nem fogsz kelleni a férfiaknak

Nyilvánvaló és rejtett módszerekkel így tart sakkban a rendszer: ha nőként

  • sikeres vagy,
  • erős vagy,
  • önálló vagy,
  • ambíciózus vagy,
  • ha ellenvéleményed van,
  • ha nem akarsz gyereket,
  • ha nem tűröd a gerincgörbítő kompromisszumokat,
  • ha eleged van,
  • sőt: ha elválnál,

akkor majd jól nem fogsz kelleni a férfiaknak. Vagy csak “arra”. Hoppon maradsz. Vigyázz. Ne derüljön ki, hogy okos vagy. Legyél lágyabb, elfogadóbb. Beszélj kevesebbet. Nézz fel rá. Engedd, hogy ő vezessen, hát a táncban is…!

Mindannyian találkozunk ezzel.

A fenyegetés nem számol azzal, hogy nem minden nő akar férjet. Meg hogy néhány nő igen, de a hivatását még jobban akarja, szóval nem a házasság az életük értelme (felborult az egyensúly, visszaszorulóban az egészséges női szerep), valamint azzal sem, hogy a párkapcsolat nem akarás kérdése (szinglihordák).

Ja, el ne felejtsem: és van, hogy ő is csak “azt” akarja. És vígan elvan. (Neve ebben az esetben: kurva, vagy ahogy olvasóm figyelmeztet: ribanc).

Ez a fenyegetés továbbá nem számol azzal, hogy van olyan férfi, aki nem csak a tespedés büntetlen lehetőségét keresi a társában, hanem nyugodtan lehet mellette a másik szabad lélek, és ez még inspirálja is a teremtés koronáját, melyen szíve hölgye az árvalányhaj. (…)

Én szeretnék, szerettem volna mindig is előre nézni körülbelül, vízszintesen a másik szemébe (nem vagyok alacsony), és szeretném, ha ettől ő nem érezné kevésnek magát. Miért érezné?

Mondjátok már meg, mi van bennünk, miféle gonosz, sötét, diadalmas hatalom, amitől, ha kiszabadul, a férfiak rosszul érzik magukat? Bosszút állnánk? De miért? Mit tettetek ellenünk? Az erőszak, amely általános emberi tulajdonság? A határozottság, amely veszélyes? De akkor a férfiakban miért nem zavaró?

Ezt azért is írom, mert amióta a blogomat ilyen sokan olvassák, azóta nagyon pontosan értem, mire mondja Térey János verses regényében, a Protokollban Dorka, a teniszezőnő, hogy

Elmondom, komplexusok nélkül élni

Egyszerűen csodálatos!

– igaz, ő a testére mondja, na, ez is jellemző. (Itt a részlet, a Tiszatájból.)

És hogy kár volna az udvarias, szorongó, igazodó lemondás miatt, a szerepjátszás miatt ennyi mindenről lemaradni. Olyan egyszerű az élet sóvárgás, irigység nélkül, alig szünetelő flow-ban. Ezt veszi el a szorongó alkalmazkodás, akár anyánk példája, akár vallási meggyőződés, akár a partner igénye az, amihez idomulni kell. És ezt nevezik törtetésnek és önzésnek, ezt a létformát, amelyben nincsen keserűség. Erről, hasonlókról adok elő március 8-án a Kossuth Klub nőnapi konferenciáján Soha nem tudják meg, miről maradnak le címmel.

A vicces portálon is mindig ez a végső érv: nekem nem kellene egy ilyen nő! Mert ha nem csendes hátterek, teleírható üres lapok, hát bizonyára önzők vagyunk, kákán is csomót keresünk, mindennel bajunk van, ágyba hozatjuk a kávét, talán még orgazmust is szeretnénk. Fiúk, ti bőszen csetelők, itt leselkedők, megnyugodhattok: tőletek semmi ilyet nem remélünk. Meg egyáltalán, hogy nekem például milyen férfi kell, arról nem tudok írni, nem is szoktam, sem általában rajongani (testalkatért, hajszínért, végzettségért, jellemvonásért), sem fanyalogni, mert nem szokásom az ellenkező nemet általában gusztálgatni (arról nem is beszélve, hogy lehetnék leszbikus is), és mert az az ember egyszer csak ott van, és megtörténik. Egy kulcsszó van, és ez: méltó.

Most írhatnám azt, hogy de milyen vonzó egy olyan nő, aki erős, és megtalálta önmagát, és hogy higgyétek el, akkor falkába verődve mennek utána a férfiak. Nem írok ilyesmit, idegenkedem a diadalmas mondatoktól, még arról is csak nagy körültekintéssel írok, hogy én hogy érzem magam, és olyankor is “triumfálással” vádolnak meg, bár ez a szó nem létezik. Úgyhogy azt mondhatom: aki erős, azt nem érdekli, hogy vonzó-e mások szemében, főleg azok szemében, akik fölöttük aratott győzelemnek tartják az ő erejét.

Vannak regények ezzel az alapsztorival, hogy az erős karrierista nő egészen addig hitte, hogy ő megáll a maga lábán, amíg nem találkozott az igazival. Aki aztán összezavarta, elbizonytalanította, megtanította lágynak és befogadónak lenni, és leszedte róla a kiskosztümöt. Tulajdonképpen A makrancos hölgy története is ez. És A nő ezer arca című vállalkozás is ilyen tanfolyamokat tart, de két mondatból megmondják ám a honlapon, mi a baj a nőiségeddel.

Nos, én nem akarom, hogy bárki leszedje rólam a kiskosztümöt, és kifordítson a nagy munkával, fájdalmak és felismerések közt kialakult énemből. Nem akarok megváltozni, és nem akarom, hogy valaki megváltson. Én azt akarom, hogy ezzel az énemmel tudjon mit kezdeni, aki kezdene, és akivel én is kezdenék. Hogy adja rám a nagyestélyit. És rajta is tutin álljon a szmoking. Mert akit kihámoztak a kiskosztümből, amellett átizzadt boxerben ül ám a herceg nem is olyan sokára a kanapén, és jó, ha nem atlétatrikóban.

Magas mérce? Pedig nekem sokkal nehezebb volt a tudatosságnak, szuverenitásnak ezt a fokát elérnem. Folyton fenyegettek ugyanis, hogy nem fogok tetszeni a férfiaknak.

A férfiaknak: úgy általában miért kéne tetszeni a férfiaknak? Mert, mint a fényes borítós magazinok mondják, a flört, az elismerő pillantások megédesítik az életet? Vagy mert a visszajelzés arról, hogy kedvesek vagyunk és szépek, szexuálisan vonzók távoli ismerősöknek és vadidegeneknek is, bőven befér abba a nagy lyukba, ahonnan más, nagyon fontos elemei hiányoznak az identitásnak? Elnyeli a nagy lyuk a “szép a lábad”, “szívesen megismernélek közelebbről”, “ilyen feleségről ábrándozom” mondatokat, mert nincs ott az életöröm, a stabil én, a határozott célok, az önbecsülés, az intellektuális mérce, a kompetencia, a gyermek, akit eléggé szerettek. Ekkora az a lyuk. Nem vagyok vonzó a magam szemében, sose leszek elé szép, de majd vonzó leszek az ő szemükben, bezsebelem az ellenkező nem elismerését? Hányan pótolják a külsejük tökéletesítésével az iszonyatos érzelmi és spirituális hiányt? És micsoda másra is jó energiák mennek el epilálásra, szemöldökszedésre, fogyókúrára és szorongásra?

És azt megfigyeltétek, hogy ez ma már úgy megy a facebook-nemzedék körében, hogy a sugárzó fiatal lány feltesz egy fotót, amin olyan, mint egy színésznő, és neki nagyon fontos az a fotó, meg az identitás, hogy ő olyan, és akkor erre az életvitelszerűen mustrálgató kortárs fiú odaírja, hogy: nem rossz.

Ennek a nőgyűlölő hangoskodásnak meg, amiből kis ízelítő itt is volt, a forrása éppen ez a félelem: hogy ők nem fognak kelleni a másik nemnek. Hogy nem lesznek elég jók, nagyok és kemények, “nem tisztelik őket”, még az anyukájuk sem volt elég ölelően meleg, és erre erőszak a válasz, lekicsinylés, verbális agresszió. Vagy kellettek, aztán pofára estek, megalázták őket, ami jelentheti azt is, hogy adekvát választ kaptak a közönyükre, kényelmességükre, fantáziátlanságukra. Nehéz lehet, de pont a sajátos férfiszocializáció miatt az, hogy tudniillik nekik jár, hogy valaki, akárhogyan is, legyen nekik, mert annyira hajtja őket valami. Azt a valamit szexuális késztetésnek szokták nevezni, de szerintem nem az, hanem valami dühödt és dölyfös jogosultságérzet. Mert ha egy nőnek nem jut méltó partner, lehet, hogy beéri a kompromisszumossal — a leginkább akkor, ha fogalma sincs, mit jelent a méltóság –, de ilyen kétségbeesett vergődést az elfogadás, elismerés után, ilyen agressziót és dühöngést a hiánytól űzött nők nem adnak elő. Leginkább egyedül senyvednek, és magukat hibáztatják.

Kihúzom magam, a napba nézek, de a fenyegetés mégis valós. Gyanús vagyok nekik. Elhallgatnak, ha meglátnak. Ha el is ismernek, valamit mindig hozzátesznek, kiegészítenek, helytelenítenek, figyelmeztetnek, mi merre, milyen a világ. Náluk van a norma. De ez az én világom, és az ilyen! Egyedül vagyok benne. Az a hírem, hogy önző vagyok. És én azt mondom (idézem): ha nem vagy dühös, nem figyeltél eléggé.

Ha őszinte akarok lenni, még mindig félek a fenyegetéstől. Nagyon mélyen van ez bennünk. Nem mintha párválasztás előtt állnék. Flörtölni sem akarok, az vagy megtörténik, vagy nincs, rá sose gyúrtam. Féltem ettől a büntetéstől férjesasszony-koromban is. A szankciókat, amelyeket a sokat emlegetett rendszer mér ránk, nem úszhatjuk meg. A gyűlölködő kommentektől az állandó ufó-közérzeten keresztül a legdurvább munkahelyi zsarolásig.

Persze mondhatom, hogy nekem annyi energiám szabadult fel a béklyótlan létben, hogy sokkal jobb így, mint rossz kompromisszumok között egy kapcsolatban. Reális esélyeim, azt hiszem, a méltó egyedüllét vagy a rossz kompromisszum.

IMG_2728

De ha választhatnék életformát, mint valami katalógusból, akkor kapcsolatban élnék. Mondjuk, olyannal, mint János. Az a János, aki megértette.

IMG_7328

Boldog V-napot!

165 hozzászólás a(z) “nem fogsz kelleni a férfiaknak” bejegyzéshez

  1. Nekem meg pont a másik oldal van meg, miszerint:
    Nem fogsz kelleni a férfiaknak, ha:

    - csúnya vagy
    - kövér vagy
    - gyereket akarsz
    - nem vagy eléggé házias
    - nem keresel elég pénzt
    - nem vagy szex istennő
    - és így tovább…

      • :D milyen igaz!
        Megfigyeltétek, hogy csak a nőket érdekli, kellenek- vagy sem? A férfiak nagy része (én így tapasztaltam) magasról tesz arra, hogy elég jó-e, okos-e, szexisten-e, ápolt-e, szorgalmas apa-e, megbízható társ-e stbstbstb….
        A nők meg szétmarcangolják magukat, hogy még jobban megfeleljenek. Ez volna a klasszikus női szerep? Mindig, mindenhol, mindenkinek megfelelni?

          • Bizony, ahogy édesanyám mondta: amputált férfi mindig talál feleséget! (Úgy értette, az amputált nő nem.) És nem a hadifogoly-járadék miatt, hanem a személyes varázsa miatt. Mert a férfi, a nősülékeny férfi hiánycikk.

      • Én ezt kaptam: Gyenge vagy? Nem kellesz.
        Vagy: Nekem egy férfi ne mosogasson vasárnap reggel.
        Azért mint férfi, vergődöm a belső bizonytalanságomban.
        Megerősödtem, felálltam, és belső szabadságban és tisztelettel tekintünk a feleségemmel egymásra. Sok munka és szembenézés volt ez. Keserű pohár, de legalább nem látszat boldogság, folytonos békés egymás mellett élés (langyos víz)
        Most forr, izzik, de a mienk és élettel teli

        • Nagyon jó, karcsikarcsi, örülünk nektek. Amiket te kaptál, azok is abból táplálkoznak, hogy férfi meg női szerep. Ami nem létezik, de próbálják minduntalan definiálni. És görcsölnek rajta. Nem értik, hogy nem a szerep milyensége a probléma, hanem az, hogy egyáltalán létezik.

        • Èz nekem is ismerős. Nem vezetsz a táncban, puliszka vagy, nem vagy elég férfias… Egyébként nagyon tetszik ez az írás. Egyáltalán akkor kell vezetni a táncban vagy sem? A férfi kell a legjobban értsen a villanyszereléshez vagy sem? Vagy az egyenlő kapcsolatban a nőnek sem gond, ha a hűtőt fel kell vinni az ötödikre?

          • Nincsenek merev szerepek. Ha engem kérdezel, nekem nem kell. Sokféle tánc van, sokféle hajlam, képesség, rutin, sokféle hűtő, és még rakodómunkások is. Kellek nincsenek. Mert a hűtőfelcipelés a tartozik oldalon jelenik meg, ilyenekre hivatkoznak a vicces portálon is, meg a honvédő háborúkra, és ezért cserébe várnák az alárendelődést. Bár az ottaniak leginkább azt, hogy legyen kit megvédeni.

            • Pedig mennyi, de mennyi rosszallóan lenéző tekintetet kaptam azért, mert a feleségem szebben rakta a laminált parkettet, mint én, ezért ő rakta le, és mert a fiammal én voltam gyesen. Ha arra gondolok, hogy a kollégák a hátam mögött és szembe is Xné Y-nak neveztek, most is ökölbe szorul a kezem. És a rosszallás nemtől független volt, nők, férfiak egyáltalán megkérdőjelezték, hát milyen férfi az ilyen. Egyszer eljött egy barátom, és konyhakötényben látott mosogatni (nem akartam összepecsételni magam, azért kaptam fel), na, nem kell az ablakba tenni a gúnyos megjegyzéseket, amiket kaptam tőle… sorolhatnám… de a legjobban azt hiszem az fáj, amikor egyszer valaki azt mondta, hogy nem bánná, ha egy falusi srác udvarolna neki, mert az legalább jól meg tudja fogni a derekát, nem úgy, mint az itteniek… és persze rám is célzott. Szóval, most már meg kell fogni a nő derekát, vagy az szexista hímsovén gesztus?

            • csineva, pont ezt mondjuk mi is. Mennyire fárasztó és frusztráló ezeknek a kiosztott nemi szerepeknek való megfelelés. És igen nem kellene, hogy állandóan a képünkbe nyomják, hogyan kellene élnünk és folyton büntetést kapjunk ahogyan Te is (gúnyolódás, sértegetés, rosszalló megjegyzések formájában) ha másképpen szeretnénk csinálni. Az én férjem múltkor például mögöttem jött méterekkel (nehogy azt higgyék hozzám tartozik), mert nem voltam hajlandó engedni, hogy idegbecsípődéssel ő cipelje ki az áruházból a szatyrokat, mikor tudom, hogy csillagokat lát úgy kínlódik. Mégis vinni akarta a cuccot, és szégyellte, hogy mit szólnak az emberek. Röhej… :(

            • Mi a megfelelő környezet?
              Ezt szokták a nőknek is mondani amit te mondasz: “Nem lehetséges, hogy nem neked való közegben mozogsz?”

            • Nekem is volt “puliszka” párom egy darabig. Az volt vele a baj igazából, hogy gyenge volt a személyisége, nőként is lábtörlő lett volna. Olyan ember, aki retteg az egyedülléttől, és az volt az elképzelése, hogy ha a csillagokat is lehozza az égről, akkor majd érdemei elismeréseképpen, nem hagyják el. Tutira ment: csak elkötelezett, tartós kapcsolatai voltak, ezért évekkel tovább vergődött, mint szükséges lett volna.16 éves kora óta két hónap volt a leghosszabb idő, amit barátnő nélkül töltött. Miután a nők rendszerint ráuntak arra, hogy nem bízik sem magában, sem bennük, hogy feladja magát és alárendeli az igényeit az együttmaradásnak, sokszor érezte becsapottnak és kihasználtnak magát. Hímsovén ugyan nem volt, de autonóm ember sem. Így nem könnyű szeretni.
              Ennek semmi köze a nemi szerephez.

            • Bocs, de csak én olvasom ebből ki azt, hogy akkor az sem jó, ha öntudatos férfi vagy, komolyan vett és megélt szerepekkel, és az sem, ha nem? Tehát: kényeztessen el, de ne legyen puliszka. Ne akarjon semmit, de legyen akarata. Vezessen, de ne vezessen. Keressen, de ne keressen. Én már semmit sem értek… Egy ismerősöm nálam ebédelt. Ízlett neki. Azt mondja, te biztosan jól el tudnád kényeztetni a feleséged. Az én reakcióm: hát igen… sokra is mentem vele.

            • Nem lehetsz valamilyen, bármilyen csak azért, hogy behajtsd az ellenértékét, hogy garanciákat kapj! Jaj, Csineva, gyere már ki abból a sötét útvesztőből. Senki nem írja elő neked, milyen legyél. Nincsen should. Ne keress itt receptet. Legyél, aki vagy. Érett, önálló, derűs, nem csimpaszkodó, nem vádaskodó, nem görcsösen elváró, nem pánikszerűen szeretethiányos.

            • És kösz, Lillywhite! Jól esik, ha valaki elismeri, hogy nem vagyok hímsovén. Mellesleg beszédes, hogy az egyik kedvenc nótám a Budapest Bártól a “Tenyeremen hordom, lehozom a csillagot én…” De nálunk felé azt mondják, hogy a puliszka nem robban, úgyhogy marad a szinglisors, mert még mindig jobb, mint folyton alárendelődni.

            • Miért bizonygatsz folyton valamit? Nekünk? Magadnak? Sajnos, nem úgy megy, hogy én ilyen meg olyan vagyok, és várom cserébe a világtól, a nőktől, hogy honorálja, mert én mindent megtettem. Ez lúzer szöveg. Amíg a csere az alap, addig nem lesz igazi a kapocslat soha. Egyedi találkozások vannak, és azon belül lehet hangolni finoman a szerepeket.

              A tenyéren hordozásról épp írok, nemsokára jön, de addig is: én abból ugyanúgy nem kérek, az ugyanolyan paternalizmus: erőforrás a férfinél, férfi aktív, nő passzív.

            • Félreértesz. A kedvenc nóta dolgot önkritikának szántam. Szocializációmból fakadó tudattalan indíttatás. Így nőttem fel, hogy ezt várják tőlem. Már nem akarom. A lábamon akarok állni, és azt akarom, hogy ő is álljon a lábán. Valóban nem csere az egész, ezzel egyetértek. És Lillywhitenak igazat adok, hogy a gyenge énerő sírásó e tekintetben. Szóval, nem bizonygatok semmit. Beszélgetünk.

            • Oké, akkor csak a közkeletű tévedésre világítok rá. De azt te is feszegeted, hogy se így, se úgy nem vagy jó, hát mit akarnak a nők, akkor ne legyél macsó, de ne is kényeztesd stb.

      • Hogyan is inti a nőket Fritz Kahn?
        “A férj a beteg asszony iránt eleinte részvétet érez, aztán megunja, végül ellenszenvessé válik számára, és kiköt egy egészséges asszony karjaiban. A házaséletet élő asszonynak nincs ideje arra, hogy feleslegesen orvosokhoz szaladgáljon. Ha valóban megbetegszik, a lehető leggyorsabban kigyógyul bajából. Az ágy az egészséges asszony számára megifjító forrás, a beteg asszonynak a házasság sírverme. Gyűlöld a betegséget!”
        “Az okos asszony eltitkolja terhességét vagy úgy mondja el férjének, mint édes titkot. Az az asszony, akinek nincs érzéke a házasság költészete iránt, vagy még nem érett meg a házasságra, az óriási ügyet csinál a terhességéből…nekem nem szabad nehezet vinnem… nem szabad lehajolnom… nem szabad zsúfolt villamosra szállnom… nem szabad… nem szabad…” Egyetlen férfi sem hallgatja ezt szívesen. Anyja jut eszébe, aki öt gyermeket hordott ki, és mindegyikkel az utolsó óráig dolgozott.”

        • Háháhá :)) Vacskamati, szerencsére sok értelmes hozzászólást olvastam tőled így tudom, hogy ezt viccnek, vagy elrettentő példának szántad. Ám jaj de sokan élnek ilyen szabályok szerint…Pl az én környezetemben…

            • Gyomorgörcsölés. Nekem mindig akkor szokott eszembe jutni, amikor új helyre kerülök. Vagyis akkor, amikor meg kell felelni valakinek. Görcsöltem (biztos), amikor elváltak a szüleim 3 éves koromban és anyai nagyanyámhoz kerültem, aki egy boszorkány. ( Jó unoka akartam lenni – hogy szeressenek) . Csempe mosóval mosta a hajunkat. Görcsöltem akkor, amikor anyám világkörüli útra indult nyilván erős férjhezmehetnéki vágytól vezérelve és hetente megismert egy más férfit. (Jó kislány akartam lenni, hogy ne legyek útban) Mindeniktől görcsöltem. Görcsöltem akkor is, amikor hossza világlátó kör után (1 év) úgy döntött, hogy hazaküld apámhoz, mert nem tud felnevelni. Görcsöltem, amikor megismertem apámat, mert nekem mindig azt mondták, ” …ha rossz vagy, hazakergetlek apádhoz…” (Jó kislány akartam lenni, hogy nehogy be adjanak az árvaházba) Görcsöltem, amikor új napközibe kerültem, mert kopasz voltam és minden gyerek csúfolt. (Jó kislány akartam lenni, hogy legyenek barátaim) Görcsöltem, amikor iskolába kerültem, mert féltem a tanítónénitől.(Jó tanuló akartam lenni). Görcsöltem, amikor ismét más suliba kerültem, mert itt minden tanártól féltem. (Jó tanuló akartam lenni és reméltem, hogy egyszer megszabadulok onnan). És görcsöltem minden kapcsolatomban, (Jó nő akartam lenni, akit nem hagynak el, meg akartam menteni a pasikat saját maguktól) mert mindig bizonytalan voltam és soha de soha nem hallottam az senkitől, hogy te elég jó vagy ahhoz, hogy szeressenek. És görcsölök a mai napig, ha új munkahelyre kerülök, vagy hosszabb kimaradás után visszamegyek a régihez, mert már azt hiszem, hogy kell a görcs, különben nem vagyok elég jó. Vagy, ha nem vagyok elég jó, az a minimum, hogy görcsöljek, hogy lássa más is hogy görcsölök. De mi a francért olyan nehéz kimondani egymásnak, hogy jól vagy így !!!

            • Ezt most már tudom :) Kösz É. , Kösz Cris. Már rájöttem végre, csak az utóhatást nehéz feldolgozni. Ezen munkálkodom :)

            • ” frickándozzatok” – hehe, ez tetszik :) Nekünk is lettek amolyan szállóigeként használt poénjaink belőle. “Na, menj innen gyorsan, tudod menstruáló nővel valamire való férfi nem szívesen ül egy asztalhoz!” továbbá “öltözz fel gyorsan, mert a meztelen nő nem valami ingerlő látvány” :)

            • Én nem is úgy gondoltam, hogy nekem mondogassátok, hanem szeretném, ha gyakrabban lennének elismeréssel egymással az emberek. Sajnos engem az Isten nem áldott meg írói tehetséggel, nem biztos, hogy jól ki tudom fejezni magam, de nagyon hiszek abban, hogy lesz majd jobb is. Ha a férjem változott azért, hogy nekem jobb legyen és én is változni akarok, hogy a családnak és nekem jobb legyen, előbb vagy utóbb a társadalom is alakul egy kicsit és enged a Jó nő, Jó anya szerepek sztereotípiáiból. És az, hogy ilyen szép számban ide látogattunk, az már nagyon biztató :)

          • Ó, a fent idézett mondatoknál, sokkal sokkal durvábbakat is írt. Azokat inkább nem idézném. Nekem a legdöbbenetesebb az, hogy még mindig ezzel az előszóval adják ki: “Erről a könyvről fenntartás nélkül elmondhatjuk, hogy ez ma a korszerű szerelem- és házasságtudomány alapvető forrás!” Én anyósomtól kaptam, gondolom célzásként, mert nem talált eléggé alázatos feleségnek…

        • Lehet, hogy ötöt hordott ki, de harmincszor volt terhes. Kettő meghalt még csecsemőkorban (az is lehet, hogy mákteától) , az anya 35 évesen már öregasszony volt , egy szem fiacskája meg már impotens a tettre kész feleség mellett.

          • Mintha a nagymamámról írnál. 16 évesen férjhez adták, az első gyereke kilenc hónappal később meg is született. Tényleg minden terhességét zokszó nélkül végigdolgozta. 5 gyermekéből kettőt eltemetett. Van egy fényképem róla, ahol 26 éves és egy komoly, megtört szemű, jó negyvenesnek kinéző nő néz vissza rám. Pedig őt alázatosnak és teherbírónak nevelték, mégis megtörte ez a szerep. Ki szeretné a lányának az ő életét? Melyik férfi szeretné, hogy a felesége így nézzen ki 26 éves korára?

      • Hát azért a Boys don’t cry, Ha férfi vagy, légy férfi, a magyar embernek tűrni s szenvedni kell stílusú szövegeket gyakrabban lehet hallani. Anyámasszony katonája, nyámnyila, több nem is jut eszembe… mind a mereven értelmezett “kemény” férfi szerepről beszélnek.

    • Nem, nem, ez úgy van:
      Nem kellesz, mert
      - okos vagy
      - buta vagy
      - szép vagy
      - csúnya vagy
      - kezdeményezel
      - várod a sült galambot
      - van gyereked
      - nincs gyereked
      - kövér vagy
      - sovány vgy
      - jól keresel
      - nincs semmid
      - önálló vgy
      - mindent tőle vársz
      - stbstbstb

        • Fel se merül, hogy nekünk mi kell, ki kell.

          Én ővelük nem azonosítom a férfinemet, az azért öngyilkossági ok lenne. Ők viszont velünk azonosítják a feministákat, és minden nőt, aki nem úgy viselkedett, ahogy ők elképzelték.

      • Oh, hat eppen ezt akartam mondani (de persze attol tartottam, hogy “nagykepunek” fogok tunni :): most igazan, de igazan oszinten! a ferfiak max. 5 szazaleka lehet egyaltalan erdekes a szamomra (ahogy gondolom sok mas nonek is). Tehat kit erdekel, ha nem tetszem nekik? :)
        Legfeljebb az erdekelhet (ha eppen abban a fazisban vagyok), hogy annak az 5 %-nak nem en tetszem ;)
        Ugyan ezt felig viccesen mondom, de ha mar itt tartunk, vannak olyan baratnok korulottem, akiknek leteleme az, hogy tetszenek a “ferfiaknak”. Azaz nem azert, mert konkretan nekik egy adott, kornyezetukben talalhato ffi tetszik. Raadasul van nekik ferjuk/parjuk es epp nem is akarnak masikat. De pont ezzel a nokbe nevelt “te nem vagy eleg jo” erzessel folyamatosan kuzdve (tudat alatt, es mar osztonosen) kell nekik, hogy a noiesseguket (?), a szepseguket elismerje minden olyan himnemu egyed, aki epp korulottuk talalhato (meg a legundoritobb, legmegvetendobb is). Ez pl. nagyon rossz dolog, es lanyainkat eppen arra kene nevelni, hogy ezt igy ne!

        • Szerintem Ti is láttátok már ezt. Kézikönyv nőknek 1955-ből. Háztartástan órára készült. Olvassátok és tanuljatok, túl sok itt az önálló vélemény! :)

          Készítse el a vacsorát időben. Így adja tudtára, hogy gondolt rá, amíg ő dolgozott és gondját viseli a szükségleteinek. A férfiak többsége éhes amikor megérkezik a munkahelyéről és a kedvenc ételének elkészítésével kielégíti a meleg fogadtatás iránti vágyát… Pihenjen 15 percel az érkezése előtt, így ön friss és üde lesz amikor megérkezik. Igazítsa meg a sminkjét, tegyen szalagot a hajába és nézzen ki frissen… Csökkentse a zajt. Amikor a férje hazajön a munkából kapcsolja ki a háztartási berendezéseket és mondja meg a gyerekeknek, hogy ők is csendesedjenek el…Hallgassa meg amit mondani akar és még ha önnek is sok mondanivalója van számára, ne tegye azt közvetlenül a hazaérkezését követően. Először ő beszéljen, biztosan fontosabb dolgok kavarognak a fejében önnél. Ne zavarja. Ne panaszkodjon, ha a férje későn érkezik haza, vagy ha este el akar menni vacsorázni ön nélkül…És végezetül ne tegyen fel szükségtelen kérdéseket és ne gyanakodjon az ítélőképességében vagy fedhetetlenségében. Ne felejtse el, hogy ő a ház ura …És jegyezze meg, a jó asszony tudja hol a helye.

  2. “De miért?” Kényelemből.
    Az erőszakosság engem ugyanúgy irritál férfiban és nőben is.
    Ez nagyon nagyot üt, szuper:
    “Kihúzom magam, a napba nézek, de a fenyegetés mégis valós. Gyanús vagyok nekik. Elhallgatnak, ha meglátnak. Ha el is ismernek, valamit mindig hozzátesznek, kiegészítenek, helytelenítenek, figyelmeztetnek, mi merre, milyen a világ. Náluk van a norma. De ez az én világom, és az ilyen! Egyedül vagyok benne. Az a hírem, hogy önző vagyok. ”

    És ez nem fog változni, mert én így akarom. :D

    Plusz a következő bekezdés….. úgy látszik, nem egyedülálló jelenség, hogy leufózzák azt a nőt, akinek van véleménye, szándéka, világnézete. Én elég sokszor megkaptam az “ufo” matricát a homlokomra. Végül is büszke vagyok rá! Mára azbesztből van a bőröm, hozzám lánggal nem lehet eljutni :D. Van egy okos férjem, ő rájött erre. Kapott is két szép gyereket viszonzásul.

  3. ,,Mert akit kihámoztak a kiskosztümből, amellett átizzadt boxerben ül ám a herceg nem is olyan sokára a kanapén, és jó, ha nem atlétatrikóban.”-ú, ezért a mondatért megérte ma felkelni! :)

  4. Igen, azért a férfiak felé is vannak elváráshalmok (sok pénzt keresni, erősnek lenni, megoldani a problémát, elsőnek lenni, bátran belevágni, izmokat növeszteni, pöccre képesnek lenni a szexre, satöbbi), de azért korántsem annyi, mint a nők felé.

    Én ezekkel sosem tudtam mit kezdeni. Azt láttam kezdettől, hogy a nő két dolog miatt kell nagyon: szexistennő (értsd: remekül néz ki és szeret sokat szexelni) és hű rabszolga (mos, főz, takarít, satöbbi, ne említsük újra a szexet). Világos, hogy egyikben sem vagyok túl penge, így marad az építőmunkások útszéli füttykórusa. Viszont – és itt jön a nemtudtammitkezdeni rész – valahogy sosem érdekelt az, hogy megfeleljek az elvárásoknak… nem tudom, sokkal jobb egyedül is, mint megalázottan, elnyomva… és főként térdig a szarban takarítás után, naponta.

    Azt tudom, hogy vannak férfiak, akik nem így gondolkoznak és működnek, ez inkább a közrezgés. Jó kérdés, hogy feléjük hogyan vezet az út. Nyilván magamon keresztül is: persze, lehetnék nyitottabb, bátrabb, türelmesebb az ismerkedés területén, az biztos (hát igen, a flört nekem nem megy). Viszont ha leszek, nem pr-szempontból leszek, hanem azért, mert teljesebbnek érzem magamat, ha nyitott, bátor és türelmes vagyok, rám fér.

    ps.: Hűűűűűűűűűűű, ezek a képek gyönyörűek!!!

    • Köszönöm, meg Raffay Zsófia is (az alsó kép az övé, a felsőt János fotózta)! Fontos, amit írsz. De azért a két nem elvárástömege trükkös: hogy én jól keresést, erőt, izzó potenciát várnék? Meg is kapom akkor: önző vagyok. Ezt ránk fogják a lúzerek, az ilyesmire gyúró nők nagyon stigmatizálva vannak. Szerintem a nő lelki társat kertes, megértőt és egy kicsit biztosabb személyiséget (avagy társadalmi súlyt, lehet), mint ő maga, aki megváltja, megváltoztatja, mert ő nem lehetett erős, a fenti okok miatt. De ez torzulás, ez nincs jól így. Ha viszont a férfiú hű, odaadó feleséget vizionál, hátteret, htb, mosolygós, alárendelődő hitvest, csinosat, soványat, nagymellűt, aki felnéz rá, akkor viszont nem önző, hanem egészségesen férfias, és az igénye természetes “ebben a felfordult értékrendű világban”. Olvassunk házassághirdetéseket! (Megyek, hányok egy kicsit, aztán visszajövök!)

      • Ez nagyon igaz. A legtöbb férfi természetesnek veszi, hogy neki jár az odaadó és szép feleség, barátnő. Sokan még a legszebb lányokat is össze-vissza kritizálják, hogy miért nem vékonyabb a combja, hosszabb a lába, feszesebb a melle, és ezt ők teljesen rendben lévőnek találják. De ha egy nőnek vannak elvárásai – akár anyagilag, akár a külsőt illetően, akkor mindjárt megkapja, hogy aranyásó, meg felszínes, és egyébként is, a nők csak az alfákra hajtanak – mindezt úgy tálalva, mintha valami bűn lenne. Ahogy az is bűn, ha nem ájulsz el a gyönyörtől, ha egy elhízott, rossz szájszagú, modortalan illető méltóztatik közeledni hozzád. Mert biztosan túl sokra tartod magad.

      • Jajj, a házassághirdetések! Az ember nem tudja eldönteni, hogy röhögjön vagy sírjon rajtuk. Nemrég megakadt a szemem az egyiken, hogy aszongya: Ha kedves, türelmes, hagyományos értékeket tisztelő, kemény munkától sem visszariadó…stb vagy, és (erre pontosan emlékszem) “lennél egy ház gazdasszonya” akkor hívj! Épp csak azt nem írta oda, hogy jelige: cseléd.

        A kedvencem ezek közül. (Ez már persze csak vicc, habár, nincs kizárva, hogy vannak ilyenek.) “Keresem párom szép, csinos, házias, kétszemélyes halászcsónakkal rendelkező nő személyében. A csónakról kérek fényképet.

        Egyébként nagyon tetszik, ahogy írsz! Jó olvasni. Ezt például kétszer is elolvastam, pedig nekem nem nagyon mondott
        semmi újat, de a stílus,a képek, a fogalmazás… szóval
        magával ragadó, na!

        • A házassághirdetések szövegét bizonyos brit és nem brit tudósok evolúciós pszichós bullshittel támasztják alá: természetes, hogy egy férfi fiatal és termékeny nőt akar, a nő meg tehetős férfit, hogy legyen forrás az utódok felnevelésére, stb. Lehet, hogy Ön a majomtól származik, engem Isten teremtett – mondta egyszer valaki Darwinnak.
          Ez a “hagyományos értékeket tisztelő” külön jó, ezt mindenre rá lehet húzni. Ami régen volt, az a jó, mert azt már ismerjük, a jövő félelmetes.

          • De azért ha a nő tehetős férfi, akkor a külsőségek mániákusa, szemét ribanc. Ha evolúciósan is. Több rosszul kereső férfi van azért, mint jól, és még a feleségeik, szóval hangosak nagyon. Ja és ha megvan a tehetős, akkor meg jön az aranykalitka-effektus, meg a megcsalás üzleti út címén.

  5. Gyönyörű képek, a másodikat percekig néztem, nagyon megható…”Egy kulcsszó van, és ez: méltó.” Igen, ez sugárzik a képről. Az írás pedig telitalálat.
    Csak egy aprócska megjegyzést tennék. Azt írod: “Ja, el ne felejtsem: és van, hogy ő is csak “azt” akarja. És vígan elvan. (Neve ebben az esetben: kurva.)”
    Az önmaga élvezetéért szexelő nő modern neve: ribanc. Kurva az aki pénzért szexel, ribanc az aki amolyan férfi módra a saját öröméért. Egyszerű ez kérem :)

    • Jelentem akkor én ribanc vagyok. De jóóó! Egy évvel ezelőtt még nem mertem volna leírni, most már ez is megy. Jaj én is az a fajta voltam, aki mindenkinek minden pillanatban meg akart felelni. És aki vágyott arra, hogy mindenki dicsérje és szeresse… Nem sült el jól, de legalább ki tudtam belőle jönni.

  6. Hűha, megint egy nagyszerű poszt, jó volt edzés előtt még beugrani ide! Hogy én ezt hányszor hallottam már, és valóban az általad felsoroltak mind igazak, de az ellenkezőjük is áll. Nem kellesz, ha sikeres vagy, (mert akkor biztosan arrogáns is vagy) de akkor se, ha sikertelen (mert akkor egyedül nem tudod eltartani magad, és csak a férfi pénzére utazol), ne legyél okos (mert az frusztrálja a férfit) de buta se (mert akkor semmit nem lehet rád bízni), ne legyél ronda (egyértelmű) se túl szép (mert akkor biztosan nagyképű vagy, és túl sokan hajtanak rád). És akkor a többiről ne is beszéljünk. Legyél házias, de ne nagyon, mert a túl nagy tisztaság és az állandó takarítás is zavarja a teremtés koronáját, legyél vékony és csinos, de ez ne kerüljön se időbe, se pénzbe, akarj gyereket, de csak akkor, amikor ő is, és legyen véleményed, de ugyanaz, ami a férfié. Régen nagyon féltem ezektől az elvárásoktól, és attól, hogy én majd biztosan nem fogok kelleni a férfiaknak – aztán rájöttem, hogy kellenék, de nem voltak szimpatikusak ezek a feltételek és a mosolyok mögött meghúzódó álságosság. Érdekes módon csak a blog olvastán jöttem rá, hogy mi zavart ezekben a férfiakban, miért nem kellettek, és miért voltam inkább úgy vele, hogy legfeljebb vénlány leszek, de ezt nem. A párom részéről soha nem szembesültem ezekkel az elvárásokkal – az én férjem is a ritka kevesek közé tartozik – de a társadalom részéről annál inkább. Ha kollégák közt szóba jönnek ilyen dolgok, mindig érzek egy kis értetlenkedést, és nem is csak az idősebbek részéről. Én felvállalom, hogy egyenlő kapcsolatban élünk, hogy a férjem is szokott főzni, takarítani, nem gályázok körülötte naphosszat, és nem állok neki este vacsorát főzni, amikor napi 12 órát dolgozom, ami azért megesik. Nekünk természetes, hogy a háztartási és egyéb teendőket aszerint osztjuk be, hogy épp ki ér rá, és fura az, hogy másoknak meg nem. Sok kolléganőm rohan haza a munkából, hogy főzni, mosni, takarítani kell, és jó néhányan az egész hétvégét ezzel töltik – és ha szóba jön, nehéz elfogadni, hogy én nem. Ilyenkor jönnek a megjegyzések meg rosszalló pillantások, hogy “Majd meglátod, a férjed meddig tűri!” és “Na így majd csak addig kellesz ám, amíg fiatal vagy!” a férfiak részéről meg “Hát nekem nem kellenél, bármilyen csinos is vagy, mert nem vagy elég házias és nagy a szád!” meg “Olyan kedves lány vagy, de milyen rossz feleség lehetsz, mert nem főzöl minden nap!” és hasonlók. Egy ilyennek nem is kívánnék jó felesége lenni. A legrosszabb az, hogy ha az egyenlő kapcsolatban a nő virul, akkor gyakran a férfit kezdik ki, hogy biztosan papucs meg a nő ugráltatja, esetleg nagyon felfelé választott, és ezért igyekszik mindent megtenni, hogy a nő ne hagyja ott. Holott erről szó sincs, csak valahogy nagyon sokan el sem tudják képzelni, hogy létezhet kapcsolat állandó megfelelési kényszerek, játszmázás és egyéb baromságok nélkül is.

      • Igen. Nekem nagy lelkiismeret furdalást okoz, ha olyat hallok másoktól, hogy haza kell menni főzni, meg ha tudom, hogy bezzeg más milyen finom, szabályos sütiket süt. Én pedig ritkán sütök, akkor is elég csálékat, tehát nem vagyok jó háziasszony. De a kedvencem az a történet, amikor rosszindulatú (szerintem irigy) rokon azzal csesztetett, hogy futás helyett inkább porszívózzak, mert valamelyik női lapban olvasott egy összehasonlítást, hogy melyik házimunka mennyi sportolásnak felel meg. A hölgy rendszeresen biciklizik, hogy karbantartsa a testét, engem meg ilyen baromságokkal biztat.

        • Gyerekkori barátnőm, akivel tartjuk a kapcsolatot csak messze lakunk egymástól nyáron nálunk volt gyerekestől egy hétig. Első nap mikor kérdeztem, mi legyen az ebéd, azt kérdezte, hogy mit tudok főzni. Mondtam, hogy szinte mindent, döntsön ő. Erre rám csodálkozott, “te tudsz főzni?, fura, mert az ilyen fajta nők nem szoktak tudni!” :)
          Mondjuk a háztartásról tényleg nem beszélgettünk a röpke 40 év alatt, amióta egymást ismerjük.

            • Az a fajta, aki gyerekkorától “összeolvasott minden hülyeséget”, senki pasi nem volt jó neki, de aztán valaki mégis. Akinek fura elgondolásai vannak a családi életével kapcsolatban és érdekli a politika. Soha nem beszélget háztartásról, furcsa filmeket néz, és ingyen csinál adóbevallást az összes hozzá fordulónak. És sorolhatnám napestig.
              Hozzáteszem 3 hónapja nálunk lakik a lánya, és ő biztatta, hogy jó lesz neki itt. Ilyesmi..

      • farsangra vittem sütit. nagy sikere volt. sorban jöttek oda hozzám a szülők, hogy ezt tényleg te sütötted!? (mögöttes tartalom: ilyet egy ilyen típusú nő nem tud sütni, max. az anyukája, vagy a bejárónője, vagy bárki)

        nagyon komoly arccal azt válaszoltam:
        valóban régebben nem sütöttem, de az utóbbi hónapokban nagyot változtam és úgy döntöttem jó anya, jó feleség és jó szülő leszek.
        bólogattak bőszen, hogy ez igen! ez gyönyörű választás! és még: végre belátta ez a h-p-, hogy hol a helye .
        (még szerencse, hogy közben a gyerek osztályfőnökével – üdítő sziget az alsós tanítónők tengerében – összekacsintottunk)

    • Olyan érdekes, én a kapcsolatomnak a — legalábbis a házimunkák megosztása szempontjából való — egyenlőségét (sőt, talán egy kicsit az én javamra billenő egyenlőtlenségét) részben a gyomorgörcsös (igazából nem, csak mondjuk tanulásközpontú) gyerekkoromnak köszönhetem – Szent és szinte Kizárólagos dolgom a tanulás volt, házimunkát csak minimálisan kellett végeznem (anyukám, aki hármunkat nevelt fel egyedül, így osztotta le a szerepeket, istenem. Csúnya volt persze így beletespednem ebbe a helyzetbe, de nagy elánnal és meggyőzően bírt elküldeni a konyha környékéről, én meg rusnya lusta voltam és max. a süteménysütés érdekelt, mert édességfüggő vagyok). Annyira komolyan vettem ezt az életfeladatot, hogy még ma is sajnálok minden időt, amit nem tudományoskodásra, hanem házimunkákra fordítok. Viszont nem is kellett görcsölnöm (legalább) azon, hogy házitündérnek kéne lennem, mert ezt várja el tőlem a társadalom; valahogy olyan természetesen simultam bele abba a helyzetbe, hogy megosztjuk a férjemmel a házimunkákat, hogy csak na. Ehhez persze kell a férjem is, akinek meg szintén természetes, hogy megosztjuk a házimunkákat; ő meg kamaszkora óta sokat élt egyedül, ill. úgy nőtt fel, hogy mindig is aktívan bevonták a házimunkákba. Valójában én ritkán is szembesülök azzal az elvárással, hogy nekem illene a házimunkát végeznem, mert az úgy van rendjén – bár időről időre előjön azért egy-egy ilyen szemrehányás, hogy ugyanmá mér nem főzök szegény uramra, há le van sovánkodva (ő maga kiválóan főz amúgy), ill. amióta csakazolvassát olvasom, ki is hegyeződött a figyelmem az ilyesmire, haj de még önérzetesebb lettem. Na de szóval: engem a házimunkától való megkímélés, bizonyos szempontból elkényeztetett helyzetem tett olyanná, hogy nem lett saját mércém az, hogy jó háziasszony legyek. (Ez persze nyilván nem egy ideális taktika, én bizony bele fogom vonni a gyerekeimet, ha lesznek, a házimunkába.)

  7. Én itt és most bevallom, hogy előfordult, hogy én is ilyeneket mondtam egy másik nőről (“harmincas, sikeres, okos, szép, önálló, és hát már túl öntudatos (!!), így nem fog tudni partnert találni”). Ezért már máskor is elszégyelltem magam utólag (csak nem tudtam pontosan megfogalmazni, miért), de most végképp. És soha többet. Nem okolom a társadalmat stb, simán csak buta voltam és szűk látókörű. Bezzeg most már okos vagyok. Ja, meg szép. És túl öntudatos… és nemsokára harmincas is, ajjaj (azt amúgy már nagyon várom).

    • Nagyon könnyű átvenni a környezettől az ilyen vélekedést. És van ebben a dologban némi irigység is. Keressük a sikeres, öntudaros, önmegvalósító nő hibáját, amivel megnyugtathatjuk magunkat, lám, neki sem fenékig tejfel, “Én is tudnék olyan lenni, de én nem is akarok, mert én tudom, hogy vannak az életben fontosabb dolgok a karriernél. Végső soron én vagyok az okosabb! Én legalább tudom, mire van szüksége a férjemnek és a családomnak…”
      Szerintem nagyszerű, hogy ezt így beismered magad és a nagyközönség előtt! Ez a bátorság! :)

      • Én is észrevettem, hogy akik az én munkahelyemen toppon vannak a szakmában, kivétel nélkül vagy egyedülállóak még, vagy elváltak már. Akiknek családjuk van, azok beérik a beosztott szereppel, vagy tovább állnak. Nekem viszont fontos a család (legfontosabb, mert soha nem volt úgy igazán) és a munkahelyemet is szeretem. Ez valami törvényszerűség, hogy két helyen nem lehet maximálisan teljesíteni? Pedig nem igaz, hogy a férjem nem támogat, sőt, de a kevés együtt töltött időd szememre veti. És megértem, mert mostanig én vártam el tőle, hogy több időt töltsön velünk, igaz, hogy őt a kocsmából kellett ezért elcsalogatni.

  8. egy borozgatós, vidámnak induló estén előkerültek témák és azt vettem észre a férjemet zavarja a véleményem.
    visszavonultam. békességet, csendet, megértést, nyugalmat, szeretetet akartam.

    csendben maradtam (nem volt könnyű, pont úgy éreztem magam, mint amikor még egy körnek nekiveselkedek a parkban futás gyanánt, de már egy porcikámnak sem esik jól, de túlélem).

    még szex is volt.

    másnap: tényleg volt béke, csend, megértés, nyugalom és szeretet.

    ezt kaptam cserébe.

  9. Még a korábbi http://csakazolvassa.wordpress.com/2013/02/12/gyomorgorcsos-gyermekeink/ bejegyzés kapcsán jutott eszembe, hogy a gyomorgörcsös gyerekkor után jön az eladósorú, önálló gondolatú, olyan tündéri lányok, mint a miénk újabb gyomorgörcsöltetése a gonosszemű, lornyonozó (Tom Sawyert tessék elolvasni) rokon nyanyáktól. Akihez méltó fiú még nem került, s természetesen, a banyák szerint Babocskám a hibás. Én meg azt mondom, a lányunkat és a fiainkat ki kell érdemelni.
    Legutóbb is összejött valami sráccal, s kérdezte apu, az normális, hogy mindig a volt barátnőjéről beszél és sajnáltatja magát? Mit csináljak? Rugd ki mint a macskát szarni. Az a faszi akinek nem te vagy a minden, az ne üljön le az én asztalomhoz.
    Oldalakat tudnék írni a témáról, aki a munkában körül vagyok véve szép, csinos, okos, akaratos, öntudatos, kedves nővel.

      • Hogyne! Beszélgettem egy kolléganővel, akivel a város játszótereit jártuk be, hogy milyen furcsa, hogy itt a férfiak mennyire furán viszonyulnak a nőkhöz. Máshol már azt szoktam meg, hogy a környezetemben, munkában, ügyfélkörben, családban a nők egyenjogú partnerek, mégis mint nő kitüntetett figyelmet érdemel.
        Itt fura, hogy nem viselkednek a férfiak férfiként egy nővel. Még azt sem érzem, hogy én vagyok a kan, a kakas, a bika és meg akarlak hódítani. Nem azért mert meg akarlak dugni, hanem jó érzés ha te is jól érzed magad a velem való találkozás után. Férfiak odapöknek nőknek s nem zavarja őket, hogy a nő lenézi a ilyen férfit, legyen is az akármilyen pozícióban.

  10. Saláta Sára megvan? Az egyik olyan könyv volt, amit eldugtam a gyerekek elől. Egy kicsit furdal a lelkiismeret, hogy később elrukkoláztam, és az most valahol egy családban ott van a könyvespolcon.

    • Gyerekkorom kedvenc olvasmánya volt a régi, régi több évtizedes színes könyv. Fejből tudtam szinte az egészet. Akkor azt hittem, egyszerűen arról szól, hogy a kelletlen, undok embereknek le kell szállniuk a magas lóról, de felnőttként már valóban ott van a szinglihorda-metafora véges-végig.

      “Jajjajjaj, de bolond voltam,
      hogy az orom úgy fennhordtam!
      Nem kellek már senkinek se,
      itt maradtam szégyenszemre.”

      Ne furdaljon a lelkiismeret, hogy elrukkoláztad (a salátát), mert talán az új tulajdonos is csak úgy fogja értelmezni, mint 25 éve én, így nem tettél kárt a lelkében. :DDD

        • 14 éves fiatalember szavait idézem: a Szürke… olvasása közben olyan, mintha elkezdenék nézni egy fekete-fehér filmet, amely közben megszínesedik.

          • Elolvasgattam egyébként a könyvet ( a nyelvezete borzasztó, lehet a fordító miatt, a tartalom meg …hagyjuk ), de pont az a vicces, hogy nem arról szól, amire a kedves hozzászólók a vicchangon gondolnak. Ha már érvelnek valamivel, néznének utána rendesen.

            • Bocsánatot kérek a tájékozatlanságomért: többször emlegetitek azt a vicchangot. Az mi?
              (Az eredeti, a fordítás egyaránt rémes. De pénzt kap érte! :)

            • kiri, az egy f.er.fihang.hu nevű portál, szerintem a farhang.hu viccesebb volna rá, mint a vicchang de lényeg, hogy azért írják így-úgy-amúgy, hogy ne linkelődjék automatikusan. Amúgy szóra sem érdemes, 2-3 klubtag övezve 1-2 nővel is, folytonosan méltánytalankodik, mert méltatlankodik azon, hogy a nők is emberek és nem csicskák szeretnének lenni.
              Nagyjából teljesen félreértelmezik a feminizmust és ezt hajtogatják elég egysíkúan.

  11. úristen, és milyen mélyen gyökerezik mindez, mondjuk úgy mindenkiben! nagyon kevés ember van, akiben ez ne lenne meg valamilyen formában. azt tapasztalom, hogy megtanulhatsz az ilyen hülyeségekre csattanós válaszokat adni, de a mögötte keletkező magyarázkodási kényszert, rosszabb esetben némi lelkifurdalást, jobb esetben elgondolkodást ezen, hát nagyon nehéz kiirtani. nagyon stabil, érett, erős személyiségnek kell lenni ahhoz, hogy igazi meggyőződésből gondold így, és micsoda munka odáig eljutni, és milyen nagyon megnehezíti ezt a munkát az egész világ. az ilyen kis szigetek, mint ez itt, na például az egy segítség az ilyenben. de milyen kevés van ebből. és nem negatív hangulatban keltem ma, hanem szerintem ez a realitás.
    őszintén, szívből csak akkor derültem jót ezen, amikor az egyik edző a klubban, ahová járok bokszolni, néha előjön az ilyen szövegekkel, hogy a pasidat nem zavarja-e, meg ilyenek, meg hogy majd a pasid biztos bejön ide és jól megveri a mai bokszpartneredet, mert az orrbavágott, akkor azért néha kedvem volna megkérdezni, hogy öreg, hát ahhoz mit szólsz, hogy a te barátnőd egyenesen profi bokszoló. te odamész, és megvered az ellenfeleit, vagy véletlenül ez a közös hobbitok? ebből szerintem az látszik, hogy sokszor ez valójában csak a duma szintjén megragadt közgondolkodás, alapvetésként elsüthető közhelyek, és nem olyasmi, amit mindenki alkalmaz is a saját életében. de örülhetnék is inkább annak, hogy az ötből csak egy edzőtől hallottam valaha is ilyen dumát, az is csak ennyi volt, és mindegyik kezet fog a lányokkal is, pedig ha valami, hát az aztán macsó közeg. rosszabb is lehetne.:)

    • Zöldfűszál, én annál a cégnél dolgozom, és hányok attól, ami női-mozdonyvezető témában megy (megjegyzem nem csak az említett szakszervezeti vezető szereti hangsúlyozni ezt, hanem hosszú tömött sorokban állnak mögötte férfi társai). Egyszer összevitatkoztam az egyikkel erről és miután nem volt épkézláb válasz a kérdéseimre (pl. ha ugyanazon a kiválasztási procedúrán mennek át a nők is: orvosi alkalmassági, pszichológiai alkalmassági, kemény műszaki felvételi stb. és alkalmasak, akkor mi is a problémája? Ha elfogadja, hogy rendőr nők és katonák védik az életét és hazáját, akkor ezzel mi a gondja?), csak az, hogy “a nőkkel mindig gond van, vagy azért, mert menstruálnak, vagy azért, mert előtte állnak, hehe”, úgy gondoltam, hogy ebben az esetben FELESLEGES folytatnom. Cserébe viszont letettem egy olyan esélyegyenlőségi tervet az asztalra, ami után megnyalom a tíz ujjamat. Na ők nem :)

      • “a nőkkel mindig gond van, vagy azért, mert menstruálnak, vagy azért, mert előtte állnak, hehe”
        Egyes férfiak hisztijeit, hangulatingadozásait bezzeg nem magyarázza semmi, pedig velük is hű, de nehéz néha.

        Sok lelki erőforrást kívánok neked, bár ahogy elnézem, nem kell félteni ;-)

  12. Karcsi
    Csineva példái ( kinevetik a férfiak, megszólják a háta mögött, nők “erős tenyérről” álmodoznak) miatt gondolom azt, hogy nem neki való ismerettségi köre van. Az alapján amit és ahogy eddig írt a többi poszthoz. Nem tanácsnak szántam

  13. Na, erről most két dolog jutott eszembe. Az egyik, hogy nekem is, és valószínűleg még nagyon sokaknak, rendszeresen ilyen megjegyzéseket tett az anyám meg az apám második felesége, hogy “na, kíváncsi leszek, ki fog elvenni a te természeteddel.” Ez a legdurvább, hogy a nők ezt csinálják egymással.
    A Facebookról pedig friss élmény: fiú a barátnője oldalán osztotta meg ezt a szöveget (előre gyártott bölcsesség volt, megfelelő fehérneműben, négykézláb pózoló nővel a képen): “A nő olyan, mint a macska. Csak annak dorombol, aki simogatja.” Persze lehet ezt úgy is olvasni, hogy “bánj szépen a nővel”, de a képpel együtt valahogy azt olvasom ki belőle, hogy “ide nézzetek, hímtársaim, nekem a tenyeremből esznek a jobbnál jobb nők, mert én tudom kezelni őket”.

    • 25 éves voltam, amikor a húgom férjhez ment. A rokonok egy részétől én is megkaptam a nekem szánt nászajándékot – mondván, már úgyis saját háztartásom van, viszont arra nem látnak realis esélyt, hogy valaha is férjhez menjek…

      • Na, hát ez is egy “kedves” történet. Valamiért a rokonok (a társadalom?) fejében él egy forgatókönyv, hogy minek hogyan és mikor kell történnie. És ha te nem ott és úgy csinálod, akkor lekéstél, vagy egyszerűen selejtes vagy. És némelyikük észre sem veszi, hogy ez sértő. Azt hiszi, az csak “ártatlan kérdés” (kedvenc önigazolási formulám), hogy mikor lesz már pasid? mikor költözöl el otthonról? miért nincs még munkád? Én most 26 vagyok, anyukámmal élek, öt éve barátom van, de jelenleg nem engedhetjük meg magunknak, hogy összeköltözzünk. És akkor az emberek fejében máris felvillan egy lámpa, hogy “ezekkel valami baj van”. Meg hogy mi nem is teszünk semmit azért, hogy megváltozzon a helyzet.
        Másik történet: 24 éves a húgom, soha nem volt “úgy” barátja. Anyukám folyton terveket sző, mint valami Mrs. Bennett, hogy kivel lehetne már összehozni. És gyakran a húgom már magát gyötri azzal a kérdéssel, hogy “mi a baj velem?”
        Miért nem veszik észre az emberek, hogy mit okoznak egymásnak?

  14. Kedves Éva!
    Viki vagyok. 30 éves és “végre” párkapcsolatban élő.
    Most először olvastam a blogodat és ez az írásod szíven ütött. Annyira sokszor találkoztam az általad leírt jelenségekkel, minősítésekkel és stigmákkal, hogy megszámolni is nehéz lenne.
    A “legyél kedvesebb”, “nézz fel rá” (mintha ez nem érdemi alapon lenne csak lehetséges), “ne légy ilyen kemény/szigorú”, ettől a “férfiak megijednek”, “légy megértőbb”(erre a vérnyomásom is felmegy) és a többi ragyogó észosztó mondattól egy idő után megcsömörlik az ember. Miért kellene nekünk megváltozni és megfelelni? Amelyik férfi megijed és úgy érzi nem tud felnőni hozzánk, akkor az nem is nekünk való és pont. Kevesebbel pedig nem szabad, nem éri meg megalkudni. Pontosan azért, mert az önismeretet nem adják ingyen. Nagyon sok munka, olykor nehéz és fájdalmas tapasztalat által lesz valakiből kiforrott, önmagával tisztában lévő személyiség.
    Nagyon sok nő van egyedül, mert inkább ezt választja. Én úgy érzem, hogy ez a környezetüket sokkal jobban jobban zavarja, mint őket magukat. Mert egyedülálló nőként, akkor Te kihez tartozol? Kinek a felelőssége vagy? Nem veszi be az agyuk, hogy a magadé. Mert ha férjnél vagy és egy ragyogó férfi a nevére vesz, akkor mindenki letörölheti az izzadtságcseppeket a homlokáról, hogy “végre” talált valakit! Ollé!
    Nem értik, hogy nem valakit akarunk találni, hanem aki méltó és akivel kölcsönös szereteten, tiszteleten és megbecsülésen alapul a kapcsolat.
    Amikor “végre” lesz párja a “szinglinek”, akkor mély megnyugvással kommentálják, hogy “végre megjött az esze és lejjebb adott az elvárásaiból” :) Az hogy a választék silány és egészen egyszerűen eddig tartott olyan férfit megismerni, aki nem süllyed el a nő lábnyomában, azt úgy sem érthetik. C’est la vie.

    Gratulálok az írásaidhoz! Egy élmény olvasni őket és nem csak azért mert foglalkoztatnak az általad felvetett témák. Végre ír valaki ezekről! Egy tájékozott és olvasott nő, remek stílusban.
    Köszönöm!

    • Üdv a blogon, itt nagyon pezsgő az élet, maradj itt! Fontos, amit felvetsz. Milyen a te méltó társad?

      Van kávé is, de a tej elfogyott.

      Mindig az a végső kérdés, ha női szerepről van szó: akarnánk-e a lányunknak. Hányan nyüstölik a húszas éveiben járó lányukat, hogy találjon már valakit, meg ők már unokát akarnak. Mert ez a dolgok rendje. Ilyen kötelező mutatvány. Közben hány nő nem akar megalkudni, talán van kapcsolata, de a gyerekhez nem érett a dolog, vagy jobban érdekli más, esetleg leszbikus. Írok bejegyzést majd erről is.

      • és ezek közül a nyüstölők közül hány él szar házasságban…számomra az az igazi döbbenet, amikor ők kérik számon -ja, nem, bocs, kérdeznek rá ártatlanul- h ugyan mikor már? komolyan nem értem ilyenkor…hisz ők igazán tudhatnák,h nem a mikor, hanem a kivel a legfontosabb…

    • Jaj, annyira igaz ez a poszt. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy a mai világban azért nincsenek lovagok, mert minek küzdeni. Ha az ember lánya az első “vagány csávóval’ elmegy, akkor a pasiknak nem kell törni magukat. Nekem nem attól lesz “jó pasi” valaki, hogy milyen teste van (persze nem kizáró ok, sőt), hanem hogy “fel tudok-e nézni rá”, ahogy mondtad, megnevettet-e stb., egyszóval méltó társam lehet-e. Csak azt sajnálom, hogy látom magam körül, milyen nehezen találkoznak össze az ilyen emberek (fiúban, lányban is ismerek ilyet), mert nincs megfelelő hely, alkalom az ismerkedésre.
      Egyébként a tekintélyelvű szülői neveléssel is pontosan az a bajom, hogy természetesnek veszik, hogy tisztelnem kellene őket, és “nem érdemlik ki”.

  15. Köszi, a tejet hozom én. Drámai, amikor reggel döbbenek rá, hogy elfogyott a tej. Azt utálom…
    Érdekelne, hogy mit gondolsz arról, amikor egy nő nem vállal gyereket bármilyen okból kifolyólag.
    Szerintem azt, hogy egy nő nem akar anya szerepet az életében, ma Magyarországon nem lehet elfogadtatni. Vagy akkor rögtön karrierista, leszbikus, önző, beteg, lelki sérült, vagy szar kurva ugye… Nő vagy = szülj! Elvégre ezért vagy a földön.
    A szülők részéről pedig önzőségnek tartom az unokák követelését. Én azt szeretném, hogy a gyerekem majd boldog legyen. Tök mindegy, hogy szül-e vagy sem. A “csinálj nekem unokát” kérdéskör pedig pontosan arról szól szerintem, hogy “azt szeretném, hogy boldog légy…, de szülj”. Nem helyes, hogy ez egy elvárás.

    Az én méltó társam egyenlő félként tekint rám. Mindenben egymás társai vagyunk. A kapcsolatunkban vannak közös céljaink és egyéni céljaink. Mindegyiket ugyanolyan odaadással és igyekvéssel építjük. Az nem jó, ha csak az egyikre koncentrál bármelyikünk, akkor nincs egyensúly. Akkor előbb-utóbb valaki úgy fogja érezni hogy ő aztán “semmiért egészen”. Ami neki fontos, nekem is az. Vagy nem, de őt boldoggá teszi, ezért támogatom. Ugyanígy támogat ő engem mindenben: akár maratont futok, akár másoddiplomát csinálok, akár a karrieremet építem. Bíztat és büszke rá, hogy okos, erős és csinos párja van. Nem érzi magát kevesebbnek, mert ő még 10 kilométert sem futott le egyben soha, vagy mert ő nem 20 férfinek osztja az észt egy megbeszélésen. Tanulunk egymástól olyasmit, ami bennünk nincs meg. Én tőle türelmet, ő tőlem befelé figyelést. Elfogadó, megértő és figyelmes szerelem van köztünk és nem elvárások. Nincs szerepek szerinti munkamegosztás. Hagyja, hogy felfúrjam a képet, ha úgy tartja kedvem, de kiveszi a befőttes üveget a kezemből, ha nem tudom kinyitni – nem kell kérnem és nem várja meg, hogy kérjem. Nem attól érzi magát férfinak, ha rá vagyok utalva. Mindenről beszélünk és sokat nevetünk. Összecsiszolódunk és nem farigcsáljuk egymást.
    Valami ilyesmi számomra a méltó társam….

  16. Visszajelzés: az egyenlőtlenség formái 13.: a tenyeremen hordozlak | csak az olvassa

  17. Visszajelzés: a legszebb kommentek | csak az olvassa

  18. “A vicces portálon is mindig ez a végső érv: nekem nem kellene egy ilyen nő!”
    Akkor lesz az egyszeri nő egyenrangú, ha erre az a válasza, hogy: “na és?”.
    Régen, még tinikoromban szorongtam azon, hogy mi van, ha egy fiú azt gondolja rólam – mert az ő mércéjével mérve “túl korán” csókolóztam vagy bújtam ágyba vele -, hogy könnyűvérű vagyok, és hogy mi lenne a húzd meg-ereszd meg játszma optimális mértéke.
    Aztán arra jutottam, hogy: semmi. Hadd menjen. Nem azért, mert én nem kellek neki, hanem azért, mert ő nem kell nekem. Kettős mércével mérő, XIX. századból ittragadt bunkók nem kellenek.
    Úgyhogy azt hiszem, túlélem azt is, hogy “kedvenc” portál férfiközönségének nem kellek :)

  19. Visszajelzés: nőnek lenni jó! | csak az olvassa

  20. Visszajelzés: egyedül fogtok megdögleni | csak az olvassa

  21. Visszajelzés: egy jó szóért | csak az olvassa

  22. Visszajelzés: “az ő blogjai meg fognak jelenni a nevem alatt, az az én problémám” — kozma szilárd, joó violetta | csak az olvassa — én szóltam

  23. Sziasztok.
    Nem régóta olvasom a blogot, sunnyogva, hümmögve.
    22 éves, pszichológushallgató vagyok. Mozgáskorlátozott vagyok.

    Ha van valami fogyatékosságod, akkor hagyd, hogy integráljanak vagy legalább, könyörgök az ég szerelmére, igyekezz jobban, integráld magad.
    Tanulj szorgalmasan, légy kedves. Ki fog szeretni, ha nem vagy kedves? Hiszen te segítségre szorulsz nem? Nem? Mindenesetre, téged meg kell emészteni. Mert nehéz valami vagy, ami megüli az emberek gyomrát. Szóval jól teszed, ha kedvességgel, szívélyességgel reagálsz a kéretlen és önkényes bizalmaskodásra. Ha egy néni kedvesen megsimogatja a fejed, akkor ne vágj pofákat. Sajnál, nem látott még ilyet. (Ergo: akkor simogathatja a fejed minden következmény nélkül.) Hát hát igen…a férfiak.
    Nehéz ez nekik, tudod. Nagyon oda kell figyelned magadra, mindig legyen szép a ruhád, ne legyél kócos.
    Te nem fogsz tetszeni annak, akinek a külső a legfontosabb, de annak sem, akinek a második legfontosabb.
    Feminista vagy? Miért? Nem félsz, hogy nem fogsz kelleni? Hogy egyedül maradsz? Egy férfinak ez nagyon nehéz, ösztönösen igénye van a szépségre és a szabályosságra, a vezetésre.
    Neked egész szép az arcod. A férfiak az egészséges nőket szeretik, ez a helyzet. Mert látszik, rajtuk, hogy termékenyek. Rajtad, ez nem látszik a sérültséged, ugye ez így nem bántó neked? miatt.
    Te olyan kitartó vagy. Bárcsak én lennék ennyire erős. Majd találsz egy férfit, akivel mély, meghitt viszony alakul ki, aki a belső bölcsességedre, a lelkedre figyel, aki elfogad így is.

    Jobb napokon nagyon tudok ezen mulatni.
    Rosszabbakon kicsit elhiszem pár percre.

    • Kedves Sára!
      Szia! Hadd küldjek most egy ölelést. Megengeded?
      Nagyon örülök, hogy írtál. És annak, hogy van egy újabb hang a blogon. Szívesen olvasnék még az érzéseidről, tapasztalataidról. De nem erőltetem, csak ha neked kedved van hozzá.
      Elképesztő, mennyi rétege van a nyomasztásnak.
      Jó, hogy itt vagy!

      És torokszorító volt olvasni a soraidat. Ez a fejsimi, meg a leereszkedő mondatok, félmosolyok… iszonyatosan megalázóak lehetnek!

  24. Köszönöm, kicsit féltem is írni ide, nem tudom miért.
    Tapasztalatok? Nem csak ilyenek vannak, nagyon-nagyon szerencsés a helyzetem. (?)
    “Csodaként” vagyok számon tartva, mert olyan betegségből épültem fel fokozatosan, ahol a nagy többség csak fekszik és folyik a nyála. Ez azért nem olyan heroikus, mint ahogyan hangzik: szerencse, pénz, pénz, pénz, szerencse, munka…
    82 dkg voltam, amikor megszülettem, oxigénhiány, központidegrendszer sérülés. Nem jártam 5 éves koromig, később bottal, segítséggel, tanulási és figyelem zavarom volt. Műtétek, gyógytornák, pető-dévény ésatöbbi.
    Az eredmény tényleg csodaszerű, tudok járni, futni, egyetemre járok, le tudom nyelni az ételt, működnek a kezeim, nincsenek fájdalmaim, nem kell sok segítség.
    Csak enyhén vagyok sérült, nem kaptam meg a jogsihoz sem a parkolóhelyet. Nem vagyok eléggé sérült hozzá, haha
    Fura így a helyzetem. Se itt-se ott. Integrálható vagyok, emészthető vagyok. Nem torz az arcom. Értelmeseket mondok, ügyesen kompenzálok. Megkönnyítem az emberek helyzetét, de azért látszik a járásomon. Észreveszik, megnéznek, de kedvesen elmagyarázom, hogy mi a helyzet. Fellélegeznek, nem vagyok értelmileg “akadályozott”.
    Ügyesen kezelem az emberek zavartságát. ” Mindenkinek furcsa elsőre, Nyugodtan kérdezz, mindenre válaszolok, Nem fáj (De.), Ne, ne segíts, csak elestem, nem fáj, (De.), Igen, vannak barátaim (ez milyen idióta kérdés), Igen, volt már pasim, Nem volt sérült ( Ez meg miért olyan érdekes? ) Nyugodtan panaszkodj, mindenkinek meg van a problémája, ne mond, hogy nekem nehezebb. Megnyugodtál? ”
    Már rutinos vagyok, mindig ugyanaz a forgatókönyv. Legtöbbször tudok hozzá mosolyogni.
    Az emberek olyanokat mondanak, hogy én igazán különleges vagyok. Meg, hogy milyen jól kezelem. A kedvencem: olyan szép vagy. (Ahhoz képest, hogy fogyatékos vagyok?)
    Nem gyakran panaszkodom, sokat mozgok olyan körökben, ahol az emberek segítségre szorulnak mindenben. Katéterük van, járókeretük, gyakran megmozdulni sem tudnak, megvakarni sem tudják ott, ahol viszket. Nem ismerik a világot. Örökké a szüleikkel vannak egy bizarr, aszimmetrikus szülő-gyerek viszonyban. Elvették a méltóságuk, vagy nem is volt soha.
    Szerencsés vagyok.

    • Nagyon tanulságos, amiket írsz, fontosak a soraid. Ha van kedved, írhatnál még, mert szerintem sokan tanulnának belőle!
      Annyiféle emberrel nem találkoztam még, sok nézőpontot nem ismerek.
      Szóval, köszi, hogy ezeket leírtad!

  25. Aztamindenit!!! Gyere, olvass, kommentelj, nagyon kivancsiak vagyunk a tapasztalataidra, velemenyedre.
    (A parkolasi engedelyhez csak nagyon csunyakat tudnek mondani igy elsore… )

mondd csak, figyelünk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

You are commenting using your Google+ account. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s