A szombat délelőttöm rituálisan a gyerekeké. Világ gyermekei, egyesüljetek! Itt a helyi művelődési házban Berczik Sára–Dévény Anna módszereivel tart tornát Rita néni, oda jár a házból a lánysereg. Amikor én viszem őket, életmódmagazin vagyunk: gyerekszállító viszikli, benne öt gyerek (a két kicsi, az én fiam és a szomszéd kétéves lány csak néző lesz a parkettás teremben), kutya, Lőrinc saját biciklin. Mindig ámul rajtunk valaki a járdán. Volt már olyan is, hogy pontosan érkeztünk. Hajtogatom a nadrágokat, kibékítem az összeveszett cipőházaspárt, kontyot csavarok.
Nincs is ennél bájosabb, mint amikor az ötévesek művészi tornáznak. A lányom balettfetisiszta. Kontya hamar széteső balerina, a hajában ezüst csillag, fekete a tornadressze, ciklámen a harisnyája, lábfején bőrtalpú tornapapucs. Feszült-boldog igazodása, lojalitása, tekintély és tanulnivaló iránti attitűdje a jövő őszt, elsős napjait idézi — már ha a tanítónő lesz olyan pedagógus, mint Rita néni. Egy kicsit aggaszt is az áhítatos figyelme, gyomorgörcs ne legyen belőle, jobb a vállrántó derű.
Páros lábak, félguggolás, karikák, miből van a lapockátok? Tudatos, türelmes, élményszerű gyakorlatok, nagy figyelem, és Marika néni zongorázik. Mennyi tanulás van egyszerűnek hitt mozdulatokban! Körben futni például nem könnyű. Figyel a lányom, hasát behúzza és ettől a vállát is felrántja, ha rászólnak, kinyújtja a térdét, spiccét gyorsan lefeszíti. Oldalra pillant, nézi tornadresszes magát a tükörben. Ilyenkor nagy füle lesz, valóságos Törpilla, szinte kék tőle.
Folyton a saját gyerekkorom jut róluk eszembe. A temetőről: nekik is olyan feszes élmény, a vallásos nevelés léleknyomorító pokolképzetével? Nem, nekik érdekes, lelkükben nem töltik ki a pokolmolekulák a rendelkezésükre álló teret, miközben a halál, a hiány elemi valóság. Gyerekmagam eszembe jut Lőrinc tolltartójáról is, amely albán menekülttábort idéz: kinyitom gyanútlanul október közepén, és sehol a tavalyi drága színes ceruzák. Egy nagy radír és egy golyóstoll műanyag porhüvelye, ez van benne, illetve egy néhány centis darab egy törött szögmérőből. Elborzadok. És őt ez nem zavarja. Ha tolltartó nélkül megy, megvonja a vállát: majd kérek tollat. Az én fiam az, aki tollat kér! Eszembe jut az írószermániás tizenkét éves, aki voltam, pedig akkor, még az előző évezredben, nem volt sem szédítő választék a boltokban, sem különösebb szülői szándék vagy pénzmag a célra. Kap hát öt csúcsminőségű grafitceruzát, köztük egy szorzótáblásat, és három, jelzésértékű színes ceruzát, meg két komoly és egy mini golyóstollat. Kap egy szögmérőt is. És nem örül.
A lányom viszont ugyanúgy vonzódik a spiccek és spárgák miliőjéhez, mint én: én is művészi tornáztam-rsg-ztem öt évet, innen a csodált testtartásom, hátizmom, egykori hajlékonyságom. Lelkesen és cseppet sem művészileg rohan, emeli a sarkát. Aztán rám nevet, elemi örömmel nevet azon, hogy ő tornázik, s hogy milyen ügyes, és én látom. Nincs benne szégyen, szorongás a teste miatt, azonos önmagával. Hosszú a lába, ami már a félidős ultrahangon is látszott.
Az egész babalánysága olyan szép, hajastul, pocakostul, hogy engem is megkísértett, hogy hajasbabaként, dísztárgyként tekintsek rá. Finnyás eleganciával öltözik, legjobb darabjait négy éve hordja. Időnként sértő, szexualizált megjegyzést tesznek rá vadidegenek. Azt mondja a galambősz úr a soproni vasútállomáson: szép kislány, formás. Nem, nem formás, egy kicsit sovány. Többet kellene ennie. Kilátszanak a csontjai. Még nem baj, ha nem formás. Ez, az első szemforgatós reakció után önkritikára int: én mennyire lesem benne a leendő nőt, amelyik olyan szép lesz, amilyen én sosem voltam? Mihez viszonyítom, amikor szépnek látom? Szeretném-e, ha nem állna el a füle? Gondolom-e, hogy túl vékony, hogy másmilyennek kell lennie, vagy örülök, hogy ő megússza a hájiszonyt? És oké-e felnőttesen öltöztetni? Dalocskákat faragni arról, hogy ő csinos?
