2012. októberi bejegyzés
Evolúciós értelemben a gyerekek alacsony ingerszinthez vannak szokva. Legalábbis a városi életmódhoz, sebességhez, mobilok pittyegéséhez, reklámszignálokhoz, lövöldözős játékokhoz képest. Testközelben sokkal magasabb ingerszintet is elviselnek, de a csecsemők a mesterséges ingertömegtől sokszor nyugtalanok lesznek.
Kapcsolódó bejegyzés: mitől féltjük a gyerekeinket?
Meg lehet ezt emelni persze mesterségesen, szokás is, meg provokál a világ: előbb a Fis.her Pri.ce beszélő-csörgő-villogó játékok és társaik szolgálják ezt a nagy célt, később a gyerekzenék, -koncertek (mindig kell szólnia a kocsiban is valaminek: ismeretlen nénik énekelnek), aztán dévédék, a tévé, a számítógép, fejlesztő játékokkal és rajzfilmekkel, aztán lövöldözős meg hercegnőöltöztetős alkalmazásokkal, és onnantól a gyerek már követeli az ilyesmit. Közben okos is lesz, az is biztos, de a lényeg a normává lett mesterségesinger-özönben, hogy mindez akarva van (megint csak a Rendszer által, amely normáinkat és szégyeneinket definiálja), és egyébként iszonyatos pénzbe kerül.
Egy picinek értelmezhetetlen a számítógép képernyője, az egész helyzet: a zajok, az összefüggések, már a pontok vibrálása is, és ott van az elektroszmog, meg az, hogy addig sem mozog. Nem egy nagyon is normális szülőről derült ki, hogy amúgy jekána, meg hordoz meg minden, de erre tökéletesen vak. Nem félti a gyereket a művitől. Fejlesztő játékok, direkt kicsiknek. Odahúzza az egérrel a szilvát a kékre, az epret a pirosra, pittyen az alkalmazás, felharsan a taps. Okosodik, és a szülő ezt megvette meg letöltötte, mert azt gondolja: ez jó neki.
Mindenki meg van győződve róla, hogy ő csak mértékkel, csak egy kicsit, és mégis, megy a nyavalygás, már követelik a gyerekek: dévédé, műanyag játékok, zaj, vibrálás, ízfokozott ízek — összességében feldolgozhatatlan mindez. Azt mondják, itt és most (“sajnos, a mai világban”) nem elég egy gyereknek a lombsusogás, a dúdolás, a természet. A világ olyan követelmények elé állítja a gyerekeket, hogy már egészen kicsi korban bevezetik őket ebbe a mesterséges világba. Helyt kell majd állniuk! Ezek a gyerekek be is kötik maguknak a gyerekülés biztonsági övét, felveszik a telefont, megnyitják a mesehonlapot, és a szülők büszkék rájuk. És ahogy ez rendszeressé válik az életükben, úgy lesznek ezek a gyerekek egyre magányosabbak.
A tévé nem is annyira káros, nem károsabb, mint mondjuk a diafilm, meg aztán mértékkel engedjük csak — mondják. Valóban ez az ambíciónk, hogy ne legyen káros? Ó, ezek a mi túlöltöztetett, bevitaminozott gyerekeink, akiknek a legjobbat akarjuk, milyen abszurd, hogy “de nem lesz baja tőle”…
Amit még mondani szoktak: a számítógép elválaszthatatlanul hozzátartozik a mindennapokhoz, a felnőtteket is folyton nyomkodni-kattintgatni látja, és nem is szabad teljesen eltiltani a gyereket tőle, mert ha túl későn ismerkedik vele meg, és nem válik természetessé a használata, akkor hátrányban lesz később.
Én nem beszélek eltiltásról — amúgy is, miért vesszük kiindulópontnak, hogy a gyereknek majd pont a gép a vágy tárgya, és nem mondjuk egy kartonpapír babaházra lesz kíváncsi? Emberi arcok, hangok, érintés, anyatej és teljes értékű táplálékok, együttlét, tiszta levegő, hideg-meleg, eső, mozgás, tapasztalat — ez kell a gyerekeknek, ez az ő világuk, ez az, amiben nem kellenek a pótcselekvések. Ehhez mondjuk az is kell, hogy ne legyen sok játéka, ne kapjon folyton újakat, vagy legalább ne legyen mind egyszerre elöl.
Hogy a gyereknek semmi szüksége két-három-ötévesen vibráló, zajos, zenélő játékokra, képernyőre, számítógépre, világító cipőre, abban biztos vagyok. Megrémít a szülők félelme, hogy az ő gyerekük lemarad, és majd mi lesz az iskolában… hát miféle verseny ez? Az enyéim is ölben szoptak, amíg én fórumoztam, de egyik sem akart hozzányúlni a géphez, mert az nem volt opció, mint ahogy a kávémba sem isznak bele: az felnőttdolog. Nekem eszembe se jutott, hogy nekik dolguk lehet a géppel. Nem mutogattam, nem tanítgattam őket. Most már úgy hetente megnéznek ők is valamit, balettet szoktunk, meg katicabogarakat a Youtube-on, meg Menő manót, ami érdekes, de egy cseppet sem gondolom fontosnak, nem hiszem, hogy ebből nélkülözhetetlent tanulnak, inkább csak nem bánom. Idegnyugtató nekem, annyi szent, de attól még nem kell megideologizálni, hogy akkor biztos hasznos is. És őket meg, nem tagadhatom, olykor felzaklatja, főleg a kicsit.
Az a nem mindegy, hogy hogyan gondolunk rá, mert a döntéseinket, a szavainkat és a metakommunikációnkat ez határozza meg. Sokkal hasznosabb tevékenység a sokféle spontán játék: a sáljaimat kötik össze tetrapelenkákkal végtelen hosszú lánccá, macit öltöztetnek, vágnak, ragasztanak, kockából építenek, keverik a krémet, linzertésztával gyurmáznak, futóbicikliznek, falevelet gyűjtenek, diót törnek, saraznak, bottal turkálják a talajt, kincset keresve. Nem unják, maguktól csinálják, és rengeteget ügyesednek. Figyeltem is rá, hogy ne emeljem meg túl korán az ingerszintjüket, másrészt meg úgy alakult valahogy, hogy önkéntelenül is ezeket éreztem fontosnak, támogatandónak.
A Waldorf is ettől a túl zajos, agresszív, művi világtól óvja meg őket, ott ilyen tevékenységeket tanulnak el egymástól utánzással a gyerekek, ezért kotorászik a kincsek után a lányom, ezért homokozik elmélyülten, ezért nem követel én kicsi pónimat. Ezt a kicsi is másolja: együtt bóklásznak, és megbeszélik közben. Nem kell nekik semmi különös, az unalom nem opció, mert nem kívülről jön az érdekes, hanem belülről.
Én mélyen hiszem: az a jó a gyerekeknek, ami lassú, szelíd, örök, elemi, és nem kell annál több. Emberi hang, öl, egyszerű tárgyak, testmozgás. Az hagyja épen a még fátyolszerűen remegő burkot körülöttük.
Olvasd el ezt is:
csak az olvassa. én szóltam 
hat ezzel szorol szora egyet tudok erteni. tv nalunk mar nincs, de most a szamit6ogep korlatozasan toprengunk. egy tablethez fernek hozza, sokszor elfelejtjuk toltore tenni.
a w tenyleg nagoyn jo, nagoyn elvezzuk. de ez is iskolafuggo. valtanunk kellett w-bol w-ba, mert a w tananyag meg nem garancia a jo iskolara.
a jatekok mennyisege: ebben erdekes modon a ferjem erez ra jobban a dolgokra. (mint a tv szuksegtelensegere is.) karacsony elott szetvalogatjuk a jatekokat, e mai nem igazan erdekes mar, az megy a helyi gyermekotthonba. ha tolunk nem is, a csaladbol begyujtenek karacsonyra helyettuk egy csomo ujat. amikor falun vagyunk, nem nagoyn hianyoznak nekik a jatekok. 🙂
eppen nemreg hokkentem meg azon, hogy az autozas a gyereknek eppannyira karos, mint a tv. a vonat kicsit mas lehet, mert ott van tere mozogni, de az ulesbe kotozott gyerek az autoban korben gyorsan mozgo vilagot lat, es barmerre nez, ez van, nem tud elole elbujni sem.
KedvelésKedvelés
Minden szavaddal egyetértek. Persze nem nehéz, magam is waldorfos lévén:)
Rémes, ahogy néhány ismerős családban a gyerek követeli a dvd-t aztán zombiszerűen mered a képernyőre. Az enyém csak akkor néz mesét (akkor is 10 perceset), ha beteg, most már akkor is ritkán. 10 percnél hosszabb történetet be sem tud fogadni. Előfordult, hogy vendégségben a házigazda betett valami rajzfilmet; a lányom kábé tíz perc után felállt és játszani kezdett inkább. (Hál’ istennek…)
Én néha azt érzem, hogy szektásodom, ez a fajta nevelés távolítja azokat tőlem, akik nem ezt vallják, mert valahogy élő szemrehányásként értelmezik a létemet, és ez kellemetlen nekik.
Jó látni, hogy egyre többen vagyunk:)
KedvelésKedvelés
Ezt a számítógép-dolgot irigylem… hiányzik a z-betű az életemből, és ritka, mikor nem guggolva, térdemen egyensúlyozó kisdeddel jutok ide. A kezdetektől rá van indulva, ahogy kérne kávét is, sört is, bort is, mindent, amit mi… valami alapvetőt nem csináltunk jól, lehet, hogy túl megengedő vagyok alapvetően.
Az autózásnál én is észrevettem, hogy mikor a huzat miatt nyáron feltettem egy sálat az ülése elé, és csak engem látott, sokkal nyugodtabb volt, máshogy aludt el. Nem elájult, mint akit kiütöttek, hanem szépen elbóbiskolt.
KedvelésKedvelés
itt,nekem falun nagyon nehéz ezeket az elveket vallanom…vagyis vallanom nem nehéz,de hogy mindjárt 4éves és még soha nem nézet tévét,nahát ez elképzelhetetlen,és kóros és nem normális-és én vagyok az antiszociális,és a gyerekem is az lesz…félek is hogy mi lesz ha majd oviba megy…
én egyáltalán nem nézek tv-t,csak netezek, de azt se ész nélkül…a férjem néz tv-t,ő nem használja a számítógépet,csak nagyon nagy ritkán…
legtöbbször ha anyukákkal szóba jön a tv,és kiderül hogy az én fiam nem látott még sose,akkor az a válasz,hogy:”de nekem muszáj valahogy elvégeznem a dolgaimat,addig csinálom a házimunkát mig tv-t néz,mert addig békén hagy,nyugtom van”…,ja,mert nekem nincsenek dolgaim,nálunk magától terem az asztalon az étel…
az eszükbe se jut,hogy együtt a gyerekkel végezzék a házimunkát…
na,az ovi meg aztán pláne érthetetlen,hogy miért nem jár,hisz itt már 2,5éves kortól felveszik őket,és mennek is…
nem baj,ha otthon vagyok,azért csak vigyem…nekem meg ez az érthetetlen…nemrég anyukám megjegyezte,hogy most látja mennyivel többet “tanul” itthon a fiam,mintha oviba menne(eddig anyukám is a miért nem megy már oviba? tábort erősítette)…
KedvelésKedvelés
A számítógéppel egyetértek, a TV-vel nem. Szerintem vannak jó mesék, nekem is vannak szeretett rajzfilmjeim, a filmekről nem is beszélek. Én nem is a mennyiségi, hanem inkább a minőségi korlátozást tartom fontosabbnak. Szerintem vannak igenis értékes alkotások, amik építenek. A káros az, ha minden kontroll nélkül orrvérzésig megy állandóan a tévé. De egy-egy jól megválasztott rajzfilmmel nem tudom mi lehet a probléma?
KedvelésKedvelés
Mert a villódzó pontok, effektek, zajok gyerekellenesek, nem erre szoktatták szemüket, agyukat, idegrendszerüket az évmilliók. Minél kisebb a gyerek, annál inkább.
KedvelésKedvelés
Egyetértek az egész bejegyzéssel, Neked meg azt szeretném mondani, hogy eleve a készre gyártott figurák, gonoszok, hercegek, mesék gátolják azt, hogy a gyerekben dolgozzon a fantázia, és egész más (ellenkező) hatással van a gyerek frusztrációira, mint egy mese, amelyet elmondasz neki te vagy a nagymama vagy akárki, és elképzeli, és a félelmeit bele tudja vetíteni úgy, ahogy az neki (biztosan) megfelelő.
Én is szeretem a meséket, szerettem régebben is, de ettől még tudom, hogy a gyerekre egészen másképpen hat egy látott-hallott, kész anyag, mint az a mese, amit elmondok neki. Ennek érdemes utánanézned, és akkor megérted, miről van szó.
KedvelésKedvelés
Szerintem ez is, mint minden, akkor igaz, ha mértékkel történik, ha nem attól tiltjuk, amivel mindenképpen találkozni fog, hanem a jó útra- a helyesre, és az értékesre, a szépre és a jóra neveljük a gyermekeinket. Ha a t-vt és a csokit is mértékkel, megbeszélve engedjük…. A szélsőségek minden irányba rossz útra vezetnek.
KedvelésKedvelés
Nem, nem tiltjuk, hanem, megóvjuk tőle, és nem szélsőség, hanem normális állapot. Ez a “mértékkel” annak az agyament világnak a szirénéneke megint. Kokaint sem kapnak, tévét sem.
Az elgondolkodtató, ahogy a hideg ellen sapkával-kesztyűvel óvják a kicsit. Ott miért nincs ez a mértékkel? Miért tiltják a hidegtől?
Felfogás kérdése. Lehet persze tagadni, milyen iszonyúan romboló, meg megideologizálni… lásd fent. Van egy csomó honlap egyébként, amelyen ilyen “mértékkel” cikkek születnek. A tévé a saját tunyaságunk, önző, pazarló életmódunk jelképe.
KedvelésKedvelés
A sapka-kesztyű azért nem feltétlen jó hasonlat, mert sokszor azért van agyonöltöztetve a gyerek, mert anyuka fázik, vagy nem akarja, hogy az aggódós nyanyák beszóljanak neki. A mérték meg, nos. Persze, nem szabad “villanypásztorra” rakni a gyereket, viszont azt is egy vonalasság-veszélyforrásnak tartom, amikor a gyerekről közösségbe kerülve derül ki, hogy egy kis elit biogyereknek lett nevelve, aki totál fogalmatlan, ezt se bírja, azt se érti, mert nem volt meg a “mérték”. Szóval a szülő józan eszén sok minden múlik.
KedvelésKedvelés
Nagyon egyetértek! Csak a gond, a fiam nem így gondolja. illetve változó. 🙂 Mert őt bizony minden érdekli, amit a szülei csinálnak, ha hagynánk, nyomkodná a billentyűzetet, a telefon gombjait/képernyőjét, kinek mije van, megkóstolna mindent, amit mi eszünk-iszunk az én kakaómon az apja kávéján át akár a sörig is. Épp, mint “egyhíjánhúsz” kisfia. Természetesen egyiket sem engedjük neki, akkor persze “cirkusz van”. Pedig sosem engedtük neki ezeket. Csak hát ugyebár őneki is az kell, ami a szüleinek. Próbálkozik.
Másrészt viszont, ha az apukája vagy én leülünk a gép elé kicsit, rögtön jön és méltatlankodik, hogy mamaa, papaa, ne gépezzetek, tessék velem játszani! 🙂
Igazából most még eszünk ágában sincs őt tv vagy egyéb mese elé ültetni (tv-nk amúgy sincs), de ha idősebb lesz, bizonyára leülünk majd vele mi magunk is mesét nézni. Azért tényleg van pár kedves vagy tanulságos rajzfilm. (mint pl a Kisvakond vagy az Egyszer volt… az élet). De ezeket mi is szívesen nézzük.
Azt hiszem, úgyis ez a lényeg, hogy ha már nézi a gyerek, ne egyedül nézze,. hanem a szülőkkel.
Játékok szempontjából: igazából “sajnos” most relatíve sok játéka van (persze a “sok” maga is relatív), néha mi is veszünk neki valamit – régebben rágókát, csörgőt, mostanában építőkockát, műanyag kisautót), de a nagy részét kapta. Egy időben tényleg kicsit frusztrált volt, hogy akkor most mihez kapjon, el is raktuk ekkor a játékok egy részét.
De azt én is megfigyeltem, már jó ideje, hogy itthon, ha játszik, általában kell melléje valaki, aki játszik vele, de legalábbis ott ül vele a földön. Bezzeg a játszótéren… félórákat is elbabrál a falevelekkel, ágacskákkal, kavicsokkal (utóbbit sajnos szopogatni is szereti), szinte “rá se kell nézni”.
KedvelésKedvelés
egyszer mar irtam errol, en is a mertektarto tabor hive vagyok. es probaltam gyerekkel a hatamon fozni mosni takaritani, meg probaltam okett bevonva is es par ev probalkozas utan ugy gondolom hogy a sajat idegeim erdekeben neha jo hogy le tudom ultetni a tv ele a gyereket. amikor azon kaptam magam hogy minden delutan leultetnem, akkor melyen elgondolkoztam magamon, elmentem egy nagyot pihenni es utana ujra jol mukodott a mertektartas. es szivesen mutatom meg nekik a hupikek torpikeket amit en neztem, meg a mekk eleket es a kockas fulu nyulat meg mazsola es tadet es susut es meg sok egyebet. es rengeteget olvasunk is es megyunk ki parkba jatszohazba amikor csak lehet. de amikor esik es hideg van es fuj a szel, amikor 1re er haza az ovibol utana ebed es 4kor mar sotet van, amikor ovi szunet van es reggeltol estig jatszani akar velem, mert egyedul nem sokaig foglalja el magat, amikor beteg es csungene rajtam orakon at en meg mar nem birok ennyit adni es meg ott a kistesoja is, amikor a kicsit altatni probaltam a nagy meg allandoan felebresztette, akkor szerintem jo a tv. nem csak hogy jo hanem letszukseglet. nekem. ha olyannak gondoltam mint a drog akkor nem ultetnem ele es azt sem gondolom hogy art. mertektelenul art, nem birom a bamban bamulo gyereket. a gyerek ovonoje megkert hogy engedjem a gyereket angol tv-t nezni hogy fejlodjon a szokincse. ugyhogy ujabban angolul tvzik es tenyleg fejlodik a szokincse sot meg az akcentusa is. sokszor melle fekszem es egyutt nezunk egy meset es megbeszeljuk es osszenevetunk rajta es eljatszuk utana es rajzfilm figura neven szolitjuk egymast. es csak mi ertjuk. es azt is fontosnak tartom hogy mielott bekapcsolom megegyzunk hogy 2 meset nezhet es utana o kapcsolja ki, odaadom a taviranyitot. es kikapcsolja. mert tudja hogy utana jatszunk. es kozben en is megittam a kavemat nyugodtan es lesz kedvem jatszani.
KedvelésKedvelés
Amiről írsz, az mind nem arra válasz, hogy mit okoz a gyerek agyában, idegrendszerében a képernyő, a film villózása, effektjei, miközben a gyerek sokkal szelídebbet, lassabbat vár, hanem adalékok arról, hogy mennyi az anya ideje, mennyire fáradt meg elege van, az egyenlőtlen családi munkamegosztásról (anya egész nap a gyerekkel), nyelvgyakorlásról, angol szokásokról, az időjárásról és életkörülményekről. Ezekre a válasz is más.
Egyébként a “vegyél nekem valamiiit” és az egész napos anyával játszani igény is túlingereltség. A gyerek normális közege a másik gyerek, akivel kezdeményező és önálló lehet.
KedvelésKedvelés
igazad van. a tv nem jo a gyerek szemenek, agyanak, fejlodesenek. es egy szep idealis vilagban valoszinuleg nem is ultetnem ele. de nem idalis vilagban elek. es a tv jo a gyereknek mert a kozosseg ahova jar tv centrikus, lasd ki minek oltozik az oviban, milyen dalt enekel (a mese focimdala) es nem o az alien aki meg sosem latott tvt es goze sincs mirol van szo es jo neki mert angolul tanul belole, persze idealis vilagban elo emberektol tanulna, de mint irtam nem idealis vilagban elek es persze jar delelott oviba is ahol angolokkal van, es jo a tv a gyereknek, mert amikor dvd-t kap a rokonoktol szulinapi ajandekba, akkor orul neki hogy megnezheti es nem feszeng zavartan hogy huha, mit is kellene most mondani a kedves rokonnak, hiszen o nem tvzhet, es persze a rokonoknak hiaba mondjuk hogy konyvet kerunk nem dvdt es csokit. es jo a tv mert okos dolgokat is tanitanak neki, pl szamolni es szineket, egyebeket, amiket persze mashogy is meg lehet tanulni, de igy is. es jo a tv a gyereknek, mert addig nem a feszult anyjat kell neznie, hanem o is en is pihenunk kicsit hogy aztan ujult erovel jatszhassunk es persze jo lenne a hasonlo koru gyerek tarsasag neki es a felnott tarsasag nekem, de hat ez nem idealis vilag, es nincs keznel mindig a gyerektarsasag. es amikor azt irom hogy jo a tv neki, akkor napi 2 meserol beszelek, nem ejjel nappal tvrol. es persze jo lenne ha egyedul is jatszana, es jatszik is max fel orat, de nem tobbet. es jo a tv neki, mert en is szivesen leulok melle megnezni egy meset es ez is egyfajta kozos elmeny a sok egyeb kozos elmeny mellett es jo osszebujni egy esos napon egy meleg takaro alatt a kedvenc mesenk elott es jo neki a tv, mert amikor beteg, ha megfeszulok sem tudom maskepp agyban tartani, vagy agyban van 40 fokos lazzal csak epp rettentoen unatkozna hiaba rantok elo par percenkent egy ujabb konyvet, legot, kirakost. en azt latom hogy a tv nezesnek vannak jo es rossz oldalai. nem csak rossz oldala.
KedvelésKedvelés
Ez nagy félreértés, hogy “nem tévézhet”. Senki nem tilt semmit.
És elég szomorú, hogy ilyen közegben éltek, és ennyire áthat a félelem, hogy majd kilóg a gyerek a sorból. Nálunk is Benedek Elek születésnapján a mesenap tévés “meséket” jelentett. Gyakorlóiskolában. Spongyabobot, Vukot, Jégkorszakot, Madagaszkárt.
Bizony, kell néha egy csendes szó a nagy harsogásban: én ezt nem, akkor sem. Mindenki azt mondja, hogy a világ sajnos ilyen, nincs mit tenni. Pedig nem vagyunk tehetetlenek.
KedvelésKedvelés
És még ami baj, hogy agyhullámvizsgálatok bizonyítják, hogy a tévé nem pihenteti a gyereket, hanem emeli a stressz-szintjét. Legfeljebb megszokni lehet.
De én elfogadom, hogy szerinted nem rossz a tévé, csak én azt tudom írni a bejegyzésekben, amit én gondolok.
KedvelésKedvelés
erdekelne hogy ti milyen otthon jatszhato jatekot vesztek meg szivesen a 3.5 eves gyereknek. nalunk most meno a kartyazas, legozas, festes, ragasztas, gyurmazas, epitokocka, neha kirakos, probaltam tarsasjatekokat is, de ahhoz meg kicsi, vannak hangszerek, babok (rajottem hogy utalok babozni) es mindenfele konyhai eszkozok es jatek ennivalok, es persze az igazi konyhaban is segit amikor fozok. egyeb otlet? ja es olyat kellene amit egy orokmozgo 15 honapos mellett tudok jatszani a 3.5 evessel. ti miket jatszotok?
KedvelésKedvelés
Engem meglepett, hogy mennyire szeretik ezt a korábban bénaságnak tartott, tépőzáras, szétfűrészelhető gyümölcskészletet. És különböző méretű dobozok, takarók: abból lesz a kuckó. Kendők, amikbe az állataikat öltöztetik, szalagok, tortapapírból palást. Most születésnapost játszanak, és hogy mi mindent kaptak, egy fiókba pakolnak éppen. Meg rohangálnak, hintáznak. Időnként megmutatnak valamit. A legtöbbször életet játszanak, azt, hogy ők testvérek, most uszodába mennek, vagy széken ülnek, vagy meggyógyítják a másik sebét, vagy alszanak, és meg is ágyaznak.
Eléggé szabadon garázdálkodnak, teljes bizalom van, nemigen tesznek tönkre semmit, a szőnyegen van egy firka, de ezt megbeszéltük. Bennem nincs ilyen para, hogy majd unatkoznak. Aztán meg mindig jön valaki, a szomszéd lányok, vagy elmegyünk kutyázni.
Félek a tévétől, mert túl kézenfekvő. Nagy a kísértés. Főleg ha rossz idő van.
De ha arra szoktatja őket az ovi, és az állami ovik gyakran ilyenek, hogy mindig más kezdeményez tevékenységet, hogy a felnőtt szerepe az, hogy szórakoztasson, az sajnos kiöli belőlük a kreativitást. Megemeli az ingerküszöböt. A kényszerek gyakran egészségesek, például egy anya, aki nem ér rá. Vagy egy áramszünet.
KedvelésKedvelés
koszi a valaszt, nekunk is van valahol ez a szetvaghato fa gyumolcs, elo is keresem. remenykedem hogy az en ket lanyom is jatszik majd egyutt ha kicsit nagyobbak lesznek. most is jatszanak egyutt, de az meg non stop felnott felugyeletet igenyel, mert a kicsi meg csak 15 honapos es a nagy is csak 3.5 eves es kb 2 perc utan tor ki a haboru. a nagy szeretne szerep jatekozni, eletet jatszani, de a kicsivel meg nem tud mert tul kicsi, ugyhogy maradok en. mert egyedul szerepjatekozni sem szeret. nem baj, kivarom amig vegre egyutt ugralnak majd 🙂 a jatszohazban mar jatszanak egyutt neha. erdekelne olyan tema is, ha van idod, kedved, mondanivalod hogy testverek kozotti jo es rossz viszony. hogy mit tehet a szulo hogy a testverek kozott jo legyen a kapcsolat. azon tul hogy olvastam a testverek feltekenyseg nelkult.
KedvelésKedvelés
Köszi, nagyon jó téma!
KedvelésKedvelés
Doboz. Nálunk mindig van legalább egy nagy kartondoboz. időnként kérünk is. Egy mikró méretű doboz legalább két nap. Egy nagyobb akár 3 napig is kitart. Attól függ, mit vágsz ki belőle. ( Ház nyitható ablakokkal, csónak evezőknek való lyukakkal, szekrényke. Mikor eredeti formájukban kimúltak lehet belőlük építeni alagutat, felüljárót, csak egy sniccert kell hozzá venni. )
KedvelésKedvelés
nagyon bosszanto amikor utolag olvasva latom meg hogy kimaradt egy szo, vagy rosszul gepeltem valamit. jo lenne ha tudnam modositani a bejegyzesemet.
KedvelésKedvelés
Én szerkesztem neked, ha megkérsz, de ez nem fórum, nincs ilyen jogosultság.
KedvelésKedvelés
És elég kevés időm is van.
KedvelésKedvelés
“Hajdanába-danába'”, még mielőtt saját családom lett, gyerekekre vigyáztam. volt köztük egy édes kis másfél-kétéves, akinek a szülei ugyan elég rohanó életmódot folytattak, de a gyereket igyekeztek óvni a rohanó világtól. néha azért ő is nézhetett mesét (Kisvakondot, nagyritkán egy mesét a dunatévén.) Így aztán néha beraktuk a Kisvakondot, elindult az első mese, nézte, talán elindult a második, no eddigre tuti elunta és ment játszani. 🙂
Viszont volt egy másik család, egy testvérpár, ők már ovisok voltak, fiatal, de nem épp “tudatos szülők” gyerekei, no ők pontosan a cikkben leírt módon viselkedtek. Papájuk mesélte, még az elején, hogy a gyerekek mittoménmit néztek a neten. én kicsit hüledezhettem, hogy de hisz még olvasni se tudnak, akkor meg mégis hogyan? “Ó, tudnak netezni”, mnodja a pasi. Meg lelkesen mesélte, hogy mikor a nagyobbik picike volt, egyszer be volt kapcsolva a tv, és a kicsi jókat nevetgélt rajta. Ők meg mosolyogtak, hogy jéédejó, tetszik a babának a téévéé! (erre mondjuk akár mentség lehet, hogy fiatalok, és jópofának tartották, hogy hogy reagál a baba a tv-re), No, eltelt pár év és a két kölyök (egy fiú, egy lány amúgy) oviból haza, visítozás, hogy dévédéézni/minimaxot (nézni) akaruuunk. Ekkor általában Tv bekapcs, jó esetben a minimax (egyik mesecsatorna, régen ott mentek a “normális” mesék (értsd. gyerekkorunk meséi) – persze mostanra az is lezüllött, vagy baromság, vagy bárgyú vagy akciómese megy rajta) és 1-2 órát tuti nyomatták a mesét. ha meg az apjuk mondjuk ki akarta volna kapcsolni, jött a hiszti.
Ja, és persze néha ment a visítozás értéktelen nassokért, későn fennmaradásért, stb.
És ők nemcsak be-, de kicsatolni is remekül tudták a biztonságiövet. 🙂
Egyébiránt amúgy aranyos, szeretnivaló gyerekek voltak (pl. szerettek nekem segíteni főzőcskézni, tök jókat beszélgettünk közben), csak kissé el voltak már rontva. Én próbáltam volna kicsit “helyrerázni” és a helyes irányba terelni őket, meseolvasással, közös játékkal, beszélgetéssel de ehhez én kevés voltam (és nem is voltam az anyukájuk) és az idő is rövid volt hozzá. Kár értük.
KedvelésKedvelés
es a tv jo, mert jol esik megnezni idonkent egy mesefilmet ami kedves es szorakoztato es jo mert megtanitom a lanyomat hogy 2 mese utan kapcsolja ki. megtanitom neki hogy vannak dolgok amibol a mertektartas a jo. mint pl az edesseget is szabad, de csak akkor ha etterembe megyunk. vagy vendegsegben megkinaljak. vagy az apja az orra elott kezd csokit enni es ker belole egy kicsit. de nem minden nap. es ettol meg art a fogainak, ahogy a tv is a szemenek agyanak. en attol felek, ha nem mutatom meg neki es tanitom meg neki hogy mit kell kezdeni a minket konnyen fuggove tevo dolgokkal, hogy lehetnek jok is ha csak kicsit fogyaszt beloluk, akkor egyszer csak szakadhat majd a gat. hogy majd nagyobb koraban ha egyszer raerez hogy a tv milyen konnyu kikapcsoldast, milyen agymosast nyujt, akkor sokkal inkabb a hatasa ala kerul, mintha kicsikent megtanulta hogy igen, jo megnezni egy meset es ki is lehet kapcsolni amikor mar nem az a musor megy ami erdekel. ahogy en is megiszom egy pohar bort havonta de nem leszek alkoholista, ahogy en is elszivok egy szal cigit par havonta de nem leszek dohanyos. annyit fogyasztok amennyi elvezetet nyujt de nem tesz fuggove. ezt probalom megtanitani a lanyomnak is.
KedvelésKedvelés
nem felelem hat at hogy kilog a gyerek a sorbol, hanem nem ereznem fairnek hogy a gyerekemre osztom azt a szerepet hogy o az egyetlen az oviban aki meg sosem latott tv-t. persze nyujtok helyette ezernyi mas, sokkal ertekesebb dolgot, de megiscsak o az akinek egy olyan kozossegbe kell mennie es ott beilleszkednie ahol mindenki nez tv-t es meg beszelnek is a tv musorokrol. es ra neznek majd furan hogy goze sincs ki supermen amikor a farsangon minden masodik gyerek annak oltozik. en felnottkent mar szivesen felvallalom hogy nekem mas a velemenyem es nem tartok otthon tv-t es a kozosseg nyomasan max mosolygok egy jot, de ha belegondolok hogy gyerekkent ez engem mennyire zavarna, raadasul a tv-nek latom a jo oldalat is a rossz mellett akkor megfontolom hogy mennyire karos a napi 2 mese. azt gondolom hogy a gyereknek nem csak a szemere es agyhullamaira kell figyelnem, hanem a korulotte levo kozossegre, tarsasagra, normakra is, meg akkor is ha esetleg az nem egyezik teljesen az enyemmel.
KedvelésKedvelés
Nekem meg az a bajom, hogy (nem te mondtad, de akkor is) mindig rám osztják azt a szerepet, hogy én szélsőséges meg sarkos meg előíró vagyok.
Közben meg úgy érzem, az egész nem rólam szól, hanem a másik kételyeiről, hogy fél, hogy ez túl sok, túl erős, hogy legyőzöm valahogy, meg hogy “változtasd meg élted”, hú, ettől mindenki fél, meg zavarba jön, akárcsak én a cukormentes élet víziójától. Valami új, valami más, és akkor a várható reakció “szép lenne, de”, meg az elutasítás. Pedig nem vagyunk tehetetlenek, egyáltalán nem.
KedvelésKedvelés
azt gondoltam hogy nem teged es a te eleted tamadom hanem azt amit irtal. eloszor a sajat eletbol vett peldakkal jottem, majd rajottem, ramutattal hogy elvek ellen elvekkel vitazzak es ne sajat eletbol vett peldakkal, igy ezt probaltam meg. nincsenek ketelyeim a tv-vel kapcsolatban, kialakitottam az en allaspontomat, az en elveimet es ezt probaltam elmondani. mert kulonbozik a tiedtol. azt gondoltam ha elmondod te is es en is, akkor jobban megertjuk a masik allaspontat, idealis esetben meg akar kozeledhetnek is az allaspontok bar a meggyozes nem celom. nem tekintem versenynek, gyoztes- vesztes vitanak ami zajlik.
KedvelésKedvelés
A mamamin sok-sok vita volt, ahol azok, akik megtámadva érezték magukat, visszatámadtak, és ez megakadályozta a valódi vitát. Pedig én nem tudtam róluk semmit, csak jelenségekről írtam, ők meg magukra vették és rám haragudtak, és megterhelt és bevonódtam, pedig nem akartam.
Amikor megérzem a mamami-szagot, akár molekuláris mennyiségben, azokat az érvelési típusokat, némaságokat, az önfelmentő, általánosító, a vélemény íróját személyeskedve elemző indulatot, akkor pánikba esek. Meg azon is, hogy hányan éreztek ugyanígy, mégsem vállalták ott, hogy ez nem mehet így tovább.
Amit írok, nem kötelező, de én erre jutottam, nem juthatok másra. És amikor ugyanaz megy kommentben, mint amit már megírtam a bejegyzésben, hogy mindenki megmagyarázza, és lehet, hogy kényelmes, lehet, hogy megengedjük magunknak, de akkor sem jó, és akkor sem mindegy, miként gondolunk rá, akkor hülyén érzem magam.
KedvelésKedvelés
a mamamira nem tudtam beszokni, nagyon nem. ma mar nem forumozok sehol, unalmassa valt, mindig ugyanaz… ide azert irok szi vesebben, mert egyreszt ugye erdekelnek a temak (irtam emailt jelszoert, a “nem” valaszt is elfogadnam, indoklas nelkul is), masreszt en nem erzek kenyzsert a mentegetozesre, pedig nem passzolunk mindenben. de nem is kell. a sajat korlataimat nagyjabol ismerem, tudom, hgoy mit nem tudok ugy csinalni, es miert, ahgoy szeretnem. viszont nagyon fontos az, amit irtal itt a vegen: tudom, hogy ennek mi az ara. nem tudok mindent jol tenni, es sok dologban azt sem tudni, mi a “jo”, nem minden olyan egyertelmu, mint a tv kerdese. de ha valamit nem tudok ugy csinalni, ahogy jo lenne, akkor tudom az arat, hgoy mivel “fizetek”, nem amitom magam azzal, hgoy minden jo ugy, ahogy van. ha viszonylag kicsi a ceh, az mar eleg jo. 🙂
KedvelésKedvelés
feltetelzem rolam irsz amikor a mamamit emlegeted. tevedsz. nem en vagyok az a mamamis akire utalsz. nem jarok oda hoborogni, veszekedni, tamadni, kicsinyeskedni. akkor megyek oda ha kerdesem van mondjuk azzal kapcsolatban hogy kezeljem a hisztit, mert nem tudok mast kerdezni. akkor megyek oda ha bajom van es segitseget kerek a megoldashoz es akkor ha maganyosnak erzem magam es tarsasagra vagyom, olyanokra akikkel legalabb egy ponton (a gyerekneveles) kapcsolodom.nem kovettem te ki voltal a mamamin, gozom sincs mi robbantotta ki a vitakat es miert jottel el, nem vettem reszt ebben az egeszben es nem is erdekel.
KedvelésKedvelés
Nem, nem rád gondoltam, és nem utaltam konkrét személyre. Hanem az érvelés természetére, a fórumos viták önigazoló jellegére, a sok félreértésre, idegeskedésre. Meg arra a kérésemre, hogy itt legyen más a hangulat.
Egyébként meg ez a blog pont a mamamis csalódásomból is nőtt ki, és szoktam utalni is rá. Hogy mi volt a gond, az ott is, itt is sokszor előkerült, az általam normának tekintett világossággal írtam le többször, és te is állást foglaltál ott.
Nagyon sokan mondták ennek ellenére, hogy ők nem értik, nem tudják, mi van. Talán mert akkor kínos kérdések merültek volna fel. Meg azt is mondták, hogy mit kell erről beszélni. Ezek egymásnak ellentmondanak, úgyhogy tényleg hagyjuk.
KedvelésKedvelés
A fórumfejű sem te vagy, hanem egy típus, én nem érzem, hogy te beletartoznál.
KedvelésKedvelés
minden mas mellett, en azt nem ertettem igazan sosem, hogy miert van az, hgoy a gyerek kicsi koraban (vajon hany eves korig?) illeszkedjen, simuljon be, aztan valamikor meg ez atfordul, es amikor nagyobb (mekkora?) akkor meg elvarnank, hgoy valamivel tunjon ki. sajnos nem vettem meg a faradsagot, hgoy utananezzek melyebben ennek a szamomra kulonos dolognak, de hgoy itt valami nem igazan stimmel, vagy huzodik valami kis feszultseg, nem is tudom, hogy fogalmazzam, az ugy motoszkal a fejemben.
KedvelésKedvelés
Amikor még nem volt gyerekem, úgy gondoltam, hogy az enyém 4-5 éves kora előtt tuti nem fog nézni semmit.
Nálunk nincs TV, időnként számítógépen néznek mesét a gyerekek, pont azért, amit Emese is írt feljebb, inkább üljenek egy tíz perces mese elé, mint hogy én teljesen kikészüljek aznapra. Eddig ez csak havi 1-2 alkalmat jelentett, az elmúlt 2-3 hét viszont nagyon zűrösen alakult (3-ból 2 beteg, a legkisebb, meg állandóan rajtam akart lógni, én is beteg, apukának múlt hétvégén átadás), így napi szintű program lett a mesenézés. És érezhetően, nagyon megkergültek tőle, mese után mindig rohangálás, ugrálás, tombolás, úgyhogy most “leszokóban” vagyunk.
Nem azt mondom, hogy soha többé, mert biztos lesz megint olyan nap, amikor inkább tíz perc nyugi, míg ők mesét néznek, mint a kiabálás, veszekedés egész délutánra.
Nekem is sokat mondták, hogy rossz lesz neki az óvodában, mert miről fog beszélgetni a többiekkel, de én nem érzékelem, hogy gond lenne belőle, pedig féltem tőle (normál ovi, nem Waldorf). Úgy vettem észre, hogy a gyerekek ilyen téren sokkal rugalmasabbak, ha a fiam közli, hogy nincs itthon TV, akkor elkezdenek másról beszélgetni, vagy mást játszani, nem ütköznek meg rajta.
Ez most még a kiscsoport csak, hogy később hogy fog alakulni, azt nem tudom.
KedvelésKedvelés
De az nem durva, hogy az alapvetően helytelennek tartott mesenézést ilyen kényszerek csikarják ki belőlünk: vagy mese, vagy begolyózok?
Miért vagyunk ennyire egyedül? Lakásba zárva? Miért nincs más esélyünk tíz perc nyugalomra? Miért ilyen nyaggatósak a gyerekeink? A tévé csak elfedi a bajt.
Neked is ajánlom:
https://csakazolvassa.wordpress.com/2012/06/13/eloszor-a-kerdesek/
KedvelésKedvelés
Köszönöm, olvastam már, május óta olvaslak, csak nehezen szántam rá magam a kommentelésre.
Abban, hogy a TV csak elfedi a bajt, egyetértek.
Nálunk alapvetően szerintem jó a helyzet, lakásba zárva általában nem vagyunk, mert én nem bírom (szerintem nem is lehet), gyerekek is jobb szeretik, ha megyünk.
Nem tudom pontosan, hogy miért alakult ez így most, illetve fel tudok sorolni nagyon sok indokot, talán az összes egyben, passz.
“Miért vagyunk ennyire egyedül?”
Ezen én is sokat gondolkoztam.
Én azt látom magam körül, hogyha valakinek gyereke születik, az “bezárkózik”. Nem tudom, hogy miért, a társadalom várja ezt el, vagy csak én vagyok túl nyughatatlan, aki nem bír megülni a fenekén.
Engem UFO-nak néztek sokszor, hogy két gyerekkel is mentem, vonattal, BKV-val, hogy találkozni tudjak régi barátnőkkel, akár gyerekesekkel, akár nem.
Mert hogy szegény gyerek, a hátamon/babakocsiban alszik, ott eszik, ahol éppen vagyunk.
És akkor még ehhez tegyük hozzá az adott esetben sokat dolgozó férjet, a szintén dolgozó nagyszülőket, vagy azokat a nagyszülőket, akikre az ember azt mondja, hogy inkább ne is jöjjenek, mert nem segítenek, csak felidegesítenek.
KedvelésKedvelés
Igen, ez sokunk alapélménye. Meg az is, hogy egy ideig megy ez a lendület, aztán nagyon nehézkes már nekiindulni. Te hol tartasz ebben?
KedvelésKedvelés
Sziasztok! Üdvözlök mindenkit, nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a blogra! Napok óta olvasom, már kezd a család rovására menni 🙂
Na most pont erről beszélgettünk a barátnőimmel is, mármint arról, hogy “Miért ilyen nyaggatósak a gyerekeink? A tévé csak elfedi a bajt.”
Valahogy úgy jött szóba a téma, hogy hová tűntek a régi nagyszülők, akik rendszeresen vigyáztak az unokákra. Emlékszem engem (de a férjemet is) akár hetekre le tudtak passzolni a nagyszülőkhöz a szüleink pl. nyáron és mi nagyon jól éreztük magunkat a többi gyerekkel. Ekkor azt mondta az egyik barátnőm, akinek már van egy 3 és fél éves unokája, hogy szerinte azért nem vigyáznak a mai nagyszülők az unokákra annyit, mert a mai gyerekek mások valahogy. Régen a nagymama, nagypapa simán tudott mellettük mással is foglalkozni (főzni, mosni, szerelgetni vagy mint az én nagymamám a szomszéd nénivel beszélgetni akár órákon át, anélkül, hogy mi gyerekek nyafogtunk volna, hogy foglalkozzanak már velük.) Egyszerűen a mai gyerekek borzasztóan leterhelik a nagyszülőket (is) testileg, lelkileg mert kizárólagos és folyamatos figyelmet követelnek. Valóban az én anyukám és anyósom is néhány órát tud és akar csak az unokákkal tölteni (mondjuk nálunk 4 is van belőlük :), ámbár a két nagy már egyetemista, rájuk már nem kell vigyázni). Pedig nincs tv nézés, számítógép is csak hétvégén 1 óra. Mégis folyamatos szórakoztatást igényelnek. Társasozzunk, kártyázzunk, beszélgessünk, bicajozzunk, süssünk palacsintát, olvassunk mesét…nem sorolom, biztosan ismeritek a szitut. Egyszerűen elrontottuk őket na, attól való félelmünkben, hogy szegény gyerek nehogy unatkozzon szegény (na meg elvárja tőlünk a társadalom is) folyamatos programokat biztosítunk nekik már pici kortól (nálunk is volt bébiúszás, zeneovi, babamasszás, stb. és persze otthon is a mindig rájuk irányuló figyelem. Bevallom én rendszeresen úgy pisiltem, hogy közben a pici ült a térdemen, mert ha nem látott sírt, azt meg ugye az érző anyai szív nem bírja). Egyszerűen megszokják a mai gyerekek, hogy folyamatosan szórakoztatjuk őket és később már ki is követelik maguknak. Ez lesz a természetes.
KedvelésKedvelés
Szia Vacskamati!
Anyám minden látogatásakor elmondja, hogy én bezzeg szépen eljátszottam egyedül gyerekkoromban, az enyémek hogyhogy nem tudnak…
Én nem nyúztam a lányomat, hagytam békén egyedül játszani. Sajnos ő koraszülött és figyelemzavaros volt, nem bírt öt percig egy dologra koncentrálni, jött utánam, lepakolt… A koraszülöttség miatt intenzív fejlesztésekre vittük pici korától. A fiamnál most látom, hogy jé, egy ennyi idős gyerek el tudja szórakoztatni magát húsz percig is egy játékkal.
KedvelésKedvelés
Nálunk pont a nagyszülők rontották el az unokájukat. A téli időszakra hazajöttek vidékről és minden nap együtt akartak lenni a kicsivel. Hogy az nekem segítség. Hiába mondtam, hogy nem kell, nem jó, csak átjöttek, mondván, hogy nem játszanak vele, majd csak nézik, hogyan játszik. Fél perc múlva már ment a kukucs-játék, hancúrozás. Az addig szépen nézelődő, felfedező, játszó gyerek egy-kettőre igényelte a szórakoztatást. Amikor pedig a nagyszülők kijátszották magukat, otthagytak a nyűgös kicsivel.
Ahogy kitavaszodott, újra leköltöztek vidékre, mi meg szépen visszaépítettük a napi ritmust, persze nem volt könnyű.
Ennek már 20 éve, de még mindig elszomorodom, ha rágondolok.
Egyben be is mutatkozom, sziasztok: 27 éve vagyok feleség, két fiunk van, 20 és 17 évesek. Magam uraként, saját webáruházban dolgozom itthon.
A kávém Senseo, kevés tejjel, cukor nélkül iszom. Valami sütivel. És a bloggal.
KedvelésKedvelés
Én még megyek, bár már nem olyan sokat, mint eleinte, ennek egyik oka, hogy azok, akikkel a legnagyobb babakorában összejártam már dolgoznak, és nem érnek rá.
Plusz nekem is ott van szinte minden napra az ovi kör, amikor ideköltöztünk még minden gyereket felvettek az óvodába, a fiamnak idén már nem sikerült bejutni, így elég messze jár.
De nekem nagyon nagy segítség, hogy egy falunyival odébb itt lakik egy nagyon jó barátnőm, szintén kisgyerekekkel, és vele nagyon sokat összejárunk, plusz ha valami gond van, vagy csak nagyon panaszkodni kell valakinek, akkor felhívjuk egymást.
Illetve ha nagyon szabadulni akarok, akkor a férjem simán vigyáz a nagyobbakra hosszabb időre is, és a szopizó kicsit is itt lehet vele hagyni egy-egy órára hétvégén.
KedvelésKedvelés
Nagyon jó ilyen törzsben élni! Közeli, feltétel nélküli barátnő, vagy szomszéd gyerekek.
KedvelésKedvelés
http://dolgaink.tk/2010/10/20/magas-ingerkuszob/
Attila is ír erről.
KedvelésKedvelés
az a titka a tévé, kóla és chips nélkül nevelt gyereknek, hogy neked, mint szülőnek egészen biztosnak kell lenned abban, hogy ezzel nem elveszel, hanem adsz neki. ha ez az érzés megvan, akkor egészen könnyűvé válik, hiszen tudod, hogy te jót teszel a gyerekkel és nyugodtan lehet mondani is neki, hogy neki jobb, mint a többieknek. a gyerek viselkedésében nagyon hamar látszanak a változások, tévé, cukor és színezékmegvonás esetén is. hogy el is fogadja, az sajnos sok évbe telik. semmi más nem kell az egészhez, mint hogy te biztos légy abban, te csinálod jól. annyira biztos légy, hogy ne is kelljen magyarázkodnod, győzködnöd másokat, csak mosolyogj, vond meg a vállad, igen, mi ilyenek vagyunk, jól működik. hosszú távon muszáj megszoknod, hogy csak akkor szereted igazán a gyereked, ha képes vagy nemet mondani neki a fontos dolgokban.
KedvelésKedvelés
vannak itt olyanok is akik napközben dolgoznak és estére érnek haza a melóból?
KedvelésKedvelés
Bármit várunk el a gyerektől, nem fog menni, ha nem mutatunk példát, nem lesz hiteles. Az óvodás korú gyerek alapvetően utánoz. Hiába magyarázom el, ha nem úgy teszek, ha nem adok követhető mintát, mi sem ér.
Persze vannak felnőtt dolgok, mint pl. az alkohol, és nekem az a tapasztalatom, ha kevés ilyen van, azt a gyerek simán elfogadja.
A tévével kapcsolatban: még amikor a kislányom kicsi volt,olvastam valahol, hogy hagyni kell egyedül játszani. Hagytam is, és remekül működik. Egyedül nagyon jól elvan, nálunk nincs tesó sem, remekül játszik szerepjátékot a babáival, állataival, rajzol, épít, stb. Én meg teszem a dolgom, vagy akár olvasok. Szerintem nem is lennék jó játszótárs, felnőtt aggyal. A nagymamákkal is sokszor úgy játszik, hogy ő mondja meg, hogy a nagyi mit mondjon a maci nevében, tehát ő irányít, ő találja ki, a nagyi csak egy nagyobb baba egy kisebb babával a kezében…:)
Ami még a tévé, és bármilyen jó rajzfilm ellen szól: a gyerek, amikor mesét hall, belső képeket “készít”, elképzeli a mesét. Ez nemcsak a fantáziáját, kreativitását fejleszti, hanem segíti őt belső feszültségei feldolgozásában. Ha a képeket készen kapja – legyen az képregény, rajzfilm, mesefilm – ezt a folyamatot megállítjuk.
Ráadásul ha a mesét hallja, a félelmetes részeket úgy képzeli el, ahogy neki jó, tehát tud rajta “puhítani”. Míg ha rajzfilmet néz, ott az esetleges “gonosz” rész is adott, készen kapja, és ez lehet ijesztő is számára.
Természetesen ha néha becsúszik egy mese a tévében vagy a gépen, az még nem tragédia, csak ne legyen napi rutin.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: drága gyermekeim! | csak az olvassa
Ah, megint régi cikknél jött a hozzászólhatnékom. De valamit elindított bennem…
Amikor a fiam kicsi volt, nálunk nem volt tévé, édesség, kóla és egyebek. Nasinak répát, uborkát, mindenféle zöldséget és gyümölcsöt rágcsált (és imádta), nem maradt meg TV előtt 10 percnél többet (vendégségben). Ez addig működött, amíg viszonylag elszigetelten voltunk.
DE… Aztán jöttek a nagymamák, a kéthetente kötelező apás hétvége, és anyám, aki akkor még a szomszédunkban lakott. És ők tévéztették, leültették a számítógépes játék elé, megtömték a legolcsóbb, legrosszabb édességekkel, kólával, csipsszel, minden mással.
Rövid időn belül azzal kellett szembesülnöm, hogy bejött a drog hatás, és függő lett. Cukor- és képernyőfüggő. Magukhoz láncolták és megvették a szeretetét olcsó pótszerekkel. A fiam 2 és 4 éves kora között minden délután hisztizett, hogy csak anyáméknál akart lenni. Én pedig a kegyetlen, gonosz anya szerepébe kényszerültem. Nem tudtam neki azt megadni. Nem tudtam felvenni a versenyt az olcsó pótszerekkel, a hazug szeretettel, mert igazit akartam neki adni.
Minden nap úgy jött haza (és ez még mindig így van), hogy utál, hogy rossz vagyok, és jobban szeret mindenki mást. Nem maradt nekem szép idő, csak a harcok. És anyám élvezte, hogy ő nyert, hogy neki lett igaza, “hiszen látod, a gyerek is, mondom én”…
Ott álltam akkor 19-20 évesen egyedül, normális kapcsolatok nélkül, anyám szomszédjában és az ő tulajdonában lévő lakásban élve. Ő vagy szánalommal nézett rám, vagy dühös volt rám amiért “mindent rosszul csinálok”. A férjem elhagyott, és úton útfélen hangoztatta, hogy rossz feleség és rossz anya voltam (nem mintha ő bármilyen férj vagy apa lett volna, de hát ahogy mind tudjuk, az neki nem feladata). És a fiam felé is mindenki azt mutatta, hogy “anya rossz”.
Máig nem vagyok benne biztos, hogy tényleg jó-e, amit csinálok. Hinni akarok benne, hogy igaz, amit érzek: hogy velem felébred. Amikor csak én vagyok ott, akkor néhány óra megfeszített tudatosság után IGAZI gyerek, igazi kapcsolódással. Amit anyámtól / az apjától /az ex-anyósomtól / a nagyanyáimtól kap, az csak függés.
De így hogy tanítsam meg az igazi élményekre, amikor olyan sokszor és könnyen megkapja az olcsó élvezeteket, és ráadásul olyan nagyon fontos referenciaszemélyektől???
Jajj, most úgy fáj. Annyira áruló, és annyira hazug ez az egész helyzet…
Ha engedem menni, akkor nekem van szabad időm, de utána nekem kell rendet rakni a fiamban, ami egyre nehezebb. És ők “segítenek”, tehát egy szót se szólhatok. Ha nem engedem, akkor beleroppanok a sok feladatba, és “szerencsétlen gyereket” elzárom a “szerető családjától”.
KedvelésKedvelés
Van a dolgainkban közös. 🙂 😉
Bár nálunk csak anyámék “rontják” a gyerekeket, de szerencsére velük lehet beszélni valamennyire. Illetve feltűnik nekik, hogy ha tévé és csipsz van, akkor annyit vannak náluk a gyerekek, amennyi tévét nézhetnek – tehát nincs unokázás. Ha nem veszik észre, akkor megmondom nekik, másképpen nem tudom korlátozni a tévézést, mert nem fogom magamra vállalni a zord anya szerepet közvetlenül. De azt hiszem, én aránylag jól elvagyok a hétköznapokban sok segítség nélkül is, így megtehetem, hogy nem viszem őket. Azt meg tudom, hgoy a gyerek nem miattam “szegény”, aki még egy kis csipszet sem ehet, hanem attól, hgoy a nagyszülei ilyen populista 🙂 módon bánnak vele.
KedvelésKedvelés
River Song… 🙂
Ah, megmondtam én is. De mivel fiatal voltam (vagyok), ezért az időseb generáció szerint az úgysem számít amit én mondok, mert honnan tudhatnám.
Most leginkább nem viszem, úgyhogy ezért vagyok gonoszanya, de már nem izgat annyira… Ha rájönnek, majd lesz unokájuk megint.
KedvelésKedvelés
Nagyon jó téma. Olyan jókat vetsz fel, Éva!
Az is baj, hogy a világ olyan veszélyes lett, vagy annak tartjuk. Jó a fűben rohangálni, de akinek nincs kertje, az csak szülői kísérettel, esetleg autóval tudja játszótérre, szabadba vinni a kölyköt. Hogy más gyereket lásson és eljátsszon vele, sok családnak az is autós program. Nincsenek rokongyerekek, vagy messze élnek stb. A szülő próbálja befejezni a házimunkát, hogy indulhassanak, és közben a nyakán ugrál a gyerek.
Én a zenélős, csilingelős izéket utálom, főleg magam miatt, engem idegesítenek, ilyet nem vettem sose. És csokit sem adtam nekik sose. Szerintem az is egy túl erős inger egy kisgyereknek. És a konditermi gyerekmegőrzőben nem érti a pesztonka, miért baj, hogy Bogyó és babóca mesefilmet néz a gyerek egy recsegős hangú, rossz képű notebookon. Miért baj az, hisz az mese, nem?? És nem érti, hogy nem figyelni a gyerekre én is tudnék. De az oviban is benyomnak ám néha egy mesefilmet.
Elég nehéz keresztbefeküdni a világnak ám.
Nekem a bánatom, hogy nincs a közelünkben hasonló korú gyerek, akivel együtt játszanának. Van sok kisgyerekes barátom, hasonló értékrenddel, de mind messze lakik, nagy szervezést és autót igényel egy délután összehozása, sok hónap múlva jön a következő, addig elfelejtik egymást.
KedvelésKedvelés
Nagyon jó téma! Felnőttként (40, gyermektelen, épp egyedülálló) úgy gondolom, a felnőtteknek is túl sok a mindennapi inger. Bárki, bármilyen tevékenység, aki/ami kifelé mutat ebből, kell, fontos, még ha szélsőségesnek tűnik is. Igazi gondolatébresztő írás. Köszönöm!
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: dackor, kamaszkor, aggkor | csak az olvassa — én szóltam
Olyan szép az utolsó bejegyzés, mint Ludovico Einaudi-tól az Odd days. Köszönöm szépen.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: gyerekpara | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: a férjem nem néz pornót | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: giccs | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: négy év — az első év | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: figyelemelterelés | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: …ezt lehet cáfolni? | csak az olvassa. én szóltam