Szép ruhákat vesz neki, étterembe meg utazásokra viszi. Befizeti a tandíját, életbiztosítást köt a nevére. Telik rá bőven. Nagyvonalú és önzetlen. És a nő mindezt elfogadja és élvezi.
Aztán, kicsit vagy jóval később szégyelli. Mindenki kitartott macának tartja, legyintenek arra, ami kötelezően elhangzik, hogy de tényleg, ez különleges kapcsolat. Hihetetlenül kajánul méregetik az ilyen férfit, és undorító dolgokat mondanak az efféle nőről.
Az az igazság, és önkritikát is gyakorlok ezzel, hogy nem is tud nagy szerelem lenni az ilyen. Vagyis nagy, rohamos szerelem tud, de kiegyensúlyozott kapcsolat aligha. Ahol ennyire nagy az életkori, presztízsbeli, anyagi különbség, ott egyszerűen nem lesz egyenrangúság. Abban, ha hevesek is az érzelmek, mindig ott lesz az egészben, hogy de hát nélküle hogyan élnék meg. A ki nem alakult, igazodó, fiatal nő természetesnek fogadja el az egyensúlytalanságot, sokáig csak élvezi, ami ebből a kíméletlen üzletből élvezhető. De amikor a kiabálás, a luxus felemlegetése is elkezdődik, vagy egyszer csak meggyullad benne egy másik férfi, na, akkor jön az igazi meghasonlás. Amikor kiderül, hogy a kiemelt ellátás fejében kötelező a hűség — mármint a nőnek.
Hány olyan sorstársam van vajon, aki a szülői házból, ahol eltartották, huszonévesen, egyetemistaként, minden más epizódot kihagyva lépett át egy idősebb, jómódú férfi pártfogásába? Hányaknak nem volt a nagy, megváltó kapcsolat nélkül , előtt, mellett semmiféle identitása, önállósága, integritása, alternatívája a felnőtt létre? Hányaknak nincs azóta sem?
Nem kell korkülönbség sem: lehet, hogy a szereposztásból fakad ez a felállás, és erre is több változat van: a csinos, unatkozó feleség, a családanya-háztartásbeli, a szegény erdélyi vagy thai asszony, a keresztény hitves, akinek jómódú férje mindent megad. Ez a “megvettem neked az egyedi konyhabútort és a legújabb blendert, te most főzzél szépen” viszony.
Felszaladt már a férfihangos olvasók szemöldöke. Mit sírunk, hát már az úszómedence sem jó?
Nem, nem jó. Az itt az alapprobléma, hogy a férfi adhat, hogy a nőnek jutalomfalatot ő vet, hogy ő van abban a helyzetben és erőforrások birtokában, ő az, aki oszt. Kontroll ez is, és az a baj, hogy minden már megint úgy van elrendezve, hogy a kontroll mindig a férfinél legyen. Vannak jó szándékú meg elvetemült férfiak — hát válasszunk egy jó szándékút, és hej, de jó lesz nekünk! A mintaapák, jó szándékú, gondoskodó, nagyvonalú férfiak azonban válsághelyzetben — munkanélküliség, új partner, a feleség új partnere vagy válási szándéka — feltűnően gyakran tudnak ugyanolyan görénnyé válni, mint az elvetemültek.
Hát miért ül bele akkor annyi nő a tutiba? Megint a tünetre koncentrál mindenki, holott a kórság az, hogy a nőnek alig akad választási lehetősége. Ha önálló, ha van a lényének párkapcsolaton és anyaságon kívüli része is, akkor nem családcentrikus, ezerfelől dől rá az ítélet, és szembe kell szállnia a saját neveltetésével is, amelyben a női sors még mindig fehér lovas-herceges történet. Ha eleve nem az a félkész, formálható leányka, akkor karrierista, megkeményedett, elférfiasodott nő, aki majd nem talál férjet, és kifut az időből. Ez nem üres fenyegetés: még az igazodók, alárendelődők is gyakran kifutnak. Hogyan is építhetne nőként már a párválasztás idejére olyan egzisztenciát, jómódot, hogyan lehetne annyi döntési lehetősége saját erőből, mint amennyi egy férfinak tud lenni? Mennyit kell ahhoz tanulni, és nem mekdonálcos kiegészítéssel, hanem nyugodtan, miféle gátakat és sztereotípiákat kell áttörni, mennyire elszántan kell és hány évig rengeteget dolgozni, mi minden ellenében, vagy mekkora szerencse kell hozzá, és mennyi idő marad közben bármi másra? Így, és csak a keveseknek, marad apu vagy a könnyebben boldoguló, családi céget átvevő avagy már befutott férj pénze, a férjé, aki mindenesetre nem szül és ha gyereke lesz is, nem okvetlen rohan haza, és a jómód ára a leggyakrabban a kontroll.
Azért azt sürgősen be kéne fejezni, fiúk, hogy igazodó, szolgálatkész, antikarrierista, meleg otthont teremtő, úgynevezett hagyományos értékrendű nőt akartok, majd felemlegetitek örökké, hogy ti tartjátok el a gyerekeivel együtt, és az milyen nehéz.
Aztán, van egy harmadik változat, amikor a férfi annyira örül, hogy az a nő igent mondott neki, hogy ajnározza, kényezteti — nem okvetlen pénzzel meg tárgyakkal, inkább romantikusnak gondolt gesztusokkal, érzelemkitörésekkel, üzenetekkel a tükrön (“a nők kedvelik az ilyesmit”), kívánságainak lesésével. Tudjátok, amikor mintegy mellesleg megemlíted, hogy szereted az ananászt, és a következő találkozáskor — vagy akár este, a közös otthon asztalán — az asztalon várnak a következők: friss ecuadori ananász, ananászos szilikon kulcstartó, ananásztorta (Daubner), ananászos joghurt, szárított ananász, ananászos Tibi csoki, ananászlé, ikeás ananászos óriásposzter. Kellemetlen, na. A meglepetés mint életforma: nagystílű, de zavarba ejtő, érzed, hogy lelkesedned kellene, de belül pánikszerűen visszavonulót fúj valaki, és szégyelled magad ezért nagyon. Vagy mondjuk vesz az arc egy új biciklit, befizet valami álomutazásra, ahogy ő képzeli, és nem kérdezi előtte a véleményed. Figyelmességnek nevezett folyamatos macerálással, azzal a szándékkal, hogy a nő tudatát teljesen kitöltse, az ilyen férfi nem hagy levegőhöz jutni. Nem méltó, nem egyenrangú, menekülne belőle az ember. Ha menekül, nagyon keserves szemrehányásokat kap: én mindent megtettem érted, hát ha ez se jó, mit akarnak akkor a nők? Ez megint a trubadúr-típusú viszony, az egyirányúan rajongott, körbeudvarolt nő toposza, és ha egy férfi ennyi mindent megtesz a nőért, ha belefekteti ezt az érzelmi energiát, akkor micsoda hálátlan céda az, aki nem viszonozza az érzelmeket hálásan és engedelmesen, mindig csak a partner hullámaitól sodortatva? Hát, olyan céda, aki szeretné, ha az ő lénye is látszana, az ő gesztusainak is maradna tér. Nem, az ilyen férfi nem bántalmazó, viszont rém idegesítő, sőt, fojtogató.
Lásd erről Lilywhite elgondolkodtató kommentjét:
Nekem is volt “puliszka” párom egy darabig. Az volt vele a baj igazából, hogy gyenge volt a személyisége, nőként is lábtörlő lett volna. Olyan ember, aki retteg az egyedülléttől, és az volt az elképzelése, hogy ha a csillagokat is lehozza az égről, akkor majd érdemei elismeréseképpen, nem hagyják el. Tutira ment: csak elkötelezett, tartós kapcsolatai voltak, ezért évekkel tovább vergődött, mint szükséges lett volna.16 éves kora óta két hónap volt a leghosszabb idő, amit barátnő nélkül töltött. Miután a nők rendszerint ráuntak arra, hogy nem bízik sem magában, sem bennük, hogy feladja magát és alárendeli az igényeit az együttmaradásnak, sokszor érezte becsapottnak és kihasználtnak magát. Hímsovén ugyan nem volt, de autonóm ember sem. Így nem könnyű szeretni.
Ennek semmi köze a nemi szerephez.
Adjunk az utolsó mondatnak: én is folyó volnék, nem uszadékfa, és ha folyik arrafelé megfelelő folyó, sőt, folyam, összetalálkozunk a torkolatnál.
csak az olvassa. én szóltam 
Nálunk is így kezdődött, 10 év korkülönbség, ő már nagyon felnőtt életet élő, éppen váló férfi, én még a saját határait keresgélő, a szülők által eltartott egyetemista. Viszont képesek voltunk a változásra. Sok dolog segített is ebben, szerencsére, pl. hogy nem sokkal azután, hogy dolgozni kezdtem, ő munkanélküli lett. És többször volt az. Így nem volt egy “állandó” leosztás arra, hogy ki keresi a pénzt, ki tartja el a másikat. Emiatt az első pár év után észrevétlenül, harcok nélkül kiegyenlítődött a kapcsolat, és egészen addig, míg a gyermekvállalás nem zilálta szét a megszokott kereteket (ez nálunk tíz évig tartott), minden remekül működött. Érdekes módon, ahogy otthon-anyukává váltam, hirtelen visszatért minden, az egyenlőtlenség, a kiszolgáltatottság, stb. De – ismét csak szerencsére – viszonylag rövid küzdelem után visszaállt a normál, mellérendelt viszont. Igaz, ez nem független attól, hogy összességében majdnem azonos a fizetésünk. Ha továbbra is egyenlőtlen gazdasági státuszunk lenne, szerintem már elváltunk volna az egyenlőség hiánya miatt, hiába szeretjük egymást annyira.
KedvelésKedvelés
Amit Liliwhite bekommentelt, az a tipikus női sors és viselkedés, amit azonban elég sok férfi el is vár és el is fogad. Csak kevesüket idegesíti a nem önálló nő, sőt a többség ezért van oda.Van, aki csomagküldőnél rendeli, viccen kívül.
Más kérdés,hogy elvenni már nemigen akarja (minek az a papír, drágám, ugye ? és a válasz hát persze…) és gyakran sorozatban csalja is.
Ha okokat keresünk, akkor pedig mindig azon jár az eszem, hogyan és miért lesznek már a huszonéves fiúk is jócskán gazdagabbak, mint a lányok ?
Miért nem tűrnek meg a férfiak a húsosfazéknál egyetlen nőt sem ?
MIért nem ítéljük el a pénzéhes, törtető, bűnöző maffiózókat, miért nem irigyeljük ki alóluk a negyvenmillás terepjárókat, a luxusxachtokat, a lovakat, kezükből a fegyvert, ölükből a bármirehajlandó lányokat ?
Miért ítéljük el a húsosfazék mellől mindig elhajtott pénzéhes nőt, aki aztán az ő pénzük ezredéből korzózik a plázában, és sosem bűnözött, csak épp a neki meghagyott szűk ösvényt taposta, és az extra pénzéért súlyos önfeladással fizet meg nap mint nap ?
Miért a nő szekunder pénze fáj mindenkinek, és miért nem a férfi primer pénze ???
KedvelésKedvelés
igaz!
KedvelésKedvelés
Mert úgy gondolják egy nőnek nem jár. Ő legyen oldalborda, legyen nem önálló nő, akinek úgymond nincs munkája. Mert a “kitartott” nőtől elvárt otthoni tevékenység (munka szó szigorúan kerülendő, hiszen hangsúlyozni kell, hogy ő nem dolgozik) legyen ingyen és szeretettből elvégzett. Akkor szokott csak kiderülni mennyit is ért pénzben számolva az otthon ülő, semmit nem csináló feleség tevékenysége, amikor ezt válás után a férjnek kell kifizetni. Na akkor kőkemény, baromi drágán elvégzett munka lesz. Takarítás/mosás/vasalás 1000Ft/óra, babysitter 1000Ft/óra, magántanár 2000Ft/óra, étteremben (vagy házhoz szállítva) egy valamire való ebéd vagy vacsora 1500Ft. Ha az egyedül maradt, egész nap dolgozó férfi továbbra sem szeretne otthon házimunkát végezni, de szeretne ugyanolyan ellátást kapni, lazán röppen a havi 200.000 Ft.
KedvelésKedvelés
És akkor még nem említetted egy terhesség és szülés pénzben is kifejezhető piaci árát,
amit remekül leképez a béranyaság költsége : 5-10 millió – kontra a spermadonor 5 EFt-ja, naugyeugye… és ez ám az igazán nemmindegy !
Tartok tőle, hogy ennek a különbségnek a világossá válásától való jogos tartás okán tilos ma Mo-on a béranyaság, kontra ugye mehet az adózott prostitúció… Márpedig én, ha nagyon nem volna pénzem, ezerszer inkább szegődnék el béranyának, mintsem prostinak !
És ezért folyik most a csapból is a szülj adófizetőt, meg szüld meg és add örökbe, hát persze ! Majd ha marhák lesznek !
KedvelésKedvelés
“Adjunk az utolsó mondatnak: én is folyó volnék, nem uszadékfa, és ha folyik arrafelé megfelelő folyó, sőt, folyam, összetalálkozunk a torkolatnál.” megint nagyon beletaláltál, KÖSZÖNÖM!
Kinek hány év kell, hogy folyóként találkozhasson egy másik folyóval, aki folyót vár és nem uszadékfát? Nekem kb. 10-12 év. Mert én voltam a “perspektívátlan” szingli (=nem agyaltam rajta eleget mások szerint, hogy jaj mi lesz velem hosszú, tartós párkapcsolat nélkül, bár kétségtelenül fájt és nem értettem), aki “nem kell senkinek” és neki sem kellett neki sem senki CSAK azért “hogy legyen”! Tanultam, majd eltartottam magam (kell ez a tapasztalat!!), éltem egyedül és barátokkal, buliztam, művelődtem és sokat vívódtam, miért nem vagyok “elég jó”. Amikor rájöttem, hogy ez a külső kényszerítő norma nekem nem norma, akkor felszabadultam, jó sokára, és volt egy-két csodálatosan szabad évem, görcsök nélkül, csak magammal a világban (az önző!). Mire én megtaláltam a másik folyót t és patakunk is lett, én 30 lettem, a hosszú, “tartós kapcsolatos” lányok a környezetemben pedig épp szakító és válófélben mozogtak (igaz, nem mind, de sokan), furcsa fintora a sorsnak, hogy ők akkor kezdték magukat “kiélni” .
A “csak azért “hogy legyen” is egy érdekes és tipikus jelenség, mennyivel megbecsültebb egy fiatal lány, mennyivel magasabb a “piaci értéke” ha van neki Jenő, Béla, Géza és soha, de soha nincs egyedül. Hogyan óvjam meg a lányom ettől a kényszeres alárendelődés igénytől majd?
KedvelésKedvelés
Én elolvastattam a lányommal a “Vágy csendje” című könyvet. Azután jó sok más ilyen témával kapcsolatosakat. Beszélünk is róla és reménykedem, hogy ő már nem fogja le futni ezeket a köröket…
KedvelésKedvelés
Jesszusom, te már 30 éves korodra megtaláltad, és ezt késeinek érzed?! Én meg pont csak nézek csodálkozó szemekkel, hogy másoknak hogyan sikerült 30 éves korukra. *irigy* De most már akkor mondd el: mi volt a titok? (Jó, tudom, tudom, nem kell keresni, csak élni boldogan, kreatívan, satöbbi, de mit csinálsz, amikor nagyon egyedül vagy?)
Poszt: nekem még sosem volt olyan társam, aki 100 ezer Ft-nál többet egy összegben látott, így nehezen tudom elképzelni a kényeztetősdit (jó volt, ha be tudott szállni pizzára, na). Nem is egészséges. Ma már azt mondom, legyünk hasonló anyagi nívón, a nagy különbségekkel nehéz mit kezdeni.
KedvelésKedvelés
Létezik egyáltalán olyan férfi, akivel egy életet le lehet élni?
KedvelésKedvelés
Egyre kevesebb, és ez is a trend. Állítólag a jövő a rövidebb élettartamú, több kapcsolat lesz az élet során. Nem erőltetik a kifújt kapcsolatokat.
Nem is olyan nagy baj ez – épp csak a reprodukciót nehéz lesz beleilleszteni ebbe a folyamatba méltóképpen, legalábbis az eddigi igaztalan módszereknek végleg harangoznak, nálunk is.
Sejtik ezt a fijúg is, ezért idegesek, és ez most a legnagyobb forrongás helyszíne,
mert az eddigi igazságtalan berendezkedés (a férfié a dicsőség, a nőé csak a munka) abban kerül felszínre, hogy ezekben a bizonytalan távú kapcsolatokban a nők nem akarnak / mernek / tudnak gyermeket vállalni.
Ugyanakkor legalábbis a jól kereső férfiak érzik és tudják, hogy a jövő generáció nélkül bizonytalan lesz az ő öregkoruk is.
Na a nőké eddig is az volt : anyósom, aki kihordott, megszült és felnevelt 4 klassz gyermeket, akiknek a járulékaiból negyedannyi nyugdíjat kap ma, mint az apósom (!!!)
A férfi és női életút ilyen aránytalan anyagi megbecsülése nem akkora gáz, ha a párok együtt maradtak – de ha nem ? (más kérdés, hogy sok nő eddig épp emiatt az anyagi rabság miatt marad és tűr még ma is…)
Ezért ez tovább így nem fog menni, az biztos, mert ha nincs életreszóló kapcsolat, ekkora áldozatot egymagukban képtelenek felvállalni a nők, így nem is fognak.
Hogy nem lehet majd össznépi szinten olyan automatikusan learatni a nők munkáját, mint eddig, az egészen biztos.
És ez nagyon jó így, bár valóban sok férfit frusztrál – sokan ugyanis ilyen évezredek után az egyenlőséget a saját jogaik csorbításaként élik meg.
Indiában ezért is van a sok nők elleni erőszak, mert a fiatal, képzett nők munkába álltak és sz.rnak a tanulatlan bunkó pasik fejére.
KedvelésKedvelés
Magyarország, ma:
http://www.nol.hu/lap/mo/20130215-ujra_abortuszellenes_plakatok
KedvelésKedvelés
Ezt nem hiszem el, neeeeeeeeeeem hiszem eeel.
KedvelésKedvelés
“negyedannyi nyugdíjat kap ma, mint az apósom (!!!)”
Válás esetén a házasság alatt szerzett jövedelmek közösnek számítanak, felezni kell őket, viszont az állami nyugdíjalapjuk kiszámításakor jelenleg ennek ellenére csak a saját jövedelmek számítanak. Tulajdonképpen igazságosabb lenne, ha a nyugdíjalap kiszámítást a házasság idején szerzett jövedelmek felezésével számítanák. Ez technikailag megvalósítható. Ez igazságosabb lenne, viszont nyilván nagyobb nyugdíjtömeget kellene kifizetni, mert a nők tovább élnek, tovább kapnak nyugdíjat.
KedvelésKedvelés
Nagyon elgondolkodtató, amit a kontrollról írsz. Egyenlőség kellene, természetesen. Vagy ha nem akkor már inkább fordítva lenne logikus. A nő szül, ő hordja ki a közös gyereket. Teljesen logikátlan számomra hogy mégis fordítva alakult ki és rögzült ez.
Vegyesek az érzéseim az effajta kapcsolatokkal szemben. Láttam olyan példát is, ahol a nő épp annyira elégedetlen és boldogtalan a sorsával, mint amennyire kényelmes is neki. Minden elé van halmozva, de a teljes kontroll a férjnél van és neki “halgass” a neve. Ha ő ezzel együtt tud élni, lelke rajta. Más esetekben ez egy csapda a fiatal lányok számára. Amibe el tudom képzelni, hogy könnyű belecsúszni még akkor is, ha otthon nem ezt látta. Egészen egyszerűen azért, mert a kapcsolat elején még nem látja a felkiáltó jeleket és hogy milyen veszélyeket rejt magában az egész.
A legnagyobb problémának az oktatás teljes hiányát látom, illetve azt, hogy észrevétlenül betonozzák a gyerekek fejébe a szerepeket és egy olyan gondolkodásmódot, ami megalapozza később, hogy a fenti kapcsolat és minden velejárója rendben van. Pedig egyáltalán nincs rendben.
KedvelésKedvelés
Azt tegyük hozzá, hogy a kém-olvasók megnyugodjanak, hogy, legalábbis én, nem szeretnék felülkerekedni a másik nemen, nagyobb kontrollt, másfajta aszimmetriát, sem a gyerek jogán, sem sehogy. Te se reméled ezt, csak érdekes, hogy nem így alakult, ha már elnyomás, ugye?
KedvelésKedvelés
Én mindenben a szimmetriát szeretem, keresem. Ez az agymenésem 🙂 Nem örülnék az ezzel ellentétes asszimetriának. Csak érdekelne hogy miért, vagy mire alapozva alakult ez így. Mert az én logikámmal ellentétes. A védett férfiakból ugrott be egy két gondolat, ezért kezdtem ezen gondolkodni.
KedvelésKedvelés
Erről sokat írtam:
https://csakazolvassa.wordpress.com/2012/08/28/szep-szimmetria/
https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/01/31/megint-nincs-szimmetria/
Pont a nő-férfi viszony lényege a hatalmi alapú aszimmetria, és én, mi egyenrangúságot, szemébe nézést szeretnénk, szakítást a hatalom- és erőpárti gondolkodással.
KedvelésKedvelés
Köszi. Ezeket az írásaidat még nem olvastam. Majd most!
KedvelésKedvelés
sokat lehet tanulni az északi népektől ezekben az ügyekben… mármint gender policy témában
a magam részéről hangsúlyoznám, hogy mennyire fontos a politika itt!
elengedhetetlen ugyanis a jogi keretrendszer megváltoztatása – hiszem, hogy a jog nem csak reflektál a valóságra, de a jogi normákon keresztül alakítható is a valóság (hozzáteszem a ösztönző jogi normában hiszek) – ha csak a gyerekvállalással kapcsolatos jóléti rendszert nézzük, akkor is bőven találunk olyan szabályozási formákat, amelyek a hagyományos szerepeket konzerválják, illetve változásukat ösztönzik
http://esp.sagepub.com/content/20/1/45
mondjuk például “parental leave” kifejezés nyelvileg is kifejezi a lényeget – és ugye a nálunk futó anyasági ellátások elnevezés is magáért beszél
a hazai fejeket és politikai viszonyokat hagyjuk… szánalmas
de azért vannak nagyon pozitív jelek (Európa szerencsére előrébb tart), például nemrég elfogadták kötelező irányelvként a tőzsdei nagyvállalatok felügyelőbizottságaira vonatkozó nemi kvótát
http://index.hu/gazdasag/2012/11/14/kotelezo_lesz_noi_vezetoket_hozni_a_nagyvalallatokba/
ps: a blog jó
KedvelésKedvelés
Köszi a Journal of European Social Policy cikket. Nagyon érdekes.
A nemi kvóták bevezetésének én is nagyon örültem, bár szerintem ez még csak egy mérföldkő és az út baromi hosszú. Kevés az ilyen nagy cég, viszont sok a kicsit, vagy kisebb. A munkahelyem a dolgozók 74%-a nő. A vezető beosztásúak kevesebb, mint 5%-a nő….
KedvelésKedvelés
Ferenc:
“de azért vannak nagyon pozitív jelek (Európa szerencsére előrébb tart), például nemrég elfogadták kötelező irányelvként a tőzsdei nagyvállalatok felügyelőbizottságaira vonatkozó nemi kvótát” -hmmm. No igen. Pozitív.
Én úgy látom minden egyes kvótával elfoglalt vezetői szék, diszkriminációval szennyezett. Ugyanis azt a posztot megpályázta egy férfi is, csak hát nem kaphatta meg; mert ő férfi. Abban a pillanatban vált nemi diszkrimináció áldozatává, amikor közölték vele, nem lehet övé a “szék”. Bizonyára teljes készenlétben várakoznak a jogvédők, az Egyenlő Bánásmód stb. szorgos aktivistái, hogy ez a fajta “kézi vezérelt” kötelezően előírt férfiakra nézve hátrányos diszkrimináció megszűnjön. Bizonyára.
Ha az egyik Nem, az államot hívja segítségül abban, hogy ne a tudás és az érdem alapján lehessen a felelős beosztású munkahelyekre beülni, hanem kizárólag nemi alapon, akkor ott már igencsak sérült az a Demokrácia.
Ha én betétes lennék, és az 5 tagú igazgatótanácsba kötelezően előírnák 2 székre, kik közül válogathatok, fognám a pénzem és elvinném oda ahol ezt nem írják elő, ahol az önéletrajzok, referenciák alapján választhatok. Ahogy teszik ezt sokan, hiszen a pénzükről van szó. Egyetlen épeszű befektető, részvényes nem fog a saját cége versenyképességének rontásához asszisztálni. És így veszíti el egy egész kontinens a versenyképességét, így vonul a tőke máshova.
Így válik egyetlen nő,(Mimi Berdal) 90! vállalat igazgatótanácsában taggá. Hiszen lehetetlen a kvótát teljesíteni felhozatal híján; ha nincs kiből választani, mindenki azt az 1 talpraesett nőt fogja a saját kvótás székébe ültetni.
.
“A kvóta ahhoz vezetett, hogy fiatal és tapasztalatlan nőkkel töltötték fel a vállalatok vezetését, ami a teljesítmény esését okozta. Norvégiában tudták, hogy a cégek értéke zuhanni fog, de többre értékelték az egyenjogúságot mint a gazdaságot. Tudatosan hozták ezt a döntést. (…) Nagy ellenállásra számítok a kvótával szemben az olyan országok részéről, amik magasabbra tartják a gazdasági mutatóikat.” – mondja Kenneth Ahern a Michigani Egyetem közgazdaság-professzora.
KedvelésKedvelés
És (amivel nem kezdünk mondatot, tudom :)) a férfiak? Exem 10 évig egyetemre járt, vagy a szülei vagy én tartottuk el. Diploma után dolgozott pár évet itthon, külföldre mentek az asszonnyal, ahol az asszony dolgozik, ex semmit nem csinál, mert akármilyen munka nem jó neki és inkább otthon marad. Gyerek nincs, valószínűleg nem is lesz. Ilyen is létezik, bár számomra érthetetlen a szerepek efféle felcserélődése. Mitől működhet ez mégis?
KedvelésKedvelés
Én nem tudom, működik-e, de miért ne lehetne ilyen is?
KedvelésKedvelés
Igen, érdekes, hogy ha 1000 ellenében van 1 fordított helyzet, azzal ugyan mit lehet bizonyítani ?
Sokszor úgy érzem, hogy a fordított helyzetek felemlegetése csupán a szimmetria hiányának eltussolására szolgál.
KedvelésKedvelés
Nem akartam bizonyítani semmit. Egyik helyzetet sem tartom üdvösnek, nem is tartottak el soha. Szerintem mindig van másik választás is, számomra inkább az a kérdés ki mennyire tud/akar kilépni a komfort zónájából. Mit tud/akar ezért feláldozni.
KedvelésKedvelés
Nekem erről merőben eltér a véleményem. A rendszer szüli ezeket a mintákat, és ezek egyes számú alapköve, hogy kiszorítják a nőket a hatalomból és az anyagiakból. És csak az önfeladásért jár nekik extra életszínvonal.
Teszik ezt azzal együtt és annak ellenére, hogy a reprodukció feladatát szinte teljes egészében a nyakukba vágják.
És ez elől megmenekülhet az egyes ember, de a többség nem képes erre, ekkora nyomással szemben, és miért is volna feladata ?
Ez kábé olyan, mint amikor a celebeken kérjük számon, hogy miért kurvák, amikor választhatták volna azt is, hogy nem.
Ha azt választották volna, akkor nem lennének kurvák és mi nem is őket látnánk a képernyőn, hanem más kurvákat.
Mert amíg a szakmai elit a farka szerint válogat, addig mi ilyen nőket kapunk a képernyőkre, és őket fikázzuk feszt.
Pedig nem ők a hibásak, hisz micsoda képtelenség is hárommillió szegény nőtől nagyobb tisztességet megkövetelni, mint párezer jól fizetett, dúsgazdag férfitől, akik eszerint válogatnak és döntenek ?
KedvelésKedvelés
Eszembe jutott ez a tipikus hozzáállás a fiatalon elért eredményekhez: huszonéves pasi feneke alatt az Audi természetes, azonos korú nő egyértelműen kiszopta, vagy kapta apucitól. Legtöbbször nőktől hallom ezt, még inkább felháborodom, hogy ez is milyen marha falcs szerep, hogy attól vagyok tökös nő (mert állítólag annak kell lennem), ha szidom a többi nőt. Nyelvben rejlő egyenlőtlenségek: “férfimunka”, “férfiasan bevallom”. Mi egy olyan (kifele) groteszk házasságban élünk, ahol én kétszer annyit keresek, mint a férjem (és még mindig együtt járunk szórakozni!), de azt be kell valljam itt (férfiasan), hogy eleinte nehéz volt ehhez hozzászoknom. Mert a társadalmi minta (és az otthoni is) adta magát: a férfias férfi férfias munkát végez és férfiasan jól keres, ergo vajon az én pasim nem elég férfias? És ha nem, biztos azért nem, mert én nem vagyok elég nőies, szóval visszajutottunk az én hibámhoz, és beletelt egy kis időbe, amíg minden a helyére került.
KedvelésKedvelés
“huszonéves pasi feneke alatt az Audi természetes, azonos korú nő egyértelműen kiszopta, vagy kapta apucitól.”
úristen, pontosan de pontosan ugyanezt szoktam mondani! és fosok is tőle mindig, hogy ha egyszer megveszem azt a gyönyörű subarut, akkor úton-útfélen ezt fogom hallgatni. nem mintha a saját keresetemből valaha is telne subarura, hogy úgy mondjam, indirekt módon apucitól kapnám, ezért nem is veszem meg, mert úgyse tudnám fenntartani, de egyébként ha apucitól kapja, akkor mi van? a fiúkat mikor szólják meg azért, ha apucitól kapják a jó kocsit, pedig az is hányszor előfordul! csak az persze nem érdekel senkit. és alapreflex, hogy nő alatt a vw golfnál nagyobb kocsi csakis ilyen úton keletkezhetett.
KedvelésKedvelés
Nincs azzal semmi baj, szerintem sem, ha szülők, élettárs, akárki szívesen besegít egy nagyobb beruházás esetén, inkább az a gond, hogy eleve kizárjuk, hogy fiatal nő mondjuk az eszének, munkájának, kitartásának köszönhetően összehozta az Audira-valót (és gondolom, nem is mindig a rossz indulat miatt, hanem mert rettentő kevés ilyen fiatal nőt látunk – ld. rendszerhiba), illetve egy nő részéről elfogadni a férjétől vagy apjától egy ilyen szimbólumot egyértelműen az el- és kitartott kategóriába tartozik. Azt meg nyugodt szívvel le lehet nézni, míg a 30 éves, kopaszodó, pocakos, szüleivel élő, az élre vasalt ruháit csak a szekrényben és magán látó fiatal pasikkal szemben valahogy elnézőbbek vagyunk. Ők még nem futottak ki az időből, míg női kortársaik, igaz-e, keserű, reménytelen szinglik (biztos csúnyák, hisztisek, ostobák, de főleg csúnyák).
KedvelésKedvelés
Katja, az én fülemet is bántja, hogy a férfi-dolgokhoz valami patetikus felhangot rendelnek, a női dolgokat meg banálisnak veszik.
Pl: “Ez jó mulatság, férfi munka volt” – ez olyan hejjde hetyke, hejjde duhaj! Viszont ha azt mondanám, “ez jó mulatság, női munka volt”, akkor max. gúnyosan megkérdeznék: “mi van, jót kötögettél a barátnőiddel?”
Milyen “nőiesen bevallani” valamit? Bájos pillantással, selymes hangon?
Miért azonosítják a férfias viselkedést általános emberi értékekkel, a nőit pedig a tipikus női szerepkörrel, elvárásokkal? Vannak az emberek, meg a nők?
KedvelésKedvelés
Jó helyen mondod. Ahol én élek, ott speciel vannak férfiak és nők, pontosabban asszonyok, gyermekek és lányok (már volt szó róla korábbi bejegyzés hozzászólásában, nem is taglalom).
Egyébként meg tényleg mennyire valótlan ez a férfi-női munka igazságtalan megkülönböztetés, azt hiszem, most már tudományosan is bizonyított, hogy a nők nagyobb terhelést képesek elviselni.
KedvelésKedvelés
Igen, ez valami nagyon szemét és aljas ideológia, és azt a nem semmi produktumot, amire a nő képes,vagyis az életet továbbadni, na azt teljes mértékben kiiktatja és tudomásul sem veszi.
Lehet, hogy ezt az állandó, kóros melldöngetést és a másik produktumának semmibe vevését egyfajta méh-irigység okozza, nem tudom, de annyira végletes és annyira jellemző, és annyira abszurd.
És még meg is fordították, mert addig teremtettek mesterségesen egyenlőtlen viszonyokat a nemek között, míg a nők ez ellen való tiltakozásának nevet is adtak, mint “pénisz-irigység”.
Szerintem fenekestül fel van fordítva ez a dolog.
Micsoda kifordított logika az is, ami azt láttatja és azt sugallja és azt tanítja a mesterségesen kreált és fenntartott hatalmi viszonyok alapján az emberi nemiségről, hogy “a férfi magáévá teszi a nőt” amikor hát márcsak fizikálisan is ha nézzük, hát a vak is azt látja, hogy az ember nemi aktusa során bizony éppenhogy fordítva van ez, és a nő teszi magáévá a férfit.
Valami nagyon megbillent az emberi nemek viszonyában és értékrendjében, ami ilyen abszurd következményekkel járt, és észre sem vesszük, úgy kajoljuk meg ezt a “magáévá tesz” dumát is.
KedvelésKedvelés
…és miért van pejoratív felhangja a nő által adott orális szexnek? “Nagy szopás”, “Jól megszoptam” és persze a “kibaszás”, “elkúrás”. Feltételezzük, hogy nem jó érzés orálisan és vaginálisan a nőnek…?
KedvelésKedvelés
Nem feltételezzük, hanem egyes esetekben épp az a cél : a nemi aktus mint büntetés. Látni ezt a börtönélet “beszoktatós” részében, meg erről szól a pornófilmek zöme is, megnézni sem muszáj, hisz elég csak a borzalmas ajánló reklámszövegeiket elolvasni.
Amikor a “passzív” fél feltétel nélküli leigázása és teljes behódolása adja az örömet az “aktív” félnek. Hogy ebben a passzív félnek mi a jó, azt nem tudom, de tény, hogy ez is csak szokás dolga, és kábé manapság ennek a jóságát igyekeznek beültetni a nők fejébe az ilyen szürke ötven bestsellerekkel is, többek között.
Számomra ez a jelenség arról mesél, hogy párezer év a földi hierarchia csúcsán mennyire megfertőzte a férfiak pszichéjét, és amióta képi rögzítés van, ezt igyekeznek a legsötétebbek még inkább a fejekbe és a reflexekbe verni,
pedig ez szerintem az emberi természettől és szexualitástól idegen, valami őrülten romboló hatalmi / leigázási vágy – de tény, hogy extra jól jövedelmez és hatalmas rá a kereslet. Ergo arat, a felszín alatt, láthatatlanul, világméretekben.
Azért én ezt nagyon félelmetesnek látom, mert sérti az emberi méltóságot (ha a zsidókkal ilyeneket tettek volna, azt mutogathatnák-e tömegszórakozásként sokezer fizettett nonstop csatornán világszerte? )
Mégsem törvénykeznek – még az állatvédők is több sikert értek el, mint a nővédők, pedig ez minden női egyenrangúsági törekvést a legalattomosabb módon ás alá, a zsigerekbe ültetve nem a nő szeretetének és megbecsülésének, hanem a leigázásának és megsemmisítésének az örömét.
És ma ezt az érzést egy fiúgyerek már azelőtt megérzi és megtanulja, mielőtt a saját nemi vágya ébredezne. Ami azért félelmetes.
KedvelésKedvelés
Szerintem is hátborzongató… De az még jobban, hogy mennyire jól működhet még a mai napig ez az ipar, nincsenek vagy alig vannak össznépi tiltakozások, egyszerűen létjogosultsága van…
KedvelésKedvelés
Miközben törvénybe van iktatva itt Magyarországon is, hogy az emberi méltóságról, testi épségről nem lehet lemondani pénzért sem. Ez, hogy van?
KedvelésKedvelés
És “természetes”, és ha szerinted gáz, te vagy a “prűd”.
KedvelésKedvelés
Vannak bizony. Ahol én felnőttem, ott van ember meg asszony. Van gyerek, meg lyánygyerek. Az asszony nem ember, a lyánygyerek nem gyerek. (Ja, meg a nőnek ura van. Nekem meg miért nincs.)
KedvelésKedvelés
Papírkutya kérdésére: “Vannak az emberek, meg a nők?”
KedvelésKedvelés
Lásd: “Három családom van, két gyerek meg egy lány…”
KedvelésKedvelés
Nem is tudom. Persze értem a lényeget (hogy itt egy jelenségről van szó, amikor valakit úgymond “megvesznek”), de pl egy olyan verzió nincs, hogy nem kell megszakadni a melóban azért, mert a kettőnk keresete muszáj, hogy meglegyen a megélhetéshez? Én mondjuk örülnék neki, ha olyan hobbi-munkám lenne, ha akarom csinálom, ha nem akarom, nem, ha mondjuk többet foglalkozhatnék az otthonommal meg a gyerekeimmel és az anyagiak miatt nem kellene, hogy fájjon a fejem. Tudom, megint én vagyok az ellenlábas :S, de szerintem az önmagában, hogy valaki kitartott-e vagy sem, nem jelent egyenlőséget, vagy egyenlőtlenséget. Vagy ez tényleg törvényszerű, hogy ha nem ugyanannyit pakol le a nő és a férfi is az asztalra, akkor máris hatalmi harcok kezdődnek?
KedvelésKedvelés
Igen, az ember már csak ilyen, hogy számontartja, ki mit tesz az asztalra.
Ez alól kivétel a nő reprodukciós munkája, mert azt valahogy nem szokták hozzászámolni. Sehová.
De most talán éppen változó időket élünk ebben.
Amikor én megszültem a gyerekeket, a férjek (mer több is vót) derekasan perkáltak a nőgyógyásznak, az ám !
Én meg ottmaradtam kettévágott pval, varratokkal, szétmállott hasfallal és eközben örvendeztem, hogy ejde meg vagyok én böcsülve, hiszen milyen szép sommát adott az egyik férfi a másiknak énmiattam…
És eltelt azóta vagy 20 év, mire rájöttem, hogy micsoda groteszk készátverés só ez az egész.
KedvelésKedvelés
Szerintem erről nem volt szó, az életkori, presztízsbeli, anyagi éles különbségről, a tenyerenhordozós mentalitásról.
Addig szeretünk egyébként kicsit kevesebbet keresni, ráérni, amíg nem jön a tuti és jól fizető munka, az önállóság mint élmény, és más alternatívák is felsejlenek — akkor azért összeáll a kép, hogy az milyen tartást ad, és nem, nem önzés, nem anyagiasság.
Tehát nem kell egyformán keresni, senki nem ír elő ilyet, de függeni biztosan rossz, legalábbis veszélyes.
KedvelésKedvelés
“az önállóság mint élmény” – lol, szerintem aki még nem élt önállóan, az felejtse el, hogy alkalmas a párkapcsolatra. Most komolyan: ne a kislány költözzön már apucihoz, vagy a kisfiú anyucihoz. Vagy ha mégis, akkor ne csodálkozzon senki, ha olyan is a kapcsolat, amilyen.
ps.: Jó, jó, kivétel talán a diákkori szerelem, amelynek megkoronázásaként a két tizeniksz éves fiatal együtt lesz először önálló, pl. közös albérlet/kollégiumi szoba etc.
KedvelésKedvelés
Hakapeszi: nevezzük inkább eltartottnak.:-)
Én úgy látom, az igazságos teherviselésről van szó, a problémát a méltó fizetések hiánya jelenti, az alul- vagy felülértékelt munkákhoz való jutás egyenlőtlen esélye.
Nekem nem lenne képem elvárni a férjemtől, hogy megszakadjon a pokolba kivánt nehéz munkájában, én meg eközben otthon élvezkedem. De ugyanez forditva sem méltányos. (nincs hosszú i-m) Tehát, ha neki jóval több örömöt és pénzt hoz jóval kevesebb áldozat árán egységnyi idejű munka, mert ő cégvezető én meg titkárnő, elég képmutató morálisan elvárni ugyanazt a munkakedvet, emelt főt és önértékelést.
Exemmel, aki velem egykorúan, fogorvosi magánpraxisénak elején is a 6-8, később 10-szeresét kereste az én alkalmazotti, kis fizetésemnek- jövedelmeink százalékos arányában adtuk össze a közös kiadásokat, lelkesen, hogy az milyen korrekt. Részemről jelképes teherviselés volt, ami mégis lenullázott – őt nem, neki belefért. Az ő lakásában laktunk, amelynek ő fizette a rezsijét. Én csak szánalmas összegekkel voltam képes beszállni a közös utazások, bringatúrák, rengeteg koncert, egyéb élmények költségébe. Persze megérte mind, nem volt kényszer. Maradtam volna itthon egyedül? Alkalmazkodott volna az én csóróságomhoz? Inkább nagyvonalú volt, egy idő után azonban elviselhetetlenné vált a tudat, hogy súlytalan vagyok. Érzelmileg, szellemileg nagyon is sokat adtam a kapcsolatba, annak tartalma nemcsak az életszinvonalunkat jelentette. Intellektusban, iskolázottságban különbség nem volt. De mégis. amikor nincs semmid, nem is lesz, örökölni sem fogsz, jó esetben képes vagy ugyan eltartani magad, de nincs befolyásod, poziciód, előnyöket generálni képes hatalmad, és ugyanilyen kapcsolati tőkéd, akkor úgy érzi az ember, ő nem tényező, nincs ereje, nincs kontrollja a saját élete felett, örökké kiszolgáltatott a munkerőpiacnak, alkalmazóknak, jószándékú férjnek, ha netán szülni is akar. És akkor bizonygathatod magadnak, hogy de, meg az értéked nem pénzben mérhető.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: a legszebb kommentek | csak az olvassa
Most csúnyát fogok mondani. Az erre érzékenyektől előre is bocsánat!
Arról a mondatról hogy: ”a jómód ára a leggyakrabban a kontroll” az jutott eszembe, hogy a nem jómód ára is sokszor a kontroll, és a társas kapcsolat ára sokszor a kontroll. Mert ha a személyiség uralkodó, mindent kontroll alatt tartó, akkor mindegy mennyi van a bankszámláján. És kilépni egyik esetben sem könnyű, szerintem. És akkor a nő úgy dönt, hogy ha már kontroll legalább pénzem legyen hónap végén, meg ajándék, meg vacsora, meg nyaralás, meg a gyereknek edzés és különóra… Nem mondom, hogy ez így jó, csak hogy néha ez van (lehet).
KedvelésKedvelés
És teljesen igazad van!
KedvelésKedvelés
🙂
Most láttam, hogy a nevemre kattintva megjelenik a blogom. Csak jelzem, hogy nem reklám akart lenni. Én azt hittem, hogy nem nyilvánosként jelenik meg, és csak azért írtam ide, mert számomra az a természetes, hogy ha valakinek a nyilvános, személyes gondolatait olvasom, akkor bemutatkozom vállalva magamat. Ezt pedig így a legegyszerűbb megtenni (nekem).
KedvelésKedvelés
Minden nagyon jó így! Nem reklám, illetve nem baj, ha az! Sokan vannak így vele! Olvaslak!
KedvelésKedvelés
Úr isten! Az életem 10 éve.. és most itt vagyok, 35 évesen, “elférfiasodott, megkeményedett nő” aki nemhogy férjet nem talál – nem is akarnám azt hiszem – de még egy normális párkapcsolatra is alkalmatlannak érzi magát. 3+1 gyermekemmel, alapvetően boldogan, de mégis végtelen magányosan bújom a társkeresőket és még a legnormálisabb közeledést is élből hárítom. Miért? Nem tudom. Azt hiszem elvesztettem a lelkem ezen részét, amely képes férfit szeretni.
KedvelésKedvelés
Kedves RNM! Én inkább úgy fogalmaznék, hogy az a részed rejtve van számos fájdalom, megbántottság, sértődöttség alatt, amik férfiakkal szemben alakultak/alakulhattak ki benned. Természetesen ezt te jobban tudod nálam, de nekem ez a benyomásom a szavaidat olvasva.
KedvelésKedvelés
Véletlenül sem tucatnyi valódi tapasztalat, elkeserítő mentalitás, túlterheltség a végső ok, hanem a gyanakvó RNM, a férfigyűlölet.
KedvelésKedvelés
Olvasva a hozzászólásokat igencsak elszomorodtam. Valóban számos igazságtalan dolog van az életünkben, a férfi-nő kapcsolatban. Azt nem érzem jogosnak, hogy a reprodukciós képességgel érvelnek egyesek, mert az férfi nélkül nem megy, ne is tegyünk úgy, mintha lehetne, vagy mintha a reprodukció egyedül a nő dolga lenne. Ettől függetlenül engem is felháborít, hogy a férfiak egy része részben, vagy teljesen kivonja magát a gyereknevelés alól. Sok olyan férfi van, akikről ti beszéltek, igen, mindannyian sérültek lelkileg. Ettől persze még nem lesz joguk úgy viselkedni, ahogy. Ha egy férfi arra törekszik, hogy a párját függővé tegye, az a férfi önértékelésében sérült. Az önállótlan nők önértékelése is sérült. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a lányok egészséges lelkiségének kialakulásához milyen elengedhetetlen az apa jelenléte, szeretete. Hosszabb elemzés tárgya lehetne, hogy ennek érdekében mit tehetnek, illetve mit nem tesznek meg az édesanyák.
Én a magam részéről azt mondom, hogy a függőség mindkét személynek rossz: nem csak azt fojtogatja, aki függ, hanem azt is, akitől függnek. Én a rendrakást mindig magamban kezdem, mivel csak arra hathatok, ami az én hatáskörömben van.
Sokmindennel egyetértek abból, amit írtok, DE én kerülném az általánosítást. Nagyon sok jóravaló fiú, férfi él szűkebb és tágabb hazánkban, de igazi párt csak az találhat szerintem, aki maga is azzá vált. Legyen az férfi vagy nő, hiszen ne feledjük, pároknak teremtettünk, nem riválisoknak, általános egyensúly pedig nincs, és nem is lesz. Egyensúlyban csak az egyes emberek lehetnek.
KedvelésKedvelés
Nekem egy kicsit tapintatlannak tűnik, ahogy újként, a második kommentben lecsapsz a valakinek a láthatólag meredek történetére, amelyről csak öt mondatot írt — én sem ismerem részletesebben –, és kioktatod. Tényleg magadban tegyél rendet, és légyszi, kerüld el annak a látszatát is, hogy meg akarod mondani, mit tegyen az ismeretlen kommentelő.
A nem mindegy, milyen apa jelenléte, az fontos. Nem a heroizált, eszményített, senkiselátta apáé. Milyen apákat látsz a környezetedben? Én eltűnő apákat, önelégült “jó apákat”, visszaélő apákat és egy-kéát igazit.
És persze megint a nő tehetne azért, hogy az apa jelen van-e, szeret-e, ó, de unom ezt. Tudom, hogy miért “perlik el” a gyereket. Miközben az apák jó fele megúszásra játszik szülői jelenlét helyett, a törődők között meg igen sok a visszaélő, a torz mintát közvetítő, a nő valódi lényét megfojtó, “prédikátor-apa”.
És elfelejted, mennyivel több esélye, eszköze, erőforrása van a sérült férfinek, hogy magát gyógyítgassa. Nem kell túlterhelten tengetnie a napjait, ha emberi közelségre vágyik (“párkapcsolat”). Nem kell lemondania a szexről sem, ha nem megy neki a párkapcsolat. Maradhat szankciók nélkül agglegény vagy távapuka, nem kell alkalmazkodnia, beletörnie egy kapcsolatba, nem fut ki az időből, és mindenki elismeri, hogy a karrierje miatt, vagy mert ilyen típus. Nem róla fog dörgedelmet zengeni a kádéenpé, hogy miért nem nemz gyereket.
Nem, akitől függenek, annak ez baromi kényelmes, hatalmi játszma, objektíve is rengeteg előnnyel.
Az van a hozzászólásaid mélyén, hogy alapvetően minden rendben van, jól működik, hogy Férfi, Nő, Párkapcsolat, csak vannak túlkapások, sérült önértékelésű példányok. Szerintem meg nagyon nincs rendben. Ezzel a gondolattal ismerkedj a blogon. Mi az, hogy “nem győzöd hangsúlyozni”? Baráti beszélgetésekben, vagy itt tetted már, csak nem vettem észre?
Rendrakás saját hatáskörben? Ne a másikat akard megváltoztatni. Ismerjük ezt jól, be is kajáltuk. A jellemző történet azonban az, hogy — párkapcsolat volna, kölcsönös igényekkel — az egyik kommunikál, mondja, kéri, rá próbálja szorítani a másikat: nem megy, nem bírja, lelép. A saját hatáskörében, még mielőtt totálkáros roncs lenne. Akkor megkapja, hogy feladta, nem próbálta eléggé, manapság minden második házasság. A másik pedig évekig élvezte a kényelmet, kevesebb melót, az oda nem figyelés laza luxusát, a párhuzamos életét, a több szabadidőt, és a váláskor még az erkölcsi diadalt is, hogy ti. nem családcentrikus a nő.
Az általánosítás kritikája mindig visszatér, de nem nagyon értelmezhető ezen a blogon: jellemző tendenciákat vázolok, nem teszem hozzá, hogy “persze vannak kivételek”, viszont árnyalt igyekszem lenni. Az meglehet, hogy nem értesz egyet, de előbb olvass és érts meg. Nagyon utálnám, ha ez az egész a bejegyzések alatt férfi-nő vita lenne, érdekek és azok mentén alakuló meggyőződések szerint. Ezt írod te is, hogy ne legyen ez a rivális-dolog.
Az ilyesmi ellen azért lépek fel barátságtalannak tűnés árán is, mert nem akarom, hogy aki itt, e kis szigeten végre elmondaná, ami eddig benne rekedt — hogy tudniillik a jóravaló fiúkat nem lelte, azok csak a többi fiú szerint jóravalóak, a lényeget ugyanúgy nem értik — , és ami tilosnak tűnt, az az őt hozzád hasonlóan kérdezgetők miatt visszabújjon a csigaházába.
KedvelésKedvelés
Én nem kioktatni szerettem volna, csak segíteni. Az üzenetem lényege az lett volna, hogy nem kell feladni a reményt, mert most úgy tűnik, hogy már nem is képes szeretni. Bár nem vettem észre, de a tapintatlanság talán tényleg jogos, mármint ami a csomagolást illeti. Azonban, ahogy “lecsaptál” az első kommentemre és lesöpörted az asztalról, megmondva, hogy mit csináljak és mit nem, úgy látom ugyanazat tetted, mint amivel engem vádolsz. Emellett én annyira ellenségesnek érzem a hozzászólásodat (nagy a hihabahatár, mert nem látlak, csak olvaslak), hogy azt hiszem többet nem akarok megszólalni a blogodon. Eleve nem szoktam blogokon kommentelni, mert nem sok értelmét látom, az életemen nem változtat, mindegy, hogy ide mit írok. Amikor nekem ajánlották a blogodat azt szűrtem le, hogy itt érdemben, pro és kontra érveket hallhatok, láthatok, és talán tanulhatok valamit. Ehhez képest úgy tűnik ez a blog a sértettség kibeszélésének a helye. Ezzel nincs semmi gondom, csak nem az én asztalom. Hasonló jellegű, nőket szídó blogokon sem fordulok meg. Annak sincs értelme a számomra.
Én csak remélni tudom, hogy egyszer találkozol/találkoztok olyan férfival is, aki nem tökéletes, de el tudod/tudjátok fogadni, és meglátjátok, hogy a férfi öröm és támasz forrása is lehet, nem csak a fájdalomé.
Minden jót!
U.I.:azért nem hiszem, hogy akkora hatalmam lenne, hogy a hozzászólásom hatására egy, vagy akár több nő is rögtön visszabújna a csigaházába, hízelgő a felvetésed, de azért kicsit túlzás.
KedvelésKedvelés
“ahogy “lecsaptál” az első kommentemre és lesöpörted az asztalról, megmondva, hogy mit csináljak és mit nem, úgy látom ugyanazt tetted, mint amivel engem vádolsz” — ne haragudj, nem vagyunk egyforma helyzetben, hogy te engem itt számonkérj meg visszalőj a saját mondataimmal a sokezres olvasótábor előtt. Én már itt voltam, én építettem a házat, igen fáradságos munkával, én futtattam fel a blogot, te meg beléptél, és ahogy kiszakadt az ajtókeret, pont a kínai vázára esett.
Ez itt az én blogom, és az érveidet, éppen férfiak szájából, tízezerszer hallottuk, ez elől menekültünk erre a blogra.
Nem, itt nem lesz
— mindenkinek egyformán igazság
— mások szerinti igazság
— mások szerint, ellenünkben igazság
— igazságtétel úgy általában, “bibibíí, ti vagytok a hibásak”
Ha ezt keresed, nem érted a blog célját.
Itt minket nem fognak haraggal meg férfigyűlölettel vádolni azok, akik szerint nem is létezik, amiről írunk, és akik ellenérdekeltek ezeknek az összefüggéseknek a felismerésében.
Azért ilyen a blog, mert én, mi így gondoljuk, ahogy. Pont ilyen, mert pont így. Nem, nem vagyunk csőlátásúak, rengeteget érlelődött, formálódott az álláspontunk — ez az, amit az itt fejüket csóváló férfiak nem akarnak elismerni –, és ezért az első erre járó kommentelő odavetett kommentje nem fog innovációt jelenteni — jellemző önhittség, hogy mindig próbálkoznak. Nem gondoljuk másképp, nem akarjuk újra lefolytatni az unásig ismert “mindenki magáért felelős” és “azért sokszor a nők is” vitákat. Bizonyára igaz érvek ezek, de mi nem erről beszélünk, itt nem ez a felismerés, hanem ezekre a jól ismert szövegekre válaszul valami más, új. Mert unjuk és mert nem vitt előre.
Nem kell itt senkit helyretenni, kijavítgatni, fölülről nézni. Nem söpörtem le: írjál rá érvet nyugodtan, csak ne kezdd vadidegenek magánéletét boncolgatni első kommentben, ez a kérésem. És a százhuszadiknál egy csöppet ingerültebb vagyok, igen, és nem sírok a párnámon, hogy jaj, mit gondol rólam, inkább vakolom vissza az ajtókeretet.
KedvelésKedvelés
Ez is századszor van:
“Amikor nekem ajánlották a blogodat azt szűrtem le, hogy itt érdemben, pro és kontra érveket hallhatok, láthatok, és talán tanulhatok valamit. Ehhez képest úgy tűnik ez a blog a sértettség kibeszélésének a helye.”
Nem vagyok felelős azért, hogy mások miként értelmezik, ajánlják a blogot, sem azért, hogy neked csalódás-e. Nem akarok neked megfelelni. Próbáld úgy olvasni, hogy felismerés legyen.
Ha, tegyük fel, a kommentekben sokszor vagy néha a sértettség kibeszélése megy: miért bánt téged? Az miért megvetendő vagy ciki? Hol beszélhető ki a sértettség? És vajon ki és hogyan sértette meg őket, ez nem érdekes? Ezek a nők nem mondták el senkinek, mert ha elmondták, kaptak a fejükre. Hát itt ne, én ennyit kérek.
Nem inkább döbbenet, hogy ilyen figurák élnek körülöttünk, körülötted is? Nincs kedved fellépni ellenük, elítélni őket, rájuk szólni?
Nincs, mert nem hiszed el, amit a nők mondanak, nem tartod fontosnak, visszalősz, hogy az ő hibájuk biztos. Ezt unjuk, de kurvára.
Egy biztos: én nem fogok célozgatni a te vélt előéletedre, nőkkel kapcsolatos tapasztalataidra, hogy belekényszerítselek egy általam alkotott, szánandó kategóriába. Én azt mondom, az érveid unásig ismertek és nem érdekesek. Rólad nem tudok és nem fogok beszélni, nem elemezlek.
Bár az látszik, hogy szereted, ha megmondhatod nekik, ha korrigálhatod a nőket, felhívhatod a figyelmet arra, amit az adott nő vagy az a több száz, akivel itt beszélget, nem vett észre. Ez elgondolkodtató. És talán nem is látod a viselkedésedet kívülről.
Nem igaz továbbá az a ravaszul sugalmazott feltételezés, hogy azért ezt mondjuk, mert még sosem találkoztunk igazi férfival/sértettek vagyunk/nem látunk az indulatainktól.
“Én csak remélni tudom, hogy egyszer találkozol/találkoztok olyan férfival is, aki nem tökéletes, de el tudod/tudjátok fogadni, és meglátjátok, hogy a férfi öröm és támasz forrása is lehet, nem csak a fájdalomé.”
Ha egy kicsit is odafigyelnél arra, amit olvastál, láthattad volna, hogy milyen iszonyatosan elfogadtuk, magyaráztuk, hogy de ő ilyen, meg rendkívüli/jó ember, tulajdonképp szeret. Évekig. És a rádióinterjúból meg azt tudhatod meg, hogy nekem igencsak pompázatos, méltó, gubóból kibontós férjem volt. Egyébként pedig tökéletesen mindennapiak, szokásosak a kapcsolataink, élményeink, és — ez a blog legnagyobb felismerése — rengetegen vagyunk. És légy erős, teljesen hozzád hasonlóak ezek a férfiak. Nem, nem vagyunk szánandó kivételek. Némelyikkel csak válsághelyzetben lett a kioktatásból verbális erőszak vagy fizikai bántalmazás, csak akkor kapcsolt be benne a szoftver.
Hatalmad valóban nincs, de amúgy igen, egyetlen kioktató kommenttől is megromolhat a hangulat, a bizalom. Ez olyan, mint amikor beleszarnak a levesbe.
KedvelésKedvelés
Nos, Éva, ez a komment felér egy bejegyzéssel, igaz, már számtalanszor és türelmesen megírtad, hogyan is kéne itt viselkedni…
KedvelésKedvelés
De nem olvassák, nem csodálom. Csak azt, hogy mindig ugyanúgy jönnek. Forog a lemez.
KedvelésKedvelés
Köszönöm a választ!
Szép napot mindenkinek!
KedvelésKedvelés
Úgyhogy írj csak, de elővigyázatosságból, meg mert most egy óra alatt annyi kattintás jött, mint tegnap összesen, estig kérlek, várakozz az előtérben. Nem szeretném, hogy az itteniekben vita meg “de csak a véleményemet mondom!” címén rossz érzéseket keltsenek az újak. Az itt a bejárat menüpontban részletesen írok a jelenségről.
KedvelésKedvelés
Azért jó ez a vita, mert leleplezi előttem a saját “megértő-mechanizmusom” beindulását – amivel megmagyarázom, miért van joga a másik félnek lesöpörni az érzéseim, igényeim, megélt tapasztalataim létjogosultságát. Köszönöm Éva, hogy szólsz helyettem! Abban bízom, hogy nemsokára a saját számból is elhangzanak ezek a szavak, a megfelelő helyzetekben.
KedvelésKedvelés
Örülök, hogy erősödsz! Lesznek neked saját szavaid is.
KedvelésKedvelés
A fenébe is… restellem bevallani, de igazad van… 😦 annyi kiegészítést talán tennék hozzá, hogy… soha nem teszek szemrehányást, viszont tény, hogy a bizalommal hadilábon állok.
Üdv..
ui.: remélem, azért még így is iskerül majd 🙂
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: a külföldi pasim | csak az olvassa — én szóltam