neve is van: budapest

Közzétéve Szerző:

A blogkönyvben, ha végre-valahára, lesz egy írás arról, hogy mennyire budapesti vagyok én, s minél többet járok másfelé, annál döbbentebben. Hogy mennyire ismerem, élem, élvezem ezt a várost, mennyire belenőttem, s közben látom, mi minden van még a világban, hely, ember, szóhasználat, mentalitás, és azt is, mennyire különbözünk.

Itt születtem, itt lakom, egész életemben összesen két kerületében. Most lakom a legmagasabban, a legszebb nevű, és hát valljuk be, legdrágább utcájában, örökbérletben, amely ideláncol. Az irányítószámom még sosem volt ilyen sok. Ezt jobb lett volna majd csak a könyvben elsütni. A nyugdíjas építész, a századforduló szakértője élete utolsó másfél évét egy 1894-es vadászkastélyban élte, kinyomozta a ház titkait, nézte a hegyek sörényét, s itt is halt meg fél évvel ezelőtt, az épület eredeti részének megrendítő méretű, tengerkékre mázolt falú szobájában, ahová nehezen lépek be azóta is. Ő, csak ő értette igazán ezt a várost, és mennyit mesélt róla nekem!

IMG_4977Neve is van: Budapest. Belaktam, enyém. Bambuszbiciklimmel tettem végképp a magamévá, azzal ismertem meg útjait, látogatom színházait, úgy koptatom köveit, onnan nézem Dunáját, ekképp ragyogok fényeivel, lélegzem be estéit. Németvölgy, Farkasrét, Svábhegy, Tabán, Krisztinaváros, Víziváros, Zugliget.

Ma este átmentem fehér hídján az órában, amikor minden arany, koncertre, a Petőfi Irodalmi Múzeumba. Zöldben-narancssárgában, egzotikusan egyedül, mert Balázs gyengélkedik.

Én rajongó típus vagyok? Én nem vagyok rajongó típus. Színházról írtam sokat, magasztaltam az Egyszer élünk…-öt, a régi Krétakört, a Peer Gyntöt, a IV. Henriket, a Ványa bácsit, és ott voltam a színháztörténeti pillanatban, amikor eltemettük a Nemzetit. Írtam, hogy Keith Jarrett úgy zenész, ahogy Miki egér, meg ugyanezt a művész úrról színészben, és hogy odavagyok Ferenczi Györgyért, mert ő maga a zene. Micsoda luxus: csak arról írok a blogon, ami mámorító. És ritkán lelkesedem. Nem gyúlok könnyen. De hosszú, kékes lánggal égek.

Hetek óta próbálom megfejteni a Budapest Bár titkát. Ez a nagyon magyar, nagyon fővárosi, nagyon ironikus, virtuóz elegy, cigányzene, dzsessz és kuplé, ez nagyon belém ragadt. Ó, hogy nem hallgathatom Jánossal, hát megzendülne a botfüle. Ezek világszínvonalúak, és nagyon élvezik, ennyi. Farkas Róbert és Ökrös Károly egyre nagyobb döbbenetet kelt bennem.

Írtam már, hogy eléggé muzikális vagyok, nagy éhség is van bennem a zenére, de bajom van vele mégis, mert mindent szolmizálva hallok, kontrollálom a zenét. Amikor ezen túl tudok kerülni, amikor elsodor, akkor jó. Jó volt. Minden dal el van viccelve, pátoszától megfosztva, de olyan komolyan éneklik mégis, és főleg kísérik.

Teljes abszurdum a dalok szövege egyébként. Ez a mi pesti kuplékultúránk, slágerszemantikánk:

érdekes, hogy Párizsban a tojás mindig friss (!!!)

minden kezdet nehéz, babám: te kezdesz

lefogytam két hét alatt negyven kilót

két cigaretta közt asszonnyá tettél

két szemed eleven lexikon

pincefehérek a volgai fák és tejszínű szűz ez az ének

Gyönyörűség, nem?

Állójeggyel ültem a füvön, elegánsan, belvárosiasan visszafogott volt a hangosítás, de úgyis szólt bennem az annyiszor hallott a Stux, Ördögtánc, Niagara, Bubamara.

Németh Juci. Németh Juci tud fütyülni (Haccacáré), de még hogy! Tudni lehetett, hogy lesz Ördögtánc, a ruhájából: piros koktélruha fekete harisnyával. A Sziget-felvétel Ördögtáncát viszont nem tudta felülmúlni. Azt nem lehet.

Szűcs Krisztián. A Lövölde tér pesti keserűségét milyen jó csinálja! Egyébként megközelíthetetlen. Talán pihennie kellene.

Frenk. Csupa szem, csupa haj, csupa csont. Ilyen ember nincs is. A hangja, technikája egészen egyedi. A Kurt Weil-szám nagyon jól áll neki. Szeretem, amikor a tévéfelvételen dobol. És úgy viselkedik, mintha mindenkit utálna, folyton elege lenne. De jó lett volna a Fizetek, főúr még!

Lovasi Andrásról nincs mit mondani: legenda, Kossuth-díj, mindig ugyanolyan, sose unalmas, karcol és nagyon okos. Ahogy az évek múlnak, egyre szuggesztívebb, élőben egyenesen sokkoló. Keleti Andrással kettesben nyomta a Bubamarát, vicces volt.

Ferenczi György! A mosolya, az elementáris jelenléte. A Nem mondhatom el most sokkal gyorsabb volt (“ttö”), a Niagara meg lelassult. Ő teremt a legjobban az adaptációval új zenét, és ő élvezi a legjobban. Megújulnak a számai, mindig mást csinál, meglep. Azt mondja, egy német szájharmonikaboltban aki rázendít a Smoke on the Waterre, húsz százalék felárat fizet. Átutazó nem volt, jaj, jaaaj.

Keleti András, aki nagyon komolyan veszi, ahogy előad, színészi eszközei vannak. A Girlt különösen emlékezetesen nyomja, és persze a Stux, talán a legjobb számuk. Nem nősül soha.

Rutkai Bori, Bori, hogyan jellemezzelek: egy nemes anyagból készült plüss kulcstartó. A Köszi, köszi finomsága. Álombéli a mozgása, erdőtündér. Elszavalta a Gyurgyevót. Szokott sugárzóbb lenni.

Kollár-Klemencz Lászlót kevésbé érzem, viszont szeretem ezt a befelé forduló, abszurd Ha én gazdag lennékjét. Ma A vén cigány volt nagyon jó.

Hiányzott nekem Behumi Dóri nagyon, a Például te, a Szerdán tavasz lesz és A tranzisztorkor hajnalán. De ő most popsit töröl.

Amikor visszatapsoltuk őket, a fiúk elénekelték a Budapestet, Cseh Tamástól. Ez a Levél nővéremnek című lemezről való, és velem egyidős. Annyira pesti, annyira szép, annyira akkor kellett, el is sírtam magam. És aztán innen a Lánchídon, Alagúton, Vérmezőn, Városmajoron át a fogasig tekerni, tele zenével és várossal! Itt van a város, vagyunk lakói, maradunk itten, maradunk itt… maradunk. Én rajongó típus vagyok?

57 thoughts on “neve is van: budapest”

  2. Ez most így jó reggelre. Jó hogy Budapestből nem csak azt tudod tapasztalni ami engem taszít benne, a borzalmas forgalom, a kosz, a szmog. Hiányzott, míg ott éltünk, hogy egy pillanatra sem nyugodott meg. Talán már csak én emlékszem arra, hogy volt időszak, amikor szombat délutántól a “Nagykörúton” szinte nem volt forgalom.

    Azt sosem értettem, amikor valaki , nagyon fiatalon, olyan ismeretek híján ami képessé tette a dalok megértésére, divatból rajongott valakiért. Legutóbbi Cseh Tamás koncerten, Mindszentkállán, néhány, hát nem is tudom, milyen fiatal folyamatosan, hangosan nyilvánított tetszést (tudod közönség, mi vagyunk a pesti értelmiség, és mi nagyon bennfentesek vagyunk), s ujjongott, amikor sírni lett volna kedve az embernek.

    Off. Hétfő reggel a Városmajor utcában, a korábban megírt helyen parkoltam, de nem jött a bambuszbicikli 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • összehasonlíthatatlan életérzés és élmény nem a pesti betonsivatagban (tisztelet a kivételnek) lakni panelban esetleg körfolyosón hangos szomszédokkal és utcai zajjal körbevéve, hanem a budai hegyek között és onnan “alászállni”.
      én eddig Pesten éltem, kb. fél éve Budán egy másik hegyen, nagyon élvezem és konkrétan le se akarok jönni róla, nehéz kimozdulni a madárcsicsergésből, nyugiból és Zöldből.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Lacikám, hát a napnak abban a szakában alszom még. De igyekszem.

      Megrendítő most újraolvasni a gyógyfű utca címűt.

      Én viszketni kezdek a pesti utálkozástól, annyira snassz, én itt születtem, és persze lehet mondani, hogy madárfüttyhöz szokott budai úrilány vagyok, de több épeszű ismerősöm el nem költözne soha a betonpestről sem, a VI-VII. kerületből.

      Egyébként ez a budai-pesti ellentét van olyan, mint a kutyások-macskások, bajai halászlé-szegedi halászlé, fradi-újpest, vagy hogy neked ismerőset mondjak, illés-omega… A tesóm szerint e kéne zárni a hidakat, és csak engedéllyel jöhetne át ONNAN bárki. Balázs meg, amikor lomtalanítás van a kerületünkben , megjegyzi: mennyi itt a szemét…

      Én ismerem csetamást jól, különösen ezt az 1976-os lemezt, és egy kicsit úgy vagyok vele, mint stólbucival. Ez a szám még sose volt ilyen megrendítő. Éppen olyan budapestölelő hangulatban voltam. Az Erzsébet-hídról nyári alkonyatkor felnézni északra, az azért nem semmi.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • ilyen elegánsan még nem mondta senki, idős vagyok. Néhány napja, hete? mikor vidékről Pestre érkezvén araszoltam a Hungária körúti dugóban, felsóhajtottam, jó itthon:-)

        Kedvelés

  3. Ebben az írásban benne van amiért sajnálom, hogy kiköltöztem a belvárosból, és nehézkes, fárasztó bejutni (pl koncertre…) ès az is amiért imádom Budapestet, mióta nyugodalmas zöldben lakom.

