha a nagylány valamit szerinte jól, szépen, okosan, ügyesen satöbbi csinál – az ő fogalmai szerint. Egyébként azt írtam itt fentebb, hogy egyelőre csak nézek és figyelek, de sajnos nem megy, mert állandóan gyomlálnom kell a jó-rossz gyerek, szép lány, okos fiú, most szeretlek, szégyelld magad estébé bulsitot. Szóval nem tudok csak figyelni.
KedvelésKedvelés
Nekem is tetszik a határozottságod,következetességet, jó példát mutatsz !!!!
Gyerekként nem sokat tudtál volna tenni érte,emiatt ne bánkódj! Most,hogy a levitézlett családapát megérintette a halál szele, rég alábhagyott a hormonok tüzijátéka, kapott egy esélyt arra, hogy összeszedje magát, reméljük él vele. A többit hirlando már fentebb leirta:)
KedvelésKedvelés
“Most,hogy a levitézlett családapát megérintette a halál szele, rég alábhagyott a hormonok tüzijátéka, kapott egy esélyt arra, hogy összeszedje magát, reméljük él vele.” Ez de gyönyörű mondat! 🙂
KedvelésKedvelés
bajuszcic, hasonló a történetünk, hasonlóak az élményeink és az ezekből fakadó gondolataink is.
Én arra jutottam, hogy az unokát csak szeretni kell, azért nem kell felelősséget vállalni, érte lehet ‘csak úgy,önmaga miatt’ rajongani.
Míg a gyerek, legalábbis a tapasztalataim alapján, a korábbi generációk számára a jövő biztosítása, az, aki a vállunkról a terhet leveszi, aki megvalósítja amit mi nem tudtunk, bebizonyítja hogy igazunk volt, igazolja a baklövéseinket, és azt, hogy értelemmel léteztünk (jó példa erre az, amikor valaki azt mondja, semmi értelme ez életének, csak a gyerekei), mert lesz aki ajtót nyit ránk, hiszi és féli istent, dolgozik serényen, szül és gyereket nevel, hétköznap dolgozik és hétvégén látogat, az anyját ápolja, az apját támogatja, amit a szülőktől hall, felnőttként a gyerekeinek maga is elmondja.
Mindezt a terhet ránk pakolják, és ha le akarjuk rakni, akkor jönnek a konfliktusok.
De az unokáktól ők ilyesmit nem várnak el, lement a teher, kiengedték a gyerekeiket a világba, most már nincs ilyesféle dolguk, lehet pusztán szeretni. Persze az elvárások megmaradnak, csak úgy hiszik, hogy rajtad keresztül tudják az onokákon ellenőrizni, téged fognak számon kérni, hogy miért így, miért nem úgy. )micsoda magabiztosság – vagy inkább újabb önigazolás?)
De sose rajtuk, mert ‘az a gyerek’ már nem az ő felelősségük. (küzdj vele te, ő is végigcsinálta, majd meglátod, neki most a pihenés és az öröm jár)
KedvelésKedvelés
Szóval arra akartam kilyukadni, hogy a rossz bánásmód egyáltalán nem a te hibád, míg a jó bánásmód sem a gyerekeink érdeme, hanem a miénk. De ezeket biztos tudod, csak nagyon megrendített amit írtál, és bekapcsolt az óvó-támogató ösztönöm.
Egyébként nagyon pontosan megfogalmaztad te is, amit ezzel a dologgal kapcsolatban érzek, főleg a félelmet, ha a gyerekeimre, és a velük való viselkedésemre gondolok. Egy merő rettegés, ahogy elképzelem a kislányomhoz való viszonyomat, egészen onnan kezdve, hogy – szerintem pontosan emiatt- inkább fiúra vágyom. Vagyis fiú jut eszembe, ha gyerekre gondolok. Szerintem tagadom a lánygyereket, mint lehetőséget.
KedvelésKedvelés
Gondolkodom tegnap óta azon, amit itt írsz. Nagyon egyet gondolunk, bár én mindig is lányt akartam – ezt manapság nem divat bevallni, “csak egészséges legyen”, valószínűleg pont ugyanazért, amiért te fiút, csak máshogy jelenik meg kettőnknél az elfojtás, vagy a félelem, nem tudom.
Mindamellett, hogy bizonytalan vagyok magamban, hogy ezt a kislányt vajon fel tudom-e majd a tőlem telhető legjobb módon nevelni, arra jutottam ma reggel szoptatás közben, hogy ebből a szempontból inkább benne kell bíznom, és nem elsősorban magamban. Pontosan tudja és jelzi, hogy mikor mire van szüksége – pedig még csak két hónapos – , és soha egy percig sem kételkedtem abban, hogy jól kommunikálja a szükségleteit felém. Mindig neki volt igaza, volt, hogy félreértettem valamit, de mindig rávezetett a “helyes útra” (de hülyén hangzik, nem találok jobb megfogalmazást).
Én remélem, sőt egyre biztosabb vagyok abban, hogy ez így marad! Ez nem azt jelenti, hogy akkor ő irányít, de valahol mégis; az érzelmi szükségleteit, a határait pontos és érthető módon fogja jelezni, én ezt érzem. Nekem az a dolgom, hogy kinyissam a szemem, és higgyek abban, hogy ilyen értelemben ő tudja, neki mi a jó.
(Megint szoptatós párhuzam: igény szerint akartam szoptatni, jócskán félreértve persze az elvet, minden sírásra a szájába dugtam a mellem az első két hétben. De ő csak akkor evett, ha éhes volt! Amúgy nézett rám cicivel a szájában, szinte szemrehányóan, és nem és nem volt hajlandó szopni. És ekkor kezdtem el megtanulni elkülöníteni a sírásait.)
Szóval, akár fiad, akár lányod születik majd, szerintem tudni fogod, ha ebben rá hagyatkozol, és nem magadra… Remélem, hogy idővel sikerül ezt megtanulnom, mert amíg a legtöbb jelzett szükséglete testi, addig könnyű dolgom van….
KedvelésKedvelés
Elszállt egy kommentem.
Szóval, azzal akartam kiegészíteni, hogy te mindezt biztos már tudod, csak beindult bennem az óvó – támogató mechanizmus, és mindenképp le akartam írni, hogy ez a bánásmód semmiképp sem a te hibád, ahogy az sem a gyereked érdeme, hogy ő jobbat kap, hanem a tiéd.
🙂
KedvelésKedvelés
Ezt én is ismerem, csak anyámmal. Velem miért nem anno? De tudom, látom, most ért oda.
KedvelésKedvelés
Szia!
Lentebb válaszoltál, de az alá már nem enged kommentelni, de idézek:
‘ebből a szempontból inkább benne kell bíznom, és nem elsősorban magamban. Pontosan tudja és jelzi, hogy mikor mire van szüksége – pedig még csak két hónapos – , és soha egy percig sem kételkedtem abban, hogy jól kommunikálja a szükségleteit felém’
Ez maga a bizonyíték arra, hogy másképp csinálod. Illetve ez a másképp csinálás.
Valahol nagyon fáj, hogy a szüleink nem bíznak/bíztak bennünk, ez szerintem alapvető sérülés, amit kiheverni, meggyógyítani borzasztó nehéz. Nagyon könnyű tovább vinni, és nem bízni, ha nem ismered a bizalom fundamentumát.
Talán helytelen párhuzam, de én azokra az évekre, míg ezeket a sérüléseimet dolgoztam fel, úgy tekintek, mint egy purgatóriumra. Ha visszagondolok, valami olyasmit is látok, hogy égek, lázongok, forrongok, összetörök, felállok, összerakok, nekiállok ezerszer is, ráz az egész meg úgy fáj, de néha az egész létezés maga, és iszonyú betegségtől szabadulok, aztán meg hosszan lábadozom.
Nem akarok modorosan fogalmazni, csak nem tudok jobbat 😀
Az, hogy te ezt tudod a kislányoddal csinálni, azt jelenti nekem, hogy sikerült meghaladni önmagad, átlépni az árnyékod, meg hasonló kifejezések sora, de a lényeg inkább az, hogy tisztellek ezért.
Aztán persze tuti eljön a pillanat, amikor először határt kell szabni, ellenérdeket képviselni, az meg megint egy önvizsgálatra késztető pillanat lesz, gondolom én.
KedvelésKedvelés
Fantasztikus vagy. Le a kalappal. Nagy dolgot tettél az öregért, hálás lehet neked, nem érdemel meg téged.
KedvelésKedvelés
Jól csinálod! Csak keményen!
KedvelésKedvelés
S3mota, kéne a licenc Broni-sorozatgyártásra.
KedvelésKedvelés
Követendő példa leszel nekem, Bajuszcic. Csak ehhez még fel kell nőnöm és meg kell erősödnöm.
KedvelésKedvelés
Ahogy hirlando is írta, nagyon erőt adó, amit írsz, és ahogyan.
KedvelésKedvelés
Bajuszcic: le a kalappal előtted, de tényleg.
Maradj realista.
Megbocsátani szerintem annak lehet, aki őszintén felvállalja előtted hogy mit követett el ellened, őszintén megbánja, és őszintén bocsánatot kér, majd utána pedig változtat. És akkor is csak lehet, akkor sem kötelező.
Annak örülök, ha épp látszik rajta valami pozitívum, így könnyebb lehet neked is.
De a legjobb, amit a végén írtál: a lányod a fontos, ő pedig már nem tényező.
KedvelésKedvelés
A valóban fekete öves pálya – ha anyád/apád is hallja amit mondasz. És te akkor is mondod és vállalod, ha nem tetszik neki, és nem azért teszed, hogy ne tetsszen neki, hanem mert neked az a fontos. Fekete öves vagy – és nem “küzdősport” hanem ez harcművészet, csak másik tatami van. Olyan ami a szavak alatt van – minden értelemben.
Most megértettem az unokahúgomat ettől a bejegyzéstől. Hogy sokszor miért olyan amilyen. Köszönöm!
KedvelésKedvelés
Így igaz. Én mindenhol ugyanolyan vagyok, ugyanúgy beszélek – ergo nem vagyok tekintettel mások érzéseire (magyarul nem smúzolok, nem maszatolok, terelek és hallgatok dolgokról) egyesek szerint.
Ez egyrészről nagy luxus és felszabadító, másrészt hardcore, mert széllel szemben menni nem valami vicces, sőt sokszor kimerítő és kiborító.
KedvelésKedvelés
“Csak egyéni érintettséggel, érzelmi alapon lehet tiltakozni? Ha valaki nem sírdogál a sarokban, ellenben elmegy és feljelenti az illetőt a bánatba, mert ilyenek ne legyenek, akkor meg szűk szemmel nézzük? Vállat vonni volna csak joga, nagyvonalúan tudomásul sem venni az efféle csótányt?” – ezek nekem most a legfontosabbjaid. Tényleg, nem értem, mi van, hogy ennyire másképp jár az agy: nekem is pont elég az, hogy márpedig ilyenek ne legyenek és kész. Nem mindenáronféléről van szó, de legutóbb éppen arról, hogy ahelyett, hogy megideologizálnánk, s elfednénk a bántalmazást, az agressziót, ha látunk, kinyitjuk a szánkat, s jelentjük adott esetben, mert holnap talán te leszel – talán más keretben – a következő. És csak a szűk szem marad, meg az ődóguk, meg az elmaradhatatlan tömjénfüst.
Az apámról még nem tudok beszélni.
KedvelésKedvelés
Olvasva a posztot, meg a kommenteket, megint megerősödtem abban a meggyőződésemben, hogy milyen jó, hogy sose ismertem apámat. Ebben nagyon biztos vagyok. Így legalább az onnan jövő mocskot meg bírtam úszni. Mert jött volna, az fix, alkesz volt az is és egy nullaúr még mellé.
KedvelésKedvelés
És most képzelj el egy optimális esetet, ahol a delikvens ismeri az apját, úgy nő fel, hogy az végig ott van mellette, igazán jelen van és szereti is, és a delikvens nagyon boldog lesz, ha az apjához hasonló karakterű társat választ majd.
Pusztuljak el, ha ismerek akár egyetlen ilyet is….
KedvelésKedvelés
Én se ismerek egyet se. 😦 Ez mekkora gáz!
KedvelésKedvelés
én ismerek, az én apám ilyesmi volt. na, azért neki is megvoltak a maga dolgai, de én csak jó érzéssel emlékszem rá. mert a dolgait ugye nem úgy kell érteni, hogy ivott vagy vert volna, vagy bármi akár csak ehhez közeli is. már rég rájöttem, hogy őt apaként a maga műfajában kell értékelni, a műfaj pedig a vasárnapi apa, de abban egyszerűen csodálatos volt, meg azt is gondolom, hogy a válás előfordul, persze minden gyereknek tragédia, de a világ egészét nézve – és most nem az, hogy rosszabb dolgok is vannak, meg afrikában éheznek – igazán nem olyan borzasztó. apám volt a világ legnagyobb intellektusa számomra, és néha belefulladok a tudatba, hogy még milyen borzasztó érdekes és fontos dolgokról tudnánk beszélgetni, és meghalt, mire igazán felnőttem. a világ egészét nézve persze ez se olyan durva, mert legalább volt közös múltunk, mert huszonegy éves voltam, és nem mondjuk három, és ez is előfordul, de ettől még nekem nagyon hiányzik. ha nagy támogatás meg védelem kellene, nem hozzá futnék, de szent meggyőződésem, hogy nem lehet mindenki mindenben kiemelkedő, még szülőként sem.
KedvelésKedvelés
Nekem az enyém nem hiányzik, sose hiányzott, nem ismertem, sose láttam.
Az ilyen apa, mint a tiéd, biztosan nagyon tud hiányozni, igen. Örülök, hogy a tiéd ilyen volt.
KedvelésKedvelés
nahat, ezt en irtam, szorol szora, huszonegy evestul 🙂 sajnos
KedvelésKedvelés
jelen. en ilyen vagyok. 20 eves voltam amikor meghalt apam. idilli volt a kapcsolatunk. imadott. en is ot. es ki is mutattuk. most is elbogom magam ha csak eszembe jut, annyira hianyzik es annyira szeretnem ha lathatta volna az unokait. es johetne hozzank meg mi hozza es anyam is tonkremegy nelkule szep lassan.
KedvelésKedvelés
es nagyon sokaig nem is tudtam milyen iszonyatos mazlim volt a szuleimmel es a gyerekkorommal. es a ferjemmel. meg a tesommal. meg a lanyaimmal. egy mazlista vagyok.
KedvelésKedvelés
es azzal is szerencsem van egyenlore hogy a ferjem masodik felesege vagyok. mert mostanra megtanulta ertekelni a gyerekeit, idot szan rajuk, kimutatja felejuk az erzeseit, programokat szervez veluk, nevetteti oket nagyon sokat, profin ellatja oket es jelenleg o alszik veluk, mert napkozben keveset talalkoznak es ha akarnak atmaszhatnak az o agyaba barmikor. meg persze az enyembe is.
KedvelésKedvelés
Ehhez nagyon sok kukorica fog kelleni…
KedvelésKedvelés
sejtettem 🙂 tepek sorszamot is
KedvelésKedvelés
Sorszám elfogyott, most-stílszerűen-szaloncukor a bünti, nálam lehet leadni 🙂
A mai és tegnapi történeteidért jelenleg 2,3 kilónál tartasz, kókuszos ízben.
KedvelésKedvelés
ok, cim? 🙂
KedvelésKedvelés
Én megadom, de akkor küldöd a szalcsicukcsit!
KedvelésKedvelés
kuldok 4-5 kilot, ki tudja miket meselek majd holnap.
KedvelésKedvelés
Előlegként elfogadom, de ha nagyon cukros sztorik lesznek, nem kizárt, hogy emelkedik a tarifa. 🙂
KedvelésKedvelés
kuldheted. itt szaloncukrot nem arulnak, de majd kitalalok valamit 🙂
KedvelésKedvelés
Kiegyezhetünk valami ángélusos csokiban is, ha finomak, ma kegyes napom van.
Hová küldjem? 😀
KedvelésKedvelés
jáááááj… Hajnalka, kikészülök a kommentjeidtől :D, annyira bírom. teeztnagyontudodhajnalkam!
KedvelésKedvelés
Csókoltatlak borzalmasan, én is bírlak tégedet, kapol majd szaloncukrot, de attól tartok, abból annyit fogok látni, mint a milkákból, úgyhogy ne ringasd bele nagyon magad. 🙂
KedvelésKedvelés
Én is nagyon boldog vagyok Hajnalkától, meg ahogy mások is veszik a lapot.
KedvelésKedvelés
Eva, kernem szepen Hajnalka cimet csokiszallitmany ugyben. Halas koszonet.
KedvelésKedvelés
kulon alszotok?valoban mazlista vagy amugy:)azt az utravalot amit jo szulok tudnak adni, potolhatatlan. Lehet rajta javitani sokat kesobb, de sosem lesz olyan, mintha eleve adatott volna:)
KedvelésKedvelés
igen, pillanatnyilag a lanyok emeletes agyon, a ferjem meg mellettuk egy kulon agyon, en pedig boldogan es nyugodtan a masik szobaban. nem ez volt az eredeti terv, de igy most mindenkinek jo. a vege majd az lesz hogy mi a ferjemmel az egyik, a lanyok a masik szobaban, ha eljon az ido amikor vegre atalusszak majd az ejszakat.
KedvelésKedvelés
es persze ha betegek akkor nalam alhatnak es penteken is atjohetnek hozzam es ha a ferjem faradt akkor helyet cserelunk. szoval nincsenek igazan szabalyok, ugy probaljuk hogy mindenki kipihenten ebredjen reggel.
KedvelésKedvelés
Jó ezt olvasni, hogy van ilyen, mennyire jó lehet úgy felnőni, hogy bíznak az emberben és szeretik.
KedvelésKedvelés
Szerencsére én is azok közé tartozom, akiknek nagyon jó apjuk van, nekem szerencsére még mindig van. Sokat játszott velünk, szeretett és szeret minket, mindig meghallgatott és segített és megteszi ezt most is. Nagyon örülök, hogy még van nekem és várom, hogy legyenek unokák és lássam nagypapának is. (ő meg már egész kisgyerekkora óta szeretne nagypapa lenni 🙂 ) Figyelte a pályaválasztásomat, sok könyvet ajánlott és ajánl, figyelte a párválasztásomat is, hogy olyan fiú legyen mellettem, aki eléggé megbecsül, aki ha kell, legyalogolja a köztünk lévő kilométereket (egy zokszó nélkül)… 🙂 A férjem azért nem kiköpött apám, sok mindenben nagyon különböznek, de vannak hasonlóságok is. Semeséhez hasonlóan én sem tudtam, mekkora szerencse ez nekem, ez a család. Persze nem teljesen szerencse, mert meg is dolgoztunk ám érte, de akkor is… hogy olyanok vagyunk mi, akik megdolgoztak ezért, az annyira jó. Hogy még mindig összetartunk, találkozunk, és el sem tudom képzelni, hogy megszakadna a testvéreimmel vagy a szüleimmel a kapcsolat, vagy hogy évekig ne találkozzunk. Nem kötelességből találkozunk, sosem erőltetik, hogy menjünk, akkor találkozunk, amikor hiányzunk egymásnak, amikor fontos nekünk. És ez azért egészen gyakran van így 🙂
KedvelésKedvelés
Nekem gimis korom táján kezdett leesni, hogy nem mindenkinek rossz a viszonya a családtagjaival. Én addig abban a hitben éltem, hogy mindenki veszekszik otthon, senki sincs különösebben jóban a testvérével (ez is megér egy misét, hogy mérgezték meg a szüleink a viszonyunkat gyerekkorunkban, és érdekes módon egymásra találtunk kamaszként), hogy senkinek sem bizalmasa az anyja, apja, testvére. Aztán gimisként össze lettem zárva egy-két jól működő családból jövő lánnyal, meg volt nálam rosszabb is, nem is egy. Mindannyian akkor kezdtünk el felébredni, a mázlisták is.
KedvelésKedvelés
Én erre most jöttem rá két éve, amikor összejöttem a zemberrel, aki szinte minden nap beszél az anyjával, és a bátyjával is, utóbbi egyszerűen rajong érte (közelítenek a negyvenhez), nagyon cukik. Ez a zember meg értetlenül áll azelőtt, hogy engem, amióta elköltöztem otthonról, nem keres anyám, apám meg amúgy sem hívott soha… (Nekem meg ez már megszokott dolog, és amikor kifakadt, hogy hogy lehet ez, még én néztem rá furán…)
Jó olvasni, hogy vannak szeretetteli családok.
KedvelésKedvelés
“megerősödtem abban a meggyőződésemben, hogy milyen jó, hogy sose ismertem apámat”
szintén zenész 🙂
voltam egyszer egy önismereti tréningen, ahol épp az “apa” ügyekkel dolgoztunk. láttam az embereket, nőket és férfiakat totál megzuhanva, és láttam a sztorikat amiket meséltek a kedves papával kapcsolatosan. a szünetben szürke arccal dohányzott mindenki elborultan, én meg ültem egyedül, és tök kívülálló voltam. még irigyeltem is a lelki közösséget egy pillanatra, és csak lestem rökönyödve, hogy apa is tud ilyen mély károkat okozni (aki nekem csak egy idegen, aki elment, és akire hasonlítok anyám szerint, sőt olyan vagyok mint ő, a fantom, egy önző és egoista alak, csak hogy tudjam).
én ugyanazon a tréningen a “mama” ügynél voltam megzuhanva és szottyosra bőgtem és taknyoztam a partnerem szoknyáját… 🙂
KedvelésKedvelés
Inkább a mamát kellett volna szottyosra taknyozni 😦
KedvelésKedvelés
Régi konteom, hogy ezeket az önismereti dolgokat a papírzseb-kendőgyárosok támogatják titokban. 😉
KedvelésKedvelés
Papírzseb??? Laci! Hát az meg hogy?
KedvelésKedvelés
😀
KedvelésKedvelés
Automatikus elválasztás. papírzsebkendő-gyárosok akart lenni
KedvelésKedvelés
:DDDDD
KedvelésKedvelés
Én is mesélhetnék nagyon sokat és rosszat az apámról, de nem teszem. A minap éjszaka olyan szépet álmodtam vele, hogy szeretném ilyennek megtartani és elhinni, hogy lehetett volna akár ilyen is, mert én megérdemlem 🙂 Bajuszcic, én is sokszor kapom azon magam, hogy irigylem a gyermekeimet az apjukért (most). Egyáltalán irigylem a gyermekeimet azért, amit kapnak tőlünk, pedig ez természetes. Nagyon sokat eszem a lányomat, hogy bezzeg nekem …. és mégis…., de mindig rájövök, hogy igazságtalan vagyok. Azért, amiért nekem szar volt, nem szabad, hogy a lányomat korlátozzam az elképzeléseiben. Nagyon nehéz szülőnek lenni és nem adni tovább a rossz mintákat. Én minden nap vért izzadok emiatt.
KedvelésKedvelés
“Nagyon sokat eszem a lányomat, hogy bezzeg nekem …. és mégis…., de mindig rájövök, hogy igazságtalan vagyok. ” – Jaj, de félek én is ettől! Na meg attól, hogy én szeretném neki azt adni, amit én nem kaptam, de honnan tudjam, hogy neki az kell? Hol a határ, és honnan látom, hogy mire van igazán szüksége? Vajon nem fog elvakítani vele szemben a saját gyerekkorommal kapcsolatban érzett fájdalmam? Ilyenektől félek…
KedvelésKedvelés
Szerintem tudatosabb vagy annál, és nyitottabb, figyelni fogsz rá.
KedvelésKedvelés
Ettől rettegek, ha elképzelem, hogy kislányom lesz.
KedvelésKedvelés
Pedig nagyon jó , persze nagyon kell figyelni a nevelésukre, ennél mar csak a fiamra kell figyelni, mert mar 3. Os és nagyon kapja az ívet a suliban. , á a csajok. Iszonyat nehéz nap mint nap megbeszélni vele, hogy a lányok ugyanolyanok, mint a fiúk.
KedvelésKedvelés
Igern, biztos vagyok benne hogy jó, csak nem érzem, olyan nagy tagadás van bennem ezzel az ‘eshetőséggel’ kapcsolatban. Persze, a magam puttonya miatt.
Félek, hogy nem leszek jó hozzá.
KedvelésKedvelés
Néha filózok azon, hogy mért is nem kell tanfolyam, iskola, vagy legalább valamiféle EQ/IQ teszt gyermekvállaláshoz, mikor minden máshoz kell. Törvényileg bevezetném. Náci-e vagyok?
KedvelésKedvelés
nem tudom, de szerintem is jo lenne. nyilvan az sem lenne garancia, de hatha segitene egy kicsit.
KedvelésKedvelés
Támogatnám, még ha nem is demokratikus…
KedvelésKedvelés
Lényeg az eredmény, nem köll mindennek demokratikusnak lenni. A kis csimotalurkók érdeke mindenek felett!
KedvelésKedvelés
Ahol nem a természet, hanem az állam adja a gyereket, ott már van ilyen. Lásd az örökbefogadós posztot.
KedvelésKedvelés
Akkor működik és bevált?
KedvelésKedvelés
Igen, nem. Működik, szerintem (amit én látok) nem vált be.
KedvelésKedvelés
Mért nem?
KedvelésKedvelés
Én azt látom, hogy amit előtte nem tudtak, azt a tanfolyam hatására sem tanulták meg. Egy olyan házaspárra van rálátásom a témában, ahol a felek egyike sem hozott magával ép nevelési mintát otthonról, gyereket pedig se testvér, se unokatestvér, se más formában nem láttak előzőleg. A hivatal által adott egynémely tanácsokat az én véleményem szerint alaposan félreértelmezik (nyilván konkrétumot nem szeretnék írni, de annyiból nincs is értelme, hogy egy esetről van csak szó, nem általánosságokról). Szerintem a két gyerekük elég gáz, és kíváncsi vagyok, hova tartanak a dolgok.
KedvelésKedvelés
Én is gondolkoztam már ilyenen… aztán persze rájövök, hogy max nagyon minimális embert lehetne kizárni (aki pl. egyértelműen valamilyen súlyos személyiségzavarban vagy függőségben szenved), és egy csomóan így is bent maradnának.. nehéz nagyon a szűrés. Meg valóban antidemokratikus. Meg ha az a rendszer korrumpálódna…
KedvelésKedvelés
Nem tudom, azért szerintem jó sok embert ki lehetne zárni, de én nem is úgy gondolom, hogy az alkalmatlanok sohase szülhessenek, ne lehessenek apák, hanem pl. tanítani őket, hogy alkalmassá váljanak.
Demokrácia? Hol van olyan?
KedvelésKedvelés
Kinek és mi alapján lehetne megmondai azt, hogy lehet-e gyermeke, vagy sem? Hogy rendelkezhet-e a saját testével oly módon, hogy életet ad, vagy ezt nem teheti meg mondjuk azért, mert nem üt meg egy valaki által kitalált szintet? Kinek állna jogában ezt kimondani? Van, amit nem lehet tanítani. Vagy van, vagy nincs. Szerintem ez a felvetés sok sebből vérzik. Nekem pl az édesapám nem volt épp egy mintaapa, de én akkor is szeretem, mert feltétel nélkül szeretem és örülök, hogy élek. Ő sajnos már nem.
KedvelésKedvelés
Vérzik, igen, de a mostani rencer is vérzik. Ki lehetne ezt dolgozni jól, hozzáértőknek.
Sajnálom.
KedvelésKedvelés
Én mondjuk mondtam már olyat sokszor, hogy az egyik szülőmet tuti ki kellett volna szűrni egy ilyen szűrőn, meg hogy ha tudnák, miket művel, akkor tuti nem engednék, hogy gyereke legyen, meg hogy az örökbefogadó szülőket mennyit nyúzzák ilyenekkel, neki meg simán lehet, és így csinálja. Komolyan is gondoltam.
KedvelésKedvelés
Arra kíváncsi lennék, hogy mi lenne a mérce? Szerintem a teszteket nagyon be lehet csapni. Az t gondolom, hogy amíg egy nő anyává lesz, addig nagyon sok változáson esik át. Én pl. határozottan antiszociális egyén voltam gyermekvállalás előtt, de belül nagyon-nagyon vágytam egy gyerekre, akit szerethetek olyan féktelenül, ahogy azelőtt nem szerethettem senkit. És lőn, mikor megszületett a lányom, kijött belőlem minden, amiről előtte az volt a véleményem, hogy nyálas és hazug, mert azt éreztem, hogy van egy lény az életemben, akiért én vagyok a felelős, akire nagyon-nagyon kell vigyáznom és óvtam mindentől. Beszéltem hozzá úgy, ahogy én vágytam arra, hogy beszéljenek velem, és bedobtam mindent, amiről azt gondoltam, hogy gyerekként szerettem volna, és kerüoltem minden szitut, ami fájdalmat okozott nekem. A lányom egészésgesen szocializálódott, kedves, kreatív teremtés, mérhetetlenül büszke vagyok rá. Na, off lett, csak oda akartam kilyukadni, hogy ha terhesség előtt tesztelt volna vki 19 évesen, tutti, hogy nem nyerek felvételt a szülői high school-ba. Most viszont határozottan azt érzem, hogy a gyerekeim sokkal többet kaptak már eddig tőlem/tőlünk, mint én egész életemben a szüleimtől és igen, jó szülők vagyunk, nekik mi vagyunk a legjobbak. Én mindenkinék adnék esélyt a szülővé válásra, aki nagyon határozottan és nem csak racionális érvekkel, hanem érzelmileg is akar gyereket. És főleg, ahol mindkét fél egyformán akarja. És nem azért, hogy a saját életének legyen értelme, nem is azért, hogy legyen végre neki is ikiszolgáltatva valaki, ne is azért, hogy végre ő is hatalma alatt tudhasson valakit, akit majd naponta emlékeztetni fog erre, hanem magáért a gyerekért, az életért. Baj volna velem?
KedvelésKedvelés
Nem hiszem, hogy baj volna veled. “És főleg, ahol mindkét fél egyformán akarja. És nem azért, hogy a saját életének legyen értelme, nem is azért, hogy legyen végre neki is ikiszolgáltatva valaki, ne is azért, hogy végre ő is hatalma alatt tudhasson valakit, akit majd naponta emlékeztetni fog erre, hanem magáért a gyerekért, az életért. ” Ezekkel teljesen egyetértek, de pont ezeken a pontokon buktak volna el a szüleim. Mindegyiken, egytől egyig.
KedvelésKedvelés
“Én mindenkinék adnék esélyt a szülővé válásra, aki nagyon határozottan és nem csak racionális érvekkel, hanem érzelmileg is akar gyereket. És főleg, ahol mindkét fél egyformán akarja.” Na, itt a lényeg.
Nincs baj veled. 🙂
KedvelésKedvelés
Igen, és akkor az ilyen budai kirakatpárok szülnének kis fényesarcú pokollakó angyalkákat. Na szép.
Egyébként szerintem inkább élethelyzet (van-e stabil, rugalmas kapcsolat; idő, energia, emberek, akikre lehet számítani), mint egyéni kvalitás kérdése az, hogy tudnak-e jó szülők lenni a szülők.
A törvényileg szabályozott mindenmáshozkellő papírok szart sem érnek a gyakorlatban, akkor ez miért lenne különb?
KedvelésKedvelés
“Van-e stabil, rugalmas kapcsolat…” És ha nincs? Most mégis milyen bizottság döntené el, hogy kinek lehet gyereke és kinek nem? És azt hogy hány lehet? Ez nem alkotmányos joga minden embernek? Az, hogy valaki mennyire jó szülő tud lenni, nagyban meghatározzák a szociális körülmények is. Én egy félévet voltam egyedül a gyermekeimmel, és kezdtem elsárkányosodni. Azóta is rosszul vagyok, ha arra gondolok, mennyit üvöltöztem szegényekkel. Én úgy látom, hogy a jó szülőség is anyagi, társadalmi jóléttől függő, elsősorban. Ha most úgy döntöttem, hogy vállalom a harmadik gyermekemet, most per pillanat a legjobbat akarom neki, de nincs a homlokomra írva, hogy megtudok-e felelni az igényeinek. Hogy később mennyire leszek túlterhelt, hogy mennyire tudok ráfigyelni. Szeretnék jó anyja lenni, de nem tudok azért a tégláért is felelősséget vállalni, ami bármikor a férjem fejére hullik és én egyedül maradok és nem tudom tolni egyedül a két személyes szekeret. Azt kötelezővé tenném, ha én lennék a belügyminiszter :D, hogy az apák is ott legyenek a gyerkenevelésben 50 %-ban. A katonai szolgálat helyett kötelezővé tennék a férfiaknak egy-két hónap óvódai szolgálatot. Ismerjék meg a gyerekeiket. Merjenek leereszkedni hozzájuk. Merjenek szeretni. De egyszer beszéljünk arról, hogy kinek mit jelent az, hogy jó szülő 🙂
KedvelésKedvelés
Erről beszélek.
KedvelésKedvelés
Na, igen, mondasz valamit.
“kis fényesarcú pokollakó angyalkák”! Ez mekkora! 😀
KedvelésKedvelés
Amúgy én inkább a védőnői szolgálatot erősíteném meg meg vinném el ilyen noninvazív terápiás-segítő-ismeretterjesztő irányba.
KedvelésKedvelés
Nekem ez a blog segített ismét megfogalmazni valamit. Van két hozzám közelálló személy, mindkettő nagy műveltségű, kellemes, segítőkész ember. Mindig van bennem egy kis bűntudat, milyen keveset találkozom velük. És aztán rájövök, azért, mert közös vonásuk, hogy nem tartják tiszteletben a határaimat. Nem ilyen durván, nem mindig, de folyamatosan ott lebeg a lehetőség, hogy beleszólnak, milyen a frizurám, hogyan élek, milyen döntéseket hozok, mit gondoljak vallásról vagy politikáról. Jószándékú segítésnek álcázva. Ettől én sündisznóba gömbölyödök, undok leszek, nem értik. Pedig csak védem magam.
KedvelésKedvelés
olvastasd ezt el veluk? amit ide irtal. en idonkent elmondom anyamnak hogy ha beleszol akkor tusket novesztek de rogton. megsertodik, elgondolkozik rajta, de azert lepesenkent haladunk.
KedvelésKedvelés
Szoktam mondani. Egyikük (anyám) halad, legalábbis kifele uralkodik magán, mert megtanulta, hogy én morcos leszek, megsértődök, eltűnök napokra stb. De belül nem érti, mert ő jót akar és különben is ő tudja jobban.
Másikuk (anyósom) végighallgatja, és mindig arra jut, hogy ő azértis fenntartja magának a jogot, hogy beleszólhasson, mert ő csak szeretetből teszi és én vagyok túlérzékeny és ő nem tudja magában tartani.
KedvelésKedvelés
ah. nagymamam volt ilyen. o volt a fo tanacsadom szerelmi ugyekben amikor gimis voltam. ott jol jott ez a nagy bolcsesseg. 😀 mondjuk a csaladot halalra idegesitette hogy midnent jobban tud es elmondja ha kell ha nem. na majd irok hogy anymmal hogy csinalom, de most rohanok az oviba.
KedvelésKedvelés
Na, magamra ismerek a nagymamában.
Hogy csinálod anyuval?
KedvelésKedvelés
“és ő nem tudja magában tartani.”
Ők a büszke “nekem ami a szívemen az a számon” típusok. Egyébként az lehet, hogy nekik joguk van elmondani a véleményüket, de nekünk is jogunk van ezt nem meghallgatni, ha nem akarjuk.
KedvelésKedvelés
Nagyanyám minden ilyen eset után, amikor valakit vérig sértett, értetlenkedve húzza fel a szemöldökét: De hát én csak az igazságot mondtam! 😀
KedvelésKedvelés
nalunk is pont igy
KedvelésKedvelés
En en apam a rendszervaltas utan sikeres vallakozo lett, amit nem birt a helyen kezelni, akkor kezdett el inni, szorakozni. Tökre is tett mindent 20 ev alatt, anyagiakat, csaladot, az en kamaszkorom.
Aztan megszületett a gyerekem, es egyik naprol a masikra szo nelkül abbahagyta az ivast es a cigarettazast is, elöjött a kommunikativ, intelligens enje,pedig evente csak 1-2 honapot talakoznak.
Ennek lassan 10 eve. Nagyon jo ez, de nem tudom megerteni, miert nem tette ezt meg a sajat gyerekeiert, felesegeert.
KedvelésKedvelés
na szoval nalam vannak listak nem csak magamnak hanem a szulonek, ferjnek, stbnek is. utmutato hozzam cimmel. nincs leirva, de sokszor elmondtam. ha joban akarsz lenni velem, akkor: meghallhatsz en nem adsz tanacsot csak ha kerek. ha megis mindenaron tanacsoat akarsz adni akkor megkerdezed hogy mondanal nagyon valamit, beleegyezem-e, es ha nem akkor tiszteleltben tartod. ha problemad van leszel szives kozolni, nem fogom magamtol kitalalni es a duzzogast nezni sem szeretnem. ha egyikunk probelmat jelez, akkor a masik figyelmesen hallgatja. ha edesseget adsz a gyerekeimnek a tudtom es beleegyezesem nelkul akkor nem leszunk joban. ha mindenaron adni akarsz nekik akkor megmondom mennyit es meyiket,, szivsen meg is veszem es tarts a szekrenyedben beloluk parat. ha azt mondod a gyerekemnek hogy nekem nem mondhatja el azt hogy…, akkor nem leszunk joban. ha surun akarsz jonni hozzam segiteni akkor azt segits amit kerek es mast ne. es meg sok ilyen. es amit anyamnak a legtobbszor elmondok az az hogy anyu 33 eves vagyok, 2 gyerekes csaladanya, 10 eve a ferjemmel elek, tudom hogy a lanyod vagyok, de attol meg felnott ember is.
KedvelésKedvelés
es azt is szoktam hangsulyozni hogy szeretnek vele, marmint anyammal jo kapcsolatot, tegyunk erte mindketten. javasoltam mar neki hogy menjunk el egy csaladterapiara, de meg nem sikerult eljutnunk, merthogy kulon orszagban lakunk. anyum ertekeli hogy fontos nekem hogy joban legyunk egymassal es igyekszik o is.
KedvelésKedvelés
es meg ha sokszor nem is sikerul ugy szolnia hozzam anyunak ahogy az jo lenne, es elorantom a tuskeimet rogton, akkoris segit a tudat hogy o is igyekszik, nem direkt bantott es ha nagyon zavar akkor jelzem is hogy betuskesedtem ettol es ettol, ugy kellene inkabb mondanod,hogy.
KedvelésKedvelés
Jó ez a lista, tetszik. Nekem is kéne egy, de leírva, csak nagyon hosszú lenne.
Az édesség milyen lehet?
Most tökre úgy tűnhet, hogy egy haspók vagyok, egy zabagép, de pedig nem, csak poénkázok a csokival. (félig)
KedvelésKedvelés
tenyleg kuldok neked angol csokit ha irsz egy cimet. esetleg kerdd meg evat hogy kuldje el nekem. olyat ehetnek ami nem csupa cukor. mondjuk muzliszelet, vagy preselt gyumolcsbol keszult, vagy olyat is szoktam ami 4 keksz osszecsomagolva, vagy egy kis doboz mazsola, szaritott gyumolcs. ha valaszthatnak csoki es ezek kozul, akkor ezeket valasztjak, komolyan. engem is meglepett de igy van. ehetnek neha turo rudit is. es az apjuk csokijabol neha egy kockanyit. hetvegente van nalunk edesseg,akkor valaszthatnak egy gomboc fagyit vagy egy csokit, vagy edes peksutit vagy amit akarnak. amikor pesten jartunk akkor a piacon valaszthattak maguknak akarmit es szaritott sargabarackot kertek. vagy diot, mogyorot. a csoki az teljesen felesleges cukor, kaloria es a taperteke kb nulla, probalom nem raszoktatni oket. mezet is ehetnek ha kernek akar kanallal is.
KedvelésKedvelés
es ehetnek gyumolcsot korlatlanul. veszek nekik amilyet akarnak ha kerik, de alma mindig van itthon. az is edes. egy banan is lehet remek desszert.
KedvelésKedvelés
nyaron kaphatnak limonadet mezzel, cukorral es fagyasztok le neki jegkrem formaban 100%os vagy altalam preselt gyumolcs levet. es havi egyszer ketszer sutunk sutit is egyutt.
KedvelésKedvelés
Hát, igen, ezt kicsi kortól így kéne csinálni, nem lenne annyi elhízott, rossz fogú gyerek, meg csokitnyálcsorgatvabámuló hajnalka. 🙂
Drágaszív vagy, hogy küldenél nekem csokit, de hogy venné már az ki magát?! Majd találkozunk egyszer blogtalin és akkor jól behajtom.
KedvelésKedvelés
mi az hogy hogy venne az ki magat? most epp ki elott lenne ciki ha kuldenek neked finom angol csokika`t? 🙂 karacsony van mindjart amugy is. meg Chanuka is van ma meg. ja es a lanyok kaphatnak gyumolcsos ivojoghurtot is, ami cukros es ettol nagyon edes. de a tejtermek kedveert eltekintek a cukor tartalmatol, mert egyebkent nem nagyon szeretik a tejbol keszult cuccokat, sem a tejet.
KedvelésKedvelés
Hát meggyőztél 🙂
Tejet én se, ivójoghurt brojáááf.
KedvelésKedvelés
Csináztam egy mélcímet: nemtudhatodhajnalkam kukuc citrommél és hu
KedvelésKedvelés
Én most nem az apámról, hanem a saját trollomról szeretnék mesélni, akinek ma tettem ki végleg a szűrét, de még az is lehet, hogy ide is utánam jön, mert tudja, hogy ki vagyok.
Az én trollom egyetemi tanár, és olyan szofisztikáltan és eszméletlenül finom, tényleg leheletfinom eszközökkel és csúsztatásokkal, és érzelmi manipulációkkal élt, hogy idő volt, amíg felismertem, mit művel, de ahogy Éva szokta mondani, nyüszögött bennem valami az elejétől fogva, jó mélyre kellett ásni, hogy felismerjem, mi történik.
Aztán amikor elküldtem pár hete, és mondtam, hogy nem akarok találkozni vele, bejött az ablakon, aztán a szellőzőn, aztán az ereszcsatornán, aztán földalatti üreget vájt az életembe, és most már teljes törlést alkalmaztam rajta az fb-n, de még akkor is megjelenik egy olyan eseményen, amit én szervezek (sok a közös ismerősünk, valaki meghívta), és amikor már erőteljes indulatból elküldöm a jó büdös egyenlítőkörnyékére, akkor elegánsan felhajtja a sisakrostot, és közli, hogy nahát, hogy te nem tudod kulturáltan kezelni ezt a helyzetet!!! És csupa csodálkozás és nagyvonalú gőgős sajnálkozás, hogy márpedig ő két értelmiségi közt, értelmes módon szerette volna ezt rendezni, csak ugye velem nem lehet. ..
A közös ismerősünknek meg azt mondja, hogy nem is érti, furcsán viselkedek az utóbbi hetekben.
KedvelésKedvelés
szuper hogy felismerted mi zajlik es leptel is.
KedvelésKedvelés
Hát igen, te is értelmes módon szeretted volna ezt rendezni. 999szer. Ezredjére már sajnos nem megy.
KedvelésKedvelés
Ezen is érdemes elgondolkozni kicsit, hogy miféle ocsmány lekezelés az, amikor az ember megkapja, hogy a dühös üvöltés, tiltakozás, a másik büdös k életbe elküldése az nem értelmiségi reakció és hát hogy lehet viselkedni, én meg akartam oldani kultúrált módon, de hát veled nem lehet?! Én ettől a gőgös, manipulatív, pökhendi vádaskodástól megvadulok.
Legközelebb mondd mosolyogva, hogy szerinted tök jól kezeled a helyzetet, elvégre le is köphetted volna, jajj pardon. 😉
KedvelésKedvelés
kicsit remenykedtem hogy valami zaftos karomkodast is belefuzol. hany hogy tanuljak en igy toled?
KedvelésKedvelés
😀 Csak a kedvedért Semese!
Hát a Naja által felvázolt szituációra (“amikor már erőteljes indulatból elküldöm a jó büdös egyenlítőkörnyékére, akkor elegánsan felhajtja a sisakrostot, és közli, hogy nahát, hogy te nem tudod kulturáltan kezelni ezt a helyzetet!!! És csupa csodálkozás és nagyvonalú gőgős sajnálkozás, hogy márpedig ő két értelmiségi közt, értelmes módon szerette volna ezt rendezni, csak ugye velem nem lehet…”) két adekvát mondatom volna. Mindkettőt mosolyogva és végtelenül higgadtan érdemes elsütni:
1. “Szerintem tök jól kezelem a helyzetet… elvégre le is köphettelek volna.”
2. “Jaj… és akkor most csalódtál bennem, az értelmiségiben, baszd szájba?”
Egyébként meg nyilván nem köpök le senkit, de ami sok, az sok….
KedvelésKedvelés
nah. mindjart mas 😀
KedvelésKedvelés
Nekem mindkét mondat tisztának és érthetőnek tűnik. Phü, hát nem értelmiségi, viszont igen hatásos.
KedvelésKedvelés
Bonyolítja a helyzetet, és a köbre emeli a problémát, hogy pár hétig együtt voltunk, mármint együttegyütt, mert kellett az a pár hét, hogy a nyüszögéseimet fel tudjam ismerni, meg tudjam fogalmazni, tudatosítani, aztán döntést hozni, meglépni. A meglépés lett elfogadhatatlan számára, természetesen a mindent elsöprő, “tiszta szeretet” miatt. Hiába kértem, felszólítottam, mondtam, hogy ne keressen, ne írjon, nem akarok találkozni vele, újra és újra jelentkezett, ha nem ment másként, hát olyan eseményekre jelentkezett be az fb-n, ahol én is résztvevőként voltam jelen. Ami a legfájóbb volt, hogy egy baráti társasággal együtt látogattunk egy közös beteget, és amikor megkérdeztem a levelezőlistán, hogy ki jön velem egy bizonyos időpontban látogatni (persze a többiek nem tudtak a kettőnk helyzetéről), akkor ő jelentkezett elsőnek, pontosan tudva (előtte pár perccel mondtam neki), hogy nem akarok vele találkozni (abból a közös látogatásból nyilván nem lett semmi, más dolgom akadt…)
A leveleiben olyan elképesztő (egyébként zseniálisan megfogalmazott, amit majd máskor, sohanapján fogok értékelni) érzelmi és kommunikációs manipulációkat alkalmazott, hogy néha mentem egy kört a lakásban, hogy értelmezzem, mert csak a zsigeri érzés volt meg, hogy valami nem stimmel – de mi is? Ahogy folyamatosan összeállt a kép, a lelki profilja, már csak toltam el magamtól, kértem és kértem, hogy ne jelentkezzen. Pár napja jeleztem felé, hogy lenémítom a beszélgetést, archívumba teszem, és nagyon kérem, hogy csak akkor jelentkezzen, ha valami igazán nyomós oka van rá. Egy napba sem telt bele, írt megint, próbálkozott valami gúnyos baromsággal, hogy hátha belém tud szúrni egyet. Akkor volt elég, teljes tiltást rendeltem el az FB-n, se kép, se hang, ami az egyéni dolgaimat illeti. Erre látom napközben, hogy bejelentkezett egy olyan eseményre, amit én szervezek, és amikor kikeltem magamból emiatt neki e-mailben, írt a másik szervezőnek, hogy én furcsán viselkedek az utóbbi hetekben. Ez a másik szervező viszont velem lojális, így azonnal megtudtam, hogy mi történt. Úgyhogy elment a következő e-mail is, amiben megírtam, hogy én nem minősítettem őt harmadik félnek, és korrektül betartottam, hogy a kettőnk magánügye, ami történt – de ha bármit is visszahallok, hogy ő rólam beszél, akkor nagyon keményen fogok fellépni.
Ja, és én a fentieket nem tudtam intelligensen kezelni, pedig nem is írtam le mindent, rengeteg más dolog van még, pl. akárhová léptem az fb-n, ő képben volt, lájkolt, kommentelt, folyamatosan követett.
Ő így látja:
“Dühöd aránytalan azzal, ahogyan én csak szelíden normalizálni szerettem volna a viszonyunkat. Két értékes, intelligens ember viszonyát, akikben sok a közös és akik sok mindent tudtak volna közösen tenni mások érdekében is. Rettenetes, hogy ezt nem tudod kulturált módon kezelni. Nem én zaklatlak téged, a fordítottja a helyzet.”
Én meg így: és ha nem hagyja abba, még sokkal-sokkal dühösebb leszek.
http://www.azlyrics.com/lyrics/sting/everybreathyoutake.html
KedvelésKedvelés
Még egy adalék, érdekességképpen: amikor kezdtem felismerni a lelki mintát, és le akartam állítani, mondtam hogy passzív-agresszív a viselkedése, mire ő: “ezt nem, és nem vagyok hajlandó meghallani. Én egy jó ember vagyok.”
Az első alkalommal pedig még én is simán belecsúsztam a játszmába, és úgy reagáltam, hogy: hát persze, hogy nem vagy rossz ember. Aztán elindultam arra a bizonyos, fentebb említett elemző körre magamban, és azért kiesett, hogy bakker, ép lelkű ember nem áll le bizonygatni egy másiknak, hogy ő jó ember.
Nagyon erős az érzés bennem, hogy én képzett lelkimunkás vagyok, mégsem volt ezt könnyű felismerni és kezelni, hogy a viharba’ csinálja Éva napi szinten a trollok kezelését, az állandó figyelést? Nekem nem menne.
KedvelésKedvelés
Jaj, jaj.
Ezek tényleg mintha egy közös A Rejtett Abúzus Nagykönyvéből olvasnák, hogy hogy is kell ezt csinálni.
“olyan szofisztikáltan és eszméletlenül finom, tényleg leheletfinom eszközökkel és csúsztatásokkal, és érzelmi manipulációkkal élt, hogy idő volt, amíg felismertem, mit művel”
Díjat neki, ezt pontosan így szokták. És igen, ez tudatos. Egyrészt, hogy te is lassan vedd észre, másrészt hogy ha bárkinek elmeséled, megkapd a de hát az olyan rendes csendes ember szöveget, és ne higyjenek neked.
Ahogy a hátad mögött megkerülve feketít be mások előtt, remélve hogy az esetleg ezek után nem akar veled majd szóbaállni és neki lesz igaza.
Ahogy rögtön visszaprojektálja rád amit ő művel, hogy védekező pozícióba kényszerítsen és még neked kelljen magyarázkodni.
Ahogy élből van egy repülő majom, aki mintegy véletlenül meghívja az eseményedre.
Ahogy az arcodba tolja, hogy márpedig ő nem tartja tiszteletben a határaid.
Ahogy rögtön téged minősítget.
A manipulatív levelek.
Gratulálok neked, szívből, őszintén. Nem mindenki veszi észre és nem mindenki képes belőle így kilépni, csak így tovább! Legyél magadra nagyon büszke, én az vagyok.
(nekem is kijutott ebből az állatfajtából párkapcsolat és szülők terén is)
KedvelésKedvelés
Jajajaj, ez micsoda duma, “két értékes, intelligens ember…” bla-bla-bla. És még a te dühöd aránytalan, na persze.
Nem tudom, mivel lehet az ilyet leállítani, nagyon tanácstalan voltam annak idején én is, mert elvileg mi kulturáltan szakítottunk (kidobott, én meg nem hisztiztem), de mikor e-mailt írt, hogy “… és mivel tisztítottad a … ?”, akkor úgy visszaírtam volna, hogy “kérdezd anyádat…” De nem írtam. Hónapokkal később bírtam csak azt mondani, hogy elég, ne engem hívj fel, ha hazaérsz valahonnan több hét után, ne keress. Csak akkor állt le, amikor megmondtam, hogy van valakim, ez annyira sértette a büszkeségét, hogy elhallgatott.
KedvelésKedvelés
“Két értékes, intelligens ember viszonyát”
Válaszlehetőség: Ezek szerint te értékes, intelligens embernek tartasz engem, sajnos én nem gondolom ezt rólad. 😉
KedvelésKedvelés
Küldök némi támogató muníciót, remélem nem gond. Ez is sajnos jellemző, hogy nőket illetve mindenféle kisebbséghez tartozó embereket igyekszik a hatalmi helyzetben lévő, vagy magát abba gondoló ember hisztérikusnak, mentális problémákkal küzdőnek beállítani.
http://www.upworthy.com/a-glimpse-at-how-the-media-treated-women-this-year-is-a-look-at-way-too-many-cringe-worthy-moments-aa3-5c-2?c=ufb1
http://www.insidehighered.com/views/2006/11/30/gunsalus
KedvelésKedvelés
Nem gond, dehogy, érdekesek, hasznosak is voltak, köszönöm.
Az viszont milyen szomorú csavar az egész történetben, hogy a standard agresszorokkal (a.k.a: bullies) szemben én nagyon asszertíven, rutinosan tudok fellépni, miközben egy ilyen szofisztikált betolakodóval a kedvessége (!!!!!) miatt nem tudtam mit kezdeni az elején. Értsd: hát nem vagyok én ahhoz hozzászokva, hogy valaki ennyire kedves legyen hozzám. Annyira nem, hogy idő volt ráérezni magamban a helyes arányokra, hogy mi az, ami valóban szimpla kedvesség, és helyénvaló gesztus, és mi az, ami kedvesség-köntösbe bújtatott passzív agresszió, határátlépés, érzelmi manipuláció.
Hogy amikor egy nagyobb vita után időt kértem, hogy eldönthessem mit szeretnék, és kértem, hogy addig ne keressen, akkor reggel és este is üzenet várt az fb-n: kedves képek, cikkek, zeneszámok linkjei…Ha nem fb-üzenet volt, akkor sms-t kaptam, néha többet is naponta. És amikor jeleztem, hogy nem kaptam meg az impulzusmentes időt, amit kértem, az volt a válasz, hogy hát ő tényleg sajnálja, de nem gondolta volna, hogy az ő szeretetteljes próbálkozásai, hogy ne dőljön össze végleg a híd köztünk, engem zavartak, és azt sem gondolta volna, hogy a gondoskodó, gyengéd gesztusai terhesek lehetnek bárki számára is.
Hát mit lehet mondani egy ilyen áldott jó embernek, hm?
KedvelésKedvelés
Mindegy mibe csomagolja, ez bántalmazás.
KedvelésKedvelés
Mondd neki, hogy faszikám, húzz a picsába! Ezt fogja érteni elsőre! Az álla leesik majd a szent borzadálytól, hogy a te szádból ilyen…
KedvelésKedvelés
És arról mit gondolunk, hogy ő értelmiségiként cultural meg gender studies témában tart kurzusokat, egyetemen oktat, és minden megvan neki fejben, intellektuálisan, miközben a magánéletében ismételten durván határt sért és verbális bántalmazó?
Jól megjegyeztem én anno Éva sorait:
“Nem a gonosz, rosszindulatú emberek a bántalmazók, és nem látszik rajtuk, hogy azok. Közkedvelt, elbűvölő, szolgálatkész férfiak is lehetnek bántalmazók. Nem arról van szó, hogy néha kijönnek a sodrukból, hanem kontrollról, amit ők normálisnak éreznek. Sokszor nem is érzékelik, hogy kontrollálnak, máskor viszont azt gondolják, hogy a nő kedvéért teszik: ebben van atyáskodó segítség is, támogatás, de jellemzően a nő helyett gondolkodnak, minősítik, kereteket szabnak, és terelik a maguk szempontjai szerint. Elvárásokat fogalmaznak meg és közvetítenek, és rossz néven veszik, ha a nő vitázik, ellenáll a neki szánt szerepnek. Gyakran mondanak normatív mondatokat, amelyekből kiderül, mi a normális, mit kellene tennie a nőnek. Bántalmazó kapcsolat az, amelyben a nő nem érzi magát méltónak és szabadnak.
Ettől bántalmazás a bántalmazás, nem a monoklitól. Erre a válasz, a megoldás nem az, hogy nő próbáljon igazodni, jó szívvel elviselni a kontrollt, vagy legyen hálás a gondoskodó elemekért, hanem a másik érzéseinek, szándékainak komolyan vétele, megértése. Amikor ezt nem teszi, minden alkalom, amikor bagatellizál, gúnyolódik, figyelmen kívül hagyja, érthetetlennek találja a nő szempontjait és kéréseit, az ő felelőssége, és az egyenrangú kapcsolat ellen hat.”
KedvelésKedvelés
Erről azt gondoljuk, hogy az ilyen embert le is kell köpni-ahogy FarkasViki mondja-miközben tökön rúgod épp, és még mondani neki, hogy menjen a…lásd fennebb.
Viccen kívül, az ilyen a legrosszabb fajta, még az a mentsége sincs meg, hogy nem tudja szegény, mit csinál. Hörrr!!! és Grrrrr!
KedvelésKedvelés
Tippelek: férfi az illető, 40 és 50 között, elvált vagy házas, de boldogtalan (!), vagy agglegény. keresi a fiatalabb nők társaságát, és nyilván téged sem csak az intellektusod miatt követ. Lehet, hogy tévedek, de nem ilyen mind?
KedvelésKedvelés
Gyöngyi, majdnem telitalálat, kivéve, hogy én sem vagyok fiatal már, elhagytam a negyvenet.
KedvelésKedvelés
Hé, mi az, hogy nem vagy már fiatal? Cöh!
KedvelésKedvelés
Én meg igenis fiatal vagyok, pedig én nagyon elhagytam.
KedvelésKedvelés
Az ilyen finom embernél egyetlen orvosság létezik: jóóól tökön kell rúgni! Szerintem ez elég kultúrált helyzetkezelési stratégia.
KedvelésKedvelés
Sőt! Szofisztikált 😉
KedvelésKedvelés
Aztat nem tom, mit jelent 😦
KedvelésKedvelés
Hajnalka, napjaim egészséges humorérzékeddel bearanyozója :-), íme a szofisztika jelentése : 1) a szofisták filozófiai iránya 2) hamis érvek; a látszólag helyes érvelés látszata mögé rejtett különböző cselfogások alkalmazása a vitában v. a bizonyításban 3) pejor szócsavarás; agyafúrt, megtévesztő, hamis okoskodás, érvelés
Szofisztikált tökönrúgás nem tudom, hogy zajlana 😀 , és ha egyetemi tanárkám nem provokál tovább, akkor nem is lesz rá szükség. Most már nagyon erős határokat húztam, az fb-s eseményemről is kipenderítettem, most nem tud elérni. Ha mégis próbálkozik valamivel a jövőben, nem verbálisan fogok ütni már. Én tudok nőstény farkas módjára vicsorogni, territóriumot védeni.
KedvelésKedvelés
Köszönnyük a gyorstalpalót! 🙂 Akkor én szofisztikából jó vagyok, most már megtudtam.
A tanárurat preventíve kell tökön rúgni, hidd el nekem, tapasztalt vén pitsának.
KedvelésKedvelés
A tökönrúgás maga a szofisztikált (“kifinomult, igényes, művelt, elegáns, bölcsességgel, tapasztalattal megalkotott, kidolgozott, profi, nem laikus” 😉 ) módszer, nem kell tovább cizellálni.
Csak stílusparódia, mielőtt még valaki Bronihoz küldene.
KedvelésKedvelés
Jó napot kívánok, kedves olvasóink, folytatásos trollregényünk következő fejezete következik (előzményeket lsd. fentebb).
Miután az FB-n teljes letiltást alkalmaztam, pár hét után azt látom a hírfolyamban, hogy trollom rengeteg közös ismerősünkkel megint (!) ismerős lesz. Mondok magamnak, wtf? Rákattintok, hát regisztrált egy új profillal (ezért gyűjti az ismerősöket) így újra láthatja a nyilvános idővonalamat, és/vagy ha résztveszek valamilyen eseményen, ahhoz hozzászólok, vagy kommentelek a közös ismerősökhöz.
Cseles, nem?
Az új profilját is letiltottam.
KedvelésKedvelés
http://idegen-szavak.hu/szofisztik%C3%A1lt
KedvelésKedvelés
Jaj, hát így én is tunnám kikeresni, csak az nem olyan személyes, meg túl száraz és satöbbik, te Lacica.
KedvelésKedvelés
Igaz, de nem akartam tudálékosnak tűnni 😉
KedvelésKedvelés
Ez nem mindig jön össze neked, cicu 😉
KedvelésKedvelés
A tudálékosság? Dehogynem. Nálam alap, nem extra.
KedvelésKedvelés
Na, így mán egyetértünk 😀 Nem extra 😀
KedvelésKedvelés
Neeem, ne vedd komolyan, csak húzkodom a hajad, tood 😀
KedvelésKedvelés
Nekem szerencsére egy rokonom sincs fent, vagy nem trollkodik. Na de mások szülei és rokonai…. Hát te atyaúristen! Mindig ugyanaz a forgatókönyv. Bejelöl, nem örülök, barátok szülei, egye fene, olyan vagyok amilyen, csak nem szól bele mindenbe. És de:
“Régen magad is csodálkoztál volna, ha ezt hallod valakitől, most meg…”
“Miért kell mindig angolul posztolni, tán már nem tudsz magyarul?”
“Én a helydben erre nem lennék büszke, kérdezem én, hogy…”
Erre ideges leszek, nagyon. Se kedvem, se türelmem magyarázni, hogy mi a baj ezzel a viselkedéssel, azt meg mégsem írhatom senki más szüleinek, hogy tetszett olvasni valahol, hogy kérek véleményezést és belepofázást, na ugye?! Így a vége az, hogy kitörlöm őket. És mindig arra jutok, hogy már az elején sem kellett volna visszajelölnöm őket, mert minek is? De mindig adok egy esélyt, hátha nem csak ez jön, de tök reménytelen: mindegy, hogy törpikék, időjárás, vagy otthon szülés a téma, ők megmondják, helyre teszik, kiosszák. Jaj….
KedvelésKedvelés
Jéééé, de ismerős amiket írsz. Nekem ezért nincs jelölve testvérem (amúgy sem tervezek soha az életben vele beszélni, a politikai nézetei meg vállalhatatlanok), anyámat letöröltem, amikor folyamatosan felszólítgatott mindenfélére a falamon, mostohaapám meg olyanokat írt, hogy ne írjak csúnya szavakat, azóta már ők is repültek az életemből. Tiszta dedó volt. Így most a mostohaapám testvérén keresztül próbálkoznak, nem győzöm törölni a falamat.
KedvelésKedvelés
Mások jószándékból már elmagyarázták nekem ötvenkétszer, hogy lehet őket letiltani, meg csak bizonyos dolgokat láthatnak akkor és én szabályozom, stb. Én már csak azt szeretném tudni, hogy ki a bánatos büdös francnak van ehhez türelme? Egyesével állítgatni, hogy mit lát, mit nem, meg rendszabályozni őket meg milófütty….
Hát én törlök. Sajnálom, aki nem tud viselkedni az repül.
KedvelésKedvelés
Ez borzasztóan bosszantó… nem lennék a helyedben. Utálatos helyzet
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: “az ő blogjai meg fognak jelenni a nevem alatt, az az én problémám” — kozma szilárd, joó violetta | csak az olvassa — én szóltam
Mennyire másképp látom már ezt a fajta kommentelést. Micsoda pezsgésnek tűnt, nagy szeretetnek, összeborulásnak, de mindenkit csak önmaga érdekelt, szerepelni akartak. Egyik alig átlátszóan bizonygatja, hogy ő leszarja, ő milyen kemény, tudatos. A másik képzett lelkimunkás létére, érett fejjel itt provokálja a szeretőt, aki kopjon le, itt üzenget, és lám, meg is jelent, volt vele egy csomó melóm, helyzetbe voltam hozva. A nagyon okos mindenhez kapcsolódó és az ügyeletes bohóc… Mindnek nagyon tetszett az élesség, a bátorság, a beszédmód. Tele volt velük a blog, és nekik komolyan az volt a helyzetértékelésük, hogy ők mennyit tettek hozzá a bloghoz, a közösséghez. Miközben mindenki csak figyelmet akart, szerepelni a farvizen, megnyilvánulni, keménynek, élesnek és viccesnek lenni. Talán nem véletlen, hogy pont ők, és mind rúgtak belém alig fél évvel később, hagytak szarban és találtak ki szánalmas vádakat, meg mentek el önmegvalósítani kínosan hasonló módon, ami aztán nem annyira jött be…
KedvelésKedvelés