a szerető sorsa a soha

Közzétéve Szerző:

Most az a friss élményem, hogy egy olyan férfit, aki öt nővel feküdt le életében, viszont ebből három a felesége, nagyobb megvetés sújt, mint azt, aki harminc éve egyetlen házasságban él, és megfektetett ki tudja, hányat.

A -néket tisztelni elemi reflex, élettörténetüktől és személyiségüktől függetlenül. A tisztes, fiatalon házasodó, kopott asszonyok lobbija nagyon erős, a küldetésük és a felháborodásuk ugyanúgy képmutató és patriarchális jelenség, mint a férfiak hűtlenkedése, mert e “szorítja, nyomja, összefogja / egyik dolog a másikát” konstrukció (“házasság”) alatt a nedves résekben dúsan tenyészik a hazugság. Az ő mártírságuk a patriarchátus terméke, a jó asszonyságuk mércéje az, amit a férfiközpontú társadalom elvár tőlük, nevezetesen: a jó asszony a házasságában marad, szexuális vágyai nincsenek, takarít, felneveli a gyerekeket, a férfi meg jól mulat valahol, az is belefér, csak el ne menjen, csak ki ne látszódjon, hogy elmegy, csak a lakást hagyja meg nekünk, ha mégis elmegy, csak a nevemet megtarthassam, a többi nem számít.

Mindenki nagyon elítéli a férfit és még jobban a többedik feleséget, pláne ha fiatalabb, és pláne ha szeretőként kezdte. Ebből van aztán rengeteg hazugság és bujkálás.

Elismerve, hogy a -nék is áldozatai a hímsovinizmusnak, azért tűnődjünk el mindezen.

Egy házasság felbomlásakor a közbeszéd megfordul, és miközben nem nagyon lepődik meg a pasin, csak szokásos szemét férfinak tartja, a nőt nagyon-nagyon sajnálja, áldozatként, ártatlan, cserbenhagyott, a további életre („két gyerekkel?”) esélytelen képződményként láttatja.

Hogy miért beszélek most meg a nők ellen? A jogfosztott, egyenlőtlen helyzetű feleségek ellen, akik amúgy is a világ terheit cipelik a vállukon? Azért, mert a kettős mérce abszurdum, tehát hogy a feleség okvetlen szent, vagy ha nem is szent, azért becsülendőbb, mert feleségül vették, a szerető pedig bizonyosan kis pénzéhes cafka, ő mászott rá a mi tulajdonunkra, akinek nem bocsátjuk meg, hogy talán szép és fiatal, és még nem rontotta el az életét. Ez a kettős mérce nőket sújt, a következő partnereket, illetve a sorsszerű érzések, változások és a valóban kiteljesítő életlehetőségek gátja is, legalábbis súlyos szankciót jelent azoknak a tízezreknek, akik így kezdték az új párkapcsolatukat. És érdekes módon inkább a nőket sújtja, pedig nem ők voltak hűtlenek. A férfiak kényelmét szolgálja, ha ekkora botrány egy feleség nyilvános elhagyása (a titkos megcsalása, a ritka hazajárások, a gyakori külföldi útak nem!), mert akkor titokban, elköteleződés nélkül váltogathatja a partnereket, miközben a világ szemében fedezve van egy látszólagos rendezett házassággal és sok utazással járó karrierrel, jó apának is tűnik, másrészt mert így minden felelősséget a szeretőcskére lehet tolni, ahelyett hogy a férfi döntését és felelősségét vizsgálnánk.

Nemrég, na jó, már négy éve, amikor a lányommal volt nagy a hasam, egy nagyon szép és kihívó nő került elő a férjem régi életéből. Én aggódtam, mert a nő a lakására hívta teázni, és a férjem olyan, hogy ha nagyon figyel, akkor is már csak azt veszi észre, hogy gatya nélkül áll valahol. Önbizalomválságom is volt, és azt gondoltam, ilyen nyílt felajánlkozásra nem fog nemet mondani, vagyis elmegy vele (hozzá!) teázni, onnan meg már az lesz, amit a nő akar, lehet, hogy csak vágyat ébreszt, vagy megszédíti, de én a nagy pocakommal ezt akkor méltánytalannak éreztem volna. El is meséltem ezt az aggodalmamat egy barátnői körnek, akik között egy szigorú erkölcsű, bár szintén megromlott házasságban élő katolikus nő is volt. Reflexszerűen vetette fel ez az asszony, hogy mit csodálkozom, én is egy ilyen kapcsolatban kezdtem, csak visszakapom a megcsalást. Ezen teljesen megdöbbentem. Azon, hogy úgy fogalmazott: ez itt az igazság pillanata. Nem azért, mert én nem felajánlkozással kezdtem a kapcsolatot, hanem azért, mert én nem csaltam meg senkit.

Ellentétben a szerelmemmel, aki megcsalt, még engem is, mert ilyenkor reneszánsz kezdődik a házaséletben, természetesen. Ők nyűglődtek, beszélgettek, elutaztak, és a szerető vár, és még mindig tipródnak, és a szerető hallgatja a sztorikat a szerelmétől, és a szerető, aki hűséges lenne, elkezdi törni a fejét azon, hogy ő is keres valaki mást, nem erről volt szó, arról volt szó, hogy ők nem dugnak és jéggé dermedtek. Hüvelyfertőzések jelzik a fordulatot.

Sokan korrektebbnek érzik nem csak a férfiak, hanem a történeteket kommentáló kívülállók is ezt az „egy kicsit itt is, ott is adok magamból” felállást, mint a világos döntést és konfrontációt. Miért? Mert “mégsem hagyta el!” És mert a kettős lét eltitkolható.

Egészen addig, amíg váratlanul nem jön a gyerek a szeretői kapcsolatban. Amit a nő, aki én vagyok, nem fog abortálni, de titokban, „jaj, csak meg ne zavarjam az életedet, drágám” módra, minden felelősséget átvállalva nevelgetni sem. És továbbra is szeretőnek maradni sem fog. Valaminek történnie kell. Ez a szerelem, ha az volt, próbája. Valami világos, tisztességes döntést kell hozni, ha már a sors így leszólt, olyat, amiből nem a férfi kerül ki megkönnyebbülten (?), egy szép emlékkel és felelősségvállalás nélkül, és ami a szerető életét sem teszi tönkre.

Milyen kimenetele lehet egy ilyen történetnek? Ismertek ilyen történetet? Átéltétek? Írjatok!

  1. A férfi rábeszéli a nőt az abortuszra, és maradnak szeretők.
  2. A férfi megzsarolja a nőt, hogy elhagyja, ha nem megy abortuszra, a nő nemet mond, fin.
  3. A férfi kis gyötrődés után mindent elmond az asszonynak, látogatja a szeretőt és az új gyereket, de fenntartja a házasságát is, az a szép. Nagy gyerekek kamaszként szembesülnek, soha nem bocsátják meg. ÉVA magazin, június. Oda azért beerőltettek egy hepiendet.
  4. A férfi nem presszionálja a nőt, vállalja a jogi apaságot, tehát tartásdíjat fizet, de a kapcsolatuk megszűnik.
  5. A nő választás elé állítja a férfit: mostantól nem élsz kettős életet. A férfi választ, és hazamegy.
  6. A nő választás elé állítja a férfit: mostantól nem élsz kettős életet. A férfi választ: fontosabb neki a nő a gyerekkel, de nem képes felszámolni a régi életét, nem képes a feleség elé állni, ezért ígérget, húzza-halasztja a költözést, felesége fenyegető öngyilkosságára hivatkozik.
  7. A férfi rájön, hogy ez a véletlen terhesség a sors üzenete, a nő világos döntést kér, a férfi választ, válik, új család, problémák.

Egészen durva problémák is. Engem nem ismernek, de a válás puszta tényétől az örökké síró feleséget ismerő kollégák elfordultak a (ma már) férjemtől, állásából kirúgták, barátai fel nem hívták, pályázatból kitúrták. Csodálkozik. Szeret. Őneki kiesett a bevétel. Én megírom ezt a történetet, és bejön az majd áldásként máshol.

Soha nem bánta meg a döntését, soha.

***

És az elhagyott nő? Ő is kiteljesedhetne, ha nem lennének ezek a fojtogató játszmák. „Nagyon kiteljesítő lehet ottmaradni egyedül a gyerekekkel” – mondta az anyatárs. Igen, de sokszor nem a férfi önzése, árulása miatt van örök harag és sohatöbbé, nem is azért, mert „a gyerekek elveszítették az apjukat” (miért veszítenék el? ha elveszítik, volt-e?), hanem mert ó, cseppet sem a szeretetközösséget bontja itt fel a betolakodó, azt csak a középkorú nők hada mondja majd: érdekes módon leggyakrabban, már-már sematikusan a sértett, társfüggő, önállótlan, érzelmileg zsaroló nőket hagyják el így, akiknek identitás, hogy ők feleségek, akik képtelenek másképp elképzelni az életüket, akik egyszer már bebiztosították magukat, aztán áldozatai lettek annak, amit ők is kiszolgáltak, és most a házasság gazdasági és jogi előnyeit védve érzelmekre és tisztességre hivatkoznak. És akik ezt örökítik tovább a saját lányuknak is.

Már írtam, és ezt most feleségként írom: nem vigyázunk a házasságainkra, és a sokévi nemvigyázás után nagyon keserűek vagyunk, hogy elhagytak. A nemvigyázás vákuum, szükségképp behúz valamit, és talán jobb, ha egy újabb felelős párkapcsolatot (igen, a nőnek is), mint ha krónikus hűtlenkedést, pótcselekvéseket, betegséget, depressziót vagy szenvedélybetegséget. Ugyanis mindenkinek, akár felismeri, akár nem, az lenne az igénye, hogy a párkapcsolata támogatást, intimitást nyújtson neki, és a társa mellett értékesnek érezhesse magát és energikus, fejlődőképes, az újra nyitott ember maradjon. Akkor is, ha ezért nem tesz semmit, akkor is, ha a játszmákat választja. És a hiány rombol.

Eltávolodunk egymástól, fontosabb a munka, beengedjük az intim térbe az anyósunk és a külvilág igényeit, a szerelem helyére a tévét. Rengeteg érett felnőtt azért teszi, amit tesz, és azért nem teszi, amit nem, mert ezt várják tőle mások: a külvilág, a főnök, a családtagok, a saját rosszul felfogott szerepe, közben szépen tönkremegy a párkapcsolata, a családja, a húszéves csillogása. Nem, nem az van, hogy “egyszer véget ér a lázas ifjúság”, nem, ez nem életszakasz-jellemző és nem építő krízis, hanem az van, hogy nem figyeltek, elrontjátok az életeteket, feladjátok azt, ami lehetne. Szenvedtek a házasságotokban. Ellenben annak külső előnyeihez foggal-körömmel ragaszkodtok, és másra mutogattok.

Nem kellene ennyire félnünk a házasságok szétesésétől, válságától, mert ha csak az össznépi kórság látványos tüneteinek megjelenésétől tartunk, csak azt tartjuk tragédiának, hogy minden második magyar elválik, azt nem, hogy minden első sivár és romboló kapcsolatban él, akkor borítékolható az emberek boldogtalansága, és a gyerekeiké is. Azt kéne mondanunk: őszintén, a felelősséget vállalva vigyázok a kapcsolatomra, mindent megteszek érte, és ennek része az is, hogy szembenézek azzal, hogy hibáztam, és nem tolom a másikra meg a házasságok általános válságára, a mai szinglikre a felelősséget. Része az is, hogy elismerem, hogy a házasság különleges szövetség, és mint ilyen, nem mindenkinek való, lehet, hogy nekem sem, vagy nem úgy, ahogy szokás – mégis párkapcsolatban élek, találjunk ki erre valami megoldást, és egyszer az életben ne az vezessen, hogy mit szólnak hozzá.

Címkék és szólamok helyett mondjuk ki, ami a valóság, és amit tényleg szeretnénk.

Be ne dőljünk az ilyeneknek: Ezt választottad. Nincs tökéletes párkapcsolat. Természetes, hogy évek múltán már nincs meg az a lobogás. Ez utóbbi különösen romboló: aki rendben van a kapcsolatával, az nem szokta a lobogást számon kérni. Aki a lobogást hiányolja vagy találja meg másik partnerrel, annak egészen biztosan nem a lobogás hiányzott a kapcsolatából.

37 thoughts on “a szerető sorsa a soha”

  3. Erről most anyós jutott eszembe, már akartam írni valahová, nem egészen idevaló. A jaj mit szólnak majd hozzá mások-ról. Múltkor itt volt, mondja: Azért havonta egyszer csak el kell jojjek hozzátok, mert mit szólnak a szomszédok, ha nem? Még szerencse, hogy mindig látják, mikor jovok…hát ja, szerencse.Szerencsére így nevelte a kisfiát, hogy mit szólnak a szomszédok, én meg pont leszarom, mit szólnak. Ezen alap vitáink vannak rendre. Szerencsére…..Koszonjük kedves anyuka.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • ehhehe, anyós számonkéri, hogy nem tartom a kapcsolatot a mostohatestvéremel. (20 éves voltam, mikor a családba került, 24 évesen) mi kapcsolatom legyen vele? hát mit szólnak, ha nem tudom, hogy érzi magát? miért, őt érdekli az én hogylétem?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  4. Nekem egyszer egy kiélezett helyzetben – nagyon konfliktusos a férjem és anyósom kapcsolata – anyósom azt mondta, hogy “Miért nem nevelted meg, hogy ilyet mond nekem?” Hálistennek ez nem olyan rég volt, már nem a nyúl korszakomban, úgyhogy csak hangosan felröhögtem, és azt mondtam, hogy “Neked kellett volna!”
    Viszont ugyanez az anyós ebédet ad a gyerekeimnek, és sütit csomagol, ha leutazom hétvégére a szeretőmhöz. Hát erre varrjatok gombot.
    Én most kifejezetten keresem az olyan helyzeteket, hogy “mit szólnak hozzá mások”, mert hátha segít megoldani az életemet.
    Ja, és persze megnyertem ugyanazt a feladatot, új ember és anyja kapcsolata sem egy méznyalás. De legalább most már tanultam annyit, hogy látom, milyen munkát tudok felvállalni és mit nem egy másik ember konfliktusainak a megoldásában.
    Eddig azt gondoltam, hogy nekem bőven elég, még bőven sok is ez a három gyerek, semmiképp sem akarnék még. Aztán most valahogy ez is felülíródik. Egyelőre csak arra, hogy hmmm, mi lenne, ha… Egyébként sok mindent megoldana, “legalizálna”. Na, mondjuk csak ezért nem 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  5. A végérõl harmadik bekezdést még azzal megtoldottam, amire számítottam, hogy a te mondatod vége is lesz, hogy …aki a lobogást hiányolja a kapcsolatából, annak épp egész biztosan nem erre a/egy fejlõdõképes kapcsolatra van szüksége.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  6. Nyolcadik eset a muszlim-típus: első feleség megtart, második bejön mellé, majd a harmadik is, összesen hét gyerek, mindegyik családdal kapcsolattartás, egymásról a legkisebb gyerek tizedik szülinapja körül értesülnek. Vélemény?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  7. Visszajelzés: az a dagadt banya, aki miatt az én endrém | csak az olvassa

  8. Szeretőnek lenni nem könnyű.. nem csak azért, mert valakiket átvertek, bújdostok, hanem mert nem élhettek teljes életet, nem élhettek igazán… még akkor sem, ha tudjátok mindketten, megtaláltátok a másik feleteket, az Őt.. szeretitek egymást, de néha mit sem ér… Egy nős, gyermekes férfinél sokszor ez nem számít, hiszen van egy feleség, aki ezt eltűri, aki nem vitatkozik, aki női voltán nem érzi a sérelmet, vagy éppen nem “foglalkozik” vele… épp ez az, amikor a férfi tudja, hogy a szerető nem lép ilyen könnyen át a dolgokon, hogy nem kukán ülve néz és élvezi a “csalási idilli létet” hazugsággal… ilyen ez. Lehet ez a nagy szerelem, az egymásra vágyás, az egymás nélküli élet megélésének utálata, ha vmi más erősebb, hisz a másik nem rossz ember… Vajon a szerelem nem ér meg kockázatot, küzdést és kiteljesedést? A másképp való cselekvés önámítás, és tudat alatt való nagy fájdalomokozás a szeretőnek, aki tűr és tűr, és szenved, mert szeret… de ő csak egy szerető… a világ így látja.. pedig csak egy szerelmes nő, aki két emberért küzd.. viszonzatlanul… pedig ő sem rossz ember.. hanem lehet a férfi igazi másik fele…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Most találtam erre az oldalra és elég érdekes hozzászólásokat olvastam.
        Én úgy gondolom minden helyzet más és más
        Én kb. több mint 3 éve élek olyan kapcsolatban, ahol a párom folyamatosan viszonyt folytat, természetesen mindent tagad.
        Próbáltam már párszor a végére pontot tenni, de a mai napig nem sikerült.
        Első években a teljes összeomlás szélén álltam / 20 éve élünk együtt/
        Próbáltam válaszút elé állítani, de ő nem volt hajlandó felvállalni semmit sem.
        A mai napig bizonytalanságban tart –
        Így élni napi szinten elég nehéz, sőt felőrli az ember idegeit!ű
        A szerető természetesen kitart és nem tágít semmiféleképpen sem.
        Nem jutottam még sajnos addig a pontig, hogy meggyűlöljem a párom- így mivel még mindig szeretem nagyon sok szenvedést okoznak a mindennapok.
        Nem nagyon tudom elképzelni magam egy másik kapcsolatban, így okos döntést még nem tudtam hozni.
        Az eszem és a büszkeségem folyamatosan tiltakozik a helyzet ellen, de a szívem sajnos még mindig az övé.
        Lassan 50 évesen nem szeretnék már egy új életet kezdeni.
        Ha valakinek van hasonló élethelyzetben tapasztalata , kérem ossza meg Velem!

        Kedvelés

      • Üdv a blogon! Talán a legnehezebb témát vetetted fel. Én csak szerető voltam, nem tudok okosat mondani, csak azt, hogy hazugságban nem jó élni, és hogy nem tudjuk megmondani, meghatározni, mások mit tegyenek.

        Kedvelés

      • Mivel “a párod folyamatosan viszonyt folytat, és természetesen mindent tagad”, azt gondolom – mily egyszerű ezt persze kívülről mondani – minél előbb veszel erőt magadon, annál hamarabb épülsz majd fel.

        Kedvelés

      • Hasonlo helyzetben vagyok en is. 28 ev hazassag, maholnap 50 eves vagyok. Nalunk mar egesz az elejen kezdodott, nagyon fiatal es naiv voltam, jo ideig hulyet csinalt belolem a ferjem. Egy asszony megerzi ha megcsaljak, de amig bizonytalan addig remenykedik hogy teved. A ferj termeszetesen tagad.
        Evekig bizonyitekot kerestem, a vegen mar oda jutottam hogy nem is erdekelt hogy van valakije, csak tudni akartam az igazat, A ferfiak azt hiszik hogy kimelnek minket ha letagadjak a nyilvanvalot is es hazudjak azt a szerelmet ami egyertelmuen nincs sehol. Pedig szerintem ezzel jobban elrontanak mindent. Belolem kiolte a szerelmet, a megbecsulest, kiabrandult es fasult vagyok.
        Megnott a gyerek, elhataroztam hogy elvalok. Kozben a mobiltelefonnak koszonhetoen bizonyitekra is szert tettem, leultettem hogy beszeljuk meg a dolgot vegre oszinten. Es mindent letagadott. Fenykepes bizonyitekok, sms-ek, hivaslista voltak a kezemben… O pedig felhaborodva, mergesen azt mondta, hogy az amit o csinalt az nem megcsalas. 6 eves kapcsolatrol van szo, minden nyilvanvalo es azt mondja a szemembe nezve hogy en nem ertem meg ot, ez csak egy jatek. Most meg haragszik, jatssza a sertodottet, hogy en milyen rossz vagyok mert el akarom hagyni. En vagyok a rossz nember, aki nem hagyom ot jatszani… Kiakadtam ettol az egesztol, es mar csak azt varom hogy szabaduljak meg valahogy ebbol a hulye helyzetbol, uj eletet akarok kezdeni.
        Nagyon igazsagtalannak tartom azt, ha egy ferfi magahoz lancol egy not, kitulajdonitja maganak, de kozben nem is kell neki . Nem akarja szabadon engedeni, hazugsagokkal eteti, ketsegek kozott tartja. Nagyon gerinctelen dolog.

        Kedvelés

      • Gyáva óvódás, aki a te szeretetedre apellálva játszogat. Gondolom, a szeretőnek is ezt mondja 6 éve, bele a szemébe, hogy ez csak egy játékocska, ne vegye komolyan az egészet. Gondolom.
        Van erőd kilépni?

        Kedvelés

      • Még valami. Nem azért hazudik, hogy téged kíméljen. Azért, hogy magát. Nem akar balhét, költözést, döntést, osztozkodást. Jól akarja érezni magát, nem számítanak a körülötte élők.

        Kedvelés

      • Én is, de épp átalakulóban vagyok. A szerelmes nőből, fúriává. Jól becsaptak,na!

        Kedvelés

    • Baszodjon meg az osszes hitvany rojadek kurva ,akik nem tudnak kettoig szamolni.Rohadjon ki a beluk,atok szalljon rajuk mindre,mocspk nyomorult fergek.Keressenek maguknak szabad predat ezek a repedtsarku rohadt gatlastalan vilag ribancai.Gyulolom ezeket a kutyaszarokat,dogoljetek meg mind szeretok,kibaszott mocsok ocska szemet kurvak!!!!!megerdemlitek a szenvedest es takarodjatok a foglalt portarol!!!!benneteket kene halalbuntetessel buntetni kik szetzuztok csaladokat a kiserto picsatokkal hogy rohadna ki a tetves picsatok!!!!!!!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  9. Valamelyik verzio alpontja vagy ujabb verzi?: A “ferfi” nem tudja rabeszelni a szeretot az abortuszra, megsertodik, hogy az o akarata ellenere, vele ezt meg merik tenni. Felesegnek bevallja, es raveszi, hogy o probalja lebeszelni a szeretot a gyerekrol. Feleseg lemegy kutyaba es megteszi. Ez sem mukodik. Harag. Gyerek megszuletik. Majd nehany honap multan elkezd visszajarni a szeretohoz, vigyazva, csak este, amikor a gyerek mar alszik, ne is lassa, de nem marad ott ejszakara soha. Miert? A szexszel akarja kompenzalni, nehogy anyagi igenyek legyenek a tovabbiakban. A szex szinvonala a celhoz igazodik. Meg eppen elmegy. Egy darabig befogja vele a szereto szajat. Aztan elmaradnak ezek a latogatasok. Egy ido utan megis jon az igeny, hogy be kellene szallni a gyerekneveles koltsegeibe. Felhaborodas. “Nehogy mar, o nem akarta a gyereket!” Amikor latja, hogy ez nem fog mukodni, akkor a minimum osszegre torekszik. Egy tank benzin ara. Ekkora mar ujabb szeretoje van. Ujabb szeretovel az inditas: az elso reggelen toredelmes, konnyes vallomas a gyerekrol, es hogy milyen szemet modon kibabraltak vele. Es milyen jo, hogy ezt megoszthatja vele, az ujjal. Mindezt a miheztartas vegett. Mesteri manipulacio. Piros lampa felgyulladt, de a rozsaszin kodon at meg eleg halovanyan. De aztan lesznek meg piros lampak….

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  11. Ez sajnos igaz az élet más területeire is, hogy hibáinkat nem akarjuk felismerni, kényelmesebb mást hibáztatni elrontott élethelyzetekben. Pl. több esetben lepődtem meg a legbanálisabb példán: a nő összetört egy drága, szívének kedves poharat s azonnal valamelyik családtagját kezdi hibáztatni: ez is miattad van……, ha nem dumálsz hülyeségeket……, miért ide tetted? stb.
    A tönkrement párkapcsolatban is talán először azzal kellene kezdeni, hogy leülünk kettesben és végigvesszük, hogy mit rontottunk el. Nagyon nehéz ezt úgy végigcsinálni, hogy mindkét fél őszinte maradjon és ne legyen veszekedés, üvöltözés belőle. De egyedül is érdemes elmélyedni a múltunkban, cselekedeteinkben.
    Én ezt válság nélkül is szoktam gyakorolni, mert már előfordult jó néhányszor, hogy nem tudtam kezelni a családi konfliktusokat akár a párommal, akár a gyerekeimmel.
    S végső esetben szerintem érdemes külső szakember (nem barátnő, nem családtag) segítségét is igénybe venni. A barátnő, családtag csak addig jó amíg meghallgat, s ezzel egy kicsit megnyugtat, de nem ad tanácsot.
    Nekem is volt úgymond “vetélytárs” a párkapcsolatomban, de soha nem tudtam utálni hibáztatni őket. Sokkal jobb volt ha azt elemeztem ki magamban, hogy miért is lett esetleg a páromnak vonzó egy másik nő? S ha ez úgy láttam, hogy belőlem hiányzik, megpróbáltam pótolni.
    A másik hiba, hogy homokba dugják a fejüket a megcsalt feleségek és duzzogva (a legrosszabb esetben szex megvonással büntetve), “csak ki ne derüljön hogy megcsaltak” gondolattal húzzák az időt, arra várva, hogy majd elmúlik a férj lángolása és úgy is visszatér a családjához.
    Szóval, ha én valakit szeretek, akkor azt ki is mutatom, akkor elsősorban vele akarok minden problémát megbeszélni és nem mással kibeszélni a férjemet.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  12. Visszajelzés: dilemmázóknak: lépni vagy maradni | csak az olvassa — én szóltam

  13. Visszajelzés: a majdnem, az majdnem semmi 1. | csak az olvassa — én szóltam

  16. Visszajelzés: szeretők és hazugságok | csak az olvassa — én szóltam

  17. Visszajelzés: nyomok egy kis píárt | csak az olvassa — én szóltam

  18. Visszajelzés: nők, akikért elválnak, meg akik teherbe esnek | csak az olvassa. én szóltam.

  19. Visszajelzés: erkölcstelen-e kövérnek lenni? probléma-e? vagy csak egy normál testverzió? nyáry luca | csak az olvassa. én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .