Hét óra hét: most hangzanak fel az első szavak a színházakban. Kérésre akkor sorolom a legdermesztőbb előadásokat.

Hozzátéve, hogy igen sűrűn, értelmező, átélő módon én 1999 és 2007 között jártam színházba, aztán 2008-tól a kicsik miatt alig, tavaly is csak alkalmanként és leginkább a Nemzetibe, menjetek ti is, amíg Alföldi igazgatja, mert utána fel lehet robbantani az  érthetetlenül giccses “ez volt a nagykerben, főnök” díszítésű, a MÜPA mellett amúgy is sufninak ható épületet, és felszántani, de a magmáig, és sóval hinteni be a helyét.

Kiderül a listából, hogy egyrészt soha nem autóztunk, így jórészt csak Pesten mozogtunk, másrészt hogy az egy szem Krétakört leszámítva nekem milyen egy kőszínházi fejem van, én valahogy nem szerettem meg Pintér Bélát, és nem ismerem a többi függetlent. Viszont érdekes, hogy a Katonát hűvösen csodálom, reálisan, és gyűlölöm az épületet, a büfét (a Kamrát szeretem), a Krétakör, a Nemzeti meg a Radnóti viszont érzelmi kérdés.

Lássuk akkor. Durva, de nekem ez a lista nem volt nehéz, így kerültek a fejembe az előadások eleve, ilyen adatbázisként meg listaként is, a könnyek mellett. Mert a válogatás szempontja: amin sírtam. Százalékok nem lesznek, ahogy a többi top 10-ben, az amúgy is blöff, csak a COSMO-nak fricska.

• Molnár Ferenc: Liliom, Krétakör, 2001, rendezte Schilling Árpád, a főszerepben Láng Annamária, Nagy Zsolt, Csákányi Eszter, már írtam róla, beleégett a tudatomba, hogy Julika és a lánya áthintáznak a záródó függönyön, és azóta is éneklem biciklin, hogy Én és a holdvilág.
• Luigi Pirandello: IV. Henrik, Radnóti Színház, 2005, rendezte Stefano de Luca, főszereplő: Szervét Tibor, Kováts Adél, Epres Attila, micsoda megfeszülő pillanatok, milyen betonszöveg és radioaktív címszereplői jelenlét, sose lesz már ilyen a művész úr, és de rossz volt ebben a mindig rossz Kocsó Gábor, Ted Lapidus zoknija kilátszott a nadrágja alól.
• Anton Pavlovics Csehov: Siráj, Krétakör, 2003, a főszerepben Csákányi Eszter, Tilo Werner, Nagy Zsolt, Láng Annamária. Még a Fészekben láttam, király volt a körakusztika, és onnantól mindig volt nálam toll, hogy Trigorin felírhassa Nyina mobilszámát, és olyan hálás volt nekem Nyina ezért. Később már a Tháliába csábítottam a toldys magyaros kollégákat, mert ilyen szakszervezetis lelkület voltam mindig is. Megvettem nekik a jegyet, én szégyelltem magam a reakcióiktól, már aki eljött: az egyik “inkább kólát veszek, add vissza a pénzt”, a másik hazament az első szünetben, mert a gyereke neki többet ér, a többi néma csend.
• Tasnádi István: Közellenség, Kamra, 1999, rendezte Schillig Árpád, a főszerepben Stohl András, Fekete Ernő, Szirtes Ági, Terhes Sándor, ahogy ott a lovak tanakodtak, de jó volt, amúgy is passzol hozzám a Kohlhaas-történet.
• David Harrower: Kés a tyúkban, Kamra, 1999, rendezte: Gothár Péter, fordította Varró Dániel, a főszerepben Lengyel Ferenc, Fullajtár Andrea, Kocsis Gergő, még színházundoros Guszti kollégámat is elvittem (lásd fent a lelkületet), amikor hetedszer láttam. Beszakadt a színpad egyszer, már a tapsnál, Kocsis Gergő alatt. El is temettem.
• Martin McDonagh: A kripli, Radnóti Színház, 1999, rendezte: Gothár Péter, a főszerepben Csomós Mari, Schell Judit, Lengyel Tamás, Kulka János, a két nagynéni abszolút színháztörténet. Ez az utolsó szál, amely a Nemzetibe szerencsére átigazolt Kulkát és Schellt a Radnótihoz fűzte. Az első sorban ülők kaptak nejlont, de így is vizesek lettek mindig. Ezt is láttam premieren, közben vagy tízszer, ez a legtöbb nézésem, és el is temettem.
• Henrik Ibsen: Peer Gynt, Krétakör, 2005, rendező: Zsótér Sándor, a főszerepben Csákányi Eszter, Gyabronka József, Sárosdi Lilla, ez is a Tháliában, de különös volt, de hosszú, de elementáris! és láttam Jánosommal is.
• Peter Shaffer: Amadeus, Szolnoki Szigligeti Színház, 2001, rendezte Szikora János, a címszerepben Alföldi Róbert, komolyan, sírtunk, Esterházy is, nagy ritkán mentünk Budapesten kívülre.
• Molnár Ferenc: Liliom, Színház- és Filmművészeti Egyetem, 2001, a honlapjukon nincs nyoma, rendezte Lukáts Andor, a főszerepben Csányi Sándor csíkos trikóban és Hámori Gabriella, Csáki Judit itt egy kicsit hasonlítgatja a kettőt: a permierek időben egymáshoz közel estek, és Csányi Sándor Ficsúr volt Schillingnél, miközben címszereplő a vizsgaelőadásban — én később láttam a Krétakörét, akkor már Katona László volt a Ficsúr.
• Kovács Márton–Mohácsi István–Mohácsi János: Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe, 2011, Nemzeti Színház, 2011, rendezte Mohácsi János, a főszerepben Makranczi Zalán, Radnay Csilla, Kulka János, és Stólbuci helyett én már Alföldit láttam, csodálatos János vitéz-parafrázis, gigantikus történelmi szembenézés, már lelkendeztem róla, azt mondja a férjem, ezt nézzük meg még egyszer (…). Egyszer élünk.
• Friedrich Dürenmatt: János király, Örkény Színház, 2011, rendezte Bagossy László, a főszerepben Debreczeny Csaba, Polgár Csaba, Mácsai Pál, Szandtner Anna, hihetetlen flott, frappáns, metsző előadás, Polgár Csaba figyelemreméltó (hogy aztán a Peer Gyntben legyen elképesztő), Mácsai szemét cinizmusa pedig zseniális.
• Anton Pavlovics Csehov: Ivanov, Katona József Színház, 2004, rendezte Ascher Tamás, a főszerepben Fekete Ernő, Ónodi Eszter, nemsokára utoljára játsszák Pilsenben.
• Henrik Ibsen: Peer Gynt, Örkény Színház, 2012, rendezte Ascher Tamás, a főszerepben Polgár Csaba, Kerekes Éva, Szandtner Anna, erről is írtam.
• Hamvai Kornél: Castel Felice, Radnóti Színház, 2005, rendező: Valló Péter, a főszerepben Szervét Tibor, Szávai Viktória, de nagyon feszes, okos, trükkös szöveg ez, ennek voltam a próbáin, amíg… na, mindegy, a premier is megvolt, temettem is.

És sajnos nem láttam a Bárka Szentivánéji álmát, pedig…!

Olvasd el a többi top 10-et, vicces, tömör, kifejező műfaj ez, nekem az első a kedvencem, a konyha, a magyar líra olvasói összeállítás meg nagyon izgalmas volt.