    Frenk olyan nagy szerelmem! Szeretem a saját számait, a saját koncertjeit is, tőle tanultam, hogy milyen az, ha beülünk a depresszóba egy melankólára.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  4. Igen, rajongó típus vagy! 🙂 Jó volt ezt olvasni, ilyen szemmel… végülis mint évekig bejárós, nekem is hasonló Budapest. Nem ez lenne a véleményem, ha benne laktam volna, de fél órás utazás a zöldből oda ilyenné tette nekem is. Tömegközlekedős, sétálós.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  6. A második és tizenegyedik kerületben nőttem föl, aztán mikor férjhez mentem, és kaptunk Zuglóban egy kölcsönlakást, újra kellett tanulnom a várost. Emlékszem arra a zsigeri érzésre, hogy jé, a Dunának ezen az oldalán is laknak emberek? 🙂
    (Budán sem zöldövezetben laktunk, de valahogy a Felszabon túl Pestre még bulizni sem nagyon jutottunk el. Nem voltunk sznobok, eszünkbe sem jutott.
    A Levél a nővéremnek 2. volt az utolsó, mikor élőben láttam Cseh Tamást.
    Régi kuplékból a kedvencem a “Mondja, kedves Bimzensteinné, hol dolgoztat ön?” Budapest Bár szuper, ismeri valaki a Tárkány Műveket? Nekem az is nagyon tetszős.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  8. Oh, Budapest, Budapest, Te csodas!
    Hanyattatott sorsu fiatal leven eltem az elso, masodik, otodik, hatodik, hetedik, es tizennyolcadik keruleteiben. Nagyon sokat jartam-keltem benne mindenfele, sokszor jobb volt setalni, mint hazamenni. Azt hiszem, egyedul Ujpesten nem vagyok kepben, mindenhol mashol otthonosan mozgok Budapesten. Terkep az agyam (bar masra lennek ilyen fogekony). 🙂 Nagyon szeretem es hianyzik. Akarhanyszor Budapestre megyek, azt erzem, hogy a varos udvozol es megolel, amiert hazajottem.
    Szaloki Agi sem volt? En ot is nagyon szeretem Budapest Bar koncerteken Karadyt, vagy mast enekelve.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  9. igen, maradunk. olyan jó, hogy végre egyszer valaki nem azt mondja, hogy élhetetlenezaváros, ezérttartittezazország. lassan már nevetséges vagyok az ismerőseim között azzal, hogy kicsit savanyú, kicsit sárga, de én itt nőttem fel, és itt is maradok. nem vagyok nyitott, nem vagyok kalandvágyó stb stb. ez nem igaz. nagyon is érdekel a világ, de attól még nem kell nekem máshol élni. taxis agyam van, és nem tévedek el a saját városomban, és szerintem az embernek legyen fogalma arról, hogy hol lakik, és ha húsz vagy negyven évet lehúzott itt, akkor tudja már, hogy kb hol van az istenhegyi út, meg a jászberényi út, és ne használjon otthon gps-t, ert ismerje már legalább a térképet. na, nekem ez egy olyan nácizmusom, mint az, hogy tudjon a kultúrember helyesen írni (tudom, hogy nem szimpatikus, de mindenkinek kell valami nácizmus).
    és nekem két otthonom van a városban, és két életem: V-VII-VI kerületi, ahol születtem, ahol élek, ez is gáz, mert nem zöld és fúj, büdös, és belső udvar, de nézte már valaki a tetőket? a gangokat? az nem kalandos, meg nem regényes? volt már valaki ilyeneknek a padlásán? na, az csak az igazi regény. (én voltam a múlt héten a padláson, találtam egy kiszolgált bordásfalat, wtf, és azon másztunk ki a tetőre a macska után, túrabakancsban. megpróbáltam megkapaszkodni egy darab falban, de a kezemben maradt. utána megnéztem, a ház 1905-ben épült). meg a vecsés-ferihegy-kőbánya-lőrinc tengelyen is otthon vagyok. és szerintem a gyömrői úti negatívutópia-cyberpunk-rémálom, vaspálya utca, richter-gyár, kőbányai út, négy tigris piac, na erről is lehetne regényt írni.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  13. Én is itt születtem, itt is nőttem fel (ha, hol?), de pont mikor kezdem nagyon megutálni, fedezek fel benne valami szerethetőt. Szerintem Buda egy teljesen más világ, más miliő, pl. mikor anyósom átbuszozik a Ferenc-hegyről ide, az neki kultúrsokk. A polgári világból alászáll prolifalvára. Mi ipari külváros voltunk még a század elején, sok-sok kukoricafölddel körbe, meg kiskertekkel meg disznóhízlaldákkal. Szóval ez azért más arca a városnak, de mostanában kifejezetten zöldövezetnek számít. Én azt szeretem, hogy nálunk nincs parkolóóra, viszont park van. Sok-sok játszótér, tó, uszoda, normális udvar az oviban és az iskolában. Van sok bringaút, és szabadtéri fitnesz gépek. Mégis azokat az embereket szeretem itten, akik vidékről vagy a város más részeiről jöttek ide családot alapítani, és tisztára tudnak olyanokért rajongani, amiket én már gyerekkoromban is utáltam. Az ő szemükön keresztül látom mostanában én is máshogy a vidéket.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  14. Azt mondják, mindenki olyan méretű, intenzitású és hangulatú városban érzi magát a legotthonosabban, amilyenben született, ha nem is pont ott, ahol. Jó ilyesmit olvasni, nekem Budapest büdös, nagy, szmogos, zsúfolt, de hát Magyarországon nincs igazán választásod, ha nem akarsz ötjegyű fizut, így ezen nem filózom sokat, csak néha sóhajtozom. Igyekszem az előnyeire koncentrálni, de tény, hogy komoly mentális háttérmunka kell ehhez. A Budai vár és a Gellérthegy környéke legalább szép, és közel van hozzám.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Én egy hegyi bányászváros belvárosában nőttem fel, egy panellakásban, az első saját otthonomul is egy panelt választottam. Bár nem gondolom, hogy ebben ez az elmélet olyannyira közrejátszott volna, inkább az anyagi törvényszerűségek: vidéki lakásárból egyedül, hitel nélkül egy budapesti lakótelepire kislakásra futja 🙂
      Most kertvárosban, százéves házban élek, bagoly huhog a kerti fenyőn, és azért igen jól érzem magam itt.

      Sosem éreztem büdösnek, koszosnak a várost, gondolom azért, mert a szülővárosom is koszos, szmogos, és tele van rossz arcú emberekkel. Csak a nagy városon belüli távolságokat volt nehéz elfogadni.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • En egy ketezer lelkes faluban es egy tanyan eltem ot eves koromig. Megis Budapestet erzem a tokeletes meretu es szerkezetu varosnak, a legjobb kozeg ahol valaha eltem.
      Marseilles hasonlo hangulat, bar nagyobb a terulete, es koszosabb. A Tengi meg epp otthon biciklizi korbe a varost a baratjaval, ez a programjuk, es rajongo hangulatu uzeneteket ir a facen a felujitott belvarosi teruletekrol. Kulonos kontraszt az ugyanott duhongo, haragvo ismerosok kritikahompoly posztjaival.
      Hol az igazsag? A Dunaban?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  15. ps.: Na jó, javítom magam, ez korlátozó hiedelem volt: persze, hogy van más lehetőség, eljön még a nap, hogy bőségben élek a zöldben, Pesttől nem messze, hegyközelben. Addig is élvezem, hogy öt percre van a Blaha, nem kell bumlizni órákig.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • És ahogyan már többször megbeszéltük, amikor eljön a nap, én leszek a szomszédod a hegyen. 🙂 Kis faluban nőttem fel, nekem Budapest nagy, koszos, zajos, barátságtalan, s néha még félelmetes is a gyenge közbiztonság miatt. Éjszaka egy hegyi erdőben nem félek úgy, mint Pesten a külvárosban. Régen nagyon vágytam ide, de az évek alatt elfáradtam ebben a városban. Engem jobb a vonz a túra, az erdő, a hegyi patak, mint a színház, a kávézók, stb.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  16. elmenekültem onnan, de ezt most olvasva azért hiányzik.majd elmegyek még oda….Engem inkább kidobott magából de lehet hogy egyszer még újra megszeretem.Jó volt, jó volt.Írj!!!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  17. Amíg nem bringáztam benne, teljesen másnak, sokkal csúnyábbnak láttam a várost. Azóta kinyílt, megtelt élettel és színekkel, és olyan helyekre is eljutok, ahova azelőtt sose, pusztán a megnövekedett mobilitás miatt.
    Szerintem ebben van valami fura sznobizmus is, hogy Budapest milyen csodás, mert ha józanul belegondolunk, ez a város igenis magán hordozza a Nyugat-Balkán minden ismérvét, és legtöbbször borzasztóan kényelmetlen, bosszantó és egészségtelen, legalábbis a nyugat-európai hasonló léptékű városokkal öszehasonlítva (ugyanakkor az onnan érkezők szerint biztonságosabb). Egy várost az építészetével azonosítani pedig nagy tévedés, azt csak a turisták csinálják, vagy még azok se. Szóval szép, persze, de azért óva intenék midnenkit attól, hogy azt gondolja, tökéletes úgy, ahogy van. És tessék kiszállni az autóból és a békávéból, mert ott tényleg csak a bosszantó oldalát lehet látni a városnak (előbbi esetben egyenesen hozzájárulni ehhez).

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Akkor is elképesztő épületek vannak, ez, hogy mit nézel, szemszög kérdése, a századforduló és a nyugatos (igen, részben zsidó) géniusz ide halmozta minden kincsét, és az azért elég impozáns, nem egyes házak, hanem házsorok, -tömbök, negyedek, lerohadva is döbbenet.
      És a távlatok, látványok, a Gellérthegy, nekem az Erzsébet-híd a kedvencem.

      Nem egy központi szépség van: külön van Dunapart, diplomatanegyed, Lipócia, gettó, Víziváros, Városliget, Wekerle, nagyon különböző hangulatokkal.

      Az Árpád hídtól a rakparton át akármelyik oldalon Lágymányosig, Nemzeti Színházig legurulni biciklivel — nincs pillanat, hogy ne ámulnék.

      Nem érzem a Balkánt, a századfordulót érzem, de a pórusaimban: kitűnő a tömegközlekedésünk, egyre több az igazán hangulatos és nívós étterem, szépülnek a köztereink, itt a Csörsz utcánál, a Hollán Ernő utcában, a Corvinusnál vagy a Károlyi-palotánál egész nyugatias a fíling. Ami balkáni, idegennek érzékelem mindig. Igaz, én eléggé kivételezett helyeken létezem.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Egyetértek a házak, háztömbök varázsával kapcsolatban, de éppen ezért nekem fizikai fájdalom, ahogy a míves stukkók, erkélybábok, frízek omlanak, porladnak. Vagy mikor a zsidónegyedben felüti a fejét az ingatlanspekuláció és a teljesen sematikus, négyzetméterekre hajtó kortárs egyenépítészet.
        Viszont Budapest Bár forever, én épp egy veszprémi utcazenén ismertem meg őket, Niagarára, Tiroli bocikra együtt tombolunk a gyerekekkel.

        Kedvelés

      • Nagyon szép lett a Csörsz utca környéke. Dolgoztam egy ideig a MOM Park mögött, egész európainak éreztem magam. Az emberek is nagyon mások, mint erre, felénk. Dolgoztam még a Krisztinavárosban is, gyönyörű hely, főleg felfelé. De nem laknék ott. Akkor inkább a Wekerle. Ott is vannak olyan ingatlanárak, mint Budán.

        Kedvelés

      • És a méltatlanul mellőzött városszéli ékszerdoboz, a màtyàsföldi villanegyed! Igaz, hogy zsebkendőnyi része érintetlen, de azok a századfordulós vadászkastélyok!

        Kedvelés

      • Az tényleg gyönyörű, oda járok nőgyógyászhoz, mindig meditatív hangulatba kerülök arrafelé.

        Kedvelés

      • A balkánizmus az elhanyagoltságban, a piszokban, a zöld és a kertkultúra teljes hiányában, a nyilvánosvécé-nélküliségben, a gyalogos aluljárókban, az akadálymentesség-mentességben nyilvánul meg, abban, hogy az igazán élhető terek ritkák, és hiányzik az átgondolt várospolitika, legfőbb ékünket, a Dunát pedig gyakorlatilag képtelenség megközelíteni és rendeltetésszerűen használni. Számomra a szép épületek létező bár kissé sovány vígasz.

        Kedvelés

      • Erről pedig hányszor volt már szó, hogy valahogy részévé kellene tenni a város életének a Dunát.

        Kedvelés

    • Én is szeretek bringázni, de mire innen bejutok a belvárosba, legalább 30 perc. És ott, ha nincs bringaút, nem szeretek közlekedni. Csak a rakpart, de onnan is valahogy be kell tekerni. Nekem ez, sajnos nem megnövekedett mobilitás, hanem időrabló, testedzéssel járó szívás. De a környékünkön nagyon szeretek gyerekekkel tekerni, mert itt lehet.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • A 15. kerületben lakom és a 9-ben dolgozom. Nem meggyőzésként mondom, csak hogy lásd, én sem belvárosi gyerek vagyok.

        Kedvelés

  18. Budapesten születtem, itt dolgozom, de nem tudom már megszokni. Annyira büdösek az utcák, – kutya és emberi húgy – nincs kedvem sétálni, Szívesen bicikliznék, de ahhoz túl messze lakom. Mindennap átsétálok egy szép parkon, ami télen, a hó alatt valóban szép volt, de most tele szeméttel, üvegcseréppel, a kutyások itt pont disztingváltak, azokkal nincs baj, de a padokra azért nem ülnék le. Az egyik legszebb élményem, amikor ebédidőben kifeküdtem sziesztázni egy padra ( másik kerületi parkban) hamarosan jött egy karszalagos muki és közölte, hogy itt nem szabad feküdni. WTF? Brüsszelben egyszer két őrát feküdtem a padon az uniós ülés szünetében, – az a pad leaglább kényelmes is volt – de senki nem szólt rám.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  19. megértem azt, aki muszájból jön “fel” pestre, hogy valamit elintézzen, siet, ezért csak a zajt, piszkot, rossz levegőt, türelmetlenséget érzi. én vidéki nagyvárosban nőttem 18 évig és halálosan untam. szeretem budapestet, már ez a városom, belaktam, vannak titkos szép helyek, sok jó emlék mindenfelé. a budapest bár nagyon érti ezt a hangulatot. kollár laci szerintem zseniális, szerény, természetes de van valami kiszámíthatatlan sötét tűz a pillantásában.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Egyébként pedig 18 év egy vidéki kisvárosban és én is nagyon untam.
      Budapest nekem szerelem, mindig az volt, már gyerekként azt mondtam, amikor jöttünk rokonlátogatóba, hogy én itt akarok élni, szüleim néztek is nagyot.

      Látom és értem a hiányosságait, de mivel szeretem, elnézem. Tobzódom abban, ami otthon sose volt: kultúra, kávézók, lehetőségek, az érzés, hogy választhatok, hogy van miből!

      Örökre belém égett a jelenet, amikor a kisvárosom könyvesboltjában kortárs irodalom után kérdezősködtem (Parti Nagy volt talán) és az eladó, azon túl, hogy nem ismerte, értetlenkedett egy sort, hogy miért nem jó nekem Kepes vagy Vámos…

      Néha hiányzik a zöld, olyankor kifekszem az erkélyre vagy a Margit-szigeten töltődöm, de nem adnám semmiért, imádom, és csúnyán szoktam nézni azokra akik bántják! 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nekem is pont a választás lehetősége adja meg a szépségét Budapestnek. Kisvárosban nőttem fel, nappal nagy nyugalom, esténként, hétvégenként nagy társasági élet. Ma csak por és munkanélküliség van.

        Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .