Oravecz Éva Csilla új cikke hatására teszem ki ezt a májusi írásomat a főoldalra.
Visszajelzés az értő, rendszeres olvasótól, aki újságíró, és akinek a cikkeit nem olvastam még.
Én kérlelhetetlen vagyok, vagyis inkább csak tisztán látok, ha ekkora méretekben nézzük a világot: rendszerekben. Az baj? Előre bocsánatodat kérem.
…gyakran ekézed az újságírókat, meg a segítő szakmásokat. Azt gondolod, hogy a “4 valami az akármi sikeres eléréséhez” és a “tuti tippek a 12 csillagjegyre” jellegű írásokban ők szívük roppantáig hisznek, ezzel kelnek és fekszenek? Mert nem. Ezek azok a témák, amelyeket a tömeg olvas, mert a tömeg tagjai szeretnének többet tudni magukról. Gyorsan. És ezeket olvassák. A nagy magazinok újságírói abból kapják a pénzt, hogy sok az olvasó. Ennyire egyszerű az egész. Erre van igény. Igen, adnak mást és jót is, csak azt sokkal, de sokkal kevesebben olvassák el.
Ugyanazt a témát egyszer kiraktam hatásos címmel, vicces címekkel tagolva, meg egyszerű címmel, tagolás nélkül. Utóbbit alig 200 ember olvasta, az előbbit több mint háromezer (napi átlag).
Menő fikázni. De tudni kell azt is, hogy az öntudatra ébredés első lépcsői azok a törekvések, hogy megpróbálnak valahogyan közelebb jutni magukhoz. Ez az egyik módja, s szerintem nagy szó, hogy legalább valamit akar, legalább valamit olvas. Nem is találkozol azokkal, azzal a nagyon sokkal, aki nem is tudja elolvasni a blogodat, mert meg sem érti a szövegét. Én találkozom velük is. (Mondjuk egy nap alatt 1500, szalag mellett dolgozó, szállón lakó fiatal érettségi nélküli nővel és asszonnyal. Az ő sorsukból 50-60 éppen elég merítésnek.) Értem, miért kellenek nekik a kis, rövid, egyszerű mondatok. Ha tudok hosszút írni, akkor rövidet is tudok. És ha nekik úgy kell benne eldugni azt a három jó mondatot, amiért érdemes volt bekattintani, akkor így adom. Ahogy a fogatlannak pépes kaja az ehető.
Úgy van jól, hogy van egy blogger (te), aki képvisel egy hiteles álláspontot. És ezt valamihez képest képviseli. Az pedig mondjuk lehet az aktuális újságtrend. Szóval ne bántsd az újságírókat, meg azokat, akik nem verbálgazdagok, cizellált mondatokat írók és olvasók, vagy akik még szeretnék elhitetni magukkal, hogy megtesznek mindent, és még egy kicsit azon is túl.
Most ebből azt érzem, hogy akkor nincs mit tenni: kényszerek vannak, tehetetlenek vagyunk, és énvelem van a baj, aki rámutatok, hogy talán etikusabban is lehetne, és hogy ebből a fikázásból csinálom meg magamat, és ez könnyű.
Ilyen a világ. Ne legyen ilyen a világ. Úgy van jól, hogy van egy blogger, aki… Én azt kérdezem: miért egy ilyen blogger van?
Nem ekézem az újságírókat: Tóta W-t, a Magyar Narancs egészét például rendszeresen dicsérem. És én is (hobbi)újságíró volnék, elég sokszor beleütköztem abba, amit írsz. De körülbelül most fejeztem be az előre aláírt szerződés nélküli, megalázó bedolgozást. Ha átnézem, miket írtam itt sajtótémában, egyáltalán nem öncélúan ostorozom őket, nekem személyesen van bajom az átírt, elmagyartalanított szövegeimmel, a magazin “az olvasót nem szabad kibillenteni a jóérzéséből” elvével és azzal, hogy a diadalmas és gyönyörű ÉVA magazin augusztusban felkért egy cikkre, elrángatva ezzel a rákos férjem mellől — a sokadik cikkem lett volna ez náluk –, majd nem szólt, hogy nem jelenteti meg, egyszerűen egy sort sem írtak,mintha mi sem történt volna, viszont egy fillért sem fizetett a munkámért azóta sem. (De azzal a cikkel megnyertem a médiaíjat.) Meg hogy a facebooktartalma sírnivalóan bárgyú és unatkozóan jóléti. Megnyilvánul benne egy mélységesen irritáló életstílus, amelyet igyekeztem szórakoztatóan bírálni itt. Egy másik típust, amely a női önsegítő ezosajtóra jellemző, meg itt és itt. (Milyen sokan bedőltek ez utóbbinak, miért?)
Amikor bajom van, akkor mindig a nőmédia egyes írásaival vagy jelenségeivel van bajom, a blogon erről írok, itt, itt és itt is. De ha kérdezel: igen, az ezekben megnyilvánuló szemlélettel is: azzal, hogy másról sincs szó, mint termékekről, hogy a nőket a külsejükkel és nemi szerepükkel kapcsolatban stresszben tartják, trendeket alkotnak, a szépségkultusszal és a megfelelni vágyásukkal rángatva fejőstehénnek használják, és a sajtónak ebben a hirdetők kegyén alapuló rendszerében minél inkább ezt teszik, annál sikeresebb a magazin.
Meg még azzal is bajom van, hogy a párkapcsolatról, családról szólván az az alig leplezett cél, hogy lenyugtassák a nőket, minden rendben van itt, csak ne panaszkodj, fogyj le, oszd be jobban az időd, ne legyél olyan erőszakos, vegyél szexi fehérneműt, varázsolj csodás Valentin-napot, szerezd be ezt a krémet, könyvet, társasjátékot, kütyüt, és egyébként is, sütöttél már angol húsos pitét? Az eredmény pedig, hogy a nők vagy megunják az egész bornírtságát, és tűzre vetik az ilyen szemetet, vagy, mivel nem találnak valódi válaszokat, tovább marcangolják magukat, és félévente új korszakot kezdenek, mint Bovaryné: tarot, feng shui, numerológia, buddhizmus, asztrológia. A fontos kérdések feltevése helyett az újságírók ezoterikus maszlagot kínálnak az olvasóknak, és sikeresnek mondott, instant módszereket tálalnak nekik.
A rendszerszintű célja mindennek, hogy elterelje a figyelmet, hogy ne legyen társadalmi konfliktus, ne lássék ki a valóság és az iszonyatos szenvedés, és hogy a helyükön tartsa a nőket, hogy ők energiáikat ártalmatlan módon használják, mások szolgálatára, a sosem igazán jó szexuális életükön való tépelődésre (mintha annak valamilyen mások által előírt jellegűnek és nem csak élvezetesnek és szabadnak kellene lennie), kártyajóslásra, paleodiétára, valamint szépítkezésre fordítsák. Mindez valami helyett van: pót- és ál-. Ó, nem a gyógyíthatatlan gyerekek hiányoznak nekem, és nem a megrendítő riport az asszonnyal, aki helytáll az árvíz idején. Az hiányzik, hogy komolyan vegyék a nőket, és ne féljenek a közös sorsról szólni, egy kicsit megpiszkálni a rendszert. A családon belüli erőszakról az ilyen magazinokban következetesen mint eltávolított, egzotikus, borzongató problémáról, mások, ismeretlenek problémájáról van szó, hatásvadász tálalásban.
Az egész sajtó működésével van bajom, s aki ebbe a rendszerbe a kenyérért beáll, az a szándékaitól függetlenül ezt szolgálja. (A kritikus ember mint személyiségtípus van az enneagramban, amelyről szintén egy ilyen sajtótermékben olvastam: “egyes, a szembeszegülő” — hát ki gondolhatja, hogy ez a média jó, és hogy csupa értékelvű és tehetséges ember működteti, és ami nem jó benne, az mind szükségesen kényszerű, vagyis felmenthető? A kettes, a hármas típus és egészen kilencig azt gondolja, rendben van a világ?) Ilyen sorok között nemigen lehet elrejteni értékes tartalmakat, mert az értékes tartalom koherens, konzisztens valami, irány, világnézet, értékrend fémjelzi, és nem alkuszik; alapja, hogy komolyan vesszük az olvasót. És noha ide tényleg a képzettebb és irodalomértőbb olvasók gyűlnek, nem hiszem, hogy annyi lenne a különbség, hogy én intellektuális rétegblogot írok, ami nem való mindenkinek.
Igen, az én blogomat, vagy egyes írásait, netán a beállítódását, nyelvezetét sokan nem értik, de én nem is vállaltam azt, hogy mindenkihez szólok, mert irodalmat szeretnék írni, olyat, ami nekem is tetszene. Nem vagyok riválisa a magazinoknak, nem velük szemben csinálom, amit. Ez jön, ez érdekel. Csodálatos szabadság, hogy megtehetem, kizárólag a belső sugallataimat, fejlődésemet érdeklődésemet követve, s melengető, hogy sokan jelzik vissza: segít, erősít, amit írok, és felfigyelnek rám.Én örülök az újságírók érdeklődésének, a díjaknak, és annak is, hogy immár közösségi finanszírozású a blog.
Ez a blog azoknak van, akik majdnem. Akik valaha aktív életet éltek. Akik fénylettek. Akik olvastak szépirodalmat, meg jókat beszélgettek, és hiányzik nekik. Akik kritikusak, akik tudják, hogy valami nem stimmel, akik sejtik, hogy valami gond van ezzel a közkeletű értékrenddel, életmóddal, a házassággal, munkamegosztással. És ez a nőknek inkább a nagyobbik fele. Tudom, hogy mindenki más ideges lesz tőle. De ők is olvassák azért.
Menő fikázni? Nagyon nem erről van szó. Az igen könnyű lenne. Nézzük meg, mit “fikázok” én és hogyan. Baj van ezekkel a nagy rendszerekkel, és én rámutatok, mi. Ez nem menő, sőt, elég sok haragot szül, és én nem menőzésből írok, hanem igazságkeresésből, és azért, mert látom, hogy a problémák, például a nők testképe, a családi munkamegosztás, a házassággal kapcsolatos elképzeléseink, a nemi szerepek, a megtűrt prostitúció, a kettős erkölcs összefüggenek a médiatartalommal, a média pedig a nagyobb rendszer, a társadalom és a piacgazdaság része, ekképpen aligha más, mint szomorú állapotaink leképezője. A kommentelőim jelentős része egyébként nálam is jobban haragszik a regnáló női médiára.
Tehát a sajtómunkások nem is hisznek benne, csak előállítják, arra számítva, hogy az olvasó majd hisz benne. Remek. Gondolom, a kollégák, míg személyiségtípusokról írnak, mélységesen lenézik azt, aki ezt beszopja. Ez vajon hogyan fér össze a gondolati igényességgel, a színvonallal, amit elrejtenek a cikkekben? Nem elrejteni kell azt. Én betolom az arcba, és igen sok visszajelzés érkezik, hogy ez mit indít el az olvasóban. És úgy érzem, ennek van értelme, nem etetgetni meg fogatlannak nézni őket. Viszont hazudni tilos. A rövid mondatokat értő nő kérdéseire válasz-e ez a jelenlegi újságírás? Válasz-e az ő kínjaira a harsány, színes-szagos-kuponos lap? A cinikus ezotéria, Izing Klára piros szemüvege elindít-e benne valamit? Sőt: érthetőbb-e, mint a blogom? És főleg: értelmesebb-e?
Én nem írhatok igénytelenebbet, mint amit magam is szívesen olvasnék, nekem ez a normám, ezzel tisztelem meg az olvasót. És nem elringat, amit írok, és nem kikapcsol, folyamatosan járnak az agyak, szinte hallom a kattogást, meg is írják. Vagy azt, hogy szeptemberben még nem értette, februárban már igen.
Legalább valamit akar, valamit olvas? Első lépés? Nem mindegy, hogy mit olvas, mert az ideje, olvashatnékja korlátozott, a tekintélyszemélynek: az újságírónak, tévésnek hisz, és telefirkálják a tudatát a sok zagyvasággal, cseppet sem az igényeit szolgálják ki, a fejlődését segítik, hanem megerősítik a már meglévő értékeiben és hiedelmeiben — ez médiaelméleti közhely. Én nem hiszem, hogy az újságírók elhallgattatott hősök, és azt sem, hogy a spirituális trendek, az asztrológia meg az önsegítő könyvek, az önismeretnek csúfolt, lebutított jin-jang, hamvasbéla, kínai bölcselet és társai irányában derengene fel a megoldás. Szerintem ez félrevisz, elaltat. Nem értené az olvasó az összetettebb tartalmat? Lehet, hogy ezt, amit én írok, pont nem, de igenis értene olyat, amit sallang és hátsó szándék nélkül írnak, ami a hasznára válna, hogy teljesebb élete lehessen, és azt a sajtóterméket meg is fizetné.
A média a közkeletű állítással szemben nem kényszerűen követi az olvasói igényt, hanem nagyon is teremti a maga megasztárjaival, győzikéivel, húsz szextippjeivel, alázóspornó-csatornáival. Hidegen apellál legaljasabb késztetéseinkre, használ minket, és mindezt a saját zsebére teszi. Nem az újságíróéra, természetesen. És a provinciában, amelyben élünk, nincs más. A blogom azért ekkora durranás, azért kaptam mára tízezernyi levelet arról, hogy megérkeztek, és ez az!, mert itt volt egy nagy rés, erről és így nem írtak korábban a mégoly tehetséges, okos és lekötelezett (sic, nem javítom) kollégák. Ez tulajdonképpen szomorú. Engem ez érdekelt az írásból, eleinte csak magamnak írtam, és néhány hét alatt kiderült, nem vagyok egyedül, ráéreztem egy fontos igényre. A személyesség is különbség, ennek példáit nem látom a médiavilágban. (Bár én elég keservesen szembesülök most ennek megterhelő következményeivel, a kutakodással, rosszindulattal, hogy ki-ki megalkotja a maga csakazolvassa-képzetét, aztán nekem szegezi.)
Nem összehasonlítható a blogom a többi nőnek szóló sajtótermékkel, tudom. Az olvasószámom sem, de nem úgy, ahogy hinnéd. A tömeg itt van. Ahogy elnézem a nagy lapok nyilvánosságra hozott példányszámait, ha, tegyük fel, mindet megveszik, és átlagosan négyen olvasnak egy darabot, hát hozzám hetente, ötnaponta jön annyi egyedi olvasó, talán a JOY kivételével. (Ma már rég túl vagyunk annak a dupláján is. 2014. február, a szerk.) És ezek médiarendszerek, ezeket nem neglizsében írják. Mindezt örömmel, egy személyben, napi frissítéssel tudom csinálni, reklám nélkül, közadakozásból.
Az internet határtalan lehetőség, megteremthetjük általa az új médiát, új közeget, ha akarjuk, kezünkbe vehetnénk a nyilvánosságot, ahelyett, hogy szakmányban, megalázó kompromisszumok közepette gyártanánk a tucatcikkeket fillérekért. Nem olvastalak, nem azért írom, de sok-sok panaszkodó kollégával beszéltem, és mindenki szétteszi a kezét. Én már csak bátor helyeknek dolgozom, és ez az igazi öröm. Identitás.
Azt olvassa a tömeg, írod. Hát ezt is olvassa. Azt olvassa, amit megírnak, amit elétesznek, amivel a reklámokat hígítják egy kicsit. Legyen új beszéd, új média. Én egyáltalán nem tudtam, mibe vágok, eléggé meg vagyok döbbenve, hogy ez lett belőle, pedig hónapokig senki egy fillért nem tett bele. De a blogom megmutatta, hogy bőven van lehetőség, terep másképp írni.
És most éles leszek. Ugyan miért nem áll össze négy-öt elkötelezett, mást akaró nő, sokszor négy-öt-tíz, és indít saját alternatív sajtóterméket? Miértnincsen több, sok közösségi finanszírozású blog? Talán félnek. Talán joggal. Félrevezető a sok újságosstand a százféle hetilappal, olyan benyomásunk támad, mintha az emberek újságot olvasnának, mintha a tartalomra lenne igény. Pedig nem a sajtó működik itt, hanem a marketing. Talán ha összeállnának azok a nők, akkor kiderülne, hogy siserahad állítja elő a mai, a piacgazdaság részeként működő médiát, amely a legkevésbé a tartalomért íródik, csak a reklámok körítéseként, mert mindenki, de mindenki eladta már magát, tápszerreklámok közé írnak cikkeket a szoptatási tanácsadók is, és ha többé nem lehetne a szerkesztőség kényszereire és a hirdetők zsarnokságára mutogatni havi fix mellett, akkor valójában alig maradna olyan újságíró, aki a színvonalas írásaival közérdeklődésre tarthat számot.
A segítő szakmásokról nem tudok ennyit írni, néhány hajmeresztő példát vettem csak elő, és, túl a tapasztalataimon, szakemberektől, páciensektől is hallom, hogy túlnyomó többségük tökéletesen vak a genderszempontokra, így foglalkozik házassággal, férfival, nővel, szexualitással. Olvasóim számolnak be a férfit védő, felmentő, a nőt a kapcsolatban tartani hivatott párterápiáról, a négy kérdés módszer nevű mosolygós áldozathibáztatásról, a női energiák hasztalan kereséséről önmagukban, és a mélységesen patriarchális családállításról, amelynek irodalma a legfájdalmasabb témákkal, így a nevelőapai incesztussal kapcsolatban is morálisan elfogadhatatlan, férfifelmentő mondatokat tartalmaz. Nem sok olyan szakember akad, aki ne a nőiesség problémáját firtatná, amikor azt látja, hogy a nő nem szexel, kiabál, domináns, panaszkodik. Mindezzel még mélyebbre taszítják az amúgy is bajban levőket, a romboló alkalmatlanságérzésig. Én tehát nem általában támadom a segítő szakmát, hanem azokat az eseteket és tendenciákat bírálom, amelyekről tudomásom van.
Mindkét szakma képviselője a tudatot formálja, és fizetést kap érte, ezért a felelősség is számon kérhető rajtuk. Én szóltam.
csak az olvassa. én szóltam 
De nagyon egyetértek. Egy pár hete írtam erről ezt: http://kommedias.blogspot.hu/2013/04/a-noknek-szant-mediat-nem-nekem-szanjak.html és most nagyon örülök ennek a cikkednek (nem túl régi olvasódként ez az első ilyen témájú posztod, amit olvasok). És igen, csináljunk női sajtóterméket!
KedvelésKedvelés
“És igen, csináljunk női sajtóterméket!”
De szép is lenne!
KedvelésKedvelés
Nagyon jó írás, gratulálok !
KedvelésKedvelés
Tapsvihar!
KedvelésKedvelés
Azt hiszem alkalmas az idő töredelmesen bevallani: Nekem nagyon jó téged olvasni, és köszönöm az igényességed, és a következetességed! 🙂
Az egyik legváratlanabb hatása a blogod olvasásának épp az volt, hogy már kifejezetten felháborít az “átlagos médiatermék”. Eddig csak kerültem, nem érdekelt. De az itteni direktséghez, bátor tisztánlátáshoz képest szinte üvölt a hiány. Semmi, hosszan leírva. Még hogy első lépés, hah. Helyettesítés, látszat-cselekvés, inkább.
A gondolatokra, olvasásra éhes tömeget a tömegmédia üres, cukormázas kalóriája tartja függésben.
KedvelésKedvelés
Köszönöm. Én sokat figyeltem, olvastam, eléggé tudom, mi van benne, sokat tanultam tőlük. A korai Éva magazint, amikor még nem volt az erőltetett matyóminta, bajuszos nők bohóckodása, a legszebb seggű olvasók mint “fogadd el a tested” tartalom, kifejezetten szerettem, azért is nekik írtam néha. Azóta forradalom lett, és még csak az elején járunk.
KedvelésKedvelés
Akkor nem én változtam ekkorát, hanem tényleg az Éva? Régen nagyon szerettem, és amikor itt felmerül a magazin, mindig elgondolkodok, vajon én voltam annyira más, vagy évekkel ezelőtt tényleg sokkal jobb volt.
KedvelésKedvelés
A Cosmopolitain francia nyelvű kiadásának néhány számát láttam pár évtizede, össze sem lehetett hasonlítani a mai angol nyelvű v. magyar kiadással. A 80-as években lehetett, hogy felfedeztem a bécsi Wienerin-t, csípős, friss, okos magazint. Még emlékszem pár cikkre: az egyik újságírónő egy hétre alámerült a hajléktalanlétbe, vagy sorbajárták a cukrászdákat és megpróbáltak “Penis-torté”-t készíttetni (vagy öt cukrászból csak egy nem dobta ki őket), mélyinterjút csináltak Julian Schutting költő-íróval, aki kevéssel azelőtt még a Jutta Schutting nevet viselte. Meg Hundertwasserrel, a műtermében. Ezek ma már közhelyes dolgok, no de akkor, 25 éve! Ha csak lehetett, kértem, hozzanak nekem csoki helyett egy számot belőle. Aztán lassacskán elkezdett hasonítani a Nők Lapjához vagy bármelyik másikhoz.
KedvelésKedvelés
A lengyel Wysokije Obcasy (Tűsarok – a Gazeta Wyborcza nevű napilap kétheti melléklete) viszont jól tartja magát. (A Gazeta Wyborcza szerkesztője, Adam Michnik tanácsaival és másként is támogatta a magyar szamizdatot, majd a MaNcs-ot is. Daliás idők!)
KedvelésKedvelés
De jó! Ilyet akarok olvasni! Igazi nőiférfi, emberi magazint!
KedvelésKedvelés
Én is, egyelőre ezt a weben találom meg. Igaz, átalánydíjban, mert ugye, csak a wifiért kell fizetnem, az meg telefont, postát is pótol. De kicsit hiányzik a papír! Fél éve semmilyen papíralapú sajtót nem veszek, takarékosságból. Nem tudom, meddig bírom… A 60-as években a kisnyugdíjas-kisfizetésű szüleim és a velünk élő rokon vettek: hétvégi Magyar Nemzetet, Élet és Tudományt, Élet és Irodalmat, Nők Lapját, Film, Színház, Muzsikát, Új Tükört ill. annak előtte valamilyen képesújságot (Ország-Világ), Rádióújságot (az RTV Részletes elődjét), havonta Ez a Divatot vagy Fürge Ujjakat, Füles rejtvényújságot. Hihetetlen, de igaz. Ezek mind olcsó fekete-fehér ill. barnított kivitelben voltak eleinte, de akkor is!
KedvelésKedvelés
Hű, ez tetszik! Megkockáztatom, hogy ezek a témák ma sem közhelyesek, sőt.
KedvelésKedvelés
Bajuszos nők bohóckodásáról jutott eszembe, bár ez nagyon nem az:
Dézsánál találtam, ő így ír róla:
http://tmblr.co/ZVrKjwkztDZ2
KedvelésKedvelés
Egyetértek Dézsával, szerintem sem őszinte, és mély belegondolásból születtek ezek a válaszok az átmaszkírozott nőktől, de mondanivalónak, meg propagandának ezek a mondatok jobban hangzanak, mint az, hogy “elnyúlnék a fotelben, és hagynám, hogy kiszolgáljon a feleségem”.
Szerintem Bori mondata is inkább tudatosan válaszott mondat, nem a valóság.
KedvelésKedvelés
Pont ma tűnt fel, hogy az eddig kissé alfában hallgatott rádiós reggeli műsor közben egyre többször megy fel a vérnyomásom a műsorvezetők hímsoviniszta dumáitól. Azt hiszem, fület kaptam rá tőletek. Köszönöm 🙂
KedvelésKedvelés
Nagy ölelés 🙂 És ezt megosztom 🙂
KedvelésKedvelés
LEKÖTELEZETT, vinnyogva röhögök!
Amúgy meg: na ja!
KedvelésKedvelés
pedig ez…ez hiba.
KedvelésKedvelés
Nem hiszem. Nem lehet. A nagy szellemre gyanakszom…
KedvelésKedvelés
az egyetlen médiatermék amit követni vagyok hajlandó, aminek előfizetője vagyok, ami számomra megéri az időt és a figyelmet (amiből pedig kevés van, nagyon drága nekem és nagyon megfontoltan használom) az ez a blog. az itt megjelenő írások és kommentek.
KedvelésKedvelés
és még azt üzenném a kedves újságírónak, hogy ha majd lesz még pár hasonlóan színvonalas blog (és nyilván lesz, csak idő kérdése, és amihez csakazolvassa elég jól bealapozta itt a nívót) amiből a nők a mostaninál nagyobb része választhat ízlése, igénye és lehetősége szerint önkéntes előfizetőként, akkor a mostani kommersz magazinok végképp lehúzhatják a rolót. mert igen, esélyes, hogy forradalom van, és az internet lehetőségeket ad amit könnyen és jól lehet használni ha valakinek van mondanivalója és tud írni, úgyhogy szerintem érdemes inkább iparkodni és színvonalat produkálni, mert könnyen előfordulhat, hogy elfogy a levegő a nőklapjaitól, mert elsétálnak a nők.
az idő a Bodoky-knak dolgozik és az Ónody-Molnároknak, nem az Újpétereknek, ha van egy kis szerencsénk. mondja ezt egy mezei fizetőképes női olvasó, vagyis a kedves vevő.
KedvelésKedvelés
Én is. De őszintén!
KedvelésKedvelés
re: az idézett sorok: aki ennyire tudatában van, hogy a fogatlannak eufemizált, tönkretett sorsú olvasói milyen helyzetben vannak és mire van úgymond szükségük, az vagy tényleg durván lenézi a közönségét (ez esetben semmi dolga toll vagy billentyűzet közelében), vagy a megélhetése érdekében úgy dönt, hogy figyelmen kívül hagyja saját részvételét azokban az okokban, amiknek az okozata ez a fajta igény (ez esetben rálátása a saját tevékenységére meglehetősen korlátolt, vagy stílszerűen: fogatlan). persze harmadik és negyedik variák is lehetnek, nekem csak ez a 2 jutott most eszembe.
az pedig nagyon fontos, amit írsz arról, hogy a tömeg az itt van. ez az, ami hiányzik, ez a tudat. enélkül érzem úgy mindig, hogy pusztába kiáltok, és az egész mutatvány egy melodramatikus-tragikomikus vacak, amit inkább ne is csináljak, miközben az újságírók legalább valami szakma részei, még ha semmiképp nem is mennék oda dolgozni. jó volt olvasni ezt, és kicsit borzasztó is: ahogy elkezdem magamban mentegetni a menthetetlent, mintha ez volna az emberi méltóság, ami védelemre szorul – mikor épp ez a gépezet rángat le ebbe a szárnyaszegett, nullaönbizalmas állapotba. erre te szépen kiállsz és elmondod – talán nem helyettünk, hanem a nevünkben… 🙂
KedvelésKedvelés
Én úgy hallottam, hogy az igazán elhivatott újságíró mindig a gyengébbeket veszi pártfogásába. Másfelől azt is gondolom, hogy ha valaki tényleg igazi, szakmailag képzett író, újságíró – és most nem feltétlenül a tehetségre gondolok, hanem arra, hogy megtanulta, hogy a gondolatait hogyan öntse szavakba, írásba, hogyan mondja ki rejtett hátsó gondolatait, stb. – akkor talán arra is képesnek kellene lennie, hogy nem mintás konyharuhákról meg a gyerekbántalmazás “jó” formáiról írjon cikket (hogyan verd jól a gyereked, vagy vmi ilyesmi), hanem női jogokról, családon belüli erőszakról, kihasználásról, stb. is.
Meg még úgy is gondolom – és lehet, hogy kicsit demagóg vagyok -, hogy ő, a szerencsés, aki itt nagyon okos és aki lenézi a saját olvasóit (hogy lehet így egyáltalán dolgozni – ez egy másik kérdés), pont ezeknek az embereknek köszönheti, hogy tanulhatott, vagy legalábbis héderezhetett évekig a kommunikációs, vagy akármilyen főiskolán…ha nem is az adójukból, de a tőlük megvont, államra tartozó jóléti szolgáltatásokból, elemi szükségletekből, stb. Tudja itt bárki is, hogy mennyibe kerül egy felsőfokú tandíj (plusz kolesz, stb), és mennyibe kerül egy szabolcsi cigánygyerek mondjuk sajátos oktatása, vagy mondjuk integrációja?? Én nem tudom, csak költői kérdés, de vajon szerintetek melyik a drágább??
És akkor idejön és kioktat, hogy ezt a témát az ő olvasóinak nem lehet úgymond “eladni” – nem használja ezt a szót, de vsz ez a lényege. És lenézi az olvasóit. Vagy ha mégsem, max addig jut az ellenállása, hogy vmi hollywoodi filmből vett példával ő aztán nagyon küzd azért, hogy ne sálakról meg cipőkről kelljen írnia, hanem “komoly” dolgokról, dehát a rendszer ugye…Sajnálom, ma bárkinek kettő perc alatt lehet index címlapos blogja – ez sem kifogás.
Bocsánat, ha éles volt, de az ilyen lenéző rózsadombi bölcsesség még mindig nagyon érzékenyen érint. Hogy én huszonévesen ezekhez akartam hasonlítani, úristen…..
Köszönöm Éva, hogy hiteles vagy, ezért (is) olvaslak.
KedvelésKedvelés
Legyen új beszéd! 🙂 Én kb egy – két éve érzem h nem találok értelmes nőknek szánt írásokat (27 éves vagyok) , leszámítva ezt a blogot persze. Unom a 99 szexpóz, a legtutibb szempillaápoló balzsamok, VV Géza titkai, vonzzuk be a szerelmet, jónőkiképző … típusú sekélyes tartalmakat. Szerintem igen is van igény a fajsúlyosabb témákra. Egyébként szeretem a színes szagos formátumot, de tessék mostmár feltölteni valódi tartalommal.
KedvelésKedvelés
Amit a családállításról írsz, nagyon fontos.
Először homályos rossz érzés és gyomortáji szorítás volt bennem, amikor felszínesen megismertem a módszer néhány alapvetését. Aztán vettem egy mély levegőt, meg a “Megismerni, ami van” c. könyvet, hogy buszozás közben elolvasom. (Úgy, mint kötelező olvasmányt, mert segítő szakmám van, ismernem kell, ki mivel dolgozik.) A fülszöveg átfutása után egyszerűen nem bírtam nekifogni a döbbenettől.
Kezdtem úgy érzeni, megint szembe fogok menni a szakmai főárammal. És az annyi energiát elvisz… De muszáj lesz.
KedvelésKedvelés
É.:-)zseniális, pontos, éles, okos, hiánypótló, igényes, odamondó – köszönjük!!!
KedvelésKedvelés
Osztva!
KedvelésKedvelés
Juhhé! De szép volt! Köszönöm. Alig várom estéről estére, hogy miután csend száll a házra elolvashassalak. Nem tudtam én mi bajom a világgal, szavaim se voltak rá, csak azt éreztem sokszor, nem, nem nem kell a tenyérjóslás, meg az ezo bigyó tömeg, az asztrológiával is hagyjanak békén, de a katolikus miséből is csak a zene ragad magával. Akkor hol a világ tengelye? Most kicsit betömődtek a rések.
KedvelésKedvelés
Alig olvastam pár sort az írásból, pontosabban az idézett részt futottam végig és reagálnom kell:
1. Ajánlom az értő, rendszeres olvasónak, aki újságíró, a “Free Rainer” című német filmet (magyar címe: A te tévéd is hazudik).
2. Ne azért írjon egy újságíró gagyit, mert “nagy szó, hogy az olvasó valamit akar,legalább valamit olvas.” Kikérem magamnak!
3. Én ismerek olyan érettségi nélküli embereket (igaz, nem szállón laknak), akik nem a tőmondatokat bírják csak elolvasni, sőt!!!
Na, most pedig végigolvasom az Éva írását ….. Ő legalább VALAMIT ír, hogy én legalább VALAMIT olvashassak, még ha nem is tőmondatokban (igaz, nekem van érettségim)
KedvelésKedvelés
Ööö. Én nem gondolom, hogy a levélíró lenézi az olvasókat. Inkább azt írja ő, mennyire a rendszer foglyai, és hogy próbál a képzetlenebbek nyelvén is megszólalni, hozzájuk is utat találni.
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy nem nézi le őket, de a stílus miatt szerintem sokunknak ez jön át a leveléből. Igen, a rendszer foglya, de felmenti magát és nem is keresi a személyes felelősségét a levélben sehol. Számomra ez a hajmeresztő.
KedvelésKedvelés
Az online médiában kattintásvadászat zajlik.
“Ugyanazt a témát egyszer kiraktam hatásos címmel, vicces címekkel tagolva, meg egyszerű címmel, tagolás nélkül. Utóbbit alig 200 ember olvasta, az előbbit több mint háromezer (napi átlag).”
Esetleg hangzatos címmel több, komolyabb tartalmat?! Én megbékélnék ezzel a megoldással.
KedvelésKedvelés
Egy ideje én is csak ezt a blogot olvasom, és ez nem véletlen. Körbenézek az újságosnál, és semmit nem kívánok meg. Anyámnál olvasom a Nők Lapját, de mivel a címekre pillantás után közvetlenül tudom előre, hogy miről fog szólni a cikk, elég gyorsan haladok. Hazug, kozmetikázó, csak a szépet akarja mutatni. A netes “női” újságok detto. Ostobák, felszínesek, sose kapirgálnak mélyre. Pedig ezek elvileg a “tanultabb” rétegeknek (is) szólnának. Én konkrétan azt érzem, hogy hülyének néznek, ha azt gondolják, hogy nem lapozom át Izing Klárát, a divatoldalakat, a reklámoldalak tömkelegét, az anyukás cikkeket, amiknél ötször jobbat tudnék írni én is (vagy Egy cirkuszigazgató hétköznapjai). Két vagy három oldalt érdemes elolvasni mindegyik számból, a többi kuka. Az összes női magazin szigorúan fogorvoshoz való.
KedvelésKedvelés
Soha előtte, meg utána sem voltam annyira tájékozott a magyar, valamint nemzetközi celebvilágot illetően, mint az alatt a másfél év alatt, míg kéthetente fogszabályozásra kellett vinni a legnagyobbat 🙂
(Sajnos már elavult a tudásom, mert azóta újak vannak/nem az a férjük már/annyira átszabatták magukat, hogy nem ismerem fel őket stb. Mondjuk csak emiatt nem szeretnék újra kéthetente fogorvoshoz járni.)
KedvelésKedvelés
😀
KedvelésKedvelés
Nagyon pontos írás! Köszönöm.
Tökéletesen megfogalmaztad mit érzek, amikor állok az újságos előtt és farkasszemet nézünk ezekkel a magazinokkal (női-féfri oladlon egyaránt).
KedvelésKedvelés
Női magazin, férfi magazin. Hát pont itt kezdődik a probléma. Írjunk olyan újságot, amit írástudó (olvasni tudó) emberek olvasnak! És ne legyen az oldalak 70%-a kozmetikum és ruha-cipő hirdetés.
KedvelésKedvelés
Ámen… Nagyon kéne. Jelenleg a “közös” újságok a tematikus (hobbi?) újságok -tematikus reklámmal, …ööö… termékajánlóval és a politikai újságok, bár azokban is csak (szivar, férfi klub, öltöny és autó reklámok vannak, szóval végül is pasi újságok).
Jogi egyetemre jártam, és nagyon sok évfolyamtársam botránkozott meg azon, hogy én ilyen gazdasági-politikai újságot és Élet és Tudományt olvastam, nem pedig tünci-nőciset. Egy “barinőm” még ki is kérte magának, hogy sosem lehet tőlem újságot kölcsönkérni, mert semmi “jót” nem olvasok 🙂
KedvelésKedvelés
Nagyon jól megírt gondolatok. Már máskor is akartam mondani, hogy a tartalmi mondanivalón túl nagyon élvezem az írásmódodat. A maga összetett, többszörösen alá/fölé/mellérendelt, nem hétköznapi jelzős szerkezetekkel tarkított mondataival. A szóhasználatod, társításaid önmagukban új gondolatokat ébresztenek bennem, valahogy úgy, mint ahogy egy idegen nyelv másságán tudok élvezkedni. A nyelvhasználatod egy külön nézőpont. És nem nehéz olvasni, gördülékeny, és a személyes aspektus olyanná teszi, mintha az asztalnál ülnénk együtt. Folyamatos párbeszéd az életről.
Dolgoztam a nyolcvanas évek végén szerkesztőségben, az első magyar független napilap kezdeteiben, akkor pár évig élveztem az újságírói mentalitást, közösséget, a bátor emberek igazságkimondását, félelmeit, de az egy egyedi helyzet volt a pillanatnyi nagy és személyes történelemben. Nemzedékek és rendszerek találkozása. Aztán oda is betört a piacgazdaság…
Régóta nem olvasok már sajtóterméket, de a blogodat már igen régóta.
KedvelésKedvelés
Anyukámnak ősidők óra jár a Nők Lapja – már a nagymamámnak is járt, aki harminc éve meghalt. Egész gyerek és fiatalkoromban olvastam, és ha hazamegyek, néha most is átlapozom. Olyan késő tizenéves lettem, amikor elkezdett irritálni – úgy éreztem, velem van a baj, mert a magazin minden nehézséget leküzdhetőnek mutatott, mindig mindenki nagyon erős, szép és tehetséges volt benne, és ez zavart, mert tapasztalataim szerint a világ nem ilyen volt. Azóta meg egyre inkább beállt a tipikus női lapok sorába, amikkel már 20 évesen sem nagyon tudtam mit kezdeni. Mindegyik ugyanolyan, szex, szerelem, recept, divat, horoszkóp – sokszor olyan bődületes baromságokkal, hogy az ember azt sem tudja, sírjon vagy nevessen. Úgy érzem, ezek a magazinok semmit sem tudnak a nőkről és nem is törődnek velük – csupán reklámhordozók, hogy eladjanak velük egy csomó vacakot. Azt viszont nem hiszem, hogy elsősorban a szegény és alulképzett rétegnek szólnának, hiszen a zöm ára rendkívül borsos és a bennük bemutatott 50 ezer forintos ruhákat és 10 ezer forintos arckrémeket se a minimálbérből tengődők fogják megvenni.
Abban egyetértek, hogy nagyon sokan vannak, akik nem tudnák elolvasni a blogodat, mert nem értenék a szövegét – felnőttoktatásban dolgozom sok éve, tudom, hogy áll az emberek nagy része a szövegértéssel. Aki itt olvas, az nyilván a tanultabb réteg, aki internetezik és egyáltalán eszébe jut, hogy blogot olvasson – hiszen nagyon sokan vannak olyanok, akik el sem jutnak idáig – de ezzel nincs is semmi baj. A te eszményed a magas irodalom, az írásaid is szépirodalmi igényűek és a szépirodalmat általában nem az egyszerű népnek, hanem a képzettebbeknek írták mindig is a történelem során. Ugyanakkor azt is tapasztalom, hogy nem csak az értelmiségi réteget érdeklik ezek a témák. Az iskolában ahol tanítok, már hosszú évek óta van társadalomismeret és etikaoktatás, ahol mindaz szóba kerül, amiről te is írsz: családon belüli erőszak, egyenlőtlenség, környezetszennyezés, vallás, gyerekvállalás, prostitúció, rasszizmus, otthonszülés, a fejlett világ problémái stb. de sokat beszélünk a hasonló témákról történelem órán is. És érdekes módon nagyon is érdekli a diákokat, idősebbeket és a fiatalokat is, sok jó beszélgetés szokott kialakulni az órákon, amelyek így mind tanár, mind diák számára tanulságosak és élvezetesek, ráadásul a társadalomismeretet sokan választják érettségi tantárgyként is.
KedvelésKedvelés
Leszögezem én nem hiszek az összeesküvés elméletekben. Nem hiszem, hogy azért nincs igazi, tartalmas mondanivaló a női lapokban, hogy ezzel szándékosan butácskán és gyermeki szinten tartsák a nőket. Ahogy a férfi lapok tipikus tartalma mögött (amit kifejtettünk már egyszer kétszer ezen a blogon) sem vélek semmi koncepciót felfedezni. Egyszerűen azt kapjuk amire tömeges igény van. Legfeljebb nem ismerik fel időben, hogy változik a világ és nőket már nem elégítik ki ezek a tipikusan nőiesnek tartott tartalmak. A reklámújságok készítői sem tudnak elszakadni ettől a hagyományos női kívánság listától. Férfiaknak ajándékötlet a technikai kütyü, szerszám, autófelszerelés, különböző hobbikhoz dolgok (horgászás, vadászat) míg a kívánatos ajándék szerintük nőknek a porszívó, vasaló és egyéb háztartási gépek, ezenkívül epilátor, hajsütővas és társaik. Holott felmérések bizonyítják, hogy a nők teljesen más ajándékokra vágynának, úgymint laptop, mobil, kapszulás kávéfőző 🙂 , új bicikli…de úgy látszik sokáig tart míg leesik az a bizonyos tantusz, gyanítom még sokáig fogunk karácsonyra ötletként mosógépet nézegetni a katalógusban, a nők lapjában meg horoszkópot és almás pite receptet közvetlenül utána egy kétoldalas fogyókúra tippel 😦
KedvelésKedvelés
Én sajnos kezdek hinni az összeesküvés-elméletekben. Miért van az, hogy az állampolgári tudatosság ennyire nem támogatott? Kezdve az szja-k 1%-ával, amiről az adózók igen csekély hányada dönt csak, az állam mégsem tartja fontosnak felhívásokat intézni hozzájuk? csak nem dörzsöli a tenyerét, hogy ez sem a társadalmi tudatosságot amúgy is önkéntes alapon építő Tilos Rádió számlájára megy, hanem be lehet söpörni az “iskolatej helyett hiszekegyet a diákoknak” “” alapítvány”” számára? Az álszent szövegek a szent családról a kisebbik kormánypárt részéről, kicsit más köntösben és esetleg más hallgatóságnak, de a lényege ugyanaz, mint a nők magazinok sugallta szerepének, amikor a média és az állam már ennyire nyilvánvalóan össze van fonódva? Itt Szaúd-Arábia épül, minden fronton.
KedvelésKedvelés
A rendszer nem összeesküvés, én inkább a dolgok eredőjében, összeadódó hatásában látom a rendszer érdekét.
KedvelésKedvelés
„Ó, nem a beteg gyerekek hiányoznak nekem,..”
Őszintén szólva nekem hiányoznak. Persze nem igazán beállítható a téma a férfi-női rendszerekbe, de szintén egy olyan téma, amiről szeretünk nem beszélni. És amikor az anyaság csöpögős, negédes, felsőbbrendű, spirituális, misszionárius, hazafias szerepeit sorolják nyakra főre, ami persze „nehéz, de a legszebb feladat a világon”, akkor valahogy sosem említik, hogy bizony a gyerekvállalásnak van egy olyan kockázata, amire amúgy rámehet az életed. És onnantól kezdve nem az a kérdés, hogy a gyerek mikor fog már felnőni, hanem hogy ki fog rá vigyázni, amikor te már nem vagy. És az a nő (vagy akár férfi), aki megkapta azt a bizonyára karmatisztító feladatot, hogy egész életében tologathatja a gyerekét, (vagy egész életében azon agyalhat, hogy vajon az intézetben éppen mit művelnek vele) annak nagyon nehéz ám látni a sok ügyes, okos, aranyos, cuki-muki gyereket az utcán, játszótéren, reklámokban, facebookon, blogokon és hallgatni az anyukájuk panaszkodását, hogy milyen nehéz is az anyaság… Ezek a szülők egyszer csak belecsöppennek egy olyan közösségbe, amiről eddig azt hitték, hogy nem is létezik, de azt biztosan nem gondolták, hogy ilyen nagy. Mert „azok a szerencsétlenek”, akikről csak néha ír a bulvársajtó. És akik nem mennek az utcára (gyakran szó szerint).
Nem a blogot akartam ezzel kritizálni, hisz a blog írója dönti el, milyen témákat szeretne felvetni, csak rá szerettem volna mutatni egy másik „sötét foltra” belekapaszkodva a fenti mondatba.
Az internet valóban nagy lehetőségeket rejt, többek között azt is, hogy minden írott sajtónak könnyedén állíthatunk konkurenciát. És nincs a piaci kényszer, ezért ki is lehet lógni a sorból, sőt neki lehet menni a Rendnek. Persze, hogy ettől a Rend meginog-e, az más kérdés.
A segítőszakma olyan-amilyen, de ha semmilyen sincs, az a legrosszabb. Mert ha nincs pénzünk pszichológusra, vagy ezoterikus varázslókra, akkor marad a pszichiátria államilag támogatott rendszere, amelynek egy válasza van: az agyunkat biokémiai úton kell irányíthatóvá tenni. Azért, hogy könnyebb legyen, -ha nem is a páciens-, de legalább a külvilág élete. Egyszerűbb leszedálni egy magában üvöltöző embert, mint megkérdezni tőle: „Mi a baj, miért kiabálsz?” Veszélyes ez a kérdés, mert mi van, ha az illető válaszol, basszus, akkor meg is kell hallgatnunk… A munkaidőbe csak a gyógyszerezés fér bele, és csak az TB támogatott. A családállítást én kipróbáltam, és nekem nagyon sokat segített. Nem találtam patriarchálisnak, már csak azért sem, mert nekem anyai vonalon találtak „gubancot”. Persze, ha nem hiszünk benne, akkor hosszútávon nincs értelme. De legalább kérdéseket tett fel és válaszokat keresett, legalább egy csoport előtt elmondhattam, hogy mi van, és volt aki együtt sírt velem, legalább kaptam egy kis megnyugvást. A nagyadag napi pszichotróp mellett (nem helyett). A pszichiáternél rá sem kérdeztem, mit gondol a módszerről, mert tudtam a választ. Lehet, hogy kamu az egész. Nálam szerintem életet mentett.
KedvelésKedvelés
Ezt ma posztoltam a fészbúkra, szerintem (részben) ide illik:”Azt hiszem társadalmunkról mindent elmond az, hogy hogyan viszonyulnak az emberek azokhoz, akiknek pszichiátriai problémái vannak. És tényleg, olyan egyszerű azt mondani, hogy “menj el orvoshoz, te beteg vagy!” “szedjél gyógyszert, akkor nem leszel ilyen ideges’, “jó lenne, ha lenyugodnál”. Az, hogy mindenki szépen végig gondolja, hogy ő mivel járult hozzá a másik állapotához, az túl bonyolult.
Jut eszembe, nincs valakinek egy kis Xanax-sza elfekvőben?”
KedvelésKedvelés
Én kaptam a gyászra, de csak fél fogyott, János díjának átvétele előtt.
KedvelésKedvelés
Nagyon fontos, amit írsz, de ez a mondat, amibe belekapaszkodsz, nem az a mondat. A jótékonysági felhívásokra, gyógyulástörténetekre gondoltam, ebből is, meg helytállós asszonyból is sok van a médiában, mert a meghatódás, erkölcsi helyeslés is alapigény, -késztetés. És sok újságíró, szerkesztő az ilyen témákkal elintézettnek véli az etikát, “szép és fontos dolgokról írunk mink”.
KedvelésKedvelés
Értem. Amit te írtál, akkor az a “jótékonysági-kvóta kielégítése”, amire kínosan figyelnek a lapok, hogy aztán megveregethessék a saját vállukat. Így tényleg másról szól a mondat (bár sajnos, én még az ilyen “kvóta-jótékonységoknak” is örülök, ha az sérült gyerekekről szól, mert mégiscsak több, mint a semmi).
Mintha csak megidéztem volna, most jelent meg a Bezzeganyán ez az írás, már órák óta próbálom “túl tenni magam rajta”. http://bezzeganya.postr.hu/nem-vagyok-tobbe-no-csak-anya-aki-a-gyerekenek-el
(Remélem itt szabad linkelni, ha nem bocs..)
KedvelésKedvelés
Sok pozitív, sőt: katartikus történetet hallottam én is a családállításról, de mielőtt elmentem volna, olvasgattam, aztán inkább nem mentem, ülve maradtam. Nem attól patriarchális, hogy mindig az apa ágán volna a gubanc, sőt, hanem alapvetése értékítéleteiben.
KedvelésKedvelés
Azért, mert:
– ennek a blognak számomra a legfőbb erénye, hogy nem általánosít, hanem mindig közel megy és az egyedit veszi észre;
– képzett és gyakorló családállító vagyok (egy évtized alatt megrágtam és kiköptem számtalan tudományosan elfogadott és alternatív, valóban spirituális és ezomaszlag segítő módszert és “tanítást”, nem sok maradt fenn a szűrőn; a családállítás az egyik)
szeretnék néhány szót szólni a módszer (módszer, nem megváltás) mellett.
Először is, nincs olyan, hogy a családállítás. Ez egy húsz éve folyamatosan formálódó folyamat, rengeteg alrendszerrel, hiteles és nem hiteles képviselővel, egy önjelölt guru szélsőséges és ártó módon is használhatja, függést kialakítva a kliensekkel (ez minden segítő módszerre igaz…). Elismerem, hogy a teljes háttér és a “családállító tolvajnyelv” ismerete nélkül egy-egy gondolatmenet vagy kijelentés felháborító, kiragadva a rendszerből és abból az értelmezési dimenzióból, amelyben született, ijesztő, taszító tud lenni (példát, cáfolatot nem hozok, ez nem a családállításról pro és kontra című bejegyzés, így is épp csak érintem az eredeti témát).
A családállítás alapvetően arról szól, hogy látni segít. Belső képeket jelenít meg, hogy ráláthassunk bizonyos mélyben zajló folyamatokra . Ezek a képek sosem szó szerint értendők, nem történelem, nem igazság; belső, pillanatnyi lelki rezdüléseket szimbolizálnak. Mivel a rendszer, amiben élünk, erősen patriarchális, az állításokban is ez a rend tükröződik. Azonban ez nem a módszer kerete. Ha ráncos arccal belenézek a tükörbe, nem gondolom, hogy a tükör ráncos. A módszer szervező elve a kapcsolódás (“odatartozás” és a szeretet (nem a nyálas, felszínes habkönnyű cukormáz-értelemben). Ezekről a képekről aztán mi döntünk, a terapeuta nem von le nekünk következtetést, főleg nem sugall megoldást a képek nyomán.
Fontosnak érzem megemlíteni, hogy a családállítás és Hellinger soha nem buzdít negédes megbékélésre és a megbocsájtásra a tettes-áldozat viszonyban! (Szigorúan nem engedi a tettest bocsánatért esedezni, tovább terhelve, mintegy zsarolva ezzel az áldozatot!) Annyit állít, hogy a tettes és áldozata között létrejön egy kapcsolat és ha bármelyik érintett fél megpróbálja ezt letagadni, meg nem történtté tenni, elbagatellizálni, tabuvá változtatni (és a tettek természetéből fakadóan – erőszak, bántalmazás – ezt legtöbbször más-más okból, de a tettes és az áldozat is megpróbálja), akkor zavar keletkezik a lélekben, ennek következtében nem találja a helyét, azt érzi, hogy valami “nem stimmel benne/vele” és az állítás egyszerűen rámutat erre a kapcsolatra, hogy ez látsszon, nem legyen titok, mert csak akkor lehet vele bármit is kezdeni, de ez már teljes egészében az érintetten áll. (Ennek a blognak az összes írása és az egész szellemisége is pont azért gyógyító és elemi erejű, mert nem tagad le, hanem rámutat, kimond, vállal, ez felszabadító és rengeteg erőt ad.)
“….fontos tudni azt is, hogy nem válthatjuk meg a tettest a bűnétől, még akkor sem, ha fiatal. Ezért a terapeuta először mindig az áldozatra figyel. …” /Hellinger/ Ez nem az a “rend” , ami a beletörődést irányozza. Tisztánlátást és ezáltal megértést, döntési, továbblépési lehetőséget ad, legalábbis az én értelmezésemben, én így dolgozom ezzel.
KedvelésKedvelés
Köszi, hogy leírtad. Sok a tévképzetünk róla.
KedvelésKedvelés
Igen, amióta felkapott lett ez a módszer és nőimagazin-témává vált, elképesztő félreértések látnak napvilágot. Az ezzel való szélmalomharc nem nekem való (pedig kellene szólni mindig, mindig). Értő és figyelmes beszélgetőparnerekkel viszont szívesen tisztázom
KedvelésKedvelés
Éva, a blogod élő felkiáltójel a kifogáskeresőknek. Nem elsősorban az újságírókra gondolok, de nekik sem lehet könnyű együtt élni a tudattal, hogy nem mutogathatnak rád, hogy könnyű neked hobbiírogatni, hiszen eltartanak / ráérsz mert gyesen-gyeden vagy / jól jövedelmeznek a verespataki részvényeid stb. (Ja, könnyű neked, hiszen tehetséges vagy!) Nem könnyű neked, és még így is kompromisszumok nélkül írsz és élsz, és ez esetenként fájdalmas önvizsgálatra készteti az erre járókat. Rám ez olyan hatással van, mintha szürke felhők szakadoznának fel a szemem előtt, bár néha nekem is az az első reakcióm – a csábító menekülési út az önáltatásba – hogy magyarázkodom magam előtt.
KedvelésKedvelés
Ez most jókor jött, köszönöm.
KedvelésKedvelés
Nagyon jó lett, köszi!!!!!! (Van újságíró szakmáról papírom, és egy percig sem voltam újságíró, mert ilyen közegben nem akarok az lenni. Viszont jó látni, hogy van remény! Sőt! Forradalom!)
KedvelésKedvelés
“Ezek azok a témák, amelyeket a tömeg olvas, mert a tömeg tagjai szeretnének többet tudni magukról. Gyorsan. És ezeket olvassák.”
átlagolnak. az átlagosnak írnak az átlagos szintjén. így írta: tömeg. mintha sokan lennének és mind egyformák – miközben sokan vannak és sokfélék (amikor kiátlagolták, vajon azt a fiktív középértéket vetítették ki mindenkire?) ha a műveltséget vagy az olvasási készségeket nézzük: aki az átlag alatt van, az vagy úgy marad (nem fejlődik, de valamiért veszi a lapot) vagy felhúzzák az átlag szintjére. de mi van azokkal, akik az átlag fölött vannak? egy részük biztos alkalmazkodik az átlaghoz (lustaságból, vagy megszokásból), másik részük “eltűnik”: vagy csendben meghúzódik, vagy egyszerűen kilép a rendszerből. az újságok esetén ez azt jelentheti, hogy pl. nem veszi többé a lapot, tehát kiesik a fogyasztók köréből. egy idő után új átlagot vonnak (új piackutatást készítenek), és mily meglepő: a korábbi átlagosokból és átlag alattiakból létrejövő tömeg alacsonyabb új átlagot produkál. az eredmény lassú, de folyamatos lecsúszás. (egy, a tanárképzésben is oktatott jótanácsra építettem fel az analógiámat, mely szerint mindig az (egyéni vagy csoportos) átlag tudása fölé, de nem sokkal magasabbra kell belőni az elérni kívánt szintet. úgy, hogy nehéz is legyen, de a legtöbbek számára azért teljesíthető is. persze a közoktatást sokkal inkább átitatják a nagy célok és ideák, mint a sajtót – pedig lehet, hogy pénzügyileg is megérné nekik)
KedvelésKedvelés
Az “erre van igény” a legócskább kifogások egyike. Egy újságíró ne hallott volna a mesterségesen támasztott és táplált igényekről? Ne már. Ha pedig nem hisznek abban, amit írnak, az miért teszi valamiért jobbá őket? Mert tudatosan növelik a hülyeséget? “Tudjuk, hogy a kaja, amit árulunk, egészségtelen! Hogyne tudnánk! De legalább finom, ez kell a tömegeknek!” Amit írtál: az olvasó tisztelete az, ami érezhetően hiányzik ma egy csomó fórumról, a nőmagazinokból éppúgy, mint a hírportálokból.
A “legalább valamit olvas” a másik ócska kifogás. Nem, attól még nem lesz valaki értelmesebb, mert Cosmóval meg Alkonyattal tömi a fejét, pedig mindegyik nyomtatva van. A Harry Potterrel szemben is ezért viseltettem gyanúval – olyat még nem láttam, hogy valaki ennek hatására fordult volna a szépirodalom felé. Az “agy kikapcsolása” – nem is tudom. Lehet, hogy néha jólesik valami agyatlanságot befogadni, bár mostanában azon kapom magam, hogy egyszerűen nincs türelmem nőmagazint/ponyvát olvasni. Mert az ilyen nem kapcsol ki, az ilyen untat. A levél többi részében olyan lenézés nyilvánul meg, ami engem sértene – nem tudom, hogy a futószalag mellett dolgozó nő mit érezhet, amikor olyat olvas, hogy neki egyszerű mondatok meg pépes kaja kellenek.
Jaj, ez a “fikázás”. Ez valami varázsszó, amit mindenre ráragasztanak, amiben a leghalványabb kritika nyilvánul meg. Nagyon szomorú. Nekem hét éven keresztül verték a fejembe, amíg fölfogtam, hogy a kritikának örülni kell, nem pedig agresszívan elutasítani. De ez mintha az egész mai magyar társadalmat áthatná. “Légy pozitív! Ne vegyél tudomást a csúnya dolgokról! És főleg ne emelj kifogást!”
KedvelésKedvelés
“A Harry Potterrel szemben is ezért viseltettem gyanúval – olyat még nem láttam, hogy valaki ennek hatására fordult volna a szépirodalom felé.”
Pedig vannak ilyenek, személyesen is ismerek párat, akik ezen a könyvön keresztül szerették meg az olvasás, és olvasnak azóta -egyebek mellett- több szépirodalmat is. Egyébként maga a HP is szépirodalom, igényesen, jó stílusban megírva, messze nem ponyva kategória.
Az írásod többi részével teljesen egyetértek.
KedvelésKedvelés
egyes kultúrkörökben 😛 divat csakazértse elolvasni a HP-t. Nem tudják, mit veszítenek.
KedvelésKedvelés
Zsuzska, olvastam a HP-t (lásd a fönti hozzászólásomat), nem tudom, mit értesz “egyes kultúrkörök” alatt, de feltételezem, hogy nem hízelgő. Nem szolgáltam rá a gúnyolódásodra. Nem a könyvet magát ítélem el, nincs vele különösebb bajom, hanem azt, hogy problémamegoldó csodaszernek tekintik, ami majd magától ráveszi a gyerekeket, hogy szépirodalmat kezdjenek falni. Ahogyan Elanor írta, ez néha valóban így van, én azonban eddig nem tapasztaltam ilyet a környezetemben.
KedvelésKedvelés
te szépen félreértettél,nem gúnyolódtam rajtad
vannak ilyen tanár ismerőseim, akik csakazértse, mert nem elég irodalom, no meg túl populáris
én meg azt mondom, nem tudja, mit veszít az, aki nem ad neki esélyt. jó történet, izgalmas, érdekes, még a fordítás után is nagyon élvezhető
nem minden személyes sértés, ami annak látszik
KedvelésKedvelés
Akkor elnézést kérek.
KedvelésKedvelés
Hm, ez elgondolkodtató. Jó, ha van, aki tényleg rákap az igényes olvasásra. Én többnyire azt látom, hogy többnyire a nem-ponyva-de-nem-is-szépirodalom típusú fantasykra/vámpírsztorikra kapnak rá, mint pl. az unokaöcsém. És ezzel megint csak nem akarom azt mondani, hogy MINDEN fantasy vagy vámpírregény ponyva, mert ez nem igaz, de hihetetlenül nagy a szeméttermelés.
Nem mondtam, hogy a HP ponyva, elnézést, ha félreérthető voltam. Én is olvastam, angolul, magyarul, élveztem, de azzal nem értek egyet, hogy szépirodalom lenne – nekem túlságosan is filmszerű és egyvágányú hozzá, rengeteg problémát látok vele. Elfogadom, ha szépirodalomnak tartod, ezen sokat lehetne vitázni (egyetemen is folytak erről viták :)).
KedvelésKedvelés
Én meg ezzel, nagyon, egy HP-áldozat anyjaként. Olyan szókincse van, és úgy falja a könyveket, hogy na. És a HP teljes sorozatát hetedszer sem unta.
KedvelésKedvelés
Egyetértek, jól mondod. A kritikáról azért annyit még, hogy én azért zokon veszem, ha tanácsokat adnak, és általában problémás, amikor a jól működő dolgok közelébe tódulnak sokan azért, hogy tanácsot adjanak, megpiszkálják, javítgassanak, meg megmondják, ők miért nem olvasnak. Nincs az a viszony köztünk, és ha kudarcos a sorsa annak, akinek ennyire fontos, én mit csinálok,miből élek, hogy intézem a dolgaimat, akkor még jobban kilóg a lóláb. Az olvasó nem látja át a tartalom előállítóinak sokrétű szempontjait, csak arról beszélhet, hogy ő mit olvasna szívesen. (Egyébként már a legelején bíráltam az ÉVA magazint, erre behívtak, így lettem a szerzőjük.) Én nem kimondottan a levélíró munkásságát bíráltam, hanem ezt a marketinggépezetet, amibe csak vattának kell a cikk, ne ütődjön annyira az éles széle. Közintézmények, közjóléti funkciók, politika, monopolhelyzetű szolgáltatások: persze, civil feladat a folyamatos bírálat. De piaci alapon működő terméknél, ahol széles a kínálat, az olvasó inkább úgy szavaz, hogy nem vásárolja, nem kattint, a hirdető meg nem hirdet, és az a legbeszédesebb: tönkremennek tőle sorban a lapok.
KedvelésKedvelés
Engem mostanában nagyon izgat az olvasók felelőssége is. Belemegyek olyan diskurzusokba, amibe régen nem, csak azért, hogy a megfelelő dioptriájú szemüveget tolhassam az olvasó szeme elé. Már nem ,tűröm szó nélkül a velem-ez-úgyse-történhet-meg és a magának-köszönheti-a-nő-ha-semmibe-veszik-és-kihasználják attitűdöket sem a saját, sem mások írásainak kommentjei között.
KedvelésKedvelés
Nagyon jo iras, es fontos kerdest boncolgat. En kb. egy evig birtam noi magazint olvasni, amikor bejottek a piacra lassan husz eve, de a pattern recognition gyakorlatilag ket szam utan bekapcsolt. Azota sem vettem, a fodrasznal szoktam belelapozni, agyzsibbasztoak.
A Nok Lapja jart a szuleimnek es apukam is olvasta, aztan vitatkoztak Vekerdyn. 🙂 Ezen kivul az ES, a Tiszataj (abba irt pont apukam az egyetemi allasaba kerulo, a mostanihoz hasonlo irast csak a muveszek elkurvulasarol, es a szakmanyban sarlo, voros csillag, kalapacsot es dolgozo nepet festes tarsadalmi kararol es ‘hasznarol’ a hetvenes evekben), meg muveszeti lapok jartak. Nagyapam meg mindig hozta kiolvasas utan a HVG-t.
Egy ismerosom ajanlgatta tavaly nagyon kedvenc ujsagiro-ironojet, Szurovecz Kittit. Beleneztem az egyik ‘regenyebe’ (rossz Twilight fanzin), meg a facebookon meg is kerdeztem tole, hogy miert kabitja a nepeket azzal, hogy tud irni, magat meg azzal, hogy valaha szepirodalmat lesz kepes produkalni, amikor elkepesztoen magyartalanul, helyesirasi hibaktol hemzseg a konyv meg a posztjai is, az irasai pedig, nincs ra jobb szo, silanyak, bugyutak, remenytelenul tehetsegtelen. Hat nem szeretett, de az kiderult, hogy mivel sokan olvassak es megjelent nyomtatasban, az mar ot irova avatta, es igeny van a szorakoztato irodalomra is, szoval fogjam be, a ‘rajongoktol’ pedig megkaptam, hogy akkor mereszeljem biralni, ha mar legalabb egy regenyem nekem is megjelent. Kitti igazat mondott, tomegek el is hiszik, hogy ez irodalom, mert elhitetik veluk.
KedvelésKedvelés
Kíváncsi lettem az illető hölgyre, rákerestem. A vele készült interjú írója ezek szerint pont annyira színvonalas tollforgató, mint az alanya 😛 http://ideak.godinemeth.hu/?p=2097
KedvelésKedvelés
á, visszavonom, a riporternek megvan az a mentsége, hogy még diák.
KedvelésKedvelés
“Ami pedig világviszonyban megérintett, tehát szórakoztató irodalom terén” ezt a logikai kapcsolatot csak én nem tudom értelmezni, vagy sületlenség?
KedvelésKedvelés
Ez nekem is feltűnt. Szerintem csak rosszul fogalmazott. Mert egyébként azt jelentené a mondat, hogy magyar irodalom = szépirodalom, külföldi = szórakoztató. Nem tudom, mit akart mondani, de ekkora hülyeséget biztos nem… legalábbis remélem.
KedvelésKedvelés
Az írásaiban is rosszul fogalmaz. Ráadásul állandóan koppint, most épp szürkeötvenárnyalatosat, csak a szerepek cserélődtek meg, de azért van benne nőalázás, mint elengedhetetlen kellék.
http://musketasokvilaga.blogspot.hu/search/label/Szurovecz%20Kitti%3A%20T%C3%96R%C3%89S
KedvelésKedvelés
a mai Magyar Nemzet hétvégi mellékletében van egy cikk a chicklit-ről (libairodalom, pipiirodalom néven fordítva), érdemes elolvasni, a női írók ,,betöréséről”, jelenlétéről, na meg a női olvasókról akar szólni (nem pont jól sikerült, de alapnak nem rossz)
KedvelésKedvelés
Igen, pont ezt vetettem fel Kittinek is, hogy attól, mert ezt az igényt teremtik, mert ő is teremti, még köze nincs az írósághoz. Nem csak azért, mert chiklitet ír, hanem azért, mert annyira igénytelenül csinálja (lehet jó szórakoztató irodalmat is írni). Ami döbbenet, még fordítják is. Közben eszembe jutott, Gyémántfiú a neve a fanzinnek amiről feljebb írtam.
KedvelésKedvelés
Bocs, tudom, hogy mindig szavakon lovagolok, de ha egyszer a vesszőparipa-ménesem becses tagjai… nagyon szerencsétlen ez a fordítás a chicklitre: a chicklit definíció szerint egyáltalán nem feltétlenül felszínes és bugyuta, a név sem implikál ilyet, az angol chick szónak nincs olyan negatív többletjelentése, amilyen a libának meg a pipinek van, akkor meg miért kell ilyen rondán, a nőket degradálóan magyarítani valamit megint? Ez a bevett szóhasználat, vagy még nincs állandósult magyar megfelelője, így aki épp leírja, az talál ki rá valami magyart?
KedvelésKedvelés
Tartalmilag is, szerkezetileg is blőd, szerintem egyenesen felháborító, tekintve, hogy ez nem épp egy középszerű gimnazista összecsapott házidolgozatában íródott le. De még ott is bosszantana, nemhogy így, ilyentől.
KedvelésKedvelés
A chiklit fordítása nekem sem tetszik egy cseppet se. Ha nem tudják jól, minek erőlködnek :S
KedvelésKedvelés
Kb. egy-két évvel ezelőtt találkoztam Szurovecz Kitti weboldalával. Sokat foglalkoztam a Twilight-jelenséggel, annak kapcsán jutottam el hozzá, és csak lestem, mikor beleolvastam. Megdöbbentett, hogy egy ilyen rosszul megírt valamit, ami szerintem inkább fanfiction (Gyémántfiú) kiadnak Magyarországon. Amúgy nagyon szeretem a fanfictiont mint műfajt, elég sokfélét olvastam, és ennél azért vannak nagyságrendekkel jobbak is – Kitti nyilván a Twilight és Robert Pattinson népszerűségét lovagolta meg. Azóta mondjuk láttunk már ennél cifrábbat is – hiszen a Szürkeárnyalat-trilógia is egy Twilight- fanfiction, és az se sokkal igényesebb – ugyanakkor elgondolkodtató, hogy miért ilyen népszerűek ezek a cuccok. Mert nem hiszem, hogy azért, mert a tömeg elhiszi, hogy ez irodalom – szerintem a nagy többséget egyáltalán nem érdekli, hogy irodalom-e vagy sem, amit olvas, csak szórakozni akar. De ez nem is lenne baj. Miért ne lehetne szórakozni? Az emberek nagy részét nem igazán érdeklik a fajsúlyos művek, amelyek elgondolkodtatnak, vagy amelyek élvezetéhez megfelelő műveltség szükségeltetik – ez nem baj szerintem, de ahogy írtad, kikapcsolódni igényesen is lehet. És valahol itt kezdődik az írástudó felelőssége, bár lehet, hogy Kitti tényleg komolyan elhiszi, hogy amit ír, az színvonalas.
KedvelésKedvelés
Engem az döbbentett meg, hogy újságba ír, és nem tud helyesen írni, helyesen fogalmazni magyarul. Szerintem a Gyémántfiú még fanfictionnek is kevés, ezért is írtam fanzint, a gyerekkori Csillagok háborúja kísérleteinkre emlékeztet, amikor összeollóztuk a könyvből a nekünk tetsző részeket meg írtunk hozzá még, mindezt Csillagok Háborúja Magazin címmel, nagyon rossz lett. 😀
A tömeg egy része elhiszi, hogy ez irodalom, legalábbis nekem ezt magyarázták a rajongók, és 2O1O-ben a Libri szépirodalmi listáján a kilencedik lett a Gyémántfiú. Ő szerintem nem hiszi el, viszont ráérzett arra, hogy a közízlés rombolásával lehet pénzt keresni. Pedig ha már szórakoztató irodalom, akkor azért volt nekünk például egy Rejtőnk…
KedvelésKedvelés
Ha szórakoztató, mai, magyar és chiklit, még akkor is van választék, pl. Fábián Janka, Ugron Zsolna, Baráth Katalin és szerencsére a sort még bőven lehet folytatni.
KedvelésKedvelés
Írj még nyugodtan neveket, jövök Magyarországra a jövő héten, és lesz talán egy egész napom könyvesboltozni.
KedvelésKedvelés
A Fábián Janka Emma-könyvei érzésre nagyon hasonlítanak az Anne Shirley sorozatra. Utóbbi könyveket gyerekkoromban nagyon szerettem, előbbieket elolvastam, felnőtt fejjel maximum vonatra-strandra valónak tartom, viszont tényleg igényesen van megfogalmazva az átlag szórakoztató irodalomhoz képest.
KedvelésKedvelés
Azokat nem olvastam, de Az angyalos ház és A német lány tetszett.
Még Bíró Kriszta is nagyon jó, a Fiókregény egészen zseniális.
(Akiket biztosan NEM ajánlok, az Rupáner-Gallé Margó, Kavisánszki Mária, Fejős Éva)
KedvelésKedvelés
“Ez a blog azoknak van, akik majdnem…” – ez a kifejezés…a mai napom meggyszeme a habon, ami azon a bizonyos tortán van. Jó itt. Már-már hazatérősen jó.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: elemi kíváncsiság | csak az olvassa — én szóltam
Kedves Éva! Balzsam a szívemnek IGAZAT olvasni! Olyan jól esik! Az igazság az igazságért van és semmi egyéb másért. Szerintem is felelősséggel tartoznak az írástudók mindazért, amit leírnak. És ez igaz az orvosokra, a művészekre, a politikusokra, a tanárokra és mindenkire, a postásra, a pékre. Mindenkinek a saját helyén tehetségéhez mérten törekednie kell arra, hogy a lehető legtöbb jót, értékeset, szépet és igazat teremtse meg a világban. Aki tehetségtelensége tudatában tisztséget, posztot, feladatot vállal, az hazaáruló.
Igen, nagyon jó itt nálad!
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: az írástudók árulása | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: kedves újságírók! | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: neked miért baj, hogy más hogyan szexel…? | csak az olvassa. én szóltam