Azt mondja Kukorelly Endre az egyik interjújában, négy stádium van egy pár életében. Az első: alig várod, hogy bejöjjön a zuhanyzásból. A második: ha bejön, jó. A harmadik: elalszol, mire bejön. És a negyedik, a legdurvább: úgy teszel, mintha aludnál.
Ti hol tartotok?
Arra gondolok ilyenkor, ebből a szempontból milyen jótékony volt a háború, a hadifogság, és ugyanígy elfedi ezt a problémát a kiküldetés, a külföldi munka. Lehet vágyakozni.
Hogy várja Bess a férjét a Hullámtörésben! Na, megkapta. Ő a nulladik szakasznál tartott, már el is veszítette.
Ti kivel töltitek az estét? És van olyan, hogy nem az estét, de csak együtt? Hát olyan, hogy spontánul? Tehát nem mondjuk csütörtökönként mentek moziba, hanem felhív azzal: elviszlek ma valahová, érted megyek ötre, a gyerekek a nagyinál!
Nem hiányzik ez?
Odanéz még a férjed, amikor leveszed a melltartód?
Fürödtök együtt?
Min nevettetek legutóbb?
Nem tudom, hogy jutottunk idáig. Szeretjük egymást, persze. Tele vagyunk közös ponttal, nincs harmadik. Odateszi magát, lelkiismeretes a gyerekekkel, kialvatlanul is előbb kel, behozza a kávét. Jó ez. Csak néha villan belém: kölcsönös szolgáltatáscsomag-szerződés ez. Én megteszem neked, hogy…, te megteszed nekem, hogy… Elviszem a gyerekeket, hogy tudj dolgozni. Kiviszed a kutyát a dermesztő téli reggelen, mert fáj a torkom.
Mit is mondanak erre a problémára a női magazinok? Csak rázom a fejem: nem, ez nem én vagyok. Nálunk nincs az, hogy jaj, a munka, későig kell bent maradni, meg másodállás. Nincs hitelcsapda, megélhetési stressz. Nem allergiás a gyerek, nem rohanok munka után apámhoz a kórházba. Nem vagyok besavanyodva, eltramplisodva. Nem vagyok gyerekmániás, rengeteg téma érdekel rajtuk kívül is. Már nem hiszem azt, mint a nagyfiam apja mellett, hogy az a gond, hogy engem nem lehet szeretni.
A háztartás persze döcög, nem egy lakáskultúra-címlap az otthonunk, de valahogy öntisztul a padló, mindig van mit fölvenni, korrekt főtt étel kerül az asztalra. A gyerekek pedig boldogok, iskolába jár az egy, óvodába a kettő, itthon vagy játszótéren legel a három. Én pedig kicsit dolgozom, sokat hódolok intellektuális szenvedélyeimnek, meg aztán fiatal nő volnék, sport és fodrász, néha még barátok is beleférnek az időmbe.
A férjem meg egy álom: nyitott, érzékeny, kedves és rendkívül intellektuális. Nem sörözik a cimborákkal, nem nézi az EB-t, tévénk sincs. Hozzám egy lehúzó, dermedt kapcsolatból jött, és nagyon örült nekem. Hihetetlen gazdagság fakadt föl a találkozásunkból, és nemcsak a legelején. Most mégis bedarálnak minket a hétköznapok. Valahogy telnek a hetek, és csak lerogyunk este, sokszor külön. Mert ha mégsem, azt én kezdeményezem, és mivel nem mindig járok eredménnyel, egy kicsit belefáradtam a készenlétbe, javaslatokba, próbálkozásba.
Érett, bölcs asszonyok mondják nekem évek óta, hogy egy hosszú távú kapcsolatban ezt nem lehet várni. Persze, hogy elmúlik a lángolás, nem lehet ezer fokon égni… És kicsik a gyerekek és fáradtak vagyunk. Persze, persze. Épp azért.
Uramisten, én nem akarok ezer fokon égni. Még utazni, színházba menni se nagyon. Én csak beszélgetni akarok, kiülni a teraszra, együtt fejteni rejtvényt. Azt akarom, hogy a szemembe nézzen. Elmesélje, mit olvasott. Azt akarom érezni, hogy nő vagyok, nem robot.
Asszonyok, szép a gyereknevelés meg a kötelesség, de ha ezt nem lehet várni a házasságtól, akkor nincsen semmi értelme!
A szörnyű dilemma: ha tökéletes feleség vagyok, azaz figyellek, mi esne jól, békén hagylak, akkor te ebbe belesimulsz, észre sem veszed. Ha meg nem vagyok tökéletes feleség, ha nyaggatlak, szorgalmazom, hogy ne zuhanjunk a gravitáció bizonyossággal számítógép elé, aludni, akkor jön a bűntudat, hogy nem hagylak békén. Így is, úgy is hiányzol.
Olyan, mintha lenne “becserkészlek” üzemmód, meg “úgyismegvagy” üzemmód. Én tudom, csak rajtunk múlik, melyiket választjuk. Akkor is, ha a családi élet tele van kellekkel, rutinfeladatokkal és elvárásokkal: olyan helyzetekkel, amikor a másiktól várunk valamit, hogy nekünk könnyebb legyen. Akkor is, ha gyakran egy kicsit haragszunk: már megint nem hajtotta le a deszkát, már megint csupa víz a mosogató környéke, megint kiabál a gyerekekkel… De ne tudnánk ezen felülemelkedni? Hogyan lettünk ennyire automatikusak? Mi ezerszer átbeszéltük ezt, tudja, mit szeretnék, tudja: kettőnkért szeretném. És ha beleengedi magát, ő is örül neki.
És miért hallom ezt mindenhonnan, mindig ugyanígy: a feleség vágyakozik, ölelésre, szavakra, ő szervez programot, beszélgetést, a férj meg nem hallja meg? Létezik az, hogy a komplett magyar férjtársadalomnak nincs igénye arra, hogy a feleségével töltse az idejét? Vagy érzik, hogy a torz szereposztás kicsinálta a feleségüket, és félnek a szemrehányástól, a “lelkizéstől”? Mert nekik így is megfelel? Lehet, hogy ha ezen elkezdünk gondolkodni, választ találunk arra, miért olyan sok a válás és miért élnek annyian boldogtalan házasságban.
Nem a megcsalással kezdődik, az biztos. Soha a történelemben ennyi szabadidőnk, ennyi választási lehetőségünk nem volt a világnak ezen a felén. Mintha meg lenne írva a férjszerep. Mintha kötelező lenne unottnak és fantáziátlannak lenni. Igen, tegyük hozzá, sok nő is lekerít magának egy területet, ott teljesedik ki, aztán jól elmagányosodik. És reflexe, hogy mindig mások a fontosak, ő az utolsó. Ezért béna a haja, ezért lóg a hasa, és ezért nem szereti magát. És ha a másik elegáns és fess és sikeres és nincs otthon, akkor érthető, hogy még keserű is.
Jó lenne erről beszélgetni. Írjatok!
Könyv a témáról: Dalma Heyn: A vágy csendje, LÉLEK kontroll sorozat, Háttér kiadó, 2003.
csak az olvassa. én szóltam 
Én azt szeretném, ha nem csak azt találnánk meg mi a gond, mi a közös bennünk, hanem valaki előállna azzal, hogyan is lehetne ezen felülkerekedni, mi a megoldás. Mert azt tudom, hogy nem az erőltetés.
Egy nagy szerelemből induló, látszólag eleve elrendelt kapcsolat is tud ilyenné válni, akkor lehet, hogy ez a törvényszerű? a mai társadalomban egyszerűen lehetetlen fenntartani a házasság, tartós párkapcsolat melegét? mert a tüzét már nem is remélem…
sok a közös bennünk, közös az értékrend, a gyereknevelési elvek, közös a világnézet, megvan a szeretet, nagyon sok szálon vagyunk összekapcsolódva mégis az van, pontosan az történik velünk, amiről írsz. Miért? és mi a megoldás? nem akarok az az asszony lenni, aki a “gyerekek miatt…”, aki feláldozza magát.
Elég élénken él bennem, amikor realizálódott bennem, pontosabban szemtől szemben mondta meg a mártír anyám, úgy 15-16éves koromban, hogy miattunk maradt apámmal. Aki sajnos nemcsak szóban bántalmazta az immár 37 éve tartó házasságukban. Aki sárba tiporta a nőiségét, aki mellett ő, mint nő elveszett.
Én nem élek ennyire rossz kapcsolatban, de az elemi igényeim nincsenek kielégítve. Mintaapa, csodás lakótárs, remekül ért a házimunkához, már kenyeret sütni is megtanult, De mint férj és feleség, mint nő és férfi nem működünk. Nincsenek lopott pillanatok, a bókok kimerülnek abban, hogy nevetve közli, ha unszolom, hogy “majd szólok, ha nem nézel ki jól” …. nincsenek összebújások, forró, de még hideg csókok sem. Nincs semmi, amitől azt érezném mi valaha egy szerelmes pár voltunk.
Van egy jól működő gépezet. Van egy szerződés melyik teendőt ki és mikor vállalja. A gép mozog, hatja a munkánk, de valahol a két szélén sorvadozunk egymástól nagyon távol 😦 Nem jár el, nem sörözik, nincs tv, nincs semmi helyettem. De én sem vagyok!
És a legrosszabb az egészben, hogy én belül égek. Én szeretem. Szerelemmel. Engem lázba hoz, ha meglátom egy-egy olyan porcikáját, amit ritkán. Igen, még vannak olyan részei a testének, amelyek látványa elrepít pár pillanatra egy másik világba. Amelyek nagyon szépek nekem.
Ő már sosem érez így? szomorú, hogy, ha van is így néha én nem tudok róla 😦
KedvelésKedvelés
Milyen pontosan fogalmaztad ezt meg: mintaapa, csodás lakótárs.
Nem tudom a választ.
Mi jártunk szexterápiára is, nagyon jó volt rendszeresen erről a területről beszélni.
És ki lehet próbálni valami nagyon újat, úgy értem, egy kicsit máshol lenni, bevezetni egy új szokást. Beszélni arról, miért fontos ez. Ha elolvasná ezt a bejegyzést? A te soraidat? Egyébként sokan eljutnak a válás szélére, vagy belép a harmadik, és akkor eszmélnek rá, hogy mit veszítenének. De miért kell idáig eljutni? Egészen biztos vagyok benne, hogy az okok a rendszerben vannak, és azt kellene megváltoztatni. Illetve annak a megváltoztatása nélkül folytatódik ugyanez családok tízezreiben.
KedvelésKedvelés
Mintha rólunk írtad volna: “sok a közös bennünk, közös az értékrend, a gyereknevelési elvek, közös a világnézet, megvan a szeretet, nagyon sok szálon vagyunk összekapcsolódva mégis az van, pontosan az történik velünk, amiről írsz. ” És még ez is: “Mintaapa, csodás lakótárs, remekül ért a házimunkához, már kenyeret sütni is megtanult, De mint férj és feleség, mint nő és férfi nem működünk.” Detto ugyanez nálunk is. 😦
KedvelésKedvelés
Szánalmas, de már eszembe jutott az is, hogy régen, a másik 2 komoly kapcsolatomban sose jutottunk idáig, mert már hamarabb belépett a harmadik. Nekem. De most, hogy a testemen látszik a két várandósság, hogy az önbizalmam szépen elsüllyedt az évek során, hogy vidéken éltünk és elzárva a külvilágtól ez valahogy mostanáig eszembe se jutott. De ma felvetettem ezt az eshetőséget is kétségbeesésemben. Bántottam vele, most bűntudatom is van. Ez is szánalmas.
Elmondtam neki, ha minden így maradna – ó hányadik segélykiáltásom már ez – akkor előbb utóbb, lévén, hogy elkezdtem intenzíven foglalkozni magammal és változni, akkor előbb utóbb észre fog venni egy férfi jártamban, keltemben és én észre fogom venni, hogy észrevesz és komolyan el fogok gondolkodni és nem szeretnék ilyen méltatlan helyzetbe kerülni.
Mert ezt érzem. Hogy méltatlan figyelemért, szerelemért, uram bocsá’ szexért esedezni egy házasságban. De ezt az érzelmi, lelki, szerelmi sivárságot nem fogom tudni sokáig elviselni. és kértem ne várjuk ezt meg. Változtassunk, ha ráfordítással, odafigyeléssel nem megy, akkor különválással. Mert ennél az is jobb. Még csak 32 éves vagyok, nem tudok és nem is akarok ilyen nihilben élni. Képtelen vagyok rá! Még a gyerekek érdekében sem. Mert, mint írtam, ezt a szemrehányást én nem szeretném nekik megtenni, még gondolatban sem, 10 év múlva.
Kétségbe vagyok esve
KedvelésKedvelés
Néha, egy.-egy délutánra kiköveteljük, máskor rájövünk, hogy enélkül is lehet élni, aztán megszokjuk lassan. aztán úgyis meghalunk. “De ráértek…!”
KedvelésKedvelés
Csak egyszer leszel harmincés a többi éves. Hidd el gyönyörű időszak ez, ne élj szerelem és szeretet nélkül, mert az nem tesz jót se neked se a gyerekeidnek, rólad vesznek példát, lesik el a mintát, hogyan kell nőnek, házastásrnak lenni!!!!
KedvelésKedvelés
Olyan jó lenne arra biztatni a nőket, hogy ne alkudjanak meg. De a szokásos viszonyok között kilépni a fojtogató szürkeségből nem diadalmenet. Nagy árat kell érte fizetni, és a gyerekeknek is.
Másrészt nehéz kérdés ez, sok örök szomjazó társfüggő is, csak a férjétől várhat jó szót, közelséget. C, lehet, hogy ez is probléma?
KedvelésKedvelés
Én egyszer már váltam. Sokáig húztam és két kicsi gyerekkel maradtam egyedül, de úgy éreztem 10 évet fiatalodtam. Megkönnyebbültem! Szerintem a gyerekeknek is jobb egy “jól elvált apuka” mint egy kutya rossz házasság! És ismétlem, a minta te vagy nekik! Ne mutass olyan példát, amibe beledöglenek majd ha felnőnek! Egyszer élsz! Éld le szépen! A nehézségek korántsem akkorák, mint gondolod. Szegényen is lehet boldogan élni. Abban a pillanatban hogy kiszabadultál ragyogni fogsz!
Csak akkor add fel, ha már biztos, hogy nem javítható, küzdj, próbálkozz, mert rajtad is múlik, de ha vége, akkor vége!!!
KedvelésKedvelés
Az meggyőződésem, hogy a megszokott hiedelemrendszeren (életfogytiglani monogámia) és az anyagiakon (közös hitel, ingatlan) kívül a nőket főleg az önbizalomhiányuk tartja a menthetetlenül rossz házasságukban. Mi lesz velük egyedül, senkinek sem kellenek…
KedvelésKedvelés
En ugyanebben voltam, probaltam megoldani, nem ment, 28 evesen kileptem:-)6 eves hazassag volt, de ami nagyon fontos: sosem lehetsz eleg oroeg a boldogtalansaghoz:-) Neha van olyan helyzet amikor valni kell ahhoz, hogy eselyed legyen az ujra, masra, jobbra.Hajra)
KedvelésKedvelés
Ezt akár szóról-szóra én is írhattam volna! Látom ez már egy régebbi bejegyzés, mi történt azóta? De jó lenne beszélgetni még sorstársakkal!
KedvelésKedvelés
Mi jártunk párterápiára és nagyon érdekes volt. Kiderült, egy csomó alkalommal félreértettük egymást, jó volt, és tanulságos. Azt hittem, hogy bennem nem lehet hiba, hogy én minxent megteszek, aztán tessék, rájöttem, hogy én is lehetek hülye! :)))
KedvelésKedvelés
Fiúk is szólhatnak?
Egy jópár éve már együtt dolgozunk a feleségemmel, akivel 27 éve vagyunk házasok) s ha van olyan, hogy most valamit külön fogunk csinálni, fél óra mulva már hiányzik a másik. Ha leveszi a melltartóját, vagy öltözik, nemcsak, hogy odanézek, még meg is ölelgetem.
KedvelésKedvelés
De jó ezt olvasni!!!
És nagyon érdekelnek a fiúk, persze…!
KedvelésKedvelés
Nézek sokszor párokat, s látom, hogy valami nem kerek náluk, s nem tudom megmondani mitől. Külön-külön kedvesek, aranyosak, csak együtt nincsenek harmóniában. Lehet persze azt mondani, hogy az egyiknek ez, a másiknak az a hiányossága, de az igazság az, hogy akkor is megvolt, amikor összekerültek.
KedvelésKedvelés
Reblogged this on Hacklife and commented:
Nem tudom, hogy jutottunk idáig. Szeretjük egymást, persze. Tele vagyunk közös ponttal, nincs harmadik. Odateszi magát, lelkiismeretes a gyerekekkel, kialvatlanul is előbb kel, behozza a kávét. Jó ez.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: Hacklife
Pár napja találtam ide, és jó, gondolatébresztő írásokat olvastam eddig. Ez viszont már nem csupán gondolatot ébreszt, de írásra sarkall! 🙂
Pontosan átéreztem az indító bejegyzést, mert időről-időre belekerülünk ebbe a helyzetbe a párommal.
Én posványnak, lápnak szoktam nevezni.
Olyan állóvíz, amit nem frissít semmilyen folyó, patak vagy vízér, így idővel minden ami benne van oszlásnak, romlásnak indul, bebüdösödik.
És keresem, kutatom a megoldást, és kísérletezek a saját kapcsolatomon, mert nincs akit megkérdezhetnék: Miért van ez így? Mit kellene másképp? Én rontottam el? Mit csinálok rosszul?
Olyan egyedül érzem magam ezekkel a kérdésekkel!
Hová lettek a bölcs, sokat megélt öregasszonyok, akiknek vannak válaszaik?
Szóval nagyon örülök a felvetésnek! Csillagos ötös! 🙂
Hogy nálunk mi a helyzet?
Az én párom is számos szempontból ideális férj. Nincsenek súlyos problémáink. Elég olajozottan működik a gépezetünk. Ez nem is arról szól, hogy “rossz a házasságom, és ki kell belőle szállni, különben…” Itt másról van szó. Valami olyasmiről, hogy útközben elhagytunk egy fontos dolgot, és nehéz megfogalmazni, hogy mit. Talán azt, hogy együtt lelkesedjünk. vagy közösen fedezzünk fel új dolgokat. És ez látszólag csak nekem hiányzik kettőnk közül.
Egyszerűen nem tudom, mit és melyikőnknek kellene másképpen tenni, hogy ez az állóvíz frissítést kapjon. Nem akarom elhinni, hogy ez így normális. Zsigerből úgy érzem, hogy NEM, NEM, NEM! Igenis működhet másképpen is! Az ész meg azt válaszolja: Mégis mi a fenét vársz még? Hiszen szeret, jó apa! jó fej is, mindenki ezt mondja! Bölcs is. Sosem bántana. Hűséges. És igen, még jól is keres. Maradj szépen csendben, ülj vissza, ne ugrálj, hiszen jó dolgod van!
Ismerős ez a dilemma?
Most először kommentelek blogot, így ismeretlen számomra ez a terep. Szívesen folytatom a témát, ha te(ti) is benne vagy(vagytok), mert rengeteg ide vágó gondolatom van, és szívesen cserélek tapasztalatot. 🙂
Szikra
KedvelésKedvelés
Szikra, nekem nagyon is ismerős. Mintha rólunk irnál 🙂
KedvelésKedvelés
Most találtam a blogodra. Nagyon tetszik ahogy írsz!
KedvelésKedvelés
Nagyon örülök, ha olvasol, köszönöm, és írj is!
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: amiért a nő nem (1.) | csak az olvassa
Visszajelzés: Amiért a nő nem kívánja már a szexet (1.) « S I C U L O R U M
Én egyszer már váltam ilyen érzések miatt. Szerencsém volt, mert a mostani férjem remek és folyamatosan fejlődünk mind ketten.
Mégis önzőnek érzem magam, mert a fiam, aki az első házasságomból született, nagyon megsínylette, pedig egyetlen hangos vita nélkül váltunk. Most nagykamasz de bizony sokszor megbánom, mit tettem. Vele.
Amit magammal tettem, azt jól tettem. Most a helyemen vagyok!
Azt remélem, hogy az idő majd megmutatja neki, hogy nem kell haragudnia ránk. Mert úgy (ÍGY mint fentebb) élni nem lehet sokáig csak ha agymosott vagy.
KedvelésKedvelés
Vajon mit lehetett volna tenni, hogy ne sínyelje (?) meg ennyire? Min múlott? Beszéltek erről?
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: hát akkor maradunk | csak az olvassa
Kár, hogy nem folytatódtak a hozzászólások. Érdemes lenne egy fórumot csinálni a koomentelőidnek! 🙂
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: a legtöbben ezeket olvastátok | csak az olvassa
Visszajelzés: fantasztikus felfedezéseim negyven fölött | csak az olvassa. én szóltam. minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő