Intenzív, jóféle beszélgetés volt a múlt heti novellaboncolás, nagyon együtt voltunk, és pont úgy megérintett sokakat a Balholmi lányok, mint engem. Aki nem olvasta, ne hagyja ki!
Megrendítő, nyelvileg és emberileg katartikus szövegei vannak Szvoren Edinának — ma beszéljük meg egy rövidebb novelláját! Most se madárcsicser. Ezúttal is szakaszosan teszem fel, mert ennek meglepő mértékben örültetek.
Tárcanovellaként megjelent a Népszabadságban szeptember végén, ez a hosszabb változat itt jelenik meg először. (Ha szeretnéd velünk részletekben olvasni, akkor ne kattints oda!)
1. Ki beszél?
2. Hová megy?
3. Milyen érzéseket idéz benned Drelyó úr neve? És Trifánnéé?
4. Mi lehet az oka a beszélő lecsúszásának? Miben más ő, mint a többi lány?
5. Mit gondoltok a szülésről szóló mondatról?
6. Ebben a szövegben van-e konkrét időre, helyre való utalás?
7. “Monroe-némber” — beszélgessünk erről!
8. Miért Trifánnéra gyanakszik Drelyó úr? Miféle átok ül rajta?
9. Most melyek az idézhető mondatok?
10. Mi a karkötők szerepe?
11. Mit gondoltok a kedélyes kanasztázásról?
12. Mi lehet az oka Trifánné félelmének, hogy el akarják venni a fiát?
13. Milyen összefüggése van a novellának a bloggal?
*
Szvoren Edina: Trifánné kedves
Ellenőrzöm a dobozt. Amikor megrázogatom, szépen csörögnek benne az üvegcserepeim. Elbúcsúzom a nagyfiamtól: szervusz. Nincsen erőm egy piercingről szóló vitához. Az utcán hunyorgok, a kocsik pedig remegnek, mintha pára vonná ki belőlük a lényeget. Az utca túloldalára kell átmennem naponta egyszer, de azért mindig felöltözöm rendesen retikülbe, utcai copfba, karkötőbe. Az utcákat szép és nemes dolgokról igyekeznek elnevezni, fákról, szabadságról, madarakról, pedig léteznek fák, amikre fölkötik magukat az emberek, és a szabadság meg a madarak csőre sokakat megnyomorít.
Megnyomom a szabóság csengőjét. Ez a csengő egy nagy zöld gomb: erős benyomást tesz rám, hogy a fal síkjába lapul. A pincébe vezető ajtón kinyílik a zár. Lépcsőjárás közben a szandálban megvonagló ráncos lábujjakat nézem. Nehéz elhinni, hogy nélkülözhetetlenek az életben maradáshoz. A lépcsőfokok élére néhány évvel ezelőtt rézprofilt csavarozott egy acetonos leheletű munkás, hogy az ügyfelek télen se csúszkáljanak rajtuk. Akkor kerültem vele össze, amikor a szoknyám alá nézett. Most meg már nem lakik velünk. Sejtelme sincs, hol rejtegetem a dobozomat.
Az iroda jobb kéz felé nyílik, a szabóság és a ruhaklinika helyiségei balra. A negyvenegyes számú ház pincerendszerének teljes utcafrontját a Drelyó szabóság foglalja el. Amikor Drelyó úr fölvett méretezőnek, még csak két helyiség volt az övé. A szabóságot a folyamatos és fokozatos fölvirágzás jellemzi, én viszont méretezőként kezdtem, betűzőként és táskajavítóként folytattam, most pedig rongyot szedek. Beköszönök az irodába, és a retikülömet fölakasztom a fogasra. Nagyon kell vigyáznom, nehogy észrevegyék, mi van velem. Egyszer figyelmetlen voltam, és Drelyó úr akasztóhurok nélküli felöltőjére tettem a retikülömet. A felöltőn keletkezett egy pukli. Miután megszületett a fiam, magamba nyúltam, mert ki akartam tépni a méhem: a méhszájamnak volt olyan alakja, mint annak a puklinak.
A táskajavító a leghátsó szoba, ott kezdem a munkát. A táskajavító lányok kikotornak nekem néhány foltot meg nyesedéket az asztal alól. Lábbal. Nincs merszem megkérni őket, hogy álljanak föl, míg kisöprök. Etyekről meg Tárnokról jöttek, és az ajkamat nézik. Ha Drelyó úr rögtön rongyszedőnek vett volna föl, és sosem dolgoztam volna itt táskajavítóként, most talán a sarkamra tudnék állni. A nagyfiam nem ment ma iskolába, mondom, mert az emberek munkavégzés közben a gyerekükről beszélnek. Nem vagyok jó anya. Fogom a göngyöleget, és letépek róla egy hetvenöt literes zsákot. Szétnyitom a zsák száját, aztán a rámázó géppel az asztalra nyomtatom az egyik oldalát. Összesöprök egy kisebb halom nyesedéket, lapátra segítem őket, és a zsákba hányom. Egyszer gombostű került a nyesedékbe, és a zsák fölhasadt. Az a gombostű hatvan percnyi munkámat tette tönkre. A táskajavító lányokra gyanakodtam.
Drelyó úr ma szlovén üzletemberrel tárgyal, és rumos kávét kért az irodáról. Fogom a zsákot, hurkot kötök a szájára, és már viszem is a raktárba. Ma nem kerülhetem el Drelyó urat: nyílik a tárgyaló ajtaja. Drelyó úr kikíséri a vendégét, aztán odajön hozzám. Nem szeretek beszélgetni vele. A vállamra teszi a kezét, és a számat nézi. Zúg a fülem. Akkor kezdett zúgni, amikor megláttam a fiam piercingjét az orrtöve mellett – a Monroe-némbernek van ilyen. Nem volt erőm a vitához, inkább a szobámba siettem ellenőrizni, hogy megvan-e még a dobozom. Még méretező koromban történt, hogy Drelyó úr behívott a tárgyalóba, és hosszú, zöld tintával írott leveleket terített elém. Azokon a leveleken egy nimfomániás nő perverz kívánságai álltak. Drelyó úr azt mondta: fölismerem az írását, Trifánné kedves. Ezekkel a romlott levelekkel kezdődött a folyamatos és fokozatos lecsúszásom, pedig Drelyó úr zaklatójának az írása egyáltalán nem hasonlított az enyémre. És Drelyó úrba a táskajavító lányok szoktak belehabarodni, nem a komoly és zárkózott méretezők. A kezemből akkor csúszott ki a gyeplő. Az élettársam hiába csavarozott rézprofilt a lépcsőfokokra, hiába fújta acetonos leheletét a szoknyám alá.
Folytatom a munkát. Megyek tovább a próbaszobába, a női és férfi méretezőbe, a modellezők világos és légkondicionált szobájába, valamint a ruhaklinikások lambériázott kuckójába. Már három zsák telt meg az asztalokról lehullott nyesedékkel, már három zsák szájára kötöttem csomót. Az anyagkalkulátor kisasszony, aki az enyémmel ellentétes utat járt be az idők folyamán, előveszi a sminktükrét, és úgy tartja az arcom elé, mint egy BKV-bérletet, ami olvasásra, alvásra és zsebtolvajlásra is feljogosít. Mikor én anyagkalkulátor voltam, ő még csak rongyot szedett, és most a szája előtt köröz a mutatóujjával. A tükrébe nézek: ez a rúzs pontatlan, ismerem el. Mint mikor ugye sír az ember, és a tárgyakról lemásznak a színek. Fogok egy rongyot, és letörlöm vele a rúzst, amennyire lehet. Elkeserít, hogy a munkatársaim rám vonatkozó észrevételei rendszerint pontatlanok, a következtetéseik mégis helyesek.
A szabóságban az a szokás, hogy aki végzett az aznapi feladatával, besegít a rongyszedőnek. Négyen hajlongunk, négyen söprögetünk a ruhaklinikások vidám és otthonos kuckójában. Mindenki arról álmodik, hogy egyszer ide kerül. Van, aki azt mondja, amit a mennyországról szokás: hogy talán nem is létezik. Drelyó úr tartja nekem a nagylapátot, közben pedig szóvicceket farag. A zsák szája, a szák zsálya. Azt kívánom, hogy madárcsőr verjen léket a koponyámba, és szipolyozza ki belőlem Drelyó úr szójátékait. Trifánné kedves, mi van a nagyfiával, kérdi. A nagyfiam? A nagyfiam ma otthon maradt, felelem. Láza volt, hasmenése. A negyedik zsák ma csak félig telt meg. A titkárnőtől megkapom a pénzt, és mehetek. Elveszem a fogasról a retikülömet, amiben csak egy kulcscsomó csörög. Elköszönök.
Amikor az előszobába lépek, hallom a fülzúgásomon keresztül is, hogy látogatóink vannak. Próbálom eltalálni, hogy milyen látvány fogad odabent. Már a körfolyosón, a liftben, sőt a szabóság lépcsőjén is ez járt a fejemben. A képzelet arra való, hogy a meglepetésektől védjen. A sors egy lakás, ahol a szomszéd kádja alatt a távollétemben beszakadhat a födém, a vízipálma kifordulhat a földből.
Senki nem veszi észre, hogy megérkeztem, a lépteim nesztelenek. Szeretném, ha egyszer Drelyó úr azt mondaná rólam a hátam mögött: a jó Trifánné halkabban jár, mint a 9600-as, szálvágós Elna. De ne nekem – ne legyek jelen. Anyám az ajtó felőli fotelban ül, az élettársam a szekrény felőliben, a nagyfiam pedig mellkasán összefont karral támaszkodik a falnak. A piercing helyén most már csak a rózsaszín, lüktető lyukat látom a nagyfiam szája fölött. Az arcán színlelt közöny. Az élettársam dühösen az asztalra koppint, és a koppintás helyén máris ott a piercing: mintha a cserebogár csíkozású asztallapból nőtt volna ki. Hogy engedhettem ezt, kérdezik. Rossz anya vagyok. Attól félek, hogy Drelyó úr egyszer csak fölcsönget hozzánk, és meglátja, hogyan élek. Hogy az asztalból nálunk piercingek nőnek. Hogy a fiam Marilyn Monroe-ra hasonlít, s hogy az anyám el akarja venni tőlem. Hogy az élettársam nem él velünk, és a rám vonatkozó észrevételei rosszak, a következtetései mégis helyesek. Szeretném, ha Drelyó úr vagy más valaki súlyos kövekkel rakná tele a retikülöm, hogy a földbe nyomódjak: hogy a saját lépteim mély barázdájában találjak vissza onnan, ahova megyek.
Nem mondok semmit, csak fölemelem a kezem – a tenyeremmel tolom vissza szájukba a szavakat, közben könyökömig fut a karkötőm. Alig van hús a karomon. Amikor elájultam a szabóságban, és Drelyó úr fölsegített, azt mondta: mint a Schmetz-tű, olyan hegyes a maga könyöke. Akkor már csak betűző voltam, és félúton találkoztam azokkal az etyeki lányokkal, akik részesei a Drelyó szabóság fölvirágzásának. Mindig megnézem magamnak a távolodó etyekieket: milyen is egy boldogsága tetőzése előtt álló ember háta. Milyen is az elvirágzás előtti pillanat. De semmi különös.
A szobámba vonulok. Ülök az ágyon. Ami a testem két oldalán lóg, az nem ruha: ezek a bojtok és rojtok a karjaim. A hüvelykujjamat a tenyerembe hajtom, a karkötőim pedig máris a földre csúsznak. A jó Trifánné olyan vékony, mint a cérna, a jó Trifánné élete nehéz, mint Drelyó úr szenes vasalója. Előveszek egy sötét törülközőt. Tíznél is több sötétbarna törülközőm van: az elsőt Gyopárosról hoztam, amikor az élettársammal összekerültem. Előveszem a dobozt. Ahogy megrázogatom, szépen csörögnek benne az üvegcserepeim. Van, hogy már a cserepek hangja megnyugtat, de ez a vízipálmás, piercinges nap nem ilyen. Kibontom a hajam. Nem tudom, miért csinálom ezt. Hogy miért kell kibontani a hajam. Kiveszek egyet az élettársam sörösüvegének alkohollal fertőtlenített szilánkjaiból. A földre ülök, a parkettra terítem a törülközőt. Elkezdem. A vérem kecses és domború patakokban folyik a kézfejemre, a kézfejemről pedig a törülközőre. A csuklóm körül vágok, de a tilos helyeket elkerülöm. Nem meghalni akarok. Azt szeretném, hogy valaki kötözzön egy fához, és koncolja ki belőlem a születésem óta készülődő igazságokat, a monroe-piercinget meg a tehetetlenségemet. Három ember között kell őrlődnöm – és egyik sem én vagyok. Sírok. Látom, hogy a véremről lemászik a barna szín, a lábam mellett heverő borostyán karkötőkről a sárgaság: évszázadokkal ezelőtti rovarok kőbe zárt rothadása. Kihullik a kezemből az üvegszilánk. Senki nem kíváncsi rá, hogy milyen az enyészet, senki nem nézi a távolodó hátam.
A képzelet megvéd a csalódástól – de ha nincs semmi, ami rosszabb volna annál, hogy elveszik tőlem a fiam, akkor védekeznem sincs mivel. Megmosakszom, fertőtlenítek, rendet rakok. Az összemocskolt törülközőt a szennyeskosár mélyére ásom, aztán visszabújok a karkötőkbe.
A nappali résnyire nyitott ajtaján füst gomolyog az előszobába. A nagyfiam a földön kuporog, törökülésben: ásítozik, amíg anyám a kanasztasorait rendezgeti. Az élettársam int a fejével, amikor észrevesz. Bemegyek. Amikor vége a rundnak, a dohányzó asztal negyedik oldalára nekem is leszámolnak tizennégy lapot. Anyám unott arccal jegyzi föl a nevem a táblázat negyedik oszlopába. Az élettársam föl se néz a lapjaiból, amikor a nagyfiam elé tolja a cigarettás dobozt. Rápaskol egyet. A nagyfiam tekintete hitetlenkedve jár ide és oda. Anyám megvonja a vállát. A karom gyenge, alig bírom tartani a kártyalapokat, a vállamat mintha kövekkel megrakott retikülök húznák. A fiam rágyújt, és idegenkedve nézi a kibontott hajam. Anyám, az élettársam meg a nagyfiam közös hamutálba verik a cigarettájukat. Ahogy a combomra támaszkodom, karkötőim a könyökhajlatomba csúsznak, és láthatóvá válnak a legújabb sebhelyek. Finomak és zsengék, mintha Drelyó úr saját kezűleg varrta volna ki őket. Késő estig játszunk. Én írom a pontokat.
csak az olvassa. én szóltam 
“… pedig léteznek fák, amikre fölkötik magukat az emberek, és a szabadság meg a madarak csőre sokakat megnyomorít.”-ez elég erős hétfő reggelre.Jó ebből a szemszögből is ránézni a dolgokra,hiszen annyifélék vagyunk,egy-egy szó,fogalom,történés sokféleképpen érezhető-értelmezhető.Pedig csak itt csak annyi történik,hogy átmegyek az úton.
KedvelésKedvelés
“…felöltözöm rendesen retikülbe, utcai copfba, karkötőbe.”
Várom nagyon a folytatást!
KedvelésKedvelés
És a végén a helyükre kerülnek a maskara kellékei: a karkötők tartják össze a szétvagdalt karokat, a megrakott retikül tart lent a földön, a copf az illemtudóság.
KedvelésKedvelés
Ez nagyon jó. Volt szerencsém egyszer-kétszer ellátogatni egy ilyen szabóságba, sőt, a belső viszonyokba is betekinthettem. Ennek fényében, még erősebb a szöveg.
KedvelésKedvelés
A szakaszos olvasás nagyon szuper volt, ma megpróbálok végig figyelni, s követni a részleteket, ill. a kommenteket. (Dolgozni megy, de a múlt heti novella alapján már nem merek találgatni a beszélővel kapcsolatban.)
KedvelésKedvelés
No, igen. Dolgozni megy a szabóságba, azt gondolnám, a cím alapján, maga Trifánné.
Akit negyvenes évei végén járó, de talán idősebbnek látszó nőnek képzelek.
KedvelésKedvelés
azt súgja bennem a nyelvszakos, hogy mindkét névben ott van a hármas szám (drei és tri), kíváncsi vagyok, hogy mi szerepe lesz ennek később, ha lesz.
“Mint mikor ugye sír az ember, és a tárgyakról lemásznak a színek” – szép.
KedvelésKedvelés
Ez tök jó meglátás, nekem nem tűnt föl.
A Drelyó névről nekem a Dejó jut eszembe, a diópótló, aminek eléggé utálom az ízét. Szóval valami hamis, olcsó, nem eredeti.
A Trifánné-re meg rágugliztam.
A triphane az egy ásvány, sárga kunzit kő. Drágakő, féldrágakő? Gondolom, ehhez köthető a titokzatos doboz, az ” üvegcserepekkel”.
KedvelésKedvelés
nekem meg Putifárné jut eszembe róla
KedvelésKedvelés
Elsőre nekem Trifánné nevéről a profán szó ugrott be, amire rákeresve a gugliban az jött ki, hogy: mindennapi, közönséges, méltatlan, otromba, szentségtelen.
KedvelésKedvelés
Ez nagyon jó! Putifárné, a csábító.
Szerintem ez a nő egy dekoratív, vonzó nő (vagy az volt), és megtetszett a főnöknek, de mivel nem vette a lapot, szép lassan kicsinálták.
KedvelésKedvelés
És valakiNÉ. Még a neve sem látszik, az sem önmaga.
KedvelésKedvelés
Nekem is dejó, abból meg elsőre a joviális, mézesmázos denidevító-külsejű taszító alak.
KedvelésKedvelés
Nekem Trifánnéról a triptofán. A triptofán egy esszenciális aminosav, hozzájárul a mentális egészség, a pozitív kedélyállapot, a jó kognitív funkciók fenntartásához. Pont ami Trifánnéból hiányzik.
KedvelésKedvelés
“Három ember között kell őrlődnöm – és egyik sem én vagyok.”
Ezt Catherine Blake-nek. Itt a hármas szám.
KedvelésKedvelés
és igen! 🙂
KedvelésKedvelés
Mi az oka az elbeszélő lecsúszásának? Egy jó kis munkahelyi mobbing? És az, hogy nincs biztos háttere, hogy egyedül van, kiszolgáltatott, és nincs senki, akitől segítséget kérhetne vagy várhatna.
KedvelésKedvelés
Ha jól lövöm be a korszakot, akkor ez a kilencvenes évek első fele. Amikor megszűnt létezni a könnyűipar Mo-on. Sorba szedték széjjel a gyárakat, ahol anno a főszereplő mint szabó, ráadásul méretező egy rangot jelentett a többi ruhaipari munkás között. A gyárak felszámolása akiknek szerencséjük volt és nem lettek tartósan munkanélküliek bekerültek egy vállalkozás teljesen megváltozott munkakörülményei közé. A biztonság odalett, a kiszolgáltatottság nőtt. Ahogy írtad is, valszeg ez a nő vonzó volt ekkor, volt tartása, tudása, viszont zárkózott és megközelíthetetlen lehetett.
KedvelésKedvelés
Igen, szerintem az is erre az időszakra vall, hogy a Monroe-némber egyértelműen Madonna.
KedvelésKedvelés
No, ezt benéztem, közben megérkezett a folytatás…
KedvelésKedvelés
Szerintem annyira nem nézted be. 🙂 Akkoriban épp Madonna volt, aki újra behozta divatba a Monroe-s stílust.
KedvelésKedvelés
Itt egy fiúnak példaképe ő piercingügyben, nem Marilyn Manson ez?
KedvelésKedvelés
Bocsi, de csak itt tudtam beszúrni a hozzászólást:
Nem hiszem h. M. Manson-ra gondolt volna, mert egy középkorú nő szerintem nem tudná összekapcsolni Mansont Monroe-val. Nem valószínű h. ilyen “mélyműveltsége” lenne a külföldi zeneikonokból. 🙂
Illetve szerintem Manson később lett közismert. Ha jó az idő – kilencvenes évek első fele – belövése a történet szempontjából, akkor még itthon nem igazán volt annyira közismert Manson.
No és rákerestem – piercing-es hiányos műveltségem okán – a “Monroe piercing” egy létező piercing fajta, a rengeteg ajak piercing egyike. Azt írják róla, hogy:
” A felső ajak oldalsó részén jobb vagy baloldalt elhelyezett piercinget nevezik így. Ez az ékszertípus a leggyakoribb az összes közül, általában a hölgyek körében népszerű. További elnevezései: Szépségpötty = Monroe = Beauty Mark = Madonna = Chrome Crawford = Mouche”
KedvelésKedvelés
Szerintem sem Marilyn Manson, végignéztem egy pár képet róla, de olyan piercinget nem láttam rajta, amely szépségpöttyhöz hasonlít, illetve azon a speciális, ajak feletti ponton van.
Az is lehet egy szégyenforrás Trifánné számára, ha a “nagyfia” éppen Monroe-ra, vagy Madonnára akar hasonlítani. Komoly konfliktus továbbá, ha az élettárs, meg a kedves mama ebbe akar beleszólni, ezen a címen akarja elvenni az anyjától a gyereket.
KedvelésKedvelés
Nekem elsőre is Marilyn Manson ugrott be, róla van itt inkább szó.
Generációk és bálványok közötti különbség, hasonló hangzású szavak összemosása, ilyesmi.
Nagyanyám a laptopot makacsul “laptoknak” nevezi például. Mert úgy számára is van értelme.
KedvelésKedvelés
😀
KedvelésKedvelés
Ha az Etyekről és Tárnokról jövők naponta ingáznak onnan munkába, akkor be lehet határolni a környéket. Ebben az iparágban gyakori a pár településnyi napi ingázás.
A lehetséges időt a piercing alulról határolja, a retikül meg mintha felülről határolná, meg nekem kicsit a rumos kávé is, nekem ilyen nyolcvanas-kilencvenes évek jutott eszembe, negyven körüli, de szerintem is idősebbnek ható nő, kamasz fiú, nehéz élet.
A fiát egyedül neveli, az acetonos leheletű munkás epizódszereplő az életükben, a fiú nemkívánt. Ja, most már légkondicionáló is van, újabb alsó korlát az időnek. Rongyos zsákok szájára köt csomót, ez az elért, az elérendő eredmény: elfojtani, csak ki ne bukjon semmi. Csak tű ne legyen. Semmi hegyes, éles, csak tompaság, akkor nem feslik fel a belső és a múlt (szennye?).
KedvelésKedvelés
Mivel szlovén üzletembert említ így ez már valszeg a kilencvenes évek első fele lehet. Pláne, hogy akkor még a magyar varrodáknak futott a szekere, és ez a szabóság is virágzik épp.
KedvelésKedvelés
Igaz, erre nem figyeltem. Pedig amikor olvastam, beugrott az élénk színű öltönyös újgazdag kilencvenes évek eleji textilvállalkozó képe.
KedvelésKedvelés
Időre utalás a beprogramozható hímző-varrógép és a szenes vasaló is. Jó tág időhatárok. Viszont Trifánné nem dolgozhatott le itt egy emberöltőt a szenes vasalótól a szoftveres varrógépig, viszonylag fiatal. De akkor hogy jön itt össze a kettő?
KedvelésKedvelés
A fojtás, fojtogatás, elfojtás, visszanyomás, a kitüremkedések kerülése annyira ott van szerintem. Ez jut eszébe a fákról, a szabadság is nyomorít, egy utcányira korlátozódik az élettere, pincében van a munkahely, aminek még a csengője sem emelkedik ki a falból, vélemény és vita helyett csak egy szervusz, és észre ne vegyék, mi van vele. Mint munkaerő is folyton redukálódik. Zsugorodik minden, várom, hová, meddig.
KedvelésKedvelés
Aaaa, Kafka Átváltozás!
KedvelésKedvelés
Fojtás, elfojtás, a szabadság nyomorít. És van ez a fiú, aki úgy néz ki, mint Marilyn Monroe.
Háát…
“Azt kívánom, hogy madárcsőr verjen léket a koponyámba, és szipolyozza ki belőlem Drelyó úr szójátékait.”
Szégyen, tehetetlenség, lefojtott agresszió.
KedvelésKedvelés
“Miután megszületett a fiam, magamba nyúltam, mert ki akartam tépni a méhem: a méhszájamnak volt olyan alakja, mint annak a puklinak.”
Ez nekem drasztikusabbnak hangzik, mint egy “szimpla” nem kívánt gyerek, inkább egy nem kívánt aktusból, erőszakból fogant gyerek.
” A sors egy lakás, ahol a szomszéd kádja alatt a távollétemben beszakadhat a födém, a vízipálma kifordulhat a földből.”
A sors csak rosszat tartogat, megtörténik Trifánnéval, nem irányítja, elszenvedi. A sors erőszak és halál.
KedvelésKedvelés
Ami még lejön ebből nekem: öngyűlölet, öndestrukció. Lehet, hogy a cserepek egy eltervezett öngyilkosság kellékei.
KedvelésKedvelés
Iszonyatos öngyűlöletről tanúskodik ahogy kívülről nézi a testrészeit, a méhét, a lábujjait, mintha nem is hozzá tartoznának. És folyamatosan eljátszik az öncsonkítás gondolatával: a lábujjak nélkül simán el lehet éldegélni, a méhétől majdnem (?) megszabadul, és biztos ami biztos, végig nála vannak az éles üvegcserepek a további nem kívánatos kitüremkedések lenyesegetésére. Önutálatra, önmaga tárgyiasítására utal az is, ahogy a kapcsolatáról beszél, “összekerültem”, “szoknyám alá nézett”, tökéletesen minden érzelem nélkül, kábé mintha valami cellatársról beszélne. Utána viszont többször is felemlegeti, hogy az illető már nem él vele, valószínűleg jelentetett neki valamit ez az ember, de annyira egy rongynak tartja magát, hogy még csak fel sincs háborodva azon, hogy az anyja elszerette az élettársát. Számára ez a világ rendje, vele ez nem is történhetett másképp.
KedvelésKedvelés
Pontosan ezt éreztem én is, még a neve is olyan vékony, feszes, kiterjedés nélküli, mint egy vonal vagy pont. Míg Drelyó terpeszkedik, szétfolyik, a Trifánné valahogy olyan “éppcsak mondjuk ki, sietve, essünk túl rajta” hangzású. És tényleg minden kitüremkedést lenyesne, testit, érzelmit, kapcsolatit. “Ne legyek jelen” Ne legyek.
KedvelésKedvelés
nagyon pontos, agneci, köszi! jobban leírtad, mint én tudtam volna.
KedvelésKedvelés
Tényleg nagyon jól leírtad 🙂
KedvelésKedvelés
Hol van benne, h az anyja elszerette az élettársát? Én nem találtam.
KedvelésKedvelés
Nincs benne konkrétan az, hogy elszerette, én csak abból gondoltam, ahogy ők ketten együtt érkeznek látogatóba, összezárnak, iszonyú egyetértésben ítélik el Trifánnét. Meg az unottságukból, ahogy nem is szólnak egymáshoz, arra következtettem, hogy ezek régóta együtt mozognak
KedvelésKedvelés
Huhh! Letaglózott. Emésztem még pár napig.
Olvasom a blog jó egy éve, de ez most írásra késztetett:
“A képzelet arra való, hogy a meglepetésektől védjen.” Mennyiszer átéltem ezt életem során! Jó van csak mondjad – gondoltam magamban – és fejben már máshol jártam. Ez volt az én kis külön menekülőutam, ha nem voltak valamire szavaim.
KedvelésKedvelés
Nem tul fair, mert ismerem a teljes tortenetet, de emlekszem arra, ami elso olvastra ivodott belem: ez a no nagyon szorong, ugy fogadja csokkeno osztalyreszet, mintha a sors kereke nem is foroghatna szamara maskent. Passziv, mikozben objektiven szemleli magat es az esemenyeket egy rajta kivul elhelyeskedo (a meselo) nezopontbol. Probal konvencionalis lenni, nem kilognia sorbol, keruli a konfrontaciot, nem tudja/akarja megvedeni magat. Mekkora traumat cipelhet magaval!
KedvelésKedvelés
most jöttem rá, nem hasonlított a fia MM-hoz, hanem a piercing Monroe pöttyéhez az arcán (szemölcs? vagy csak ceruzával rajzolta?)
KedvelésKedvelés
A dobozt és a benne zörgetett valamit már ismerjük a Balholmi leányokból – ki földet, ki rágott rágókat, ki üvegcserepeket zörget a dobozában. Csakhogy ott a doboz tartalmának pont az a jelentősége, hogy nincs jelentősége, míg itt sajnos nagyon is lesz szerepük a cserepeknek. A doboz a valódi énje, rejtegeti, még az acetonszagú munkás semtudhat róla.
KedvelésKedvelés
az előző Szvoren óta elolvastam még néhány novellát, amit sikerült fellelnem a neten (a könyvtárban, ahová járok, sajnos még nincs meg), a doboz motívuma több novellában is visszaköszön, és igen nyomasztó tárgy.
KedvelésKedvelés
Szvoren Edina nekem a belvárosi Bodor Ádám. Mindketten annyira nyomasztóak, úgy írják le a legnagyobb mocskot és perverziót is, hogy az már szép. Csak míg Bodor Ádámnál tudom hova tenni, hogy honnan vehette az általa leírt karaktereket és abszurd élethelyzeteket, addig Szvoren Edinát olvasva egyszerűen nem fér a fejembe, hogy valaki, aki teljesen hétköznapi életet él egy nagyvárosban, nem volt börtönben, sem portás egy elmegyógyintézetben, valószínűleg nem csak futóbolondok veszik körül nap mint nap a vélhetőleg nem túl megrázó hivatása gyakorlása során, annak honnan van ilyen kifogyhatatlan élményanyaga a lelki nyomor terén.
KedvelésKedvelés
Hogy is mondja? Ami megtörténhet, mindig érdekesebb, mint ami megtörtént, ami lehetséges, fontosabb, mint ami valószínű, és a mondat előrébb való, mint a mondanivaló –most kezdem lassan megérteni ezt. Ne becsüljük le az írói fantáziát se, nem minden élményanyag, amit egy író megír, sőt, szerintem sok írónak az olvasottsága, nyelvhez való viszonya fontosabb alkotói forrás, mint az életének eseményei.
KedvelésKedvelés
Nem becsülöm le, sőt leborulok előtte. Meg a bátorsága előtt is, hogy le mer írni olyan szégyenteljes komplexusokat, amiket nemhogy megfogalmazni nem mernék, de már akkor is szégyellem magam, ha megértem, miről ír. Rendesen le kell vetkőzni a prüdériát az olvasásához.
KedvelésKedvelés
Szabó T Anna néhány versénél volt ilyesmi élményem. Brrrr… elő sem keresem, melyikek voltak.
KedvelésKedvelés
Agneci, nekem is Bodor Ádám volt az első gondolatom, de jó!
A Sinistra körzetet tőle borzadva olvastam, nem esett jól, de nem bírtam letenni.
KedvelésKedvelés
3. a nevekről
mindkét név, a drelyó és a trifán is kelet-közép-európában általánosan elterjedt nevek. kis változtatásokkal előfordulnak a román, szerb, albán, horvát, makedón, török nyelvterületeken. ez, gondolom, a novella földrajzi kereteit vagy a jelenség elterjedésének általánosságát hivatott jelezni (miközben a konkrét helységnevekkel hirtelen visszadob a pontosan behatárolható környezetbe).
a drelyó szóról eszembe jutott a drege román ige, ami elintézést, nyélbe ütést, összehozást jelent.
a trifán névben a trifánné alak ragadott meg: trifánné vagy elhagyott feleség, akin rajtaragadt férjezett neve, de már az élettársán is túl van, vagy özvegy.
KedvelésKedvelés
Megható ahogy összerakja magát :retikül, karkötő, utcai copf, majd ahogy mindez lemálik róla a szobájában.Kicsit olyan mintha a karkötői beszélnének helyette, csörgésükkel ritmust visznek a ebbe a semmilétbe.
KedvelésKedvelés
Most olvastam a novellát is, meg a hozzászólásokat is, tök jókat írtatok. A novella szerintem varázslatos, hiába nem madárcsicser, beszippant a hangulata. Nekem meseszerű, álomszerű az egész.
KedvelésKedvelés
1. Trifánné beszél.
2. Dolgozni. Az életével már sehová.
3. Drelyó a joviális főnök aki brutálisan kihasználja a nőkből álló alkalmazottait, hierarchiát épít, maga az ’emberarcú’ partiarchizmus. Trifánné a hármas szám, valaki felesége volt valaha, de már nincs férje aki megvédje, már csak harmadik.
4. Nemet mondott Drelyónak, aki azóta igyekszik kicsinálni, mosolyogva persze, ő mégis a szakmai elismerésére vágyik. Stockholm szindróma, imposztor szindróma.
5. Nem akarta a gyerekét, és innen derül ki, hogy Drelyó is egy rákényszerített borzalom, a pukli a felöltőn és a méhszáj formája közötti asszociáció nem véletlen. Nőként ő rakja rá egyszer a táskáját a felöltőre (domináns nőként viselkedik), valószínűleg a kapcsolatában is eleinte egy erős nő volt, de ezért kegyetlenül megbüntették, megtörték.
6. Nincs. Lehet sejteni, hogy egy nagyobb városban, talán Budapesten játszódik a történet az Etyekről, Tárnokról bejáró lányok miatt. Az idő valószínűleg a kilencvenes évek első fele, a textilipari magánvállalkozásokat ugyanis később már az olcsó távol-keleti import miatt nem érte meg működtetni.
7. Szerintem a piercing főleg oda ahová a fia rakatta, lányokra jellemző, sőt mondja is, hogy a fia Marilyn Monroe-ra hasonlít, valószínűleg meleg a gyerek és innen van a családi konfliktus, az anyja úgy gondolja ki tudná nevelni belőle, Trifánné meg magát vádolja, kétszer is ismétli, hogy rossz anya.
8. Nem akart a főnökével viszonyt kezdeni és nagyon védi a magánéletét, ami magyar munkahelyeken nem szokás, mert mindenki mindig mindent tudni akar, így gyanús. Az is lehet, hogy ezzel akarta rábírni a főnöke egy viszonyra.
9.Három ember között kell őrlődnöm – és egyik sem én vagyok. – Nekem ez Sartre és a Temetetlen holtak novellában.
10. A karkötők a védelem, az tartja össze őt, és a nőiesség álcája is a külvilág felé. Nem véletlenül veszi le őket amikor igyekszik maga mélyére vágni. A borostyán karkötő őt magát is szimbolizálja, a külső sárga kőből kellene kiszabadítania a bent rejlő rovart, önmagát, de a robarok rég halottak, ahogy ő is él, hiszen folyik a vére, de igazából halott.
11. Tévézés helyett a közös családi tevékenység, addig sem kell, piercingről meg összevagdosott karokról beszélgetni, meg arról, hogy két ember aki nem is lakik Trifánnénál mégis minek pöffeszkedik úgy, mintha otthon lenne. Embertelenül ‘minden rendben van’, a teljesen diszfunkcionális család alapesete.
12. Valószínűleg az, hogy ő egyre furcsábban viselkedik, vagdossa magát, viszont egyátalán nem tud hatni a fiára (lám piercinget csináltatott), akit a család többi tagja megnevelne. Úgy tűnik nem elég férfias a gyerek, hiszen egy nőre hasonlít, az iq nulla nevelőapa ezen úgy próbálna segíteni, hogy cigivel kínálja.
13. Bántalmazó kapcsolat és annak a nőre nézve keletkező következményeinek plasztikus bemutatása. Elég jó válasz arra, hogy miért nem megy el, miért tűr a férfiaktól.
KedvelésKedvelés
http://www.barkaonline.hu/megkerdeztuek/3298-megkerdeztuek-szvoren-edinat
KedvelésKedvelés
A Szegő J. az rokona talán Szegő A.-nak?
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: csodálatos nap | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: az utolsó októberi poszt | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: egy napod a fővárosban | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: mitől rossz egy szöveg? | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: mire költesz mostanában? | csak az olvassa. én szóltam. minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő