rendnek kéne lenni

Közzétéve Szerző:

Ó, rendnek kéne lenni. Kívül-belül.

Nem ám poroszos, buta rendnek, favágásnak, de mégis, valami ritmusnak. Mikor eszem, mit eszem (valamiért ez jutott elsőként eszembe), mikor fekszem, a többiek mikor, munkaidő, napi egy óra játék a gyerekekkel, kertbe kimenni, fürdés hangulatosan, hosszú mese, és biztosan, figyelni, hogy mindig meglegyen.

Úgy szeretek valami egész mást csinálni, máshol, és aztán nekiülni a blognak, hát főleg.

Jelenleg az strukturálja az életet, hogy

  • a kutyának pisilnie kell
  • Jakabnak pisilni kell
  • sötét van, és olyankor hidegebb is
  • elfogy a tiszta tányér/zokni
  • nekem is pisilni kell
  • csönget a postás (kétszer!)
  • kávéigénylép fel
  • enni kérnek
  • szól a telefon (erre nem reagálok)
  • tejért el kell menni időnként, mert kávéba musthave
  • und Klopapier, natürlich

Ez se kevés, de azért ennek elég csúnya következményei vannak. Tudom, a művész úr is mondja a Zárórában, hogy ez a rend fontos, mert feltétel. (“Sokat futok.”) Én ezt ésszel belátom, de honnan ehhez az erő?

Nekem János volt a ritmusom. Szétcsúsztam, legénylakásban lakom negyedmagammal (hogy van ez? akkor összesen négy?), bonthatatlan meggyőződésem, hogy az én dolgom volna az egész, otthon, gyerek, ügyintézés, takarítás, beszerzés, élményvadászat, de mivel az nagyon sok, inkább visszafekszem az ágyba a laptoppal. Ha szétnézek fáradt, száraz szemeimmel, látok egy kisautó-kereket, egy befizetetlen csekket (nem nagy baj, mert 2011-es), két beszáradt kávéscsészét, négy özvegy zoknit, és ez mint életmód, maga alá temet.

És nincs kedvem szorongani, fogadkozni, hogy holnaptól másképp lesz. Nagyon fárasztó volt a tél, az új és új hóesés, és hiába kértem a hegyvidék facebookján, az elnök úr nem lapátolja el a havat a fal mellett, térdig süppedtünk, botorkáltunk az úttesten. Nagyon nehéz folyton öltöztetni, kérlelni őket, mindent előkeresni, bárhova elindulni, sáros nyomokat felmosni. A fűtés-odüsszeia: a hetedik ellobbanáskor úgy éreztem, semminek nincs értelme. Vaddisznók dúlják a kukát minden éjjel.

Olyan jó lenne, ha tudnám, hogy itt, teszem azt, kedden rendrakás, takarítás. Ez nem úriasszonyság: mondjuk én csinálnám. A lélek kész, de a test inkább kommenteket olvas. És meglepően sok teendő így is, hogy kaja legyen, tiszta fenék, haj, ruha, befizetett csekk. Egész nap azt élem meg: nem hagynak írni a teendők.

A futás kis reménysugár, hív az erdő, annyira, hogy megszervezem, meg én! És nincs az, hogy nincs értelme semminek, mámorosan örülök sok mindennek, vannak terveim, és átírattam a gázórát is.

A gyerekek amúgy jönnek-mennek, mellém fekszenek, eszünk valamit, pisi, játszanak, kivisszük a kutyát, nem nyaggatnak sokat, csak ha összevesznek, este megy a lobbi, hogy hadd nézzenek valami filmet. Néznek. Iszonyú.

Rám sem ismertek. Taxival járok, kapszulás kávéfőzőm van és kétnaponta youtube-ra merednek a gyerekeim.

Mondjuk nem ideologizálom meg. Kínos. Idegzetem foszlányait mentem. Igen, elismerem, a rajzfilm JOBB, mint a diliház. De attól még nem jó.

De közben úgy élvezem, hogy szabad vagyok. Ha ma nem, mert esik, hát megyünk vásárolni holnap. Nem kell nyolcra járnom, nem kell szoronganom, hogy mi lesz másnap. Valami mindig lesz, meglepően örömteli dolgok, nem csak gyerektakonyfoltos lepedőn tizenkét Illyvel egész nap dizájnos bugyiban blogírás, á, nem.

Na, sajnos, megint meg kell mondanom: hiába szeretek itt lenni, szétvisz a sok apró teendő. Kérem a türelmeteket, most ne legyenek kérések, ötletek, amelyek nekem munkát jelentenek. Nem éjszakázhatok ennyit, nem falhat fel a blog, nem tehetem ezt a gyerekeimmel. És nem is csak arról van szó, egy téma, blogszerkesztési ötlet olyan-e, ami nekem tetszik, és mondjuk nincs időm, kedvem elmagyarázni, miért nem, hanem inkább arról, hogy nem szeretném, ha a blog egyre inkább kívánságműsor lenne, mert ahhoz, hogy azt adja, amit szeretek benne, bele kell tennem elég sok “csak én” kezdeményezést, ötletet, invenciót. Mert így élhetem át a kompetenciámat.

De ez már holnapi bejegyzésünkhöz vezet át minket, melynek témája: a művészlét mennye és poklai. 😀 Avagy: mibe kerül, hogy szimpatikusak maradjunk, mármint a létrehozott szövegek becsén kívül is kedves olvasóinknak, és további párhuzamok is vannak.

233 thoughts on “rendnek kéne lenni”

  1. Nekem se gyerekem, se kutyam, blogom van, de hanyagolom, de vagyok en, a munkam, a caaladom, a barataim, a lelkem, a szivem, a zakatolo agyam, a zakatolo agyam, sok dorombolo gyerkoc odabenn a mellkasomban, igyhat en is epp szet vagyok csuszva, de teljesen. Sokszor gondolok ra, hogy csinaljatok ti, akiknek gyerekeik vannak. Respekt.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  3. Egész más, de mégse. A káosz, amivel én most strukturát próbálok teremteni egy Program segítségével (flylady), közepes sikerrel. mert rendnek kell lenni, akkor is, ha első gyerek, akkor is, ha még csak három hónapos, akkor is, ha az ember lánya ír(na), hogy megragadja a gondolatait, élményeit, a pillanatokat, hogy kicsit érezze, hogy ki ő, hogy több, mint takarítógép és tejcsárda és mosónő és álmos.

    És az is valahogy ide kapcsolódik nekem, hogy még egy darab ruhát sem tudtam venni a saját kislányomnak, mert mindenki veszi a ruhákat, boltban, turiban, jönnek ismerősöktől, én meg bezárva ide vidéki otthonunkban, és ha már van 100, csak nem fogom megvenni a százegyediket, pedig élveztem volna én is, turkálóban keresgélni, elképzelni, hogy milyen lenne ebben vagy abban… persze ez egész más, mint a blogot alakító külső ötletek, de valahogy nekem mégsem.

    (És persze barbiworld-öt, öltöztetőset mégis játszhatok a sok ajándék ruhával és a gyönyörű kislányommal… -)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ezt az érzést (szeretnék szép, nekem tetsző ruhát venni a gyereknek, de nem teszem, mert kaptunk) abszolút ismerem, az elején én is nagyon sajnáltam, de tudok három dolgot, amit Te most még nem: 1) ha nagyobb lesz, kevesebb ruhát fogtok kapni, és bőven vehetsz neki még épp eleget 2) most még hetek alatt kinő egy-egy darabot, később amit Te veszel, azt tovább fogja hordani, többet fogod látni rajta 3) nagyon sok pénzt megspórolsz ezzel, amire szükséged lesz később is, például cipőt, ami sokkal drágább, mint a ruhák, nem sűrűn fogtok kapni. Ja és bónuszként még egy: az általam becsben tartott, óvott, gyönyörűséges babaruhákat az unokatesók és barátnők gyerekei, illetve szüleik nyúzták szét gondolkodás nélkül.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Na igen, ez is igaz 🙂 Csak mondjuk kevesebb rózsaszín ruhája lenne a kiscsajnak, ha nagyobb beleszólásom van… de mindegy, neki még az is jól áll 🙂

        Kedvelés

      • Én még annyit tennék hozzá, hogy rengeteg időt meg lehet spórolni az öröklött ruhákkal. Én egész télen a kétévesre olyan kesztyűt kerestem a boltokban, ami jó rá, nem ázik be, és hajlandó hordani. Nem találtam. Örülök, hogy csak ez nem volt az örökségben. (Mondjuk én nem is szeretek vásárolni).

        Kedvelés

      • Volt két pamut (ööö, nem is, valami puha, bébiplüssszerű), amit szeretett, azokat váltogattuk, de ha már mindkettő vizes lett, akkor fagyott kéz és üvöltés lett a vége. Hiába volt ott a vízhatlan, méretre kicsit nagyobb, nem volt hajlandó felvenni. Szerintem nem is lehet kapni kétévesre valót, mert ha igen, örököltünk volna 😀

        Kedvelés

      • En megfogtam az en regimet es levagtam 4 merettel kisebbre, osszevarrtam, es vot bodottaag… 🙂

        Kedvelés

    • Múltkor a Föld működéséről néztek a gyerekek (hat-, nyolc- és tizenkét évesek, tátott szájjal nézték, hogy “ez a Föld”?? Adam Sandleren meg minden szaron nőttek fel, nekem eddig eszembe sem jutott, hogy nem csak játékfilmet, hanem ismeretterjesztőt is lehet nézni. Micsoda dolgok ezek! (Kedvesem gyerekei amúgy.)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  5. Tetszett a Twain-parafrázis (mert figyelve olvasunk ám…), a 2011-es csekk (én a múlt hónapban utaltam át egy egy évvel ezelőttit (mert most találtam meg, tavaly gyerekszüléssel voltam elfoglalva), szerencsére még nem adták ki végrehajtónak. Nálunk a postás az utóbbi hónapokban mindig akkor csöngetett (illetve mióta kifogyott az elem a csengőből, azóta bekopog), amikor a gyerek elaludt, történetesen a karomban alszik, ezért ritkán úsztam meg felébredés nélkül, így nem csoda, hogy mostanában ha meglátja a(z egyébként igen kedves) postást, sírva fakad. A nagyok már nem (mindig) kérnek engedélyt a filmnézéshez, mert áttöltik az osztálytársak telefonjáról, a kicsinél még ura vagyok a helyzetnek, de aggódom, hogy meddig, főleg, hogy négyes számú gyerek, akinek az életvitelébe nincs beleszólásom, egész nap a képernyőn lóg, még ránézni is rossz. Tiszta mázli, hogy kávét nálunk nem iszik senki (legalábbis alapból nem), legalább egy gonddal kevesebb. És tegnap még azzal együtt is belefért egy séta a kicsivel (musthave, mert hetek óta nem sütött ennyire a nap), hogy a görög partnereink telefonáltak, hogy azonnal írjak meg két kimutatást (amit hetekkel ezelőtt kellett volna valaki másnak megírnia), mert le kell adniuk. (Basszus, mintha gyeden lennék.) Szóval néha egész jól összeáll a kép és az időbeosztás. 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  6. Épp azon gondolkodtam, hogy hogy lehet bírni ezt az intenzitást, ami ezzel a bloggal jár, plusz ami akár csak egy gyerekkel is jár. Háztartásról, ügyintéznivalókról most nem is beszélve. Nagy-nagy elismerés érte. Nekem is van/volt egy blog, szívügyemről szól, álmom megvalósulásáról, és úgy egy éve nem tudom írni. Kéthavonta egy kötelező helyzetjelentés, csak úgy magamnak. Nem is említem senkinek, mert szégyellem. Feladattá, görccsé vált és én még fogadkozom. Holnaptól, hétfőtől, áprilistól újra írom. Benézek, elolvasom a bejegyzéseket újra, meg újra. Pedig ezzel foglalkozom azóta is, halad az álom, de csak csodálkozom, ki írta ezeket a lelkes és lelkesítő dolgokat, ki volt ez a lány, akinek ilyen jól ment, hogy egy-egy nap után rendbetegye a lelkét és gondolatait, ráncba szedje terveit? Irigylem kicsit és érzem, mekkora szükségem lenne erre újra. Fogalmam sincs miért nem csinálom, miért nem találom benne az örömet. Felfaltak a hétköznapok. A legszomorúbb az, hogy éppen és folyamatosan teljesülőben van a vágyam, az önbecsülést, a biztonságot jelentő munka ez, mindig ezt akarta és jobbat el sem tudok képzelni. Ha ennek nem tudok örülni, minek tudnék??
    Elnézést, hogy ilyen személyes módon használtam ki ezt a bejegyzést. Nem így kezdtem írni a hozzászólást, csak valahogy kibukott.
    Egyébként az én életemet is a fizikai szükségletek (pisi, kaja, levegő) struktúrálják. Pedig nagyom vágyom a rendet.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  9. Milyen jó, hogy ezt írtad! Eddig lúzernek éreztem magamat, hogy képtelenek vagyunk (férjjel együtt) valami “napirendet” varázsolni az életünkbe. A legtöbbször rohan a lakás, inkább hentergünk a gyerekkel 2 órát a földön a kirakókkal, vagy kávé mellett beszélgetünk este nyolctól tizenegyig, mintsem összerámolnánk, takarítanánk, főznénk… Egyszerűen sajnáljuk rá az időt. Inkább hétvégente nekiszaladunk, gyorsan összepakolunk (mi is nagy dobozokba, mert egyszerűbb), megtesszük, amit muszáj (mosás, porszívózás) és inkább rohanunk a kertbe, vagy sétálni, vagy – a hosszú télre való tekintettel – egyszerűen csak bevackolódunk az emeletre a cserépkályha mellé fényképeket válogatni, múltat idézni (örököltük ezt a régi nagy házat, emlékekkel van tele minden sarok).
    Szóval néha elfog a bűntudat, elhangzik a “holnaptól a gyerek nyolckor már ágyban lesz!”, vagy a “főzni kellene minden nap!”, de másnap mégis inkább csak a kávét főzzük és hagyjuk, hogy a gyermek az ölünkben aludjon el, amikor elfárad a hosszas beszélgetésben, és inkább apa mellkasára hajtja a fejét és szépeket álmodik (mert sokat kacag álmában, úgyhogy csak szépeket álmodhat).

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • De jó, hogy ilyen.. mármint, nálunk is ilyen, csak nálunk a férjem reklamál a fentiek miatt néha, amikor olyanja van. De jó látni, hogy van olyan, hogy ketten “vagytok benne” a “csávában” és ezért nem hibáztatjátok egymást, hanem jól tudtok lenni benne…

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • De hát ez is olyan, hogy süt belőle a “should”: ha mindkettőtöknek (mármint cbarbiéknak) így felel meg, így adódik, így szeretnétek, akkor ki a tököm mondhatná meg, hogy hogyan csináljátok ahelyett, ahogy most csináljátok? Kinek van joga beleszólni? (Költői kérdések voltak, mert nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy felnőtt embereket mennyire kötik a betonkemény should-ok.)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Igazad van cris, csak azok a fránya beidegződések! No meg amikor jönnek szülők, vagy anyósék és röpködnek a kedves megjegyzések (“csoda, hogy megtaláltok itt bármit is!”, vagy “miért jártok étterembe/kávézóba, ha itthon negyed annyi pénzből megfőzhetnétek!”), és hidd el, még hogy ha nekünk ez így rendben van, akkor is amikor a szüleinkkel szemben gyerek szerepben tetszelgünk, akkor azért szeretnénk megfelelni nekik. És ehhez még ismerünk (rosszabb esetben anyós is ismeri!) nem egy olyan 2-3 gyerekes családot, ahol csillog a ház, a gyerekek szája sosem maszatos, tökéletesen beosztott napirend…. nem hazudok: néha azért vágyom rá, hogy nálunk is tisztaság, a gyerek pedig este nyolckor ágyban legyen. De csak néha. 🙂

        Kedvelés

      • Hú, én nem is tudom ki elvárásának szeretnék megfelelni. Nem, másképp fogalmazom. Úgy érzem, saját magam miatt vágyom a rendre, de ez idegesít és képtelen vagyok megcsinálni, sőt, ha mégis sikerül, mégcsak nem is jár nagyobb örömmel. Szóval bőszen gondolkodom, mi/ki ültette belém ezeket az elvárásokat (rend, napirend, gyerek 8kor ágyba, élére vasalt gatya, stbstb). Férjemnek jó így, ha valami zavarja, szó nélkül megcsinálja, anyós rendetlenebb, mint én, a szüleimre gyanakszom, pedig nekik általában egészséges elvárásaik voltak: élvezzem, amit csinálok, válasszak olyan párt, aki megbecsül, ilyesmi. De mégis, valahogy olyan rendben és rendesen, rendszeresen éltek, élnek (bár nekik láthatólag könnyen megy). Néha meg szigorú tekintetű asszonyok tömegeit vizionálom, különböző korúak különböző korokból, amint összevont szemöldökkel lesik a porcicákat, a lefolyóba akadt hajszálakat, a gyerekem maszatos képét és a foltos evőeszközeimet. Nem tudom honnan jönnek, és kik ők, de kicsit félek tőlük.

        Kedvelés

      • Én tudom, honnan vannak a hangok a fejemben, de már nem érdekel, bevettem a lesz…om tablettát. Évekbe telt. Nincs rend, az igaz, a földről sem mindig lehet enni és évek óta nem vasalok. Akinek nem tetszik, annak szabad megcsinálni, egyébként meg ne nézzen oda. A gyerekek ügyeiben és napirendjében, valamint csekkbefizetésben királylány vagyok, a többi mindegy.

        Kedvelés

      • A baj az, hogy én mostanában az égvilágon semmiben nem vagyok királylány? Egy még ötödik hónapban is rosszulléttel és irgalmatlan fáradtsággal járó terhesség mentségnek számit? Félek, nem. Főleg, hogy úgy szeretnék királylány lenni, legalább egyvalamiben. Még sosem volt ilyen, hogy semmiben sem…

        Kedvelés

      • ne viccelj, az abszolut mentsegnek szamit. es a blogon jokat irsz az mar legalabb fel kiralylanysag 🙂

        Kedvelés

      • Szia!
        Akkor nekem nagy mákom van, mert anyósom háza egy merő retek, minden koszos, ő viszont boldog, kirándulgat, festeget, barátnőzik. Soha egy megjegyzést nem tett a lakásunkra, mert nincs apropója. Hát, ilyen is van. ;)))

        Kedvelés

      • Szintugy. Hab a tortan, hogy a foztomot is nagyon dicseri. De meg a gyermekkel is csak egy bakit kovettem el, hogy nem altatom program szerint. Es most, hogy igy irom, latom, hogy ez olyan szep, hogy mar-mar gyanus…

        Kedvelés

      • Jaj de jó neked! 🙂 Az én anyósom még azt is meghatározta, hogy a sima zöldborsófőzelék nem kaja és felajánlotta, hogy ad pénzt húsra. Mondám neki, hogy ha azért jön, hogy megnézze, mit adok enni a gyerekeknek, akkor jobban teszi, ha nem jön többé. Erre ő, hogy olyan sokat segített nekünk anyagilag, hogy joga van! beleszólni…(tényleg segítettek, DE…) mire én, hogy nincs joga. Ha ezért segített, hogy beleszóljon, akkor kérem szépen máskor ne tegye. És azóta nem teszi. Ha segíteni szeretne, azóta megkérdezi, hogy szabad-e. Mondanom sem kell, hogy mindenki engem néz rossz szemmel, de nekem fáj, hogy csak azért, mert nem ilyen szuper intelligens családból jöttem, máris hülyének néznek. 8 évembe telt, amíg kiharcoltam, hogy segítsenek, de csak akkor, ha kérjük és úgy, ahogy nekünk jó, ne úgy, ahogy ők elképzelték.
        Amíg a lányom született, a férjemmel a legényszobájában laktunk egy egyszemélyes ágyban. Nyolc hónapos terhesen a férjem sokszor a földön ébredt 🙂 Anyósom felajánlotta, hogy vásárolnak nekünk egy nagy ágyat nászajándékba. Amikor kiválasztottam a téglaszínű ((Istenem, milyen vagány színe volt!) kanapét, anyósom azt mondja, hogy az nem lesz jó, mert a szoba fala zöld és nem talál a szoba színével. Akkor volt első alkalommal, hogy nagyon összevesztünk. A vita azzal zárult, hogy jövevény vagyok, örüljek hogy vesznek nekünk ágyat és ne válogassak, hanem legyek végtelenül hálás. Hát mondanom sem kell, hogy az ágyunkról mindig ez jut eszembe, pedig azóta pedig már átdizájnoltam és varrtam rá narancssárga kockás ágyterítőt.

        Kedvelés

      • “Erre ő, hogy olyan sokat segített nekünk anyagilag, hogy joga van! beleszólni…(tényleg segítettek, DE…) mire én, hogy nincs joga.”
        Nincs hát, a véleményét persze elmondhatja, ha kérik! Megfigyeléseim szerint a túlzott anyagi segítségnek, általában túlzott lesz az ára is 😦

        Kedvelés

      • Na hát nálunk a rend azt jelenti, hogy ha vendéget várunk, akkor tudjuk, hogy fél óra alatt mit melyik szekrénybe kell begyömöszölni. Ha jön a vízórás és a fűtésmérő leolvasó bácsi, akkor félre dobigáljuk az útjából a három vagy két kerekű autókat, a legó kockákat, helyre igazítjuk a szőnyeget, arrébb tesszük a ruha szárítót, hogy lássa, amit látni jött, és mindezt úgy, hogy egyszer sem kérünk elnézést, hanem elégedettem mosolygunk, hogy na mit szól, van élet ebben a házban, úgy-e? Kb havonta egyszer 3 napig ragyog a lakás, amikor eldöntjük, hogy végére járunk a rendrakás témának. Ilyen minden csoda három napig tart alapon. 🙂 De én elmondom, hogy nálunk rend sose lesz, mert én sose leszek rendes feleség. És ez jó 🙂

        Kedvelés

    • Szerintem Te vagy akit legkevésbé lehet lúzernek nevezni!!!! Így kell élni, csak addig kell még eljutni, hogy elfogadd, hogy ha Neked így jó, akkor így csinálod! Én Bp.ről kisvárosba költöztem itt mindenki vasal, még azt is amiben a gyerek másnap a homokozóba fog fetrengeni… MINEK???!!! Kinek?? Hogy lássa az óvónéni meg a többi anyuka, hogy én igen, vagy a vasalódeszka mellett álltam tegnap másfél órát, vagy fizetek valakinek hogy vasaljon? Nem vagyok hajlandó ezzel tölteni a rövid földi létet. A kisgyerekes kor meg főleg nem az, amikor mindennek glédába kellene állnia, majd eljön erre alkalmasabb időszak is, akkor majd glédába állítjuk – ha akarjuk.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • “Kinek?? Hogy lássa az óvónéni meg a többi anyuka, hogy én igen, vagy a vasalódeszka mellett álltam tegnap másfél órát”
        Ó, az óvónénik extra kegyetlen beszólásokat tudnak produkálni. Én hallottam amikor egy óvodásnak mondta az óvónénije (persze jó hangosan, hogy minden anyuka hallja az öltözőben, amolyan, lányomnak mondom, hogy a menyem is értse stílusban) “látom a pólódon, anyukád nem szeret vasalni!”. Lopva ránéztem az anyukára, szegénynek lángolt az arca 😦 Valahogy apukákat, ezekben az odaszurkapiszkákban, sose emlegetik.

        Kedvelés

      • en soha nem vasaltam es nem is fogok. ha a ferjemmel szinhazba megyunk es nagyon gyurott az indje akkor felajanlom hogy kivasalom ha akarja, de sokszor kivasalja maganak. slussz passz. hala az egnek nem oltonyos munkaja van

        Kedvelés

      • Én sem vasalok soha – pedig a férjem ingben jár. De ha ő nem vette magának a fáradtságot 10 évig, hogy kivasalja az ingeit, én biztos nem fogom. Na, 1-1 fehér inget, ha nagyon meg kell jelenni valahol. Ha nekem ilyet mondana az ovónéni, valószínű röhögnék egy jót és közölném, hogy igaza van, valóban utálok vasalni.

        Kedvelés

      • Én sem vasalok. Anyósom vasal. MINDENT. Boxeralsókat is…Anyukám hasonló elvet vall, mint én. Túl rövid az élet ahhoz, hogy vasaljunk. 🙂 A férjem nagyon jó fej, abszolút nem várja el, hogy vasaljak, csak egyszer-egyszer, ha valami igazán komoly helyen kell megjelennie.

        Kedvelés

      • Csak hogy kiegyensúlyozottabb legyen az összkép: én vasalok. Sokmindent, a boxeralsókat még nem, de ki tudja, lehet, az is eljön egyszer. Általában filmnézés közben csinálom, ha nem vasalnék, akkor egy filmet sem néznék meg, mert arra sajnálnám az időt (lánykoromban kötöttem, varrtam filmnézés közben, az egy picit produktívabb, mint a vasalás). Nem mindig volt ez így, volt olyan korszak, amikor anyukám parázott azon, hogy az óvodás gyerekem pólója nincs kivasalva (viszont úgy teregettem, nagyon szépen és gondosan, hogy ez minél kevésbé látszódjon, anyukámon kívül senki meg nem látta rajta, hogy nem vasalt), de az ingeket, blúzokat, ágyneműt akkor is vasaltam. Most már a pólókat, törülközőket is (és hát a babaruha és pelenka sosem volt kérdés), nem anyukám miatt, másért kezdtem bele. Mondjuk amikor negyvenfokos nyár van, akkor sokszor hagyom a kupacot nőni, vagy közlöm a családdal, hogy most ez van, vegyék fel így.

        Kedvelés

      • Jaj, úgy örülök neki, hogy más is van, aki még nem próbálta ki a vasalást. Nincs se ingem, se blúzom, szóval nem volt még helyzet. Ha lenne valakim, aki inges, akkor meg do-it-yourself mozgalom van, csak feltalálja magát.

        És öko-szempontból is fontos, hogy ne vasaljunk, ez mindig az egyik tuti környezetvédelmi tipp a glossy magazinokban. Csak figyelnünk kell Földanya sóhaját, nem?!

        Kedvelés

      • Kb. két éve eldöntöttem, hogy egyetemista “gyerekekre” márpedig nem vasalok (viszont szívesen megmutatom nekik, hogy kell 🙂 ) és láss csodát a fiam szinte minden ruhadarabját kivasalja maga, mert megszokta és szereti a vasalt ruhát. A lányom viszont kezébe nem venné a vasalót, inkább olyan ruhadarabokat vesz és hord, ami nem igényel vasalást.

        Kedvelés

      • Ezaz! Micsoda önző dolog a vasalás, fogyasztja az áramot!!! Aki vasal az gonosz! 🙂 Üzenem az óvónéninek, ideje lenne észrevenni, hogy eltelt néhány év nagyanyáink óta.

        Kedvelés

      • icipici babának hajlandó vagyok vasalni, hogy puha legyen a kis ruhája. ennyi. meg néhanap, ha nagyon bugyuta lányos filmre vágyom. akkor vezeklésből vasalok néha 🙂

        Kedvelés

      • Na, pont ezeket kell megtanulni minimum elengedni a fülünk mellett, én mondjuk visszaszólósabb vagyok, tehát a “persze hogy nem inkább elmentünk fagyizni meg játszóterezni’ a minimum. És ezzel a gyerek is azt tanulja meg, hogy nem kell foglalkozni mások véleményével. Jó, persze, én is dühöngök az ilyeneken, úgyhogy magamnak írom elsősorban, hogy meg kell tanulni…

        Kedvelés

      • ezekre szokott jönni a “más, érdekes, meg tudja csinálni”, “nekem 4 van otthon, mégis kivasalok, ha máskor nem, hát éjszaka, mégse járjon rongyban a gyerek”
        Annyi ilyen van, nem? Na ez az önigazolás-gépezet, meg a sisterhood teljes hiánya!
        Ha én áldozat vagyok, más meg nem, akkor az nem ér. Ha leminősítem, akkor én jövök ki jól az egészből. Miközben legalább annyit szív ő is, akár jót beszélgetni is lehetne minderről, de nem, kapaszkodnak kis világuk kereteibe.

        Kedvelés

      • Éveken át vasaltam, éveken át egykor ebéd volt az asztalon, és hopp, alig telt el húsz az évekből, és a sok MUSS SEIN alól én már nem látszottam, elkezdtem fuldokolni, most itt kínlódok a válás küszöbén… nem jobb.

        Kedvelés

      • Utána jobb lesz!
        Igen, képes voltál ezekre is, és képes vagy nagyon sok mindenre!

        Akik önigazolás miatt beszólogatnak, ezt nem értik, hogy k.ra nem azon múlik egy család, egy kapcsolat, hogy mindent szépen és jól csinálsz-e, persze csak te, a régi rendnek megfelelően, ez nagyon nagy szívatása a női nemnek.

        Kedvelés

  10. “az én dolgom volna az egész, otthon, gyerek, ügyintézés, takarítás, beszerzés, élményvadászat”- Én férj mellett élek így. Sok, tényleg. Eléget, elszív, megöl. és ez még csak a tevékenység maga. A szervezés, rendezés, kézben tartás. Mellé meg ott van a felelősség, hogy sikerüljön, jó legyen, mert ha nem… Hát akkor elrontottad. Te, egyedül. Ahogy te vagy, elfogadható, ahogy párkapcsolatban jön, az haragot szül.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szia Adél!
      Képzeld, férj mellett élek én is így.
      Megdöbbentő pillanata volt az életemnek, mikor párterápián a következőt kérte a pszichológus: kördiagramon rajzolja le mindenki a maga szerepeit az életében (anya, feleség, bejárónő, fordító stb), majd egy másikon azt, amit ő gondol a párjáról. Én belerajzoltam a saját kördiagramomba, hogy 60% háztartási cseléd (akkor még itthon gyerekeztem) A férjem rólam szóló kördiagramján meg sem jelent semmi hasonló, hogy itthoni munka vagy ilyesmi. Ez a nagy büdös valóság. Fingjuk sincs, hogy mennyi idő és energia.
      Ezért most, évek múlva minden nap látványosan, szenvedve csinálom a házimunkát, este normális hangnemben elmondom neki, hogy milyen nehéz nekem, és akkor egy hétig odafigyel, segít, kisangyal. Ezt az időt próbálom kitolni, mert lehet, hogy az örökkévalóságban majd magától is fog segíteni.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • “A férjem rólam szóló kördiagramján meg sem jelent semmi hasonló, hogy itthoni munka vagy ilyesmi. Ez a nagy büdös valóság. Fingjuk sincs, hogy mennyi idő és energia.”
        Gyöngyi, ez szomorú de teljesen így van. Mindig elkeserít mikor hallom férjektől, “az asszony már 5. éve otthon van a gyerekekkel és nem csinál semmit 😦 ” És ezt teljes meggyőződéssel ám! Biztos ismeritek a viccet a jelenségről, “Ilyen az drágám, amikor tényleg nem csinálok semmit!”

        Kedvelés

      • De milyen abszurd ez. Mint egy ötévesnek, úgy mondod,. A pofámról leégne a bőr. Nekem anyukám magyarázta mindig, hogy az nem úgy van ám,, hogy a pasik csak úgy maguktól… ő olvasta valami Vénusz- Marsban, hogy szépen el kell nekik mondani, és majd csinálják. Mert ők olyanok. Már ezen lehidaltam… tehát én 10 évesen kimostam otthon, mert láttam, milyen módon él anyám, de én sose láttam (esküszöm SOHA) apám kezében porszívót. De még mosogató szivacsot sem. Ez most, valamelyik nap jutott eszembe, mikor ezen töprengtem? Most akkor miről is oktatott anyám? Méghogy mondani kell. Már megbocsáss, a te férjed sem felnőtt ember? Tényleg nem tudok mit mondani, csak ezt: hogy nem sül le a pofájukról a bőr…
        És nekem a saját blogomon nap mint nap kell magyarázkodnom, ráadásul nőknek!!! Nőknek! A pasik hallgatnak, aztán némelyik ír levelet, hogy formálódik a szemlélete a blogomtól, a nő meg azt mondja, már rég kidobott volna a házunkból. Az eszem megáll.
        Kicsit messzire mentem, bocs.
        Lusta, tohonya élősködők a legtöbben- ez van.

        Kedvelés

      • Igen, ez annyira durva, hogy épp a nők mondják sokszor! Óriási szerencsém van ezek szerint, mert közelebbi családomban minden pasi önellátó. Férj, apa, após. Komolyan, eddig nem is tudtam milyen mázli, anyukámmal végigzongoráztuk a dolgot és valahol ott kötöttünk ki, hogy apukám és az ő családjában is, úgy 2-3 (4) generációval előttünk aránylag fiatalon meghalt egy-két férj a családból, és akkor a nők (I. és II. Világháború ideje) úgy döntöttek, megy ez egy egyedül, vagy úgy alakult. Két piszok karakán dédnagymamám volt mindkét ágról, és ezután a családokból egy nőt sem neveltek cselédnek többé, és a férfiakat meg úgy, hogy ne érezzék különbnek magukat és elvégezzék a házimunkát.

        Kedvelés

      • “És ezután a családokból egy nőt sem neveltek cselédnek többé, és a férfiakat meg úgy, hogy ne érezzék különbnek magukat és elvégezzék a házimunkát.” – Ez szuper. Így lehet megtörni a rossz köröket…

        Kedvelés

      • Szia Adél!
        Igen, először én is így álltam hozzá, hogy ez mennyire szánalmas. Tisztelni már előtte sem tiszteltem a férjem, azt egy-két év alatt leamortizálta. De mikor rájöttem, hogy mekkora egy élősködő, összeomlottam.
        Aztán rájöttem, hogy az ő családjában mindent a nagymama csinált meg szó nélkül, mert számára a családon kívüli világ ismeretlen, és a lányát sem tanította meg a háztartás vezetésére. Aztán leesett, hogy tulajdonképp neki magának is bejárónője volt fiatalabb korában, mert nagy, sokgenerációs zsidó családban szokás volt a cselédszobát személyzettel megtölteni. Persze, hogy mindenkinek büdös volt a takarítás. Apósom viszont gyakorlatias ember, takarított, csak ő meglépett, mikor a férjem kisfiú volt, tőle sem tudta eltanulni. Maradt a nagyi, aki még negyvenévesen is ágyba vitte neki a kávét (!).
        Mikor rájöttem, hogy sem mosogatni, sem porszívózni nem tud, megtanítottam, persze nem kis ellenállásba ütközött a dolog. Azóta kínnal-keservvel valahogy beszáll, de sokat kell noszogatni.
        Mostanában, mióta fejlődésnek indult, magától bevásárol, kérdés nélkül kitereget, persze szarul, de azért már nem is szólok. 10 év munkája van benne.
        A 7 éves fiam könyörög, hogy felmoshasson, reggel kávét készít nekem, a lányom 5 évesen porszívóz, ha van kedve. Látom a fényt az alagút végén.

        Kedvelés

  11. Tegnap megkérdeztem a férjemet, hogy mi lenne, ha beszereznénk egy kutyát, hogy rendszert vigyen a totálisan szétcsúszott életembe. A válasz persze nem erősítette meg, hogy egy újabb gondoskodásra szoruló lény lenne a megoldás. Lehet annak, aki 8-tól 4-ig dolgozik könnyebb, legalább a fogmosást nem húzhatja el délig.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • 8:30tol 5ig dolgozo jelen. 🙂
      Mas es igy is elofordul, hogy a reggeli fogmosas egyszeruen elmarad 😦
      Husvetra vendegeink voltak, ami azzal jart, hogy csak 2 napot dolgoztam egesz heten. Nagyon elveztem, hogy lehet reggelizni kave utan, akar 11ig is, es lenyegtelen, hogy mikor indulunk el.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • 7kor elinduló, 18kor hazaérkező dolgozó jelen. Ez a 8-16ig dolgozó ingázással súlyosbított esete.
        Gyermek száma 0, túltömött szennyestartó száma 1, a lakásban élő személyek száma 2, mosogatóban leledző edények száma, morzsák, poricicák száma meghatározhatatlan, csakúgy mint a műterem padlójának, valamint a falat tarkító festékfoltok színe. Van a hűtőben 1 lejárt tej, meg egy szalonnabőrke, különféle hagymák, meg bánatos zöldségek. Szétszórt műszaki cikkek. SD kártya a szemöldökcsipesz mellett. A galériáról száradó ágynemű lóg (ti is lógattok mindenhová dolgokat?).
        Szerencsére holnap péntek, szombaton délig alszom, majd kampánytakarítunk. De most már tényleg.

        Mondtam, már, hogy nincs rend? 🙂

        Ja, hogy lehetne? De a csakazolvassa, meg a könyv vége, meg az a film sokkal érdekesebb.

        Kedvelés

  12. axióma: ha rend van a lakásban, rend van a lelkemben, és fordítva.
    a lakásomban két éve (a második gyerek óta) nincs rend. lelkemben a rendetlenség everesti magasságogkra hágott, és most beállt valami tao nyugalom. a lakásban továbbra sincs rend. tehát gyártunk hozzá új axiómát (már az is nagy szó, hogy agyilag ebbe belementem).
    a napirendem a végére valahogy kijön, de nem mindig, és nagyon sokmindent lazán ejtek. nálam a struktúra váza:
    – pisiltetés
    – popsimosás
    – reggeli
    – kakó
    – kávé
    – blog
    – zuhanyzás (most vagy később?)
    – ha meló, akkor max. 10-re kell beérnem (ennyit kibuliztam két gyerekkel — kötetlen munkaidő, és most már csak 3 munkanap hetente)
    ha hétvége, akkor közben:
    – pisiltetés, popsimosás, kakaó, altatás
    – délutáni szundi helyett blog
    – kimegyünk
    este 7-től:
    – pisiltetés, fürdés, hancúrozás
    – mese (újabban a nagy a kicsinek), beszélgetés
    – alvás (nekik). nekem: blog, mosogatás, csekkek bontogatása, pályázat megírása, olvasás és minden, ami elmaradt.
    amikor elfogy, lefekszem.
    néha futás, néha uszoda, néha kórus, néha kocsma és vad cigizés barátnőkkel, néha egészen más. havonta egyszer kozmetikus, manikűr.
    ebben a hónapban kijött a szolgáltató lezárni a villanyt (?!!!). egy számla elkallódott anyám táskájában!
    tévé nincs, autó nincs. de van dvd-lejátszó és nagy képernyő a hálószobában. újabban mese helyett a nagy filmet nézet a kicsivel, pl. a gyűrűk urát (a kicsi imádja). napközben fel-alá sétál a lakásban és köhögésbe fulladó hangon hörgi, hogy “gollam”.
    hab a tortán: ma hozzánk költözött a bébiszitter. esküvő előtt négy hónappal megcsalta a vőlegénye.

    szerintem nekünk ugyanaz a pasi írja a forgatókönyvet!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • ez itt a lényeg: UTÁN! ettől a tao nyugalom is. imádom az életemet, magamat is benne! ha pasi közelít, elég ennek a töredékét elmesélnem. figyelem őket: van, aki szétröhögi magát, s van olyan, aki elképedve néz. de egyik sem hiszi el. s én még ezen is képes vagyok derülni.

        Kedvelés

    • Nekem is Almodovar filmreszletek ugrottak be erröl 🙂 Nem semmi. A bebiszitternek üzenem, hogy megesett mar massal is. Es tudom, hogy bar most nem vigasztalja, par ev mulva nagyon fog örülni, hogy igy alakult.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • már tudja. bébiszitter végigasszisztálta második kapcsolatom bomlási folyamatát, eljutottunk együtt oda, hogy röhögtünk az oszladozó tetem fölött, úgyhogy könnyek nélkül, vidáman sétált be egy szál kis hátizsákkal a hátán az életünkbe. s én már tudom, hogy jönnek a vad mozizások nagylányommal, még több szoknyás és magassarkús pörgés, többet beszélünk románul, mint magyarul, lesznek kozmikus röhögések, és elázik a fürdőszoba – szóval qrva jó lesz.
        nyugodtan mehetek kölykök nélkül blogtalálkozóra!!! és olvashatok bovarynét. mert nagyon nehezen jön össze (de péntekig összejön!). az este kínomban mondom a csajoknak, mese helyett hangoskönyv lesz: bovaryné. nagylányom: ok, de akkor ki az a charles? bealudtunk. mind. szóval nekem muszáj a papírlapos könyv…

        Kedvelés

      • De ez mekkora már, hogy pontosan tudta, hogy hozzád mehet a kis hátizsákjával, szuper.

        Kedvelés

    • “ma hozzánk költözött a bébiszitter. esküvő előtt négy hónappal megcsalta a vőlegénye.” A disznaja, a pasik többsége azért megvárja ezzel az esküvői bulit.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • nem biztos, hogy mindenki kíváncsi bébiszitter sorsára, de a csaj tanult valamit tőlem. nem megy vissza a pasihoz, mert ez a jövőben is ismétlődni fog, bármit igér töredelmesen a fickó. nem áltatja magát sem azzal, hogy a fickó megváltozik, sem azzal, hogy képes lesz ezt a szitut elfogadni. így nem akarja, és kész. megbeszéltük: félév végéig marad nálunk, hogy befejezze az elkezdett fősulit. aztán hazaköltözik a szüleihez, átiratkozik egy közelebbi, hasonló profilú fősuliba, és megy tovább. végkövetkeztetés: jó, hogy nem az esküvő után vagy esetleg egy-két gyerek után derült ki a valóság.
        ja, ráadásul ma volt a szülinapja. kapott tőlünk 27 szál piros rózsát. csak úgy, hogy érezze, nem csak pasi tud ilyet. megkönnyezte. délután csajos buli: dobostortát eszünk és berugunk.

        Kedvelés

      • Ez valami szuper aranyos igy! 🙂 Szerintem mind örülünk a döntesenek. Boldog szülinapot neki!

        Kedvelés

  13. nalam is a szetcsuszas van. Es eddig sem ertettem te hogy csinalod egyedul 3 gyerekkel meg akkor sem ha nem kell bejarnod munkahelyre. Le a kalappal. Es teljesen ertheto ha nem irsz minden nap, ha nem reagalsz mindenre azonnal, ha epp nem kersz otleteket es ha alszol is neha. En mar irtam hogy nem varom hogy nekem mint olvasonak megfelelj, nekem jo az is amennyit epp nyujtani tudsz, miattam nem kell megfeszulnod.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  14. Éva, amióta olvaslak, azon gondolkodom, hogy fér bele a nap huszonnégy órájába a családod és a blog együtt. Tudom, hogy nem kínlódsz a sorokon (mint én), és azt is, hogy amellett, hogy te írod a blogot, a blog is ír téged (ez olyan, de olyan gyönyörű volt Jánostól), és hogy ez jobban az életed része, mint a sok muszáj dolog, és oké, nem sajnállak, nem aggódom érted, mert köszönöd, jól vagy, szabad vagy, és most már a futócipődet is használod, de én(!) akkor is a blog olvasója maradnék, ha fele ennyi bejegyzés születne. Mondjuk én még a régi bejegyzéseken is elrágódom, van még “bepótolnivalóm” 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  15. kupakos Illy helyett nescafe, de már az is csak langyos vízzel :o)) /egy gyerek, vele egyedül, sok takony, asztmás rohamok, figyelemzavar/, az orrszívó porszívó bűzlik a 4 napja bele száradt orrváladéktól, és még ma reggel is azt használtuk :P, zsákokból öltözködünk, minek hajtogatni????????, bölcsiben kap meleg kaját, itthon halrudacska van, meg palacsinta. Bangladesben ez sincs. Minek nyafogni?? Ha nem tanulok, vagy gyakszin vagyok, akkor irány a játszótér, vagy Kormos kutya meglátogatása a lábszomszédéknál. Másra nem fecséreljük a kincs időt. Nekem ez így teljesen jó. Gond egy szál se’. La Vida e bella :o)))))

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  16. De jó, hogy ennyi szétcsúszott napirend van! Ettől az enyém kevésbé tűnik deviánsnak! Nálunk is állandósult a kupleráj, és az egyetlen fix dolog az életünkben az esti fogmosás, aztán mese. De nálunk ez éjféltájt szokott csak bekövetkezni. Így aztán késő éjszakáig fenn vagyok a teendőimmel, és reggel nem akaródzik fölkelni. A fiam sokáig alszik, így kitolódott a délutáni alvás is, és este megint csak fél egy után jutok a saját dolgomhoz…
    De most elégedett vagyok, mert három nap kitartó munkájával, még kevesebb alvással, rendet, és tisztaságot varázsoltam, amit most igekszem karban tartani, és még a munkáimmal is halad(gat)ok.
    Persze ennek az volt az ára, hogy egyik éjjel egyáltalán nem aludtam. Ilyenkor eszembe jutnak a fősulis vizsgaidőszakok, meg rajzleadási határidők…
    Köszönöm a vallomásokat. Egész “normálisnak” érzem magam tőlük! 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • háhh, még egy építész! rajtacsíptelek… 🙂 (vagy csak nagyon rokon szakma)
      én még így, 40 plusszal is időnként képes vagyok bedobni egy-egy fehér éjszakát. s működik még több hónapig a napi átlag 4-5 óra alvás.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Van egy építész barátnőm, szerintem Titeket nagyon megedzenek a rajz-leadásos határidők, ő is simán éjszakázik, elvan ennyi alvással. Én meg ha nincs meg 8 (9!) óra, totál kész vagyok, kábé 24 éves korom óta.

        Kedvelés

    • ezek a késő altatás utáni teendők…már harmadik éjszaka alszom el altatás közben, ettől dőlt be már szerdára a hetem…csak ma el ne felejtsek vacsora után még egy kávét meginni 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  17. tegnap beesett ( úgy alakult ) egy kislány hozzánk, a fiúkkal együtt jött haza. bement a gyerekszobába és sikítva mondta : ” úristen mekkora nagy rendetlenség van itt ”
    válaszként én is sikítva : ugye milyen isteni jó?
    most ebben vagyok, és éppen ennek a blognak ( NEKED )köszönhetően, engedem el a felesleges parákat.
    Mégis soxor eltűnődöm, hogy hogyan lehetséges ez a sok kiforrott bejegyzés, a kommentekre a válaszok, a futás, és az élet egyáltalán.
    Szerdán elmegyek és megtanulok tangózni : )))

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  18. A polgárháborús övezetben is vannak új, fejlődő iparágak.
    Arcápolás és smink.
    Színpasszítós, nagyon finom, de hétköznapi öltözködés (márkabuziság).
    Csekkek időben (kivéve a 2011-est, azt már bekeretezzük).
    Barátok ápolása.
    Zene, tudatosan, nagy élvezettel.
    Papírok külön dossziékba (ügyintézéskor, a kapkodó összepakoláskor újra összekeveredik, és akkor úgy is marad, amúgy is az államkincstárban hagyom az egészet stb.)
    Édességről lejövés (öncélú, frusztrált csoki).
    Tisztítószerek (rongyok, felmosó, mosógép) és papucsok lelkiismeretes pucolása.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Hajrá!
      nagyon jó stratégia! a barátokkal való beszélgetéskor mindig kiderül, hogy mennyire leszarom-kategória a háztartás! zenehallgatáskor meg még inkább. a csoki evését azzal lehet kiküszöbölni, ha abbahagyjuk a vásárlását. mondjuk én még mindig eszem a gyerekeim húsvéti bárányait, de ha elfogy, visszaállok a mazsolára.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  20. Nalam se gyerek, se kutya. Viszont van felmondas. Masik orszagba költözes. A berelt lakas tovabbadasa, a sajat lakasnak pedig eladasa. Sok nevetes es sok siras. Rossz a verkep. “Nem olvastad a cikket?! Hat ezt nem kene szedned?” Nem en, de ha te olvastad, miert nem szolsz?! “Dolgozz meg sokat! Csak meg ezt intezd el!” “Ott nagyon nehez lesz munkat talalnod, nekem sem sikerült.” Persze, itt a szerzödes, de hol az apja faszaban van az ajanlolevel? Oke, ha igy nem kellek, akkor kiegeszitö kepzes ösztöl. Nem tudom kifizetni – ki tudom fizetni. “Sosem irsz.” “Csak eddig maradsz? De hat tudod, hogy nevnapja is lesz?!” A berlet az edzöterembe lejart. Reggel nincs tej a kaveba. A közös mosogepet pedig hatodszor is a szomszed hasznalja, mert beteg a gyerek es lehanyt mindent. Megertöen mosolygok, nekem meg van tiszta bugyim, olle! Hianyzik. Miert nincs itt? Szomoruan belekanalazok a Nutellaba. Megromlott. Ez meg tud romlani?! Sirva fakadok csalodottsagomban. Lassan tökön szurnam magam, ha lenne olyanom.
    Tudom en, hogy jo lesz, csak mikor mar?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Köszönöm!
        Hazafele majd veszek tejet es Nutellat. Es megnezem a Tudatlant tündereket. Ha ram döl az egesz koceraj, akkor sem csinalok ma semmit.

        Kedvelés

      • Svajcba a paromhoz. Ahol majd jol nem lesz munkam, tudom. Aki meg egyszer ezt mondja, azt magyarazat nelkül vagom orrba. Komolyan.
        Ja es a mai legjobb, hogy a munkahelyemen itt, Ausztriaban 6 het a felmondasi idöm. Felmondok 3 honappal korabban, mert szegenyek, idö mire talalnak valakit a helyemre. Erre most szorakoznak, hogy mikor hogy megyek szabadsagra es nem vehetek ki többet, mint amennyi idöaranyosan jar. Hat akkor az edesanyatok. Elöbb eljövök. Ha nincs addigra emberetek, nem az en problemam. Bocs, off topic, de az agyverzes környekez.

        Kedvelés

      • Igen. Es amikor en az vagyok es ez jön vissza, akkor döbbenek ra, hogy en egy allat vagyok; hat soha nem tanulom mar meg, hogy nem kifizetödö korrektnek lenni?

        Kedvelés

      • Kockázatkezelő vagyok egy bankban. Így a felvetés sajnos jogos, hogy Svájcba én bizony fának megyek az erdőbe.
        De nekem lesz munkám. Ha ilyet nem kapok, akkor is lesz, és jó lesz!

        Kedvelés

      • Nagyon nagy erdők! 🙂 Ezt most így jegyzem meg és lesz a válaszom a fával példálózóknak!
        Köszönöm 🙂

        Kedvelés

      • eszembe sem jutott azt mondani hogy nem lesz ott munkad. nem is ertem miert ne lenne. gondoltam kavezzunk egyet ha Londonba jonnel, azert kerdeztem mi az uticel 😀

        Kedvelés

      • O, köszönöm Semese. Nem rad ertettem am az orrba vagast, hanem a következö hitetlen huszarra, aki azzal kezdi, hogy “na az nagyon nehez lesz” es nem fog menni. Nekem lesz munkam es kesz.
        De ha Londonban jarok, majd jelzem 🙂

        Kedvelés

  21. En rajottem, hogy a kave egesz finom cukor nelkul is…
    Elotte ket hetig fekete tea.
    En nem csinalok problemat belole, ha valami elfogy. Szinte minden helyettesitheto, ami nem, azt meg kihagyom, mig kepes leszek a gyerekkel megpakolva nagymami modjara (kocsi hijan) borondbe vasarolni 50 kilo kajat. Neha rendelek is hazhozszallitast, ha van plusz penzem vagy kuponom 🙂
    Pozitivum: Tobb gyerekkel konnyebb lehet az unalmat is legyozni. Sokszor eszembe jut, hogy igazan beadhattam volna a derekam egy masodikra is. Aztan elvetem. Jo ketten is, van hogy konnyebb is…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • tobb gyerekkel akkor konnyebb ha mar nagyobbak. egy 4 eves es egy 1.5 eves az nem konnyu, kb 3 percet jatszanak egyutt aztan veszekednek. es a kicsivel nem tudsz jatszani mert az nem koti le a nagyot, a naggyal meg nem tudsz mert a kicsi szetrombolja azonnal. persze van kb 2 kivetel, a gyurmazas es neha a rajzolas bar a kicsi meg ott is firkalja a nagy rajzat.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Jah, tudom am!, amikor en 4 voltam, hugom masfel. 14 eves koromig gyilkoltuk egymast, utana meg le..tuk, de voltak szep pillanatok is. Unatkozni mondjuk harc kozben sem szoktunk. Bekeidoben kilottuk magunkat az urbe a Backstreet Boys-al a kerti padhintarol, meg a “Levi toszo padi le” 😀 Simpson csalad is volt meg fanyar humor, gumipok leengedes az ablakbol, ijedt embereken kuncogas, (csunya, tudom) de volt apaca show enekles a padlasterben hajnalban, titokban. Nyari egbolton csillagvizsgalas az Eg es Fold alapjan, kiserletezes megromlott kakaoval, a honnan jon ez a kibirhatatlan buz eltitkolasa…
        Keves ido volt rank is.
        Megis karacsonykor egyutt enekeltunk a fa alatt. Segitettem neki megtanulni olvasni, ket hajtepes kozt, most o segit nekem szoveget ertelmezni, pl a Bovarynet 😀
        Mama meseli az anekodtakat, nagyokat nevetunk. Hepi end. Meg ossze is koltoznenk, de mar nem vagyunk gyerekek, csak ha jatszunk a lanyommal.
        Nekunk megszepultek a rossz emlekek is. Anyanknak nem.

        Szo mi szo, szerintem jobb a testver, sok. Kerdes, hogy kinek jobb, konnyebb, nehezebb, a gyereknek vagy az anyanak, szuloknek…

        Olyan jo lenne neha latni a jovot is, hogy megnyugodjak, minden rendben lesz igy is, kupiban, ures hutovel, vitazo testverekkel… (ez utobbi nekem nem para -sajnos-mondjuk)

        Kedvelés

  22. nalam a megbolondulas elotti vegso menedek az a kaja hazhoz szallitatasa (amikoris feltoltom a hutot, fagyasztot, szekrenyeket, mososzereket, pelusos-nedveskendos fiokot, es mindent amire valaha is szuksegem lehet, merthogy legalabb nem nekem kell hazacipelni), a takaritono szamanak a sokszori fellapozasa a mobilomban, de fel nem hivom mert a ferjem ugyis kitakarit penteken addig meg nezem uveges szemekkel amit nem sikerul megcsinalnom, a pubba/mekibe/pizzeriaba atballagas 2 gyerekkel ebedelni vagy sajtos teszta/halrudacska/barmi fagaysztott cucc es a gyerekes baratno azonnali leszervezese delutani parkba meneshez (na Angliaban ez nem egy egyszeru mutatvany), ezen kivul a gyerek tv ele ultetese, a soronkivuli kv, nagyon vegso esetben 1dl bor ivas es persze jol kibogom magam.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Csak szeretném megosztani veletek: a közelmúltban (nem kis részben a blog olvasásának köszönhetően) rájöttem, hogy mi az életem jelmondata: NEM SZÁMÍT. Annyira kevés minden számít. Ha eltörik a szép porcelán, ha nincs vasalt ing, ha porcicák (mit porcicák? porbölények) henteregnek a radiátorom alatt, ha semmihez sincs kedvem, ha akármi elromlik, ha nem látom a kedvenc filmemet a tévében, ha elvágtam a kezemet, lekéstem a buszomat, és a sort folytathatnám napestig…) NEM SZÁMÍT. És képzeljétek el, amióta ezt felismertem, megértettem és elfogadtam, sokkal, sokkal könnyebb. Pedig ha valaki, én aztán egyébként is mázlista vagyok, de így még nagyságrendekkel könnyebb.

        Kedvelés

      • Szia, úgy örülök, hogy írsz!

        Én a tárgyakkal kényszeres viszonyban vagyok, nagyon fontosnak, személyesnek tartom mindegyiket, az áruk miatt, féltem őket, de persze nem vigyázok rájuk.

        Kedvelés

      • Vagyok, olvasok, aztán ha értelmeset tudok, írok is.
        Persze, én is nagy tárgygyűjtögető, mondhatni tárgyfetisiszta vagyok, sokszor aztt érzem, a tárgyak túltengenek az életemben és folyamatosan harcolok velük (és alulmaradok a harcban), hogy ne gyűrjön maga alá a rendetlenség amit a felhalmozásul okoz, de ettől függetlenül, vagy inkább ezzel együtt is jó, hogy rádöbbentem, hogy a lényeg, hogy semmi nem számít. Vagy pontosabban, nagyon kevés dolog számít, a legtöbb mindennapi apró-cseprő, amire azt hisszük, hogy milyen lényeges, az bizony nem- három nap múlva már senki sem emlékszik rá.

        Kedvelés

      • Szerintem a tárgyaknak azért nincs jelentőségük, mert többnyire túlélnek minket.
        Néha nem is bánom, ha nálam törik össze valami. Mondok : na, legalább te se élsz túl engem – a férjem meg dühöng és káromkodik.
        Olyan szomorú meghalt emberek nehezen megvett, féltve vigyázott, gyönyörűen megőrzött dolgait fillérekért látni pl. ahogy elkótyavetyélik az örökösök.
        Mostanában ennek divatja is van, rengeteg cucc jön Németországból, ahol az örökösök ingyen csak azt kérik, hogy 1 héten belül ÜRES legyen a megörökölt lakás.
        Az ügyes magyar meg kimegy egy teherautóval és elhozza.
        Itthon meg felteszi mindet 1 ft-os aukciókra a vaterára, oszt hadd szóljon.

        Kedvelés

      • Bevallom ezt mi is csináltuk egy idős rokon halála után. De, míg ezek szerint Németországban ez működik, nálunk nem. Itt kijön a lomis, aki a telefonban megesküdött, kiüríti a lakást üresre, majd látod ám, hogy mazsolázgat és csak azt kezdi el összepakolni, amit értékesnek tart. Mikor szóváteszed, na ácsi, nem erről volt szó, besértődik, mit képzelsz, mit csináljon ő a többivel de hallottam már olyanról is, aki megígéri mindent le fog hordani a teherautóra, aztán mégis csak az értéket viszi ingyen és otthagyja a lomot, sose látod többet. Te meg hívhatsz komoly pénzért lomtalanítókat, mert értékes darabok nélkül tényleg senkit sem fog érdekelni egy hagyaték. Egy ismerősöm külföldre költözött és nem volt se kedve, se ideje a könyvtárával foglalkozni, ezért piti db/áron eladta, azzal a feltétellel, hogy elviszik az egészet, de pont így járt. Miután megegyeztek, kijött az antikvárius és elkezdett válogatni, a többezres albumokat és drága könyveket dobozba tette, a többit meg ott hagyta (volna, de elhajtották), végül mérgükben mindet odaajándékozták egy öregek otthonának.

        Kedvelés

      • Ebből a filozófiából írhatnál akár egy önsegélyező könyvet is! Vinnék, mint a cukrot. Népszerűbb lenne, mint a négy kérdés! 🙂

        Kedvelés

  25. Én annyit dolgoztam már azon, hogy jobb legyen az időbeosztásom, s most már – általában – belefér: főállás (9-től 6-ig), másodállás, futás, írás, nyelvtanulás, kirándulás, olvasás, barátok, ügyek intézése, háztartás… viszont az utóbbi két hónapban szétcsúsztam. Nincs idő a szeretteimre, nem sportolok, túrázni ezer éve nem voltam, írásra szellemi kapacitásom sincs. Azt hiszem, az az oka, hogy a munkában túlvállaltam magam, s ez most mindent elvitt. Sajnos. Viszont júniustól kevesebb munka lesz, könnyebb, jobb lesz. Nem lehet mindig mindent rendben tartani, vagy legalábbis nagyon nehéz, sőt néha már azt gondolom, hogy erre születni kell. Néha, amikor fekszem a laptop előtt órákon keresztül, miközben lenne ezer dolgom, arra szoktam gondolni, hogy most tényleg fontos lenne számomra, hogy megcsináljam, amit meg “kell(ene)?

    Nyugtasson a tudat, hogy nálad ez most egy állapot, nálam viszont meg alapállapot. A téma kapcsán megosztanám egy korábbi írásom egy részletét, amelyben megpróbáltam összefoglalni ezt a szétcsúszós egyéniségemet. Ezt két éve írtam le, most már azért lényegesen jobb a helyzet… 🙂 Íme:

    Itt van nálam anyukám, cigizünk az erkélyen, amikor egyszer csak anya megszólal:
    – Leolvasztottam a hűtődet ás és találtam benne (a fagyasztóban) valami zöldeskék trutyit. Mi lehetett az? Valami alga?
    Lehet, hogy alga volt, de az is lehet, hogy valami arcpakolás, amit véletlenül (vagy szándékosan) lefagyasztottam. Nem tudom, de már nem is fogom megtudni, mert anyukám kidobta. Gondolta, hogy jobb lesz így mindenkinek.

    Tétel
    Világ életemben borzasztóan hanyag voltam.

    Indoklás
    Szerintem genetikus, bár per pillanat nem tudok senkit sem felmutatni a családban, aki hasonló lenne.
    Ez az alaptulajdonságom.

    Régen soha semmit nem találtam, minden nap keresni kellett a telefonomat, a kulcsaimat, az irataimat, gyerekkoromban havonta elhagytam a lakáskulcsomat, még akkor is, amikor a nyakamba akasztották, a szüleimnek rendszeresen új szemüveget is kellett csináltatniuk nekem, mert azt is mindig elhagytam. A könyvtári könyveket soha sem vittem vissza időben, emiatt egyszer még a bíróságtól is kaptam felszólítást.

    Váltás
    Néhány éve meguntam saját magamat, és elkezdtem rendet rakni magam körül. A mindennapi használati tárgyaimat mindig ugyanoda teszem le/vissza, a számlák vezetéséhez vettem egy füzetet, a lakásomban lassan mindennek megvan a helye.

    Eredmény
    Most valami furcsa hanyag-rendmániás személyiségem lett, ami azt jelenti, hogy bizonyos időszakokban mindenre nagyon figyelek, mindent kényszeresen rendben tartok, pl. szín/anyag/fazon alapján tárolom a ruháimat, néha pedig előtör belőlem az exhanyag, s pl. olyanokat csinálok, hogy kiterítem az egyik plédet az erkélyre szellőzni, és 3 napig nem hozom be, még akkor sem, ha esik az eső. Vagy fél évig nagyon figyelek a számlákra, ami azt jelenti, hogy befizetem a csekket/átutalom az összeget, az adatokat “bevezetem” a füzetembe, a csekket, bizonylatot lefűzöm, majd a hetedik hónapban váltok: bedobom a csekkeket a táskámba, egy hónapig hurcolom magammal mindenhova, aztán egyszer csak eszembe jut, hogy még nem fizettem be, s ekkor rohanok a postára.

    A lakásomban rendet tartok, tisztaság van, de a növényeim nem mindig bírják a hangulatváltozásaimat. Néha túllocsolom, néha meg szárítom őket. Én nem lennék virág a lakásomban – az biztos.

    Mindig mindenki azt mondja, amikor jön hozzám, hogy húú, nálad milyen rend van. Igen, természetesen tisztaság van, ragyog minden, a könyveim ABC/téma szerint a polcon, a ruhák szín/fazon szerint a szekrényben, de a hálószobámban lassan két éve van egy doboz tele mindenféle lommal, a kamra pedig – többnyire – totális káosz, s állandóan attól félek, amikor kinyitom az ajtót, hogy fejbe fog verni valami.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  26. Üdv. mindenkinek! Egy ideje olvasgatok itt, még nem akartam
    hozzászólni, de nincs mese, ezt a témát nem hagyhatom ki.
    Nálam már rég működik a tao, gyerekek nagyok, de ilyen
    szép csokorba kötve még sosem láttam életem folyamatos
    küzdelmét az elemekkel…gyönyörűen leírtátok: köszönöm!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  27. Nyugi, én is így tolom, pedig nincs három gyerekem (egyelőre!). Ha valami leesik, az nem fog lejjebb esni, és ha papucsban mászkálok, nem ragadok bele a koszba sem.

    A Bovarynéba be akartam szállni, de megfeledkeztem róla, úgyhogy majd a következő körnél. Olvastam tizenegyedikben, és tetszett. Az egész tizenegyediket egyedül csináltam meg, mert cserediák voltam Ámerikában, és inkább osztályozóvizsgáztam, minthogy itthon is tizedikes legyek megint az ottani tanév után. Elolvastam és feldolgoztam egyedül a műveket, köztük Bovarynét is, méghozzá az angol fordítást, mert az volt elérhető az Újviiágban (digitális verziók pedig akkor még nem voltak… internet is csak mértékkel…). Emlékszem, mennyire bosszantott, hogy nincsenek érettségi tételek a neten, ami egy átlagos képességű, autodidakta középiskolás számára tök hasznos lett volna. Jól jött volna akkor a blogod!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  28. ps.: Persze azért tudott egyáltalán bosszantani, mert akkor már az angol nyelvű net óriási volt, és míg az osztálytársaimnak otthon mailcíme sem volt, az amcsi kölkök már évek óta altavistával meg yahooval írták a házit. (Oh, life before Google!)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  30. Flylady? – Bocs, ezt nem hagyhattam ki, mert egy másik poszt nyomán néztem utána tegnap, nem is hallottam előtte róla, hogy mi az. Hangosan nyerítve olvastam el, hogy mire jó/ajánlják. Ezt nekem nagyapám 6 éves koromig bezárólag megtanította. Azért vagyok kényszeres. De nem baj, a lusta, rendetlen, késős férjem folyton szoktat le róla, most pl. munka helyett büdös pizsamázom, mert beteg lettem attól, hogy nem aludtam ki magam…
    sok virtuális ölelés a kommentelőknek, olyanok vagytok, mint én!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • 🙂 vicces tényleg, de vannak olyanok, akiknél működik, csak simán azáltal, hogy egy kapaszkodót, keretet nyújt, ha nagyon szét vagy csúszva. Szerencsés vagy, ha ezt már 6 évesen megtanultad… én olyan családban nőttem fel, ahol semmi keret nem volt, csak egy rapszodikus anya. Egyébként tényleg olyan dolog, amit az ember elvileg mind megcsinál napról napra, hétről hétre, nem tudom, miért segít mégis..

        Jó olvasni, hogy más is küszködik a saját káoszával.. kevésbé látja magát szörnyűnek az ember 🙂

        Kedvelés

  31. olvasni is alig érek ide, de ha itt vagyok, akkor megy a mese, hogy ne kelljen máshol lennem, meg mehet a joghurt/túrórudi, hogy csend is legyen. ebből viszont túl sokszor, túl sok nem lehet, így apránként olvaslak, már ezért sem bánom,ha apránként írod. A szétcsúszás meg népbetegség, ribizlit őszintén irigylem, hogy idegösszeroppanáson túl, én még innen,de csak egy hajszál választ el, vagy inkább épp közben, mit tudom én. És még mindig nem tudom azt mondani barátok, ismerősök, család, főnök bármilyen kérésére, hogy NEM. Tényleg nem tudom mikor tanulom már meg. Még Bovarynéról sem tudtam írni, pedig Bovaryné én vagyok, meg aztán két postot is átugrottam, közben csilingel a mosógép és mosogatógép is -mindkettő a törődésemet követeli. Abba már belegondolni sem merek, hogy mi lenne velem ezek nélkül- mondjuk, akkor lehet, hogy kapszulás kávét innék a melegvízzel felhúzott nescafé helyett?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  32. Itt ragadnám meg a szót sokak után, sokak bátorítására (mert hát végtére is ezért vagyunk, nem???)…hogy abban a kultúrában, ahonnan a férjem jön (áldassék a neve :o)), nincs gyakori orrtörlés, sem popsi törlés, sem átöltöztetés, sem mosogatás, sem takarítás /hétvégén fellocsolása van a higedburkolatnak…/, sem ablakmosás, sem függönymosás /függöny ott nincs is…és de jó…állandóan árad be a háborítatlan napfény../, sem autómosás, sem autó porszivózás, stb…..ÉS!!! mégis tele vannak Nobel díjasokkal, a GDP 4 (!!!) % -a megy kutatás-fejlesztésre, a fiatal felnőttek önállóak, tudják, mit akarnak, imádják az anyjukat, nagyit hétvégén szunya helyett kötelezően látogatják, mert akarják látogatni, vannak nagy együtt evések, nincsenek dicsekvős megcsalások, elhagyások, cserbenhagyások. Nem egy Éden kert, de ott minden életszagúbb. Talán a dzsúzos-zaccos gyerekpuszik miatt, az állandó szorongattatás miatt. Ott az a felső elit, akinek tiszta az autója …legalább kívül :o))), és látszik, hogy a héten már mosott lábat. Kb 2-3 éve van, hogy megtanultam élvezni a kupit. Addig csak enyémnek tudtam, mert állandóan piszkáltak érte, de az önérzetem ragaszkodott hozzá. Olyan jó, hogy nem a mainstream-mel kell sodródni. Tehermentesen nem csak a kecóban jobb, hanem a puccos étteremben és az Aquaticumban is. Az egyetlen (és tényleg csak az egyetlen) aggodalmam az, amikor a kétésfélévesemen a leggyűröttebb a ruha a bölcsiben..Vajon ő észre veszi, hogy mennyire kirí a többi közül??? Mert ha igen, akkor azzal belegázolok a kis lelkébe 😦 Ezen szoktam csak aggódni. Mi van, ha egy okoska megszólja, és én nem tudok róla….

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • a vasaláson én is aggódtam -mi falun élünk, itt mindenki jobban tudja,h mit should… – de a múltkor fiam hangosan üvöltötte mikrofonba (imitálva) barátainknál ” házam ajtaján kint a jelszó, éljetek lazán” szóval hátradőltem, ő megmenekült (nekem meg még a pontos szövegre is rá kellett keresnem…van hova fejlődnöm)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Izraeli férj. Kissé döcögős házasság…. :), de valahogy mégis jó így. Most nagyon jó. Lehet, hogy ez a normális, és másmilyen a döcögés… Mindenesetre a fenti sorokat szerintem leírhattam volna Olaszországról, vagy Albániáról is…Kivétel a megcsalom, átverem, elhagyom témakor. Mert hát van sok dolog, mi utálni való Izraelben, de hogy ott a férjek csak elenyésző százalékban hűtlenek, az is biztos. Ez is megérne egy misét. De majd meglátom, hogy eccer beillik e majd ez a téma egy bejegyzés kereteibe. Egy magán emailben már írtam erről a Főnökasszonynak. Nem biztos, hogy most sokan kiváncsiak lennének erre. A kupi téma viszont nagyon klappol. A férjem a legtrehányabb pasik egyike. De mitbánomén.

        Kedvelés

      • “de hogy ott a férjek csak elenyésző százalékban hűtlenek, az is biztos. Ez is megérne egy misét.”
        Tényleg mi az ok? Bár, hogy őszinte legyek én ezt az elenyésző százalékot nem nagyon tudom elhinni, mitől lennének ők mások, ez biztos? S ha igen, mi a titok?

        Kedvelés

      • Rohanvást írok. A mai napnak minimum 50 órásnak kellene lennie..Az ok: másféle szocializáció. Semmi hókuszpókusz. Nem sikk, nem menő, nem pálya a félredugás, megcsalás. Van, persze, hogy van. De szent meggyőződéssel állítom, hogy elenyésző számban, és csak kirívó esetekben. Később, ha lesz időm, meg is indoklom, hogy miért. Évekig gondolkoztam én ennek miértjén. Mert én ugyan belesüppedek (a többi izraeli férjes magyar csaj ismerősömmel együtt) ebbe a nagy biztonságérzetbe, és ez jó, ráncokat kisimít, mástól vett kifejezéssel, olyan, mintha egyszerre bevettem volna egy levél Sanaxot. De a kérdés mégis ott van, hogy MIÉRT? Mi van, ha patológiás oka van? Mi van, ha ezek azért nem csalnak meg, azért nem dugnak félre, mert bénák? Mert töketlenek ( a szó átvitt értelmében persze :o)). De mégis. Ilyenek. Lassan, mintha érteném, hogy miért. Én most el, de hamarosan folyt köv. Addig is felvezetésképpen ide másolom a korábban elküldött privi emailt kivonatolva: “””””………………….ez a pasival, vagy pasi nélkül, milyen kompromisszumokkal, vagy milyenekkel ne…szerintem kizárólag szocializálódás kérdése. Nekem izraeli férjem van. Én erősen nemzeti érzelmű vagyok, ráadásul nem zsidó..szóval ha nálunk van konfliktus, akkor emiatt van bőven 🙂 Nekem olyan a házasságom, hogy nem tökéletes, de biztonságban érzem magam, a férjem a legjobb barátom. Legjobb barátnőm az van. Kisuram másképp barát. …most ilyen-olyan okok miatt egy ideig csak kb 1-2 havonta találkozunk. Ő jár ide Mo-ra. Orvos, ha szabit kap, akkor tud jönni. Egyetlen egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy megcsalna, vagy hűtlen lenne hozzám ott a messzi távolban. A gyerek nem közös. A gyerek apja egy magyar állampolgárságú pasi. Gyereket még nem látta soha. A férjem az apaka. Gyerek és ő szimbiózisban élnek. Tehát innentől a biológiai háttér nem is fontos (korábban az volt). A férjem társadalmában van sok rossz, és van sok jó. A jó dolgok közül emelnék ki párat, ami kapcsolódik a házasság témához. Náluk úgy cuzammen nem pálya megcsalni a nődet. Nem sikk. Nem sikeres téma a pasik asztaltársaságánál, egy krigli sör mellett. A kiszemelt csaj telszámát is csak úgy kérik el, hogy előbb odaküldenek egy havert, hogy megkérdezze a csajtól, hogy beleegyezne e, ha elkérné hősünk a telszámát :o)))
        Ez nálunk is így volt (9 éve, akkor még csak harmadéves medikuska volt). Szóval nincs ez a nemishugommégisdugom divat. Törvények nem igazán teszik lehetővé a könnyű válást (na jó, ez külső erőszak…). Hogy emiatt e, vagy nem emiatt, nem divat válni. És valóban nincsenek megcsalások, elhagyások, otthagyások, csábítások, mint itthon. Ha vannak is, az nagy szégyen, nem sikk, nem pálya, beszélnek róla, mert egy pletykás nép ez az izraeli, de eliítélik. És itt a lényeg. Nem magasztalják az egekig azt a pasit vagy nőt, aki félrelép. Mert azzal belegázol egy családba, főleg a gyerekekbe. A nők, mivel ők is katonák 2 évig, nem igazán összeomlós fajták. Válogatnak, kib…szott nagy tartásuk van. Egy szájhúzással simán lepattintják Brad Pittet is. Ezért a pasik megtanulták, hogy nem érdemes velük packázni. Már-már a nők irányítanak. Lehet vitatkozni, hogy jó e vagy, sem. Én sem tudom. De
        azt látom, hogy a gyerekek tisztelik a szüleiket, nem pofáznak vissza
        olyan mértékben, mint a magyar gyerekek. Apa pelenkát cserél, míg anyu
        tornázni megy. Apu fürdet, míg anyu kimenős estén van a csajokkal. Apu
        hívja anyut, hogy a kosár zöldség mellé még melyik tápszert vegye, és
        hogy akciós a pelus, meg a benzinkúton látott akciós plüssjátékokat.
        És ez NEM ciki. Ez a jó apu minimális teendői között van. Hogy ezért mentem e hozzá a férjemhez? Nem. Mert én akkor még nem tudtam, hogy ez így megy. Hogy ez ilyen jó. A férjemék akkorra már régesrégen kiközösítették a haveri körből a megcsalós gimis volt osztálytársat. Azóta a 9 haver közül nem hívja senki. Telefonokat nem veszik fel neki. Mert nem módi. Nem érték, ha egy pasi szemét a nővel. Ez a nőkre is vonatkozik. A párok összeházasodnak, lagzival, felhajtással, kivagyisággal, de akkor is megadják a módját :o) Jól van ez így. Kb mint egy-egy romaesüvkő (mégiscsak közel kelet…), de a hangulat nagyon jó. A gyerekek több, mint 95 %a házasságba születik. Már csak a vezetéknév miatt is. A férj eltartja a feleségét. A nő is dolgozik. De abban az értelemben eltartja, hogy a tenyerén hordozza. Ha nem érdemli meg, akkor is.
        Jó pár magyar ismerősöm ment hozzá izraeli pasihoz. A beszélgetéseink
        során mind ugyanazt válaszoltuk arra a kérdésre, hogy mi a legjellemzőbb a férjedre: Az, hogy soha sem csalna meg, és a tenyerén hordoz, akármit csinálok, akárhogy nézek ki. Nem Magyarország, nem a mi kultúránk, de most, hogy lányom van, inkább akarok neki majd izraeli férjet, mint magyart……Szerintem mi, nők b…..sztuk el…””” Hát itt tartunk most. Nem akarok ítélkezni, nem tudom, hogy mi a jobb. De most azt látom,
        hogy a férjem társadalmában boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak,
        önmegvalósítóbbak, és támogatottabbak a nők. Individualistábbak is.
        Ezzel a gyerekeik önállóbbak, és teherbíróbbak lesznek. Efelől sem
        gondolom, hogy ez az egyedül üdvözítő létezési forma. Vannak
        kétségeim.

        Kedvelés

      • kivancsiva tettel, kicsit utana olvastam, ez az elso amit kidobott a google: How loyal are you to your significant other? According to two recent surveys, the answer is not a lot. The surveys were ordered by law firm Azrielnet Israel, and show that 85% of non-haredi married Israelis have cheated on their spouses in the past, doing so in the present, or intend to do so in the future. http://www.ynetnews.com/articles/0,7340,L-3993236,00.html

        Kedvelés

      • Ez a 85% meg nagyon soknak tűnik, ámbár ha a “még nem csalt, de szándékában áll” verziót is belevették akkor lehet reális szám.

        Kedvelés

      • az izraeliek nagyotmondók. ha a kutatás valóban megtörtént, akkor a valóságban nem megcsalós izraeliek nem merték beismerni, hogy ők nem megcsalósak. inkább nagyot mondtak. simán el tudom róluk képzelni. és ez nem vicc. ezen kívül végletekig kompetitívek. ilyen nézőpontból már átértékelődik a survey.

        Kedvelés

      • :o))). Véleményem : a kutatás rossz. Mivel nem azt a látszatot akarom kelteni, hogy nekem tökéletes férjem van, tökéletes házasságban :o))). Egyik sincs :)…nem célom, hogy nagyzoljak és valótlant állítsak. Véleményemet saját tapasztalatra, lassan 20 év helyismeretre, és közeli ismerősök életébe való betekintésre alapoztam. Meg arra, amit az utcán látok. Meg amit a kérdéseimre kaptam ott válaszként. Nem az volt a célom, hogy okoskodjak, hanem az, hogy saját magamat is gondolkodásra késztessem afelől, hogy miért nem bevett gyakorlat náluk a félrelépés. Mert meggyőződésem, hogy nem az. És a lassan bennem kialakuló válsz az, hogy egyrészt mert ezt látják otthon, másrészt mert a nőknek sokkal nagyobb általános tartásuk van, mint nálunk. Helyzeti előnyben vannak. Ki kell őket érdemelni, ha a zsidó fajt fenn akarják tartani. Ugyanis a zsidóság megállapítása az anya személyétől függ. Szülésbe viszont házasság nélkül nem mennek bele. Ebben is helyzeti előnyük van. A gyerek papíron is diszkriminálva lesz, ha nem házasságba születik. De mindegy, én tőlük azt tanultam, hogy konkrétan egy izraeli pasival szemben az a viselkedés jön be, ha meghúzom és védem a határaimat. Na akkor oda lesz értem. Míg ugyanez itthon nem működik. Ha ugyanezt itthon megpróbálom, hüje p…csa vagyok. És ejtenek. Ott meg ez a reakció :” She is something…” Ez a 85 % a ló másik oldala. Nem szeretek ott élni, tehát nem is akarom védeni azt az országot. Amit itthon látok (tudom, hogy Te Angliában élsz..remélem nem tévedek..), az elkeserítő, gyalázatos, szánalmas, undorító. Igazából csak arra akartam kitérni egy szösszenet erejéig, hogy erről itthon nem csak a pasik tehetnek. Hanem a nők is. És ahogy öregszem, lassan-lassan be tudom fogadni azt, amit egyszer a pszichológusom mondott :”…..de igen, majd be fogja vonzani azt, aki tiszteli magát, ha azt fogja sugározni, hogy maga tisztelni való, és a határaiból nem enged..” Nekem magyarul ez azt jelenti: én vagyok egyedül felelős. A félelem pedig hazugságra épül.

        Kedvelés

      • “egy izraeli pasival szemben az a viselkedés jön be, ha meghúzom és védem a határaimat.”
        Ami még eszembe jutott, írtál ugye az ismerkedésről (férfi odaküldi a nőhöz a barátját puhatolózni) de hogy van ez amikor egy nőnek tetszik meg egy izraeli férfi? Neki is oda kell küldeni a barátnőjét először vagy mi 🙂 ?

        Kedvelés

      • áááááááááá, nem. A nő odamegy a pasihoz (a férjemhez is így mentek anno, innen tudom, máshonnan nem tudnám, meg a haverjai is mesélték a saját sztorijaikat), és egy cetlin odaadja a telszámát neki. Nő a pasinak. Kiscsaj a pasinak. Nyomulnak. De ha van felesége, akkor nem. Az tabu. Jegyűrűjét mindenki hordja. Nem nehéz megtudni, hogy nős e. Vagy: csaj a barátnőjét odaküldi, hogy az mondja, hogy a barátnőm szivesen találkozna veled. Ha szeretnéd a telszámát, meg tudom adni neked. De ha van itt másik feleség, akinek izraeli férje van, szóljon, és ossza meg ő is a véleményét. Nem olyan nagy ez a világ. Több szem többet lát. Náluk a foci-sör-dugás-nagy mellek témakör mellett/helyett az iszogatás mellé az asztaltársasággal ott van a palesztina-irán-gáza vegyeshármas. Ha van helyettesítő termék, még a potenciális vevő is könnyen befolyásolható.

        Kedvelés

      • Ez a megcsalásos topik nekem az egyik vesszőparipám, amióta volt itt egy bejegyzés, aminek a komment-sorában egy csomót beszélgettek/ünk róla. Érdemi személyes tapasztalat hiányában azoknak a történetéből táplálkozom, akik megélték, elmesélték, és mivel egész életemben összesen nem találkoztam annyi nővel, mint itt, legtöbbet innen szemezgetek, remélem a megértéseteket.
        A szüleim számára soha nem volt tabu téma a megcsalás, nem jártak rendszeresen és láthatóan félre (bár a válásuk körüli hisztériában néhány sztori azért napvilágra került, borzasztó, hogy ezt megosztják akár felnőtt gyermekeikkel is), de ahányszor szóba jött, vagy filmet néztünk és volt megcsalásos történet és én ott hüledeztem tizenévem minden erkölcsösségével, azért mindig árnyalták, próbálták elmondani, hogy a dolgok sosem ennyire egyértelműek. Ennek ellenére a húgom is, én is valahogy távolról tekintünk a témára, prűdség lenne vagy konzervatív beállítottság, talán? Ugyanezt az árnyalást éreztem itt a múltkor, azzal a következtetéssel maradtam, hogy a megcsalás ténye önmagában nem rossz és nem elítélendő, ennek a fokozatai nagyban függnek a megcsalás módszerétől, körülményeitől és kontextusától. Számtalan olyan aktuális boldog kapcsolatot láttam, amelynek az egyik alapfeltétele az volt, hogy az egyik fél megcsalta az előző partnerét. Elég sokan mesélték, amikor ők voltak szeretői a megcsaló férjnek, vagy éppen ők csalták meg a párjukat. Amivel nem találkoztam még, az az verzió, amiben a megcsalt fél árnyalja a társának a tettét, vagy amikor mondjuk egy két gyermekes nőt elhagy a férje, feleségül veszi a szeretőjét, boldog vele és a közös gyermekeikkel és az egyedül maradt nő felmenti ez alól a férfit, elfogadja, hogy ennek így kellett bekövetkeznie. Ugyanez érdekelne, természetesen, fordítva is, csak férfi sztorikat kevésbé hallok.
        Emiatt az is megfogalmazódott bennem, hogy bármekkora is az árnyalás, akit megcsaltak, az mindig sértett marad, ilyen értelemben szimpatikus az izraeli “módi”. Másik oldalról, viszont, a társadalmasított hűség csökkenti a lehetőségét a tévedések lezárásának, új kapcsolatok szárba szökkenésének (kiindulási pont most, hogy rosszul működő kapcsolatokat könnyebb lezárni, ha teret adunk egy harmadik fél felbukkanásának).
        Na, végül sokat beszéltem és nem mondtam semmit, de értitek a dilemmámat?
        Egyébként én is olvasnék még sokat az izraeli társadalomról, nagyon izgalmasnak tűnik.

        Kedvelés

      • hmmm, elgondolkodtatók a kérdéseid…HA maradunk annál a verziónál, hogy az izraeliek nem megcsalósak (de nevezhetnénk őket akár pomogácsoknak is), mert nem az a lényeg, hogy hol élnek, hanem az, hogy miért úgy……szerintem az a jobb variáció, ha azért nem megcsalósak ,mert nem volt kitől eltanulni a megcsalás lehetőségét. Ugyanis, még ha árnyalja is a sértett fél utólag a párja félrelépését, akkor is marad a tény, hogy sérült Ő. Véleményem szerint sérül a megcsaló is, és az is, akivel megcsalnak, aki miatt elhagynak. Hogy jobb e kényszerűségből benne maradni (vagy ismeret hiánya miatt, vagy hagyományból) egy kapcsolatban? A válaszom igen, kizárólag akkor, ha abban nem szenvednek a felek. Én konzervatív vagyok. Van aki, így elégedett. És van, aki a liberalizmusában elégedett. Primitív példa: ha nem azt tanulom el a drúz anyósomtól, hogy a mosogató vizet a lavórból az ablakon öntöm ki, akkor meg sem fog fordulni a fejemben, hogy összekapcsoljam a lavórt a vízzel és az ablakkal. Ha nem azt látom, hogy az apám fűvel fával, a legyet is röptibe’, akkor nekem sem ez lesz a mindennapjaim vezérfonala. Ha viszont az látom, hogy apám megcsinálja, amit anyám kér, és valóban. És minden döntést közösen hoznak, apám mosogat, porszívóz, bevásárol, akkor ez nálam is norma lesz. Nagyobb valószínűséggel, mint ott,ahol nem ezt látom. Férjem szülei simán ordibáltak egymással, pl. Előttem is. A férjem is ordibált velem sokáig :o)), meg közbevágott állandóan. Évek kellettek, hogy leszoktassam észérvekkel. És miért tudtam leszoktatni? Mert bár tényleg ordibáltak, a begyökerezett tisztelet, az, hogy ha kiordítottam magam, megyek, és megcsinálom, amit az asszony / azuram kért, az stabil. Néha már hiányzik a kiabálás :o))) A közvélemény kutatással az a bajom, hogy nem enged mély betekintést az egyének életébe. Nem ás le. Nem elemez összefüggéseket. Nincs ott reggel, este, a család jeles napjain, a viták elrendezésekor, a szennyes hegyek mellett, a szülőszobában……Ahoz sok-sok év kell, hogy egy társadalmat megismerjünk. Mit sok-sok év. Évtizedek….Én nem szeretek ott élni. Vagyis szeretek, de nem bírom ki sokáig hazajövetel nélkül. Maradjunk ennyiben. Nem védem őket. Nem én. De kérdőívet mindenki tud csinálni. És ha ebből a 85%ból azok aránya, akik még nem csaltak meg társat, de tervezik, hogy megcsalják, 84.8 % , akkor máris ott vagyunk, hogy a valós megcsalások száma náluk szigorúan monoton közelít a nullához.

        Kedvelés

      • “Ha viszont az látom, hogy apám megcsinálja, amit anyám kér, és valóban.”
        A legszebb persze az lenne, “ha viszont azt látom, hogy apám ugyanazt megcsinálja mint anyám, kérés nélkül és magától” 🙂 Jó-jó, mindjárt felébredek és látom bilibe lóg a kezem.

        Kedvelés

      • ezek az új megcsinálandó dolgokra vonatkoznak. naaaaa. Apósom mosogat. Mindíg ő. Mindíg. Ő megy bevásárolni. Listával :). WC-t nem takarítja ki. De tereget. Az egész család nem vasal. Soha. Pár éve látogatóba voltunk nálunk. A férjem estére meghívást kapott, hogy a gimis volt haverjaival sörözni menjen. Vasalt nadrág kellett volna. Nem találtuk a vasalót :o))))))))))) Anyósom egyáltalán nem gondolta, hogy ez baj. Mi sem. Após szemetet leviszi. Ezeket mind kérés nélkül. Férjem a szemetet utálja levinni. Doki. Fóbiás. Hogy a nagy kukában húsevő baktérium lakik és minimum valamelyik hepatitis vírus, valószínűleg a “C”. De én a gyerekkel a karomban levihetem. Az más :). Szerinte én tudok vigyázni magamra.:P

        Kedvelés

      • kizárólag abban az esetben könnyebb, ha a padlódat nem szegélyezi mindjárt a nappali határán szőnyegpadló :), és ha van legalább egy darab összefolyó valahol a kecóban. sivatagiéknál az van, hogy az egész lakás járólapos (vagy valami ócsóbb márványszerű kővel van lerakva, amit még 48-ban az államalapításkor eszközöltek), és azt lehúzó gumival, vödörrel, felmosófával, ronggyal sikálják tisztára. Nagy hőségben mezítláb, mert az alulról úgy akkor hűt. Imádom!!!! Mit nekem angolszász mop. Pffff

        Kedvelés

  33. Lehetek egyszerre nyugodt és frusztrált? Egyrészt, teljesen feldob, hogy más is koszban él, másrészt meg itt van bennem ez az óriási ellentmondás, hogy én szeretnék rendben és tisztaságban élni, de utálom egyedül csinálni, ah mit beszélek, utálom csinálni. És nem a nagytakarításokról beszélek, hanem mondjuk a minden reggel és este esedékes ágyvetésről. Ennyire utálom. Nektek hol vannak a házban társaitok? Mert itt mind csak magunkról írtunk, de engem pl. az is zavar, hogy a férjem még nálam is “igénytelenebb” a lakással szemben és azt gondolom, hogy ha csak egy tizeddel jobban odatenné magát, akkor nekem is könnyebb lenne a maradék 8 tizedet produkálni.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Dettó, utálom én is.
      Anyukámnak évek óta van segítsége a takarításban, én mégis ódzkodom a dologtól, pedig az lenne a megoldás, ha valaki hetente megcsinálná helyettem, én meg hazajönnék a szép, tiszta lakásba.
      Nem tudom miért nem szánom rá magam 😦

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • en azert mert nem keresek penzt. ha keresnek es anyagilag megtehetnem, tutira lenne valaki aki heti egyszer kitakarit es vennek egy mosogato gepet is.

        Kedvelés

    • nálam a gyerekek még csak-csak. és akkor felsöpörve, felmosva, jön a FÉRJ, aki a saját-kezével-építette (ergo azt tesz, amit akar), és szépen végiggyalogol az egészen. utána mondhatom a gyereknek, hogy cipődet, pláne ha sáros, az előszobában vedd le. mert már mondja is, hogy apa? és akkor még nem is mondtam, hogy a minta, hogy férfi csak épít, karban nem tart (semmilyen értelemben)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Nekem jó. Gyűlölök takarítani, csak a portörlést szeretem, mert végigfogdoshatom a vackaimat. Nem szeretem a koszt, de a rendetlenséggel nincs bajom. A férjemnek van, őt sokkal jobban érdekli a tisztaság, és tesz is érte. Egyszer itt írta valaki, hogy a férje az, aki tereget, mert a férjét érdekli a teregetés, őt meg nem, ez nagyon tetszett, ez van nálunk is, mosás, teregetés, fürdőszoba-takarítás, lakás karbantartása, nekem ezekhez semmi közöm. Szívesen főzök, ha van kedvem, meg morogva takarítok, de csak akkor, ha ő is, egyedül dolgozni nem szeretek, nem is szoktam. A vasalást megosztjuk, mert azt mindketten utáljuk, a cicaalom-takarítást is. Mondjuk mosogatni, cicát fésülni, cicakarmot vágni, cicaszembe cseppenteni nem hajlandó, na, az viszont férfitulajdonság, hogy megteheti, hogy nem hajlandó, mert ott vagyok én, aki akkor nyilván majd hajlandó lesz.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • én meg pont azért nem szeretek port törölni, mert végig kell fogdosni a vackaimat…ezekben a hónapokban lomtalanítok a vaterán. és az életemben is. Ez is jó 😉

        Kedvelés

  34. Sziasztok!
    Lehet, hogy provokatív leszek, de szerintem időben el kell kezdeni a gyerekek bevonását, akár mutat példát apa, akár nem. Nekem is későn esett le, de már kezdem látni, hogy lehet. Mivel a fiam szeretetnyelve az ajándék, van nálunk egy motivációs tábla a szekrény oldalán, oda gyűjti a pontjait. Ha hónap végén a mérleg a piros pontok javára dől el, kap valami kicsi ajándékot. Lehet, hogy ez nem hangzik jól, de ő tényleg imád ajándékot adni is meg kapni is, a lányom viszont beéri dicsérettel, babusgatással, mesével. Szóval ha takarít a gyerek, rendet rak, legót kitakarítja a szekrények alól, kap pirosat, ha sokadik szólásra sem, kap feketét. Nem mindig működik, de már sokszor akkor is megcsinálja, ha elfelejtem a pirosat beírni neki. ettől függetlenül van olyan, hogy vasárnap estére lépni sem lehet a gyerekszobában, de akkor nem megyek be.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Jó, hogy írod. Én kicsit félek, mi lesz, mert apa nálunk nem túl példamutató (még mindig szanaszét hagyja a szennyest stb. De miért ne lehetne ettől függetlenül bevonni majd a gyerekeket, ha elég idősek lesznek (még csak három hónapos a kislányom)… és talán apára is jobban fog hatni úgy a kérésem…

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nekem elszorul a szívem ettől. A reménytől, meg ahogy a két nő, a kicsi meg a nagy takarít, ez a norma, és szépen kell kérni apát, és ha ő is takarít, az az extra…

        Ez tüneti kezelés. Maguktól kellene tudniuk, eleve, nem csak a takarítást, azt is, ha fáradt a másik… nem ezeken a bejáratott síneken mindig, el nem ismerve, hogy mi munka ez nap mint nap, beleülve.

        Neked nem kellene másra az energia? Hogy becsülhetik le ennyire azt, hogy más is van, rövid az élet, jó lenne nem lemaradni szakmával? Hogy a nők ne is gondolhassanak magukra úgy, mint háztartáson kívül is aktív lénye, s hogy ha mégis, emiatt bűntudatuk legyen, örökké mérlegelniük kelljen?

        És ahogy mindenki, aki nyomokban felfedezi a partnerében a “segítést”, azonnal mondja: jaj, az enyém mennyit segít… ilyen két-hónapja-kiporszívózott sztorik (de csak ha elpakolok előtte).

        Kedvelés

      • Igen, nekem is elszorult a szívem. Nem, nem fogja jobban meghallani, örülni fog, hogy két nő ugrál körülötte. Bocsánat, nem tudom feledni azt a Pál Feri előadást, ahogy nagyon kisarkítva, nagyon hangsúlyosan előadta, hogy milyen igazságtalan, hogy az iskolában ugyanazt várják el a fiúktól és a lányoktól is, de otthon mennyire másként nevelik őket. Hogy anya és lánya automatikusan leszedik az asztalt ebéd után, apa és fia beülnek a meccs elé. Hogy anya hajnalban kel, hogy a vasárnapi ebédhez legyen minden, és közben neki is vasárnap lenne. Hogy a lánygyerektől várják el, hogy rendes legyen, a fiúktól meg nem. Egész generációk nőttek így fel, az ő feleségeik vagyunk.

        Kedvelés

      • Az a vicces, hogy nálunk úgy alakult, hogy 2 hónapig “mindent” ő csinált (én teljesen kinyílt belső méhszájjal feküdtem egy hónapot, aztán egy hónapig a szülés utáni szédelgés, két óránkénti etetés, nem alvás stb. mellett egyszerűen nem ment). És aztán besokallt. Szóval még el sem értük a hat hetet, és már visszavettem (a hiszti hatására) a mosogatást, a porszívózást, a mosást. Merthogy két hónapig csak ez a három dolog történt a lakásban takarítás címén. 🙂 És nem érti, miért nehéz, mikor az ő anyukája meg a nagynénje szépen vezették a háztartást a baba mellett, sőt főztek is. (Eddig mindig a párom főzött, most új igény neki, hogy itthon vagyok egész nap, miért nem én főzök – Pavlik kengyelben van a kislányunk, nagyon küzdünk, hogy legyen anyatej (a kórházból úgy adták ki, hogy szinte teljesen tápszeres volt már, de másfél hónapja csak az én tejemen él és szépen növekszik, juhé :))

        Na jó, elkalandoztam.Szóval a lényeg, hogy segített, sokat. És két hónap alatt besokallt. És még ezek után sem jut az eszébe, hogy jobban megbecsülje, amit csinálok, évek óta. Úgy ahogy, és sok hibával, hiányossággal, de azért ahogy tudom, csinálom (anno a munka miatt volt nehéz, most a babázás visz el sok időt-energiát). Na ezt nem értem. Hogy miért nem az volt az élménye, hogy te, le a kalappal, többet fogok segíteni, mint eddig, mert egyedül ez baromi sok és bosszantó lehet a földről szedegetni a zokniaimat.

        Azért még most is főleg ő főz. És fával fűtünk, azzal is főleg neki van sok munkája. És kaptam egy mosogatógépet most. Szóval igazából nem is panaszkodhatok… mindenesetre egy nagy számonkéréses veszekedés után, amiben ő számonkérte rajtam, hogy “semmit nem csinálok pedig itthon vagyok egész nap” én meg rajta azt, hogy “úgy érzem magam, mint egy egyedülálló anya” megegyeztünk, hogy így nem lehet, Anna mindkettőnket nagyon szeret és mindkettőnkre szüksége van, úgyhogy kapjuk össze magunkat. Ezért kezdtem bele abba a bugyuta flylady-be. És azért ő is igyekszik (pl. nem húzza a száját, ha szoptatás közben megkérem, hogy hozza oda a teát vagy segítsen kimérni 10 csepp vasat…)

        Nem olyan szívszorító nálunk a helyzet. Csak néha, és csak közepesen.

        Kedvelés

      • De igen, döbbenetes, szívszorító:
        “ő is igyekszik (pl. nem húzza a száját, ha szoptatás közben megkérem, hogy hozza oda a teát”
        — ne haragudj, de ez iszonyatos.
        És ez is:
        “semmit nem csinálsz, pedig itthon vagy egész nap”
        Ilyen nem hangozhat el egy olyan férfi szájából, akinek a kiscsecsemő gyereke pavlik-kengyelben van, a felesége a szoptatásért harcol. Ilyen mögöttes elvárása nem lehet 2013-ban egy belátó, empatikus férfinak.

        Kedvelés

      • nekem ennél most nagyon vissza kellett fognom magam. de ha úgy érzed, bírod, elengedem a gyeplőt.

        Kedvelés

      • Hát… én sok rosszat írtam és még tudnék írni a férjem rendetlenségéről, de mikor látta, hogy másfél óránként szoptatok, és ki vagyok készülve, mert ülni sem tudok a szülés után, fekve eszem, de mindenféle pózban szoptatok, és éjjel nem alszom, akkor magától átvette a fürdetést, szerette mérni esténként a gyermeket, hozott kaját, takarított, és esténként hordozókendőben nyomult 13 négyzetméteren oda-vissza, órákig duruzsolta a népdalokat a fiamnak, hogy végre nyugodjon le. És másnap reggel elment dolgozni, de sietett haza délután.

        Kedvelés

      • Azért ez nálunk is így volt az első hónapban 🙂 (kivéve a fürdetést, mert az nem merte, és az altatást, mert az nem volt gond, nagyon aluszékony volt a kislányom) Csak akkor már másfél hónapja nyomta ugyanezt, és besokallt.

        Látom sokatoknál kiverte a biztosítékot. 🙂 Pedig tényleg nem olyan rossz a helyzet. Csak vannak nagyon gáz dolgok néha. De biztos ő is tudna panaszkodni, ha őt kérdeznétek… 🙂 Lejjebb kifejtettem egy kicsit jobban.

        Kedvelés

    • Ha apuka rossz példa, akkor annál inkább és annál korábban kell kezdeni…múltkor kicsi (másfél) felsírt altatás után nem sokkal, mire férj megjegyezte (mert én süket vagy hülye vagyok gondolom) h gyerek sír! a nagyobbik (4éves) azonnal rávágta, Apa, most neked sír az öcsi, mert anyu altatta el! Olyan büszke voltam rá, még érti, hogy hogyan lenne igazságos, ha rajtam múlik, sosem felejti majd el!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Apa már mosolyog ilyenkor -a hangsúly a már-on van…hosszú utat jártunk be együtt, néha még egy-egy morgással/reakcióval/nézéssel felszínre tör a régi automatizmus, de ma már általános az egyenlőség…visszaaltatta

        Kedvelés

  35. Kedves tanczahoban, semmi közöm a magánéletedhez, de amit írtál, nálam is kiverte a biztosítékot. (én onnan indultam, hogy gyerekem “apja” – aki nem a férjem- elhagyott, amint megtudta, hogy terhes vagyok. Azóta se kép, se hang. ) Szóval a semmit sem tevő apákhoz képest ő tényleg a NAGYBETŰS semmi. De valahogy mégis szívszorítóbb volt az olvasni, amit te írtál. Jajj nekem, nem akarok megmondó néni lenni, mert ki tudja, miért ilyen a férjed, és miért vagy ilyen te…mit hoztatok magatokkal a házasságba, miért hoztátok, és honnan hoztátok….okoskodással mindenkinél tele van a padlás..csak emellett nem mehettem el szó nélkül. Porszívózni meg főleg nem kéne gyermekágy vége előtt. Nagyon nem. Vagy már vége van?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Semmi gond, elvégre én írtam itt a magánéletemről (szegény bejegyzés, ez már azért eléggé off..) a szeretemaférjemde blogra készül egy írás fejben, amiből talán jobban megérthető, de egy kicsit reagálok itt is.. szóval igen, egyrészt már vége, három és fél hónapos a kislányom, és szerencsére én is jól vagyok. A párom úgy döntött, nem hisz a gyerekágyban, az anyósom vagy a szomszédban élő nagynénje is bírta frissen szülve az egész háztartást. Ennek ellenére kb egy hónapig tartotta a frontot, még kaptam haladékot, koncentrálhattam a babázásra (kellett is).

      Másrészt a helyzet/párom… természetesen tudom, hogy amit kimeltem, leírtam, nem jó. Nem véletlenül azt emeltem ki a panaszkodás során, manipulatívnak is nevezhettek 🙂 de sok más van, sok jó is. Csak hogy a legnagyobbat vegyük: ő főz. Főzés után pedig egy ideje nem hagy nagy kupit maga után. többnyire ő vásárol, fát vág, hord, fűt, tisztítja /kezeli a kályhákat. ha nagyon és sokáig el vagyok úszva, nem derogál neki kitisztítani a zuhanykabin lefolyóját, vízkőtleníteni a wc-t vagy a zuhanykabin ajtajait, lemosni a bejárati ajtót vagy akár elmosogatni. ez persze nem nagyon gyakori, de azért van ilyen is. Szép, rendes karácsonyi lakásba várt haza minket szülés után, pedig még a babaszoba sem volt kész, mikor a kisasszony úgy döntött, hogy akkor most ő jön. Vicces, intelligens, érzékeny, nagyon kedves is tud lenni, imádja a kislányát. Amikor olyanja van, nagyon rám tud érezni, a kimondatlan dolgokra is.

      Aztán ott az érem másik oldala, ami leginkább lelki szintű, kis megalázó, lekicsinylő megjegyzések főleg, és elzárkózás bizonyos feladatok elől, mert nehogy már mindent ő csináljon (többnyire a házimunka, főleg bizonyos elemei + a babagondozás). A legrosszabb mégis a verbális bántás (mások előtt is egyre gyakrabban), amit ő talán nem is érez olyan élesnek, mint ahogy én megélem. Telhetetlen vagyok? Igazán nem mondható róla, hogy semmit nem csinál. Néha szólok, hogy ne bántson meg, de akkor rámutat, hogy tényleg tudok ügyetlenkedni, tényleg nem tartok igazán tisztaságot, és csoda, hogy még a gyerek nem esett ki egyszer sem a kezemből. Kishitű vagyok, hasonlóan verbálisan bántalmazó anya gyereke, ezért ezt tűröm, sőt, magamévá is teszem. De azért tudatosabb vagyok ennél mégis, pszichológián (is) végeztem, tudom, hogy igenis értékes és szerethető vagyok, és ezért lehet, hogy egyszer nem fogom tűrni. Néha kitör belőlem, hogy ne szívja a vérem, olyankor általában arra jutunk, hogy de hát én várok tőle túl sokat, sőt, én szívom az övét, és megbántódik, hogy nem vagyok boldog. Remélem, hogy jutunk még valami értelmesebb eredményre is.

      Sok fénypont van, sok bensőséges óra. Az egész alapja az, azt hiszem, hogy szeretjük egymást. Igen, többnyire elhiszem, hogy ő is szeret engem, a fentiek ellenére – sok rossz tulajdonságom elviseli, és tettekkel fejezi ki a szeretetét (lásd besegítés vagy egyéb apróságok). 7 éve vagyunk együtt, tudtam, hogy milyen kapcsolatba vállalunk gyereket. Lehet, hogy felelőtlenség volt. Lehet, hogy csak én vagyok túlérzékeny és sérült lelkű (plusz lusta és rendetlen :)).

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nem, nem vagy túlérzékeny! Ez egyébként tipikusan a verbális bántalmazók definiciója. Az is, hogy ha panaszkodsz, sikeresen meggyőz, nincs is rá okod, inkább neki lenne.
        Megsértődik, hogy nem vagy boldog? Jaj, ez elképesztő, mint a “nem hisz a gyermekágyban” meg a többi. A 40 fokos láz ágynak döntő hatásában azért hisz? Jaj 😦

        Kedvelés

      • Persze hisz. Meg tényleg, amikor nagyon hányingeres voltam, vagy a végén, amikor feküdnöm kellett, nagyon odatette magát. Meg miután Anna megszületett, akkor is. Tényleg nem annyira fekete-fehér ez. Az tény és biztos, hogy verbálisan bántalmazó. (Számomra a legdurvább az utóbbi hetekből, hogy az utcában egy néni megkérdezte, hogy hol vagyok, régen látott, csak nem elváltunk, és mondta, hogy bár nem főzök és nagyon hisztis vagyok, azért az még nem válóok, csak megszületett a kislányunk és szobafogság volt a rossz idő miatt. Egy faluban ilyet mondani a feleségedre… ezt vicces sztoriként mondta el nekem egyébként. Fogalma sincs, hogy ennek egy faluban súlya van… pedig ő az idevalósi.)

        De hogy lehet egy ilyenen változtatni? Én tényleg szeretném vele leélni az életem, és jól élni. Hogy ő is boldog legyen, de én is. Lehet, hogy meg kéne próbálnom megértetni vele, hogy amit csinál, az már bizony bántalmazás. Keresek róla egy jó írást, hogy mi az, megmutatom neki, hátha magára ismer…

        Kedvelés

      • Most 1700 forint a Libriben. Megvettem, elolvasom.

        Remélem, hogy van még remény a számunkra. Ha a homokba dugom a fejem és mentegetem őt, akkor nem lesz.

        Kedvelés

      • Csak röviden:
        szeretaférjem
        (nem mindegy)
        és ez nagyon jellemző reflex, én is csináltam, és az egykori mamamis csoportban is gyakori volt, hogy az elhűlő többiek kedvéért elkezdték végigvenni mindazt, ami jó benne, mennyit segít, van humora stb.
        Csak azért vesszük végig, hogy legyen azon az oldalon is valami, mert amúgy nagyon kétségbeejtő, és az emberben kiabál valami, hogy “de ő nem csak ilyen, vannak jó tulajdonságai is”, ilyen kiegyenlítős szándék.
        De ha elfogadhatatlan van az egyik oldalon, akkor mindegy, mi van a másik oldalon.
        És mondhatnám, hogy te tudod, hogy mi elfogadhatatlan. De az is tapasztalat, hogy nem szokták tudni, nagyon-nagyon durva dolgokat is megmagyaráznak az így kizsigerelt nők. Futnak a pénzük után, próbálják igazolni a rengeteg kapcsolatba fektetett időt, reményt, munkát.

        Kedvelés

      • Köszönöm a sok figyelmet és tanácsot 🙂 Azért a szeretemaférjemde lehet. hogy árulkodó elszólás :))) tényleg nem mindegy.

        Nem érzem úgy, hogy annyit fektettem ebbe az egészbe, hogy ne tudnék kilépni. Sőt, úgy érzem, bármikor ki tudnék lépni. Van olyan munkám/tudásom amivel el tudnám tartani magamat/magunkat. Vannak barátaim, akikre tudom, hogy számíthatnék, sőt, itt a közelben is van egy barát, akire számíthatnék, ha hirtelen kellene mozdulni.

        A párom MÁS párkapcsolatokban rögtön leveszi ezeket a viszonyokat és amikor ilyen párok elmennek tőlünk (apukámék, nagybátyjáék, most a kolléganőmék voltak itt), mindig megjegyzést is tesz rá, hogy mennyire semmibe veszik a nőt, milyen lekezelőek, mennyire semmibe veszik azt, ami a nő számára fontos stb. Szóval a legfrissebb megjegyzésem az volt, hogy ugye ő nem akar ilyen lenni. Merthogy egyre gyakrabban volt ilyen mostanában. Nem védekezett, nem is reagált szinte semmit, de nem is sértődött meg vagy ilyesmi. Ez két napja volt. Hihetetlen és tapintható a változás. SZerintem kicsit magába nézett…

        Persze két nap semmi. És figyelek, főleg a figyelmeztetésetek hatására. És elolvasom a szavakkal vervét, szerdán érkezik. A páromnak is fel fog tűnni, hogy azt olvasom, talán még beszélgetés is születik belőle. Összességében: én nagyon bízom benne, hogy ez még helyrehozható, ha már hagytam, hogy így elfajuljon. Köszönöm a támogatást; a tanácsokat, a féltést.

        És remélem, tudni fogom, hogy mi az, ami már elfogadhatatlan. Most, hogy itt van Anna, kiélesedtek az erre vonatkozó érzékeim, azt hiszem.

        Kedvelés

      • Jó, hogy írtál, örülök, egy észrevétel: “hagytam, hogy így elfajuljon” — nem te hagytad, nem rajtad múlik, a megoldás sem, mert a hatalom sem nálad van.

        Kedvelés

      • Szeretnék engedélyt kérni, hogy ne értsek egyet azzal, hogy ..”nem te hagytad, nem rajtad múlik, a megoldás sem, mert a hatalom sem nálad van”. A blog nem az enyém, és amit írok, úgy írom, hogy nagyon nem szeretnék tiszteletlen lenni a tulajdonosával. Tehát kérem, hogy ne támadásnak vegyük a szavaimat:o). Az én meggyőződésem az, hogy ilyen szitukban (is) enyém a felelősség.És a hatalom annak megváltoztatására is nálam van. Kérdés, mit nevezünk hatalomnak? A képességet és akarást arra, hogy változtassak, vagy maradjak abban, ami van? (ez utóbbi nem feltétlenül a rosszabbik megoldás, ha jó nekem abban maradni, ami van). Vagy azt nevezem hatalomnak, ….azt a csomagot, aminek tartalma a külső elvárások, nyomások, anyagi ellehetetlenülés, félelem az ismeretlenbe ugrástól, előítéletek, megfélemlítések, kritikák, stb..Ebben az esetben a hatalom valóban nem nálam van. De nem is számít, hogy kinél van. És kell e, szükséges e definiálni a hatalmat, ha egészségesen akarom látni, hogy hogyan és miért kerültem olyan szituba, ami vélelmeim szerint nem jó neked? A hatalmon múlik? Azon, hogy felismerem, hogy van? És ha van, akkor mellettem áll e, vagy velem szemben ellenségesen? Ha van, erősebb nálam? Ha erősebb, miben erősebb? Szeretem a pasikat, mert a belőlem hiányzó, de számomra a fotoszintézishez mégis szükséges dolgok jó része kizárólag bennük van meg. (monogám vagyok, szeretemazuramat :o)). Az, hogy szeretem őket, azt jelenti, hogy meg tudnám rugdosni a pasit, aki elhagyott engem és a gyerekemet,mert megérdemelné :o)), de ezért kizárólag ŐT tartom egy nagy semminek. Nem a pasikat úgy általában. A hatalom számomra elég sokáig ő volt. Fogantatástól kb a szülés utáni depresszió végéig. Majd ez a hatalom köddé vált. Miért? Mert egy illúzió volt. Megszűnt ő is, és a hozzá hasonlók is hatalomnak lenni, mert én más pozícióba kerültem. Onnan már minden kicsit más. Szándékosan írtam, hogy kerültem, és nem azt, hogy “pozíciót” vettem fel. Mert nagyon kicsi százalékban, de azért kívülről is jött hozzá segítség. Na jó, nagy százalékban, de én mentem a segítség után, én kértem, hogy segítsen. Azt nem mondom, hogy így könnyebb, mert nem könnyű. De MÁS. Jobb. Tisztességesebb. Megalkuvásoktól mentesebb. Életszagúbb. Ha megkérdezném a hatalom képviselőit, nem hiszem, hogy sikernek könyvelnék el. De érdekel bárkit is, hogy a hatalomnak mi a véleménye????? Nekem jobb lett. Attól ami volt, mindenképpen. Hogy lehetett volna e jobbat, többet kihozni belőle? Minden bizonnyal. De így is elég jó. És én tehetek róla. Nem más. Arról is én tehetek, hogy jobb lett. És arról is, hogy lehetne jobb is. Így a végén is inkább előre bocsánat, ha bántónak, támadósnak érzi bárki is. Nem volt szándékom. Jó volt olvasni, hogy ” …a féltést”. Erre gondoltam 🙂 Azt is jó olvasni, hogy anyagi akadálya nincs a változtatásnak. Ha azt választanád megoldásnak. Ettől morfondírozásaim során tartottam..mármint, hogy a lélek kész, de a bankszámla üres….Azt kívánom, hogy alakuljon ez egy békés, biztonságos családdá. Mindhármótok számára.

        Kedvelés

      • Gyöngyi, én társadalmi, tényleges hatalomról beszélek, nem valami ködös képzelgésről. Nem lépheted át ilyen könnyen, nem tolhatod mindig a nőre a felismerés, a változás, változtatás összes felelősségét és melóját. Ha ezt nem érted, semmit sem értesz itt a blogon.

        Kedvelés

  36. Lányokfiúk, detényleg, itt mindenki ilyen tisztaság és rendmániás ? Biztos, hogy rendnek kell lennie? Biztos, hogy apa (nálunk inkább anya) elszórt zokniját másnak kell összeszednie ? Jártam már néhány lakásban. A mi lakásunk olyan átlagos tisztasági szintű (volt régebben, az utóbbi időben kicsit elharapództam). És ehhez nem kell senkinek megszakadni, nincs pedáns rend, nincs menetrendszerű takarítás, csak úgy hébe-hóba, de elvagyunk és nem esz meg a kosz minket.
    Ismerek pedáns rendes lakásokat, én feszengek bennük.
    Észrevettem, hog yrendszerint az ilyen helyeken vagy nem értelmiségi a nő (max érettségi) és mániákusan, önmegvalósítás gyanánt takarít, vagy pedig bejáró(nő) van.

    Jaj, innen jut eszembe a jókis viccem, montammá ?

    Férj ül a fotelben és méláz :
    -Drágám, azon gondolkodtam, hogy ebben a gazdasági válságban ha esetleg megtanulnál rendesen takarítani és főzni, elküldhetnénk a szobalányt meg a szakácsnőt…
    A feleség kis gondolkodás után :
    – És ha te megtanulnál rendesen dugni, akkor még a sofőrt meg a kertészt is !

    🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • van másik is… ígérem, ez lesz az utolsó.

        A feministák világkongresszusánszemélyes tapasztalataikat osztják meg a küldöttek a férjeik átneveléséről.

        Első a svéd küldött:

        – Igen túlterhelt voltam, ezért elhatároztam, hogy ezentúl nem főzök, és kíváncsian figyeltem, mi történik. Első nap nem láttam semmit, második nap nem láttam semmit, harmadik nap látom ám, hogy a férjem nyitogatja a hűtő ajtaját, majd előveszi a szakácskönyvet, és egészen ehető vacsorát dobott össze. Utána együtt elmosogattunk, és ez azóta is így megy nálunk. (Tapsvihar)

        Második a francia küldött következik :

        -Én azt határoztam el, hogy ezentúl nem fogok mosni. Kíváncsian figyeltem, mi történik. Első nap nem láttam semmit. Második nap nem láttam semmit. A harmadik nap látom ám, hogy a férjem válogatja a szennyes ruhákat és pakolja a mosógépet. Amikor a program lejárt, együtt kiteregettünk, és ez azóta is így megy nálunk. (Tapsvihar)

        Harmadik a magyar küldött:
        -Én elhatároztam, hogy ezentúl se nem főzök, se nem mosok ! Kíváncsian figyeltem, mii történik… Az első nap nem láttam semmit, a második nap nem láttam semmit…
        A harmadik napon… a bal szememre már kezdtem foltokban látni…

        🙂 😦

        Kedvelés

      • na jo, akkor en is: Egy napon Éva az Édenkertben így szólt Istenhez:
        – Oh Istenem, lenne egy problémám.
        – Mi a gond Éva?
        – Istenem, tudom, hogy megteremtettél ebbe a gyönyörű kertbe és elláttál ezekkel a gyönyörű állatokkal, meg ezzel az idétlen, nevetséges kígyóval, de nem vagyok boldog!
        – Éva, miért van ez? – kérdezte a Jóisten.
        – Istenem, magányos vagyok és tiltott gyümölcs utáni vágyam beteggé tesz.
        – Hát ebben az esetben tudok egy megoldást. Teremtek neked egy FÉRFIT.
        – Mi az a FÉRFI, Istenem?
        – A FÉRFI egy selejtes teremtmény. Lesz nagyon sok rossz tulajdonsága. Hazudni fog, becsap téged, beképzelt lesz és így tovább és így tovább, nagyon sok nehéz órát fog neked okozni. De erősebb és gyorsabb lesz, szeretni fog, becserkészni és megoldani dolgokat. Nagyon bután fog kinézni, de mivel panaszkodsz, megteremtem őt olyanra, hogy kielégitse fizikai szükségleteidet. Ostoba lesz, és gyerekes dolgokban leli majd örömét, mint pl. harcolni egy labdaért, hogy rugdoshassa. Nem lesz túl okos, ezért szüksége lesz a tanácsaidra, hogy helyesen gondolkodjon.
        – Remekül hangzik! – mondta Éva tagra nyílt szemekkel. – Mire várunk még?
        – Nos igen… megkaphatod őt egy feltétellel.
        – Mi lenne az?
        – Mint mondtam ő büszke, arrogáns és önimádó lesz, úgyhogy el kell vele hitetni, hogy Őt teremtettem először!!!! Tehát csak emlékezz… ez a mi kis titkunk maradjon… NŐ a NŐ között!!!!!

        Kedvelés

      • Van egy könyv, A viskó. Abban az amerikai szerző közelebb akarja hozni a Szentháromságot az átlag amerikai olvasóhoz, Istent gömbölyű, fekete nőként ábrázolja, a Szentlelket ázsiai, filigrán fiatal nőként, Jézust meg kockásinges, kezeslábasban sertepertélő férfiként.

        Kedvelés

      • Hány férfi kell egy villanykörte becsavarásához? Csak egy, aki áll egyhelyben és várja, hogy a világ körülötte forogjon.

        Kedvelés

      • Ha a férjed és egy ügyvéd fuldokolnának, és választanod kellene, étterembe mennél vagy moziba?

        Kedvelés

    • en nem vagyok tisztasag es rendmanias. ha csak a mai napot nezzuk es csak a konyhat, a nagylanyom reggel veletlenul magara es a foldre ontott egy tal tejben azo muzlit, a kicsi delben egy pohar vizet es kozben amit nem szeretett a levesbol, mondjuk zoldborso, azt elkezdte a foldre dobalni, hiaba tudja hogy nem szabad, vacsoranal a kicsi veletlenul a kukoricas-halas talat ejtette le a foldre. es akkor meg nem tavolodtunk el a konyhaasztaltol. ha nem takaritok minden nap, uszik a lakas. igy kb szinten tudom tartani a kaoszt, ha a ferjem heti egyszer rendesen kitakarit es osszepakol amig en elviszem a lanyokat valamerre.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Igen, ez sokáig így van, de amint kicsit nagyobbak lesznek, már nem kell naponta felmosni-feltörölni, bár én pont ma reggel töröltem, mert a fiam kiöntötte a tejet, mikor magának készítette a kakaót, nekem meg a kávét. De már látom a fényt az alagút végén.

        Kedvelés

    • Nem tudom viccet szabad-e elemezgetni, de azért szexista sztereotípiákból építkezik ez is rendesen. Hagyományos szereposztás, melyben a nő dolga otthon a takarítás, főzés, egyszóval a háztartás, míg férfi dolga a dugás. Gazdagéknál mindegyik feladatra fizetett alkalmazott van 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Szerintem a konferenciás nem annyira vicc, mint egy eléggé ütős társadalomkritika.
        És ezért jó. Sokakhoz nem jutnak el az ilyen gondolatok komoly formában, és ez mit is tudatosít nekik ?
        Hogy fényévekre vagyunk Európa fejlettebb felétől, hogy magasan túlterheltek a nőink és intoleráns, sőt erőszakos bántalmazó errefelé sok férfi.
        És ez az igazság.
        Más kérdés, hogy a “nem láttam semmit” kapcsolat által fricskáz, de amit mond, annak nem örülhet senki, sőt.

        Szóval szerintem az ilyen viccek nem feltétlenül kártékonyak, sőt.

        Kedvelés

    • Nem, én sem akartam rendmániás lenni, de egyszerűen belémverték gyerekkoromban, emiatt szenvedek is, mert sokáig fizikailag rosszul voltam, ha kosz vagy rendetlenség volt körülöttem. Már enyhült a dolog, de hidd el, nem jó se nekem, se a családomnak. Már nem nézem, hol van porcica, és nem kaptam idegösszeroppanást, hogy a húsvét előtti nagytakarításkor egyetlen ablakra sem maradt időm, mert tojást festettem inkább a lányommal.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  38. Visszajelzés: mitől volt ennyire iszonyatos? | csak az olvassa

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .