2013. júniusi írás
A gyereket nem kellene kitenni ennek a szörnyű cirkusznak, amit a válás jelent — feddett meg minket iskolánk igazgatóhelyettese nemrég a szülői közösség gyűlésén, látva, egyes osztályokban milyen feszültségek terhelik a gyerekeket. Az a sok háborúskodás! Szegény gyerek! Az ő ép kis égboltja, ím, kettétörik. Szülei baltával zúzzák az egységet…
De milyen egységet? Ha egység lenne, nem válnának el.
Hányan hivatkoznak a gyerekre! Hogy neki milyen rossz lenne. Végignéztem néhány válópert ismerősi körben, és sok elvált nővel beszéltem az elmúlt években. Lassan esett le a tantusz: nem a válás a probléma, az csak tünet, utolsó lépés. A válás nem szörnyű, hanem sokszor logikus lépés, az egyetlen, ami vállalható. Ami előtte van, az a szörnyű. A házasság volt szörnyű. Sőt, mivel ennyi házasság szörnyű, talán az nem működik, amit a házasságtól várunk, amely automatizmusainak majdnem mindenki foglya lesz.
A gyerek nem a szüleit veszti el, nem a boldog gyermekkort. Ha az apja olyan, hogy válás után anyagilag, érzelmileg hátat fordít neki, pokollá teszi az anya életét, vajon milyen lehetett előtte? A gyerek a mi házassághoz, családi élethez fűzött illúzióinkat veszíti el. Ideje, hogy szembenézzünk vele: ez így, a jelenlegi szereposztásban nagyon ritkán működik, s ha működik, leginkább a nő többletmunkája, magas fájdalomküszöbe révén.
A gyerek nem a válással űzetik ki a paradicsomból, hanem már előtte is vesztese volt a boldog szülők hiányának. S a sok diszfunkcionális látszatcsalád, a családi házak csendes poklai azt mutatják: itt valami nem működik jól, a házasságok következetesen tönkremennek, ezer meg ezer családban lélekromboló rutin az egész, állóháborúvá vált, rég áthidalhatatlan az érzelmi szakadék. Nem csak a válási statisztikák megdöbbentőek, hanem az elképesztő látencia is, az együttmaradási statisztika, azok tömege, akik együtt élnek, de jobb lenne már nekik külön. Azok, akiket rég csak a függőség, a megélhetés kényszere, a közös építkezés, hitel, az önálló léttől való félelem tart együtt. Az ő gyerekeik a legnagyobb vesztesek. Nem, a házasság nem szükségszerűen jár ilyen fájdalmakkal. És ami az igazgatóhelyettes panaszait illeti, az űzött gyerekek azon szülők sarjai, akikben erős volt a parancs, hogy ki kell tartani egymás mellett, s akik nem vették észre időben, hogy baj van, nem akarták elhinni, kimondani, kezdeni vele valamit hosszú évekig, hogy aztán annál magasabbról és nagyobb robajjal dőljön a fejükre az egész építmény.
A sok családvédő, a házasságot önértéknek kikiáltó hang között mikor hangzik már fel valakié: tudom, hogy fáj, de vizsgáljuk már meg, miért nem működik ez így. Vizsgáljuk meg, mi a gond vele, mi ez a sok szenvedés, meg nem értés, hűtlenség, elkívánkozás, sötét depresszió és alkoholizmus. Igazuljunk meg ebben a vizsgálatban. Mit tehetnénk, hogy működjék? Használjak ikes ragozást, vagy idegesítő modorosság?
Mondjátok meg, mi történik röpke néhány év alatt az egymást szerető emberekkel. Mind tévednek, rosszul választanak eleve? A szerelem kémiája legfeljebb másfél évig tart? Gyarlók és önzők vagyunk? A házasság mint olyan nem működik? Szabados világunkban más partnerek, másféle időtöltés felé csábít a gonosz média? Illúziókkal indulnak neki a házasságnak? Értékválság van? Egzisztenciális szorításban élnek? Nincs saját életterük? Folyton beleszól az anyós? Túlvállalták magukat gyerekből? Munkamániás a férfi? A nő negyvenöt évesen rájön, hogy ő mindig is Tibetbe vágyott? Miért gyűlölik meg egymást? Miért fakó a negyvenéves nők arca? Miért csorgatják a nyálukat tizenévesekre a férjeik? Miért hízik el mindenki? Mi ez a sok pótcselekvés? Miért, miért, miért? Boldogok ezek az emberek? Miért vágynak másra? Mibe fáradnak ennyire bele? Mi falja fel ilyen mohón a szerelmet? Hogy lehet, hogy a társadalmunk a családra-házasságra épül, és akkor az ennyire gyengének, diszfunkcionálisnak bizonyul, ennyi benne a meg nem értés, a kín, a játszma, az erőszak? Ne gyertek a jó példákkal: a jelenség tömeges, s a húsz százalék pokollá lett együttélés sem kevésbé aggasztó, mint a hetven. Hát ha még a nők nem viselnék szerepüket ilyen nyomtató ló módjára, hát ha még felismernék, mit művel velük ez a berendezkedés, és mernék azt igényelni, ami nélkül nincs teljes emberi élet. Mernének érezni, szólni, magukat képviselni, nem csak mindig másokért aggódni. Nézzétek meg a negyvenes nők arcát. Nézzétek meg a rendelők és buszállomások várótermeit.
És ezek csak a látványos esetek. Mi ez a reflexünk, hogy azt vagyunk hajlamosak gondolni, hogy ha nincs látványos pokol, hangos kiabálás, letagadhatatlan szerető, akkor ott minden rendben van, “szépen élnek”?
És az hogy lehet, hogy van ez a sok rendes férfi, aki szívesen van a családjával, magától értetődően áll a csúszdánál, törli fel a padlót, jön ovis farsangra, és érti a női bőr jelzéseit is, nos, hogyan lehet az, hogy az ő feleségeik sincsenek okvetlenül jól, állnak megtört szemmel azok hangzavarában, akik szerint az isten lábát fogták meg ezzel a derék emberrel? Miért van az, hogy ezek a nők amiatt emésztik magukat, hogy mégsem érzik jól magukat? Hogy problémát jelentenek a férjüknek, hogy nem tudnak erősek, épek lenni a sok-sok szeretet, támogatás ellenére? Ó, hány ilyen nő írt nekem. Valami lehetetlent akarunk?
Hiszek abban, hogy lehet szépen élni, valóban, gyönyörűen, hiszek a gazdagító, hosszú távú, monogám házasságban, de mindez fordítva lóg a forró ég tetején. Mi aztán igazán elindultunk felé, nagyon sok munkát fektettünk bele, néha nagyon fájt, de felsejlett az Igazi Házasság. Mégis, az én férjem előbb hatalmas árat fizetett érte — korábbi asszonyok, döbbent gyerekek, értetlen barátok, lankadó karrier — , és aztán a kísérlet egyharmadánál meghalt. Mit mondhatnék?
komor a tekintete
Válásról írtam itt is:
csak az olvassa. én szóltam 
Elképesztő, hogy pont erről értekeztem (nálad rövidebben) tegnap a férjemnek! Most nincsen időm többet írni, de tényleg, tátva maradt a szám, hogy pont, amikor erről gondolkodom, írsz egy ilyet. 🙂
KedvelésKedvelés
Pontosan úgy fogalmazod meg, ahogy érezzük!!!! Köszi!!!
KedvelésKedvelés
Ez a kép meg nagyon jó!
KedvelésKedvelés
(re: ikes ragzás, használj, persze, de nehogy a folyó szövegben rákérdezz, mert az viszont idegesítő modorosság. most vissza a cikkhez.)
KedvelésKedvelés
(szóval,)
sztem a fő kérdés itt az, hogy “mi ez a reflexünk”, hogy miért értékeljük olyan magasra a párkapcsolat létrejöttét-megtartását az önértékelésünkkel szemben, hogy egyenesen öngyilkos kompromisszumokba rohanunk bele, aztán a gonosz sors csapásaként éljük át a következményeket.
hajlamos vagyok azt hinni, hogy az ilyen viselkedés és a mögöttes lelki igények-állapotok nem biológiai nemtől, hanem neveltetéstől/szocializációtól függően jönnek létre, hát, óvatos becslésem szerint Nagyon Sok Emberben, és (ugyanilyen okok függvényében) elsősorban nőknél.
mindenesetre az elnyomott önértékelés mindenképpen komoly határokat szab egy párkapcsolat működésében. gyerekekről nincs közvetlen tapasztalatom, bár azt hadd tegyem hozzá, hogy viszont megvoltak nekem is a szüleim…
sjaát magunk elnyomása a szülői, családi, társadalmi elnyomással van összhangban. ha az ember megpróbálja önerőből kihúzni magát a szarból, akkor először is ezekkel kell valahogy számolnia, sajnos többnyire egyszerre. de megéri, szerintem, mert nem sok értelme vagy tartalma lehet egy olyan “biztonságnak”, ami önmagunk feladásának esztétizálásával valójában épp azt az “önmagunkat” teszi eleve hozzáférhetetlenné, amit valaha hatalmunkban állna föladni. vagy épp nem föladni.
KedvelésKedvelés
én most a kellős közepén vagyok egy ilyennek. az első lépés valóban az, h az ember elkezd önmagával foglalkozni és a férje és a gyerekei elé helyezni magát. DE ez nem jelenti azt, h a végén egyedül akar maradni. hanem hogy esetleg jobban, a család egészét tekintve egészségesebben osztja be az energiáit. sokan ugyanis ezek után meglépik a válást. amiben én nem hiszek, csak szélsőséges esetekben. amiben hiszek, az a sok munka közben, hogy együtt maradjon a család és mindenki boldog legyen. ehhez útközben bizony néha boldogtalanság jár.
KedvelésKedvelés
önmagunkat épp egy ilyen küzdelmes folyamatban találjuk meg, és sztem sokkal jobban, ha nem ugrálunk ki, hanem benne maradunk.
KedvelésKedvelés
Azért az is elég sokatmondó, hogy te kommentelsz ide feltéve a kérdéseidet, és nem a férjed, nem? (Most nem feltétlen rólad van szó személy szerint, hanem a jelenségről.)
KedvelésKedvelés
Ezt sokáig én is így gondoltam. Nem akartam kiugrálni, most sem akarok, csak mikor látom, hogy a sok munka, amit mindketten belefektettünk, évek múlva sem hoz gyümölcsöt, akkor nem kell benne maradni. Én már olyan szintekig meghazudtoltam azt az embert, aki vagyok, hogy már azt se mindig tudom, ki vagyok. A barátaim vezetnek vissza hozzá. Egy éve még én is ezt gondoltam, amit most te. Már nem. Ebben sokat segített a blog, de még inkább a pszichológia.
KedvelésKedvelés
Melindának írtam.
KedvelésKedvelés
nálunk ez egy egyéves sztori, a különélés, nemtom, egy év múlva hol fogok tartani. ezalatt az idő alatt is folyton változik, h mit érzek, gondolok.
KedvelésKedvelés
Megindokolnád, hogy miért nem hiszel a válásban? Számomra a “hiszek a válásban” azt jelenti, hiszek abban, hogy egy válás után szabadabb, méltóbb és boldogabb életet élhetek, mert mondjuk az időmet magam osztom be, nem bántalmaznak, nem terhelnek túl, a gyerekeimet nem kell szembeszélben nevelni, nincs kimondott, ki nem mondott szexkényszer, magam rendelkezem az anyagi javaimmal, döntéseket hozhatok, nem kell ellátnom egy felnőtt gyereket, sőt, nem bántalmaznak többé, stb. Itt persze mindenki odateheti, ő maga miért hisz adott esetben a válásban, hiszen a lista bármilyen hosszú lehet.
Te miért NEM hiszel a válásban?
KedvelésKedvelés
Valahol ebben az is benne van, hogy mindenkinek megvannak a maga énhatárai. Az, hogy a családtagod nem töri ketté a gerincét érted 24/7 helyzetfüggetlenül, nem azt jelenti, hogy szarik a fejedre… Viszont az, hogy “mindentmegtesz” a családjáért, nagyon sokszor nem jelenti azt, hogy oda is figyel rájuk. Inkább a humorérzék hiánya a gáz, meg az, hogy valóban beleragadunk az automatizmusokba. Hogy legalább otthon ne kelljen gondolkodni, vágod:/ Aztán jön a döbbenet, hogy eltolódik az arány, egyik fél (zapa általában) nem akar otthon is jófejnek lenni, a másik hanyatthomlok gondolkodik az egész család helyett is (zanya általában), gyerek meg belecsöppen a hülyeségbe, és ott pácolódik benne, akár tetszik neki, akár nem.
KedvelésKedvelés
ha elég mélyre mész önmagadban, ha szereted önmagadat, ha tudsz változtatni nyomorúságos szemszögeden, akkor legtöbbször be kell látnod, hogy nincs középút, csupán a radikális döntéseknek van értelme. főleg ha valaki egymaga küzd, ha a társ nem akar küzdeni, de még csak nem is érti, miért kellene. ez a nagy tévedés a holtodiglan–holtomiglanban: addig igazságos, amíg társkapcsolat van. amint az egyik fél már nem úgy vesz részt a dologban, mint a másik, ő az első, aki megszegte a jóban–rosszban igéretét.
én kétszer léptem ki úgy, hogy nem volt nagyon gáz, csak épp annyira, hogy tudtam, az évek alatt felhalmozodó fásultságban önmagamat veszítem el, miközben azt gondolom, nagyon ügyesen csinálom. tény, hogy a gyerekeim jobban szeretik felszabadult, életerős, vidám, őszinte anyjukat, mint a megfeleléssel küszködő hallgatagot. arról nem is beszélve, hogy én mennyivel jobban szeretem magamat! nem arról szól a dolog, hogy jobb egyedül, csak arról, hogy jobb önmagamnak lennem, mint megalkudnom.
KedvelésKedvelés
Jaj, de jó. Pont ma fogalmaztam meg, hogy én már nem akarom mérlegelni soha többet, hogy ahhoz, amit mondani akarok, mit fog szólni a férjem. Nem tudom kiszámítani, milyen hatással lesznek a szavaim, de most már csak azt vagyok hajlandó mondani, amit nagyon mélyen gondolok, régóta.
KedvelésKedvelés
Szóról szóra. Ilyen kapcsolatokban a gyerekek zavartak lesznek, diszesek, kompenzálnak majd vastagon felnőttkorukban. Nálunk az eltérő értékrendek (napi rutin vs káosz, pénz megtakarítása vs költekezés, szabályok vs “szabad kibontakozás”, következetesség vs elvtelen megengedés, érzelmi biztonság vs labilitás) a gyerekeinket most úgy kezdik rombolni, hogy hihetetlen hisztisek, pedig a hiszti-korszakból rég kinőttek, bizonytalanok, a feladataikat csak akkor végzik el, ha kedvük van hozzá stb.
KedvelésKedvelés
és mi a teendő ilyenkor? nálunk is nagyon sok az eltérés, a fenti lista teljesen pontos, de nem hiszem, h ezért lenne manapság olyan sok a válás. valami más van itt. h azt mondjuk, ha nem jó, nem jó, menjünk külön utakon. nem tudom, jó-e ez. illetve azt hiszem, hogy nem jó.
KedvelésKedvelés
Én úgy érzem, meghaladtam azt a gyakran hangoztatott nézetet, hogy túl hamar válunk, könnyen eldobjuk a másikat, mert látom, meddig pácolódnak a reménytelen egyenlőtlenségben, kiégettségben, érdektelenségben, és mennyire nem jeleznek, lépnek időben (mennek mediátorhoz, terapeutához, költöznek egy-két hónapra külön) a felek. Az is jellemző, hogy ahol ez felmerül, hogy pl. néhány hét jó lenne külön, ott azonnal sértődés, dac a reakció, hiúsági kérdéssé, birtoklássá válik az egész. És hogy milyen sokáig áltatjuk a teljesen bűzös helyzetekben magunkat azzal, hogy lehetne rosszabb is, meg legalább nem ver, és minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek. Aki szerint túl hamar válunk, az egyrészt beleszól olyasmibe, amiről igazán nem tudhat, ítél és nem megért — én ezzel nem tudok mit kezdeni, szeretem az embereket körülöttem felnőttnek és kompetensnek tartani. Másrészt talán álmodni sem mer arról, milyen egy igazán jól működő kapcsolat, talán soha nem tudja meg, miről marad le, miközben a partner talán két vagy több nő, esetleg érdekes hobbi, munka, haverok mozaikjából összerak valami teljességfélét. Mondjátok meg nekem, ha ez a házasság így, itt és most működőképes valami, akkor mi bajuk a nőknek. Miért nem tudják, mi hiányzik?Ti ismertek házasságban élő, gyerekes, valóban sugárzó nőket? Egyet? Ötöt?
KedvelésKedvelés
És miért ragaszkodunk ennyire egyetlenként az álmunkhoz, a partnerünkhöz, akinek igent mondtunk (eleve miért ilyen még mindig az esketési szöveg?), miért életünk fő projektje a házasság, miért ez az egyetlen lap, amelyre feltettünk mindent? Ha túl nagy az instabil építmény, nagyobb robajjal omlik is le. Talán ez is összefügg azzal, hogy a nők értéktelennek érzik magukat, és egyetlen identitásuk a házas, családos nőé?
KedvelésKedvelés
Én ismerek, talán nem lenne elég rá a két kezem, mennyit, de nyilvánvalóan ők a kisebbség.
KedvelésKedvelés
ismerek, igen 🙂
KedvelésKedvelés
“Ti ismertek házasságban élő, gyerekes, valóban sugárzó nőket? Egyet? Ötöt?”
Én ismerek. No nem sokat, de ismerek. Többnyire mondjuk friss házasoknál, ahol még nem hunyt ki a láng.. elvétve egy-egy 40-es nőt akik időben felmérték, felismerték azt a tényt, hogy belőlük soha nem lesz egy “Carrie Bradshaw”.
Nem is vágynak erre, egyszerű kiszámítható nyugodt életük van, megtalálták az ehhez megfelelő partnert. Amennyire én látom, örömmel élik meg a sokszor kárhozatra ítélt hagyományos nemi szerepük. Otthonosan mozognak ebben a miliőben, amit csak úgy nevezünk; a REND. Bizonyára egy-egy útban hagyott szennyes zokni, egy elsózott leves nem tesz pontot az I-re, mivel nincs I.
És valószínű dolgoznak rajta, csiszolják egymást, bíznak egymásba önmagukba, mert belátták azt; csak egymásra számíthatnak, az állam demagóg ígéreteire nem. Oly szívesen olvasnék ilyeneket… nem csak a pokoli történetek!
KedvelésKedvelés
Én ma mondtam meg a férjemnek, hogy ha nem kezdi el azonnal kezeltetni magát (súlyosan depressziós), akkor költözzön el, mert így nem fog menni. Hidd el, van az a pont. 10 év után. pölö.
KedvelésKedvelés
elhiszem. amit írok, az az, ahol én most tartok. de pl. az anyaságról, a szerepek összeegyeztetéséről is egész máshogy érzek most, mint fél éve.
KedvelésKedvelés
“Ilyen kapcsolatokban a gyerekek zavartak lesznek, diszesek, “- pontosan megtörtént nálunk a harmadikkal.
KedvelésKedvelés
Igent mondani… igen, igen. Az esketőszöveg – meg maga az eskü – miatt tizenöt évig azt hittem, házasságellenes vagyok, pedig csak a kenetteljes, tartalom nélküli, félrevezető “esküvő” nem tetszik: ígérni, ígérgetni, esküdni rá, méghozzá egy életre felelőtlen dolog, rossz karma. Minden ellen szól, amiben hiszek.
Pedig én is hiszek, ahogy írtátok, a hosszútávú, akár egy életre szóló, monogám, boldog együttélésben. De nem ígérgetünk, nem esküdgetünk másnak, hanem magunkat erősítjük meg abban, mit akarunk, és magunkhoz maradunk hűek: együtt, míg építjük egymást, akár örökre, de külön, ha ez az egység bármi miatt megbomlik, és csak szenvedést okoz.
Az esküszöveg nagyon félrevezető, hamis elvárásokat illeszt, és hát megismétlem: rossz karma.
De én nagyon alternatív vagyok. 🙂
KedvelésKedvelés
Kieg.: Építjük egymást, a nehézségek és a fájdalom ellenére, természetesen. Tudjátok, nem csak méznyalogatás…
KedvelésKedvelés
Te volnál, aki Tibetbe vágyik, Eszter? Én is úgy vagyok már vele, épp ma fogalmaztam meg egy barátnőmnek, hogy nem tudnám senkinek azt ígérni, hogy mostantól a világ végéig, jóban-rosszban. Most úgy gondolom, csak addig, amíg szeretem. Pontosabban: addig fogja megérni, amíg jobban szeretem, mint irritál. És az irritáció, sajnos, nem feltétlen objektív okok következménye. Igazságtalan az élet, na.
KedvelésKedvelés
Hát, én már egy hegyi kisgazdasággal is beérném a Mátrában! 🙂
De igen, egyetértek: addig, amíg épít. Építhet úgy is, hogy nehéz a tégla és néha elejtjük (mondjuk pont a lábunkra), de még épít. És van, hogy ez nem megy egy életen át. És akkor nem is kell erőltetni. De persze bízom abban, hogy találok olyat, akivel majd lehet, csak hát… nem minden áron.
KedvelésKedvelés
“vele tűrök, vele szenvedek, vele szentül megelégszem” ezek olyan sokat mondanak. és talán ???? a boldogságot is rejtik, nem csak a tűrés képességét.
KedvelésKedvelés
Ahogy elnézem, inkább a képmutatás melegágyai, tehát az emberek azt hiszik, azt hirdetik magukról, hogy ezért maradnak, közben meg tehetetlenek, függenek, félnek, el vannak gyengítve, nem akarják magukra vonni a környezetük ítéletét. Ezért hazudják azt, hogy hősiesen tartanak ki, szeretetből, meg hogy a hosszú együttmaradás az teljesítmény, kitartás. Pedig leginkább tehetetlenség, amelynek a nők önállótlansága, naivitása és elszürkülése az oka, közben a fiúk rég párhuzamos életet élnek más nővel. Talán nem számol a szöveg az emberi természet alapvető jegyeivel, azért.
KedvelésKedvelés
” ígérni, ígérgetni, esküdni rá, méghozzá egy életre felelőtlen dolog, rossz karma. Minden ellen szól, amiben hiszek.”
Tökéletesen egyetértek veled. Sőt, én azt, hogy valaki komolyan képes esküdni egy életre, valami egészen gyerekes naivitásnak találom, amivel nem is szabadna házasságot kötni.
KedvelésKedvelés
Akkor ezek szerint az eskü szövegétől másnak is feláll a hátán a szőr? 🙂
Engem kiborít miket ígérnek meg a felek.
És csatlakozom, semmi bajom a házassággal, de olyasmire megesküdni egy élet távlatában, amiről azt sem tudom, hogy 10 év múlva 0-3 gyerek után nem fogom-e homlokegyenest az ellenkezőjét gondolni, felelőtlenség volna a részemről.
KedvelésKedvelés
Hm… nálunk is.
KedvelésKedvelés
Diszes? Ezt miből gondolod?
KedvelésKedvelés
ahogy így olvaslak, felsejlett előttem az a sok ismerős nő és férfi is akik azért küszködnek sokat mert nem tudják meghúzni a saját határaikat, nem mondanak nemet amikor kellene, (nem mernek, nem tudnak, mert azt ‘nem lehet’ pláne ha munkáról van szó, jaaj már hallom a fülemben a cég egyik főnökének érvelését: you cannot say NO to a manager, a Manager! …) ez nekem is nehéz volt sokáig, mert engem nem tanítottak erre, hanem arra, hogy némi kedvességgel mindent el lehet simítani.. nyílván vannak helyzetek amikor helytáll ez a megállapítás, de mindig nem lehet így működni! Aztán az jut még eszembe,ahhoz, hogy ez készségszinten menjen, (hogy tudatosítsam a határaimat, mit engedhetek és mi az amit már nem, mi az ami jó nekem és mi az ami nem , milyen elvárásokat hagyok érvényre juttatni az életemben) kell bizony jó adag önreflexió, na meg talán értö közeg ami teret enged ennek.
KedvelésKedvelés
…és ilyen értő közeg pl ez a blogközösség itt 🙂
KedvelésKedvelés
igen-igen pontosan 🙂 és milyen jó volna ha képernyőkön túl még tágasabb közegekben nőnének hasonló értő-érző-gondolkodó közösségek.
KedvelésKedvelés
És ha az a helyzet, hogy nem tudtuk jó csinálni ezt az átmenetet,abból az állapotból, amelyben a házasság kényszerű megélhetési-gazdasági közösség is,abba, ahol az individuális szerelem, minőségi időtöltés, kölcsönösen gazdagító szex a működő házasság jele? Hátha ez az egész csak first world problem, teljesen irreálisak az elvárásaink az élet-kapcsolat teljessége iránt, mert sokan egyedül meg sem tudnának élni?
KedvelésKedvelés
ha jól értem ezt a kérdést: mindig vannak pozitívumai az egyént elnyomó kapcsolatnak. és mindig lehet azt is mondoani, hogy pl nincs is olyan, hogy önmagunk.
de hogy irreálisak-e pl az érzelmeink, annak megállapításához ugyanúgy egy esetlegesen összetákolt (!) ideológiai keret kell, mint ahhoz, hogy a párkapcsolat vagy házasság mennyiben felel meg a társadalmi elvárásoknak vagy a gazdasági szükségszerűségeknek. ezt nagyon komolyan mondom, a gazdaságot olyan gyémántszilárdságú igazságként szoktuk kezelni, mint a fizikai törvényeket, pedig sokkal inkább konvenciók és attitűdök tartják egyben, mint bármi más.
szóval hogy a boldogság első világbeli probléma? akkor nyilván a boldogtalanság is az…
KedvelésKedvelés
ikes ragozást használj, vagy ne, de a folyó szövegben igenis kérdezz rá, és ne tedd zárójelbe sem — én pont ezekért vagyok itt 🙂
KedvelésKedvelés
Kényszert érzek, hogy mindenféle témák közepén is jelezzem: elsősorban író volnék, s néha modoros.
KedvelésKedvelés
Használj, mert szép, mert változatosabbá teszi a nyelvet. Modoros? Nekem ez eszembe sem jutna…
KedvelésKedvelés
Nekem sem.
KedvelésKedvelés
Jaj, jaj, Dani, imádom, hogy rákérdez, imádom (három felkiáltójellel)!!! És értem a szándékot is mögötte: érleli magában, hogy mi a modoros, mert íróember, a szövegének a tartalomközlésen túl is szándéka van. Ezekért a kérdésekért és felvetésekért imádom többek között Vámos Miklóst is, aki a hasonló, tudatos írói szándékkal, mégis hétköznapian tálalt kiszólásoknak a nagymestere!
ps.: Én ösztönösen sosem használok ikes rakozást hasonló szettingben amúgy, de ezt csak a statisztika és az érdekesség kedvéért mondom.
KedvelésKedvelés
Én is tanultam, nem hozom. Attól modoros? Vagy irodalomban jól hat?
KedvelésKedvelés
Jó kérdés, talán a tanulás, igen.
Nem igazán halljuk a köznyelvben, és ettől a szándékolt választékosság érzetét kelti, ami egy irodalmi szövegben jobban megfér, hiszen a nyelvi tudatosságra épül az egész, szerepe van. És kár lenne, ha kikopna, mert gazdagít.
KedvelésKedvelés
Plusz egy pont az IGEN-re! Én is nagyon szeretem ezeket a közbevetéseket.
Az ikes ragozás nekem kicsit modoros, mert sohasem használom, de ez szerintem abszolút az ízlések és pofonok kategória. Aki akarja, használja, nem ezen múlik egy szöveg minősége.
KedvelésKedvelés
(jaj, hát értem én! csak belemegyek a játékba. egyébként a súlyos és elmélyülős témákba bevágni egy nyelvtani froclit, az komoly mutatvány, nálam ennél most túl nagyot ugrott a tű, nem találtam vissza a barázdába, ezért a kemény riposzt, hogy lássék :))
KedvelésKedvelés
Az író folyamatosan, még akkor is, amikor a halottszállítókat várja, emlékezteti az olvasókat arra, hogy szöveggel, tudatosan formált darabbal, megkonstruált entitással van dolguk.
Menjek-e Veszprémbe fesztiválozni a tavalyi helyett, mit gondolsz?
KedvelésKedvelés
😀 hát… én meg a Móni örülnénk, de azért a fesztivál miatt is érdemes. az idei “utcazenésebbre” lesz hangolva, nem lesz ingyenQuimby meg sztárfellépő, viszont számos (számomra legalábbis) ismeretlen külföldi és (itthon legalábbis) nemkülföldi fellépő, meg minden. én mennék, de már itt vagyok.
KedvelésKedvelés
Jajj, gyere-gyere Veszprémbe, én is szívesen találkoznék veled újra, vezethetnélek (építészeti) sétára is, meg van egy jó új hely kávézni/sörözni/fröccsözni 🙂
KedvelésKedvelés
Utcazenére jönni kell 🙂 hol az az új kávézó-söröző-fröccsöző?
KedvelésKedvelés
A Séd-parton, a vár lábánál (a lábunknál), régi malom tövében. Gyerek-, bicikli- és kutyabarát, kötetlen.
https://www.facebook.com/FricskaBisztro?hc_location=stream
KedvelésKedvelés
Jaj, vigyetek mindenféle helyekre engemet!
KedvelésKedvelés
miért oktattál így ki? a hideg futkározik a hátamon. te elvileg feminista vagy meg minden. idejöttél nők körébe, és kioktattad szövegstílusból a bloggert??? kinek képzelted te magad?
KedvelésKedvelés
Gondolom, a házasságot csak mint fedőfogalmat írtad, sokszor nem is házasok a felek, de sokévi együttéléssel, gyerekkel ugyanaz a végeredmény papír nélkül is.
KedvelésKedvelés
Ugyanezt akartam írni én is.
KedvelésKedvelés
Miért fizetett János hatalmas árat a házasságotokért? Ellenezte a külvilág?
KedvelésKedvelés
Igen, nem értették, hogy ennyi idősen vált és ennyire másképp él, és (főleg) hogy akkor nekik nem marad vagyon. És rendkívül képmutatóan, ellenségesen, manipulatívan, szenteskedve, valami érthetetlen fensőbbséggel (“Évának nincs állása” stb.) adták ezt elő, a férjem meg gyanútlan volt, én mindkettőtől, mindenféle ítéletek nyílzáporában úgy, hogy a szüleim támogatását sem tudhattam a magaménak, igencsak ideges lettem.
Elfordultak tőle a gyerekei, és megtagadták, szóba sem álltak vele, nem látogatták.
KedvelésKedvelés
sztem az igazi kérdés az, h ahol nem boldogok a szülők, mit lehet tenni. és ott dől el, h lehet-e, kell-e együtt vagy külön, gyerekekkel. de ez sok nehézséggel jár, amikor közben sem boldog az ember, de legalább van egy döntése, hogy meg akarja próbálni, amiért később boldogságot remél cserébe. és azt a sok nehézséget manapság nem szokás vállalni. valahol mégiscsak túl könnyen döntenek a válás mellett az emberek, épp arra hivatkozva, hogy a gyerekeknek jobb lesz. én ebből látok többet. (a miénk is itt tart, és nem vagyok rá büszke.)
KedvelésKedvelés
Én már 10 éve próbálom, boldogságot remélek, de egyre rosszabb lesz, nem egyre jobb. Mindig azt hittem, van kiút a gödörből, de már látom, hogy nem biztos. Nem a nehézségeket nem akarom vállalni, mert eddig is vállaltam, hanem nem akarok rákos lenni, szívbeteg lenni, pánikbeteg lenni, mert valakinek fel kell nevelni a gyerekeinket. Nem fogok elválni, mert az egy életem végéig tartó kötelék, plusz a szülőség, de nem fogok tudni vele élni. És ha jön más, lehet, hogy megpróbálom vele. Nem tudom, most még nincs előttem, de azt tudom, hogy nem húzhatom le magam 35 évesen a WC-n.
KedvelésKedvelés
csak az a baj, hogy nincsen “cserébe” , mert ami lesz, az sem biztos h elég lesz, jókor és jótól.
KedvelésKedvelés
Jaj, igen. Én is szinte csak olyat látok, hogy vagy elválnak, vagy rosszul élnek. A szemük szomorú, a gyerekeik szomorúak és nem kreatívak. Öt-hat olyan családot ismerek, ahol jó a szülők élete, és kiegyensúlyozottak a gyerekeik is. Ők normális családokból jönnek, nagyon kevéssé traumatizáltak, vagy egyáltalán nem. Azt látom, hogy szépen örökítjük át generációról generációra a batyukat, további terheket pakolva a gyerekeink zsákjába.
Én most ott tartok, hogy bírom még egy ideig, de ha a férjem jelentős javulást nem mutat a közeljövőben (depressziós), nem kezelteti magát nagyon komolyan, akkor én is ki fogok szállni, szentségi házasság ide vagy oda. Nem akarok nyomorultul élni, nyomorult gyerekeket nevelni, mert ami most van, annál jobb lenne egyedül. Ha nem lesz fejlődés, akkor se fogok elválni, de nem fogok tudni együtt élni egy beteg emberrel.
KedvelésKedvelés
Ezt én is megéltem. Szerencsére a férjemnek volt ereje letenni a múltbeli batyuját és felvállalni a jelenbeli feladatait. Így hihetetlen fejlődésnek indult a kapcsolatunk is. Egy ideig. Most éppen stagnálunk, mert túlságosan elfoglal az új munka, új lakhely, kicsi gyerek triász.
KedvelésKedvelés
De jó! Ne hagyjátok veszni az elért eredményeket! Egy ideig mi is azt hittük, sínen vagyunk, de terápia nélkül túl nagy visszaesések vannak, és tudom, mikor beszélek azzal az emberrel, akit szeretek, és mikor a betegségével.
KedvelésKedvelés
szeretnék kérdezni valamit ami mostanában nagyon foglalkoztat. szerinted mennyire tudható be a férjed betegsége a mai magyar valóságnak? azért kérdezem, mert azt látom, hogy agyonnyomja a környezet most a családokat, pl. az anyagi és a jövővel kapcsolatos kilátástalanság, kiszámíthatatlanság, a fiataloknak kínált zéró itthoni perspektíva, a lesúlytó közbeszéd meg ahogy az emberek egymással viselkednek, amennyire bántó a közbeszéd. és hogy önmagában a terápia lehet-e elég akkor mikor a külső környezet ennyire lehúzó? meg azt is látom, hogy a férfiaknak ez nagyon nagy teher, a válsággal együtt a nyakukba szakadnak azok a hozott parák, hogy az identitást a családfenntartó szerep adja sokaknál, és amikor ez borul akkor dől az egész identitás is, tehát két vonalon is van megoldandó feladat, a terápiás vonal meg az egzisztenciális is egyszerre. nálatok ez hogy van? te mit gondolsz ezekről?
én a magam részéről nagyon rosszul viselem a mai magyar valóságot és azt a közeget ami itt van, szinte megoldhatatlan bennem ez a dilemma és azt érzem, hogy ez csak kisebb részben olyan amit én magam magammal meg tudok oldani, a másik része tényleg egyszerűen arról szól, hogy élhetetlenné vált az ország. nekem ez egy elég fajsúlyos és nyitott dilemma.
KedvelésKedvelés
Most látom csak, hogy mit írsz. Igen, vastagon benne van ez is. A rossz közérzet. Az, hogy a munkánkból nem tudunk rendesen megélni. Az, hogy sokkal nagyobb teher ma emberekkel foglalkozni, minimálbérért vagy annál kicsit többért. Az én férjem mondjuk sose parázta agyon a családfenntartást, én dolgozom ki a belem. Szerintem nálunk akkora gázok vannak, hogy válság nélkül is ez lenne. De látom, hogy az amúgy jól működő házasságok is szenvednek ettől. Konkrétan múlt héten költözött Bécsbe a harmadik barátom, családostul. Most már hármukat látogathatom arrafelé.
Nálunk a belső problémákra olyanok rakódnak, hogy elég nemszép helyen élünk, a bűnözés eléggé elterjedt, nincsenek jó munkahelyek a közelben, de ezeken én pl felül tudok emelkedni.
KedvelésKedvelés
Mélyen egyetértek.
A szüleim válásával én két paradicsomot nyertem és örökké hálás leszek nekik, hogy volt bátorságuk megtenni és volt elég erejük és szeretetük nem tönkretenni egymást (és mellékesen engem) közben.
KedvelésKedvelés
Valami ilyenre vágyok én is. Ebben bízok a válásra készülve. A férjem azóta, hogy válásról beszélünk apább, mint valaha. Kezdi érezni a dolgok súlyát.
Számtalanszor tapasztaltam már: a férfiak akkor működnek, ha a nő egyik lába folyamatosan kint van az ajtó előtt.
KedvelésKedvelés
Adél, hogy ez mennyire így van…de miért kell hogy így legyen?!
KedvelésKedvelés
Mert addig megteheti, hogy nem olyan. Mert a szerepekre hivatkozva beletunyulhat a kényelembe. Mert ha szülsz neki egyet- kettőt, azzal olyan bilincsed lesz, amivel függésbe kerülsz . Mert hiszi, hogy minden úgy van jól, ahogy ő gondolja, és úgyse mersz lépni.
És sokáig tényleg nem.
Van, aki soha.
KedvelésKedvelés
Ebben ráadásul az a vicces, hogy még komolyan vett holtodiglan-holtomiglan-ban is így működik. Ha egyedül is életképes vagyok, annak minden körülmények között világos üzenete van. (Amúgy meg másképp sem együtt, sem külön nem tudom méltóságteljesnek elképzelni az életem.) Nagy lecke volt ez nekem, illúzióvesztés.
És ebben a felismerésben a blog is sokszor megerősít.
KedvelésKedvelés
szerintem ez nem csak a férfiakról szól, hanem a nőkről és a határtartásról is. bármennyire fájdalmas volt, meg kellett azt tanulnom, ki kellett mondanom, hogy felelős vagyok a saját határaimért és nem várhatom el, hogy bárki más vigyázza őket. illetve valamennyire igen, csak nem nagyon. én abban hiszek, hogy mindenki felelős a saját integritásáért, és hogy aki ezt feladja az egyszerűen nem járhat másképpen mintsem hogy egészségtelen kapcsolatban találja magát. az a partner aki elfogadja a másik feltétel nélküli önfeladását az veszélyesnek tűnik és potenciális bántalmazónak, aki partner meg ezt nem fogadja el (az önfeladást) az meg szerintem nem tudja hosszú távon tisztelni az önfeladó partnert.
“a nő egyik lába folyamatosan kint van az ajtó előtt” emögött szerintem az van, hogy fontos, hogy ne feltétel nélkül legyünk egy kapcsolatban, hanem tegyük világossá, hogy nem lehet bármit megcsinálni velünk és hogy tiszteletet követelünk, ilyesmi. én ezt emiatt nem is így fogalmaznám, hanem úgy hogy akkor tudunk működőképes partnerkapcsolatot fenntartani, ha nagyon körültekintően óvjuk az integritásunkat, ami ugye nem egyszerű mert az meg nem nagyon van nekünk megengedve.
KedvelésKedvelés
Ó, ezt nagyon így érzem én is.
Ha én egész ember tudok lenni a lakáson, családon kívül, és kiharcolom ezt magamnak (sanda bűntudat és némi konfliktus árán is), akkor hirtelenjében férj és apa van az ajtón belül. Elképesztő volt megtapasztalnom, hogy ez így működik.
Aztán ha a tudatosság lankad, s a belém sulykolt áldozatkészség meg az automatikus férfi kényelem megint működésbe lép, újra elromlik ez a pillanatnyi egyensúly. Mint a többi átvett minta, ez is nagyon szívós, radásul kollektív, tehát külső hatások is tovább éltetik, nehezen küszöböli ki az ember csak a privát kis életéből ezt a tendenciát.
De hát miénk a jövő, nem? :)))
KedvelésKedvelés
Jaj. Én most mutattam először meg, hogy nem félek kirakni a férjemet, nem ragaszkodom mindenáron hozzá. Nagyon beparázott, teljesen elborult az agya, mert nem ezt szokta meg. Nagyon köszönöm nektek, akik itt vagytok, hogy segítetek a fejem a hullámok fölött tartani.
KedvelésKedvelés
Valahogy úgy gondolom, hogy az ember tartozik avval a gyerekeinek, hogy boldog legyen (amennyire csak lehet). Mert nem csak a helyes nyelvhasználatot, viselkedést, rántottakészítést, hanem ezt is tőlünk tanulják.
KedvelésKedvelés
Jó, hogy itt vagy, és hogy erősödsz!
KedvelésKedvelés
Az utolso bekezdest matol a “hiszekegy” helyett…
KedvelésKedvelés
Nemrég olvastam egy baromi érdekes könyvet, Jang Ercsö Namu Búcsú Tóanyánktól c. önéletrajzi regényét. A szerző moszó származású: a moszók Kína és Tibet határán élnek, matrilinearitás van náluk, a házasságot pedig egyáltalán nem ismerik. A családok teljesen máshogy épülnek föl, mint általában: a gyermekek egész életükre anyjukkal és anyai nagybátyjaikkal, nagynénjeikkel maradnak, a biológiai értelemben vett apjukkal csak alkalmanként találkoznak. A kommunista forradalom után megpróbálták bevezetni náluk a házasságot, de nem nagyon ment, és mostanra vissza is tértek saját szokásaikhoz. Ahogyan Namu leírta, nagyon boldognak, harmonikusnak tűntek a családok: az anyákat, általában a nőket hihetetlen tisztelet övezi (ahogy a férfiakat is), a szerelmi életük pedig boldog és szabad.
Ezzel nem idealizálni akarom ezt a létmódot (ennek is megvannak a maga hátulütői: a nők például nagyon ritkán szabadulnak el szülőfalujukból), csak azt akartam megcáfolni, hogy a boldog család kizárólag egy férfi-nő házasságon alapulhat.
KedvelésKedvelés
igen, olvasom.tetszik ez a kép.És Tibetbe vágyom, anyós beledumál, a pasim pedig(mert csak a pasim-nem vett el)munkamániás.Bocsánat:gyerekből meg túlvállaltam magam, 3db, DE:még azért rajta vagyok.Jó kis hullámvasút ez, lent nem szabad kiszállni, fönt meg ugye nem is akarok….
Ha matekosan nézném ezt a körülöttem mozgó miliőt, amiért alkalmanként Kusturica a fél karját is….akkor azt mondanám, kötéltánc.De ha matekozik valaki akkor nem adta oda magát.Úgy meg mit lehet együtt csinálni???Minden társulás egy kötéltánc, családalapítás esetén jó sokan esnek.De ezt csak én mondtam.
KedvelésKedvelés
köszönöm ezt az írást, szépséges és szomorú gyászbeszéd. sírtam.
én abban hiszek, hogy illúziót lerombolni mindig, minden esetben helyénvaló. továbbá abban, hogy idea nélkül építeni, teremteni, de akár élni, mozdulni is: lehetetlen. Legvégül abban, hogy illúziót és ideát egybemosni, összekeverni – életre-halálra szóló tévedés.
KedvelésKedvelés
Igen!
KedvelésKedvelés
persze megint nincs érkezésem a kommenteket is végig elolvasni, de ismeri-e valaki ezt a könyvet:
http://moly.hu/konyvek/georges-duby-a-lovag-a-no-es-a-pap
meg akartam várni, amíg túlleszek rajta, de már sokadszorra jön elő ez a téma, ezért hozom fel.
ha minden jól megy, holnap hozzájutok és majd referálok belőle 🙂
KedvelésKedvelés
Nem először olvasom el a posztodat, és mindig meglepsz.
Nem foglak cáfolni, nem fogok vitatkozni, a statisztika tényleg mindenben téged igazol. Amit látok, érzékelek a világból az is inkább igazol.
Annál jobban értékelem azt, amim van.
Biztos lottóötös. Nemtudommi.
Van olyan, hogy valami jó.
OK, statisztikai hiba! 🙂
Annak kell lennie, mert amikor leírtam valahova, hogy mindennap órákat beszékgetünk egymással, akkor tömegesen neveztek hazugnak hozzászólók. Hogy olyan nincs tizenkét évnyi együttélés után. És nem a gyerekekről meg a háztartásról.
Vannak gondjaink, kínlódunk időnként az életünkkel, de nem egymással és nem egymás miatt.
Fogalmam sincs a titokról. Ha tudnám a titkot, talán vigyázhatnék rá.
Így csak örülök, hogy ez van.
És örülök neki addig, ameddig van.
MIndketten úgy kezdtük el, hogy együtt akarjuk végig, de ha bedöglik, szétmegyünk. Nincs eskü, csak remény.
Nem tudom, miért írtam le mindezt.
Nincs mit bizonyítani, az intézményt mint házasság meg pláne nem tudjuk mi ketten alátámasztani a roskadásból.
Csak valahogy úgy éreztem most hirtelen, hogy leírom: néha nem csak közös pokol van. Néha van ilyen is. Nem tudom eléggé értékelni, hogy mekkora mázlista vagyok.
KedvelésKedvelés
Szia, biztos sokat tettetek érte. És az én házasságom is ilyen volt.
KedvelésKedvelés
“mindennap órákat beszélgetünk egymással, akkor tömegesen neveztek hazugnak hozzászólók. Hogy olyan nincs tizenkét évnyi együttélés után.”
Miért? Mi már 24 éve vagyunk együtt, de ránk is igaz. Én azt nem értem mi ebben a nagy szám? El nem tudom képzelni, hogyan élnénk kukán, hallgatva együtt…
KedvelésKedvelés
Ó, az egészen könnyű.
Amikor végre abbahagyod (nem, nem befejezed, de este 8 után nem vagy hajlandó pl. mosogatni, felmosni, egyebek) a házimunkát, addigra a valóban holtfáradtan hazaérkező férj (a festés-mázolás kemény fizikai munka napi 10-12 órában) fürdés és vacsora után ledől TV-t nézni, te meg leülsz olvasni, mivel a TV számodra nem élvezhető (konkrétan nekem, mert én elsősorban szájról olvasó hallássérült vagyok, aki felirat nélkül max a kalandfilmeket tudja élvezni, ahol a beszéd nem létfontosságú). De mire leülsz, a szegény nyomorult már többnyire alszik. És mindez a hét 7 napján, szombaton és vasárnap is, mert akkor kell melózni, amikor munka van.
Amikor nincs (leginkább február-április között), akkor meg munka után járás van (bármiféle segédmunka elvállalása, kertásás pl.), meg mászkálás erre-arra, mert ember nem találja a helyét, na meg kötözködés mindenen.
A témák szépen elfogynak, pláne, ha a gyereken se bírnak megegyezni (konkrétan: miért nem tiltom le – a 20 évest!! – a hip-hop-ról, inkább tanuljon – épp főiskolás volt akkoriban -, és különben se neki való, mert nem az a giznye testalkat. Jó, ez utóbbi igaz, de ott megtanult kapcsolatokat építeni, remek kondícióba került, felért egy alsóbb osztályos versenysporttal, és nem kis mértékben ott alapozta meg a jelenlegi webdesigner karrierjét), meg különben is te vagy az okostojás (mert tényleg 🙂 ).
(ezért lett ex)
KedvelésKedvelés
A gyereket nem kellen kitenni ennek a szörnyű cirkusznak, amit az élet jelent.
KedvelésKedvelés
talan egy kicsit segitene ha megtanulnank boldognak lenni. talan akkor kellemesebb tarsak lehetnenk egymas szamara. nem tudom. talan ha elhiszem hogy a boldogsagom 10%ban mulik a kornyezeten es 40%ban rajtam, akkor boldogabb leszek. mar csak attol is hogy tudom hogy nagyreszt rajtam mulik. hallgatom pal feri eloadasait a boldogsagrol es tanulok beloluk. meg nem tudom mennyit fog segiteni de egy probat meger. sokszor racsodalkozom hogy je, most boldog vagyok. engem megnyugtatnak a statisztikak, a kutatasok amikre hivatkozik. nehany napja ajanlotta valaki nekem itt a blogon: http://palferi.hu/2011-2012 januar 17ei eloadassal indul (ha nem lehet itt ilyet reklamozni akkor bocsanat es legy szives torold ki Eva). van olyan orszag ahol jol mukodnek a hazassagok? van erre valami statisztika? hogy csak nalunk mukodnek rosszul vagy mindenhol? en is boldog hazassagban elek 10 eve es ebbol a burokbol kitekintve sokszor nem is ertem mi zajlik. hogy masoknak miert nem sikerul. hogy mi ez a sok valas. hogy miert nem orulnek egymasnak, a gyerekeknek, miert nem tisztelik es szeretik azt akit ok valasztottak maguk melle mert szerelmesek voltak bele. talan mert az egyik fel mindig onzobb a masik rovasara? talan mert amit valaki megtehet azt altalaban meg is teszi?
KedvelésKedvelés
Milyen kritériumai lennének a “jólműködésnek” a házasság esetében? Hogy mennyire tartósak? Hogy hány gyerek születik? Netán bemondásos alapon? Ha tartósságra mennenék, akkor az ultrakonzervatív, a válást nem toleráló, esetleg tiltó orszégok nyernének. Ha a gyerekszámot, akkor szintén torzulna az eredmény, nem kicsit. A bemondásról meg jobb nem is beszélni….. Alepvetően én sem nagyon értem, mi ez a nagy ájtatosság a házasság körül, mert az persze oké, hogy az emberek vágynak tartós szeretetkapcsolatra, de mivel annyira mindenféle tudományosságot és objektív mérlegelést, pláne tudatos rákészülést nélkülöz a dolog, nem csoda, hogy ilyen sok a sikertelen kísérlet. Amúgy tök fura, hogy egy állítólagosan életük egyik legfontosabb döntését milyen felkészületlenül hozzák meg az emberek, állítom ezt úgy is, hogy nyilvánvalóan egy csomó mindenre nem lehet felkészülni (egy csomó mindenre viszont lehetne). A felkészülést elsősorban mentális és spirituális értelemben gondolom. Mondjuk számomra megoldás lehetne az is, hogy ha a házasságra ezentúl úgy tekintenénk, mint ami valójában, egy suta kísérletre, ami vagy bejön vagy nem, és nem lennének így ráparázva az emberek. Bár ekkora lazaság és lelki szabadság mellett a házasság talán nem is létezne, a jelenlegi formájában legalábbis.
KedvelésKedvelés
gozom sincs hogy lehetne merni a jolmukodest. talan ha megkerdezzuk a feleket mondjuk 5 – 10 stb evek utan hogy boldogok-e? vagy talan meg tobbet mondo kerdes hogy ha ujra valasztananak akkor a mostani parjukat valasztanak-e. erdekes kerdes az is hogyan lehetne felkesziteni a parokat vagy akar meg az egyedulallokat a hazassagra, parvalasztasra. ezt a listat kezdtem el irni az aktualis rovatban. aki jart pl vallasi oktatasra a hazassag elott, attol erdekelne hogy az pl hasznos volt? ott miket mondanak el?
KedvelésKedvelés
Ezek szerint az a házasság, amelyik 10 éven belül felbomlik, nem lehet jól működő? Tudok a listáról és nagyon hasznos és gyakorlatias, de azt gondolom, az sem sokat ér megfelelő önismeret, lelki felkészülés, a bölcsesség és élettapasztalat egy bizonyos szintje nélkül.
KedvelésKedvelés
de, sztem lehet. én 10 év után váltam, 34 voltam. nem volt gyerekünk, és ettől biztos, hogy könnyebb volt a dolog, ezt nem kétlem. az utolsó három év már fájdalmas erőlködés volt, rengeteg sérelemmel. én mégis azt gondoltam, ez egy “gyümölcsöző” házasság volt, hogy ezzel a kissé visszataszító képpel éljek. viszont nagyon nehéz a mai napig, ha erre kerül sor, elmagyaráznom, miért váltunk el (egyszerűen nem egyeztek már a céljaink, és úgy nem lehet), és ennek ellenére én miért vagyok képes jó házasságról beszélni – az én fejlődésemnek ez nagyon fontos volt, és nagyon szerencsés volt a maga módján. anyám távoli ismerőse mondta néhány éve nekem , “hallottam, hogy nem sikerült a házasságod”, én csak hallgattam, mert mit mondhattam volna? tényleg elváltam, tényleg nem szültem gyereket, de annyira abszurd volt ez a mondat. hogy mi a siker, igen. a volt férjemmel mi nagyon sokat dolgoztunk magunkon, egymáson, amiből most mind mi, mi a körenyzetünk sokat profitál, dehát a külvilág számára nyilván az a házasság tűnt sikeresnek, ahol volt gyerek, ház és nyaralás, és nem váltak el.
KedvelésKedvelés
hány óra/nap/év kell ahhoz, hogy azt mondjuk egy párkapcsolatra sikeres?
ezek igazi panelek és tévútra visznek.
hiszen egy egy éjszakás kapcsolat is lehet sikeres: ha a mai napig jó rá visszagondolni, ha a mai napig (akár huszonév távlatából is) tud belőle töltekezni az ember, akkor az sikeres, nem?
és az, hogy huszonévig kihúzzuk, amíg kirepülnek a gyerekek, amíg ez, amíg az, aztán szépen eltelik tök szarul az élet, de van benne egy sor gyerek, meg munka dögivel élvezet meg nulla: na az aztán siker.
kérdezte is egy alkalommal éleslátású gyerekem: a siker az rossz dolog, ugye anya?
KedvelésKedvelés
aki belerakott 5-10 évet, hajlamos lesz inkább boldognak vallani magát, mint szembenézni azzal, hogy elpazarolt 5-10 évet (és még mi mindent) az életéből. valójában nagy adag elhivatottság kell a házassághoz (ez volna a lényege, ha jól értem) és abba nem látom, hogyan férhet bele a különálló és részvétlen önértékelés, ha egyszer elhivatottan építi-védi a házasságát. inkább ezt a problémát kéne feltárni vagy mérni: az emberek házasságon belül vagy azon kívül becsapni magukat, illetve egymást? azt hiszem, ez a jólműködést is kábé lefedné. mondjuk nem vagyok kutató.
KedvelésKedvelés
a mondat helyesen:inkább ezt a problémát kéne feltárni vagy mérni: az emberek házasságon belül vagy azon kívül hajlamosabbak becsapni magukat, illetve egymást? – – elnézést, még reggel van 😀
KedvelésKedvelés
Én húsz évet tettem bele, és kiderült, hogy nem működött. Nem sajnálom, az bizony az én öt-tíz-tizenöt-húsz évem volt. Akkor és ott mindig úgy döntöttem/ünk, ahogy. Az mindig az akkori állapotunknak felelt meg, és visszamenőleg nem tudok, és nem is akarok okosabb lenni az x évvel ezelőtti önmagamnál. Volt, hogy nagyon szerettük egymást, most éppen nagyon rosszban vagyunk, valamilyen emberi viszonylat mindig lesz köztünk a közös gyerekek miatt, akiket mindketten nagyon szeretünk, és bennük mindig szeretni fogjuk egymást, akkor is, ha egyébként nem.
KedvelésKedvelés
Annyira igazad van, és annyira így gondolom, de annyira másképp élem meg. Nagy szerelemmel, lelkiekben felkészülten, komoly elhatározással indultunk neki mi is a házasságnak, most meg épphogy egy hónapos házasként azt méregetjük, hogy vajon leszünk-e egy éves házasok. Nyilván leszünk, de ezeket a gyötrődéseket jobb lenne nem átélni.
Arra a tudatállapotra, ami a házasság, egyszerűen nem lehet felkészülni.
Nagyon fárasztó azzal a tudatállapottal létezni, hogy amit most kényelemből, konfliktuskerülésből esetleg elmulasztunk tisztázni, azzal meg lehet nyomorítani a másikat, az állandó vitával meg el lehet rontani egy életet.
Én nagyon ragaszkodó vagyok, a végletekig, de ugyanennyire harcos is, és tudatos ha a határaimról van szó. Ez szerintem a létező legrosszabb kombináció.
Egyre inkább azt gondolom, hogy a házasság olyan, mint sok minden más, ebben is boldogabbak a lelki szegények. Rettentően kimerítő a tudatosság.
KedvelésKedvelik 1 személy
Jókor jött a hozzászólásod ma reggel. Én egyre tisztábban látom, hogy nem akarom a házasságot (két éve házas vagyok), illetve nem ezt akartam, nem ezt vártam tőle. Azt hittem, hogy ahogyan az, hogy összeházasodunk, a mi döntésünk volt, ugyanúgy az életünk, a kapcsolatunk is változatlanul egyedül rajtunk fog múlni. Nem is tévedhettem volna nagyobbat, ráadásul most már úgy érzem, eleve a házasság gondolata sem eredendően a mienk volt. Folyamatosan úgy érzem, sarkamban van az emberi természet, vizslatnak, a hátam mögött utánam pislognak, várnak tőlem dolgokat, és figyelnek, hogy csinálom-e. Gyerekmikormár; főzöl-e? nem? ú; házaspároknak kettesben kell nyaralni, miért mentek anyósékkal, nem egészséges. Paranoiának hangzik, igen, és ezt teszi ez a görcsös házasságszemlélet, amelyről annyi szó volt már itt a blogon. Én már szerelmet sem érzek, én már csak ezt érzem. Ha bekövetkezik, egy nagyszerű kapcsolat fog így tönkremenni, rohadtul nagy kár lenne érte.
KedvelésKedvelik 1 személy
Rita, épp érlelődött a hozzászólásom, amikor belebotlottam a tiédbe, ami gyakorlatilag a kiindulási alapom: hogy eredendően nem a ti gondolatotok, hogy várnak dolgokat, hogy figyelnek, kérdeznek, számonkérnek. Nem tudom, a te figyelőid milyenek, de én azt érzem és látom magam körül, hogy az egyik legnagyobb teher a boldogtalan szülőkben éppen ez: feláldozta a boldogságát, az életét, egész önmagát értem, az én életemért, az én boldogságomért, hát akkor most már nekem aztán tessék mihamarabb férjhez menni, gyereket szülni, boldog családanyának lenni, mert ha mindez nem, akkor a) hálátlan, önző, tékozló vagyok, b) esetleg megfordul a fejében, hogy ő ezt annyira elrontotta, hogy ebből már a következő generáció sem tud kivergődni. És közben nekem nyomja a vállamat folyton az ő szürkeségük, fakóságuk, én sosem akartam, hogy feláldozzák magukat értem, én mindig azt akartam, hogy éljenek, mondtam is, amikor már tudtam, és sosem éltek mégsem, vagy ha néha igen, akkor viszont tényleg otromba, önző elefánt módjára. És még mindig nem érti, nem is fogja soha, hogy én ezt akarom elkerülni, hogy én ezt sosem akarom megtenni az esetleges majdani gyereke(i)mmel, meg a környezetemmel úgy egyáltalán. Csak gépiesen elítéli azt, aki érti és ennek megfelelően próbál élni.
KedvelésKedvelés
De jó, hogy hallgatod! Én ajánlottam. Van több olyan előadás is, ami a hiánymotivált párválasztásról szól. nem szabadon választunk sokszor, mert a komplexusaink választanak. például nálunk ez volt. Komplexusok nélkül meg évek múlva ott állunk, és nem értjük, mi dolgunk ezzel az emberrel. A szabad választás nem mindenki számára elérhető, ha túl nagy a batyuja.
KedvelésKedvelés
Annyit tennék hozzá, hogy a gyerekek pontosan érzik, tudják, hogy a szülők kapcsolata testileg, lelkileg mennyire biztonságos, stabil. És nem csak a saját gyerekeik, hanem mások gyerekei is, ha rendszeresen időt töltenek együtt (rokoni, baráti párok). Emlékszem, annakidején általános iskolásként is tudtuk, melyik tanárnak boldog a házassága. Egyszerűen éreztük. Pedig nem beszéltek róla. Azóta azok, akiknek már akkor is ingatagnak éreztük a házasságát, kivétel nélkül elváltak, csak előbb még pár évnyi, sőt évtizednyi lelki nyomorúságra ítélték önmagukat “a gyerekek érdekében”.
KedvelésKedvelés
Nagyon jó ez a kérdés-sor. Sokat gondolkodtam én is ezen, részben saját élményeim hatására, részben pedig azért, mert évek óta azt látom magam körül, hogy a házasság intézménye kihalófélben van. Talán nem az a kérdés, hogy ez jó-e vagy rossz, hanem az, hogy elfogadjuk-e ezt mint tényt, társadalmi valóságot, és ha igen, akkor mi lehet a működőképes alternatíva?
“Mondjátok meg, mi történik röpke néhány év alatt az egymást szerető emberekkel. Mind tévednek, rosszul választanak eleve? A szerelem kémiája legfeljebb másfél évig tart?”
Hogy meddig tart, az esetenként változik. De az biztos, hogy nem tart örökké. 15-20 évig semmiképpen sem. A hétköznapok rutnijában valami mássá alakul és ez megint esetfüggő, hogy a partnereknek kell-e ez a valami más. Nyilvánvalóan egyre kevésbé.
„Gyarlók és önzők vagyunk?”
Igen. Mind azok vagyunk, ez természetes, emberi.
“Illúziókkal indulnak neki a házasságnak?”
Szerintem igen. Kivétel nélkül. A szerelem táplálja ezeket.
“Értékválság van?”
Nem feltétlenül válság. Talán inkább változás.
“Hogy lehet, hogy a társadalmunk a családra-házasságra épül, és az ennyire gyengének, diszfunkcionálisnak bizonyul”
Mert még nem alakult ki az elfogadható alternatíva. Talán ezen kellene gondolkodni.
“Hiszek abban, hogy lehet szépen élni, valóban, gyönyörűen, hiszek a gazdagító, hosszú távú, monogám házasságban”
Sokáig hittem én is. Mások példáján és a saját bőrömön tanultam meg, hogy ilyen nincs. Ha látok ilyet, ma már tudom, hogy csak látszat. A háttérben soksok olyan kompromisszum van, amelyekre egyre kevésbé vagyunk hajlandóak de amelyek nélkül a házasságnak semmi esélye.
És ne feledjük el azt sem, mennyire változunk. Én magam többször is keresztülmentem gyökeres változáson életem során és tapasztaltam másokon is ilyeneket. Mennyi az esélye annak, hogy a partnerek egyszerre és ugyanabba az irányba változzanak életük során? Szerintem elenyészően kevés.
KedvelésKedvelés
apa, mindenben egyetértek.
valahol egy férfi kommentelő írta ezen a blogon, hogy az ő házassága azért működik, mert folyamatosan dolgozik rajta mindkét házastárs. különben magától nem működik semmi. s ezt tudatosítani kell. mert amint abbamarad, jönnek a buktatók.
a magam tapasztalatából csak azt tudom hozzátenni, hogy én magam is úgy képzeltem, a kezdeti lendület viszi majd tovább a kapcsolatot. viszi is — egy darabig (esete válogatja, meddig). s amikor jönnek a gyerekek, mindenkit annyira lefoglal a szerepe, feladata, felelőssége, hogy észre sem veszik, mikor kezdenek elromlani a dolgok, s már csak akkor kapnak a fejükhöz, mikor (legalább az egyik fél számára) már nyilvánvalóan elromlottak a dolgok. s bizony nem elég, ha csak az egyik fél látja ezt be, és próbál javítani.
KedvelésKedvelés
Van olyan poszt ezen a blogon esetleg, amit férfi írt? Mert így eléggé egyoldalú az egész: csakis szerencsétlen, boldogtalan nők siránkozása az egész, és természetesen mindig a disznó férfiak a hibásak, a hablelkű, tökéletes hölgyek, akik csak szenvednek az elnyomástól, illetve természetesen hősök, ha kidobják az elnyomó, mihaszna férfit és egyedül nevelik a gyereket.
Nem leszek népszerű a véleményemmel, de az esetek túlnyomó részében, ha egy kapcsolat tönkremegy, mindkét fél egyformán hibás.
Egyébként, hogy miért nagy a válások aránya? Szerintem ez eléggé egyszerű: az emancipáció miatt van. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy az emancipáció rossz (nyílván én sem írástudatlan nőt vettem feleségül, aki ki sem jön a konyhából), csak éppen a nők elvárásai megnövekedtek a férfiak felé. Például, ha mélyen a lelkükbe néznek az ide írogató hölgyek, akkor ma, a XXI-ik században is elvárják a férfiaktól, hogy többet keressenek, magasabb beosztásúak legyenek.) ilyenKérem, válaszoljon az a kommentre, aki szívesen venné hosszútávon, ha pl. a férje maradna otthon a gyerekkel, takarítana, mosna, vasalna, amíg ő karriert épít? Kb. 10x annyi férfi vállalkozna szívesen a “háziférfi” szerepre, mint ahány nő a családfenntartó szerepére. (A szomorú igazság az, hogy nagyon-nagyon kevés az olyan ambiciózus, high-achieving nő, aki tudatosan szubdomináns férfihoz megy feleségül, hogy utána a férfi maradjon otthon a gyerekekkel). Aztán persze, ha nem sikerül a férfinek megfelelni az elég magas elvárásoknak (hiszen biztosan az ide irogató hölgyek is diplomásak, jól keresnek, érdekli őket a karrier) akkor jön a depresszió, a feleslegesség érzése, és a kitekingetés a kapcsolatból: az új kapcsolatban legalább eljátszhatja az igazi férfit, és nincsen “kitartottság érzése”.
És, a tévedések elkerülése végett: nem azt mondom, hogy az emancipáció káros. Ellenkezőleg: választási lehetőséget ad a nőknek.
-Hatalmas karriert akarsz? Semmi gond! Vállald be, hogy: nincs férj csak macska, vagy végy el egy papucsot.
-Gyereket és szerető családot akarsz? Semmi gond! Vállald be, hogy otthonmaradsz, és neveled a gyereket, vezeted a háztartást, segíted a férjed karrierjét. Ehhez olyan férfihez is kell hozzámenni, aki bírja a tempót és virítja a lóvét.
-Család ÉS karrier? Na, ez már necces, az olyan nő, aki mindkét téren sikeres, csak a rosszabb szappanoperákban létezik.
És ez nem a disznó férfiak miatt van, hanem a biológia miatt, ami a férfiak és a nők párválasztását évmilliók alatt kialakította.
KedvelésKedvelés
Milyen hülyeség az első kérdésed? Miért kéne lennie? Mi köze az otthon maradásnak a dominanciához?
Mit szeretnél itt a nőgyűlölő, kaján szövegeiddel? Kapjak a fejemhez, hogy hű, eddig tévedtem, de most szóltak? El tudod képzelni, hogy én így látom a világot, ez a véleményem?
https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/01/01/nemtrollok/
De talán inkább, a fölényesség és a felvállalt gúny, ellenségesség miatt:
https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/01/01/trollok/
Buta, sematikus, rég meghaladott mondatokat írsz. Ez egy egyszemélyes blog, az én teljesítményem, hat darab vendégposzttal. Tájékozódj, olvasgass. Tudom, hogy kemény szembesülni.
De ha azt hiszed, ezek az én személyes panaszaim, akkor nagyon nem vagy árnyalt gondolkodású.
Az évmilliókról:
https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/01/26/nem-tudom-feltunt-e/
KedvelésKedvelés
Én kis ideig azt hittem, azt a kommentet te írtad, hogy megviccelj minket! Annyira hemzseg a parodosztikus elemektől. MIndenesetre bestfoba vele! 😀
KedvelésKedvelés
Bizony, mintha valaki direkt összegyűjtötte volna az összes troll hülyeséget egy helyre” (kezdve a hölgyezéssel). Tényleg amolyan “Best of Trolling Reactions!”
KedvelésKedvelés
Kedves Haloperidol,
nem vagyok boldogtalan, hablelkű pláne nem és nem gondolom azt, hogy mindenért a disznó pasik a hibásak. Ha olvasgatsz a blogon, látni fogod, hogy a véleményed elhamarkodott mind az írások, mind a kommentelők tekintetében.
Egyébiránt jogom van arra, hogy a gyermekeimmel, szerető családommal, remek férjemmel karrierem legyen. És ugyanerre, ugyanígy (a mondatban a férjet feleségre cserélve) van joga a páromnak.
Továbbá mélyen a saját lelkembe nézve nem várom el a páromtól, hogy többet keressen. Egyébként szerinted egyforma esélye van egy nőnek és férfinak – azonos képzettség és egyeben mellett – egyforma fizetésre?
KedvelésKedvelés
MIndenesetre a férfiak oktatásának kérdését is alaposan át kellene gondolni. Régen volt nőnevelési kérdés, lassan kellene férfinevelési.
KedvelésKedvelés
Két férfigyermekkel dolgozom a kérdésen 🙂
egyelőre részeredményeket tudok felmutatni
KedvelésKedvelés
Ezeket a kérdéseket a férfiaknak miért nem teszed (teszik) fel?
“Na, ez már necces, az olyan nő, aki mindkét téren sikeres, csak a rosszabb szappanoperákban létezik.”
Nem igaz, csak hát valóban ritka, mert olyan társ kell hozzá, aki nem hierarchiában gondolkodik.
KedvelésKedvelés
Van pár jó gondolat abban amit írsz, de a végkövetkeztetés hibásnak tűnik.
“Nem leszek népszerű a véleményemmel, de az esetek túlnyomó részében, ha egy kapcsolat tönkremegy, mindkét fél egyformán hibás. ”
Elég, ha az egyik fél hibázik rendszeresen. Ez lehet a férfi, de lehet a nő is.
“Például, ha mélyen a lelkükbe néznek az ide írogató hölgyek, akkor ma, a XXI-ik században is elvárják a férfiaktól, hogy többet keressenek, magasabb beosztásúak legyenek.)”
Az “ide írogató hölgyek”-ről nem tudhatod pontosan, de ebben van igazságod társadalmi átlagban. 🙂 Erről viszont nem az emancipáció tehet. Összesen 2 generáció óta van az, hogy a nők önálló karriert futhatnak be. Előtte évezredekig a férfiak alárendeltjei voltak. A nagyanyáik még nem is álmodhattak arról, hogy a férfiakkal egyenlő mércével legyenek mérve. A régi szokások, nemi szerepek azok, amik torzítják az értékítélő képességüket. Ennek fennmaradásáról egyébként a férfiak is tehetnek. Mai jogegyenlőség, válási, vagyonmegosztási törvények mellett, miért van még mindig ilyen sok balek, aki egy magánál alacsonyabb egzisztenciájú nőnek fogad örök hűséget? Mi lenne, ha a férfiak is megkövetelnék, hogy a nőjük saját egzisztenciával rendelkezzen? Ha így lenne, akkor a nők párválasztási szokásai is változnának. Meg persze az is benne van a pakliban, hogy a nők társadalmi átlagban még mindig alacsonyabb egzisztenciával rendelkeznek mint a férfiak.
“Kb. 10x annyi férfi vállalkozna szívesen a “háziférfi” szerepre, mint ahány nő a családfenntartó szerepére.”
Lehet, habár az én olvasatomban a blogon nem erről van szó, hanem az egyenrangú kapcsolatról. Ahol a nő is helytáll a pénzkeresés terén, és a férfi is végzi a házimunkát. Nem ugyanaz, mint a női családfenntartó – “háziférfi” szerep.
“És ez nem a disznó férfiak miatt van, hanem a biológia miatt, ami a férfiak és a nők párválasztását évmilliók alatt kialakította.”
Nem a biológia a “hibás” ebben. Sokkal inkább a társadalom és a nevelés. A megkövetelt eltérő nemi szerepek alakítják így a nők párválasztási szokását. Emiatt olyanok a férfiak is kapcsolaton belül, mint amire itt a blogon panasz van. Nem jogosultságérzet, vagy túlburjánzó öntudat, hanem társadalmi követelmény a férfivel szemben, hogy benne maradhasson abban a bizonyos “man-box” -ban.
Gondolod, a nők genetikailag vannak kódolva arra, hogy pénzeszsákokat keressenek? 🙂
Egyszerűbb és logikusabb a társadalmi struktúrákban keresni a magyarázatot. Miért nem akar a férfi házias lenni? Mert az számára megalázó. Azt fogják mondani róla hogy “puhapöcs”. Miért nem akar a nő nála szegényebb, kisebb karriert befutott férfival járni? Mert az számára megalázó. Azt fogják mondani róla hogy leamortizálódott, azért “csak ilyen” férfit tudott megfogni. Inkább a fejekben kéne rendet tenni. Lerombolni ezeket a több száz évvel ezelőtti környezetben kialakult, és a mai világban is ránk maradt előítéleteket. Akkor egy igazságosabb, egyenlőbb társadalomban élhetnénk mindannyian.
KedvelésKedvelés
“Nem leszek népszerű a véleményemmel, de az esetek túlnyomó részében, ha egy kapcsolat tönkremegy, mindkét fél egyformán hibás. ”
Elég, ha az egyik fél hibázik rendszeresen. Ez lehet a férfi, de lehet a nő is.”
Ez mint válási ok akkor volna igaz, ha férfi és nő egyenlő szabadsággal, eséllyel, magyarázatokkal, önbizalommal menne bele a kapcsolatba. De a tanulság az, hogy a nőknek nem nagyon, a férfiaknak viszont sokáig van bocsánat. Legfeljebb ők gondolják úgy, hogy csak egy kicsit voltak rosszak, máris röpültek. Ez hamis önkép, pont olyan, mint amikor dühöngenek, hogy a nők a gazdag pasikra buknak — úgy értik, hogy azok a válogatott gyönyörű nők, akiket kiszemeltek maguknak, szóba sem állnak velük, mert tohonyák, nem szépek, nem ápoltak, nem szellemesek, átlagosak.
Amikor nem szeretnek, amikor nem jó nekem, én is sokat hibázom. Lásd az elsárkányosodós bejegyzést. Szerintem mindkét fél hibázik, és belefér, meg egymást is gyötörjük kölcsönösen. Amiért ebből válás lesz, az a kiinduló hamis várakozás. Hogy a férfi sokszor gondolja, gondolhatja úgy, milyen jó fej és korrekt, hogy elvette a nőt. És nem teszi bele magát, csak háborog hogy nincs szex, meg nem olyan. Ez elég tipikus példa. Vagy a kudarcos férfiak, akiknek a felesége sikeres lett, neheztelnek, hogy a nő elférfiasodott, ahelyett, hogy támogatnák. Az érzelmi, szexuális hűtlenség meg inkább a házasságok többségét érinti.
És még az is, hogy folyton ítélkezünk, nem tudunk odafigyelni, szeretni igazán.
Meg hogy a komplexusaink hajtottak bele a kapcsolatba.
KedvelésKedvelés
“úgy értik, hogy azok a válogatott gyönyörű nők, akiket kiszemeltek maguknak, szóba sem állnak velük, mert tohonyák, nem szépek, nem ápoltak, nem szellemesek, átlagosak.”
Lehet, hogy egyesek úgy értik, én viszont amikor a rangsorolásról beszéltem, nem különböző mércék alapján rangsoroltam a nemeket. Nem “szépség” szerinti rangsorolásról volt szó a nőknél sem, hanem arról, hogy összességében milyen szinten vannak egymáshoz képest. Például: A női beosztott könnyen összejön a férfi főnökkel. Fordítva már ritkább: a férfi beosztott összejön a női főnökkel. Elég jól látható, hogy a nő az, aki egy nála “jobbat” választhat, a férfinak meg egy nála “rosszabb” jut kizárásos alapon. Ez értelmezhető “női előjogként”. A nőtől elfogadható, ha beleül a más által kiharcolt kész egzisztenciába. A férfitől viszont nem. Nincs is meg rá az esélye. Ebben igaza volt az ide író srácnak, (nem jut eszembe a neve) hogy a szerény egzisztenciával rendelkező, vagy egzisztencia nélküli “papucs” férfiakat nagyon nem keresik a nők.
Szerintem ez az egyik alappillére az egyenlőtlenségnek. Társadalmi szinten “jobb” férfi, “rosszabb” nő párosítás. A “jobb” férfi többet követel magának, mert úgy érzi, neki kellett kompromisszumot kötni, ezért neki járnak a családfői előjogok. És régen még ezt társadalmilag is megtámogatták azzal, hogy a nő eleve nem végezhetett önálló, felelősségteljes munkát.
“Hogy a férfi sokszor gondolja, gondolhatja úgy, milyen jó fej és korrekt, hogy elvette a nőt. És nem teszi bele magát, csak háborog hogy nincs szex, meg nem olyan. Ez elég tipikus példa.”
Ilyen esetben gondolom megfelelési kényszerből vette el, nem szeretetből. Mert a nő rábeszélte, “jó partynak” tűnt számára. Vagy pedig nagy volt a férfin a nyomás a rokonai részéről, hogy alapítson már családot. Viszont valójában nem illettek össze. Szerintem egy valódi, kölcsönös érzelmeken alapuló kapcsolatnál nem kéne hogy a férfi úgy érezze, “jófej” dolog volt tőle, hogy elvette azt a nőt. A nő pedig akarja a szexet attól, akit tényleg szeret. Ha nem akarja, vagy nem jó neki, akkor nem valódi vonzalom miatt van a férfivel, csak érdekből vagy megfelelési vágyból. Az is érdekes megfigyelés, hogy elég gyakran, ha a nő ha akar valamit egy férfitől, “kiszemelte”, akkor mindent akar (együttélés, gyerek, házasság) és minél előbb. Megpróbálja “megfogni” a férfit magának. Arra nem is gondol, hogy a nagy szerelmének ugyanúgy lesznek negatív tulajdonságai, amit csak később fog megtapasztalni. És arra sem, hogy attól még hogy neki ez a férfi “az igazi”, nem biztos, hogy ő is “az igazi” lesz annak a férfinak. Ilyenkor a férfi “jófej”, ha hagyja magát megfűzni és elveszi. Csak minek. Mert így kicsi az esélye, hogy boldogok lesznek. A nők inkább kevés férfit akarnak, de attól mindent, a férfiak meg inkább több nőt, de mindegyiktől csak keveset. 🙂 Persze megint csak általánosságban, itt is vannak kivételek mindkét nemnél szerencsére.
“Vagy a kudarcos férfiak, akiknek a felesége sikeres lett, neheztelnek, hogy a nő elférfiasodott, ahelyett, hogy támogatnák.”
Ez megint “nemi szerepes” problémának tűnik. A férfi úgy érzi, ezáltal kiesik a “man box”-ból mint a “család feje” és akkor elhagyják. Ezért zavarja. Egyébként meg milyen hülyeség már ez, hogy aki sikeres, az “elférfiasodott”. Akkor a sikertelenség meg nőies? Furcsa, én azt hittem, a nemet az ember lába között lévő szerv alapján állapítják meg, nem a társadalmi sikeresség mértéke alapján 🙂
KedvelésKedvelés
egy gasztroblogger szarnyprobalgatasai
Diszno ferfiak
Hablelku holgyek
Vegy egy macskat
Vegy egy papucsot
Edd csak meg, amit foztel
illetve megtudjuk, hogy a hagyomanyos receptek idotlen idok ota tok jot tesznek az emesztesnek
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: elveszíti az apját | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: papucsférj | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: versenyistálló | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: megzsarolt nők | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: dilemmázóknak: lépni vagy maradni | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: a majdnem, az majdnem semmi 2. | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: a gyereket nem adom | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: nyomok egy kis píárt | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: a házasság mint alku | csak az olvassa — én szóltam