És bemehettek egy intézetbe válogatni?
Örökbefogadás kérdezz-felelek. Bringásahegyen vendégposztja.
Ha annyi kisgyerek él intézetben, miért tart olyan sokáig az örökbefogadás?
Ma körülbelül húszezer gyerek van állami gondozásban Magyarországon. Közülük mintegy kétezer adható örökbe. A többiekkel a szüleik tartják a kapcsolatot. A várakozók száma is körülbelül kétezer, egy évben azonban csak ötszáz belföldi örökbefogadás jön létre. Hogy miért? A hazai örökbefogadók minél kisebb, általában három év alatti gyereket szeretnének, az örökbe adható gyerekek nagy része ennél idősebb. Nehezebb a beteg és a roma gyerekek örökbe adása, és Magyarországon kevesen vállalnak egyszerre több testvért.
Megmondhattátok, hogy milyen gyereket kértek?
Igen. A jelentkezésnél nyilatkozni kell, milyen korú, nemű, egészségi állapotú gyereket fogad el az ember, vállal-e testvéreket is. Lehet származási kikötést tenni (ez a gyakorlatban azt jelenti, elfogad-e cigány kisgyereket).
Nagyon hosszú/nehéz/bonyolult az örökbefogadás?
A jelentkezőket megvizsgálják, megnézik a lakást, kérnek jövedelemigazolást, orvosi alkalmasságit, és egy pszichológus elbeszélget velük. Nem kell nagy dolgokra gondolni, egy igen alacsonyan meghúzott középosztálybeli életvitel már elegendő: legyen rendszeres jövedelmük, legyen víz és villany a lakásban, ne legyenek alkoholisták. Az örökbefogadók részt vesznek egy tanfolyamon is. Ennyi az alkalmassági procedúra, ez pár hónap alatt lezajlik. Ezután következik a várakozás, ami meg attól függ, milyen elvárásai vannak a jelentkezőnek. Az egészet nem nevezném sem nehéznek, sem bonyolultnak (kevesen buknak meg), viszont a várakozás lehet hosszú.
Miért kell tanfolyamra járni, miért kell ennyi feltétel? Aki maga szül gyereket, azt se vizsgálják.
Az állam úgy gondolkodik, hogy a gyerek állami gondozottként is élt valahol, intézetben vagy nevelőszülőknél, és bizonyos feltételek ott megvoltak. Azt akarják, hogy örökbefogadása után se kerüljön ennél rosszabb körülmények közé. A tanfolyamon pedig csupa olyan témát vesznek át, ami nem merül fel, ha maga szül az ember. Például, hogyan mondjuk meg a gyereknek, hogy örökbefogadott? Hogyan barátkozzunk össze egy három-négy éves gyerekkel? Hogyan neveljen roma gyereket egy nem roma család? Ezekre az sem készült fel, aki esetleg már szült gyereket.
Csak meddő párok jelentkezhetnek?
Nem, a meddőség nem feltétel, bár a gyakorlatban a jelentkezők nagy része emiatt vállalkozik a dologra. De több vér szerinti gyermek mellett is lehet jelentkezni. A lényeg, hogy az örökbefogadó el tudja fogadni a sajátos helyzetet, a gyermekkel járó komplex csomagot, és ne pótkötélnek, helyettesítő megoldásnak tekintse az örökbefogadást. Ehhez szükséges a saját veszteségek (a gyermektelenség, a vetélések, sikertelen lombikok) elgyászolása, hogy az örökbefogadó egész lélekkel tudjon az érkező gyermek felé fordulni.
A jelentkező bemehet egy intézetbe válogatni?
Nem. A gyermekvédelem elve, hogy a gyereknek keresnek szülőket, nem a szülőnek gyereket. Ha egy kisgyerek örökbe adhatóvá válik, a hatóság megnézi a várakozók listáját, és a legrégebben sorba állók közül felkínálja annak, akit alkalmasnak talál. Az illető megnézi a gyereket. Ha nem tetszik neki, akkor hívják a következő sorban állót. Egyszerre csak egy gyerekről kell dönteni. Ha arra nemet mond, pár hónap múlva majd hívják egy másik gyerek miatt.
Szabad nemet mondani a gyerekre, akit felajánlanak?
Szabad, és kell is, ha valami miatt nem tudja elfogadni őt a jelentkező, hiszen életre szóló döntés születik. Erre több lépésben van lehetőség. Először telefonon mondanak pár szót a gyerekről. Utána meg lehet nézni az aktát, ami tartalmaz leírást, orvosi leleteket és fotót. Ha ez is tetszik, a jelentkező találkozik a gyerekkel. Ha még mindig szimpatikus, elindul a barátkozás, végül haza lehet vinni a gyereket, és egy hónap múlva kell véglegesen nyilatkozni, hogy valóban örökbe fogadná. E folyamatban bárhol nemet lehet mondani, ha valami nem stimmel.
Ti hogyhogy egy év alatt sorra kerültetek? A kollégám már négy éve várakozik.
Az átlagos várakozási idő négy év, de ez a gyakorlatban számos tényezőtől függ. Házaspárok gyorsabban kerülnek sorra, mint egyedülállóak. Szegényebb megyékben rövidebb a sor. És minél kevesebb kikötése van valakinek, annál hamarabb gyerekhez juthat. Egy fehér bőrű, egészséges lány újszülöttet a sorban állók többsége elfogadna. Sokkal kevesebben vállalnak három év körüli, roma, kis testi hibás kisfiút. A magyarországi jelentkezők nyolcvan százaléka nem óhajt roma gyereket, így leginkább az gyorsít a dolgon, ha valaki e tekintetben elfogadó.
Nem félsz, hogy mit hoz magával a gyerek, milyen géneket örökölt?
Ez nagy kérdés, de saját gyártású gyermeknél is felmerülhet… Az adottságok, képességek csak a személyiség egyik része, rengeteg múlik a környezeten és a nevelésen, hogy mit hoz ki ezekből. Az örökbefogadott gyermekek a genetikai csomagon kívül szükségszerűen traumákat is hordoznak. Többnyire nem kívánt terhességből származnak. Előfordul, hogy a szülőanya esetleg nem vigyáz magára, nem jár vizsgálatokra a terhesség alatt. Lehet, hogy a gyerek élt valamennyit a vér szerinti családjában, lehet, hogy rövidke élete alatt már több helyen megfordult, kórházban, intézetben, nevelőszülőknél. Ezek mind traumák. Ugyanakkor rengeteg sikertörténet van az örökbefogadó családban sikeresen felnőtt gyermekekről.
Milyen ember az, aki nem akarja felnevelni a gyerekét? Mi vehet rá erre valakit?
Örökbe fogadni alapvetően a legszegényebb rétegek nem kívánt gyerekeit lehet. Nem veszik észre a terhességet, vagy nincs pénzük sem fogamzásgátlásra, sem abortuszra. Sok a titkolt terhesség, mikor a nő a környezetének, olykor a partnerének sem árulja el, hogy babát vár. Gyakran mélyszegénységben élnek a szülők, munka nélkül. Előfordul, hogy az anya kiskorú, hajléktalan, drogos, vagy épp több gyereket nevel nyomorúságban. Netán már több gyermeke is van állami gondozásban és azokért küzd. Néha előfordul, hogy szinte középosztálybeli körülmények közül adnak örökbe gyereket, például azért, mert nem a férj az apa, és nem hajlandó a másét nevelni. Gyakori, hogy a nők ijesztően egyedül maradnak a döntéssel. Van, aki a gyermek születésénél rögtön belátja, hogy nem tudja felnevelni és lemond róla, ekkor az újszülött azonnal új családba kerülhet. Lehet, hogy egy darabig még látogatja az intézetben az anya a gyereket, aztán elmarad, a gyerek akkor lesz örökbe adható, ha fél évig nem jelentkezik.
Ha a vér szerinti anya előkerül, visszakérheti a gyereket?
Nem. Ha megvonták a szülői jogait, többet nem kaphatja vissza.
Az örökbefogadók találkoznak a vér szerinti szülővel?
Van amikor igen, és van, amikor nem. Nyílt örökbefogadásnál találkoznak. Így szinte mindig újszülöttekről mondanak le, egy konkrét örökbefogadó javára. Titkos örökbefogadásnál a gyermekvédelem közvetít, és a vér szerinti szülő nem tudja meg, hova került a gyerek.
Mi a különbség az örökbefogadó és a nevelőszülő között?
A nevelőszülő az intézet alternatívája, pénzt kap és hatósági felügyelet mellett neveli a gyereket, akit látogathat nála a vér szerinti szülő. Lehet, hogy a gyerek idővel elkerül tőle, például örökbefogadják, vagy visszakerül a vér szerinti családjába. Az örökbefogadás viszont egy életre szól.
Megmondjátok majd neki, hogy örökbefogadott?
Mindenképpen. Ma az az elv, hogy meg kell mondani a gyereknek az igazságot, méghozzá nem is kamaszkorban, hanem kicsi korától folyamatosan, az ő szintjén adagolva. Tilos hazudni a gyereknek, tehát az örökbefogadó nem mondhatja, hogy ő szülte a gyereket.
A környezetnek elmondják a szülők, hogy örökbe fogadtak?
A mai világban elég nehéz eltitkolni, honnan is pottyant ide egy gyerek, főleg, ha nem is újszülött érkezik. A közeli ismerősöket, barátokat mindenképpen érdemes beavatni, a játszótéren viszont nem ezzel kell kezdeni az ismerkedést. Később, ha a gyereknek már van saját véleménye, azt illik tiszteletben tartani, hadd döntse el ő, kivel osztja meg.
Mi történik, ha a gyerek majd meg akarja keresni a vér szerinti szüleit?
Ehhez joga van, és természetes, hogy kíváncsi rájuk. Bár a törvény erre tizennégy éves kortól lehetőséget ad, általában fiatal felnőttkorban keresik meg életadó szüleiket az örökbefogadottak. A találkozás fontos a saját gyökereik kereséséhez, de semmilyen módon nem jelent konkurenciát az örökbefogadók számára, a gyermek őket tartja szüleinek.
Örökbe fogadni nagyon nemes dolog, felnézek rátok!
Ezt ne, jó? Az örökbefogadók nem szentek, mindössze családot szeretnének alapítani. Mivel ma Magyarországon erős túljelentkezés van a gyerekekért, inkább az örökbefogadók hálásak, mikor végre sorra kerülnek.
Én képtelen lennék örökbe fogadni. Hogy lehet szeretni a más gyerekét?
A jó hír, hogy nem kötelező. Sok meddő pár is úgy dönt, hogy inkább belenyugszik a gyermektelenségbe. Csak az vágjon bele, aki a gyermeket el tudja fogadni, s a későbbi problémáknál, például a kamaszkori lázadásnál nem arra gondol, hogy „lám, kiütközött a gyerek vére.” Egyébként amit „normális” családnak tartanak (heteró, monogám pár papírral megpecsételt kapcsolatából származó, akart, közösen nevelt közös gyermekek, egyik félnek sincs gyereke mástól), az egyre inkább a kisebbség. Sok családban jelen vannak az egyik vagy mindkét fél korábbi gyermekei, akik a másik félnek nem vér szerintiek, mégis valahogy viszonyulnia kell hozzájuk.
Kérdezzetek!
csak az olvassa. én szóltam 
A jó témához egy jó film: http://www.port.hu/titkok_es_hazugsagok_secrets_&_lies/pls/w/films.film_page?i_film_id=2468
KedvelésKedvelés
A Titkok és hazugságok klassz film.
Egy momentum: az örökbefogadott lány azt meséli, hogy neki kiskamasz korában, egy repülőn ülve mondták el a szülei, hogy örökbe fogadták.
Ergó, addig azt hitte, hogy vér szerinti gyerek.
Ma az az iskola, hogy ezt nem így kell csinálni, már a pici gyerek első kérdéseinél 2-3 éves korban meg kell mondani, hogy nem az én hasamban voltál. Ne legyen egy hazugság, amit később “helyesbítenek”.
KedvelésKedvelés
Pont mostanában olvastam valami jó kis tanulmányt, hogy az örökbefogadó szülők is képesek szoptatni a babát, ha próbálkoznak vele. Ilyen módon jobb lesz a kicsi bélflórája, és hamarabb kialakul a kötődés is. Talán még az esetleges traumatikus perinatális időszakot is kárpótolja valahogy.
Egyébiránt gratulálok, a poszt nagyon jó, informatív, sokat tanultam belőle.
KedvelésKedvelés
Igen, lehet szoptatni az örökbefogadott babát.
Én is ismerek ilyen példákat, de idehaza még az újszülöttet adoptálók közül is roppant kevesen próbálkoznak meg vele. Még orvosok sincsenek vele mindig tisztában.
Egyébként köszönöm.
KedvelésKedvelés
Erről én is hallottam, és el is tudom képzelni simán, de azért az ilyen kijelentésekkel legyünk óvatosak. Van lehetősége, de ha nem megy, az nem okvetlenül jelenti, hogy nem akarja eléggé az örökbefogadó anya. Ahogy a természetes anyák egyre nagyobb része szintén nem képes (bármennyire szeretné) szoptatni a gyerekét, ez nem csak szándék kérdése. Azért mondom ezt, mert nagyon sok anyát ismerek, akit nagyon frusztrál a “mindenki tud szoptatni, ha igazán akar” mantra.
KedvelésKedvelés
Nem azt írtam, hogy “mindenkinek sikerülni fog”. De a dolog olyan ritka Magyarországon, többnyire nem is tudnak róla még az örökbefogadók sem. Talán van tíz nő az országban, aki szoptatta az örökbefogadott gyerekét. Szóval össztársadalmi nyomásról messze nincs szó.
Ilyen esetben már az is siker, ha a gyermek szükségletének a felét sikerül anyatejjel fedezni.
Sajnos a körülmények nem kedveznek a szoptatásnak, még ha a szándék meg is van. Ehhez ideális esetben tudni kéne, hogy mához két hétre érkezik egy újszülött, és akkor el lehet kezdeni fejni, és nem a gyerek érkezésének kaootikus időszakában foglalkozni még a tejbeindítással is. A gyakorlatban sokszor bizonytalan, mekkora gyereket kap a jelentkező (többnyire egy intervallumot jelölnek be, pl. 0-2 éves kort), és az is, mikor jön pontosan a gyerek. Ha megszületett, akkor meg azonnal kell rohanni.
Egyébként most tervezik bevezetni, hogy újszülött nyílt örökbeadásánál az életadó szülő hat hétig meggondolhatja magát.Hát ez sem kedvez a szoptatásnak.
KedvelésKedvelés
Elsősorban: nem is neked válaszoltam, a tiédet még nem is olvastam, mikor írtam 😉
Egyébként tudom, hogy nem azt írtad, és nem is így gondoltad, csak mondom, hogy sokan – rossz tapasztalatok miatt – ugranak már erre a megfogalmazásra is.
Az örökbefogadásnál meg tényleg szinte senki sem tud róla. Azt is tudom, hogy sokan simán lesöprik még a lehetőséget is “hülyeség” meg “lehetetlen” felkiáltással. Szóval a téma nagyon fontos, csak óvatosan fogalmazzunk a szoptatással kapcsoaltban. Konkrétan láttam sok olyan reakciót “az örökbefogadó szülők is képesek szoptatni a babát, ha próbálkoznak vele” típusú mondatokra (ill. ugyanez szülő anyákkal), hogy “de nekem nem sikerült, pedig mindent megpróbáltam”, meg “nem minden nő tud szoptatni, és akkor az még nem szaranya”, meg hasonlók, mert úgy értelmezik, hogy MINDEN örökbefogadó, pláne MINDEN anya tud szoptatni a mondat írója szerint.
KedvelésKedvelés
hát nem. én eredetileg akartam szoptatni, sokat olvastam hozzá. mi még várunk, és nagyon valószínű, hogy bele fogunk esni abba az időbe, amikor ez a nagyon okos, humánus rendelet hatályba lép (jövő március). és akkor én le is mondtam arról, hogy szoptassak, mert nem érzek hozzá elég lelki erőt. épp elég lesz elviselni hat hétig, hogy minden telefoncsörgéskor rettegni kell.
KedvelésKedvelés
a “hát nem” bringásahegyen hsz-hez íródott, úgy értem, az új törvénytervezet nem nagyon segíti elő, hogy minél több szoptató örökbefogadó anya legyen…
KedvelésKedvelés
Alapítványnál álltok sorba? Pici babára?
KedvelésKedvelés
igen! meg persze Tegyesznél is, de sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy alapítványnál kerülünk sorra. és ezért egy ideig nyugodt voltam a hat hetet illetően, aztán jött a hideg zuhany. nagyon megvisel igazából. semmi mástól nem félek,csak ettől, a fórumon 2 napja írta valaki, hogy vele megtörtént, egy hónapja, rémes volt olvasni is. persze ők még titkosan, de pici babát kaptak.
KedvelésKedvelés
A La Leche Liga-najk nagyon jó nyomtatványai vannak szoptatásról- így ezek szerint kezdtem el én is szoptatni a kisfiamat az örökbefogadás után 3 hónappal- tehát 3 hónapos korában. Újszölöttként már gondozhattam a kórházban a szülő mama beleegyezésével, és az ottani Gyerekosztály főorvosnőjének ez volt az egyik első kérdése, hogy akarom-e szoptatni. Akkor nem akartam, mert idegenkedtem a segédeszközöktől, és végül azok nélkül kezdtem el 3 hónaposan. A környezetemben 4 szoptató örökbefogadó mamát ismerek. Inkább a külvilág számára hihetetlen ez, mint ahogy a szoptató apácák története is az lehet.
KedvelésKedvelés
de jó!! köszi. ez most nagyon feldobott.
KedvelésKedvelés
Ez más irány ugyan, de én olyat olvastam a szoptatás képességével kapcsolatban, hogy a második világháború idején készült feljegyzések tejtermeléssel küzdő katonákról számoltak be. Megtalált és magukhoz vett csecsemőket gondozó férfiakról.
Oké, ON
Bringasahegyen, köszönöm ezt a posztot!
KedvelésKedvelés
amit én még nem szeretek: “van egy ismerősöm, ők is örökbe fogadtak, és aztán lett saját is! érted, akkor már megnyugodtak, rögtön jött a baba. ” értem, hogy senki nem akar rosszat vele, de egyrészt a mi örökbefogadott gyerekein sajátok, másrészt senki nem azért fogad örökbe, hogy attól majd könnyebben menjen a szülés, az örökbefogadó szülők általában elég boldogok maguktól is, nem szorulnak ilyesfajta vigasztalásra.
KedvelésKedvelés
Ez az a “kérdés”, amit majdnem beleírtam a FAQ-ba. Nekem is minden második ember elmondta. Teljesen egyetértek veled.
KedvelésKedvelés
(Én azért tanultam pszichológiát, mert a Családi Kör volt a kedvenc műsorom. SOHA nem hagytam volna ki. Látom magam kívülről, ahogy ülök a fekete-fehér tévé előtt, két szorosra font copf – utáltam! – a földön törökülésben (máig így) és hallgatom ahogy az okos Jenő bácsi föntről lefelé mondja a dolgokat. Nagyra tartom őt máig. Ranschburg fejlődött, haladt, szerettem, sirattam, benne kicsit ezeket az ősi emlékeket.) – Akkor én a tévé előtt fogadalmat tettem, hogy én örökbe fogok fogadni gyereket. Minden nap eszembe jut – egészen komoly elhatározás volt. És nem tettem meg, mert a férjem egyáltalán nem akarná, ilyet meg nem lehet kényszeríteni. Mégis facsarodik a szívem, hogy ez nekem mennyire fontos volna, hogy ezt beváltsam, azok a szempontok annyira erősek még amiket akkor fontosnak tartottam. Van saját gyerekem egyébként. Mégis ott van, ott volt végig.
KedvelésKedvelés
http://www.youtube.com/watch?v=0G6eAN1n0ww -> találtam (csak akit érdekel…)
KedvelésKedvelés
Én is egész kicsi koromban elhatároztam, hogy örökbe fogok fogadni, amint először hallottam róla, hogy ilyen létezik.
Nálunk voltak meddőségi gondok, de a tipikus magyar örökbefogadóhoz képest nagyon hamar jelentkeztünk. Én enélkül is vállalkoztam volna rá, a férjemnek “szüksége volt” a problémákra is az elhatározáshoz, de ő is viszonylag hamar meghozta.
Meglepően sok boldog, kétgyerekes családban hallom, hogy egy gyereket szívesen örökbe fogadnának még. És nagyon gyakori, hogy a nő elfogadóbb, a férfi kevésbé. Vagy a nő vállalna roma gyereket is, a férfi nem. Persze van példa a fordítottra is.
KedvelésKedvelés
Nálunk ez a romagyerek kérdés, már ha bármikor tartanánk ott, elég vicces volna 🙂 – inkább a szőkekékszeműt kéne magyarázni, hogy nem loptuk valami játszótérről.
KedvelésKedvelés
Mi szeretnénk a társammal, nekem is gyermekkori elhatározásból származik a gondolat. Ő nyitott volt rá.
Fél talán?
KedvelésKedvelés
Kérdeznék még – mit tanítanak arról, hogy ha romagyereket fogad valaki örökbe? Akkor annak mit kell tanítani? Csak mert én ugye tanfolyam nélkül szültem olyat … 😉 hátha nem tudom elég jól, és még a végén nem úgy nevelem. (Újak – viccelődök! A régiek tudják!)
KedvelésKedvelés
Megoszlanak a vélemények.
Arra gondolsz, ahol nem roma család fogad örökbe roma gyereket, ugye?
Kezdjük ott, hogy a gyerek roma-e, nos, ezt sejteni lehet, de biztosan sose lehet tudni. Kinéz valahogy, ez adott. A szülőkkel vagy találkozunk, vagy nem. Az apa többnyire nincs meg. A gyereket hivatalosan akkor lehet romának tekinteni, ha a szülei írásban nyilatkoztak, hogy ők azok. Na, ilyen nyilatkozat ritkán van. Aztán, hogy ő félig roma, vagy egészen, és egyáltalán melyik hazai népcsoporthoz tartozik… titkos örökbefogadásnál ezek szinte kideríthetetlenek. Nyíltnál is esetleg eltitkolja a szülőanya, ismervén a hazai előítéleteket.
Hogy a gyereket meg kell-e ismertetni a roma kultúrával, erre hallottam igen és nem választ is. Én most az igen fele hajlok. Talán szerencsésebb, ha már valami pozitív dologhoz is tudja kötni a származását, és nem egy iskolai csúfolásnál hallja először a cigány szót. Ez nagyon izgalmas téma, még mi is előtte vagyunk.
KedvelésKedvelés
Nagyon jó a poszt, és ennél a kérdésnél kicsit beleszólnék. Barátaink nevelnek 3 fiút, az egyik roma, most 17 éves. Nem szélsőjobbos a család, de a bátyjait hallottam cigányozni, mindenféle negatív társítással együtt, és eszükbe sem jutott, hogy esetleg az öccsük is ott ül, és hallja. Nem úgy tekintettek rá, mint roma fiúra. De nem lehet rajta nem észrevenni, hogy az. Ez milyen lehet neki? Most intézetben él, mert súlyos problémák voltak vele otthon, a többieket is veszélyeztette. Az intézetben sok, hozzá hasonló, nem örökbefogadott, de kallódó roma fiúval barátkozik, és remekül beilleszkedett. Vágyik haza, de még nem jöhet, egyébként nagyon komoly katolikus nevelést kapott, de igazi, meleg otthonban élt, nem bigottak a szülei, hanem normálisak.
Szerintem még nem nagyon találja magát.
Férjem véleménye: lehet, hogy meg kellett volna ismertetni a gyökereivel, és összehozni mértékadó, normális, értelmiségi vagy legalábbis okos roma családokkal.
Erről mit gondoltok? Nagyon sajnálom, ami vele történt, mert melegszívű, aranyos gyerek.
KedvelésKedvelés
Elég durva hasadást tud okozni, ha valaki elől eltitkolják a származását, netán épp utálják azt a népcsoportot a családjában.
Most eszembe jut Csanád ügye…
Ezek a bombák ott ketyegnek. Mint írtam, a jelentkezők 80 százaléka nem óhajt roma gyereket. Persze nem mind rasszista közülük. De előfordulhat, hogy a szőke gyerek felnőve, esetleg vér szerinti családjával találkozva szembesül vele, hogy ő roma. Hisz nem minden roma fekete hajú és viszont.
Normális, értelmiségi vagy legalább okos roma családokkal én is nagyon szeretnék megismerkedni. Mi a férjemmel teljesen toleránsak vagyunk, a felkészülés során meg se kellett beszélni, hogy nincs származási kikötésünk, teljesen evidens volt. Ugyanakkor nem tudunk semmit a romákról, nincsenek roma ismerőseink, szomszédaink. Nekünk is képződnünk kell még.
KedvelésKedvelés
Lehet ám, hogy érnének meglepetések .-(
Akikkel én találkoztam és beilleszkedett életmódot folytattak, az mind rendkívül intoleráns volt az összes többi cigánnyal kapcsolatban. Mármint a nem integrálódottakkal. Az exemet is beleértve. Ez volt az egyik állandó súrlódási pont közöttünk, én sokkal elfogadóbb voltam a családtagjaival szemben, mint ő.
KedvelésKedvelés
Igaz, nem cigány, de: ismertem valamennyire egy pofát, aki annyira utálta a zsidókat, hogy a saját apjával sem beszélt. Mert az zsidó volt.
KedvelésKedvelés
Belegondoltam ebbe mélyebben. Azt meg hogyan lehet csinálni? Eljöttök valakihez, mert szeretnétek cigányokkal ismerkedni? Pláne érteliséggel, miért is ne? Csakhogy ott már nincsen semmi amit ismerni lehetne – bár ha hozzánk jöttök, itt vannak patkányok. Igaz nem a tömésfalat rágják át, max a terráriumot 🙂 és nem is akarjuk kiirtani őket, mert a kedvenceink. Tényleg látványosak.
Ha én ezt a kultúrát meg akarom ismerni, akkor lemegyek valahova a szegregátumba és ott beszélek az asszonyokkal. Vagy bemegyek a sorra valahol a szocmókussal, vagy elmegyek egy RomaniArt kiállításra, esetleg egy cigánybálra, (ahol amúgy ki fognak nézni, most mondom!!! Mindegy milyen színű gyereket viszel, fura leszel.)
Én a munkám kapcsán ültem elég sokat mindenféle helyeken – beszélni, hallgatni. Szerettem a romákkal beszélgetni, sokat tanultam abból. (Sokszor arról, hogyan NE!)
Összetett ez nagyon. El nem tudom képzelni a képzést, amire ez megoldást ad. A rezonáns hozzáállást a családban azt el tudom …
KedvelésKedvelés
Nehéz ügy, nincs kész válaszom. Nekem talán ez az egyetlen nyitott kérdés.
Nem akarom túllihegni a kérdést, sem agyonhallgatni.
Szeretnék ép emberkét nevelni, aki tisztában van a gyökereivel. Ugyanakkor azt sem szeretném, hogy kívülállónak érezze magát a családunkban.
KedvelésKedvelés
Gyereknevelésben olyan úgy sincs. Mmint kész válasz 🙂
A gyerekek nevelnek minket 🙂
Szerintem elég a sok-sok szeretet, odafordulás, bizalom. A többi úgyis adja magát.
Írtad, hogy egy csomó mindent meg lehet tudni a hivatalos dossziéból. Amikor kérdezősködik, akkor egyszerűen csak ebből adagolsz neki kicsit, esetleg gyűjtheted az olyan képzőművészeti dolgokat, mint az a kipingált roma falu BAZ-ban (aszem), meg az Igazgyöngy Alapítvány rajzai, párnái, tarisznyái, amiket majd alkalomadtán megmutathatsz neki. Kereshetsz meséket, és a többi népmesével együtt azokat is olvashatod. Ez, hogy a többivel együtt, szerintem fontos, mert nem kell túlhangsúlyozni a gyökereket. Csak lássa, hogy van, és milyen szép az is. Úgyis ő fog választani a végén.
Nem, én nem tettem ezeket, de nem is fértem még akkoriban hozzá ilyesmihez, és nagyon sajnálom is ezt.
KedvelésKedvelés
ehhez még: nagyon megrázó Tereza Boucková A kakas éve című könyve. a cseh írónő és férje 2 roma kisfiút fogadtak örökbe, csecsemőként. aztán született még egy vér szerinti fiuk. a könyv nagy vihart kavart, nagyon őszinte, és nagyon nincs “megoldás” a végén, akárcsak az életben. én rengeteget gondolkodtam ezen a könyvön, már az első részét is olvastam, nagyon szerettem fiatalon, évente újraolvastam (Ha szeretsz egy férfit), szerintem csodálatos. ott a happy end a két gyerek örökbefogadása, és a terhesség a harmadikkal.
A kakas éve egész más, az két könyv összeolvasva hidegrázós, élet és irodalom, szó szerint. nem csak az örökbefogadás miatt, amikor én először olvastam ezeket nálunk még szó sem volt erről, “önmagában” nagyon sokat ad mindkettő.
KedvelésKedvelés
Kösz a tippet, elolvasom. Hátha lehet belőle okulni.
KedvelésKedvelés
Én is nagyon köszönöm ezt a tippet, mindenképp beszerzem és elolvasom. Nálunk sem magától értetődő az örökbefogadott és a vér szerinti gyerekek közötti státuszkülönbség (ahány családtag, annyiféle), ezért én sokat rágódom ezen a témán, ha jól sejtem, ez a könyvben is előjöhet.
KedvelésKedvelés
Olvasom A kakas évét. Sokkoló.
Azzal a reménnyel ütöttem fel a könyvet, hogy megtalálom a hibát, amit az írónő és férje elkövetett a roma kisfiúk nevelésében.
De nem nagyon találom. Érdemes lenne egyszer közösen is olvasni, mert “a gyereked kudarc/bűnöző lesz/kitagadod” olyan tabu, amiről nem nagyon beszélünk, akár örökbefogadott, akár vér szerinti.
KedvelésKedvelés
Az iskolai csúfolást nem fogja elkerülni, az biztos.
Még ha nem is saját magára vonatkoztatva. Enyémfiam (igen, a volt férjem cigány) elsőben jött haza eléggé mérgesen, hogy a mellette ülő kislány elcsórta a tolltartóját, és elhagyta a száját a cigány szó. Én meg ránéztem, és mondtam, te mi vagy? Akkor meglepődött, előtte egyszerűen nem volt téma a családban senki származása, eszembe sem jutott.
Aztán megbeszéltük a dolgot. Amúgy nincs cigány identitása; annak ellenére, hogy időnként érik retorziók a bőrszíne miatt, nem érzi diszkrimináltnak magát. Sajnos a cigány kultúrával sincs kapcsolata, az exem családja a teljesen elmagyarosodott népcsoportba tartozik, igazában ők a teljes asszimiláció határán álltak a rendszerváltáskor, a férjem testvéreinek fele vegyes házasságban él, a gyerekeik szintén.
Nagyon érdekes egyébként, ahogy vállalja a származását, ha valaki rákérdez, megmondja, és 2-3 éve készített egy animációs filmecskét valamelyik barátja születésnapjára a baráti kör szereplésével. Őt a kissé sötétebb bőrről lehetett felismerni 🙂
Azonban nem keresi más hasonló származásúak társaságát, a rokonságét sem, bár érdekes, el sem utasítja, pl. van több unokatestvér ismerőse a fészbúkon.
KedvelésKedvelés
Nagyjából ugyanazt tudom elmondani amit te. Nekem egy szép lányom van 🙂 – semmi közöset nem érez azokkal a népekkel akit a köztudatban cigányokkal azonosítanak – ugyanakkor mert tőlem ezt látja, nagyon rezonáns a szegénységre. Igen adakozó szemléletű, ebben nőtt föl.
A lányomat egyszer érte fura megkülönböztetés eddig, egy ottalvós vidéki táborban. Ott azonnal tisztázta: Ne keverj össze másokkal!
(Mindig irigyeltem, ahogy meg tudja húzni a határait – én nem tudom úgy.)
KedvelésKedvelés
Igen, ezt a “nem érez semmi közöset ” attitűdöt tapasztaltam másnál is.
Konkrétan az egyik sógornőm lánya nálam lakott az egyetemi évei alatt, neki az apja nemcigány, az anyja pont olyan intoleráns, mint az exem. Az egy dolog, hogy a különböző ösztöndíjas meg támogatási lehetőségeket maximálisan igénybe vették (ez nálunk fel sem merült), de végeredményben rá is voltak szorulva, és jó helyre ment.
De a kislány (jó, nem kicsi, 26 éves 🙂 ) nem vállal közösséget még a rokonsággal sem, szerintem annyira sem, mint a fiam, és rezonanciáról pláne nincs szó.
Viszont a másik sógornőm lánya, aki úgy 12 éves koráig gyakorlatilag a nagyszüleinél, a faluban nevelkedett, ő cigánynak vallja magát, neki szintén az apja nem az (vicces módon állítólag teljesen úgy néz ki, mint az apai nagyanyja, aki nem vállalta őt, ill. az anyját). Viszont ő megkülönbözteti magát más népcsoportbeli cigányoktól.
(ahogy egyébként a többiek is, leesett állal hallgattam anyósom beszólását a falu másik részén lakó családról: “azok kolompárok!”) Ő egyébként szintén integrálódott életet él, a több éve stabil párja mi lenne más, mint nem cigány.
KedvelésKedvelés
Ha mi bármilyen szinten is megkülönböztetjük a cigányt a nemcigánytól, akkor már miért lenne meglepő, hogy ha ők egy szinttel lejjebb különböztetik meg magukat? Gondolj bele: Te és egy akármilyen másik európai egy mondjuk afrikai szemében európaiak vagytok, adott esetben Ti ketten mégis erős választóvonalat húznátok közétek.
KedvelésKedvelés
Ami azt illeti, az akkor és ott nem egyszerűen csak megkülönböztetés volt, hanem oláhozás, tótozás anyósom részéről.
Ami az unokahúgot illeti, ő is kissé fensőbbségesen nyilatkozott, de legalább nem olyan mély undorral, mint a nagymamája…
Szóval én nem azon lepődtem meg, hogy megkülönböztetik magukat, nagyon jól tudtam korábban is, hogy a cigányság nem egységes népcsoport. De kifejezett rasszizmusra azért nem számítottam etnikumon belül.
KedvelésKedvelés
Miért is kéne nekik árnyaltabbnak, tudatosabbnak lenniük? Azt vettem észre, hogy minél nehezebb egy csoportnak, annál jobban szereti magát fölényesen megkülönböztetni másoktól. “Nyomorultak vagyunk, rossz nekünk, de cigányok/románok legalább nem vagyunk.” Szóval a píszí européerség luxus, sőt, irritál is mindenki mást, még az elnyomottakat is.
KedvelésKedvelés
A zsidók is megtették (kicsit ma is megteszik) a maguk megkülönböztetését, lenézését (mármint egymás között). Pl. a pólisi zsidók felé, vagy ma Izraelben az etiópiai (fekete) zsidók felé. Az irányzatok és egyebek egymás közötti vetélkedése, vitái más kérdés, de az említettek legalábbis lenézést jelentenek.
KedvelésKedvelés
Igen, persze. Az ember elméletileg tudja.
De konkrétan szembe kerülni vele, amikor a saját világlátása annyira más, és olyanoktól, akiket szeret, hát eléggé megdöbbentő.
Pont azért is kezdtem erről beszélni,mert a tapasztalataim szerint nagyon kevesen vannak tudatában még a tájékozott emberek között is, hogy a cigányság nem egységes sem nyelvileg, sem kulturálisan. És itt most nem az integrálódott vs. nem integrálódott lét a választóvonal.
Az IS, igen, mondjuk az még jobban irritál, de nem tudok tenni ellene.
Én tudtam, még mielőtt egyáltalán találkoztam volna a férjemmel, és mégis meglepett az előítéletesség.
KedvelésKedvelés
dolgoztam egy ideig csecsemőotthonban és érdekes tapasztalat volt, hogy (akkor, abban a periódusban) elenyészően kevés volt az a klasszikusan roma külsejű roma gyerek. tele volt szőkékkel és kékszeműekkel az intézmény és a szüleik között akadt külsőre is roma és nem roma is.
ez például nekem elég sokkoló volt, hogy ült az örökbefogadó pár a földszinten, (akik úgy vágynak a gyerekre ugye…) és mikor az intézményvezető kibökte a vezetéknevet, meg a származást, ami jellegzetes cigány volt, fel sem jöttek az emeletre megnézni. pedig egy szőke üldögélt a szőnyegen…
persze, ma már árnyaltabban értem ezt is, de akkor nagyon szíven ütött.
KedvelésKedvelés
Ez megint nehéz kérdés. Ugye a jelentkező nyilatkozhat, milyen gyereket óhajt.
De a gyereket nem lehet a neve vagy kinézete alapján romának minősíteni.
Tehát, aki nem kér roma gyereket, lehet, hogy annak is felajánlanak több sötét bőrű kisbabát.
Volt már olyan eset, hogy ilyenkor az illető beleszeretett a gyerekbe és félretette az előítéleteit, s boldogan hazavitte.
Másfelől, minden felesleges körrel megy az idő.
A mi gyerekünk életéből egy év ment el arra, hogy olyan jelentkezőknek ajánlották, akik nem óhajtottak roma gyereket, s persze nem kellett nekik. Ez pótolhatatlan egy kisgyerek fejlődésében.
Nem tudom, mi lenne a jó ebben a kérdésben.
KedvelésKedvelés
Én úgy tudom, hogy az a szőke haj és kék szem még bőven besötétülhet pár év alatt, tehát ha valaki akármiért nem akar romát, akkor teljesen jogos, hogy nem a gyerek pillanatnyi kinézete alapján dönt.
KedvelésKedvelés
Köszönöm én is a posztot, még szakemberként is volt benne újdonság. Egyetlen dolgot árnyalnék: a beteg nem egyenlő a sérülttel. A krónikus beteg (pl. szívritmuszavar, vesetágulat…stb) és a sérült (értelmileg akadályozott, mozgássérült, látássérült, autisztikus spektrumzavarral küzdő…stb.) gyerekeket kevésbé akarják az örökbefogadó szülők. Ez nyilván érthető is, nem ezért írtam. Viszont egyre gyakoribb például, hogy kifejezetten Down-szindrómás babára, gyerekre jelentkeznek.
KedvelésKedvelés
Igen. A jelentkezésnél lehet nyilatkozni, milyen problémákat tud elfogadni a jelentkező, melyeket nem. Van, ahol az egészséges-korrigálható-nem korrigálható kategóriákat lehet bejelölni. Van olyan megye is, ahol egy 300-as listáról lehet ikszelgetni, mely betegségeket tud elfogadni a jelentkező (az asztmától a vesetágulatig).
Az külön téma, hogy a felajánlott gyerek zsákbamacska, könnyen lehet, hogy egyes problémákat “nem vettek észre” rajta, mindig lehetnek meglepetések.
Korrigálható betegséget még sokan elfogadnak, sérült gyerekre csak nagyon kevesen vállalkoznak. Down-gyereknél szerintem az “egyre gyakoribb” azt jelenti, hogy a nulla felment évi háromra.
Nem írtam még, de az idehaza nem “piacképes” gyerekeket külföldi örökbefogadóknak kínálják fel, és ők sokkal elfogadóbbak, gyakran vállalnak súlyos beteg, néha értelmi sérült gyermeket is. És ők viszik el az idősebb, roma gyerekeket, meg a 3-4 testvért is.
Milyen szakember vagy?
KedvelésKedvelés
Gyógypedagógus, szociálpedagógus vagyok, értelmileg akadályozottak intézményében dolgozom, ahol van nagy létszámú gyermekotthon és kollégium is. Dolgoztam mellette másfél évig egy fővárosi csecsemőotthonban is.
De a nulla felment háromra az óriási haladás ám!
Húsz éve vagyok a munkahelyemen (első négy évben gimnázium mellett önkéntesként-az igazság kedvéért) és ez alatt a húsz év alatt ég és föld a gyermekotthonos gyerekek helyzete. Persze még mindig a béka feneke alatt, de látom mennyi minden változott és reménykedem benne, hogy egyre több minden fog.
Sajnos ezek a változások többnyire anyagi/tárgyi jellegűek. Mondjuk egy példa: nem megyek le kiválogatni a tíz fiamnak különböző méretekben ugyanazt a silány minőségű egyenruhát, hanem a kapott pénzből el lehet menni egyénileg vásárolni a gyerekekkel.
Vagy: van felszerelés a hálókban, amikor gyermekfelügyelő voltam, semmi nem volt, csak az ágyak, a szekrények , a tisztálkodási szerek és a ruhák. Se ceruza, se papír, egy tv az egész gyermekotthonra, amit hétvégén, vagy szünetekben tudtunk csoportosan nézni.
Ezek már mind teljesen másképpen vannak.
Az ép gyerekeknél a kitagolódás is nagyrészt megvalósult.
Emberi oldalról is sok a változás, mert több szakember segíti a munkát, többen vannak a gyerekekre, de… sorolhatnám.
Ez már egy másik téma lenne.
KedvelésKedvelés
Hűha, mi a kitagolódás?
Most rákerestem: “Évente körülbelül ötven Down-kórral született gyermeket hagynak a kórházakban, vagy mondanak le róluk a születésük utáni hetekben. Ha ennyit nem is, de közülük négy-öt beteg csecsemőt befogadnak. És amikor a “beteg” szót használom, a szülők sietve kijavítanak: “Hál’ istennek, egészséges. Down-baba, de egészséges.” – írta a Magyar Narancs 2010-ben.
KedvelésKedvelés
Bizony, nagy fejlődést lehet elérni, de csak akkor, ha lehet vinni őket közösségbe, fejlesztésre, nem épp szívműtétből lábadozik. Ovis csoportba már a második downos kisgyerek jár a lányommal, idén kaptak mellé állandó, 8 órás fejlesztőpedagógust, aki azt mondja, szinte alig kell vele foglalkozni, mert a korai fejlesztőben annyi minden történt, hogy simán elvan egy normál ovis csoportban.
KedvelésKedvelés
A kitagolás a régi nagy intézmények felszámolása. Mondjuk egy negyvenfős otthonból csináltak 4-6 kisebb egységet.
Jó a megfogalmazás a hvg-s cikkben! 🙂
A korai fejlesztés nagyon fontos! Olyan fejlődés érhető el, ami későbbi életkorban már csak sokkal több energiával, vagy egyáltalán nem.
Szerencsére 2001 óta már a csecsemőotthonokban is kötelező gyógypedagógus alkalmazása erre a feladatra, így kerültem én is akkor oda. Azért remélem, eljutunk oda is, hogy csecsemőotthonok már ne legyenek egyáltalán.
KedvelésKedvelés
En allami gondozottakkal dolgozom lakootthonban Angliaban. Ez is megerne egy miset, hogy itt mi minden van, mennyi joguk es neha milyen nehez…
KedvelésKedvelés
Egyszer lehetne poszt erről is, az örökbefogadás évi 500 gyereket érint, az állami gondozás húszezret.
KedvelésKedvelés
Bodzaboris, te nem írnál vendégposztot? Akár ide, akár a BA-ra. Annyira nem tudunk semmit és annyira kéne, hogy tudjunk. Otthonról, korai fejlesztésről, mindről.
KedvelésKedvelés
A Down -kórnak is vannak spektrumai, mint egyébként rengeteg más betegségnek. Mi is örökbefogadás előtt vagyunk. Közben, finisben, ki tudja :)) Vidéken TÉNYLEG gyorsabban megy. Ezt megerősítették az itteni szakemberek is. Az alkalmassági vizsgálat tényleg nem borzasztó. Szinte elég, ha a családban van mit enni, van tiszta víz, áram, nem szenvedélybetegek a szülők. Legyen kereset, de ha a minimum megvan, az is elég. Legalábbis errefelé. Valóban az kap gyorsan gyereket, aki hajlandó kompromisszumokra. Mondjuk úgy, mer rugalmas lenni elvárások terén. Nekünk már saját gyerek, talán így könnyebb kisebb elvárással nekiindulni. Nem-eket mi is írtunk. Vállajuk, hogy kit NEM. Jobb előre felmérni, hogy mire képes felelősen az örökbefogadó. Még annyit tennék hozzá, hogy van számtalan alapítvány, tehát nem csak a TEGYESZ-en keresztül lehet örökbe fogadni, viszont az alkalmassági határozatot csak ők adhatják ki. Én eddig így tudom. Az egyéb alapítványokat most itt nem reklámoznám. Akit érdekel, nagyon könnyen megtalálja őket a neten. De nem csak a tegyesz az egyetlen út. Örökbe fogadni magyar állampolgár külföldről is tud. Ebben az esetben a gyermek állampolgársága határozza meg az eljárás mikéntjét.
És még annyit tennék hozzá, hogy :””””Örökbe fogadni nagyon nemes dolog, felnézek rátok!
Ezt ne, jó? Az örökbefogadók nem szentek, mindössze családot szeretnének alapítani. Mivel ma Magyarországon erős túljelentkezés van a gyerekekért, inkább az örökbefogadók hálásak, mikor végre sorra kerülnek.”””
De igen, ezt IS. Aki örökbe fogad, az véleményem szerint kapjon társadalmi elismerést, és fogadja el, ha úgy érzi, hogy szüksége van rá, és örül neki. Nem érezze senki magát rosszul, ha kicsúszik a száján, hogy nemes dolognak tartja, ha egy gyermeket örökbe fogad valaki. Vannak, akik NEM azért fogadnak örökbe, mert családot szeretnének alapítani. Sokaknak VAN már családjuk, akár több saját gyerekkel. Azért fogadnak örökbe, mert úgy döntenek, hogy a meglévők mellett már nem inkább újabb sajátnak, hanem családnélkülinek szánnak helyet, otthont, anyut és aput. Ez egy más motiváció az örökbefogadásban. Nem a klasszikus motiváció, az igaz, és talán ebből van kevesebb. Ez így jól is van. Ők sem szentek, nyilván. Nem boldoggá avatásra vágynak. Nem is kérnek semmilyen társadalmi elismerést. DE akkor is van olyan örökbefogadó család, ahol pusztán az emberbaráti szeretet, a elhagyott, család nélkül élő gyerek családba emelése a cél, az ő életesélyeinek megadása, jobbítása a mozgató rugó. Ezt nemes dolognak tartom. Ezzel lemondás is jár. Lemondás egy újabb sajátról. Lemondás sok időről és anyagiakról. Az ilyen családok nyilván tudják, hogy mit adnak fel miért, és nem úgy élik meg, hogy elvesztenek valamit, valamiért cserébe. De az ilyen örökbefogadás is létezik, és én társadalmilag támogatandónak, elismerendőnek tartom. Kövezzenek meg :))) /nyilván a fenti bejegyzés leginkább azokról az örökbefogadókról szól, akik gyermektelenség miatt, családalapítási szándékkal fogadnának örökbe. értem. de az EZT NE felszólítás is a bit too much. /
KedvelésKedvelés
Egyetértek veled. Én is végigjártam a folyamat több lépcsőjét, abbamaradt, a részletekbe most nem mennék bele. A téma szakemberei az átlagembernél többet tudnak, ugyanakkor erősen tükrözik is a magyar társadalom gondolkodásmódját. (Csak a saját gyerek a jó gyerek, csak a fehér gyerek a jó gyerek stb.) Szerintem ezért nyomatják ennyire, hogy csak akkor vagy “helyesen motivált”, ha “önző” késztetéseid vannak. Leegyszerűsítve értelmezik ezeket a dolgokat, legalábbis én ezzel szembesültem.
KedvelésKedvelés
Miután már ötszázszor megkaptam, hogy mennyire tisztelnek, kezdem unni.
Általában a “nagyon tisztellek” után jön az, hogy “én képtelen lennék rá”.
Kicsit úgy, mint itt a blogon a “Hölgyem” megszólítás után mindig jön valami ordas lekezelő hímsoviniszta szöveg.
Szóval ez a nagy tisztelet azt sugallja, hogy ufó vagyok.
Sokkal jobban szeretem, ha valaki kérdez, nem baj, ha nem tud sokat, de próbál közel kerülni a témához.
A meddőség egyébként nem egy fekete-fehér állapot. Inkább folyamat. Indul ott, hogy egy év alatt nem esik teherbe az illető, jönnek a kivizsgálások, beavatkozások, kezelések, műtétek, lombikok. Lehet, egy ponton hagyja a fenébe az egészet. Vagy örökbe fogad. Vagy azon a ponton épp sikerül neki. És akkor már nem meddő. Az esetek többségében mindig van tovább, négy sikertelen lombik után el lehet menni egy ötödikre. Döntés kérdése, mikor mondja azt valaki, hogy örökbe fogad. És az se zárja ki, hogy tovább próbálkozzon. Nálunk a tanfolyamon is cserélgettek tuti tippeket és meddőségi centrumok elérhetőségeit az örökbefogadni vágyók (amit én nem is tartok bajnak, tekintve a hosszú várakozást). Inkább az a lényeg, ezt valaki fejben tudja rendbe rakni.
Nekem is van “saját” gyerekem (vér szerintinek jobb mondani), de ettől még ugyanolyan mély és forró vágy volt bennem egy másodikra, mint a gyermekteleneknek egy elsőre. Sok hasonló családot ismerek. Ettől én még nem tartom magam karitatív örökbefogadónak. Meg egyáltalán, rengeteg jócselekedet van, amit nem csinálok, még sose pakoltam homokzsákot, de gyereket akartam, nagyon.
Vagy akkor azokat kell nagyon tisztelni, akiknek lehetne minden további nélkül gyereke és inkább örökbe fogadnak?
KedvelésKedvelés
A karitatív örökbefogadás fogalmát ismerem, de nagyon nem egyértelmű, mikor van erről szó.
Talán egy olyan sztorit hallottam, mikor lehetett volna simán gyereke a párnak, és inkább örökbe fogadtak.
A többi nehezen megítélhető. Például kétgyerekes barátaim emlegetik néha, hogy egy harmadikat ők örökbe fogadnának. Az első két gyerek császárral született. Akkor ő most karitatív, vagy fél egy harmadik műtéttől? Nagyon bele kéne látni a fejekbe.
Én a tisztelet helyett sokkal jobban örülnék a keretfeltételek javulásának. Ha egy kívánságom lehetne: a különböző hivatalok ne postán, hanem e-mailben levelezgessenek egymással. Nagyon sok hónapot meg lehetne spórolni a gyerekek és a szülők életéből is, amíg ezek az akták több hetet utaznak egyik városból a másikba.
KedvelésKedvelés
Vagy akkor azokat kell nagyon tisztelni, akiknek lehetne minden további nélkül gyereke és inkább örökbe fogadnak?
Szerintem igen. Ha nem “csak” azért fogad örökbe, hogy gyereke, családja legyen. Vagy ha olyat választ, akit kevesen választanának. Én sokat gondoltam örökbefogadásra, mert gyerekként úgy nőttem föl, hogy láttam ilyeneket (sajnos, láttam rossz dolgot is ezzel kapcsolatban, mint ahogy vér szerinti családokban is előfordulnak gáz dolgok a gyerekekkel, az öf családokban ezt mégis valahogy jobban rátolják a gyerek származására, egyébként engem ez azért elbátortalanít) és a férjemtől sem idegen a dolog, (neki amúgy van nevelt testvére, bár az a testvér a tágabb családon belülről érkezett) és az ő családjukban “klasszik” örökbefogadás is van, neki gyerekkorától elfogadott, hogy van, aki a “másét neveli”. Erről mi beszéltünk, még a házasság előtt. Aztán mindkét gyerekünk nagyon könnyen megfogant. És én most arra gondolok, hogy ha nagyon őszinte szeretnék lenni magamhoz, akkor az általam most szívből (most, azaz, hogy már van két egészséges ámde még elég kicsi gyerekem) preferált gyerekek “elkelnének”: elvinnék őket olyan párok, akiknek csak így lehet gyerekük. Nekem lehet máshogy is. Rossz érzés volt erre rájönni, mert nemes dolognak tartottam a saját hozzáállásomat az örökbefogadáshoz és azt hittem, hogy én tényleg bárkit el tudnék fogadni. Amúgy lehet, hogy ez idővel változni fog, még nagyon kicsik a gyerekeim, babaillatúak, lefoglalnak és kevésnek érzem az erőforrásinkat. Ha tudnám, hogy nem tudok még egyet szülni, gondolnám azt, hogy vállaljak olyat, akinek kicsit nehezebb a csomagja. Bonyolult ez. Én egy kicsit úgy érzem, nekünk akkor van (lesz) “jogunk” örökbe fogadni, ha teljes szívvel igent tudunk mondani egy olyan kisgyerekre, aki más családba “nehezen fér bele”. De néha azt gondolom, hogy ez nagyon álszent nézőpont.
KedvelésKedvelés
Ebben nem kéne belemenni, hogy ki a tiszteletreméltóbb és mennyivel.
Ha van méhem, és örökbe fogadok, akkor hős vagyok, ha nincs, akkor önző? És ha csak inzulinrezisztens vagyok? Ha hároméveset vállalok, hős vagyok, ha csak csecsemőt, akkor önző?
Ezen én is átmentem, amiről írsz. Hogy fair-e, ha örökbe fogadok, hisz egy gyerekem már van, és annyi gyermektelen pár várakozik. De aztán úgy döntöttem, hogy ezzel nem szabad foglalkozni, a gyerek jó helyre kerül, fel tudom nevelni, és vágyom rá. Aztán végül mi olyan gyereket kaptunk, akit előttünk többen elutasítottak. De ettől semmilyen hőstett vagy áldozat nem volt benne, mi nagy szerencsének tartjuk, hogy ő érkezett hozzánk.
A tisztelet kapcsán az zavar, hogy akiket a társadalom nagy tisztelettel övez, azokkal szemben azt is üzeni: “hős vagy, felnézünk rád, de semmi más segítséget nem nyújtunk, neked kell egyedül megoldanod, hisz akkora hős vagy”. Gondoljatok a sérült gyerekeket nevelőkre vagy az egyedülálló szülőkre.
Már volt szó korábban a sajnálatról, nektek mi jut eszetekbe a tiszteletről?
KedvelésKedvelés
A tiszteletről?
Részemről ritka madár, keveseknek adózom vele.
Ha így belegondolok, valóban, leginkább olyasmiért érzem, amit én magam nem tudnék megcsinálni (legalábbis kételkedem benne), miközben az értékrendem szerint fontos.
Pl. Albert Schweitzert tisztelem.
KedvelésKedvelés
Én magamról beszéltem. Nekünk van választási lehetőségünk, méghozzá a saját terhesség minden szempontból vállalható opció, és ezzel szemben áll az, hogy egészséges vagy kicsi/könnyen korrigálható eü problémás, nem sérült pici babát tudnék elképzelni. (Most. Azért lehet, hogy később ez változik, főleg, ha nőnek gyerekeim.) Nagyon furcsán érezném magamat, ha beállnék a sorba egy ilyen gyerekért. Én. Más fejébe és méhébe nem látok bele és ennél kisebb horderejű és kevésbé bonyolultabb dolgok alapján sem szoktam hősnek/önzőnek tartani embereket. A gyerek utáni olthatatlan vágyat teljesen megértem és “jogosnak” tartom, ha szabad így mondani, én sem mondanék le a gyerek lehetőségéről.
A tiszteletről írtakkal amúgy teljesen egyet értek, van egy ilyen mellékzöngéje. Én gyakran megkapom a saját családomtól, hogy “ó, te olyan stramm vagy” – általában akkor, amikor a belem kilóg vagy valami gáz van és felébred bennük a lelkifurka, hogy tán jobban részt vehetnének az életünkben.
KedvelésKedvelés
Erről szólt pont ez is:
https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/09/21/az-egyenlotlenseg-formai-16-te-megoldod-ezt-is/
KedvelésKedvelés
Mármint az ellen tiltakozom, hogy általánosítva ezt ki lehessen jelenteni ilyen sarkítva, hogy ez hős – ez önző — na mindegy, túlragoztam.
KedvelésKedvelés
Bringásahegyen, egy gyakorlati kérdésem van, csak mindig elfelejtem megkérdezni: örökbefogadásnál hogy alakul a gyes? Mármint ha mondjuk 1,5 éves gyereket javasolnak a szülőnek, akkor fél évig jár a gyed és utána kell átváltani gyesre? Vagy nulláról indul a számláló? Vagy valami speciális szabály van?
KedvelésKedvelés
Ha másfél éves gyereket kapsz, akkor igen, jár még fél év gyed és egy év gyes.
Mindig pont az jár, mintha egy azonos korú vér szerinti gyereked lenne.
Kivétel: 3 és 10 év közti gyerek adoptálásánál jár fél év örökbefogadói gyes.
Tehát, minél nagyobb gyereket vállal valaki (nagyobb puttonnyal, több traumával), annál rövidebb ideig és kevesebb juttatást kap. Merthogy ezek lépcsőzetesen csökkennek, de ezt biztos tudjátok.
KedvelésKedvelés
Még a tisztánlátáshoz: egy állami gondozottra az állam rákölt havi 50 ezer forintot, ha nevelőszülőnél él. Ha intézetben, akkor háromszor ennyit. (családi pótlék, gyes a nevelőszülőnek is jár). Plusz még azon szakemberek bére, akik valamennyit foglalkoznak vele: gyámhivatal, nevelőszülői tanácsadó, ügyintézők stb. Tehát minden örökbefogadással ennyit spórol az állam.
KedvelésKedvelés
meg még egy kérdés, a tanfolyamon mit mondanak, hogyan kell felvezetni a vér szerinti testvérek témát? például volt egy nő, akinek 6 gyereke került szép sorban különböző intézményekbe, aztán néhányan, de nem mind, örökbefogadó szülőkhöz (köztük egy ikerpár is, de ők talán együtt maradtak, akkor már nem dolgoztam ott), és a nemtom, rendszer azért számon tartotta, hogy vannak testvérek is.
és hát valahogy csak el kell mondani ezt is, nem?
KedvelésKedvelés
Ha a gyerek kérdez, el kell mondani.
Már ha az örökbefogadó egyáltalán tudja, mert nem evidens.
KedvelésKedvelés
Vannak nehéz történetek. Pl. az anya börtönben van, vagy a gyereket bántalmazás miatt vették el. Ezeket óvatosan kell adagolni, nem lerohanni vele a gyereket, de idővel joga van megtudni. Kérdésre mindig őszintén kell válaszolni.
KedvelésKedvelés
Nekem egy örökbefogadó ismerősöm van, ott amikor az öf gyerek három éves múlt, lett mégis vérszerinti baba, és az anyuka teljesen kiborulva elmondta, hogy normálisnak gondolt, jólszituált, látszólag intelligens emberektől sorban kapta a kérdést: “És akkor most a M…-két visszaadjátok?” Igencsak felment a vérnyomásom, mikor ezt mesélte.
A családban az unokanővéremet még az ötvenes évek végén fogadták örökbe a nagynénémék, és az alföldi kisvárosban, ahol éltek, ezt mindenáron titkolni próbálták, a lány maga is majdnem húszéves volt, mikor egy jóakaratú szomszédtól megtudta. Nekem azt mesélte később, hogy persze hirtelen nagy sokk volt, de őt annyira szerették a szülei, hogy nagyon rövid idő alatt túljutott a megrázkódtatáson, bár sokkal jobb lett volna, ha tudja már akár kisgyerekként is, és a szülei mondják el. Akkor kereste meg az életadót, mikor férjhez ment és gyereket szeretett volna ő is, nagyon józanul gondolkodva tudni akarta, hogy nincs-e a vér szerinti családjában valami olyan betegség, ami miatt esetleg ő is jobban teszi, ha inkább örökbe fogad.
KedvelésKedvelés
Az érdekelne, mennyire szoktak örökbefogadni nagyobb gyerekeket, és pl. ilyen esetben mást vizsgálnak-e egy családnál, mint csecsemő örökbefogadásakor? Nagyobb alatt akár 6-8-10 évest értek.
Illetve mennyire van esélye egyedülállónak örökbefogadni, meg persze ennek a másik oldala, hogy mit gondolsz te, illetve bárki az olvasók közül, jó ötlet-e egyedülállónak nekivágni?
KedvelésKedvelés
Ide akartam írni a választ, de alá ment.
KedvelésKedvelés
Nagyobb gyerek: igen, lehet ekkora gyereket örökbe fogadni. Mivel ők tipikusan nem kellenek a magyar örökbefogadóknak, nagyon gyorsan sorra lehet kerülni. És ez a korosztály az, amelyik külföldi örökbefogadókhoz kerül, ők toleránsabbak. Úgy tudom, külföldre kb. 10 éves korig van esélye a gyereknek családba kerülni, lánynak kicsit tovább.
Egy ilyen korú gyereknek már előélete van. Ha most lett örökbeadható, akkor vagy élt a vér szerinti családjában, vagy sokáig látogatták. Szóval nagy trauma. Ha már rég örökbeadható, akkor nagyon súlyos egészségi vagy más problémája van, különben már elvitték volna. Ha nevelőszülőknél élt addig, akkor már nagyon kötődik hozzájuk. Ilyenkor tudtommal pszichológus vizsgálja, alkalmas-e egyáltalán a gyerek az örökbefogadásra. Ha intézetben élt eddig, akkor annak is megvan a maga vonzata. Szóval, nagyon kemény, nem lehet összehasonlítani egy 0-1-2 éves adoptálásával. Másfelől, már teljesen látszik a gyerek értelme, jelleme, defektusai.
Abban a megyében, ahol mi fogadtunk örökbe, futószalagon mennek a külföldi örökbefogadások, akár ilyen korú gyerekkel is, sőt elsősorban ilyen korú gyerekkel. Próbáltam elképzelni, hogy egy 8 éves gyerekhez jön egy amerikai, spanyol stb. szülőpár, és pár hetes összeszokás után a gyerek elrepül velük egy országba, aminek a nyelvét sem beszéli. Másfelől, a családba kerülés hatalmas emelkedés a gyerek számára.
Egyedülállóként lehet örökbe fogadni. Kicsit később kerülnek sorra, a rendszer a házaspároknak kedvez, nem minden alapítvány fogadja őket, de lehet. Van egy elv, hogy egyedülállót csak akkor hívnak, ha házaspárnak nem kellett az adott gyerek. De ez nem mindig jelent sokat, pl. ha romát is vállal az illető, akkor gyorsan sorra kerül és nem is feltétlenül problémás gyereket kap.
Én támogatom, hogy örökbe fogadhassanak. Ugyanakkor pontosan látom, milyen nehéz egy kisgyerekkel, tehát meg kell gondolni, kitől kap majd segítséget, ha bármi gond van.
De ezek a kategóriák ma olyan bomlékonyak. Lehet, aki házaspárként adoptál, az pár év múlva elválik, aki egyedülállóként, az meg hamarosan társra talál. Sok sikeres példát ismerek.
Az örökbefogadásban van egy életkori korlát, legfeljebb 45 évvel lehet idősebb a (fiatalabbik) szülő a gyereknél. Tehát, ha valaki nagyon szeretne gyereket és 40-42 éves koráig nem történt semmi, akkor érdemes lépni e téren. Illetve, esetleg azért vállal valaki nagyobb gyereket, mert későn kapcsolt, s 50 évesen már csak 5 éves vagy idősebb gyereket kaphat.
KedvelésKedvelés
Még azt kérdezted, mást vizsgálnak-e a családnál nagyobb gyerek esetén.
Nem hiszem, illetve a pszichológus elbeszélget erről, miért akarják, tudják-e, hogy mivel jár. Ez nem tipikus életkor, tehát lehet, hogy több kérdése lesz, de formailag ugyanazok a vizsgálatok zajlanak, mint más esetben.
KedvelésKedvelés
Még egy momentum a nagyobb gyerekről.
Ismerünk egy hatéves gyereket. Születésétől egy nevelőszülő neveli, de a vér szerint család is látogatja. Okos, kedves, szép gyerek. Ha a vér szerinti család nem jelentkezik fél évig akkor a gyerek örökbeadható lesz, mondjuk 7-8-9 évesen. Egyrészt ekkor nemcsak pontosan emlékezni fog a vér szerinti szülőkre, de a nevüket, számukat, címüket is tudni fogja, hisz sokszor járt náluk. Másrészt, igen erősen fog kötődni a nevelőszülőhöz, aki születésétől 8 évig gondozta, nevelte. És akkor lép be a képbe az örökbefogadó… Nem lehetetlen a dolog, de csomó olyan témát felvet, ami 0-1-2 éves korban nem merül fel.
KedvelésKedvelés
Nagyon koszonom a posztot es a hozzaszolasokat is. Rendkivul erdekes volt. En nem vagyom gyerekre, de ha egyszer ugy alakulna, hogy nagyon szeretnek, akkor elgondolkodnek ezen, mint lehetosegen. Regota foglalkoztat az orokbefogadas es nagyon jo volt a szemelyes velemenyedet es elmenyeidet olvasni.
KedvelésKedvelés
Ha kedved van, írhatnál egy posztot a szándékos gyermektelenségről. Ez őrült nagy tabu még hazánkban, helye lenne itt.
KedvelésKedvelés
Igen, már gondoltam rá, hogy szivesen írnék arról, hogy mit érzek és mit vár a környezetem – mit kellene éreznem mások szerint, ha ez szóba kerül. Most nagyon sok a változás az életemben és sok minden hatással lehet rám ilyen téren is. Ha leülepedtek a dolgok, akkor nekifutok majd.
KedvelésKedvelés
Igen, nagyon érdekelne engem is!
De a többi tabutéma is érdekes lehet (akár sorozatként). Már csak azért is mert ezek általában a nők érintettségét illetően nagyobb vakfoltok.Talán mert őket a társadalom sokkal jobban szeretné (és tudja is) kontroll alatt tartani. A nők viselkedésébe és társadalmi szerepvállalásába nyíltabban beleszólhatnak. Gondoljunk csak bele, például az alkoholizmus, a hűtlenség vagy csak simán a nyíltan promiszkuis életmód felvállalása melyik nem számára tiltottabb és szégyenletesebb.
KedvelésKedvelés
na,kicsit pörgetném ezt a témát: olvasta-e valaki a Babazseb című könyvet? főleg az örökbefogadók véleménye érdekelne, mert elvileg nekik szól. na, direkt nem írom, miért kérdezem, hehe.
KedvelésKedvelés
Nem ismerem. Jónak találod?
Viszont A kakas évét befejeztem. Kemény, ijesztő, nagyon hiteles.
KedvelésKedvelés
ugye? örülök, hogy így látod, engem folyamatosan foglalkoztat az a könyv.
a Babazsebet viszont negatív példaként hoztam fel. nekem elképesztő, amik benne vannak, az egész egy kengurucsaládról szól, ahol Kenguru asszonynak “túl kicsi a zsebe”(!), ezért a férje elhagyja. dühösen egyébként, ez így le van írva. az asszony zokog, majd depresszióba esik. később a papa visszajön, és vmi hordozásfélébe kezdenek. totál zavaros. fordítás egyébként, és közben már párbeszédbe (nevezzük így) keveredtem a kiadó egyik szerkesztőjével, csak kíváncsi voltam, láttátok-e ezt a könyvet, mit gondoltok. mert állítólag ez hozzá kéne hogy segítsen a gyerekkel való őszinte beszélgetéshez. sírjak vagy nevessek kategória.
KedvelésKedvelés
A tanfolyamon mutattak néhány gyerekeknek szóló könyvet a témáról, volt, amiről elmondták, mi benne a hiba. Nekünk a nekem két születésnapom van meg, de azt is, meg a párját, a Sehány éves kislányt is én nagyon lightosnak találom. Mi könyv nélkül is folyton beszélgetünk a témáról, a nagy gyerek tök jókat kérdez, a kicsi ebbe nő bele, én meg úgy érzem, nekem ez nem tabu, mesekönyv nélkül is mesélek róla szívesen. És a téma tényleg folyton feljön egy normálisan működő és kommunikáló családban.
KedvelésKedvelés
Közben megkaptam, és szerintem is ijesztő.
Kevés könyvet dugnék el a gyerekek elől, de ezt igen.
Az külön gáz, hogy a barátok beszélik rá a Kenguru urat, hogy menjen vissza a feleségéhez és adoptáljanak!!!
KedvelésKedvelés