Hétfő, megint iskola. Az olvasó a gyomorgörcsös gyermekeink című bejegyzésre reagál.
Blogja: http://ezisazis-kovtama.blogspot.hu
…én pont az a görcsölős depressziós anyuka vagyok, akikről írtál a blogodban. Nálunk most harmadikban elszabadult a pokol, legalább is én úgy érzem. A fiam nagyon jó tanuló. Félévben három tantárgyból lett négyes. Nem érdekelnek a számok, mert a gyerek 9 évesen segítőkész, önálló, figyelmes, talpraesett. Néha dacos, néha hisztis. Igen, ilyen is. Ki nem? Én is rosszabb napjaimon. Egy nagyon erős osztályba jár, egy szigorú tanítónő az osztályfőnök. Először még örültem is, mert jókat hallottam róla, mindig azt, hogy akik az ő osztályába jártak azokkal nem volt gond felsőben, megtanultak tanulni, küzdeni. Ma már más a véleményem, mert azt hiszem a gyerekem egyre inkább retteg. Az osztályfőnöktől mást se hallok szülőin, mint azt, hogy milyen tantárgyból milyen eredményt ért el az osztály, százalékok, pontok, érdemjegyek. Zsong a fejem! Mindenki lapul, senki sem mer szólni semmiért, miközben a folyosón egyetértünk abban, hogy elegünk van!
Másodikban is hármast kapott magatartásból, úgy hogy idén meg sem lepődtem. Jaj, nem is. Egyszer kapott 3/4-et! Ez hogy??? Aztán volt egy hónap, ahol először négyes volt beírva, de délutánra meggondolta magát az osztályfőnök és átjavította hármasra. Nem is értem, mi történhetett akkor, mert nem volt indoklás. Ne haragudj, csapongok ide oda annyi minden kavarog a fejemben. Ami ma arra késztetett, hogy írjak az az, hogy ma egy osztályfőnöki figyelmeztetéssel jött haza a gyerek. Hogy miért kapta? Mert ahelyett, hogy lement volna az udvarra a többiekkel, inkább a könyvtárban volt, hogy Egyiptomról szóló könyvet keressen magának. Igen, másképp tett. A következő van az ellenőrzőben:
Tisztelt Szülő,
Ádám nagyon gyakran szófogadatlan, tiszteletlen, és sokszor nem akarja azt tenni, amit a többi gyerek. Ezért osztályfőnöki figyelmeztetésben részesítem. Kérem szíves megértésüket.
Hát nem értem, de tényleg. Mert amikor én rákérdeztem már többször, hogy mi a szófogadatlanság és tiszteletlenség akkor ilyen válaszokat kaptam:
Sokat mocorog az órán, támasztja a fejét!!!?? súg a társának. De volt már olyan is, hogy nevetgélt ebéd közben, vagy napköziben cipőhúzás közben, amikor már készültek lemenni az udvarra leckeírás után és ezért fekete járt.
A mai osztályfőnöki beírás azért volt, mert az én fiam az udvar helyett elment a könyvtárba. Elmondása szerint a tanárnő tegnap a lányokat engedte el és azt mondta, hogy ma elmehetnek a fiúk. A gyerekem nagyon szeret ott lenni, könyveket keresgélni (főleg Egyiptomról, régészetről, ez a mindene. Ja, ezért is kaptunk már, hogy a gyereket miért érdekli jobban ez a téma, mint a mese??? ) így örült, hogy ma elvileg a fiúk mehettek.(volna) Ez lett a vége. Nem tudom, hogy sírja e vagy nevessek és legszívesebben ezt írnám oda:
Tisztelt Osztályfőnök,
Tudomásul vettem, de részemről inkább annak örülök, hogy a gyereket érdeklik a könyvek.
A fiam könyvet írt tavaly azokról a dolgokról, amiket olvasott. Ókori Egyiptom, régészet, ásatás. A Föld kialakulása. Ez a gyerek reggel saját maga elkészíti a reggelijét, soha nem kell noszogatnom, hogy segítsen, ha beteg vagyok behozza a teámat, csinál nekem szendvicset. Az apjával elpakolja a tűzifát, a kertben segít fát ültetni és még sorolhatnám. Nem mondom, hogy mindig van kedve, de akkor nem is kérjük meg rá. A legtöbbször azonban szívesen segít.
Tavaly már megijedtünk, akkor vakbélre gyanakodva elvittem hozzánk (kórházban dolgozom) megnézettem a belgyógyászunkkal, szerencsére semmi nem volt. Este sírás, hasfájás… nem részletezem. Előjöttek az iskola miatt ezek a tünetek. Mondta, hogy ő már nem szeret járni, mert semmi se jó, amit csinál. Egy szó, mint száz, amikor elolvastam amit írtál magunkra ismertem, gyomorgörcsös már az egész család. Nem akarom, hogy a gyerekem depressziós legyen, viszont szereti az osztálytársait, nagyon sok barátja van és nem szeretném ebből a közegből kiszakítani. Mindig azzal vigasztalom magam, hogy már csak egy év és felsős lesz és több tanár veszi majd körül, más osztályfőnöke lesz.
Elhatároztam, hogy felolvasom az írásod egyik szülőin, lesz ami lesz. Nem akarok már ideges, depis anyuka lenni és nem akarok gyomorgörcsös gyereket sem.
csak az olvassa. én szóltam 
Ami nekem egyből szemet szúrt, az a “legszívesebben ezt írnám” szöveg. Véleményem szerint az egy udvarias, ráadásul kompromisszumkész reakció lenne az osztályfőnökire, én ennél sokkal pofátlanabbat írnék. Szóval akkor még ezt se lehet?? És mi van, ha valaki mégis ír egy ilyen választ? Nem vagyok még szülő, de a tapasztalt szülőket kérdezem: mi történik akkor? A gyereken csattan? De hogyan?
KedvelésKedvelés
Milyen oktatási rendszer az, ahol a gyereket megbüntetik, mert könyvtárba ment?!
Ausztriában és Svájcban sok óvodában nincs még fix délutáni alvás idő sem. Van egy szoba kis ágyakkal. A gyerekeknek elmagyarázzák, hogy amikor elfáradnak, oda kell menniük aludni. Megdöbbenve hallgattam barátaim beszámolóját erről. Elmagyarázzák nekik, hogy a játék és a többiek ott lesznek ha felébrednek is. Amikor fáradtak, az óvónéni megkérdezi, hogy mennének-e már aludni, vagy ők maguk szólnak, hogy akkor most valaki segítsen nekik lefeküdni. Idő, amíg megtanulják, de működik. Mindemellett nem karikás szemű, kikészült gyerekeket visznek haza a szülők….
Az oktatásnak önálló, gondolkodni tudó és döntéseket meghozni képes embereket kellene nevelnie, nem pedig parancskövető barmokat. Szegény kisfiad.
KedvelésKedvelés
Az osztályzás hiánya miatt nagyon nem kell aggódni, a gyerekek nagyon jól tudják anélkül is, hogy kitől mit lehet várni, és normál esetben rendkívül toleránsak egymás hiányosságaival.
Waldorfban a szöveges értékelés ugyebár nem csak annyi, hogy megfelelt/nem felelt meg, van, hogy tizenöt oldal. Fel szokták rá hívni az osztálytanítók a figyelmet, hogy alsóban ez nem a gyereknek szól, hanem a szülőnek. És – legalábbis nálunk – a magatartásbeli gondokat is beleírják, a szaktanárok is, és az is tanulságos, hogy mondjuk a gyerek pisszenés nélkül figyel számtanórán, viszont izeg-mozog és dumál kézimunkán. Nyilván az kevésbé érdekli. Vagy másképp kell közel hozni hozzá. De ez a tanárok feladata szerintem, nem a szülőé. (Naná, mert én szülő vagyok…) Ha valami komoly gond van, verekedés, óráról lógás, házirend bármiféle megsértése, akkor beszélgetés van, gyerekkel is, szülővel is, és okok és megoldások keresése.
Hógolyózni meg kimennek együtt akár fizikaórán is, ha épp akkor esett le az első hó. És sajnos van, amit én szeretnék, ha szigorúbban vennének, de elnézik, mint pl. a park eldugott zugaiban bagózás.
De ami fontos, és megint kiemelem, akármi történik, nem rutin van meg intő, hanem okok és megoldások együttes keresése.
KedvelésKedvelés
Az elején ezt az “egymás hiányosságait” úgy értettem, hogy mondjuk az én matek- és fizikazseni lányom őszintén tudja irigyelni azt a többszörös diszes fiút, aki ugyan írni-olvasni nagyon nehezen tud, viszont fafaragáson összerakott egy felnőtt asztalosnak is becsületére váló szekrénykét. Nagyon remélem, hogy ha tíz év múlva ő atomfizikus lesz, a srác meg egy remek asztalos, pont így fogják tudni értékelni egymás teljesítményét. Ja, ő is folyton súg, már többször szóltak neki a tanarak, hogy ez szociálisan nagyon helyes, de inkább arra lennének kíváncsiak, hogy az éppen felelő másik gyermekecskének miben kell még segíteni…
KedvelésKedvelés
ez nagyon tetszik: “szociálisan helyes, de” használhatom? 🙂
KedvelésKedvelés
Nem az enyém a copyright, szerintem nyugodtan 🙂
KedvelésKedvelés
jajj, a szöveges értékelés… nekem már nem volt benne részem (én is kiugrott tanár vagyok), de láttam, ahogy a tanítónő anyósom kopipészteli a borzasztó bikfanyelven megírt sablonszövegeket… (sima iskolában)
a suli nálunk is dilemma lesz lassan, a körzetes állítólag egy versenyistálló, aminek rajtam kívül mindenki örül. messzire nem akarom vinni, költözni esélyünk sincs… próbálok még egy évig nem gondolni erre, mert csak ideges leszek.
KedvelésKedvelés
Volt olyan gyerekünk aki 3 iskolát próbált végig nyolcadikig. Pedig kifejezetten előszaglásztuk ismerősökön keresztül, pedagógust választottunk, nem iskolát. És így is nagy, súlyos csalódások értek. ( sajnos Waldorf is volt közte, ahol fizikailag is bántalmazta a tanár a fiamat, igaz az államiban is. Elmentem az igazgatóhoz is, hogy az erőszak semmilyen formáját nem vagyok hajlandó tolerálni, szembesítést kértem, iskolaszéket, önkormányzatot. Azóta eléggé utálnak, mert kiálltam, és nem sunnyogtam) Kevés a gyerekszerető, nem fásult tanár, aki nem “munkahelyre” jár minél kevesebb feszültséggel letudni a napot, hanem örömmel és elfogadással tekint a gyerekemre. Néha segítenek a személyes meghívások, közös teázás. De csak ideiglenesen oldja a tanár feszültségét. A saját gyerekemet, családomat körül tudom venni elfogadó megértő melegséggel. Az iskolát nehezebb.
KedvelésKedvelés
Fizikai bántalmazás? Nagyon durva amit írsz. Az én lányomat alsóban (második) azért vágta pofon a tanárnő (a padtársával együtt), mert szemetet talált a padjukban. Mikor bementem és kérdőre vontam azért ezt mégis hogy gondolja, mindent tagadott, de a többi gyerek elmondta utána, hogy szinte mindenki kapott már pofont tőle. Ami az érdekes, hogy az én gyerekem volt az első aki erről beszámolt otthon. Ennyire természetes a gyerekeknek, hogy verik őket? Mondjuk nálunk elég nagy botrány lett belőle, másnap már nem kellett dolgozni menni a tanár néninek.
KedvelésKedvelés
A mi sulinkban is volt fizikai bántalmazás, bizony. És jellemző volt, hogy a tanári közösség falanxa próbálta letagadni, vagy inkább bagatellizálni. És ennek is egy szülő vetett véget, aki hajlandó volt végigvinni a folyamatot. Le a kalappal. Abban a szituációban az volt nagyon érdekes, hogy nem az lépett fel szülőként erélyesen, akinek a gyereke kapott egy-két “anyai pofont”, hanem az, akinek a gyereke sose kapott, csak állandóan rettegett, hogy mi lesz, ha majd ő kerül sorra. Neki feltűntek a pszichoszomatikus tünetek, sok más szülő meg hordta hasi ultrahangra a gyereket, meg allergiavizsgálatra.
KedvelésKedvelés
Igaza van az anyukának (és csakazolvassának is), ezeket a problémákat én is látom. De ennek ellenére nekem kicsit úgy tűnik, mintha az iskola lenne a fő gonoszként és minden hatalom birtokosaként feltüntetve. Pedig ennél azért árnyaltabb a kép. A gyerekek és a szülők után sokat tudnék írni a gyomorgörcsös pedagógusokról is.
KedvelésKedvelés
Persze vannak csodálatos pedagógusok. Nekünk a négy gyerek közül a 6 iskolában ( ez 43 végigtanult év az összes idő) a 14 pedagógus közül kettő volt, aki valóban emberként fordult a gyerekhez. Most is szeretem őket
KedvelésKedvelés
azér’ eszembe jut erről, amikor húsz perc alatt négy intőt kaptam tizenegyedikben az én legendás osztályfőnökömtől /1. a gyerek vihorászott nyelvtanórán, hozza ki az ellenőrzőjét. kivittem, beírta. elolvastam. 2. az a szülőnek szól, nem neked, hozd ki az ellenőrződet. kivittem. megkaptam. röhögtem. 3. a gyerek tiszteletlen, arcon röhögi tanárát, intő. 4. három intő egy osztályfőnöki, ha már úgyis itt vagy./
tudom, hogy ez nem elég komoly sztori az igazi gyomorgörcsökhöz képest, de még ezért is kikaptam otthon, pedig ez szerintem tényleg komolyan vehetetlen. de lehet így utólag, hogy azért kaptam érte, mert anyám attól félt, hogy tényleg renitens vagyok, és tizenhét éves koromra tényleg képtelen vagyok megtanulni annyit, hogy kinek mikor ne pofázzak vissza, és ez tényleg hátrányomra lesz később, a tekintélyelvű munkahelyeken. azért meg is tanultam, hogy a főnök nem játék, és nem olyan mint egy pattogó osztályfőnök, ott aztán tényleg kuss a nevem, de ha tétje van, akkor azért tudom /a mostani munkahelyemen nem, de előtte mindig./
ilyesformán számomra kérdéses, hogy nem borzasztó-e egy demokratikusabb iskolába járó /pl waldorfos/ gyereknek az első néhány munkahelye, ami végülis általában hasonló elven működik.
KedvelésKedvelés
Abban reménykedem, hogy jobban megtanul kiállni magáért, ha a szociális érzéke fejlettebb, mint az átlag közoktatásba betörteké. Lehet, hogy ez csak illúzió, majd megmondom, ha már legalább a legnagyobb dolgozik.
Én világéletemben nyúl voltam. Kedves, udvarias, saját érdekeit mindig háttérbe szorító. Az első igazi munkahelyemen egy igazi pszichopata, ordítozós, porba alázós főnököm volt, mindenki rettegett tőle. Én is. Húszéves voltam. Egy reggel felhívott, hogy mindjárt jön a merdzsójával, fogjak neki parkolóhelyet az utcában. Viszont ott állt sorba öt ügyfél, és én ezt fontosabbnak találtam. Bejött, és elkezdett mindenki előtt üvölteni velem, hogy mit képzelek stb. Legnagyobb csodálkozásomra visszaüvöltöttem, hogy egyrészt a vevőkből élünk, tehát ha azok ott vannak, akkor tudjon öt percet gyalogolni, másrészt ugye ki is ő nekem, hogy így beszéljen velem. Csönd. Délután áthívott a szemközti cukrászdába. Na, gondoltam, itt se dolgoztam sokáig. Erre közölte, hogy átgondolta, és igazam volt, és elnézést kér. Ja, fizetésemelést is kaptam.
KedvelésKedvelés
Aztamindenit, nem adod el hálivúdba a sztorit?
KedvelésKedvelés
ez nálunk is nagy dilemma, a nagylányom egyelőre képtelen visszafogni magát és elég hajmeresztő kijelentései vannak. ötéves – szerintem egyrészt túl okos, mésrészt meg túl kicsi, de attól még folyamatosan megkapom, hogy szoktassam le erről, mert majd a suliban ebből gondjai lesznek. volt már, hogy mondtam, hogy ennek a kezelése akkor és ott az adott tanár feladata lesz, de abban nem vagyok biztos, hogy tényleg meg fogja tudni oldani az illető… amúgy amikor felvetettem a lányomnak a folyamatos iskolaváltás rémét (a várható eltanácsolások miatt), akkor vigyorgott és mondta, hogy az jó, mert akkor még több barátja lesz :O 😀
KedvelésKedvelés
De jó fej! Hagyd olyannak lenni, ami a szoftvere, ne törje le a világ a szirmát, vagy legalább az anyanövény ne…
KedvelésKedvelés
Ne tartsuk burokban, szívassuk meg már kisiskolásként, mert az Élet kemény lesz? Közismert antiwaldorf-érv.
KedvelésKedvelés
A sztori gyönyörű, férfi vagy nő a pedagóg?
KedvelésKedvelés
ez az utóbbi kettő nekem? férfi. a m.agy.ar olv.a.s.ás tá.rsas.ág elnöke. basszus, de szívesen leírnám a nevét, mert egyébként egy óriási figura, tőle tanultam meg információ nélküli többoldalas körmondatokat írni. tudom, hogy közismert anti-waldorf érv, már ha ez is nekem íródott. vállalom. nem azt mondtam, hogy szívassuk a gyereket, hanem, hogy elgondolkodtató, hogy nem él-e meg még rosszabbul az ember bizonyos, óhatatlanul előforduló kuss-a-neved helyzeteket akkor, ha még sosem látott olyat. vagy akár hierarchiát. nem úgy értettem, hogy persze, verje csak a tanár a gyereket, de ezt talán nem kell magyaráznom. egyébként nem is elsősorban kisiskolára, kisgyerekkorra, hanem gimnáziumra gondolok. végülis azt hiszem, tizenhat évesen már meg lehet tanulni, hogy bizonyos helyzetekben azt kell csinálni, amit mondanak. nem katonásan, csak normálisan. és nem azért, mert nem lehet megkérdőjelezni, meg birkává kell válni.
KedvelésKedvelés
És első lenne az osztálynévsorban?
De a Waldorf nem ilyen értelemben szabad, visszapofázós.
Meg ott a koncepció egy kicsit (lehet, hogy nem így gondolod): ha szabad visszapofázni, ha nincs külső fegyelem, akkor káosz lesz, izgágaság.
Nem. Van belső fegyelem is, s az általam ismert nagyobb waldorfosok ebben jók.
Mindig legyen szabad visszapofázni. Akkor nem akarnak majd a népek titkon mindig, és nem lesz képmutatás sem.
Liberális alapvetésünket hallották.
KedvelésKedvelés
Waldorfban is csak nagyon indokolt helyzetben szabad ám visszapofázni! Viszont ha visszapofázás fennforgása adódik elő, akkor a tanerő nem intőt ad (mivel nincs is ellenőrző, hihi, nincs hova), hanem elkezd gondolkodni, hogy na most akkor ki volt a hülye. Egyébként nagy fegyelem van és szilárd napirend. És talán emiatt egy belső biztonság, hogy tudja az a büdös kölyök, mikor mi következik.
Egyik ős-Waldorfos tanárbácsi mesélte, hogy kiment Amerikába tanulmányútra, és ott valahol szóba került, hogy Waldorf, mire a jelenlévő – gyerekeiket a helyi közoktatásban taníttató – szülők hüledeztek, hogy de hát az egy rettentő poroszos, tekintélyelvű iskola, ahol a gyerekeket állandóan fegyelmezik. Minden relatív, mondá Einstein.
KedvelésKedvelés
Felismertem az osztályfőnököd, főleg a körmondatos részből. Ugyanő az öcsémet azért küldte ki egy vizsga előtti utolsó óráról, mert tüsszenteni mert. Egyébként az ilyen, engedelmességre, konfliktuskerülésre való szocializáció miatt sok nő éppen hogy hátrányba kerül a munkahelyén, főleg, ha már vezetői pozícióra készül.
KedvelésKedvelés
Ezen az intősorozaton én is nyerítettem:DDD És hopp, összegyűlt a három, nesze egy osztályfőnöki! Ezkész…:)))
eastern sugar, nem tudom, egy waldis gyereknek milyen az első munkahely, de elgondolkoztam azon, amit valaki a svájci sulikról írt… Ott a gyerek megtanulja felismerni a helyzetet, hogy mikor fáradt, mikor nem, mikor lehet elmenni pihenni, mikor kell mégis erőt vennie magán stb. Ez rengeteg gyereknek komoly probléma, az emberek nagy része nem tanulja meg, “hol az elég”, hol vannak a határai, mi az a fegyelem valójában (_nem_ a szar rendszerbe való mindenáron, észnélkül beletörés). Az igazi gáz, amikor a hagyományos oktatási rendszer felszínessége után esik az ember pofára a munkaerőpiacon, kétszázhússzor visszakapva a “dehát ez alap!!!” című mondatot (sajátélmény – és ebben nincs “hibás”, nem baszta el senki, elbaszódott magától).
KedvelésKedvelés
Elanorral egyet kell értenem, mert több tanár barátnőm is van, és mesélnek meredek dolgokat. Ugyanúgy, ahogy rengeteg rossz tanár van, bizony temérdek hülye szülő is. Nagyon nehéz lavírozni a rendszer által szabott keretek és a sok szülői reklamáció között. Vannak szülők, akik megfenyegetik a tanárokat. Az ilyen esetek miatt pedig mindig a nem különösebben rossz diákokon csattan az ostor. Én magam is mindig a legrosszabbul jöttem ki minden iskolai fegyelmezési esetből, pedig alapvetően egész jó gyerek voltam, de sosem voltam az a tipikus jó kislány. Nekem is lesújtó a véleményem a közoktatásról, de ebben a rendszerben nem csak a diákok, hanem a tanárok is szenvednek,
Nekem a fenti esetről az jutott eszembe, hogy a tanárnő valószínúleg nem kedveli ezt a kisfiút. Lehet, hogy kifejezetten utálja. Ez pedig olyan tényező, ami nem küszöbölhető ki. A gyereknek megkeseríti a hétköznapjait. Olyan döntést meg nehezen hoz meg egy szülő, hogy kiszakítsa a gyereket az osztályközösségből, és kitegye az új osztályba való beilleszkedéssel járó nehézségeknek. Ebben a helyzetben is szörnyű kiszolgáltatottnak érzi magát az ember. Pont mint az egészségügyben.
De a kiszolgáltatottságérzés ellenére én hiszek a kommunikációban, és úgy gondolom, mindig érdemes az ilyen dolgokat megpróbálni megbeszélni. Persze megfelelően jószándékúan kell kezdeményezni az ilyen beszélgetéseket, jóindulatot és megoldásra való hajlandóságot kell feltételezni a másik félről. Aztán persze van, hogy nem jön be…
KedvelésKedvelés
De azért nem lehet összehasonlítani azt a kiszolgáltatottságot, amit egy gyerek átél. Hol történhetne meg velünk felnőttekkel, hogy kapunk egy nyakast és nem szólnék, nem ordítanék rögtön. Hanem félnék, hogy nehogy megtudják? Méltatlan és felháborító minden erőszak, pláne, ha gyereket ér. Jószándékúan kérdezzem meg tőle: Kedves tanárnő, rossz napja volt, vagy miért ilyen türelmetlen a gyerekemmel, hogy megpofozza? Tételezzek fel jóindulatot? Megint az abuzált lesz a hibás, mert olyan idegesítően pattogtatta a vonalzót, hogy nem lehetett tovább bírni. Milyen megoldásra való hajlandóságot kérjek tőle? Máskor másmilyen pedagógiai eszközt válasszon? A kiszolgáltatott helyzettel való visszaélésre nincs bocsánat.
KedvelésKedvelés
Szerintem ilyen helyzetben egy adekvát kérdés van: Kedves tanítónéni, a fülénél vagy a hajánál fogva húzzam végig a folyosón? És erre nem biztos, hogy tőle kérném a választ, inkább frizurafüggő.
KedvelésKedvelés
A bejegyzésben nem szerepel fizikai erőszak, én arra reagáltam. A megbeszélésen pedig annyit értek, hogy vajon mit válaszolna a tantónéni, ha az anyuka külön kiemelné az egyik fogadóórán, hogy a fia érdeklődését a régészet iránt támogatni kívánja, és milyen lehetőséget nyújt az intézmény, hogy ezt olyan formában tehesse a gyerek, hogy ne kapjon érte beírást. Valami ilyesmi beszélgetés jelent meg lelki szemeim előtt.
A fizikai erőszakra nem akartam reagálni, mert az elég nyilvánvalóan és széles körben elítélt dolog, és akárki tapasztal ilyet, rengeteg lehetősége van a jogorvoslatra. Ezt úgy tudom, már nem veszik félvállról, de nem vagyok igazán képben, lehet, nektek közelebbi tapasztalatotok van, és az rácáfol arra, amit írtam.
KedvelésKedvelés
Bocsi csak egy kicsit indulatba jöttem. Nem lehet a fenyítést (undorító szó) jogorvosolni. Elég sok utat próbáltam végigjárni. Végén én éreztem magam hülyének, hogy a szegény tanárnőt tönkre akarom tenni, hogy üldözöm. Ezt kaptam mindenfelől. És még ugyanott tanít.
KedvelésKedvelés
Sajnálom a történteket. Nekem nincs testközelből ilyen tapasztalatom. Köszi, hogy megosztottad a sajátodat. Látókör szélesítés… 🙂
KedvelésKedvelés
Most megvilágosodtam, kovtamától találtam erre a blogra. 🙂 Nagyon érdekes, amit a tanárról írtál: “Lehet, hogy kifejezetten utálja.” Elfogadom, van ilyen. De normális, hogy egy felnőtt, visszaélve a helyzetéből fakadó előnyével, nap mint nap beszól egy gyereknek ilyen semmiségekért, hogy könyvtárba megy és nem udvarra? Nem mindegy, hogy hol van, ha a tanár nem megy vele? (Különben pedig miért nem megy vele? Nálunk nincs ilyen, hogy a fél csoport felügyelet nélkül másutt van, mint a tanterem. Ha tegyük fel, hógolyózás közben valaki megsérül, akkor ki lesz a felelős?)
Velünk megtörtént ugyanez. Az eredménye az lett, hogy a trehány, figyelmetlen gyerekem nyáron kitűnőre megtanulta a harmadik osztályos tananyagot, és másodikból osztályozóvizsgával negyedikbe ment (mert ott volt a legaranyosabb tanárnéni, az igazgató személyesen ajánlotta). És a slusszpoén: a tanárnő – állítólag – nem a gyereket utálta, hanem minket a szüleit, mert a férjem a saját volt férjére emlékeztette. Több másik szülő is panaszkodott rá, de kirúgni nem lehet, mert van egy jogszabály, ami a gyermeküket egyedül nevelő szülőket védi.
Csak éppen ettől még az én gyerekemnek kellett többet dolgoznia, és egy új közösségbe beilleszkednie, pedig a tanárnőnek kellett volna felhagyni a pályájával, ha ez a fénypont a napjaiban, hogy vegzál egy gyereket.
KedvelésKedvelés
Még egy gondolat, és nyugodtan mondjátok, hogy az átlag számára nem kivitelezhető a Waldorf, mert messze van stb., bár hozzánk nagyon messziről is járnak gyerekek. Tehát, nekem a legnagyobb lányom tanító nénije még elsőben nem volt hajlandó felvenni egy gyereket. Mert tudta, hogy nem fog tudni kijönni vele nyolc éven át. És menet közben is elutasított ilyen okból gyereke/ke/t. Hogy a felvételi folyamat során kiderült, hogy vagy az ő – mittomén, éterteste vagy ph értéke – nem jön össze vele, vagy a családdal nem találja meg a hangot. Tudom, hogy ez luxus, ne is mondjátok, olyan helyen, ahol csak egy iskola van, vagy egy se, nem lehet válogatni. Csak ha már a gyomorgörcs-prevencióról van szó, ez is egy módszer.
KedvelésKedvelés
csakhogy mennyire nem kivitelezhető, nemcsak az eddig már itt, és a másik poszt kommentjeiben elhangzott érvek miatt: rémhír vagy sem, de múlt héten hallottam az egyik ovis (waldorf) anyukától, hogy a kispesti, az óbudai és pesthidegkúti suli számba vette, hogy ha az összes olyan gyereket felveszik akinek vagy a nagytesója már odajár és/vagy akik a három iskola által lefedett körzetek waldorf ovijainak valamelyikébe jár, akkor a három suliban összesen (!) 4 szabad hely marad… és ugye pesten összesen 5 waldorf suli van… a másik kettőnek is vannak már hasonlóképp feltöltött helyeik…
KedvelésKedvelés
Ez teljesen igaz, minden iskolában előnyt élveznek a kistesók meg a saját ovisok. De lehet bátran alapítani ám! Ha van egy elszánt szülőcsapat, minimum tíz család, simán elindulhat egy suli. A töki iskola erre nagyon jó példa.
De volt már, hogy nem vettek fel olyat, aki kistesó meg saját óvodás, viszont teljesen külsőst meg igen… A “körzet” meg csak elszántság, összefogás és logisztika kérdése. Nagyon jó lenne párhuzamos osztályokkal működni, de erre az általam ismert (sok) iskolában nincs hely.
KedvelésKedvelés
egyetértek sok mindenben, mi is sokat utazunk az oviért (amit egy nyáron át építettünk), 45-50 perc csak oda… az iskola kicsit közelebb lesz, “csak” 40 perc 😉 az ovi miatt pedig most pont az előnyt élvezők közt vagyunk.. de nézem a rengeteg szülőt a sulis iskolabemutató esteken, akik nem az oviból érkezve sokszorosan többen vannak, mint amennyinek esélye lesz, ijesztően sokan, gyomorgörcs áprilisig… jó lenne igen, ha több ilyen suli lenne, alternatíva, nemcsak a waldorf, és párhuzamos osztályok… de most pl. minden tiszteletem azé aki sulit alapít, nem akarok messzire menni ezzel a témával, behozni a politikát, de per pillanat én úgy látom a waldorfnak, mint olyannak, rettenetesen bizonytalan a jövője…pont most, amikor ugyanennek a “dolognak” a következményeként közben soha nem látott igény lett/van… lehet, hogy csak én vagyok pesszimista és persze a leghelyesebb látásmód, hogy addig is minden nap ajándék… ezzel a sokszoros túljelentkezéssel inkább csak ahhoz akartam még egy kis adalékot adni, hogy igen, be kell látni, hogy nem kivitelezhető az átlag számára, mi waldorfos szülők-gyerekek egy nagyon pici szelet vagyunk és nagyon jó helyzetben… alapvetően a nagy állami rendszer kéne már, hogy megmozduljon, legalábbis ne visszafelé haladjon, legalábbis ne nőjön, hanem végre csökkenjen a szakadék a két rendszer közt…
KedvelésKedvelés
Még egy év, és vége, újra lesz szabadság, autonómia, iskolaalapítás!
KedvelésKedvelés
Akkor se volt sokkal jobb a helyzet, nagyobb a támogatottság, vagy több a pénz, mikor a solymári plebános bácsi garázsában volt az első waldis osztály.
Nekem teljes ámulat volt, mikor Münchenben voltam, és kiderült, hogy az ottani sima mezei önkormányzati (törökgyerekkelteli) iskola is rengeteg dolgot átvett a Waldorf-pedagógiából, ja, hát persze, mikor folyóírást tanulunk, akkor kötünk, mikor szorzótáblát, akkor horgolunk, meg hogy értelmesebb az epochális rend, mint a 45 perces órák.
KedvelésKedvelés
Amúgy a “török gyerek megvágja…” az ott nem csak egy gyerekdal, mégis tudnak velük mit kezdeni.
KedvelésKedvelés
Nem akarok az ördög ügyvédje lenni, de baromira érdekelne a másik oldal véleménye is, valahogy úgy érzem igazságosnak mielőtt pálcát törtök az inkompetens pedagógus felett
KedvelésKedvelés
Én pedagógus volnék, bár nem tanítok gyerekeket, se kamaszokat, nem is tanítottam soha, csupán két hétig, és az bőven elég volt ahhoz, hogy ne is akarjak többet. XD Tudom, ez így kezdetnek húzós kijelentés, de vállalom, nem nekem való. Talán jobb lenne, ha többen vállalnák, és nem maradnának a pályán, ha már belekeseredtek – nagyon könnyű – de ugyebár váltani nehéz, ezt is meg tudom érteni. Sok mindenről esett itt szó, de a tanárképzés hiányosságairól nem. Én helyettesként tanítottam egy nagyon kemény, balhés, nem éppen minőségi gyerekanyaggal bánni kénytelen iskolában, és javamra legyen írva, lelkesen, boldogan mentem. A gyakorló-iskolákban (aka versenyistálló, tele mind értelmiségi családokból jött gyerekekkel) nagyon jól szerepeltem, aztán a mélyvíz egész más tészta volt. Az egyetemen senki se készít fel arra, ami ott vár az emberre, és azóta is mérhetetlen tisztelettel tekintek azokra a kollégákra, akik ezt nap-mint-nap bírják, sőt szeretettel, nem megkeseredve csinálják. A többség vagy régebben tanulta a szakmát, vagy magától, a maga emberségéből építkezik, mert amit az egyetemen pedagógia címen oktatnak – alibi tantárgyak, elavult könyvekből ostobaságok, aminek semmi, de semmi köze a valósághoz, olyan előadók, akik a maguk felső-középosztálybeli elefántccsonttornyában élnek és sosem láttak közelről cigánygyereket – na szóval az egy nagy kalap szar. Én most úgy látom, hogy a jó tanárképzéshez először is nagyon kemény szűrés és pszichológiai tesztek kellenének, hogy tényleg csak azokat vegyék fel, akiknek a személyisége alkalmas erre a nagyon is stresszes munkára. Olyan embereket, akik tényleg szeretik a gyerekeket és akikben megvan a képesség, hogy bánni tudjanak velük. Persze, ez részben tanulható is, de jobb, ha van az embernek hozzá affinitása. Emellett rengeteg mindent kéne oktatni, konfliktuskezelést, gyakorlati technikákat arra, hogy mi tévő légy, ha a gyerek családja megfenyeget (nálunk ez gyakori), hogy taníts magyart egy csapat motiválatlan 16 évesnek, akiknek a fele funkcionális analfabéta, és hogy reagáld le, ha valaki seggrészegen állt be az órára és lehányja a társát. Mit tegyél, ha gond van a gyerekkel, és ha végül nagy nehezen eléred anyukát – aki délután 5-kor a kocsmában ül és már nem igazán szomjas – azt mondja, hogy ő nem tud már mit kezdeni a kölkével, kezdjen vele valamit az osztályfőnök? Extrémnek tűnik, de ez a mai iskolák jó nagy részének a valósága. Véleményem szerint pont ezeknek a gyerekeknek, fiataloknak, akik otthonról nem hoznak se megfelelő értékrendet, se motivációt, lenne szükségük leginkább a rendszer segítségére, hogy normális életet élő, dolgozó ember válhasson belőlük. Erre azonban úgy látom, most nincs lehetőség, az egész oktatási rendszer arról szól, hogy hogyan lehet még több pénzt megspórolni, és a döntéshozók közül senki sem foglalkozik a szakmai szempontokkal, azzal, hogy a diákoknak mi lenne a jó. A pályán zömmel azok maradnak, akik tényleg imádják, amit csinálnak – ők vannak kevesebben – vagy belefásultak, de nem akarják feladni, vagy már magasról leszarják az egészet, vagy nincs választásuk, és azt várják, hogy valahogy még kihúzzák a nyugdíjig… Meg az, aki megengedheti magának, mert teszem azt, a férje keres olyan jól, hogy nem kényszerül rá, hogy a megélhetés érdekében egy jobban fizető állást keressen. Szóval én úgy gondolom, a legtöbb panasz teljesen jogos az oktatási rendszert illetően, de itt sem lehet csak és kizárólag az egyes pedagógusokat hibáztatni. Magával az egész rendszerrel vannak óriási bajok, amiket felülírhat és sokszor felül is ír jó pár ember hősiesen küzdő embersége, de én egyre rosszabbnak látom a helyzetet. Bocsánat a hosszú posztért, lehet, hogy nem is pont ide való, de le szerettem volna írni ezt.
KedvelésKedvelés
köszi, hogy leírtad, teljesen egyetértek. a legelején is kellene egy alkalmassági és közben is. és rengeteg, de rengeteg gyakorlat. nem x év **ggelés aztán durr bele, néhány hetes gyakorlótanítás után. nálunk pl. a kezdetekkor kötelező volt a magyar szakhoz a pedagógia anno – sajnos.
KedvelésKedvelés
elnézést de reggel hallottam a hírt.
http://hvg.hu/itthon/20130220_Csak_hazas_gyerekes_ember_tanithasson_erk
azért az jól látható, hogy a szülők érdekeinek artikulálása valahol nagyon kibicsaklott félúton…
KedvelésKedvelés
Cseréltem a linket, jó?
KedvelésKedvelés
köszi, nem kutattam eleget…
KedvelésKedvelés
remélem nem gond, de megint találtam egy ideillő blog bejegyzést.
a kommentek is figyelemreméltóak. szerintem.
(amellett leszögezem: a hosszú nyári szünet és a sok rövid szünet abnormális. kiszolgáltatottá teszi a szülőket és idegbajos szervezési manőverré a nyarat.)
http://szhelyi.blogin.hu/2012/08/14/sulivaro/
KedvelésKedvelés
Sokadik éve küzdök szülőként az ilyen beírásokkal. A legtöbbet akkor írom alá, amikor már nem vágyom visszaválaszolni.
KedvelésKedvelés
Most nyolcadikos nagylányomnak voltak pontosan ilyen alsós évei azzal a különbséggel, hogy nála szerencsére nem volt hasfájás. Hogy mi volt az igazi probléma a magatartásával, miért hoz sorra “üres karikát” és fekete pontot, “rohamosan romló magatartása miatt” beírást, soha nem derült ki: ha fogadóórán rákérdeztem, sem az osztályfőnök, sem a napközis tanár nem emlékezett a problémára, az osztályban tanító másik két tanárnak pedig soha semmi gondja nem volt a gyerekkel. Amikor beköszöntött az augusztus, és közeledett az iskola, mindig rettegni kezdtem: utáltam már az iskola gondolatát is (“ebben a tanévben mi vár ránk:”). Aztán negyedik után vége szakadt. Azóta a nyarak is másak, a tanévek is repülnek. A felső tagozat valóságos felüdülés volt az alsó után. Kisebbik lányom tanító nénije pedig bebizonyította, hogy lehet másképpen is a gyerekekkel bánni.
KedvelésKedvelés
Most találtam csak erre a bejegyzésre, bár már régóta olvas(gat)ok a blogon.
Most telítődtem annyira, hogy hozzá is szóljak.
Azt hiszem én is gyomorgörcsösnek számító anyuka vagyok. És nem azért, mert félek, hogy mit szólnak mások, vagy nem mernék kiállni a kölkeimért, hanem engem inkább az döbbent meg, hogy a többi szülő hogy a fenébe nem háborodik fel amikor kellene.
Legfrissebb esetünk: egyik este lefekvés előtt azt mondja ez elsősöm: “Jajj, anya. tanár néni azt mondta, hogy le kell rajzolnom a mai verekedést. Tudod, amiért fekete pontot kaptam.” (Amúgy nem balhézós, de ha folyamatosan idegesítik, csesztetik, akkor képes megvédeni magát.)
Érzem, hogy fejembe tolul a vér! MI VAAAN???? Ez nóóóóórmális? – gondolom a tanárról. (Tudom, hogy nem az!)
Persze én “higgadtan” ennyit mondok: “Nem rajzolsz te semmit!”
Erre ő ijedten: “És ha kapok még egy feketét?”
Én: “Ugye, haza hoztad az üzenődet? Beleírom, hogy én nem engedem! Nem lesz baj, ígérem!”
És ezek után beírtam a kedves tanárnőnek, hogy legyen szíves ne rajzolással büntesse a gyerekemet folyamatosan (3. alkalom volt, mint utóbb kiderült! ááá), mert én ezt károsnak gondolom! Még azt is beleírtam, hogy ne csodálkozzanak, ha csúnya lesz az írása, ha megutáltatják vele a rajzolást, ami ugye ilyenkor még a finommotorikát erősen fejlesztené!
Másnap reggel még szóban is elmondtam mindezt a tantónak, hogy én nem engedtem a gyereket rajzolni, mert a gyerek annyira tartott attól, hogy mi lesz.
Nem kell mondanom, hogy azóta (1,5 hete) sem írta alá, hogy látta, pedig tőlünk elvárják azonnal!
És ne legyek ideges, attól, hogy mi lesz a kölökkel így, ha már 4. hónap után nem tud “igazodni” A Normákhoz.
És úgy éli meg, hogy akkor őt nem szeretik, neki ott nem jó, és válaszul dacból, befogott füllel ül a néni óráján. (Akivel azóta sem tudtam még hosszabban elbeszélgetni, pedig szeretnék. Sajnos a fogadó óráján, amire befáradtam a héten potyán, épp helyettesítenie kellett. Ezt üzente vissza a folyosó végébe, míg vártam rá.)
KedvelésKedvelés
Végigolvastam a hozzászólásokat, és nekem ez enyhített a gyomorgörcsömön. Hogy nem vagyunk egyedül, és talán még sem én vagyok a renitens, gonosz szülő. Éppen az iskolaváltás közepén vagyunk, 8. osztályban ez már roppant nehéz döntés volt. A “mi” sulinkban épp, hogy a tanárok a gyomorgörcsösek, akiket terrorizál az igazgató asszony. Üvöltözik velük, fenyegeti őket. Majd ők mennek be órára a gyermekeinkhez, feleltetnek, értékelnek. Olyan lelki állapotban biztos vagyok benne, hogy a legtöbb tanár objektivitása megkérdőjelezhető.
Egy olyan iskola, ahol külön tesióra van a fiúknak, és külön a lányoknak. Ez oké. De a lányoknak a férfi tanár tartja az órát, a fiúknak pedig a női tesitanár. Kérdésemre elmondták, hogy a tanárok döntöttek így egymás közt. ??? Mint ha ez nem lenne elég, a férfi tanár olykor bejár a lányok öltözőjébe, mikor öltöznek. Akinek az óráján eltörik egy gyermek keze, és sz*ik rá. Az iskola tagad.
Egy olyan iskola, ahol az igazgató asszony a többi tanár előtt hordja le a másikat mindennek. Olykor a gyerekek előtt.
Aki megakadályozza, hogy beszéljek telefonon az gyermekvédelmissel, kitépi a telefont a kollégája kezéből, és vele “kell” beszélnem, mert ő így akarja.
Aki rágalmazza a szülőt, hetente berángatja a szülőket, hátha anyuka mást mond, mint a nevelőapa.
Aki a messziről bejáró gyermeket kollégiumba akarja kényszeríteni (elköltöztünk), illetve “összefog” a többi szülővel, hogy valamely családnál helyezzék el a gyermeket.
Ahol az új matek tanár bevágja az SNI gyermekemnek első héten matekból az 1-est, a gyermek szól, hogy ő nem értékelhető matekból, és még ő a szemtelen. Szóvá teszem, mire kiderül, hogy a tanárnak fingja sem volt róla, hogy a gyermek SNI, és a szakvéleményéről sem volt fogalma. Remek!
No de mit is várjak egy olyan iskolától, ahol nem tudják anyuka nevét, 3 éve jár oda a gyerek.
Olyan iskola, ahol az igazgató asszony megengedi magának, hogy olyan stílusban beszéljen a szülővel, mint egy smasszer a sittessel. Nem mint ha ez nem volna éppen elég, de még bele is hazudik a szülő képébe, hogy ne vigyem el: a gyermek beilleszkedett, társait kedveli, kinyílt, érdeklődő, jó irányba fejlődött a személyisége. Érdekes. Mert az SNI felülvizsgálati kérelmen, az iskola részéről az szerepel, hogy visszahúzódó, passzív, közösségben inaktív, magába forduló. Beilleszkedettnek számít-e az a gyermek akinek egyetlen barátja van?
Ahol az igazgató asszony jegyzőkönyvekkel, meg “jelzésekkel” fenyegeti a szülőt, hogy ő bizony jelzi, hogy nem lehet kapcsolatot teremteni a szülővel, ha nem megy be éppen akkor és olyan ügyben beszélni vele, amit ad1: 1 hete beszéltek meg, ad2: minden szülőin képviselve volt a gyerek. Ha az igazgató beszélni szeretne a szülővel akkor nem ő maga hívja be, hanem az osztályfőnökkel hívatja be, vagy a szaktanárral, majd őt kiküldi? Milyen ember az ilyen?
Rosszul esett, hogy én voltam az a szülő, aki végre “beolvasott” az igazagató asszonynak, nem csupán azért mert éppen megint minősíthetetlen hangnemben beszélt velem. Valahogy eddig visszafojtott dolgok is előtörtek, egyszerűen elég volt abból, hogy ő kénye kedve szerint utasítgassa a szülőt mindenféle marhaságra, hogy addig nyaggatja a szülőt egy adott dologgal, amíg az be nem adja a derekát csak hogy békén hagyja. Nálam ez nem nyert, ellent mondtam neki, közöltem nem megyünk be megint, főleg nem ugyanabban az ügyben, sőt, okafogyott a beszélgetés, mert a gyereket elviszem onnan. Persze felháborodott, valahol értem, akit egyetlen nyár alatt 40+ gyermek és 7 pedagógus hagy ott, annak már egy is sok. Tényleg én vagyok a renitens szülő, csak mert eszemben nincs egy SNI gyermeket kollégiumba engedni, sőt, hibbant ötletnek tartom azt, hogy a gyerekem hétközben egy idegen családban nevelkedjen? Mindezt napi 1,5-1,5 óra utazás miatt? Akkor amikor már utolsó éves ott gyerek? Amikor elköltöztünk, akkor a gyereket megkérdeztük mit szeretne. Ő maradni akart, vállalva az utazást. Az iskola szintén a maradás mellett voksolt. Akkor is pont ugyanannyiszor szállt át a gyerek mint most. Ez a vesszőparipa. Most hirtelen nem jó _nekik_. Nem a gyereknek, nekik. Röhej! Valahogy nekem hiteltelen olyan ember szájából a “szülői szemmel nézve” kezdetű mondat, akinek se gyereke, se családja. Elnézést a hosszért, de annyira kikívánkozott.
KedvelésKedvelés