nekik szerelem nélkül is megy

Kapirgáljuk meg ma este azt a mítoszt, hogy a férfiak mint férfiak, férfivoltuknál fogva, kvázi biológiailag alkalmasak arra, hogy érzelem nélküli szexuális viszonyba bonyolódjanak.

Beszoptuk ezt sokan. Próbáltuk őket megérteni. Hogy nekik ez külön van, a késztetés meg az érzelmek. Ők nem tudnak ellenállni, viszi őket a vérük, ha a f..z feláll, az ész megáll, satöbbi. Mi éreztük, hogy nekünk nem lenne az igazi a szex amolyan sietősen, talán próbálkoztunk is vele, talán olykor sokat ittunk, és hamar kiderült: ez nem jó, ez ürességet hagy. De nekik szét tud válni, így van ez. Mind ezt mondja: van a szerelem, meg van a szex. Akkor biztos úgy van! A legjobb persze a kettő együtt, de a szex kell, érzelem nélkül is. A nagy szerelmet megélik az álomkapcsolatban vagy az elérhetetlen Nőre sóvárogva. A szex, az más, az biológia, sürgető. Sőt, meglehetősen tipikus, hogy emberünk a feleségét tiszteli meg a hagyományos, gyertyafényes, gyengéd szexszel, a semmire sem becsült nővel meg ami belefér (“extrák”), az arra való. (Az olasz mamma-mítoszt már említettem: ő, azzal a szájával?)

Ezt magyarázta nekem az a szeretőm is, aki tőlem szépen hazament, és, mit volt mit tenni, duplázott az asszonnyal, mert az annyira akarta.

Engem ez mindig is zavart. Nem hittem valahogy. Lehet erős a késztetés, az érzelem is mindkét helyen, lehet, hogy nehéz nemet mondani, de a férfi akkor sem állat, puszta ösztönlény. Ez a férfi meg pláne nem volt az. Dönthetett volna, hogy nem akasztja le a kínálkozó szexet, főleg, hogy tudja, mennyire bántja ez a másik nőt. Mégsem döntött. Ma már tudom, ez is hatalmi kérdés. Azért teszi meg, és azért teszi még ezer meg ezer férfitársa, oda-vissza hurcolva a kórokozókat. És azért nem olyan nagy dilemma ez, mert jogosultnak érzi magát. Nem kockáztat vele semmit, nem veszíti el egyik nőt sem, van neki két szép, vágyakozó, könnyes szemű, érzelmileg kiszolgáltatott nője. Talán még az is megtiszteli, ahogy szomorúak a nők egymás miatt. Engem szeret, az csak szex, az más.

De ez a szétválasztás hamis. Mindenestül.

Mert a mélyben ez is hatalmi kérdés: megtehetik, van rá idejük és módjuk, hogy a lélektelen szexet keressék, ezért meg is teszik, sőt, ez válik az identitásukká, az önbecsülésük alapjává, és igencsak mesterséges eszközökkel hergelik magukat ilyen kanossá. Érzelmileg érett és felelős személy nem választja szét a kettőt, mert ez azt jelentené, hogy a másikat eszközként használja. Akkor is, ha kölcsönösen használják egymást. Akinek a szex csak testi ügy, az igenis megalázza nem csak a másikat, hanem elsősorban önmagát. Dehumanizálja, tárgyiasítja a szexet, leglényegét mártja az idegenbe. És ha férfi, ezt nagyjából szankciók nélkül teheti meg, sőt, komplett iparág lesi, mikor teszi már meg, és mit szeretne még.

Ha én mint nő bonyolódnék érzelem nélküli szexuális kapcsolatba, elég furcsán érezném magam. Egy kicsit szégyenkeznék, üresnek, olcsónak, idétlennek érezném az egészet, és idegen lenne a másik látványa, szaga így hirtelen. Nekik miért nem az? Hogy képesek eltekinteni attól, hogy az egy idegen valaki, talán tele van szőrös anyajeggyel? Hogy nem kínosak a mindig egyforma mondatok? Hogyan képesek izgalomba jönni? Nem félnek, hogy valami kínos történik? Ha nincs szeretet, akkor élesek az árnyékok is. Hogyan képesek a kihűlő másikra nézni, és teljesen közönyösen távozni?

Azt gyanítom, de nem ez a fő ok, hogy a mozgókép korszaka előtt élt férfiak is sokkal szégyenlősebbek voltak. Nem csak a vallásos neveltetés miatt, hanem elsősorban azért, mert a tudatukat nem vagy csak alig érték el azok a kénsavhoz hasonlatos ingerek, amelyek célja, hogy a természetes szemérmet feloldják, a dolgok tempóját erőszakosan felgyorsítsák, a történésből akarást, mi több: üzletet, tömegipart csináljanak, és a szexualitást, az eredetileg intim összetartozást a korábbinál is jobban az uralom, az egóerősítés megélésévé, profán pótcselekvéssé változtassák. Óriási spirituális hiányra válasz a felelőtlen szex.

Össznépi manipuláció, öngerjesztő folyamat áldozatai a férfiak, amely ezerféle formában közvetíti az üzeneteit, sémáit és hiedelmeit, és teleírja mindannyiunk tudatát. A jelenség hátterében a hatalom, a pénz és az előjogok állnak.

Én nem a házasság mellett ágálok most, sőt, egyre kevésbé hiszek az élethosszig tartó, őszinte ÉS boldogító monogámiában. Teljesen más, ha nem tárgyiasul a szex, mert van valami érzelem, ha röpke is. Én nem elköteleződésről beszélek, hanem vonzalomról. Azaz: a vonzalom nélküli, mechanikus szexről.

Az eredeti állítás az volt: a férfiaknak szerelem nélkül is megy. Én itt a szövegben többet mondok: érzelem nélkül, ami szintén elterjedt formája ugyanennek a gondolatnak.

Mi a különbség a két megfogalmazás között? Például az egyéjszakás kalandok megítélése. Aki azt mondja, a férfiak szerelem nélkül is tudnak, aszerint az egyéjszakás sem fér bele — a nőnek. A valamire való nőnek mármint, mert persze az a sok férfi, aki sportként űzi az egyéjszakákat, nővel hál. Na, ők a könnyűvérű nők, sikerült megint kettéosztani őket. Akin végigment a fél város, az aztán a kutyának sem kell… hát mikor akadálya egy férfi nősülésének a “kitomboltam magam” ifjúkor?

Bizonyos pozíciókban szinte kötelező. Megnéztem volna azt a dolgozót, aki úgy döntött: kimarad ebből a s.zex.buliból. Meg hogy hogyan bámulták az alacsonyabb rangúak a fehér karszalagos csajokat. Íme, a dehumanizált szex töményen: a hatalom demonstrációja, erősorrend, megrendelt szolgáltatás. Ha több ügyfeled volt, jobb csajt kapsz.

A címbeli nézet, amelyet jóhiszeműen szokás hangoztatni, nem más, mint erkölcsi póráz, és arra szolgál, hogy megfossza a nőket a spontán fellángolásokon alapuló kapcsolatok jogától: az csak a férfiak privilégiuma. Az ilyesmit hangoztatóknak ez nem mindig szándéka, de legalábbis érdeke, és e hiedelmek hangoztatásának, tudományos érvekkel való alátámasztásának az az eredménye, hogy a valamire való nő megtanulja, neki az érzelem nélküli szex tilos, kínos, még a kíváncsibbja is, a férfi pedig felhatalmazva érzi magát a lélektelen poligámiára, még a félénkebbje is (ráadásul örökké provokálják is azok, akiknek mindez üzlet).

Mire jó, milyen érdeket szolgál ez a kettős erkölcs? Azt, hogy maradjanak kevéssé használt, összehasonlítást végezni alig tudó, hű alkatrész-nők. Őket szokás feleségül venni. Ők, na jó: közülük sokan aztán előbb-utóbb mégis nemet mondanak a férjeiknek, de legalábbis nem úgy, nem akkor, nem annyit nyújtanak, és ezzel a rosszéletűek karjába kergetik szegényt. Hm, nem könnyű nőnek lenni.

Vajon a nők ugyanilyen kíváncsiak lennének, ha szabad volna nekik, illetve ugyanúgy megélnék a hatalmukat? Nem hiszem. A nők jelentős részéből ez a szereposztás, ez a szocializáció, amelybe ágyazva (betonozva) élünk, kiöli a szexuális kedvet. Nem tudom, milyen nők lennénk a patriarchátuson kívül, túl. Akiben marad valami lendület, az becsatornázza valami legális viszonyba, a többit meg csak a fantáziájában éli meg, esetleg sűrű, nagy titokban. De aki mégis követi az impulzusait, és beteljesíti a vágyait, és mindezért nem szégyenkezik, akkor ő, és most nagyon enyhe meg régimódi szavakat idézek, fehérmájú, rosszéletű, kifacsarja a férfiakat: megítélése a hajdani boszorkányokéhoz hasonló.

Hát még akinek bárki jó, csak legyen már valaki! Ugye, milyen ismerős ez a szegény férfiaknál? Ha ők szexelnek ilyen alapon, az szexuális nyomor, a nőknél: irtózat.

Folytatnám, de kész a leves, és hűl a fürdővíz is. Írjatok sok jó kommentet!

143 thoughts on “nekik szerelem nélkül is megy

  1. Szerintem ott kezdődik,hogy nem vagyunk öszinték érzelmek tekintetében. Nagyjából egyformán gyakori férfiaknál és nőknél, hogy érzelem nélkül csinálják a mongám kapcsolaton belül. De az persze nem “érzelemmentes” szex, mert “szeretik egymást”(dehogy nem is ismerik egymást csak, együtt vannak már x éve…) Ha ezt be lehetne vallani, egyből megdőlne a mítosz,hogy csak a férfiak tudnak érzelem nélkül….

    Kedvelés

  2. Van egy bloghus blog, egy swinger csaj írja. Na jó, nagy része erotikus leírás, de időnként megengedi magának, hogy az egész benne lezajló, lelki részéről írjon. Nem tudom, mennyi belőle az öncsalás, van-e benne egyáltalán, de amit mond, az nagyjából arról szól, hogy ő megéli ezeket az élményeit, amit te itt a végén hiányolsz. Elnyomás nélkül, bárki olyannal, aki megtetszik, klubon kívül is, egyéjszakás pasikkal is.

    Kedvelés

  3. Engem folyamatosan gondolkodtat, hogy milyen emberfajta is az a nőivarú ember,
    akiknek ma kb. a 80 %-a tisztességes anya, 20%-a meg büdös kurva.
    És mindig arra jutok, hogy ez csakis egy olyan típus lehet, akit kinevelnek az adott kor társadalmi-, azaz férfielvárásaihoz idomuló mértékben a nőivarú egyedekből.

    A tisztes anya és a büdös kurva ugyanis antagonisztikius ellentétek, ilyen éles kettéválást nem önszántukból, csakis markáns kierőszakolással lehet elérni egy azonos nemű embercsoportnál.
    A férfiaknál nincs is ilyen kettéválás.

    Kivéve a börtönöket – ott ugyanis máris megjelennek a “köcsögök”,
    az egészséges hetero férfit szolgáló kielégítő-edények,
    Ezek egy részéből aztán válhatnának idővel akár tisztes családanyák is – márha szülni tudnának.

    Kedvelés

  4. közhelyes persze de ez az egész kérdés megint emberenként totàl eltérő. a pillanatnyi vonzalom alapjàn a kalandot keresni, nem ugyanaz mint mechanikusan szexelni ( akàr hàzassàgban), mintha egy edzés lenne vagy ùjabb strigula – és az màr aktuàlis helyzetfüggő ki miben teljesedik ki. amennyiben pillanatnyi vonzalom is érzelemnek minősül, akkor szerintem nem anatòmiai nem kérdése, hogy a jò szexhez érzelem kell. pozitìv érzelem. fehérmàjùnak tartani valakit csak a tàrsadalmi nem uniformizàlásànak sikertelensége miatti vèdekezés. – biztos hülyén fogalmazok – szeretősdi megint màs tészta. ebből a témàbòl jobb lenne egy több részes bejegyzés vagy egy szimpozium. jò téma (nem tesz mosolygòs hangulatjelet)

    Kedvelés

  5. Egyéjszakás kalandom volt már úgy, hogy nem voltam szerelmes az illetőbe, viszont nagyon is vonzódtam hozzá fizikailag. Tudtam, hogy most lesz itt egy kis “hancúrozás” és aztán mindenki megy szépen haza. A reggelek meg tényleg furcsák és kinosak tudnak lenni.
    És mindig belevegyül egy kis bűntudat, hogy rossz kislány voltál. És valamiféle érzelem mindig van benne, csak épp nem az illető partner iránt.

    Engem ez a kettős mérce zavar: egy férfinek dicsőség, ha hosszú a lista, egy nőnél viszont már tiz felett kiakadnak.
    Arra nem gondolnak, hogy ha ők minden este mással, akkor a nőknek is minden este mással kell, nem? A nők száma is véges. Vagy az úgy jó nekik, ahogy fennebb irja hohorgász, hogy megvan ez a 80-20% arány például és akkor ők a 20 százalékot váltogatják minden este?
    Ez sem lehet valami biztató rájuk nézve. Én a helyükben elgondolkoznék ezen egy kicsit.

    Persze, az is lehet, hogy én vagyok naiv.

    Kedvelés

  6. És például akkor mi van, ha a nő hosszú ideig nem szerelmes? Akkor ne is legyen szex az életében? Nekem is volt jó pár egy-két éjszakás esetem, volt köztük olyan is, aki rendes kapcsolatot szeretett volna velem. Én meg tudtam, hogy nem szeretnék velük a szexen kívül semmit. Aztán megkaptam néhányszor, hogy ilyen múlttal senkinek nem fogok kelleni. Én akkor jól éreztem magam, nem akartam egy kapcsolatot csak azért, hogy nekem is legyen pasim.

    Kedvelés

  7. Én biszex vagyok. Nőkkel egyéjszakás kalandot bármikor, bár ott is szeretek előtte beszélgetni, megismerni őket. De férfiakkal, hát pfuj. Nem erkölcsi értelemben gusztustalan, csak nekem nem jön be. Ez biztos hülyén hangzik, de nekem kell legalább két hét, hogy megszokjam egy férfi illatát.
    Mi is swingerezünk a párommal, nem klubban, csak néha összefutunk egy-egy másik párral. Nekem nagyon bejön a szerelem nélküli szex is, de pasikkal okvetlenül kell előtte hosszú ismerkedés, és lányoknál se árt.

    Kedvelés

    • Nekem még az a kérdésem, hogy az érzelem nélküli, tehát az ismeretséget, valamelyes szimpátiát is nélkülöző szexben mi van a másik féllel. Neki jó? Tud neki is jó lenni, ennyire ismeretlenül? Az a gyanúm, az ilyen kapcsolatok nagyobb része hatalmi játszma: megvagy nekem, átmegyek rajtad, a szeretethiányos fiatalabbak, a könnyen szerelmesek a fő célpont, és nem különösebben érdekli a kezdeményező felet a másik érzelme, öröme.

      Nekem volt olyan kapcsolatom, ahol csak szimpátia volt, és rémesen csalódott voltam utána, pedig rajta nem múlt technikailag. Mindig egy kicsit el akartam hinni, hogy szeretem az illetőt.

      Kedvelés

      • Igazából olyan túl sok tapasztalatom nincs a valódi egyéjszakás kalandokkal. Sőt, ha azt vesszük annak, amikor többet nem látjuk utána egymást, akkor egy se. Olyan volt, hogy egyszer lefeküdtünk, és aztán haverok maradtunk. Mindig lányokkal. Főleg a távolság kavart be, vagy az hogy valamelyikünk bepasizott.
        Férfiakkal, csak akkor szexeltem szerelem nélkül, ha párcseréztünk. Ilyenkor mindig több alkalom volt, tartósan találkozgattunk a másik párral. Igazából egy idő után ebből barátság, sőt szerelem lehet, ami nem azt jelenti, hogy az eredeti páromat, már nem szerettem, sőt ő mindig fontosabb volt, mind az egyéb partnereim. (Meg inkább a lányokba szerettem bele, a pasikhoz egyre jobban vonzódtam szexuálisan, meg persze egyre jobban megismertem őket, szal barátság elkezdett kialakulni, de szerelem nem, arra volt nekem saját pasim. :))
        Szóval végül is mindig volt ismeretség, már néha nem túl mély, szimpátia pedig abszolút volt, szal arról nem tudok nyilatkozni, hogy mi történik ezek nélkül. Csalódottság, néha így is, főleg amikor én voltam a tapasztalatlanabb fél, és többet képzeltem bele, mint ami volt. Pedig hát egy hármas szex esetén azért nem kéne, hogy illúziói legyenek az embernek, hogy őrülten szerelmesek bele. Nagyon nagy csalódás azért nem volt, csak annyi, hogy én jobban akartam tartani a kapcsolatot velük utána, mint ők velem vagy vice versa.
        Az hogy konkrétan szex közben ne lenne jó valakinek, hát sajnos van ilyen, de sose az ismeretlenség kavart be, mindig már rég ismertük egymást, mikor valakinek nem vették figyelembe az igényeit. Az elején még mindenki jobban próbálkozik, olyankor kevésbé fordul elő. Eddigi tapasztalatom szerint mindig a férfiak kezdenek önzőn viselkedni. Az elején még figyelmesek, aztán ha már úgy érzik, hogy tartósan megvan a másik lány harmadiknak, a másik pár a négyes játékaikhoz, akkor átalakulnak, és aztán csodálkoznak, ha ezek után azok lelépnek, (meg néha a saját párjuk is).

        Kedvelés

  8. Szerintem ez az egy éjszakás kaland dolog, ezek megélése, “gyűjtése” egyfajta önigazolás azoknak, akiknek kevés vagy látszólagos csak az önbizalmuk és egyfajta kíváncsiság is, az unalmas hétköznapok színesítése, egy-egy izgalmasnak tűnő élménnyel. Már amikor élmény, de többnyire azért az. Azoknak kell, akik maguknak vagy másoknak akarják bizonyítani, hogy jó nők, jó pasik, stb. Nekem nő létemre jó sok ilyen egy éjszakás kalandom volt, mindegyiket én kezdeményeztem, és soha nem mentem el senkivel azért, mert Ő akarta… de még így sem gondolnám, hogy kihasználtam volna vele bárkit, vagy hogy ne törődtem volna ott és akkor a másik érzéseivel azon a szinten, amit a szitu megkívánt. Volt olyan, hogy külföldi úton aznap megismert pasival mentünk fel este a hotelszobájába és azóta se láttam, de már a nevére sem emlékszem, de volt olyan is, akivel a mai napig tartom a kapcsolatot (persze már nincs semmi, kétszer volt összesen) de annyira megkedvelt – Ő engem talán picit jobban- hogy azóta is beszélünk néha. Azt mondta, nagypapa korában sem fogja elfelejteni nekem azt a szép estét, éjszakát… az egyik legszebb emlék az életében. Azért ez jó érzés, bár nem ezért csináltam, hanem hogy nekem legyen ott és akkor jó és izgalmas, de nem volt cél, hogy neki ne legyen az. 🙂 Volt amikor szingliként csináltam ezt, volt hogy kapcsolatban. Most már kapcsolatban nem csinálom, de ehhez meg kellett érni és eljutni oda magamtól, hogy ez nem jó, mert előtte magyarázhatta ezt nekem bárki, nem éreztem bűnnek. Nem gondoltam, hogy ettől kevésbé szeretem a másikat, azt viszont gondoltam, hogy ennyi nekem jár, mert ez egy izgalmas kaland és semmihez sem hasonlítható érzés. Amikor kinézel valakit, flörtölsz vele és először megcsókol vagy először vagytok együtt. És nekem itt meg is szűnt a varázsa ennek a dolognak és nem is érdekelt tovább. Nem is aludtam velük szinte soha. És nem tartom magam amúgy a fentiek alapján se a 20%-ba, se a 80%-ba, pedig tíznél jócskán több volt még a hosszabb kapcsolataimnak a száma is, nem beszélve az egy éjszakás kalandokról, amiből sokkal több volt. Szerintem ez annyira egyén függő, meg hogy ki-hol tart lelkiekben, hogy mit kellett neki ott és akkor megélnie, hogy nem feltétlenül biztos, hogy a ribancok kontra háziasszonyok csoport definiálása helyes. De tény, hogy vannak nők, akik nem tudatosan élnek, kihasználhatóak, és a férfiak kényszerítik bele őket az általatok 20%-nak mondott csoportba.

    Kedvelés

    • Szia! Kérdezhetek? Amikor kapcsolatban csináltad, az aktuális párod tudott róla? Ha igen, hogy kezelte? Ha bántotta, te nem érezted rosszul magad amiért bántod, akit szeretsz? (Szerinted) van arra esély, hogy egy férfi/srác, aki ugyanezt csinálja, rájöjjön, hogy ez nem jó, és megváltozzon és hűséges legyen? Nekem erre két válaszom van, az egyik az, amit általában inkább férfiaktól hallok, hogy “meg tud változni, ha van kiért”, a másik (az inkább-női válasz) az, hogy nem fog megváltozni, mert ilyen és kész. “Mert a férfiak ilyenek.” Na de melyik válasz “igazabb”?
      Mondjuk konkrétan arról van szó, hogy a srácnak van egy úgynevezett “legjobb lány-barátja” (FWB), akivel együtt nőttek fel, és függetlenül attól, hogy van-e kapcsolata, sokat vannak együtt (majdnem minden nap), mert ugye “barátok”. A lánynak leginkább nincs senkije, sejtésem szerint azért, mert bele van esve az említett srácba. Az aktuális barátnő általában féltékeny, persze joggal, de tűr hónapokig, majd valahogy vége lesz a kapcsolatnak. Aztán jöhet egy új barátnő, de közben ott van a “barát” is és vannak mások is. Sőt, vannak olyanok is, akikkel ugyan semmilyen szexuális kapcsolata nincs a srácnak, csak szerelmet vall, udvarol nekik, ígérget, hogy majd lesz valami. (A későbbi barátnő vagy közülük kerül ki vagy nem.) Szimplán önző az ilyen? Hímsoviniszta? Nincs önbizalma? Megváltozik valaha? Vagy az lesz a vége, hogy összejön azzal a fenenagy jóbaráttal és boldogan élnek, amíg meg nem halnak? (Egyébként 18-21 évesek, ezért nem nőt és férfit írtam.)
      Tudom, hogy a kérdés nem kapcsolódik szorosan a témához, de ti okosabbak/tapasztaltabbak vagytok, mint én, úgyhogy kiváncsi vagyok, mit gondoltok.

      Kedvelés

  9. en ezekkel a dolgokkal mar regen tisztaban vagyok,sot meg mielott ferhez mentem,ugy gondolom a ferfiak kepesek ilyen dolgokra,persze,azzal nincsennek tisztaban,mennyire megbantanak valakit ezzel amit csinalnak,ok gyorsan elfelejtik hogy kefeltek massal,de a megcsalt feleseg sosem felejt,

    Kedvelés

  10. Szerintem ez a legélesebb határa annak, amikor az emberről kiderül, hogy már ember, vagy állat. Tud uralkodni ösztönein az élettársa tiszteletéért vagy sem? Alkalom mindig van, nem erről van szó. De azokat tudatosan és szeretettel megszenvedni, az az igazi emberpróba. A többi, hogy drágám ez nem az aminek látszik duma, az mind duma. Állati duma.

    Kedvelés

  11. Tessék itt egy szerintem tipikus reakció (már ha van olyan, hogy átlagférfi), mit vált ki egy szex kedvéért szexelni akaró nő (érdekes ez férfiaknál nem gond) egy átlagosan szocializált férfiból.
    http://velvet.hu/blogok/randi/2012/09/02/mire_visszamentem_almaim_noje_az_agyamon_fekudt/ Nekem több dolog is eszembe jutott az olvasása közben.
    1. Miért volt olyan döbbenetes, hogy álmai nője kívánja őt és szeretne vele együtt lenni. Végül is 15 hónapja ismerték egymást, lehet azóta vágyakozott utána a lány is. Gyanítom az, hogy sok férfi a nő erős szexuális vágyát nem érti, ezért hajlamos “felkínálkozásnak/szolgáltatásnak” felfogni.
    2. Miért ne lehetne egy klassz szexuális élmény UTÁN elmenni moziba, színházba, vacsorázni. Erre is az a véleményem mint az előbb, hogy mert akkor már nem lenne adok-kapok felhang, amiben a nő kiérdemelt díjként átnyújtja a testét a férfinek, amiért az úgymond “megdolgozott”. Na jó a férfiak szeretik úgy mondani megküzdöttek érte, nem adta magát könnyen, stb.
    3. Gyanítom nagyon sok férfi élt volna ugyan a lehetőséggel és a lányt fájó szívvel ugyan de átpakolták volna a szex után a ribanc kategóriába, meg sem próbálták volna megismerni. Mert a beépített verkli hatásosan ismételgeti bennük, hogy ilyet rendes nő nem csinál. Mármint, hogy önmaga öröméért szexel, ez férfi előjog ugye.

    Kedvelés

  12. Ha egy pár eljutott már az első csókig és az első szexig, akkor visszafordíthatatlan a kapcsolat. Úgy értem, soha nem lehet már meg nem történtté tenni a dolgokat. Totál értem, miről beszél a srác: az élményről, amikor csak séta van meg randi, amikor még nem volt meg az első csók,az első éjszaka, arra várni, elképzelni, vágyakozni, minél tovább húzza az ember, annál izgalmasabb. Én hajlamos vagyok elhinni, hogy egy férfi is érezheti ezt. Nekem volt benne részem, isteni.

    Kedvelés

    • És ezt az istenit veszik el ma ezzel az erőszakos médianyomulással szinte minden, mai korban felnövekvő embertől.
      Óriási, pénzben soha ki nem fejezhető veszteség ez a kapitalizmus oltárán 😦

      Kedvelés

  13. Nekem nem menne. A feleségem az első nő az életemben. Hogy mit vesztettem nem tudom, hogy mit nyertem, azt tudom.
    Nem tudom milyen lenne mással, s azt mondom, szerencsére.
    Így fel sem merül megoldásként, hogy mással bújjak ágyba, ha esetleg problémáink adódnak.

    Kedvelés

      • Eltelt egy nap, s én is aludtam egyet.
        Tetszik a blog, mert fontos dolgokról beszélsz szerintem, és nem köntörfalazol.
        Ahogy valaki szépen megfogalmazta: betévedtem a kastélyodba, s ott bolyongok. Hogy nagy lármát csaptam, mikor beléptem, az az én hibám.

        Miattam ne írj máshogy, másról, legfeljebb nem találok nekem való témát, és továbbállok.

        Most letelepedek a kandalló mellé, s majd ha úgy érzem, hozzám is szóltok, megszólalok.

        Legfeljebb ha nem tetszik, csöndben elballagok.

        Ahogy írtad, ez a blog nem kívánságmüsor.

        Kedvelés

    • Ok, az világos, hogy szükségünk van élelemre, levegőre, de, hogy alapvető szükség lenne a változatosság, ez érdekes. Miért, ha nem elégítem ki ezt a “szükséget” akkor mi történik? Hirtelen vagy lassú halálra számítsak?

      Kedvelés

      • Dehogynem, az életet az határozza meg, hogy mire van szükséged. Persze ez mindenkinél más. Én 40+ hím egyed vagyok, most nyugalomra és csendre van szükségem. Színekre és illatokra.

        Kedvelés

      • “most nyugalomra és csendre van szükségem.”
        Ezt valakinek biztosítania kell? Mert párkapcsolatban esetleg gyerekek mellett, ez kissé necces álláspont. Ha egyedül élsz ok, ott nem más kárára éled a szükségleteidet.

        Kedvelés

      • Párkapcsolatban élek, és magamnak kell biztosítanom a nyugalmat és a csendet, de ez csak megfelelő partner mellett lehetséges.

        Kedvelés

      • Ha a változatosságot nem éled meg, akkor az kimarad az életedből. Nem tapasztalod meg. Csak ennyi történik, semmi más.

        Kedvelés

      • igen. ez így teljesen élhető. mert például én is elmegyek a tescoba, leparkolok a busszal, körüljárom, körbepisilem, és ha jól élem meg a pillanatot akkor jön egy 40+ hím egyed pont szembe.
        no akkor több sem kell, nagyokat kiálltok: – Gyere ide és tapasztalj ! Meg!

        majd a történtek után haladok haza, szinekkel és illatokkal felvértezve, hogy na, ma sem hagytam ki semmit. de, budipapírt elfelejtettem venni. basszus

        Kedvelés

      • ne haragudj, ha frusztrált vagy, avval nem tudok mit kezdeni. normálisan leírtam, hogy mit gondolok, miért kell nekem esni ?

        Kedvelés

      • pontosan így! 🙂
        de felveszek hozzá egy feliratos polót is, nehogy “elkerüljön” a szerencse.
        szoktam még barkács-áruházakban, oviban, szülői értekezleten, terepen (favágók és gombászok kedvéért), és asszem, hogy tetkót is kellene a felirattal, mert néha uszodába is eljutok.

        Kedvelés

      • csak ennyi kell:
        nyugalom
        csend
        megfelelő partner
        színek
        illatok
        változatosság (amit ugye meg kell élni, mert ha kimarad az életedből akkor nem tapasztalod meg)
        más illatok
        más reakciók

        emlékeztek vadas zsuzsa olvasói levelére. már azon is jól szórakoztunk.
        (csak egy kis csöndre vágyom, ez nem olyan nagy kérés, és egy kis nyuszi, vagy cica, akihez oda lehet bújni – ez már a velveten volt. )

        Kedvelés

  14. látom tapasztalt vagy 😉 el tudom képzelni, hogy frusztráltan mit tapasztalsz, látom a csajokat is az irodában 🙂 akik nem láttak már pár dolgot évek óta, tényleg elszomorító. de legalább itt kiírhatod magadból :-O

    Kedvelés

    • Ha itt szeretnél kommentelni, kérlek, nézd meg a szabályokat (itt a bejárat), ne poénkodj rajtam vadidegenként és fölényesen, nem tudsz rólam semmit, ne elemezz, nem kérek tanácsot sem (és azért így írom, mert már nagyon unom a névtelen kajánkodást), és önigazolásszagot érzek az első kommentedből.

      Kedvelés

      • Elnézést. Hozzászóltam a topikhoz, erre páran nekem ugrottak. Rólad nem írtam semmit, nem elemeztelek. Ha az utolsó kommentre gondolsz, az billnek ment, véletlenül nem válaszként küldtem el.

        Kedvelés

      • Oké, NDG. Ezen a blogon nem poénkodunk a sötétből nők kárára, oké? Nem fogalmazunk meg csak a férfiaknak kedvező helyzeteket alapvető elvárásként. Felismerjük, hogy ami az egyiknek jog, szükséglet, az a másiknak szívás, s hogy mindez hatalmi kérdés. Olvass még. És ne azt írd, amit a többiek, akik a lomtárban dörömbölnek most is, légy eredeti és okos. Nem tanácsot várunk, nem azért van itt a történetünk, hogy valaki, akit nem is ismerünk, mustrálgassa, fölényesen megmondja, hogy nem jól csináljuk.

        Kedvelés

      • Látom közben csakazolvassa már megfogalmazta. Én csak annyit fűznék hozzá, hogy bántóan könnyen vagdalkozol tipikusan hímsoviniszta jelzőkkel, amiket már halálosan ununk. Amit neked ugrásnak vettél, az (igaz kissé gúnyosra sikerült) válasz volt sokak részéről a kommentjeidre. Érveket hidd el szívesen fogadunk, de alapfogalmakon vagy azok tagadásán nem szeretnénk vitatkozgatni, mert fárasztó és tapasztalataink szerint teljesen felesleges. Tudod, állatmentő oldalra sem illik beírni, hogy “mit rinyáltok, ez csak egy kutya”. Tényleg további kommentek előtt olvasgass még a témában…

        Kedvelés

      • 😀 huha, en behuznam fulem farkam 😀 bocs, de nagyon rohogok, bar kicsit sajnalom is szegenyt, lehet nem tudta hova tevedt.

        Kedvelés

      • Na, akkor végigolvastam, mert a Hölgyek megkértek rá. Előre elnézést kérek a Hölgyektöl, de amit írok, az nem provokáció, hanem tényleg így is gondolom. Ha valakinek nem tetszik akkor is.

        Az, hogy a férfiak biólogiailag alkalmasak arra, hogy érzelem nélkül szexuális viszonyba bonyólodjanak, az nem mítosz. Az gyakorlat. Pont. Gondolom ezen nem fogunk vitatkozni. Már csak azért sem, mert én férfi volnék, a kedves leordítok pedig nem azok.

        A szerelem a szex után jön az érettebb férfiaknál. Oppá. Most lehet, hogy újat mondtam. Ugyanis, ha a szex szar, akkor a Hölgynek nagyon sokat kell mutatnia intellektuel szinten, hogy kialakuljon a szerelem, úgy, ahogy. Márpadig a mostani xyz generáció szexuális kultúrája, hogy is mondjam, inkább hagyjuk. Elég az hozzá, hogy elég nehezen tudják elengedni magukat. Legalábbis azokhoz képest (kevesek), akik nagyon természetesen tudnak viselkedni. (de ez lehetne egy külön topik).

        Ki mondta, hogy a nőknek az érzelem nélküli szex tilos ? Menjetek, csináljátok ! Ja, hogy nem megy ? Elnézést kérek a férfiak nevében. Nem tetszik egy tökéletes férfitest ? Nem gondolsz arra, hogy milyen lenne hozzáérni, beleszagolni a nyakába egy ismeretlen, de vonzó férfinak ? Szörnyű lehet. Csak ezt ne mond nekem, hogy 2 perc alatt olyan mélyen meg tudsz valakit ismerni, és szerelembe tudsz esni. Mert ha így van, az nem szerelem, hanem hormon reakció. Ami a férfiaknál is működik, csak lehet, hohgy kicsit intenzívebben.

        Ez a hatalmi kérdésbe való kapaszkodás szerintem zsákutca. Persze lehet, hogy van olyan férfi akinek azért fontos (gyerekkori taruma, elnyomás, egyéb nem kiélt ambíciók,stb) de ezzel kár általánosítani. Egy jó alvás a kutyámmal sokkal kielégítőbb, mint egy adandó alkalom. Egy jó kávézás is sokkal jobb a napsütésben, mint egy elcseszett (de potenciális) együttlét valakivel, aki szimpatikus (szexuálisan is, a szerk.)

        Evvel a dehumanizálással szerintem nincs igazad. Ha a másik (partner) nem élvezi, akkor miért csinálja ? Miért nem küld el a búsba, hogy szar veled, csak a testem akarod, takarodj !

        Ha valamelyik partneremnek szőrös anyajegye lenne, az sajnos alapjaiban megakadályozná a szexuális inger kialakulását nálam. Sajnos ez egy ilyen dolog. Nem tehetek róla, nekem sincs ilyen, a partneremnek se legyen.

        Szeretet pedig van. Csodálom a gyönyörű női testet ! Imádom az izmos combok látványát, a gyorsuló lélegzetet, amikor megcsókolom a köldökét ! Az izmos női lapockák látványa számomra a mennyország !

        Sprituális hiány. Hát az van. Minden fronton. De főleg ott, ahol nem tudják a nőiességüket megélni, begörcsölve a kifogásokat keresik. Ugyanez férfiaknál. Tökölődnek, nem mernek nekimenni, halasztgatnak, sodródnak.

        Egyéjszakás kaland : Utálom. Félrészeg nők, homályos “pub” ködében támolyogva, rendkívül csábító. Barátom hív, hogy hazavitt egy Hölgyet, mentsem ki, mert amit a “pub”ban látott, és ami otthon realizálódott, aközött ég és föld a különbség. Pushup melltartó, seggtartó gatya, stb. Ezt inkább nem is ragoznám.

        Utánam az özönvíz, ajánlom magamat.

        Kedvelés

      • nagy akaraterővel lehet növeszteni anyajegyet?
        ha nem, most szólok, azt szeretnék kérni húsvétra.

        Kedvelés

      • Mit nekem a sima anyajegy, bibircsókokat kérek az orcámra meg a keblem dombocskáira is párat!

        Kedvelés

      • én kizárólag 25 centiméter hosszú és 6,5 cm vastagságú, legalább 85 cm marmagasságú hím egyedekkel állók szóba.
        valamint csak ha áll a dákójuk. ez a minimum.
        hosszú távú kapcsolat : fújj. félrészeg férfi minden este a nappalimban.
        helyette: mindig elbódít az egy éjszakás kaland. különleges, változatos és vannak benne színek és reakciók.
        a múltkor felhívott egy barátnőm, hogy képzeljem talált egy részeg férfit a nappalijában. a keze a gatyájában pihent. hosszan nézte, szemlélte. a férje az illető. nem érti mégsem ki ez az ember. mondtam neki. ugyan! ez a baj a hosszútávú, monogám kapcsolatokkal drágám! hagyd a fenébe! lépj tovább! és összenevettünk a végén, hogy tényleg!

        Kedvelés

      • bytheway: a 3. mentett kutyát nevelem fel, ha már itt tartunk, és Te nem csak a példa kedvéért dobálózol evvel, hanem ténylegesen jelent is Neked valamit egy kutya

        Kedvelés

      • “Ja, hogy nem megy ?”
        De.
        Egyébként nem az a gond, hogy a férfiak képesek rá. Az a gond, amikor ez önigazolássá válik, vagyis meglehetősen gyakran. Mert akár képes valaki érzelemmentesen szexelni, akár nem, az, hogy megteszi-e – akár a párkapcsolata mellett -, mindig egy döntés. Nincs olyan, hogy valaki “nem tud” hűséges lenni – nem akar.

        Kedvelés

      • fenyegetes???? legyel kedves idezd hogy mi volt fenyegetes abbol amit baratilag, kedvesen irtam neked. meg vagyok dobbenve hogy fenyegetesnek ertelmezted

        Kedvelés

      • miért, szerinted ha tovább olvasom a blogot, akkor majd belém vág a villám, és megváltozik a véleményem ? nemfog. vagy megijedek ? az semfog megtörténni.

        Kedvelés

      • tortent mar veled olyan valaha hogy beszelgettel valakivel akinek a velemenye, mondandoja hatott rad es ezaltal formalta a te velemnyedet?
        A valasz: igen? akkor olvass sokat a blogon.
        B valasz: nem? soha? mert te vagy a legokosabb? mert te mindent tudsz? akkor tenyleg ne olvass tovabb, ne is beszelgess, merthogy minek.

        Kedvelés

      • Nem kell megijedned, de ha nem vagy egészen érzéketlen, egy kicsit igazodsz talán az itteni hangulathoz, avagy kikopsz. Nincs szükségünk, időnk provokációra, szeretném, ha átéreznéd, hogy aszimmetrikus a viszonyunk, mert te akartál idejönni, látván, hogy itt van valami, úgyhogy figyelj, mi az, ami itt van, és ne kekeckedj.

        Kedvelés

      • Mégis lehet, csak már késő van. Ezt akartam idemásolni: “Hallottál már olyan istennőről, aki kiszolgálja elölről, hátulról a híveit? Na, erről hallasz ezen az előadáson. És Istennő leszel!!!”

        Kedvelés

      • “Amikor az anális szexet és a hüvelyi behatolást magyarázta Vámos Péter, ezen keresztül pedig azt, miért csak a pornóban extra a női ejakuláció és az análszex, körbenéztem a hallgatóságon, és azt láttam, hogy harmincas férfiak a füzetükbe körmölnek minden szót…”
        Úgy megkérdezném én is Vámos Pétert, hogy akkor most mekkora műdákót csatoljak magamra, ha a férjemet análisan szeretném kényeztetni? Vagy nem ezt körmölték a harmincas férfiak?
        http://velvet.hu/szex/2013/01/14/hasznos_a_szexmasszazs_tanfolyam/

        Kedvelés

      • Vagy: nekem alap a hereharapdálás, engedd meg, drágám, a kedvemért! Erre ki mit mondana, kíváncsi vagyok.

        Kedvelés

      • azt mondja mata hari(jedi) képzés, birodalmi áron.
        az erő velünk van tezsvéreim!
        (ha naponta csak két csubakka jelentkezik, már nem éltek hiába a birodalmi lépegetők)

        Kedvelés

  15. Nem megy szerelem nélkül. Legalább is nekem. Tudjátok, azért jó hogy rátaláltam ilyen helyekre mint ez a blog mert sokáig azt hittem bennem van a hiba. Húsz éves koromig nagyon komolyan aggódtam, hogy valami baj van velem, mert más vagyok mint a környezetemen lévő hasonló fiúk. Szerettem főzni és verseket írogatni, udvarias voltam nem csak a nőkkel, de amúgy mindenkivel, és igen a szex csak úgy ment ha szerettem, és ő is szeretett. Ahogy írtátok is, kellett az a bizonyos plusz ami túlmutat a biológián, amitől nem “párzás” lesz hanem szeretkezés.
    Ez a rendszer ami most fennáll, és mindenhonnan ömlik felénk, rengeteg férfit tesz tönkre. Akiken sikeres az agymosás azok kiüresednek, és akiken nem jön be azokat meg megpróbálja ellehetetleníteni. Hogy velünk van a baj, hogy nem vagyunk “igazi” férfiak mert hiszünk egy egyenrangú kapcsolatban, vagy mert nem húzzuk a strigulákat, és nem röhögünk a megerőszakolós és szőkenős vicceken. Nagyon gyógyító nekem idejönni, mert rengeteg olyan dolgot olvastam amit eddig is így gondoltam de nem tudtam pontosan megfogalmazni. És, hogy van remény.

    Kedvelés

  16. Bírom ezeket a puha pöcsü “férfiakat” akik ide kommentálnak, és próbálnak bájologni, ahelyett, hogy azt mondanák amit gondolnak. Már csak az aszimmetria miatt is. Vagy puszta hatalomvágyból 😉

    Kedvelés

    • Bírom, hogy még van kedved ide kommentálni. Van abban valami bájos mazohizmus, ahogy élvezed ahogy mindjárt szétszednek 🙂
      Ha Tannhauser hazudik és csak be akar vágódni… szerinted ezt itt senki nem fogja észrevenni?

      Kedvelés

      • Én egy sunyi kis görény vagyok, aki semmilyen önálló tartalomra nem képes, ezért ott kotnyeleskedek, ahol van is valami, mert a változatosságra van igényem. Ennyi.

        Kedvelés

      • Te csak nézel (olvasol), de nem hiszem, hogy látsz is.
        Téged nem ilyen öröm olvasni, de azokat annál inkább akik válaszolnak. 🙂

        Kedvelés

      • Ez jó, ebben a percben akartam írni, hogy nézz és láss! Aztán inkább az alábbit írtam (biztos éreztem, hogy valaki már írja és küldi :-))

        Kedvelés

      • Ebben speciel igazad van, tényleg annyira tipikus vagy, annyira jól hozod az előjogokat féltők közhelyes mocskolódását, hogy aki eddig nem hitt volna nekünk, most már a saját szemével láthatja működés közben, hogyan is zajlik ez, hogyan is probálnak mindenkit elhallgattatni aki másképpen gondolkozik mint ők. Köszönjük a bemutatót!

        Kedvelés

      • Ne legyél megint egyszerű, Semese, “férfiakat” írtam, nem tudsz olvasni ? Buzikra, meg aszexuálisakra gondoltam.

        Kedvelés

      • Márpedig pont ez a cél. Tényleg nagyon jók voltak a hozzászólásai annak illusztrálására milyen szankciókkal számolhat az a nő vagy férfi, aki nem akarja a hagyományos alá-fölé rendelődött férfi-nő szerepeket magára erőszakolni. Csineva is írt már erről, most láthattuk “élőben” a bemutatót. Komolyan tanulságos volt!

        Kedvelés

      • Te is nagyon egyszerű vagy. Szerinted az embereket pátyolgatni kell ? Meg vagy zavarodva ? Mi az, hogy nem vagy ronda ? Miről beszélsz ? Barátnőm beleolvasott ebbe a szörnyűségbe, és majdnem elhányta magát. Főleg amikor a szopós cikket mutattam neki, ahol a fejlécben a egy kislány van (gondolom a szerző kislánya). Nagyon intelligens megoldás. Rendkívül európai, hogy mást ne mondjak. Mindjárt belinkelem a képet, úgy biztos érthetőbb lesz.

        Kedvelés

      • Esetleg megfigyelheted a fejlécben VÁLTAKOZÓ képeket. Állítólag Ti Férfiak úgyis mindenhez értetek.

        Kedvelés

      • Nem lehet, hogy a te fejedben teremtődik meg a kínos kapcsolat a — random — kép és a bejegyzés között?

        A kislányom gyönyörű, a fotó is gyönyörű, a kislányom anyja blogot ír női témákról, és szintén gyönyörű. Az olvasók pedig intelligensek.

        Tegyétek kevésbé szégyentelivé, megalázóvá ezt az egész szexdolgot, hagyjatok fel a pedofil nyálcsorgatással, és akkor ezzel sem lesz gond a fejetekben. A kovácsoltvas teraszkapu és a narancssárga szandálom sem szokott leszopni senkit.

        Mivel egyesével esel az olvasóknak, és nem olvastad el a kéréseket, el kell búcsúznunk. Ha adhatok tanácsot én is, a gyűlöleteddel még kezdjél valamit.

        Kedvelés

      • Elbúcsúztattuk? 😦 még a minimális erkölcsigényére írtam volna valamit, de akkor inkább elkezdek mély levegőt venni, de még jobb, keresek izibe egy life coachot, bár egy dologért szeretnék neki köszönetet mondani: normalizálta a vérnyomásomat egy pár órára 🙂 ma már kevesebb kávét iszok 🙂

        Kedvelés

      • Egyébként arra azért kíváncsi lennék, hogy pl egy deep throat jelenet figyelése közben hánynak jut eszébe, hogy valaha az a lány is egy cuki dundi kis kombidresszes baba, vagy szöszke képcopfos ovis volt. Ha már ilyen nagyon érzékenyek az ilyen erkölcsi kérdésekre.

        Kedvelés

      • Ha érdekelné őket, hogy egyszer is megkérdezzék azokat a nőket, mik szerettek volna lenni kislánykorukban! Vajon hányan mondanák, hogy k.rvának, pornószínésznőnek készültek és az volt az álmuk, hogy “istennőként elölről, hátulról kiszolgálják híveiket” ?

        Kedvelés

      • éva! ha már e helyen nem tehetem, légyszí add át külön üdvözletemet a barátnőjének. megérdemli.
        (ez is mennyire jellemző, hogy nem a lényegről, hanem egy igazából nem fontos részletről kezd vitatkozni, közben sérteget, minősít és moralizál. miközben bosszant mélyen elszomorít. ez a kombináció az igazán romboló)

        Kedvelés

      • Ők lihegnek, és ők vetnek meg, amiért lihegési ihletre leltek, miközben összeszorított foggal keresik ezt, megint ugyanaz, még csak az sem mondhatom, hogy beteg, annyira gyakori.

        Kedvelés

      • Itt mindenki nagyon egyszerű, puha pöcsü, buzi, aszexuális, a barátnőd majdnem hány, ez a FÖTYE klub, de ÖRÖM minket olvasni, mert látod a beteg társadalmat. Szerintem az örömöd elég perverz, mi lenne ha csak olvasnál egy darabig? (nehogy te is hányni kezdj!)

        Kedvelés

      • Minimális erkölcs, nagyon jó! Azóta trollözön a facebookon, te meg a saját véleményed kifejtését megúszva a félmagyar mondataidban, arctalanul, sunyin idekíváncsiskodhatsz, mert itt sokan vagyunk (érdekes), itt aztán odavághatsz annak, akinek jólesik, kiélheted a gyűlöleted, még barátnőd is van, gratulálunk!

        Itt van valami, te is ezért jöttél.
        Ott, ahol te vagy, nincs semmi, főleg okosság és jókedv nincs, csak a magyar ugar és a minimális erkölcs, amelyhez ezúton gratulálunk.

        Kedvelés

      • Azért árulkodó, ahogyan felsőbb, megerősítő hatalomként egy nőre hivatkozol. Még, hogy nem kell téged pátyolgatni 🙂 Azért táplálkozni tudsz a feleséged nélkül? Vagy ahhoz is az ő megerősítésére van szükséged?

        Kedvelés

      • Tényleg, nekem le sem esett, hogy ő volt az akinek más-más “Színekre és illatokra” van időnként szüksége, és ezt is ő írta: “Ha a változatosságot nem éled meg, akkor az kimarad az életedből. Nem tapasztalod meg.” Vajon ezeket a kommentjeit is megmutatta
        “NDG – március 24, 2013 – 23:45 szerint:
        A változatosságra van szükség. A más illatra, a más reakciókra. Ennyi.”
        Kíváncsi lennék a majdnemhányós barátnő véleményére. Ő is támogatja vajon ezeket a férfias színes-szagos szélesvásznú változatosság igényeket elfogadva, hogy barátja számára ez a mennyország? 😀 😀
        “Szeretet pedig van. Csodálom a gyönyörű női testet ! Imádom az izmos combok látványát, a gyorsuló lélegzetet, amikor megcsókolom a köldökét ! Az izmos női lapockák látványa számomra a mennyország ! “

        Kedvelés

      • Nekem gyanús, hogy kétszer is behozta az izmost, ami nem a klasszikus női attribútum, ugyebár 😉

        Kedvelés

      • színek. illatok. reakciók.
        (ez utóbbi szó jelentésével kapcsolatban még érez némi ellentmondást, de azért használja. talán olvasta valahol?)

        a life coach-ról és a nőkre nehezedő megfelelési kényszerről jut eszembe.
        a kereskedelmi csatornákon valami eget verő agyleszívó/átmosó sorozatok mennek. tegnap belefutottam egybe, ami még a családi titkok és valamilyen hazugságok címen futón is túltett.
        itt egy pszichológus magyarázza a családi krízist, úgymond “tudományosan”. persze hiszen így könnyebb követni mi a feladat (csak úgy, mint ahogy a húslevest készítjük kedves nézőink. vegyen egy kilónyi csirke far-hátat.)
        ez itt kérem szépen egy jól körülhatárolható kapuzárási pánik, a férfiak 45-55 éves kora között előforduló tünetegyüttes, figyeljünk a jelekre! (mi nők!). mert ha nem figyelünk jól úgy járunk, mint a bemutatott család a tévében.

        durván manipulatív és nagyban az emberi tudatlanságra, befolyásolhatóságra épít.

        ha gyerek véletlenül nézné: nagyon káros. hiszen a családi veszekedést nem a való élet adja, hanem vadidegen emberek egy tévékészülékben, mintegy háttérként üvöltöznek egymással. kereskedelmi meg a pénzről szól, meg satöbbi, de ezek a sorozatok szabályozásért kiáltanak.

        Kedvelés

      • A pszichológusszakma lejáratása 😦
        Az okos műsor mit tanácsol, ha “mi, nők”, már látjuk is a jeleket? Járjunk testfeszesítő kezelésre és vegyünk szexi fehérneműt, hogy visszahódítsuk életünk párját?

        Kedvelés

      • jaj és a műsor végén!
        ez volt a szar a tortájuk tetejére (ami eleve kitudja miből sült ki)
        a válságba jutott házaspár párterápián vett részt. ezt hogy mutatták be? bementek egy ajtón amire mi volt kiírva? na mi?
        “Párterápia”

        ez volt odatolva. bele az arcába a kanapén fetrengő házassági válságban kényelmesen eltespedő nézőknek.
        jaj!

        Kedvelés

    • Ékes bizonyítéka vagy mindannak, amit írtam. Az ilyen felfogásúak miatt van annyi lelki sérült nő, és bizonytalan férfi. De ha te ettől jobban vagy, és bizonyíthatsz magadnak, ám legyen. Mindenkinek kell egy kis öröm az életben, remélem neked ennél több is fog jutni.

      Kedvelés

  17. Elsőre a biológiai hátterű megközelítés, már gondolom ismerős: A férfinak (mint hímnek) sok magja van, bőven szórhatja, ez neki nem jelent komoly testi igénybevételt. Ezért kisebb az igénye arra, hogy csak az “igazinak” tartogassa magát, kevésbé válogat. A nőknél (mint nősténynek) viszont az utód kihordása és táplálása komoly testi igénybevételt jelent, nem engedheti meg magának, hogy egy “selejtes” génkészletű hímmel pározzon. Így ösztönösen is válogatósabb, nem akar mindig mindenkivel. Ezek az embernél is játsszanak, persze jó lenne ha nem lennénk “állatok”, de valahol azok vagyunk. Nekünk is vannak ösztöneink, csak annyiban térünk el az állatvilág többi tagjától, hogy fejlett központi idegrendszerünknek köszönhetően képesek vagyunk felülbírálni azokat. De attól függetlenül vannak, és befolyásolják az életünket, döntéseinket.

    “A legjobb persze a kettő együtt, de a szex kell, érzelem nélkül is.”

    A férfiak (átlagban, mint halmaz, vannak kivételek) promiszkuitása nagyobb mint a nőknek, mivel a nemi hormonok szintje biológiai okokból magasabb náluk. Így gyakrabban vágynak a szexre. Ezért kompromisszum készebbek arra, hogy bárkivel, aki pillanatnyilag elérhető, akár érzelmek nélkül is. Közhelyesen fogalmazva: a nadrágjukban hordják az eszüket. A nők (átlagban, mint halmaz, vannak kivételek) viszont nem ilyenek. Ezért van az is, hogy általában a férfi udvarol, próbálkozik be, nem a nő.

    “A nagy szerelmet megélik az álomkapcsolatban vagy az elérhetetlen Nőre sóvárogva.”

    Mert bizony a férfi is csak a “legjobbat” szeretné. Ahhoz vonzódik. Viszont számára ez többnyire álom, mert egy nála jobb nő egy még jobb férfit szeretne, nem pedig őt. És mivel a férfi szexuális igényessége alacsonyabb mint a nőé, ezért a nő meg is kaphatja. Viszont a férfi nem lát bele annyit egy nála “rosszabb” nőbe, mint amennyit a nő egy nála “jobb” férfitől szeretne. Például: Ha 1-10-ig osztályozom a nőket és a férfiakat, ahol 10-es a legjobb, akkor egy 5-ös nő megkaphat egy 8-as férfit, amíg egy 5-ös férfi maximum egy 3-as nőt kaphat meg. Természetesen, ha szűrt környezet van, mondjuk sok nő kevés férfi, akkor ez felborulhat, ahogy a múltkor írtad, ezt értem. De ha összességében nézem a párokat, véletlenszerűen az életben, akkor én így látom.

    “Sőt, meglehetősen tipikus, hogy emberünk a feleségét tiszteli meg a hagyományos, gyertyafényes, gyengéd szexszel, a semmire sem becsült nővel meg ami belefér (“extrák”), az arra való. ”

    Ha ez tényleg valós tisztelet lenne, akkor miért lenne annyi panasz a férfiak kapcsolaton belüli viselkedésére? Akkor lenne elhanyagolás, munkamánia, férjüktől szexuálisan elhidegült nők, félrelépő férfiak? Szerintem nem. Akkor ez a blog sem jött volna létre, illetve nem lenne ennyi követője, ha a férfiak olyan nagy tisztelettel viseltetnének a feleségeik, párjaik iránt a kapcsolatban. Ez a “tisztelet” csak egy jelmez, olyan, mint a lovagiasság, vagy az önzetlen családfenntartó szerep, amit a férfiak magukra erőltetnek, mert ezért kapnak társadalmi elismerést. Valójában szerintem ezek egyike sem a férfi sajátja. Ezt mutatják, mert ezt várja tőlük a környezetük.

    “Dönthetett volna, hogy nem akasztja le a kínálkozó szexet, főleg, hogy tudja, mennyire bántja ez a másik nőt. Mégsem döntött. Ma már tudom, ez is hatalmi kérdés. Azért teszi meg, és azért teszi még ezer meg ezer férfitársa, oda-vissza hurcolva a kórokozókat. És azért nem olyan nagy dilemma ez, mert jogosultnak érzi magát.”

    😀 😀 Na már megint ez lett a magyarázat. Mert jogosult, meg mert hatalmi kérdés. Visszakérdeznék: Te mint nő nem tehetnéd meg? Nincs meg hozzá a jogod, hatalmad? A mai világban ki tiltja meg? Nem is kéne sokat tenni, mint a férfinak, nem kell keresni, nem kell udvarolni, nem kell megszervezni a “búvóhelyet”. Csak pár erotikus fotó valami társkeresőn, és már jönnének is a fiatal férfiak csőstül. Akár mindennap lehetne másik. Mégsem teszed. Mert írod, hogy neked nincs igényed az érzelem nélküli szexre idegenekkel. A férfiak átlagának meg sokszor van, ezért gyakoribb azoknál.

    “Érzelmileg érett és felelős személy nem választja szét a kettőt, mert ez azt jelentené, hogy a másikat eszközként használja.”

    Van benne valami. De ha egyszer rákényszerül. Mert aki számára elérhető “feleség” státuszba került, azt már nem kívánja, megunta, elhidegült stb. Mivel kezdetben sem volt olyan nagyszerű, csak jobb híján választotta. Viszont “váltani” fél. Egyrészt a válás következményei, másrészt meg talán mert úgy érzi, annak a másiknak kevés lenne mint férfi. Mivel az a nő jobbat is megkaphat. És ezért “teljesen” úgysem kéne neki. Talán a férfi szeretné a nőt, mert szexinek látja, de a nő egyénisége nem passzol? Ez is kettősséget eredményez. Aztán ott van az is, hogy nem érzi magát “hatalmi” helyzetben mellette, és ez bizonytalanságérzetet kelthet benne. Ilyesmik lehet a háttérben. A társadalmi elvárások, nemi szerepek megmérgezték a tudatát, és nem képes elvonatkoztatni a férfiszereptől és a vele kapcsolatos elvárásoktól. Elválni pedig nehéz.

    “Nekik miért nem az? Hogy képesek eltekinteni attól, hogy az egy idegen valaki, talán tele van szőrös anyajeggyel? Hogy nem kínosak a mindig egyforma mondatok? Hogyan képesek izgalomba jönni? Nem félnek, hogy valami kínos történik? Ha nincs szeretet, akkor élesek az árnyékok is. Hogyan képesek a kihűlő másikra nézni, és teljesen közönyösen távozni?”

    A szeretet inkább a belső értékek, egyéniség vonzósága alapján alakul ki. A szexuális vágy meg a külsőségek alapján. A férfiak promiszkuitása nagyobb, ezért több mindenkit kívánnak, mint akit szeretni is tudnak. Ez már szétválasztja a kettőt. És ehhez nem kell, hogy a másik minden szempontból tökéletes legyen. Nem számít, ha szőrös anyajegyei vannak. Elég, ha összességében vonzónak találja. Mert a szexuális vágy a testiségre van programozva. És ezért nem baj, ha idegen. Ez felfogható tárgyiasításnak éppen, de a férfi amúgy is felszínesebb ezen a téren. A nőknél viszont összetettebb a dolog.

    “Teljesen más, ha nem tárgyiasul a szex, mert van valami érzelem, ha röpke is.”

    A férfinak is teljesen más. De ehhez kölcsönösség kell. Az pedig nehezen jön össze. Mert a nők mindig tökéletesebbre vágynak. Aki pedig náluk tökéletesebb ellenkező nemű, annak ők már kevésbé lesznek azok. Így aztán marad a külsőség. A társadalmi megfelelési kényszer, a valós életben szerzett kudarcok-élmények elválasztják az ideális szerelem-szex párosítást, és az ösztönös kielégülési kényszer elzülleszti a vágyat a valós érzések kárára.

    “Akin végigment a fél város, az aztán a kutyának sem kell…”

    Ez szerintem nem igaz. Legalábbis így nem. Társadalmi kapcsolatra a férfi tényleg olyant keres, aki megbízható, mert arra gondol, hogy aki könnyen bepasizik, az hamar lecseréli majd őt is. Fél az elvárásoktól, attól hogy ez a nő tapasztalt, és nem megvezethető. A társadalom által elvárt hatalmi státusza elvész, mert ebben az esetben nem ő fogja a pórázt, nem ő a tapasztaltabb. Ő kerül kiszolgáltatott helyzetbe. De attól még nagyon is vonzódhat, szerethet titkon egy olyan nőt, aki szexuálisan aktív, tapasztalt és tudja hogyan kell bánni a férfiakkal. Csak nem meri bevállalni.

    “A címbeli nézet, amelyet jóhiszeműen szokás hangoztatni, nem más, mint erkölcsi póráz, és arra szolgál, hogy megfossza a nőket a spontán fellángolásokon alapuló kapcsolatok jogától: az csak a férfiak privilégiuma.”

    Párkapcsolaton, házasságon belül a férfitól sem elfogadott. Elég gyakori válóok, ha a férfi megcsalja az asszonyt. Párkapcsolaton kívül meg a nőknél is elfogadott, mert semmi nem “tiltja”. Bár abban igazat adok, a társadalom még mindig olyan, hogy ha egy férfinek sok nője van, akkor “nagy macho” kifejezetten erény, ha egy nőnek sok pasija van, akkor “könnyűvérű” ami elítélendő. Ez szerintem is a férfiközpontú társadalom kettős mércéje.

    “Azt, hogy maradjanak kevéssé használt, összehasonlítást végezni alig tudó, hű alkatrész-nők. Őket szokás feleségül venni.”

    Itt van a kutya elásva. 🙂 Ha a nő tapasztalatlan, önállótlan, akkor könnyen idomítható, nehezen tud másik partnert találni, így könnyen lehet “családfőnek” lenni fölötte, ami társadalmi elvárás. Ha pedig túl tapasztalt, önálló akkor könnyen leléphet, és így a férfi kevésbé érzi biztosítottnak a pozícióját mellette.

    Kedvelés

    • Értem amit irsz,ismerem a férfiak természetét.Fiatalon a férfi spermája állandóan termelődik, két három naponta ürülnie kell különben fájdalmas ,feszitő érzést okoz.
      A biológiai hátteret tagadni értelmetlen és vakvágányra visz.A sámánok is úgy tartották ,hogy míg a férfi a biologiai reprodukálás mennyiségéért felel,addig a nő annak minőségéért!
      A monotonitás pedig a teremtés ellen való,mert a teremtett világot a változatosság jellemzi.Attól még a szexuális függőség nem más mint lélekcsapda,a hedonista élvhajhász emberek viselkedésükkel a halált idézik meg.

      Kihivás,hogy hogyan lehet az életet úgy megosztani valakivel,hogy az mindkét félnek megfeleljen.Csak aki igazán szabad, az érdemes rá.

      Kedvelés

      • “Fiatalon a férfi spermája állandóan termelődik, két három naponta ürülnie kell különben fájdalmas ,feszitő érzést okoz.”

        Ugyan már-ugyan már, ez lenne a biológiai magyarázat a “férfiak természetére”? Ez az izmos marokra volna magyarázat, ha az valóban annyira fájdalmas volna.

        Persze, értem én. A nőket ezzel a legkönnyebb rákényszeríteni a szexre. A bűntudattal, hogy ha nem teszed meg, akkor fáááááááááj.

        Egy olvasó hozzászólására nem is lehet reagálni, mert ehhez képest Sziszüphosz sziklája semmi.

        Kedvelés

      • Erotikus álom hatására is bekövetkezhet spontán a magömlés,a pornó is erre kinál megoldást.

        Kedvelés

      • De érted mit akartam mondani ezzel?
        Nekem, mint néhány sorstársamnak is, gyakrabban fáj a fejem, és csúnyább a bőröm, ha szexuálisan inaktív időszakomat élem.
        De eszembe sem jutna ezzel magyarázni például a hűtlenséget. És valószínűleg az egész világ értetlenül nézne rám, ha magyarázni kezdeném, hogy hát tessék megérteni, a partnerem mostanában beteg volt, és hát nem volt mit tenni, fájt a fejem, hát tetszik érteni, hogy van ez, ez csak biológia.

        Kedvelés

      • Világos.Csak én úgy látom,hogy a szexuális kizárólagosság és hűség csak egy mitosz. Egy olvasó irásaira meg azért reagálok,mert lehet ,hogy van olyan olvasó még rajtam kivűl, aki a teljesebb képre is kíváncsi ami a férfi – nő viszonyokat illeti.Nekem legalábbis fontos ,hogy ne csak egy idilli kép lebegjen a szemem előtt,ami a gyakorlatban működésképtelen.

        Kedvelés

      • Őszintén szólva, én nem vagyok hasra esve attól, hogy egy férfi “kiteljesíti a képet” a kapcsolatoktól, és a házasságokról.
        Nem gondolom, hogy sok-sok itt olvasó és író ember tapasztalatait, érzékeny, összeszedett és okos véleményét meg tudja cáfolni, vagy árnyalni egyetlenegy másik, egy alapvetően ellenszenves álláspontról kiindulva, úgy, hogy a szavai fő súlyát az adja, hogy más nemű.

        Kedvelés

      • Több szem többet lát alapon vagyok kíváncsi az itt kommentelők vagy a blogiró véleményére.Természetesen nem veszem senkinek a szavát szentirásnak tünjön bármennyire is okosnak vagy érzékenynek. Az viszont mindig gyanús ,ha kategorikus imperativus kijelentik, ezzel le is becsülve ,hogy márpedig nem számitanak a bilológiai okok,holott újra és újra felülirnak egy kapcsolatot.Mégis mire alapozzák ezt? Nem értem.

        Kedvelés

      • Az a bajunk, hogy a biológiai meg genetikai meg evolúciós okokkal mindig az egyenlőtlenséget ideologizálják meg a laikusok. Nekem az a gyanúm, hogy a valódi különbségek, úgy értem, ha nem kellenek egy konkrét célra, sokkal árnyaltabbak, kevésbé egyértelműek.

        Kedvelés

      • Igen, nekem is kapásból ez jutott eszembe: hogy nem tudok mit íni rá, mert az egész mögött rejtőző felfogás a probléma: az osztályozás, a számítgatás, a ki milyen nőt és férfit KAPHAT, a mindent a hatalom és a félelem szemszögéből nézés. Ilyen felfogással sosem lehet meglátni a másikban az embert.

        Kedvelés

      • Igen, a méregetés, a számítás, és hogy hiányzik az egész felfogásból a szerelem fogalma.
        Nem titkolom, én tényleg a legjobb pasit akartam, minden értelemben, és a férjem is a legjobb csajt ugyanígy.
        Meg is kaptuk, de nem azért mert mint valami béna számháborúban méregettük volna egymást, hogy akkor hányas is a másik, hanem mert megtörtént a szerelem, és ebből a szemszögből nem lehet 3-as, meg 5-ös emberekről, és ezek kompatibilitásáról beszélni.
        (Ha Huxley tudná, hogy 2013-ban így osztályozzák az embereket, akkor táncolna örömében. Vagy sírna.)

        Kedvelés

      • Igen, a kinaiak pedig úgy tartották, hogy aki mondjuk havonta kettőnél többször ejakulál, az elveszti az erejét, megbetegszik és rövidebb életű lesz. Na most erre akkor mit lépjünk? 😀

        Kedvelés

  18. Visszajelzés: mielőtt kommentelnél | csak az olvassa

  19. Visszajelzés: alfahímek | csak az olvassa — én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .