Most induló sorozatomban áttekintem a partnerkapcsolati egyenlőtlenség tipikus formáit. A magam szavaival és látásmódjával megfogalmazom a változatokat, aztán pedig idézem a Hétköznapi hímsovinizmus vonatkozó részletét.
A bántalmazónak még nem tekinthető férfi például gyakran, a bántalmazók pedig majdnem mindig magukhoz ragadják a pénz fölötti kontroll jogát. Nem is ragadják: van nekik, észrevétlenül, eleve. A férfi nevén van az a bankszámla, amelyre a család bevételének nagyobb része érkezik, és a felesége esetleg meghatalmazott, vagy van társkártyája, de esemest a családfő kap minden tranzakcióról. Különösen azokban a kapcsolatokra jellemző ez, amelyekben a férfi előbb állt munkába. De a kalkulálhatatlanul sok kiadással járó ügyek intézése: bevásárlás, gyerekgondozás a nő dolga, és a férfihoz napközben nemigen lehet csak úgy beugrani pénzért. Kérni kell pénzt, és sok vita is van ebből, hogy a nő mire költi, miért kell neki ennyi. Akár van, akár nincs: a lényeg a kontroll.
A férfi rengeteget beszél a pénzről: miből lehetne csinálni, nagyívű jövővíziói vannak, feltűnően fontos neki a pénz, és előfordul, hogy szemrebbenés és egyeztetés nélkül veszi fel az áru- és egyéb hiteleket, akár egymás után is.
Még ha közös is a számla, a pénz valahogy eltűnik róla. Hetedike körül a férfi nem is tudja, mire ment el a családi pótlék, egyébként a leginkább benzinre, üdítőre, szendvicsre, jó húsos ételekre, cigire, kávéra, energiaitalra, mert hát neki dolgoznia kell!, és még ezen kívül az adósságaira, sörre, felesre, újságra és szerencsejátékra. De ha a feleség rendel egy könyvet az erőszakmentes kommunikációról, áll a bál. Vagy ha szeretne egy új bútort, kabátot a gyereknek, egy jobb hordozót, ha elmenne fodrászhoz, arra egyrészt engedélyt kér, másrészt az effélén felelősségteljesen elfilozofálgat a férj vacsora közben: minek az, nem, ezt nem engedhetik meg maguknak, nem lehet, majd ekkor meg ekkor, most csak olcsót vagy inkább semmit. Engem meglep, hogy a nők ezt többnyire milyen készségesen elfogadják, mennyire valódinak érzik az érveket, esetleg titokban veszik meg, dugipénzből, amire vágynak. A mamami tele volt olyan anyákkal, akik beálltak a vásárlós topikokban a sorba egy-egy áhított ruhadarabért, hordozóért, aztán sajnálkozva jelezték, hogy apa nem engedi.
Egy filmet arról a jelenetről is szívesen forgattam volna, de így egymás után raknám háromszázszor, amikor és ahogy a különböző családokban, a középosztály derékhadában, de még inkább az alján lavírozó, netán alkalmi munkából élő férjek megtudják, hogy mennyibe kerül egy igazi Didymos hordozókendő. És akkor bizonygathatja az asszony, hogy de ez őrzi az értékét, és el lehet majd adni később. (Remek móka lenézni őket: hát igen, minek vásárolgat ennyit az, aki nem engedheti meg magának! Szerencsére mi igen. Mondta nekem egy mamami, akinek a férje jól keresett.)
Szóval, az ideológiát apa gyártja, és ez állandó téma vacsora közben. A kedvesebb típus ígéri, hogy ő egyszer (csak most még befektetünk, amíg beindul a cég!) majd nagyon sok pénzt fog keresni, és abból bármit… (Talán akkor esküvő is lesz, majd. Hogyan ússzuk meg a nősülést.) És csak akkor hagyja abba, amikor kimegy — cigizni.
Családok tízezrei élnek úgy, és mintha ez teljesen rendjén való lenne, hogy bár apa dolgozik, kocsi van, a ház is épül talán, nincsen húszezer forint vésztartalékuk. Napról napra élnek, torlódnak a csekkek, nem tudják befizetni az ovis kirándulást, magyarázkodik és a boltban szégyenül meg az anya, kizárólag örökölt vagy turis ruhákban járnak a gyerekek, és egyre silányabb minőségű étel kerül az asztalra (az persze a ház urának nem ízlik, neki dolgoznia kell).
A szegénység nem szégyen: a pénzt költő személy felelőtlensége a szégyen. Ha pedig beüt a krach, új hűtő kell, vagy nagyon beteg a gyerek, esetleg defektes a kocsi, akkor vagy a szülők segítik ki őket, vagy hitelt vesznek fel, vagy nélkülöznek, de benzinre és cigire minden körülmények között jutni fog, az tuti.
Az ilyen férfiak nem szándékosan, gonoszságból viselkednek így: egyszerűen eszükbe sem jut, hogy lehetne másképp. Nincs pénzügyi kultúrájuk, ahogy a Nők Lapjában fogalmaznák, viszont náluk van a kereset és a hatalom többsége. Maguk sincsenek tudatában viselkedésük ellentmondásainak, és egy ideig a partnerük sem — mindketten természetesnek tartják, hogy kocsi, cigi kell, a férfi keresi a pénzt, ezért a döntés is inkább az övé. Eleinte a nő is hajlandó szemet hunyni a férfi pocsékoló, kényelmeskedő szokásai fölött, vagy részt vesz a megideologizálásukban, csak később teszi szóvá ezeket (“elsárkányosodás“). Tényleg nem jut, csak a legszükségesebbekre – de valahogy a férfinak titokban ezen felül mégis mindig valami többre. Ha a nő költ titokban, óriási a botrány: Bovaryné sem a boldogtalan házassága vagy a csalárd Rodolphe miatt mérgezi meg magát, hanem az adósságok miatt.
A világ pedig egyenesen a józanul gazdálkodók ellen van: rafináltan biztat a média, a kereskedelem és a környezeti minta a pénzköltésre, hitelfelvételre, szerencsejátékra, hogy kívánjunk meg lehetőleg minél több olyasmit, amire szükségünk sincs, de pénzünk biztosan nincs.
Nagyon ritka a következetesen, valóban, önmagán is takarékoskodó családfő. Az okosan nagyvonalú is ritka, még a jómódúak között is. És valóban elképesztő, hogy egy ennyire racionális, körültekintést igénylő területen, mint a családi költségvetés, pénzügyi tervezés, mekkora szerepe van az ideológiának, a babonaságoknak (személyi kölcsön!) és a hiedelmeknek. Hogy ilyen sok családapáról derül ki a házasság évei alatt, hogy nem látja reálisan a keresőképességét és azt a bizonyos takarót, ameddig nyújtózkodni lehet, sem pedig azt, hogy mi mindentől fosztja meg a partnerét és a gyerekeit is azzal, hogy az ő felelőtlensége miatt örökké spórolnia kell a családnak, mert ő egyedül dönt, vagy rádumálja a nőt arra, amit a primer reflexei kívánnak. És még sajnálni is őt kell. Mert a háztartást és a gyereknevelést a világ mindig megköveteli a nőtől, de hogy a ház ura nem talál normális munkát, vagy “fáradt”, “levezeti a stresszt”, azért mindenki szerint a gonosz multik meg a válság a hibás.
Meglepően sok apa tulajdonképpen nagy gyerek, és épphogy a játék versenyautót nem veszi meg magának. Pedig óriási a tét, és nagyon könnyű elindulni a lejtőn. Ha behunyom a szemem, nem látom, hogy üres a hűtő.
A pénzügyeken való vita a megromlott házasságok nagy részében napi program. Ma pedig, amikor bármikor bárkit kirúghatnak, és annak örülhetünk, ha a szüleink nem nagyon betegek, megbocsáthatatlan felelőtlenség a pénzt gyerekesen kezelni, ezzel a métellyel rongálni a házasságot, a következményeket pedig a nővel megoldatni és veszélyeztetni velük a gyerekeket. Tudom, hogy sokan ismertek henye, kozmetikushoz járogató, shoppingoló csajt, aki leszedi az utolsó bőrt is a szorgalmasan dolgozó pasijáról, de én egészen konkrétan azt állítom, hogy az anyák összességében felelősebben bánnak a pénzzel, jobban elfogadják a korlátokat, mert nem az identitásuk része, hogy mennyi pénz fölött rendelkeznek; hajlamosabbak egyeztetni a társukkal, jobban figyelnek a gyerekek érdekeire, és kevesebbet költenek önpusztító termékekre és bűnös szenvedélyekre. Mindennek szocializációs oka van, ugyanúgy, mint a férfiak költekezéseinek, és ezért van remény, hogy lesz másképp majd, de a megalázott dolgozók, a romló keresetek, a minden mindegy érzése nem kedveznek a változásnak. A szenvedélybeteg, pénzzel bánni nem tudó és még munkanélkülivé is lett férfitól pedig a jó Isten mentsen meg.
A Hétköznapi hímsovinizmus című könyv a jelenséget a kényszerítő jellegű hétköznapi hímsovinizmus körébe sorolja, a hímsoviniszta manőverek között jól látható formának minősíti (részletesebben a kiadvány 34. oldalán). A témára vonatkozó részletet idézem a 36. oldalról:
1.2. PÉNZÜGYI ELLENŐRZÉS
A hétköznapi hímsovinizmus manővereinek nagy része arra megy ki, hogy a férfi monopolhelyzetet teremtsen a pénz használata és az arról hozott döntések terén. Változatos megjelenési formái mind azon a hiten alapulnak, hogy a pénz a férfi tulajdona, vagy legalábbis több joga van hozzá, mint a nőnek. Ide tartozik a közös pénzről szóló információk elhallgatása, a kiadások ellenőrzése, az azzal kapcsolatos részletek számonkérése, a pénz visszatartása ami arra kényszeríti a nőt, hogy kérnie kelljen (Coria, 1992), bankszámlák és hitelkártyák titokban tartása. Ide sorolható a háztartási munka és a gyerekgondozás, gyereknevelés gazdasági értékének tagadása is.
csak az olvassa. én szóltam 
“előfordul, hogy szemrebbenés és egyeztetés nélkül veszi fel az áru- és egyéb hiteleket, akár egymás után is.”
Ezt a bejegyzést egy kicsit túlzottnak érzem. Tudom, hogy pl a hitel az egyik olyan tétel, amire ugrasz, és vannak ilyen esetek,de szerinted tényleg ennyire sok felelőtlen férfi (és kifejezetten férfi, nem ember, tehát nő is?) van, még mostanában is??
“És valóban elképesztő, hogy egy ennyire racionális, körültekintést igénylő területen, mint a családi költségvetés, pénzügyi tervezés, mekkora szerepe van az ideológiának, a babonaságoknak (személyi kölcsön!) és a hiedelmeknek. ”
mit értesz babonaságokon és hiedelmeken itt?
KedvelésKedvelés
Igen, tíz család is sok lenne, de azt állítom, hogy ez meglehetősen általános. Olvass bele a kesergős topikba, de bármilyen kilakoltatós vagy borsodi helyzetről szóló riportba.
Babonaság: majd visszafizetem; saját lakás és kocsi must have; ettől több pénzem lesz; biztos lesz jövedelmem öt hónap múlva is; apró betűt nem olvasok el; azok a szemetek lenyúzzák rólam az utolsó bőrt is; adósság visszafizetése újabb hitellel; muszáj hitel; ha nem gondolok rá, nincs adósságom.
KedvelésKedvelés
Nálunk közös a bankszámla, férjnek nincs káros szenvedélye, gyakorlatilag arra is csak ritkán költ, ami már eléggé kéne. (Mondjuk pl.új nadrágra, stb.) A gyerkőkre sok pénz megy: w ovi, minőségi cipő, ruha, ilyesmi. A hűtő nem üres, sőt, egész tápláló dolgok találhatók benne. Én is megvehetem minden hónapban a bio, fair trade kávé adagomat. 🙂
Férj időnként mondja erre-arra, hogy ezt most nem kéne, de tudom, hogy magának ugyanígy.
Szóval tulajdonképp nincs okom panaszra, csak néha érzem, hogy azért azt a sok pénzt nem én keresem…
KedvelésKedvelés
Az utolsó mondat kicsit kusza lett: szóval időnként érzem, hogy úgy benne van a levegőben, hogy nem én keresem a sok pénzt… remélem, így érthetőbb lett. 🙂
KedvelésKedvelés
külön kassza a megoldás. mert aki adja a pénzt (bármire) az úgy is sokkalja, aki kapja (bármire) az pedig kevesli.
ebből adódnak a napi viták.
külön kassza esetén ott van minden feketén-fehéren, nincs min veszekedni (legalábbis ezen nincs, más dolgokon persze még lehet). a számok nem hazudnak.
a közös dolgokkal kapcsolatos kiadások: szigorúan felezni kell.
tudom, tudom jön a kérdés, hogy mi van a GYES idején.
nos erre az időszakra előre meg kell állapodni, hogy
1. mennyi jövedelme esik ki az anyának (vagy az apának, ha ő marad otthon) az otthonlét alatt.
2. mennyi plusz kiadása lesz a családnak
e két összetevő kalkulálásával a tovább munkában maradó fél havi fixet utal, annak előzetes kikötésével, hogy ez az összeg (a megállapodást követően) SOHA nem lehet vita tárgya.
aztán ha az otthon maradt szülő újra munkába áll és újra meg van a korábbi jövedelme, akkor ez a fix utalás már nincs.
a rendszert nyilván borítja az átmeneti munkanélküliség, a váratlan kiadások. de ha a főcsapás ez marad (munkanélküliség esetén a GYES-es időszak szabályai léphetnek érvénybe, tehát ekkor a munka nélkül maradt fél otthon, gyerekek körül többet teljesít, lehet spórolni a rendelt kaján, a szerelőn, a takarítón, a benzinen, a munkába járás költségein), és adott esetben a jövedelemmel rendelkező (a viták megelőzése érdekében) e munkák elvégzése fejében szintén fixet utal.
ez a rendszer nem számol azzal az esettel, ha az egyik félnek egyáltalán nincs jövedelme, mert otthon marad a gyerekekkel (vagy más ok miatt). ott teljesen mások a szabályok. abba nem látok bele, hogy ezek a kapcsolatok pontosan hogyan működnek, illetve látom az otthon maradó fél teljes kiszolgáltatottságát (amiről egyébként a poszt is – részben – szól).
e kiszolgáltatott helyzet engem egyébként mélységesen dühít és felháborít. megoldás: újra a számok segítenek. az otthon maradt fél munkáját kell pontosan számszerűsíteni egy nagyon körültekintő egyeztetés során, amitől aztán nem lehet eltérni (na jó, évente lehet újra tárgyalni). tehát ekkor is kap egy fix kvázi jövedelmet az otthon maradó fél. és ez az összeg nem lehet vita tárgya.
így sokkal több energia és idő jut az egyéb dolgokon való veszekedésre 🙂
KedvelésKedvelés
Nagyon építő! 😀
KedvelésKedvelés
Ez akkor is tud igy (nem) mukodni, amikor a feleseg keresi a tobb penzt. Tapasztalatbol mondom. Attol meg ugyanugy tema tud lenni hogy mire kolt a feleseg: ezt sem kellett volna, azt sem, ez most tul draga, te mindennap veszel valamit (hat valamit enni is kell), minek neked most egy ujabb konyv, kozmetikum, stb.
O az a fajta, akinek soha semmi nem eleg, sosem lesz eleg jo autonk, eleg jo lakasunk, stb. En erre csak azt mondom: nehez lehet igy az o boreben elni 🙂
KedvelésKedvelés
Ez csak egy szcenàriò, hogy a férj dirigàl. Ismerőseim között nem ez a jellemző.
Rengeteg megoldàs létezik… Közös, külön, szigorú tervezéssel vagy ad hoc elosztàssal…
Nàlunk csak a közös kassza tud jòl működni. Èn osztom be, mert nàlunk én vagyok racionàlisabb. (ès nő vagyok)
Sokszor borul épp ki mennyit hoz haza, màsképp nem tud működni, csak ha összetesszük.
KedvelésKedvelés
Nagyon hasznos sorozat lesz!
KedvelésKedvelés
Árnikával egyetértek, én is csak arra számítok, amit megkeresek. (Na jó, a családi pótlék és a jövedelem jóváírás is nálam landol.) A baj csak az, hogy a legtöbb nő jövedelme jóval alacsonyabb, mint a féjé, így pl. nagyobb kiadásoknál a fele-fele az azt jelenti, hogy a férj esetleg könnyedén kiperkálja, míg az asszony abban a hónapban csak joghurtos kekszet ebédel, és nem megy fodrászhoz, nem fizeti be a térgyhavi önkéntes nyugdíj pénztárat.
A GYes-es időszakra én is emlékszem, állandóan éreztette, hogy ő kereste meg ezt a pénzt, mert persze a gyerek, háztartás az semmi. Hiába tekintettem egyfajta cserealapnak azért, hogy pénzt kapjak, én csak szórtam. Na ekkor tanultam meg, hogy enyém, amit megkeresek, onnantól viszont ne szóljon bele az életembe.
KedvelésKedvelés
családi pótlék és az szja visszatérítés is egyezség kérdése (nálunk felezés van abban is, de jelenleg speciális a helyzet, mert majdnem forintra ugyanannyit keresünk és ez nem volt mindig így, meg nyilván változni is fog).
igen, ez gyakori ellenvetés e rendszerrel kapcsolatban, hogy akkor hogyan van pl. a nyaralás, ha az egyik fél jobban keres, jobb helyre is tudna menni, a másik fél viszont jövedelme alapján csak szerényebb helyre tudna elmenni. egyeztetés itt is.
ez egy párkapcsolat, kinek mennyit ér a másikkal töltött idő.
KedvelésKedvelés
Nekem döbbenetes, amiket írtok. Ezek szerint nálunk a családban ez (is) szuperül működött/ik. Amíg kerestem, addig volt külön kassza, most egy számla van két kártyával (és költöm az ő pénzét mivel én most a családi pótlékon kívül nem hozok haza egyáltalán), és mindegyik rendben volt. Nálunk a férjem bűvészkedik a számlák befizetésével és a nagybevásárlással, enyém pedig a gyerekek minden holmijának beszerzése és a biocuccok. Soha nem volt ilyesmiből probléma, hogy a másik szemére vetettük volna, hogy mire, mennyit és miért költ. Tényleg ennyire kivételes a helyzetem? Nahát.
KedvelésKedvelés
Én is megdöbbenve olvasom a kommenteket, nálunk szerencsére úgy megy mint nálatok. Közös számla két kártyával rendszerben működtünk mindig és sosem volt ebből problémánk. Ő nagybevásárol munka után, számlákat fizet, én pedig a gyerekek cuccait intézem. Piacra meg családi program keretében járunk minden hétvégén 🙂 Nem számolok be neki mikor mennyi pénzt mire költök és ő is úgy költ ahogy akar.
Igaz vannak olyan barátaink ahol a külön kassza módszer dívik, de én mindig azt hittem, hogy ez kivitelezhetetlen hosszú távon…
KedvelésKedvelés
Probléma nálunk sem volt soha. Az összes pénz közös, megbeszéljük, mire költünk, amellett én vagyok, aki beosztom, a számlákra, gyerek ruházatra, ételre. Bármilyen plusz kiadás megbeszélés és megegyezés kérdése, közösen döntünk. Nálunk minden közös.
KedvelésKedvelés
Nekem is irtó furcsa a külön kassza, felezés, számolgatás. Külön számlánk van, mert eredetileg is az volt és nem vontuk össze, de a pénz közös, közösen használjuk az állandó kiadásokra, a plusz dolgokat meg megbeszéljük együtt. Mindenkinek másképpen jó, én nem tudnék elszámolásban/elszámoltatásban élni.
Z nem költ semmi extrára, viszont nagyon jól tud félrerakni, így van egy vésztartalékunk, ha bármi történne, pár hónapig megéljünk. Annyi nincs, hogy befektessünk.
KedvelésKedvelés
Kezd izgalmas lenni, írjatok, még!
Gondolom, árnyalódik a helyzet, ha az egyik félnek velük nem élő gyereke van a korábbi kapcsolatból. Nálunk is ebből volt feszkó, hogy közös kassza, de külön gyerek, és lakásadományozások igénybejelentésre, meg erején felüli tartásdíj a bőven nagykorúnak. Mert első a gyerek! És a legelső mindig a másé, a bűntudat miatt.
KedvelésKedvelés
A bejegyzés nagyon jó, én kiegészíteném azzal, hogy az ilyen családban felnövő gyerekek is mennyire sérülnek, amikor azt látják, hogy apunak kéthetente van új cipője, apu megint vett egy sporttáskát magának, apu vehet kólát a boltban, apunak muszáj megint új telefont venni, pedig két hónapja lett neki új, de sajnos elhagyta az előzőt, apunak új laptop kell, mert több fénykép fér rá, apunak ezért új fényképezőgép is kell, mert azzal több képet lehet csinálni, apunak kell hitelre az audi, mert akkor ő Audis Ember lesz, nem ám ócska citroenes, és még sorolhatnám, de el tudjátok képzelni simán…
Eközben persze a gyerek nem mehet sítáborba, ahova minden osztálytársa megy, nincs pénz új tankönyvre, úgyhogy marad a kölcsönző szégyenszemre (15 évesen igenis ciki a kölcsönzött tankönyv, sőt a fizika egyes is ciki, amit azért kap az ember, mert a kölcsönzött példatárba tollal előzőleg valaki beleírta a megoldást), nincs pénz új ruhára, nincs pénz külön színházra, mozira, saját gitárra és hasonlók.
Évekig, évtizedekig azt tunkolják a gyerekbe, hogy nem érdemli meg a minőséget, nem érdemli meg a többet, a szórakozásra nem költhet pénzt, tanuljon meg a minimumból szikáran és örömtelenül és lemondva élni – meg is tanul, sajnos, de nagyon benne lesz az agyában, hogy addig szereti őt apu, ameddig ő nem kerül extra pénzbe…
(anyuról nem beszélünk, anyu szomorú, mert úgy kell a saját szüleitől kölcsönkérnie, hogy a gyereknek tudjon normális, nem ciki, nem turis télikabátot vennie legalább, karácsonyi ajándék nagyiéktól címen, amire apu húzza a száját, hogy bezzeg ő csak borotválkozás utáni aftersévet kapott anyóséktól, háromezres vacakot, a gyereknek bezzeg ötvenezres télikabát jár, nahát, nahát…)
próbáltam nagyon finoman fogalmazni, de irdatlan nagy düh él bennem ezzel a témával kapcsolatban, lehet, majd megkérlek, hogy töröld is ki…)
KedvelésKedvelés
Az én gyerekem még csak most kezdte az óvodát. A bölcsődében még nem merült fel a kinek milyen cucca van. De azért én kicsit megijedek azon, ha alap az, hogy a gyerek mehessen sítáborba, meg ciki a turis kabát. Jelenlegi anyagi helyzetemben se sítábort, se új, márkás télikabátot nem tudnék venni a gyereknek.
KedvelésKedvelés
Hááát, az iskolában meg fogsz lepődni. Én folyamatosan…Év elején bejelentették az erdei iskolát ami “csak” 25.000 Ft és sajnos csak akkor mehetnek a gyerekek, ha mindenki befizeti az osztályból! Körbe néztem a szülők között és senkinek a szeme sem rebbent, pedig ez egy sima általános iskola, az egyik legszegényebbnek számító kerületben!
A bejegyzéshez pedig annyit fűznék még hozzá, hogy nagyon sok ismerősöm él így 😦 Sőt, az ilyen típusú apák némelyike még meg is szokta spékelni azzal, hogy a gyereknek ugyan nem lehet a kínaiban sem nadrágot venni ezerért, mert most nem telik, de az ő hobbijára elkölti ennek a százszorosát úgy, hogy otthon azt hazudja kapta vagy majdnem ingyen volt nem lehetett kihagyni, stb. Először nem is értettem miért hazudoznak, aztán leesett a tantusz. Ne hogy már az asszony is meg akarjon venni ezt-azt magának vagy a gyerekeknek. Undorító, hogy nem köpi magát szembe az ilyen mikor tükörbe néz!
KedvelésKedvelés
Ehhez írtam egy hozzászólást, de nem jelent meg. A másik, amit utána írtam, már látható.
KedvelésKedvelés
honnan ered ez a mérhetetlen düh benned, személyes? amúgy tényleg dühítő….
KedvelésKedvelik 1 személy
Nálunk közös kassza – az enyém, hozzá társkártyával, neki (most épp nincs neki, de elvben van) kp-s keresetek mennek a közösbe, amit szintén én kezelek, sms megy mindkettőnknek a banktól. Néha kiakadunk, mennyit költünk (hol én, hol ő) A pénz. ami befolyik, közös. Mint ahogy az életterünk is az…
KedvelésKedvelés
A Didymos hordozókendős bekezdés nem teljesen világos nekem. Azért furcsa, ha apa megtudja mennyibe kerül, mert anya úgy vette meg, hogy nem az igazi árát mondta, hogy apa ne sokallja? Nekem csak Nandum volt.
KedvelésKedvelés
Nem biztos, hogy megveszi, csak szeretné. Nem vesz többnyire. De ő már rég túl van a sokkon, ami apának friss, és nehéz is beadni, hogy egy darab rongy ennyi és hogy csak ez a jó…
KedvelésKedvelés
Biztos, hogy csak ez a jó? Lehet, hogy én is megvettem volna, de csak Nandura telt. Nem tudom, hogy boldogabb lenne-e a gyerekem, ha drágább kendőben tudtam volna hordozni. Vagy ha lett volna színválaszték a ruháimhoz. Biztos, hogy ér annyit, hogy sokkot jelentsen? Akár az, ha végül megveszi, de lehet, hogy tényleg nem engedhetné meg magának, akár az, ha végül lemond róla, de szeretné. Tudom, hogy nem feltétlenül ez a lényege a bejegyzésnek. Csak nyilván feszül bennem, hogy nekem is “csak” Nandu jutott.
KedvelésKedvelés
Nekem van Nandum, használom, van összehasonlítási alapom. Megtanulni egy jobb minőségű kendővel kötni sokkal könnyebb, és (hordozó Ági szavait idézve) kifelé visz a hordozásból a nem kényelmes, felcsúszó, gyűrődős eszköz. A csúcsszuper meg benne tart. Tényleg nagy a különbség, a festés minőségéről, a biopamut előnyeiről és etikájáról meg a szépségről nem is beszélve.
KedvelésKedvelés
Nekem is csak Nandu volt 10 éve, a többiről még csak nem is hallottam, és én nagyon szerettem. 🙂 Igaz, hogy a férjem méretére vettük, szóval volt benne anyag bőven, de én szerettem, hogy még pluszban át is tudom kötni a gyereket vele.
A másik, hogy nagyon sokszor használjuk mi nők azt, hogy a „férjem nem engedi”, még akkor is, ha a „férjem nem is tud róla”, mert szebben hangzik, mint a „lelkesedtem, de aztán rájöttem, hogy ennyi pénzt én sokallok érte, és nem éri meg az árát/a vitát” vagy „kéne, de sajnos tegnap beugrottam a fonalboltba, és elköltöttem, amit erre szántam”.
Ettől függetlenül tényleg elég sok nő van, aki olyan dolgokról is lemond, amiről nem szabadna, de a pénz beosztásával kapcsolatban én is fájdalmasan érzem az iskolai oktatás e tárgyban való hiányosságát. Szerintem nem csak a férfiak nem tudják beosztani a pénzt, hanem a nők se. Mindkét oldal akkor tanulja meg csak, amikor beköszönt a szükség, és sajnos a saját és a családjuk bőrén. 😦
KedvelésKedvelés
Nálunk is ikra, Saci féle felállás, nem mondom, hogy soha nincs vita a pénz miatt, de a külon kassza szerintem kivitelezhetetlen lenne, főként mivel a férfiak általában, nálunk is, jóval tobbet keresnek, mint a nők. És én nem tudom elképzelni, hogy milyen adminisztrációval járna az, ha felezgetnénk mindent.
KedvelésKedvelés
A kulon kassza valoban melosabb, de egy bizonyos szinten megeri.
Sok munkaval es idovel jar a kulon kassza, ez igaz.
Mondom a szamok nem hazudnak. Es a ferfiak tobbnyire racionalis ervekkel meggyozhetok. Tehat nem kell titkolni, hanem el kell mondani, hogy mi, miert es mennyiert, es az en reszembol,vagy elfelezzuk. Nem ordongosseg.
A hazudozos jatszmak, a fogyasztasi szokasaink titkolasa ( nem mondom meg hova jarok edzeni/fodraszhoz -hogy jarok azt se , ugy szulettem, hogy mindig makulatlan a manikurom es a melirom is – ). Az inkabb gaz.
Nekem az a tapasztalatom, a kornyzetemben levo hazasparoknal ezt latom, ahol kozos a kassza hogy vagy
1. A ferfi keres a no kolt, ezert idonkent a pasi kiborul hogy nincs penz
2. A ferfi aki keres es a no kolt egy ido: a ferfi egy ido utan kezd beleszolni (mintegy vedekezeskent, nem himsovinizmuskent, mert mondjuk ez egy teljesen egyenrangu felkent feleseget kezelo eredetileg rocker/hippi pasi) a no eletebe, hogy mikor hova megy, mire kolt, kivel targyal stb. Ohatatlanul bele akar szolni,hiszen megiscsak egesz nap gurizik valahol es meg egy kavera sincs soha penze.
E helyzeteket nekem nagyonfajdalmas latni, mert abbol adodnak, hogy nincs egyezseg igazibol a dolog mogott, csak ugy megtortenik a parokkal. Aztan gyujtogeti mindket fel a serelmeit.
Ehhez kepest tisztabb a kulon kassza.
KedvelésKedvelés
Az is komoly konfliktushoz tud vezetni, ha a nő keres többet. Van egy ilyen emlékem (több mint tíz éves, vagyis még férjnél voltam): “Én egész nap robotolok az iskolában te meg önmegvalósítasz.” (4 gyerek mellett éjjel nappal cikket írtam, gyakorlatilag abból éltünk).
KedvelésKedvelés
A mindenit. Kösz, hogy leírtad.
KedvelésKedvelés
Amúgy jó ideig nekem külön számlára jöttek a havi anyanázsok, de ettől még ugyanúgy közös kassza volt, mert mi is mindig megbeszéltük, mire mennyit költünk. Csak pár év után lett a közös bankszámla, hogy ne tartsunk fent kettő banknál kártyákat havi x ezer forintért. Eddig jól működik-
Ja és igen, nálunk is van az, hogy néha én “kapok túl”, néha férj, és akkor jó mérgesek vagyunk a másikra, de aztán oldódik a dolog.
Ami nekem fura és kellemetlen, hogy ő arra is allergiás, mikor anyukámtól kapok pénzt, és azt költöm mondjuk könyvre. Mert hogy menjen csak az is a közösbe, mit különcködök? (Megjegyzem, az anyumtól időnként kapott pénz nagyobb része tényleg a közösbe megy, és nem értem, miért nem fér bele az a félévente egy könyv vagy cd nekem…)
KedvelésKedvelés
Én olyan hálás vagyok ennek a takarékos, mértéktartó emberemnek, hogy emellett is örül nagyon, ha valami szép és ha én örülök, márpedig én nagyon örülök, és szeretek neki is menő nadrágot, cipőt meg öltönyt venni, és jó, hogy megbízik bennem. A mámoros, majd szégyenkezést okozó pénzköltésem rövid intermezzo volt az életünkben, mint amikor a kamasz kipróbálja a cigit, aztán mégsem szeretné többször. Azóta kiderült: bizony megéri a kondibérlet, a feliratmentes ruha, és hogy én ne érezzem a magaménak a közöst, hogy én öngyötörve spóroljak, azt valakik mások akarják, ellenünk, maguknak.
KedvelésKedvelés
közös bszámla, közös kp doboz
ami jön beletesszük
először számlák, megnézzük mennyi marad (számlának számít a kötelezően váratlan kiadásokra szánt…), megbeszéljük van-e válatlan várható kiadás, pl festettünk, új szekrény
kaja stb innen,
ha valaki párezernél többet költ magára megbeszéljük, de egy könyv, fodrász nem ez a kategória
találtam egy új kütyüt, kéne új kendő, átszámoljuk belefér? ha bele: jön, ha nem: nem
soha nem nézzük, ki mit hozott, ki mennyit, amink van az közös minden
11 éve egyszer sem volt ezen vita
KedvelésKedvelés
ha nagyon nem eltérőek a fogyasztási szokások és emellett mindkét fél átlagon felüli elfogadó személyiség+nincsenek egyéb frusztrációk akkor ez működhet.
ahol viszont e három feltétel nem adott, illetve tele sérelem kosárral közlekednek a felek, úgy egy területen az állandó vitát ki lehet pipálni a számok nem hazudnak/felezés/adminisztrálás módszerével.
azt hiszem a felezős megoldás nem is az ilyen – általad leírt – ideális és jól működő kapcsolatok jellemzője (én sem vagyok kivétel, az én kapcsolatom sem harmonikus, valószínűleg bennem sincs harmónia stb. stb. )
KedvelésKedvelés
Én nem szoktam hozzászólni blogokhoz, itt ráadásul most járok először. De most muszáj írnom. 🙂
Az emberek tényleg ennyire nem szeretik egymást? Nem az van, hogy ,,inkább neked legyen, drágám”? Persze elsők a gyerekek!
Nálunk én keresek kevesebbet, akkor is, mikor épp nem vagyok gyeden. 🙂 A számla közös, 2 kártyával, az sms-eket én kapom, mert a férjemet zavarná munka közben. De amúgy is legtöbbször én foglalkozom a pénzzel. Hó elején (vagyis az előző végén) leülünk ketten, és megtervezzük a kiadásokat, bevételeket. Utána minden megy a maga útján, kiveszem a pénzt egyben, berakom kis fakkokba és kész. A nagyobb dolgokat alaposan átbeszéljük, de nagybevásárlásnál sem lépjük túl a keretet. Ha nekem vagy a férjemnek kell valami, azt igyekszünk tiszteletben tartani, s mielőbb ,,összeszedni” a pénzt, hogy teljesüljön a másik vágya. Szerintem ez csak így EGYÜTT megy. Mondom ezt 15 év után, úgy hogy ebből a legtöbb időben a férjemnek volt több a fizuja. Ha igazán szeretünk valakit, nem azt akarjuk, hogy jó legyen neki? Ha meg nem szeretjük/ő nem szeret minket, miért pont vele élünk? Tudom, ez bonyolultabb ennél, csak elgondolkodtam!
KedvelésKedvelés
Szia, örülök, hogy írtál, és hogy ilyen jól csináljátok! Szeretem a harmonikus példákat. Ez a blog sokat foglalkozik a nők elleni erőszak burkoltabb formáival. Az egyenlőtlenség a kapcsolatok túlnyomó többségében markánsan megjelenik, nagyon sokan szenvednek ettől, és szégyellik, vagy fel sem ismerték, hogy ez így nem igazságos. És hogy miért élnek együtt? Mert a magukénak érzik az életüket, a házasságukat, a hibákkal együtt. Válni nem vicces. Biztos ők a hibásak, őket nem lehet eléggé szeretni, és hát a hitel, a gyerekek lelki épsége — hová is mehetnének? Még a súlyosan bántalmazó nők is maradnak.
Click to access miertmarad.pdf
Olvass még!
KedvelésKedvelés
Értem. 😦 Már a szülőknek meg kellene alapozni pici korban a gyerekek önbecsülését, lányoknál is, fiúknál is. Akkor bele sem mennének ezekbe a mérgező kapcsolatokba felnőttként.
Betettelek kedvencekbe.
KedvelésKedvelés
Az első kérdésed, hogy ugyanis nem szeretik egymást az emberek, elgondolkodtat.
Egyrészt bennem is megmoccant ez a kérdés miközben a felezgetésről írtam.
Innen nézve igen a válasz. Ennyire nem szeretjük egymást. Annyira nem, amennyire igen.
Ezért maradunk.
Lsd. Mégis maradunk cimű bejegyzést.
Másrészt kicsit szigorú vagy. Ez a dolog ugyanis nem a szeretem/ nem szeretem része a kapcsolatnak, hanem attól teljességgel független, tisztán gyakorlati kérdés.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: akkor meg mit sír | csak az olvassa
Visszajelzés: napi idézet — január 11. | csak az olvassa
Visszajelzés: az egyenlőtlenség formái 12.: ne csinálj botrányt, drágám | csak az olvassa
sorban haladok a bejegyzésekkel, így ez a téma már nem annyira up-to-date, de hátha egy hozzám hasonló késői olvasó elgondolkodik a mi módszerünkön, nekünk nagyon bevált.
mindkettőnknek volt ugye bankszámlája, ezeket természetesen meg is tartottuk. emberemnek volt egy nem használt megtakarítási számlája, ezt vontuk be a buliba (de lehetne ez egy közös számla is akár, nálunk így alakult, jó kamatot fizet), mint közös számla. a módszerük lényege, hogy mindenki beadja a közösbe a jövedelmének a 40%-át (ez kezdetben hasraütésszerűen állapítottuk meg, de úgy, hogy inkább fölé lőjjünk a számoknak). azért százalékos, mert nem konkrét számokat akartunk, hanem arányt, közteherviselést.
a havi pénzügyi élet virtuálisan megy, azaz vezetünk egy táblázatot ő/én bevétel/kiadás bontásban, ami a hó végén összesít mindent. utalás a közös számlára hó végén történik egy összegben, amikor mindenki a saját egyenlegét (bevétel és kiadás különbsége) befizeti. ha valamiért negatív az egyenlege, akkor a közös kassza nem utal neki vissza, hanem átvezetjük következő hónapra.
a költés értelemszerűen mindenkinek a saját bankszámlájáról történik.
a módszerünk előnyei:
-közteherviselés a százalékok miatt
-a keresmény 60%-a saját, ahhoz a másiknak semmi, de semmi köze nincs, beleszólása meg semmiképp, tehát van saját pénz
-havi kábé negyed óra a rendszert fenntartani
-pénzügyi fegyelmet és rendszerességet ad, később lehet látni, hogy melyik hónap milyen volt
-nem ad okot semmilyen vitára
-teljesen mindegy, hogy adott tételt ki fizet az adott pillanatban, mert utána elszámolja úgyis a közösbe
hátrányok:
-nem tudok róla, de ha ti láttok ilyet, írjatok, hátha meg tudom cáfolni tapasztalatokból
mit fizetünk a közösből?
-rezsi (lakbér, számlák)
-bevásárlás
-közös programok költsége (elutazás benzinpénze, szállás, közösen adott ajándék….)
-közös felszerelés költsége (sportoláshoz)
több, mint egy éve működik problémamentesen. tudom, ez nem egy 20 éves kapcsolat (még), akkor majd újra elmesélem a tapasztalatokat : )
igaz, gyerekünk nincs (még), de reméljük hamarosan sikerül összehozni. amint én már nem dolgozok, nyilván újra fogjuk tárgyalni a százalékokat, feltételeket, és tudom, hogy arra az élethelyzetre is fel fogunk tudni állítani egy mindenkinek jó rendszert.
KedvelésKedvelés
Tetszik a rendszeretek, köszönöm, hogy leírtad, és nagyon örülök, ha a régebbiekhez is érkezik komment! Üdv a blogon! Most otthagytam a kávéfőzőt a tűzhelyen, kiégett benne a zacc, és leolvadt a füle, de van tea.
KedvelésKedvelés
anyáméknak évekig (ha nem évtizedekig) leolvadt fülű főzője volt. vagy még mindig az van? olyan hagyományos, kotyogós. mindig nagyon óvatosan nyúltam hozzá, ha megkértek, hogy főzzek már egy kávét, nehogy megsüssön.
ha szép tárgy, akkor sajnálom, ezen túlmenően a kávéfőző nem hoz különösebben lázba. bár az illatát azt nagyon szeretem, nyersen (azaz pörkölve) és frissen főzve egyaránt.
még a rendszerhez: mi mindketten kockák vagyunk, hasonló a viszonyunk a pénzhez, nyilván ettől is zökkenőmentes.
KedvelésKedvelés
már nem tudom melyik posztnál írtam le, de nálunk is hasonló volt sokáig a rendszer.
aztán a gyerekszülés, munkából kiesés miatt át kellett dolgozni.
egyikünk sem kocka, szóval nekünk teher lett, mert minden hónap kb. ugyanúgy nézett ki: én fizettem a nagy részét a kiadásoknak, ezért a férjem kb. minden hónapban ugyanannyit utalt különbözetként.
aztán megbeszéltük, hogy számolgatás nélkül utaljon, ha pedig van valami rendkívüli akkor operatív megbeszélést tartunk.
az előnyök: mint a ti rendszereteknél adottak.
hátrányok: drasztikus bevétel kiesést, és drasztikus kiadás növekedést nem tolerál a rendszer és egy idő után – kamasz gyerekek, jogosítvány, nyelvvizsga, tanfolyamok stb. stb. – kezd hasonlítani a családi költségvetés a központi költségvetéshez 🙂
KedvelésKedvelés
azért gondolom ti felelősebben gazdálkodtok, mint amit a központi költségvetésről szóló hírfoszlányokból hallok : )
gyerekkel kapcsolatos drasztikusság még nem merülhetett fel, de a kassza tolerált már bútorvásárlást, repülős nyaralást. legutóbb egy lakásvásárlást, el is tűnt az összes megtakarításunk egy időre.
teljesen egyetértek, át kell majd dolgozni koncepcionális változások esetén, és az is majd milyen jó lesz! – persze fogalmam sincs, milyen lesz…
ha sok a kiadás, akkor lehet elég a százalékokat megemelni. ha nagy az aszimmetria valamelyik oldalra, akkor ez megmutatkozhat az ellentétes százalékelosztásban.
vagy az ember kitalál egy tök új rendszert.
KedvelésKedvelés
Akkor kezd feszulni a rendszer, amikor ket viszonylag atlagonfeluli magyar fizetes, hitlek nelkul sem eleg minden aktualis kiadasra.
Es akkor szamolgatunk, vakarjuk a fejunket, egy egy kiadas-tetelen meg megallunk, hogy kellett ez, szukseges volt? Min lehet sporolni?
Nehez kerdes.
Munkba jarunk valamennyire kell oltozkodni.
Gyerekek zsebpenzbol gazdalkodnak, az fixen megy.
A kaja: egyik gyerek inzulin rezisztens. A ,imosegi kajarol hosszu tavon lemondani tobbe kerul.
Ugyanigy a vitaminok, egy 6fos csalad mar egy kisebb eu. Intezmenynyi citamint elfogyaszt. Es meg sorolhatnam.
Alapvetoen egyebkent tiszta es rendezett helyzetet eredmenyez a felezes, kiadasokrol megbeszelesek.
A szuleim gyerekkoromban rengeteget vitaztak a apenzen. Nalunk ezen az egyen szinte soha nincs vita.
Mint fentebb mar irtam, igy komoly energia marad az egyeb konfliktusokra. Hurra!
KedvelésKedvelés
Az én férjem kedves mondogatása, hogy ha ő talicskával is tolná haza a pénzt, azt én egy retiküllel elkölteném. Kisebb probléma, hogy nem talicskázza, nekem meg nincs is retikülöm.
De jól hangzik 🙂
KedvelésKedvelés
Szerintem van az a pénz “mennyiség”, ami semmilyen rendszerrel nem lehet beosztani. Nálunk hosszú ideig így volt:(, szerencsére a gyerekek is szerették a hajában főtt krumplit:)
KedvelésKedvelés
Tudom, régi a bejegyzés, de most jutottam el idáig, és talán hiányzik még innen egy kis közgazdasági szempontú megközelítés.
Az alapprobléma ott is van, hogy a nőé a pénzköltés feladata. Ez általában sok munkával jár, monoton, nem szeretem feladat (csekkek, bevásárlás, gyerekek edzései, különórái, intézkedés), tehát a nő csinálja. De a pénz kiáramlása negatívan megítélt folyamat. Mire lehet ennyit költeni???? Nagyon jól megírta ezt Scitovsky Tibor az Örömtelen gazdaság c. könyvében, hogy a nők pénzköltési tevékenységének haszna milyen nehezen mérhető, pedig legalább olyan fontos, mint a pénz keresése. Nem mindegy, hogy mire megy a pénz, mennyi értéket tud belőle varázsolni a nő. Ráadásul egy szélesebb tudás szükséges hozzá, nem elég csak egy szűk szakmához érteni, mint a pénzkeresésnél. De mivel mérhetetlen az értékképző hatása, ezért könnyen kritizálható. Amikor a megbántott nő visszadobja a konyhapénzt, hogy ‘csináld akkor te’, akkor leseprik azzal, hogy ‘én erre nem érek rá, ez a te dolgod’. Persze, ki szeretne zsonglőrködni a pénzzel ábécében, iskolában, csekkek közt?
Egy másik szempont: itt többen említették azt a jól működő módszert, hogy egyenlő összegben vagy arányban beadnak a közösbe, a maradék elköltéséhez meg semmi köze a másiknak. Ezzel két probléma lehet. Az egyik, hogy általában a nő keres kevesebbet, így neki nominálisan jóval kevesebb marad magára. A férfi megengedheti magának az új iPodot, a nő egy új szempillaspirált. Ezzel tulajdonképpen a piaci egyenlőtlen viszonyokat viszik be a családba is.
A másik, hogy a legritkább esetben elegendő a közös kassza a nagyobb tételek finanszírozására is. Ilyenkor megint egyenlő összegben vagy arányban szállnak be a felek, újra előjön a fenti probléma. De ezen felül még ott is nagyon résen kell lenni, hogy mi is az az új nagy tétel. Ki határozza meg? Kinek a szükségletét elégíti ki? Itt is gyorsan dominánsá válhat a férfi szempontja.
KedvelésKedvelés
Örömtelen gazdaság…sokatmondó a könyv címe.
Jól gondolom,hogy a pénz kérdése az a kényes pont ,ahol az antifeministák kifogynak az érvekből?
Minden mást meglehet ideologizálni ,hogy miért csapodár a férfi és miért hűségesebb a nő stb,de amikor felmerül a kérdés,hogy miért alulfizetettek a nők, és mi a helyzet az üvegplafon hatással?…erre nincs válaszuk.
KedvelésKedvelés
A blogot olvasva rá kell jönnöm, milyen szerencsés vagyok.
A férjem és én köztem nem téma a pénz. Úgy értem, az sose merült még fel, ki vett valamit “magának”.
Közös minden. Volt, hogy én kerestem többet, abból se volt gond. Most sincs, hogy én gyesen vagyok. Ha veszek egy drága cipőt, megdicsér, hogy kényeztettem magamat.
A kiadásokat vezetjük, de nem aszerint, hogy ki költötte el, hanem, hogy mire megy el (rezsi, gyerekek, étel stb.), egyszerűen a tisztánlátás miatt.
Persze ehhez kell az, hogy nagyjából hasonlóan gondolkodunk a pénz és a materiális javak értékéről, a kapcsolatot véglegesnek tartjuk, és nem fogy el hó végén sem.
KedvelésKedvelés
Remek meglátások. Egyébként is a múltkor mondták a tévében – nem emlékszem melyik adón -, hogy ma már minden második magyar szegény. Az ország fele szegény, ami nem is meglepő. Viszont az tényleg felháborító, ha egy nő csak tűrni képes, mindössze mert a férj többet keres nála. Az egyetlen megoldás nem meghunyászkodni, mert különben a férj egy idő után vérszemet kap, hogy mindent megtehet a feleséggel, mondván “ő keresi a pénzt”. A családok többségében így is csak a legszükségesebb dolgokra (kaja, rezsi, számlák) megy el a pénz, és ha megnézzük a pesti és a vidéki lakosságot, vidék rosszabbul áll. Vidéki vagyok, tudom. Éltem Budapesten jó pár évig, és harmadannyiból kijöttem, mint most vidéken. Pedig nem kerestem többet, csak vidéken az árak is jóval magasabbak, mint a fővárosban.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: az egyenlőtlenség formái 23.: gondoltam, örülsz | csak az olvassa — én szóltam