2012. novemberi poszt
Már beteltem a megvilágosodásokkal, a sorozatos “mostantól…!” felkiáltásokkal, nekibuzdulásokkal. Megtettem a magamét, nem tévézek, nem autózom, nem torrentelek, tessék nekem mindezt jóváírni. Én már nem akarok új felismeréseket, fenyegetéseket, én már bezárultam, én már ezt a jó kis kialakult, tejszínes-koffeines-benettonos életemet akarom, akkor is, ha nem tesz jót nekem.
Olyan családba születtem, bármilyen béklyózóan konzervatívnak tűnik is most sok szempontból, amelyben nem voltak szilárd, többgenerációs értékrendbeli, életmódbeli normák, nem látogattuk hetente a nagyit, nem akartak belőlem sportolót faragni, volt ugyan nyomás, hogy mindenkinek legyen diplomája, de aztán nem zavarta anyámat, hogy nem lett (sőt, leginkább már az enyém zavarja). Emellett volt az életünkben több, kifejezetten lázadó elem: anyám például eleve vegetáriánus családba született, sosem evett húst (így főzte a pörkölteket apám kedvéért), már a kilencvenes évek elején természetgyógyász végzettsége is volt, apám pedig rendszerellenes éllel volt vallásos, egy kisegyház tagja, bár katolikusnak keresztelték. Anyám is egy másként gondolkodó lelkészhez járt, evangélikus létére reformátushoz. És folyton valami új mániája volt. Egy ideig megszállottan kötött, óriási, tízes tűkkel, ormótlan kardigánokat (hopp, ez a kulcs az én kézimunkaiszonyomhoz?), rongyszőnyegeket horgolt felcsíkozott maradék anyagokból, később bermudanadrágokat varrt, tízesével, az egész családnak. Aztán elromlott a varrógép, és (ez is milyen jellemző) az úgy is maradt, nem javították meg, nem lett helyette új. És volt a kisszilva-korszak (nevezzük nevén: ez a fosóka, de én ezt a férjemtől tudom, aki polgári döbbenettel vette tudomásul, hogy mi ezt ettük: ez volt az egyetlen elérhető gyümölcs anyám fiatalkorában, mert megtermett a nagyanyámék kertjében), amikor is az e terményből készült lekvártól és szörptől roskadoztak a pince polcai (de mi gyerekek nem szerettük, nem ettük, megvetettük), később jött a kubainarancs-korszak, aztán ugyanilyen megszállottsággal járt a piacra túlérett, filléres banánért, még később a csodahatásúnak tartott grapefruitért. Mindebben csak az “olcsó, jó lesz az” a közös elem, amúgy az a lényeg, hogy mindig jött valami új. Például lelkesen tanultunk eszperantóul, amikor tíz-tizenkét éves voltam. Azt mindenesetre soha senki nem mondta a családban, hogy egy kritikus, új gondolkodásmód, gyakorlat eleve hülyeség. Persze mindez józan, protestáns értelemben véve etikus és praktikus gyakorlat volt, nem bádogmackó-gyűjtés, kokainbulik vagy siklóernyőzés, ami azt is jelentette, hogy nem nyúlt túl a hétköznapokon, nem jelentett esztétikumot, kapcsolatot a művészettel, és nem nyújtott különösebb élvezetet sem, az volt a gyökere, hogy “mások nem tudják, de mi igen, hogy így helyes”.
Tele voltunk olyan kiadványokkal, amelyekben meg akarta valaki magyarázni, hogy ahogy általában csinálják az emberek, az nem jó, ahelyett kell valami új. Vallásos irodalom, Joni Earecksontól a jehovákig minden, és voltak Schirilla Györgyöt magasztaló könyvek, reformszakácskönyv, jóganépszerűsítő kötet, brosúra a gyorsfagyasztás előnyeiről. Azt kell mondjam, kissé döbbenten: az én családom nyitott volt mindenfélére, amivel meg tudta tagadni a múltját, amivel el tudott különülni az őt körülvevő világtól, illetve — ízlése, lehetősége szerint válogatva — ezek közül némely ilyen ideológiai, életvitelbeli alternatívára. (Vajon miért? Talán akkor nem kell szembesülni a szokásos elvárások közepette valószínű kudarcokkal?)
Én meg minden ilyesmit elolvastam. És éreztem: igen, nekem is nemet kellene mondanom a bűnös világra, be kellene merítkeznem, és nekem sem kéne húst ennem, hiszen én tudom, hogy ez az út. Még később: igen, léböjtölni kellene, talpmasszázsra járni, kerülni az E-ket, bojkottálni a Danone-t, nyers táplálékon élni, meg cukormentesen. Irgalmatlanul hosszútávfutni, szaunázni, kompromisszum nélküli ökoéletet élni… csupa olyasmi, ami nagyon nehezen illik a megszokottba, ami állandó világnak feszülés, mindent jobban tudás, miközben kritikus gondolkodás is, meg rettenetes pluszmunka. Aztán anya lettem, dacosan igény szerint szoptattam, mosható pelenkáztam és hordoztam már 2001-ben, aztán mamami lettem, aztán még otthon is szültem, olvastam oltáskritikát, tévétlenséget, vegán konyhát, puhatalpú cipőt, biopamutot, makrobiotikát, paleót, homeopátiát, waldorf pedagógiát, natúrkozmetikumokat, bionövény-termesztést, rönkházat, kommunát, jurtába költözést, Eliminal Communication-t. És ott tartok, hogy nekem nem lehet újat mondani. Én ezerféleképpen tudom már, hogy nem úgy kell, hogy az a régi nem jó. El is hiszem.
Ez a dilemmám, amikor segítek. Hogy a rászoruló család, akiket egy szívemnek kedves irodalmár és a Facebook szervezésében eltökélten támogatunk, teszem azt — fiktív a példa — Disney-dévédéket, levesport meg gumicukrot kér, akkor tudok-e jó szívvel ilyesmit adni. Valódi segítségnek érzem-e ezt? Hiszen átélem: olyasmit adok, ami nekem nem kellene, nem értékes. Az meg milyen adomány? Rásózom, ami nekem nem kell, nem kéne?! Valamit, amit én tulajdonképpen bojkottálok, mégpedig azért, mert mélyen hiszem, hogy az a valami nem tápláló, hanem éppen pusztító. Hiszen nekem mindez — a bojkott, a reform, a tisztánlátás — nem trend, nem “próbáljuk meg ezt is”, hanem valóban megélt felismerés. Bennem van a reflex, hogy elmagyarázzam nekik is: ez nem jó, ez nem egészséges, elbutít, megrövidíti az életed. Hogy a gumicukor mellé még megvilágosodást is csomagoljak.
És ezért vagyok rezignált, amikor új meg új életmegváltó módszerekről hallok. Már beteltem a megvilágosodásokkal, a sorozatos “mostantól…!” felkiáltásokkal, nekibuzdulásokkal. Megtettem a magamét, nem tévézek, nem autózom, nem torrentelek, tessék nekem mindezt jóváírni. Én már nem akarok új felismeréseket, fenyegetéseket, én már bezárultam, én már ezt a jó kis kialakult, tejszínes-koffeines-benettonos életemet akarom, akkor is, ha nem tesz jót nekem. A fizikai függőségen túl ilyesmi köti a dohányosokat is a cigihez, ezért nézik a tévét, ezért esznek zsíros, fűszeres pörkölteket. Az észérvekkel szemben szűkölök: én már megvilágosodtam, hát az nem számít, hogy bio a csokoládé?
Hány reform fér bele egy mégoly tág lélekbe? Hány fér a tiétekbe? Mit csináltok a többi, zavarba ejtő információval? Kikerülitek? Megmagyarázzátok? És fölényesen? Vagy rossz lelkiismerettel? Szerintetek az összes reformelképzelés marhaság, szemfényvesztés, de legalábbis túlzás? Nektek működik a meg nem váltott életetek? És hogyan reagáltok, ha valaki újabb megváltást tol az arcotokba, amiből kiderül, hogy rosszul tudtuk eddig, és hogyan, ha világos, hogy ő ezzel pénzt szeretne keresni? Megint gyanítom: nem vagyok egyedül.
Én már régebben beteltem. Én már nem akarok saját kiskertet (az erdőben amúgy is keserves harc a természet ellen), irritál a feng shui, nem megyek zumbázni, nem hat meg Antal Vali és leszarom a vércsoportdiétát. Húst eszem, de csak jó minőségűt (na jó: a nullások az egyetlenek, akik ehetik, tudtátok? nullás vagyok), meg tojást, tejet iszom, szintén csak a színét-javát, és nem akarok újabb bűntudatkeltő vegán eszmefutattásokat az arcomba. Állati zsírt eszünk nagyobbrészt, kapva kaptam a mangalicaőrületen, vaddisznóvirslit vettem a múlt héten, és megörülök, ha a növényiekről ki-kiderül valami kórság. Kőolajszármazékot kenek a hajamra, arcomra, testemre, ráadásul elég drágák is ezek, és roppant elégedett vagyok, amikor az ÉVA lerántja a leplet a csalángyűjtögetős házi kozmetikumokról.
Íme, az érvelés halála: amikor begyűjtjük a világ zűrzavarából azokat a tanokat, amelyek a magunk életvitelét, szokásait igazolják. Hogy helyesek, sőt, talán az az egyetlen helyes, avagy legalább nem akkora gáz. (Tudtátok, hogy a marihuána gyógyítja a rákot? Van egy ismerősöm, aki ezt forszírozza nagyon.)
Azért megörülök, ha a Benetton előrukkol a biopamut kollekcióval, mindenesetre nem engedem a Benettonomat. De lehet, hogy az élet elém tart valami tükröt, és akkor majd mehet a hús meg a tejszín is akár, és jöhet az MMR-oltás, de akkor is, túl mindenen, utolsó leheletemmel is kávézom, és olyankor szeretem Szendi Gábort. Szeressétek ti is!
csak az olvassa. én szóltam 
ó nahat, Joni nekem is megvolt, a mama nyomta ezeket. tole szarmazik a vallasi alapozasunk, a kepes bibliak nagoyn klasszak voltak. de nala csak nyaron voltunk, es akkor voltunk csak a szeme elott, a hazban, amikor esett.
a mirabolan szilva teljesen rendben van, faluhelyen most is sok udvarban latni, meg parkokban diszfanak. teljesen eheto, finom edesre erik, en nem tapasztaltam, hgoy barki lenezne.
“Íme, az érvelés halála: amikor begyűjtjük a világ zűrzavarából azokat a tanokat, amelyek a magunk életvitelét, szokásait igazolják. Hogy helyesek, sőt, talán az az egyetlen helyes, avagy legalább nem akkora gáz. (Tudtátok, hogy a marihuána gyógyítja a rákot? Van egy ismerősöm, aki ezt forszírozza nagyon.)” a vilagon szinte barmit ala lehet tamasztani egy brit kutatasi eredmennyel, meg annak az ellenkezojet is. toleranciabol viszont nem vagyunk eppen pengek. igy aztan jol jon egy-egy pszichologiai tanulmany vagy Lancet cikk, pedig tobbnyire nem ilyen komolytalan marihuana-rak temakrol van szo.
KedvelésKedvelés
A sok hasonló életrajzi adat teszi biztos, de mintha az én családomról írtál volna…
És igen: megtértem, megváltódtam, meg is világosodtam nem egyszer, elkezdtem, nagyon hittem, majd félbehagytam számtalan dolgot – egy részét biztos lustaságból, kényelemből, más részét kiábrándultság (vagy egy újabb eszme) miatt. Ma már leginkább abban hiszek, hogy nincsenek mindenkire érvényes, naaaagy igazságok, amik akárki problémáját egy csapásra megoldják, és legfeljebb akkor adok tanácsot, ha (nagyon) kérik. Nem dörgölöm más orra alá, hogy én bezzeg elmegyek a dobozokkal/flakonokkal a szelektív konténerig, viszont nincs bűntudatom az autózás miatt.
Az első gyereknél (most szintén 11 éves) még nekem is fontos volt, hogy a ruha uniszex, jó minőségű, valamint mesefiguráktól és hülye feliratoktól mentes legyen. Gutaütést kaptam pl. a D.i.s.n.e.y figurás kollekcióktól és attól, ha egy szülő mondjuk “Little monster”-nek titulálta a gyerekét. Utáltam, hogy kislány-fronton minden rózsaszín, fodros, hercegnős, a fiúk pedig kis macsók. Ez a 2-3. gyerek érkezésére teljesen elmúlt, örömmel és élvezettel vettem nekik a “nagyon lányos” és “nagyon fiús” holmikat, max. annyi elvárásom maradt, hogy ne csináljak hülyét a gyerekemből egy “jól” megválasztott felirattal.
Ugyanez a helyzet az étkezéssel: egy nem is olyan rövid (bőven években mérhető) időszakban nagyon odafigyeltem, mi kerül az asztalra nálunk, aztán jött egy irtó nehéz periódus, és nem engedhettük meg magunknak ezt a luxust, én pedig rájöttem, hogy a margarinos kenyérnél sokkal többet árt nekem az a bűntudat és félelem, amivel elfogyasztom.
Szóval azt gondolom, az ítélkezés, méricskélés (mások tetteié, javaié), az önámítás és a vakhit, vagy ahogy az előbb is írtam, az önmarcangolás többet ártana, mint pusztán az, hogy megteszek vagy nem teszek meg valamit.
Aztán az is lehet, hogy ez most az életemnek egy megengedőbb, toleránsabb időszaka, és egyszer újra kérlelhetetlenebb leszek majd bizonyos kérdésekben. Nem tudom…
KedvelésKedvelés
de jò komment:-)
KedvelésKedvelés
Jó a felvetés: mi a jobb, ha 30+ éves koromra kialakítom a saját rendszeremet (mit eszem, mit nem, mi az, amiről tudható, hogy rosszat tesz, de nekem megéri (?), miről mit gondolok, úgy nagyjából mi szerint élem az életemet), vagy ha folyamatosan váltogatom az újabb és újabb meggyőződéseket a fenti dolgokban? Gyanítom, hogy erre sincsen recept. Az nagy baj lenne, ha 30 évesen megállnék a gondolkozásban (erre milyen sok példát tudnék mondani, sajnos) és az életem hátralevő részében nem lennék hajlandó semmin elgondolkodni, minden új felvetést olvasatlanul kihajítanék az ablakon. De ki mondja meg, hol van a kettő között a “jó” határ? Mint minden más fontos téma az életben, ez is állandóan mozgásban van. Szerintetek nem? Talán a fontos az, hogy gondolkozzunk, a végsőkig.
KedvelésKedvelés
“Én már nem akarok új felismeréseket, fenyegetéseket, én már bezárultam, én már ezt a jó kis kialakult, tejszínes-koffeines-benettonos életemet akarom, akkor is, ha nem tesz jót nekem.”
szerintem ez egy tipikus téli bevackolás 😀 majd ne felejtsd el visszaolvasni tavasszal! Én is szoktam így érezni.
“Hány reform fér bele egy mégoly tág lélekbe? Hány fér a tiétekbe? Mit csináltok a többi, zavarba ejtő információval? Kikerülitek? Megmagyarázzátok? És fölényesen? Vagy rossz lelkiismerettel? Szerintetek az összes reformelképzelés marhaság, szemfényvesztés, de legalábbis túlzás? Nektek működik a meg nem váltott életetek? És hogyan reagáltok, ha valaki újabb megváltást tol az arcotokba, amiből kiderül, hogy rosszul tudtuk eddig, és hogyan, ha világos, hogy ő ezzel pénzt szeretne keresni?”
hát, ha világos, h ezzel pénzt akar keresni – egyértelműen és mindig nem. Nem azért, mert sajnálom tőle a pénzt, vagy nem lehet jó a termék, hanem azért, mert nem etikus meglévő baráti-ismerősi kapcsolatokat üzleti kapcsolatokká alakítani.
A sok információt valóban muszáj szűrni, mert mára befogadhatatlan méreteket öltött. (úgy visszasírom a gimis éveimet, amikor nagyjából átláttam a magyar könyvpiacot, és tudtam követni az újdonságokat). Ezért kellenek a szünetek, a telítődések, az évek során összegyűlt tapasztalat.
Én igyekszem nyitott maradni az új információra, ami, először is, nem is mindig új. Fölényes is szoktam lenni sajnos, meg a lelkiismeretem is gyakran rossz (pedig tényleg többet ártok vele, mint az a margarinos kenyér vagy a szupermarketes darálthús), de nem marhaság a reform, pláne most, amikor a manipuláció palettája annyira kibővült, hogy szó szerint bármit megetetnek velünk, ha nem vagyunk folyton résen.
KedvelésKedvelés
meg aztán idővel lanyhul a lelkesedés.
ugyanolyan vehemenciával már nem esünk neki és kiáltjuk ki jónak az új tanokat. hiszen közben – az úton valami felé – kiábrándultunk, csalódtunk a hitünkben, önmagunkban, társunkban, barátainkban, gyerekeinkben és még oly sok mindenben.
ahogy haladunk előre kopunk. néha-néha a cinizmusig tudjuk koptatni magunkat. az már rossz. nagyon rossz. amikor a csillogó szemmel lelkesedőkre legyintünk: ja, az nekem már megvolt.
aha, aha itt köszön be az önreflexióra való képesség?
KedvelésKedvelés
Mindegyik nagyon melós, némelyik drága is, gyerekkel alig kivitelezhető, én nem csodálom, ha elfáradnak a népek.
KedvelésKedvelés
Nekem ilyenkor mindig összeszorul a gyomrom, hogy vajon az én lányom milyennek lát majd engem.
KedvelésKedvelés
Szokás szerint szuper poszt, én is mostanában tartok ott, hogy kezd kialakulni, mi az, ami nekem fontos, és tartani is tudom, és mi az, ami nem, de még mindig magyarázkodom, hogy miért nem adok párizsit az egyévesemnek, pedig már nem kéne…
KedvelésKedvelés
Virágzó üzlet amúgy ez a megváltásárusítás.
KedvelésKedvelés
anno életemben vega voltam (a nagyuzemi allattartas miatt/ellen,nem masert),biciklivel jartam es szelid gyogymodokat alkalmaztam. sosem hatarolodtam el a gyogyszerektol sem,ha kell,kell. mindig a kompromisszumot kerestem/keresem. amikor babank lett, husevo lett,ugy voltunk vele majd o dont. amibol kellett a biot kapta meg a hazait +a jo minosegut (cipo) – de pl. olasz biopadlizsant nem vettem mert minek jaruljak hozza az ezer km benzinpofgteteshez?? kapott homeo kupot,ahogyan kapott ab.t is amikor kellett. amikor kiderult,hogy spec dietaznom kell elkezdtem hust enni, amikor asztmas lett a gyerekem nem kezdtem kapalozni,hogy jajistenem nemar,hogy puffozni kelljen -kapja a konzervativ ellatast es kap melle alternativat. szerintem lehet esszel,parhuzamosan,tobb dolgot integralva elni az eletunket es nem belefeszulni egy-egy dologba. ha az emberben van alapveto ketelkedes akkor az megvedi attol,hogy kritikatlan tomegfogyasztoja legyen akar a bio-okonak akar a gumicukornak. persue attol.is h atelje ezt a sokadszorra os megvaltodas elmenyt,ami nagy energiakat adhategy hullamvolgyen.
autoval jarunk most, eü. javallatra-es nagyon varom,hogy egyszer valaha megint bringara uljek. nekem az a szabadsag. az auto praktikum es az utobbi evekben nekunk eletmento volt. de mar akkor bringas felvonultam amikor nem volt cm. tudom,hogy szennyezem a kornyezetem vele, nem felejtem. nem ragozom tovabb,nalunk igy van. kozepre igyekvoen. a megvalto/altrnativ eszmek alkalmazasat a korulmenyek is alakitjak. lehet h en ringatom csak bele magam,h ez kozep -de igyekszem. bocs ha nayon kusza,rohanok de tok jo tema:-))))
KedvelésKedvelés
Én értem, de mi van azzal, aki tényleg meg van róla győződve (meggyőzték), hogy a hús, az antibiotikum, az oltás stb. méreg?
A bióba nem lehet belebetegedni (= nem a bióságba). A gumicukorba igen. Ezért a közép nem közép.
KedvelésKedvelés
bele lehet betegedni a bioba-agyilag:-) en igy ertettem. nekem nem bio a bio+ fair trade banan, mert ugyanugy terheli a kornyezete az idejuttatasa,mint a husgyartas. gumicukrot nem eszunk. a kozep nekem kozep,masnak meg pont mashol van a maga kozepe – magamrol irtam csak. ertem ezt a kozepet az almaim -terveim – idealis -valosag – korulmenyek – realitas koordinatarendszerben. a kozep tolodik neha ide-oda. vannak alapelvek,amikbol egyaltalan nem engedek sosem, amibol 10/2x engedek stb…akit meggyoztek, hogy a hus mereg,akkor neki az lenne. ha az oltas mereg, es nem adat be kotelezo oltast, az egy komolyabb, masokat is veszelyeztezo dontes. es az is erdekes, hogy mi a helyzet azzal, amikor nem megvalto eszme, hanem tudatlansag az, ami miatt vki a kornyezetet veszelyezteti…ez mar mas tema.
KedvelésKedvelés
Jó kis téma 🙂
Szerintem mindenki végigjárja a hadak útját, akiben van egy kis kutató szellem. Én mára igyekszem mindent jó értelemben vett kritikus szemmel nézni, kérdéseket feltenni, más oldalról is utánanézni, mert szerintem nincs teljesen objektív igazság semmiben. Mint ahogy ugyanaz a hajfesték nem festi be ugyanolyan színűre két különböző ember haját, úgy másban is nagy különbségek vannak/lehetnek. Ezért kimazsolázom magamnak ami jó, ami nekem jó, amitől jól érzem magam, ami előbbre visz, ami örömmel tölt el és ha már azt veszem észre, hogy ítélkezek, görcsölök, megmondó ember leszek, gyorsan lelazítom az agyamat és lépek tovább. Nekem fontos, hogy tudjam egyfajta (ön)iróniával is nézni ezeket a hullámokat, mert ha a megváltás kárhozattá válik, nagy gáz van.
Így maradt az, hogy vannak dolgok amikre figyelek, mert érzem, hogy az jó, illetve tapasztaltam az ellenkezőjét. De mára tudom már, hogy a Zumba kikapcsol, de nem igazán fogyaszt, hogy nincs laktóz-intoleranciám de a gluténtól tényleg migrénem lesz, hogy az Isten nem a Hit gyülekezéteben lakik és, hogy a kiskertet imádom, mert egész más ízű a spenót, mint a bolti és olyan jó látni a sarjadó életet a földből. Mára tudom, hogy mi van a szívem mélyén, hogy mihez vagyok hűséges, miért kell nyúlnom ha szomorú vagyok (nem a pohárra gondoltam :D), tömören mi az ami igazán fontos.
Minden útkeresés erre is tanít. Szerintem.
KedvelésKedvelés
ez is olyan kerek igy, jo az iras es milyen jok a kommentek!!
KedvelésKedvelés
igen, ezzel a kommenttel én is tudok azonosulni
KedvelésKedvelés
Hm. Nekem az a furcsa, hogy amiket a szüleidről írsz, azokon az eszméken és fázisokon (Jonitól mondjuk Schirilláig) én a saját kamaszkoromban mentem keresztül, és nem a szüleim tálalták, hanem a saját keresésem. Nekem ez valami megrekedtséget vagy ürességet, vagy kétségbeesést sugall, hogy “felnőtt” emberek így kapkodnak fűhöz-fához, szerintem nagyon is oké, hogy mire az ember ennyi éves, már nem nyit ajtót J. tanúinak és nem fogad marketinghívásokat. Attól még lehet nyitott. (Apropó, a minap engem is elért a hómrelaksz. Eszembe jutottál. :))
KedvelésKedvelés
ez az írás most nekem is betalált 🙂 hívogatóak voltak a kérdések válaszokra.
engem nagyon sok “reform” érdekel (még). de nem hajtom őket, csak ami az utamba kerül, azzal foglalkozom. (barátaim beszéltek róla, vagy valaki számomra hiteles szerző említi, stb.) és nem is feltétlenül a nagyon újítót olvasom és alkalmazom, sokszor hagyományok szövegei, gondolatai jelentenek újat. (mondjuk érzek magamban már annyi rutint, hogy az első vizsgálattal be tudom lőni: ez most lektűr-ezo, vagy valami komolyabb.)
diákkoromban az osztálytársam többször próbáltak téríteni: érdekelt, de sose tértem meg. viszont sokat olvastam más vallásokról is, ez lett az örökség. egyetemista koromban a “mi a tudomány értelme” izgatott, találtam órákat hozzá, sokat olvastunk és beszéltünk róla, ez is belém épült (kritikai szellem, hajajj…). egyetem végétől az “egészséges életmód” lett a fő vonal (ant.alval.i és Oláh Andor): gyakran megvalósíthatatlan, de tanulságos.
az én személyes konklúzióm, hogy minél hitelesebb forrásokat kell keresnem. Sok esetben ezek régi szövegek lesznek, vagy régi dolgokból építkező mai szerzők művei. DE: semmi sem szentírás, viszont előbbiekben (jó eséllyel) koncentráltabb az életre vonatkozó bölcsesség, olyan, “ami már bevált”. (kedvenceim amúgy a makrobiotika, ami fenntartható étkezés taoista filozófiai rendszerben, vagy keleti vallások és kvantumfizika összefüggéseit taglaló művek. szkeptikus vagyok viszont a paleóval, meg az ilyen angyalos-mülle.rpét.eres-ezós vonallal)
és nem, én se tudom betartani, amit gondolnék, hogy kellene, de lépéseket tettem, és ezután is tenni fogok. valamint: gondolkodni is fogok ezekről a dolgokról, aztán kipróbálom magamon. ha tetszik, akkor úgyis jól fogok kijönni belőle. már nem akarok téríteni senkit, ha felmerül elmesélem, megbeszéljük, max. néha sajnálom, ha tényleg elvakultan gondolkodik. és nem stresszelem magam azon, hogy minden elromlik azon, ha valamit nem tökéletesen csinálok. ember vagyok és emberségemben kell jól lennem.
KedvelésKedvelés
De szépet írtál. No de eszünk húst vagy nem? Kenünk-e kőolajat vagy nem? Biopamut vagy kizsákmányolós, könnyel áztatott? Ez itt a kérdés.
KedvelésKedvelés
na a konkret peldakbol nalunk speciel a koolaj kardinalis pont. nagyon puritanok vagyunk kozmetikumokban, de ez kenyszer. mivel en szerzem be az ilyesmit itthonra, mert az en borom a legfaxnisabb, ezert az egesz csalad azt hasznalja, amit veszek. plusz a gyerekek az iskolaban szappannal mosnak kezet (lehet, hgoy nem lenne nagy bajuk a folyekony szappantol, ha le tudnak mosni rendesen, de egyiknek egyszer telen mar kikezdte a kezet (ekcema), igy vegul vittem nekik szappant. szerencsere nalunk komolyan veszik. popec mosogatoszerem is van, meg a mososzer is nagyon zold, es semmi szintetikus nincs benne. ferjemnek ez kevesbe fontos, es vesz maganak herbaria gyogynovenyes sampont (tele olyan oldoszerekkel, amitol nekem viszket a fejem), de csak o hasznalja. es a dezodora is hagyomanyos. nem eroszak…. ami fontos, abban megyunk csak el a vegsokig. de ugy is marad. a tesco parizerert maximum morgok, de elfogy. ami nem letfontossagu, az nalunk inkabb penzkerdes.
KedvelésKedvelés
nono, kezdjek filozofálgatni?! egyáltalán ki az -ünk?
szerintem mind a ketten eszünk. én miért: 1- mert az is élelem, és ha hazamegyek a szüleimhez, ott az van. “az étel pedig szent”, szegény állatot már levágták, akkor nem kéne kidobni. magamtól itthon viszont alig eszem húst, ritkán kívánom. 2- filozofálósan: a vegákkal is szimpatizálok, áhimszá meg minden, de tudom azt is hogy Magyarországon a tájak gazdálkodása sok helyen (pl árterek, domboldalak) állattartással lenne ideális. Az én fejemben úgy vontam le a következtetést, hogy a hús az “ünnepi étel”, vasárnapi, vagy még ritkábbi. és amolyan river cottage-osan: az állat éljen boldogan, és vágják le humánusan. hát ez is nehéz dolog manapság.
viszont nem mind a ketten kenünk. én a kőolajasat kerülöm. közrejátszanak hasonló okok mint a kajánál: a rendszer. hogy állítják elő? azzal vajon szennyeznek? (VAJON?) és amikor a lefolyóba kerül? pár éve marhafaggyús szappant kerestem (mert a pálmáshoz irtják az esőerdőket Indonéziában) és egyszerűen nincs! a magyar kecsketejes is pálmással nyomja! mert állatvédelem, szegény marhák… (áááárgh: szegény orángutánok!) vagy unokatesóm. küldözgeti az állatkínzós linkeket fészen, és vega (tésztát eszik), viszont műanyagzacskósan vásárol és feketére festi a haját vegyszerekkel. hol itt a rendszer? csak azokat az állatokat védjük, amik közel vannak? kedves boci- és kutya szemekkel? és a halak? és a vizes élőhelyek? és a madarak?
biopamut, hahaha. magas vagyok, örülök ha találok olyan gatyát ami nem 3/4edes nekem, felsőt, amiben nem lóg ki a derekam, nemhogy bio. viszont van egy singer varrógép a közelben, ki kéne próbálni…
hát így. még egyedül.
KedvelésKedvelés
Én annyi minden miatt szorongok az életben, hogy e mellé már nem fér bele az, hogy még a miatt is szorongjak, hogy épp nem követem a divatos bio-őrületeket, a totális cukormegvonást, a gyerekeknek csak a sétát, mikor magamat is alig vonszolom 7 hónaposan, és amikor a bkv kitol velem, akkor meg caskazértis beülök az autóba, és ott lapul a zsebemben a félig felhasznált gyűjtőjegy, mert az autómban legalább nem aláz meg a hülye sofőr.
Régen otthon: apu totál konzervatív, anyu reform. Vicces az egész. Mi ebből kimaradtunk, nem minket, hanem egymást akarják meggyőzni a mai napig. Hehe.
KedvelésKedvelés
en mindig azt hittem, hogy anyam azert halad a korral csomo dologban, mert mindenfele “jo” kremei voltak, meg illatos-habos tusfurdoket vett (ugye regen csak a sampon volt ilyen alapbol, a tusfurdo mar a nyolcvanas evekkel jott), es mert szinten a nyolcvanas evekben vett reformszakacskonyvet, es fozott tofut. az csak kesobb tunt fel, hgoy azt gondolta, a nivea jo, es a tofubol is porkoltot csinalt. valojaban csak fogekony volt a divatra.
na, tenyleg, rengeteg ilyesmi csak divat, es az embver megunja. vagy valamifele ellenkultura, es az ember kinovi?
KedvelésKedvelés
vagy életmódjává válik…..
KedvelésKedvelés
Húszéves koromban jött elő a parlagfű-allergiám először, és mikor három szezonon át háromféle szintetikus gyógyszerről derült ki, hogy a.) nem használ semmit b.) a mellékhatásai durvábbak, mint az allergiás alaptünetek, akkor elkezdtem magamon kísérletezni. (Voltak olyan időszakok, mikor augusztus-szeptemberben két órákat aludtam heteken át, azt is ülve…) És ez hozott magával érdekes felismeréseket, sok izgalmas dolog kipróbálását, majd elvetését. (Na jó, a makrobiotika évekre úgy maradt, ebben n.áci voltam sajnos, szegény férj és gyerekek.) És most már öt éve tünetmentes vagyok, nem mondom, hogy huszonkét éve vega, mert évek óta beesik évente pár “szociális húsevés”, mikor többet ártanék a másik fél megbántásával, mint azzal saját magamnak, hogy megeszem azt a pörkűttet. És ha megkérdezik, mi a módszerem az allergia legyőzésére, szívesen elmondom, hogy “én” mit csinálok, de mindig hozzáteszem, hogy ezt tizenév alatt kísérleteztem ki saját magamon, és nehogy valaki lemásolja, mert belehalhat 🙂
És nem autózom, nem kenek kőolajat, van kiskert, nincs banán meg narancs messziről, viszont nem nyomom le senkinek a torkán, hogy ez az egyetlen üdvözítő út.
És ha tényleg segíteni akarok, és az illető életét élhetőbbé teszi a gumicukor, akkor maximum mutatok nagyon finoman és óvatosan alternatívákat a nasizásra, de ha neki az a megváltás, akkor veszek gumicukrot.
KedvelésKedvelés
Nagyon érdekes számomra a blogod – viszonylag új olvasó vagyok, de már sok mindent olvastam – mert egy teljesen más világba enged bepillantást, mint amiből én jöttem. Az én kiindulási pontom egy kis falu, száz lakossal az erdő közepén, és egy, két lányát egyedül nevelő anya – szegény család, nehéz viszonyok, harc a túlélésért és paraszti józaság. Mi is szedtük a fosókaszilvát zsákszám, főztük pálinkának és adtuk el, hogy legyen a télre cipő, kabát iskolába menni. Szedtük az erdőn a fát, hogy ne fázzunk télen, termeltük a szőlőt, a bort, a krumplit, a zöldséget, a kukoricát, hogy legyen mit enni és legyen az állatoknak, mert tartottunk disznót, baromfit, levágni, megenni. A bio, a vegerarianizmus el se jutott hozzánk, úri huncutságnak tituláltuk, ha hallottunk róla, hiszen a 6 éves gyerek is tudta, hogy permetszer nélkül elviszi a szőlőt a liszharmat, ha az nem, akkor a peronosz. Az állatok meg előbb kaptak enni, mint mi, és jól bántunk velük – azért, hogy etessenek majd minket. ha mi már eleget etettük őket. Volt ruha a turiból, vagy a jobb módú rokonoktól, nem mindig tetszett és nem mindig illett ránk, de nyafogni miatta minek, nyomorult anyánknak nem volt pénze másra – a nyafogás csak egy-két frusztrált pofont eredményezett volna. Ebbe a világba nem fért bele a luxus filozófiája, sem a kényeskedés, sem a környezetvédelem – hiszen aki ezen a szinten él, örül, hogy él, és veszi a boltban azt, ami a legolcsóbb, de még arra sem mindig futja. Akkor nem vesz semmit, és semmi furát nem talál abban, ha három emberre jut egy izzadásgátló golyós deo, és egy olcsó testápoló. Már nem így élek, se én, se a családom, a húgommal mindketten lediplomáztunk, kitágult a világunk,láttunk ezer más életmódot, filozósiát, és bár az élet most se könnyű, de valahol azóta is megmaradt az az egyszerű paraszti józanság, amivel személem az életet, és ezeket az új mániákat, divatokat is. És szerintem valahol ez a kulcs, az arany középút, próbálni úgy élni, hogy kerüljem a szélsőségeket, és minél kevésbé ártsak a környezetemnek – saját lehetőségeimhez képest. Nagyon szeretnék egy bioházat, napelemmel, és környezetkímélő berendezésekkel – de egy albérletben lakom. Azonban arra ügyelek, hogy ne pazaroljam a villanyt, kevés vízben, gyorsan zuhanyozzak, szigeteljem az ablakokat, hogy a fűtéssel is takarékoskodjak – nemcsak a számlákat csökkentendő, de az erőforrásokat kímélendő is. Nem frusztrál, hogy szoktam csokit enni, de figyelek arra,hogy hazai terméket vegyek, és kevés cukrot használjak, sok friss, nyers gyümölcsöt zöldséget fogyasszak – továbbra sem biót, mert arra most se telik, eszméletlen ára van. Van viszont kuszkusz, hajdina, köleskása – nem a divat miatt, hanem mert jó. A hús otthonról jön a továbbra is gazdálkodó családtól, a krumpli a kertből, a bor a hegyről – és most se bio, de legalább jó. A cuccaim továbbra is a turiból vannak, vagy a kínaiból bizony, amiről tudom, hogy hogyan, milyen körülmények közt állítják elő, és mennyit fizetnek a varrónőkek, de a drága butikholmit most sem engedhetem meg magamnak. Ahogy a drága bikokozmetikumoat sem, és veszem a Lidl-ben az 500-ftos arckrémet, másra nem futja, de most 30 felett már igényli a bőröm. Talán igaz az,hogy a lét határozza meg a tudatot, és az ember ezekkel a dolgokkal, eszmékkel, ideológiákkal, feng-shuival és társaival is addig jut,a meddig a helyzete, amiben felnőtt és amiben van, engedi. Olvas róla, elgondolkodik, ami hasznos, próbálja hasznosítani, alkamazni, de a legtöbbjére legyint, mint haszontalanra, vagy elérhetetlenre.
KedvelésKedvelik 1 személy
Szia! Üdv, örülök, hogy írsz! Sok érdekeset írtál.
Én nem gondolom, hogy egy puritán rutin, például a húsnemevés vagy az autónemhasználat, a bicikli, az otthon kikevert arcpakolás úri huncutság lenne. De még a peleó sem, meglepően egyszerű, visszafogott iránya is létezik. Sőt, kicsit bánt a feltételezés, rohadtul nem arról volt szó, hogy a mi életünkben nem voltak kényszerek, és már nem tudtak mit csinálni unalmukban. Na, akkor bádogmackókat kezdtek volna gyűjteni (férjemnek van egy ilyen, jómódú rokona), vagy borászkodni kezdenek. Az anyám szülei mint bicsérdisták talán divatból lettek azok, de anyám beleszületett egy ilyen családba. És ott négy gyerek, állástalan (ötvenes évek) tudós férj, éhezés, nagyanyám matematikus létére lottószelvényeket számolt éjjel. Mi is négyen, irgalmatlan körülmények között, mindenre alkalmatlan, lusta, hangos, viszont bántalmazó apával, anyám gyalog járja a mai napig a négyszáz hektáros körzetét gyerekorvosként, nincs kocsijuk, penészes szobában, 16 fokban, egymás hegyén-hátán éltünk az örökké félkész házban, ami hiába zöldövezet, eladhatatlan fusimunka, amikor vették, akkor meg olcsó vadregény, közmű nélkül, szippantóval. Soha új cipő, soha boltban vett ruha. Bizony, mérnök-orvos a felszínen, de igazából pszichózisos, ambíciótlan, vallásba menekülő kudarclény-rendíthetetlen derűvel önigazoló, aszketikis mártír az én apám, anyám, nem az a budai, színházba járó, körömcipős, Skodával Balcsira menő polgárnép, mint aminek tűnik. Szerintem több a hasonlóság, mint hinnéd, csak az én családom minden oldalról három-négy generációra visszamenőleg fővárosi.
A férjem családja nem szegényedett el, sőt, szisztematikusan halmozták a vagyont, és a mentalitásuk, értékrendjük is teljesen más. Mégis, ők is spórolnak, másrészt jótékonykodnak. A férjem eszi a száraz kenyeret, nem én, és neki nem számít, milyen a zokni meg a kabát.
KedvelésKedvelés
Mai eszemmel már én sem titulálnám úri huncutságnak, sőt, hiszen egy csomó minden nem pénzkérdés – pl. nem pazarolni a vizet, szeklektíven gyűjtani a szemetet, nem megvenni a műanyagba agyoncsomagolt árut stb.- inkább odafigyelés kérdése. Csak arra szerettem volna rámutatni, hogy valahogy ahhoz a társadalmi réteghez, ahol mi is voltunk akkor – holott a családunk a faluban értelmiséginek számított tanár nagymamámmal, könyvelő anyámmal – nem jutnak el ezek a dolgok. Vagy ha igen, sokan – a megfáradtak, sokat nyúzottak, elkínzottak – inkább csesztetésnek veszik, hogy már megint akarnak tőlem valamit, mikor úgy is annyi a gondom. Érdekes módon, egy időben sok német költözött a falunkba, akikkel elég jó kapcsolatot ápoltunk, lévén én voltam az egyetlen bennszülött, aki valamit gagyogott a nyelvükön. Nekünk, gyerekeknek, akkor a kánaán volt a cukros üdítő, a szörpök, a kóla, a milka, a gumicukor, a bolti sütik meg egy csomó olyan dolog, amire nekünk ritkán vagy csak ünnepnapokon futotta. A mi németeink azonban afféle neohippik meg ökomániások voltak, meglepően puritán emberek, akik ezeket a dolgokat inkább furcsállva nézték, nem ették – holott megtehették volna, hogy mindennap hamburgert egyenek sült krumplival és édes szörppel. Sokat tanultunk tőlük, anyám szerencsére fogékony az ilyesmire és nálunk is sok minden változott, de volt jónéhány család a faluban, akit eléggé hidegen hagytak az újdonságok. Rám is sok minden ragad, és ahogy írtam is a lehetőségekhez képest próbálok a lehető legegészségesebben élni, és minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyni. Most egy olyan középiskolában tanítok ahol felnőtteket készítük fel az érettségire – nyilván nem a legfelsőbb társadalmi réteghez tartoznak, sőt sokan élnek köztük nehezen, minimálbérből. Nekik – bár vannak köztük kivételek – hiába magyarázza az ember a környezetvédelmet, vagy hogy ne dohányozzanak, ne igyák azt a szart, ami színes kis üvegekben van, és főleg cukorból és műanyagból áll, vagy gyűjtsék szelektíven a szemetet, vigyenek magukkal vászonszatyrot bevásárolni, ne kérjék el a zörgő műanyag reklámtáskát – nem sok foganatja van. Persze már azért a pár emberért megéri, aki fogékony az ilyesmire, de ijesztő, hogy főleg a fiatalok, a huszonévesek azok, akik a fogyasztásnak élnek – mármint amennyit megengedhetnek maguknak – és azon túl semmi mással sem foglalkoznak.
KedvelésKedvelés
Nahát, te is tanár…
Hát igen, az információ, a kritikai gondolkodás és a választás, árral szemben úszás, a családi-lakóhelyi hagyományoktól való elszakadás képessége, távolibb boltba menés stb. is luxus.
Én annyira borzadok a birkaságtól, hogy megtalálom a magam útjait, akár sokba kerülnek, akár önkorlátozással járnak
KedvelésKedvelés
“de akkor is, túl mindenen, utolsó leheletemmel is kávézom, és olyankor szeretem Szendi Gábort. Szeressétek ti is!”
jaj, hát ez nagyon jó volt!
R. Dahlke is hasonlókat ír, csak nem ilyen viccesen.
KedvelésKedvelés
mármint hasonló dolgokat ír a kávéról.
KedvelésKedvelés
“Én tudom, hogy ő a Messiás. Már követtem párat” – egyik kedvenc idézetem a Brian életéből. Megint mintha rólam írtál volna.
KedvelésKedvelés
😀
Like, épp pár hete láttam, ötödjére…
KedvelésKedvelés
Én is újranézem egy-két évente 🙂
KedvelésKedvelés
Senkivel nem fordult az elő, hogy magától a függéstől és a szigorú elköteleződéstől válik taszítóvá egy -egy elv, diéta, életmód?
Úgy, ahogy egy veszteségekkel teli időszakban minden adott volt ahhoz, hogy rászokjak a dohányzásra, úgy az öregedés jelei miatt válhatnél elvakult bionővé, mert azok 120 évig élnek, sose ráncosak, és elmúlik még az ősz hajszál is, ha kellően tiszta gondolattal fogadod be a tökéletes reggelit.
De nem sikerült, az előbbi és az utóbbi sem, bár harminc körül bóklászva úgy vélem, még mindkettőre van idő is, és esély is lesz még bőven arra, hogy megkísértsen az önpusztítás vagy a tökéletesen tiszta élet. Mindkettőről hittem azt tiszta szívvel, hogy velem nem fog előfordulni, de megtanultam, hogy van az a helyzet, amikor csak a kapaszkodó kell, és a szakadék szélén cidrizve nem nézegetem, bio- e a fogantyú, vagy fairtrade fából faragták -e ki a hevedert, esetleg lezúzza -e a májamat az utolsó pohár bor, mikor úgy fáj, hogy nem csak a fájdalom, hanem taknyom-nyálam is barázdát szánt a képemre.
Úgyhogy egyelőre annak örülök, hogy különösebb kényszer nélkül, egyszerű, hétköznapi megfontolásból veszek jobb minőségű ételt, tartósabb ruhaneműt- ami talán épp úgy kizsákmányolás keretein belül készült, mint az olcsóbb társa, de ha csak egyszer költök rá egy évben, jobban járok én is, és az is, akit ezért kizsákmányolnak.
Talán borús, de sokszor úgy látom, csakis a rossz és a kevésbé rossz közül választhatunk.
KedvelésKedvelés
Kisvárosban nőttem fel értelmiséginek mondható családban. Nagyvárosban kezdtem a felnőtt életem, most meg falun élek. Nem adnám a diófám és a tücskeim semmi pénzért. Az elveim az életkörülményeimmel változnak. Nem tűnt különösebb bűnnek napi több veder ivóvizet lehúzni a vécén, amíg itt nem tapasztaltam meg mi a vízhiány. Amikor az emberek majdnem ölre mennek, hogy ki itassa meg az állatait a kútból, vagy amikor az esti fürösztés majdnem három órás folyamat. Nem nyivákoltam sokat, de azóta ahányszor megnyomom a gombot, gondolatban küldök egy veder vizet oda, ahol nincs. És spórolok a vízzel.
Turkálóból öltözöm, de a közeljövőben lesz annyi pénzem, hogy fair trade, biopamut ruhákban járjon az egész család. Igyekszem. Nem célom könnyen megúszni az életet. Próbálok körültekintően élni. Nem ártani.
Van kertünk, és készítek sajtot, turót. Eszem húst és tojást is. Saját állatokat, akik szabadon élnek, majd meghalnak, hogy nekem legyen mit enni. Érzem és értem az áldozatot. Így igazságosabb.
Nincs bűntudatom, így nehezebben manipulálnak. Sokat vagyok emberek között, keveset a virtuális világban, így nehezebben érnek el a trendek. Inkább embereket látok, akik nagy felismeréseket élnek meg. Én meg csak élek és tudom, hogy a világ legszerencsésebb embere vagyok, mindennapi apró-cseprő gondokkal. Nehéz lenne engem megváltani…. már megvagyok.
KedvelésKedvelés
Szerintem mindenkinek igaza van. Meghallgatjuk a körülöttünk csapongó életmegváltó ideákat, osztunk-szorzunk, leginkább fúzionálunk, és megalkotjuk a saját elméletünket. És ez nekünk tényleg be fog válni, számunkra ez lesz a megváltás. Gondolom, arra azért vigyázni kell, hogy másokra viszont ne akarjuk ráerőltetni a saját rendszerünket, még ha oly erős is a kísértés. Egy a lényeg: én boldog legyek az én életmódomban, lelkiismeretfurdalás nélkül, de nem engedve a nyomásnak, jöjjön az a családból, médiából, társadalomból stb. Dehát tudod te is, olyan sokszor írtál már erről.
(Nem rég kezdtem el olvasni az írásaidat, nagyon kedvelem őket.:))
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: nem felejtem el | csak az olvassa
Visszajelzés: a módszer | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: egészséges életmód | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: a szerep foglya | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: hofi géza ökörsége | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: az elhízott kolléganő | csak az olvassa. én szóltam.