a gyehenna tüze

Közzétéve Szerző:

fájdalmas, mérföldkőnek bizonyuló vallomás a gyerekkoromról, 2012 júliusából. én egy kicsit azt hittem, önkéntelenül persze, hogy mindenki ebben vagy ilyesmiben nőtt fel. mindenesetre most, hogy egy nagy fordításban vagyok, pontosan tudom, ki próféta, ki pátriárka, ki király, ki filiszte- és ki farizeus, meg azt is, milyen szókinccsel fordítsam a gyerekeknek szánt neoprotestáns vallásos dalocskákat, és ez jó érzés.

nem került be a könyvbe — kifelejtettem, de a kötetet nyitó önéletralyz című írás felidézi a lényeget

Keresztény családban nőttem fel. A szüleimet ugyanaz a lelkész eskette, aki engem és sok évvel később az unokaöcséimet keresztelte. Ma is tudom a zsoltárokat, sőt, azt is, kit támasztott fel Elizeus próféta, és van miről beszélgetnem a gyakorló protestáns ismerősökkel. A vallás a szüleim között számtalan konfliktusra szolgáltatott ürügyet: vallásháború tört ki. És ami még szörnyűbb volt: rettenetesen féltem a pokoltól.


A szüleim, katolikusnak keresztelt apám és evangélikus anyám a hatvanas években egy református közösségben ismerkedtek meg, és ott mindjárt össze is házasodtak. Apám azonban tovább keresett lelki táplálékot, és aztán évtizedekig egy baptista gyülekezetben gyakorolta a hitét. Más felekezetekre is nyitott volt azért: néha betért a kegytárgyboltba, szívesen beszélgetett jehovistákkal, az én kezembe pedig katolikus gyerekeknek szánt olvasmányt adott. A legendák mondjuk érdekesek voltak.

Elsős koromtól engem is elvitt az istentiszteletekre. „A 4.c vasárnap, október 15-én a Rám-szakadéknál kirándul. Találkozó 10 órakor a Moszkva téren. Gyermekem jöhet/nem jöhet.” Emlékszem apám magabiztos golyóstollára, ahogy aláhúzta az utóbbit. Sőt, oda is írta: nekünk vasárnaponként más programunk van. A nyolcvanas években ez afféle rendszerkritikaként hatott.

Szombatonként teázós-sütis-diavetítős bibliaórára vitt anyukám a szüleimet eskető református lelkész feleségéhez. Vasárnap a baptista imaházba mentem apámmal. Menni kellett, sokáig kétszer is egy vasárnap. Az itteni szertartás teljesen más hangulatú volt, mint a reformátusok istentisztelete. Nem csak prédikáció volt, a gyülekezet tagjai „bizonyságot tettek”, a kórus énekelt, zenéltek, amerikai vendégeket fogadtak, a lepramisszióról tartottak vetítést, és néha fehér ruhás bemerítés is volt, mert a szétnyitható pódium medencét rejtett. Persze prédikáció is volt, néha hosszú, azt üveges szemmel hallgattam. Az ifjúság igényei is teljesültek, járt ide egy néni, aki homályos nejlonzacskókban hatalmas adag édességet hozott, rágógumikat és cukorkákat, és mindig másik gyereket jutalmazott meg a hitéért. Ezt most leírnom: hideglelés. Ez nagyon hasonlít a pedofíliára, csak engedelmes vakbuzgalom a cseretárgy. Én is többször sorra kerültem.

Apámmal anyám megtéréséért imádkoztam. Ő sokáig remélte, hogy egyszer anyám is ebbe a közösségbe fog járni. Egyszer a lelkész unokája is odajött hozzám, hat évének minden komolyságával azt mondta nekem: Szomorú, hogy anyukád nem keresztény. Nagyon elszégyelltem magam, a nem igazi keresztény anyukámra gondoltam, aki ekkor épp református istentiszteleten ült.

Szó volt persze az én bemerítkezésemről is. De a baptistáknál felnőttkeresztség van, és mire én a megfelelő korba jutottam, már enyhült az apai nyomás, vagy a kamaszkor lázadása törölte el végképp a kötelező vasárnapi programot és vele együtt a bemerítkezést.

Igazán viszont attól szenvedtem, hogy otthon cseppet sem volt békés, szeretetteli, keresztény családokra jellemző a hangulat. Ne vond meg a vesszőt a te fiadtól, idézte a Prédikátor könyvét egy-egy jobban sikerült pofon után apám. Amikor nagyon dühös volt, azzal fenyegetett minket, hogy eladja a házunkat, és az egyházra hagyja. Amúgy is szívesen, bőkezűen adakozott mindig a perselybe, és nekem ez tetszett. (Anyukámnak kevésbé, mert ő másra költötte volna a családi pótlékot.) De az otthonunk elvesztésétől még nagyobb koromban is borzalmasan féltem. És amit annyiszor hallottam: hinni kell, kételkedni, okoskodni nem szabad — minden elnyomás, terror ideológiája.

Egyszer, 1986-ban híres amerikai evangélizátor jött prédikálni a Sportcsarnokba. (Idén, egy hónapja a fia járt itt.) Ott is meg lehetett térni. Lehunytuk a szemünket hatezren, és a szívünkbe fogadtuk az Úr Jézust. Nem éreztem változást, kicsit zavart is: hányszor térjek még meg, érvényes ez? Szerettem volna igazi, villámcsapásszerű változást, amiről a megtértek tettek bizonyságot. Hogy megbánom a bűneimet, leteszem az életemet az Úr kezébe, és mostantól mindig Jézussal járok.

Ezt a sajátos szóhasználatot majdnem előbb tanultam meg, mint olvasni. Tudtam, hogy bűnös vagyok, és ezt a bűnt Jézus vére mosta le a kereszten. Jézus értem, miattam és helyettem szenvedett, ő az én személyes megváltóm, és én, a nyolcéves bűnös, mégis kiosonok és újabb csomag mazsolát zsákmányolok a kamrából.

Esténként apámmal imádkoztunk. Nem kötött imaszöveget mondtunk, mint a katolikusok. Előbb ő mondott imát, aztán én. Izzadtam, kerestem a szavakat. Uram, add, hogy holnap is boldogok legyünk és mindig neked szolgáljunk a hitben és mindenki megtérjen. Ámen. Gyerekcsínyeim után apám félrevont, órákig imádkoztunk. Kérlek, Istenem, bocsásd meg, hogy szülésznőset játszottam a Kingával, és add, hogy ne kerüljek a pokol tüzére. Ámen.

Én nem barbit kaptam a születésnapomra, hanem a legtöbbször gyerekeknek szánt vallásos olvasmányokat. Apám könyvespolcáról is választottam, aszkéta szentekről, oroszlánokkal szétmarcangolt vértanúkról, az utolsó ítéletről olvastam. Verset is írtam nyolcévesen. Akkor még menőnek éreztem a sorkezdeteket nagybetűvel írni.

Égi mannát eszegetve
Gondolkodtam azon,
Miként tudnék Istenhez menni
Szabadon.
S ha életed végén
Állsz egy szakadék szélén,
Nem kell szomorkodnod,
Csak átugrani kell próbálnod,
Ott vár az örök élet!

Esténként magamban is végiggondoltam a bűneimet. Ha most jön az utolsó ítélet, mi lesz velem? Így állok az Úr előtt, bűnösen, készületlenül. A pokol tüzére kerülök, örök kárhozatra. Gyorsan meg kellene térni. Istenem, bocsásd meg, hogy ma sem gondoltam rád.

Most már nekem is gyerekeim vannak. Ha visszagondolok, az én gyerekkoromban a vallás nem pusztán a rakoncátlan gyerek lelkiismereti póráza volt. Apám komolyan gondolta. Számtalanszor hallottam, hogy jónak lenni nem elég. Csak Jézuson át vezet az út, csak akkor üdvözülhetek, ha elfogadom őt megváltómnak. A nem keresztény barátok viszont elterelik a gondolataimat Istenről. Ez a fundamentalista alapú, Amerikából ismerős protestáns mentalitás: közösségi, derűs, faburkolatú börtön.

Roppant nehéz jól csinálni a vallásos nevelést. Mi is a feladat? Valóban hiteles keresztényként élni, erkölcsi példát nyújtani, közösséghez tartozni, a keresztény műveltség mellett határozott értékeket közvetíteni a gyerekeknek, együtt imádkozni, fontos szimbólumok köré szervezni az ünnepeket. Lehet-e nyitottnak maradni eközben? Az, hogy határozott identitást választok a gyerekemnek, nem korlátozza-e túlságosan a szabadságát?

Gondolom, nem meglepő: mi nem élünk hitéletet. A legnagyobbam az apja kívánságára katolikus, betérnek időnként egy-egy templomba “megnézni a Jézuskát”, elsőben járt hittanra, ez főleg matricákból állt (nem édességből…). A két kicsi kereszteletlen, és néhány év dilemmázás után ma azt gondolom: persze. Két-három olyan keresztény szónokot hallottam eddig, aki érdekel ma is. Olvasok néha. A blaszfémiát rosszul viselem, reflexből. (Jézus is eddig húzta, köszöntött harmincharmadik születésnapomon egy barátnőm.) És Isten van… valahol.

Kapcsolódó irodalom, B. Esztertől: Krisztusban kedves testvéreim

42 thoughts on “a gyehenna tüze”

  1. Annyira kár hogy ha szülők/iskola/stb ‘kötelező programmá’ teszik a templomba/gyülekezetbe/istentiszteletre/misére járást (kapcsolódva a hivatkozott cikkhez is), az inkább elriasztja a gyerekeket/fiatalokat a hittől/kereszténységtől…pedig nem az ördögtől való ám az:D
    Persze ha valaki a rossz példát látja csak, akkor nem jön meg a kedve Jézushoz tartozni, ezt megértem. De elfogadni nem tudom, mert ez még nem egy lejátszott meccs;)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Amikor egykor a keresztény topikban vitatkozgattunk, bennem még csak fájdalom volt és kételyek, de őszinte megértési vágy.
      Most már elrémülök, és már nem akarom megérteni, csak undort érzek: olvasom, hogy tönkretették az életét valakinek, aki nem akart soha semmit az egyháztól! Ha megjelenik a cikk, fölteszem, én nyomtatottban olvastam.
      És szelíden is rettenetes tud lenni: ez a Harry Potter-ellenes kampány meg az örökös ítélkezés, leszólás, fejcsóválás, borzalom. Se Jézushoz, se semmihez, csak sírni egy sarokban, kiugrani az ablakon, ahhoz.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Pontosan ezt sajnálom, hogy a magukat kereszténynek Mondók közt van a legtöbb előítélet, versengés, gyűlölet, pedig nagy szavak, és a ‘megmondóember’-ség helyett simán csak szeretni kéne – ahogy Jézus is szeretett – ennyi lenne az egész.
        Szóval nem csodálom az undorodat, főleg a topikot olvasva és a való életben is ilyen keresztényekkel találkozva nem meglepő.

        (én igyekszem nem sokat beszélni arról, hogy Istenben hiszek, nem nyomulni, hanem arra törekszem, hogy látszódjék rajtam, bár nem mindig sikerül.

        Kedvelés

  2. És még azt is gondolom, hogy a fenyegető, korlátozó típusú keresztény nevelés a leggyakoribb gyerekbántalmazási forma, például Amerikában. Nem tudom, hogyan lehet szabad, gondolkodó lényeket nevelni, de van komoly, katolikus, gondolkodó barátnőm(-olvasóm), aki ilyen lett, és ismerek más rokonszenves családokat is, ahol nem póráz a vallás.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Elolvastam a cikket. Végig gondoltam, hogy én mit tettem volna, ha velem történik ilyesmi. Én magas ívben toltam volna az eljárásra és az idézést széles ívben dobtam volna oda, ahova való. Persze ez az elméleti véleményem. Valódi szituban nem tudom… A legédesebb, amikor a periratok azt taglalják, nem is történt házasságtörés. Nem olvasták ezek az Újszövetséget?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  4. ez jó 🙂 engem is megkért az exem, hogy írjak valami levelet, hogy “színleltem” a házasságot, mert épp újra akar esküdni, templomban…….nagyanyám bigott katolikus volt, és én is féltem kiskoromban a pokoltól és a kóborló lelkektől. hitem nem vallási alapokon nyugszik.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  6. Visszajelzés: feudális maradványok | csak az olvassa

  7. Visszajelzés: az egyenlőtlenség formái 5.: aki már nem is mer szólni | csak az olvassa

  8. Visszajelzés: megint egy megváltás | csak az olvassa

  10. Visszajelzés: tanulságos mesék | csak az olvassa

  11. Visszajelzés: az én feminizmusom | csak az olvassa

  12. Visszajelzés: akkor téged biztos kényeztettek | csak az olvassa

  13. Visszajelzés: nem felejtem el | csak az olvassa

  14. Visszajelzés: mint valami vakság | csak az olvassa — én szóltam

  15. Visszajelzés: önéletralyz | csak az olvassa — én szóltam

  16. Köszönöm, hogy ajánlottad a cikked. Nem tudok mit hozzáfűzni. Az én gyerekeim sem hisznek, pedig még ministrál is a nagyobbik. Kiskutyáért. Áh. Ja, elváltam, az exem ötlete ezt a kutyásdi. Mindegy nincs rossz közegben a gyerek, felénk normálisak a vallásosak, csak konkrét kapcsolata nincs a gyereknek Istennel. És én ezt nem adhatom meg neki. Egyszerűen hitet nem lehet kívülről adni. élesztgetni lehet, összedörzsölni a faágakat, kis szénát dobni oda, fújogatni, de a szikrának belülről kell jönni. A hit: kegyelem. A Biblia is ezt írja, és én is ezt látom. De mivel még csak nem sejtem, milyen logika szerint osztogatja az Isten, nekem nagyon nehéz imádkozni érte. Inkább rábízom. Ő úgyis ott van mindenütt. Még a bűnben is, csak ott passzívan. Nem akarja, de engedi. De a legkisebb őszinte emberi jószándékban is benne él. A Teremtettség nem bírja befogadni, hogy férne el a vallásban? Ugyan! Azt hiszem, Szent Ágoston írta: ahol béke és szeretet, ott az Isten. (Lehet ő Egyház szót használt, de én szándékosan Istent.) Nos szerintem ahol nincs béke és szeretet, de van törekvés rá, ott már jelen van az Isten. Olyan békés dolog felismerni, hogy rengeteg testvérem a világban. Annyian törekednek a jóra! Ahogy éppen képesek. Hát én nem pont ugyanezt teszem? Képességeim szerint törekszem rá? Akkor talán mondhatom, hogy egy nagy csapat része vagyok. És Attila, aki bányászbalesetben kivérzett, és 4 percig klinikai halott volt, és a Mennyország kapujában beszélgetett Krisztussal, szintén azt mondta, hogy hatalmas tömeg menetel a Mennyország felé. És hogy odafent sokszor elnézőbbek, mint mi itt lent. De ezt nem részletezte. A legkedvesebb jelentem, amikor azt mesélte, hogy Jézussal együtt nevettek, amikor élete filmjén ahhoz a részhez értek, mikor egy bálból részegen dülöngélve ment haza. Istennek van humora. (Tök logikus, nekünk honnan lenne, ha ő teremtett?) Maga a tény, hogy 18 évnyi történést végignéztek szinte pár perc alatt – felfoghatatlan. Itt a Földön az 18 évig tartana.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  17. Visszajelzés: mire járjon? | csak az olvassa — én szóltam

  19. Visszajelzés: idén karácsonykor | csak az olvassa — én szóltam

  20. Visszajelzés: túl a polgári normákon | csak az olvassa — én szóltam

  21. A hitre meg kell érni, van akinek már sikerült, van akinek nem. Meg olyan mondás is van, hogy “a hit Isten ajándéka”, ezek szerint talán ki kell érdemelni?! Maga az írás nagyon elgondolkodtató, és sajnos szomorú.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  23. Én két héten belül keresztelkedem. Na nem mintha ki kéne kiáltanom, de amúgy jó a bizonyosság, úgysem mondtam még ezt így ki senkinek.
    Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek ( 😀 Kiskegyed, ’92 )

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  24. Visszajelzés: keresztény bűntudat | csak az olvassa — én szóltam

  25. Visszajelzés: mi a bajom az álkeresztényekkel? | csak az olvassa — én szóltam

  26. Visszajelzés: az én karácsonyom | csak az olvassa — én szóltam

  27. Visszajelzés: kapcsolatunk idős szüleinkkel | csak az olvassa — én szóltam

  29. Visszajelzés: hogyan viselkedj hatalmaskodókkal | csak az olvassa — én szóltam

  30. Visszajelzés: szabadon | csak az olvassa — én szóltam

  31. Visszajelzés: a személyeskedésről | csak az olvassa — én szóltam

  32. Visszajelzés: …és a tanulságaim | csak az olvassa. én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .