Ahogy szeretőként szelektáljuk az információkat! Azt akarjuk hallani, hogy mi vagyunk az izgalmasak, és minket akarnak. Ráállunk a sínre, hogy mi vagyunk a vágy tárgya, és akkor már visz a vonat.
További szeretős írások:
Egyfelől azért, mert a férj is vetít. Az a csajozós szövege, hogy a felesége érzéketlen, közönyös, balhézik folyton, és persze nincs szex, ő már utál hazamenni, el fog válni, csak sajnos még nem tud. Mi kellünk neki, mert mi szépek vagyunk, kedvesek, izgalmasak. Ezt a kapcsolat elején mondja nagy dózisban a fickó, aztán rohamosan alábbhagy mind a panaszáradat, mind a bóktömeg. Mégpedig azért, mert már van szex, a szeretővel.
a hiperbola, az első aktus a 2 szám körül
És természetesen vakon elhisszük, hogy ők nem dugnak. Kedves sorstársaim, de igen, dugnak, mégpedig a tőlünk érkező megváltás után szinte azonnal kiolvad a jégtömb-feleség. A férfi olyan energiákat hoz a kapcsolatba, hogy azt nem lehet nem megérezni. A férfi, ha lehet, dug, és nem azért, mert a tesztoszteron meg az ösztönök, hanem mert ő az, akinek szabad semmilyen lehetőséget ki nem hagyni. Ha szerelmes, akkor egy kicsit kellemetlenül érzi magát a férfiú, de aztán már rutinosan hozza-viszi a kórokozókat, és megvan az az illúziója is, hogy ő most javít az otthoni légkörön. Mi ezt nem akarjuk tudni, nem akarunk vele szembenézni, mert akkor ez a nagyszerű konstrukció, hogy ugyan azzal a ronda nővel kénytelen (még) élni, de csak értünk merevedik, összeomlana.
És mi, ha egy kicsit is tetszik a fickó, mindezt, ezt a mindig ugyanilyen panaszáradatot készséggel elhisszük. Mert ezek a információk minket erősítenek. Azt üzenik, hogy mi kellünk, mi vagyunk a megváltás. És csóváljuk a fejünket: az a nő! Az a nő, aki helyett mi kellünk. Ez a másik ok, ez a mi késztetésünk arra, hogy mindezt elhiggyük. Minél rosszabb az a nő, annál jobb a szerető. Pont annyira szeretjük a férfit és általa, az ő tükrében magunkat, mint amennyire a feleségére haragszunk. Szeretőnek lenni identitás, és a csalást csak az igazolhatja, hogy amaz már teljesen kihűlt, emez meg nagy szerelem. És még gyengédek és altruisták is vagyunk, mi meghallgatjuk ezt a szegény férfiút, mi sajnáljuk őt, és megadjuk neki, ami jár. Senki sem tudja, de igazából mi vagyunk a jók.
Komolyan és őszintén haragszunk a nőre, mert fogalmunk sincs, milyen ezek között a szerepek és határok között tizen- meg huszonévig házasságban élni, gyereket nevelni, várni a második gyereket, keserűen függeni. És mi még nem tudjuk, mibe szürkült bele az az asszony, aki valaha éppen úgy csillogott talán, mint mi. Mitől lett vajon ilyen sárkány a mi kedves, nagyvonalú és okos szerelmünk mellett?
A vitathatatlan érdekellentétet a mi mélyen erkölcsös társadalmunk még élezi is, és szimbolikussá növeli. Nem nők vannak, nem szeretett asszonyok, hanem vannak a -nék, a tisztes feleségek, családanyák, azok a szerencsések, akik kellettek hivatalosan is, és vannak a vállalhatatlan páriák, akik viszont titokban tudják, mi a csízió, és marad idejük konditerembe járni meg normálisan kinézni. A szeretőket és a prostituáltakat mindenki megveti, és aki nem, mert maga is közéjük tartozik, az meg hallgat. Sosem alakul például Szeretők Érdekvédelmi Szövetsége, mert ők nem legitimek.
Amikor a híres ember szeretőjéből feleség lesz, akkor egy kicsit mindenki zavarba jön. Addig volt kínos, amíg nem lett -né. A jóval fiatalabb nőről, akiről eddig nem akartak tudomást venni, elkezdenek mint fiatal múzsáról írni, aki odaadással ápolja a nagy művészt. Igazán legitim pedig akkor lesz, amikor már özvegy és a szerzői jogok tulajdonosa. Onnantól kezet csókolnak neki a kiadótulajdonosok, mert a mi világunk akkor erkölcsös, ha az nem ütközik az érdekeivel.
A hétköznapi emberek viszonyaiban pedig amikor a helyzet éles lesz, például el kellene válni már, vagy megfogan egy gyerek a szerető méhében, akkor kiderül, hogy nem csak a családi gigaház tartja ám ott az emberünket, és nem is a gyerekek, hanem ez egy tizenhét éves történet, nagyon mély érzelmi összetartozás, ez a feleség bizony remekül főz, gyengéd anya, és hajlandó visszafogadni is a könnyes szemű férjét. Kiderül, hogy éjszakákat beszélgetnek át. És mennyit fogyott! És hogy jön a következő gyerek — az efféle válságok után meglepően gyakran.
Akkor nem számít a szenvedély, akkor már nem értünk él a figura, és nem rohan hozzánk. Abba kell hagynunk, avagy tartsunk egy kis szünetet, ezt mondja (hogy aztán sorai rendezése után, nem is sokára visszakönyörögje magát hozzánk is, mert ő megpróbálta, de mégse tud nélkülünk élni). Mi meg nézünk: mi vagyunk a válság? De hiszen azt mondták, mi a megváltás vagyunk!
Hihetetlenül tapintatlanul tudnak ám a fickók az otthoni fejleményekről beszámolni. Ecsetelni, hogy mennyire összetartoznak ők, milyen mély kötődés fűzi őket a feleségükhöz, mi ezt nem tudhatjuk. Minden, de minden titkunkat meggyónták otthon. Innentől kezdve nem szabad rosszat mondanunk a nőről.
És ez még az őszintébbje. Tényleg kettős tudattal élnek ők is. Az igazi rohadékok, a rutinos háremtartók szemrebbenés nélkül hazudnak és hallgatnak.
Nem ismerünk rá erre az asszonyra: erről mesélte, hogy szürke, veszekedős, érzéketlen és lusta? Bele-belehasított a szívünkbe egy-egy gyengéd szava korábban is, amikor a jelenlétünkben hívta fel az asszonyt (avagy vette fel a hívását), és a becenevén szólította. Talán láttuk is az asszonyt, és láttuk, hogy teljesen normális, csakhogy a manipulált tudatunk, a szeretetért szűkölő énünk kiszűrte ezeket a valóságdarabokat. És nem is gondoltunk arra, hogy milyen a mi szerelmünk, amikor hazamegy és befekszik a felesége mellé az ágyba, miután megette a fasírtját. Ahogy együtt parádéznak az unokahúg esküvőjén, ahogy étterembe mennek, mert születésnapja van az egyiküknek, ahogy összenéznek a gyerekeik felett. Mi elképzeltük azt a némaságot, azt a poklot, ahonnan ő hozzánk rohant. Mi mindig csak azt hajtogattuk, hogy az egy banya, tönkreteszi ezt a szegény embert, aki lehetne még tán velünk boldog…
És most, a szíve titkos királynőjéből mi lettünk a csábítás, a kísértés, a tévedés, a bűn. Mi akartuk ezt a kapcsolatot, hát nem? De nem lehet, kicsim, értsd meg, nem lehet. Érezzük, hogy mi vagyunk a szenny, ő meg már lefürdött.
Harcnak nevezi a média és az internetes vallomások narratívája ezt, ami zajlik. A két nő harcol a szertett férfiért. Ki a jobb? Azt mondják egyébként, úgy általában, hogy a nő választ, de ez egy nagyon limitáltan érvényes és eszményített képzet. A férfiak jelentős részének van a valaha-szerelme (a felesége) mellett új meg új kiszemeltje. Rengetegen próbálkoznak különböző nőknél, és egy részük célba is ér. Addig, arra a két hónapra, fél évre, három évre nagyon kell nekik az új nő, tényleg, sokan maguk is elhiszik, hogy szerelmesek. Van, aki bőszen nézelődik közben a társkereső oldalakon is. A férfiak természetüktől fogva poligámok, és idejük, alibijük, módjuk és felmentésük is van, hogy hódoljanak a spermiumaiknak. Szemen köpni nem fogja őket a gyerekük sem, ha botrány van, mert ők férfiak, és mert ez megszokott fordulat, annyi ilyen történetet hallottak már. Hogy a hűtlen nőkkel mi lesz, arról olvassátok el A vágy csendje című könyvet..
A két nő van a fókuszban, a gyötrődő feleség, és a másik, aki el akarja venni a férjét. Róluk beszél mindenki, a férj legfeljebb mint esendő lény szerepel a sztoriban. A férfi ugyanúgy nem látszik, mint a prostituált kliense. Oszd meg és uralkodj: míg a két nő egymásra mutogat, és szidja a másikat a fodrásznál meg kávézók mélyén, addig a férfi csendesen lenyalogatja mindkettőről, ami édességük csak van. És ha megkeserednek, nem kellenek.
Lehet tűnődni, ki a megalázottabb kettejük közül. A port mindig a szeretőn verik el, azon a más férfiak által komolyan nem vett erkölcsi hullán, akinek csak ilyen jutott, és aki inkább választja viruló éveiben az alkalmi kedvességet, szenvedélyt, szexet, az élményt, hogy ő is kell, mint az űrmagányt. A szerető nem mindig olyan céltudatos meg számító, mint ahogy láttatni szokás. Ő más férfiak árulása, méltatlansága miatt alkuszik meg ezzel a helyzettel: ha lenne választék, biztosan ő is kézen fogva igyekezne az esküvői ruhaszalonba a szerelmével. De nincs választék: tanakodunk, túl okosak vagyunk-e, avagy nem elég szépek. Vagy az a baj — elemezzük zsigeri iszonyainkat –, hogy nekünk senki sem jó, és majd jól hoppon maradunk? Sokunk huszonéveinek meghatározó élménye, hogy nincs, nincs, senki sincs, csak idősebb van, csak nős van, és azok legalább nagyon akarnak minket.
Újabb kapcsolódó írások:
a majdnem, az majdnem semmi 1.
a majdnem, az majdnem semmi 2.
csak az olvassa. én szóltam 
Ez annyira így van… kimondani sosem tudtam, de végigolvasni is csak harmadik nekifutásra sikerült…
KedvelésKedvelés
Ez annyira szemléletes, hogy muszáj kiemelni: ,, a férfi csendesen lenyalogatja mindkettőről, ami édességük csak van. És ha megkeserednek, nem kellenek.”
KedvelésKedvelés
Nekem is ez a mondat.
KedvelésKedvelés
nekem is
KedvelésKedvelés
Mintha a barátnőm érvelését hallottam volna. Mondjuk, ott a pasi lelépett végül a bnőmmel. Még fiatal a dolog, szóval semmi sincs “veszve”: még megfelelhet ennek a sztereotípiának is, de az is lehet, hogy a kivétel erősíti a szabályt.
KedvelésKedvelés
Bocs, még egy adalék: a bnőm mindig azzal jött, hogy a feleség ilyen, meg olyan, meg X éve (!) nincs szex, meg csak a balhé, stb. Én meg azon tűnődtem, hogy milyen lehet az a pasi, aki ezt eltűri? Mert ha ez igaz, akkor az a pasiról is szegénységi bizonyítvány, akkor már csak azért sem kellene. Vagy (nyilvánvalóan) nem igaz. Akkor meg minek a vetítés?
KedvelésKedvelés
Milyen lehet az a pasi, aki ezt kiváltja?
KedvelésKedvelés
A pasi lehet ilyen meg olyan, lehet a párválasztása egy tévedés, de amitől a feleség elsárkányosodik, az a rendszer, a keretek, a nemi szerepek, ami jó fej stb. házastársak életét is tönkreteszi, a munkaidőtől kezdve az anyaság követelményein át az anyósok tipikus viselkedéséig.
És ezért felületes ítélet, hogy én a férfiakra haragszom.
KedvelésKedvelés
És mi van akkor, ha a férfiak ilyenkor tulajdonképpen a nőcsábász,és a családfő szerepe között vacillálnak, és mindkét nő csak eszköz az ő kis belső lélektani drámájához? Ha így van, egyfelől jobban át tudom érezni a vívódásukat(v.ö.:szűz-szajha dilemma), másfelől még önzőbbnek tartom, hogy a saját identitása megtalálása érdekében játszani mások érzéseivel.
KedvelésKedvelés
en is voltam szereto, nem is vagyok ra buszke, de akkor meg tapasztalatlanabb voltam. joval idosebb ferfi volt, es tetszett, hogy ugy ereztem, igazan nokent tud kezelni. na ezt is lehetne elemezni, kibol lesz meg szereto, de most hagyjuk. viszot ez olyan szempontbol oszinte jatek volt, hgoy a felesegrol nem szokott rosszakat mondani, vagy csak a szokasost: hosszu hazassag hatranyai. nekem sem volt bajon a feleseggel, viszont azt tenyleg nem ertettem, miert ram haragszik annyira, hiszen nem volt titok, hogy korabban is voltak szeretok a kepben (es utanam is lettek, hozzatennem), igazabol nem a szemelyem volt az o hazassaguk fo gondja talan, bar nem mentenem fel magamat sem, hsizen mondhattam volna nemet, ahogy aztan kesobb. egyebkent onnan lehetett tudni, mikor fogunk szakitani, hogy valahogy a tudomasomra jutott (a helyzetre nem emlekszem, csak a szavakra), hgoy a feleseg ugy fakadt ki egyszer: “mikor tunik mar el ez a felho az eletunkbol?!” tudtam, hogy o jobban tudja ezt.
es persze miutan szakitottunk vegul, es lecsillapodtak odahaza a kedelyek az akkor mar bonyolult erzelmi kuszasagok utan, megprobalt ujra visszaterni egy lazabb jellegu kapcsolatra, de addigra en mar megtanultam az esetbol, amit kellett, ugyhogy nem volt erre esely.
KedvelésKedvelés
Ez egyfajta szeretői kapcsolat. Ahol a koros feleség mellett ott a fiatalabb. Fiatalabb? Szerető.
Azért sok olyan is lehet, ahol mindkét fél házas, nem is mai csirkék.
KedvelésKedvelés
Igen, és ott más a titkolózás jellege, a hatalmi viszonyok, a gyerekek száma, a kimenetel. De én azt nem ismerem.
KedvelésKedvelés
Én egyébként sose kívántam, sose hittem, hogy majd miattam elválnak, én adottnak tartottam az ő házasságukat, és tapintatos voltam, és még hűséges is.
Egy határpont volt, amikor megfogant a lányom. És elolvastam (a kérésére) a naplóját. És abból kiderült, hogy ő ezt a kettősséget élvezi, és fülig merül bele. És akkor kértem, hogy döntsön, de én abortuszra nem megyek. A napló miatt kértem, nem a terhességem miatt.
Döntött. Hogy mégsem, az lassan lett világos, és akkor ezzel szembesíteni kellett. Hogy nem az a döntés, hogy akkor engem akar, és vállal, és de hálás vagyok, hanem annak vannak velejárói. Most már ő hálás, én meg olyan szabad vagyok, annyira az életem ura, annyira szárnyalok, annyira máshogy állok a problémákhoz is, hogy elrémülök a régebbi életemen.
De nagyon nehéz volt.
KedvelésKedvelés
Azért nekem eszembe jut néha a mi lett volna ha nem fogan meg a lányom. Ja, a fiam. Ő mindig azt mondja, hogy hát ugyanez… De valahogy előtte hét évig nem sikerült igazából döntenie. Egyszer ezt rendben kéne tennem valahogy, nem csak a sors kezének hívni, meg nincsenek véletlenek duma alá nyomni. Van ötleted?
KedvelésKedvelés
Nagyon hasonló a helyzetünk. Én úgy hamar leléptem volna, ő nem lépte volna ezt meg, kellett a kényszerítő helyzet. Neked is kinézett volna talán tíz év kettős élet, aztán királyfi fehér lovon. Nem hiszem, hogy lehet tartósan ilyen szerepben maradni.
KedvelésKedvelés
Persze, nem is ez a kérdés. Hanem hogy ha nem jön a lányom, akkor nem ő a férjem, hanem elválunk, s jön egy másik, akit úgy idealizálok, ahogy akarok, hiszen nem ismerek. És nem tudom, hogy nekem így a legjobb, hiszen a “sors akarta így”, vagy jó nagy barom voltam, és most sokkal jobb lenne. Oké, ez így baromság, de néha mégis erre a pályára siklok.
KedvelésKedvelés
Sok mindenkivel lehetne jó neked, én nem hiszek az egyetlen igaziban.
KedvelésKedvelés
És mitől lettetek terhesek az x. évben, ha addig nem ?
KedvelésKedvelés
Ugyanattól, ugyanolyan eséllyel, mint bárki más.
KedvelésKedvelés
Nagyon jó írás, ma két barátnőm is jelezte, hogy olvasta, élvezte. És a szeretőt tartó nőkről tudsz-e nekünk valamit mondani?
KedvelésKedvelés
Igen, ők jönnek.
KedvelésKedvelés
Merre? Keresgéltem, de nem találtam 😦 Nagggggyon aktuális lenne. Upsz.
KedvelésKedvelés
Jó ez a függvényes ábra. Gondolatébresztő. Ez a szép másodrendű szakadási hely, meg az aszimptotikus közelítés a nullához… A pozítív ágat érteni vélem, a negatív ágba meg sok mindent bele lehet képzelni. Tükörkép az, egy középpontosan tükrözött kép, ugyan az és mégis más.
KedvelésKedvelés
Kerestem én csak pozitív tengelyeken hiperbolát — hinnétek, hogy nincs?
KedvelésKedvelés
Szerintem az ábra így kifejezőbb, szimbolikusabb. (Bár szívesen ábrázolom a pozitív hiperbola ágat ha kell.)
“A két nő van a fókuszban, a gyötrődő feleség, és a másik, aki el akarja venni a férjét.” Ott van mindez a két ágban. És a Rendszer beskálázza, hogy hol tart a feleség meg hol tart a szerető a maga ágán, meg ők is elhelyezik egymást (akár a koordináta tengelyek irányítását megfordítva). De a lényeg, a férj nincs rajta. Persze elhelyezhetjük gondolatban mondjuk az origóba, ahogy vacillál a két lehetőség között (szakadási hely). De inkább hajlok arra, hogy a férj nem írható le egy ponttal és nem is szeretné ha leírható lenne. Mindenütt ott van és ahogy írtad “csendesen lenyalogatja mindkettőről, ami édességük csak van” És közben szépen mindkettő aszimptotikusan símul a nullába.
KedvelésKedvelés
Matekos vagy te, ugye?
KedvelésKedvelés
Igen, olyasmi. Lehet, hogy lebuktam?
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: a rajongó | csak az olvassa
Szinte hihetetlen, de ilyen törtenetem is van. Termeszetesen szeretö-perspektivabol.
Azt hiszem, ez az az algoritmus, ami grammra ugyanugy folyik le minden egyes esetben, hiaba probaljuk szeretökent megmagyarazni magunknak, hogy de ez most mas. Persze kurvara nem mas, hanem a nagy szenvedelyek viharabol jön majd a fokozatos kihatralas, majd a vegleges indexre teves, meg a hazasember vasarnap nem beszel a szeretöjevel-tetelmondat. Nem beszelve arrol, hogy ne irj sms-t, mert megnezhetik a telefonomat(!). Bejöhetnek. Rajöhetnek.
De ha veled vagyok, csak rad gondolok. Nem szakithatsz el a csaladomtol.
Ugyanazok a mondatok, helyezetek, bizonyitottan minden nyelven.
A baj mar inkabb az, ami a szeretö erkölcsi megiteleset illeti. Hanyszor lehet hallani olyan velemenyeket, sajat baratnöinktöl, vagy akiket eddig a pontig annak hittünk, hogy te voltal az, aki nem tisztelted/tönkretetted a hazassagot, azert gondolj bele, ha te lennel a felesege helyeben, meg a gyerekek, rosszabb esetben pedig a leszajhazas.
En nem ertem, hogy mi ez a kepmutatas, ez a leegyszerüsitö vilagmagyarazat a legitim kapuzarasi panikkal es a masik nö stigmatizalasa, mint akinek meg ugye feszes a teste (ennel undoritobb kitetelt sem hallott meg a vilag) es csak ezert kellett a hazasembernek, aki majd tevelygese utan hazaterhet a meleg csaladi feszekbe, a szeretö meg ledaraljakeltünt.
Szerintem ez az össztarsadalmi fogadtatas eleg aggaszto es egyik iskolapeldaja a rendszernek, ami ellen tenni probalunk.
KedvelésKedvelés
Igen, szerető-ügyben hirtelen mindenki nagyon erkölcsös lesz, és aggodalmas. Sok sebet szerezhettél, sorstárs. Sokféle női sors van, én szeretném, ha nem tekintenénk ellenségként egymásra, hanem ki-ki a maga kapcsolatában húzna határokat, és lehetőleg nem menne tönkre, nem lenne mártír.
KedvelésKedvelés
Az én volt férjemnek is volt. És amikor meguntam, hogy nincs otthon éjszaka/nappal/hétvégén/nyári szünetben, és úgy gondoltam, hogy elválok (nem “csak” ezért, másért is), akkor iszonyúan bedühödött, mert neki az a másik nő nem kell feleségként, csak szeretőként. Mert feleségnek nem elég jó, én jobb voltam. Azóta viszont együtt élnek, a nő eltartatja magát (cserébe legalább kitakarítja a lakást…), a pasi meg nem tud megszabadulni tőle. A volt anyósom, aki mindigis utált, visszasír engem. Én tudom, hogy a házasságom tönkremeneteléről nem ez a nő tehet, viszont két másik dologért utálom: az egyik, amit a gyerekeimmel művelt/próbált művelni (akik szerencsére egyre kevésbé állnak vele szóba), a másik, hogy miért nem bírja jobban lekötni a pasiját, miért foglalkozik ő még több év után is túl sokat velem (tipikusan feljelentgetések formájában).
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: soha nem tudják meg, miről maradtak le | csak az olvassa
Visszajelzés: soha nem tudják meg, miről maradtak le | csak az olvassa
“Én egyébként sose kívántam, sose hittem, hogy majd miattam elválnak, én adottnak tartottam az ő házasságukat, és tapintatos voltam, és még hűséges is.” – Hát én is valahogy így. Jöhet bármilyen panasz a feleségre, felezem. És tiszteletben tartom azt a másik nőt. Úgy beszélek a panaszkodó szeretőmmel, ahogy a barátaira panaszkodó gyerekemmel: és te mit tettél, ami miatt ez lett a helyzet? Mi az érem másik oldala? Még én mondom, hogy gondolj már bele, mit érezhet, mit akarhat vajon? Mostanában meg főleg. Nem jó neki, hogy olvaslak, dühös, mégis beszélni akar róla. Én meg már nem is tudom miért, talán főleg önmagamért, az önmagamban vlaó tisztázásért, beszélgetek.
“Sokunk huszonéveinek meghatározó élménye, hogy nincs, nincs, senki sincs, csak idősebb van, csak nős van, és azok legalább nagyon akarnak minket.” – A harmincas években pedig különösen… És olyan nagyon sajnos nem akarnak – ennyi idősen, gyerekkel, a más gyerekével…
KedvelésKedvelés
“Sokunk huszonéveinek meghatározó élménye, hogy nincs, nincs, senki sincs, csak idősebb van, csak nős van, és azok legalább nagyon akarnak minket.”
Most ezért a mondatodért érzem úgy, hogy be kellene jelentkezni, és leírni, hogy mintha belőlem mondanád. Mert itt vagyok a huszonéveim végén, és tényleg nincs, senki, sehol, és egy ideig jó volt az idősebb és/vagy a nős, de most már az sem, igazából nincs olyan, aki jó.
Nyeldekelem hónapról hónapra, évről évre a keserű pirulát, hogy valószínű, hogy nem is lesz, legfeljebb pár reménykedős hétre vagy hónapra, amíg ki nem derül, hogy nem, ő sem. És a következő sem, és az azután jövő sem.
Közben meg az időm nagy részében jó, mert az enyém, mert könnyű, mert szabad – igaz, megosztani nincs, kivel, de legalább bele sem szól senki, nem sajátíthatja ki a napi meleg étele és a tiszta háztartása és a vasalt inge céljaira.
Persze, lehet mindig remélni, hogy jön majd nekem is, csak később, mert megvan valahol mindenkinek az övé, csak ki kell várni – remélem is szorgalmasan. De közben mélyen bennem megvan, hogy nem azért nincs, mert nincs, hanem mert nem is várom őket. Köszönöm, nem kérem őket a szabályokkal és muszájokkal, amiket kiszagolok elsőre, és azonnal menekülök előlük.
KedvelésKedvelés
De jó, hogy ezt írod, de jó, üdv a kommentelők felszabadult csapatában!!!
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: csak legyél korrekt | csak az olvassa — én szóltam
Köszi Éva!
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: dilemmázóknak: lépni vagy maradni | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: a majdnem, az majdnem semmi 1. | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: szeretők és hazugságok | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: nyomok egy kis píárt | csak az olvassa — én szóltam