A bátortalan kívánkozás a munkatárs iránt. A felismerés: igen, ez az. Az óvatos jel.
A tehetetlen szerelem. A kétségbeesett, fogcsikorgó szerelem. A férfi, aki beéri a barátsággal, mert az is jobb, mint hogy ne lássa soha a nőt.
Dalszövegek, amelyek a férfi vágyáról szólnak, a viszonzatlan szerelemről. És a mondatok alanya a nő. Darabokra törted a szívem, megtiportál, játszol velem, kegyetlen vagy. Erről szól a fél világirodalom. Az elérhetetlen nő, a visszautasított férfi. Petrarca, Balassi, Csokonai, Vörösmarty, Juhász Gyula…
Mit csinál valójában a férfi? És mit a nő? És mi az, ami történik?
Sajnálni szoktuk őket. Egy kicsit tisztelni. Olyan nagyon szenvednek, olyan tiszták az érzéseik!
Miért van az, hogy rengeteg férfi akár évekig ostromol olyan nőt, akinek ő nem kell? Miért nem tartják tiszteletben a másik határait, miért nyomasztják vele? A nagy szerelem miért lesz olyan terhes annak, akit szeretnek? Miért a férfiról van szó megint, hogy ő mit szeretne, őneki mi esne jól? Miről tehet a nő, miért formálja a férfi a frusztrációit váddá, mintha a nő csinálta volna az egészet? Mi ez a végtelen önbizalom, ahogy újra meg újra azt képzelik, hogy mégis, csak idő kérdése, a szép szavak, ajándékok megteszik a magukét?
A nő vágya, igenje nagyon egyértelmű. Nehéz félreérteni. Csak a férfiak akarják félreérteni. Azt hiszik, a nő kéreti magát, játssza a titokzatost, srófolja föl az árat.
Milyen ár, egyáltalán? Egymásba zuhanás, az van. Lassú megszeretés is. De befektetés és hozam? Miért nem azt nézik, mit érez a nő, mire vágyik? Miért van ekkora hagyománya a szerelemtelen, “te majd megvédesz”, “jó lesz ez nekem” kapcsolatoknak, sőt, házasságoknak? Ha nemet mond a nő, miért jönnek újra meg újra? Mi ez az erőltetés? Azt hiszik, futni hagyná a szerelmet? Azt hiszik, hízelgő neki, hogy ilyen kitartóan ostromolják?
És miért nem intézik el a reménytelen vágyakozást magukban? Hát miért nem lehet diszkréten, ún. férfiasan, titokban megszenvedni, ha tényleg annyira sorsszerű ez a viszonzatlan szerelem? Tulajdonképpen mi köze ehhez a nőnek? Miért terhelik vele, miért kényszerítik arra, hogy nemet mondjon egyáltalán? Szerenád, vallomás, lánykérés?
Hát mit csinál Tatjána? Amikor szétfeszíti a vágy, finom levelet ír, és szégyelli magát.
Hogyan lesz a férfi sóvárgása, kívánkozása, társ-igénye vagy szexuális éhsége és visszautasíttatása a nő hibája?
Ez a viselkedés nagyon mélyre van ágyazva a több évszázados kultúránkban. Amióta individuális szerelem létezik (az antikvitásé talán az volt, de a mai európai szerelemérzés alapja inkább a trubadúrlíra, a vallásos elemekkel színezett hűbéri rajongás, az olasz reneszánsz, Petrarca; Villon érdekes módon nem, aztán nagyon az angol reneszánsz, Shakespeare; minálunk néhány virágéneket leszámítva legelőször Balassi Bálint, a tizenhatodik század végén), azóta ezek a minták, meggyőződések, hiedelmek irányítják az euroatlanti ember szívét. A férfi, aki imád, rajong, szűzmáriás áhítattal, és a nő, aki fogadja a rajongást, és egyetlen pillantásán múlik a boldogság. A nő, aki nem rajonghat, aki csak a meglevő kínálatból választhat, aki ül a kastélyában, el nem mehet megkeresni a nagyvilágban, aki őt igazán megborzongatja. És mindez kötelező: aki fiatal, aki szép, az nem ússza meg, nem vonhatja ki magát a vágy köréből. A nő, aki talán igent mond. Ha nemet mond, kegyetlen. A nő, akiért rajonganak égi érzelmekkel, miközben földi késztetéseiket sokkal egyszerűbben elintézik mással, rajongásra méltatlan nőkkel. Esetleg a nő a kísértés, amely elvon az igazán érdemi teendőktől, a munkától, harctól, az egyházi pályától. A cölibátus intézménye nagyon is pontosan kifejezi, mit gondol az európai ember a nőről.
A nő, akit azért ostromolnak, hogy nemet mondjon. Hogy a feszültség, az eszményítés, a motiváció megmaradjon. A nő, aki ha igent mond, elbukott.
Mára ez átalakult, valódibbá vált, de ugyanúgy tele van visszássággal. Azt éreztetik veled: jó vagy. Abszolút jó. És ez nem olyan gyakori ám. Iskola, szülő, kortársak nem szokták ezt éreztetni. Ezért vár annyi lány a szerelemre. Hogy Jó vagy, végre valakinek, az nagyon jólesik. Fontos vagy. És a rajongó tiszteletben tartja, hogy nemet mondasz. Nem erőszakoskodik. Nem bánja.
Aztán kiderül: ő csak fontolva halad, mert ha túl erőszakos lenne, elröppenne a madárka. Azért vagy jó, hogy igent mondj. Csak akkor vagy jó, ha igent mondasz. Ha olyan vagy, mint amilyennek elképzelt. És gyakran: addig vagy jó, amíg igent nem mondasz.
De a válaszod: nem. S ő ezt nem bánja, így is a közeledben akar maradni, de közben titokban és főleg utólag az egészet felírja a te adósságodnak.
Lassan vád lesz a te nagy jóságodból: az egészet te kezdted. Miattad lett szerelmes. Miért vagy olyan szép? Provokatívan viselkedsz. Minek kínzod? Te akartad ezt az egészet. Azonnal tudnod kellett volna, igen vagy nem, ha nem, akkor a te felelősséged, hogy ő ne szenvedjen. De mégis, miért vagy ilyen kegyetlen? Da capo al fine.
Mivel visszautasítva lenni, a nagy akarással, kitartó próbálkozással célt nem érni kínosnak számít, megterhel, frusztráló, és emberünk nem akar nevetségessé válni, letagadja, hogy valaha szeretett, és a te nyakadba varrja az egészet. Feldereng az olvasat: a nő őt megalázta. Őt kihasználták. Őbelé nagyot rúgtak.
Miért gondolja így?
Honnan ered ez a rengeteg energia? Az óriási hajtóerő, hogy nő kell, valahogyan, akárhogyan is? Miért kell ennyire a nő? Ez valami ősi, biológiai alapú késztetés, amivel nem lehet vitatkozni? De akkor a nőben miért nem ekkora? Miért lesznek ilyen sokszor szerelmesek a férfiak? Miért gondolják, hogy joguk van a nem kívánt, nem szívesen fogadott érzelmeikkel bevonni a nőt? Ugyan, nekünk nőknek mindig akad szerelem? Hát mi miért tudunk évekig, némán, egyistenhittel szerelmesnek lenni a húszas busz sofőrjébe? Nekik miért kell mindig valaki, miért nem tudnak méltósággal egyedül élni, vagy elfogadni, hogy aki van, az nem szerelem, mert a szerelem ritka tünemény? Alapvetően félnek a visszautasítástól (szegények), ezért megpróbálkoznak minden lehetséges alkalommal, hátha a nagy merítésben fennakad valaki? És ha fennakad, azzal a kapcsolat tud-e valódi, teljes emberséget átható élmény lenni? Azt az egyet boldoggá teszik vajon? Vagy itt leginkább a szex a hajtóerő? Ilyenek a férfiak?
Én azt gondolom, nem ilyenek, és aki ilyen, az meg ne legyen ilyen. De ha ilyen, legalább ismerje el: ez az egész játék neki kell, neki jó, nem értem van.
És megint ne tévedjünk: mindez gyönyörű szavakba, kedves gesztusokba csomagolva megint nőhibáztatás. Mindenre, ami kellemes és izgalmas a szexualitásból, társaik példáját követve magától értetődően formálnak jogot. Ha nő vagy, vállalnod kell minden felelősséget, erkölcsileg: ne húzd, miért néztél rá úgy, ne alázd meg, ne törd össze a szívét. A teherbeesés felelőssége is a tiéd. Házasságtörés? Az a szemét cafka. Pedig nem a te házasságod. Ha nő vagy, a kellemesség csak szerencse, járulékos következmény, és minden mást el kell viselned.
Az álbarát altípus: ő vagy felmérte, hogy reménytelen lenne a kedvező fogadtatás, ezért titkolja a valódi szándékát, vagy sokkal idősebb, esetleg nős, és direkt szerelmesnek lenni szégyellne. Ez nagyon nehéz, mert aki az ilyen helyzetet jól akarja kezelni, annak minden bokorban a szerelmes motivációt kell gyanítania, ami rendkívül unalmas, és szegényessé teszi az emberi kapcsolatokat. Az, hogy ő leplezi a valódi szándékát, talán maga előtt is, nem tapintat, hanem őt védi önmagától, a méltóságát, identitását, házasember-öntudatát. Te taln elhiszed, hogy ő barát, vagy eleinte tényleg az volt, őt meg mégis ugyanaz hajtja, és ugyanúgy haragszik.
Rendkívül buta és szexista kérdés ám ez, hogy van-e férfi és nő között igazi barátság. Akinek ez komolyan kérdés, az mindenben szexet gyanít. Talán mert olyan kevés része van benne, azért. Sosem tudja ezt kikapcsolni, mindenről ez jut eszébe. De miért keresünk örökké társat, miért akarjuk ennyire a szerelmet? Mi helyett akarjuk? Miért bólintunk rá, hogy ez a rengeteg csonka történet rendben van? Miért természetes, hogy folyton olyanok szexualitásával találkozunk, akikéhez semmi közünk? Miért nem lehet kivárni a ritkát, a különlegeset, ami úgyis megtörténik, és miért mérgezzük a többi kapcsolatunkat ezzel a szemponttal?
A barátság annak is lehetetlen, aki már elkelt: ha van partnere, onnantól az ellenkező nem más tagjaival barátkoznia nem illik.
Már miért ne illene? Majd ez fogja a kapcsolatát megóvni? A barátom nagyon féltékeny?
Nagyon érdekes, amikor a nős férfi szeret bele az egyedülálló lányba, esetleg kicsit kevésbé célratörő, talán magának is hazudik, de végső soron ugyanaz mozgatja. Mit szeretne? Egy kis izgalmat, a lelkének egy titkos zugot keres. Mert az neki jó. De csak szépen, biztonságosan, titokban. Ha helyzet van, a felelősséget a másikért nem vállalja, nem vállalhatja. Ennek várná, hogy eszköze légy. Mert az neked olyan jó. De mi lenne veled, ha igent mondanál? (Én tudom. Kivételes szerencsém volt, ritka tünemény a férjem, de súlyos árat fizetünk.) A legbiztonságosabb mégis így, hogy a visszautasítást eleve belekalkulálja. De akkor miért jön újra meg újra?
A legdurvább, amikor a férfi, aki nem kell neked, féltékenyen figyeli, ki az, aki kell. Ez is emberi, de az ő magánügye. Aki ezzel nyomasztja a másikat, nevetségessé válik.
Mindezt, amit eddig írtam, nem az agresszív, cinikus, sorozatos csajozásról írtam. Ezek szépséges, nehéz, lélekgyötrő érzelmek. Ilyen a szocializációnk, hogy ez ki tud fejlődni ezer meg tízezer férfiban, szépen és bánatosan, és ők azt gondolják, hogy ők a tragikus hősök, a próbálkozásuk pedig a nőnek hízelgő, kellemes.
Jó lenne ezt a labdát visszadobni, és azt mondani az ilyen haragosan szerelmes férfiaknak: a gerjedelmed, kívánságod, szerelmed a te felelősséged. Vagy oké, Ámor nyila, de nem a nő csinálta. Akárhogy is, a férfi dolga, hogy megküzdjön vele, nincs ilyen, hogy “de hát érthető, ha egy szép fiatal nőt megkívánok”, “kiböki a szemem a szépséged”, “még jó, hogy beléd szerettem” — ez megint a jó öreg nőhibáztatás, minden kísértés, csalárdság forrásának fellelése a nőben. Ha visszanéz, ha nem, csak hibás lehet. Nem te akartad ezt, nem neked vannak titkos reményeid, te nem választottad ki őt, benned ő nem kelt ilyen érzéseket, ezért az egész az ő ügye.
Aki igazán szeret, nem gyakorol rád nyomást, nem az a cél, hogy ő mint hólelkű trubadúr jöjjön ki a dologból, és te legyél a romlás, a kísértés. Jó lenne, ha az, akiben váratlan és viszonzatlan érzelem ébred, nem zaklatna vele, és ha barátként elfogadják, miközben ő titkon szerelmes, akkor nem érezné úgy, hogy becsapták. Ha nem dédelgetne haragot, hanem elfogadná, hogy nem jár minden, amit megkívánunk.
Esztergályos megjelenik az ajtóban, hátul, de alig látni Asszonyság!
Juli nem ijed meg a hangtól Ki az? Ki van ott?
Esztergályos nagyon csöndesen Az esztergályos.
Juli Mit akar az esztergályos?
Esztergályos Ha valamiben segítségére lehetnék… Itt maradjak?
Juli hálásan, melegen, de határozottan Ne maradjon itt, esztergályos.
Esztergályos Holnap se jöjjek?
Juli Holnap se.
Esztergályos Asszonyság, nem haragszom meg érte, de érett ember vagyok, két gyerekem van, ne jöjjek hiába… ha
valaha jönnék, hiába jönnék?Juli Hiába jönne, esztergályos.
Esztergályos Áldja meg az Isten.
Így kéne valahogy. Bár szokás az esztergályost visszautasított szerelmesként ábrázolni, az ő ajánlata, a két özvegy házassága kevésbé érzelmi, sokkal inkább gazdasági ajánlat. És továbbra is kérdés: miért nem ők húzzák meg a határt? Miért kell minden barátkozásban, közeledésben, segítségben ugyanazt felismernünk és óvatosnak lennünk?
csak az olvassa. én szóltam 
Nem tudok szabadulni a Csábító naplója döngicséléstől itt a fülembe…. Tudom, hogy nem öleli át az egész jelenséget, de én úgy érzem, meghatározó.. a vágy, a megszerzés izgalmas útja és a röpke kiteljesedés utáni érdektelenség.. hmm…
Nekem is volt házasságban élő férfival kapcsolatom, aki később az én férjem lett, de nagyon megszenvedtük, sőt… Amolyan szemben a világgal korszak volt, de nem tudtuk végig összevetni a vállunkat, szétcsúsztunk a nagy ellentábor jóakarásában.
KedvelésKedvelés
Mi van akkor, ha egy nő akar egy férfit? Ezt nem szabad a férfi értésére adnia (sajnos), mert nevetségessé teszi magát. Könnyű nőnek címkézik, mert rábolint. Hogy igen, igen, igen. Ezerszer. Majd átgázolnak az érzésein…Csak addig kell, amíg megkóstólják. Majd jön a csalódás, hogy hiba volt. Nemet kellett volnamondani. Akkor talán… Ez is megérdemelne egy bejegyzést 🙂
KedvelésKedvelés
” Laura művelt, irodalommal fertőzött családból jött, s imponált is neki, hogy a Zalán futása költője a lábai előtt hever, és verseket ír hozzá, de egyáltalán nem volt szerelmes a középkorú férfiba. Vörösmarty kitartóan és teljes intenzitással udvarolt, s a társaság nőtagjai is igyekeztek meggyőzni a lányt, hogy kötelessége a költőt megmenteni. Legjobb barátnője, Vachott Sándorné így győzködte: „Ó, Lórikám, áldani fog, ki érezni képes, ha Vörösmartyt boldogítani fogod, még ha saját boldogságod áldozod is fel.” A heroizáló Vörösmarty-életrajzok egy lovagi szerelem kibontakozásaként írták le a két évig zajló ostromot, pedig csak Laura önvédelméről volt szó.”
(forrás: mai adag Nyáry Krisztián, Facebook)
KedvelésKedvelés
Ez tényleg durva. Végül meg is alázta a költőt azzal, hogy igent mondott, megszűnt a feszültség, a motiváció, maradt a távolba merengés.
KedvelésKedvelés
17 éves koromban egy étteremben dolgoztam pincérként és az ottani szakács, nos, úgymond “belém szeretett”, a cikkben jelzett módon (ő ekkor 35-36 körüli lehetett, az igazi korát senki sem tudta). Folyton a nyomomban járt, desszerteket készített, kedveskedett, majd mikor látta, hogy így sem tudom viszonozni az érzelmeit, féltékenykedni kezdett, folyton figyelt, hogy hová, kivel megyek, mit csinálok, ha kedves voltam egy-egy vendéggel, már állt a bál. A történet addig fajult, hogy – miután egyik este munka után bulizni mentem -, féltékenységében meg is pofozott. Az indok az volt, hogy “úgy néztem rá”, meg hogy “túl büszke” vagyok.
Az érdekes az egészben az volt, hogy az összes kollégám (fiatal srácok, idős nők vegyesen) hetekig győzködött, hogy dehát milyen rendes az Imi, a tenyerén hordozna, mennyire imád engem, hogy lehetek ilyen kegyetlen, hogy hagyom szenvedni, stb. …
Uhh, Éva, annyi gondolatot ébresztenek bennem az írásaid, ha tudnád, mennyi ilyen sztorim van…:-))) Jólesik megosztani veletek.
KedvelésKedvelés
(válasz érkezett Klaudia kommentjére)
Ijesztő, amit tolsz, de gondolom, tudod. Pont azért csinálod.
Nem csak a blogom kommentelési szabályzatával, hanem minden emberi normával ellentétes.
Frusztráltnak tűnsz.
Semmire nem mentség, hogy visszautasított vagy, hogy nem találsz nőt, semmire nem hatalmaz fel, hogy te azt hitted, meg mit szeretnél.
Nem, a nemi erőszakot senki nem érdemli meg.
Javaslom, olvasd el ezeket az írásokat:
A NEM AZ NEM, hiába erőlteted. És a talán is nem, és akiben van tartás, az ezt tudja.
KedvelésKedvelés
Az Asztalos, ha pácba kerül, …inkább hallgat.
Azt szerintem minden férfi érzi, ha valahol pluszban van. Ha mégis erőlködik, ott valami nincs rendjén. Ezek szoktak aztán erőszakosak lenni. Le kell léptetni konkrétan…
De láttam már olyan szitut is, amikor a fehérnép tudta kivel van dolga, mégis félig nyitva hagyta az ajtót, mintha kérte volna a verést…ilyenkor nehéz megítélni ki a normális…
Mégis azt mondom, az átjárón is szét kell nézni…mert az óvatosság közelebbi szövetségesünk, mint a jogaink vagy bármi, bárki más…
KedvelésKedvelés
Én azt kérdezem, ki mondja meg, hogy nyitva maradt az ajtó? A nőgyűlölő nézetek, megint? Ő a hibás? Én az itt dühöngő férfiút például őszintén, tiszta szívemből barátnak tekintettem. Gondoltam is, egyértelmű, ha házassági anyakönyvi kivonatára meg a tükörbe tekint. Meg aztán ő is tagadta sokáig, hogy ez az. Talán maga elől is. Ő meg azt mondja, én akartam, én néztem úgy, én hívtam őt. Hát mi cédák nem is tudunk másképp nézni? Én se tudom már, ha valaki úgy nézett, az az ő szeme volt, vagy ahogy ő nézett, a pillantás. Érzékeltem, persze. De mit csináljak? Miért nem az a kérdés soha, nekem ki tetszik? Nekik miért nem számít, hogy ők nem? Igazán, hevesen lázba engem ha öt férfi hozott egész életemben. Egyikből se lett semmi, háromnak meg sem mondtam soha.
KedvelésKedvelés
Nekem is öt férfi volt az életemben, aki hevesen lázba hozott!!! 🙂 Viszont nagyon sokan voltak belém szerelmesek, akár évekig is, és hasonló vádakat kaptam én is. De jó, h ezt most leírtad, komolyan egy újabb kő, ami leesett a szívemről. Remélem a lányaim már tudatosabbak lesznek, mint amilyen én voltam/vagyok.
KedvelésKedvelés
És lépjen le ő. Ne nekem kelljen ezt is. Ki van ez fordítva, komolyan.
KedvelésKedvelés
Igazad van…ehhez ujjá kell születni.
KedvelésKedvelés
Kedves É. Ma élesben átéltem Esztergályos szerepét. Még a két gyermek is stimmel. És ha kérdezel? Így akarom, mint Esztergályos. Így. Helyettem is szóltál.
KedvelésKedvelés
A mindenit, nem lehetett könnyű. Mi az előzmény, mi bátorított fel, hogy feltedd a kérdést, meg lehet kérdezni?
KedvelésKedvelés
Nézd, én hiszek a zsákmány-mentes kapcsolatban. Az önzetlen segítségben. Abban, hogy – akár egy nővel – a “jó emberek társaságát” élvezzem, és nem többet. És abban is hiszek, hogy igen, amennyiben valaki nemet mond dédelgetett szerelmi vágyaimra, elfogadjam, és azt mondjam: szeretlek, és elengedlek. De nagyon nem könnyű így élni. Nem érezni a fájdalmát, a bánatát, hogy ne fájjon az elutasítás. Viszont lehet. És az az emberi nagyság, amikor Esztergályossal mondhatom: Áldja meg az Isten. Ha van szeretet, akkor ez az. A többi néma csend… de ha nem az, inkább hallgasson.
KedvelésKedvelés
Azt hiszem, ha egy férfi, akit előbb visszautasítottam, képes lenne tiszta szívéből annyit mondani, hogy “Áldja meg az Isten”, rögvest beleszeretnék. De legalábbis hozzá hasonlítanám mind az utána jövőket. És ez a magas léc mégsem garantálja, hogy el ne fogadnám azt, aki alulról sem súrolja. Ilyen néha a szenvedély.
KedvelésKedvelés
Aki igazán szeret, azt mondja. A többi nem szeretett igazán. A szeretet azt jelenti, hogy azt is elfogadom, hogy a másik mással boldog, és drukkolok a boldogságáért, figyelek rá, és ha kell, segítek, csak úgy, mert valaha szerettem. Ismertem olyat, aki tíz év után feleségül vette régi barátnőjét, pedig az először elhagyta, és utána az volt a fő indok: hisz szerettem, most is szeretem. Szerintem ez a semmiért egészen.
KedvelésKedvelés
“Hát mit csinál Tatjána? Amikor szétfeszíti a vágy, finom levelet ír, és szégyelli magát.”
Ez a mondat rengetegszer eszembe jut. Szinte naponta.
KedvelésKedvelés
Ma már nem írok többet, de ezt még kell: “Honnan ered ez a rengeteg energia? Az óriási hajtóerő, hogy nő kell”
A szeméből. A hajából. A csinos derekából. Az illatából. A hangjából. A közelségéből. Az óriási hajtóerő, hogy AZ a nő kell.
Elcsépelt. Igaz. Tudom, hihetetlen.
KedvelésKedvelés
Pont ez alá, a tömény önzésről szóló poszt alá írod ezt. Tök jó, hogy rákened… amiért nem tudod kezelni a vágyadat, és úgy nézed és körülfonod, és van, aki meg csikarja, nyomja, dühödten hibáztatja, mert nem akar… amiért annyi “szerelmes” nem tud felnőni, és csak magát, a saját kívánkozását látja, a másik ember csak ürügy.
Hát elárulom, vannak falkaparós kívánásaim, akarásaim egy-egy impulzus vagy jó élmény után. Csak nincs pofám másokat terhelni vele. Soha nem mondanám, hogy azért, mert ő olyan. Látom magam: én vágyakozom, én kapcsolódnék, ez az én igényem. Nem dolga másnak ezzel semmit kezdeni. Csak ha benne is felébred a vágy. Akkor viszont magától fog felém jönni.
KedvelésKedvelés
Általában igazad van, de én most nem erre gondoltam. A bejegyzés kérdésfeltevése, hogy honnan a rengeteg energia, a hajtóerő. Nálam abból amit írtam. Elképesztő energiákat tud felszabadítani. A hozzászólásom lényege az érte, nem a miatta. Vagy, ha van valami kölcsönös, de mindkét fél a falat kaparja évekig az lenne helyesebb?
KedvelésKedvelés
Milyen nőről van szó? Megkívánt random nő, reménytelen szerelem (erről szól a poszt, és ha valaki nem tud belenyugodni abba, hogy NEM, az szerintem mindenképp átnyomás, lelki játszma, gyakran zaklatás.
És miért kaparná két egymást kívánó ember a falat? Nem értem. Lehet tudni, ha egy nő akar egy férfit, sok jele van.
KedvelésKedvelés
Az emberi kapcsolatok komoly tudomány, tanítani kellene az iskolában. Férfiként, apa nélkül felnőve (egyébként vele se lett volna jobb, igaz barátja az alkohol, nevelési módszere a verés) vagy olyan apával, akinek lövése sincs a nőkről és tabuként kezeli a témát, vagy olyan lózungokkal, hogy minden nő szajha, honnan kellene tudni, hogy mit mond egy mélybarna szempár? Vágyat, vagy csak felületes érdeklődést? Kincskereső vagy lelki társ is egyben? A zöldebb vagy zöld jelzéseket viszonylag jól lehet fogni, de az igazi, mögöttes szándékot már jóval nehezebb.
Random nő esetében teljesen világos nekem a NEM és simán elfogadható. Előzmények után elfogadni a nem-et nehéz, van amikor könnyebb, van amikor nehezebb. Én személy szerint nem szeretnék nyomasztani ezzel senkit, de nehéz elfogadni, én csak úgy tudom pl, ha komoly fizikai távolság is társul hozzá és minden kapcsolat megszakad, akkor egy idő múlva vissza lehet állni alapszintre.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: a gyengéd erőszak 1. | csak az olvassa — én szóltam
de azt hiszem fordítva is feltehető a kérdés, miért kell női részről ezeket az embereket összezavarni, miért érzi úgy valaki, hogy ha nem is akar kezdeni vele semmit, max mint emberrel, mi szüksége van akkor rá az életében?
miért kell a mézesmadzag?
mégis, újra és újra…
KedvelésKedvelés
Azé a felősség, aki erősebben akar valamit. Az veszíthet többet, és az vigyázzon magára. Akármit akarhat a nő, nem ez a kérdés, hanem hogy a Sóvárgó (olykor: Gyengéd Erőszakoló) miért megy bele ebbe a helyzetbe. Miért nem csak akkor nyílik meg, adakozik, amikor rá is biztosan, de tényleg biztosan ÚGY néznek, AZT akarják (azon kevés nők egyike, aki 1. nem durván traumatizált más férfiak erőszakja miatt, 2. hozzá pont tartósan vonzódik). Miért akar alul lenni a férfi, miért tűri, miért nem ismeri fel, hogy erről van szó, és mi olyan becses és vágyott, hogy seggkörnyéken tartsa a fejét? És mit követel, ha nemet mondanak neki, lepattintják. Mindenkinek vétójoga van, a kapcsolat akármelyik szakaszában.
KedvelésKedvelés
“a gerjedelmed, kívánságod, szerelmed a te felelősséged. Vagy oké, Ámor nyila, de nem a nő csinálta. Akárhogy is, a férfi dolga, hogy megküzdjön vele, nincs ilyen, hogy “de hát érthető, ha egy szép fiatal nőt megkívánok”, “kiböki a szemem a szépséged”, “még jó, hogy beléd szerettem” — ez megint a jó öreg nőhibáztatás, minden kísértés, csalárdság forrásának fellelése a nőben. Ha visszanéz, ha nem, csak hibás lehet. Nem te akartad ezt, nem neked vannak titkos reményeid, te nem választottad ki őt, benned ő nem kelt ilyen érzéseket, ezért az egész az ő ügye.
Aki igazán szeret, nem gyakorol rád nyomást, nem az a cél, hogy ő mint hólelkű trubadúr jöjjön ki a dologból, és te legyél a romlás, a kísértés. Jó lenne, ha az, akiben váratlan és viszonzatlan érzelem ébred, nem zaklatna vele, és ha barátként elfogadják, miközben ő titkon szerelmes, akkor nem érezné úgy, hogy becsapták. Ha nem dédelgetne haragot, hanem elfogadná, hogy nem jár minden, amit megkívánunk.”
KedvelésKedvelés
És mindenki másnak is, aki ebben vergődik, és hibást keres, ezt ajánlom. Ne told át a felelősséget, ne keresd a bűnöst, te mentél bele, te rogytál a lábaihoz. Nyilván lenéz – ha előre néz, ha felfele néz, ott nem talál, csak lefele tud nézni, mert lent vagy. Az emberek olyanok, amilyenek, érdekvezéreltek, csalárdak, egymást használósak. Mi magunk is. Ami nem érdekünk, azt nem csináljuk. Akinek kevesebb hatalma van másokat vonzani, és kisebb hatalma, hogy használjon másokat, az hótiszta erkölcsi lényt játszik. Pedig ez csak nyomor, lúzerség, és a legnagyobb frusztrált manipulátorok köztük vannak.
25 fölött nem kéne kiakadni, hogy az emberek nem fogják neked garantálni a tisztességet, tálcán kínálni neked a korrekt önmagukat. Neked kell megvédened magad, nemet mondanod, nem belemenned. A nyafogás és hibáztatás taszító, és nagyon sok manipulátor és gyengéd erőszakoló adja elő. Ha volna hatalma, ugyanúgy használna másokat. Így is használja őket, csak beöltözteti szubmisszív magatartásba. Engem rég nem hat meg a másokat hibáztatva előadott szenvedés.
KedvelésKedvelés