Ju-li, legyél,
Legyél csinos,
Édesanyád mindent kimos,
Kimos…
Dá-vid, legyél,
Legyél kövér,
A védőnő mindjárt lemér,
Lemér…
(ad notam Halló, Lajos)
— ezek dívtak jánosos gyerekmámorunkban.
Karácsonyra kap majd valami nagyon menő, színes tornadresszt. És igazi tornászlabdát és karikát.
Ha elunják a nézők, elugrunk tejért, kifliért. Utána pedig szertartásosan teázunk a Szamosban, van, hogy társasjátékot, gyakorlandó logopédia-feladatokat viszünk (van fejlődés: rogopédia!), de ilyenkor végzem ki a Magyar Narancsot is, főleg a kulturális részt és az interjúkat, mert a szerk. vezércikkeket azonnal magamévá teszem. Jótékonyan olvasok, a Szamosban nincs wifi. Vagy Konrad Lorenzről mesélek az ámuló leányoknak, akit nem hagytak békén a kislibák, esetleg, míg ázik a filter, sorra vesszük a legbutább sztereotípiákat: az angolok pontban ötkor teáznak! És kétféle időjárás van: vagy mindjárt esni fog, vagy esik. Megbeszéljük, mi ország, mi főváros.
És az anorexia rügyei! Ballonkabátjával és pocakjával küzdök: ha ennyit eszel, nem fogom tudni begombolni. Erre ő: akkor nem eszem. Erre én: kérsz még egy tökmagos pogácsát?
csak az olvassa. én szóltam 
egyik nap nagyon komolyan feltettem a kérdést magamnak: ha a kétéves lányomnak nem aranyszín pihéi, hanem hatalmas, dús, burjánzó egybenőtt szemöldöke lenne, vajon mit tennék?
hülye dolog, de igaz.
KedvelésKedvelés
A kérdés jó, mert egyfelől na és, ilyen típus, másfelől meg ki fogják röhögni. Nekem a szemöldököm pont nem nőtt egybe (viszont halánték irányba széles ívben megtörik, úgyhogy aggályosan két-három sorra van szedve), viszont a karomon-lábamon fekete pihe/szőr van ma is. Elsős koromban is az volt, azon vagyok ma megdöbbenve, hogy csak egyszer lettem szembe lemajmozva. Na de amúgy tényleg, ha gyerekkorában fura a szemöldöke/karszőröcskéje-akármije, akkor mit csináljak vele? Engem baromira nem zavarna, az annál inkább, hogy szétkapják az önbizalmát. És akkor erre én is vagy beállok az epiláló-photoshoppoló táborba (csóri gyerek), vagy kezdem neki magyarázni a frankót, hogy “így vagy szép, mindenki más meg hülye”.
KedvelésKedvelés
Ó, én is figyelem az enyémet. Gyönyörű gyerek, de persze minden négyhetes gyerek gyönyörű.
Nagy, kerek, sötétkék szemek, és olyan száj, hogy…. ha feleilyen marad, isten segítse a fiúkat.
Nagyon szép kislány, valahogy érzem, kicsit irigylem is érte, örülök is neki, meg félek is tőle. Nehéz ügy ez.
De akárhányszor eszembe jut, hogy neki végre szerető családja lesz, nem kritizáló, “terelgető”, megmondó, hanem elfogadó anyja, és hogy neki soha, soha nem kell félnie az apjától, hanem szeretheti és ölelgetheti majd őt szabadon, meg elmehet vele hintázni, hát amikor erre gondolok, könny szökik a szemembe. Irigylem is ezért, maradt bennem valami keserű nosztalgia az elcseszett gyerekkorom iránt, és fáj, hogy nekem nem lehetett olyan, amilyen neki lesz. De boldog vagyok, hogy neki meg nem olyan lesz, amilyen nekem volt. Bonyolult. De mindezek fényében a szépsége… vajmi keveset számít.
KedvelésKedvelés
Na az én lányom négyhetesen minden volt, csak gyönyörű nem. Fura volt, mert a fiam szép csecsemő volt.
Amúgy szerintem egy négyhetes csecsemő nagyon ritkán szép – mármint nem a szülők szemével. Ez nyugtatott engem, mikor a lányomra néztem (jöhet a vascső – de mondjuk tényleg nem a szépség volt a fontos nekem sem igazán). 3-4 éves korára nagyon szép lány lett.
KedvelésKedvelés
az anorexia és Konrád Lorenz….
Ámulva olvastam évtizedekig az Ember és a kutyát, a Salamon király gyűrűjét meg a Válogatott etológiai tanulmányokat. Miatta szeretem a csókákat és szarkákat.
Aztán döbbenve olvasom, hogy belépett az NSDAP-be, és a Wehrmacht katonájaként olyan humánetológiai(?) kísérleteket végzett az elfoglalt Lengyelországban, amikről később nem nyilatkozott.
KedvelésKedvelés
an en lanyaim tudjak hogy ok a legszebbek es legokosabbak a vilagon es hogy ok mindent tudnak, mindenre kepesek. semmilyen ketseguk nincs efelol es egymassal is nagyon szepen viselkednek. hogy en mit gondolok..nagyon neheznek talalom hogy 2 lanyom van, es az egyik termeszetet es alakjat sokkal jobbnak talalom. Epp tegnap beszelgettem errol, ugy fogalmaztam meg, hogy ha baratot kellene valasztanom akkor az egyik lanyom termeszetet valasztanam, a masiktol meg tavol maradnek. Szulokent borzaszto nehez ilyeneket gondolni ,mert ezt ok soha nem erezhetik meg rajtam. es mar 1 eves koraban is lenyugozott hogy az egyik lanyom karcsu, a masiknak meg kover, narancsboros a feneke combja. az egyik naponta 5szor kakal, a masik meg 3 naponta. anyagcsere sokat szamit am. az egyik ugy nez ki ahogy en kicsikent, a masik meg nem tudjuk kire hasonlit, de ram biztos nem. szerencsere legalabb az kimarad hogy rossz gyerekkorom lett volna. nekem jo volt. en voltam apa szemefenye, en szep voltam es egeszseges lelku. nekem olyanokat mondott apam hogy nem estelyeket kellene tartani hanem reggeliket mert ebredes utan vagyok a legszebb.
KedvelésKedvelés
Ismerős mondta az utódairol, hogyha nem lennének a gyerekei, nem barátkozna velük 😀
Először meglepett ez, de később, ahogy ízlelgettem, rájöttem hogy egészséges ön- es gyerekismeret.
KedvelésKedvelés
Semese, meg vagyok hatódva azon amit apukád mondott, nekem sajnos erős hiányjeleim vannak apámtól, szerintem sose merült fel senkiben a családban, hogy szép kislány voltam e. Pedig!
KedvelésKedvelés
a kicsi etkezesi szokasai aggasztanak, pedig meg csak 2.5 eves. imadja a kenyeret, edeset es nagyon sokat eszik. szerintem. ha ez a gyerek nem lesz etkezesi zavaros tolem, akkor vallonveregetem magam. az en eletem a sulyom buvkoreben telik, en raallok a merlegre naponta. komoly onismereti es onfejleszto gyakorlat gyereket nevelni. olyanokra is probalok figyelni hogy a lanyom ne legyen a sajat maga rovasara is joszivu. ahogy az apja es en mindigis azok voltunk.
KedvelésKedvelés
Ha adhatok egy tanácsot, torkosság ellen jók a különféle magvak, napraforgó pl. Kisgyerekeknél a fehér cukor tabu.Helyette méz,száritott vagy friss gyümölcsök. Igy nagy baj nem lehet.
KedvelésKedvelés
koszi. magokbol nalunk 3 szem mandula az engedelyezett naponta, tobbtol kiuteses lesz a pocakja, feher cukrot nem hasznalunk, mezes kenyeret viszont szinte minden nap ker. es gyumolcsbol is annyit ehet amennyi belefer. szaritva a sargabarack es a mazsola a slager, de mazsola csak picike dobozbol, mert abbol sem jo a sok. nagyon probalok odafigyelni hogy miket kapnak, de kenyer helyett nem sok alternativat tudok, persze csakis barna kenyer, abbol is az amelyik vekonyra van szeletelve. reggelire sokszor zabpelyhet kap, de abba is ker mezet. lehet hogy tul sokat varok el egy 2 evestol, plane mert latom hogy hizekony alkat.
KedvelésKedvelés
A leírtak alapján a saját paráidat vetíted ki. Egyébként teljesen normális alkatúnak tűntél a találkozón.
Teljesen jól esztek, nem egész nap csokit eszik a kicsi, és egy kétévesnek, ha jó az étvágya, pocakja van, igen, és szereti az édes dolgokat. Nekem mindkét gyereknek óriási hasa volt kétévesen. Jó evők mindketten, és én ennek örülök.
KedvelésKedvelés
Ahogy az enyémeket látom, vannak szénhidrátos időszakaik (bár elsősorban a sós változatokból), aztán jön más. Simán előfordulhat, hogy egyszerűen csak sok energia kell neki.
KedvelésKedvelés
Szerintem minden kétéves imádja az édeset, a kenyeret, és még nem a leveles salátára gerjed. Ha ti normálisan táplálkoztok, azt fogja elsajátítani.
Miért állsz a mérlegre naponta? Úgy érzed, plusz egy kiló végzetes lenne? Vagy örülsz, milyen vékony vagy?
KedvelésKedvelés
ugy erzem plusz egy kilo vegzetes lenne.
KedvelésKedvelés
Már most féltem a lányomat a rokonok mustrálgatásától, a testére tett vicces megjegyzésektől, pedig csak öt hónapos, így szerencsére nem érti. A csecsemőkön nem is látszik a nemük, sokáig (második világháborúig?) egyformán öltöztették őket a paraszti és a polgári világban is.
Most mindenki kényszert érez, hogy elmondja, már most látszik a szemén/száján/haján, milyen nő lesz majd. Gyerekorvos szövege: nem baj, hogy keveset hízik, egy lánynak nem is kéne nagyon.
Nekem anyám mániákusan ismételgette, gondolom önbizalom növelő célzattal, hogy szép vagyok, hát ebből nekem az jött le, hogy szépnek kell lennem, meg kell felelnem. Ez különben is olyasmi, amit csak a kislányoknak mondanak, az ovis fiúk önbizalmát nem ezzel akarják növelni, rögtön látszik, hogy ez csak a lányoknak cél. A kisfiúkat miért nem féltik attól, hogy nem fogják szépnek érezni magukat? Mert nem kell szépnek lenniük, anélkül is teljes értékű emberré cseperedhetnek.
Na, az önbizalmat nem anyám szavai, hanem a kamaszkori sportolás hozta, annyira megerősítette a testembe vetett bizalmat, hogy minden családi örökséget kihevertem. Az élmény, hogy mennyi mindenre képes a testem, hogy irányítom, érzem, örömöt okoz, az pótolhatatlan.
Van olyan félelmem egyébként, hogy a lányom majd valami olyan sportot -pl. torna, szinkronúszás- akar űzni, ahol nincs meg ez a szabadság, mert olyan fontosak a külsőségek, a test esztétikussága. Mégse olyan, mint tájfutni, biciklizni vagy kézilabdázni…
KedvelésKedvelés
Én sem értem miért kell kritikusabban figyelni a kislányokat, amikor a gyerköcök alapból bájosak és szépek, nemtől függetlenűl.
KedvelésKedvelés
Hogy miért kell ? Mert alapvetően ilyen a társadalmunk. Ezt kellene megfejteni, hogy miből ered ez az aránytalanság. Hogy miért mérik más mércével a lányokat, mint a fiúkat. És szerintem itt a blogon a többség ezért szól és emeli fel a hangját, erről beszélünk, a mindennapos igazságtalanságról.
Itt egy Dove promo, lehet már láttátok, de nagyon elgondolkodtató és torokszorító.
http://divany.hu/tejbenvajban/2013/05/03/fbi-szakertovel_bizonyitja_a_dove_hogy_a_nok_tul_kritikusak_onmagukhoz/
“A sokkoló kísérlet tanulsága? A nők önbecsülése túlságosan alacsony, ami az életük többi részére is erősen rányomja a bélyegét: nem tudnak harmonikus párkapcsolatban élni, nem felelnek meg a munkahelyükön, alapvetően rossz a hangulatuk és kényelmetlenül érzik magukat a bőrükben- sokszor pedig tényleg ok nélkül. A nők önképének radikális javulására van szükség, a kisfilm pedig pont azt kívánja elérni, hogy felnyissa minden nőnek a szemét arra, hogy vizsgálják felül az önmagukról alkotott, sokszor túlságosan kegyetlen képet.”
És vajon miért alacsony az önbecsülésük?? Nem a túl sok és állandó kritika, valamint a rengeteg elvárás miatt??
Ma reggel mi fogadott a tv-ben?
„A feminizmus azt eredményezte, hogy a nőknek manapság egy teljes generációja elkerüli a konyhát, ez pedig senkinek sem jó” – vélekedik Nigella Lawson.
http://www.nlcafe.hu/tv_sztarok/20131021/nigella-fozes-feminizmus/
Konkrétan ez volt a “beszélgetés” címe?
Társadalmi jelenség a főzni nem tudó nő?
Ügy tüntetik fel, mintha valami aberrált, elméjükből kifordultak lennének a nők, akik károsak a társadalomra, mert nem akarnak és nem szeretnek már annyira főzi, mint anyáink.
Milyen hatással van ez a nőkre? Ez ugyanúgy tönkreteszi az ember önbizalmát, ez a lehúzás, kritika.
Olyan riportot, cikket nem látok, nem hallok, hogy:
Társadalmi jelenség a lusta, otthonával, partnerével, családjával nem törődő férfi.
vagy Társadalmi jelenség a szerelni, barkácsolni nem tudó férfi.
A férfiak viselkedését, cselekedeteit miért nem bírálják, kritizálják, miért nem veszik górcső alá?
Miért természetes és megengedhető, hogy a hétköznapi élettel járó rengeteg feladatból kihúzzák magukat és ezért őket senki ne szólja meg és ne ítélje el?!
A külsejükről ne is beszéljünk. Ők úgy jók, ahogy a természet megalkotta őket.
Nemde bár?!
KedvelésKedvelés
Erről eszembe jutott, hogy 16 éves koromban, mikor első lovagom bemutatott a mamájának, a kedves mama azt bírta mondani rám: “nem egy deszka, de az arca helyes”. Persze ez visszajutott hozzám.
Már akkor megdöbbentem. Muszáj volt rögtön értékelnie, besorolnia? Ő egy ítész, zsűri a szépségversenyen? Igen, nem voltam deszka, alkatom közelebb állt Marilyn Monroehoz, mint a topmodellekhez, lehet, idétlenül öltöztem, de akkor is, 16 éves lány, a fia első barátnője (na jó, harmadik).
A kedves mamának egyébként barackmag-alakja volt.
KedvelésKedvelés
barackmag?
KedvelésKedvelés
Barátnőm bemutatáskor azt kapta meg, hogy elég széles a csípője gyereket kihordani, maradhat.
Ezt a kedves piszkafa nagyi bírta mondani, a szájával.
16 éves lánynak, 2000 környékén, értelmiségi családban.
🙂
KedvelésKedvelés
Ezek legalább realista megjegyzések. 🙂 Én anno azt kaptam meg a drága anyukától, hogy milyen jó alakú a melltartóm! (Gondolom mondanom sem kell, hogy egyáltalán nem hordtam akkoriban még melltartót.)
KedvelésKedvelés
Nem is egyformák a babák, nézd csak meg jobban. A legtöbb babán már látszik, hogy fiú-e vagy lány. Pl. az enyémek annyira fiúk voltak már akkor is, hogy ha talpig rózsaszínbe öltöztettem volna viccből, akkor is látszott volna, hogy fiúk. Én örülök, hogy nem kell egyformába öltöztetni a babákat, valahogy ez is a személyiségünk, önkifejezésünk része, és bár a babák még nem értik, de beléjük ivódik önkéntelenül. A 2,5 éves fiam már kiválasztja, hogy melyik ruha tetszik neki, melyiket vegyük meg a boltban. Kell ez, és kell a menő, színes tornadressz a kislányoknak. Az én anyukám sosem törődött a divattal, sőt értelmetlennek tartotta, “nem kell mindig az utolsó divat szerint öltözni” – ez volt a mondása. Magamban mindig hozzátettem, hogy: “jó, de akkor legalább az utolsó előtti szerint, légyszi…” persze kimondani sosem mertem. Ma már a gyerekeimen kiélhetem a szép ruhák iránti rajongásomat – pedig ők fiúk. Mi lenne, ha lenne lányom is? 😀
KedvelésKedvelés
Enyim gyerek ruháinál még csak az én önkifejezésemről (=anyai önkényem) beszélhetünk. .. érdekes egyébként, mintha mindenki a saját gyerekkorának kijavított változatát szeretné végrehajtani a gyerekén.
A hercegnőnek és kisluvnyának öltöztetésnél jobban zavar egyébként, ahogy a rokonok mondogatják neki, hogy már látják benne a “kis nőt”:a huncut szemet, csábos szájat, a manipulatív hisztizőt…olyan, mintha átkokat szórnának.
KedvelésKedvelés
De miből látszik? Nem lehet, hogy nehéz elvonatkoztatni a fiús outfittől?
KedvelésKedvelés
Már az, hogy tudjuk (megmondják) a csecsemő nemét, szűrőt képez a szemünkön…mint a kísérletben, amit újszülöttekkel csináltak: ha ugyanarra a gyerekre azt mondták, hogy fiú/lány, a felnőttek máshogy értelmezték az arckifejezésüket és a reakcióikat. Pl. ugyanaz a gyerek kemény, markáns, erős stb. jelzőket kapott, ha fiúnak hitték, lágynak meg törékenynek látták, ha lánynak mondták…egyszerűen máshogy értelmezzük a jelzéseiket, és másképp reagálunk már a bébikre is, a saját sztereotípiáinkat vetítjük ki rájuk.
KedvelésKedvelés
hát az én 2. fiam kiköpött kislányarcú, ha lányos cuccokat adnék rá, soha senki meg nem mondaná, hogy fiú. tök különbözőek a babák is ilyen szempontból.
KedvelésKedvelés
Nekem mindkét fiamat nézték lánynak már, nagy hajjal születtek. Talán azért is. A nagyobbnak göndör fürtjei voltak egy évesen, tiszta kékben is megkérdezték mindig,hogy fiú?
KedvelésKedvelés
Engem utoljára 20 évesen néztek lánynak. Igaz, a kollégium félhomályos folyosóján, hátulról. Szakállam volt, nagy megrázkódtatás lehetett, mikor megfordultam 😉
KedvelésKedvelés
Miben viszed az öt gyereket? A kis utánfutóban, amit láttunk?
KedvelésKedvelés
Viszikli nevű gyerekszállító háromkerekű, Szent Erzsébeté.
KedvelésKedvelés
(torok köszörül, feláll:) Én egyedül vagyok olyan cinikus, aki a gyerek érkezése előtt azt gondolta, hogy ő nem fogja azt hinni, hogy a saját gyereke a legszebb a világon? Hogy ez csak egy szülői elfogultság?
Szerencsém van, még terhesen megálmodtam, milyen felnőtt lesz a lányomból. Nagyon magas, nagycsontú, nagydarab, de nem kövér, nagy fejjel, orral, nagy göndör hajjal. Kellemes, de nem az a mai szépségeszmény. Már most jóval magasabb a koránál. Aranyos gyerek, persze. De nem tartom őt a legszebbnek a világon. Az oviban van egy csomó ugyanilyen szép gyerek, és néhány kifejezetten szép kislány is. Utóbbiak közül van, aki már most női eszköztárat visel: hercegnőruha hétköznapra, lakkozott körmök, frizurák. Kis ijedelemmel nézem őket.
Én magamat nem tartom különlegesen szépnek, de jóban vagyok a külsőmmel, jól megválasztott ruhákban csinosnak érzem magam, és smink nélkül is önmagam vagyok bárhol. És ámulva látom, nálam sokkal szebb nők mennyit görcsölnek egy-két kiló vagy a smink vagy egy anyajegy, de főleg az örökös megfelelés miatt.
A lányom nem lesz a legszebb, de jól fogja érezni magát a bőrében, tisztában lesz vele, mit akar, és azt el fogja érni. Viszont ő a legbátrabb, vagányabb, szociálisabb stb. már most.
KedvelésKedvelés
jol hangzik 🙂
KedvelésKedvelés
Az én lányom épp elég szép volt 8-9 éves koráig. Az arca is, a haja is, az alakja is. Showtáncolt, olyan bógnikat csinált, hogy a nyálam csorgott az irigységtől. Aztán jött a válóperünk, amibe egyrészt ő túl bevonta magát lelkileg (rengetegszer ő békítette az apját különböző eszközökkel, és nagy lelkiismeretfurdalásom okozója, hogy nem voltam képes jobban kizárni őt ebből), másrészt az apjánál hétszámra tésztavacsorák, még most is előfordul, hogy felhívja őt napközben, hogy suli után ugorjon fel hozzá, mert ilyen-olyan nasi van nála; a lényeg, hogy 14 éves korára vagy tíz kilóval több nálam, pedig én sem voltam soha nádszálvékony. Elborzadok, ha a hasára nézek, és nem tudom, hogyan erősítsem a pozitív önértékelését, amikor úgy lóg a hasa, mint nekem egy szülés után sem (jó, mondjuk tény, hogy a hasam volt mindig a büszkeségem, én soha nem oda híztam). És múltkor az apjánál kiszedette a szemöldökét, ráadásul nem is szépen (nem tudom, ki volt az a pancser, aki csinálta), és próbáltam neki mondani, hogy ha szép akar lenni, akkor inkább az edzésekkel meg az étrendjével törődjön, de iszonyú nehéz ezt jól fogalmazni. Nagyon nehéz nekem az egész ügy… (Egyébként meg vannak jó tulajdonságai, amik nekem nincsenek, például sokkal kedvesebb és elfogadóbb bárkivel, mint én.)
KedvelésKedvelés
Sorstársnő.
KedvelésKedvelés
Az én nagyjaim kinőtték ezt a fázist, most magasabbak, karcsúbbak, vagányabbak, öntudatosabbak mint én valaha is. Voltak mélypontok, a tizennégy év az pont ilyen. Nyugi, megnyúlnak, karcsúsodnak, és olyan önbizalmuk van, mint ami nekem sose volt.
KedvelésKedvelés
Köszönöm, hogy ezt írtad, egy kicsit visszaad a foszladozó reményeimből. Mondjuk ő már megnyúlt, viszont most szeptemberben jutottunk el odáig, hogy nem csak én noszogatom a mozgásra, hanem magától is beiratkozott egy edzésre, és időnként már arra is képes odafigyelni, hogy mit és mennyit eszik vacsorára.
KedvelésKedvelés
Végül nem is gondoltad ezt?
KedvelésKedvelés
Én hasonlóan érzem.Mikor a lányom megszületett (fiamnál is egyébként, szerintem kevés újszülött szép) nos, kifejezetten csúnya volt szerintem.
KedvelésKedvelés
Érdekes, amit írtok.
Később sem valtozott meg ez az érzés?
Nem lett belőle mégiscsak az, hogy ő a legszebb, legokosabb, legtökéletesebb gyerek a világon?
Van szerintetek olyan, ösztönös es természetes szülői érzés, ami szerint a tied a legkülönbb? Vagy ez azért ilyen gyakori hozzáállás, hogy az önbizalmat tudatosan erősítsék a gyerekben?
Az önbizalommal telve lenni nem egy természetes állapot, amit megőrizni kell? Azt fel kell építeni?
Fabula, a vége mar nem kizárólag neked szól.
KedvelésKedvelés
Önbizalom: nem tudom, de nekem is az az érzésem, hogy az önbizalom az van, volna a gyerekben, amit le lehet sajnos rombolni.
KedvelésKedvelés
Mély egyetértés. A lányomat még az anyja sem látta szépnek, pedig nagyon hajlamos az elfogultságra.
KedvelésKedvelés
Lányom születésnapi (egyik) ajándéka egy kobak volt. Egész este nem vette le a fejéről (közben lovas matricákat ragasztgatott egy könyvbe), és éjjel “vele” aludt. A tornadresszről, karikáról jutott eszembe.
KedvelésKedvelés
Három lányom van. A legnagyobbat mindig fiúnak nézték. Igen, pucéran is a boglári szabadstrandon. “De aranyos kisfiú, hogy hívják?” “***-nek hívják, kislány, tetszik látni, pu***-ja van.” “De nincs fülbevalója, és miért ilyen rövid a haja?” “Mert tetűjárvány van a játszótéren.”
Teljesen más mind a három, a magasságot, hosszú kezet-lábat, széles vállat, keskeny csípőt hozták magukkal. Nem a külsejük miatt sokkal szebbek az azonos korú nálamnál, hanem a lazaság miatt. A kicsit féltem. Kék szem, fekete szempilla, aranybarna, hullámos haj, és a gyönyörű szeplők. A nővérei irigylik. Tiszta Benetton-modell. (Volt olyan beszólás idegentől, hogy “höhö, szeplős vagy, mi va’, beleszartak a ventillátorba?” Válasz: “Ne irigykedj. Festhetsz magadnak szemceruzával.”)
KedvelésKedvelés
Én azt figyeltem meg, hogy a hízásra hajlamos, de (szerintem) egyáltalán nem kövér gyerekek szülei rögtön védekeznek, ha a gyerek testalkatára kerül a szó (pl. sport kapcsán), pedig én aztán nem ítélem meg őket. Fura is lenne, gyerekkorom óta küzdök a túlsúllyal. Ebből azt szűrtem le, hogy megszokták, hogy védekezniük kell. Szomorú…
Nekem mázlim van, a gyerekek valami igazán szerencsés keverékek. Én kövér vagyok, apai ágról pedig sok szépséget nem hozhattak volna, de valahogy kiválogatták a szerencsésebb géneket. A testalkatuk kiváló, és szépek is: sokkal szebbek, mint a szüleik. És óriási az önbizalmuk – csak így is maradjon. Azért mázli ez nekem, mert nem tudom, tudnám-e kezelni az énképüket (igen, főleg a lányomét, bár szerintem egy túlsúlyos kisfiúnak sem könnyű). A sajátomat sem tudom…
KedvelésKedvelés
Ez (utolsó két mondat) nagyon fontos, köszönöm.
KedvelésKedvelés
Jó olvasni, hogy mindenki őszinte és nem azt érzem, hogy csak pozitív dolgokat szabad, lehet mondani, mert gyerekekről van szó.Tőlem mindenki azt várta, hogy a párom gyerekeiről kizárólag elismerő szavakkal beszéljek. És a hátamon felállt a szőr, amikor jött a kérdés. – Hogy aranyosak ugye? Erre mit lehet válaszolni, ha én nem így érzem. Hogyha 15-17 éves kamasz fiúkról nem az jut eszembe, hogy “aranyos”. Miután többször nekem szegezték ezt a kérdést, leszereltem az érdeklődőket azzal a válasszal, hogy ők már nem kisgyerekek, hanem kamaszok. Erre nem tudtak mit válaszolni. Sajnos vagy nem sajnos, de nem tudtam őket nemhogy megszeretni, megkedvelni sem. Annyira mások mint az apjuk, mint külsőben, mint természetben. Ezért idegeneknek éreztem őket mindig, nem lehetett velük igazán beszélgetni. Hibáztattam magamat, miközben láttam, hogy a saját apjuk sem tud. De a külvilág elvárása, hogy szeressem! más gyerekét, ez számomra egy erőszakkal ért fel. Mára rendeződött, letisztult a dolog, de rossz emlékek vannak.
Amikor kényszerítenek, hogy ott ülj egy asztalnál, főzzél, mossál, takaríts egy olyan emberre, akitől feláll a szőr a hátadon, még ha gyerek is az illető. Amikor az együtt töltött idők alatt vágni lehet a levegőt és a saját apjuk is feszült, akkor rájössz, hogy nem benned van a hiba.
Nézni, eltűrni,a tetovált testet, a pofavágásokat, a bunkó megnyilvánulásokat, az ember elgondolkodik azon, hol van az a határ, ameddig köteles mindent eltűrni valakitől, csak mert gyerek.
KedvelésKedvelés
Ha jól értem, nem veletek laknak, muszáj neked jelen lenni, mikor épp ott vannak? Vagy hétvége, ott alszanak? Nehéz ügy lehet, pláne ha az apjuk sem bír velük.
KedvelésKedvelés
Köszi igen igyekszem őket elkerülni. De nem akarom itt rontani a hangulatot. Én sem gondoltam, hogy pont a párom gyerekei lesznek ilyen nehéz természetűek. Kb. 2 évig a kicsi nagyon sokat volt nálunk. 1 héten 3-4-szer, majd a nagyobbik költözött hozzánk 2 évre. Most szeptemberben visszament az anyjához, mert az apjával összeszólalkoztak. Ugyanis semmit nem csinált itthon, csak “herézett”, ahogy az apja mondta. És amikor az apja szólt, hogy na ezt ne, akkor visszahúzott az anyjához. Ez a pár év nagyon durva volt.
Remélem nem költöznek vissza, nagyon bízom benne. Az apjuk is mondta, hogy már nem bírna velük lakni. Sajnos a probléma onnan ered, hogy a párom és a volt neje nagyon fiatalon lettek szülők, és egyikőjük sem foglalkozott a gyerekekkel igazán. Egy ismerősünk mondta, hogy ezek a gyerekek az utcán nőttek fel.
KedvelésKedvelés
15-17 éves saját fiúkkal sem egyszerű, ha ez vigasztal.
KedvelésKedvelés
és Nadja
Én még előtte vagyok a kamaszgyerek nevelésének, de abban biztos vagyok, hogy ha gyerek- és kiskamasz korában nem foglalkoztak velük eleget, akkor most már eléggé késő. 😦
KedvelésKedvelés
Igen vigasztal! 🙂 Köszi! És sok-sok kitartást!
KedvelésKedvelés
Jaj ez monalisának ment.
blaci200: Jól látod a problémát. Így van. Hú mennyi mindent tudnék mesélni. Szakembernél is voltunk a párommal a gyerek ügye miatt.
Azt tudom javasolni, hogy legyetek baromi következetesek. Velem már a kisebbik nagyon tisztelettudó lett. Ha engedményt kapnak, cserébe kötelességük is van. Kedvesen, de csak is határozottan szabad velük. Ne lássa, hogy manipulálható vagy, ill a párod. És nagyon fontos: Szülők tartsanak össze, mindkettő ugyanazt várja el, nehogy kijátszhatóak legyetek egymással szemben a gyerekek által.
Na most ennyi útravalóul. 🙂
KedvelésKedvelés
Köszönöm az útravalót! Mondjuk ezek korábban is fontosak, az az érzésem, hogy ha eleve így nevelődnek, akkor azért jobbak az esélyek a kamaszkorban is.
KedvelésKedvelés
10 éves korában volt egy betegsége. Mindjárt 17. Gyönyörű, szépséges, de folyamatosan tornáznia kellene. Mostanában zaklatásnak veszi, ha szólunk. Pedig nála nemcsak esztétikai probléma.
KedvelésKedvelés
Próbáljátok meg, hogy családostul elmentek fürdőbe, uszodába. Vagy szerveztek kirándulást, túrát, Ha az erdőt nem szeretitek, akkor városnézést. De mindenképpen sétáljatok, gyalogoljatok, mozogjon, hátha rákap az ízére. Járjatok ping-pongozni, bolling-ozni együtt. És utána megpróbálni beszélni vele. Nekem van ugrókötelem, lábgépem és itthon is tudok vele tornázni.
Nálunk a két gyereknél nagyon komoly (alapvető) hiányosságok vannak
Ezek a gyerekek nem lettek szocializálva. Semmilyen erkölcsi normát nem kaptak emberileg , mint egyéni-emberi minta, vagy egy család, ahogyan emberek együtt egy közösségben élnek.
A kisebbik kétszer bukott általánosban, a nagyobbik otthagyta a középiskolát.
20 évesen 8 általánosa van.
Én rengeteget küzdöttem és akartam, hogy jó útra térítsük őket, de a párom feladta! A pasik ilyenekben nem szívósak.
És én innentől már lezártam, ez az ő életük. Senkit nem lehet megmenteni saját magától.
De ti még küzdjetek, úgy látom az alapokat megteremtettétek hozzá.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: most akkor én mit tolok | csak az olvassa — én szóltam
Az anyja fülét örökölte. A rajzolata és az alakja is olyan. Megfigyeltem. ☺
KedvelésKedvelés