nincs szex

Közzétéve március 12, 2013 Szerző: csak az olvassa

A lélek rég elinalt, de szexnek lennie kell.

Nincs, nem volt már júniusban sem, és most sincs, nincs, nincs…

Nem egy kommentelő panaszolta ezt el, és hány ilyen történetet hallunk! Beszéljünk erről újra.

A tőmondat: nincs szex ebben a formájában magában foglalja, hogy szexnek — a tartós párkapcsolatban/házasságban — lennie kell, kéne, hogy legyen, és a vágyat olyannyira nem viszonzó partnernek lenne dolga, hogy ezt a normális funkciót avagy tevékenységet, ahogy mindenki más, végezze ő is. Az merül fel bennem, hogy vajon ezt a nőt kívánja-e még valóban a férfi, úgy igazán, vagy csak a biztos befutó neki? Vagy a házasságát, a régi szerelmet siratja? Ez fájdalmas és érthető is, még ez a legemberibb az egészben: hogy mivé lettünk. (Kérdés, érdekli-e a másik fél mivé lettünk élménye.)

Én egyébként soha nem büntettem egy partneremet sem szexmegvonással, és másért sem hallgatott el bennem tartósan az erotikus múzsa: a saját vágyam rovására is, akár valódi belefeledkezés nélkül is szex mindig volt, mert mint kommunikációs lehetőség, mint esemény mindig vonzóbb volt, mint a semmi, meg aztán szerettem én ezt az “én sokat szexelek” identitást, “én nem vagyok olyan, mint a többi nő”, amellett nem voltak különösebben gépies avagy vérmes partnereim sem, szóval elég volt az annyi, a koraterhesség undorodásának heteit leszámítva, és amellett igen változatosan is ment a móka. De mégis, ebből is sok csalódás és hiányérzet származott. Mert ez sem az.

Mert nem így jó szexelni, így nem jó szexelni. Sem a partner elvárására, sem a magam házilag eszkábált identitásának megfelelve szexelni nem jó. Belefeledkezve jó, fellobogva jó, és a monoton teendők és örökké ismétlődő helyzetek kiölik ezt az önfeledtséget — szerintem a férfiakból is, ők a különösebb kapcsolódás és lelki élmény nélküli ejakulációt mégis hajlamosabbak behajtani a partnerükön.

Én itt hatalomszagot érzek, noha csak néhány alkalommal, bomló kapcsolatban éltem át ilyesmit, ezt a behajtós, sürgető szexet. A szex így, hát, nagyon burkoltan, meg minden, mert olyan kis érzelmes a látszat, a vágy, a kívánás, a tartós kapcsolat, de az a felállás, hogy ott van a másik, és akkor neki dolga, neki ezt meg kell tennie, mert ez a normális, sürgetve, elvárva, kicsikarva, ácsingózva, bármilyen szánandó is az ilyen férfi, ez így leigázás, akkor is. Mert láthatná, hogy a másik a háta közepére nem kívánja, és akkor szembe lehetne nézni azzal, hogy mi romlott el, mi volt sok és mi kevés, mit akarhat valóban az a nő, és nem azzal jönni, hogy szexnek márpedig lennie kell — meg lehetne tenni ama bonyolultabb lépéseket, hogy ne csak a szex, hanem a kapcsolat is éledezzen. Ami nem könnyű, ha a férfi csak a szexre mint áhított jutalomra tekint, és a többire, a “körítésre” nincsen igénye, az legfeljebb, vacsorástul, bonbonostul a vételár. És főleg azért nem könnyű, mert a komplett rendszer fojtja bele a nőkbe az áradó szexualitásukat, mint azt A vágy csendje című, elégszer nem ajánlható kötet kifejti, a komplett rendszer, amelynek kárvallottja a nő, és haszonélvezője a férfi. A férfi, aki elfelejti eddigre, hogy milyen jókat beszélgettek ők régen, aki gyakran hülyeségnek tartja, ami a nejét foglalkoztatja, és a közös élettéren meg a gyerekeken kívül ez marad a kapcsolódási pont: a szex. A lélek rég elinalt, de szexnek lennie kell.

Viszketeg trollok kedvéért egészítem ki: nem a szex általában a leigázás, hanem a behajtós, kizsarolt szex, a frusztrációs szex, a problémákkal szembe nem nézős szex, amely nem is hasonlít arra a másikra, amelyik annyira varázslatos, kiteljesítő és erőt adó.

Szóval: változtatni kellene nagy méretekben, az egész kapcsolaton, munkamegosztásostul. kommunikációstul, lelki találkozásostul. Avagy hagyni az egészet a fenébe — és, igen, új partnert, ha nem is keresni, de találni. Lehet, hogy ezzel egyedül vagyok, de nekem ez még mindig őszintébb, szembenézősebb, mint évtizedekig keserűen neheztelni a feleségre, hogy nem és nem, pedig az volna a dolga.

És amúgy is ezen gondolkodom hetek óta. Hogy ha azért sürgető ez a vágy, mert biológiai, mert a férfiak másképp működnek, ha ne bonyolítsuk túl, mert az igazi cél az ejakuláció, akkor ugyan, miért nem jó válasz erre a maszturbáció. És, úgy tudjuk, nem jó, annyira nem jó, hogy akkor szerető és prostituált is jöhet — persze akinek jó a maszturbáció, lehet, hogy nem meséli el, az ő hangjukat (Házasságban Maszturbálók Érdekvédelmi Egyesülete) nem halljuk. De ha lelki kapcsolódás, emberi élmény a szex, ha nem puszta könnyebbülés, akkor meg miért nem tud igényesebb lenni, miért nem kölcsönös, a másik érzéseit és vágyait is belekalkuláló.

A válasz erre pedig az, hogy nem is, mégsem az ejakuláció fontos, hanem egyfelől az, amit a házasságról mélyen és rejtetten az illető hisz a neveltetése, társadalomba és hagyományba ágyazottsága eredményeképp, tehát hogy abban van szex, és kész, és ha nincs, az lúzerség, akkor a nő kvázi függetlenedett, deklarálta, hogy neki a fickó nem jó, nem elég. Másrészt talán úgy lelki is az efféle házasságon belüli, sürgető szexigény, de a házasságon kívüli vagy a promiszkuus is, természetesen, hogy a sürgető félnek identitása az, hogy ő vonzó, ő kell, őt elfogadják, őneki képessége avagy hatalma van ehhez is, mert ő erős, és erre kell akkor a másik, meglehetősen önzően, hogy aláfeküdjön ennek a diadalmas oroszlánra emlékeztető, igazi, ősi férfinak (a Henriknek). És van még ez nőben is: ő kell, őt kívánják.

További írások a szexről:

amitől nekünk igazán jó

amiért a nő nem 1.

amiért a nő nem 2.

és amiért a férfi nem, mert sokszor ő sem

természetüknél fogva poligámok

hát nem értjük, hogy a szexualitás gyönyörű társasjáték?

az egyenlőtlenség formái 2.: a kicsikart szex

126 thoughts on “nincs szex”

cris256 - március 12, 2013 08:42 szerint:

De jó.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
Farkas - március 12, 2013 08:50 szerint:

Gratulálok, nagyon tetszik!

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
babyteve - március 12, 2013 08:58 szerint:

Én már vissza sem tudok emlékezni, mikor volt utoljára szex a férjemmel. Ő közeledik, talán egy évben 2x, de mindig elutasítom. Nem csak őt, már mindenkit, a “rajongóimat” is. Pedig eddig azt hittem, csak a férjem nem kell. De nem. Sajnos, csak egyetlen egy emberrel tudom elképzelni a szexet és az a ciprusi exem, akiért még a balesetre is azt mondom, megérte, nem változtatnék…hol ér fel ide a férjem? 😮 Viszont tudom, hogy nemhogy szex nem lesz közöttünk, de még csak találkozni sem fogunk többé, hiszen szóba sem áll velem. Ennyire ovis pasim sem volt még soha, aki a szakítás után ennyire sértődött volt, évekig.
Hogy mi lesz velem, és a férjemmel? Passz…majd, ha kiköltözünk, az összezártság, a tisztelet, a szeretet, a szánalom újra összehoz minket? Kizártnak tartom…Válás? Azt is…
Megoldás?

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- csak az olvassa - március 12, 2013 18:10 szerint:
  
  Jaj, de nehéz.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
ribizli - március 12, 2013 11:09 szerint:

let’s talk about sex, baby!
az enyémről, mert csak az hiteles az én számból.

szerencsés kamaszlány voltam, anyám jól nevelt, a szűzességem egy olyan fiú kapta (hehe, micsoda kifejezés ez is!) ajándékba, aki a mai napig barátom (akkoriban sokat és szépen udvarolt, most csak haragszik a pasikra, akik bántanak). fokozatosan, lassan teljesedett ki a szexuális életem. legszebb harmincas éveim végén volt. voltak szeretőim, szerelmeim és élettársak. az egyéjszakás kalandok közül sokra nem is emlékszem, egyik sem volt rossz, de maradandó sem.
megéltem a nőiségemet, lelkesen szeretkeztem, odaadóan, ahogy a helyzet megihletett.
fontos volt, hogy a szerelmeimmel és élettársaimmal (akik kezdetben mind nagy szerelmek voltak) közel kerüljünk, ne csak szexeljünk, hanem az intimitást éljük meg együtt. jó volt a szex a házasságomban (hét évig éltem a férjemmel), és sikerült jóvá varázsolnunk férjem autóbalesete után is (bár neki nulláról kellett kezdenie). elváltunk, de nem a szex miatt.
csodálatos volt az intimitás élettársammal, akivel nagyon sokat szexeltünk, bár most már azt is tudom, az ő (ét)vágyát sokszor ajzotta alkohol. mindkét terhességem alatt volt szex, és jó volt, néha vicces volt – sokat nevettünk. második lányom születése után csudajó volt az első szex, maradandó élmény és felszabadító érzés, hogy maradtam ugyanolyan (kicsit jobb is, mint az első szülés után, ahol volt gátmetszés). aztán jött a szoptatás, a kötőtdő nevelés (egy ágyban alvás a gyerekkel/gyerekekkel), de még így is volt szex.
a gondok a munkába állás és az egyéb házaséleti problémák megjelenése után jöttek. kéthónapos volt lányom, mikor visszamentem dolgozni, s mikor párom intenzívebben rákapcsolt az italozásra. lázadoztak kisbabaszaghoz szokott feromonjaim, hányingerem volt a szagától. (az illat és a kéz formája nálam mindig fontos szűrési kritérium.) kerek-perec megmontam, így nemhogy szex, de együttalvás sincs. soha nem volt szex, ha nem akartam, ha nem volt érkezésem rá.
öt hónap után megkaptam a szeretőt – büntetésből, és ezzel végleg el is romlott minden. és figyelem, nem is annyira a szex, mint az intimitás! az végleg megszűnt. utána már nem mertem “kiadni magam”, elveszni az érzésben, feloldódni.
aztán következett nyolc hónap elvonó a páromnak, és szex alig. aztán kijött. én meg azt vártam, hogy építsük újra az alapokat. hogy teremtsünk intimitást. vágytam a biztonságos levitálásra. nem a szexre. nem találtunk közös hangot. nem tudtunk többé a vágyainkról beszélni. párom magába zárkózott. úgy várta az intimitást, mintha annak egyszercsak magától meg kellett volna jönnie, mintha ott lapulna a zsebünkben (hiszen volt!), csak dacos gyerekek módjára nem akarjuk előkapni. közben nyakába szakadtak a gyerekek és a házimunka (én dolgoztam terepen, túlórás munkaidőben, távol lakhelyünktől), s láss csodát, kitörtek rajta a klasszikus háziasszony-tünetek. fáradt volt, kilenckor ágyba vágyott, néha fájt a feje, és sosem tudta kialudni magát. napközben morcos volt, zavarta, ha a gyerekek visongtak körülötte stb. további nyolc hónap alatt tíznél kevesebb alkalommal volt szex, és talán kettő volt ezek közül másabb, mint rutinos. hozzáteszem, a megcsalás után nekem már nem mentek az extrák (még az orális sem).
lassan két hónapja, hogy elváltunk. végleg. nem haltam bele, nem törtem meg, hiányzik a szex, és várom… az újabb kalandot, az intimitás igéretét, a próbálkozást, a felfedezést, az újat, a még teljesebbet, az önfeledt lebegést, a bizalmat, a beszélgetéseket. évekig meglennék szex nélkül (volt rá példa), de jobb szexszel és még jobb intimitással. negyven múltam, és nem, közel sem mondtam le róla. 🙂

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
Szikra - március 12, 2013 13:10 szerint:

Tizenéve élek együtt a férjemmel, harmincas éveim elején járok. Mikor összejöttünk, minden nagyon tetszett benne, CSAK a szex volt rémes. Rettenetes prűd neveltetést kaptam, de a lehetőségeimhez mértem, úgy érzem, sikerült magam felszabadítani az így kapott korlátok alól. Mindig tudtam, hogy a testi vágyak többre hivatottak annál, hogy szégyellni kelljen őket. De keveset tudtam magamról is és a szexualitásról is. Nem tudtam, mit is keresek, és azt hogyan kaphatom meg. Voltak próbálkozásaim, de nem túl sok, és egyik sem méltó.
Mikor döntöttem a férjem mellett, hogy ő kell nekem, akkor még nem tudtam, de észérvek mentén hoztam döntést. Igazán jókat beszélgettünk, és mind a mai napig jó szellemi társai vagyunk egymásnak. Mindazok a kapcsolati problémák, amiket olvasok itt a blogon, engem csak távolról, és inkább rendszer szinten érintenek. Habár időnként felfedezek némi tipikus férfidominanciából eredő sztereotípiát a férjem gondolkodásában is, ezeket meg tudjuk beszélni, és nyitottan fogadja a gondolataimat.
Nem végzem automatikusan a háztartási teendőket. Sokszor inkább kampányszerűen, együtt csináljuk. Felelősséget vállal, és szabaságot ad. Mindezt én is megadom neki. Minden tökéletes lehetne… csak a szex…
Azt hittem, idővel majd megjavul. Hogy majd megtanuljuk egymást. De sajnos nem így lett. Mindenfélékkel próbálkoztam az évek során. Keresztül mentem jópárszor mindenféle hibáztatási fázisokon. Ő a hibás. Én vagyok a hibás. A szüleink hibásak. A rendszer a hibás. Aztán előröl az egész. Nem tudok áttörni az ő prüdériáján, s ez engem is a prűd énembe taszit vissza. Kell a szex, csak ne nézzünk oda. Észre se vagyük. Csak úgy történjen meg.
Mostanra teljesen elment a kedvem a páros önkielégítéstől, ezért nincs szex. Nem akarok már többé olyat, ami nem méltó. Nem akarok többé én lenni a perverz. És már nem is teszek érte semmit. Belefáradtam, és mivel a két éves gyerekem eléggé lefoglal, nem is érzem annyira hiányát.
De tudom, hogy ott szunnyad mélyen. Tudom, ha adódna helyzet (méltó, nem szégyellni való), egy percig sem haboznék. Gondolkodás nélkül megcsalnám a tökéletes férjem.
Tanulság nincs. Köszönöm, hogy megoszthattam.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- cris256 - március 12, 2013 13:28 szerint:
  
  Én is köszönöm, hogy megosztottad.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
- képviselőné - március 12, 2013 14:18 szerint:
  
  Hú.
  Ha jobban belegondolok, eddig kb. minden kapcsolatom a szexen bukott el 😀 Nekem elviselhetetlen volt úgy élni egy párkapcsolatban, hogy ez nem működik, akár én játszom a frigidet, akár ő, mert mindkét verzió előfordult. Egyszerűen a párkapcsolat elveszti számomra a legitimitását. Mindegyik szar, akár így, akár úgy. Gyűlöltem azt a nőt is, akinek (látszólag) nincsenek vágyai és állandóan azon jár az esze, miként kerülhetné el a szexet, de azt is, akit (látszólag) a párja nem kíván, míg ő ég a vágytól…Már negyven körül járok, de még mindig erősen felfedező és tanuló fázisban vagyok e téren 😮 De azt elárulhatom, hogy az egyedülállóság igen jó afrodiziákum
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - Kiri - március 12, 2013 14:54 szerint:
    
    De nagyon igen! 🙂
    
    KedvelésKedvelés
  - Szikra - március 12, 2013 14:58 szerint:
    
    Sokáig nem tudtam ennyire pontosan, mi a bajom. Sok víz lefolyt a csatornán, mire rájöttem ilyen egyértelműen. Mostanra pedig összeköt minket rengeteg dolog. A legrosszabb, hogy a szexet leszámítva tényleg a legjobb társam, ezért a válást is elvetettem mint lehetőség. Senkivel nem tudnék ennyire egy húron pendülni. És még mindig hiszek benne, hogy megjavíthatjuk. Csak én most nem teszek érte. Megalkuvásra pedig már nem vagyok hajlandó.
    Azt írod, negyven körül jársz, én harmincon túl. Tizen-huszon éve élünk szexuális életet, és még csak tanuljuk magunkat. És rengetegen vagyunk így. Ez is azt mutatja, mekkora ellentmondásk vannak a szexualitás kommunikációjában. Egyfelől a csapból is az folyik, másfelől felnőtt emberek tömegei nem ismerik még magukat sem. És ez szerintem a férfiakra is igaz. Azt, hogy tudja, melyik aberrált videóra veri ki leggyorsabban, nem számít széles körű ismeretnek.
    
    KedvelésKedvelés
- aritareal - március 12, 2013 14:51 szerint:
  
  Ez nagyon fájó, Szikra, köszönöm én is, hogy megosztottad.
  Ha belegondolok, nekem nagyon-nagy szerencsém volt ebben is. A férjem is, én is nagyon prűd nevelésben részesültünk – nem vallásos egyikünk családja se, csak olyan magyar módra prűd, az ő szülei és anyukám is szerettek úgy tenni, mintha a szexualitás nem létező dolog lenne. Én emiatt nagyon szégyenlős, félénk lány voltam, és anyukám válásaiból okulva azt is tudtam, hogy a szerelem a legveszélyesebb dolog a világon. Hihetetlenül sebezhető és labilis voltam lelkileg, és ezt tudtam is magamtól, ezért kerültem a férfiakat, és ha ők közeledtek, elmartam őket. Nem akartam engedni, hogy bántsanak, és úgy éreztem, túl könnyű dolguk lenne velem. Ugyanakkor nagyon érdekelt a szex, és nagyon szerettem volna szerelmes lenni, és azt is ha viszontszeretnek. A férjem egy kedves, lelkis, kicsit koravén, komoly srác volt, így esett, hogy mi 19-20 évesen együtt tanultuk a testiséget, és azóta is együtt vagyunk immár 13 éve. Lehet, hogy ez fura a mai világban, de én nem bánom, hogy így történt. Együtt sikerült megszabadulni a belénk nevelt prüdériától és nőként és férfiként kiteljesedni. Az évek során én is voltam úgy néha, hogy nem kívántam, főleg, ha stresszes voltam vagy ideges, vagy túl fáradt, de akkoriban még úgy gondoltam, hogy nem baj, ha a férjem akarja, nem utasítom vissza – az nagyrészt olyasmi, volt, amiről Éva is írt a posztban: “én nem vagyok olyan, mint a többi nő” “én nem nyafogok, hogy fáj a fejem” stb. És érdekes módon, a férjem volt az, aki ezt észrevette: már kezdőként is azonnal érzékelte, ha nem voltam ott fejben és nem tudtam igazán elengedni magam, és ő mondta, hogy így inkább ne, hiszen ez nekem mégsem az igazi, és úgy neki sem az, inkább beszélgessünk arról, ami nyomaszt, vagy főzőcskézzünk, vagy sétáljunk vagy aludjunk, vagy bármi. Ezért nehezen tudom elképzelni, hogy a legtöbb férfi ezt nem észlelné, csak mégis erőlteti, gondolom, olyan alapon, hogy neki ez jár, észre sem véve, hogy ez messze nem arról szól, amiről kéne…
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - cris256 - március 12, 2013 15:09 szerint:
    
    Ez milyen szép történet! Jó olvasni. Remélem, hasonlóképpen folytatódik. : )
    
    KedvelésKedvelés
  - P.N. - március 12, 2013 15:20 szerint:
    
    Ez nagyon igen…
    Ez az eroltetes dolog is erdekes, mert van ez a biologia, hogy ugye felgyulemlik a cucc es uriteni azt meg kell, mert az fajdalmas… (kerdes valoban annyira elviselhetetlenul fajdalmas?) Nekem volt egy pasim, aki egyszer kiprobalta, hogy mennyi ideig birja ki szex nelkul. (szerencsere nem azalatt, mig egyutt voltunk) Figyelte magat, es minden apro eszlelt jelenseg reszleten elgondolkozott. Utana ismertem meg, a szex maga volt vele a csoda… nem biztos, hogy konkretan az onmegtartoztatastol, Elotte csak egy novel volt raadasul, de azt a fajta figyelmesseget, es szenvedelyt, amit tole kaptam, meg nem tapasztaltam ilyen formaban senkitol. Imadtunk kiserletezni es sosem volt kellemetlen semmi. A szado-mazo es a tarsai kimaradtak, viszont amit csak lehetett a testunkkel, megprobaltuk. Persze voltak bevalt taktikak, meg gyorsmenet, amikor faradtabbak voltunk, de meg az is tele volt odaadassal, es nem mindig a mindenaroni kielegules volt a cel. Vele volt eloszor orgazmusom is, emlekszem nagyon elszant es turelmes volt, es volt, hogy orakig akarta, hogy nekem is jo legyen, akkor is, amikor en mar elkeseredesemben annyira nem… En is teljesen “meztelen” voltam elotte… Most igy belegondolva tok hulye vagyok, hogy anno kidobtam, (erzelmileg is o adta eddig a legtobbet) de hat ez van….
    
    KedvelésKedvelés
  - Szikra - március 12, 2013 15:53 szerint:
    
    De jó, hogy ennyien ide hozzuk a történetünket! 🙂
    
    KedvelésKedvelés
  - képviselőné - március 12, 2013 16:16 szerint:
    
    Azt hiszem, keletről jön az a gondolat, hogy egy férfi életerejét a spermája adja, az ejakuláció pedig gyengíti, és ezért nem szabad sokat elvesztegetni belőle, és a szeretkezésnél arra kell törekedni, hogy minél kevesebbet ejakuláljon a férfi… Ez nagyon nem hülye ötlet, csak abból gondolom, hogy volt egy nemhivatalos pasim, aki így szeretkezett, nem túlzok, 6-8 órán át (na persze nem az uncsi ki-be, ki-be stílusban :D) Amúgy egy seggfej volt sajnos, úgyhogy a kapcsolatunk sajnálatos módon egyéb téren nem teljesedhetett ki 😀 De ez is összekötött minket évekig, olyan elementáris erőket hozott a kapcsolatba.
    
    KedvelésKedvelés
  - virezma - március 13, 2013 00:52 szerint:
    
    Ó, igen, erről én is olvastam. Van egy Daughter of Heaven című könyvem (Nigel Cawthorne a szerző), amely az egyetlen kínai császárnőről szól. Idéz a szerző egy kínai bölcset, aki szerint 100 szeretkezésből csak egyszer kéne ejakulálni. De mivel rájött, hogy az szinte lehetetlen a legtöbb férfi számára, módosította. Életkoronként leírta, milyen gyakoriság az ideális. És az is fontos, hogy csak akkor menjen el, ha a nőt is megfelelően kielégítette. És abban is hittek, hogy ha ezeket a szabályokat betartják, elérhetik a halhatatlanságot. Konkrétan ennek a bizonyos császárnőnek is élete végéig életerős fiatal szeretői voltak.
    Ugyanitt azt is leírják, hogy minél több különböző nővel kell lefeküdni, hogy a férfi megőrizze vitalitását. Illetve nagyon pontos megfigyeléseket is végeztek a háremben (nem tudom a kínai megfelelőjét), és lejegyeztek gyakorlati tippeket. Például felosztották a hüvelyt mélységi szintekre, és írtak ilyen tippeket, hogy hány mély “döfést” hány kevésbé mély kövessen, milyen tempóban stb. Kicsit vicces is ezeket olvasni, de mindenképpen érdekes, milyen alapossággal dolgoztak az ügyön.
    
    KedvelésKedvelés
  - képviselőné - március 13, 2013 08:07 szerint:
    
    Ha császánő lennék, nekem is életerős fiatal szeretőim lennének életem végéig az ttuti 😀 De azt fontos szerintem még hozzátenni ehhez, hogy nem kapcsolták össze a férfi orgazmusát az ejakulációval, és állítólag a kettő nem is jár együtt feltétlen, csak mivel nagyon közel vannak egymáshoz, azt hisszük (hiszik a férfiak), hogy igen.
    
    KedvelésKedvelés
  - virezma - március 13, 2013 00:33 szerint:
    
    Amikor elkezdtem olvasni a hozzászólásokat, nem gondoltam, hogy találok magamhoz hasonlót, de mégis. 🙂 Én most 26 vagyok, 5 éve vagyunk együtt, és mi is szintén egymással szeretkeztünk először. Nem tudom, hányan vannak még így a mai világban. Nem volt benne semmi koncepció vagy vallási megfontolás. Olyannal szerettem volna, akit igazán szeretek, és így alakult. És az is kapcsolódási pont, hogy mindig észreveszi rajtam, ha máshol jár az eszem. Ezen mindig megdöbbenek, hogy milyen jól ismer, mert általában próbálom olyankor visszaterelni a gondolataimat, és van, hogy sikerül kikapcsolni, és belefeledkezni az együttlétbe, de nem könnyű. Óratervtől zeneszámokig mindenféle kavarog a fejemben.
    A legrosszabb fajta, amikor időre kell mennünk valahova. Nem együtt élünk, ezért nem tudunk akármikor. Kb. úgy indul a hét, hogy előre végiggondoljuk, melyik nap lesz rá alkalom. Mondanom sem kell, ez nem túl spontán/romantikus/vágykeltő. Nem tudom, ilyen áron van-e értelme, hogy elmondhatjuk, hogy heti háromszor “szexelünk”, és nem lenne-e jobb, ha csak egy vagy kettő, de valóban kiteljesítő élmény lenne.
    A napi dolgokon kívül még a prűd-gomb is néha bekapcsol bennem, és azt kérdezem magamtól, hogy mit csinálok most, és miféle nőszemély vagyok én. Nem tudom, ezek honnan jönnek, tényleg nem kaptam vallásos nevelést, de még prűdnek sem mondható.
    Nem szoktunk gyertyát gyújtani meg ilyesmi, de néha elgondolkozom, min múlik vajon, hogy néha annyira tökéletes, máskor meg egyszerűen prózai. És most nem arra gondolok, hogy úgy nézzünk ki meg olyan zene szóljon, mint a filmekben, hanem amikor belül érzi az ember azt a transzcendentális kapcsolódást (csak hogy nagy szavakat használjak). Nem rohanok elolvasni a Cosmóban, hogy milyen tippeket ajánlanak, de azt hiszem, azért tényleg a technikai változatosság is számít az egymásra figyelésen és a megfelelő körülményeken túl.
    Persze mondogatja anyám, hogy nincs viszonyítási alapom, és nem is tudhatom, milyen a jó. Meg tartok is tőle, hogy egyszer majd más lesz (ritkább, rutinszerűbb), de azt nem tudom elképzelni, hogy olyannal, akkor, amikor már nincs köztünk más, csak a formalitás.
    
    KedvelésKedvelés
  - P.N. - március 13, 2013 01:56 szerint:
    
    Nem tudhatod, hogy milyen a jo? Hat most jo vagy nem? 😀 Biztosan meg tudod mondani, erzed…
    Erdekes egy mondat, mert vegul is abban igaz, hogy nincs viszonyitasi alap, de cafolhato is, mert egy emberrel megelhetsz annyit, mint akar husz masikkal…
    Ez az egymasraerzo kepesseg meg csak nagyon kiveteles esetben jon ossze tapasztalataim szerint, es az sem biztos, hogy elsore…
    
    KedvelésKedvelés
  - Normabonto - május 26, 2014 15:44 szerint:
    
    Te nem a feleségem vagy? 🙂
    
    “És érdekes módon, a férjem volt az, aki ezt észrevette: már kezdőként is azonnal érzékelte, ha nem voltam ott fejben és nem tudtam igazán elengedni magam, és ő mondta, hogy így inkább ne, hiszen ez nekem mégsem az igazi, és úgy neki sem az, inkább beszélgessünk arról, ami nyomaszt…”
    
    Hát igen, azt rögtön észrevenni. Nekem sem kell akkor már, ha úgy adódik, valami közbejön, mert bizony kisgyerekkel pont akkor is közbejöhet valami, akkor ez van. Kizökkenti valamelyikönket, és már nem megy. Hát akkor nem megy. Abbahagyjuk, nem folytatjuk. Akkor fekszünk egymás mellett, s ölelkezünk, beszélgetünk. Mert csodás dolog az orgazmus, de az oda vezetö út is az. Ès a szeretkezés az oda vezetö útról is szól. Èn szeretek lassan odaérni, ha már útra keltem, bolyongani kicsit, felfedezni, akkor is, ha egyedül vagyok úton.
    
    KedvelésKedvelés
- csak az olvassa - március 12, 2013 16:33 szerint:
  
  Ejha, ez aztán a trolleledel! Nagy dolog ez a nyíltság, szembenézés. köszönöm én is, hogy leírtad!
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - Szikra - március 12, 2013 16:40 szerint:
    
    Igen, erre én is gondoltam, de így megfogalmazva, egyetlen szóval: trolleledel… hát, igen. Szeretem, hogy ilyen jól bánsz a szavakkal! 🙂
    
    KedvelésKedvelés
P.N. - március 12, 2013 14:34 szerint:

En azt gondolom, hogy az ember sexkulturaja egyenes aranyossagban van az erzelmi-ertelmi kulturajaval is. Ergo, nincs kiszipolyozo, behajtos, onzo sex, ha nincsenek hasonlo elvarasok, mas pl erzelmi teren.
En nehezen tudom elkepzelni, hogy egy olyan emberrel, akivel kello intimitast vagyunk kepesek kialakitani, ne lehessen mar egy jot szexelni, olyan igazit, odaadost, viszonzost, nem sietost. (meg akkor is, ha mondjuk mindketten benak, kezdok vagyunk)
En abban latom a nehezseget, hogy ez az intim helyzet erzelmileg egyaltalan kialakuljon, hiszen egyreszt ez a kapcsolat (on)bizalomra epul, s ha ez hianyzik, maximum csak jo lehet, meg nagyszeru, de semmikeppen sem isteni, olyan, amitol a lelegzetunk is elall, plane nem sorozatosan, es olyan, amelyre mindket felnek egyforman szuksege van.

…Es igen, ebben (IS) a kulturaban hatalmas szerepe van osapainknak es osanyainknak, meg a tarsadalomnak, a vallasnak, az akkori ertekrendszernek, amiket most megorokoltunk.
A sex bun, ne paraznalkodj, (felebaratod hazastarsaval foleg ne)
Hazassag elott ne, ne fedezd fel magad, ne legyenek szexualis toltetu gondolataid, ha vannak az bun, el kell nyomni, meg nem tortente tenni….
A szex a ferfiak kivaltsaga volt, akik persze szabadon uzhettek, mar az oskorban is (kedvencem a torioran: kepzeld el, hogy jon Samu es egy kobunkoval behuz a lanyvecebe, mert no kell neki)
kulonbozo kulturakban is a tobbnejuseg van, harem, ugyanakkor a noket maglyan egettek el hasonlokert, sot kevesebbert is, mindemellett a bordelyhazak teljesen elfogadottak voltak, szoval rengeteg rengeteg ellentmondas, homaly…
A szexualitast egyfajta felelem, bizonytalansag lengte korul sokaig, es maig a nokben erosebb ez az erzes. (azert megiscsak mi vagyunk azok, akikbe behatolnak, meg szep, hogy nem mindegy ki es hogy es mikor, es hogy akarjuk-e igazan)

Itt van pl a frigiditas-impotencia misztikuma: sok nonek koze sincs a frigiditashoz, csak nincs mellette az a ferfi, aki mellett elvezhetne a dolgot, akivel egyszer is atelhetett volna valami egetrengeto orgazmust, hiszen nincs koztuk semmifele bizalmi kapcsolat. (vagy a ferfi tenyleg olyan, mint a Samu) Ahogy az impotens ferfibol is szerintem ez az alapveto esszencia hianyzik. Az mar mas kerdes, hogy mennyi ido kell ahhoz, hogy ezt valaki(k) el is higyje(k) maga(uk)rol es esetleg valoban azza valjon(anak), vagy ne valjon, de kialakuljon egy borzaszto remenytelen es felelmetes kep a szexualitasrol…

Jajj, remelem nem hordtam ossze itt sok zagyvasagot, de mar par honapja nem szexeltem egy jot, lehet ezert… 😀

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- csak az olvassa - március 12, 2013 16:27 szerint:
  
  Az első mondatodhoz kapcsolódnék: de, van, hogy az intellektus és az érzelem elhúz, sőt, a szex helyére is benyomul, mert aminek a szex helyén kellene lenni, azt a prűd neveltetés, az információhiány, a belsővé tett szégyen és a fagyottan önpusztító partner ki sem engedte hajtani. Az eredmény: rossz reakciók, téves képzetek, hamis elvárások, teljes zavar. És eleinte úgy tűnik, ez nem is olyan fontos. Később, már házasságban derül ki, hogy dehogynem, vagy egy másik nőn megdöbbenve, hogy: ilyen is van, nem csak “ha szeretsz, engeded, na, csak egy kicsit” és mechanikus reszelés? Így nincs közös tanulás, túlélés van, néma évek, néha gyors kielégülés, pornó. Nagyon nehéz az ilyen férfival.
  
  És az utolsó mondatodhoz is kapcsolódnék. 😀 De nem sietek sehova.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - P.N. - március 12, 2013 21:18 szerint:
    
    Igen, ez tenyleg igaz, Megis ugy gondolom, hogy ha ket ember kozott megvan az alap bizalom es intimitas, es van egy kis nyitottsag kettejuk kozott, akkor ezeken a problemakon lehet dolgozni, Hiedelmektol, megszokastol fuggetlenul. Az informaciohiany valoban nem kedvez az eredmenyes fejlodesnek, de talan korunkban kicsit tobb helyre es gyorsabban terjednek a nezopontok, bar az sem mindegy, hogy ki mi fele hajlik.. a nok elott egyre tobb a “jo pelda”, a lehetoseg, mitol fugg vajon az, hogy valaki el-e vele?
    A gatlasossagon, szegyenerzeten lehet valtoztatni, a jo szex megtanulhato, a tudas atadhato, teny, hogy nagyon kemeny (foleg onismereti) munkaval, es sokszor ez nem egyszemelyes munka, hanem tarsas. A ferfinek eppen akkora a szerepe ebben, mint a nonek.
    Az mar mas kerdes, ha ket ember kozott a bizalom, intimitas hianyzik, es/vagy mondjuk nem is hajlanak a valtozasra, mert megszoktak, netan nekik pont igy jo. Ez a szituacio elteti a pornoipart is, ami ezeknek a ferfiaknak megmarad vigaszdijul (sajnos szinten nem “noparti” ertekrendet kozvetit, nem a gyengedsegrol, szerelemrol, vagyrol szolnak tobbsegeben a filmek, inkabb csak a minel gyorsabb, extremebb, durvabb, fajdalmasabb kielegulesrol, s nehol sulyosan elferdult, beteges videokkal “legalizaljak” a nok es gyermekek bantalmaz(hatosag)at).
    Nagyon nehez lehet egy olyan ferfival, aki inkabb megnezi a durvabb pornot, mint sem hus-ver novel eljen at gyonyort, csak mert neki nagyobb kielegulest jelent egy “ferde” sikoly, mint egy halas felnyoges. Vagy mert csak egyszeruen gyorsan tul akar lenni a dolgon es kesz, nem akarja a nok orgazmusanak minden nyugjet is magara venni, mert a no ezt oldja meg maga, ahogy o is megteszi. Tehat a ferfi ily modon a sajat farkaba harap. Van-e megoldas?
    Es most csak ugy beugrott egy kerdes, hogy mi van azzal a soksoksok novel, akik meg szintugy buknak ezekre a dolgokra? (vajon tenyleg buknak?)
    Van ez a bestseller is ezzel a temaval kapcsolatban, a szurke otven arnyalata. Azt a temat jarja korul, hogy a sikeres, gazdag szado-mazoista igazgato ur, hogy “csinal” alavetettet egy szuzies, tapasztalatlan szerelemre, gyengedsegre vagyo kislanybol. (bar allitolag a ferfiak szerint ennek a regenynek nincs semmi valosagalapja)
    Erdekelne, hogy ti ezt hogy latjatok, ha olvastatok a konyvet.
    
    KedvelésKedvelés
  - képviselőné - március 12, 2013 21:55 szerint:
    
    Én nem olvastam, de azok alapján amit hallottam róla, úgy gondolom, hogy egy újabb példa az erőszak romantizálására, egy külföldi oldalon olvastam, hogy a könyv (nők körében tapasztalható) népszerűsége tulajdonképpen annak köszönhető, hogy egyáltalán nem áll rendekezésre nőknek szóló erotikus irodalom. (A hallottak alapján felteszem, ez sem az.)
    Ami pedig a férfiak pornóhoz való viszonyát illeti, nálam pl. ismerkedéskor elég alap az ehhez való kritikus hozzáállás(uk), jó, nem kell mindjárt gender szakértőnek lenni, de létezik férfi, akit ösztönösen taszít, akikben még maradt valami emberi. Mondjuk nincs könnyű dolgom a válogatásban, néha sajnálom is magam 😀
    
    KedvelésKedvelés
  - FarkasViki - március 12, 2013 23:04 szerint:
    
    Egyetértek képviselőnővel. A 50 shades of grey piaci rést töm be – ez a pontos és erőszakos megfogalmazás – mert eddig nőket nem, vagy kisebb mértékben célzott hasnló irodalom. Míg a férfiaknak mióta írnak ilyeneket?!
    A kedvenc férfiaknak szóló példám a Story of O (1954 – és ez messze nem az első hasonló jellegű mű). A gyomrom forog tőle…. Hogyan csináljunk a nőből egy szexuális tárgyat….
    http://en.wikipedia.org/wiki/Story_of_O
    50 shades of grey? Nem olvastam, és nem is fogom. De ha valakinek van tapasztalat vele kapcsolatban, érdekelne!
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - március 12, 2013 23:07 szerint:
    
    Antoni Rita elemzése:
    http://nokert.hu/index.php/irodalom/irodalmi-ajanlo/1061-a-nk-imadjak-a-fasisztakat-ketsegbeesesem-oetven-arnyalata
    Itt pedig a fordítónak mentem neki:
    https://csakazolvassa.wordpress.com/2012/07/28/gyongyszem/
    
    KedvelésKedvelés
  - képviselőné - március 12, 2013 23:23 szerint:
    
    Hihihi
    
    KedvelésKedvelés
  - P.N. - március 13, 2013 00:37 szerint:
    
    Egy ferfi ismerosommel kezdtuk el olvasni, hogy megdiskuraljuk a dolgokat, hogy is van ott szurkeeknel…
    Nem vagyok jo muelemzesben, nekem ilyen alap dolgok maradtak meg pl , hogy a csajszika, aki vegul az alarendeltje lesz a foszereleplo Greynek (meg az is szurke) meg sosem fogta meg egy pasi kezet sem egesz eleteben, de mar csokolozott. A szuz csaj szerelemre vagyik, szeretkezesre. Pasika mondja, hogy vigyazz velem, en sosem szeretkezem, nem is szeretkeztem meg soha, csak b@sztam, es maig kemenyen b@szok… Csajszikanak atad egy szerzodest, hogy mit is takar ez az alarendeltseg, ez a szerzodes minden fejezetben be van tordelve (szinten atugras, tok uncsi) meg ezen agyal a csajka, hogy jajj most mi legyen, aztan probaido, hat vegul elviseli, elvezi, kap egy csomo ajandekot, laptopot, kocsit, a pasi megis beleszeret, valami vonzza a csajhoz, de nem tudja mi, (a csaj se tudja miert vonzodik a pasihoz) de egyszeruen nem bir b@szas nelkul elni, csajszi vegul fajo bucsut vesz, felaldozza a szerelmet a nemtudni miert es otthagyja…
    A “szent szar” otven arnyalata is talalo cim lenne, mert a csaj szajabol minden parbeszedben es gondolatmenetben elhangzik legalabb egyszer(ez oldalankent 4-5! szori alkalmat jelent) a szent(seges) szar(sag)(dinia)(vas) meg mittomenmik…Eleg hiteltelen egy szenteletu mimoza szajabol. A pasi meg minden parbeszedben azzal kezdi, hogy egyen a csaj meg evett-e, szoval igazabol nem tortenik koztuk semmi ertelmes a b@szason kivul. Arrol nagyon nem tudok irni, mert ezeket a reszeket is atugrottam. Gondolom vertek, alaztak egymast, meg fajt nekik.
    Nekem abszolut nem volt vonzo, sot elkeserito volt, abbol a szempontbol, hogy fiatal, tapasztalatlan nok ezreinek juthat a kezebe a konyv, anelkul hogy fogalmuk lenne rola, hogy mi is a (JO) sex, kicsit megerosites jelleget erzek a muben, hogy ez igy tok szep, probald ki, nincs cafolat, nincsenek velemenyek, titkolozas van, (oke, mondjuk bemutatja, hogy errol nem szivesen beszelnek a nok, meg ugye nem is lehet, tiltja a szerzodes) stb nem nem es nem.
    En is olvastam rola, hogy romantikus holgyeknek szol, de hat en ebben semmi ilyesmit nem talaltam, hiszen attol nem lesz egy regeny romantikus, hogy a vegen beleszeretnek egymasba es elvalnak, nalam a romantika nem itt kezdodik. Oszinte erzelmekrol gyakorlatilag szo sem volt, egymas megbecsuleserol sem (nyilvan mondjuk nem is varok el ilyet egy sima szado-mazo pornotol, de hat elvileg ez nem az), harcolni a szerelemert, mert akkor mar ha romantikus, akkor minimum ugy vegzodjon, hogy pasika feladja vadallat enjet es agyenged szexet valasztja… hat lehet en gondolkozom furan, de egy hianyolom a dramat nagyon … Es VOLT NO ISMEROSOM!!! akinek nagyon tetszett… es normalis csaj…szoval, elegge elgondolkodtato, hogy megis mi az, amitol mi ezt maskent gondoljuk.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - március 13, 2013 07:21 szerint:
    
    Hogy ezt rengetegen olvassák, hatalmas siker (ezt emlegetik kajánul a “lám, ez kell nektek” üzemmódú férfiak, amikor egyenlőségről, kölcsönösségről beszélünk), az nem jelenti még azt sem, hogy azok a nők erről ábrándoznának, hát azt meg végképp nem, hogy ez lenne a kívánatos férfi-nő viszony általában. Horrort is olvasunk, meg második világháborús regényeket. Ez a fantázia köre, annak elég rémes, de fikció, amely persze rímel egyes hatalmi viszonyokra, de én nem vonnék le messzemenő következtetéseket. A fordító is egy érdekes példány.
    
    KedvelésKedvelés
  - zsuzsi1969 - március 13, 2013 09:24 szerint:
    
    Van 2. és 3. rész is. Az első rész végén a lány otthagyja a pasit. Aztán következik a pasi megváltoztatása, a múltjának megismerése. A harmadik könyv kicsit átfordul krimibe, és a végén a nagy happy end az immár megváltozott férfi, és az öntudatos nő + gyerekek. Nagyon rosszul van megírva egyébként, de egyben a három arról szól, hogy az önbizalom hiányos lányból önálló nő lesz, és még a pasinak is segít a változásban. A szex jelenetekben semmi szado-mazo nincs. A legdurvább eset az, amikor a pasi összeköti a lány kezét.
    Olyan mintha egy Romana-Júlia lenne kibővített változatban
    
    KedvelésKedvelés
  - Katja - március 14, 2013 00:56 szerint:
    
    Gondolkodom, hogy lehetne megvédeni egy olyan könyvet, amiben szinte semmi említésre (olvasásra) méltó sincsen. Én olvastam belőle kettőt. Ugyanakkor én irtózatos mennyiségű ponyvát olvasok, köztük nagyon sok felnőtt ponyvát. Felnőtt vámpírosat is (éljen, éljen az internet anonimítása) :D. Azokhoz képest, az ötven árnyalat nem hoz semmi újdonságot, sem a történetben (milyen történet?), sem a szexjelentekben, azért védem csupán, mert a könyv marketingje a hibás a sok csalódott olvasóért, nem a könyv maga. A csapból is folyó BDSM (http://hu.wikipedia.org/wiki/BDSM) alapú trilógiában talán ha kétszer van ilyen jelent, a többi viszonylag sima szex (a fenti kommenteket olvasva az én fantáziám szerint többetek életében is simán adott az, ami itt le van írva) csak nyuszi mennyiségben nagyjából bárhol. Ugyanazzal a 10 szóval leírva. A Szeretem a mostohámat fél oldala erotikusabb, mint itt számtalan jelenet. Egy idő után egyszerűen átugrottam őket, pedig tényleg szeretem az erotikus beütésű regényeket. Ami marad, az pedig a sérült pasi sztorija az ártatlan lánnyal, a szerelem felszabadító ereje stb. Az amerikai ponyva irodalom minden, úgy értem, minden egyes regényének (nem olvastam az összeset) ez az alapfelvetése.
    És hogy kicsit szélesebb síkra vigyem a dolgot, egy ideje gondolkodom, főleg, amióta rezidens lettem a blogon, hogy valami hasznosat is csiholjak ebből a sok irodalmi züllésből és írjak valami eszmefuttatást ezeknek a könyveknek egyrészt a társadalmi tükör szerepéről (néhány hónap amerikai tartózkodás meggyőzőtt arról, hogy nagyon sok film viszonylag reálisan közelít az átlag amerikai életmódhoz, csak tőlünk áll távol), másrészt a társadalmi hatásáról, milyen férfi és női szerepeket ad el, inkluszív az ágyban.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - március 14, 2013 01:55 szerint:
    
    Ide? Örülnék neki!
    
    KedvelésKedvelés
  - A hetedik - április 11, 2013 23:26 szerint:
    
    “van, hogy az intellektus és az érzelem elhúz, sőt, a szex helyére is benyomul, mert aminek a szex helyén kellene lenni, azt a prűd neveltetés, az információhiány, a belsővé tett szégyen és a fagyottan önpusztító partner ki sem engedte hajtani.”
    
    A fagyottan önpusztító partner kivételével magunkra ismertem.
    
    Én az anyósom iszonyatos prüdériájának vagyok az áldozata (meg annak, hogy még nem lázadtam fel elég sokszor.)
    Egy “ártatlan” példa, hogy mennyire prűd az anyósom: a hatéves fiára rákiabált és elhallgattatta, amikor az a hároméves húgának arról beszélt, hogy ő az anyukájának a pocakjában volt.
    És egy kevésbé ártatlan: amikor a kamasz fia a fürdőkádban éppen a fütyijével játszadozott, rányitott, és lehordta a sárga földig.
    Egy (fél?) életre megnyomorította a szexuális életét. 28 évesen volt az első szexuális kapcsolata, nem volt sok sikere a nőkkel (bár erről nem sokat beszélt), amikor pedig mi jutottunk el az első ágyjelenetig, akkor a potencianövelő tablettához nyúlt. Volna. Nem engedtem, és azóta sem volt szükség rá. De a szexuális életünk hagy némi kívánnivalót maga után.
    Kinéztem már egy szexuálpszichológust, de a férjem helyett én nem mehetek el. 😦
    
    KedvelésKedvelés
- Szikra - március 12, 2013 16:33 szerint:
  
  Sokféle lehet a rossz szex. Nem csak úgy lehet rossz, hogy le akarnak igázni, vagy akaratunk ellenére kell teljesíteni. Van olyan is, hogy az ember saját, belső korlátja, defektje nem engedi az intimitás ezen formáját. Mechanikusan megy, de lelki oldalról üres. Egyszerűen nem meri beletenni magát. Ez pedig szegénység. Nem szükségszerű az egyenlőtlenség, de olyan formában is előfordulhat.
  Én is nagy szerepet tulajdonítok a kultúrális háttérnek az ilyen fajta defekt kialakulásában. Évszázadok óta hazug kontextusban emlegették a nemi életet. Ezt a sokszáz nemzedéken átívelő agymosást nem lehet évtizedek alatt felszámolni. A kereszténység szerepét nem is taglalom, és a keresztény szellemiség ma is kultúránk szerves része, rengeteg idejétmúlt tannal. És az elkövetett hibáknak, félelemben, szégyenben megoldott helyzeteknek óriási tehetetlensége van ugyanúgy egy ember életében, mint nemzedékek, vagy történelmi korszakok élete során. Egyetlen szexuális forradalom mindezen károk enyhítésére édes kevés.
  
  Ha csak ezt a “lebunkózza a nőstényt, aztán a barlangjába vonszolja” hiedelmet vesszük is, látszik az egyoldalú, rendszerszemléletet hanyagoló hozzáállás. Ez ugyanis csak egy feltételezés. Borzasztó kevés és töredékes információ alapján elméleteket gyártanak a tudósok, hogy hogyan is lehetett. Ez is csak egy a sok lehetséges elmélet közül, mégis ez az, amit mindenkinek az agyába véstek. Az is tudható, hogy voltak, és elszigetekt helyeken ma is vannak matriarhális társadalmak, csak mivel ezek kevésbé agresszívek, nem terjeszkedtek olyan mértékben, mint a patriarchálisak.
  Mikor az állatvilágból vesznek példákat, hogy alátámasszák férfiak “jogos” igényeit, akkor is mindig az éppen megfelelő példákat hozzák elő. Azokat a példákat, ahol a nőstény az uralkodó, elfelejtik, vagy csak viccek keretében emlegetik. Minden érv aszerint kerül összeválogatásra, legyen az történelmi, tudományos, vagy szociológiai, ami a fennálló rendszert támogatja.
  
  Olyan ez, hogy a Bibliában is talál az ember mindenre, és mindennek az ellenkezőjére is igeverset.
  
  Én is eléggé elkanyarodtam, meg messziről szedtem össze a gondolatokat, azért remélem, érthető. Ezek merültek föl bennem, miközben olvastam a kommented.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - cris256 - március 12, 2013 16:38 szerint:
    
    Nagyon jól leírtad!
    A hozzászólásod első részében pedig teljesen magamra ismertem. Elképesztően erős gátjaim vannak, és annak ellenére, hogy a társam mellett sokat fejlődtem, még így is nagyon messze vagyok attól, hogy igazán felszabadult legyek. Sokszor azt gondolom, a teljes fesztelenség soha nem is fog eljönni. Máskor viszont olyan jól megy a dolog, hogy érzem már, közel van! : )
    
    KedvelésKedvelés
  - P.N. - március 13, 2013 00:50 szerint:
    
    Fesztelenseg, mi is az pontosan? Meddig fesztelenseg es mettol mar mas?
    Meg regebben a tinimagazinokban olvastam ilyen szex-mantra csoportokrol, meg kama-szutra oktatasrol, hogy allitolag tok sokat segit feloldodni, megismerni magad, a parod, ilyen jogaszeru gyakorlatok vannak stb.
    Meg a swinger-klubok…
    Fuu hat mondjuk ilyen ertelemben en is eleg prud vagyok, es eleg eros gatjaim vannak. Nem tudom elkepzelni, hogy jelen legyen egy harmadik valaki es megmondja neki, hogy te figy ha ide dugod akkor tok jo lesz. Nezni masokat szeretkezni sem az en mufajom, neha nem tudom eldonteni, hogy tenyleg en vagyok “tul gatlasos”, vagy a vilag megy el mas iranyba?
    
    KedvelésKedvelés
  - P.N. - március 13, 2013 01:46 szerint:
    
    Tokeletes tovabbgondolas! Szuper, hogy felvetetted a patriarchalis es a matriarchalis tarsadalmak kozti lenyeges kulonbseget.
    Ez az aktualis “erosebb” rendszert tamogato csordaszellem pedig, ah… de nagyon igaz….
    
    KedvelésKedvelés
árnika - március 12, 2013 19:51 szerint:

Dehogyis! Van szex!
A mar emlitett paros maszturbalas. Szex az, nagyon is.
Nalunk a Ferivel nagyon jo a szex. Fontos is, ez a jo hazassag alapja. En magam is elvezem, hiszen utana, hogy is mondjam? Olyan merhetetlen a nyugalom. Egy darabig.
Aztan szoktam mondani az uramnak, Ferinek, hogy ha vegzett takarjon be.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- P.N. - március 12, 2013 23:20 szerint:
  
  :D:D Na es betakar? Vagy akar meg egyet hatulrol is? :D:D
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
FarkasViki - március 12, 2013 23:33 szerint:

Nagyon szomorúan olvasom, hogy mennyire sok gát és szégyenérzet van mindenkiben. És nagyon dühös vagyok miatta. Amiért agymosottak vagyunk és amiért amiatt is nekünk kell kűzdeni, hogy valami egyensúlyt találjunk a vágyaink és a neveltetésből fakadó elvárások és tanult viselkedésformák között. Hogy magunkra találjunk, hogy élvezzük a saját nemiségünket és a testünket és az összes élvezetet, ami ezzel jár…
Én szerencsésnek mondhatom magam. Katolikus nevelést kaptam, ahol a szexről is úgy beszélt mindenki mint egy misztikus dologról, amit lehetőleg majd egy emberrel kell csinálni örökké. Hát nekem nem éppen így alakult. A húszas éveim elején nagyon nehéz volt elfogadnom, hogy nem egy és nem két férfi volt az életemben és hogy ettől az én értékem nem csökken. A szexet élveztem és szerettem is mindig. Ha a partnerem nem volt odaadó és a kölcsönösséggel probléma volt, mindig jeleztem, megbeszéltük. Ha nem volt erre nyitott, vagy nem sikerült megoldani (van hogy emberek nem illenek össze), akkor én szakítottam, mert a kölcsönösen jó, őszinte és minőségi szexet annyira alapvetőnek gondoltam fiatalon is, hogy nem tudtam kompromisszumot kötni kevesebbel. Ezzel együtt persze még rengeteg önértékelési problémám volt és nagyon hosszú volt az út addig, amiíg annyira felszabadult lettem, hogy nem érdekel ki mit gondol arról hány partnerem volt és boldogan tudom megélni a saját szexualitásomat. Mert ha egy férfinek sok van menő, ha egy nőnek sok, akkor meg ribanc? Nagyon szomorú…

A monogámiával, mint eszmével elvi problémáim vannak és nem azért mert könnyűvérű volnék, hanem mert észre kellene venni hogy élünk, milyen normák és keretek között és így kéne igazítani az elvárásainkat is. Voltam egy előadáson, amit Mester Dóra tartott a Nyitott házasságról. 3 éve volt, de rám olyan mély hatást gyakorolt, hogy nem tartom kizártnak, hogy 10-20 év múlva is majd visszanyúlok hozzá, ha úgy adódik majd…. de ez egy másik téma, csak eszembe jutott 🙂

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- P.N. - március 13, 2013 02:21 szerint:
  
  Igen ezzel a ribanc jelzovel en is voltam illetve szuz kamasz letemre… meg mondjuk nem szuzkent is…eleg sok onertekelesi problemat okozott ez anno, annak ellenere, hogy tudtam, nem vagyok az… es amit nagyon szornyu volt megelnem, s maig gondolkozoba ejt, hogy lehet, hogy a LANYOK is siman leribancoztak irigysegbol, vagy csak szimpla nemkedvelesbol azt, aki sokkal csinosabb, okosabb, talpraesettebb volt, vagy barmi….es ez maig igy van.
  
  Az nyitott hazassaggal kapcsolatban erdekelne mi es miert volt rad nagy hatassal, ha nem banod?
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - FarkasViki - március 13, 2013 07:50 szerint:
    
    Amikor Mester Dóra megemlítette a nyitott házasságot mint lehetőséget, én csak forgattam a szemem. Mert minek összeházasodni, ha a monogámiával és a hűséggel amúgy is problémák várhatók. Első hallásra legalább olyan kiforrott tervnek hangzott mint belerohanni a konyhakésbe. Akkor már inkább váljunk el, nem?
    Minél többet beszélt róla, annál nyitottabb lettem a felvetéssel kapcsolatban. A lényeg annyi volt, hogy olyan körülmények között élünk (oktatás, társadalmi elvárások, filmek, munkaidő és munkahelyek, stb), amibe nehezen szuszakolható be a monogámia. Mert a pár az esküvője napján nem tudja milyen vállalást tesz azzal, hogy akkor ők örökre együtt és hűen. Senki nem tud garanciát vállalni arra hogy 10-20 év múlva belőle milyen ember lesz, hogyan változik majd az értékrendje, vágyai, ízlése. Se férfitől, se nőtől nem elvárható ez egy olyan világban, ahol minden egyre gyorsabban változik.
    Lehet a házasság egy fontos és jól működő intézmény, de a szerelem bizony el tud múlni – nem egy konstans érzés. És akkor mindenki álljon ott szomorúan a különben jól működő házasságában, a gyerekeivel, hogy most mi legyen? Időről időre meg is kívánnak a felek másokat. Dóra arról mesélt, hogy hogyan, milyen keretek között tud működni a nyitott házasság. Ha bármelyik fél még szerelmes, akkor nem fog menni. De van mód és lehetőség intelligensen a párod mellett maradni és partner lenni ebben. Természetesen kölcsönösen kell működjön. Úgy kell működjön, hogy irígység és féltékenység nélkül támogassák egymást. Mert az otthonuk és saját intimitásuk és családjuk áll a legelső helyen. Egymást tisztelve kell megbeszélniük nyiltan mindent. Kinek van épp másik partnere is. Rengeteg intelligencia, elfogadás, szeretet és intimitás kell hogy működni tudjon.
    Én baromi érdekesnek találtam.
    
    KedvelésKedvelés
  - virezma - március 13, 2013 20:30 szerint:
    
    Ez kicsit úgy hangzik nekem, mint az alibi házasságok, amelyeket régen a melegek kötöttek. Van is erről jópár film. De mi van, ha egyszer a partner, aki nem a férjed, fontosabb lesz? Beleszeretsz, és ki akarsz lépni? Vagy mi van, ha mondjuk a szerető akar többet? Szerintem az ilyennél mindig bejön előbb-utóbb valami csavar. Bár tapasztalatom nincs benne.
    
    KedvelésKedvelés
  - Vacskamati - március 13, 2013 21:55 szerint:
    
    Én a fentiekből pont azt vettem le, hogy az sem gond a nyitott házasságban, ha beleszeretnek időnként valaki másba. Végül is ez rengeteg nem nyitott házasságban is megtörténik és nagyon kevés szerelem miatt lesz válás. Csak míg a megszokott forgatókönyv a hazudozás meg a bujkálás, a nyitott házasságban ilyen nincs, mert ott gondolom alap a tisztelet és a teljes őszinteség a másik felé. Az elmélet szép, de nekem biztosan nem menne.
    
    KedvelésKedvelés
  - hirlando - március 17, 2013 01:37 szerint:
    
    mi nyitott házasságban élünk már jópár éve, lassacskán húsz éve vagyunk együtt. nagyon különbözőek voltak a szexuális igényeink és arra jutottunk, hogy a monogámia nem tartható. a kapcsolatunk alapja az őszinteség, az összetartás és a bizalom. azt kell hogy mondjam, hogy működik a dolog, bár sokkal bonyolultabb és összetettebb az egész rendszer a működőképesség szempontjából, mint csak a szex, a szeretet, szerelem aspektusok.
    
    most kicsit magamról beszélnék ebben a helyzetben. kicsi korom óta figyeltem a nőket. láttam sok nőt, köztük az anyámat, aki igyekezett megfelelni az elvárásoknak, majd váratlanul elhagyta az apám. látom a nőket, a feleségeket, az anyákat, akik küzdenek, görcsölnek és kiszolgáltatottak, közben kiégnek, megöregszenek, elfáradnak, pedig még nagyon fiatalok. teljesen nem urai a helyzetüknek, a partnerük meg vidáman él. sok nő féltékeny és csak sodródik. látok más nőket, akik a szolidaritás szikrája nélkül hajlandóak beszállni egy családos férfi mellé, és teljesen lehetetlen helyzetbe hozni magukat is és nőtársukat is, aki otthon gürizik a háztartással meg a gyerekekkel. a férfi meg tök jól van ebben. én már kicsi koromban eldöntöttem, hogy nem hagyom magam ilyen helyzetbe jutni feleségként, és hogy soha nem állok szóba családos férfival. a kapcsolatunk nulladik pillanatában kimondtuk, hogy bárki bármikor felállhat és kisétálhat, (erre alapoztuk az egész lelki építményünket), de egyelőre együtt akarjuk csinálni és fontos az őszinteség és a bizalom és ezt nem rúgjuk fel. időközben, sok év után jött ez a monogámia ügy, amikor látszott hogy nem működik az ami volt. de ott sem az volt a lényeg, hogy monogámia-e vagy sem, hanem hogy mik a szükségletek, mik az igények.
    aztán voltak mindenféle kapcsolataink, és az őszinteség megmaradt. itt tartunk most.
    
    szerintem nem az a lényeges, hogy monogámia van-e vagy sem, hanem hogy mennyire vagyunk hűek magunkhoz, belső igényeinkhez, a szándékunkhoz és az adott szavunkhoz. mennyire tudunk őszinték lenni magunkkal és mennyire akarunk tiszteletet adni és kapni. és ez mindkét félre igaz. nagyon nehéz ezt megfogalmazni úgy, hogy más ne elvárást értsen belőle, és nincs is bennem elvárás mások iránt. ez a mi ügyünk, a mi szerződésünk.
    
    mindketten szabad lelkek vagyunk a férjemmel és ez sokkal fontosabb, mint hogy leláncoljuk egymást. bőven elég megfelelni azoknak a kötelező feladatoknak amit egy család egyben tartása és működtetése megkíván. az évek alatt egyikünknek sem volt olyan harmadik kapcsolata ami megingatta volna a bizalmat kettőnk között. inkább a harmadik emberek érezték magukat zavartan, mikor mondtuk nekik, hogy mi mindent megbeszélünk egymással.
    
    ez az egyensúly bármikor felborulhat, de még mindig áll a szabály, hogy bárki bármikor felállhat és azt mondhatja, hogy már nem akar ebben a kapcsolatban lenni. van is rá esély hogy ez így lesz, és egészen már okból mint a szexualitás.
    
    ha felteszem magamnak azt a kérdést, hogy mi az ami miatt működik a dolog, akkor én azt látom hogy 1. mindketten tényleg csak azért és addig vagyunk benne, ameddig jó szívvel akarunk, tényleg bármelyikünk kiszállhat bármikor 2. ennek a párja az, hogy viszont mivel benne akarunk lenni, ezért mindent meg is teszünk, hogy működjön 3. én magam soha nem alkudtam meg magamban olyan dologgal amivel feladtam volna az integritásomat 4. elképesztően sok meló van abban, hogy működjenek a dolgok, rengeteg beszélgetés, lélekturkálás, vita, harc és kompromisszum.
    
    és egyetértek azokkal akik azt írják, hogy nem azon múlik a dolog hogy monogámia van-e vagy sem, hanem azon hogy mennyi komoly energiát tesz bele kölcsönösen a két fél egy kapcsolatba. és ha csak a nő akarja akkor szar sem lesz belőle, és akkor szerintem minél hamarabb és minél kevesebb kárral érdemes kimasírozni a kapcsolatból nekünk nőknek. kényelmes despoták mellett semmi esélyünk nincs harmonikus és egyenlőségen alapuló kapcsolatra.
    
    KedvelésKedvelés
  - cris256 - március 17, 2013 08:07 szerint:
    
    De jó, hogy ezt leírtad!
    (Messze van még a többség attól, hogy képes legyen erre a fajta nyitottságra és őszinteségre, elég csak megnézni a jelenlegi monogám (?) kapcsolatok alakulását, minőségét, benne az erőviszonyokat.)
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - március 17, 2013 11:31 szerint:
    
    Nagyon fontos, amit írsz, remélem, sokan olvassák.
    
    Én tudom, hogy a férfinak mindig könnyebb, de magam is egykori szeretőként nem érzem, hogy nekem kéne felelősséget vállalnom mások kapcsolatáért, szolidaritást a magam rovására a nem működő házasságban élő nővel. Nagyon sokszor történnek a dolgok, és módosítanunk kell a korábbi elveinket. Engem inkább a házasság mint fétis zavar. Baromira köti őket, és elég szomorú, hogy ennyiszer kell egy új kapcsolat katalizátorként, hogy lépni lehessen végre, évek iszonyatos hiánya után. Az én férjem nagyon kevés passzív-agresszív technikával élt, rossz stratégiát választott a felesége boldogítására, aki ettől még jobban elgyengült, de ezt a fagyottságot nem érdemelte. És aztán nagy volt a trauma, mert a házasság és a család nagy, mozdíthatatlannak tűnő fétisek voltak, mindenki csimpaszkodott a férjemen, azt hazudták nekik a jól ismert polgári hazugsággal, hogy akármi is van, ez már mindig így marad, hiszen ez HÁZASSÁG és CSALÁD, és dzsungellé nőttek a hazugság tövén a gyomocskák. Én voltam még a legönállóbb, terhesen, és persze a kompromisszumot nem vállaló, magamat védő viselkedésem miatt nagyon durván büntettek azok, akik csak titokban hazudnak.
    
    KedvelésKedvelés
  - Semese - március 17, 2013 09:13 szerint:
    
    van gyereketek?
    
    KedvelésKedvelés
  - hirlando - március 17, 2013 09:39 szerint:
    
    van
    
    KedvelésKedvelés
  - hirlando - március 17, 2013 12:32 szerint:
    
    köszönöm, hogy írtál Éva erre, vágytam rá, hogy olvashassam a véleményed.
    
    igen, értelek. ezért is írtam, hogy nincs bennem elvárás vagy ítélkezés a más nők viselkedése kapcsán, és én is pont azt gondolom amit már sokszor és sokan leírtak itt, hogy csomó rendszerparaméter miatt leginkább csak a sok rossz közül tudjuk a legkisebbet választani, hiszen így is, úgy is büntetve leszünk és a rendszer meg kicsit sem a mi szükségleteinkre van optimalizálva.
    
    az ilyen helyzetekkel kapcsolatosan leginkább mély fájdalom van bennem, hiszen mindkét nő (én legalábbis így látom) végső soron sokkal többet veszít mint a férfi. lehet hogy nálatok nem így volt persze, csak rendszer szinten sztem ez szokott lenni.
    
    és ezzel is nagyon egyetértek: “Nagyon sokszor történnek a dolgok, és módosítanunk kell a korábbi elveinket.”
    én ezt úgy szoktam magam számára megfogalmazni, hogy fenntartom magamnak a jogot hogy tévedjek, és arra is hogy meggondoljam magam, változtassak a nézeteimen, elveimen, véleményemen. amúgy is 20 vagy akár csak 10 évvel ezelőtt is annyira más ember voltam.
    
    mostanában például már egyáltalán nem tartom magam annyira erősen ahhoz, hogy családos férfival nem állok szóba a másik nő miatt, bár még nem voltam ilyen helyzetben. valaki egyszer azt mondta nekem, hogy “36 év fölött egy ember már nem hivatkozhat arra, hogy mit szúrtak el a szülei az életében, addigra már volt elég ideje, hogy változtasson a sorsán”. most nem szeretnék leragadni az állítás részletein, hogy miért pont 36 és mennyire lehet panaszkodni, számomra nincs jelentősége. nekem ez az állítás (amit egy nagyon képzett és általam nagyon tisztelt magyar feminista mondott különben a rudasban együtt ázva és a nők életéről beszélgetve) akkor azt tanította, és most is azt tanítja, hogy egy bizonyos kor után, és egy bizonyos társadalmi helyzet fölött (értve ezalatt hogy nem teljesen kiszolgáltatott a nő zéró mozgástérrel) már felelősek vagyunk a saját boldogságunkért, akármennyire is elnyomó a társadalmi közeg körülöttünk vagy a partnerünk. szóval ha most összehozna a sors egy elég jó fej fickóval, aki nekem is bejönne és akinek én is bejönnék, már úgy állnék hozzá, hogy nem az én felelősségem és dolgom a másik nőre és a kapcsolatukra olyan módon figyelemmel lenni, ami az én boldogságom kárára menne. felnőtt embereknek tekinteném magunkat ahol mindenki a saját sorsáért felelős és a saját lelkiismeretével kell hogy elszámoljon. mondjuk 40 felett járunk már jóval.
    
    és egyáltalán nem állítom, hogy bármiben is igazam lenne ezek kizárólag egyéni életstratégiai és döntéshozatali irányjelzők számomra. sztem mindenki keresgél, igyekszik, próbálja kihozni a legjobbat. nézünk, látunk, értelmezünk, döntünk, cselekszünk, botlunk, felkelünk, fájunk, örülünk. dolgok születnek, élnek, elmúlnak. süt a nap megint. számomra ez az élet maga, az összes mindenféle érzésével. annyira értem és érzem amikor azt írod, hogy az összes nehézség ellenére boldog vagy. meg amikor leírod hogy miért. teljesen a szívemből szólnak azok a szavak.
    
    a férjemmel való kapcsolatomban nagyon sok nehézség és nehéz időszak van és volt is. meg nagyon sok szép pillanat és komoly, fajsúlyos helytállás. bármikor bármi történhet. számomra azonban nagyon megnyugtató, hogy úgy érzem biztos lehetek abban, hogy nem ver át, és szól majd ha valami olyan van amitől fordítani kell a hajón megint, vagy szétválasztani a hajót és elengedni egymást. és az is megnyugtató, hogy én is tudom, hogy nem verem át és én is fogok szólni, ha már másfelé mennék és hogy ez is rendben van nekem is és neki is. számomra – sok egyéb fontos és szép dolog mellett – ez is hozzátartozik a boldogsághoz. és hogy kicsit elvegyem a pátoszt, kurvára idegesít, hogy pl. képtelen maga után lekapcsolni a villanyt. meg ha nem vagyok itthon akkor a gyerekek pizzat esznek, és még számtalan dolga kurvára idegesít… és ööö én sem vagyok egy könnyű eset. szóval szerintem nincsenek csodák, csak rohadt sok meló. na, ezek így elég közhelyesen hangzanak, de megélve és mélyről írom.
    
    KedvelésKedvelés
  - hirlando - március 17, 2013 12:47 szerint:
    
    és még valami, hogy ez az egész egy tök nehéz útkeresés. alig, illetve gyakorlatilag egyáltalán nincs senki akivel ezekről lehetne jól beszélgetni, a környezet egyáltalán nem támogató, értetlen és nagyon kivételes esetekben lát túl a sztereotipikus és láthatóan nem működő elképzeléseken, félelmeken, zsigeri reakciókon. mindent lépésenként kellett kipróbálnunk, tesztelni, megtartani, elvetni, plusz bírni az egészből valamit látó emberek kétkedését, ítéleteit, egyszerű általánosításait. ezért is nagyon jó nekem, hogy itt lehet erről beszélgetni, megosztani és talán majd együtt másokkal is tovább agyalni az ilyesfajta párkapcsolati útkeresésekről.
    
    KedvelésKedvelés
  - cris256 - március 17, 2013 17:25 szerint:
    
    Nagyon szépen írsz egyébként, én nagyon szívesen olvasom az erről szóló gondolataidat, ugyanis hasonlóan állunk hozzá mi is a társammal a kapcsolatunkhoz, de mi még nem vittük át a gyakorlatba a dolgot. Viszont sok erőt és biztonságérzetet ad, hogy őszinték vagyunk egymáshoz, és kertelés, sunnyogás és félelmek nélkül tudunk beszélgetni ezekről a dolgokról is. És igen, nagyon ragaszkodom hozzá és viszont, de nem áltatom magam azzal, hogy mindig csak engem fog kívánni, ahogy tudom,hogy velem sem lesz így (nálam ráadásul még a nők is befigyelnek).
    
    KedvelésKedvelés
  - narcisz1 - március 17, 2013 12:49 szerint:
    
    én is köszönöm, hogy leírtad Hírlandó és Te is Éva… nálunk elsőkörben nem működött ilyen korrektül a férjem részéről, de ahogy írtam, továbbra sem azt gondolom, hogy a nyitott kapcsolattal, mint olyannal van a baj…igen, bármikor elválhatunk, nyitott kapcsolat nélkül és azzal együtt is, bármikor beüthet a ménkű… a hangsúly a kölcsönös korrektségen van… amikor köztünk a gondok elkezdődtek akkor sem az volt a bajom, hogy esetleg menni akarna….nekem jó olvasni, hogy működhet, hogy amit én gondolok nem csak az én ideám…
    
    KedvelésKedvelés
  - narcisz1 - március 17, 2013 12:55 szerint:
    
    hirlando: amit írtál a környezetről, igen, nagyon egyedül van az ember ezzel, pontosan így. nekünk alig-alig tud róla valaki és azok közül is alig-alig van, aki érti és nem sztereotipiákon keresztül ítél és skatulyáz…
    
    KedvelésKedvelés
  - képviselőné - március 13, 2013 23:25 szerint:
    
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Poliamoria
    Nekem szimpatikus, biztos rengeteg buktatója van, de a monogámiának is, csak azt jobban megszoktuk.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - március 13, 2013 23:31 szerint:
    
    És nagy lakásokat, házakat kell hozzá építeni.
    
    KedvelésKedvelés
  - képviselőné - március 13, 2013 23:38 szerint:
    
    Magamra válaszolok, mert neked nem tudok.
    Akik (pár)kapcsolatban vannak, nem kell feltétlen egy fedél alatt éljenek 😀 Csalódnék is, ha épp a poli-izések ragaszkodnának az effajta hagyományokhoz.
    Egyszer dumáltam egy sráccal, aki ennek nagy propagálója volt, először titokban reménykedtem, hátha bevesz a buliba, mert helyes volt, de aztán meglepve vettem tudomásul, hogy egy fafej 😀 (tudom, nekem semmi nem jó)
    
    KedvelésKedvelés
  - virezma - március 14, 2013 18:23 szerint:
    
    Érdekes volt olvasni. Nem elítélni akartam, csak nehezen megfogható számomra. Olvastam olyan híres emberekből, ahol a férj megengedte a feleségnek, hogy szerelme legyen, sőt mindhárman jóban voltak. Még azt is értem, hogy egyszerre több emberbe is szerelmes lehet valaki. Csak hogy ezzel konszenzusosan hogy tudnak együtt élni…
    Vacskamatival is egyetértek abban, hogy nem nyitott kapcsolatokban is megesik az ilyesmi, persze.
    
    KedvelésKedvelés
  - narcisz1 - március 14, 2013 23:24 szerint:
    
    Nagyjából végigolvastam amiket írtatok. Mi nyitott házasságban élünk a férjemmel. Én nyitottam először, titokban, majd hoztam nyilvánosságra a kapcsolatunk és fektettük le a szabályokat. 3-an. mindenki találkozott mindenkivel. Részletekbe menően átbeszéltünk sok mindent, hogyan legyen, kinek mi fér bele, hányszor találkozunk egy héten, este 10 után ne legyen sms stb.. Pár hónap múlva a 3-asból 4-es lett, a férjemnek is lett valakije. Egy számomra szimpatikus nő, akivel el tudtam képzelni, hogy menni fog ez a dolog. Az én egyenlő és amúgy tényleg partner férjem viszont tojt a szabályainkra, úgy alakította őket ahogy épp neki kényelmes volt, nem volt hajlandó beszélgetni se jóformán, rettenetesen bunkó lett, kihasznált mindent amit számára a nagy hímsovin rendszer tartogat, főleg a kiszolgáltatottságom, a végén még én is álltam gangon pizsiben minusz 8-ban… Rengeteg beszélgetéssel és a kapcsolat időleges kényszerű bezárásával visszatornáztuk magunkat, normalizáltuk a kapcsolatunk. A férjem most úgy beszél erről, mint aki részeg volt és kijózanodott. Továbbra is azt gondolom, hogy nem a nyitott kapcsolat, mint olyan működésképtelen. Ami nehezíti, hogy nincs rá semmilyen minta, mindenre, hogy milyen nehézségek jöhetnek fel, hogy hogyan tud működni, mire kell figyelni, mik az apró jelek amiket észre kell venni stb. mindent a saját kárán tanul meg az ember, ez az egyik, a másik, hogy igen, érett emberek kellenek hozzá, az összes résztvevőnek tudnia kell hol van benne a helye, mi a szerepe, és nagyon nagy odafigyelés kell egymásra. Most úgy néz ki megint nyitunk…
    
    KedvelésKedvelés
  - Vacskamati - március 15, 2013 00:40 szerint:
    
    Nagyon érdekes és tanulságos amit írsz és elgondolkodtató, hogy a te esetedben is a férfi volt az aki felrúgta a már lefektetett szabályokat. Írnál erről bővebben? Pontosan milyen nehézségek jöhetnek fel? Persze azt is megértem, ha nem szeretnéd részletezni. Csak tényleg érdekelne mik lehetnek a buktatók.
    
    KedvelésKedvelés
  - cris256 - március 15, 2013 08:42 szerint:
    
    Ez is nagyon tanulságos volt. Amit kifelejtettél a sorból, és szerintem még hiányzik, hogy némi egyenlőség kellene a kapcsolatokba, mert anélkül a legtöbb próbálkozás ezzel fog végződni, amit te is írtál, hogy a férfi a maga malmára hajtja a vizet… hiszen ezek a feltételek már most is “adottak” számára (magyarán egy “zárt” kapcsolatban), milyen lenne egy nyitottban? Fontos ez, sokat tanulok.
    
    KedvelésKedvelés
  - FarkasViki - március 14, 2013 08:27 szerint:
    
    Nem alibi házasságról van szó. Persze, a veszélye az, hogy ha a pár egyik tagja szerelmes lesz, akkor lehet, hogy ki akar majd lépni a házasságból. De ez a nyitott házasságban nem jelent nagyobb veszélyt, mint mondjuk egy megcsalás és szerető tartás esetén.
    Tapasztalatom nekem sincs, Mester Dórának van. Ő beszélt arról is, hogy hogyan élte meg amikor a férje beleszeretett másba.
    
    KedvelésKedvelés
  - FarkasViki - március 15, 2013 10:16 szerint:
    
    En nem hirdetni vagy nepszerüsiteni akartam a nyitott hazassagot. Nem vagyok ferjnel , tehat semmilyen tapasztalatom nincs. En csak annyit mondtam, hogy a monogamia velenyem szerint nem, vagy egyre kevesbe fenntarthato (es nem csak a ferfiak eseteben, a nöknek sem feltetlenül az). Es ezzel szembe kell nezni szerintem. De ez is csak az en elmeletem. Fogalmam sincs, hogy fogom gondolni 20 ev hazassag utan peldaul. A nyitott hazassag pedig ahogy irtam szerintem csak egyenlösegen es öszintesegen alapulo, ket vegtelenül intelligens es erzekeny ember között müködhet akkor, ha mar a szerelem elmult. (Eszter egyebkent nagyon jol leirja es definialja – linket lasd Eva kommentjeben). Ha nincs öszinteseg, az nem nyitott kapcsolat, hanem hazudozas, megcsalas, arulas. Ha egyoldaluan csak a ferfi elöjoga massal lefeküdni, az detto nem nyitott kapcsolat. Az csak annak van nevezve. Kapcsolatom hajnalan, szerelmesen termeszetesen ezt el sem tudom kepzelni. Valoszinüleg a kerdes is a kapcsolatom veget jelentene most. De leszögezhetjük, hogy az a ferfi, aki ezzel egyaltalan elöall egy szerelmes nönek kapcsolatuk elejen, az egy erzeketlen taho, az egyebkent sem erett (valoszinüleg nem is lesz soha) egy ilyen formaju kapcsolatra. Szerintem a par mindket tagjanak fel kell mernie, hogy van-e helye egy ilyen kapcsolatnak, es ha igen mikor, ök alkalmasak-e ra szemelyisegükböl adodoan, stb.
    En ugy gondolom, hogy a nyitott kapcsolat egy lehetöseg. Ezer buktatoval. Es nagyon nehez vegiggondolni a lehetösegeket es felelös döntest hozni, hogy megprobalja-e a par vagy nem. Aki pedig ennek leple alatt zsakmanyolja ki meg jobban a feleseget az nem nyitott kapcsolatban el.
    
    KedvelésKedvelés
  - P.N. - március 13, 2013 23:08 szerint:
    
    Ahham, tenyleg erdekes, nemely dolog meg egesz kellemes es kenyelmes is lenne… jelenleg en sem tudom magam elkepzelni hasonlo szituacioban, viszont az tenyleg vonzo, hogy a valas igy elkerulheto lenne. (csalados paroknal nem hiszem, hogy a nyero megoldas) Nekem erre gondolva egy ultramodern tobbferju-tobbneju tarsadalom kepe lebeg elottem, ha mondjuk az emberek tobbsege igy elne, kivancsi lennek a csalad szerkezetenek, fogalmanak alakulasara, s ennek a jogi kovetkezmenyeire is, hogy kodifikalnak pl a gyermekhez valo jogot, oroklest, stb.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - március 13, 2013 23:29 szerint:
    
    Eszter kartársnő nagyon szépen összeszedte ezt:
    
    A monogámián túl: nyitott kapcsolat, poligámia, poliamori és más kényszerek, választások
    
    — pikáns részletek Coelhóról!!!
    
    KedvelésKedvelés
  - ribizli - március 14, 2013 10:51 szerint:
    
    elolvastam. tanulságos. elgondolkoztam azon, mi szítja a monogámoknál az erős birtoklási vágyat. nem a férfiaknál, hanem a nőknél. akár a liberális, értelmiségi fajtánál is (az örökölt mintán túl)…
    eszembe jutott, hogy amikor kamaszlány voltam, simán el tudtam magam képzelni poliamori kapcsolatban. úgy gondoltam, ez az érett társtudat magas fejlettségi foka. most mégis szenvedek, mint a kutya, egyetlen, a társam által mélyen megbánt megcsalástól. örülnék, ha erről is írnátok.
    
    KedvelésKedvelés
  - cris256 - március 14, 2013 11:08 szerint:
    
    Megcsalás? Azt jelenti, nem tudtál róla? A nyitott kapcsolatban ilyen nincs, ez a fogalom, mert (elvileg, ideális esetben) őszinték egymáshoz a felek, és tudják, kivel mit csinál a másik… Tehát a csalódásod teljesen érthető, de egy ilyen esetnek szerintem semmi köze a nyitott kapcsolathoz.
    Ha rosszul értelmeztem, bocsi. De érdekel, miről van szó…
    
    KedvelésKedvelés
  - Vacskamati - március 14, 2013 11:54 szerint:
    
    Lehet a megcsalás monogám kapcsolatban azért fáj annyira, mert árulásnak érzik a benne lévők. Szerintem jogosan, hiszen hazudozással, egyoldalú szabadidő kicsikarással. Mivel nyitott házasságban az őszinteség alap, ezért nem lehet megcsalásról beszélni. Gondolom én…de jó lenne, ha valaki olyan mesélne erről, hogy működik a gyakorlatban aki benne él. Én annyit tudok róla, hogy úgy sem mindig működik ha a felek megegyeznek ezekben a feltételekben. Legalább is egy barátnőm ilyen kapcsolatot szeretett volna, ezt partnerével meg is beszélte. Abban egyetértettek, hogy örökké tartó monogámia illúzió és ha bármelyiküknek megtetszene más vagy csak megkíván egyszer mást, akkor nem lesz “primitív” másikból balekot csináló, háta mögötti kúrogatás. Barátnőm örült, de jó, végre egy őszinte kapcsolat, mígnem a pasi lebukott a kolléganő hotelbe hordásával. Mint kiderült, minden a megszokott forgatókönyv szerint zajlott. Hazudozás, alibi gyártás és lebukás után is a végsőkig tagadás. Szóval, szép az őszinte kapcsolat elméletben, de aki sunnyogáshoz szokott, annak lehetetlen küldetés.
    
    KedvelésKedvelés
  - cris256 - március 14, 2013 12:30 szerint:
    
    Én nem tudok még a gyakorlatról beszélni, de mi is megbeszéltük, hogy bármi van, szólunk egymásnak. Az én társam elég intelligens hozzá, de ezt egy kapcsolat elején kimondani azért veszélyes, mert ez a megállapodás sokaknak (főleg férfiaknak) – gondolják ők – ad jogosultságot arra, hogy nyugodtan qrjanak azzal, akivel csak akarnak. Ilyen kapcsolatban élni (meg amúgy is, egyébként, ha feltűnik, hányan csalják meg a másikat) csak olyan embereknek érdemes és értelmes, akik kellő intelligenciával, önismerettel, önértékeléssel rendelkeznek. És őszinték, nem pedig arra használják az ilyen megállapodást, hogy annak okán kiéljék magukat a másik háta mögött. Hiszen amit te mondtál, az nem a nyitott kapcsolat mintapéldája, hanem annak félreértelmezése, mely hazugsághoz, a másik átveréséhez vezetett, és mint olyannak, igazából nem sok köze van az igazi nyitott kapcsolathoz.
    
    Nekem nagyon nagy gondjaim vannak azzal, hogy erőltetik ezt a hűség-témát. (Egyáltalán, mi a hűség? Számomra az őszinteséghez hasonló.) Régebben nem volt ilyenről szó sem, hiszen a férfiak annyit jártak kurvákhoz, amennyit csak akartak, nem is szerelmi házasságokról volt szó, és természetes dolog volt, hogy ide-oda jár a férj (nyilván az asszony is olykor, de az kevésbé volt gyakori, gondolom). Most meg ugye elmúlt az az idő, hogy érdekből házasodjanak a felek, maradt a szerelem, de ehhez egy olyan amnézia is társult, mely elfelejti, hogy mi volt azelőtt, hogyan működtek az emberek. És szerintem azt is elfelejti, hogy az emberek nem így működnek, a legtöbbje legalábbis nem arra van berendezve, hogy egyetlen emberrel éljen nemi életet évtizedeken, vagy akár egész életén keresztül. Csak ezzel ugye nem nézünk szembe, sokkal könnyebb azt mondani, hogy “hjaj, mennyien csalják meg a másikat”. Na a hazugságot én is utálom (ocsmány, inkorrekt dolog), de ha végre szembenézne sok ember azzal, hogy amit erőltet, amit nyomatnak a magazinok, az igazából szinte nem is tud létezni (életre való monogám kapcsolat-házasság), akkor egész máshogy nézne ki a dolog.
    
    Persze az is szükséges lenne, hogy az embernek legyen önkritikája, és őszinte is legyen a másikkal. És bevallják végre önmaguknak is azokat a dolgokat, amiket gondosan rejtegettek maguk elől is, s lepleztek el mindenféle jól hangzó, de nem életszerű ideológiákkal, elképzelésekkel. (Mert hát annyira rohadt szép a giccses, rózsaszín, vattacukros kép a holtomiglan-holtodiglanról, ahol mindketten boldogok, hepi evör eftör, satöbbi, csak a gondokkal, az elhidegülésekkel, a másokhoz való vonzódással, vagyis magával az élettel, a teljesen természetes és igen gyakran előforduló dolgokkal nem foglalkozik, így írva át az emberek fejében a saját valóságukat is.)
    
    Bocsi, kusza lett…
    
    KedvelésKedvelés
  - Vacskamati - március 14, 2013 13:28 szerint:
    
    “És őszinték, nem pedig arra használják az ilyen megállapodást, hogy annak okán kiéljék magukat a másik háta mögött. Hiszen amit te mondtál, az nem a nyitott kapcsolat mintapéldája, hanem annak félreértelmezése, mely hazugsághoz, a másik átveréséhez vezetett,”
    Na, de a megegyezés az őszinteségben, hogy vezethet hazudozáshoz? A “másik háta mögött” – ez nem félreértelmezés, hanem pont leszarása az egyezségnek. De azt hiszem értem mire gondolsz, nem megfelelő érzelmi intelligencia esetén (vagy esetleg gyávaságból?) előfordulhat, hogy a szabályokból valaki, csak annyit fog fel, hogy de jó, szabad másokkal is kefélni és pont a lényeg nem jön le, ami pedig az alap lenne. az ŐSZINTESÉG. Igen szabad, de pont nem a másik háta mögött. Aki annak ellenére csinálja titokban, hogy a másik őszinteséget kért tőle, szerintem azért teszi mert szeretné, ha ez jog csak őrá vonatkozna.
    
    KedvelésKedvelés
  - cris256 - március 14, 2013 14:41 szerint:
    
    ööö, lehet, hülyén fogalmaztam meg, de ugyanazt akartam mondani, amit te is írtál, vacskamati, hogy magyarán felrúgja a megállapodást.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - március 14, 2013 17:06 szerint:
    
    Nemrég az ÉVA magazinban egy sármos férfiú beszélt az ő nyitott házasságáról, hogy milyen hálás, hogy a felesége ilyen megértő, meghallgatja az érzelmi élményeit, inspirációit. Esetükben a nyitott házasság azt jelentette, hogy a férfi kúr valaki mást is rendszer- és érzelmesen, ehhez pedig biztos háttérnek, gyerekei nevelőjének és lelki szemetesládának használja a feleséget (hogy ő “örülök, addig is békén hagy” típusú nő-e, az nem derült ki, mindenesetre ilyen is sok van). Tartok tőle, hogy a nyitott házasság propagálása csak újabb férfipofátlanságokat generálna, csak még nagyobb többletenergiát, -élményt tenne legálissá a férjeknek, “de hiszen megbeszéltük, nem?” Szóval mézesmadzagnak tűnik az “így legalább nincs hazugság”, mert a nyitott házasság csak olyan emberek körében működhet, akik olyan érettek, egyenlőek, felelősségvállalósak, amilyeneket nem nagyon látni — és akik ennyi erővel akár monogámok is lehetnének. Nem beszéltünk továbbá a váratlan terhesség helyzetéről, az elég nagy trauma lehet, hogy kié a gyerek — a jog szerint ugye betonbiztosan a férjé, ez kivételes, nőket védő jogintézmény.
    
    És sajnos, Dóránál nem tapasztaltam túlságos genderérzékenységet.
    
    KedvelésKedvelés
  - cris256 - március 14, 2013 17:19 szerint:
    
    “Tartok tőle, hogy a nyitott házasság propagálása csak újabb férfipofátlanságokat generálna, csak még nagyobb többletenergiát, -élményt tenne legálissá a férjeknek”
    – én is ilyesmit akartam mondani, de eléggé félresikerült, másrészt pedig
    “a nyitott házasság csak olyan emberek körében működhet, akik olyan érettek, egyenlőek, felelősségvállalósak, amilyeneket nem nagyon látni — és akik ennyi erővel akár monogámok is lehetnének.”
    
    Ezt meg hozzá akartam tenni, hogy bár van néhány ember, aki erre képes, és mondjuk hasonló társat is talál magának, és működik is a dolog – ehhez még nagyon sok kört kell lefutni, és most hogy ezt írod, döbbenek rá, hogy miért álszent és káros ezt “népszerűsíteni”. A monogám, tehát ma általános kapcsolati formákban sem egyenlők a felek, sokan képtelenek a másikhoz őszintének, korrektnek lenni, és akkor még ez is…
    
    KedvelésKedvelés
  - Vacskamati - március 14, 2013 19:07 szerint:
    
    “Tartok tőle, hogy a nyitott házasság propagálása csak újabb férfipofátlanságokat generálna, csak még nagyobb többletenergiát, -élményt tenne legálissá a férjeknek”
    Pedig pont az a lényege, hogy nem csak a férjeknek jár a “többletenergia”. A nőt eddig is pofátlanul csaló férjek pont, hogy nem akarnának EGYENLŐEN nyitott házasságban élni. Stohl is nyilatkozta egyszer, hogy érdekes módon még a gondolatát sem bírja annak, hogy a felesége IS félrelép. Bódi G. “kicsit” tovább fűzve, ki is jelentette, náluk ugyanazért (ami a neki jár) nyakelvágás járna az asszonynak, mert a női hűtlenség az “más”.
    
    KedvelésKedvelés
  - ribizli - március 14, 2013 11:38 szerint:
    
    nem tudtam róla. nem is állt szándékába elmondani, csak miután már elköltözött volna hozzá. cris, azt hiszem, jó helyen feszegeted. mert amúgy abban egyeztünk meg (s azelőtt az összes partneremmel), hogy annak a lehetőségét sosem zárjuk ki, hogy akad egy harmadik, esetleg negyedik. ebben az esetben viszont elmondjuk a másiknak őszintén, még az elején, aztán együtt eldöntjük, hogyan tovább. a megcsalásnál erre esélyt sem kaptam. talán ezért érzem mai napig ennyire frusztrálónak.
    
    KedvelésKedvelés
  - P.N. - március 14, 2013 12:39 szerint:
    
    ez a spiritualis hozzaallas egesz elgondolkodtato. na meg a birtoklasi vagy es a felhozott pelda, hogy ha van tobb gyereked se…hm… hat fene tudja, nekem egy gyerekem van, lehet azert nem erzem at… aztan meg nemreg olvastam a naplomban en is ilyesmit, hogy jajj, kit valasszak most, MINDKETTOT SZERETEM, nem tudok donteni, de MUSZAJ… lehet megis van valami alapja??
    
    KedvelésKedvelés
  - Katja - március 14, 2013 13:04 szerint:
    
    A megcsalásos beszélgetésbe kapcsolódnék, lehet, nem a megfelelő rubrikában.
    Mérvadó személyes tapasztalatom nincs, de azt tudom magamról, hogy nekem nem menne ez a beszéljük meg a nyilt kapcsolatunkat típusú megegyezés. Éretlenség, féltés, önbizalomhiány, birtoklás, félelem, nem tudom, mi akadályoz, de én egyelőre nem bírom elképzelni azt a helyzetet, amiben a férjem elmeséli, hogy megismerkedett egy nővel, akivel szeretne viszonyt folytatni, de ez ne befolyásolja a kapcsolatunkat. Vagy hogy működnek ezek a nyitott kapcsolatok? Nálunk volt olyan, mindkét fél részéről, hogy egy harmadik személy felkavart, megzavart, felvillantotta a lehetőségét egy külsős kapcsolatnak, és ezt elmeséltük egymásnak, sokat beszéltünk róla, amíg nem csendesedett le, nem is szeretkeztünk. És cseppet sem volt könnyű. De ezt a megbeszélős megcsalást (vagy mi lenne a legjobb szó rá?) én nem egészen értem. Ha meg akarod csalni a társadat és elmondod neki “őszintén”, akkor azzal legitimizálod a fájdalmat, amit okozol? És ha nem akarsz elválni tőle, abbahagyni a kapcsolatot, de kialakult egy helyzet, amiből nem akarsz kimaradni, akkor nem jobb, ha nem mondod el? Ha nem teszed őt ki a saját bűntudatod tehermegosztásának? A megcsalás tényén (azon, hogy a létező nem megfelelő – többnyire ettől fájdalmasak a megcsalások, nem?) mit változtat, ha a másik tud róla?
    Nem tudom, innen a sok kérdés. Nem tudom, hogy létezik-e jó megcsalás?
    Van egyébként egy francia filozófus, író, akinek a nevére nem emlékszem és akivel nemrég láttam egy interjút, amiben arról beszélt, hogy társadalom-szintű átalakulása folyik a társas kapcsolatoknak, egyre inkább hajlik a mérleg nyelve a kommunák felé, a több családok együttélésére és belátható időn belül az lesz az extrém, a különleges, aki házasságban él és úgy vállal gyermekeket. Egy homoszexuális barátommal beszélgetünk régóta egy ilyen megoldáson, nagyon szeretnének az élettársával gyermeket, de nem sok esélyük van rá, úgyhogy kitaláltuk a saját kommunánkat: én kihordom az ő gyermekét, majd mindannyian együtt élünk, ő az élettársával, én a férjemmel és a sok közös gyermekünkkel. Poénkodtunk ezzel sokat, és nem is vagyok biztos benne, hogy meg tudnám tenni, de elméletileg nem egy kizárt életforma, szerintem.
    
    KedvelésKedvelés
  - képviselőné - március 14, 2013 13:42 szerint:
    
    Oh well, nős, barátnős férfiak közeledésének forgatókönyve (nyilván erősen leegyszerüsítve):
    – Nős vagyok, leszel a szeretőm? (és az még a jobbik eset, aki elmondja)
    – Ha a feleséged is tud róla és beleegyezik, akkor igen.
    – Micsodaaaa?? Hogy képzeled?
    – Ahogy mondom.
    – Őőő, nem lehet.
    – Akkor nem.
    – De, légyszi!
    – Rendben, akkor mit ajánlasz? (Ezt mindig megkérdezem, hátha mond valami érdekeset.)
    – Hátőőőizé, tulajdonképpen semmit.
    – Aha, akkor szia!
    
    Persze, mivel nem vagyok fából, azért előfordult már, hogy lejjebb adtam az elveimből, ez esetben: sunnyogás, sose kapcsolja ki a telefonját, amint pittyen, összerezzen, büntudatos képpel jár-kel, valamint VELEM akarja megbeszélni az ő lelki tusáját. Szóval fárasztó és egyáltalán nem szexi.
    És már rég akartam mondani, feleségek, legyetek résen. Bár az a gyanúm, ezek a férjek nem sokra mennek az ő visszautasíthatatlan ajánlataikkal.
    
    KedvelésKedvelés
  - ribizli - március 15, 2013 09:35 szerint:
    
    én a nyitott házasság gondolatáig nem jutottam el a kapcsolatban, de azt elvártam volna, hogy a társamtól tudjam meg, ha más terveket forgat a fejében. egyszerűen azért, mert megegyeztünk, hogy nem csinálunk hülyét a másikból. ezzel együtt ő azt csinált belőlem. s tudjátok, mit mondott? “azt hittem, te már nem akarsz velem élni.” miközben az én lakásomban lakott, az én főztömet (is) ette, én mostam a ruháit, szoptattam hét hónapos gyermekét, igaz, a másik szobában aludt. erre csak azt tudtam mondani, hogy “ha valóban úgy gondoltam volna, akkor egy délután a cuccaidat dobozban találtad volna a ház előtt, és a kulcsod sem passzolt volna a zárba.” amikor megkérdeztem, mikor állt volna szándékában elmondani az igazságot, meghúzta a vállát: “rájöttél volna.” tehát nem akarta megmondani. elsunnyogta. (talán arra is számított, hogy valamitől! egyszercsak megjavulnak közöttünk a dolgok, pontot tesz a kaland végére, és már soha nem kell elmondania. ki se fog derülni, hogy ő “derült” egyet menet közben.)
    azt, hogy megbeszéljük, én nem arra értettem, hogy esetleg elfogadjuk/om a nyitott kapcsolatot, hanem hogy a megcsalt fél eldöntheti, hogyan, milyen feltételek között hajlandó, vagy nem hajlandó folytatni a viszonyt, annak függvényében, hogy a másik (megcsaló) fél melyik viszonyt akarja tovább fenntartani. ha pl. számomra kiderül, hogy a párom halálosan szerelmes másba, valószínű, önként félreállok. személyes szabadságom korlátozását éreztem abban, hogy párom nem adott lehetőséget eldöntenem, a tények fényében, hogyan képzelem tovább a VELE való viszonyt.
    
    KedvelésKedvelés
  - cris256 - március 15, 2013 09:39 szerint:
    
    Én ezzel kapcsolatban azt érzem, nem az a legnagyobb baj, hogy mással feküdt le, hanem, hogy belehazudott a képembe. Ez az igazi hűtlenség, amikor átver, hülyének néz, azt gondolja, úgysem tudod meg, és úgy viselkedik továbbra is, mintha semmi nem történt volna. Ez ocsmány dolog, nagyon. Milyen társ az ilyen?
    
    KedvelésKedvelés
  - ribizli - március 15, 2013 10:03 szerint:
    
    köszi, cris! azt hittem, csak nekem van EKKORA bajom a hazugsággal. mert még a terapeutánk is úgy állította be, mint egy félrekúrást, amit megbocsátok neki, vagy sem. de ha megbocsátok, akkor kuss legyen, tovább ne emlegessem fel. fel sem fogták, hogy nem a megcsalással, hanem a szemembe hazudással, a sunnyogással volt a legnagyobb bajom. az, ugye, már az én “szabad” döntésem, hogy megbocsátok-e vagy sem. bezzeg ezt kegyesen megengedik.
    
    KedvelésKedvelés
  - cris256 - március 15, 2013 10:05 szerint:
    
    Ja igen, és ahogy mostanában sokat gyakorlom ezt: próbáljuk elképzelni az egészet fordítva! Lefekszel egy kedves hapsival, aztán mosolyogva azt mondod az élettársadnak: bocsáss meg, felejtsük el!
    Ha-ha.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - március 15, 2013 12:42 szerint:
    
    Az más!
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - március 15, 2013 10:51 szerint:
    
    Nyomás alatt megbocsátani (hát milyen szemét, kérlelhetetlen, szögletes vagy, ha nem), majd azzal revolverezve lenni, hogy “de hiszen megbeszéltük”… Két bejegyzést ajánlok:
    https://csakazolvassa.wordpress.com/2012/05/29/meg-kellene-bocsatanod/
    https://csakazolvassa.wordpress.com/2012/08/24/az-hanyszor-volt-mar/
    
    KedvelésKedvelés
  - ribizli - március 15, 2013 10:44 szerint:
    
    kövessetek meg! ha lesz alkalmam és érkezésem rá (mármint olyan alternatíva, akivel szívesen megteszem), esküszöm megérne egy próbát a fordított változat. így, ahogy te mondod, cris. “félrekúrtam, bébi. meg tudod bocsátani?” most pont nincs tétje, mert már külön élünk, de akkor is megmozgatta a fantáziám. 🙂
    érdekes, még arra is hivatkozott, hogy húszéves korában, első gyermekük születése után őt is megcsalta felesége, de megbocsátott neki. saját bevallása szerint egy évnek kellett eltelnie, míg megküzdött ebből fakadó önbizalom-hiányával, és ismét képes volt felhőtlenül szexelni.
    
    KedvelésKedvelés
Bakó Gabriella - március 13, 2013 05:07 szerint:

Nálam a katolikus nevelés kimaradt, volt helyette a ’18 éves korodig őrizd a szüzességed’ anyai intelem, amit be is tartottam, és amikor alig nagykorúan elutaztam egy hétvégén a barátommal szüzességvesztésre, értem drukkolt az anyám, meg a nagyanyám, hogy jól sikerüljön. Annyira jól sikerült, hogy kilyukadt az óvszer, és én – egy istenhátamögötti hétvégi házikócskában – ültem éjszaka egy lavór ecetes forró vízben, hogy csökkentsem a terhessé válás valószínűségét. Tapasztalt pasim volt (bár velem egykorú), és szerelmes volt belém (én ezt nem viszonoztam) és vele fedeztem fel, mennyire jó is ez a szex dolog kibővítve a hüvellyel. Persze voltak nekem is önértékelési problémáim, kompenzáltam jobbra-balra, eleinte azzal, hogy qrva jó akartam lenni a szexben, sok mindent bevállalva, magamat háttérbe szorítva (orgazmusszínlelés), aztán idővel rájöttem, hogy én tényleg élvezem és akarom élvezni, és akkor a legjobb, ha mindkét fél igazán élvezi. Nincs bajom a pornóval – úgy tűnik, mintha a nők többségének szexuális fantáziája kimerülne a Rómeó és Júlia szerelmes simogatásában -, elolvastam a Szürke akárhány árnyalatát, a második kötet egyharmadáig, onnan már nagyon untam, de vannak benne jó erotikus jelenetek, és a nők ezért olvassák, nem kell ezen annyira csodálkozni, szerintem. Én pl. elmentem a párommal nightclubba is. Vannak mentes korszakaim, olyankor eleve depis vagyok, tehát nyomorult fantáziátlan örömre érdemtelen/képtelen, szex szóba sem jöhet. Az ellenkezője is előfordul, amikor a legyet is, röptiben. És még mindig vannak dolgok, amiket nem csináltam, gátlásölte vágy maradt, de még élek…

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- Horváth Dóra - március 14, 2013 02:04 szerint:
  
  “úgy tűnik, mintha a nők többségének szexuális fantáziája kimerülne a Rómeó és Júlia szerelmes simogatásában”
  Eh, dehogy.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
desperated_housewife - március 13, 2013 08:10 szerint:

@fifty_x: Hát, igen sok árnyalata van. A sötétségnek… Hadd röhögjünk. Én is olvastam a “fordítóval” készült interjút és a leiterjakabokat is, ezek után nem érdemes magát a könyvet. A szado-mazoból bizony nekem egyik se jön be, hiába reklámozzák.
@szeksz: A leírt tapasztalatokat olvasva még azt hiszem, szerencsés vagyok. Tudom mi a jó sex, tudom, hogy lehet szívességből, barátságból – nem látta senki a sex for charity-t?- , tudom, milyen az akaratunkon túli eszelős megkívánás, amiből aztán nem lesz semmi, csak életre szóló barátság, de egyikünk sem sajnálja utólag – jó, akkor majdnem belehaltunk – tudom, milyen a biztonságos sex, amikor nem múlik rajta az életed, hanem csak egyszerűen jó valakivel. Én már 44 voltam, amikor rájöttem, hogy van ilyesmi. És a szürkeség nem kötelező.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- P.N. - március 13, 2013 23:13 szerint:
  
  Tinimagazinokban olvastam anno, hogy kutatasok bizonyitjak, hogy egy no 40 eves kora korul eri el szexualitasanak legviragzobb fokat. Ilyenkor mindig ugy irigylem oket… :):)
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - ribizli - március 14, 2013 09:46 szerint:
    
    a kutatást végzőket, a cikkek íróit vagy azokat a negyvenéveseket, akik mégsem? merthogy talán biológiailag igaz, de a valóságban… elég csak ezt a blogot olvasni. (értem az élét is a megjegyzésnek!)
    
    KedvelésKedvelés
  - P.N. - március 15, 2013 00:51 szerint:
    
    hm…igazabol mindenkit aki viragzik e teren kortol, nemtol, foglalkozastol fuggetlenul 😀
    a cikkek meg felteteles modban irodtak, jobban belegondolva…
    
    KedvelésKedvelés
- Bakó Gabriella - március 14, 2013 03:58 szerint:
  
  Sokszor filóztam azon, hogy mi gátol meg meg annyi embert abban, hogy kölcsönös, akár nagyon intenzív, egymás iránt érzett szexuális vágyból szeretkezzen. Mi olyan fene nagy izé van a szexben, hogy NEM csinálják, annak ellenére, hogy nagyon szeretnék. Miért jobb NEM csinálni? Az érzelmi, erkölcsi következményeit belénk nevelik, nem hiszem, hogy velünk született. Olyan ez, mint a vallási hovatartozás. Attól függ, hova születünk. A keresztény kultúrába kényszerült ember nyögi a következményeket. Éltem (közép)Olaszországban, és megdöbbentem nem a nők, hanem a pasik, fiúk bűntudattal nyomorított szexuális vágyai okozta konfliktusain, amiért aztán külföldre járnak qrni, mert az olasz nő ‘nem hajlandó’, meg satöbbi. (ebben a satöbbiben rengeteg minden van, amit most nem fejtegetek regényszerűen) A nők persze beszélni nem hajlandók róla. Tehát a konkrét kérdésem: Miért volt jobb az eszelős megkívánást nem kiteljesíteni?
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - Pantoflue - március 15, 2013 15:02 szerint:
    
    Talán amikor férjhez megyünk, még (már?) nem hiszünk abban, hogy létezik az “eszelős megkívánás”. És örömmel pipáljuk a vázlatpontokat: okos, jó humorú, gyengéd, jó apa lesz, szeret és tisztel. És jó is vele.
    Aztán a házasságban működik a szexualitás. Figyelnek is ránk, van orgazmusunk is. Ezért nem élünk a fejfájás játszmáival. De nem kezdeményezünk, s nem bánkódunk, ha a nyaralás idején egy szobában alszunk a gyerekekkel.
    És csak 40 felé kezdünk azon gondolkodni: normális ez?? Nem kéne vágynom? Nem kéne eszelősen megkívánnom – s a szeretkezésbe boldogan belefeledkeznem?
    Pedig nincs katolikus nevelés. Nincs prüdéria. Van értelmi-érzelmi kultúra. Van kísérletezés.
    Talán nem szeretjük eléggé? Talán mégis létezik a KÉMIA???
    
    KedvelésKedvelés
  - devorah_lev - március 15, 2013 18:13 szerint:
    
    Szerintem ha volt is egy kapcsolat elején eszelős megkívánás, az az évek során elmúlik. Nincs sok tapasztalatom e téren, de az a kevés is azt mutatja, hogy az eszelős egymásnak ugrás fél-egy év után tovatűnik, és utána már inkább a jó szexet kívánjuk, a párunkra elvétve ugrunk rá csak a megkívánás miatt, akkor is inkább valami szokatlan esemény generálta helyzetben. Ezzel szerintem semmi baj nincs, hiszen ez azt jelenti, hogy a testiség mindkettőnk számára mindig örömteli, és néha eszelős pillanatokat is megélünk együtt.
    Persze, szép az elképzelés, hogy maradjon meg a kezdeti kínzó sóvárgás mindvégig, de erre én személy szerint nem vagyok képes, engem felemésztene.
    Nagy mély, zsigeri szenvedély köt össze a férjemmel (nem véletlenül házasodtunk össze ilyen rövid idő után 🙂 ) de szabadabb, meghittebb, belefeledkezősebb most, a kezdeti szenvedélyek csitultával a szexualitásunk, mint a kezdeti hónapokban.
    Akkor azt hiszem a kezdődő elmebaj jelei mutatkoztak mindkettőnkön 😀
    
    KedvelésKedvelés
  - Pantoflue - március 15, 2013 18:54 szerint:
    
    Én meg csak irigykedem, amikor ezt olvasom. 🙂
    
    KedvelésKedvelés
  - aritareal - március 15, 2013 19:31 szerint:
    
    Devorah_lev ezt megerősíthetem. Mi a férjemmel az első 3-4 évben éltük az eszelős-megkívánós korszakunkat, most, 13 év után inkább nyugisabb a helyzet, ugyanakkor én is úgy élem meg, hogy szabadabb belefeledkezősebb, nem annyira sürgető, inkább meghitt, békés, de sok szempontból jobb is mint régebben. Szerintem valahol ezt kell tudatosítani a kapcsolat során, hogy az eszelős vad vágy és az újdonság ereje nem egyenlő a jó szexszel (ahogy én néha ismerősöktől hallom, sokak számára igen). Bár lehet, hogy ez csak akkor megy, ha nem csak a testiség, illetve e férfi-nő mivolta van együtt a pár, hanem emberileg is szeretik, tisztelik egymást.
    
    KedvelésKedvelés
  - Pantoflue - március 15, 2013 20:53 szerint:
    
    Sosem volt eszelős-megkívánós. “Csak” szeretős-tisztelős. De most megijedtem: enélkül maradok? A barátommal élek?
    
    KedvelésKedvelés
desperated_housewife - március 14, 2013 07:47 szerint:

Mert nem voltunk függetlenek, azért. Őt most is nagyon szereti a felesége, és nem bocsájtott volna meg – nekem. Nem én döntöttem. Hét év alatt elmúlt, és nem biztos, hogy jobb lett volna hazugságban élni. Meg fiatal is voltam, na. Komplikáltabb eset volt, de itt nem részletezhető.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
narcisz1 - március 15, 2013 10:26 szerint:

Ne haragudjatok, nem megy nekem ez a válasz beillesztés, pláne mikor már ilyen hosszú egy sor, soha nem ott lesz ahol szeretném, most írok ide az aljára.
Nekünk most vannak már tapasztalataink, de azt gondolom, hogy a nyitott kapcsolatosdi egy nagyon rázós terep, nagyon oda kell figyelni, ritkán lehet hátradőlni. Olyan mintha nagyon gyorsan száguldanál egy motorral, egy apró rossz mozdulat is végzetes lehet. Ezt szerintem eleve érdemes tudni, amikor belevág egy pár, hogy ez nem csak öröm és élvezet, nagyon keményen kell dolgozni folyamatosan az egyensúlyért, minden irányba. Az alap az az, hogy legyen egy alapvetően jó házasság, amiben bent akarnak maradni a felek. Meg kell beszélni, hogy miért is akarják ezt, mit akarnak ezzel az egésszel, ki mit szeretne megélni a szabadsággal és nagyon fontos, hogy azt érezzék kölcsönösen, hogy a házasságuk a főkapcsolatuk. Persze nyilván nem lesz minden szempontból az első számú, van amit a szeretőnél talál meg az ember, hiszen azért megy oda, de alapvetően kell hogy legyen a házasságban egy mély összetartozás érzés. Ha ez nincs meg, akkor az nem nyitott kapcsolat lesz, hanem két ember párkeresése miközben még együtt vannak. Érdemes számba venni mik a kapcsolatuk értékei, mik tartják össze őket, mik azok a kicserélődési felületek amiket élveznek egymásban, együtt, és azokat kifejezetten tudatosan ápolni, mert nagyon könnyen szétcsúszik. Hiszen az idő is kevesebb amit együtt töltenek így, és ugye sok minden külső-belső igény máshol is ki van elégítve.
A szeretők is nagyon fontos, hogy tudják mit várhatnak, mi a fontos a házasságban élő párnak, mit szeretnének, mik a szabályok. Nekik nagyon nehéz, mert tulajdonképp ők alkalmazkodnak a legtöbbet, nekik van úgymond a legkevesebb joguk, fontos, hogy a lehetőségekhez képest jól tudják magukat érezni ők is egy ilyen rendszerben. Eleve nagyjából olyan életformát élő legyen, olyan életszakaszában amikor számára ez megfelel, de ezen túl is érdemes letisztázni mennyi az, amit ha ő kap, tudja-e vállalni. PL. heti hány alkalom?, hétvégék?, utazás? előre megbeszélve, vagy belefér a spontán ‘ma nem megyek drágám haza’… mi fér bele, mi nem…
Aztán: mekkora őszinteséget várnak el egymástól felek, milyen részletesen szeretnék tudni mi történik a másik kapcsolatban, mi az ami már inkább rombol és fájdalmas, vagy fájdalmas de kezelhető mert jobb inkább tisztán látni, és mi az ami már magánélet és szent.
És folyamatosan igazítani kell az igényeket, újabb és újabb problémák jöhetnek fel, nem elég egyszer átbeszélni. Nagyon nagy egymásrafigyelésre, koncentrálásra van szükség. Ez egy olyan helyzet, (hogy egy másik extrémsportos hasonlattal jöjjek :)) mintha egy közös kötélen sziklát másznánk hárman vagy négyen, ha valaki zuhan két métert, vagy bajban van az mindenkit ránthat magával, mindenki függ mindenkitől és nagyon odafigyelve, egymást segítve lehet csak haladni. Szerintem a szerelem is belefér, sőt nagyjából elkerülhetetlen is, legtöbbször pont ez az ami vonzó egy külső kapcsolatban, x év után, egy friss szerelem megélése és nem is annyira a friss test. Ez az igazi ajándék amit adunk egymásnak, hogy ebben adunk szabadságot. Nagyon fontos ezt nem elfelejteni, hogy ez egy ajándék és a fő kapcsolatba kamatostul adni vissza.

Amiket most írtam az nagyon durván faragva pár alap, rengeteg részletkérdés van és lehet hogy nincsenek is minden párra húzható alapok, de most el kell mennem anyóshoz.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- csak az olvassa - március 15, 2013 10:43 szerint:
  
  Köszönöm, hogy ezt leírtad, nagyon fontos, és különösen frappáns a befejezés!
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
- FarkasViki - március 15, 2013 11:04 szerint:
  
  En is köszönöm, hogy megosztottad!
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
- aritareal - március 15, 2013 17:06 szerint:
  
  Nagyon érdekes volt, amit leírtál, érdekel a téma, bár nem azért, mert szeretnék ilyen kapcsolatban élni, mivel én azt hiszem se testileg, se lelkileg, se emberileg nem lennék alkalmas egy ilyenre, hanem pont azért, mert számomra ennyire más alternatívája ez az életnek. Így, ahogy leírtad ez egy rendkívül kényes, érzékeny és bonyolult dolognak tűnik, ahol rengeteget kell egyensúlyozni. Nekem ez annyira nagy lelki zsönglőrködésnek tűnik, és már így leírva is érezhető, hogy mennyit kell logisztikázni és szervezni, hogy mindenkinek megfeleljen, időbe is beleférjen és senki ne sérüljön általa, hogy szinte elszédülök, ha megpróbálom elképzelni.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - Vacskamati - március 15, 2013 17:50 szerint:
    
    “Nekem ez annyira nagy lelki zsönglőrködésnek tűnik, és már így leírva is érezhető, hogy mennyit kell logisztikázni és szervezni”
    Időközben eszembe jutott egy ismerős harmincas éveik elején járó házaspár, akik a házasságuk megromlása után, döntöttek a nyitott házasság mellett. Gondolom a kisgyerekeik miatt. Ami az érdekes, hogy nekik sem jött össze a kivitelezés, holott mindkettejüknek volt új kapcsolata. Ott is a férj rúgott fel minden megállapodást. Egyszerűen úgy intézte a dolgait, hogy a feleségnek semmi szabadideje ne maradjon. Amikor a nő megkérte, hogy most maradjon és vigyázzon ő a gyerekekre, mert igazán ő is el szeretne már menni otthonról, a férj újra és újra lelépett és nem ment haza, nehogy a felesége találkozni tudjon a barátjával. Az, hogy ezalatt ő a barátnőnél volt, nem számított, a lényeg, a neje ne menjen sehová!
    
    KedvelésKedvelés
napraforgo - március 15, 2013 23:55 szerint:

Erdekelne az utolso mondat bovebben ” És van még ez nőben is: ő kell, őt kívánják.”, mert ez vagyok én. Nalunk pont ellentetes a helyzet, mint a kapcsolatok nagy reszeben: en nagyon szeretnem, a baratom, pedig egyaltalan nem. ha ritkan ra tudom venni, akkor csak gepies, hiaba probalkozom barmi massal. csak agyban, lampaoltas utan. nem elvez el. nem akar rola beszelni. megorulok attol hogy nem kivan a sajat baratom. mas jelentezo meg akad boven, es nagyon is jol esik, hogy ok engem akarnak, oket en erdeklem. de ennek ellenere, en megis azt szeretnem helyrehozni, amiben elek, nem eldobni, ha nem mukodik. 1 eve csinaljuk ezt (2,5 eve vagyunk egyutt). most talan ugy tunik, hogy el tudunk rola kezdeni beszelgetni. de az okot, hogy a kezdeti kolcsonos imadat utan, hogyan romolhattak el ennyire a dolgok, egyikonk sem talalja. mentheto-e ez?

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- virezma - március 16, 2013 14:56 szerint:
  
  Én erre csak laikusként tudok találgatni, hogy talán valami trauma érte. Saját kapcsolatomból annyit tudok erre mondani, hogy például van, hogy a párom előbb elfárad, mint én. Akkor általában marad a kézi befejezés, és persze akkor látja rajtam a csalódottságot. És van, hogy már előre frusztrált amiatt, hogy nehogy megint csalódást okozzon nekem. És akkor meg azért nem lesz jó. Szóval kíván, akar, csak fizikálisan nem megy. És most nem a szerszámáról beszélek, hanem szó szerint zihál és lefullad (picit túlsúlyos). Én persze reménykedem, hogy sportolással ilyen téren is növelni lehetne az állóképességét.
  Nekem a lámpaleoltás és hogy csak ágyban, valami ilyen belenevelt dolognak tűnik, mintha szégyellné, amit csinál. De nem akarok beleokoskodni.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
neusiedler - március 16, 2013 10:52 szerint:

van olyan hogy már eleve úgy kerülsz bele a kapcsolatba hogy a másik szólt hogy van valami (nem szerető, de ezzel azonos horderejű). tehát az őszinteség adott. Amit az ember hiányolni szokott. Mert azt hiszi hogy úgy könnyebb. De nem! Sőt! Így még azt se tudom mondani amikor épp rettenetes érzés az egész katyvasz amiben vagyok, hogy nem tudom legalább arra fogni hogy nem volt őszinte! hogy bárcsak most derült volna ki! így az én ölembe át lett pakolva az egész lelki teher, küzdjek meg vele én. És igen, a megoldás a problémánkra hasonlóan csak a nyitott házasság intézményében létezne, ha azt szeretném hogy újra kerek és egész legyek szexuálisan, akkor nekem kéne nyitnom egy új pasi felé. Ezt férjjel is átbeszéltük, ő is belátja, érti is, persze nehéz elfogadnia. (Ennek örülök, mert ha könnyen elfogadná az se lenne jó.) És már ez a felismerés, vagy ez a belátás is felszabadító érzés volt. (illetve én ezt úgy vetettem fel (csak hogy a férj húzódozását kicsit magyarázzam) hogy a harmadik fél (pasi) az oda is költözne akár hozzánk.
Viszont továbbra is nehezen tudom elképzelni hogy technikailag hogy oldanám meg, az érzelmi oldalát még jobban nem tudom, mert nagyon szeretem a férjem. Még fel kell nőnöm hozzá. Bár a testem az tudja hogy menne, különben nem híztam volna meg ennyire (ez remek védőgát ismeretlen pasik összeszedése ellen)
Lánykoromban nekem is voltak poliamori éveim, és felettébb nem értettem az elmaradottságot a társadalom részéről (bár le is tojtam) hogy miért is nem jó ha én egyszerre két pasiba vagyok szerelmes (nem, nem dugásról, szerelemről beszélek). De most valahogy először az önértékelésemet kell újra kipofozni, mert amíg így romokban, addig semmi se jó.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
Altair - március 18, 2013 10:07 szerint:

Részben a bejegyzéshez szólnék hozzá, a sürgető vágyhoz, részben pedig a nyitott kapcsolat témakörhöz. Direkt nem címzem senkinek válaszként, mert nem ítélkezni akarok, csak leírni, hogy nekem mi nem tetszik ebben, mint érintett félnek. Szerencsére én nagyon jó házasságban élek, mindkettőnknek a második komoly kapcsolata, pontosan tudjuk, hogy elsőre mit rontottunk el, és mit tűrtünk el, amit nem kellett volna. Nem pocskondiázandó az exfeleségünket, de a történet szempontjából fontos megjegyezni, hogy az ő titkos szeretői vezettek a kapcsolat felbomlásához, amihez hozzátartozik, hogy férjem – ha nem is impotens, de – jobban élvezi a munkája kihívásait, mint az élvezetek hajszolását, ami nyilván nem egyezett az első felesége igényeivel. Szintén elmondanám, hogy bár az asszony már évekkel korábban jelezte, hogy el szeretne válni, de a gyerekekre való tekintettel férjem ezt elutasította, és igazából a csapda ajtajának bezáródása vezetett nyilván ahhoz, hogy a kapcsolatuk ennyire elmérgesedhetett. Ezen ne is rágódjunk, az ő ügyük, annyiban érdekes a mondandóm szempontjából, hogy van két közös gyerekük, akikre úgy látom, hogy nagyon rossz hatással volt az egész.

A kisebbik fiú úgy reagált a szülei haragszomrádjára, hogy mondhatni a történelem megismétli majd önmagát. A jelenlegi barátnője az első komoly kapcsolata, a lány kísértetiesen hasonlít az anyjára, és bizony a megcsalás is megesett a lány részéről, ami annak rendje és módja szerint meg is bocsáttatott. Sajnos vagyok annyira jó viszonyban a mostohafiaimmal, hogy nyíltan beszélgetünk ilyesmikről is, szóval tudom, hogy gondok jelentkeztek a férfiasságával kapcsolatban. Nehéz dolog, de végeredményben kettejük között marad.

Ami engem sokkal jobban zavar, az a nagyobbik gyerek viszonyait illeti. Ő úgy mentette fel az anyját, hogy azt a tetszetős magyarázatot találta ki, hogy a megcsalt fél csak azért csinál ügyet a megcsalásból, mert kicsinyes és kispolgári. Ezzel szemben ő minden új partnerének elmondja, hogy ő a nyitott kapcsolat híve. Esetleg van egy kis egyetértő nyeretlen huszonéves csaja, akkor azt mondja az újaknak, hogy neki van barátnője, akit nem zavar ez az egész. Amennyire azonban én tudom, a nyitott kapcsolat csak az ő részéről van többnyire “nyitva”, illetve, amikor a lányok is nyitnak, abból hamarosan szakítás lesz. Ebben az a vicc, hogy a volt barátnőivel rendre megőrzi ennek ellenére a jó viszonyt, szóval nemegyszer jön valamelyik kis execskével a vasárnapi ebédre. Azt gondolnátok, hogy ez mennyire jó már, ugye? Meg hát nem is az én gondom. De valójában mégis valahogy azzá vált, amikor a legutolsó kapcsolatainak valahogy a közepében találtam magam. Két barátnője van ugyanis, az egyikük jelenleg au-pair külföldön, ott ismerkedtek meg. Úgy alakult, hogy ő elvesztette az ottani munkáját, és pár hónapra hazajött, itthon próbálkozott valamire jutni, ami nyilván jobb, mintha a mcdonáldszban gürizne, hogy éppen kifussa a lakbérre. Ezzel párhuzamosan megismert egy kislányt, aki nagyon megtetszett neki, annyira, hogy fontolgatta, hogy a kinti barátnőjével szakít. Mivel ő “őszinte”, mindkét lány tudott a másikról. Csak aztán kiment, hogy személyesen szakítson, amiből persze nem lett semmi, és közben az itteni kislány feljárt hozzánk skype-olni, meg eljött velünk ide-oda (elég magányos, mert a szülei nem a közelben élnek), nagyon megkedveltük őt, és úgy tűnt ő is minket. Jelen pillanatban ott tartunk, hogy ez a kislány hoppon maradt, mert nem tudta elfogadni, hogy továbbra is “matrózfeleség” legyen. És én borzalmasan sajnálom őt, és magamat hibáztatom, hogy miért nem neveltem meg, ha már nevelt fiam. Másrészt erre esélyem se volt, hiszen nem én vagyok az anyja, az apjára meg az anyjára meg már kamaszkorától nem hallgat, sőt lázad rájuk, én még szerencsés vagyok, hogy egyfajta nővérként vagy idősebb haverként tekint és nem ellenségként. De azért tanácsot biztos nem fogadna el tőlem sem.

Szóval az ő esetében erre a nyitott kapcsolatra nem tudok másként tekinteni, mint: “Helló, bébi, járunk? De előre szólok: meg foglak csalni, és neked ezt el kell fogadnod, ha akarsz tőlem valamit. Cserébe te is megcsalhatsz, de nem garantálom, hogy valami kamu indokkal nem szakítok később veled.”

És nagyon fontosnak tartom megjegyezni, hogy ha nem tudjuk elfogadni a nyitott kapcsolatot, akkor van lehetőségünk azt visszautasítani! És jogunkban is áll!

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- csak az olvassa - március 18, 2013 23:07 szerint:
  
  Nagyon tanulságos, amit írsz, sok tényezős, szomorú, emésztgetem.
  
  Egyáltalán nem kötelező elfogadni, persze, a nyitott kapcsolat csak két érett, intelligens, egyenrangú fél közös és összehangolt szándéka lehet. Nem is rekálámozta itt senki, inkább a buktatóiról írt.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
tavasztunder - május 6, 2013 18:01 szerint:

Nekem ezért nagy élmány a mostani, nem magyar, párom. Mi nyíltan meg tudjuk egymásnak mondani, ha egyikünknek éppen nincs kedve szexelni, és beszélünk egymásnak a maszturbációinkról is, sőt, van, hogy a másik jelenlétében csináljuk (a másik beleegyezésével). Ez szerintem csak azért működik ilyen jól kettőnk között, mert van egy nagyon mély, bensőséges viszonyunk, és van egy ebből fakadó nyitottság, játékosság, azaz van egy tudatosan megteremtett terünk, intim szféránk, és ezt őrizzük, rakunk bele munkát, figyelünk rá. Volt egy szexmentes fél évünk a párom édesanyjának halála után, de ez nem okozott semmilyen törést a kapcsolatunkban, mert az érintés, intimitás, odafigyelés ott volt, a közös terünkbe belefért az ő gyásza és libidójának hiánya.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
Ellie - május 25, 2014 11:49 szerint:

Ehhez most hozzá kell szólnom.
Kamaszkoromban olvastam egy könyvet, ami akkor nagyon tetszett, mert a monogámiát akkori tapasztalataim szerint eléggé problémásnak láttam (logikai alapon, nem tapasztalatból, de azóta már tapasztalat is van…)
Szóval most éppen egy jó és monogám párkapcsolatban élek, de ha ez nem lenne és valamiért nem szeretnék egyedül élni se, akkor a következő amit keresnék az lenne amit ebben a könyvben olvastam.
Íme; Robert Heinlein: A Hold börtönébent (The Moon Is a Harsh Mistress)

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
Normabonto - május 25, 2014 21:57 szerint:

Ó, hát itt szex is van! Vagy nincs? Nincs, nincs, nincs!
De miért nincs? Egyáltalán miért csak a párkapcsolatban kellene hogy legyen szex? Kell, hogy szex legyen?
Miért nevezzük csak azt szexnek, ha két ember közösül? Hol kezdődik a szex?
Írtam erről egy önvallomást korábban, mit jelent számomra a szex. Íme, megosztom veletek is: (Bár a redditen fenn van, Mester Dóri pedig felolvasta a rádióműsorában)
“Számomra a szex olyan, mint a tánc. (Kapu a világra)
Azt mondják, túl sokat táncolok. Nem értem, hiszen én csak egyszerűen szeretem a zenét. Van úgy, hogy belül megcsendül, s egész nap csak dúdolom, arra várva, hogy végre a párommal ropjunk. Hazafelé már dobol a lábam, s ritmusra jár az ujjam. Szeretek a feleségemmel táncolni, érezni minden rezdülését, lesni minden lépését, irányítani, s hagyni, hogy ő vezessen. Akkor a tánc a lényeg. De van úgy, hogy magamban ropom. Becsukom a szemem, elmerülök a zenében, s kizárom a világot. Csak én vagyok, és a zene, a mi párbeszédünk a tánc. Sokan úgy tartják, csak az az igazi, amikor két ember lejt egymással, sőt mi több, addig mennek, hogy egy nő és egy férfi tánca számukra a szép. Számomra mindegy. Nekem kell ez is, ez nem jobb, vagy rosszabb, mint mással táncolni, ez egészen más, ilyenkor egymagam vagyok. Volt egy időszak, amikor úgy éreztem, mások ügyesebbek, és csak néztem őket a monitort bámulva, kényszeresen. Már nem teszem, mert időközben rájöttem, nincs olyan, hogy jobb,vagy rosszabb, vagy legalábbis mindezt nem a monitort bámulva fogom megítélni. A zenét belülről kell érezni, a tánc akkor lesz az igazi, ha átadod magad, elmerülsz a dallamokban, s magad adod. Te magad leszel a tánc. Azt mondják, túl sokat táncolok magamban. Nem értem őket.”

Igen, nálunk (is) van étvágybeli különbség, mindig is volt. Valahogy át is kell tudni hidalni.
Bevallom, egyszer (volt vagy 10 éve) rábeszéltem a feleségem, hogy legyünk együtt, pedig nem volt kedve.
Soha többet! Borzasztó élmény volt. Nem is értem, hogy képes erre valaki?! Elfogadtam, kevesebbszer kívánja. Szülés óta még kevesebbszer. Ezt már nehezebb volt elfogadni, nem ment könnyen. Depressziós is lettem. (Vagy vagyok?, de már nem ettől) Segítségért folyamodtam, hogy feldolgozzam. Nehéz volt megértenem, hogy ez nem nekem szól, nem arról van szó, hogy engem nem kíván, hanem pusztán magát a szexet, és az érintést. Már sikerült, és túllendültünk. De az első 9 hónap maga volt a pokol, mindenféle érintés nélkül. Még a kezemet sem fogta meg, nulla intimitás fogadott odahaza.
A kevesebb szeretkezést nem adnám a rutinszerű együttlétekért. Legyen kevés, de az akkor robban, lángol. A rutint meg megoldom egymagam. (Házasságban Maszturbálók Érdekvédelmi Egyesületének elnökét hallottátok.)

És volt itt már szó többször arról, miért nem beszélnek a pasik annyit. Fogalmam sincs, dehogy én miért nem beszélek annyit, azt tudom. Mert amíg a feleségemnek az intimitást jelenti, hogy sokat beszél velem, beszélhet velem, addig számomra egy ölelés jelenti az összetartozást. Különbözőek vagyunk, hát azt kell megadni, amit a másik kíván. Én ölelést, érintést kívánok, meg is kapom, ha meghallgatom a párom. Akkor kinyílik.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- csak az olvassa - május 25, 2014 22:01 szerint:
  
  Nagyon érdekes nekem, ahogy ezt írod és nagyon jól fogalmazol.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
Normabonto - május 26, 2014 10:31 szerint:

Melyik része érdekes neked? Van benne minden.
Nekem sokat segített Dóri könyve annak feldolgozásában, hogy megváltozott a házaséletünk. Fiunk érkezése nagy hullámokat vetett, és gyakran úgy éreztem, hogy csónakjaink egyre távolodnak egymástól. Nem volt bennem dac, vagy sértödöttség, csupán nem tudtam megérteni, hogy nincs libidó, és nem tehetek ellene semmit. Hogy hiába kezdek el magammal még többet törödni, hogy jól nézzek ki, nem számít. Bármit teszek, nem számít. Hogy türelmesnek kell lennem, hogy az intimitást akkor tudom visszahozni, ha a feleségem számára fontos intimitás is elegendö számomra.
Majd bele haltam, de vártam. A pszichológusnö is segített, rendkívül sokat, hogy a poklomból kikerüljek. Tudod, az a pszichológusnö, aki egyszer késett, és kilógott a melltartópántja… Mekkora segítség volt, mikor megfogalmazta, hogy az is lehetséges, hogy anyaként megéli a testi intimitást, folyton rajta lóg a fiunk, estére már-már telitödik, s azt kívánja, ne érjen hozzá senki, legyen a teste csak az övé, hagyja mindenki békén. Viszont annál inkább szüksége van arra, hogy valaki meghallgassa, beszélgetni tudjon.
Ez volt az a pont, mikor felfogtam, amit a feleségem nem tudott megfogalmazni.
Nem én nem kellek neki, a testi intimitás nem kell neki.
Megtanultam a feleségem szavakkal ölelni, és azzal, hogy hallgatom.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- Anna - május 26, 2014 10:36 szerint:
  
  Hát, én ennél értelmesebb mondatokat férfi szájából még nem hallottam…ha ezt esetleg valahol tanítanád, az én férjemet máris beírattam.D
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - Normabonto - május 26, 2014 11:49 szerint:
    
    Ezt tanítani kellene szerintem is. Kötelezövé tenném a középiskolában, de workshopszerüen, mert ezt nem lehet bemagoltatni.
    Olvasom ezeket a “Szex is van” bejegyzéseket. Megdöbbenek. Nincs Szex. Nincs, nincs, nincs!
    Hogy valaki megelégszik azzal, hogy beleürít valakinek valamely testnyílásába, maga hátborzongató, de elgondolkodtatott is egyben.
    Vajon valaha is átélte, hogy a szeretkezés az valami más is lehet?
    Mert ha egyszer is átélte volna, sosem elégedne meg a puszta ürítéssel. Az nem lehet többé kielégítö!
    Számomra a szeretkezés olyan, mint a tánc. Egy bábuval nem tudok táncolni, ha felkértem a partnerem, és ö igent mond, akkor kezdödik közöttünk valami, amit sehogy máshogy nem tudok körülírni, mint magával a tánccal. Hogy lehet valakinek az elegendö, hogy a partnerét átvonszolja a parketten? Hogy lehet az, hogy nem hiányzik neki az az elmerülés, az az összemosódás, együtt rezgés, beleremegés, feloldódás?
    Hogy elégszik meg x perc hágómozdulatokkal?
    ès nem csak hogy megelégszik, ahogy olvasom töletek, el is várja.
    Ennyire sekélyessé csak úgy tud válni, ha sosem élt át többet.
    De ennél még egy gyors farokverés is jobb. Az is emberibb.
    
    KedvelésKedvelés
  - Normabonto - május 26, 2014 12:34 szerint:
    
    Miért? Mi van a férjeddel?
    Azon felül, hogy neked kellene beíratnod.
    Ö nem iratkozna be? Vagy szerinte nincs is probléma? Vagy öt nem érdekli a probléma, neki jó minden úgy, ahogy van?
    
    KedvelésKedvelés
Regina - május 26, 2014 14:07 szerint:

Így ötven felé, úgy érzem, hogy a szeretkezés kifejezés közelebb áll hozzám, mint a szex. Annyira szerencsés vagyok, hogy eddigi kapcsolataim során soha nem volt még részem érzelemmentes szeretkezésben, vagyis szexben. Ha ilyen helyzetbe kerültem, valahogy mindig megmenekültem (van valahol egy őrangyalom, aki a megfelelő pillanatban közbelép). Huszonhat éve élek a férjemmel, és abban a kiváltságos helyzetben vagyok, hogy Ő adta nekem a szüzességét, és nem fordítva. Megtisztelve éreztem magam, és úgy vélem, ez mindvégig meghatározta az egymáshoz való viszonyunkat. Eleinte én voltam a domináns, én diktáltam a ritmust, aztán a szülések utáni mélypontból Ő segített ki, nem kis mértékben azzal, hogy helyre állította az önbizalmamat. Most a változó kor környékén, kicsit mérséklődött a lángolás, de kis öniróniával és humorral minden megoldható, és igenis, lehet, hogy másképp és máshogy, mint korábban, de szükség van az intim együttlétekre.
Valóban tanítani kellene valamilyen formában, hogy a szeretkezés során, odaadod magad, testestől-lelkestől, ugyanakkor mindezt többszörösen visszakapod a párodtól. Ha nincs érzelem, akkor csak egy mechanikus, lélektelen aktus van, amibe lassanként és apránként belehalsz. Azért vagyunk körülvéve ennyi életunt, élő halott tizenévessel, mert eltékozolják magukat, és mire észbe kapnak, már nem tudnak őszintén megnyílni a másik nem felé. Mégis azt mondom, megfelelő empátiával, és hozzáállással, mindenki változtathat az életén, még akkor is, ha a mai viszonyok között a párkeresés bonyolult dolognak tűnik.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
Visszajelzés: nem elég jó a szex 1. | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: a szex, ez az egész | csak az olvassa — én szóltam
csak az olvassa - december 7, 2015 08:25 szerint:

http://oriblog.blog.hu/2015/07/13/nincs_olyan_hogy_szexmegvonas

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
Visszajelzés: a csodálatosan önműködő vágy | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: nőnek maradni | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: szextanácsok magazinszerte | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: te lefekszel a férjeddel? | csak az olvassa — én szóltam