összezár

Közzétéve Szerző:

<név> megbaszta a saját lányát?

— ez így kikerült egy blogra.

A facebookos link tartalma kimásolva, ahol a név és az apa elleni feljelentések, ügyiratszámok szerepelnek.

És alatta a teljes bejegyzésem, címestül, férjestül.

Két kommentben szóltam, linkeltem az átvételre vonatkozó policyt. Semmi.

A blogszolgáltatónál szerzői jogi bejelentés, két nyelven.

*

A mai nap (hétfő van), másik megrázó híre, hogy összezárnak. Pont azok, akik az apa szellemi-baráti-érdekköre.

Van néhány ember, akik tudják, ki Minden Áron. Legalábbis nálam jobban. Azok, ahonnan ismerem őt. Válogatott okos fővárosi értelmiségiek. Talán emlékeztek: csatlakoztam hozzájuk épp egy éve egy nehéz sorú családnak lelkesen segíteni. Így fogalmaztam, amikor megírtam Minden Áron történetét márciusban: Nobel-békedíjra érdemes virtuális csoport.

Belebuktam az ügybe, bevallom. Idehívtam dolgozni a családapát. Nem így kellett volna segítenem, és nem akkor, nem bírtam el ezt. Túlvállaltam magam. És a pénz… a pénz nem a családhoz került, hanem… ellenük. Amikor ezt megtudtam, hánynom kellett. Nem kevés pénz volt.

Festő-mázoló az apa. Jeleztem, tudnék neki tisztességes munkát adni. Aztán sürgettek a csoport jó szándékúan kotnyeles tagjai: már mondták is neki, most akkor mi lesz, ne hitegessem. Akkor mondtam, ez így nem korrekt, én akartam felhívni, haldoklik a férjem. (Ekkor kellett volna kilépnem.) De jó, végül is jöjjön. Jött is, előre fizettem, ebédet főztem, élelmiszert és gyerekruhát küldtem. Ő pedig festett, falat és ablakkeretet. Először úgy, ahogy illik, aztán exponenciálisan zuhanó hatékonysággal. Ígérte, nem jött. Hirtelen abbahagyta, elment. Aztán kitört egy ablakot és eltört egy képet. Az ablakról szólt. Szavam se volt, adtam pénzt, vigye el, csináltassa meg.

Nem láttam többé.

Nem hatékony ez a szakértelem nélküli, egymásra licitáló, fellobogó segítség. Túlzásokat, önkizsákmányolást, nagy sohatöbbéket szül.

A csoportban nagy némaság. Kósza hírek: az apa bajban van, mindent meg kell tenni a gyerekekért, el ne vegyék tőle. Én meg kerestem az ablakom. Indulatos hirtelenséggel írták — megint velem van a baj –, hogy kifizetik a kárt. A kispénzű, végtelenül jó szándékú, középkorú humán értelmiségi nők. Ti mit felelnétek? Ó, nem, hagyjátok csak… Mondtam, mindenképpen szeretném az ablakokat vissza, két darabról van szó, két darab százhúsz éves ablakkeret, nem forintosítható, és épp tizenhárom fok van a lakásban, leállt a cirkó, nagyon hűl onnan a lakás, és én nem tudom, hol lakik a család. Ők meg védték tőlem, a szerencsétlen ügy végére pontot tenni igyekvő kérésemtől az apát. Emlékszem, megrázott, hogy a nagy emberbarátok milyen közönyösek velem. Hogy én kellemetlen vagyok.

Tudtam, hogy kilógok közülük, mert nem igazodom, mert sokkal több pénzből élek, és azért is, mert János halálával abbahagytam a segítést, és az egybeesett a bizalomvesztéssel.

Mert felmerült az is, hogy az apa bántalmazó. Verte az asszonyt, aki októberben halt meg rákban. És mindannyiunk hőse, az ünnepelt költőnő, akit a férjem úgy szeretett, leírta: ez a középosztály mindig előhúzott revolvere, hogy ne kelljen segíteni a nyomorultakon. Mindenkinek a fejéhez vágják, hogy bántalmazó. Ő ismeri ezt a férfit, emberileg teljesen rendben van, és tűzbe teszi érte a kezét.

Hogy mekkorát tévedett, azt ma már több forrásból is tudom. Mi finanszíroztuk bő fél évig az apa szenvedélybetegségét. Az önkormányzat munkatársai az ablakból látták, hogy rángatja, üti az asszonyt. Az óvónők is jeleztek: bezárja és bántja a gyerekeket. Erre az volt a reakció a csoportban, hogy szemetek, nem értenek hozzá, rasszisták, ki akarják nyomni az ellátandók köréből ezt az embert, ilyen a rendszer.

Akkor lefolytattam ott a vitát, s ma már látom, ezzel ástam el magam. Érveltem: a bántalmazó nem attól az, mert ellenszenves. Nem látszik rajta, nem valami gonoszul nevető szörnyeteg, benne a rendszer ölt alakot. Esetenként rendkívül kedves, máskor meg köztiszteletben áll. Idegenkedve, gúnyosan reagáltak. Én vagyok a férfigyűlölő, ugye.

Minden átmegy, hatalmas az egyetértés, filantrópok, balosak, liberálisak, szegénypártiak, antirasszisták, antifasiszták, tiltakoznak a xeno- és homofóbia ellen, de a bántalmazás, nők szempontja, a nők mint kisebbség, az nem megy át. És ha valaki a mi pártfogoltunkról felveti, hogy bizony, lehet, hogy ő is bántalmazó, és hogy az áldozatoknak, sőt, a tanúknak pontosan így nem szoktak hinni máskor sem ,ahogy ők nem hiszik el most, azzal kiiktatja magát a komolyan vehetők köréből. A feminista, az a jogvédők négere. Volt már ilyen, nem lepődtem meg, csak azon, milyen egyedül maradtam akkor.

Egyébként Minden Áron abban a vitában is rámszállt, írta, írta, kajánkodott, erre jeleztem, hogy ez nagyon nem, és kiléptem a csoportból. Ez már december közepe. Akkor elkezdett e-mailben rimánkodni, hogy ne tegyek ilyet, lépjek vissza. Később, az ablakok miatt visszaléptem, addigra meg ő tűnt el, illetve ki tudja, mert letiltottam rég.

Tehát János halála után vége volt a segítésnek. De nem is, még egyszer jött az apa. Épp jött a postás és a határozat az özvegyi nyugdíjról, mondtam valakinek a telefonba. Hallottam, ahogy az apa, aki maga is három gyerekkel maradt egyedül, meséli valaki másnak, hogy hallod, ez meg már megkapta, nincs igazság. Én is így néztem, mint most ti. Szerettem volna túllenni már az egészen, fejezze be, amiben megegyeztünk, és amit kifizettem busásan. Akkor tűnt el az ablakokkal.

Végül az egyik segítő fia és annak barátnője elmentek az ablakokért, beüvegeztették, levonták az árát a családnak szánt adományból, vagy nem is?, és visszarakták a helyükre. Megköszöntem. Fellélegeztem.

Ez a segítő egyébként, amikor először jeleztem a csoportban, hogy a segítőkész, nagylelkű emberbarát, Minden Áron pszichopata zaklató, biztatott: ne törődjek vele, ez nem komoly, ővele is próbálkozott, én még fiatal vagyok, nem látom jól, és meséljek csak, ő szívesen segít és ad nekem tanácsokat.

Most szeptemberben, hogy itt és a facebookos ellenoldalon újra acsarkodott Minden Áron, közvetítő segítségét kértem. Írja meg a csoportnak, hogy még mindig zaklat, és megköszönném, ha valakinek volna róla a nyomozást segítő információja, ők többet tudnak róla.

Ma kérdeztem rá, mi volt. Lehetett volna az is, hogy nem tudnak semmit. Én azt hittem, nem válaszoltak. De egyrészt igenis tudnak, másrészt aki nem, az is leírta, mit gondol rólam. A közvetítő döbbenten tiltakozott, aztán abbahagyta.

de hát mi sem tartjuk a kapcsolatot vele szeptember 6., 20:42 · Tetszik

mióta eltűnt az fb-ről azaz jan. eleje óta semmit nem tudok…de azok alapján, ahogy megismertem teljesen irreálisnak tűnik, hogy bárkit is zaklasson….. szeptember 6., 21:27 · Tetszik · 2

kedvelő 1 róla beszél 14 (ezek mi vagyunk…) <ezt a Csak az olvassa, vagy véleménye is lehet ? oldalról írja> szeptember 6., 22:18 · Tetszik

<a közvetítő> de a pasi gyűlölködése jól kiolvasható a soraiból. ha ismerném, biztos segítenék évának, hogy a végére járjon ennek az egésznek… szeptember 6., 22:26 · Tetszik

Vessetek meg ! Megnéztem és jót röhögtem. szeptember 7., 6:09 · Tetszik · 2

beteg. én nem foglalkoznék vele. szeptember 7., 6:53 · Tetszik

minden botnak két vége van. szeptember 7., 7:31 · Tetszik · 2

Kiírja magából amit akar. Ha nem lájkolom nem is látom. Számomra egy vicces valami volt, amit gyorsan átfutottam és kész. Ha valakit nem csak így, hanem másként is zaklat az a rendőrség dolga. szeptember 7., 8:57 · Tetszik

<aki jót röhögött> Szóval szerintem ez szimplán gúnyolódás ( szerintem jó humorral) de semmiképp nem zaklatás. Ha lenne időm meg kedvem, lehet, hogy én is írnék ilyeneket. A szándék pedig, ahogy Minden Áront megismertem, inkább nevelő célzatú—-ami nem ártana. Ha Éva barátnőnk kicsit is hajlandó lenne elgondolkozni önmagán kívül esetleg máson is… Szerintem itt veszítsük el a témát. szeptember 7., 9:32 · Tetszik · 4

<a közvetítő> hát, most nagyon meglepődtem. nem hittem volna, hogy ez a csoport képes tényleg bagatellizálni ezt az egész, régóta húzódó problémát – ami igenis az, ha éva annak érzi… szeptember 7., 10:14 · Tetszik

nem bagatellizálunk el semmilyen problémát, de ez a vicc és nem a probléma kategóriája. Éva ír egy blogot, Áronnak van véleménye…meg is írja…ez szerintem normális. A hasonlat persze maga is a vicc kategóriájába tartozik, de képzeld mondjuk Karinthy kortársait, amikor feljelentést tesznek a rendőrségen….. Az én véleményem az, ha valaki közzéteszi az agymenését, vállalnia kell a kritikát is. szeptember 7., 11:03 · Tetszik · 3

sajnos nagyon jól megtalálták egymást. de nem tudom, hogy a fenti fb-lapon kívül még mit művel MÁ. — különben a következő előérzetem: Éva (Újnevemvan Éva címen) felveteti magát a csoportba, és elolvassa a fentieket. szeptember 7., 16:01 · Tetszik

<a közvetítő> gondolom, nem először találkozna ezzel a véleménnyel, különben nem kérte volna a segítségünket. ha megfeszítetek se értem, hogy miért nem évát kérdezve bizonyosodtok meg, mit érez ő zaklatásnak – nekem nem tisztem ezt tovább ragozni. szeptember 7., 16:13 · Tetszik

Tudjátok, hogy nekem konkrét és komoly segítséget nyújtott <ti. Minden Áron>. szeptember 11., 9:19 · Tetszik · 2

<a közvetítő> itt is segített sokat <ti. Minden Áron>, nem ezt vitatom. viszont ha minden oké lenne, nem álnév mögé bújva macerálná évát… szeptember 11., 17:39 · Tetszik

annak idején engem is macerált, minden alkalommal válaszoltam az ö stílusában, sőt : adtam alá a lapot. Visszavonult, segített elemezni az ügyet. Játszotta a rejtélyes lovagot, egy buta, omladozó csipkerózsikának. De egy omladozó csipkerózsikával már nem tudott mit kezdeni. Eszem ágában sem volt vitatkozni. Üzletember lehet, sikeres, – rengetegen vannak itt álnéven. például Éva. szeptember 11., 23:45 · Tetszik · 1

Hát így. Akkor voltam a szanalmas.hu ügye miatt Egymadár Éva kb. nyolc hétig. Mindenki ismert amúgy az igazi nevemen, volt, aki személyesen is.

Tehát Minden Áron nem komoly, viszont sokat segített és sikeres üzletember (ezt is lehet, hogy beszoptuk? jó estét, nyár…); másnak is van álneve; ha bántott is, azért én vagyok a felelős, de nem bántott, csak én túlzom el; az egész vicc, ezt vállaltam, ne csodálkozzak, amúgy is megérdemlem, agymenéseket írok, Minden Áron Karinthyként ostoroz engem, parodizál, nem beteg, á; én mást meg se hallok, el kellene gondolkodnom, ideje már engem móresre tanítani, és erre épp Minden Áron az alkalmas személy, akit (figyelem:) ők se láttak soha, és még mindig nem gyanús nekik. És még a jóindulatúak is csak vitának, nézetkülönbségnek tartják a zaklatást.

Amely helyzetben én nem sírdogálva reszkettem a sarokban, sőt, nekem is segített Minden Áron, nagy lelkesen tájékozódott utánam és házhoz hozott százezer forintot, és amikor tűrhetetlen lett, én nagyon is keményen írtam meg a véleményemet róla, és éltem a — magam teremtette — nyilvánosság eszközével, és talán ezért gondolhatják, hogy engem nem kell félteni, és ez vita, kölcsönös. (Ha gyenge vagy, szeretlek.)
Engem nem kell félteni, de miért állnak a zaklató oldalára? Illetve: szerintük megérdemlem, hogy zaklasson Minden Áron? És ami számukra ellenszenves bennem, azt honnan veszik? Mert velem nem beszéltek. Kilógtam közülük mindig is? Nem sikerült jól segítenem? Gyűlölnek a vita miatt? A blog miatt? Zavaró vagyok, mert azért érzik, hogy ez az egész így nem volt korrekt?
Oké, nem kedvelnek. No de hogy azt se lássák, ép ember nem tölti az egész napját, sok napját máson való gúnyolódással, kritikával? Ép ízlésű ember nem ír egy lejárató oldalon, nem vesz részt ilyesmiben. Nem látták, száz meg száz hozzászólásban milyen megszállott és szisztematikus volt? Miféle indulattal cincált engem, milyen nyilvánvalóan rosszindulatúan próbált diszkreditálni, kezdve azon, hogy nem vezettem Tihanyban műsort, addig, hogy a pszichológusom nem élhet külföldön, nem olvashatja a blogomat és nem fejezheti ki elismerését az ügyben, hogy hogyan irtom a trollokat? Normális ember nem törődik ezzel, írják ők. De normális ember ír-e ilyeneket? Ugyanolyan joga van írni, mint nekem…?
Vicc? Magam is írnék ilyeneket? Nevelő célzat? Jó, nevelő, de nem látszik, mennyire torz a nevelő? Életkori hierarchia volna ez, hogy engem meg kell nevelni? Meglett, tanult emberek komolyan gondolják, hogy ha rámszállnak és kigúnyolnak, majd mást fogok gondolni, vagy elhallgatok? S hogy ez konszenzuson alapuló közérdek? Működött-e ez a módszer valaha, valahol, szabad gondolatokkal szemben?
Én nem is gondoltam rájuk hónapok óta egyáltalán, kettővel tartom a kapcsolatot úgy-ahogy, másért. Én, amikor — három hete — ők ezeket írták, nem sejtettem semmit. Most látom magam az ő szemükkel, és meglep a tükrük. Honnan veszik mindazt, amit rólam gondolnak? A blogomat olvashatják, vagy belenéztek legalább, de én nem írtam róluk, és amit emberi jogi kérdésekben írtam, az meg fedi az ő világképüket pontosan. Csak a többi, ugye, az az agymenés. Mert a feminista a jogvédők négere.

Én csak azt tudom, hogy engem egyikük sem kérdezett meg. A waldorfos meg kötődő ügyben megismert anya, akivel jó facebook-spanok maradtunk, és agyonlájkoltam, aki szerint a botnak két vége van. A műfordító, aki olyan kedves mindig, amikor találkozunk, legutóbb Géher István temetésén, és aki most attól tart, újra közéjük férkőzök. A másik, akinek a fia idehozta és visszarakta az ablakot, aki azt írja, ővele is próbálkozott Minden Áron, de ő lerázta. A “ráférne Éva barátnőnkre”, “agymenései” jót röhögő doktornővel pedig házi ápolás ügyében beszéltem utoljára, nagyon együttérző volt, és az általa ajánlott ápolónő minden ellenszolgáltatás nélkül jött ide infúziócsövet átmosni, felfekvést kezelni, katétert bekötni Jánosnak, én nagyon megköszöntem mindkettőjüknek, és most csak nézek magam elé, és azt gondolom, hogy neki a segítség miatt biztos nagyon tiszta a lelkiismerete, kvázi kontrollt szerzett fölöttem. (A csoportot alapító költőnő nem szólalt meg, és az is beszédes.)

Én nem tudtam, hogy ez után, amikor az ablakomat próbáltam visszaszerezni, majd jeleztem, hogy Minden Áron durva zaklató (ezt a posztot leszedték) ők mit gondolnak rólam, és nem is törődtem vele. Elengedtük egymást, elsodródtunk, van ilyen. Bennem nincs harag, csak, ha belegondolok, emlékszem a nézetkülönbségre. A segített családról sem tudok, de nem dacos naénaztántöbbetnem miatt, egyszerűen beléjük fáradtam és elúsztak. Azért is, mert egy nehéz időszakhoz kötődnek. Az utolsó heteit élő János felfénylik, és mindenki más elhalványul.

Ők úgy emlékeznek rám, mint akinek csak baja volt. Nem szívesen segített. Pénzért munkát kapott, aztán még reklamált. Talán azt hiszik, azt állítom az apáról, hogy bántalmazó, hogy jól ne kelljen segíteni rajta, meg hogy én férfigyűlölő vagyok, mindenkit rajta akarok kapni — ezt a blogról vehetik. Pedig én nem mondtam, hogy a férfi bántalmazó, csak hogy lehet az annak ellenére, hogy szimpatikus és segítendő, és hogy így érvelni szakmailag veszélyes. És meglepve láttam, mennyi mindennel nincsenek tisztában.

És tudtam én, hogy ez magányos biznisz, ez a blog. Én tudtam, hogy igazán sose vegyülök, és azt is, hogy ennek ellenére mindig azt hiszem, engem mindenki szeret. Én tudtam, hogy nem tetszik másoknak, ahogy élek, kommunikálok, látszom, megcsinálom. Hogy fogják nekem itt sokan lobogtatni, hogy ők jobbak. Hogy azzal vádolnak, hőssé avatom magam. Hogy egyáltalán nem olvasnak irodalmi módon. Tudtam, sokak csendje nem azt jelenti, hogy nincs idejük beszélni velem, hanem azt, hogy nem tetszik nekik ez az egész, akár gyűlölik is, irritálja őket, nevetségesnek tartják, nem érzik tisztességesnek a sikerét, nem szeretik, ahogyan játszom.

De ezt ezekről a nőkről nem hittem volna, na. Nemhogy nők, de szociálisan érzékeny, balliberális, áldozatokat aktívan segítő, példamutató nők, akikkel együtt nyomtuk a közös ügyet. Aki kiáll, arra lőnek, ne csodálkozzon — mondják mosolyogva, karabéllyal a kezükben. Érzékeny, művelt, liberális nők.

Ezt, hogy ne csodálkozzam, egészen különböző emberek mondták nekem mostanában, köztük remekbe szabott példaképeim. Hiszen blogot írok. Akkor ő lehet gúnyos, buta, aljas. Nem sajnálhat, hát csikorog. Ő csak elmondja a véleményét.

Mennyire feszített egyébként tavasszal, hogy megírjam őket, a segítés csődjét. Ahogy a tévedéseiket védelmezik. Nem írtam meg, most sem írom meg felismerhetően, és a csalódottságomat nekik sem jeleztem soha. Bámulok most magamon, milyen naiv vagyok. Még mindig nem tudom, mi lesz abból, aki vagyok. Ebből a nem könnyű önazonosságból. Pedig mindig az lesz. De én gyanútlan vagyok és magamból indulok ki: nem haragszom, akkor ők se, miért tennék? Én nem vagyok paranoid. Ők azt hiszik, gyűlölöm őket agresszívan. Ők ugyanolyan áldozathibáztatók, mint akiket én a blogon ostorozok, és összezárnak Minden Áron védelmében.

Van tanulság.

Első tanulság. Ha jól látszom, és az ismerőseim eltűnnek, annak más oka is lehet, mint hogy sok a dolguk. És nem tudhatom. Az egyenesebbje megmondta, mi baja, a félegyenes lecsap valami vitában a diadalmasnak hitt érvvel, hogy “te már minden férfiról azt hiszed, hogy”…, a többi hallgat.

Második tanulság. Hogy valaki kisebbségi világnézeti csoport, például jogvédő vagy állatbarát, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy más hasonló kisebbségiekkel együttérző, sőt, sírnivalóan vak és idegenkedő is lehet, és a helyzet csak fokozódik, ha az a másik sikeres.

Harmadik tanulság. Milyen jó nekem, istenem, de milyen jó, mennyirekurrvajó már nekem, hogy élem az életem, azt csinálom, ami nekem fontos, és nem szorulok ilyen elégtételekre, hogy olyat írjak valakinek a háta mögött, akire oda se figyelek, hogy “nem bagatellizálom a problémáját, hanem nem probléma”. Alig nézek másra, valóban, de ez, ami önzésnek tűnik, azt is jelenti, hogy nem bántom, nem méricskélem és nem irigylem, és csak csodálkozom, hogy mások miért foglalkoznak ennyit velem. Mert akinek van ügye, lobogása, az abban él, nem leselkedik más után, nem gyárt róla elméleteket, sőt, mást csak a ritka plusz időkben olvas, figyel, és csak ha nem sajnálja rá az időt, és csakis azért, mert jónak tartja. Másokat szaglászni, az a gyengék és irigyek sportja. Még Oravecz Nórát sem. Nem téma.

Negyedik tanulság. Csoportban nagyon könnyű uszulni, ráülni mások indulatának, félreértésének hullámaira. Én ilyet eztán sem teszek. Független vagyok és maradok hasonlóan gondolkodók közt is.

Ötödik tanulság. Rendre kicsorbulok az embereken. Az engem csodáló vajszerűeken nem, a pengően egylényegűeken sem, csak azokon, akik kíméletlenül kemény anyagból vannak. És rendre megdöbbenek ezen. Megint Apostol vagyok, aki nem hitte volna, hogy pont ők. És nem csak ők, más érthetetlen történeteim is vannak. A magángimnázium, a hordozóhétszervezők, a mamami. Nagy elnémulások, sohatöbbék, amelyekben mindig az volt a központi téma, hogy én milyen vagyok. Azt mondták, kihívom magam ellen. Azt mondtam: miért nem állsz ellen a könnyű lőhetnéknek? Azt mondták, arrogáns vagyok. Azt mondtam, de legalább nem áskálódom. Azt mondták, nem illeszkedem. Azt mondtam, őszinte vagyok. Azt mondták, nem tudok csapatban dolgozni. Ma már tudom, hogy nem is akarok. Valahogy teljesen máshogy reprezentálnak mindig, mint ahogyan szánom magam. Így jártam a két bébiszitterrel, egyikük gyerekkori barátnőm, és a waldorfovival is, és két másik, barátnak hitt nővel, meg azokkal a feministákkal, akiknek a pedofilügyre adott reakcióiról a valami történt című bejegyzés szól.

Én ezeket az embereket nem bántottam, velük lobogtam, figyeltem, mit írnak, és egyszer jeleztem a — megalapozott — más véleményemet. És az nem lehet, hogy ők húszan ne lássák, hogy a blogom színvonal, és hogy nem az egyetértés a lényege. De nem is erről van szó. Mindegy a blog. Eldöntötték, hogy én nem, és ezt elültették olyanokban is, akiknek nem volt rólam véleményük. Csoportdinamika van. Közülük, a közvetítővel együtt hárman ismernek személyesen.

Van ebben valami rendszerszerű. Úgy érzem, bántanak, úgy érzik, vállalhatatlan vagyok, és mindenki engem furcsáll, és mindenki engem csitít. Biztos okulnom kellene belőle. Nem elmondani, amit gondolok. Nem írni blogot. Nem számítani semmi jóra. Mert félnek és idegenkednek tőlem.

Sírni kéne egy sarokban, gyengének mutatni magam. Jaj, mennyivel jobban járnék. De mert ezt nem teszem, a másik lehetőség a magány és hogy nem bízom már.

Hatodik tanulság. Mennyivel jobb magányos gyanútlan értetlennek lenni, mint magabiztosan és kajánul spekulálni a csoportban valaki háta mögött! Gyugyu, igen, egyértelműen.

Hetedik tanulság. Nem is kell ilyen élesnek meg megosztónak lenni, mint én: aki valamit következetesen csinál, gondol, az mindig ütközik, ez ilyen, és ezt meg kell tanulni kezelni. Mások meg vagy nem látszanak, ezért nem sejtik róluk, mit gondolnak, vagy nem következetesek. Úgy könnyű.

No, ennyi. Töröltem néhány ismerőst. És nagy-nagy szomorúság. Ne vigasztaljatok. Minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő.

47 thoughts on “összezár”

  2. Kedves va, sajnos tl nehznek bizonyult szmomra a jelsz megfejtse. Szeretnk krni, ha lehet. dv. Lbadi Ilona

    >________________________________ > From: csak az olvassa — n szltam >To: ilonakeki@yahoo.co.uk >Sent: Wednesday, 2 October 2013, 5:31 >Subject: [j bejegyzs] sszezr > > > > WordPress.com >

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Na hát simán csípőből megfejtettem, most még én is csak ennek örülök, a poszt után meg csak hápogok. Ezeket meg mégis hogy?
      „A szándék pedig, ahogy Minden Áront megismertem, inkább nevelő célzat”
      „nem bagatellizálunk el semmilyen problémát, de ez a vicc és nem a probléma kategóriája”
      „Megnéztem és jót röhögtem”

      Meg, hogy Éva az arrogáns. Egyáltalán tudják mit jelent az arrogáns, a vicc, meg a probléma? Zaklatás nevelő célzattal, aminek örülni kell? Mi van?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nem vagy. Én ismerek jó pár arrogáns embert, hát mit ne mondjak zongorázni lehetne a különbséget. Lehet, hogy határozottabb vagy mint amit egy nőtől megszoktak és valóban néha nem finomítod és tompítod a véleményed körvonalait, de ez nem arrogancia. Esetleg egy nőnél ezek annak számítanak, de kapják be.

        Kedvelés

      • Azokat a nőket, akik kiállnak a véleményük mellett, és az átlagnál határozottabbak, általában arrogánsnak ítéli a közvélemény. Férfiban ugyanez “tökös csávó”.

        Kedvelés

      • Önvizsgálatot tartottam, és arra jutottam, hogy a magam részéről az ‘arrogáns’ melléknevet gyakrabban alkalmazom férfiakra mint nőkre, a ‘tökös csávó’ meghiányzik a szótáramból (az ‘idióta’ van használatban helyette) 🙂

        Egyébként az arrogáns (bocs, szakmai ártalom) tulajdonképpen csak annyit jelent, hogy túlzottan határozott, és nyilván rögtön felmerül a kérdés, hogy ki szerint… jelen esetben például szerintem, de nem tartom komoly jellemhibának. Persze hogy nem: én is arrogáns vagyok 🙂

        Kedvelés

      • Nekem az “arrogáns” szóval csak annyi a bajom, hogy társul hozzá egy negatív konnotáció, inkább jut eszedbe az arrogánsról az, hogy erőszakos, mint a határozott, például.
        Pedig a határozott, vagy túlzottan határozott nemhogy nem jellemhiba, inkább jó tulajdonság – szerintem.

        Rám rendszeresen akkor mondják, hogy arrogáns vagyok, amikor valaki verbálisan rám támad, én pedig megvédem magam. Vicces, mi? 🙂

        Kedvelés

  7. Jaj, a tanulságaid! Bárcsak előbb levontam volna én is ezeket!

    Kamaszkoromban anyám folyton azzal jött, hogy reméli, hogy majd kinövöm. Aztán azzal, hogy felnőttebb fejjel majd nem lázadozok, és nem is fog hiányozni, és belátom, hogy hülye voltam. És belátom, hogy van, amin nem lehet változtatni, és nem hergelem a környezetemet, és nem alítok minden sarokból támadást. És nem érzek majd védekezési kényszert, mert be fogom látni, hogy a világ nem igazságos, és ebbe bele kell nyugodni.

    És akkor én azt mondtam neki minden egyes ilyen prédikáció után, hogy nagyon remélem, ha minden jellemvonásom meg is változik, ez az egyetlen nem fog megváltozni. Eltelt tíz év, nem változott, és küzdök azért is, hogy maradjon, és látom, hogy neked is megmaradt, és ez vigasztal és jó érzés.

    Amit ők lázadásnak meg a környezet hergelésének gondolnak, az a csillapíthatatlan vágy az igazságra, az a saját határaid védelme, az a szuverén és nyugodt életed biztosítéka, és ezt ők leköpik, mert a saját igazságukat is leköpték, akkor miért pont másét tartanák tiszteletben? Mert elhitték, hogy majd “kinövik”. Áldozathibáztatás, igen, és nagy adag irigység, hogy neked még van igazságod, nekik meg már nincsen. (Lehet, hogy nem is volt.)

    Maradj ilyen!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Valami ilyesmit akartam írni én is, de idôhiány és fáradtság van. Én is ezt gondolom.
      Valamint hogy igen, nagy része irígység. Nem arra, hogy hogy élsz, mit eszel, hol nyaralsz. Arra, hogy Te kimondod és leírod. Hogy megteheted, nem nyomod el magadban, nem keresel simulékony megoldásokat és farvizeket. Ezt sokan – nem is tudatosan – szabadságnak vélik és kurvára irigyek rá. Mert ôk nem tehetik, vagy nem vállalják, amivel ez jár, csak vágyják a kimondás felszabadító érzését és dögöljön meg, aki megteheti amikor ôk nem.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Jaj, bajuszcic, nem nőttem ki én sem, de nagyon megnehezíti az életet ez. Mert mindenki csak magáért beszél, ha egyáltalán meg mer szólalni, és azt hiszi, más is, és ha te az általános igazságért vagy a butaság ellen is beszélsz, amikor már a hajadat téped, azt hiszik, magadat véded azzal a szenvedéllyel, és önző vagy,és miért ilyen nagy a pofád. Nem szeretik szégyellni magukat, és nem szeretnek vitázni.

      És az meg azén hibám, hogy amikor konfliktus van, mindig a megbántott gyerek horgad föl bennem, és sikít. Azt utálja mindenki. Pedig már nagyon mérsékelem magam, már vállat vonok, János eleganciájára gondolok. És ezek nem senkik, engem tartanak hígnak, egy részük nagyon komoly, nagyrabecsült, valódi hétköznapi hős vagy egyenesen újságokban szereplő. Csak utálnak. Utálták, hogy engem basztattak, és néhányan rájöttek, hogy nekem is haldoklik a férjem, és nem szórakozom. Utálták ezért magukat. Utálják, hogy én folyok a csapból, nem értik ezt, ez csak nem tisztességes ügy lehet. Utálták, hogy én tudom, hogy a csoportalapító benézte. A csoportalapító szenvedélyesen védte az apát, és hitelesítette Minden Áront. Én azért hittem Minden Áronnak eleinte, azért kapott jelszót, mert hittem a csoportalapítónak. És a telefonszámomat, aminek birtokában egy zseniális véletlennek köszönhetően kinyomozta a címemet is, ők adták meg neki.

      És vakok, teljesen vakok arra, milyen a bántalmazás, zaklatás természete, iránya. Erősnek és agresszívnak látnak, nem tudnak sajnálni, ami a segítőszindrómásoknak nagy csapás, ezért utálnak. Visszaolvastam, nem írtam semmi cikit, csak jeleztem, hogy lehet bántalmazó és keresem az ablakokat. Meg a döbbenetet, hogy akkor ez a pénz most…? Erre volt a válasz, hogy ne dumáljak, dolgozott, kifizettem. Ja, csak bíztam benne és kétszeres árat kapott, és váratott folyton, és itt beszélt ki engem az otthonomban, és még értelme sem volt, mert nem a családra költötte. Ebből van ez, hogy én magammal foglalkozom csak.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  8. Szívből szólt – valahol ott hagytam el ezt a csoportot anno, amikor nálad volt festeni és végül nem ment. (A szemüveg ügynél még ott voltam)
    Jó az összefoglalód a mindenféle segítő népekről. Annyira sok munka, hogy ne legyek ebben a csapdában! Majdnem akkora, mint maga a segítés, hogy JÓL csináljam. (Nem is sikerül mindig. Olyankor van, hogy ebben érem magam tetten, vagy valaki más velem együtt lévő ilyen segítőszindrómás, akkor őt kell sajnos kilakoltatni az adott helyzetből.)
    Most olyan állapotban vagyok, hogy épp nincs, mert felelősen nem lehet segítő projektem. (Rém hiányzik, mert imádom egyébként, felemel, hálás dolog. Jó, hogy jól tudom csinálni, jó, hogy észreveszem és korrigálom a hibáimat.)
    Visszatérve arra, amire rájöttem: Nagyon sokszor az hiányzik nekik, hogy lássák, hogy ami csináltak az hatékony és jó – és ezt ugye soha nem a segített mondja. És mivel mindenki erre éhes, egymásnak sem mondják, vagy nem szívből. És akkor kezdődik az energiameccs – amikor ki szoktam szállni, ha nem beszélhető meg.
    Ezek a sérelmek szülik a vállalhatatlan és bántóan hülyének néző befogadási nyilatkozatokat a kisállatvédelemben (aki szemét, azt úgy sem fogja zavarni, aki meg felelős, az meg nem fogja aláírni, mert olyan tótumfaktumok vannak benne, ami nem teljesíthető, és az egész egy rosszindulati feltételezésre alapoz, miszerint te az állatot majd bántanád, ezért a JÓ állatvédők majd a nyilatkozattal levédik, hogy ne tedd, mert ők értenek hozzá, te meg a befogadó, csak egy hülye lehetsz.).
    Ezek a sérelmek szülik, hogy nem veszik észre egy feminista körben, hogy egy feminista társukat bántalmazzák és a bántalmazásnak határt kell szabni.
    (Kiálltam érte és utána az egészet inkább otthagytam.)
    Ezek a sérelmek szülik, hogy elkezdődik a kinek van nagyobb jószándéka című rettenetes verseny.

    Szeretném, ha megértenék a segítők az alapját ennek – azt amit leírtál itt. A tanulságokat.

    Meg azt is szeretném, ha a világban az emberek látnák amikor valaki elkezdi ezt és egyszerűen lenne köszönetük, jelzés rá, hogy jót tenni jó. Az sokat, nagyon sokat segít.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  9. Megfejtettem, bejutottam, örülök. Elolvastam, szomorodtam.
    Remélem, mindig lesz erőd önmagad maradni, mert ekkora széllel szemben + mindennapi piszlicsáré operatív tennivalók között ez a legnehezebb feladat.
    Nekik nem sikerült megtartani vagy sosem találták meg magukat. Vagy félnek az igazságtól, ami esetleg kiderül a jó barátjukról / támogatottjukról / illúziókba burkolt kapcsolatukról / pótcselekvéseikről. Vagy csak a felső rétegig jutnak az értelmezésben, és rögtön felhördülnek. Én legfeljebb elviszem a táskám a blogtalálkozóra, amit én horgoltam finom nőiesen, vagy örömmel viszlek ki autóval az állomásra, ha eljössz hozzánk vonattal.
    És közben napi szinten köszönöm a közösen fogyasztott kultúrát és az általad megfogalmazott saját érzéseimet, melyekkel már tudom védeni az én saját magamat.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  10. nem. nem! m.i.n.d.e.n á.r.o.n nem írhat akármit és nem viccelhet bármivel, mert az interneten ez mindenkinek szíve joga – nyilvános felület. m.i.n.d.e.n á.r.o.n pszichopata. stop. akkor is, ha az őt ismerők 90 százalékának nem az. mert az emberek nagyrésze nem ismer fel egy pszichopatát.
    egyetlen csoport miatt se gyötörd magad. segíteni akarsz. akkor is, és még mindig. nem értenek. nem értik, hogy segíteni NEM azt jelenti, hogy folyton odatartod az arcod a pofonoknak. úgy képzelik, a segítő nagyvonalú emberiszarság-kanalazó.
    nem tudom és merem megmondani neked, mit tegyél. hasonló események után én elfojtanám magamban segítői hivatástudatom.
    díszt.r.o.l.lunkat pedig ne ereszd.

    (bocs a pontokért,de jobb, ha nem kereshető vissza – még ha jelszavas is.)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  11. Jaaj, istenem, ez de ismerős! Én is lépten-nyomon ebbe a szarba lépek. Most például pont nagyon aktuális. Nemzetközi Babahordozó Hét szervezés…
    De amúgy nem csak önkéntes, meg segítő körökben jellemző ez, hanem gyakorlatilag bárhol.
    Amit én leszűrtem, hogy az emberek félnek a vitától, és amúgy is bármilyen érdekvédelemtől. Azt hiszik, az rossz és agresszív, és kerülendő. Összeférhetetlen valami. Én szeretek vitatozni. Szeretem érvekkel alátámasztani az álláspontomat, és örülök, ha valakivel értelmesen lehet ezt tenni. Én ugyanis nem a vita kedvéért vitatkozom, hnem mert szeretem tökéletesíteni a gondolataimat, elképzeléseimet, terveimet. Ezért aztán meggyőzni is hagyom magam, ha olyan érvekkel találkozom, amelyek felülírják a korábbiakat. Én ezt sosem éreztem vereségnek. Belőlem olyan örömmel tud kiszakadni, hogy “igazad van!” A felismerés, megértés öröme. És még mindig bízom benne, hogy mások is így vitatkoznak, és szörnyen csalódom minden alkalommal, mikor azt látom, hogy nem az érvek számítanak, vagy hogy igazam van-e, csakis az, hogy nehogy “vesztesen” kerüljenek ki egy szituációból. Ilyenkor jönnek a “nincs abszolút igazság”, meg “nézőpont kérdése” és társai szólamok, meg az érvelési stratégiákban bemutatott logikai hibákkal tűzdelt, a tárgytól való eltérésre használt eszközök. És ilyenkor mindig elkeseredek. Nem tudom eldönteni, hogy tényleg hisznek az emberek az igazság relativságában, vagy egyszerűen azt hiszik, hogy elvesztenek valamit, ha hagyják, hogy tiszta érvek meggyőzzék őket?
    És a másik: a hallgatás. Hiába van igaza annak, aki kiabál, tulajdonképp pont azt kiabálja, amit én is gondolok, de azért inkább csöndben maradok, mert hát kibálni illetlen dolog, és aki ellen kiabálnak, hát azért ő mégiscsak köztiszteletben áll, meg sokat lerakott az asztalra…
    Jaaj, istenem, hányni tudnék tőle!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Milyen igaz ez !

      Az eredetihez : az említett oldal, ami ezen a címen idézte be az egész írást, olyan színvonalon aluli, hogy nem is érdemes velük leállni vitatkozni. Jogász kell hozzá.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  12. Na, végre megfejtettem a jelszót és döbbenten olvasok… ez bármelyikünkkel megtörténhet és meg is történik sajnos, amikor kis tudatosságra teszünk szert és védeni kezdjük a határainkat. Rendszerszintű probléma, hogy az emberek jobban szeretnek más udvarában takarítani, mert azt hiszik, hogy az ők udvaruk rendben van, ami nem azt jelenti, hogy rendben van, hanem inkább azt, hogy nem mernek bepillantani. Az viszont végképp felháborító, hogy ilyenkor ösztönösen a férfit veszik védelembe, ha a két vitapartner különböző nemű. Máron allattomos stílusától hidegrázásom van, mert tudom, hogy én is bármikor belesétálhatok egy ilyen csapdába és tudom, hogy ennyire ép ésszel nem tudnék kiszállni belőle, ahogy te teszed, Éva. Ez a lélekjelenlét csodálatra méltó…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  13. A bátor szabadságod vagy szabad bátorságod akkor is iránymutató és imponáló lehet nekem, ha például nem vagy szimpatikus. Mintha nem lenne a kettő elválasztva egymástól. Ha nekem valaki nem rokonszenves, akkor nincs igaza?
    Milyen szerencse, hogy még rokonszenves is vagy 🙂 Könnyű nekem.

    Bántalmazást, zaklatást úgy látszik csak könnyes szemmel, összeverve, összetörve, reszketve illik bejelenteni, különben gyanús.

    A Gyugyuért meg külön hála, milyen jó, hogy eszembe juttattad!!!
    (Apropó, Vadászat c. film nem lesz valamikor az együtt jobbban? Nagyon izgalmas vitákat gerjesztene szerintem. Jönnének a trollok is dögivel.)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • “Ha nekem valaki nem rokonszenves, akkor nincs igaza?”
      Ó, hát politikus vagy jogvédő nők mondandója elleni kedvelt “érv”, hogy aki mondja nem szép! Ebből következik, hogy amit mond az hülyeség! És ezt az igen megfontolt, racionális következtetést halál komolyan képesek kiejteni a szájukon! Vagy ha nem mondasz valamit nőként eléggé határozatlanul, simulékonyan és kedvesen, akkor arrogáns vagy és kész.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  14. 1. Az ellopott írás még mindig fent van, felháborító. A Google gyorsabb is lehetne.
    2. “Nem hatékony ez a szakértelem nélküli, egymásra licitáló, fellobogó segítség. Túlzásokat, önkizsákmányolást, nagy sohatöbbéket szül.” Nagyon mélyen egyetértek. Nekem – illetve többünknek is – volt évekkel ezelőtt egy pártfogoltunk, aki sajnos önpusztításra költötte az adományokat (és anyázta az adakozók némelyikét, mert fúj, nekik erre meg arra futja…), és nehéz ilyenkor mit tenni, hiszen kényszeríteni senkit, semmire sem lehet. De tény, hogy talán a hirtelen felbuzdulásoknál többet ér szükség esetén az értő odafigyelés, de soha nem erőn felül, csak amíg van honnan adni (anyagilag, időben, érzelmileg).
    3. Most akkor ők személyesen ÉS név szerint ismerik Minden Áront…? o_O Érthetetlen ez az egész. Miért kell védeni? Majd a bíróság eldönteni, “ártatlan viccről, paródiáról” van-e szó.
    Ajaj…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Itt arra gondolok, hogy jól segíteni, hatékonyan, az szakma. És nem érzelmi kérdés. És a költőnő rányomta az egészre az erkölcsi pecsétjét, és lobogó, egyirányú érzelmi ügyet csinált belőle. Ami nem profi, nagyon veszélyes, csalódásokat szül. És onnan nehéz beismerni a tévedést, és ellenségnek tűnik, aki nem ugyanannyira lelkes, aki józanul segítene, vagy vissza szeretné kapni az ablakát, vagy szeretné tudni, mire költi az apa a pénzt.

      Egyébként pont Minden Áron jelezte ezt. Hogy a dezodor, az talán nem szükséglet. Meg van abban is visszás, ha bábszínházba viszik jólöltözött nénik a gyerekeket. Hogy elváró magatartás kezd kialakulni.

      És:
      http://nyomorszeleblog.hvg.hu/2012/10/20/329-mindig-kell-segiteni/
      http://nyomorszeleblog.hvg.hu/2013/08/03/376-neha-rosszul-sul-el/
      http://nyomorszeleblog.hvg.hu/2012/06/02/302-segiteni/
      és leginkább:
      http://nyomorszeleblog.hvg.hu/2010/03/30/a-kampanyszeru-segitsegnyujtas/

      MÁron: többet tudnak róla, mint én, az biztos. A csoport találkozóhelyéül szolgáló kávézóban többször járt, és volt a Kossuth Klubban is. Gnóm. Csak hogy örüljenek a sztereotípiáink. És nagyon rosszul öltözött.

      Nem lehet ez a lelopás kiskorú pornográf környezetbe helyezése? Mert fel is jelentem szívesen.

      A lopó kommentjei:

      Nagy Sándor
      garamvolgyit@gmail.com
      149.200.18.103

      Szerintem hallgass egy ki klasszikust vagy meditálj, Szívem:-) De egy kiadós szex is rád férne, mert nagyon-nagyon zaklatottnak tűnsz itt a jogi tartalmakkal, aranyos kirohanásoddal, ökölrázásoddal az igazságért. Szervezz digitális rabszolgafelkelést a leigázott és kizsákmányolt szerzők érdekében. A lopás ősrégi bűn, de vannak más bűnök is, amiben Te is vétkes vagy, nem szükséges megcsillogtatnod magad, mint az igazság bajnokát, mert senki sem az, elmondom neked a nagy titkot. Ne tölts le torrenteket, de akkor ne ülj autóba se, mert környezetkárosító tevékenységeddel millióknak okozol rossz napokat és csak az olajkartellek kizsákmányolását növeled. Van mobiltelefonod? Meleg vízben zuhanyzol? Akkor fogd be a szád, Csibém és ne oktasd az erkölcsöket….

      Az emberek nem csak sztereotípiák, de ha a saját kategoriádra is kíváncsi vagy, hát elmondom:-)) : Te meg a sebnyalogató, rejtetten agresszív feminista típus vagy, valódi tudás helyett hatalmas önérzettel megáldva:-)))
      Szép napokat:-)

      Kiscicám:-) A ‘smáljik’ azért vannak ilyen “sokan”, mert röhögőgörcsöt kaptam szösszeneteidtől:-) Még a klaviatúrám is lepattogzott a röhögéstől:-)) 1. Na, most úgy érzed, jól megmondtad és hogy a te seggedből tör elő a napfény… Ez is egy jellemző pszihiátriai kórkép, amiben szenvedsz, neve: ‘Mátyás király szindróma’,hímtag nélkül.. 2. Hogy minősítek? Szívem, dehát nincs is mit…:-) Végigpörgetve a negatív IQjú kommentjeidet, /még azért 11-el fölötte vagyok jóval a nullának/ leginkább egy tehetségtelen és félresikerült újságírónak tűnsz, akit még valamelyik szubkultúr napilapban se engedtek cikketírni, sablonosság és fantáziahiány miatt. Csak azt tudom tanácsolni mégiscsak, hogy szokj le a nőkről és vonzódj inkább a teremtés koronáihoz… Meg olvasgasd a tízparancsolatot, hátha túljutsz a “Ne lopj” igén.. ….. (és természetesn mindenek végére egy 🙂 ))) Smájliiii:-))

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  16. Visszajelzés: metablog 3.: trollok | csak az olvassa — én szóltam

  17. Visszajelzés: ezek a szerencsétlenek | csak az olvassa — én szóltam

  18. Visszajelzés: fejezetek a blogger csodálatos, ijesztő, lélekemelő történeteiből 9. | csak az olvassa. én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .