tanuljunk magyarul! 1.: Miniszterelnök úr!

Közzétéve Szerző:

Balázsnak, aki imádja az ilyet, és hajlandó velem dohogni

és még két kedves volt tanítványomnak, vagy többen is vagytok?

Rengeteget olvasok, mindenféle szöveget, és egyre többször olyat, amit nem olyanok írtak, akiknek az írás a szakmájuk. A Facebookot és blogokat.

És kedvetlenül, néha döbbenten látom, hogy annyira nem tudnak írni, olyan suta sokszor a jó szándék, hogy komolytalan az egész. Én legalábbis nem tudom komolyan venni. Sajnos, újságírókkal is előfordul. A múltkor az egyébként dicséretes nyelvi színvonalú Magyar Narancs szerkesztői jegyzetében olvastam olyat, hogy kiesett a szemgolyóm, és pattogva gurult a könyvespolc alá. Majd írok arról is.

Miért rugózok én ezen? Tán osztani akarok valakiket megint? Igen, azt is. De inkább azért, mert olyan a tisztességes kifejezőkészség és a hibátlan helyesírás, mint a belépőjegy. Nélküle egyszerűen nem vesz komolyan az, aki valóban tud írni. Egy szerkesztő, egy tájékozott ember körbe fog röhögni. Nem azért, mert fölényes, hanem azért, mert értelmezhetetlen bármilyen fennkölt gondolat, ha általános iskolás hibákat vét, aki közzéteszi. A normális helyesírás és nyelvi tudatosság a minimum. Aki ír, legyen szíves az asztalán tartani a helyesírási szabályzatot.

Nem, ez nem kukacoskodás.

A nyelvi minőség és a helyesírás fejleszthető, mégpedig elég könnyen, sokkal könnyebben, mint a hat és fél kilométeres futás. Egy kedves olvasóm, a legkedvesebbek egyike az élet sűrűjében, a szakterületén profiként, honlapot szerkesztve úgy döntött, magyarórákat vesz tőlem. Elkezdte szisztematikusan csiszolgatni a stílusát, figyelni magát. És kinyílt a világ, azt mondta. Nyelvileg éber lett. Élvezi.

Most induló sorozatunkban nem lesz se házasságtörés, se egyenlőség, se orális szex, vagy ha igen, csak a példamondatokban — oké. Ígérem, ott lesz. Sorra veszem a hétköznapi írásbeliség típushibáit, megpróbálom megfejteni, miért csinálják, és még vicces is leszek.

A kedvencem, amikor valakire utalva, akit tisztel az illető (az édesanyja, a párja, Orbán Viktor) a személyes névmást nagy betűvel írja.

Ezt Ő már 2002-ben is mondta…

Biztos van olyan is, aki leírt ilyet, de előtte elgondolkodott, kell-e. És úgy érezte, valahogy bunkóság kicsivel írni. Hogy meg akarja tisztelni az illetőt.

Hogy is van ez?

Úgy van, hogy semmilyen helyesírási szabály nem vonatkozik arra, hogy nagy betűvel kell-e írni a személyes névmást. Tehát udvariassági kérdés. Néha naggyal írjuk. De csak megszólításkor. Levélben mondjuk. HA neki írjuk, nem róla.

Küldtem Neked egy kis házi sonkát és itt főzött pálinkát is, remélem, nem törik össze az üvege.

Ez sem kötelező, sőt, kihalóban van. Ne sirassuk, elavult. Aki megsértődik, amiért ő nem Ő (Rólad, Titeket), az megérdemli. Nyugodtan írjuk kicsivel.

Ha viszont beszámolunk az anyósunknak egy másik levélben, hogy küldtünk apósunknak a fenti termékekből, akkor írjuk így:

Küldtem neki egy kis házi sonkát…

Nagyon hasonlít erre az általam miniszterelnökúr-hibának nevezett jelenség. Én a Szamosban szoktam vele diskurálni, merthogy itt lakik két utcányira. De tegyük fel, leváltjuk ezt a szegény Kukorellyt 2014-ben, mert ő akkor letészi a lantot (így ugyanis nincs ideje csajozni, a forró aszfalton ültében még a spermiumai is károsodnak), szóval mi ülünk ott a helyén, aztán felállunk, interpelláljuk a miniszterelnököt:

Miniszterelnök úr! Az önkormányzati lakások bérlőit az ön frakciótársa, Kósa Lajos igyekszik kisemmizni.

Tehát nincs névelő a megszólítás előtt. Miért lenne? Kedves Lajos, Anyám, Miniszterelnök úr. Valami kiüti, pedig az ilyesmi határozott névelőt szokott kérni, és nem is tulajdonnév, Nádasdy Ádám majd megmondja, mi üti ki a névelőt itt.

Ha ezt a mondatot, mely annyira igaz, hogy szinte fáj, egy parlamenti gyorsíró, legyen a neve mondjuk Fruzsina, leírja, akkor is ez lesz a szövegben. Névelő nélkül. Esetleg ő naggyal írja az önt.

De ez a névelőtlenség átszivárgott az olyan cikkekbe, kérvényekbe, ahol nem megszólítjuk, hiszen nem hozzá, hanem róla beszélünk, hanem említjük azt, akit ilyen titulussal vert meg a jóisten.

Amikor Képviselő úr már harmadszor riadt fel a saját horkolására…

Tisztelt Bíróság február 8-án megállapította…

Sőt, nekik írva is beszélhetünk róluk, tehát nem okvetlen megszólítás az se:

Küldöm Ügyvéd asszonynak a fellebbezés tervezetét.

Hiába neki írjuk, ez mégse megszólítás, hanem említés. És ez a mondat így nem jó. Se a fölötte lévő kettő. Hát akkor…? Én hagynám az ügyvédasszonyozást, azt írnám, udvariasan, bár kihalófélben, nagy ö-vel: Önnek.

Ha a bojtárnak írom (a mi ügyvédünk Juhász, a bojtárja pedig Farkas, ki érti ezt?), akkor pedig így írnám:

Küldöm az ügyvéd asszonynak…

És el lehet vitatkozgatni, kicsi-e itt az ü. Annyi biztos: említés, nem megszólítás. És igen, így is elég udvarias.

Mi a baj a névelőtlen nagybetűvel, a megszólítás halálos komolyságával? Az, hogy fontoskodik, okoskodik, eltávolít. Csapjuk hátba inkább kedvesen, akivel beszélünk!

Kérdés azoknak a bátor és kitartó olvasóknak, akik eljutottak idáig:

43 thoughts on “tanuljunk magyarul! 1.: Miniszterelnök úr!”

  1. Bevallom, az egészet nem volt türelmem végig olvasni, de a szavazás mindenképp elgondolkodtatott. Saját logikám szerint jó lehet a 3. válasz szerint, de biztos, hogy magamtól nem így írnám. Érdekes a magyar nyelv.

    Ugyanakkor eszembe jutott, hogy több olyan ismerősöm van, akiknek gondot okoz a helyesírás és az idegen nyelv tanulás is. (Köztük diplomás emberek. Hála Istennek nem igaz, hogy ne vennék őket komolyan. Legalábbis az adott szakmában, jobban “elnézik”) Tehát én nem csak a műveletlenségre fognám, ha valakinek ez nem megy, adottság kérdése is. Ugyanúgy, mint pl. a matematikához való érzék. Akinek nincs, az nagyon szenved vele.
    Ellenben egyetértek, hogy fontos lenne mindenkinek helyesen írni.

    Lehet, hogy még visszajövök és befejezem az olvasást, de most el kell sietnem.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Ó, nem célom, csak elgondolkodtatni, éberséget fejleszteni. És nincs hármas válasz, mert randomizál a poll, tehát mindig más sorrendben adja a kérdéseket.

        Kedvelés

      • Lehet, de sajnos nem tud mit csinálni. Fejlődik! Ez jó dolog, de pl. a vesszők helyét sokszor most sem találja. Nem érzi, hogy mikor kell egy adott szót hosszú magánhangzóval írni, stb. Ez biztos valami diszlexia lehet egyébként. (Nem értek hozzá) Sokat kell gyakorolni, mást nem tud tenni.

        Rájöttem közben én is, hogy véletlenszerű a dolog.

        Más: milyen idegesítő, amikor azért rögzül benned egy hiba, mert sokat olvastad másoktól hibásan, nem? Pl. ilyen ráeszmélésem volt, hogy a mindig az két rövid “i”, a “végül is” külön írva helyes, stb.

        Kedvelés

  2. Engem – többek között – a keresztnevek előtti névelő használatától ver ki a víz.
    a Zsófi, az Aladár…brrrr.
    A “nem” utáni kötőjeles e betű használat pedig a másik.
    Nem beszélve a tárgyak vonatkozásában a személyes névmás használatától! Elborítja szemem a vörös köd…. úgy tudom, az orosz nyelv hatására kárpátaljai nyelvi közegben van létjogosultsága, de legalább az anyaországban ne használjuk…
    Tanárnő, kérem! Írjon még a helyesírásról!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Az -e simulószó a _nem-e láttad_ típusban tényleg csak nyelvjárásban megy el, de a _Nem csaltalak meg. — Nem-e???_ párbeszédben tökéletes.

      Ez az eladónő-szleng: _Megnézném még azt is. — Őt?
      Ő egy száz százalék viszkóz, nyári tunika…_

      Vagy mire gondolsz? A ragozott személyes névmás, már volt itt az egyik kommentben, hibátlan, hogy is lehetne másképp:
      _A facebook átszövi az életünket. Tőle várjuk a híreket, a kapcsolódást…_

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Az -e kérdőszó esetén arra gondoltam, hogy az állítmány után kell használni, ahogy írtad, tehát nem nem-e láttad, hanem nem láttad-e.

        A személyes névmást illetően pedig az eladónő szlengre. 🙂 Sajnos nem csak eladónők használják.

        Az fb-s hasonlattal egyetértek, persze!

        Kedvelés

  3. Érdekes mindenképp. De mi van ezzel: Mondtam az Annának, hogy maradjon otthon. Mi Erdélyben ezt helytelennek tartjuk, úgy tanultuk, hogy ide nem kell névelő: Mondtam Annának, …..itt meg mindenki használja (Vagy: Mondtam az apunak, ne szidjon annyit. Mondtam apunak….) én helytelennek érzem a névelőt, de lehet ez csak a tájnyelv miatt van. Szerinted? Vagy az aktuális helyesírás szerint?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nem nyelvhelyességi kérdés, a beszélt köznyelvi normában van példa erre is, arra is, inkább nem teszik ki. Azért zavar a másik, mert szokatlan. És Erdélyben tilos, én ebből meg a sok és helyetti és mondatkezdő s-ről ismerem fel őket nyelvileg.

      És még a szórend is számít:
      _Balázs meglátogat._ Ide nem tennék.
      _Jön a Balázs._ Ide inkább.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  6. Köszönöm ezt a bejegyzést.
    Őszintén szólva régóta a frász kerülget attól, hogy egy pár oldalas tájékoztató füzet is tele van hibákkal. Most tényleg, mennyibe kerülne megnézetni valakivel, aki kijavítaná az elütéseket, nyelvi pongyolaságokat, helyesírási bakikat? Régebben kacérkodtam a gondolattal, hogy felkeresek illetékeseket, és felajánlom, hogy ingyen korrektúrázom a szórólapot, a menüsort, a meghívót, a plakátot, a táblát, az árlistát stb. (Németül is, sőt.) Mert fájt, hogy így van kiírva “menekülő lift”. Amúgy meg vicces elképzelni, ahogy a lift fogja magát, és búcsút sem intve a reá várakozóknak — 🙂
    Azt is riadtan figyelem, hogy sok-sok írásban gyakran hiányoznak már a vesszők, nem kellenek, minek, hiszen indexelni is csak a hülyék indexelnek már, ha előzni kívánnak.
    Manapság már nem játszom el azzal a gondolattal, hogy szóljak az illetékeseknek, csak én is magamban dohogva korrektúrázom hétvégén a Varázshegy néhány oldalas, mégis tíznél több hibát tartalmazó prospektusát
    Még egyszer köszönöm a postot.
    Üdvözlettel egy “szintén zenész”: egykori magyartanár, még nem egykori mamami, egy gyakorta dohogó.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  7. sziasztok,én mostanság leginkább mesekönyveket olvasok-gyakran szelektálok,de mivel könyvtárba járunk,a fiam is választ és nem tudok neki nemet mondani,hogy ne ezt,mert mammaaaa,ez keeeellll:))
    szóval szörnyű hogy mennyi hiba van a mesekönyvekben is,ezeket is miért nem nézi meg senki sem…??
    még az általam jónak,jobbnak tartottakban is sajnos:((
    egyébként nyilván fogékonyság kérdése,hogy kit mennyire zavar,azt veszem észre hogy nem sokunkat…én a férjemet rendszeresen javítom,de ki van akadva rajta mindig,bár már van amit régen rosszul mondott és ma már észre sem veszi,hogy jól mondja…
    apukám nevelt ilyenné,hogy nem bírom elviselni,és javítok embereket(már akinél megtehetem hogy javítok:o)
    ő-apukám-nagyon kényes volt erre,és tőlünk-gyerekeitől- is elvárta hogy jól beszéljünk.helyesen…
    az említetteken kívül még “kedvencem” a -ba,-be ,-ban,-ben helytelen használata,időjósok,tv-bemondók rendszeresen rosszul mondják,és nagyon sérti a fülemet…
    én nem vagyok magyartanár,csak óvónő meg van egy színháztudományi végzettségem,tehát kicsit azért közel vagyok a témához én is…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  8. Ez a szakmai körök egy érdekes kérdés. Nálunk az a felállás, hogy én vagyok az író-olvasó ember, a párom meg a gyakorlati. Tehát egy-két kivételtől eltekintve én megszerzem az információt, átadom verbálisan, vagy írásban tömören, ő meg felhasználja. És ha valamiért mindenképpen neki kell írni (pl. szakdolgozat anno, vagy mostanában mindenféle mindenhová), akkor megírja, én meg “lefordítom” magyarra 🙂 És mindezt úgy, hogy a szakmájában igen nagyon ott van, sőt, hajajj, de ez a része nem megy neki. Meg a nyelvtanulás sem. Én írogatom az angol megrendelő e-maileket, amik hát sem szókincsileg, sem stilisztikailag nem egy doktori székfoglaló kategória, aztán mégis. Mikor a szakdolgozatát magyarítottam, egyszer meguntam a vesszőket, ugyanis számomra teljesen logikátlanul, random módon szerepeltek a szövegben, és megkérdeztem tőle, hogy ugyan már, szívem egyetlen szerelme, mégis mi alapján gondoltad, hogy tárgy és állítmány közé vesszőt raksz? Egyáltalán, milyen vezérelv mentén központozol, mert én nem látom a szabályt benne. Erre ő halál nyugodtan közölte, hogy “ha nagyon régen nem raktam már vesszőt, akkor rakok egyet”. És nem, nem érzi, hogy az ott nem jó, nem, nem érzi, hogy ez a mondat így értelmetlen, hogy már kb. két sorral feljebb el kellett volna vágni egy ponttal, hogy ez így nem érthető, hogy most mi is az alany, vagy hogy van egy csomó szavunk, meg pont is a mondat végén, csak állítmánya nincsen. Nem egyszer rávezető kérdésekkel kell tisztáznom, hogy mit is akart mondani (ehhez jön, hogy ugye én nem vagyok spíler a szakterületén, tehát simán lehetnek olyan jelentések, vagy szóhasználatok, amik nekem nem egyértelműek, ugyanakkor ott meg úgy vannak használatban). Nála ez valószínűleg némi diszes maradvány, a szóképes olvasástanítás sem dobott rajta sokat, anyósom mondta anno, hogy hordta ő mindenhová, de akkor még nem volt ez ilyen elfogadott, szimplán hülyének minősítették, meg lustának. Egyetemen csinált disz-vizsgálatot, és ott elég egyértelműen kihozták, hogy hát igen, igazából csoda, hogy egyetemen van.

    Szóval ha valaki – nem író – szakmai körökben tudásilag elfogadott, de írásban kihívásokkal küzd, akkor először is tudatosítsa magában, hogy ez itt kérem hiátus, aztán vagy szerezzen egy jó “titkárnőt”, vagy képezze magát, ha tudja/akarja. Mert én tökre megértem az ő felháborodását is, hogy a bölcsésznek csak bölcsészkednie kell, de neki, mint mérnöknek, mérnökösködni ÉS bölcsészkedni (ő szemszögéből, ugye 🙂 ), és hogy ez mennyire nem fair, és hogy ettől ő még világklasszis a témájában, de ez bizonyos szinten felül már tényleg komolytalanná teszi. Másrészt meg ha egy egyébként elismert – nem író – szakembertől nyelvi slendriánságokat olvasunk, akkor miután kipuffogtuk magunkat, gondoljunk arra, hogy lehet, hogy csak senki nem mondta még neki, hogy ne haragudj, de te ezen a téren kihívásokkal küzdesz, vagy nem tudja, mit kezdjen ezekkel a kihívásokkal.

    (A párom szakdolgozatánál egyébként a bírálatban külön bekezdésben megdicsérték, hogy milyen nagyon jól ír, érthetően, szabatosan. Hja kérem 🙂 pedig én sem vagyok egy helyesírási szabályzat, sőt :)) )

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  9. Visszajelzés: tanuljunk magyarul! 2.: a valamilye mije a -lye? | csak az olvassa

  10. 🙂
    mintha az én férjemről írtad volna…ha már rég nem raktam vesszőt…-ugyanez,teljesen…
    csak annyi hogy egyetemet nem végzett,de egyéb beadandói neki is voltak,vannak,ezeket anyósom(ha valami könyvelési dolog),vagy én írom…
    szóval ismerős a dolog:)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  11. Sok hiba kiakaszt, néhány lenyelhető, de az “egyenlőre maradjunk ennyiben” nagyon felállítja a szőrt a hátamon; írnál erről is? Vannak akik tényleg nem tudják a különbséget, nem is gondolják, hogy létezik az egyelőre szavunk. Külömbség, különbség… Még egy jó téma.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  15. Én a leggyakrabban azt a (nyelvtani) típushibát látom újságokban, hogy

    “bár megcsalta férjét, de a férfi még mindig szereti őt”…

    Ááááááá. :DDDD

    Helyesírás: a “kedvencem” a “Karácsony”, “Húsvét” és társai… eh.

    Viszont (még véletlenül se deviszont) tény, hogy a tömegtermelés és az emberhiány hibákhoz vezet, arról nem is beszélve, hogy már igen kevés helyen van olvasószerkesztő. Nem is tudjuk, mennyi nagy írónk és publicistánk küzdött a helyesírással, és köszönhette sikereit a jó szerkesztőknek. No, ez nem mentség… csak tény. 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ez az én vesztem, hogy (olvasó)szerkesztő szeretnék lenni, no de ki tart már manapság olyat 😦
      Deviszont – ááááááááááááááááááááááááááá, ezzel ki lehet kergetni a világból.
      És az avégett, ha igazából valami okáról szeretnénk beszélni. Muszájaszimplászimpla

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Jaj, az utolsó sornak nincs sok értelme, nem láttam, hogy már beírtam, majd veszek egy jobb szemüveget. 😀
        Szóval csak elrettentő példákat szándékoztam beírni: muszály, utánna, magassabb, had és hagy (hadd értelemben), hidje… Jaj. Abbahagyom, nem vagyok én mazochista. 😀 (Csak hogy legyen egy újabb vicces szó a következő keresőszavas posztba.

        Kedvelés

  18. “Hány politikai főtanácsadót és tanácsadót alkalmaz Miniszter Asszony/Úr?”

    Így kutatja Józsa István emeszpé, hogyan szórják a fideszesek a pénzt a cimbiknek. No most ide vagy névelő, vagy vessző. Ha alany, akkor névelő és kis betű. Ha megszólítás, akkor vessző. István, István, már csak EZÉRT sem szavazok rátok. 😀

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  19. Mindig az jut eszembe, ha jön egy e-mail valami kapitális hibával, hogy én, ha tehetném, nem is üzletelnék olyan partnerrel, akinek a barter barteL, és küldd (felszólító) küld, és a többi.
    Nekem amúgy a vessző a paripám (höhö). Amikor a hangsúlyt, a szünetet egy jól látható vesszővel érzékeltetik olyan helyen, ahol a vesszőnek az égadtaegyvilágon semmi keresnivalója. Most ha megőrülök, akkor se jut eszembe példamondat, de biztos tudod, mire gondolok. Viszont a külön vs. egybe az nekem az anarchia területe, az én saját picinyke lázadásom. Nincs az az Isten, hogy külön írjam, hogy imádnivaló vagy azt, hogy mostmár. Szeretek egybeírni, meg kötőjelezni, ez a dilim.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  20. a magyarban csak a tulajdonneveket (legyen az földrajzi-, intézmény- vagy személynév) és a mondatkezdést írjuk nagybetűvel.
    Megszólításban, utalásban lehet udvariaskodni- leginkább hivatalos levélben-, de interneten sima beszélgetés közben nagybetűvel ö-zni, te-zni szerintem csak megjátszott modorosság.
    az én-t nagybetűvel írni meg szimpla gyökérség. 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  21. Visszajelzés: immár a szép szünet öröme vár | csak az olvassa — én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .